udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 168 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 151-168

Névmutató: Bugár Béla

2003. május 2.

Felvidéken a kormány kezdeményezésére (!), természetesen a Magyar Koalíció Pártjának eredményes parlamenti tevékenysége nyomán magyar nyelvű egyetemi képzés indul. A hazai lapokban az RMDSZ sokszor elmarasztalt csúcsvezetőségének alájátszó nyilatkozat jelent meg: ,,A kompromisszumok révén sikerült elérni, hogy talán már idén megnyitja kapuit a révkomáromi magyar egyetem. Elértük, hogy a pozsonyi parlament elfogadta a magyar kisebbségnek a nyelvhasználatot megengedő nyelvi chartát." Bugár Béla nyilatkozatát Salamon Márton László a Krónikában rögzítette (Bugár: a politika kompromisszumok művészete). Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke az elmúlt hetekben Felvidéken járt a Rákóczi-év jegyében is fogant IV. Lármafa-találkozó megszervezése végett. Hazatérve a június 25-30. között sorra kerülő rendezvényfüzérről, a tervezett vendégfogadásról minden jót feltételezve mesélt, egyedül a tervezett révkomáromi magyar egyetemről szólt lehangolóan. Beder Tibort rozsnyói vendéglátói, a szlovákiai magyar pedagógusok vezető emberei meghívták a városukban szervezett országos pedagógusértekezletre. A több mint háromszáz magyar (!) delegátus előtt voltak, akik afölött vitatkoztak órahosszat, hogy miért nem kell a szlovákiai magyarságnak magyar egyetem. Szóval, mintha itthon lennénk, Erdélyben, ahol némely jó magyarok körében néhány iskola egyházi tulajdonba helyezése után mostanság a főtéma, hogy miért nem valósítható meg a tervezett Székelyföld régió, írta Sylvester Lajos. A rozsnyói magyar felszólalók azt firtatták, hogy a révkomáromi (Komarno) magyar egyetem ,,elszívná" a pozsonyi magyar egyetem vonzásköréből a hallgatókat, ugyanígy járna a nyitrai magyar felsőfokú képzés is. És egyébként is Révkomáromnak ,,nincs egyetemi múltja", a felsőoktatásnak nincsenek hagyományai... A végzősök mind ,,áttelepednek majd Magyarországra..." Közben a jelenlegi szlovákiai egyetemi képzésben a magyar fiatalok részaránya a szlovák részvétel 50 százalékát éri el, és a pozsonyi ,,magyar" egyetemen csak a magyar szakosok tanulnak magyar nyelven, Nyitrán, az ilyen alkalmakkor ugyancsak ,,magyarként" aposztrofált felsőfokú oktatási intézményben magyar nyelven lehet ugyan felvételizni, de az oktatás nyelve 70 százalékban szlovák, a vizsgáztatás szlovák nyelven történik... /Sylvester Lajos: Gyepűjárás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 2./

2003. május 26.

A kedvezménytörvény módosítását is tartalmazó zárónyilatkozat elfogadásával zárult a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) máj. 24-i budapesti ülése. A dokumentumot három párt, illetve szervezet képviselője, Németh Zsolt (Fidesz), Kovács Miklós (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) és Ágoston András (Vajdasági Magyar Demokrata Párt) kivételével valamennyi résztvevő aláírta. - A Fidesz nem tudja elfogadni a kormányzat módosító csomagját - közölte Németh Zsolt, hozzátéve, hogy javaslataik felét, köztük azt is, hogy Magyarország uniós csatlakozása után is hatályban maradjon a törvény, sikerült a MÁÉRT-en elfogadtatni. Kimarad azonban a törvény preambulumából az egységes magyar nemzetre való hivatkozás. Németh kifogásolta azt is, hogy az oktatás és a kultúra területére szűkül le a státustörvény, és hogy a magyar igazolványra csak Magyarországon és csak bizonyos kedvezmények esetében lesz szükség, valamint kikerül a jogszabályból a határon túli magyarok vízumelbírálásának kedvezményes elve is. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke a nyilatkozat aláírását elutasító döntésének indokaként elmondta: a Fideszhez jó politikai kapcsolat fűzi őket, és a zárónyilatkozat aláírásának kérdése is példa arra, hogy lehet és van határokon átívelő politikai együttműködés is. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke úgy fogalmazott: azért jöttek ide, hogy megvédjék a státustörvényt, amelynek lényegét az egységes magyar nemzet elvének kimondásában látják, s módosítását a jogszabály "kilúgozásának" tartják. Kovács László külügyminiszter az ülést követő sajtótájékoztatón kifejtette: az aláíró határon túli magyar szervezetek vezetői az ottani magyarság 98-99 százalékát képviselik, ezért a kormány nyugodt lelkiismerettel terjeszti a parlament elé a törvényjavaslatot. Eörsi Mátyás az SZDSZ képviseletében kifejtette: a jelenlegi javaslat kiküszöböli a korábbi hibákat, így azt az SZDSZ nagy örömmel támogatja. Dávid Ibolya, az MDF elnöke hangsúlyozta: pártja a határon túli magyar szervezetek túlnyomó többségének véleményét tiszteletben tartva írta alá a zárónyilatkozatot, azon fenntartással, hogy jobbnak, tartalmasabbnak tartották a MÁÉRT tavaly novemberi ülésén körvonalazódott módosítási javaslatot. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke egyaránt elégedetten nyilatkozott, jelezve, hogy javaslataikat sikerült beépíteni a módosító csomagba. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jelezte: számukra nem volt igazi tétje a módosításnak, főleg azért támogatják, hogy a törvény alkalmazhatóvá váljék a Felvidéken és Erdélyben is, hozzátéve, hogy számos lényegi kérdést nem tudtak megvitatni. Gajdos István, az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetségének elnöke a módosító csomag mielőbbi parlamenti elfogadását sürgette, s jelezte: Szili Katalin házelnöknél egy határon túli magyarok ügyével foglalkozó állandó országgyűlési bizottság összeállítását kezdeményezték. Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke elmondta: támogatják a kedvezménytörvény módosító csomagját, úgy érzik azonban, hogy a törvény által sugallt erő csorbul a módosítással. Juhász Sándor, a Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke azt emelte ki: az elmúlt években először szavazott együtt a három horvátországi magyar szervezet, s ez azt mutatja, hogy van esély az együtthaladásra. A kedvezménytörvényben az egységes magyar nemzetre való utalás megőrzése és a magyar igazolvány megtartása mellett emelt szót Mádl Ferenc köztársasági elnök az ülés megnyitóján. Medgyessy Péter miniszterelnök arra szólította fel a parlamenti pártokat: ne helyezzék a napi politikai érdekeket az összmagyarság érdekei fölé. A miniszterelnök beszélt a határon túli magyar nyelvű felsőoktatás és szakképzés fejlesztéséért tevékenykedő Apáczai Közalapítvány munkájáról is, amely idén 1,2 milliárd forintos összegből gazdálkodik. Medgyessy Péter örömének adott hangot, hogy végre elérhető közelségbe került az önálló szlovákiai magyar egyetem alapítása, amelyet - mint mondta - a kormány a nemzeti újraegyesítés egyik szimbólumának tekint, s amelynek beindítását támogatni fogja. A kormány ezért támogatja a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok kialakítását, fejlesztését. Ezt a célt szolgálja a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. alaptőkéjének 2,5-ről 10 milliárd forintra történő emelése is. Kérdésre válaszolva Markó Béla nem tartotta problémának, hogy az "egységes magyar nemzet" kifejezés kikerülne a jogszabályból, mivel szerinte a helyette szereplő "magyar nemzethez való tartozás" ugyanazt a gondolatot fejezi ki. Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese véleményével kapcsolatban, amely szerint a magyarigazolvány szerepe lecsökkenne a módosítással, az RMDSZ elnöke elmondta: az oktatási kedvezményeket, amelyeket a szülőföldön lehet igénybe venni, nem csorbítja a kedvezménytörvény jelenlegi módosítási változata. /Három szervezet nem írta alá a MÁÉRT zárónyilatkozatát. Az RMDSZ elégedett a státustörvény módosításával. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26

2003. május 28.

Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a vele készített exkluzív interjúban értékelte a Magyar Állandó Értekezlet ülését. Az RMDSZ, Bugár Béláék, más magyar szervezetek javaslatai sorra bekerültek a módosító csomagba. A törvénnyel kapcsolatosan a legtöbb gond az volt, hogy nagyfokú bizonytalanságot gerjesztett. Olyan törvényt kellett alkotni, amely az európai integrációs normarendszerben is alkalmazható. Az értekezleten jelentéktelen szervezetek nyíltan csatlakoztak a Fidesz álláspontjához, jelentette ki Takács Csaba. Szerinte nem szabad attól függővé tenni a lépéseiket, hogy valaki Budapesten vagy más fővárosban mit diktál. Medgyessy Péter miniszterelnök. aki meggyőződéses híve a határon túli magyarság megsegítése ügyének, egyetértett az RMDSZ javaslataival. Takács Csaba szerint a most elfogadott változat jobb az előbbinél, mert bővült a kedvezményezettek köre. Az Illyés Közalapítvány bő éve például az oktatási támogatást nem, vagy csak csurranva-csepegtetve folyósította. Takács a terjedelmes interjúban ezért is az előző kormányt tette felelőssé. /!/ /Gyarmath János: Hosszútávú törvény lehet belőle. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./

2003. július 2.

A szlovák kormányfő tegnap minden eddiginél határozottabban leszögezte: ha a magyar kedvezménytörvényt Szlovákiában is alkalmazni akarják, a pozsonyi vezetés ezt mindenképpen meggátolja. Bugár Béla, az MKP elnöke felháborítónak tartja a nyilatkozatot. Ha Szlovákia területén a magyar kedvezménytörvénynek ne adj isten valamilyen hatálya mutatkozna, akkor nekünk kötelességünk annak gátat vetni, és ezt meg is tesszük - jelentette ki tegnap Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő. Eljárását Bugár Béla felháborítónak tartja. A kormánypártok koalíciós tanácsának tegnapi ülésén senki sem cáfolta, hogy a szlovák kormány három - külügyi, belügyi és pénzügyi - tárcája az elmúlt hetek, hónapok során titokban a szlovák ellentörvény előkészítésén dolgozott. Bugár, a Magyar Koalíció Pártja elnöke, a parlament alelnöke tiltakozott az ilyen eljárás ellen, és megengedhetetlennek nevezte, hogy egy vagy több koalíciós partner az MKP háta mögött cselekszik. A kedvezménytörvény ellen fellépő Dzurinda egyszersmind azt is mondta: "A dolgok rendezésére és a megnyugvásra még bőséges alkalom kínálkozik. Cselekedni és arról beszélni azonban csak a megfelelő időben kell." Bugár a koalíciós tanács után az MTI-nek nyilatkozott. "Egyelőre nem az ellentörvény adja az okot a felháborodásunkra, hanem a módszer. Az, hogy a hátunk mögött - de a jelek szerint a másik két kormánypárt háta mögött is - törvény vagy valami készül. Ezt a kormányt tehát egyetlenegy ember irányítja, a kormánynak egyetlenegy domináns pártja van ?" - fogalmazott az MKP elnöke. /Dzurinda: nem kell a jogszabály. = Krónika (Kolozsvár), júl. 2./

2003. szeptember 10.

Az Ausztriához tartozó Felsőpulyán (Oberpulendorf) szept. 6-7-én rendezték meg a Kufstein VII. tanácskozást, Az Európai Unió és az etnikai kisebbségek - Diagnózis és prognózis címmel, amelyet az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ), Felsőpulya városa, valamint a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület szervezett, a Határon Túli Magyarok Hivatalának támogatásával. A háromezer lakost számláló, valaha többségében magyarok lakta Felsőpulya lakosai közül ma alig húsz százalék vallja magát magyarnak. A tanácskozásra a Kárpát-medence minden tájról érkezett több mint 250 résztvevő. Erdélyt Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, Antal János, Kőrösfő polgármestere és Péntek László /kőrösfői Rákóczi Kultúregylet/ képviselte. Jelen volt Bálint-Pataki József HTMH-elnök, valamint Pekár István, a Duna TV elnöke is. Szabó Vilmos politikai államtitkár Ernst Kulmann volt felsőpulyai polgármesternek átadta a Magyar Köztársaság Keresztje kitüntetést, amelyet Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök ítélt oda a régió magyarságának támogatásáért, a magyarságtudat ébrentartásáért és megmaradásáért végzett munkáért. Sok érdekes előadás hangzott el, így például dr. Szarka László (Budapest): A magyar kisebbségek napjaink kutatásainak tükrében - Asszimilációs folyamatok és önkormányzati törekvések elemzése. Nagy sikert aratott dr. Chrisoph Pan (Bozen) német nyelvű előadása, amely a dél-tiroli autonómia létrejöttéről és működéséről szólt. Kiderült: több mint harminc évvel Dél-Tirol autonómia kiépítése után valóban el lehet mondani, hogy fő célja, a német és ladin népcsoport védelme jelentős részben megvalósult. Az Európai Tanács Parlamenti Gyűlése jún. 24-én a 133. sz., Autonóm régiók pozitív tapasztalatai mint a konfliktus megoldás forrása Európában című határozatban fontos alapelveket fogadott el az autonómiát illetően, és a hasonló című, 1609. sz. Ajánlásban felszólította a Miniszteri Bizottságot, hogy dolgozzon ki európai autonómia-konvenciót. Kudlik Gábor /Szabadka/ Civil kontroll - a szerbiai nemzeti kisebbségeket tömörítő civil szervezetek szerepe rendszerváltásban és az azt követő időszakban címmel tartotta meg előadását, amelyet Markó Béla RMDSZ-elnök előadása követett Együttműködés vagy konfrontáció? Az erdélyi magyar politika dilemmái 1989 után címmel. Az elnök ismertette az RMDSZ politikáját, létrejöttétől napjainkig. Bugár Béla (Pozsony) Kisebbségből kormányzásban - a Magyar Koalíció Pártjának tapasztalatai Szlovákiában címmel tartott előadásában a "kis lépések" politikájának helyességéről győzködte a hallgatóságot. A tanácskozásokat követő műsorban fellépett a kalotaszegi Rákóczi Hagyományőrző Néptánccsoport is. Dr. Szabó Vilmos (Budapest) A határon túli magyarok kérdése a magyar kormány kisebbségpolitikájában címmel értekezett, majd dr. Szabó Mátyás (Svédország), Kelemen László (Alsóőr), Dujmovics Déna (Bécs), valamint dr. Elisabeth Hlawac (Bécs) előadása következett. A konferencia végén a résztvevők zárónyilatkozatot fogalmaztak meg. /Péntek László: Kőrösfői táncosok Felsőpulyán. Nemzetközi konferencián mutatták be a kalotaszegi táncrendet. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

2003. szeptember 15.

Az Országgyűlés szervezésében szept. 11-13. között Budapesten került sor a környező országokban élő magyar nemzetiségű parlamenti képviselők csúcstalálkozójára. Medgyessy Péter miniszterelnök felhívta a parlamenti küldöttség figyelmét, hogy politikai tevékenységük eddigi sikerének záloga az egységes fellépés volt, és ezt a jövőben sem lenne szabad alárendelni semmilyen más érdeknek. Markó Béla szövetségi elnök köszönetét fejezte ki az első magyar-magyar parlamenti csúcs megszervezéséért, és reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező időszakban ez rendszeressé válik. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalició Pártjának elnöke rámutatott a kisebbségi jogvédelem beépítésének szükségességére az európai alkotmányba. /Egységes fellépést - nem a megosztottságot! = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./ A parlamenti küldöttségek tagjai a Külügyi-, az Integrációs, a Gazdasági-, valamint a Kulturális és Sajtó, illetve Önkormányzati Bizottságok vezetőségével folytattak szakmai eszmecserét. A gazdasági bizottság ülésén az RMDSZ küldöttsége által felvetett kérdések között szerepelt a Bukarestet Budapesttel összekötő, Erdélyen áthaladó autópálya kérdése, a romániai privatizációs folyamatban való aktívabb részvétel, a jogharmonizációval kapcsolatos problémák, valamint a szorosabb gazdasági kapcsolatok, illetve az erdélyi beruházások szorgalmazásával összefüggő kérdések. Szintén az RMDSZ javaslatát tolmácsolta Frunda György szenátor, aki egy magyar bank Romániában való létesítésének szükségességét hangsúlyozta. Az Országgyűlés Kulturális és Önkormányzati bizottságának az RMDSZ az iskolák és önkormányzatok kapcsolatának kérdését, Kereskényi Sándor pedig a határon túli kulturális örökség felleltározásának követelményét vetette fel. Az Integrációs bizottság ülésén az RMDSZ küldöttsége e szakmai tapasztalatcserék intézményesítését szorgalmazta. /Egységes nemzetstratégiát kell kidolgozni. = RMDSZ Tájékoztató, szept. 13., 2531. sz./ A státustörvény módosítása nemzetstratégiai célokat is felad - jelentette ki a határon túli magyar nemzetiségű parlamenti képviselők csúcstalálkozóján Duray Miklós MKP-alelnök. Markó Béla RMDSZ-elnök hangsúlyozta: a kettős állampolgárság kérdésénél arra is figyelmet kell fordítani, hogyan viszonyul e probléma az autonómiához.Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke kijelentette: egyeztetést kezdeményez a magyar-magyar parlamenti találkozók rendszeressé tételéről, ezzel kapcsolatosan levelet intéz Szili Katalin házelnökhöz. A kettős állampolgárságról szólva Markó Béla RMDSZ-elnök hangsúlyozta: meg kell vizsgálni, hogy annak bevezetése a szülőföldön maradást vagy a kitelepülést szolgálja. Markó kiemelte: "nemzetpolitikát csak úgy tudok elképzelni, ha arról valódi konszenzus alakul ki". Elmondta: a határon túli magyarok politikai céljaik megvalósításához, az egységes cselekvéshez, oktatásukhoz költségvetési és gazdasági kérdésben várnak támogatást az anyaországtól. Szavai szerint a módosított kedvezménytörvény elfogadható, de sok múlik a jogszabály alkalmazásának módján. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte: a jogszabályról a Romániával kötött megállapodás lényegileg és tartalmilag "jónak látszik". Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) alelnöke kitért arra, hogy a Felvidéken működtetett információs irodahálózat megszüntetését meg kell akadályozni, de a jövő évre tervezett költségvetési keret meglehetősen szűkös. Németh Zsolt kijelentette, hogy a szomszédságpolitikában megtorpanás tapasztalható. Úgy vélte, a kettős állampolgársággal kapcsolatos ellenérvek csupán ürügyek, az Európai Unió joggyakorlatában a kettős állampolgárság általános. Az Ukrajnával és Szerbia-Montenegróval kötött vízummegállapodásról úgy fogalmazott: "megnyugtató megoldás látszik kialakulni". Az MDF-es Csapody Miklós üdvözölte a vízummegállapodást, támogatta a kettős állampolgárság bevezetését. Szóba hozta a javaslatot, amely szerint megalakulna a parlament határon túli magyarokkal foglalkozó állandó bizottsága. A Fidesz, az MDF, az MKP, az RMDSZ, a VMSZ és a Horvátországi Magyarok Közössége állásfoglalást fogadtak el, amelyben többek között "kifejezik szándékukat a magyar parlamenti képviselők találkozóinak rendszeresítésére". /Salamon Márton László: Markó: konszenzus kell a nemzetpolitikában. = Krónika (Kolozsvár), szept. 15./

2004. március 13.

A Népszabadság értesülései szerint Bugár Béla nem veszi át március 15-én a neki szánt magas kitüntetést Budapesten. Kormányzati forrásokból úgy tudni, hogy a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vezetőjén kívül Markó Bélát, az RMDSZ elnökét és Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőjét is kitüntetnék a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykereszt fokozatával. A lap kérésére az MKP elnöke csütörtökön közölte: március 15. előtt nem nyilatkozik szándékairól. Bugár Béla nemrég közvetlen vitába is keveredett a budapesti kormánnyal, amiért Kovács László MSZP-elnök fogadta Robert Ficót, a szlovákiai Smer Párt elnökét. Bugár populista, magyarellenes politikusnak tartja Ficót. /Bugár Béla nem veszi át márciusi 15-i kitüntetését. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

2004. március 16.

Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, valamint Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökét márc. 15-én az Országházban. Markó Béla szövetségi elnök a kitüntetés átvételét követően úgy nyilatkozott, megtiszteltetésnek tartja ezt a legmagasabb állami kitüntetést, és úgy értékelte, ez nem csak személyének, hanem az RMDSZ, az egész magyar közösség 15 éves következetes politikájának is szól. "Amit elértünk az elmúlt másfél évtizedben, azt nem egyedül, hanem közösen értük el", mutatott rá a szövetség elnöke. /Kitüntették Markó Bélát és Kasza Józsefet. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Ugyanezt a kitüntetést kapta volna Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, de ő elutasította a kitüntetést. Bugár Béla a díjkiosztó ünnepségen nem jelent meg. Bugár Béla kijelentette, hogy az elutasítás nem a kitüntetésnek, hanem a magyar kormány utóbbi időben tanúsított magatartásának szól, válaszul arra, hogy Budapest lefaragta a határon túli magyarok támogatására szánt költségvetési keretet. /Kossuth- és Széchenyi-díjak átadása. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 16./

2004. március 17.

Mádl Ferenc magyar államfő nem csak Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökét, és Markó Béla RMDSZ-elnököt tüntette ki a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével. Medgyessy Péter magyar miniszterelnök előterjesztése Bugár Bélára is vonatkozott, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke azonban nem jelent meg a díjkiosztó ünnepségen. Az MTI-nek Bugár kijelentette: nagy megtiszteltetésnek tekinti, hogy a legrangosabb magyar állami kitüntetésre találták méltónak, és annak elutasítása nem a kitüntetésnek, hanem a magyar kormány utóbbi időben tanúsított magatartásának szól, válaszul arra, hogy Budapest lefaragta a határon túli magyarok támogatására szánt költségvetési keretet. Sérelmezte, hogy a magyar kormány "rólunk, nélkülünk döntött", jóllehet, a felek mindeddig éveken át következetesen és eredményesen állták azt az egyezséget, hogy a határon túli magyarokat érintő kérdésekben azok legitim politikai képviseletének mellőzésével soha nem születhet döntés. "Ez az egyensúly most megbillent, úgy is fogalmazhatnék, hogy a magyar kormány felrúgta az egyezséget: lemondta a február közepére tervezett Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), majd olyan költségvetési megvonásokat eszközölt, amelyről velünk nem konzultáltak" – mondotta. – "Mi nem azt mondjuk, hogy rajtunk nem lehet takarékoskodni, hanem azt, hogy mi jobban tudjuk, hol lehet rajtunk – esetenként akár többet is – megtakarítani. Itt és most nem kitüntetésre, hanem támogatásra van szükség" – fogalmazott Bugár. Emlékeztetett rá: szándékát, a köztársasági elnök irodájával és a parlament házelnökének irodájával "a botrányt elkerülendő" céllal előre jelezte. /Bugárnak nem kell a kereszt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./

2004. március 17.

Tőkés László püspök, az EMNT elnöke nyilatkozatában kifejtette, egyetért Bugár Bélával, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja elnökével, aki azért nem fogadta el a Magyar Köztársaság Nagykeresztjét, mert megítélése szerint most nem kitüntetésre, hanem támogatásra van szüksége a határon túli magyarságnak. Példája követendő lett volna párthivatali kollégái részéről is, Délvidéken és Erdélyben. A kisebbségben élő magyarságot sújtó kormányzati megvonások mintegy 2 milliárd forintra rúgnak, s a maguk 20%-os arányával többszörösen meghaladják a 4-5%-ra tehető magyarországi takarékossági korlátozásokat. A román Szociáldemokrata Pártnak meg is van minden oka diadalt ülni az aradi Szabadság-szobor ürügyén felállítandó román Diadalívhez, mert a Szabadság-szobor, illetve kisebbségi-nemzeti szabadságjogok megcsúfolásával, valamint az erdélyi magyarság megalázásával sikerült újabb csúfos vereséget mérnie a magyar külpolitikára és az erdélyi magyar politikára. Tőkés László leszögezte, hogy SZDP–RMDSZ-protokollum utódkommunista irányba elhajló, nemzeti érdekeket sértő paktum. A Románia Újjáépítéséért Szövetség (URR) állásfoglalása szerint az RMDSZ és az SZDP között ezáltal egy "olcsó választási alku" köttetett. Az eset egyébként nagy mértékben hasonlít a Petőfi–Schiller fantomegyetem kiagyalására, amikor is az vált a feltételévé az RMDSZ kormányban való maradásának. Adrian Nastase és Medgyessy Péter miniszterelnökök, valamint Markó Béla pártelnök március 15-i üzenetei a régen meghaladottnak vélt proletár internacionalizmus szellemében fogantak. /Nyilatkozat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 17./

2004. március 18.

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke szerint időszerű lenne a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) összehívása, különösen indokolja ezt, hogy a költségvetési megszorításokkal kapcsolatos helyzetet áttekintsék. Németh Zsolt szerint komoly problémákat eredményez a határon túli magyarok körében a mintegy 2 milliárdos költségvetési megvonás. Ez számukra 20-25 százalék közötti költségvetési forráscsökkenést eredményez,- mutatott rá. Németh Zsolt üdvözölte, hogy Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke egy, a határon túli magyar szervezetek részvételével történő előkészítő tanácskozás összehívását kezdeményezte. /Németh Zsolt: Időszerű lenne a Máért összehívása. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 18./

2004. március 19.

A határon túli magyarok támogatásának csökkentése nem teszi szükségessé a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) összehívását – jelentette ki márc. 18-án Kovács László külügyminiszter. Takarékosabb támogatásra kell berendezkedni, ez alól a határon túli magyarság sem lehet kivétel – mondta. Előzőleg Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke azt mondta, hogy időszerű lenne a MÁÉRT összehívása "a költségvetési megszorításokkal kapcsolatos helyzet" áttekintése érdekében. Kovács László nem tartotta indokoltnak Bugár Béla megnyilatkozását: a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnöke a takarékossági intézkedésekre hivatkozva nem vette át a neki odaítélt és a szlovákiai magyarságnak is szóló kitüntetést. – Ezt a logikát követve a parlamentben hétfőn egyetlen magyar állampolgárnak sem kellett volna átvennie a kitüntetést a magyarországi takarékossági intézkedések miatt – mondta a külügyminiszter. Kovács László márc. 18-án Markó Bélával találkozott Budapesten. Kijelentette: június második felére tervezik a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) összehívását. Markó Béla beszámolt Kovács Lászlónak arról, hogy a kedvezménytörvény végrehajtása megkezdődött, és eddig már több mint 70 ezer támogatási igénylés érkezett. Markó Béla kérte, hogy a kormány az év folyamán korrigálja a költségvetésben elkülönített támogatás mostani összegeit. /Kovács–Markó találkozó Budapesten. MÁÉRT júniusban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./

2004. március 19.

Cseke Gábor újságíró kifejtette: Bugár Béla szuverén egyéniség, joga van eldönteni, hogy mit csinál. Cseke Gábor feltette a kérdést: egyáltalán, van-e még kitüntetni való ember a Kárpát medencében? /Cseke Gábor (a szerző újságíró): Az „igazolatlan hiányzó". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./

2004. március 25.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke a hetilapnak adott exkluzív interjújában kifejtette, nem tenné meg, amit Bugár Béla, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke a díj visszautasításával megtett, megbántva azokat is, akik a díjat megkapták, s át is vették. Bugár Bélát most cserbenhagyta politikai ítélőképessége. Markó szerint a kitüntetés „Magyarország és a magyar állam gesztusa felém, felénk. Nagyon nagy baj lenne, ha a megosztottság már ide is behatolna”. Az Erdélyi Riport kérdésére kifejtette véleményét a Magyar Írószövetség mostani helyzetéről. Ezáltal „beteljesül a magyar közélet kettészakítottsága.” „Az írótársadalmon belül már 1989 előtt is egymásnak feszültek az indulatok, a népi-nemzeti vonal ütközött az urbánus irányzattal.” Markó szerint a közélet most már a mélyponton van, tehát innen csak fölemelkedni lehet. Markó szerint a véleménymondás alól nem bújhat ki az írószövetség, s itt a probléma gyökere. Sokan nem értik, miért halasztják a Magyar Állandó Értekezlet összehívását, vetette fel Szűcs László, a lap munkatársa. Valószínűleg attól tartanak a kormány képviselői, hogy egy ilyen Máérton a támogatás csökkentése nem éppen dicsérőleg kerülne szóba, mutatott rá Markó. Szerinte nincs nemzetstratégia, ezt igazolja a támogatáscsökkentés ügye is. Ha lenne stratégia, akkor annak alapján döntenének, hogy mi a fontos, és mi a kevésbé fontos a határokon túl élő magyarok támogatásánál és nem a fűnyíró-elv érvényesült volna. A Máérton a kettős állampolgárság ügyéről kellene beszélni. A felmérés eredménye az volt, hogy a kettős állampolgárság igényével az emberek többsége egyetért. Ugyanakkor ez az elvándorlást gyorsítaná fel. Félelem van az értekezletet is érintő megosztottságtól. Markó tudja, hogy nem mindenki ért egyet az RMDSZ politikájával. Az eltérő véleményeknek az RMDSZ-en belül is helyet lehet adni. A román politika ugrásra készen várja, hogy két egymással vetélkedő politikai szervezete legyen a romániai magyarságnak, hogy aztán ő dönthesse el, a kettő közül adott pillanatban melyiknek adjon igazat. Egyik-másik magyarországi politikai erőnek sincs ellenére ez a megosztottság. /Szűcs László: A közélet mélypontjáról csak felemelkedni lehet. Beszélgetés Markó Bélával, az RMDSZ szövetségi elnökével. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), márc. 25./

2004. március 25.

Barabás István, a Romániai Magyar Szó munkatársa hosszan bírálta Tőkés László püspököt, aki egyetértett Bugár Bélával, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja elnökével, amiért nem fogadta el a Magyar Köztársaság Nagykeresztjét, mert most nem kitüntetésre, hanem támogatásra van szüksége a határon túli magyarságnak. Példája követendő lett volna párthivatali kollégái részéről is, állapított meg a püspök. Azonban Markó Béla, az RMDSZ és Kasza József, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke átvették a kitüntetést. Barabás szerint Tőkés László nyilatkozata a gyűlölködés szellemében fogant, az újságíró szerint a püspöknek nincs joga beleszólni a magyar állam döntéseibe. /Barabás István: Az elnök-püspök is „ünnepelt". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 25./

2004. március 30.

A határok felemelkedését jelenti a Magyarországgal szomszédos államok európai integrációja, s ez jelenti a nemzet újraegyesítésének igazán járható útját – hangsúlyozták a romániai és a szlovákiai magyarok első számú vezetői Románia és Szlovákia NATO-felvételének előestéjén. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke márc. 28-án, vasárnap a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorának nyilatkozott. Az RMDSZ elnöke szerint a romániai magyarságnak egyértelműen érdeke, hogy Románia és Erdély ugyanabban a katonai, gazdasági, politikai tömbben legyen, mint Magyarország. A nemzet újraegyesítésének, amelyről oly sokat beszélünk, ez az igazán járható útja – fogalmazott. Markó Béla. – Az integrációs érdekeknek köszönhetően mind a tulajdonjog, mind a kétnyelvűség, mind az anyanyelvű oktatás kérdésében jelentőset léptünk előre – hangoztatta. Markó Béla szerint az RMDSZ élni tudott ezzel a lehetőséggel. Bugár Béla elsősorban arról szólt, hogy a szlovákiai magyarság és szervezete, a MKP kormányzati tényezőként az ország stabilizációját segítette elő. Szlovákia május elsejével tagja lesz az EU-nak is. Bugár Béla külön hangsúlyozta: megszűnnek az akadályok a rokoni, a gazdasági kapcsolatok útjából, s „igazán elmondhatjuk, hogy több mint fél millió magyarral több lép be az Európai Unióba, hiszen Szlovákiában 550 ezer magyar él, és azért ez is erősíti az együvé tartozást". /Markó Béla és Bugár Béla a NATO- csatlakozásról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./

2004. május 22.

Máj. 19-én rendezték a Magyar közösségek Európája című nemzetközi konferenciát Esztergomban, amelyen politikusok, közéleti személyiségek vettek részt – A határon túli magyarok, éppen izoláltságuk folytán, az elmúlt évtizedekben meg tudták őrizni a kulturális, nyelvi egységet – mondta Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke előadásában. Hozzátette: most az a feladat, hogy meginduljon az a természetes vérkeringés, amely 85 évvel ezelőtt ezen a területen fennállt. Ehhez szükség van egy új nemzetstratégia kidolgozására is. – Az EU-csatlakozással megjelentek Magyarországon az európai demokráciák olyan eszközei, amelyek eddig nem voltak ismeretesek, de nélkülük a rendszerváltozás után kiépült demokráciánk sem tud egyenrangú részévé válni az Európai Unió közösségeinek – mutatott rá felszólalásában Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Magyarországon a Fidesz által indított nemzeti petíció példátlan összefogást eredményezett, több mint egymillió ember akaratát volt képes egyesíteni. "Márpedig az európai demokráciák lényege, hogy nem lehet a népakarattal szemben haladni" – jelentette ki Orbán Viktor. Az egyre inkább uralkodó fogyasztói mellé egy másik európai értékrendet is fel kell állítani, amely a családot, a közösségeket, a nemzeti és európai összetartozást, a kultúra és a nyelv ápolását éppoly fontosnak tartja, mint a piacok hatékony működését – mondta Orbán Viktor. A nemzetközi tanácskozás befejezéseként a résztvevők közös nyilatkozatot fogalmaztak meg. Ebben leszögezték: a Magyarországgal szomszédos országban élő magyar közösségek alapvető fontosságúnak tartják az együtt csatlakozó és az Európai Unión kívül maradó magyar közösségek egymás iránti szolidaritását, és reményüket fejezik ki, hogy az EU-hoz történő csatlakozása révén minden kárpát-medencei magyar közösség tagja mihamarább európai polgárrá válik. Az aláírók a nyilatkozatban szorgalmazzák a regionális és a határokon átnyúló együttműködések fejlesztését, azoknak a természetes régióknak az újraalakítását és megerősítését, amelyek kedvező feltételeket teremtenek a magyar kisebbségi közösségek önazonosságának megőrzésére, az őket ért gazdasági hátrányok kiegyenlítésére. Az aláírók szorgalmazzák egy olyan európai közösségi jogszabály megalkotását, amely megkönnyíti az EU-n kívül rekedt magyar közösségek tagjainak az unió külső határain az átlépést. A nyilatkozat aláírói felszólítják a magyar kisebbségi közösségek állampolgárság szerinti államait, hogy a magyarok arányának megfelelően, az EU-ban szokásos gyakorlatot követve, biztosítsák az anyanyelvi oktatást. Felszólítják az érintett államokat, hogy nemzetközi kötelezettségeiknek megfelelően haladéktalanul szolgáltassák vissza az elkobzott közösségi-, egyházi- és magáningatlanokat a jogos tulajdonosoknak. Ugyancsak felszólítják az érintett államokat, hogy a hátrányos megkülönböztetést jelentő, az EU jogával és joggyakorlatával ellentétes, a kollektív bűnösség elvén alapuló jogi aktusok jogkövetkezményeit haladéktalanul orvosolják. /Magyar közösségek Európája. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

2004. május 26.

Esztergomi nyilatkozat – A Magyarországgal szomszédos államokban élő magyar közösségek ünnepélyes nyilatkozata az Európai Unió bővítése alkalmából Mi, a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyar közösségek üdvözöljük az Európai Uniónak a Kárpát-medencei magyarság számára sorsdöntő jelentőségű kibővítését; megerősítjük elkötelezettségünket azon értékek, elvek, jogok és célok iránt, amelyek az Európai Unió alapját alkotják; alapvető fontosságúnak tartjuk az együtt csatlakozó és az Európai Unión kívül maradó magyar közösségek egymás iránti szolidaritását, és reményünket fejezzük ki, hogy állampolgárság szerinti állama Európai Unióhoz történő csatlakozása révén minden kárpát-medencei magyar közösség tagja mihamarább európai polgárrá válik; megállapítjuk, hogy a magyar nemzeti közösségeknek azonos nemzetpolitikai céljaik vannak, függetlenül attól, hogy az Európai Unió tagországaiban élnek, vagy azon kívül. Kinyilvánítjuk együttműködési készségünket ezeknek a céloknak az elérése, a magyar nemzeti közösségek egyesítése érdekében az Európai Unió keretében. Meggyőződésünk, hogy a tagállamok szerepét nem érintve az Európai Unió egyre inkább a közösségek közösségévé, így a nemzeti közösségek közösségévé válik; megállapítjuk, hogy a határokon átívelő magyar nemzeti érdekek és az európai érdekek egybeesnek, kölcsönösen feltételezik egymást; az uniós gyakorlattal összhangban szorgalmazzuk a regionális és határokon átnyúló együttműködések fejlesztését, azoknak a természetes régióknak az újraalakítását és megerősítését, melyek kedvező feltételeket teremtenek a magyar kisebbségi közösségek önazonosságának megőrzésére, nyelvének és kultúrájának továbbélésére és fejlesztésére, az őket ért gazdasági hátrányok kiegyenlítésére; szorgalmazzuk egy olyan európai közösségi jogszabály megalkotását, amely megkönnyíti az Európai Unión kívül rekedt magyar közösségek tagjainak az Unió külső határain történő átlépését; megállapítjuk, hogy a nemzeti kisebbségek iránt a felelősséget az állampolgárság szerinti államuk viseli. Határon túli nemzeti közösségeinek támogatása ugyanakkor az anyaország legitim célkitűzése. szorgalmazzuk olyan politikai és jogi intézkedések meghozatalát, amelyek lehetővé teszik a magyar közösségek önálló döntéshozatalát az autonómia intézményeinek kiépítésével. E közösségek megmaradásának és gyarapodásának biztosítéka olyan alapelvek gyakorlati megvalósulása, mint a szubszidiaritás és az önkormányzatiság. felszólítjuk a magyar kisebbségi közösségek állampolgárság szerinti államait, hogy a magyarok arányának megfelelően, az Európai Unióban szokásos gyakorlatot követve biztosítsa az anyanyelven történő oktatást az oktatási rendszer minden szintjén (az óvodától az egyetemig), és minden formájában; felszólítjuk az érintett államokat, hogy vállalt nemzetközi kötelezettségeiknek megfelelően haladéktalanul szolgáltassák vissza az elkobzott közösségi, egyházi és magán ingatlanokat a jogos tulajdonosoknak; felszólítjuk az érintett államokat, hogy a hátrányos megkülönböztetést jelentő, az Európai Unió jogával és joggyakorlatával ellentétes, a kollektív bűnösség elvén alapuló jogi aktusok jogkövetkezményeit haladéktalanul orvosolják; A szlovákiai magyar közösség esetében szorgalmazzuk, hogy a szubszidiaritás elve érvényesüljön mind a közigazgatásban, mind a szlovákiai magyar kisebbségi közösség jogérvényesítésében, így biztosítva a magyar közösség számára az autonóm döntési jogokat az őt érintő ügyekben. A romániai magyar közösség esetében, összhangban az Európai Unió irányában vállalt kötelezettségekkel (Koppenhágai Kritériumok, Európai Megállapodás) felszólítjuk a román államot, hogy hárítsa el a politikai és adminisztratív akadályokat a romániai magyar közösség demokratikus akaratképzése és akaratnyilvánítása útjából, és teremtse meg a lehetőséget az Európában több helyen kedvező tapasztalattal működő területi és kulturális autonómia tárgyalásos úton történő létrehozására a Székelyföldön, illetve Erdélyben; felszólítjuk a román államot, hogy biztosítsa a moldvai csángó-magyarok számára a kulturális, oktatási, nyelvi és vallási jogaik gyakorlását; A Szerbia-Montenegró-i magyar közösség tekintetében szorgalmazzuk a többnemzetiségű Vajdaság széles körű autonómiájának alkotmányos szavatolását és továbbfejlesztését. A tartomány autonómiájának keretében megnyugtató módon biztosítható lenne a vajdasági nemzeti közösségek egyenrangúsága, önazonosságának védelme, jogainak tiszteletben tartása és érvényre juttatása; felszólítjuk a szerbiai kormányzatot, politikai és jogi intézkedésekkel tegye lehetővé, hogy a Magyar Nemzeti Tanács mint a vajdasági magyarság országos kisebbségi önkormányzata rendelkezzen mindazokkal a hatáskörökkel és költségvetési eszközökkel, amelyek lehetővé teszik a magyarság önálló döntéshozatalát különösen a közösség kultúráját, oktatását és tájékoztatását érintő kérdésekben. Az ukrajnai magyar közösség esetében felszólítjuk az ukrán államot, hogy tegyen lépéseket a kisebbségek képviseletének biztosítása érdekében mind az ukrán parlamentben, mind a helyhatóságokban; szorgalmazzuk, hogy az ukrán állam a kisebbségi jogok teljes körű biztosítása érdekében tegye lehetővé Kárpátalján a tömbmagyarságot magába foglaló területi adminisztratív egység létrehozását és a kulturális autonómia intézményeinek kialakítását. A horvátországi magyarságra való tekintettel megkülönböztetett figyelmet fordítunk Horvátország uniós csatlakozásának elősegítésére. Bugár Béla, Magyar Koalíció Pártja; Tőkés László, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács; Szász Jenő, Magyar Polgári Szövetség; Józsa László, Vajdasági Magyar Szövetség Magyar Nemzeti Tanács; Jakab Sándor, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége; Kovács Miklós, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség; Deák Ernő, Ausztriai Magyar Szervezetek és Egyesületek Központi Szövetsége; Tomka György, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Esztergom-Párkány, 2004. május 19-én” /HTMH Observer, 2004. máj. 26. – 21. sz./

2004. június 25.

Bugár Béla, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke egy rádióinterjúban azt vágta a magyar kabinet fejéhez, hogy együttműködni csak azzal lehet, aki akar. Előzőleg Szabadkán Markó Béla is összefogásra serkentette a határon túliakat annak érdekében, hogy a magyar kormány ne halogathassa már tovább a Magyar Állandó Értekezlet összehívását. Alkotmányos előírás, hogy Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyarokért. Magyarország befektet, amikor a határon túli magyar oktatást, a magyar kultúrát támogatja, állapította meg Gazda Árpád. A nyelvi, kulturális szálakon keresztül ugyanis a magyar gazdaságnak nyílnak többletlehetőségei szerte a Kárpát-medencében. E befektetés számonkérése tehát összmagyar ügy. /Gazda Árpád: A befektetés számonkérése. = Krónika (Kolozsvár), jún. 25./

2004. június 25.

Lehetséges, hogy még a nyári vakációs idény beállta előtt összehívja a magyar kormány a magyarországi és a határon túli magyarság legfontosabb egyeztető fórumát, a Magyar Állandó Értekezletet (Máért). Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyar ügyekkel foglalkozó politikai államtitkára kifejtette, hogy ez a jelenleg Amerikában tartózkodó Medgyessy miniszterelnök hazaérkezése után dől el. „Ha a naptári egyeztetés már csak őszre lehetséges, akkor nyilván ősszel tartjuk a Máért-ülést” – jelezte az államtitkár. Szabó Vilmos szerint nem felel meg a valóságnak az a megállapítás, hogy késik a Máért összehívása. A szabály ugyanis azt írja elő, hogy évente legalább egyszer kell összehívni a testületet. Hangsúlyozta, hogy nem állt le a munka a legutóbbi ülés óta, a Máért valamennyi szakbizottsága ülésezett. A Máért összehívásának a késlekedését több határon túli magyar vezető is sérelmezte. Markó Béla a Vajdasági Magyar Szövetség közgyűlésén kijelentette: „Egységesen kell fellépnünk, hogy a magyar kormány ne halogassa tovább, hanem mielőbb hívja össze a Máértet, és vitassuk meg legsürgősebb kérdéseinket.” Bugár Béla, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke úgy vélte, megfeneklettek a magyar–magyar kapcsolatok, és ezért a magyar kormány a felelős. /G. Á.: Hamarosan Máért. = Krónika (Kolozsvár), jún. 25./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 151-168




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék