udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
98
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-98
Névmutató:
Jászai Mari
2010. július 8.
Igazgató marad Bocsárdi László
Másodjára 9.49-re értékelte a vizsgáztató bizottság Bocsárdi Lászlónak, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatójának ötéves menedzseri tevékenységét, ezzel az eredménnyel a Jászai Mari-díjas művész folytathatja munkáját az intézmény élén — tudtuk meg Sztakics Éva alpolgármestertől, a bizottság tagjától.
Mint ismeretes, első alkalommal 8,92-re értékelte egy háromtagú bizottság a színházigazgató menedzseri tevékenységét, ez az eredmény oly mértékben felháborította a közvéleményt, hogy a polgármester kezdeményezésére az önkormányzat visszavonta az értékelés módszertanára vonatkozó határozatát, második vizsgáztatást írva ki. Ezúttal héttagú bizottság: a román színházi szövetségtől Emil Boroghina, a marosvásárhelyi színművészeti egyetemtől Gáspárik Attila, a kolozsváritól Kelemen Kinga, a kritikusok szövetségétől Ion Parhon, a művelődési minisztérium felkérésére Carmen Croitoru független szakértő, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviseletében Sztakics Éva és Kovács István értékelte Bocsárdi menedzseri beszámolóját, illetve hallgatta meg a színházigazgatót, mindannyian kilenc fölötti jegyet adtak (tízest senki), a hét jegy általánosa a 9,49. A bizottság ajánlásokat is megfogalmazott, többek között az intézmény szerkezeti felépítésének újragondolását javasolták, a művészeti tanács és a vezetőtanács helyének meghatározását, a belső rendszabályzat és a munkaköri leírások frissítését, pályázati iroda létesítését, többen felvetették a gazdasági igazgató alkalmazásának fontosságát, illetve, hogy a színháznak szélesebb réteg igényét kellene kielégítenie saját előadásai sokszínűsítésével vagy vendégelőadásokkal. Általános következtetésként megfogalmazódott az is, hogy városi, de még inkább megyei szinten művészeti startégiát kellene kidolgozni, a megye kulturális igényéről tanulmányt kellene készíttetni, valamint, hogy a régió helyi, megyei önkormányzataival partnerségben összehangolni a művészeti intézményeket — itt konkrétan arra utaltak a szakemberek, a sok kis színház helyett kevesebb, de több helyszínen fellépő társulatnak kellene lennie, annál is inkább, mert a színházak minősítésével lehetőség nyílik majd arra, hogy a vidéki társulatok ne csupán fenntartóiktól, a városok önkormányzataitól kapjanak támogatást, hanem előadásaik minőségének függvényében az államkasszából is.
A kedden lezajlott értékelés eredményéről Bocsárdi László a Háromszéktől értesült, a hogyan továbbról — míg a vizsgáztatás jegyzőkönyvét kézhez nem kapja — nem nyilatkozott, annyit viszont elmondott, a színház körül kialakult konfliktus arra használt, hogy mindkét fél számára jobb rálátás nyílt a fenntartó és színház közötti együttműködés lehetőségeire. A színház következő időszakát a társulatnak és az önkormányzatnak közösen kell kitalálnia, az intézmény felépítésének újragondolásában segítségre számít az igazgató, miként a most megismert szakemberek tanácsaira is, hiszen kiderült, helyi szinten nem eléggé ismertek a kultúrmenedzseri lehetőségek.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. augusztus 25.
Csíky Andrást köszöntjük
A néhány hónappal ezelőtt EMKE-díjjal kitüntetett, Jászai Mari-, Szentgyörgyi István-, Erzsébet-díjas színművészt, Csíky Andrást köszöntjük. A romániai magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége augusztus 25-én tölti nyolcvanadik életévét, szerkesztőségünk nevében kívánunk boldog születésnapot. Csíky András 2008-ban megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztjét, 2007-ben az UNITER (Román Színházi Szövetség) Életmű-díjjal tüntette ki, 2005-ben pedig átadták a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Életmű-díját Kisvárdán. Birtokosa még a Román Kulturális és Vallásügyi Minisztérium Kulturális Érdemrendjének (2004). Szabadság (Kolozsvár)2011. március 12.
Magyarországi kitüntetések erdélyieknek
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese hétfőn a kolozsvári főkonzulátuson több erdélyi személyiségnek ad át magyar állami kitüntetést.
A Schmitt Pál magyar államelnök által odaítélt Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszttel elismerést kap dr. Kovács András művészettörténész, Maros Dezső gépészmérnök, a Műszaki Egyetem tanára, a Román Akadémia főkutatója, Tőkés István nyugalmazott teológiaprofesszor, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori püspökhelyettese. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszttel kitüntetést adományozzák Nagy Pál irodalomtörténésznek, Mihály Ferenc egyetemi tanár-vállalkozónak, Murádin László nyelvésznek és Sipos László festő- és grafikusművésznek. A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel érdemrendet Emődi Tamás, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület tanácsosa kapja. S A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából művészeti díjakat adott át tegnap Budapesten a Néprajzi Múzeumban Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere. A díjazottak között több erdélyi művész van, idén Jászai Mari-díjat kapott Péter Hilda és Hatházi András, mindketten sepsiszentgyörgyi származású színészek, jelenleg a kolozsvári színház művészei. A József Attila-díj erdélyi kitüntetettje György Attila és Balázs Imre József.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. március 14.
Hat erdélyi magyar művészt díjaztak Budapesten
Balázs Imre József kolozsvári költőt, György Attila csíkszeredai prózaírót, Hatházi András és Péter Hilda kolozsvári színművészeket, Kolozsi Tibor Kolozsváron élő szobrászművészt és Jakobovits Márta nagyváradi keramikusművészt tüntette ki pénteken a budapesti Néprajzi Múzeumban Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
Hat erdélyi magyar művész kapott magyar állami kitüntetést a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A díjakat pénteken a budapesti Néprajzi Múzeumban Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter adta át.
„Minden nemzet számára fontos alkotóinak megbecsülése. Meg kell becsülni azokat, akik nem elhallgatják, hanem működésbe hozzák az igazságot” – mondta köszöntőjében Réthelyi Miklós.
A kiemelkedő irodalmi tevékenységért évente 13 alkotónak átadott József Attila-díj idei kitüntetettjei között szerepel Balázs Imre József kolozsvári költő, a Korunk című művelődési folyóirat főszerkesztője, akinek egy gyermekverseket tartalmazó kötettel együtt eddig öt verseskönyve jelent meg, valamint György Attila csíkszeredai prózaíró, a Székelyföld című kulturális folyóirat szerkesztője, aki 2009-ben adta ki hetedik kötetét.
A kiemelkedő színművészeti és színháztudományi munkásságot elismerő Jászai Mari-díjban a Kolozsvári Állami Magyar Színház két színművésze: Hatházi András és Péter Hilda részesült. Hatházi András színművészi karrierje mellett íróként, drámaíróként is tevékenykedik, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára, több filmben is játszott, legutóbb Marian Crişan Morgen című filmjének egyik főszerepét játszotta. A sepsiszentgyörgyi születésű Péter Hilda a szülővárosában lévő Tamási Áron Színházban kezdte pályafutását. Az UNITER-díjas színművész 2006-tól szerződött a kolozsvári színházhoz, a Varga Katalin című film címszerepét alakította.
A képzőművészet terén nyújtott kiemelkedő tevékenységért járó Munkácsy Mihály-díjjal az erdélyiek közül Kolozsi Tibor szobrászművészt jutalmazták. A Kolozsváron élő szobrászművésznek köztéri alkotási is vannak, ő vezette a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálatait. A kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenységet elismerő Ferenczy Noémi-díjjal idén a hagyományokhoz híven 12 alkotót, köztük a nagyváradi Jakobovits Márta keramikusművészt jutalmazták.
Pénteken többek között az esszé- és tanulmányírói teljesítményt elismerő Balassa Péter-, a mozgóképes területen kifejtett kiemelkedő alkotói, valamint művészi és tudományos tevékenységért járó Balázs Béla-, a kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységért járó Erkel Ferenc- és a kiemelkedő zenei és előadó-művészeti tevékenység elismerésére alapított Liszt Ferenc-díjat is kiosztották a Néprajzi Múzeumban. A legmagasabb magyar állami kulturális kitüntetést, a Kossuth-díjat, amelyet az 1848-as forradalom 100. évfordulója alkalmából 1948-ban alapított az Országgyűlés, valamint a tudományos élet kiemelkedő képviselőinek járó Széchenyi-díjat március 14-én osztják ki Budapesten.
Krónika (Kolozsvár)2011. március 15.
Erdélyi művészek a magyar állami kitüntetettek között
Senkálszky Endre színművész, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerést kapta meg. Senkálszkyn kívül érdemes művész lett Both András díszlet- és jelmeztervező.
Magyarország legfontosabb kitüntetéseit osztották ki tegnap Budapesten a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, a Petőfi Irodalmi Múzeumban pedig a kiváló és érdemes művészi címeket, valamint a Babérkoszorú díjakat vehették át a művészeti és tudományos élet kiemelkedő szereplői. A kitüntetettek hosszú sorában erdélyi és magyarkanizsai származású művészeket is díjaztak: Senkálszky Endre színművész, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerést kapta meg. Senkálszkyn kívül érdemes művész lett a szintén erdélyi Both András díszlet- és jelmeztervező, de ugyanebben az elismerésben részesült a magyarkanizsai származású, Franciaországban dolgozó Nagy József Koreográfus, színész, táncművész is.
A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze címet a nagyszebeni származású, Budapesten élő Bács Ferenc Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, valamint a korondi Páll Lajos festő- és grafikusművész, költő, érdemes művész is megkapta. Az erdélyi származású Kovács Apollónia előadóművész, aki 1949–1961 között a nagyváradi színház színésze volt Kossuth-díjban részesült. Kossuth-díjat kapott többek között Földes László Hobo előadóművész, dalszerző is.
Az Országházban a Kossuth- és Széchenyi-díjak mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend legmagasabb fokozatait Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök adta át. A Kiváló Művész, az Érdemes Művész és a Babérkoszorú díjakat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől vehették át a kitüntetettek a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Kossuth-nagydíjat idén Nemeskürty István Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora vehette át „a kulturális és művészeti élet jelentős spektrumát átölelő sokoldalú munkássága, a magyar játékfilmkészítés több mint negyedszázados irányítása, irodalom-, művelődés- és bibliatörténeti művei, forgatókönyvei, gazdag publikációs tevékenysége, példaértékű életpályája elismeréseként”.
Kossuth-díjban részesült Berecz András népdalénekes, mesemondó a magyar néphagyományok ápolásáért, Blaskó Péter, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze hiteles, karakteres színészi alakításaiért, Czakó Gábor József Attila-díjas író, publicista, szerkesztő gazdag irodalmi és újságírói munkássága elismeréseként. A Hobo néven ismert Földes László az indoklás szerint „a magyar popzenei kultúrában egyéni hangú, maradandó értéket létrehozó több évtizedes munkássága, sokirányú zeneszerzői és előadó-művészi tevékenysége, életpályája elismeréseként” kapta meg a díjat.
Ugyancsak Kossuth-díjban részesült Kristóf Ágota író, Kubik Anna Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvész, Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas karmestere, érdemes művész, Orosz István Balázs Béla- és Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, érdemes művész, Reigl Judit festőművész, Rófusz Ferenc Oscar-díjas és Balázs Béla-díjas animációs és rajzfilmrendező, Sándor György Jászai Mari-díjas előadóművész, Szabados György Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész és Vidnyánszky Attila Jászai Mari-díjas rendező.
Megosztott Kossuth-díjban részesült Szarka Tamás zeneszerző, költő és Szarka Gyula zeneszerző, a Ghymes együttes két alapító tagja. A Széchenyi-nagydíjat „világszerte számon tartott és nagyra becsült kémiai kutatásaiért és eredményeiért, a kémiai tudományok fejlesztése, eredményessége, a kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása érdekében végzett munkásságáért” Oláh György Nobel-díjas kémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjának ítélték oda. A tudós az elismerést később veszi át. Széchenyi-díjat vehet át többek között Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, Erdei Anna immunbiológus, Inzelt György kémikus, Lénárd László neurobiológus, Sólyom Jenő fizikus és Szörényi László József Attila-díjas irodalomtörténész. Krónika (Kolozsvár)2011. szeptember 1.
Szeptemberben kezdi első évadját a Szigligeti Színház
Tegnap óta ismét Szigligeti Színháznak hívják Nagyvárad magyar teátrumát. Czvikker Katalin menedzserigazgató, valamint Szabó K. István, a Szigligeti Társulat, Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat és Miklós János, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatójának évadkezdő sajtótájékoztatójával egy időben szavazta meg a Bihar Megyei Tanács a színház névváltoztatásáról szóló határozattervezetet, amelyet a váradi önkormányzat előző nap hagyott jóvá.
Így ismét Szigligeti Színháznak hívják a magyar intézményt Nagyváradon, amely a magyar színtársulat mellett az említett báb- és tánctársulatot is magában foglalja. A névváltoztatást a színház kezdeményezte, így az évad mottója „111 éves a Szigligeti Színház” – mondta Czvikker Katalin, aki több újdonságról is beszámolt. Szeptember 5–10. között új jegyeladási rendszert tesztelnek: interneten keresztül is válthatnak jegyet az érdeklődők. A páholyok bemutatóbérleteinek ára kissé magasabb lesz, páholytól és helytől függően 150 és 250 lej között változik, ám ezek megvásárlói egy-egy szociálisan hátrányos helyzetű diák bérletét támogatják. Az új évadban 60-80 diák juthat majd el ily módon színházba. Egyébként mind a színtársulat, mind a Nagyvárad Táncegyüttes iskolai programokat is szervez ebben az évadban. Újdonság még, hogy a kisiskolások bérlete egy bábszínházi előadásra (Rómeó és Júlia), a felnőttbérletek pedig egy táncjátékra (Bartók Amerikából) is érvényesek.
Vendégművészek, bérletcserék
„A nagyváradi színház pár éven belül európai színház lesz” – mondta Szabó K. István rendező, a Szigligeti Társulat új művészeti igazgatója, aki részletesen beszámolt az új évadról. Szeptember 14-én rendhagyó helyszínen, a Félixfürdőn az Európa című darabbal (Szabó K. István rendezése) kezdődik az évad, a kőszínházban novemberben lesz az első előadás, Szigligeti Ede Liliomfi című darabját a szatmárnémeti magyar társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila rendezi. Szilveszterkor a Mágnás Miska című operettet a magyarországi Tasnádi Csaba rendezésében láthatja majd a közönség. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával egyébként szorosabb együttműködést terveznek, mondta a társulatvezető, ebben az évadban két darabot játszanak a szatmáriak Váradon bérletes előadásként, Carlo Goldoni Choggiai csetepaté és Muszty Bea és Dobay András A kék csodatorta című darabját. Tavasszal Teodor Cristian Popescu rendezi Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című darabját, ebben a debreceni Csokonai Színház művészét, Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színésznőt is láthatja a váradi közönség. A társulatvezető tavasszal Szophoklész Oidipusz királyát viszi színre, Meleg Vilmos színművész pedig az 50 éve pályán lévő Halasi Erzsébet jubileumi egyéni előadását rendezi, melyet novemberben láthat a közönség, decemberben pedig a 80 éves magyar hangosfilm előtt tisztelegnek.
Bábszínházat, táncjátékot kicsiknek, nagyoknak
Értékközpontú, ugyanakkor rugalmas bábszínházat szeretnének, mondta Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti vezetője. Fontos a rugalmasság, mivel Nagyváradon 1200, Bihar megyében 2400 óvodás és kisiskolás van, ezért mind a kisebbeket, mind a nagyobbakat megszólítanák előadásaikkal. Terveik között szerepel például az úgynevezett baba-bábszínház, melynek keretében tízperces foglalkozásokat tartanának háromévesnél kisebb gyermekeknek és szüleiknek, nagyszüleiknek, de játszóház indítását is tervezik.
Idén öt bemutatóval készülnek, és két előadást tartanak műsoron a korábban játszottakból, újdonság, hogy a bábelőadásokra is külön bérletrendszert vezetnek be mind a megyeszékhelyen, mind vidéken. Az évadot a Paprikajancsi kalandjai című vásári bábjátékkal kezdik a társulatvezető rendezésében, majd Rómeó és Júlia történetét elevenítik meg Tóth Tünde rendezésében.
Mátyás király és a kolozsvári bíró történetét a Váradon már jól ismert magyarországi rendező és dramaturg, Rumi László és munkatársa, Buda Ferenc állítja színpadra novemberben. Februárban a Háry János című előadást Lélek Sándor Levente rendezi, és akár felnőtteknek is ajánlják a májusban bemutatandó Tabula Rasa című nonverbális előadást a magyarországi Bartal Kiss Rita rendezésében. A Nagyvárad Táncegyüttes novemberben mutatja be Bartók Amerikából című táncjátékát, melyet a zeneszerző születésének 130. évfordulója alkalmából állít színpadra László Csaba koreográfus-rendező – mondta el Miklós János művészeti vezető. Tavasszal a jövőre tízéves fennállását ünneplő táncegyüttes nagyszabású produkcióra készül. Amatőr táncegyüttesek bevonásával, Az fényességnek diadaljáról címmel a városalapító Szent László király emléke előtt tisztelegnek majd Kádár Elemér rendezésében.
Fried Noémi Lujza. Krónika (Kolozsvár)2012. március 15.
Több erdélyi művész és tudós részesült magyar állami kitüntetésben
Bogdán Zsolt és Selmeczi György a Magyarország Érdemes Művésze díjat vette át tegnap, Kézdi Imola pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapja meg ma, de rajtuk kívül több erdélyi művész és tudós részesül elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából.
Két kolozsvári művész is átvehette tegnap a Magyarország Érdemes Művésze díjat a nemzeti ünnep alkalmából. Bogdán Zsolt színművész és Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője a budapesti Iparművészeti Múzeum dísztermében Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztertől, Halász János parlamenti államtitkártól és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól vette át az elismerést a többi díjazottal együtt.
„Márai Sándor szerint az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka” – fogalmazott a nemzetierőforrás-miniszter a díjátadón.
A nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik színművésze, Kézdi Imola is magyar állami kitüntetésben részesül, ő a ma esti néptánctalálkozó gálaműsora után veheti át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Szilágyi Mátyástól, Magyarország kolozsvári főkonzuljától a Kolozsvári Magyar Operában. Bogdán Zsolt egyébként 2002-ben a Jászai Mari-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét vette át, míg Kézdi Imola 2010-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat.
Tegnap egyébként többek között a Magyarország Kiváló Művésze díjat és a Magyarország Babérkoszorúja díjat is kiosztották az Iparművészeti Múzeumban, a Parlamentben pedig Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában kiosztotta a magyar művészeti és tudományos élet legrangosabb kitüntetésének számító Kossuth- és Széchenyi-díjakat is az idei kitüntetetteknek.
Az államfő emlékeztetett: az UNESCO döntése értelmében 2012-es esztendőt a száz éve született Szentágothai János életművének szenteljük. „Az ő eredményessége és gazdag személyisége mindenestül azt üzeni nekünk, hogy csak a jelenben érdemes keresni a nagyság titkát” – méltatta a neves tudós alakját Schmitt.
A Kossuth Nagydíjat Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író kapta meg, váratlan balesete miatt azonban az elismerést csak később tudja átvenni. A Széchenyi Nagydíjat Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, agykutató, az MTA rendes tagja vette át az államfőtől. Kossuth-díjban 17 művész, köztük színészek, építészek, zenészek, filmrendezők részesültek. A könnyűzene területén például Demjén Ferenc és Kovács Ákos kapta meg a kitüntetést. Széchenyi-díjban pedig 17 tudós részesült.
További erdélyi kitüntetettek
Az erdélyi művészek közül Kardos M. Róbert nagyváradi színművész Jászai Mari-díjban, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő és Kenéz Ferenc költő József Attila-díjban, Soó Zöld Margit festőművész pedig Munkácsy Mihály-díjban részesül. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kolozsvári Magyar Operában ma este Kézdi Imola színművész mellett Dávid Lajosnak, Gaal György Elemérnek, és Mózes Attila írónak adja át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Asztalos Lajosnak és Bú József Olivérnek a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Pataky Józsefnek és Tolna Éva Gizellának pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet. Csíkszeredában Bíró Béla a Magyar Arany Érdemkeresztet, Nagy László a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, míg Pál Ibolya Mária a Magyar Ezüst Érdemkeresztet veheti át, Pap Géza pedig Budapesten kapja meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
Krónika (Kolozsvár)2012. március 15.
Magyar állami kitüntetések erdélyi személyiségeknek
Magyar állami kitüntetéseket kaptak a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a következő erdélyi és erdélyi származású személyiségek: Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője (Magyarország érdemes művésze díj); Kardos M. Róbert színművész (Jászai Mari-díj); Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő (József Attila-díj); Soó Zöld Margit festőművész (Munkácsy Mihály-díj); Asztalos Lajos, Bú József Olivér, Pál Ibolya Mária (Magyar Ezüst Érdemkereszt); Dávid Lajos, Gaal György Elemér, Kézdi Imola, Mózes Attila, Nagy László (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje); Pataky József, Tolna Éva Gizella, Bíró Béla (Magyar Arany Érdemkereszt), valamint Pap Géza (Magyar Érdemrend Középkeresztje).
Szabadság (Kolozsvár)2012. március 15.
József Attila-díjat kapott Böszörményi Zoltán!
Szerdán Budapesten a Szépművészeti Múzeumban a magyar nemzeti ünnep, március 15-e alkalmából művészeti kitüntetések átadására került sor.
Kiemelkedő irodalmi tevékenységéért JÓZSEF ATTILA-DÍJBAN részesült:
BÁGER GUSZTÁV költő, BÁLINT PÉTER író, BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN író, költő – az aradi Irodalmi Jelen főszerkesztője, IANCU LAURA költő, KENÉZ FERENC költő, KABDEBÓ LÓRÁNT irodalomtörténész, KISS JUDIT ÁGNES költő, KRUSOVSZKY DÉNES költő, NÉMETH ZOLTÁN költő, irodalomtörténész, PAYER IMRE költő, SZÉKY JÁNOS műfordító, SZILASI LÁSZLÓ irodalomtörténész, esszéista, VÉGH ATTILA költő, esszéíró.
Az Országház kupolacsarnokában szintén szerdán kerültek átadásra a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetései.
Schmitt Pál államfő Kossuth-Nagydíjat adományozott:
CSOÓRI SÁNDOR Kossuth-díjas költőnek, írónak – a díjat váratlan balesete miatt Csoóri Sándor később veszi át.
Kossuth-díjat kaptak:
BALÁZS PÉTER Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója,
DÁRDAY ISTVÁN Balázs Béla-díjas filmrendező,
DEMJÉN FERENC előadóművész, zeneszerző,
FEKETE GYÖRGY Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, érdemes művész,
HARANGOZÓ GYULA GYÖRGY balettművész, koreográfus, érdemes művész,
KELEMEN BARNABÁS Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense,
KOVÁCS ÁKOS előadóművész, zeneszerző,
MIKLÓSA ERIKA Liszt Ferenc-díjas operaénekes,
PÁSZTOR ERZSI Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes művész,
PIROS ILDIKÓ, a Soproni Petőfi Színház Jászai Mari-díjas színművésze, érdemes művész,
REVICZKY GÁBOR, a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművésze,
SEBŐ FERENC Állami-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyetemi tanára,
SOMOGYI GYŐZŐ Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, kiváló művész,
SZÉKELY LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas díszlettervező, érdemes művész,
SZENTANDRÁSSY ISTVÁN festőművész,
VASADI PÉTER József Attila-díjas költő, író,
VUKÁN GYÖRGY Liszt Ferenc- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész.
Nyugati Jelen (Arad)2012. augusztus 3.
XIX. Határon Túli Magyar Középiskolások Tábora
Idén július 22. és 31. között Siófok-Sóstón került megrendezésre a XIX. Határon Túli Magyar Középiskolások Tábora, melyen a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 6 diákja is részt vett.
A Szabadkáról, Galántáról, Viskről, Kolozsvárról, Lupényból, Temesvárról, Kérzdivásárhelyről és Paksról jött táborozók Örkény István életével és munkásságával ismerkedtek az író születésének 100. évfordulója kapcsán. A diákok előadásokat hallgattak, valamint dráma, vers- és prózamondó, zene, újságíró, film és fotó kiscsoportos tevékenységekben tették próbára tudásukat és fejlesztették képességeiket. Ennek eredményeképpen egy új számmal jelentkezett a tábor újságja, a Visszhang, a diákok leforgatták és elkészült az Indián János és a pogácsa kaland című kisfilm, melyben fellelhetők Örkény egyperceseinek motívumai. A táborozók verses-zenés összeállítást mutattak be a paksi református templomban, a záró előadáson pedig Bevégzetlen ragozás címmel egy dramatizált válogatást adtak elő Örkény egyperces novelláiból. A táborban előadást tartott többek között Maróti István, az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, a Petőfi Irodalmi Múzeum Múzeumi- és Dokumentációs Adattárának főosztályvezetője, dr. Szabó B. István irodalomtörténész, illetve Radnóti Zsuzsa Jászai Mari-díjas dramaturg, Örkény özvegye. A kikapcsolódás sem maradt el, többszöri Balatoni fürdőzés, vetélkedők, ügyességi játékok, szórakoztató estek és táncház biztosították a lazítást. E pár együtt töltött nap alatt a diákok, de a csoportvezető tanárok is, új ismeretségeket, barátságokat kötöttek, feltöltődtek, új élményekkel gazdagodtak, és összetartozás érzésük is erősödött.
Bartyik Zita tanárnő beszámolója
Nyugati Jelen (Arad)2012. augusztus 20.
Kövér: saját múltunk előtt hajtunk fejet – Átadták az állami kitüntetéseket
Kitüntetést kapott Jókai Anna író, Gera Zoltán színművész, Fónagy János volt miniszter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára és Tőkés István református lelkész is.
Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke augusztus 20-a alkalmából rangos állami kitüntetéseket adott át hétfőn a Parlamentben.
Kövér László ünnepi beszédében úgy fogalmazott: nem pusztán egy jeles évforduló kapcsán jövünk össze ünnepelni, „hanem ennél jóval többről van szó: néhány honfitársunk kiemelkedő tettei előtt, és így végső soron a saját civilizációnk, saját gyökereink, saját múltunk előtt hajtunk fejet".
A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést Falus András Széchenyi-díjas immunológus, az MTA rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézet egyetemi tanára, Fónagy János volt miniszter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő, Gera Zoltán színművész, érdemes és kiváló művész, Horváth Tihamér, a Kehida-Termál Kft. és a Horváth-Ép Kft. ügyvezető tulajdonosa, Michelberger Pál az MTA rendes tagja, Széchenyi-díjas gépészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa, Sípos Ete Álmos nyugalmazott református lelkipásztor és Tőkés István református lelkész, egyházi író, teológiai professzor kapta.
A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (katonai tagozata) kitüntetést Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar vezérkari főnöke vette át.
A Magyar Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozata) Adamik Tamás, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa, Balassa Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, kiváló művész, Béres József vegyész, a kémiai tudomány kandidátusa, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, Bodó Sándor, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója, Hadlaczky Gyula Széchenyi-díjas genetikus, az MTA doktora, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Genetikai Intézet tudományos tanácsadója, témacsoport-vezetője kapta.
Ugyancsak ezt az elismerést vehette át Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye Püspöki Hivatalának megyés püspöke, Kondor Katalin újságíró, Kovács István, a történettudomány kandidátusa, József Attila-díjas író, költő, műfordító, Lator László, Kossuth-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész, Náray-Szabó Gábor kémikus, az MTA rendes tagja, az MTA könyvtárának főigazgatója, egyetemi tanár, Papp Gyula Széchenyi-díjas farmakológus, az MTA rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának professor emeritusa, Schlett István politológus, a politikatudomány kandidátusa, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának professor emeritusa és Serfőző Simon, József Attila-díjas költő, író, szerkesztő.
Ugyanezt a díjat kapta Szoboszlai Sándor Jászai Mari-díjas színművész, kiváló művész, a Veszprémi Petőfi Színház örökös tagja, aki helyett fia, Szoboszlai András vette át. Csaba László, az MTA levelező tagja, a Közép-európai Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Hermann Róbert, az MTA doktora, történész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese és Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspöke később veszi át ezt a kitüntetést. A Magyar Érdemrend középkeresztjét (katonai tagozata) Kovács József altábornagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója vette át.
hirado.hu
Erdély.ma2012. szeptember 3.
Új egység született (Harmincezren az Igazság napján)
Közel harmincezer ember fogadta el Sepsiszentgyörgyön közfelkiáltással az Igazság napjának kiáltványát: jogállamiságot, az elkobzott vagyon teljes visszaszolgáltatását, Románia vállalt kötelezettségeinek betartását, a visszaállamosítási kísérletek megszüntetését és az igazságtalan bírósági döntés orvoslását követelték. A történelmi magyar egyházak által kezdeményezett nagygyűlés az elmúlt tizenöt esztendő legnagyobb erdélyi magyar tüntetésévé vált, kivonultak a helybeliek, de ezerszám érkeztek Erdély minden szegletéből, sőt, Magyarországról is. Az Igazság napja beváltotta a hozzá fűzött reményeket, bizonyította: vészhelyzetben létre tud jönni a valós magyar összefogás. Már kora délelőtt megindult az emberáradat a városközpont felé, énekelve vonultak be a távolabbról érkezettek, a helyiek fél tizenkettőkor, a templomok harangzúgásának jelére gyülekeztek. Ünneplőbe öltözve, székely és magyar zászlókkal töltötték meg a teret, parkot kicsik és nagyok, egészen fiatalok és idősebbek. A szervezők kitűzőt, a kiáltvány szövegét tartalmazó szórólapot osztogattak, több ponton asztalok álltak, ahol a megjelentek aláírásukkal is hitelesíthették tiltakozásukat. Az Igazság napja jelvényei, a Mikó tulajdonviszonyát igazoló dokumentumok kinagyított mása borította be a nagynevű iskola falait.
Javainkat nem adjuk
A nagygyűlés 12 óra után néhány perccel egyházi énekekkel kezdődött, a szervezők nevében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád polgármester mondta a nyitóbeszédet. „A mai nap visszaadta a reménységet, hogy itt, Erdélyben működnek még a kollektív ösztönök és a közösségi tudat” – hangsúlyozta Kató Béla, Antal Árpád pedig azt hangoztatta: ma mi vagyunk a katalánok, „a mi létünket tagadják, a mi közösségünk tagjait fenyegetik börtönnel, a mi javainkat akarják jogtalanul elvenni. Ma nekünk kell kiállni és kiáltó szóval kiáltani, hogy létezünk, tagjainkat megvédjük és javainkat nem adjuk!” Kós Károly szavait idézte: az erdélyi magyarsággal a többségi nemzetnek minden időkben számolnia kell, „mi dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgárai vagyunk Romániának. Inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek. De csak azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi kultúránk, ősi szokásaink, nemzeti öntudatunk, szociális érzéseink, gazdasági fejlődésünk szempontjából nélkülözhetetlennek tudunk.”
Felidézték a tüntetés összehívásának okait, a hazug pert, mely során a református egyházat tolvajnak és csalónak kiáltották ki, Markó Attilát és Marosán Tamást pedig azért ítélték el, mert a munkájukat végezték. „A sok hátrányos megkülönböztetésnek, ami bennünket ért, az volt az értelme, hogy a többségi társadalmat ellenünk hangolják, és így a jogosság látszatát fenntartva, a megkívánt javainkat elvegyék” – emelte ki Kató Béla. Antal Árpád pedig elmagyarázta, miért nem tartott igényt az önkormányzat a Székely Mikó Kollégiumra: „ezt az iskolát az egyház építtette, az egyház kapott működési engedélyt, és az egyháztól kobozták el a kommunisták” – mondotta. „Mi hozzászoktunk ahhoz, hogy egyik kezünkkel építkezünk, a másikkal védelmezzük azt, amit létrehoztunk” – emelte ki Antal Árpád, majd beszéde végén leszögezte: „Itt nem két embert, hanem az egész erdélyi magyar közösséget ítélték három év börtönre. De legyen világos mindenki számára, hogy másfél millió magyart nem lehet börtönbe hurcolni!”
Ez közönséges lopás
Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az iskola elvételének pillanatát idézte fel, „amit jogi nyelven államosításnak lehet nevezni, becsületes magyar nyelven viszont közönséges lopásnak hívnak”, és szólt az elmúlt húsz év küzdelmeiről, hogy visszaszerezzék az egyház elkobzott vagyonát. „Biztosak lehetünk abban, hogy a buzăui bíróság határozata politikai megrendelésre született, a legfelsőbb állami vezetők tudtával és a titkosszolgálatok irányításával” – mondotta, majd kitért arra, a döntésnek üzenete van, az Európai Uniónak azt tolmácsolja, Románia nem jogállam, az ország polgárainak pedig azt, hogy nyugodtan lehet lopni, és politikai akarattal, jogi csűrés-csavarással el lehet odázni a visszaszolgáltatást. „Lopásból viszont megélni talán lehet, de korrupciómentes, erkölcsös jövőt építeni nem” – hangsúlyozta az erdélyi református püspök. Papp Géza beszéde végén kiemelte: minden belföldi és nemzetközi fórumon kiállnak követeléseik mellett, tiltakoznak a jogtalanság ellen, és készek minden törvényes eszközzel igazságukat, jogos tulajdonukat megvédeni.
Jakubinyi György, a gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke felidézte, hogy az 1989-es reményt keltő változások után Tőkés László kezdeményezésével alakult meg az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Állandó Értekezlete, amelynek legfontosabb célkitűzése volt harcolni az elkobzott egyházi értékek, ingó és ingatlan javak visszaszerzéséért és a felekezeti iskolákért – s lám, huszonkét év elteltével még mindig ezekért a javakért kell síkraszállniuk. Az egyházaknak nem saját hasznukra, hanem küldetésük teljesítése végett van szükségük iskolákra, kórházakra, öreg- és nevelőotthonokra – hangsúlyozta. „Ma, az Igazság napján igazságot kérünk és követelünk. Ebben a követelésünkben mi, erdélyi magyarok egyek vagyunk, és egyek szeretnénk maradni vallási és politikai hovatartozástól függetlenül” – emelte ki. Márton Áron püspök szavait idézte, aki 1946-ban Csíksomlyón mondta: „Ez azonban nem politika. Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez Istentől nyertünk jogot. Az önmagunk becsülete és a jövő nemzedékek sorsáért reánk háruló felelősség követeli, hogy jogaink védelmében tiltakozzunk egy igazságtalan ítélet kimondása és végrehajtása ellen!”
Felelős nemzetszeretet
Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a nemrég újraegyesült magyar unitárius egyház, az egyetlen, Erdélyben alakult történelmi magyar egyház nevében szólt. Mint mondta, össze kell fognunk, tiltakoznunk kell, mert két évtizeddel a rendszerváltás után még mindig nem birtokosai, hanem kéregető koldusai vagyunk jogos közösségi tulajdonunknak. „A sokat hangoztatott nemzetszeretet jelentse számunkra mindig a közösségünk jelene és jövője iránti felelősségvállalást. A felelős nemzetszeretetből összetartozás születik, melynek cselekvő formája a nemzeti szolidaritás” – hangsúlyozta az unitárius püspök. Nem rablással és álnoksággal, de a törvény adta lehetőséggel akarjuk megőrizni az elődeink által megvalósított tárgyi és szellemi kincseket – mondotta.
Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke azt emelte ki: nem a tiltakozni összesereglett magyarság gyakorol nyomást az amúgy gyenge lábon billegő román igazságszolgáltatásra, hanem „a Bukarestből idomított és politikai széljárások szeszélye szerint bólogató igazságszolgáltatók gyakoroltak nyomást az erdélyi magyarságra, a magyar egyházakra, ezáltal a magyar családokra, a magyarságában annyiszor megalázott, kisebbségben szenvedő magyar emberre”. A romániai visszaszolgáltatás mértéke az ország és az Európai Unió szégyenfoltja, és Brüsszel szemet hunyt afölött, hogy nem teljesültek a csatlakozáskor tett ígéretek – fogalmazott a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke.
Fehér Attila, a Romániai Evangélikus-lutheránus Egyházkerület főtanácsosa az összefogás, az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozta: „Mi ezen a tüntetésen nem üzenünk mást, mint azt, hogy a phalanx harci alakzatában odafigyelünk egymásra, egy emberként harcolunk a jogorzás, a csalárdság, a hazugság és a bűn ellen. Jelenlétünkkel üzenjük, hogy nem a félelemnek, hanem az erőnek, az igazságnak és a szeretetnek a gyermekei vagyunk.”
El a kezekkel!
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint nemcsak huszonkét, hanem immár kilencvenkét éve ugyanazt teszi az erdélyi magyar közösség: elorozott jogaiért és tulajdonaiért küzd. Több mint négyezerre rúg azoknak a dokumentumoknak a száma, amelyeket 1989 és 2002 között az ingatlanok és az iskolaügy témájában benyújtottak az egyházak, 2002 és 2008 között hét küldöttség járt Európa fővárosaiban hasonló ügyekben. Makkai Sándor püspököt idézte: Erdély ügye nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. „Számunkra is elsősorban erkölcsi kérdés, politikusainknak is az, össze kell fognunk, és együtt kell képviselnünk a magyar igazságot, a demokrácia és az autonómia értékeit” – hangsúlyozta Tőkés László beszédében, majd hozzátette: „Együtt Erdélyért, népünk védelmében és érdekében, új egységben, újrateremtve megbomlott egységünket az egyházak között, a civil szférában és a politikai életben.” Szólni jöttünk Sepsiszentgyörgyre, ne vegyétek el azt, ami a miénk! Ne tegyetek igazságtalanságot egy egész nemzeti közösséggel! – mondotta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. „Ma szólni jöttünk a Mikó-kollégiumért, Markó Attiláért és Marosán Tamásért. Szólni kívánunk az igazságtalanság ellen, a tulajdonjog védelme mellett. Ma azt mondjuk, hogy le a kezekkel az egyházi tulajdonról, le a kezekkel a közösségi vagyonról! Mert ma a református egyházat éri sunyi (aljas) támadás, de holnap bárki sorra kerülhet” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. „A tulajdonjog visszaállítása nemzeti minimumunk, megmaradásunk kulcsa, a jövő nemzedékek számára biztos alap. A lopakodó visszarendeződést az igazságszolgáltatás fényes és kényes leple alatt teszik. Ez az a módszer, amely perverzitásában versenyre kelhet bármely diktatúrával” – fejtette ki. Emlékeztetett: a tét sokkal nagyobb, mint a Mikó épülete, hiszen e bírósági döntéstől vérszemet kapott a marosvásárhelyi polgármester, és szemet vetett két vásárhelyi magyar iskola épületére, de a nagyváradi polgármester is feni a fogát, hogy visszalopja a katolikusok tulajdonát. „Mi ma egy dolgot kérünk: igazságot a Mikónak, Markó Attilának és Marosán Tamásnak. Mi azt kérjük, hogy minden elkobzott vagyont szolgáltassanak vissza a jogos tulajdonosának! Mi igazságot kérünk a történelmi egyházaknak, a magyar közösségünknek és minden egyes embernek!” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Ezt követően a tiltakozó tömeg színpadra kérte Sánta Imre bikfalvi református lelkészt, aki 57 napig tüntetett a Székely Mikó Kollégium előtt. Köszönetet mondott mindazoknak, akik „tartották hátukat a Református Székely Mikó Kollégiumért, és akik ötvenhét nap után, gróf Mikó Imrével együtt, nem háttal, hanem szembeállnak az ősi kollégiummal.” „Szép volt, fiúk!” – skandálta a tömeg. Sánta Imre szóvá tette, hogy a rendőrség a délelőtt során bekísért négy tüntetni tartó fiatalt, fegyvernek tekintették zászlórúdjaikat. (Mint utóbb kiderült, az ifjakat igazoltatás után elengedték.) Rövid felszólalását követően a történelmi egyházak képviselői, hívei mondottak könyörgést, majd Kató Béla olvasta fel az Igazság napjának kiáltványát, melyet háromszoros igennel fogadott el a tömeg. Az egyházi és politikai üzenetek súlyát költemény és zene erősítette, Nemes Levente Jászai Mari-díjas színművész Reményik Sándor Templom és iskola című versét mondta el, Steckbauer Hanzi Réka pedig énekelt, Ráduly Botond, Kertész János és Czerják István az LGT Miénk itt a tér című dalát adta elő. A házigazda-bemondó Mátray László színművész volt. A bő kétórás rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. május 24.
Forgách András ősbemutatója Váradon
Egy izgalmasnak ígérkező dráma, A fiú ősbemutatójával zárja a színházi évad premierjeinek sorát a nagyváradi Szigligeti Színház.
A ma este debütáló darabot a Jászai Mari-díjas dramaturg, Forgách András jegyzi szerzőként és rendezőként is.
„Öt évvel ezelőtt írtam, pontosabban akkor fejeztem be. Egy fél évet töltöttem egy svájci kolostorban, ott írtam meg. De én kéretlenül nem szeretem sehova se elküldeni a munkáimat, várom, hogy hívjanak” – mesélte az író a tegnapi sajtótájékoztatón. Szabó K. István, a társulat igazgatója megkereste Forgáchot az új drámák bemutatását támogató Katona József pályázat kapcsán és bevallása szerint egyből megtetszett neki a mű. A történet három tragikus figura sorsáról szól, az Öregasszony, a Lelkész és a Fiú sorsa fonódik össze. Forgách a Krónika érdeklődésére elmondta, hogy ezt a fiút valójában nem ő találta ki, egy barátnője története inspirálta. Az ő egyik ismerőse kábítószerfüggő volt, majd olymódon lett öngyilkos, hogy felakasztotta és benzinnel leöntve felgyújtotta magát. Azóta foglalkoztatta a kérdés, hogy mitől lesz valaki ennyire elkeseredett, hogy ilyesmit elkövessen.
A rendezésre is Szabó kérte őt fel, s bár magát nem tartja rendezőnek, korábban már több művet is színpadra vitt. „Ha létezik reneszánsz alkat, akkor Forgách András a színház reneszánsza. Kevés olyan embert ismerek, mint ő. Dramaturg, író és rendező” – mondta a társulatvezető, aki már az elején biztos volt abban, hogy termékeny és izgalmas lesz az együttműködésük. Lapunk érdeklődésére Forgách elmondta, hogy egyéniségükkel a színészek sokat tettek hozzá a darabhoz, mi több, helyenként még a szövegen is változtatott miattuk. „Egyiküknek nem jutott eszébe az én mondatom és sokkal jobbat mondott helyette” – mesélte. A darab amúgy az év végén nyomtatásban is megjelenik majd Forgách válogatott drámakötetében. Az ősbemutató a 35 férőhelyes Studióban lesz péntek este 19 órától, majd szombaton és vasárnap szintén 19 órától lehet ismét megtekinteni az előadást.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)2013. június 29.
Séta Nagyvárad múltjában és jelenében
Kolozsvár, Marosvásárhely, Visegrád, Segesvár: ebbe a tekintélyes listába sorol be most Nagyvárad, azaz a Projectograph kiadó legújabb Kincses Képeskönyve*, amely ezúttal a Partium fővárosába kalauzol el. A kiadó kezdeményezése dicséretes, hiszen a gyerekek szintjén igyekszik emberközelbe hozni az kiválasztott városok történelmét, és teszi mindezt emészthető, szerethető módon, sok érdekes történettel, apró adalékkal fűszerezve. És persze, Jánosi Andrea remekbe szabott illusztrációt sem hagyhatjuk szó nélkül, hiszen ennek a sorozatnak a kezdetektől az a jellemzője, hogy kép és szöveg teljes egyenrangúságban szolgálja az olvasót.
Az összes, eddig megjelent Kincses Képeskönyv esetében jellegzetes a borító, úgy is fogalmazhatunk: felüti az alaphangot, hiszen igyekszik megragadni a városra leginkább jellemző helyet, ami a legtöbb esetben egy tér, rajta templommal. Nagyvárad esetében ez picit módosul, bár a tér stimmel, központi épülete azonban ezúttal nem az Isten, hanem inkább Thália papnőinek hajléka, azaz a színház. A Szigligeti Színház, amely az évek során mit sem veszített jelentőségéből, és ma is központi helyet foglal el a város életében. Ugyanakkor, ha Nagyváradról van szó, akkor semmiképp sem tekinthetünk el az alapítónak tartott Szent László királytól, akinek emlékét jelentős mértékben ápolják mind a mai napig. Nem véletlen, hiszen – amint arra a könyv szövege is rávilágít –, bár Várad egykori vára mellett már 900 esztendővel ezelőtt is szétszórtan ott állt néhány, apró kunyhókból álló falucska, a település felvirágoztatása valóban a szent királynak köszönhető, aki Bihar várából átköltöztette a püspökséget a kedvezőbb fekvésű és biztonságosabbnak ítélt Váradra, majd elrendelte egy pompás székesegyház megépítését. 1095-ben ide is temették el a nagy királyt, akinek ereklyéit még hosszú ideig őrizték Váradon, majd átkerültek a győri székesegyházba. 1390-ben pedig egyedülálló lovasszobrot is avattak (a Kolozsvári testvérek remekművét) a király emlékére, amely több száz évig őrködött éberen a város fölött, amíg végül a két világháború közötti zavaros időkben el nem távolították, az összes többi magyar szoborral együtt.
A könyv a város történetének többi jelentős mozzanatát is felidézi, pl. a kolostorok létrejöttét, a különféle szerzetesrendek megtelepedését és kultúraterjesztő szerepét, a gazdaság és kézművesség fejlődését, a reformáció terjedésével pedig az oktatás fellendülését. Arra is fény derül, honnan erednek a városnak és környékének olasz vonatkozású helynevei, és a jelenlegi városcímer előtörténetéről is értesülhet a kíváncsi olvasó.
Egy város történelme annyira komplex, hogy őrületes munka ebből egy kötetrevalót szűkíteni, ráadásul gyerekek számára is érthető formában, a könyv szerzői azonban minden szinten teljességre törekednek, így a végső kép, ha itt-ott hiányos is (mert nem is lehet másmilyen), mégis kikerekedik. Az olvasó úgy barangolhatja végig Nagyvárad izgalmas történetét, hogy számos apróságot megtud, pl. azt is, hogy a Szigligeti Színházat Jászai Mari egyik, zajos sikert aratott váradi fellépése után kezdték el építeni, a város színházszerető lakosságának határozott igényére, és 1900-ban már készen is lett az eklektikus épület, amely azóta is fontos meghatározója a település arculatának. A kultúra amúgy is fontos szerepet játszik itt, gondoljunk csak Adyra és a holnaposokra (akiknek újabb kori szobra már nem kerülhetett be a kötetbe, így ez a jövő feladata maradhat). A könyv ugyanis nagyjából a ’89-es változások utáni megújulással ér véget, kitérve a teljesen új képződményekre és a felújított állatkertre.
Zágoni Bálint (szövegben) és Jánosi Andrea (illusztrációban) ezúttal is igényes munkát végzett (eléggé rájuk jellemző módon), a könyv pedig minden bizonnyal azoknak is örömet fog okozni, akiknek nincs különösebb kötődésük a városhoz, de szeretnek tájékozódni a történelem és a helytörténet útvesztőiben. Vagy csak szeretnék kigyűjteni a sorozat darabjait, amelynek soron következő köteteit is érdeklődéssel várjuk.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES
*Kincses Képeskönyv Nagyvárad. Projectograph kiadó, Kolozsvár, 2013.
Szabadság (Kolozsvár)2013. szeptember 21.
A múlt üzenete jelenkori értelmezésben
A Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész írta könyv, illetve az azt „illusztráló” tárlat alapkő, lehet vele vitatkozni, akár felülírni is, de legfontosabb, hogy elindította azt a folyamatot, mely a művészeknek az adott korhoz való sokféle viszonyulását vizsgálja – méltatta Vargha Mihály házigazda bevezetőjében. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszöntőjében bátor kiállításnak nevezte a tárlatot, hiszen olyan időszakot mutat be, amely elől menekülünk, melyről nem szívesen veszünk tudomást, mintha szégyellni kellene – holott, ha megérteni szertnénk, mi történt szüleinkkel-nagyszüleinkkel, mi történik velünk, nem szabad ettől az időszaktól sem elfordulni. Ugyanakkor árnyaltan kell érteni és értelmezni azt a korszakot, melyen a diktatúra nyomai felfedezhetőek ugyan, de az alkotók kiútkeresése is – fogalmazta meg Kelemen Hunor. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkár a keleti blokk egészére érvényes korrajzot vázolt fel, melyben nem létezhetett szabad gondolat, és ezért szabad művészet sem, melyben mindig adódtak elvtelen opportunisták, kikről a kritika dicshimnuszokat zengett, kiket a hatalom díjakkal halmozott el, míg a meg nem alkuvó művészek kikerültek a művészeti életből, olykor a szó szoros értelmében is az éhenhalásra ítéltetve. Ezért fontos megismerni azokat, kik kimaradtak a kánonból, és ezért fontos a tegnap nyílt kiállítás is, hiszen hozzájárul az 1990-ben elkezdett folyamat kiteljesedéséhez – mondta az államtitkár.
Szilágyi Domokos két versének Nemes Levente Jászai Mari-díjas színművész általi tolmácsolását követően Székely Sebestyén György művészettörténész fogalmazta meg „széljegyzeteit” a könyvhöz, értelmezni próbálva egyúttal a szocrelatív újkeletű fogalmat is. Kiemelte, a kötet előkészíti a terepet a további kutatásoknak, inkább kérdéseket fogalmaz meg, mintsem a korszak kanonizálását tűzte ki céljául. Ilyen nyitott kérdés az is, mennyire maradandóak a szocialista realizmust megörökítő művek, példákkal támasztotta ugyanakkor alá, miként engedte megvalósulni a művészt és a művészi szabadságot nem csak a tájkép, a csendélet vagy a portré, hanem az elvárt és megkövetelt életképek is.
Zárszóként Vargha Mihály bejelentette, jövőben az 1965–1975 közötti időszakot felölelő kiállítás és tanulmány folytatja a most elindított folyamatot.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. szeptember 28.
Szatmári ünnep rokonokkal és vitéz lélekkel
Alapításának 60. évfordulóját ünnepli a 2013–2014-es évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az ünnepi rendezvényekre október 4. és 6. között kerül sor, több mint 20 esztendő után ismét fellép a városban a budapesti Nemzeti Színház társulata is.
Noha az erdélyi magyar nyelvű színjátszás kezdeteit joggal Kolozsvárhoz és Kótsy-Patkó Jánoshoz kötik, Szatmárnémeti is jelentős hagyományokkal rendelkezik e téren. 1790-ben már vándorkomédiások szórakoztatták Szatmár nagyérdemű közönségét. Igaz, egy csűrben léptek fel, de fél évszázad sem telt el, és kőszínházat építtetett a város elöljárósága. Nem volt ez akármilyen fegyvertény, hiszen Kolozsváron és Pesten kívül nem igazán létezett színházépület magyar nyelvterületen. Igazgatói között megtaláljuk Szigligeti Edét, sőt rövid és félresikerült vándorszínészi pályafutása alatt még Arany János is játszott benne.
Szatmáron kezdte pályafutását a Nemzeti későbbi üdvöskéje, Petőfi Sándor jegyese, Prielle Kornélia, és Szigligetinek köszönhetően a teátrum repertoárjában egyre több magyar alkotás kapott helyet.
121 évvel ezelőtt készült el a színháznak jelenleg is otthont adó, a maga idején igencsak korszerűnek számító épület. 1892 január 14-én avatták fel, a díszelőadáson Kömley Gyula társulata lépett fel, s ők vették birtokba a színházat. Az új épület deszkáin az elkövetkező években a kor legnagyobbjai is megfordultak, mint Beregi Oszkár és Márkus Emília, de a Nemzeti Színház művészei többször is felléptek a szatmári színpadon, 1913-ban pedig Jászai Mari a Stuart Máriát játszotta itt. Az első világháborúban is folyamatosan működött a színház, a tragédia a második világégésben következett be: az épületet bombatalálat érte, a színház működésképtelenné vált.
Az újraindulás az erdélyi magyar színjátszás egyik legérdekesebb fejezete: az 1953-ban végzett színésznövendékek – Harag György vezetésével – testületileg Nagybányára mentek színházat alapítani. Mivel az ottani körülmények igencsak mostohának bizonyultak, 1956-ban átköltöztek Szatmárra. Egy évre rá hivatalosan is megalakult a Szatmárnémeti Állami Magyar Színház, 1968-ban pedig létrejött a színház román tagozata is. A magyar és a román társulatok külön ünneplik az intézmény alapításának évfordulóját: a román tagozat az 1968-as dátumot, míg a magyar az 1953-as (még nagybányai) színházalapítást veszi alapul.
Az idei, 60. évforduló megünneplésére október 4. és 6. között kerül sor. Az ünnepség nyitóeseményeként a Harag György Társulat a Rokonok című előadást október 4-én az Északi Színház Nagytermében mutatja be. Móricz Zsigmond örök-klasszikusát Babarczy László Kossuth- és Jászai-díjas rendező viszi színre a szatmári társulat színészeinek közreműködésével.
A kerek évforduló alkalmából több mint két évtized után ismét Szatmáron lép fel a budapesti Nemzeti Színház. A Vitéz lélek című Tamási Áron-darabból készült, Vidnyánszky Attila által rendezett előadást október 5-én láthatja a nagyérdemű, az előadásban fellép többek között Reviczky Gábor, Mécs Károly, Trill Zsolt, Martinovics Dorina és Varga József. A rendezőasszisztensi feladatokat Herpai Rita látja el, az előadás dramaturgja Szász Zsolt, díszlettervező Olekszandr Bilozub, jelmeztervező Balla Ildikó, zeneszerző Könczei Árpád.
A Vitéz lélek című színdarab a „komoly játék” műfaji megjelölést viseli magán, a színdarab alapvetően különbözik Tamási novellájától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, amely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége már egészen más üzenetet hordoz. Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. A maga korában Tamási ezzel a „programmal”, mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy „műveljük meg kertjeinket”, korántsem aratott osztatlan sikert. Alapállása akkor naivnak tűnt a kortársak szemében, de a történelem nagyon hamar bebizonyította, hogy a 20. század igazi katasztrófája a „kis világok” pusztulása, a hagyományos közösségek felszámolása lett, elég, ha csak a Ceausescu-féle falurombolásra gondolunk – olvasható a darabról a nemzeti színház hivatalos internetes oldalán.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2013. október 25.
A Kultúrpalota centenáriuma
Kereken száz éve történt
Szántay Lajos építész remekműve a helyi cégek és az aradi iparosok jelentős hozzájárulásával alig több mint két év alatt készen állt a nagy eseményre.
Forgassuk vissza az idő homokóráját!
Idézzük fel, hogyan rendezték meg eleink a város legfontosabb művelődési intézményeit befogadó gyönyörű hajlék ünnepi átadását!
A házavatás napját 1913. október 26-ra tűzték ki.
A szervezők tulajdonképpen az előző napot is az eseményre szánták (egyes dokumentumokban ezért október 25-e szerepel megnyitóként), de a meghívott vendégek érkezése, fogadása és távozása miatt nem minden szigorúan az elképzelések szerint sikerült. Jászai Mari színművész, Jendrassik Jenő festőművész, Róna József szobrász a déli gyorsvonattal, Herczeg Ferenc író, országgyűlési képviselő, Ilosfalvy Lajos műegyetemi tanár, Rákosi Jenő író- főszerkesztő csak délutánra jelezte érkezését. Rajtuk kívül még a szellemi és az egyházi élet számos jeles helyi és országos személyisége meghívást kapott az eseményre. Közöttük volt Márki Sándor történész, Tömörkény István író, szegedi múzeumigazgató, Szabolcska Mihály költő, Szendy Árpád, a budapesti Zeneakadémia professzora.
Már a megnyitó ünnepség-sorozat első napján, 1913. október 25-én este 8 órakor a hangverseny a zsúfolásig megtelt nagyteremben ünnepélyes és emelkedett hangulatban zajlott le. „Magyarország kultúréletének kiváló tényezői ez idő szerint Arad város vendégei. Eljöttek ide, hogy a mi nagy ünnepünk fényét megjelenésükkel emeljék, másrészt pedig, hogy velünk örvendezzenek, amikor legimpozánsabb kultúrintézményünket avatjuk fel, s állítjuk azt a magyar közművelődés szolgálatába” – írta a Függetlenség napilap riportere az eseményről szóló tudósításában (1913. október 26.)
A Philharmonia Egyesület nevében Mandl Vilmos elnök üdvözölte a vendégeket, köszönetet mondott mindazoknak, akik valamit is tettek ezért a gyönyörű létesítményért. Külön méltatta a tervező, Szántay Lajos tehetségét és ízlését.
Az Aradi Nemzeti Színház és a katonai helyőrség (33. gyalogezred) zenészeivel kiegészített filharmonikusok gróf Zichy Géza Ünnepi hangok című kompozícióját mutatták be a szerző vezényletével. Ezután Zellner Sándor dirigált. Schubert h-moll szimfóniájának első tételét, Goldmark Falusi lakodalmak és Bizet L’Arlésienne kompozícióját szólaltatták meg. Végül stílszerűen Beethoven Házavatás nyitányával fejezték be az ünnepi hangversenyt.
Másnap délelőtt, a tulajdonképpeni házavatón a vendégek zsúfolásig megtöltötték a palota nagytermét.
A Himnusz elhangzása után, melyet a dalárdák együttes énekkara adott elő, Jászai Mari elszavalta Herczeg Ferenc erre az alkalomra írt Prológját.
Jankovich Béla kultuszminiszter jelenlétében, aki maga is rövid köszöntőt mondott, ünnepi házavató beszédet tartott Rákosi Jenő író, Varjassy Lajos polgármester, Varjassy Árpád, a Kölcsey Egyesület elnöke, akit a polgármester felkért Arad szellemi életének irányítására, valamint Ioan Ignatie Papp aradi ortodox püspök.
A helyi társadalmi szervezetek, és a meghívott városok képviselői is rövid köszöntő beszédben emelték ki az új intézmény jelentőségét Arad kulturális életében.
Végezetül a palota irányítását nyilvánosan is átadták a Kölcsey Egyesületet évek óta vezető Varjassy Árpádnak. Az ünnepség a Szózattal zárult.
A vendégek a délelőtti rendezvény után látogatás tettek az új művelődési intézmény helységeiben. Megtekintették a ’48-as ereklyemúzeumot, az őskori gyűjteményt, a képtárat, a könyvtárat, illetve Domán Sándor aradi nagykereskedő szőnyegkiállítását a kisteremben és a hódmezővásárhelyiek majolika kiállítását a Palota alagsorában.
Délben a vendégek banketten vettek részt a Fehér Kereszt szálloda télikertjében, délután fogadáson vettek részt a városházán, este pedig megtekintették a Nemzeti Színház előadásában A falu rossza című színművet.24) „Az ünnepi szónoklatok között különösen kiemelkedett Papp I. János román püspök méltányos hangú, okos beszéde, amely a különböző anyanyelvű polgárok közti békés együttműködés szükségességét hirdette. Beszédét nagy ováció fogadta”– kommentálta a házavató mozzanatait a Függetlenség napilap október 28-i száma.
A Românul c. aradi lap október 29-én számolt be az eseményről „Momente de mare sărbătoare ungurească” címmel. A Kölcsey mellett a múzeum, a Philharmonia Egyesület, és az alakuló városi könyvtár méltó otthonra talált. Következtek a dolgos hétköznapok.
Részlet a centenárium tiszteletére Lapok a Kultúrpalota történetéből 1913–1948 címmel, román és magyar nyelven megjelenő, gazdagon illusztrált könyvből.
Puskel Péter
Nyugati Jelen (Arad)2014. március 17.
Szilágyi Istvánt és Orbán János Dénest is kitüntették
Több erdélyi személyiséget is magyar állami kitüntetéssel jutalmaztak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének évfordulója alkalmából.
A magyar nemzeti ünnepet, március 15-ét megelőző napon, pénteken a magyar parlament kupolatermében számos elismerést osztottak ki. Áder János köztársasági elnök többek között Szilágyi István kolozsvári írónak, a Helikon című folyóirat alapító-főszerkesztőjének adományozta idén a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést.
A Kő hull apadó kútba, a Hollóidő és az Agancsbozót című regények szerzője, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a kortárs magyar prózairodalom legnagyobb értékei közé tartozó nagy sikerű műveiért, valamint szerkesztői tevékenysége elismeréseként vehette át a rangos díjat.
Egy másik kolozsvári alkotó, Orbán János Dénes is elismerésben részesült, ő Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vehette át ugyancsak pénteken a Magyarország babérkoszorúja díjat költői és írói tevékenységéért, valamint az erdélyi magyar irodalmi életben betöltött irodalmi szervezői szerepe elismeréseként. A székelyudvarhelyi születésű Barabás Botond, aki a szolnoki Szigligeti Színház színésze, Jászai Mari-díjat vehetett át.
Szombat este Kolozsváron Cseke Péter, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára, író, publicista, illetve Kovács Sándor kolozs-dobokai római katolikus főesperes-plébános kapta meg a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést. Az Áder János által adományozott díjakat Bába Iván államtitkár adta át.
Idén sem a Kossuth-, sem a József Attila-díjasok között nem volt erdélyi. A Kossuth-nagydíjat idén Jókai Anna író kapta a magyar prózairodalom területén létrehozott életművéért. Húsz művész vehetett át a Kossuth-díjat, 19 tudós pedig Széchenyi-díjat kapott.
Kossuth-díjat mások mellett Hámori Ildikó és Mácsai Pál színművész, Kovács Kati előadóművész, valamint Baráti Kristóf hegedűművész vehetett át. A Széchenyi-nagydíjat idén John Lukacs történészprofesszor kapta, a magyar történeti gondolkodást megújító tevékenysége és életműve elismeréseként.
Széchenyi-díjat vehetett át mások mellett Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is a totális diktatúrák múltjának hazai és nemzetközi feltárásában végzett tevékenységéért. Az elismeréseket Áder János Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában nyújtotta át pénteken.
Krónika (Kolozsvár),2014. május 6.
Becsület, helytállás, hazaszeretet, hősiesség (Bemutatják a Kereszthegy című dokumentumfilmet)
Az 1940-es bécsi döntés után a Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdélyt egyetlen hadtest felügyeletére bízták, ezen belül Székelyföldön két határvadász dandárt állítottak fel. Románia 1944. augusztus 23-i átállása után, 1944 szeptemberében szovjet csapatok törtek be a Gyergyói-medencébe.
A többszörös túlerővel szemben a magyar királyi 65. határvadász csoport vette fel a küzdelmet a Görgényi-havasok hegyláncához tartozó Kereszthegynél. A szülőföldjüket védő katonák helytállásáról, hősiességéről játékfilmes elemekkel tarkított dokumentumfilmet készített a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Katonai Filmstúdiója Nagy József kezdeményezésére. A gyergyóremetei ifjú hadtörténésszel a Székely Akadémia 2012-es évzáró előadásán találkozhatott a sepsiszentgyörgyi közönség. A filmet a napokban mutatják be Székelyföldön, Háromszékre is elhozzák: Sepsiszentgyörgyön a Székely Akadémia előadás-sorozat keretében vasárnap 13 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében, Kézdivásárhelyen ugyanaznap 17 órakor a Vigadó nagytermében vetítik. Az alábbiakban Zsalakó István, a Magyar Honvédelmi Minisztérium médiacégének kommunikációs vezetője tájékoztatása alapján kedvcsinálót nyújtunk a filmhez.
Erdély visszacsatolása után a Magyar Honvédség helyi alakulatokat hozott létre, köztük a gyergyótölgyesi 21. határvadász zászlóaljt és három székely határőr-zászlóaljt. Ezek alkották a magyar királyi 65. határvadász csoportot, amely 1944 szeptemberében a szovjet csapatokkal vette fel a harcot. Ezekben a katonai szervezetekben székely apák és fiúk együtt küzdöttek és gyakran együtt haltak hősi halált. A film emléket állít a hősi halottaknak, akiket a történelem elfeledett, hiszen róluk évtizedekig beszélni sem lehetett, mondja Nagy József, aki 2008 óta készít interjúkat a harcokban részt vett veteránokkal. Nagy József 2009-ben megszervezte a veteránok találkozóját. Mintegy ötven hadastyán jött össze, emlékezett a hősi múltra, s énekelte együtt az egykori katonadalokat. Berszán-Árus György, a gyergyószentmiklósi Rubin Stúdió tulajdonosa segítségével videóra vették a találkozót. Az interjúk egy része a filmben is látható.
A film forgatókönyvírója és társrendezője Bárány Krisztián újságíró, akivel Nagy József kolozsvári egyetemi évei alatt ismerkedett meg. A fiatalok ötletét Maruzs Roland őrnagy, a HM kegyeleti főosztályának munkatársa karolta fel, közvetítésével a HM Zrínyi Nonporfit Kft. ügyvezetője, Bozsonyi Károly a születendő alkotás lelkes támogatójává vált. Szakértőnek Illésfalvi Péter hadtörténészt kérték fel.
A forgatások két helyszínen folytak. 2013 nyarán a Gyergyói-medencében, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyótölgyes, Borszék körzetében dolgozott a stáb. Ott, ahol a fájdalom és az emlékezés a házak falai közé szorult, alig akad család, melyet ne ért volna veszteség a második világháború alatt. Rég nem látott magyar katonai egyenruhák bukkantak fel a forgatás napjaiban Gyergyóremetén, a soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai viselték. Vasfegyelem, makulátlan egyenruha és felszerelés, a kor szolgálati és öltözködési szabályai szerint való megfelelés jellemezte a szakaszt. A fiúk zokszó nélkül, meghökkentő profizmussal hajtották végre, s olykor ismételték meg többször is a jeleneteket. A lakosság számára élményt jelentett, hogy – ha csak néhány napig is – újra magyar katonákat láthatott a faluban és környékén. Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere mozgósította a település lakosságát a forgatásra, Bakó Antal plébános kihirdette, hogy azon a napon jöjjön mindenki korabeli viseletben, mert bizony, Remetén ama napon két mise lesz. Az egyik kimondottan a forgatás kedvéért, a harctérre induló, búcsúzó katonákkal. És jöttek az emberek, statisztáltak. A helyi jelen és a múlt részesei ők, akik akarták, hogy jól sikerüljön ez a film. És ehhez önmagukat, arcukat, lelküket adták. A gyergyói forgatásokon fegyvermaketteket használtak.
A forgatás Magyarországon folytatódott, az Altiszti Akadémia csobánkai bázisán. Itt a maketteket felváltották a működő fegyverek. Dörögtek a hegyi ágyúk, kerepeltek a géppuskák, robbantak a tüzérségi imitációk. Ezekben a jelenetekben részt vett Csernák János színművész és filmbeli fiaként Fehér Tibor, a Nemzeti Színház tagja.
A film alkotói gyakran elgondolkodtak azon, vajon volt-e értelme a hallatlan túlerővel szembeni elkeseredett küzdelemnek. A becsület, a helytállás, a hazaszeretet, a hősiesség – nagyon fontos értékek. S ha mindez nem volna elég, vannak számokkal is mérhető tények. Ezeket a Kereszthegy című filmben Mécs Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész mondja el: „Ezeknek a székely fiúknak megkérdőjelezhetetlen szerepük volt abban, hogy fedezetük mellett Erdély területéről kivonhattak mintegy 150 000 katonát, a magyar 2., valamint a német 8. hadsereg maradványait. E haditett véráldozatát – a Székely Határvédelmi Erők részeként – a 65. határvadász-csoport is vállalta.”
A második világégés hősi emlékműveként tiszteli a környék népe a Kereszthegyet. Nemcsak, mert fentről kereszt alakúnak látszik. Főleg azért, mert itt vesztek el apák és fiúk a túlerő csapásai alatt a haza védelmében. A hősök emlékét immár három filmalkotás is őrzi. Utóbbi nem csak az emlékezést szolgálja. Talán választ ad az elmúlt hét évtized során sokakban megfogalmazódott, de nyilvánosan soha fel nem tett kérdésekre is.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 11.
Szenvedéllyel a színházért – Interjú Nemes Levente szentgyörgyi színművésszel
„Bármilyen szerepem volt, bármilyen verset mondtam, arra kényszerített a sorsom, hogy mindent az erdélyi magyarság sorsára mintázzak. Ez el is szegényítette, de gazdagította is az előadásmódomat, mert mélységet adott neki.”
– Legutóbb azzal lepett meg, hogy a sepsiszentgyörgyi színészek Tesztoszteron zenekarában a Tankcsapda Egyszerű dalát énekelte. Kinek volt az ötlete?
– Egy kollégám kért fel, nekem is meglepetés volt, nem azért, mert olyan nagy drámai színésznek tartom magam, hanem, mert soha nem tudtam idejében belépni, miközben szerettem énekelni. Nagy Alfréd kollégám valamit meglátott bennem, megígérte, hogy segít, eljött hozzám egy gitárral, és próbáltunk keményen, aztán én is egyedül, mert ez olyan kihívás volt, ami elől nem akartam kitérni. Szeretem a kihívásokat, az ütközéseket.
Nemes Levente
Színművész, előadóművész, színházigazgató, 1939-ben született Medgyesen. Marosvásárhelyen érettségizett, a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Színészi pályafutását 1962-ben kezdte. Tíz évig a marosvásárhelyi Székely Színház, majd 1973 óta a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, utóbbit 1992 és 2005 között igazgatta is. Több filmben és tévéjátékban szerepelt. Önálló előadóestjei a hetvenes–nyolcvanas évek emlékezetes művészi eseményeinek számítottak. Gyakran lép fel a bukaresti rádió magyar nyelvű adásaiban, de nemegyszer vállalja pódiumműsorok rendezési feladatát is. 1998-ban Kádár Imre-díjat, 2007-ben Jászai Mari-díjat, 2009-ben Kaszás Attila-díjat kapott. 2001-ben a Határon Túli Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján életműdíjban részesült.
Aztán nagyon kellemes élmény volt, a közönség megajándékozott a szeretetével, azért is, mert ilyen szerepben még nem nagyon láttak, de együtt is énekeltek velem. Aztán a szomszédban egyszer feltették az Egyszerű dalt, egy fiúcska elkezdte énekelni, én is bekapcsolódtam, és az unokám felkapta a fejét, hogy én ezt tudom.
Különben a humor nem idegen számomra, sokat foglalkoztam Bajor Andorral, 1985-ben összeállítottam egy önálló Bajor-estet, dal, vers és próza is volt benne, a bemutatóra a szerző is leutazott, de utolsó pillanatban letiltották, évek múltán még a műsorfüzetet is bezúzták. 1992-ben a harmadik Színházi kollokviumra felújítottam, de csak egyetlen előadást ért meg, mert éreztem, hogy sokkal több munka lenne vele, de én közben igazgató lettem. Karinthytól tanultam, hogy a humor nem ismer tréfát.
– Sokunknak Nemes Levente hangján szólal meg Székely János Dózsa című poémája, amit az Ön előadásában lemezen is rögzítettek. Mit jelentett Önnek ez a monodráma?
– Készültem arra, hogy most, az 500 éves Dózsa-évfordulón valakinek eszébe jut, hogy én ezt legalább 250 alkalommal játszottam, ezért újra elkezdtem önszorgalomból foglalkozni a szöveggel. A Dózsának országos turnét szervezett a marosvásárhelyi, majd később a sepsiszentgyörgyi színház is, Bukarestben, Temesváron, Zsombolyán és Dálnokon is bemutattam, 1970-ben az első tévéjáték a magyar adásban a Dózsa volt.
Most ötszáz éves Dózsa-évforduló van, és senkinek nem jutott eszébe ez a 250 előadás. Nekem iszonyatos munkába került volna felújítani, de arra gondolok, hogy valami hibádzik a kulturális életünkben: senki nem tartja számon, nem hangolja össze az ügyeket, a személyeket, a teljesítményeket. Senkinek nem jutott eszébe, hogy megszólaltassa Székely Jánost, aki egy remekművet írt.
A Dózsa akkor, ’64-ben robbant, az erdélyi magyarságról szólt, benne volt az is, hogy az uraink elherdálták az országot, nem gondolkodtak okosan és felelősségérzettel. Amikor először olvastam az Igaz Szóban, az erőszakos marosvásárhelyi elrománosítás miatt is sírva ömlött ki belőlem, szinte jobb volt ez az első olvasat, mint a bemutató. Akkor több színésztársammal írtunk Székely Jánosnak, hogy szeretjük a Dózsát, tiszteljük és becsüljük az íróját. Az átértékelés után félő, hogy már nem annyira húsbavágó.
– Most nincs akkora áthallás?
– Most is van egyfajta szolidaritás a közönséggel, azóta is erőteljesen figyelek saját problémáinkra. Nagy élmény volt például számomra a székelyek nagy menetelése. Nagyon drukkoltam, nagyon féltem, mert az aggodalmaskodók, a kritikák, a lenézések megpróbálják hitelteleníteni az autonómiamozgalmat. De számomra egyértelmű, ha nem lesz autonómia, a nyilvánvaló beolvadás a sorsunk.
– A rendszerváltás előtt fontosabb volt a sorok mögötti üzenet?
– Bármilyen szerepem volt, bármilyen verset mondtam, arra kényszerített a sorsom, hogy mindent az erdélyi magyarság sorsára mintázzak. Ez el is szegényítette, de gazdagította is az előadásmódomat, mert mélységet adott neki. Ezzel nagyon sok mindent lehetett hitelesíteni, mint ahogy a zsidóságnak a holokauszt borzalmas élménye minden műalkotásban ott van. Nem tudnak szabadulni tőle, de ez ad erőt.
– Sok egyéni előadása volt, például a Visky Árpáddal közös József Attila-est. Milyen a viszonyulása a versekhez?
– Visky minden ellenkező híresztelés ellenére jó barátom volt, fél mondatokból is értettük egymást, hasonlóképpen gondolkodtunk. Egyben különbözött a véleményünk: ő azt mondta rólam, hogy megalkuvó vagyok, én meg róla, hogy önpusztító. Én az ellenállás legjobb formájának azt tartottam, hogy mindenki elvégzi a feladatát. Abban viszont mélységesen egyetértettünk, hogy a költők a mi tanítómestereink. A költőknek sokkal tartozom az életben.
Ez olyan módon működik, mint a Biblia, úgy tűnik, hogy véletlenül teszem rá a kezem József Attilára, Petőfire, Székely Jánosra, de mégsem véletlen, hogy éppen az a vers kerül a kezem ügyébe, mert eligazítást kapok belőle az életre. A költőknek éppen ez a feladatuk, hogy olyan összefüggéseket és mélységeket találjanak meg, amelyekre a mi lelkünk nem kellőképpen nyitott.
– A versek révén jutott el a színészmesterséghez. Érezte valaha úgy, hogy beskatulyázták versmondónak, drámai színésznek?
– Nem. Mert ez igaz. Én nem vagyok igazi színészalkat. Nem rosszindulatúan, de azt mondták nekem, hogy olyan vagyok inkább, mint egy református pap. Azért voltam én paposabb, mert én úgy gondoltam magamra mint színészre, mint a régi görögök, Thália papjaként. Én 1948-ban a Csorgónál a székely vértanúk emlékművénél a magyar népszövetség felkérésére elszavaltam Petőfi 1848 című versét.
Éreztem a felém irányuló figyelmet, szeretetet, ez meghatározó volt egy kilencéves fiúcska számára. Nem bánt, hogy sokan versmondónak tartanak, bár sok szerepet játszottam, és egyik másikra szívesen is emlékszem. Nem, mert nagyszerű voltam, hanem mert úgy érzem, eljutottam a képességeim határára. Ez a legfontosabb, amit tehetünk az életben, hogy eljussunk a képességeink határára.
– Miért vállalta a színházigazgatást?
– Ennek előzménye volt. Néha arra gondolok, hogy tudat alatt mindig arra készültem, hogy színházigazgató leszek. Pedig ’89 előtt ez fel sem merült, hiszen akkor le kellett volna feküdjek a rendszernek, nekem pedig sokkal drágább volt a függetlenségem, eszembe sem jutott, hogy eladjam magam, és a véleményem szabadságát korlátozzam. Azt mondtam, cédulás vagyok, egy kicsit bolond, bármit mondhatok. 1962-ben megalakult a román társulat Marosvásárhelyen, és ezzel odakerült a bukaresti színházi szellemiség.
A bukaresti rendezők a Szovjetunióban tanultak Meierhold, Vahtangov égisze alatt, és hazatérve a rosszul értelmezett Sztaniszlavszkijhoz képest egy modernebb, korszerű színházat csináltak. A magyar színjátszás ötven évvel volt lemaradva tőlük. A román tagozat hozta az új szellemet, a színészek szervezkedni kezdtek, hogy Tompa Miklós már megcsontosodott, le kell váltani. Én akkor azt mondtam, ez igaz, de ki lesz az utódja. És hét évig hét igazgató állt a színház élén, miközben csúszott lefelé, míg a Csorba–Harag-páros helyrehozta.
Nekem Tompa Miklós – nem szeretem a szót, hogy példakép, inkább a lelki társam volt. Sokat tanultam tőle színházról, társadalomról, emberségről, nőkről. Kicsit én voltam a lelki szemetesládája, miután leváltották, én is kerestem a vele való találkozást, ő meg a fájdalmait mondta el nekem, általában rossz véleménye volt arról, ami a színházban történt.
De mégis meghatározó volt számomra a váltás: a későbbiekben sokat olvastam és jegyzeteltem a színházcsinálók, Meierhold, Vahtangov, Strehler könyveit, mintha valóban a színházigazgatásra készültem volna. 1989 után két hónapig a Színházi Megmentési Front elnökeként igazgattam az intézményt, de hamar visszaállt a régi status quo, akiket a közgyűlés elhajtott decemberben, februárban visszatértek. De épült le a színház, sokan elmentek, én is sikeresen versenyvizsgáztam Marosvásárhelyre, aztán újra megválasztottak igazgatónak és maradtam.
– Most miként értékeli azt a döntést, hogy 1995-ben a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház nyolc színészét és Bocsárdi László rendezőt Sepsiszentgyörgyre hívta?
– Máig csak az bizonyosodott be, érdemes arra törekedni, hogy értéket hozzunk létre. A színházi új törekvés egy kicsit mindenkit megmozgatott, az emberek vitatkozni kezdtek, kinyílt a szemük, kezdték kinőni a provinciális szemléletet. Kezdetektől provinciaellenes színház volt, ez volt a titka. Bocsárdival erre törekedtünk, és ebből nem engedtünk egy jottányit sem. Az elismerés azonban nem az lett, hogy idővel megnövekedett a nézők száma, mint ahogy én azt elvártam. Hogy meglátják, ez a színház érvényes, érdemes odafigyelni rá, megtanulják élvezni. Mert a művészetet meg kell tanulni, ha nem szereztem meg bizonyos alapokat, a szimfonikus zenét sem tudom értékelni.
Én a rendszerváltás előtt azt hirdettem, hogy falura kell menni, évente ötszáz előadás volt, gyakran napi három. Tehát nem a munkától féltem, hanem mivel lehetőség nyílt rá, szerettem volna igazi színházat csinálni. A nézők nem jöttek vissza csőstül, de a művelődési minisztérium három évvel ezelőtti felmérése szerint Sepsiszentgyörgyön pezseg a művelődési élet, a város fordít a legtöbbet kultúrára. Úgy érzem, ennek a folyamatnak az elindításában a színháznak nagy szerepe volt, és számomra ez jelent elégtételt.
– Akkor sok támadás érte. Megérte vállalni a kockázatot?
– A kollégáim sem értettek egyet, a közönség felháborodott leveleket írt, ez engem rettenetesen megkínzott, és közben meg kellett őriznem a hitemet. Az akkori városvezetésnek is mondtam, nem az a célunk, hogy ellenetekre rossz színházat csináljunk, hanem hogy meggyőzzünk az igazunkról. Volt olyan is, hogy az önkormányzat azzal akart közönségbarát előadásokra kényszeríteni, hogy nem adtak pénzt. Megvádoltak, hogy sikkasztottam az alapítványtól, de nem találtak semmit, így az ügyészség szinte bocsánatot kért. Életemben nem akartam egyebet, mint a színház ügyeit jól intézni, és jó színházat csinálni.
– És közben újra megtalálták a szerepek. Hogyan formálódtak meg Önben ezek a figurák?
– Korábban hagyományos színházi modorban játszottam. Lehettem volna korszerűbb, de ezt tanultam. Bocsárdi megpróbált rávenni, hogy az ő víziója, művészi elképzelése szerint játsszak. Nekem borzasztóan nehezen ment, hogy a korszerű színjátszást megtanuljam. Néztem a Pálffy Tibor és Bocsárdi Gabi gyönyörű kettősét a Kasimir és Karoline-ban, semmi köze nem volt a hagyományos színjátszáshoz, de láttam, hogy ez nagyszerű.
A velem egykorú kollégáim azt mondták, én vagyok a legjobb az előadásban, de én a lelkem mélyén éreztem, hogy az a jó, amit ők csinálnak, hogy érdemes lenne megpróbálni. De nem ment, megbuktam a Szeget szeggel főszerepében, az Agamemnonban, A nép ellenségében. A Szeget szeggel előadásban valójában sikerem volt, de én ereztem, hogy nem vagyok jó, ez tulajdonképpen bukás. És ennek az lett a következménye, hogy szövegzavaraim lettek, bizonytalan voltam, nem okozott örömet a játék, vagy ha mégis, elmentem valami deklamálás felé.
Míg a Romeó és Júliában, egy nyúlfarknyi szerepben megéreztem valamit, bátorságot kaptam, aztán jött az Othello, az Ilja próféta, A nyugati világ bajnoka, A csoda és mások, szép lassan araszolgatva. Nem azt mondom, hogy ugyanolyan jól játszom, mint Hobóék (Pálffy Tibor), de sikerült levetkőznöm bizonyos sallangokat. Persze vannak nézők, akik ugyanúgy, mint én, másfajta színjátszáson nevelkedtek, azt várnák el most is tőlem, de a posztmodernnel megváltozott a világunk, és én ezt megpróbáltam. Nem azért, hogy valahova besoroljam magam, hanem a megismerés vágya űzött, a kihívás: ez egy másfajta színjátszás, hadd lám, én tudom-e.
– Most hogy látja a színház szerepét és benne önmagát?
– Próbáltam utánajárni, tanulmányokat olvastam: úgy látom, most sok benne a divat, a kóklerkedés, lévén, hogy bármit szabad, teret ad olyan embereknek is, akiknek nincs igazi mondanivalójuk. De aztán ők lelepleződnek, és nézem például Radu Afrim előadásait, sok mindent megenged magának, dobál össze-vissza mindent bele a zsákba, de ez valahogy a keze alatt mégis értelmet nyer. Ő nem sajnálja a színháztól az idejét, az idegrendszerét.
Én szenvedélyesen csináltam a színházat, erre szerződtem az életben, ez volt számomra az átok és öröm, szerelem és gyalázat, és sorolhatnám az ellentétpárokat. Giorgio Strehlertől tanultam, hogy minden színházi ember munkája csak annyit ér, amennyit a mindenkori előadás érdekében tesz. Ez nem azt jelenti, hogy arrébb teszek egy széket, hanem önfeláldozást. Hogy szívemmel, lelkemmel, ösztöneimmel, idegrendszeremmel támogatom az előadást, ha kell, bármit megteszek, estétől reggelig, reggeltől estig, otthon kézállásban, szenvedélyesen dolgozom a színházért.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)