udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 55 találat lapozás: 1-30 | 31-55

Névmutató: Boér Ferenc

2007. február 15.

A hét végén három erdélyi színművész veheti át a Szentgyörgyi István-díjat Budapesten, köztük Nemes Levente, a Tamási Áron Színház művésze. A díjalapítást a Budapesti Székely Kör kezdeményezte, létrehozása óta az erdélyi magyar színjátszás több jeles, tehetségét és életét Thália szolgálatának áldozó egyéniségét jutalmazták e díjjal. A sepsiszentgyörgyi társulattól ez idáig Molnár Gizella, Botka László, Zsoldos Árpád munkásságát jutalmazták Szentgyörgyi István-díjjal, az idei kitüntetettek Nemes Levente mellett Elekes Emma nyugalmazott művésznő és Boér Ferenc kolozsvári színművész. /(vop): Nemes Levente Szentgyörgyi István-díjas. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 15./

2007. február 26.

Versösszeállítással kezdődött február 23-án a Kolozsvár Társaság székhelyén a Korunk folyóirat újraindulásának 50. (alapításának 81.) évfordulójára emlékezés. Boér Ferenc színművész műsora az elmúlt évtizedek során a különböző lapszámokban megjelent versekből állt, a teljes összeállítás annak idején Mondj igazat címmel lemez formájában is napvilágot látott. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője tartott megnyitó beszédet, majd átnyújtotta a jelen lévő Pomogáts Béla irodalomtörténésznek az ünnepi Korunk-kötést, amelynek címlapján a következő szöveg olvasható: Elkötelezett régi munkatársunknak, Pomogáts Bélának ezzel a kötéssel fejezzük ki elismerésünket a Korunk újraindulásának 50. évfordulóján. Az ünnepségen, Pomogáts mellett, előadást tartott Egyed Ákos történész, valamint Rigán Lóránd filozófus. A Korunk februári számában egykori szerkesztők szólalnak meg, gyakorlatilag 1957-től 1989 végéig tekintve át azt az időszakot. A lapszámban sikerült Stockholmból, Mexikó városból és New Yorkból is egykori szerkesztőket megszólaltatni, Veress Zoltán, Aradi József, illetve Weiszmann Endre személyében. A hetvenes évek elején ért el a folyóirat a csúcsra, azután megint elkezdődött egyfajta beszűkülés. A lapnál legalább 3–4 besúgó volt – hangsúlyozta a főszerkesztő. Ma már nyugodtan vállalható a legelső, 1926-os februári Korunk számból az, hogy a fasizmus és a bolsevizmus egyforma veszély. Pomogáts Béla előadásában kitért az 1957-es újraindulásra, majd elemezte Gáll Ernő és Balogh Edgár szerkesztői tevékenységét. Egyed Ákos történész hozzászólásában a folyóirat egyik vonulatáról, a történelemírásról értekezett. A történészek addig nélkülözték a közlés lehetőségét, így a folyóirat fórum volt számunkra. /Köllő Katalin: 50 éve indult újra a Korunk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./

2007. március 12.

Leng a szabadság zászlaja címmel telt ház előtt zajlott le március 11-én, vasárnap Kolozsváron a Római Katolikus Nőszövetség Szent Rafael Köre, a Szent Mihály Caritas és a Piaristák Romániai Rendtartománya által március idusát idéző ünnepség. A kolozsvári Református Kollégium énekkara lépett fel, majd Boér Ferenc színművész következett Március idusán című összeállításával. Vigh Ibolya operaénekes Erkel Ferenctől Szilágyi Erzsébet áriáját énekelte el, Major Olga pedig palotástáncot adott elő. Fodor György előadást tartott a Piaristák a nemzeti eszme és az 1848–49-es szabadságharc szolgálatában címmel, végül Kiss Tibor, a római-katolikus plébánia gondnoka az örmény vértanúkról értekezett. /Ö. I. B. : Ünnepség 1848 emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./

2007. március 15.

Bonchidára, Válaszútra, majd Zsobokra utazott március 14-én Sólyom László magyar köztársasági elnök, este pedig a kolozsvári Magyar Operában tartott március 15-i ünnepség díszvendége volt. Az elnököt és feleségét felállva és tapssal fogadták a jelenlévők. Az operagála előtt Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Sólyom László ünnepi beszédet mondtak. Az 1848–1849-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve mindketten a nemzet egységére hívták fel a figyelmet. Sólyom László magyar állami kitüntetéseket adott át jeles erdélyi közéleti személyiségeknek. A köztársasági elnök Nagyváradon vesz részt a március 15-i ünnepségeken, majd innen utazik tovább Budapestre. A bonchidai Bánffy-kastélyban Szabó Bálint, a Transylvania Trust Alapítvány elnöke, üdvözölte az elnököt és feleségét. Szabó Bálint felhívta Sólyom László figyelmét: szükséges közös stratégiák kidolgozása a magyar tudományosságért, az épített örökség védelméért. Sólyom László elmondta: csak gratulálni tud a Transylvania Trust Alapítvány munkájához. Vallomása szerint bármikor szívesen visszajönne Bonchidára, megcsodálni az egykor „Erdély Versailleseként” számon tartott Bánffy-kastélyt. Válaszúton a szórványkollégiumot látogatta meg Sólyom László, majd megtekintette Kallós Zoltán néprajzkutató saját gyűjtésű néprajzi múzeumát is, ezután Zsobokra utazott, ahol a gyermekotthont látogatta meg. A kolozsvári Magyar Operában Markó Béla mondott beszédet leszögezte: 1848 szabadságharca után a nemzetállam eszméje legyőzte a nemzeteket, most pedig a nemzeteknek kell legyőzniük a nemzetállamot. Az Európai Unióban „végre együtt lesz, együtt lehet magyar a magyarral” – mondta. Markó az egységet hangsúlyozta: „Csak egymásnak ne ugorjunk!” Sólyom László beszédében hangsúlyozva: Magyarország nem fordított hátat a környező országokban élő magyar közösségeknek, hozzáfűzve, hogy az egyesülő Európában rohamosan nő a kisebbségvédelem joga. Elismerést nyert az is, hogy az anyaországnak joga van más államok kisebbségét képező nemzetrésze identitásának és kultúrájának támogatására, mondta az elnök. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségek kulturális autonómiája magától érthető minimum, a kisebbségi jogok pedig ott, ahol minden feltétel és igény megvan rá, a területi autonómia lehetőségét is magába foglalja. Hozzáfűzte: korábbi hivatalos látogatásán már tolmácsolta, hogy ez a magyar kormány álláspontja is. Sólyom László kijelentette: csak érzelmi alapú politizálással nem jutunk előre, az új viszonyoknak megfelelő, az anyaországot és a többi nemzetrész jövőjét egységben látó nemzetstratégia kialakítása nem halogatható tovább. Sólyom László végül köszönetet mondott felesége és munkatársai nevében azért a szeretetteljes fogadtatásért, amelyben az erdélyiek részesítették. Ezek után a magyar államfő átadta a magyar állami kitüntetéseket, majd operagálával zárult az est. /Farkas Imola, Köllő Katalin: Európában a magyar nemzet megint egységes lehet. Sólyom László bármikor szívesen visszatér Erdélybe. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./ Díjazottak: Auch Sándor, a marosvásárhelyi izraelita hitközség elnöke – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Boér Ferenc, a kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Cs. Erdős Tibor képzőművész – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Gálfalvi György író – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Horváth Andor író – Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje; Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere – Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje; Marius Tabacu, a Videopontes Stúdió vezetője – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Márkos Albert hegedűművész – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje; Öllerer Ágnes zenetanár – Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt; Szilágyi Júlia író – Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje. /Díjazottak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

2007. május 16.

Elekes Emma a Kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet elvégzése után, az 1953-ban a Nagybányán indult, majd Szatmárnémetibe áttelepedett együttes alapító tagja. Az évek folyamán több alkalommal változott a színház neve. 1953-ban a nagybányai Drámai Színház magyar tagozata volt, 1956-ban a Nagybányai Drámai Színház szatmárnémeti tagozata, majd 1957-ben önálló színházzá válhatott, Szatmári Állami Magyar Színház néven. Ugyanez az együttes az Északi Színház nevet kapta 1968-ban, amikor melléjük csatolták a román társulatot. 1993-ban az Északi Színház magyar tagozatának sikerült némi önállóságra szert tennie, és felvették a társulat alapító igazgató-főrendezőjének a nevét, így lett a nevük Harag György Társulat. Bár a cégtábla folyton változott, ennek a társulatnak volt a tagja Elekes Emma 1989-ig, aztán mint meghívott vendégművész játszott három alkalommal. A Szatmári Állami Magyar Színház éveken át az élmezőnyhöz tartozott, mi több, az országos élmezőnyt vezette. Szatmárnémetiben 217 év óta állandóan volt színházi évad. Több száz neves primadonna, vezető színésznő játszott itt évek hosszú során. Itt kezdte a pályáját a Prielle Kornélia, és itt ünnepelte a Sétatéri Színházban pályájának 50. évfordulóját 1891-ben. Neményi Lili pályájának első éveit zajos sikersorozat kísérte, és hatalmas búcsúelőadást tartottak, amikor elment és vált belőle világszerte ismert sanzon-, operett-, operaénekes és színésznő. Elekes Emmának egész sor országos visszhangot kiváltó alakítása volt. Egy-egy új előadásra való felkészülés gondjai a Kovács-Elekes házaspár esetében a próbákon nem értek véget, odahaza is folytatódnak. Elekes Emma hűsége a társulathoz, Szatmárnémetihez példamutató, amikor Harag György, Csíky András, Köllő Béla alapító tagok elmentek, majd Boér Ferenc is távozott. Elekes Emma gyermeke Kovács András Ferenc költő. – Elekes Emma színésznői életművéért Identitas-díjban részesült. /Csirák Csaba: Elekes Emma laudációja: Szikrázott élte minden pillanata. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 16./

2007. május 19.

Kolozsváron a Korunk Galériában megnyílt Szabó Vilmos festészeti kiállítása. A tárlatnyitón Boér Ferenc színművész Szilágyi Domokos-verseket olvasott fel. /Ö. I. B. : Szabó Vilmos tárlata a Korunknál. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./

2007. június 29.

Sikeresnek értékelte az elmúlt évadot Tompa Gábor kolozsvári színházigazgató. A színház az elmúlt évben nyolc bemutatót tartott, ebből egy koprodukció volt, a többi teljes egészben a színház munkája. A teremkihasználtság a stúdióelőadásokon 83%. A nagytermi előadásokon a teremelfoglaltság átlagosan 53% volt, ami 440 nézőt jelent. Az elmúlt év szakmai sikerei között volt a februári budapesti „miniévad”, amelyen négy darabot mutattak be. A társulat több tagja részesült elismerésben, többek között Hatházi András, aki a Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumán a legjobb alakítás díját kapta. A Hosszú péntek c. stúdióelőadás közönségdíjat nyert a pécsi színházi fesztiválon, Visky András pedig a szakmai zsűri különdíjában részesült dramaturgiai és szerzői munkásságáért. Az elveszett levél c. előadás a FestCO-n érdemelte ki a legjobb főszereplő díját, amelyet Bács Miklós vehetett át, Tompa Gábor a legjobb rendező díját nyerte el. Csíky Andrást UNITER életműdíjjal, Boér Ferencet a Magyar Köztársaság lovagrendjének érdemkeresztjével tüntették ki. Novemberben a kolozsvári társulat Torinóban fog vendégszerepelni a Hosszú péntek c. előadással az Európai Színházak Egyesületének találkozóján, valamint 2008-ban egy New York-i turné is előrelátható. /Tötszegi Orsolya: Sikeres évadot zárt a Kolozsvári Magyar Színház. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

2007. december 5.

November 29-én Nagyenyeden a dr. Szász Pál házban, Áprily Lajos születésének 120. évfordulója alkalmából tartottak emlékezést. Először Király László nyugalmazott magyartanár vázolta fel a költő életét és munkásságának főbb szakaszait. A transzszilvanizmus megjelent költészetében. A Tetőn című versében olvasható: „Ősz nem sodort még annyi árva lombot / annyi riadt szót: „Minden összeomlott... /...s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély”. Az emlékezés az Enyedi csenddel zárul, amely hűség a szülőföldhöz, a múlthoz, a hagyományokhoz és nosztalgiás vágyódás a kisváros után, amely költővé emelte. „Enyedi csend – te régi, drága, tiszta, / reád gondoltam és áldottalak”. Boér Ferenc kolozsvári színművész igazi Áprily-hangulatú szavalatokkal örvendeztette meg hallgatóságát. A kivetítő segítségével László István informatikus számos nagyenyedi és kolozsvári Áprily-emléket és verset illusztrált. (Király László nagysikerű előadását október 25-én Marosvásárhelyen mutatta be először a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében.) Ezt követően Rácz Levente Áprily kolozsvári éveiről beszélt. Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár előadása Áprily költészetében megjelenő természet világával foglalkozott. A résztvevők megtekinthették Lőrincz Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor festményeit és Dvorácsek Ágoston kollégiumi fizikatanár természetfotóit. /Nagyenyed – Enyedi csend, Házsongárd, sabal maior... = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./

2007. december 13.

A kommunizmus legsötétebb időszakát idéző körülmények között mutatta be 1956 erdélyi mártírjai /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című dokumentumgyűjteményének első két kötetét december 12-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári székházában Tófalvi Zoltán. A marosvásárhelyi történész kollégája, a köteteket szerkesztő Sebestyén Mihály alig kezdett hozzá a munkák méltatásához, amikor a lámpák kialudtak, a kitartó áramszünet okozta vaksötétben pedig zseblámpa és gyertya fényénél folytatódott a sötét kor felidézése. Sebestyén Mihály Tófalvi munkáiról azt mondta, „ha valaki szenzációs amerikai stílusú perbemutatásra számít, csalódnia kell. Itt teljesen unalmas peranyagok sorakoznak időrendben, kihallgatási jegyzőkönyvek, letartóztatási parancsok, kérdések és feleletek, az unalomig ismételt kérdések, kitalálás és valóság, politikai fikció, politikai álmodozás, börtönök, börtönőrök, kínzások és lelki gyötrelmek”. Sebestyén Mihály szerint meglepő az a naivitás, amellyel emberek összefogtak, hogy puszta kézzel megdöntsék azt a kommunista diktatúrát. Tófalvi Zoltán négykötetesre tervezett dokumentumgyűjteményének első két darabja a Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész nevével fémjelzett szervezkedés, valamint a Szoboszlai Aladár pécskai római katolikus plébános személyéhez fűződő „összeesküvés” per- és börtönanyagába nyújt betekintést több száz kordokumentum révén. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverését követő erdélyi megtorlás időszaka ez, amelyről a készülő harmadik kötetben a Kolozsváron élő nemzetközi jogász, Dobai István nevéhez fűződő – és súlyos börtönévekkel büntetett – ún. ENSZ-memorandumkísérlet dokumentumai, a záró, negyedik könyvben pedig a megtorlást túlélők visszaemlékezései lesznek olvashatók. Az érmihályfalvi csoport az erdélyi magyarság státusának rendezését tervezgette, e per nyomán három embert végezek ki, többet bebörtönöztek. Tekintve, hogy az 1956-os forradalom másik erdélyi mártírját, Moyses Mártont 57 éve tartóztatták le Kolozsváron, az esten Boér Ferenc színművész a költő három versét szavalta el. Tófalvi Zoltán szerint az erdélyi megtorlást jelentősen fokozta a Kádár János vezette magyar állami és pártküldöttség 1958. februári romániai látogatásán tett bejelentése, miszerint a romániai magyarság sorsát Budapest a román vezetésre bízza, az ellenforradalmárokat pedig meg kell büntetni. /Benkő Levente: Álmok, börtönök, gyötrelmek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./ „Egy nemzedéknek kell kihalnia, és egy újnak kell születnie ahhoz, hogy a magyarországi forradalom minden mozzanata ismertté váljon a nagyközönség előtt” – mondta Sebestyén-Spielmann Mihály az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezésében tartott könyvbemutatón, ahol az érdeklődők Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című sorozatának első két kötetével ismerkedhettek meg. Tófalvi elmondta: a Szoboszlai-per volt a legvéresebb 56 után, hiszen akkor tíz halálos ítélet született. Kutatásai során a szerző rálelt a temesvári börtönben történt kivégzés irataira is. „Az akkori hatalom még arról is gondoskodott, hogy az elítéltek között egyforma arányban legyenek magyarok és románok” – emlékeztetett a szerző, majd hozzátette: Szoboszlai Aladár igyekezett több nemzetiséget is bevonni elképzeléseibe, ortodox papokkal is tárgyalt. /Erdélyi mártírok ‘56-ja. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./

2008. március 12.

Boér Ferenc hajdani szatmárnémeti színművész, ma a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja előadói sorozatot tart Szatmárnémetiben. Nevét sok színházi élmény és előadói est emléke őrzi. Boér Ferenc, a nagy sikerű drámai színész „önállósította magát”, írta Kántor Lajos 1976-ban. Kevesen kaptak abban az időben annyi nagy szerepet Románia–szerte, mint ő. És a csúcsra ért drámai színész le–lelépett a színpadról, hogy felléphessen a pódiumra. Makacsul mondta: Mondj igazat! (a Korunk fennállásának 50. évfordulója alkalmából). Boér Ferenc előadói sorozata március 16-án kezdődik. Az első összeállítás a Rendületlenül címet viseli, és 1848 emlékére készült. A cím ugyanakkor Boér Ferenc művészi hitvallása is lehetne. /Csirák Csaba: Boér Ferenc előadói sorozata Szatmárnémetiben. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 12/

2008. július 14.

Becslések szerint legalább ötezer véndiák töltötte meg a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvarát a véndiák-találkozón, az udvar szűknek bizonyult a világ minden tájáról érkező öreg diákok számára, így a szomszédban lévő református esperesi hivatal kertjét is meg kellett nyitni. A Gönczy Gábor vezette Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség kitett magáért és változatos programot kínált a hazalátogatóknak: Fátyol Rudolf hegedűművész és Duffek Mihály zongoraművész hangversenye, Boér Ferenc színművész versműsora, majd a székesegyház vegyes karának fellépése. Megnyitották Paulovics László festészeti kiállítását, bemutatták Csirák Csaba új könyvét a szatmári színjátszásról, majd a Harag György Társulat kabarét adott elő, amelyet a Kölcsey népi tánccsoportja követett. /Sike Lajos: Ötezer kölcseys véndiák. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./

2009. január 20.

Néhány városban már kezdetét vette a magyar kultúra napjának megünneplése. A határokon átívelő kulturális rendezvények január 22-én tetőződnek. Székelyudvarhelyen január 19-én a magyar kultúra napja alkalmából négy napos rendezvénysorozat vette kezdetét. Buzogány Árpád szervező elmondta: jelenlegi formájában hat éve szervezik ezt az ünnepségsorozatot. Történelmünk képei madártávlatból címmel szemelvényeket mutattak be a Haáz Rezső Múzeum időszakos kiállítótermében az európai és magyarországi régészeti légifotózás történetéből. Január 20-án a Démonok és asszonyok című képzőművészeti kiállítás nyílik Incze Ferenc munkáiból a Haáz Rezső Múzeum képtárában. Az Udvarhelyszéki Cimborák rendez kiállítást gyermekek alkotásaiból a Művelődési Ház előcsarnokában, este az Udvarhelyi Néptáncműhely mutatja be Regősök című előadását. Az Erdélyi Unitárius Egyház és a Communitas Alapítvány január 21-én rendez ünnepi hangversenyt Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. A kincses városban az Interkulturali-THÉ Műhely, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság szervez a fiatalságról szóló napot január 22-én. Sepsiszentgyörgyön előadásra, valamint az azt követő koncertre várják az érdeklődőket a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termébe. Csíkszeredában az ünnepséget január 22-én és 23-án a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Kájoni János Megyei Könyvtár szervezi. A Csíki Székely Múzeumban a kulturális központ 16. fotótáborának anyagát bemutató kiállítás nyílik, bemutatják a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond fotóművész albumát is. Szatmárcsekén is rendezvénnyel kezdődött a magyar kultúra napja országos rendezvénysorozata Magyarországon. /Bágyi Bencze Jakab, Darvas: A Magyar Kultúra Napja(i). = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./ A román kultúra napja és a magyar kultúra napja között csupán egy hét különbség van – az előbbit január 15-én, utóbbit 22-én ünneplik –, ezért a Magyar és Román Fotóművészek Nemzetközi Szalonja és a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub szervezésében immár harmadik alkalommal ünneplik ezt közös kiállítással a román és a magyar alkotók. A nemzetközi fotószalon fővédnöke Sólyom László magyar és Traian Basescu román államfő. A képeket négy helyen állítják ki: a nagyváradi Foto Art Galériában, a Budapesti Román Kulturális Intézetben, az Egyetemi Könyvtár előcsarnokában és a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben. Csíkszeredában fellép a Sebő Együttes, a Kájoni János Megyei Könyvtárban pedig magyar irodalmi és kulturális folyóiratokat mutatnak be. Gyergyószentmiklóson Beder Ilona Lélekföld című könyvét mutatják be, a szerző munkásságát és a könyvet Rokaly József nyugdíjas történelemtanár méltatja, majd a színházteremben átadják a Gyergyói Magyar Kultúráért kitüntetést. A kolozsvári rendezvénysorozatot a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán Egyed Emese nyitja meg, majd Aha, die Ungarn címmel magyarokról szóló német nyelvű anekdotákat adnak elő a német tanszék tanárai és diákjai. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában két budapesti szakember, Simoncsics Péter nyelvész Teátrista teátrum nélkül avagy Csokonai Vitéz Mihály ’fekete komédiája’, a Karnyóné és a két szeleburdiak címmel, Arany Zsuzsanna irodalomtörténész pedig Kosztolányi Dezső kórházi jegyzetei címmel tart előadást. A Farkas utcai Egyetemiek házában magyar népballadákat, egy Andersen-mesefeldolgozást kórusműveket és Chopin f-moll fantáziáját hallgathatják meg az érdeklődők. Marosvásárhelyen a debreceni Déri Múzeum Múltunk a kutak tükrében című vendégtárlatát nyitják meg. Január 22-én a Maros Művészegyüttes Sodrásban című műsorát mutatja be, majd Meister Éva színművésznő Csöndes kiáltvány a vesztesekért című verses-zenés pódiumműsorát láthatja a közönség. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata Boér Ferenc színművész Ady-estjével tiszteleg az évforduló előtt. 2001 óta közösen ünnepli a magyar kultúrát Nagyvárad és Berettyóújfalu. Magyar Nobel-díjasokról tart előadást Palló Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese Sepsiszentgyörgyön, majd Bartók- és Brahms-művekkel lép fel a marosvásárhelyi Tiberius kvartett. Szatmárnémetiben az Ady Endre Társaság szervezésében rendezvénysorozattal emlékeztek a Himnusz születésének évfordulójára. /Rendezvények a Hymnus születésnapjára. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./

2009. január 22.

A magyar kultúra napját Maros megyében is több rendezvénnyel ünneplik. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata szervezésében az intézmény egykori színművésze, Boér Ferenc viszi színre Ady Endre versei alapján összeállított egyéni estjét Ki látott engem? címmel. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete a Maros Művészegyüttessel közösen ünnepel január 22-én, az együttes ismét bemutatja Sodrásban című műsorát, Meister Éva színművésznő Csöndes kiáltvány a vesztesekért című verses-zenés pódiumműsorát adja elő. A Yorick Stúdió színházi előadással, majd azt követő közönségtalálkozóval jelentkezik. Szovátán Józsa András és dr. Orosz-Pál József Magyar himnuszok az évszázadok folyamán címmel tartanak előadást. Erdőszentgyörgyön olvasóival találkozik délután Horváth Arany, a száz éve született Horváth Istvánra emlékeznek. Horváth Arannyal a Halálmadár szállott a kútgémre című könyvről beszélget Bölöni Domokos. /Nagy Botond: Maros megyei rendezvények. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./

2009. január 29.

Ady Endre verseiből, leveleiből, prózai írásaiból állította össze Boér Ferenc a Ki látott engem? című pódiumműsorát a költőóriás születésének századik évfordulójára. A bemutató Szatmárnémetiben volt, 1977. október 13-án. Azóta eltelt több mint három évtized, de a Ki látott engem? nem kerülhetett le Boér Ferenc műsoráról, mert a közönség igényelte, országhatárokon kívül és belül. Január 30-án lép fel Szatmárnémetiben Boér Ferenc műsorával. /Pódiumműsor: Ki látott engem? = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 29./

2009. február 13.

Február 12-én Kolozsváron a Szent Mihály-templomban ünnepi szentmisével emlékeztek Márton Áron püspökké szentelésének hetvenedik évfordulójára. Boér Ferenc színművész egy Bajor Andor-írást s egy ferences nővér által írt verset olvasott fel, majd Kovács Sándor főesperes köszöntötte az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit, Szilágyi Mátyás, kolozsvári magyar főkonzult, papokat, hitoktatókat, politikusokat. „Ha a csaknem hét évszázados templom falai beszélni tudnának, büszkén számolhatnának be a hetven évvel ezelőtti püspökszentelésről” emlékeztetett a főesperes. A Jakubinyi György érsek által celebrált mise folyamán kifejtette: Márton Áron igazi jellemzését II. János Pál adta meg, amikor 1980-ban elfogadta Márton Áron lemondását, Istennek talpig becsületes szolgájának nevezte. Úgy tervezték, hogy az ünnepi megemlékezés alkalmával felavatják a Márton Áron-szobrot, de ez nem történt meg. „Remélhetőleg két-három héten belül megtörténik a szoboravatás is. Erre most azért nem kerülhetett sor, mivel a szobor jelen pillanatban még Budapesten van. Jakubinyi György érsekkel is egyeztetnünk kell az avatást illetően, hiszen ő lesz az, aki felszenteli a szobrot. Amióta elfoglaltam a főesperesi tisztséget, kétszer beszéltem Emil Boc egykori polgármesterrel, aki nem viszonyult ellenségesen ehhez az ügyhöz” nyilatkozta Kovács Sándor főesperes. A Szent Mihály-plébánia 2001-ben írta ki a versenytárgyalást a szobor elkészítésére. Ezt Bocskay Vince szovátai szobrászművész nyerte meg, aki 2002-ben fogott neki a munkának, szobor agyagmintája csak 2005-ben került Magyarországra, a karcagi öntödébe. A szobor magassága közel három méter, súlya hétszáz kilogramm körüli. A szobor felállítására vonatkozó építkezési engedély megadása éveken át húzódott, míg idén januárban László Attila alpolgármester aláírta a kérdéses dokumentumot. /Márton Áron püspökre emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./

2009. április 11.

Április 11-én, a költészet napján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata József Attila-estet tűzött műsorára Boér Ferenc színművész előadásában, Én, József Attila, itt vagyok címmel. Boér Ferenc színművész, a magyar líra avatott tolmácsolója 2005-ben, József Attila születésének századik évfordulójára sorolta egy pódiumműsorba a már korábban is szavalt verseket, szövegeket. Az Erdélyben és az anyaországban turnéztatott produkció osztatlan elismerést vívott ki. /Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár: Én, József Attila, itt vagyok – Boér Ferenc előadásában. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 11./

2009. október 25.

Irodalmi találkozóval és dokumentumkiállítással tisztelgett Cs. Szabó László emléke előtt a Kolozsvár Napok rendezvénysorozat keretén belül a Kolozsvár Társaság október 24-én. Megtekinthető Paulovics László Cs. Szabóról készített portréja is. A rendezvényen az irodalmár munkásságát Pomogáts Béla irodalomtörténész méltatta, ‘56-os emlékeit Nagy Benedek történész idézte fel, majd Boér Ferenc színművész irodalmi összeállítása hangzott el. /(dézsi): Cs. Szabó Lászlóra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

2011. március 26.

Húszon innen, húszon túl
Jubilált a szászrégeni Kemény János Művelődési Társaság
"Számomra Szászrégen nem a szem, hanem a szellem mértékével lehet méltán híres" – idézte a Kemény János Művelődési Társaság emlékkönyvéből a hétfő esti jubileumi összejövetelen egyik korábbi jeles vendégük, Fodor Sándor író gondolatát az alakulat elnöke és szíve-lelke, Böjte Lídia tanárnő. A KJMT húsz évéből még számos kiválóság emelkedett hangú vagy tréfás, komolykodó vagy meghatott, de mindenképpen elismerő szavait ragadhatnók ki, igazán van miből. Bármilyen kulturális tömörülés dicsőségére válna az a névsor, amely a társaság rendezvényeinek vendégeit fogja egybe, és nyilvánvaló, hogy nem csak a régeni közönség kapott tőlük rendkívüli élményt és értékeket, erősödött mindabból, amit jelenlétükkel, megszólalásaikkal képviseltek, ők is feltöltődtek egy-egy ilyen találkozón és szívesen tértek vissza megszólítani újra meg újra a város magyarságát. Írók, színművészek, zenészek, képzőművészek, tudományos kutatók, könyvkiadók, szerkesztők, tanárok kapcsolódtak be az 1991 februárjában létesült társaság tevékenységébe, és ezek a rendszeresen ismétlődő estek kialakították a törzsközönséget, amelyhez alkalmanként még csatlakoztak sokan mások. Nem a semmiből született a KJMT, irodalmi körként működő és elismerésnek örvendő elődje ugyancsak az író Kemény János nevét viselte. Megszorításokkal, megfélemlítésekkel teletűzdelt diktatórikus időkben is tette azt, amit felvállalt, a régeni magyarok szellemének, identitásának ápolását, tudásának gyarapítását, alkotókészségének fejlesztését. A rendszerváltozás után indult társaság tágabb kitekintésben és más lehetőségek között folytatta a munkát és szélesítette a pászmát, amit az irodalmi kör alakított sok ötlettel, energiával, kitartással, hozzáértéssel. A helyiek lelkesedése elháríthatatlan ajánlólevél volt a különféle feladatokkal elhalmozott meghívottaknak, akik amint tudtak, jöttek Vásárhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Temesvárról, Budapestről, Bukarestből, Nagyenyedről.
Végére nem érnénk, ha mindenkit fel akarnánk sorolni, néhány nevet azért mégis említünk, amint Böjte Lídia is tette ünnepi visszatekintőjében: Oláh Tibor, Kötő József, Erdős Irma és férje, Bartha István Svédországból, Hencz József, Toró Tibor, Sebestyén Spielmann Mihály, Egyed Ákos, Tonk Sándor, Sombori Sándor, Nagy Olga, H. Szabó Gyula, Szekeres Gerő, Kemény Miklós, Adamovits Sándor, Király László, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Barabás László, Illyés Kinga, Kilyén Ilka, Farkas Ibolya, Lohinszky Loránd, Vitályos Ildikó, Bartis Ildikó, Nagy Dezső, Salat Lehel, Boér Ferenc, Albert Júlia, és még sok név szerepelhetne itt. Többen közülük már nem élnek. Hasonlóképpen végleg eltávoztak meghatározó egyéniségek a társaság vezetői, éltetői közül is. Török Béla, Darvas Ignác, Tamás Ibolya személyét, munkásságát méltán övezte elismerés Szászrégenben. Mindig akadtak olyanok, akik a helyükre álltak, hogy megpróbálják betölteni a kiesésük okozta űrt.
És nem is akárhogyan, hiszen a név kötelez. A Kemény János és helikonista barátai teremtette rendkívül gazdag szellemi örökség, amit megőrizni kívánnak, az az eszmeiség, amelynek jegyében tevékenykednek, magasra állította előttük a mércét. Természetesen az igényesség, a minőség mércéjére gondolunk, csakis ilyen magasságokban érdemes, kell folytatniuk a következő évtizedekben is a munkát. Nem könnyű, hiszen megállíthatatlannak tűnik a fogyatkozás folyamata. De hogy szól klasszikus költőnk, a 175 éve elhunyt Berzsenyi Dániel biztatása a Magyarokhoz II című versében? "... Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." Ha fogyatkozik is, azért még elég népes Szászrégen és környékének magyarsága. Lélekben meg sohasem volt errefelé hiány. A Társaság és mozgatóinak lelkes csapata is meggyőzően bizonyította ezt az eltelt években. Erre a továbbiakban is alapozhatnak a jelenlegiek és azok is, akiknek átadják majd a stafétabotot. Ilyen szellemben járulhatnak maguk is hozzá, hogy ez a szabad nép még nagyon sokáig tehessen valóban csuda dolgokat.
Jó munkát, Kemény János Művelődési Társaság! Sok sikert, újabb léleképítő élményeket a következő évtizedekben! Népújság (Marosvásárhely)

2011. november 2.

Értelmiségiek nyílt levele az erdélyi magyar felsőoktatásért – ALÁÍRÁSGYŰJTÉS
1989 óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez, a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen.
Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények. Különben is, hangsúlyosan fölvethető a kérdés, kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma, amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel.
Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag, nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis, a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tenné, hogy maga döntsön a magyar nyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja.
Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát!
A „departament”-nek nevezett új struktúrák, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a „departament" csak a magyar nyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitív vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi!
Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvény adta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett „departamentet", a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana.
Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat, és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát, enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is, egy helyben topogást jelent, semmi többet.
A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciát és jövőt biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt? A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nem egy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a „departament" szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE”, mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése.
Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat, és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet, és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Kolozsvár, 2011. október 31.
A levelet aláírják:
Adorjáni Dezső, Balázs Márton, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Csűry Bálint, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Dukrét Géza, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Jancsó Árpád, Juhász Tamás, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kisgyörguy Zoltán, Kolumbán József, Köllő Gábor, Kötő József, László Bakk Anikó, Lászlóffy Csaba, Máté János, Molnos Lajos, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Sylvester Lajos, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc

2013. február 15.

Márton Áron püspökké szentelésére emlékeztünk
Márton Áron (1896–1980) püspökké szentelésének 74. évfordulójára emlékeztünk február 12-én. A Kolozsvári Római Katolikus Szent Mihály Plébánia által szervezett rendezvény a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén kezdődött, majd Kovács Sándor főesperes előadása után a jelenlévők átvonultak a templomkertbe, ahol megkoszorúzták a püspök szobrát. Végül, a Szent Mihály-templomban megtartott ünnepi szentmisén hangfelvételről hallgathattuk meg Márton Áron egyik, 1972. évi szentbeszédét, amely a frissen végzett kispapoknak szólt.
– A Hit Éve jó lehetőség arra, hogy ne csak hitünket tisztítsuk meg, hanem különös figyelemmel forduljunk Márton Áron felé is. A közösségnek mindig jó példákra van szüksége ahhoz, hogy a helyes úton maradhasson. Olyan példákra, amelyek kitartásra sarkallnak. Kevesen vannak azok, akik Márton Áronhoz hasonlóan a nyugodt élet helyett az önfeláldozást és a meg nem alkuvást választották. Márton Áron szellemi öröksége elválaszthatatlan a hittől, utolsó körlevele is ezt támasztja alá – mondta bevezetőjében Fábián Mária nőszövetségi elnök.
A folytatásban Kertész Adél (hegedű) és Márton Szabolcs (gitár) G. Fauré Pavane című művét tolmácsolta, majd Kovács Sándor főesperes előadásában kifejtette: kettős ünnepet ülünk, hiszen Marosvásárhelyen Léstyán Ferenc vikáriusra, marosvásárhelyi főesperes-plébánosra emlékeznek születésének 100. évfordulóján, Kolozsváron pedig a 74 éve püspökké szentelt Márton Áronra. Hozzátette: jövőre, a 75. évforduló alkalmából nagyobb szabású ünnepséget szerveznek majd.
Előadásában a főesperes Jakubinyi György jelenlegi gyulafehérvári érsek 1980-ban, a püspök halálakor keletkezett, de csak 1996-ban napvilágot látott írásából idézett.
– Elődjéhez, Majláth Gusztáv Károly püspökhöz hasonlítva, Márton Áron a „hegy lábánál nőtt dombnak” nevezte önmagát. Most már ő lett szemünkben a hegy, sőt a szikla – idézett Kovács Sándor.
Jakubinyi írásából Kovács Sándor felelevenítette azt a megható találkozást is, amikor Márton Áron – nem sokkal halála előtt – megjelent a püspöki lak kertjében, az akkori papnövendékek pedig elénekelték neki a Jó atyánkért esdeklünk kezdetű püspökfogadó éneket. Végül a főesperes Márton Áron életrajzi adatait ismertette, amelyből kirajzolódott a püspök küzdelmes, nehézségekkel és megpróbáltatásokkal teli élete.
Boér Ferenc színművész szavalata után a jelenlévők elénekelték a Boldogasszony Anyánk katolikus éneket, majd átvonultak a Szent Mihály-templom kertjébe, ahol többen is (Magdó János magyar főkonzul, Horváth Anna alpolgármester, a piarista öregdiákok) koszorút helyeztek el a püspök szobránál.
Az ünnepi szentmisén hangfelvételről meghallgathattuk Márton Áron 1972-es beszédét a pap kötelességeiről, amelyek ma is időszerűnek bizonyulnak. – A római katolikus papnak közvetítenie kell a szükséges erkölcsi és lelki erőt híveinek, és osztatlan erővel kell szolgálnia a rábízott hívek lelki üdvét. Vezetnie kell az egyházközséget, azt élettel és lélekkel kell megtöltenie – mondta egykor a kispapoknak a püspök. – Olyan időben lettetek papok, amikor a világ változásai megszédítik az embereket. Ennek a világnak még inkább szüksége van olyan emberekre, akik Jézusban hisznek. Hirdetnetek kell Isten igéjét, amely örök és mindig új. Hirdetni kell azt alkalmas és alkalmatlan időben. Közvetítsétek az Istentől származó hitet és reményt, és így maradjatok hűségesek Istenhez” – mondta Márton Áron több mint negyven évvel ezelőtt, majd Isten áldásával bocsátotta útjukra a papnövendékeket.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),



lapozás: 1-30 | 31-55




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék