udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 160 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 151-160

Névmutató: Oprea, Gabriel

2012. július 4.

Takarítanak a szociálliberálisok (Rendkívüli parlamenti ülésszak)
A tegnapra összehívott rendkívüli parlamenti ülésszak a Szociál-Liberális Szövetség (SZLSZ) nagytakarításáról szólott: leváltották a nép ügyvédjét, a szenátus és a képviselőház elnökét, s a szövetség berkeiből kiszivárogtatott hírek szerint következő lépés az államfő felfüggesztése lesz.
Traian Băsescu szerint azonban a várhatóan még a héten kezdeményezett felfüggesztése csak köztes lépés a végcél eléréséhez: a bíróság fölötti befolyás megszerzéséért. A SZLSZ „menetelése” azonban nem csak az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (DLP) szerint államcsíny, vagy a demokrácia halála Romániában, hanem európai fórumok, illetve az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete is aggodalmát fejezte ki.
Előbb a nép ügyvédje
A parlament két házát tegnap azért hívták össze rendkívüli ülésre, hogy megválasszák a közszolgálati rádió és televízió elnök-vezérigazgatóit, és Victor Ponta miniszterelnök beszámoljon az Európai Tanács júniusi üléséről. Az együttes ülés után azonban az SZLSZ a rendkívüli ülésszak napirendjére vetette a parlamenti házelnökök és a nép ügyvédjének a leváltását is. Ioan Chelaru, a szenátus szociáldemokrata alelnöke kijelentette, az SZLSZ „az alkotmány és a törvények megszegése miatt” kérte a nép ügyvédje, Gheorghe Iancu leváltását. Hírforrások szerint a kormánytöbbség ezzel is az államfő eltávolításához készíti elő a terepet, a nép ügyvédjét azért kellett eltávolítaniuk, mert neki van joga a sürgősségi kormányrendeletek ellen panaszt emelni az alkotmánybíróságon – miként azt megtette, amikor a Ponta-kabinet az Elnöki Hivatal alárendeltségéből a szenátuséba helyezte át a román kulturális külképviseletek ernyőszervezetét, a Román Kulturális Intézetet. A parlament két házának közös ülésén 236 igen, egy ellenszavazattal és 19 tartózkodással váltották le Gheorghe Iancut, a nép ügyvédje tisztséget átmenetileg Valer Dorneanu látja el.
Házelnökök eltávolítása
Az SZLSZ ezt követően benyújtotta a kérést Vasile Blaga, a szenátus, illetve Roberta Anastase, a képviselőház elnökének leváltására. A szenátus elnökének pártállása azért fontos, mert ha a parlament Traian Băsescu felfüggesztéséről dönt, akkor – a leváltásról rendezendő népszavazásig – a szenátus elnöke tölti be az ideiglenes államfői tisztséget. Vasile Blaga szenátuselnök leszögezte, ő nem fog rendkívüli szenátusi ülést összehívni azért, hogy leváltsák tisztségéből, és abba sem egyezik bele, hogy a már meghirdetett rendkívüli ülés napirendjét kibővítsék a szenátuselnök leváltására irányuló kérésével, mivel az SZLSZ ez irányú kérése „alkotmányellenes és törvényellenes”. A szenátus Állandó Bizottsága (ÁB) azonban úgy döntött, rendkívüli ülést hív össze délutánra Vasile Blaga házelnök leváltása és új elnök megválasztása érdekében. Az ÁB Vasile Blaga házelnök hiányában ült össze, 11 tagja közül heten voltak jelen az ülésen (a DLP-sek nem vettek részt), és Ioan Chelaru, a szenátus szociáldemokrata alelnöke szerint a jelenlevők egyöntetűen megszavazták a rendkívüli ülés összehívását. Vasile Blaga szerint az ÁB összehívása is törvénytelen, a bizottságot csak ő hívhatta volna össze. A szenátus plénuma délután aztán titkos szavazással leváltotta tisztségéből Vasile Blaga házelnököt: Ion Chelaru ülésvezető ismertetése szerint hetven igen, egy tartózkodó vokssal menesztették a DLP pártelnökét. Ezt követően Mario Oprea liberális szenátor bejelentette, az SZLSZ szenátusi frakciói Crin Antonescut javasolják a felsőház elnöki tisztségébe, más frakció pedig nem tett javaslatot. Crin Antonescu liberális pártelnököt ezt követően 73 igen szavazattal választották meg a szenátus elnökévé, egy szavazatot semmisnek nyilvánítottak. Vasile Blaga az Alkotmánybíróságon fellebbezte meg a leváltásáról szóló határozatot. Tegnap késő este sor került a képviselőház elnökének leváltására is, miután az alsóház jogi bizottságában az SZLSZ-es és független képviselők a Roberta Anastase eltávolításához szükséges szavazást egyhangúlag elfogadták. Az SZLSZ előzetes bejelentése szerint helyére Valeriu Zgoneat, a Szociál Demokrata Párt képviselőházi frakciójának vezetőjét jelölik.
Súlyosabb a bányászjárásnál
Tegnap este Traian Băsescu államfő szűkszavú nyilatkozatot tett, melyben felszólította az SZLSZ társelnökeit, Victor Pontát, Crin Antonescut és Daniel Constantint, a kormányt támogató független képviselők csoportjának vezetőjét, Gabriel Opreát és az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort, azonnal hagyják abba támadásaikat az állam intézményei ellen. Az államfő úgy értékelte: a kormány és a parlamenti többség cselekedetei súlyosan sértik az Európai Unió alapértékeit, véleménye szerint az ország törvényeinek súlyos megsértésével rendkívül nehéz helyzetbe hozták Romániát – olyanhoz, melyet az 1990. júniusi bányászjáráshoz hasonlított. Az államfő úgy értékelte, az SZLSZ tisztogatásának végcélja nem a tisztségéből való felfüggesztés, az csupán köztes állomás, hanem az igazságszolgáltatás fölötti hatalom megszerzése. „Meg kell érteniük, hogy eljött az ideje, amikor az igazságszolgáltatás előtt a politikusok egyformák bármely más állampolgárral” – mondta Băsescu. Az államfő beszéde után Victor Ponta és Crin Antonescu – immár a szenátus elnökeként megszólalva – is azt nyilatkozta, felkérik Traian Băsescut, hagyja abba a megfélemlítést, a fenyegetést, és hagyjon fel azzal, hogy mindenkinek diktálni akarjon. Antonescu hozzátette, nem félnek Băsescutól, ha féltek volna tőle, ma Romániában nem létezne demokrácia. Kelemen Hunor szintén reagált az államfő vádjára, visszautasítva azt, hiszen az RMDSZ nem szavazta meg a nép ügyvédjének leváltását, és a parlament két háza vezetőinek lecseréléséről szóló szavazáson a szenátusban és a képviselőházban is jelen voltak, de nem szavaztak.
Államcsíny? Diktatúra?
Az ellenzék több politikusa államcsínyként értékelte az SZLSZ tegnapi erőfitogtatását. Mihai Răzvan Ungureanu korábbi kormányfő a holnapi kormányellenes tüntetésre szólított fel, szerinte a Forradalom téren tartandó rendezvény nem a DLP megmentésére irányul, „mert a párt elég hibát követett el, amelyekért most fizet, de sohasem gondolt arra, hogy egymás után számolja fel az állam intézményeit, mint teszi a mostani hatalom”, mondta, hozzátéve: ami most történik, a két világháború közti időszak sötét történéseire emlékeztet. „Ponta és az SZLSZ lábbal tiporja az alkotmányt, a törvényeket, a demokratikus intézményeket. Ítéletidőt élünk, mely a demokrácia építésének huszonkét évét sepri el. Ma Ponta és az SZLSZ államcsínyt követett el, a törvényeket saját zsarnoki vágyaikkal helyettesítették” – áll Monica Macovei DLP-s EP-képviselő nyilatkozatában, aki szerint a nép ügyvédjének és a két házelnöknek a leváltása, a törvény értelmében elmozdíthatatlan alkotmánybírák leváltása, a közszolgálati televízió és rádió elnöki tisztségeinek megszerzése a diktatúra előkészítéséhez vezet. Raluca Turcan, a DLP alelnöke szerint a Ponta–Antonescu páros folytatja a Ceauşescu–Iliescu–Năstase-vonal demokráciaellenes politikáját, és az SZLSZ az állami intézmények politikai meglincseléséhez fogott. Cezar Preda, a DLP másik elnökhelyettese szerint „Ponta és Antonescu elindította a dzsihádot a demokratikus Románia ellen”, úgy véli, a házelnökök után az alkotmánybíróság és az ellenzéki honatyák felmentése, a szabad sajtó és az értelmiségiek elhallgattatása következik, mindez pedig „két, lopáson és plágiumon tetten ért, alkalmatlan pártvezér diktatúrája felé vezet”.
Európa figyelmébe
Az Európai Néppárt (ENP) romániai delegációjának vezetője, Theodor Stolojan minden EP-képviselőt levélben tájékoztatott az SZLSZ-kormány „félrecsúszásairól” – közölte Cristian Preda, a DLP első alelnöke, hozzátéve, folyamatosan tájékoztatják az Európai Bizottság tagjait is. „Ami most történik, súlyosabb, mint Iliescu mineriádái” – jelentette ki. Joseph Daul, az ENP EP-képviselőcsoportjának vezetője kijelentette, felkéri az Európai Bizottságot, vizsgálja ki, mennyire törvényesek a Romániában zajló politikai változások. „Nagyon felháborított, ami történik. A nép ügyvédjének, a két házelnöknek a leváltása, az alkotmánybíróság törvényének megváltoztatása és két alkotmánybíró kicserélése bámulatos lépések, komoly okot adnak arra, hogy a romániai demokráciába vetett hit megdőljön. Az Európai Unió egyetlen állama sem tiporhatja így a jogállamiságot, az összes demokratikus elvet” – mondta. Viviane Reding, az Európai Bizottság jogi ügyekkel megbízott alelnöke is aggodalmát fejezte ki az alkotmánybíróságot ért támadások miatt. Az alkotmánybíróság egyébként a Velencei Bizottsághoz és más európai intézményekhez fordult, mert a taláros testület az alkotmányosság felszámolására irányuló törekvésként értelmezi a kormány ellene irányuló támadásait: Victor Ponta az utóbbi napokban több ízben kijelentette, hogy az alkotmánybíróság Traian Băsescu államfő befolyása alatt áll, akadályozza a kormány munkáját, és ezért az új kormánytöbbségnek megoldást kell találnia a testület összetételének megváltoztatására.
Gittenstein is aggódik
Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Mark Gittenstein tegnapi közleménye szerint „mélységesen foglalkoztatja minden, a demokratikus intézmények függetlensége ellen intézett támadás”, kijelentve, az állami intézményeket ért bármilyen „manipulálási kísérlet vagy támadás” az egyesült államok kormányának „aggodalomra ad okot”. Figyelmeztetett, az ilyen kísérletek a pénzügyi piacok figyelmét is felkeltik – ami meg is történt, tegnap már gyengítette a román befektetési eszközök súlyozására adott ajánlását a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltatócsoport, azzal a véleményével indokolva az átértékelést, hogy a várható romániai politikai fejlemények valószínűleg kedvezőtlenül hatnak majd a román gazdaság növekedési kilátásaira és a folyamatban lévő EU/IMF-programra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. július 6.

Katonai rangjáról faggatják Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt
Katonai rangjának és előléptetésének tisztázására szólította fel Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt Boros Zoltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke.
Az elmúlt időszakban több tucat parlamenti képviselő és szenátor, miniszter, államtitkár, polgármester és újságíró kapott különböző katonai rangot. Az előléptetéseket még az áprilisban megbukott jobbközép Ungureanu-kormány védelmi minisztere, Gabriel Oprea hagyta jóvá, utódja, Corneliu Dobriţoiu pedig elrendelte a rendeletek jogosságának kivizsgálását.
A politikus-főtisztek listáján Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő és Crin Antonescu, a szenátus liberális elnöke századosi ranggal szerepel, de magasra „kúsztak” a katonai ranglétrán a magyar politikusok is. Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét tavaly a román hadsereg ezredesévé léptették elő, ugyanilyen katonai rangja van Cseke Attila és Verestóy Attila szenátornak, míg Antal István képviselő százados.
Sokan már a kommunizmusban megszerezték a főtiszti rangot: Markó Béla szenátor, volt RMDSZ-elnök és Frunda György szenátor 1980 óta, míg Fekete Szabó András szenátusi frakcióvezető 1982 óta hadnagyi rangban tartalékosa a román hadseregnek.
Az Evenimentul zilei napilap szerint az előléptetések gyakran soron kívül, bármiféle katonai érdem nélkül történtek az elmúlt 22 év során. Boros Zoltán, a román közszolgálati televízió magyar adásának volt főszerkesztője, az EMNT médiapolitikai bizottságának elnöke nyílt levelében azt firtatta Kelemen Hunortól, hogy miközben az Afganisztánban meggyilkolt katonák post mortem egyetlen fokozatot kapnak, az RMDSZ elnöke milyen különleges katonai cselekedetekkel érdemelte ki a több rangfokozatot átugró rendkívüli előléptetést.
„Milyen meggondolásból fogadtad el azt a helyzetet, hogy az RMDSZ elnöke egy román fegyveres testület tartalékos ezredese legyen, aki honvédelmi miniszternek van békében és háborúban alárendelve, és esetleges vétségeiért akár a katonai törvényszék elé is kerülhet?” – tudakolta Boros, érdeklődve afelől is: ki javasolta, hogy az RMDSZ-ből kit léptessenek elő?
Rostás Szabolcs

Tisztelt Kelemen Hunor ezredes úr!
Tisztelt Kelemen Hunor ezredes úr, Stimate domnule colonel Hunor Chelemen! Ezt a rosszízű, abszurd, transzközép avagy balkánközép játékot, a te kinevezésedet valamely eddig nem bevallott román fegyveres testület ezredesévé, csak akkor lehetne tisztán látni, ha nyilvánosságra hozod legalább a következőket:
1. Milyen különleges katonai cselekedetekkel érdemelted ki ezt a több rangfokozatot átugró rendkívüli előléptetést? Az Afganisztánban meggyilkolt katonák post mortem egyetlen fokozatot kapnak. Ők az életüket áldozták. Te, kedves Kelemen Hunor, mit áldoztál, ami többet ér egy ember életénél? Csak azt ne mondd, hogy semmit se tettél, semmit se ígértél, s csak hozott egy levelet a posta, hogy ezredes lett belőled.
2. Milyen meggondolásból fogadtad el azt a helyzetet, hogy az RMDSZ elnöke egy román fegyveres testület tartalékos ezredese legyen, aki a honvédelmi miniszternek vagy ki tudja melyik parancsnokságnak van békében és háborúban alárendelve és esetleges vétségeiért akár a katonai törvényszék elé is kerülhet?
3. 1989-ben a román hadsereg 235.000 aktív katonából állt, beleértve a tiszteket. 2007-re ez a szám 75.000-re csökkent. - 1989-ben volt 55.000 tiszt, - 1998-ban 36.500 tiszt, - 2003-ban 14.252 tiszt, - 2009-ben már csak 11.250 tiszt. Valaki kiszámította, hogy az utóbbi 20 évben minden napra 7 katonatiszt elbocsátása vagy tartalékba helyezése jutott. Miért volt mégis a ti szolgálatokra (tartalékosként a készenlétetekre) akkora szükség, hogy különleges előléptetésekben részesülhettetek és növelhettétek a tisztek számát?
4. Ki javasolta, hogy az RMDSZ-ből kit léptessenek elő? Markó Béla? Történhetett-e volna ez az ő tudta és beleegyezése nélkül?
Ha érdekel az erdélyi magyar közélet tisztasága, ha szeretnéd, hogy a valódi tevékenységed alapján ítéljenek meg az emberek, ezeket a kérdéseket tisztáznod kell. Válaszodat várva, jó egészséget kívánok!
Boros Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

2012. július 9.

Kelemen Hunor lefokoztatná magát
Ezredesi rangja visszavonását kérte a védelmi minisztertől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, akit állítása szerint tavaly előzetes megkérdezése nélkül léptettek elő.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt időszakban több tucat parlamenti képviselő és szenátor, miniszter, államtitkár, polgármester és újságíró kapott különböző katonai rangot. Az előléptetéseket még az áprilisban megbukott jobbközép Ungureanu-kormány védelmi minisztere, a tárcavezetői posztot a Boc-kabinetben is betöltő Gabriel Oprea hagyta jóvá, utódja, Corneliu Dobriţoiu pedig elrendelte a rendeletek jogosságának kivizsgálását.
Kelemen Hunort tavaly – amikor művelődési miniszterként Opreával együtt tagja volt az Emil Boc vezette kormánynak – léptették elő a román hadsereg ezredesévé, ugyanilyen katonai rangja van 2008-tól Cseke Attila és Verestóy Attila szenátornak (2010), míg Antal István képviselő százados. (Velük ellentétben Markó Béla szenátor, volt RMDSZ-elnök, Frunda György szenátor és Fekete Szabó András szenátusi frakcióvezető a nyolcvanas években, egyetemi tanulmánya és hathónapos sorkatonai szolgálata elvégzése után kapott hadnagyi rangot).
Kelemen Hunor a Transindex hírportálnak úgy nyilatkozott, 1987-ben első éves egyetemistaként szerelt le, azóta nem volt semmiféle kapcsolata a katonasággal. Állítása szerint tavalyi előléptetésekor senki nem kérte ki a véleményét az ügyben, utólag értesítették az előléptetéséről, amivel nem foglalkozott. Az ügy kipattanása után, július 4-én írásban fordult a védelmi miniszterhez, hogy vonja vissza az általa nem igényelt ezredesi rangot, mivel nincs rá szüksége.
Kelemen önkéntes lefokozási kérelme minden bizonnyal összefüggésben áll Boros Zoltán, az EMNT médiapolitikai bizottsága elnökének hozzá intézett nyílt levelével is. A román közszolgálati televízió magyar adásának volt főszerkesztője azt firtatta az RMDSZ elnökétől, hogy miközben az Afganisztánban meggyilkolt katonák post mortem egyetlen fokozatot kapnak, a politikus milyen különleges katonai cselekedetekkel érdemelte ki a több rangfokozatot átugró rendkívüli előléptetést.
Krónika (Kolozsvár)

2012. november 5.

Hírességeknek osztogatott előléptetéseket vontak vissza
Híres közéleti szereplőknek szabálytalanul osztogatott előléptetéseket és tartalékos rendfokozatokat vont vissza a román védelmi minisztérium – közölte hétfőn a Gandul című román lap a szaktárca közleményére hivatkozva.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Laura Codruta Kövesi volt legfőbb ügyész és Robert Turcescu televíziós újságíró tartalékosi előléptetését saját kérésükre vonta vissza a szaktárca.
A májusban kormányra került Szociál-Liberális Szövetség (USL) az előző, jobbközép kormány visszaéléseinek bizonyítékaként tárta a közvélemény elé júniusban, hogy Gabriel Oprea honvédelmi miniszteri mandátuma idején közismert személyiségek – politikusok, újságírók, bankárok, ügyészek és labdarúgók – tucatjai kaptak tartalékos ezredesi, sőt tábornoki rendfokozatot. A titkos előléptetések listáján azonban a jobb- és baloldali politikusok egyaránt szerepeltek és azóta sem derült ki, hogy a – közvetlen anyagi haszonnal, és nyugdíj-kiegészítéssel nem járó – tartalékos rendfokozatok odaítélése milyen célt szolgált.
Corneliu Dobritoiu jelenlegi honvédelmi miniszter bejelentése szerint a tavalyi és idei előléptetések között több mint 800 esetben találtak szabálytalanságot, és ezeket visszavonják. A román lapok szerint többek között Mugur Isarescu jegybankelnököt, Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnököt, Bölöni László és Gheorghe Hagi futballedzőt is megfosztották frissen szerzett tartalékosi rendfokozatától.
Az RMDSZ elnöke júliusban maga kérte a honvédelmi minisztériumot, hogy vonja vissza tartalékos ezredesi előléptetését, „amelyet nem kért és amelyre nincs is szüksége". A honvédelmi tárca vasárnapi keltezésű közleménye szerint Kelemen Hunor rendfokozatát saját kérésére visszavonták.
A román sajtóban közzétett furcsa előléptetések listáján – több tucatnyi román politikus neve mellett – két RMDSZ-es szenátor, Verestóy Attila és Cseke Attila neve is szerepelt. MTI
Erdély.ma

2012. december 18.

Testvériesen kiosztott tárcák – A miniszterek teljes listája
Az új kabinetben mind a szociáldemokratáknak mind a liberálisoknak 11-11 miniszterük lesz. A 22 tárca mellett 3 tárca nélküli miniszter is lesz a második Ponta kormányban – írja a Mediafax hírügynökség politikai forrásokra hivatkozva.
Eszerint a szociáldemokratáknak jutna többek között a költségvetés, a honvédelem, a külügy, az energetika, a közigazgatás, a fejlesztés, az ipar és az oktatás. Liberális miniszter vezetné egyebek mellett a pénzügyi, az egészségügyi, a mezőgazdasági, az igazságügyi és a munkaügyi tárcát.
A miniszterek listája: Miniszterelnök: Victor Ponta – PSD Alelnökök: Liviu Dragnea – PSD, Gabriel Oprea – UNPR és Daniel Chiţoiu – PNL Belügyminiszter: Radu Stroe – PNL Közigazgatási és regionális fejlesztési miniszter: Liviu Dragnea – PSD Honvédelmi miniszter: Mircea Duşa – PSD Kereskedelmi és ipari miniszter: Varujan Vosganian – PNL Energiaipari miniszter: Constantin Niţă – PSD Pénjzügyi miniszter: Daniel Chiţoiu – PNL Európai alapok minisztere: Eugen Teodorovici Mezőgazdasági miniszter: Daniel Constantin – PC Költségvetési miniszter: Liviu Voinea Munkaügyi miniszter: Mariana Câmpean – PNL Közlekedési miniszter: Relu Fenechiu – PNL Külügyminiszter: Titus Corlățean – PSD Nagy állami beruházások minisztere: Dan Şova – PSD Sportminiszter: Alin Petrache – PSD Kkv-k (kis és közepes vállalkozások) Turizmus és üzleti környezet miniszter: Maria Grapini – PC Kulturális miniszter: Puiu Haşotti – PNL Oktatási miniszter: Ecaterina Andronescu – PSD Igazságügyi: Mona Pivniceru Kommunikációs miniszter: Dan Nica – PSD Környezetvédelmi miniszter: – Rovana Plumb – PSD Egészségügyi miniszter: Eugen Nicolăescu – PNL Diaszpóra minisztere: Cristian David – PNL, tárca nélküli miniszter Társadalmi kommunikációs miniszter: Liviu Pop – PSD, tárca nélküli miniszter Parlamenti kapcsolatok minisztere: Mihai Voicu – PNL, tárca nélküli miniszter kolozsvariradio.ro / realitatea.net
Erdély.ma

2012. december 19.

Ponta: 24 miniszter lesz. Közülük többen tárca nélküliek
Három miniszterelnök-helyettese és három tárca nélküli minisztere is lesz az új Ponta-kabinetnek, amely összesen 27 tagot számlál majd. A névsor még nem hivatalos, de már több hírcsatorna közölte a legvalószínűbb jelöltlistát.
A kormányfő az SZDP-s Victor Ponta lesz, de a tárcák egyenlően oszlanak meg az SZDP és az NLP között. Egyetlen pártfüggetlen minisztert is jelölnek: az igazságügy vezetője Mona Pivniceru lesz. A három kormányfő-helyettesi tisztség várományosa Gabriel Oprea tárca nélküli miniszter, aki a védelmi és a belügyi tárcákat is koordinálja, Liviu Dragnea (SZDP-s) közigazgatási és régiófejlesztési miniszter, valamint Daniel Chiţoiu (NLP-s) pénzügyminiszter.
A pénzügyi mellett két rokon jellegű minisztériumot is létrehoznak, a költségvetésit az SZDP-s Liviu Voinea, a gazdaságit az NLP-s Varujan Vosganian fogja irányítani. Az SZDP (amely nemsokára magába olvasztja a független honatyákból alakult frakciót) a már felsoroltakon kívül a védelmi tárcát mondhatja magáénak (Mircea Duşa vezetésével), a külügyit (Titus Corlățean), az energetikait (Iulian Iancu), a távközlésit (Dan Nica), a tanügyit (Ecaterina Andronescu), a környezetvédelmit (Rovana Plumb), az ipari és kereskedelmi minisztériumot (ennek élére még nem nevesítettek senkit), valamint két beruházási tárcát: az uniós pénzalapokkal Eugen Teodorovici, az állami befektetésekkel Dan Şova foglalkozik majd. Az NLP és a KP felel az egészségügyért (Eugen Nicolăescu), a mezőgazdaságért (Daniel Constantin), a szállításügyért (Relu Fenechiu), a munkaügyért (Mariana Câmpeanu), és lesz egy külön belügyi tárca is Radu Stroe irányításával. Három minisztérium, a művelődési, az erdészeti, valamint a kis- és középvállalkozásokkal foglalkozó tárca vezetőjelöltje tegnap este még ismeretlen volt. A tárca nélküli miniszterjelöltek: Liviu Pop (társadalmi párbeszéd), Mihai Voicu (parlamenti kapcsolatok), Cristian David (határon túli románok). A tárgyalások lapzártakor még folytak, mára várható a teljes névsor. Victor Ponta szerint a miniszterjelöltek csütörtökön már előterjeszthetik elképzeléseiket a parlamenti szakbizottságokban, pénteken be lehetne iktatni az új kormányt, és ez szombaton már meg is tarthatná első ülését.
Háromszék * * * Pontát megkérdezték, hogy lezárta-e a miniszterjelöltek listáját, vagy vannak még kérdéses tárcák.
„Lezárult a PSD és az ACD közötti tárgyalás” – mondta Ponta, rámutatva, hogy megvan a jövendőbeli PSD-s kormánytagok listája, és szerdán bemutatja azt az Ügyvezető Bizottságnak. Arra a kérdésre, hogy hány minisztérium lesz a 2. Ponta-kabinetben, a kormányfő azt válaszolta: „24 miniszter lesz. Közülük sokan tárca nélküli miniszterek lesznek, és lesz még a miniszterelnök-helyettes”. Victor Pontát arról is kérdezték, hogy voltak-e a PSD-ben olyanok, akik ellenezték Gabriel Oprea kinevezését a kormányba, amire a kormányfő a következőt válaszolta: „csak a televízióban voltak, önök ott találkozhattak ilyenekkel”.
nyugatijelen.com
Erdély.ma

2012. december 21.

„Problémás” miniszterek a Ponta-kormányban
Az Európai Unió egyik legnépesebb kormánya Victor Ponta második kabinetje – amelyben jó néhány bűnvádi dosszié, egyéb botrányok főszereplői, pártvándorok is helyet kaptak Amint azonban a viselt dolgaiból is kitűnik, Romániában manapság nem is lehet feddhetetlen politikus találni.
Kamarillafőnök, terrorista...
Gabriel Oprea tárca nélküli – ám mégis a nemzetvédelemmel és a belügyekkel foglalkozó – miniszterelnök-helyettes fontos szerepet töltött be az utóbbi időben a romániai politikai életben, amivel ki is vívta Traian Băsescu államfőtől az „Adrian Năstase személyi kamarillájának főnöke" címet. Korábban a Szociáldemokrata Pártból kivált, függetlenné váló parlamenti képviselők vezetője volt, akik megalkották a haladók politikusok parlamenti frakcióját.
Ez aztán átalakult, kezdetben az Emil Boc kormányát támogató Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű politikai tömörüléssé. Bocék bukását követően a párt átállt a Szociál-Liberális Szövetséghez, amelyet a december 9-i parlamenti választásokon támogatott, most pedig egyesült a szociál-liberálisokkal. „Năstase kamarillafőnökét" 2010-ben maga Traian Băsescu államfő tüntette ki.
A kabinet másik miniszterelnök-helyettese, a közigazgatásáért és regionális fejlesztésért felelős a szociáldemokraták főtitkára, Liviu Dragnea. Őt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) nemrégiben azzal vádolta meg, hogy a Traian Băsescu államfő sorsáról döntő népszavazás alkalmával többtízezer embert „mozgósított" a referendum sikere érdekében. Ehhez felhasználta pártfőtitkári befolyását és tekintélyét, mozgósítva a polgármestereket a szükséges szavazók összeszedésére.
Dragnea más ügyekben is vétkes. Az Európai Bizottság egy kivizsgálása során megállapította: súlyos rendellenességek történtek két útkarbantartási program esetében is, amelyekre a Teleorman megyei tanács „házi cége", a Liviu Dragnea által ellenőrzött Tel Drum Rt. szerződött le. Traian Basescu államfő egyébként Liviu Dragneát gyakran „terroristaként" emlegette.
Trafóügy, svéd kenőpénz
A Közlekedési Minisztérium vezetője, Relu Fenechiu ellen bűnvádi per indult be: a minisztert azzal vádolják, hogy 2002 és 2005 között újnak álcázott régi transzformátorokat adott el állami vállalatoknak. 2006-ben összeállított dossziéját jó ideig „megsétáltatták" a Korrupcióelleni Igazgatóság útvesztőjében, idén nyáron azonban immár átkerült az igazságszolgáltatáshoz.
A „trafó-dosszié" mellett azonban Fenechiu neve negyvenhat korrupciós és az állammal törvénytelenül megkötött ügycsomóban is szerepel.
A távközlési miniszter immár „régi kormánytag". Dan Nica ugyancsak ezt a tárcát töltötte be 2001-2004 között a Năstase-kormányban, 2009-ben a belügyhöz került a Boc-kabinet idejében, az első Ponta-kormányban – akárcsak most – megintcsak a távközléssel foglalkozott.
Hosszas minisztersége alatt nem hiányoztak a botrányok sem. Neve felmerült a Román Posta kapcsán kitört botrányban: szolgálati visszaélés gyanújával vádolják, a posta egyik területének illetéktelen eladása miatt. Emellett azzal is vádolják, hogy a belügyminisztérium egyébként is oly sok vitát kavart 0215. számú katonai egységét – a román nyelven elhíresült „negyed hármast" – pártérdekek szolgálatába állította.
Legfrissebb botránya a „svéd kenőpénz" néven ismertté vált skandallum, amely az egységes sürgősségi hívószám, a 112-es miatt robbant ki. Svédországban az Ericsson cég azzal vádolta meg a vállalat romániai vezetőjét, Thomas Lundint, hogy az ügy kapcsán 7 millió dollárt sajátított el. Svéd újságírók most dokumentumokkal bizonyították – közöttük van Lundin vallomása is – miszerint az ügyben érintett volt Dan Nica is. Újabb miniszteri tárcájának megszerzésében Dan Nicát az sem zavarta meg, hogy vezetésével októberben a távközlési tárca népes küldöttség, közpénzeken, kiadós sétát tett Qatarban.
A 16 éves besúgó
Eléggé kétes hírű üzletember lett az oktatási minisztérium vezetője. Mihnea Costoiu eddig még valamennyi cégét csődbe juttatta és felszámolta. Általában privatizált állami cégeket vásárolt meg, a piaci értéknél jóval olcsóbb áron. Emiatt több bűnvádi dosszié is indult ellene, őt magát azonban mindegyikben ártatlanná minősítették, jóllehet több embere is büntetést kapott. Kapcsolata a politikai élettel 2001-ből származik, amikor is Ecaterina Andronescu, akkori tanügyminiszter megtette az irányítása alatt álló tárca főtitkárává. Politikai pályafutása alatt mindvégig Andronescu embereként ismerték.
Costoiu a Securitate besúgója is volt. A Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács adatai szerint Iulian fedőnéven 16 éves korában szervezték be – a forradalomig azonban senki nem adott fel Ceauşescu titkos rendőrségének, ezért „káderlapja" ilyen szempontból voltaképpen tiszta.
A belügyminiszteri tisztséget megszerző Radu Stroének több afférja is volt Traian Băsescu államfővel. A legvisszhangosabb botrány az volt, amikor – a kormányfőtitkári tisztséget átvette – Traian Băsescu egy cetlit mutatott fel neki, amitől a politikus szemmel láthatóan zavarba jött.
A sajtó később kiderítette: a cédulácskán Traian Băsescu emlékeztette őt arra az ígéretére, hogy a nemzetbiztonsági törvényre vonatkozó adatok titkosak maradnak mindaddig, ameddig a politikusok azt meg nem vitatják. A jogszabály azonban mégis a sajtóhoz került – éppen Stroénak köszönhetően. A szociáldemokrata Ioan Rus egyébként korábban „másodosztályú szélhámosocskának" nevezte.
Szex és múzeum
A kulturális minisztérium élére kinevezett Daniel Barbu maga sem „problémamentes" miniszter. Az Európai Bizottság csaláselleni hivatala, az OLAF figyelmeztetésére idén ősszel a kormány kivizsgálást végzett a 2000 óta zajló Tempus nevű Phare-program kapcsán, amelynek irányítója Daniel Barbu volt. Az ellenőrzés megállapította: a 200 ezer eurós program menedzselésében komoly hibák mutatkoztak meg, Barbunak például nem sikerült bebizonyítania, hogy Bukarestben valóban versenyt hirdettek volna meg a programnak megfelelően, így a 200 ezer euró sorsa is bizonytalanná vált. Egyetemi tanárként szerelmi kapcsolatba került egyik diákjával is, amiről az alkotmánybíróság bírója számolt be a Facebook oldalán.
A mezőgazdasági tárca élén megmaradt Daniel Constantin, aki a Konzervatív Párt alapító elnöke, Dan Voiculescu embere. Politikai pályafutása akkor futott fel, amikor Voiculescu formálisan kivonult a politikai életből. Politikai megfigyelők szerint Daniel Constantin teljes mértékben Voiculescu emberének tekinthető már csak azért is, mert 295 ezer euróval tartozik „főnökének". Nyilvánvaló, hogy Voiculescu azért neveztette ki e tárca élére, mert kiterjedt földügyletei is voltak, amelyek miatt a korrupcióelleni ügyészek figyelmének homlokterébe került.
Szexbotrány „hőse" volt az ifjúsági és sportminisztert – megfelelőbb személyt nem is lehetett volna a tárca élére találni. Nicolae Bănicioiu neve ott szerepelt a „prostituáltakat a VIP-eknek" néven ismertté vált bűnvádi dossziéban. A könnyűvérű lányokra éhes Bănicioiu a hölgyek szolgáltatását afféle alanyi jognak érezte, emiatt nem is fizetett értük – amint azt az egyik tanú elmondotta.
A hangzatos nevű Nemzeti Érdekű Beruházások Terveinek Minisztériumát vezetője Dan Şova. Ügyvédi cége, a Şova is Társai, az Adóhivatal adatai szerint hosszú éveken át törvénytelen úton, a közbeszerzési eljárás megkerülésével állami szerződésekben részesült, amelyek együttes értéke meghaladja az egymillió eurót.
Dan Şova tagadta a romániai holokausztot is, amiért pártbeli főnöke, Victor Ponta állami pénzen a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumba utaztatta, némi történelmet tanulni.
Maszol.ro,

2012. december 24.

Összekülönböztek a Szociálliberális Unió pártjai a minisztériumi hatáskörökön
Nem a legjobb előjelekkel kezdte meg tevékenységét Victor Ponta miniszterelnök második kormánya: a kabinet megalakulását hátráltatta, hogy a Szociálliberális Unió (USL) két legnagyobb tagja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között vita robbant ki egyes hatáskörök elvonása miatt. A vitát végül hosszas egyeztetéseket követően sikerült elsimítani, így a parlament pénteken bizalmat szavazott a kormánynak, amely első intézkedései során egyes központi intézmények átalakításáról döntött. A vita annak nyomán robbant ki a PSD és a PNL között, hogy – mint arról beszámoltunk – Victor Ponta csütörtökön úgy döntött, az eredetileg húsz minisztériumosra tervezett kormányban tizenhétre csökkenti a tárcák számát, és kilencre növeli a tárca nélküli miniszterekét, azáltal, hogy az energetikai, a kisvállalkozásokért felelős és az erdészeti és vízügyi minisztert tárca nélküli miniszterré minősítette vissza.
Utóbbi kettő a Konzervatív Párt (PC), illetve a PNL birtokában volt.
A PNL-nél ráadásul az is kiverte a biztosítékot, hogy Ponta úgy döntött: a szintén a liberálisoknak adott közlekedési tárca hatásköréből kivonja az Országos Közútkezelő Vállalatot (CNADNR), amely a miniszterelnöki hivatalnak alárendelt, PSD-s irányítású nagyberuházások minisztériumának irányítása alá kerül. Emellett az is kiszivárgott, hogy az adóhatóságot (ANAF) a pénzügyi tárca fennhatósága alól közvetlen miniszterelnöki hatáskörbe kívánta utalni.
A PNL elnöksége még csütörtökön este vésztanácskozást hívott össze, ennek nyomán nem kezdődhetett el a parlamentben a miniszterjelöltek bizottsági meghallgatása. Sőt a folyamat pénteken is tovább csúszott, miután délelőtt Victor Ponta, a PSD és Crin Antonescu, a PNL elnöke négyszemközt egyeztetett a vitás kérdésekről. Végül sikerült megegyezésre jutniuk: a közútkezelő kikerült a közlekedési tárca irányítása alól, Ponta viszont határozottan cáfolta, hogy az adóhivatal saját hatáskörbe vonását tervezte volna.
Ponta újraegyesítene
Ennek nyomán a parlamenti szakbizottságokban lefolytathatták a miniszterjelöltek meghallgatását, majd a törvényhozás bizalmat szavazott a Ponta-kabinetnek. A parlament két házának pénteki együttes ülésén a törvényhozók 402 vokssal – 120 ellenében – szavaztak bizalmat a kabinetnek. A beiktatáshoz legalább 294 támogató szavazatra volt szükség.
Ponta programbeszédében azt mondta, hogy kétharmados parlamenti többségét a társadalom újraegyesítésére és nem a kisebbség elnyomására akarja használni. „A teremtett világ nem ér véget sem a keresztények, sem a maják számára, de a megosztás és gyűlölködés politikája ma véget érhet” – mondta Victor Ponta a pénteki nappal kapcsolatos világvégejóslatokra utalva. Kifejtette: arra kapott felhatalmazást a választóktól, hogy véget vessen a megszorításoknak és betemesse az árkokat az egymás ellen uszított emberek között.
Ponta ugyanakkor megerősítette kormánya európai elkötelezettségét. Az RMDSZ, amelyet az USL – korábbi koalíciós ígérete ellenére – kihagyott a kabinetből, nem szavazott bizalmat a kormánynak. Az RMDSZ nevében felszólaló Borbély László politikai alelnök azt mondta, hogy megérti, milyen „nehéz” helyzetben van a kétharmados felelősséggel felruházott USL, mert az RMDSZ már több mint húsz éve viseli egy másik közösség, a romániai magyarság csaknem kilencven százalékos bizalmának felelősségét. Borbély jelezte: az RMDSZ konstruktív ellenzéki szerepre készül. Üdvözölte, hogy a kormányprogram kisebbségvédelmi fejezetet is tartalmaz, a kisebbségek nyelvi és oktatási jogainak védelméről, azzal az ígérettel, hogy a regionális átszervezésnél a kormány figyelembe veszi a különböző térségek kulturális hagyományait.
A kabinet pénteken este le is tette az esküt Traian Băsescu államfő előtt, aki azt mondta: a kormány sikerre van ítélve, mert ezáltal Románia is sikeres lesz, ha pedig mégsem lesz sikeres a kormányzás, azért a kabinet csak magát okolhatja. Az államfő egyébként három miniszterrel – Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettessel, Radu Stroe belügyminiszterrel és Relu Fenechiuval, a közlekedési tárca vezetőjével – nem fogott kezet. Băsescu amúgy tegnap Predealon – ahol szabadságát tölti –, egy hómobilon ülve azt mondta, neki jelenleg nincsenek gondjai, mivel a gondok immár a kormány és a jelentős parlamenti többség vállát nyomják. Ugyanakkor közölte: azt kívánja, hogy a kormány teljesítse ígéreteit.
Átalakuló struktúrák
A kormány szombaton el is kezdte munkáját, és hozzálátott a központi közigazgatás átszervezéséhez. Ennek keretében a megyei prefektúrák a belügyminisztériumtól a miniszterelnöki hivatalhoz kerültek. A prefektusok hatásköre is változni fog a regionális átszervezés során – mondta a miniszterelnök. Ponta szerint 2013-ban még a parlament tavaszi ülésszaka idején be kell fejezni a közigazgatási régiók megalakítását. Emellett a miniszterelnöki hivatal hatáskörébe került a restitúciós hatóság, a vallásügyi államtitkárság, a közbeszerzések törvényességét vizsgáló hatóság, az ásványkincseket felügyelő hatóság, a holokausztintézet és a pénzmosásellenes hatóság is. n Hírösszefoglaló
Martonyi gratulált Corlăţean kinevezéséhez
Martonyi János magyar külügyminiszter levélben gratulált Titus Corlățean román külügyminiszternek újbóli kinevezése alkalmából. „Örömömre szolgál, hogy Románia új kormányában változatlanul Ön látja el a külügyi tárca vezetését, ami jó alapot biztosít a 2012. október 1-jén Budapesten megkezdett párbeszéd töretlen folytatására.
Megerősítem készségemet a két ország közötti stratégiai partnerség fejlesztése és további tartalommal való megtöltése, valamint az Európai Unió aktuális kérdései közül a bennünket közvetlenül érintő politikák összehangolása iránt” – olvasható a tárca közleményében. Martonyi János kifejezte meggyőződését, hogy a két ország között kialakult szoros és sokrétű együttműködés továbbfejlesztésének, a közös ügyek hatékony megoldásának, az esetleges nézetkülönbségek tisztázásának egyetlen célravezető útja a rendszeres párbeszéden alapuló kapcsolattartás.
Krónika (Kolozsvár)

2012. december 28.

Zűrzavaros esztendő
Az év tüntetésekkel kezdődött, január 12-től Raed Arafat menesztése ellen tiltakoztak az emberek országszerte. A megmozdulások radikalizálódtak, és Emil Boc, valamint Traian Băsescu menesztését követelték.
Február 6-án Emil Boc lemondott, de a február 9-én létrehozott, Mihai Răzvan Ungureanu vezette koalíciós kormány sem volt hosszú életű, vesztüket elsősorban az okozta, hogy a sajtó kiderítette: a minisztériumok vezetését a párt fontos embereinek inasai vették át. Április 27-én, alig 78 nap után a szoclibek bizalmatlansági indítványa megbuktatta a kormányt, s május 7-én a parlament megszavazta a Victor Ponta vezette kabinetet, hála Gabriel Oprea pártja átállásának. A SZLSZ fölényesen megnyerte a helyhatósági választásokat, közben folyamatosan romlott a kormány és a Cotroceni-palota viszonya, Pontának nem sikerült elérnie, hogy az Európai Bizottságban ne az államelnök, hanem ő képviselje Romániát, és kipattant plágiumbotránya is sokat rontott helyzetén. Sikerült egyetlen hét alatt leváltani a szenátus éléről Vasile Blagát, a képviselőház elnökét, Roberta Anastasét, s átvették a Hivatalos Közlöny kiadási jogát, kormányrendelettel megszüntették a népszavazás érvényességét szabályozó jelenléti határt, majd a SZLSZ, az Oprea-féle párt és az RMDSZ összefogása révén július 6-án felfüggesztették Traian Băsescut. Július 11-én az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az államelnök felfüggesztésére kiírt népszavazás csak akkor érvényes, ha azon megjelenik a választójoggal rendelkező állampolgárok fele plusz egy személy, így bár több mint 8,5 millió ember részt vett a népszavazáson, ez csak 46,24 százalékot jelentett, így Traian Băsescu augusztus végén visszatért a Cotroceni-palotába. Időközben az Európai Unió rátette a nyerget a Ponta-kormányra, az ugyan meghajolt akarata előtt, s vállalta, hogy a kormányzása alatt eleget tesz a Jose Manuel Barosso által közvetített tizenegy pontos elvárásnak, de így is fölényes többséggel megnyerte a parlamenti választásokat. A korábban fenyegetőző Traian Băsescunak sem volt más választása, mint Victor Pontát megbízni a kormányalakítással. Az RMDSZ ezúttal – állítólag a közvélemény nyomására – kimaradt a hatalomból. Pontáék – a nyugodt kormányzás érdekében –  együttműködési szerződést írtak alá az államfővel, azóta Traian Băsescu telel és hallgat, a legnépesebb parlament beiktatta az ország legnagyobb kormányát, mely gyökeres változásokat ígér. 2013-ban kiderül, be tudja-e váltani ígéreteinek legalább egy részét. (Ziare.com/simó)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. február 9.

Német lehet belügyminiszter, magyar nem?
Bár összeférhetetlensége feloldása kapcsán néhány kérdés még tisztázatlan maradt a román koalícióban Klaus Johannis leendő kormányzati tisztsége körül, Nagyszeben polgármestere várhatóan hamarosan átveheti a belügyminisztérium irányítását. Ezáltal a német politikus lesz az első belügyminiszter Romániában, aki valamelyik nemzeti kisebbség soraiból kerül ki. A jelentős kormányzati tapasztalattal bíró RMDSZ elismeri: a belügyi, külügyi és védelmi tárca olyan „tabu" minisztériumnak számít, amely élére nem fogadtak el magyart a román partnerek.
Először töltheti be Romániában a belügyminiszteri tisztséget valamely nemzeti kisebbség képviselője. Crin Antonescu, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke pénteken jelentette be, hogy alakulata négy új tárcavezetőt jelöl a Ponta-kabinetbe, közülük pedig a belügyminisztérium élére Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert javasolja az erdélyi légi baleset nyomán lemondott Radu Stroe helyett.
A szász politikus egy évvel ezelőtt lépett be a PNL-be, ahol rögtön megkapta az első alelnöki posztot, ezzel egy időben lemondott a Romániai Német Demokrata Fórum elnöki tisztségéről. A kormányba való kooptálásával a liberálisok erősíteni kívánják halványan teljesítő minisztereik miatt meglehetősen meggyengült pozícióikat a Ponta-kabinetben.
Johannis belügyminiszteri kinevezése az erdélyi magyarok számára azért is tanulságos, mivel mintegy másfél évtizedes kormányzati részvétele alatt az RMDSZ sohasem kapta meg a nemzetbiztonsági téren kulcsfontosságú tárcák – külügy, belügy, védelem – irányítását.
Mindez arra is utalhat, hogy a bukaresti politikai elit ma is sokkal lojálisabbnak, megbízhatóbbnak tekinti a 36 ezer főre apadt erdélyi szász közösség tagjait, mint az 1,2 milliós magyarság képviselőit.
Lemondások, leváltások
A PNL másik három tárca élén is személycserét hajt végre. Daniel Chiţoiu csütörtök esti lemondása után a pénzügyminiszteri tisztségre Eugen Nicolăescut javasolták, aki emiatt megvált az egészségügyi tárcától. Ez utóbbi megüresedett minisztérium élére a liberálisok Cristian Bușoit jelölték, aki az országos egészségbiztosítási pénztárt vezette. A gazdasági minisztérium élére Teodor Atanasiut javasolták, aki a leváltott Andrei Gerea helyét veszi át.
Amikor ennek kapcsán megkerestük Borbély Lászlót, az RMDSZ politikai alelnöke úgy vélekedett: a román közvélekedés 1989 óta tapasztalt alakulásának vizsgálatához a kérdést nem érdemes a belügyminiszteri tisztségre leszűkíteni.
A politikus emlékeztetett, hogy 2009-ben – a román nagykoalíció felbomlása, Emil Boc első kormányának bukása után – az RMDSZ, a PNL és a PSD Johannist javasolta a miniszterelnöki tisztségre, és senki nem háborodott fel amiatt, hogy német nemzetiségű lehet Románia kormányfője.
„Nekünk akkor is oroszlánrészünk volt a többségi társadalom mentalitásának megváltoztatásában. Persze ilyen esetben másképp merül fel egy német politikus szerepe, amiben közrejátszik az is, hogy a magyar közösség sokkal nagyobbaz erdélyi szásznál. Sajnos az évek során nem sikerült elérnünk, hogy a belügyi vagy külügyi struktúrákban országos számarányuknak megfelelő létszámban legyenek magyarok. Mindez tőlünk függetlenül a titkosszolgálatoknál már megtörtént: a hírszerzésnél vigyáznak, hogy megfelelő létszámban legyenek magyarok, amikor megfigyelnek minket" – nyilatkozta a Krónikának Borbély, aki mindig tagja volt az RMDSZ küldöttségének, valahányszor kormányra lépésről tárgyalt az alakulat.
A politikai alelnöktől megtudtuk, korábban a szövetség felvetette már, hogy hajlandó elvállalni a belügyi vagy a védelmi tárca irányítását is, ezek azonban „tabu" minisztériumoknak bizonyultak a magyar alakulat számára.
„Ennél tovább nem jutottunk ebben a kérdésben. Igaz, mi sem mentünk el a falig, mert éreztük a meg nem értést a román partnerek részéről. Nem kérdés, hogy egy magyar nemzetiségű politikus is kiválóan ellátná a belügyminiszteri teendőket, viszont kell még egy kis idő, amíg ezt elfogadja a román társadalom. De sohasem felejtem el Frunda György 1996-ban az RMDSZ államfőjelöltjeként tett, azóta anekdotaszámba menő kijelentését, miszerint akkor lesz Romániának magyar elnöke, amikor az Egyesült Államoknak színesbőrű. Akkor mindkettő egyformán valószínűtlennek tűnt, de lám, a tengerentúl már összejött" – jelentette ki Borbély László, hozzátéve: Frunda személyében lehetett volna magyar igazságügy-minisztere Romániának, az RMDSZ volt szenátora azonban nem vállalta a felkérést.
Különben Johannis kinevezése nem ígérkezik simának a koalíción belül, a politikus számára ugyanis pártja kiszemelt egy pénzügyi-gazdasági kérdésekben illetékes kormányfő-helyettesi tisztséget is. Több vezető szociáldemokrata politikus azonban arra figyelmeztetett, hogy belügyminiszterként csak a nemzetbiztonságért felelhetne, ezt a területet azonban Victor Ponta egyik helyetteseként Gabriel Oprea látja el.
Nem tetszik a PSD-nek az sem, hogy Johannis nehezen hajlandó megválni a szebeni polgármesteri tisztségtől, meglebegtetve, hogy hat hónapra felfüggesztené elöljárói mandátumát. A PSD politikusaihoz hasonlóan viszont Traian Basescu államfő is emlékeztetett a hét végén, hogy az alkotmány szerint összeférhetetlen a miniszteri tárca az önkormányzati tisztséggel.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro,

2014. március 3.

Belépett a román kormányba az RMDSZ
Belép a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román kormányba, amelyben egy miniszterelnök-helyettesi tisztséget, valamint a környezetvédelmi és a kulturális miniszteri posztot fogja betölteni – jelentette be hétfőn Kelemen Hunor (képünkön), az RMDSZ elnöke.
A miniszterelnök-helyettesi és a kulturális miniszteri poszt várományosa Kelemen Hunor, a környezetvédelmi szaktárca élére Korodi Attilát javasolta a magyar szervezet. Mindkét politikus vezette már a szóban forgó tárcákat az előző román kormányokban.
Hétfőn ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa, amelynek döntenie kellett arról, hogy a magyar szervezet belép-e vagy sem a román kormányba azt követően, hogy a román liberálisok ellenzékbe vonultak.
A tanácskozást követően Kelemen Hunor az MTI-nek elmondta: Romániának kormányzati stabilitásra van szüksége, és ehhez hozzá tud járulni most az RMDSZ. Rámutatott: két megállapodást írnak alá, egy rövidet a kormányra lépésről Victor Ponta miniszterelnökkel és egy másik terjedelmesebb dokumentumot a Szociáldemokrata Párttal (PSD), a Konzervatív Párttal (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR), amelyekkel együtt fog kormányozni az RMDSZ. Ez utóbbi, négypárti megállapodást a pártelnökök látják el kézjegyükkel.
Kelemen Hunor rámutatott: „technikai-alkotmányjogi megfontolásokból” nem lesz új kormányprogram, hanem folytatják a parlament által már 2012-ben megszavazott kormányzati programot. Az RMDSZ elnöke kifejtette, hogy ez a program is vaskos kisebbségi fejezetet tartalmaz, és mind gazdasági, mind szociális téren tartalmazza azokat a lehetőségeket, amelyek „hozzásegítenek a jó kormányzáshoz”.
Közölte: a 2012-es kormányprogram kisebbségi fejezetét is az RMDSZ írta, hiszen akkor az azóta már felbomlott Szociálliberális Szövetség (USL) őket kérte fel ennek a fejezetnek a megírására. Hozzátette: a Mihai Razvan Ungureanu vezette, és 2012 áprilisában megbuktatott kormány – amelynek része volt az RMDSZ is – programjának kisebbségi fejezete szinte szó szerint ugyanazt tartalmazza, mint a jelenlegi kormányprogram. „Minden megvan benne, ami elfogadható, és ami szükséges, és lehetővé teszi hogy előrelépjünk, új utakat keressünk” – mondta az RMDSZ elnöke az USL kormányprogramjáról.
Az MTI kérdésére válaszolva kijelentette, hogy a politikai megállapodás tartalmazza mind a székely zászló, mind a Marosvásárhelyei Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata körüli viták rendezését, amelyekre a kormányzás során fognak megoldást találni.
Kelemen Hunor azt is bejelentette, hogy 14 államtitkári és államtitkári rangú tisztséget kap a szövetség az új kormányban. A kormány által kinevezett prefektusok tekintetében még folytatódnak a tárgyalások – mondta az RMDSZ elnöke –, de az már eldőlt, hogy Maros megyében az RMDSZ fogja adni a prefektust.
Aláírták a kormányzásról szóló egyezményt az új koalíció tagjai Aláírták hétfőn az új kormánykoalíció pártjai – köztük az RMDSZ – a közös kormányzást lehetővé tevő politikai megállapodást Bukarestben. A parlament épületében először Victor Ponta román miniszterelnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke látta el kézjegyével azt a megállapodást, amely az RMDSZ-nek a kormányba lépéséről szól. Ezután csatlakozott hozzájuk Daniel Constantin, a Konzervatív Párt (PC) elnöke és Gabriel Oprea, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöke. A négy pártelnök aláírta azt a politikai megállapodást, amely a 2014-2016-os közös kormányzásuk alapját képezi. Az új, négypárti kormánykoalíciót a nemzeti kisebbségek frakciója is támogatja a parlamentben.
MTI
Székelyhon.ro,

2014. március 3.

Bemutatta új kormányát Victor Ponta román miniszterelnök
Bemutatta új kormányát Victor Ponta román miniszterelnök, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusainak részvételével megalakuló, huszonhat tagú kabinet hivatalba lépéséhez fogja kérni kedden a parlament támogatását.
Ponta hétfőn ismertette kormánya névsorát, amelyben négy miniszterelnök-helyettes, 17 miniszter, és nyolc tárca nélküli miniszter foglal helyet. A miniszterelnök-helyettesek egyben miniszterek is, valamennyien egy-egy minisztériumot is irányítanak.
Az RMDSZ-t Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesként és kulturális miniszterként, Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszterként képviseli a kormányban.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) két kisebb koalíciós partnere, a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) egy-egy miniszterelnök-helyettesi és két-két miniszteri posztot kapott. Daniel Constantin, a PC elnöke a miniszterelnök-helyettesi tisztség mellett a mezőgazdasági szaktárcát, Gabriel Oprea, az UNPR elnöke miniszterelnök-helyettesként a belügyi tárcát is vezeti.
A kormány gerincét azok a szociáldemokrata miniszterek alkotják, akik eddig is tagjai voltak a bukaresti kormánynak. Így Titus Corlățean külügyminiszter, Mircea Dușa védelmi, Remus Pricopie oktatási, Robert Cazanciuc igazságügyi, Eugen Teodorovici az európai pénzek minisztere és Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter marad. Ez utóbbi a PSD részéről a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölti. Szintén az előző kormányból hivatalában marad Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter.
A liberálisok ellenzékbe vonulásával megüresedett tárcák többségét szintén a szociáldemokraták veszik át, így Ponta miniszterelnök Dan Șovát a közlekedési, Nicolae Banicoiut pedig az egészségügyi tárca, Ioana Petrescut a pénzügyminisztérium, Rovana Plumbot a munkaügyi minisztérium, Constantin Nitát pedig a gazdasági minisztérium élére javasolta.
Az új kabinettagok között szerepel többek között Szabó Gabriella, volt romániai sportcsillag. A híres atléta az ifjúsági és sportminisztérium élére kerülhet.
MTI
Székelyhon.ro,

2014. március 4.

Román kormányalakítás – Bemutatta új kormányát Victor Ponta miniszterelnök
Bemutatta új kormányát Victor Ponta miniszterelnök, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusainak részvételével megalakuló, huszonhat tagú kabinet hivatalba lépéséhez fogja kérni kedden a parlament támogatását.
Ponta március 3-án, hétfőn ismertette kormánya névsorát, amelyben 4 miniszterelnök-helyettes, 17 miniszter, és nyolc tárca nélküli miniszter foglal helyet. A miniszterelnök-helyettesek egyben miniszterek is, valamennyien egy-egy minisztériumot is irányítanak.
Az RMDSZ-t Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesként és kulturális miniszterként, Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszterként képviseli a kormányban.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) két kisebb koalíciós partnere, a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) egy-egy miniszterelnök-helyettesi és két-két miniszteri posztot kapott. Daniel Constantin, a PC elnöke a miniszterelnök-helyettesi tisztség mellett a mezőgazdasági szaktárcát, Gabriel Oprea, az UNPR elnöke miniszterelnök-helyettesként a belügyi tárcát is vezeti.
A kormány gerincét azok a szociáldemokrata miniszterek alkotják, akik eddig is tagjai voltak a bukaresti kormánynak. Így Titus Corlatean külügyminiszter, Mircea Dusa védelmi, Remus Pricopie oktatási, Robert Cazanciuc igazságügyi, Eugen Teodorovici az európai pénzek minisztere és Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter marad. Ez utóbbi a PSD részéről a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölti. Szintén az előző kormányból hivatalában marad Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter.
A liberálisok ellenzékbe vonulásával megüresedett tárcák többségét szintén a szociáldemokraták veszik át, így Ponta miniszterelnök Dan Sovát a közlekedési, Nicolae Banicoiut pedig az egészségügyi tárca, Ioana Petrescut a pénzügyminisztérium, Rovana Plumbot a munkaügyi minisztérium, Constantin Nitát pedig a gazdasági minisztérium élére javasolta.
Az új kabinettagok között szerepel többek között Gabriela Szabo volt román sportcsillag. A híres atléta az ifjúsági és sportminisztérium élére kerülhet.
Íme, tehát a harmadik Ponta-kormány névsora:
Liviu Dragnea, fejlesztési miniszter és miniszterelnök-helyettes Gabriel Oprea, belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes Kelemen Hunor, kulturális miniszter és miniszterelnök-helyettes Daniel Constantin, mezőgazdasági miniszter és miniszterelnök-helyettes Titus Corlăţean, külügyminiszter Mircea Dușa, védelmi miniszter Robert Cazanciuc, igazságügyi miniszter Korodi Attila, környezetvédelmi miniszter Nicolae Bănicioiu, egészségügyi miniszter Remus Pricopie, tanügyminiszter Constantin Nita, gazdasági miniszter Ioana Petrescu, pénzügyminiszter Eugen Teodorovici, uniós alapokért felelős miniszter Dan Șova, szállítási miniszter Liviu Voinea, költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter Gabriela Szabo, ifjúsági és sportminiszter Rovana Plumb, munkaügyi miniszter Aurelia Cristea, társadalmi párbeszédért és civil társadalomért felelős miniszter Eugen Nicolicea, parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter Florin Jianu, kis- és középvállalkozásokért, valamint turizmusért felelős tárca nélküli miniszter Mihnea Costoiu, felsőoktatási és kutatási tárca nélküli miniszter Doina Pană, víz- és erdőgazdálkodási miniszter Răzvan Nicolescu, energiaügyi miniszter Alexandru Răzvan Cotovelea, távközlési miniszter Bogdan Stanoevici, határon túli románokért felelős miniszter.
Erdély.ma,

2014. március 5.

Marosvásárhelyre figyeljen a világ! – Az SZNT felhívása a nagyvilág magyarjaihoz
Március tizedikén, a Székely Szabadság Napján, amikor Európa és a nagyvilág nagyvárosaiban a székelyekkel szolidaritást vállalók közösségei Székelyföld területi autonómiája mellett tüntetnek, akkor meg kell emlékezniük arról is, hogy Marosvásárhelyen, a megemlékezést követő felvonulást betiltotta a hatóság. Ma már nem csak a székelyek jogos követelésének támogatására kell Románia nagykövetségei elé vonulni, hanem az alapvető emberi jogok védelmében is.
Ezúton kérjük a nagyvilág magyar közösségeit, hogy követeljék a gyülekezési jog, a szólásszabadság tiszteletben tartását Romániában. Hívják fel országuk kormányának, és egész társadalmának figyelmét arra, hogy abban az országban tér vissza az alapvető emberi jogok megsértése, amelyben 1989-ig Európa legembertelenebb és legsötétebb diktatúrája működött.
Beszédes az, hogy a felvonulást betiltó határozatot rendőrségi fejlécet viselő papírra nyomtatták, ezzel is jelezve, hogy Romániában a hatóságok, könnyen és gyorsan az elnyomás, az emberi jogok korlátozásának eszközeivé válhatnak.
A tegnapi napon Románia miniszterelnökéhez, Victor Ponta úrhoz címzett memorandumban kértük, hogy Románia kormánya utasítsa Maros megye prefektusát, hogy a közigazgatási bíróságon támadja meg a törvénytelen, tiltó határozatot. A memorandumot eljuttattuk Gabriel Oprea belügyminiszternek és Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek is. Ez az utolsó lehetőség, hogy március tizedikén, a tavaly májusban már bejelentett felvonulást törvényesen megtarthassuk. A székelység a jog és a törvényhozó, rendtartó falvak népe. Ennek megfelelően jogainkat alkotmányos úton, a jog és a demokrácia eszközével akarjuk kivívni. Ennek lehetett tanúja a nagyvilág a diktatúra bukása után is, és ezt az utat járta és járja több mint tíz éve a Székely Nemzeti Tanács. Még ebben a küzdelemben is, amelyet a felvonulás betiltása ellen folytatunk, a törvénytisztelő közösség áll szemben a jogsértő, a diktatúra hagyományait éltető hatósággal.
Arra kérjük a világ magyarságát, figyeljenek Marosvásárhelyre. A Duna televízió helyszíni, egyenes adásán keresztül legyenek tanúi annak, hogy méltósággal, hittel, békésen, de változatlan kitartással kiállunk a jogaink mellett. Elmondjuk ismételten: szükség van arra, hogy ismét székely zászlók lengjenek Bécs, Belgrád, Budapest, Brüsszel, Hága, Cleveland, Helsinki, London, Los Angeles, München, New York, Ottawa, Stockholm, Pozsony, Párizs, Stuttgart, Torontó, Zürich utcáin. Csak így lehetünk sikeresek! Mondjuk ki újra együtt: Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható! Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a Székely Népnek!
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma,

2014. március 7.

Új RMDSZ-es kormány, régi magyar gondok
Két miniszteri tárcával és tizennégy államtitkári tisztséggel lett tagja az RMDSZ az új román kormánynak. A csúcsvezetőség elégedett a kialkudott protokollummal, amelynek vezető tétele az a kisebbségi törvénytervezet, amely végigkísérte az RMDSZ-t az utóbbi évtized kormányaiban. A szövetség főtitkára, Kovács Péter szerint ma ismét a magyarságnak áll a zászló Bukarestben.
Hét elején dőlt el az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának kérdése a Victor Ponta vezette szociáldemokrata többségű kormányban. Az egy héttel korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta Szociálliberális Unióból (USL) távozó liberálisok helyére a kormányfő az RMDSZ-t hívta meg, a felkérésre Kelemen Hunor igent mondott. A Szövetségi Képviselők Tanácsának múlt hétvégi, marosvásárhelyi ülésén a többség felhatalmazta az RMDSZ csúcsvezetőségét, hogy folytassa a tárgyalásokat a román kormánypártokkal. Sajtóhírek szerint a feszült hangulatban induló megbeszélések hétfő délutánra jutottak révbe: az RMDSZ olyan protokollumban egyezett ki, amely tartalmazza főbb követeléseit.
A kormányban az RMDSZ mellett a három román párt alkotta Szociáldemokrata Unió (USD) osztozik a miniszteri tárcákon és az államtitkári tisztségeken: a kormánykoalíció vezető pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 2002-ben aláírt egyezség szerint továbbra is együtt kormányoz az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) nevű politikai formációval és a Konzervatív Párttal (PC). A Szociálliberális Unió (USL) helyett sebtében megalakított Szociáldemokrata Unió (USD) megnevezést a Központi Választási Iroda azonban nem hagyta jóvá, mivel a két név túlságosan hasonlít egymásra.
Az új kormányban az RMDSZ egy miniszterelnök-helyettesi és két miniszteri tárcát, valamint 14 államtitkári tisztséget kapott. Utóbbiak nevesítéséről lapzártánkig még nem döntött a kormánykoalíció.
Nézeteltérések nélkül
„Az RMDSZ és a nagyobbik román kormánypárt közötti megbeszélésekről napvilágot látott sajtóértesülések 90 százalékának semmi köze nincs a valósághoz” – szögezte le az Erdélyi Naplónak Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Tekintettel arra, hogy a Szociáldemokrata Párt elnöke a kormánykoalícióban részt vevő két román „törpepárttal” együtt aláírta az RMDSZ-szel kötött politikai megállapodást, elfogadták a protokollumban tételesen felsorolt magyar elvárásokat, innentől fogva ez a kormányprogram szerves részét képezi. Kovács Péter szerint semmi okunk nincs ma azt feltételezni, hogy az RMDSZ elvárásai nem valósulhatnának meg.
Az eddig született kormányzati egyezségek meg nem valósult részleteiről Kovács azt mondta: az RMDSZ számára egyértelmű, hogy Romániában nem létezik úgynevezett magyarbarát párt, csak olyan román pártok vannak, amelyek időnként rászorulnak az RMDSZ szavazataira. A sokat halogatott kisebbségi törvény elfogadásához ezúttal is a választási aritmetika, az RMDSZ által alkotott parlamenti többség lehet az egyetlen garancia. „Jelenleg az RMDSZ a mérleg nyelve: ő biztosítja a többséget a román parlamentben. Ameddig a román pártok mai felállása nem borul, ezzel a lehetőséggel tudunk élni. Számunkra teljesen egyértelmű, hogy a protokollum annyit ér, amennyit sikerül belőle megvalósítani” – fogalmazott lapunknak az RMDSZ főtitkára. Kovács szerint az RMDSZ arra törekszik, hogy a 2016-os parlamenti választásokig megtartsa kormányzati szerepét, és követelései közül minél többet megvalósítson.
Kisebbségi jogokat szavatoló új törvények
Az RMDSZ részvételével megkötött eddigi kormányzati protokollumokhoz hasonlóan a szövetség prioritáslistáján a jó tíz éve húzódó kisebbségi törvény elfogadása szerepel. Az RMDSZ honlapján olvasható új protokollum újdonsága mégis az, hogy az Európai Kisebbségek és Regionális Nyelvek Chartája által előírt kisebbségi jogok alkalmazása és életbeültetése tekintetében a kormány új törvények elfogadását tervezi. Erről több részletet egyelőre nem tudni, a tétel bekerülése mégis azt sejteti, hogy a kisebbségi törvénytervezet újbóli elodázása esetén az RMDSZ más törvényekkel szeretné szélesíteni az erdélyi magyarság nyelvhasználati jogát.
A harmadik Ponta-kormány
Miniszterelnök: Victor Ponta Miniszterelnök-helyettesek: Liviu Dragnea (egyben közigazgatási miniszter), Gabriel Oprea (egyben belügyminiszter), Kelemen Hunor (egyben művelődési miniszter), Daniel Constantin (egyben mezőgazdasági miniszter) Külügy: Titus Corlăţean Honvédelem: Mircea Dușa Igazságügy: Robert Cazanciuc Környezetvédelem: Korodi Attila Gazdaság: Constantin Niţă Egészségügy: Nicolae Bănicioiu Oktatás: Remus Pricopie Munkaügy: Rovana Plumb Európai források: Eugen Teodorovici Pénzügy: Ioana Petrescu Ifjúság és sport: Gabriela Szabo Közlekedés: Dan Șova Költségvetés: Liviu Voinea (tárca nélkül) Kutatás: Mihnea Costoiu (tárca nélkül) Víz- és erdőgazdálkodás: Doina Pană Parlamenti kapcsolatok: Eugen Nicolicea (tárca nélkül) Energiaügy: Răzvan Nicolescu (tárca nélkül) Kis- és középvállalkozások–idegenforgalom: Florin Jianu (tárca nélkül) Távközlés: Alexandru Răzvan Cotovelea Társadalmi párbeszéd: Aurelia Cristea Határon túli románok: Bogdan Stanoevici
„A protokollum kimondja: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyének az egyetem magyar és román oktatóinak 2012-ben aláírt megállapodása szerint kell megoldódnia.” Kovács elmondta, hogy az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatát is felgyorsítanák az új kormányban. RMDSZ-prioritásnak számít az alkotmánybíróság által megtámadott decentralizációs folyamat újraindítása is: a szövetség elképzelései szerint minisztériumokra, szakterületekre lebontva kezdenék újra a folyamatot, az eddiginél hatékonyabb jogszabályt terjesztenének a törvényhozás elé. Az észak-erdélyi autópálya ügye a megállapodás infrastrukturális fejlesztések fejezetének vezető tétele: Kovács szerint hamarosan folytatódik az Aranyosgyérestől Marosvásárhely irányába, Gyalutól pedig Nagyvárad felé tartó erdélyi autópálya építése.
A kolozsvári politikus igyekezett megnyugtatni: a Székelyföld területi autonómiáját szabályozó törvénytervezetről sem feledkeztek meg, „belátható időn belül” elkészül, véglegesítését az RMDSZ kormányzati szerepvállalása semmiben sem befolyásolja.
Államfői nem, demokrata-liberális támadás
Az aláírás és Victor Ponta, illetve a Szociáldemokrata Párt magabiztossága ellenére sem automatizmus az új román kormány beiktatása. Traian Băsescu államfő szerint ugyanis Ponta nem állhat a parlament elé egyszerű bizalmi szavazást kérve, mivel két külön kormánytöbbségről, és külön kormányprogramról van szó. Az államelnök azt szeretné, hogy Victor Ponta kérjen ismét kormányalakítási megbízást, miközben maga is kijelentette, hogy a PSD vezérének soha többé nem adna miniszterelnöki mandátumot. Băsescu kijelentette: Alkotmánybíróságon támadja meg az új Ponta-kabinet beiktatását, ha a parlament megszavazza. Politológusok szerint Traian Băsescu fenyegetőzése azért blöff, mert az államelnök nem fordulhat közvetlenül az Alkotmánybírósághoz, ebben az esetben ezt csak egy parlamenti párt teheti meg. A két ellenzéki párt közül a demokrata-liberálisok máris jelezték, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

2014. március 15.

Magyar állampolgárok belépését akadályozza Bukarest
Szélsőségesnek nyilvánított magyar állampolgárok számára tiltotta meg a román belügyminisztérium, hogy belépjenek Románia területére.
Monica Dajbog, a bukaresti tárca szóvivője péntek esti sajtótájékoztatóján bejelentette, a minisztérium intézkedéseket foganatosított annak érdekében, hogy bizonyos, Romániában szélsőséges tevékenységet folytató magyar állampolgárok ne léphessenek be az országba. Esetükben a román hatóságok bűnvádi eljárást is kezdeményeztek a bukaresti főügyészségen, mivel úgy ítélték meg, hogy eddigi tevékenységük veszélyt jelent az ország nemzetbiztonságára.
Mindössze néhány perces tájékoztatóján – amelyen az újságírók nem tehettek fel kérdéseket – a tárca illetékese nem nevezte meg, hogy pontosan kik ellen foganatosították az intézkedéseket. Mindössze annyit árult el, hogy a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), a Magyar Gárda és a Betyársereg tagjairól van szó. Az érintettek kapcsán foganatosított intézkedésekről Bukarest ugyancsak pénteken tájékoztatja a magyar hatóságokat.
Traian Băsescu államfő csütörtökön a román alkotmány tiszteletben tartására szólította fel a Romániába látogató magyar politikusokat, és kilátásba helyezte, hogy kiutasítják azokat, akik az alaptörvényt sértő kijelentéseket tesznek. Az elnök aznap megbeszélést folytatott Victor Ponta kormányfővel arról, miképp lehetne olyan jogszabályokat hozni, amelyekkel megakadályozhatnák a külföldi szélsőséges pártok romániai tevékenységét.
Băsescu kedden a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából a március 10-ei marosvásárhelyi autonómiatüntetésre hivatkozva. Bár a napokban az államfő és a miniszterelnök is azt harangozta be, hogy pénteken Gabriel Oprea belügyminiszter fog bejelentést tenni a magyarországi szélsőségesekkel szemben tervezett ellenlépésekről, a tárca végül a szóvivőjét küldte a nyilvánosság elé.
Meg fogják vizsgálni, indokolt-e a lépés
Kaleta Gábor A magyar kormányzat meg fogja vizsgálni, hogy az uniós alapjog, illetve a román törvények mennyire indokolják, illetve nem indokolják, hogy a román hatóságok több magyar állampolgár beutazását megtiltották – tájékoztatta pénteken az MTI-t a magyar külügyminisztérium sajtófőnöke.
Kaleta Gábor a román belügyminisztérium közleményére reagált, amely szerint több magyar állampolgár Romániába való beutazását tiltották meg a román hatóságok, arra hivatkozva, hogy a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Románia területén.
A sajtófőnök hangsúlyozta, hogy a román hatóságok nem nevezték meg azokat a személyeket, akiket érint az intézkedés. Azt ígérték, hogy a jövő héten közlik a neveket.
Ebben a helyzetben a magyar fél csak azt követően tud érdemben reagálni a döntésre, ha tudja, hogy kiket és milyen indokok alapján tiltottak ki Romániából. Vagyis a román fél részletes tájékoztatására várunk – mondta Kaleta Gábor.
Krónika (Kolozsvár),

2014. március 15.

Nagy volt a jövés-menés Victor Ponta kormányaiban
Az öt Boc-kormány után, íme, elérkeztünk a harmadik Ponta-kormányhoz is. Az első két Ponta-kormány története meglehetősen viharos volt, egymást érték a minisztercserék.
Az egészségügyi tárcát és a belügyminisztériumot öt-öt tárcavezető irányította, az oktatási, művelődési, gazdasági és igazságügyi tárcánál négy-négy miniszter váltotta egymást, a pénzügyi és közlekedési minisztérium élén pedig három-három tárcavezető állt az első két Ponta-kormányban. A minisztercserék jó néhány tárca esetében nem kevés botránnyal jártak – érdemes néhány skandalumot ismét végigkövetni.
Öt egészségügyi miniszter
Victor Ponta kormányában az első egészségügyi miniszter Vasile Cepoi volt, ő viszont csak igen rövid ideig állt a tárca élén: az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség pénzalapok eltérítésével és érdekellentéttel vádolta, a dossziét pedig átküldte az Országos Korrupcióelleni Igazgatósághoz. A botrány akkor robbant ki, amikor a brüsszeli hatóságok befagyasztották a POSDRU-projektek finanszírozását.
Cepoi távozását követően a tárca élére Raed Arafat került ideiglenes megbízatással, előtte rövid ideig Victor Ponta kormányfő töltötte be a miniszter szerepét is. A 2012 decemberében beiktatott második Ponta-kormányban az egészségügyi miniszter Eugen Nicolaescu lett, akit később a pénzügyi tárca élére neveztek ki Daniel Chiţoiu helyébe. A tárca élén most Nicolae Bănicioiu áll.
Helycserék a belügyi tárca élén
A belügyi tárca esetében a román korányoknál általában sűrű a minisztercsere. Az első Ponta-kormányban a tárca élére Ioan Rust nevezték ki, aki már Adrian Năstase kormányában is betöltötte ezt a tisztséget. Ioan Rusnak a tárca éléről a Traian Băsescu államfői tisztségből történő felfüggesztése kapcsán a szavazólisták körül kirobbant botrány miatt kellett távoznia, Victor Paul Dobre államtitkárral együtt. Távozásakor Ioan Rus a következő, azóta híressé vált mondattal vált meg tisztségétől: „Nem akarom öregkoromat a börtönben tölteni”.
Ioan Rust Mircea Dușa, Victor Paul Dobrét pedig Radu Stroe váltotta fel a tisztségben.
A választásokat követően Radu Stroe lett a belügyminiszter, aki néhány furcsasággal hívta fel magára a figyelmet: összeveszett Németországgal, rendeletet adott ki, amelynek értelmében bűnvádi eljárás alatt álló személyek is vezető tisztségeket tölthettek be a belügyminisztériumban, az útügyi törvénykönyv kapcsán összeveszett kormányzási partnereivel.
Radu Stroe a Nyugati Kárpátokban történt repülőgép-balesetig maradt tisztségében, jóllehet igyekezett elhárítani magáról minden felelősséget amiatt, hogy az illetékesek csak órák múlva találtak a roncsra, tehetetlenségük pedig két ember halálát okozta. Mi több, Radu Stroe csak azt sajnálta, hogy a baleset éppen az ő belügyminisztersége alatt történt meg. Végül Crin Antonescu nyomása alatt adta be lemondását.
A Szociál-Liberális Szövetség éppen a belügyi tárca élére történő következő nevesítés ürügyén szakadt ketté: Crin Antonescu azt szerette volna, ha a belügyminiszteri tisztséget Klaus Iohannisra bízzák, aki egyben miniszterelnök is lett volna. Nagyszeben polgármestere tehát ismét hoppon maradt, a tárcát pedig Gabriel Oprea vezeti.
Plagizáló miniszterek
Az oktatási tárca élén is gyakori volt a helycsere. Az első Ponta-kormány esetében Victor Ponta legelőször Corina Dumitrescut nevezte ki, őt azonban még a kormány beiktatása előtt visszavonták tisztségéből, helyébe Yoan Mang került. Corina Dumitrescu ugyanis önéletrajzában azt állította, hogy a Stanford egyetemen végzett – de az egyetem nevét sem tudta helyesen leírni –, emellett pedig plágiumbotrányba keveredett.
Ám Victor Pontának az új miniszterrel sem volt szerencséje, Ioan Mang ugyanis több alkalommal is plagizált. A frissen kinevezett miniszter váltig tagadott, Victor Ponta pedig a Román Akadémiát kérte fel véleménynyilvánításra. Végül a botrány akkora lett, hogy a miniszterelnök döntött a tárcavezető leváltásáról, a miniszter pedig, ideiglenes kinevezéssel egy volt szakszervezetis, a társadalmi párbeszéddel megbízott miniszter, Liviu Pop lett.
Mang lemondását követően a Román Akadémia leállította a vizsgálódást a plágium-ügyben, az Országos Etikai Tanács döntése azonban egyértelműen megállapította: Mang plagizált.
Liviu Pop tevékenysége sem volt áldásos a tárca élén, a tárcavezető súlyos nyelvi hibákat vétett, és jóllehet korábban matematikát tanított, kiderült, hogy ezzel a tantárggyal is hadilábon áll, amikor kijelentette: az érettségizők száma „mintegy 334 836 tanuló” lehet. Emellett bevezette a tanárok szakszervezeti alapba történő kötelező befizetését, amit korábban Daniel Funeriu érvénytelenített. Liviu Pop végül felszámolta a Victor Ponta plágiumát is elemző Diplomaigazoló Országos Tanácsot. Továbbá 11 új tagot nevezett ki az Etikai Bizottságba, és 20 tagja mellett további 25 tagot nevezett ki az Egyetemi Címeket, Diplomákat és Bizonyítványokat Igazoló Országos Tanácsba, amelynek 13 tagja plágiummal vádolta Pontát. A testület döntését azonban a miniszter érvénytelenítette 14 tag hiánya miatt.
Miután Liviu Pop ideiglenes megbízatása lejárt, Victor Ponta Ecaterina Andronescut javasolta a tárca élére, akit azonban a Nature című tekintélyes lap többszörös plágiummal vádolt. A miniszterasszony politikai hadjáratról beszélt, az ügy pedig következmények nélkül maradt.
A választások utáni új kabinetben Andronescu helyét volt tanácsosa, Remus Pricopie vette át, aki erősen „kozmetikázott” önéletrajzzal lett miniszter. Abban csupán elődei hagyományát folytatta, hogy helytelenül beszélt románul.
Năstase autója és más ügyek
Az igazságügy élére Victor Ponta először Titus Corlăţeant nevezte ki, akit már az első napokban az a vád ért, hogy segédkezet nyújtott Adrian Balaban-Grăjdannak, az Állami Építkezési Felügyelőség főnökének, aki az intézetet ki akarta vonni az Adrian Nastase ellen indított, a minőség trófeája néven elhíresült bűnvádi eljárás alól. Corlăţean minisztersége sem volt mentes a botrányoktól.
A tárcavezető például összeférhetetlenséggel vádolta meg az alkotmánybíróság két bíróját, Augustin Zegreant és Iulia Motocot, ám az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség mindezt cáfolta, az alkotmánybíróság pedig válaszában arra figyelmeztette Corlăţeant, hogy a kormány és más hatóságok általi támadások ellenkeznek a demokrácia gyakorlatával. A tárcavezető végül visszavonta a vádat. Corlăţeant végül az ügyészségi vezetők kapcsán kirobbant botrány nyomán átkerült a külügyi tárca élére.
Helyét Mona Pivniceru, a Legfelsőbb Bírói Tanács volt elnöke vette át, aki – saját szavai szerint – nehéz szívvel vette át a tisztséget.
Röviddel később kitört az „Andrei Năstase kocsija” néven ismert botrány: Pivniceruról fotó készült, amint Adrian Năstase fiának kocsijában ült, miközben a volt miniszterelnök börtönbüntetését töltötte. Később az ügyészek hangfelvételekkel bizonyították azt, hogy a tárcavezető a minisztériumot a hatalom szolgálatába kívánta állítani. Pivniceru végül lemondott – mandátumát Traian Băsescu államfő „katasztrofálisnak” minősítette. A tárcavezető helyét ideiglenes megbízatással Victor Ponta vette át, majd volt egyetemi társát és a Ponta-család rokonát, Robert Cazanciucot nevezte ki a tisztségbe.
Bogdán Tibor
maszol.ro,

2014. március 29.

Csütörtök délután ülésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács
Csütörtök délután ülésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT), a körülbelül egy óra és 20 percet tartó ülés napirendjén, többek között, a nemzetközi helyzet megvitatása szerepelt, figyelembe véve az ukrajnai eseményeket, illetve a Cantacuzino Intézet tevékenysége.
A CSAT ülésén részt vett Traian Băsescu államelnök, Victor Ponta kormányfő, Titus Corlăţean külügyminiszter, Gabriel Oprea belügyminiszter, Ioana Petrescu pénzügyminiszter, Constantin Niţă gazdasági miniszter, Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter, Mircea Dușa védelmi miniszter, George Maior SRI-igazgató és Teodor Meleșcanu SIE-igazgató, Ștefan Dănilă, a Vezérkar főnöke, Iulian Fota, az államelnök biztonsági ügyekért felelős tanácsosa és Ion Oprișor, a CSAT titkára.
A CSAT ülése nyilvános napirendjén a következő témák szerepeltek: a nemzetközi helyzet felmérése tekintettel az ukrajnai eseményekre; a nemzetközi biztonságért felelős intézmények 2013-as tevékenysége és a 2014-es év főbb célkitűzései; a Cantacuzino Intézet tevékenységének rendellenességei, amelyek kihatással vannak a nemzetbiztonságra; egy országos kibernetikus védelmi rendszer fejlesztésére vonatkozó intézkedések; a CSAT 2013-as évi tevékenysége.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad),

2014. április 21.

Már négy halottja van a dél-romániai árvizeknek
Négyre emelkedett hétfő délután a dél-romániai árvizek halálos áldozatainak a száma. Gabriel Oprea kományfőhelyettes szerint korábban eltűntnek nyilvánított személyekről van szó, akik nem hallgattak a hatóságok felszólítására, és nem hagyták el időben az otthonaikat.
Hétfő délután 37 település volt víz alatt, legnagyobb részük Teleorman megyében. A hatóságoknak a nap folyamán összesen 248 személyt kellett kimenekíteniük otthonaikból. A hidrológusok tájékoztatása szerint a Teleorman megyei Vedea folyó árterületén továbbra is vörös jelzésű árvízriadó van érvényben. maszol/mediafax.ro

2014. július 30.

Árvíz és kitelepítések
Harmadfokú (vörös) árvízvédelmi készültséget rendeltek el tegnap Románia délnyugati – olténiai – részén, ahol a megáradt folyók útjából a kommandósok erővel telepítették ki a házukat elhagyni nem akaró embereket. A vörös riasztás a Gilort és Lotru folyó hegy- és dombvidéki szakaszaira vonatkozik, ahol az utóbbi 24 óra felhőszakadásai nyomán a patakok és folyók egyes szakaszokon kiléptek medrükből. Az árhullám helyenként háromméteres magasságot is elért.
A Gorj megyei Novaci városban hetven családot kellett kiköltöztetni, miután átszakadt a Gilort folyó gátja.
A mentésbe a belügyminisztérium kommandósait is bevetették, mert a veszélyeztetettek többsége nem akarta elhagyni házát. 12 gyereket helikopterekkel vittek ki a térségből. A Vâlcea megyei Vaideeni községet az árvíz elzárta a külvilágtól, itt is a SMURD rohammentő-szolgálat helikopterei mentették a bajbajutottakat.
Gabriel Oprea belügyminiszter Mircea Dusa védelmi miniszterrel utazott Vaideenire terepszemlére – közlése szerint az árvíz által érintett tíz megyében a tárca több mint 1600 alkalmazottja vesz részt a mentésben 400 esetkocsival és három jól felszerelt mentőhelikopterrel. Az állami tartalékalapból 3200 kilogramm májkonzervet, 4860 kilogramm húskonzervet, 24 300 liter vizet és 200–200 takarót, matracot, lepedőt és párnahuzatot juttatnak el az árvíz által érintett területekre. Tegnap délután Victor Ponta miniszterelnök vezetésével Craiován összeültek az árvízi védekezésben és katasztrófavédelemben érintett hatóságok. Ponta kijelentette: nem kell pánikot kelteni, senkinek nem esett bántódása. A kormányfő eredetileg pártja országos értekezlete és államfőjelöltségének hivatalos bejelentése miatt utazott Olténiába, ám az operatív törzs ülése után felkereste az árvíz sújtotta Gorj megyei településeket. A hordalék három országutat zárt el, és a vonatok közlekedésében is lehet fennakadás, ezért az állami vasúttársaság arra figyelmeztet, hogy az útnak indulók előbb érdeklődjenek a pillanatnyi helyzetről, a világhálón minden tudakozó telefonszámát megtalálják. Argeş megyében már kisiklott egy vonat, mivel az áradás megrongált egy kisebb hidat. A balesetben négy személy megsérült. Ugyanabban a megyében egy halottja már van az árvíznek, egy eltűnt személyt is keresnek. Mára kissé nyugodtabb időjárás várható, csütörtökön ismét zivatarokra, péntektől már kánikulára számíthatunk. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 151-160




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék