udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 281 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 271-281

Névmutató: Bocskai István

2000. szeptember 15.

Szept. 16-án fogják leleplezni Érmihályfalva főterén Bocskai István erdélyi fejedelem köztéri szobrát. Az ünnepi beszédek után a szobor talapzatán elhelyezik a kegyelet koszorúit és virágait. A szoboravatást megelőzően, a szokott órában ünnepi istentiszteletet, illetve szentmisét tartanak a református és a római katolikus templomban. Az esemény szervezői egész napos sport- és kulturális programokkal szeretnék emlékezetessé tenni a város életének e kimagasló eseményét. /Érmihályfalva. Bocskai-szobor a főtéren. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 15./

2000. szeptember 21.

Kerekes Károly parlamenti képviselő, az RMDSZ Maros megyei szervezetének jelöltje a szociális gondok enyhítésével, munkaügyi kérdésekkel, a nyugdíjasok sorsával foglalkozik, ezt szinte minden erdélyi magyar ember tudja. Több törvénykezdeményezése volt. 1998-ban kezdeményezte az utódlási nyugdíj jogosultságával kapcsolatos törvény módosítását. Kerekes Károly a napirend előtti felszólalások során többször válaszolt például Lazar Ladariu egységpárti képviselő nacionalista indíttatású interpellációira. Ő kezdeményezte a nyugdíjasok kedvezményes utazására vonatkozó rendeletet, amelyet elfogadtak. Javasolta a törvény módosítását olyan módon, hogy Romániában lehetőség nyíljon az anyanyelven történő esketésre. Ennek jóváhagyását eddig akadályozták. Elvetették Kerekes Károlynak azt a javaslatát is, hogy az 1949-1962 között munkaszolgálatot teljesített személyek kárpótlást kapjanak. Ez a javaslata törvénytervezet formájában a szakbizottságnál van. Legnagyobb eredményének azt tartja, hogy sikerült elfogadtatnia a román törvénykezésben annak a ténynek az elismerését, hogy 1944 őszén az erdélyi magyarságot komoly atrocitások érték, és ezért kárpótlást kapjon. Az ügy rendezése inkább történelmi-politikai jellegű, hiszen a kárpótlásra jogosultak közül már nagyon kevesen vannak életben. E javaslatomat a parlament mindkét háza elfogadta, és szeptemberben közzéteszik a törvényt. Napirend előtti felszólalásai között említette: tiltakozott amiatt, hogy különleges csendőralakulatokat hoznak létre a magyar lakta erdélyi vidékeken, továbbá sürgette a Bolyai Farkas Líceum magyar jellegének visszaállítását. Kerekes tagja a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés Parlamenti Közgyűlésének és a nemzetközi szervezet jogi bizottságának. A képviselő közbejárt azért, hogy a víz alá került bözödi templomok helyett Erdőszentgyörgyön templomok épüljenek. Hozzájárult a nyárádszeredai Bocskai István szobor felállításához szükséges minisztériumi engedély megszerzéséhez. - Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ egyik táborához sem tartozik. /Máthé Éva: "Egyik táborhoz sem tartozom!" Beszélgetés Kerekes Károly parlamenti képviselővel, az RMDSZ Maros megyei szervezetének jelöltjével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./

2000. november 1.

Okt. 31-én, a reformáció ünnepén Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban igét hirdetett dr. Csiha Kálmán püspök. Az istentiszteleten a Kolozsvárra látogató Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke ünnepélyesen átadta a milleniumi zászlót az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Ezt követően Szabó Tibor és Csiha Kálmán mondtak köszöntő beszédet. Szabó Tibor kifejezte örömét, hogy a kálvinizmus legnagyobb ünnepén Kolozsváron lehet, és a magyar kormány megbízásából átadhatja a millenniumi zászlót. Csiha Kálmán köszönetet mondott a magyar kormánynak és kijelentette: ez a zászló a mindenkié, egész Erdélyé. Három erdélyi fejedelem: Bethlen Gábor, Bocskai István és Rákóczi György szavait idézve vette át a zászlót. /A reformáció ünnepe Kolozsváron. A HTMH elnöke millenniumi zászlót adott át. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

2000. november 16.

Funar kolozsvári polgármester közleményében azt állította, hogy "titokzatos" és "gyanús" módon megkísérlik elidegeníteni a Mátyás király utca 4. szám alatti ingatlant, amely jelenleg a felszámolásban lévő Bank Coop tulajdonában található. Funar szerint a bankot felszámoló intézmény csupán egyetlen vevővel, a Polus romániai képviselőjének, a parasztpárti Pászkány Árpádnak a tulajdonában lévő Ecomax céggel vette fel a kapcsolatot. Állítása szerint okt. 20-án a Polus cég képviselője 1,3 milliárd lej előleget fizetett ki. A közleményből kiderül: a budapesti kormány küldöttei egyetértettek azzal, hogy az egyházi hátterű magyar magánegyetem székhelye a Mátyás király utca 4. szám alatti ingatlanban legyen. Pászkány Árpád, az Ecomax Kft. vezetője a Szabadságnak elmondta: A polgármester állításaiból csupán annyi igaz, hogy az említett ingatlant valóban meg akarom vásárolni, és ezt meg is teszem. Pászkány emlékeztetett, a polgármesternek már voltak hasonló kijelentései az Electrosigma adásvétele kapcsán. Akkor is azt állította, hogy az épületet a magyar egyetem székhelyének szánják. A Sapientia Alapítvány elnöke, Tonk Sándor a Szabadság kérésére kifejtette, hogy valóban keresik a megfelelő befogadóképességű ingatlant, amely alkalmas lenne az egyetem székhelyének. Erről az épületről alapítványuk senkivel sem tárgyalt. - A Mátyás király utca 4. szám alatti ingatlan - Bocskai István erdélyi fejedelem szülőháza - műemléképületnek számít és egyike Kolozsvár reprezentatív épületeinek. A kapualjban hosszú latin nyelvű búcsúverset tartalmazó emléktábla található, amelyet Bocskai István halálakor helyeztek el ide. Ugyancsak ebben az épületben működött Heltai Gáspár nyomdája is. Az épület korábban oktatási intézménynek is helyet adott. /Kié lesz a Bocskai-szülőház? A Banc Coop volt székházát Pászkány venné meg. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./

2000. november 27.

Nov. 25-én Kolozsváron tartotta évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. Elöljáróban Kötő József ügyvezető elnök emlékeztetett arra, hogy rendhagyó rendezvényről lesz szó, amelyet a millenniumi ünnepségek jegyében és a konkrét tennivalók előrevetítésének szellemében bonyolítanak le. Kötő József elnöki jelentésében emlékeztetett a nemzettudat ezeréves múltjára, amelyet soha nem lehetett megtörni. Hangsúlyozta, hogy az önvédelem cselekvő korszakába léptek, a mai feltételek közepette lehetséges az új nemzeti kulturális integráció. A közgyűlés elfogadta a Magyar kultúra fóruma elnevezésű együttműködési megállapodást, melyet az EMKE a következő kulturális szervezetekkel kötött: Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (CSEMADOK), Magyarok Székelyföldi Társasága, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Muravidéki Önkormányzati Nemzeti Közösség, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány. Ennek értelmében közös célkitűzéseik az anyanyelv ápolása és megőrzése, a szülőföld magyar kulturális hagyományainak megóvása és átörökítése, a magyar kulturális élet szervezése és összehangolása, az egyetemes magyarság jeles személyiségei emlékének méltó ápolása. Az EMKE és a CSEMADOK már alá is írtak egy szerződést, melynek kivitelezésével a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítványt bízták meg. Pillich László ügyvezető igazgató ismertette ennek tartalmát: 2001. január 15-ig a két szervezet adatbázist hoz létre Erdélyben és a Felvidéken, január 31-ig, kölcsönös művész vendégfellépéssel, megrendezik Erdélyben a felvidéki magyar kultúra napját, Felvidéken pedig az erdélyi magyar kultúra napját, évente díjazzák a két közösség kulturális életét, pályázatokra épülő közös költségvetést vezetnek. Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke a gazdasági előrelépést sürgette: enélkül nincs megmaradás! Az EMKE támogatja a csángó nap megszervezését és hagyományossá tételét. Bartha András, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke ismertette ennek az Erdély-szerte megrendezésre kerülő rendezvénynek a lényegét, hogy ismertté tegyék a csángó kultúra kincseit és az otthonmaradást szorgalmazó üzleti terveikhez szponzorokat szerezzenek. Délután díjátadásokra került sor. Első ízben tiszteletdíjakat nyújtottak át olyan személyiségeknek, akik oktatói, művelődési, tudós munkásságukkal életpéldával szolgáltak környezetüknek. Oklevelet kaptak: Abodi Nagy Béla, Egyed Ákos, Cs. Erdős Tibor, Guttman Mihály, Kallós Zoltán, Lőrincz Lajos, Vencel Árpád, Veress István. Utána tizenheten vehették át az idei EMKE-díjakat. Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság szerkesztője Kacsó Sándor-díjban részesült. További kitüntetettek: Janovits Jenő-díj - Boros Zoltán (bukaresti tévé magyar adásának vezetése), Kacsó András-díj - Antal Miklós, post mortem (a Maros és Hargita Népi Együttesek vezetése), Bányai János-díj - Bálint Erzsébet és Bálint Ferenc (inaktelki tájház megteremtése, Gazda Klára); Kun Kocsárd-díj - Zahoránszki Ibolya (máramarosi szórványmagyar kultúra ápolása) és Kálóczy Katalin (határon túli magyarok kulturális életének szervezése), Nagy István-díj - dr. Angi István (zenepedagógia és zeneesztétika), Bánffy Miklós-díj - Ferenczi István (erdélyi magyar színjátszás), Kolozsvári testvérek-díj - Kolozsi Tibor (Bocskai István nagyszalontai köztéri szobra), Kovács György-díj - Szélyes Ferenc (folyamatosan megújuló színészetért), Poór Lili-díj - Fülöp Erzsébet (meggyőző erejű színészet), Kádár Imre-díj - Visky András (korszerű dramaturgia és színházi szakemberképzés), Monoki István-díj - Róth András Lajos (könyvtárosi és tudományos kutatói munka), Kemény János-díj - Figura társulat (a 10 éve megalapított gyergyószentmiklósi színházi tevékenység), Vámszer Géza-díj - Mihály Zita (muzeológus és műemlékvédő munka), Szentgyörgyi István-díj - Puskás György (dicsőszentmártoni öntevékeny színjátszás megszervezése). Az ünnepség a Házsongárdi temetőben a Bánffy-kripta falán elhelyezett Bánffy Miklós-emléktábla leleplezésével és megkoszorúzásával zárult. /Ördög I. Béla: Önvédelmünk cselekvő korszakába léptünk. Átadták a 2000. évi EMKE-díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

2001. március 16.

Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke volt a díszvendége márc. 15-e előestéjén Nagyszalontán a helyi református egyházközség és a Bocskai István Alapítvány által rendezett ünnepségnek, ahol bemutatták Rozván György Nagyszalonta történte című könyvének reprint kiadású 2. és 3. kötetét. A nagyszalontai református templomban a MIÉP elnöke Bocskai István politikai nézetei és a jelenkor között vont párhuzamot: megalkuvás nélkül ragaszkodni kell magyarságunkhoz, harcolni minden ellen, ami életünkre tör, mert van olyan szándék, politikai akarat, mely a magyarság elpusztítását célozza. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke beszédében élesen bírálta az RMDSZ mérsékelt szárnyát. Tőkés püspök hitet tett a radikalizmus mellett, s leszögezte: ideje felébredni a Trianon utáni bénultságból. /Nagyszalontán az ünnep árnyékában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./

2001. május 29.

Május 25-én kezdődött és június 1-jéig tart idén Nagyszalontán a Városi Ünnepnapok rendezvénysorozat a polgármesteri hivatal szervezésében. Kulturális és sportprogramok mellett lesz tudományos értekezlet, megnyitják a hajdúvárosi írók és költők könyvkiállítását, majd a szalontai fiatal művészek tárlatát, megkoszorúzzák Bocskai István fejedelem szobrát és megemlékeznek a város alapításának 395. évfordulójáról. /Szalontán zajlik az élet. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 29./

2001. június 1.

Máj. 31-én ünnepi tanácsülést tartott Nagyszalonta önkormányzati testülete, a város alapításának 395. évfordulóján. Magát az alapító oklevelet a háromszáz hajdú Bocskai Istvántól, Erdély fejedelmétől 1606. június 3-án vette át. E dátum évek óta a város napja Nagyszalontán. Az ünnepi ülés előtt koszorút helyeztek el a fejedelem köztéri szobránál. Koszorúzáson részt vettek a magyarországi testvértelepülések: Sarkad, Túrkeve, Hajdúböszörmény, Csepel és Méhkerék polgármesterei is. A rendkívüli tanácsülésen átadták a díjakat azoknak a szalontaiaknak, akik az utóbbi években sokat tettek a hajdúváros fejlődése érdekében. Egy Pro Urbe-díjat is kiosztottak, melyet a köztiszteletben álló tanár, közíró, Dánielisz Endre vehetett át. Csepel polgármestere, Tóth Mihály az egykori Bocskai-zászló másolatát nyújtotta át Tódor Albert polgármesternek. /Nagyszalonta napja. Bocskai-zászlót kapott a hajdúváros. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 1./

2001. június 13.

Jún. 2-án, pünkösd szombatján Szászrégenben a főtéren zászlóikkal gyülekeztek a X. találkozóra érkező kórusok és a város fúvószenekarának kíséretével végigvonultak a főúton a református templomig. Évek óta készültek a felvonulásra, de erre a vegyes lakosság miatt nem volt lehetőségük. Most a város önkormányzata és rendőrségi hivatala adott engedélyt erre. Sok kórus volt jelen. A házigazdák kórusai, a Liliom Vegyes Kar és a nőszövetség most alakult női kórusa, Marosszentgyörgy református egyházközségének vegyes kara, Abafája kis kórusa, Küküllőbonyha református egyházközségi vegyes kara első alkalommal szerepelt, Dicsőszentmárton Sipos Domokos Vegyes Kara, Disznajó ifjúsági kórusa, Magyarrégen református egyházközségének vegyes kara, Marosfelfalu női kara, a marosvásárhelyi kórusok /Szabadság utcai református egyházközség Hozsánna vegyes kara, a Gecse utcai kistemplom "Evangélium" vegyes kara/, Nyárádszeredáról a Bocskai István Női Kar, a parajdi református egyházközség vegyes kara, Radnótfája kórusa, Székelyudvarhely Balázs Ferenc vegyes kara, a szovátai Intermezzo női kamarakórus, a szovátai református egyházközség vegyes kara, Udvarfalva reformátusainak vegyes kara. Nagy Ferenc, a Seprődi János Kórusszövetség elnöke a rendezvényen elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt egy Nyárád menti kis községből indult el a kórusszövetség megalakítása, amely azóta a Kárpát-medence kórusainak és zenekarainak nemzetközi szakmai egyesületévé vált és a mostani szászrégeni találkozó nagybetűs ünnepe az egész magyar karéneklésnek. /Tizedszerre Szászrégenben. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./

2001. július 4.

Dr. Tonk Sándor, a Sapientia Egyetem rektora júl. 3-án ismertette az ideiglenes működési engedéllyel rendelkező erdélyi magyar tudományegyetemen ősztől induló szakokat. A sajtóértekezleten jelen volt még Hauer Melinda, az egyetem főtitkára; dr. Tánczos Vilmos megbízott rektor-helyettes; dr. Szilágyi Pál kuratóriumi tag, valamint Farkas Emőd, az alapítvány új irodavezetője. Az Akkreditációs Bizottság júl. 3-i határozata alapján az egyetem újabb három szakra kapott ideiglenes működési engedélyt. Egyik a Csíkszeredába kihelyezett fakultás román- valamint angol nyelv és irodalom karára szól, másik kettő pedig a Marosvásárhelyen zajló oktatás szociálpedagógia, valamint mechatronika szakra szóló engedély. A szakok mellett az egyetem ideiglenes működéséről is döntést hozott tegnap a bizottság, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem elnevezés helyett viszont a Sapientia Egyetem nevet engedélyezte. Remény van arra, hogy az egyetemi év kezdetén, október elsején az említett két színhelyen, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen beindul az oktatás. Valamennyi szakon vannak tandíjas és tandíjmentes helyek, ezek 50-50 százalékban oszlanak meg, az összeg pedig évi 200 dollár. Emellett az egyetem már az első évtől kezdve biztosít három fajta ösztöndíjat a hallgatói számára. Létezik szociális, érdem- és tanulmányi ösztöndíj, az alapnak a 40 százaléka a szociális, a többi pedig az érdem- és a tanulmányi ösztöndíj között oszlik meg. Ennek célja, hogy rekompenzálja a tandíjat, hiszen az egyetem nem profitbeállítottságú - hangsúlyozta dr. Tonk Sándor. A következő szakokra lehet tehát július 23-tól felvételizni: - Csíkszereda: vidékfejlesztési tanszék 13 tandíjmentes, 12 tandíjas hely; agrárközgazdaság szak: 25-25; könyvelés és gazdasági informatika szak: 25-25; román nyelv és irodalom - angol nyelv és irodalom szak: 25-25 hely. - Marosvásárhely: informatika szak: 25-25; mechatronika szak: 25-25; és szociálpedagógia szak: 20-20 hely. A tanári állások betöltése egyelőre némi gondot jelent, de erre számítottak. Segítséget jelent hogy már korábban elindítottak egy olyan ösztöndíj-rendszert, amely a doktorátusképzést segítette, így azok, akik részt vettek ebben a rendszerben ősztől már vállalhatják az oktatást. Ezenkívül egy ideig szükség lesz betanító és vendégtanárokra is. Az első pályázati hirdetés már megjelent a sajtóban. - Csíkszeredában vásároltak egy ingatlant, amelynek alkalmassá tétele folyamatban van. Marosvásárhelyen egyelőre bérelt épületben kezdik a tevékenységet, de közben zajlik a telekvásárlási kísérlet, ahol majd felépülhet a campus, valamint a műszaki egyetem új épülete. A szerveződő Sapientia Egyetem négy helyszínen szeretné elindítani az oktatást, a már említett két város mellett, Kolozsváron és Nagyváradon is lesznek szakok, ezek kiépítése folyamatban van. Ezen kívül az egyetem vezetősége fontosnak tartja egy egyetemi könyvtár létesítését, amely elérhető lesz minden Kolozsváron tanuló diák számára, függetlenül attól, hogy milyen felsőoktatási intézményben tanul. A Sapientia Egyetem székhelye Kolozsvárott lesz, ehhez már megvásárolták Bocskai István fejedelem szülőházát, és elkezdődtek a felújítási munkálatok. /Köllő Katalin: Ősztől indul a Sapientia Egyetem. Csíkszeredai és marosvásárhelyi szakokra lehet felvételizni. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./

2001. július 13.

Október 1-jén megkezdődhet a képzés az Erdélyi Magyar Tudományegyetem - hivatalos nevén: Sapientia Egyetem - hét vagy kilenc, esetleg tíz karán. Azért a feltételes mód, mert Romániában szokás szerint mindig minden bizonytalan, változhatnak kész tényként vélt dolgok, ígéretek. Az elfogadott és elfogadásra váró egyetemi karok végleges működési engedélyét 2007-ben adhatják meg, a Sapientia egésze pedig 2010 körül szerezhet tényleges egyetemi jogállást. Július 23-án összesen hét szakon lesz felvételi vizsga. Háromféle ösztöndíjat biztosítanak: szociális, tanulmányi és érdemösztöndíj. Az ösztöndíjalap negyven százalékát a szociálisra fordítják. A tandíj évi 200 dollár, az egyetem fenntartása szempontjából elenyésző a befolyó összeg. A több mint 300 leendő diák számára létesített hét kar (szak) biztató kezdés, de csak kis hányada a majdani Sapientia Egyetemnek. A magyar kormány és az Országgyűlés által elfogadott költségvetési támogatási rendszer /évi kétmilliárd forint/ nélkül lehetetlen lett volna ilyen nagy dimenziójú erdélyi magyar magánegyetem létesítése. Az anyaország másfél év alatt pótolta azt, amit a román állam nem volt hajlandó megadni tizenegy és fél év alatt, az 1990 előtti 30 évről nem is beszélve. A Sapientia esetében is megjelenhet még a magyar-román kétnyelvűség kötelezettsége, sőt, a Sapientia ideiglenes működését szavatoló határozat szövegében is van egy olyan ravasz megfogalmazás, miszerint bizonyos karok tannyelvét "az igények szerint" állapítják meg. Erdélyi magyar részről felmerült az az igény, hogy távlatilag a román állam is támogassa anyagilag a költségvetésből - a Sapientia magánegyetemet, a kétmilliós lélekszámú romániai magyarság már csak adófizetői mivoltából is jogosult lenne erre. A kolozsvári BBTE vezetői nem tagadják, hogy számukra konkurenciát jelent a Sapientia, ezért várható, hogy a BBTE szenátusa tesz néhány kedvező, ösztönző lépést a magyar tannyelvű oktatás kiszélesítésére. - A Sapientia Alapítvány megvásárolta a csíkszeredai Hargita szállót, ez lesz a csíkszeredai fakultás székhelye, oktatási központja. Marosvásárhelyen bérelt helyiségekben kezdődik az oktatás, amíg megépül a saját egyetemi központ. Kolozsváron a Sapientia Alapítvány megvásárolta a Bocskai István fejedelem egykori házát, itt lesz a Sapientia Egyetem központi székhelye, rektori hivatala. /Botos László: Kaput nyit az erdélyi magyar egyetem. Anyaországi ajándék. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), júl. 13./

2001. július 16.

Júl. 14-én Szatmárnémetiben, a hagyományos Véndiák-találkozón a Bocskai Szövetség immár hetedik alkalommal adta át erkölcsi elismerését azon személyiségeknek és intézményeknek, akik tevékenységükkel kiemelkedően szolgálják a magyarság érdekeit. Dr. Kreczinger István, Bocskai Szövetség elnöke hangsúlyozta, ez a díj a szolgálat és az önzetlenség elismerése, és olyan erdélyi, magyarországi és Nyugaton élő személyiségek részesülnek benne, akik Bocskai István végrendelete és a Bocskai Szövetség programja szerint a magyar nemzet egységéért és oszthatatlanságáért munkálkodnak. Az újonnan kitüntetettek: dr. Egyed Ákos /Kolozsvár/ akadémikust, Kató Béla református püspök-helyettest /Illyefalva/, Dr. Lovas István /Budapest/ újságírót, politológust, valamint az Erdélyi Napló hetilapot. A szólásszabadság egy másik őre, az erdélyi sajtó egyik jeles képviselője, az Erdélyi Napló hetilap képviseletében Dénes László főszerkesztő vehette át az elismerés oklevelét. /Szilágyi Gabriella: A szólásszabadság rehabilitálása. Szatmárnémetiben osztották ki az idei Bocskai-díjakat. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./

2001. október 20.

A magyar nemzet szabadságharcának egy sikerkorszakáról emlékeztek meg okt. 14-én Bihardiószegen: Bocskai István hajdúi élén Bihardiószeg és Álmosd között 1604 okt. 15-én vívta meg első, fontos ütközetét a Habsburgok ellen. A református templomban igét hirdető Tőkés László püspök leszögezte: 12 év alatt kevés változás történt, mert nem volt mentalitásbeli átalakulás. "Visszaválasztottuk elnyomóinkat" és hogy "a magyarok életét is az anyagi érdekek határozzák meg. Eredeti céljainktól visszaestünk"- hangoztatta. Bocskairól Cs. Nagy Zoltán történész tartott előadást. A templomkertben felállított kopjafánál egyházi és világi vezetők koszorúztak. /Balla Tünde: Bihardiószegen az álmosdi csatára emlékeztek. Tőkés László szerint egyéni anyagi érdekek kerültek a nemzet érdekei elé. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

2001. október 25.

Okt. 26-27-én a Bocskai szabadságharc 395. évfordulója alkalmából kétnapos emlékünnepséget rendez a Bocskai István Hagyományőrző Egyesület, a Sapientia EMTE, az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Hivatala, a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség és az Erdélyi Múzem-Egyesüket /EME/. Kolozsváron tudományos konferenciára kerül sor. Ezen "A Bocskai-szabadságharc, az erdélyi országgyűlések 1605-1606" címmel, dr. Tonk Sándor történész, a Sapientia EMTE rektora, az EME alelnöke, A hajdú és székely szabadságjogok címmel dr. Egyed Ákos történész, a MTA külső tagja, az EME bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szakosztályának elnöke, Bocskai István és szabadságharca emlékének ápolása a Kárpát-medencében címmel Cs. Nagy Zoltán történész, a Bocskai István Hagyományőrző Egyesület elnöke tart előadást. /Bocskai emlékünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./

2001. október 26.

A Bocskai emlékünnepség második napján, okt. 27-én, Bocskai Istvánra emlékező istentiszteletet tartanak a belvárosi református templomban. Igét hírdet: Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, az istentiszteleten Fazekas Zsolt lelkész szolgál, Bocskai Istvánra emlékezik dr. Tonk Sándor rektor, egyházkerületi főgondnok. Sor kerül a Bocskai István szülőháza emléktáblájának leleplezésére. Ezt Cs. Nagy Zoltán történész, a Bocskai István Hagyományőrző Egyesület elnöke mutatja be. Ilyés Gyula: A Reformáció genfi emlékműve előtt című versét Boér Ferenc színművész, Reményik Sándor: Templom és iskola című versét Albert Júlia szíművésznő mondja el, énekel a Kolozsvári Református Kollégium Kórusa Székely Árpád kollégiumi igazgató, karnagy vezényletével. A templomban az ünnepi rendezvényt az emlékezés tárgyainak átadásával, a Himnusz eléneklésével és az áldással zárják. Utána, déli 12 órakor a Mátyás király utca 4. szám alatt, a Bocskai István szülőházában a küldöttségek részvételével elhelyezik az emléktáblát. Mindenkit szeretettel várnak az ünnepségre. /Bocskai emlékünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

2001. december 7.

Második, a címben is jelzetten bővített kiadásban jelent meg az Elődeink - válogatta Dáné Tibor Kálmán és Tolna Éva. II. bővített kiadása /Tinivár Kiadó, Kolozsvár, 2001/. A szerzők - kezdve Kézai Simontól, Benedek Eleken, Gaál Mózesen, Mikszáth Kálmánon, Móra Ferencen és Kolozsvári Grandpierre Emilen át Jókai Mórig és Gulácsy Irénig nagy magyarokat hoznak emberközelbe. Szent István, Szent László, Hunyadi János, Mátyás király, Bocskai István, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc, Gábor Áron és a többi kiváló előd sorakozik a könyvben. /László Ferenc: Elődeink második, bővített kiadásban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

2001. december 15.

Megjelent a Bekecsalja, a nyárádszeredai Bocskai István Közművelődési Egyesület és Alapítvány, valamint a helyi RMDSZ-szervezet kiadványa VII. évfolyamának 4. száma. Török Elek írt Nyárádgálfalva fél évezredes történetéről, míg Gligor Róbert László a Nyomát közösségének múltjáról és jelenéről. A magyar nyelvű erdélyi mezőgazdasági felsőoktatásról dr. Tamás Lajos és dr. Jakab Sámuel cikkezett. /(lokodi): Bekecsalja. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

2002. január 20.

Jan. 20-án Marosvásárhelyen, a Vártemplomban ünnepi istentiszteletre került sor abból az alkalomból, hogy elkészült a hat éve épülő Eminescu utcai diakóniai otthon. Igét hirdetett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, illyefalvi református lelkész. Az egyház az az intézmény, amelyre mindig lehet számítani, mondta Kató Béla. Fülöp G. Dénes felvázolta milyen sokrétű, építő tevékenységet végeztek az egyházközségben - az árvaház működtetésétől, a könyvkiadásig, az idegennyelv-kurzusoktól az öregotthon építéséig, a nagycsaládok megsegítéséig. . Fülöp G. Dénes lelkész a közeljövőben nyugállományba vonul, köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a diakóniai otthon megépítéséhez. A diakóniai otthon, amely valószínűleg a Bocskai István nevét viseli majd, és 35 idős ember befogadására, előadások megtartására, orvosi ellátásra, betegápolásra, vendéglátásra lesz alkalmas. Megépítéséhez hollandiai, svájci, amerikai, angliai gyülekezetek, az Illyés Közalapítvány és a marosvásárhelyi egyházak kuratóriuma járult hozzá. /(mezey): Felavatták a marosvásárhelyi diakóniai központot. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 21./

2002. március 9.

Márc. 2-án zarándokhely lett Nagyszalonta, az anyaországból, Erdélyből érkeztek a 185 éve, 1817-ben e napon született nagy magyar költőnek adózni, verseit szavalva. A hetedik Arany János Nemzetközi Szavalóversenyen résztvevőket Tódor Albert polgármester köszöntötte. Nagy-György József, az Arany János Művelődési Egyesület elnöke beszélt arról, hogy pár hete az általános iskolát, amelynek helyén Arany hajdani öreg iskolája állt, a költőről nevezték el, és Zilahy Lajos nevét kapta a város kultúrotthona. A mostani jubileumra az egyesület Arany Koszorú címmel irodalmi folyóiratot adott ki. A megjelentek megkoszorúzták az emlékhelyeket: az Arany portán álló házon az emléktáblát, majd a nagyszalontai születésű Kossuth-díjas magyar szobrászművész Kiss István 1992-ben felavatott Arany János szobrát. Dánielisz Endre, a helyi Arany János Művelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke ismertette a költő életútját A városközpontbeli park mint egy nemzeti panteon, a városka igazi büszkesége, benne Kossuth Lajos és Bocskai István fejedelem bronzszobra, Arany János monumentális mását, Zilahy Lajos, Sinka István és Kulin György busztja koszorúzza. Nagyszalontán százméteres körzetben van Arany, a Sinka és a Zilahy szülőháza. /Balla Tünde: Arany János ünnepségek. Pár napra a magyar nyelv, a míves beszéd fővárosa lett Nagyszalonta. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./

2002. április 5.

Romániában az 1990-es változásokat követően újraindult a cserkészmozgalom. 1990-ben alakult meg Csíkszeredában a Romániai Magyar Cserkészek Szövetsége, melynek jelenleg Sepsiszentgyörgyön van a központja. Solti Imre a csíkszeredai 43-as, Bocskai István Cserkészcsapat vezetője visszatekintett: csapatuk 1992-ben alakult meg. A táborozások helyszíne évenként változik. Tavaly ünnepelték a Romániai Magyar Cserkészek Szövetsége tízéves évfordulóját Csíkszeredában, február 26-án. Tizenegy cserkészcsapat volt jelen, mintegy százharminc cserkész. /Forró Miklós: Beszélgetés a hazai cserkészmozgalomról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 271-281




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék