udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 108 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-108

Névmutató: Benedek Imre

2008. augusztus 19.

Az RMDSZ Maros megyei szervezete jóváhagyta mind a 12 benyújtott jelöltetési dossziét. A jelöltek között van Markó Béla szövetségi elnök, Frunda György szenátor és Borbély László fejlesztési miniszter, jelezte Kelemen Atilla, a megyei szervezet elnöke. Augusztus 28-án eldöntik, hogy ki melyik egyéni választókerületben indul. A 12 jelölt között vannak volt és jelenlegi RMDSZ parlamenti képviselők, mint például Markó Béla, Frunda György szenátor, Kelemen Attila, Borbély László és Kerekes Károly képviselők, valamint Makkai Gergely volt képviselő. Rajtuk kívül benyújtották még jelöltetési szándékukat Benedek Imre és Erős Csaba megyei tanácsosok, Dávid Csaba, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke, Brassai Zsombor, a Maros megyei szervezet volt ügyvezető elnöke, Szakács János üzletember és Száz Izolda segesvári városi tanácsos. /Jelöltek: Markó, Frunda és Borbély. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 19./ Dr. Kelemen Atilla elmondta, a lista sorrendje nem végleges, hiszen a Területi Állandó Tanács, legvégül pedig az Országos Állandó Tanács módosíthat ezen. /(vajda): Dr. Kelemen Atilla: Erős parlamenti és kormányképviseletre van szükségünk. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./

2008. szeptember 22.

Egyhangúan fogadta el szeptember 20-án az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) a szervezet választási keretprogramját, amely a szövetségnek a következő négy évre vonatkozó legfontosabb célkitűzéseit tartalmazza. A marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében megrendezett ülés különösebb viták nélkül zajlott. Az élcelődések célpontja Szász Jenő, az MPP elnöke volt, Tőkés Lászlóról viszont egy rossz szó sem hangzott el. A bírálatokból kijutott a magyarországi pártoknak is. Ez annyiban jelent újdonságot, hogy míg korábban az RMDSZ vezetői a Fideszt kritizálták amiatt, hogy beavatkozik az erdélyi magyar közképviselet ügyeibe, most az MSZP-t emlegették Újhelyi István és Nyakó István múlt heti kijelentései miatt. A két szocialista politikus fejtegetéseire reagálva Markó kijelentette: nem fogadnak el tanácsokat magyarországi pártoktól, amelyek még a saját otthoni dolgaikat sem rendezték. Markó Béla RMDSZ-elnök rámutatott: azért van szüksége a romániai magyarságnak továbbra is erős parlamenti képviseltre, mert az egész Kárpát-medencében beindultak az elmúlt években a kisebbségek számára kedvező folyamatok, de bebizonyosodott, hogy ezek nem visszafordíthatatlanok. Markó ezt az állítását felvidéki és kárpátaljai példákkal támasztotta alá. Felidézte a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának legutóbbi ülését, ahol a szlovákiai és az ukrajnai magyarság képviselői jelezték: egyre kedvezőtlenebbül alakul helyzetük. Kárpátalján az anyanyelvű oktatás megcsorbítására való törekvések jelentkeznek. /Az SZKT szolidaritását fejezte ki a kárpátaljai magyarsággal, és állásfoglalásban ítélte el a magyar oktatás korlátozására irányuló törekvéseket. / Markó emlékeztetett: korábban a felvidéki Magyar Koalíció Pártja erős tagja volt a szlovák kormánynak, miután azonban ellenzékbe szorultak, Szlovákiában felerősödött a magyarellenesség. Markó szerint az RMDSZ és az MPP, valamint az EMNT közötti megállapodás azért nem jött létre, mert csak a parlamentbe való bejutás volt közös érdek, a közös fellépés viszont már nem tartozott mindkét fél által elfogadott célkitűzés közé. Markó a „nagy erdélyi magyar abszurd” részének nevezte azt, hogy Szász Jenő függetlenként akar indulni a választáson, miután hosszas vajúdás után bejegyeztette az MPP-t. Románia és Magyarország viszonyáról megállapította, hogy bizonyos területeken a szétfejlődés érhető tetten, holott az lenne az érdekük, hogy a két ország stratégiákban, gazdaságban és regionális politikákban összenőjön. Kitért Újhelyi István és Nyakó István nagyváradi bírálataira is, akik Markó szerint „kioktatták” az RMDSZ-t, hogy politikusai mennyire koptak el, és azt tanácsolták, hogy negatív kampányt folytassanak. Leszögezte: nem fogadják meg tanácsaikat. Tamás Sándor, a Székelyföld frakció részéről annak a meggyőződésének adott hangot, hogy önkormányzati és parlamenti képviselet csak együtt tud hatékony lenni. Kelemen Kálmán, a kereszténydemokrata frakció részéről a polgármesterek magatartását bírálta, akik szerinte megválasztásuk után önteltek. A szórványt képviselő Winkler Gyula hangsúlyozta: szórvány- és tömbmagyarság csak együtt tud jól szerepelni a választáson. Dáné Károly bejelentette, hogy jövő héten küldik nyomdába a csángómagyar gyerekek olvasókönyvét, amely várhatóan 1500 példányban jelenik meg. Markó elmondta, az egyeztető fórumot – aminek megalapításában a televíziós vita alkalmával Markó és Tőkés László egyetértett – létre kell hozni. Az EMNT-vel folytatott párbeszéd kapcsán kifejtette: elkezdődött egy folyamat, amit folytatni kell. /Borbély Tamás: Hamleti kérdések és dakota közmondások RMDSZ-esen. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./ Markó Béla szerint a romániai magyarság alapvető érdeke, hogy egységben maradjon. „Mi azt kérjük, legyen szó akár a FIDESZ-ről, akár az MSZP-ről vagy bárki másról, hogy ne tessék ide jönni és tanácsokat adni az erdélyi magyarságnak” – hangoztatta Markó. /Lokodi Imre: „Ugrásra kész” az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 22./ / Nem születtek lényeges döntések az RMDSZ „miniparlamentje”, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén. A 35 oldalas választási programot összeállító bizottságot Lakatos Péter parlamenti képviselő vezette. „Együtt Erdélyért! (modernizáció és autonómia)” – így hangzik a tízfejezetes program címe. Több felszólaló állította, a szerkesztőbizottság nem vonta be kellőképpen a szakértőket a program összeállításába. Péter Ferenc szovátai polgármester a turizmusról szóló fejezetet, Asztalos Ferenc parlamenti képviselő az oktatási programrészt, Benedek Imre szívgyógyász az egészségügyről szóló passzusokat tartotta elnagyoltnak, Kerekes Károly képviselő a szociális fejezet „sutaságaira” mutatott rá, Balogh József vállalkozó pedig a kis- és közepes vállalkozások mellőzését kifogásolta. Magyari Nándor szociológus felhívta a figyelmet, hogy a program nehézkes. A választási előkészületekről Kelemen Hunor ügyvezető elnök számolt be. Ehhez Frunda György szenátor szólt hozzá, aki szerint „zavaros, kaotikus” a választásra való felkészülés. Kelemen Hunor azzal replikázott, hogy minden a legnagyobb rendben halad. /Máthé Éva: „Kaotikus” kampányszervezés. = Krónika (Kolozsvár), szept. 22./

2008. október 11.

Hűséges, a közösséghez láncolt emberekre van szükség, akik vállalják a közösség szolgálatát és azt véghez is viszik – mondta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke október 10-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában, ahol az RMDSZ Maros megyei szervezete mutatta be a novemberi parlamenti választásokon induló szenátor- és képviselőjelöltjeit. Szenátorjelöltek: Markó Béla , Frunda György, Szakács János és Dávid Csaba. Képviselőjelöltek: Borbély László, Benedek Imre, Kelemen Atilla, Brassai Zsombor, Kerekes Károly, Szász Izolda, Makkai Gergely és Erőss Csaba. /Mózes Edith: „Egymáshoz vagyunk láncolva” Bemutatkoztak az RMDSZ Maros megyei képviselő- és szenátorjelöltjei. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./

2008. november 10.

Fegyelmi kihágás miatt kezdeményez vizsgálatot a Maros Megyei Rendőrfelügyelőség az egyik tisztje ellen, aki közúti ellenőrzés során alkoholtesztnek vetette alá egyik beosztottját, „mert úgy kívánta azt dr. Benedek Imre kardiológus, az RMDSZ képviselőjelöltje” – szivárgott ki rendőrségi forrásokból. Marosvásárhelyen alkoholtesztnek próbálták alávetni Benedek Istvánt, a kardiológus fivérét. Benedekék közölték a rendőrrel, hajlandóak alávetni magukat a szondának, ha azt előbb a közlekedési rendőr is megteszi. Benedek Imre azt nyilatkozta, politikai, etnikai háttere van az ügynek, sőt városi tanácsos testvére elleni rendőrségi hajszáról van szó, amit ki kell vizsgálni. Benedek ugyanakkor nem tartja helyénvalónak a rendőrtiszt elleni fegyelmit. /Rendőrt szondáztatott az RMDSZ-jelölt. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

2008. november 19.

Dorin Florea polgármester utasítására november 18-án negyven RMDSZ-plakátot szedtek le Marosvásárhelyen a Kövesdombon. A plakátok még fél napig sem maradtak kinn azután, hogy Csegzi Sándor alpolgármester jóváhagyásával, a törvényeket és a helyi tanácsi határozatot betartva kerültek ki. Borbély László miniszter, Frunda György és Benedek Imre rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a városi tanács úgy döntött, 900 választási plakátot engedélyez a város területén. Ebből az RMDSZ 150-et igényelt, amire megkapta a jóváhagyást. Frunda György szenátorjelölt közölte, bűnügyi feljelentést tesz a polgármester ellen, Borbély László képviselőjelölt a véleménynyilvánítási szabadság megsértését látta a történtekben. /Antal Erika: Leszedették Marosvásárhelyen az RMDSZ-plakátokat. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./

2008. november 27.

A román pártok parlamenti jelöltjeinek tettlegességekkel fűszerezett csatározása után az RMDSZ jelöltjeinek kampányát is incidensek árnyékolják be a szavazás előtti héten. November 26-án betörtek Benedek Imre Maros megyei RMDSZ-képviselőjelölt kampányközpontjába, Csuzi István Bihar megyei képviselőjelöltet pedig kifütyölték, mert anyanyelvén szólalt fel egy választási fórumon, ahol a különböző pártok ismertették programjaikat. Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester letépette az RMDSZ plakátjait, továbbá a szokottnál korábban kihelyezte a főtérre a karácsonyfát, ami eltakarja a közelben kifüggesztett RMDSZ-es választási plakátot. Megengedhetetlen, hogy polgármesteri rendeletre elvigyék az RMDSZ jelöltjeinek választási plakátjait – nyilatkozta Marosvásárhelyen Borbély László miniszter, marosvásárhelyi képviselőjelölt. /Beárnyékolt RMDSZ-kampány. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./

2008. december 2.

Marosvásárhelyen a Bernády Házban, az RMDSZ marosvásárhelyi kampányirodájában együtt volt az RMDSZ vezérkarának vásárhelyi szárnya: Markó Béla, Borbély László, Frunda György, továbbá Kelemen Atilla, Kerekes Károly, Benedek Imre, a szövetség Maros megyei képviselőjelöltjei. Amikor a televízió képernyőjén megjelent Borbély László 54,28 százaléka, valamivel később pedig az RMDSZ 6,7 százaléka, örömmámor csapott fel a házban. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi kifejtette, az RMDSZ töretlen támogatással bír választóink körében, legalább olyan erős parlamenti csoportjuk lesz, mint eddig. Az elnök megköszönte Takács Csabának, az RMDSZ országos kampányfőnökének az intenzív kampányt, köszönetet mondott a választóknak, az összefogás mellett döntő romániai magyar közösségnek. /Lokodi Imre: Pezsgőzött az RMDSZ a Bernády Házban. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./

2008. december 5.

A bírósághoz fordul Benedek Imre, Maros megyei képviselőjelölt, azzal, hogy a Kötő József által elnyert képviselői mandátumot neki osszák ki. A marosvásárhelyi szívsebész amiatt elégedetlen, hogy több mint 12 ezer szavazatot kapott parlamenti választáson, és több mint 42 százalékkal választókerületében az első helyen végzett, mégsem kapott mandátumot. Szerinte igazságtalan, hogy a csupán 34 szavazatot gyűjtő Kötő József kerüljön be a parlamentbe. Benedek Markó Béla RMDSZ-elnökkel és Kelemen Atillával, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökével is beszélt, akik támogatják őt ebben a kezdeményezésben. /Benedek Imre követeli Kötő mandátumát. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./ A Választási Iroda tárgyalta Benedek óvását, de nem fogadta el. „Ha nem kerülök be a parlamentbe, nincs semmi gond, hisz van munkahelyem” – mondta a klinikavezető orvos-professzor és magánvállalkozó. Benedek azt is hozzáfűzte, hogy nincs semmi kifogása Kötő József ellen, akit személyesen is ismer és tisztel, de feltette a kérdést: 70 esztendős kolozsvári kollégája miként fogja képviselni a magyarságot. Kötő József meglepődve értesült Benedek Imre állításáról. Kötő, az EMKE leköszönt elnöke hangsúlyozta: ebben a korban nem ragaszkodik foggal-körömmel a tisztséghez. Ezért is mondott le az EMKE éléről, hogy hátralévő éveit a munkájának szentelje. Mint kifejtette, a politikából is vissza akart vonulni, és csak „a nevét adta” a múlt vasárnapi választásokhoz. /Szucher Ervin: Vándorló mandátum? = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./

2008. december 8.

Először ültek össze a választások óta a hét végén az RMDSZ szenátorai és képviselői. A marosvásárhelyi Bernády Házban azokról az elsőbbséget élvező problémákról tárgyaltak, amelyek között az infrastruktúra, a régiófejlesztés, az egészségügyi és a tanügyi reform, a kisebbségi törvény szerepel, illetve a prioritások közé került a mezőgazdaság, a mezőgazdaságból élők gondja is. A kormány december 15-i megalakulására az RMDSZ-nek készen kell állnia konkrét javaslatokkal, törvénytervezetekkel – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök. Újságírói kérdésre válaszolva, Markó Béla kifejtette, nem ért egyet Benedek Imre volt marosvásárhelyi képviselőjelölttel, aki úgy véli, neki kellett volna megkapnia Kötő József mandátumát, az utóbbi ugyanis mindössze 34 szavazattal jutott be a parlamentbe visszaosztás révén, az afrikai és közel-keleti külföldi választókerületből, míg Benedek 13 ezer szavazatra hivatkozhat. „Benedek Imre nem értette meg, hogy a jelenlegi választási törvény szerint ez így helyes, hogy Kötő jutott be a parlamentbe, és nem ő” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. /Új frakciók, régi problémák. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./

2008. december 19.

A mandátum igazoló bizottság jóváhagyta mind a 334 megválasztott képviselő mandátumát. Az igazoló bizottsághoz egy panaszt és egy óvást nyújtottak be Kötő József RMDSZ-es és Ioan Balan PDL-s képviselő mandátuma kapcsán. A panaszt Benedek Imre Sándor RMDSZ képviselő-jelölt nyújtotta be Kötő József mandátuma ellen, az óvást pedig egy Suceava megyei független jelölt, Ionel Budnariu, Balan mandátumának semmisnek nyilvánítását követelve. Benedek Imre az ítélőtáblához is benyújtott egy óvást, amelyben képviselői mandátumot követel magának, továbbá azt kéri, hogy Kötőtől vegyék el a mandátumot. A bizottság úgy döntött, igazolja Kötő József mandátumát. /Igazolták Kötő József mandátumát. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 19./

2008. december 20.

A bukaresti ítélőtábla érvénytelenítette Kötő József parlamenti képviselő mandátumát – nyilatkozta Benedek Imre, Maros megyei parlamenti képviselő-jelölt. Benedek azért fordult bírósághoz, mert szerinte Kötő szabálytalanul jutott mandátumhoz. Kötő mandátumát már jóváhagytak a képviselőházban, december 19-én pedig az esküt is letette Kötő. Romániában ez precedens nélküli helyzet. Máté András jogász szerint Kötő mandátuma már nem érvényteleníthető, bírósági döntéssel sem. /Mandátum nélkül Kötő? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

2008. december 22.

Érdekes javaslatok, indulatok és kizárás az RMDSZ-ből – így lehet összegezni az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) december 21-i marosvásárhelyi ülését. A tanácskozás célja a parlamenti választások eredményének a kiértékelése, valamint a jövő feladatokra való felkészülés volt. Az ülésen bejelentették, hogy kizárják a szövetségből Benedek Imre Maros megyei tanácsost, aki bíróságon támadta meg Kötő József parlamenti képviselői mandátumát. Ennek következtében a bukaresti ítélőtábla – egyelőre nem jogerős ítéletben – érvénytelenítette Kötő mandátumát, amely így bizonytalanná vált. Markó Béla Politika és érdekvédelem című beszédét mondta el, amit a szövetség elnöke vitairatnak szánt. Markó élesen bírálta Tőkés László református püspököt, „aki palástját hol felöltve, hol levetve, hol prédikálva, hol szitkozódva, de folyamatosan az RMDSZ ellen kampányolt”. Tőkés most sem veszi észre, hogy a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntené, amikor az RMDSZ-szel szemben már a Szociáldemokrata Pártot is ,,bölcsnek” mondja. „Román politikusokat is inkább agyba-főbe dicsér, józansággal, felelősségérzettel ruházva fel egytől egyig őket, csak nehogy valaki is el merje hinni, hogy az RMDSZ nélkül esetleg rossz irányba csúszhat, magyarellenessé válhat a kormányzás” – vélte Markó. Az RMDSZ elnöke szerint Tőkés kritikájára szükségük lenne, de „szenvedélyes RMDSZ-gyűlöletével Tőkés lassan magára marad, és már azt sem fogják meghallgatni az emberek, amiben igaza van”. A választási eredményeket elemezve úgy értékelte, hogy egyetlenegy megyében, Háromszéken volt az átlagosnál jóval alacsonyabb a részvétel, minden bizonnyal emiatt nincsen Kolozs megyének szenátora, és Temes vagy Hunyad is képviselő nélkül maradt. Az RMDSZ-nek a szövetség jellegét kell erősíteni, hangsúlyozta. „Romániában nem magyar–liberális, magyar–demokrata vagy magyar–szociáldemokrata együttműködésben kell hosszú távon gondolkodni, hanem magyar–román együttműködésben. Ez nem politikai, hanem etnikai kérdés. Mindig a kormánytöbbségnek vannak hatékony eszközei, ezért az RMDSZ-nek mindig vállalnia kell a kormányzást. ” Hangsúlyozta: az RMDSZ-nek az ellenzéki szerepben meg kell keresnie az eszközöket arra, hogy az eddigi törvényes keretek ne csonkuljanak, az anyanyelvű oktatási intézmények tovább működjenek, és etnikai alapon egyetlen magyar embert se tegyenek ki az állásából. Kereskényi Gábor azt sérelmezte, hogy az RMDSZ parlamenti frakciójában és a parlament vezetőségében minden tisztséget a székelyföldi képviselők és szenátorok szereztek meg, Partium pedig nem kapott semmit. Borbély László azt javasolta, hogy az RMDSZ forduljon az államfőhöz, és az etnikai paktumot tegye lehetővé, akárcsak az oktatási együttműködési megállapodást, amely szintén a Basescu irányításával jött létre. Borbély sérelmezte azt, hogy a kormányprogramban fél mondat van a kisebbségekről, ami veszélyt jelent a jövőre nézve. Biró Rozália, az SZKT elnöke a jelenlévők tudomására hozta, hogy a Maros megyei szervezet kezdeményezésére kizárják Benedek Imrét, aki visszafordíthatatlan kárt okozott az RMDSZ-nek a Kötő József mandátuma ellen indított perrel. A tanácskozáson jelen lévő Benedek megpróbált felszólalni, de az ülésvezető Biró Rozália arra hivatkozva, hogy kizárása miatt Benedeknek az SZKT-tagsága is megszűnt, nem adott neki szót. A kizárt a teremből adott hangot nemtetszésének kijelentve, hogy „totál antidemokratikus intézkedés” volt. Kovács Péter ügyvezető alelnök szerint meg kell vizsgálni, hogy az öt székelyföldi területi szervezet közül miért csak egy működik. Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke szerint a román pártok több száz szavazatot vittek el azzal, hogy magyar lelkészeket kerestek meg személyesen, és olyan konkrét ígéreteket tettek nekik, hogy központi fűtést vezetnek be a református templomba, utat aszfaltoznak le. Kelemen Atilla, a Maros megyei szervezet elnöke kifogásolta Frunda György kijelentését, miszerint az ellenzékbe vonulás miatt a következőkben a területi szervezetek felelőssége lesz nagyobb. Kelemen szerint eljött az ideje annak, hogy mindenki „tolja a sárban a szekeret”, még azok „a primadonna politikusok is, akik belibbennek, és mondanak egy-két okosságot”. Olosz Gergely Kovászna megyei parlamenti képviselő szerint Háromszéken új politizálásra van szükség, és nem a választókat kell hibáztatni a távolmaradás miatt. Olosz a háromszéki fiatal politikusok és a régi vezetőség között már hónapok óta lappangó konfliktusra utalt. Markó az SZKT záróbeszédében szokatlan keménységgel intette le a partiumi elégedetlenkedőket. Úgy vélte, hogy „agresszíven és arrogánsan dicsekedtek” választási eredményeikkel a székelyföldi kollégáikat szidva, márpedig ez nem eredményez szolidaritást. Markó is elmarasztalta a háromszékieket, akik nem tudnak szembenézni saját kudarcaikkal. Hozzátette: ő is azt szorgalmazza, hogy az RMDSZ-en belül a partiumi szellemiség érvényesüljön minél jobban, és „ne a székelyföldi búvalbéleltség”. /Borbély Tamás: Etnikai paktumot ajánl az RMDSZ a román pártoknak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./ A román pártokkal való etnikai paktum megkötését tartja a legfontosabbnak Markó Béla RMDSZ-elnök: etnikai paktumot – vagyis együttműködési megállapodást az etnikumközi dialógus folytatására, az etnikumközi problémák megoldására kell kötni. Nagyon messze vannak attól, hogy arányos képviseletről lehetne beszélni. A magyar emberek leváltásának „etnikai okai és következményei lennének oktatásban, művelődésben, egészségügyben, mindenütt” – mondta Markó. „Most kell megkérdeznünk mindazokat, akik a választásokon mellettünk álltak, hogy miképpen látják a jövőt. Márpedig mellettünk állt a romániai magyar közösség túlnyomó része, támogattak az egyházak, a civil társadalom, az értelmiségiek nagy többsége. ” Fel kell kérni a romániai magyar értelmiségieket, vegyenek részt ebben az elemzésben, mondjanak véleményt. Az SZKT-n elhangzott: az RMDSZ még az EP-választások előtt tartaná meg a következő kongresszusát. Winkler Gyula EP-képviselő, a szórványfrakció képviselője rámutatott arra, hogy a romániai magyarság egyharmada szórványban él, és a legnagyobb empátiával tud viszonyulni a szövetségi elnök legfontosabb javaslatához, az etnikai paktumhoz, a román–magyar együttműködéshez. A román pártok vezető politikusai visszafogottan reagáltak a Markó Béla által javasolt etnikai paktumra. Cristian Diaconescu külügyminiszter-jelölt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője úgy fogalmazott: érdeklődve várja az RMDSZ konkrét elképzeléseit a tervezett megállapodásról. /Antal Erika: RMDSZ: merre tovább? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./ Az SZKT elnöke, Bíró Rozália bejelentette, hogy az RMDSZ megvonta dr. Benedek Imrétől a politikai támogatást és kizárta a szövetségből, felolvasta a Maros megyei RMDSZ erről szóló határozatát, nem adott szót Benedek Imrének, hogy álláspontját kifejtse. Ezért Benedek a sajtónak nyilatkozva kijelentette: „Az Állandó Bizottság úgy fogalmazott, hogy kizártak az RMDSZ-ből. Mivel nem vettem részt a tanács ülésén, nem tudtam megvédeni a jogaimat, ezért mind a megyei, mind az országos Állandó Tanács döntését érvénytelennek tartom, abból is kiindulva, hogy írásban kértem az Etikai Bizottság összehívását, amikor a választásokkal kapcsolatos furcsaságokat észleltem. Választ nem kaptam. Markó Béla szövetségi elnököt telefonon kerestem meg, és megkértem, kapjak lehetőséget, hogy elmondjam, miről van szó. Visszautasította. Egy rablógyilkost sem utasítanak el úgy, hogy meg ne hallgassák. A jogaimba tiportak és megalázó helyzetbe hoztak”. Hozzátette, „továbbra is az RMDSZ-ben fogok tevékenykedni, továbbra is megvédem a jogaimat”. El fog menni egészen az európai jogi fórumokig, hangoztatta. Nem az RMDSZ ellen indított eljárást a román bíróságokon, hanem az Országos Választási Bizottság ellen. /Mózes Edith: Benedek Imrét kizárták az RMDSZ-ből. Ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./

2008. december 30.

Még nem ismeri a bukaresti ítélőtábla döntésének indoklását Kötő József RMDSZ-es képviselő, akinek mandátumáról az említett intézmény hozott érvénytelenítő döntést, Benedek Imre marosvásárhelyi képviselőjelölt óvása nyománAz RMDSZ megfellebbezte a döntést. Kötő mandátuma még érvényes, de a képviselő elmondta, nem fog búsulni, ha netán a végleges ítélet is ugyanez lesz. Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanács december 21-én megvonta a politikai támogatást Benedektől, és kizárta az RMDSZ-ből. /B. S. : Törvénytelen Benedek óvása? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./

2009. január 6.

2008 zaklatott év volt az RMDSZ történetében, összességében sikeresnek mondható a szereplése. A helyhatósági választásokon ugyan néhány helyen a Magyar Polgári Párt (MPP) megszorongatta, néhol le is győzte az RMDSZ jelöltjeit, azonban az önkormányzatokban sok helyen megerősödött az RMDSZ pozíciója. Dr. Benedek Imre kizárása az RMDSZ-ből jelzi, hogy a szövetségen belül jóval nagyobb problémák vannak, talán túl régóta van együtt ez a csapat. Rövidlátást mutatott a teljes RMDSZ-vezetőség, amikor meghallgatás nélkül, azonnal kizárta Benedek Imrét soraiból. Újabb probléma lesz, hogy négyéves kormányzás után több olyan RMDSZ-szereplő tér haza Bukarestből, akik több-kevesebb joggal helyet követelnek maguknak. Egy politikai döntés-előkészítő „kutatóközpont” felállítása lehet egy olyan intézményi háttér, ahol a bukaresti tisztségviselők helyet találhatnak. Az elmúlt négy évben sokan hördültek fel a kormányzati pozíciókba kerültek neve hallatán, de az igazi harcok majd most lesznek az RMDSZ egyes érdekcsoportjai között. /Kósa András: Politika és érdekvédelem? = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./

2009. január 9.

Nyílt levéllel fordult a magyar nyelvű sajtóhoz az RMDSZ-tagságától megfosztott Benedek Imrét támogató marosvásárhelyi kezdeményező csoport. Az RMDSZ Maros megyei elnökét, valamint a szervezet tagságát megszólítani kívánó csoportosulás elfogadhatatlannak tartja, hogy 13 ezer választópolgár helyett mindössze 34-nek legyen képviselője a parlamentben. Ugyanakkor elkezdődött az aláírásgyűjtés is, amellyel Benedek Imre szövetségbe való visszafogadását és a parlamenti mandátum elnyerését támogatják. Az aláírók szerint az RMDSZ felső vezetése tehet arról, hogy a törvényhozó testületbe nem a Maros megyében induló Benedek, hanem a 34 afrikai és ázsiai szavazatot gyűjtő Kötő József képviselheti az erdélyi magyarságot. Elfogadhatatlannak tartják az RMDSZ döntését, mellyel megvonták a politikai bizalmat, a szervezet testületeiben betöltött tisztségeket a marosvásárhelyi jelölttől, akit kizárással büntettek. Benedek Imre orvosprofesszor kampánystábja, a Központi Választási Iroda (BEC) RMDSZ-es megbízottja, Péter Zsuzsanna, valamint más jogászok úgy vélték, számítógépes vagy emberi hibából, esetleg választási csalás miatt a Benedeknek járó képviselői mandátum átkerült Kötő József nevére. December 19-én hozott ítéletében a bukaresti táblabíróság elismerte az elosztási rendszer hibáját, és visszavonta az RMDSZ külföldi képviselői mandátumát, anélkül azonban, hogy azt Benedek Imrének ítélte volna. Mivel a döntés szerint Kötő József mandátuma elvileg elveszett, az RMDSZ vezetői úgy ítélték meg, hogy Benedek kárt okozott a szervezetnek. „Felháborítónak tartjuk, hogy az SZKT elnöke nem adott szót Benedek Imrének, amelyben magyarázatot nyújthatott volna az ellene felhozott vádakra. Olyan emberek, mint Markó Béla és Borbély László, hosszú éveken át az RMDSZ védőgyűrűjét kisajátították, és saját céljaikra használták fel, megpróbálták az értékes és véleményformáló embereket eltávolítani, ha azok érdekeikbe ütköztek. ” – írják a kezdeményező csoport tagjai, akik Benedeket idézik: ő nem az RMDSZ és nem Kötő József ellen, hanem a Központi Választási Irodával pereskedik. A kezdeményező csoport tagjai aláírásgyűjtésbe kezdtek. Benedek Imre levelet írt Markó Bélának, ebben tiltakozott a Szövetségi Állandó Tanács decemberben hozott, kizárását illető határozata ellen. Kizárásáról, többek között Kelemen Atilla megyei elnök, Szabó Árpád ügyvezető és Dávid Csaba, a városi szervezet vezetője döntött. /Szucher Ervin: Aláírásgyűjtés Benedek Imréért. = Krónika (Kolozsvár), jan. 9./

2009. január 12.

Rágalmazásoknak, csúsztatásoknak nevezte közleményben az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöksége azt a nyílt levelet, amelyet az RMDSZ-ből kizárt Benedek Imre volt képviselőjelölt hívei a Kezdeményező Csoport nevében tettek közzé a múlt héten. A kilenc aláíró szerint az RMDSZ felső vezetése tehet arról, hogy a törvényhozó testületbe nem a Maros megyében induló Benedek, hanem a 34 szavazatot gyűjtő Kötő József képviselheti az erdélyi magyarságot. Elfogadhatatlannak tartják a szövetség döntését, mellyel megvonták a politikai bizalmat a marosvásárhelyi jelölttől, akit kizárással büntettek. Ezt a szankciót a Maros megyei RMDSZ-szervezet azután hozta, hogy Benedek megtámadta a bíróságon Kötő mandátumát, amit első fokon megvontak a képviselőtől. Az RMDSZ közleménye szerint Benedek az utóbbi években a sajtóban való megnyilvánulásaival nem szolgálta sem a közösség, sem az RMDSZ érdekeit, „csakis önös érdekek motiválják politikai ambícióit. ” /RMDSZ: önös érdekek motiválják Benedek Imrét. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./

2009. január 20.

A Központi Választási Irodának (BEC) kell rendelkeznie a Maros megyének jutó nyolcadik képviselői mandátumról – derül ki a bíróság által a hozott ítéletből, amelyet Benedek Imre BEC ellen indított perében hozott. Az időközben az RMDSZ-ből kizárt marosvásárhelyi orvosprofesszor megítélésében a bírósági döntés indokolásából kiderül, igaza volt. Márton Árpád, az RMDSZ parlamenti frakcióvezetője azonban nem érti, egy nem létező entitás, mint a parlamenti választások végleges eredményeinek közzététele után feloszlott BEC, miként tudna jogorvoslatot szerezni Benedeknek. Benedek Imre szerint a Központi Választási Irodán múlik, hogy képviselői mandátumhoz jut-e vagy sem. A bukaresti táblabíróság írásban megindokolta a december 19-én hozott döntését, amely szerint visszavonta a 43-as számú választási kerületben megméretkezett Kötő József képviselői mandátumát, azt azonban nem ítélte oda senkinek. Kötő József tanácstalannak mutatkozott az indoklás hallatán. “Én nem fellebbezhetem meg a döntést, úgy tudom ez az RMDSZ dolga lenne” – fejtette ki. Benedek Imre nyílt levélben reagált az elmúlt hetekben ellene felhozott vádakra. Reméli, hogy azok, akik ellene próbálták hangolni az RMDSZ tagságát, most belátják tévedésüket, és visszavonják rágalmaikat. Benedek a leginkább azt sérelmezi, hogy azok a pártvezetők, akiknek erkölcsi kötelességük lett volna kiállniuk az igazság mellett, úgy állították be a BEC ellen indított perét, mint valami súlyos és megbocsáthatatlan RMDSZ-ellenes akciót. /Szucher Ervin: Jóvátételt vár Benedek Imre. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./

2009. január 22.

„Az RMDSZ nem fél attól, hogy Kötő József képviselő elveszítheti parlamenti mandátumát” – nyilatkozta Kelemen Hunor, a Maros megyei RMDSZ elnöke, annak kapcsán, hogy Benedek Imre volt marosvásárhelyi képviselőjelölt közleményében azt állította: a bukaresti táblabíróság helyt adott óvásának, és a Kötő Józsefnek kiosztott képviselői mandátumot a Maros megyei RMDSZ-nek ítélte oda. „A táblabíróság döntésekor Kötő József letette a képviselői esküt, a parlament pedig érvényesítette mandátumát, ezt pedig bírósági úton senkitől nem lehet elvenni. Az Alkotmány értelmében egy parlamenti mandátum haláleset, lemondás vagy összeférhetetlenség esetén szűnik meg” – magyarázta Kelemen. /Cs. P. T: Kelemen Hunor: nem féltem Kötő József mandátumát. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./

2009. január 27.

A romániai magyar közéletet újfent átjárja a kíméletlen marakodás szelleme. Az ellentétek a leglátványosabbak az RMDSZ-ben. Benedek Imre marosvásárhelyi képviselőjelölt bíróságon támadta meg Kötő Józsefet, illetve az RMDSZ-t, állítva, hogy Kötő parlamenti mandátuma neki jár. Benedeket időközben kizárták a szervezetből, Kötő letette a képviselői esküt, de a pereskedés folyik tovább, s hiába magyarázkodik Márton Árpád frakcióvezető és Kelemen Hunor ügyvezető elnök, valami nem stimmel egészen e parlamenti mandátum körül, s ezt még a román sajtó is felkapta. A másik ügy már súlyosabb: Kiss Sándor, a bihari RMDSZ-elnök az RMDSZ elnökét, Markó Bélát azonnali lemondásra szólította fel. Kiss Sándor azért követeli Markó fejét, mert ,,eltaktikázta” az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának lehetőségét, a szervezetet két szék között a pad alá juttatta. A vezérséghez való görcsös ragaszkodásokról csak el kell gondolkodni egyszer, írta Magyari Lajos. S nem csak az RMDSZ-ben, az MPP-ben is például, ahol Szász Jenőnek sem akaródzik felülvizsgálni saját lehetőségeit. Erdélyi magyar közéletünkben talán az a legnagyobb baj, hogy a hatalmi harcok már nem elvek és szándékok mentén folynak, hanem anyagi előnyökért, állapította meg a cikkíró. /Magyari Lajos: Üsd, vágd, nem apád! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 27./

2009. február 18.

A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék visszautalta a bukaresti táblabíróságra a Benedek Imre kontra Központi Választási Iroda (BEC) perét. A november 30-i általános választások eredményeinek véglegesítése után a marosvásárhelyi orvos-politikus a bírósághoz fordult. Panaszában Benedek Imre azt kifogásolta, hogy a BEC, felrúgva a mandátumok elosztásának algoritmusát, megfosztotta Maros megyét egy nyolcadik parlamenti képviselői tisztségtől, helyette az ázsiai-afrikai körzetben induló Kötő Józsefnek ítélte az RMDSZ-t illető mandátumot. Az RMDSZ még az elmúlt év decemberében Benedek Imrének az RMDSZ-ből való kizárásáról döntött, 2009 elején eltávolították a Maros Megyei Területi Képviselők Tanácsának éléről, majd elveszítette a megyei önkormányzati képviselői mandátumát is. Benedek Imre védelmére több marosvásárhelyi és környékbeli RMDSZ-aktivista kezdeményező bizottságot hozott létre, mely aláírásokat gyűjt az orvos-politikus szervezetbe való visszafogadása érdekében. /Szucher Ervin: Benedek-ügy: mindent elölről. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-108




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék