udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
90
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90
Névmutató:
Keresztes Attila
2009. december 30.
A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata idei szilveszteri bemutatója rendkívüli vállalkozás: a maga teljes pompájában kívánja megszólaltatni a Csárdáskirálynőt, különleges élményt nyújtva a nézőknek. /Csárdáskirálynő Szatmáron Keresztes Attila rendezésében. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./2010. június 28.
Kisvárdai díjeső erdélyieknek
Díjkiosztó ünnepséggel és a budapesti József Attila Színház Kétszer vagy fiatal című előadásával véget ért a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválja.
Volt nagyon jó és kevésbé jó előadás, sok eső, még több szúnyog és jó hangulat. Bemutatkoztak tehetséges színészek, és láttunk okos rendezéseket. Idén is számos díjat az erdélyiek zsebeltek be – jogosan. A fesztivál utolsó versenynapján a szatmáriak mutatták be a Három nővér című előadást Keresztes Attila rendkívül érdekes, izgalmas rendezésében, kiváló színészi alakításokkal.
Volt nagyon jó és kevésbé jó előadás, sok eső, még több szúnyog és jó hangulat. Bemutatkoztak tehetséges színészek, és láttunk okos rendezéseket. Idén is számos díjat az erdélyiek zsebeltek be – jogosan. A fesztivál utolsó versenynapján a szatmáriak mutatták be a Három nővér című előadást Keresztes Attila rendkívül érdekes, izgalmas rendezésében, kiváló színészi alakításokkal.
A felvidéki Gál Tamás A nagyidai cigányok című fergeteges egyéni műsora mindenkit meggyőzött arról, hogy tehetséges, humorral megáldott színész. A főiskolások versenyen kívül szerepeltek és kiderült, mind az újvidéki akadémián, mind a marosvásárhelyi színi egyetemen néhány nagyon tehetséges fiatal döngeti Thália templomának kapuit.
A díjkiosztó ünnepségen jelen volt George Pataki, New York város volt kormányzója, aki rögtönzött beszéddel üdvözölte a fesztiválon résztvevő művészeket, Kisvárda városát és polgármesterét, ő ugyanis a közelben született. Szülei a kisvárdai katolikus templomban fogadtak örök hűséget egymásnak. Szőcs Géza kulturális államtitkár, a fesztivált záró beszédében megígérte, hogy a magyar állam költségvetésében elkülönített összeget szánnak a határon túli magyar színházaknak. Szombaton este mindenki úgy búcsúzott egymástól: jövőre veletek ugyanitt.
A fesztivál idei díjai és díjazottai
A Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiváljának díjai a szakmai zsűri döntése alapján:
Életműdíj: Halasi Erzsébet, színművész – Nagyváradi Szigligeti Társulat; Életpálya-díj: Kolár Péter, igazgató – Kassai Thália Színház; a Nemzeti Erőforrás Minisztérium díja: A mizantróp – Rendező Bocsárdi László (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház); a Szülőföld Alap díja megosztva: 20/20, rendező Gianina Cărbunariu Marosvásárhelyi Yorick Stúdió); Liliom – rendező: Victor Ioan Frunză (Csíki Játékszín); Szabolcs–Szatmár–Bereg megye díja: Három nővér – Rendező: Keresztes Attila (Szatmárnémeti Harag György Társulat);
Kisvárda város díja: A dög – Rendező: Kiss Csaba (Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat); a Nemzeti Kulturális Alap meghívásos pályázatán való részvétel: az Ahogy tetszik előadás alapján a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház; a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza különdíja: Az ember tragédiája – rendező: Kokan Mladenovic (Újvidéki Színház); A legjobb szórakoztató előadás: Ájlávjú – Rendező: Puskás Zoltán (Temesvári Csiky Gergely Színház);
Legjobb férfi főszereplő: Pálffy Tibor (A mizantróp – Alceste, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház); Legjobb női főszereplő: Kicsid Gizella (A mizantróp – Céliméne, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház); Legjobb férfi mellékszereplő: László Csaba (A dög – Pisti – Tompa Miklós Társulat); Legjobb női mellékszereplő: Vincent Natális (Safe House – Mami, Szabadkai Népszínház);
A Duna Televízió különdíja: – portréfilm a Duna TV Kézjegy című sorozatában Magyar Attila, igazgatója – az Újvidéki Tanyaszínház teljesítményének elismeréséül.
Teplánszky Kati-díj – a legígéretesebb fiatal színész – megosztva: Veress Albert és Benedek Ágnes, a Liliom című előadásban nyújtott alakításukért. (Csíki Játékszín); Dr. Oláh Albert, Kisvárda város polgármesterének díja: Gál Tamás – A nagyidai cigányok című előadásáért (Dunaszerdahelyi Epopteia Társulás Műhely).
Simon Judit, Kisvárda
Új Magyar Szó (Bukarest)2010. augusztus 31.
Az eddigi legváltozatosabb évad
Október elsején indul az új színházi évad. A bérletek és jegyek ára változatlan, a műsorterv viszont jobb már nem is lehetne – nyilatkozta Keresztes Attila, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója. Az új évadban ugyanis elmondása szerint megpróbálnak olyan repertoárt kialalkítani, melyben minden közönségréteg megtalálhatja a neki tetszőt, változatos és az előadások szempontjából az eddigi legszínesebb választékban lesz része a közönségnek. A művészeti igazgató nagy reményeket fűz az új évadhoz, azonban arról is beszél, hogy a megszorítások a szatmári színházat sem kerülték el. Bár elbocsátásokra nem került sor, így is kevesen vannak, hiszen elmondása szerint egy működőképes erdélyi társulatnak 90 alkalmazottja van, míg a szatmári 50-nel dolgozik. Ezen kívül a kormány által előírt 25%-os bércsökkentéssel sok alkalmazottnak a minimálbér szintjére csökkent a fizetése. Emellett a költségek 20%-kal való csökkentésének következtében már ellehetlenedik a helyzet, és nehéz lesz minden szempontból eleget tenni az elvárásoknak. Félő, eljön az az idő, hogy egy-két előadás alatt feleslegessé válik a ruhatár. A tavalyi évadban, amikor még nem kellett ilyen megszorításokkal számolni, volt olyan, hogy egy-egy próba alkalmával a színészek nagykabátban próbáltak, hiszen az épület fűtésrendszere magával az épülettel egyidős és rendkívül veszteséges. Ezen okokból kifolyólag nem lepődne meg, ha többen is új munka után néznének – nyilatkozta Keresztes. A szomorú kilátások ellenére színes és változatos előadásokkal próbálnak színvonalas produkciókat bemutatni a színházkedvelő közönségnek. Az idei évad előadásai között rengeteg zenés darab, híres musicalek, drámák, szórakoztató vígjátékok, érdekes stúdióelőadások, újdonságnak számító felolvasószínház is szerepel. A múlt évad végén tervezett új évadhoz képest változás, hogy Koltai Róbert Sose halunk meg című darabja helyett Dés László–Geszti Péter–Békés Pál: A dzsungel könyve című darab kerül műsorra majd Szilágyi Regina rendezésében, mely csecsemőktől 99 éves korig minden elvárást és kultúrigényt kielégít - tudtuk meg Keresztes Attilától. Ezenkívül a híres broadway-i musical, a Chicago és a La bete (A bohóc) című darab is szerepel a programban. Idén a bábelőadásokkal együtt tizenegy bemutatóra kerül sor, ennél nem lehet kevesebbet előadni, ha minden korosztálynak és kultúrigénynek meg akarnak felelni. Keresztes Attila kijelentette: „Színházba járni ma luxus. Van olyan város, ahol nincs és nem is hiányzik. Fel kell ismerni, hogy a színház fontos intézmény, és egy olyan városban, mint Szatmárnémeti, mely magas színvonalú teátrummal és filharmóniával is rendelkezik, ez komoly kulturális felelősséget igényel mind a nézők, mind a művészek részéről.“ A próbákat már elkezdték, keményen folyik a munka, hiszen az első bemutató, Carlo Goldoni Chioggiai csetepatéja Keresztes Attila rendezésében mindössze egy hónap múlva a nagyérdemű elé kerül. György Brigitta. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)2010. szeptember 1.
Thália templomait is sújtja a válság
Szerényebb költségvetéssel kezdik az új évadot a magyar színházak, a társulatvezetők azonban bizakodnak, igyekeznek a maximumot kihozni a csökkentett költségvetésből. „Abból főzünk, amink van” – fogalmazott Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója a társulat tegnapi évadnyitó ülésén, utalva a nehéz anyagi helyzetre. Korábban a közalkalmazottak számát csökkentő kormányrendelet miatt félő volt, hogy a temesvári teátrum is leépítésekre kényszerül, azonban végül Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter közbenjárására a rendeletet úgy módosították, hogy az nem vonatkozik a kőszínházak alkalmazottaira.
Katona Mihály, az intézmény sajtóreferense szerint azonban a 25 százalékos költségcsökkentést nem lehetett elkerülni, így a színház dolgozóinak bérét is csökkentették, új bemutatókra is kevesebb pénz jut, de igyekeznek színvonalas évadot összehozni. Egyelőre csak az évad első felének terve végleges: újévig három bemutatót tart a társulat, szeptember 5-én Vass Richárd mutatja be Fafej című egyszemélyes, felnőtteknek szóló bábelőadását, amelyet Gálovits Zoltánnal közösen írt és rendezett, októberben Spiró György Prah című művét, decemberben pedig Shakespeare Ahogy tetszik című komédiáját viszik színre. Az évad egyébként már augusztus 23-án elkezdődött a többéves hagyománynyal rendelkező mozgásművészeti workshoppal, amelyet Döbrei Dénes táncos-koreográfus vezetett. „Mivel szórványszínházat működtetünk, nem tehetjük meg, hogy csak bizonyos réteget szólítsunk meg. Igyekszünk minél változatosabbá tenni repertoárunkat, hogy a változatos igényeknek megfelelhessünk, így a gyerekektől az idősekig minden generációnak és elvárásnak próbálunk megfelelni. Bábtagozatunk is van, minden évben igyekszünk gyerekelőadást is színpadra állítani, tragédiát, vígjátékot, zenés darabokat egyaránt megtekinthetnek nézőink” – mondta lapunknak Katona Mihály, hozzátéve, hogy a jegyek és bérletek ára nem változik.
Művészszínház egyeztetési gondokkal
Az Aradi Kamaraszínház 2010/2011-es évadjában három új bemutató szerepel. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal közösen vitték színre Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiáját, amelynek romániai premierjét augusztus 17-én tartották Aradon. Az előadás mindkét színház repertoárjába bekerül. Az évad másik új produkcióját, Jean Genet Cselédek című darabját a magyarországi Zsámbéki Színházi Bázissal együttműködve augusztus 18-án mutatták be Zsámbékon. A produkcióban Váta Loránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, Harsányi Attila, az Aradi Kamaraszínház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Hetek Csoportja művésze, valamint a színész-koreográfus András Lóránt szerepel. A harmadik bemutató egy táncelőadás lesz, amelyet András Lóránt rendez. „András Lóránt egyébként egy tánccsoportot szeretne létrehozni a színházunkon belül, ehhez ő fogja kiválasztani a megfelelő embereket” – mondta lapunknak Tapasztó Ernő társulatvezető. Mint közölte, a kormány által elrendelt leépítések őket eleve nem veszélyeztették, hiszen nincsenek munkakönyves alkalmazottaik, csupán egy-egy szerepre szerződtetnek színészeket más társulatoktól. „Van 3-4 alapember, akikkel rendszeresen dolgozunk, még legalább ugyanennyi kellene, hogy gond nélkül működhessen az intézmény, hiszen ebben a helyzetben egyeztetési gondok adódhatnak, a színészek az őket alkalmazó színházak programjától függően tudnak csak együttműködni velünk” – mondta Tapasztó. A társulatvezető szerint az állami támogatás csökkentése nem jelent nagy veszélyt rájuk nézve, hiszen pályázati forrásokból pótolni tudják a hiányt. „Színházunk még csak hároméves, még fejlődünk, de aki megnézi a repertoárunkat, az láthatja, hogy egy kis művészszínházat szeretnénk itt létrehozni és fenntartani. Természetesen nem feledkezünk meg azokról sem, akik a könnyedebb műfajokat kedvelik, így minden évben vendégszerepelnek nálunk más társulatok olyan előadásokkal, amelyeket már bejárattak, és nagy érdeklődésre tartanak számot” – magyarázta a társulatvezető. Kérdésünkre Tapasztó Ernő elmondta: frissen végzett színészeket egyelőre nem alkalmaztak, a fő céljuk olyan állandó társulat kialakítása, amelyre már bátran támaszkodhatnak, ennek tagjait pedig egyelőre a már elismert színészek között keresik. „Amint megerősödik az intézményünk, és lehetőségünk lesz állandó munkatársak alkalmazására, a fiatal színészeket is bevonunk, számukra azonban egyetlen szerepre kötött szerződés nem jelent stabil megélhetést” – fejtette ki Tapasztó. A társulatvezető elmondta: az Aradi Kamaraszínház szervezi az 5. Interetnikai Színházi Fesztivált.
Befejeződhet a felújítás Nagyváradon
Mesemusicallel kezdődik a Nagyváradi Állami Színház 2010/2011-es évadja – mondta el lapunknak Dimény Levente társulatvezető. A Háború a csillagért – Áni Máni, avagy Vazamotor visszavág című zenés darabot Bella István költő és Mészöly Gábor dramaturg írta, a zenét Rossa László szerezte. A premierre szeptember 25-én kerül sor, rendhagyó helyszínen, a Fekete Sas-palotában működő Szabadság moziban – a tervek szerint az évad folyamán többször is játszik majd itt a társulat, hiszen a színházépület a felújítás miatt még mindig nem használható. Október végén mutatják be azt a színművet, amelyet már az elmúlt évad végére terveztek: Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című darabja valószínűleg a filharmónia koncerttermében kerül bemutatásra. A hagyományokhoz híven idén is lesz szilveszteri produkció, majd a társulatvezető reményei szerint februártól végre a műemlékszínházban tarthatja az előadásokat a társulat. Márciusban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátékát tekinthetik meg a váradi bérletesek: a Csíksomlyói passiót adják elő. Lesz ezeken kívül kortárs magyar színmű is: Tasnádi Zoltán Közellenség című darabját Tasnádi Csaba rendezi Váradon. Id. Kovács Levente a rendezője a Closer című amerikai film forgatókönyve alapján színpadra állított Közelről című darabnak, amely szintén bemutatásra kerül az idén. Október 15-én lesz 110. éves a színházépület, és bár a felújítás még ekkor is zajlani fog, a társulat mindenképpen megünnepli a jeles napot. Dimény Levente, aki második évadját kezdi társulatvezetőként a Szigligetinél, elmondta, a társulat továbbhalad a kijelölt úton, de ugyanilyen fontosnak tartja azt is, hogy a repertoár minél szélesebb réteget szólítson meg. Megjegyezte: a tervek szépek, de a színház anyagi keretei igen szűkösek.
Keresztes Attila, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti vezetője lapunk kérdésére elmondta, a kormány megszorító intézkedései csaknem ellehetetlenítik a partiumi teátrum működését. „Mivel a kormány megvonta a bérek 25 százalékát, olyan munkatársunk is van, aki 500 lejt visz haza havonta” – mondta a rendező-igazgató. Keresztes szerint nem tudni, hogyan tudják majd fenntartani az intézményt, hiszen a tavalyi költségvetésük is szűkösen volt elegendő, idén pedig 20 százalékkal kevesebből kell gazdálkodniuk. „Lesz majd olyan téli nap, amikor csak pár órát fűtünk, a színészeknek viszont nem kötelező 17 fok alatti hőmérsékleten dolgozniuk, így megvan az esélye annak, hogy a fűtetlen teremben a próbákat nem vállalják” – magyarázta a társulatvezető. A partiumi teátrum magyar társulata a tavalyi 10 helyett 11 bemutatót tervez. „Bérletrendszerben összesen 16 darabot játszunk majd, mert a 11 bemutató mellett három régebbi darabot újítunk fel, illetve a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bérletcserében elhozza A csoda című darabot, mi pedig cserébe az ottani bérleteseknek játsszuk majd a Három nővér és a Leánder és Lenszirom című előadásunkat” – tette hozzá Keresztes. A 2010/2011-es színházi évadban többek között 2 bábelőadás, 2 nagyszínpadi mesejáték, 2 Broadway-darab (köztük egy musical), és egy olasz vígjáték is szerepel az idei repertoárban. Emellett a tervek szerint több stúdió-előadást is bemutatnak, felolvasó színházat is rendeznek, illetve a bérletesek a Kolozsvárott nagy sikerrel játszott Kövekkel a zsebébent is láthatják, amelyet a múlt héten a Félsziget Fesztiválon is nagy népszerűségnek örvendett. Keresztes elárulta, az ősz folyamán több budapesti teátrum közreműködésével „Keresztes-miniévadot” láthat a magyar főváros közönsége, amelynek során a művész 2 szatmári, egy lengyelországi és várhatóan egy magyarországi rendezését tűzik műsorra. A Harag György Társulat szeptember elsejétől teljesen megújult internetes honlappal jelentkezik, amely a www.harag.eu címen érhető el. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 14.
Stúdióba szorít a válság
„Szeptember huszadikán véget ér a nyári szünet idejére és az új évad első hónapjára hirdetett készenléti munkanélküliség a Tamási Áron Színházban” – jelentette be tegnap a sepsiszentgyörgyi intézmény sajtófelelőse. A három hónapig tartó munkabeszüntetés által a színház mindössze annyi pénzt tudott megspórolni, hogy az intézmény jövőjét veszélyeztető lépések nélkül vészelje át a 2010-es év utolsó három hónapját
Kényszerből erényt
A megszorítások következményeként a szilveszteri produkció kivételével a 2010– 2011-es évad valamennyi új előadása stúdiótérben kerül bemutatásra, ily módon a színház vezetősége csökkenteni tudja a díszletek előállítási költségeit is, melyek anyagi fedezete jelentős mértékben visszaesett az elmúlt évadokhoz viszonyítva.
Művészi szempontból szeretné gyümölcsöztetni az új helyzetet a színház vezetője, a stúdióelőadások adta új lehetőségeket kihasználva úgy, hogy erényt kovácsol a kis költségvetésű, kis térben létrehozott alkotásokból.
„Abból indultunk ki, hogy kis térben kisebb a költségvetés, és ezt a helyzetet megpróbáljuk gyümölcsöztetni, ami a színésznek és a közönségnek is jó, erősíti a kapcsolatot” – mondta Bocsárdi László színházigazgató, aki lapunknak arról is beszélt, hogy a szeptember huszadikán véget érő három hónapos kényszerszabadság egy speciális helyzet volt. A színház dolgozói bár bejártak, az intézmény nem termelt, vagyis nem hozott létre újabb előadásokat, nem adott el és nem vásárolt.
Új bérletek, régi minőség
„Lehetőleg ugyanolyan jó minőséget szeretnénk továbbra is nyújtani a nézőknek, mint eddig” – fogalmazott Bocsárdi, aki az új típusú bérletektől is azt várja, hogy mindenki elmenjen a színházba és megnézze a produkciókat, az újakat és a korábbiakat is.
„Azokat is szeretnénk becsalogatni az előadásainkra, akik eddig nem jártak színházba, de azokat sem szeretnénk elveszíteni, akik munkahelyi elfoglaltságaik miatt nem érnek rá éppen azon a napon színházba menni, amelyre a hagyományos bérlet szól” – nyilatkozta az igazgató.
Az eddig meghirdetett felnőtt és diákbérletek mellett – mindegyik négy előadást foglal magában, ezek közül egyik választható az elmúlt évek sikeres előadásai közül – az idén a sepsiszentgyörgyi intézmény három új bérlettel lepi meg a közönséget. Ábel bérlet egészségügyi dolgozóknak, lelkészeknek, délutáni váltásban dolgozóknak. A bérletet rugalmassága miatt olyan nézőknek kínálja a színház, akik elfoglaltságaik miatt nem tudnak a hagyományos bérletek adott napjain színházba menni. A Bakk Lukács bérlet „azoknak szól , akik azt hitték, nekünk nincsen humorunk” – tudhatjuk meg a sajtóközleményből.
A Tamási Áron halhatatlan hőséről, Bakk Lukácsról elnevezett bérlet kiváló alkalmat kínál a színháztól évek, vagy akár évtizedek óta elpártolt nézőknek is arra, hogy megnézzék, milyen manapság a színház, hogy viccelnek (akár komoly dolgokkal is) ebben az új évezredben. A harmadik típusú új bérlet a Visszajáró bérlet, színházszeretőknek, és mindazoknak, akik úgy érzik, semmit sem szalaszthatnak el.
Megszorítások jegyében
A szokásos két bemutató helyett idén ősszel a sepsiszentgyörgyi színházban egy bérletes előadás, Shakespeare A velencei kalmár című színműve készül el Bocsárdi László rendezésében, főszerepben Mátray Lászlóval és a Sepsiszentgyörgyre nemrég visszatért Szakács Lászlóval. Bérleten kívüli szilveszteri produkcióként Alexandre Dumas A három testőr című regényéből készült musical-átirat kerül bemutatásra Selmeczi György rendezésében, mely előadásban a Tamási Áron Színház művészei mellett újra fellépnek majd a Kolozsvári Állami Magyar Opera énekesei is.
Bérletes előadásként mutatja be továbbá a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Csehov Három nővér című darabját Keresztes Attila rendezésében, a vendégjátékra 2010 októberében kerül sor.
Az intézmény 2011-es tavaszi terveit is a válság jegyében fogalmazta meg. Az új bemutatók sorát Tom Stoppard Árkádia című darabjának bemutatója zárja majd. Amennyiben ezt az intézmény anyagi lehetőségei megengedik majd még két további bemutatóra is sor kerülhet, gyerekelőadásként (9-től 99 éves korig) Ðorde Lebovic Az ezredik éjszaka című darabja Zakariás Zalán rendezésében, kamaratermi produkcióként pedig Jean Genèt Cselédek című drámája Bocsárdi László rendezésében. Műsorra tűzik még Kolcsár József Zabhegyező című ingyenes egyéni előadását, mely J. D. Salinger regénye alapján készült.
Elmúlt bizalmatlanság
Bocsárdi lapunk arra a kérdésére, hogy az önkormányzat nyár eleji bizalmatlankodása mennyire viselte meg, röviden így válaszolt: „Ha a javaslataimat elfogadják és beleegyeznek abba, hogy a magam választotta munkatársakkal dolgozzam, akkor több időm marad az alkotásra is”.
Amint arról lapunkban beszámoltunk Bocsárdi ősztől versenyvizsga nélkül maradhatott a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója, miután az elmúlt öt évben folytatott tevékenységét vizsgáló bővített bizottság engedékenyebb volt, mint az első, amely nem adott neki elég nagy jegyet ahhoz, hogy folytathassa munkáját.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 20.
Országos tanévnyitót tartottak Kolozsváron
Az erdélyi református kollégiumok országos tanévnyitó ünnepségére került sor a hét végén Kolozsváron. A kétnapos rendezvény változatos programja közül megemlítendő az első világháborúban elesett kollégiumi tanárok és diákok emlékét őrző, a kommunizmusban megsemmisített tábla hasonmásának szombati leleplezése, valamint az eseményen részt vevő kollégiumi igazgatók és iskolalelkészek konferenciája, míg vasárnap Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója vehette át a munkáját elismerő Bethlen Díjat Kató Béla főjegyzőtől. Ex Libris Díjakat és annak alapító oklevelét adta át a kilenc református kollégium és gimnázium képviselőinek a Magyar Művészetért Díj alapítója, Gubcsi Lajos, aki szerint kevés olyan valós, egységes szellemi egység van, mint a kilenc református iskola.
A Farkas utcai templomban megtartott istentisztelettel kezdődött a református kollégiumok országos megnyitó ünnepsége szombat délután. Kovács Tibor iskolalelkész igehirdetésekor kifejtette: „Ma rengeteg támadás éri a felekezeti oktatást, ám tudnunk kell, hogy amikor tanítunk és nevelünk, hitvallásos kötelezettségünknek teszünk eleget. Minden ránk bízott gyermeket úgy kell nevelnünk, hogy az Isten dicsőségét szolgálja. Legnagyobb ellenségünk az érdektelenség és a népbutítás, ám vannak jelek, miszerint Isten megáldja munkánkat, és ez folytatásra sarkall”.
Ezelőtt húsz évvel, 1990. október 1-jén szomorúan állt a kollégium akkori tantestülete és diákjai a Farkas utcai templom előtt, és néztük az ókollégium épületét, ahova nem mehettünk be. A templom és az iskola erős szövetséget kötött, amelyet Isten pecsételt meg! – vélekedett Székely Árpád, a kollégium igazgatója. Székely József nyugalmazott lelkipásztor, a kollégium első megbízott igazgatója úgy vélte: a Kolozsvári Református Kollégium most új starthoz érkezett, és ehhez kívánt kitartást.
Lauer Edit asszony a kollégium amerikai támogatói nevében beszélt. – Az amerikai támogatók által lefolytatott keresztszülő- program nem csak anyagilag támogatta a résztvevő diákokat, hanem megerősítette az iskolát és az amerikai magyarok identitástudatát is – hangsúlyozta.
Kónya-Hamar Sándor volt megyei RMDSZ-elnök üzenetét Kovács Tibor iskolalelkész olvasta fel. „A húsz éve föltámadt Kolozsvári Református Kollégium az erdélyi református közösséget építi megalkuvás nélkül, kitartással”, hangzott el. Somogyi Botond a szülői bizottság elnöke pedig arra buzdította a kollégium tantestületét, hogy olyan emberekké formálják növendékeiket, akik a közösségért élnek, hiszen a felekezeti oktatás ezt biztosítja. Pataki Adorján és Szi lágyi János, a Kolozsvári Magyar Opera művészei, volt kollégisták, egy-egy áriát énekeltek el.
Bogdán Zsolt esperes, véndiák beszédében azt hangsúlyozta, hogy a református nevelésnek és oktatásnak ma is van létjogosultsága, még ha ellenvélemények is fogalmazódnak meg ezzel kapcsolatban. Bogdán örömmel tudatta, hogy a Zilahi Református Kollégiumban idén indítottak először első osztályt.
Rácz Melinda magyartanár a kollégium ez alkalomra készített emlékkönyvét mutatta be, majd kiemelte: Székely Árpád végigküzdötte az elmúlt húsz év minden megpróbáltatását, s az igazgató elszánt céltudatossága nélkül nem jött volna létre ez a kiadvány. Bíró Krisztina volt kollégista, színművészetis hallgató egy Reményik-verset szavalt. Keresztes Attila, a szatmárnémeti színház igazgatója kiemelte: megköszöni élete legfontosabb két évét, amelyet a kollégium diákjaként Kolozsváron töltött el. „Örvendek, hogy gyermekem ide jár óvodába”, hangsúlyozta a művész.
A templomi beszédek után a jelenlévők átvonultak a kollégium udvarára, ahol Kolozsvári József, az 1943-as tanévben végzett véndiák leleplezte az első világháborúban elesett kollégiumi tanárok és diákok emléktáblájának hasonmását. – Az 1915-ben végzett évfolyam 1930-ban elhatározta, hogy az első világháborúban elesett tanároknak és diákoknak emléktáblát állít. Erre csakis az 1940-es évek első felében kerülhetett sor. A tábla majd négy évtizeden át állt ezen a helyen, ám 1980-ban az akkori iskola román igazgatója parancsára a táblát leverték és darabokra törték. Az odasiető református lelkésznek azt sem engedték meg, hogy a darabokat összeszedje, és magával vihesse.
Most Bartha-Szallós Levente adományozó révén, továbbá Bartha István és Oltyán István magyarvistai kőfaragó mestereknek köszönhetően leleplezhetjük az egykori tábla hasonmását – hangsúlyozta Kolozsvári József, majd leleplezte a három tanár és tíz diák nevét tartalmazó emléktáblát.
Ezt követően Bogya Katalin és Ősz Előd tanárok városlátogatást szerveztek a nem kolozsvári diákok számára. Este Némethy Zsuzsanna és Nagy Csongor- Zsolt színművészek, továbbá Rigmányi József énekes lépett fel a díszteremben. Az ünnepséget a Rekita Rozália színművész által betanított csapat előadása zárta a tornateremben.
Az iskolaigazgatók és iskolalelkészek tanácskozásán a tanintézetek új vezetőtanácsának összetételéről volt szó. Ábrám Tibor, a miskolci Lévay József Református Gimnázium igazgatója tudomása szerint Magyarországon létre kívánnak hozni egy református közoktatási alapot, amellyel az anyaország határán kívüli református kollégiumokat támogatnák, továbbá megbeszélték az egyházi iskolák idei közös eseménynaptárát, tudtuk meg Kovács Tibor iskolalelkésztől.
Bethlen Díj és Ex Libris Díjak átadása
Vasárnap a különböző kollégiumokból érkezett lobogók gyülekezésével folytatódott a Református Kollégiumok idei tanévének országos megnyitója és a Kolozsvári Református Kollégium újraindulásának 20 éves évfordulója alkalmából szervezett programsorozat. A Farkas utcai református templombeli ünnepi istentiszteleten Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője hirdetett igét. Prédikációjában kiemelte a folyamatos fejlődés fontosságát. – Emellett Isten arra biztat mindenkit, hogy ne csak kegyelemben, hanem Jézus tanításának ismeretében gyarapodjon – magyarázta az igét a lelkész. – Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az értékeket lassú, türelmes munkával lehet megteremteni – figyelmeztetett a főjegyző, majd reflektált az aktuális tanügyi problémákra. Székely Árpád iskolaigazgató felemelő eseménynek nevezte a kilenc református tanintézmény közös ünnepét. Elmondta: minden rendezvény, amelynek együtt tudunk örülni, közösséget teremt, reményt ad a további munkához. Felidézte azt a kort, amikor egykori egyházi vezetőink ragaszkodtak ahhoz, hogy neveljék a gyermekeket, majd hozzátette: az állam még mindig furcsának tartja, hogy az egyház vállalta az oktatás terhét.
Számos hiányosság és nehézség felsorolása mellett Székely Árpád a legfontosabbnak egy stabil tanügyi törvény kidolgozását tartja, ami az iskolák autonómiájára alapozna. Ami pedig a Kolozsvári Református Kollégium által nyújtott többletet illeti, az intézményvezető kiemelte a hitvallásos nevelés fontosságát, valamint az egyházi értékek elsajátítását.
Kató Levente az egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében Józsué szavait idézte, aki tömören megfogalmazta a vallásszabadság lényegét. Hangsúlyozta: a kilenc református kollégium az évek során kis létszámú iskolából többszintű, fejlett iskolává nőtte ki magát. A tanácsos a tanintézmények pozitívumaként említette meg az ösztöndíjrendszert, a tehetséggondozást és a keresztszülőprogramot is, de beszéde nyomán képet alkothattunk a kollégiumi tevékenységekről és a jövőbeli tervekről is.
Péter Tünde főtanfelügyelőhelyettes kifejtette: mindig különös varázsa van az ilyen ünnepnapoknak, viszont ez a kollégiumi megnyitó töblettel rendelkezik. – Nem csak dolga után szétszaladó emberek ülnek itt, hanem gyülekezet vagyunk – mondta. Hozzátette: ma már nem csak a város, de az ország határain túl is ismerik a református kollégiumot. – Azok a szülők, akik ide iratták be gyermekeiket, jól választottak, hiszen a tanintézményben kiváló pedagógusok dolgoznak – méltatta a kollégiumban dolgozó tanárok munkáját, eredményekben és áldásokban gazdag tanévet kívánva.
Kötő József képviselő szerint a felekezeti iskoláknak hármas küldetésük van: megmaradni a transzilván értékek világában, a hitből élő igaz ember formálása, illetve a közösségépítés. Az országos évnyitó keretén belül adták át a Bethlen Díjat, amelyet 2004-ben alapítottak és egy maradandó szellemi értéket teremtő pedagógusnak ítélik oda. Idén Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója vehette át a munkáját elismerő díjat Kató Béla főjegyzőtől. Ruszka Sándor József kézdivásárhelyi református lelkész laudációjából kiderült, hogy a történelem szakos igazgató 1963-ban született unitárius családban és 2001-ben vette át a kézdivásárhelyi tanintézmény igazgatását. Munkájának, kitartásának, jó szervezőképességének eredménye, hogy az iskola új épületbe költözhetett. Az intézményvezetőre jellemző a kitartás, a következetesség, a pontosság és az egyházi iskola iránti elkötelezettség.
Ezt követően az Ex Libris Díjakat és annak alapító oklevelét adta át a kilenc református kollégium és gimnázium kéviselőinek a Magyar Művészetért Díj alapítója, Gubcsi Lajos, aki szerint kevés olyan valós, egységes szellemi egység van, mint a kilenc református iskola. A hatkötetes, Kárpát-medencei örökös létünket bizonyító könyvcsomagot átvehették a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Líceumból, a kézdivásárhelyi Református Kollégiumból, a Királyhágómelléki Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumból, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumból, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból, a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumból, a Szatmárnémeti Református Kollégiumból és a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumból érkezett vendégek. A kétnapos rendezvénysorozatot az iskola kórusának rövid bizonyságtétele
DÉZSI ILDIKÓ, NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)2010. december 30.
Nehéz, de sikeres évet zár a színház
A sok felmerült nehézség és hiányosság ellenére művészileg sikeresnek mondható évet zárt a Szatmárnémeti Északi Színház. A színház idei sikereit, valamint problémáit az intézmény igazgatója, Stier Péter, a magyar tagozat művészi igazgatója, Keresztes Attila és a román tagozat művészi igazgatója, Andrei Mihalache tegnap sajtótájékoztató keretében ismertette a sajtóval. Stier Péter elégedett az elmúlt évvel, elmondása szerint tíz százalékkal nőtt a színházlátogatók száma, ami azt jelenti, hogy idén több mint 70 ezer néző tekintette meg az előadásaikat. A jegyekből és bérletekből származó bevétel is hét százalékkal nőtt. A fejlesztések terén az Ács Alajos Stúdióterem felújítását, az irodahelyiségek átszervezését és felújítását, konferenciaterem kialakítását, egy hétszemélyes Logan gépjármű beszerzését, a Harag György Társulat megújult honlapját nevezte meg, valamint végre sikerült Kolozsváron benyújtani a színház épületének felújítási projektjét. Fontos tényezőként említette ugyanakkor, hogy 2011 januárjától bankkártyával is lehet majd fizetni a színház pénztárában, amire eddig nem volt lehetőség. A nehézségeket illetően, a 25%-os bércsökkentés rendkívül rossz helyzetbe hozta a színházat, ugyanis van olyan alkalmazott, akinek emiatt havi 500 lejes fizetésből kell fenntartania magát. Stier Péter ugyanakkor nehézségként nevezte meg a tárolóhelyek hiányát is, mely megnehezíti a színházi kellékek és ruhák raktározását. Andrei Mihalache, a román társulat művészeti igazgatója elmondta, az alacsony bérek miatt sajnos három színész is elhagyta a társulatot, ugyanakkor két új taggal gazdagodtak. Keresztes Attila, a Harag György Társulat művészeti igazgatója elmondta, művészi szempontból rendkívül sikeres évet zár a társulat. Idén tizenegy bemutatóra került sor és 175 előadást tartottak. Az előadások meghozták gyümölcsüket, hiszen több díjat is kiérdemeltek színészeink, valamint számtalan magyarországi és országos fesztiválon vettek sikeresen részt. A magyar színházlátogató közönség száma ebben az évben 17,5%-kal nőtt tavalyhoz képest, a sajtóban pedig idén egy év alatt írtak annyit a társulatról, mint eddig tíz év alatt összesen – tudtuk meg Keresztestől. A pályázatok révén a magyar társulat 2010-ben összesen 135 500 lejt nyert. Bár a pénzügyi nehézségek kihatással voltak az alkalmazottakra, a színház lelkes tagjai továbbra is igényes és művészileg felejthetetlen előadásokkal szeretnék meglepni a nagyérdeműt az elkövetkezendő új esztendőben is. György B. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)2011. június 17.
Kezdõdik a kisvárdai seregszemle
Pénteken kezdõdik a 23. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, ahol a határon túli magyar színházak elõadásait tekintheti meg az anyaországi közönség. Stier Péter igazgató közölte, a Szatmárnémeti ?szaki Színház Harag György Társulata, akárcsak az elõzõ években, idén is részt vesz a kisvárdai fesztiválon. Ezúttal Carlo Goldoni vígjátékát, a Chioggiai csetepatét játsszák majd versenyen kívül június 24-én a Várszínpadon. Stier Péter elmondta: a darabot a fesztivál szervezõi választották ki az idei évad elõadásai közül, melyeket DVD-n néztek meg. A szóban forgó vígjátékot idén tavasszal Kolozsváron is bemutatták. Keresztes Attila, a társulat mûvészeti vezetõje, a darab rendezõje a Krónikának elmondta: jelezte a kisvárdaiaknak, hogy az elmúlt évadban a Harag György Társulatnak nem sikerült olyan darabot színre vinnie, amellyel egy versenyen jó esélyekkel indulhatnának. A mûvészeti vezetõ kifejtette: a fesztivált elsõsorban egy találkozónak tartja, hozzátéve: az évad utolsó elõadásával nem sikerült elkészülniük, Füst Milán Boldogtalanok címû darabjának a próbái elkezdõdtek ugyan, azonban a pénzhiány nem tette lehetõvé, hogy be is mutassák. Ez lett volna az a produkció, amivel akár rangos versenyen is indulhattak volna. A Füst Milán-darabbal kezdik viszont októberben a következõ évadot.
A Nagyváradi Magyar Színház Szigligeti Társulata Luigi Pirandello Hat szereplõ szerzõt keres címû színmûvével utazik Kisvárdára. Az évadban nagy sikerrel játszott, a 20. század elején született darabot hétfõ délután tekintheti meg a fesztivál közönsége a Mûvészetek Házában. Az elõadást Zakariás Zalán rendezte, és a társulat szinte minden mûvésze játszik benne. Vasárnap a Nagyvárad Táncegyüttes itthon sikerrel játszott elõadása látható a Mûvészetek Házában, a fesztivál gyerekprogramjának keretében. A Tamási Áron elbeszélése alapján létrehozott táncos mesejáték rendezõpárosa Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetõje és László F. Csaba, a táncegyüttes koreográfusa. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén két elõadását mutatja be Kisvárdán. Az elsõ napon, az ünnepi megnyitót követõen William Shakespeare Ahogy tetszik címû közismert vígjátékát adják elõ, Koltai M. Gábor rendezésében, szombaton pedig a gyerekprogramban kétszer is játsszák a Zián és Kopik címû bábelõadást, Palocsay Kisó Kata rendezésében.
A marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulata Csehov Platonovjával szerepel a fesztiválon, de a magyarországi közönség a társulat örökös tagja, Farkas Ibolya Börtönnapló címû egyéni elõadását is megtekintheti, míg a Marosvásárhelyi Mûvészeti Egyetem Akadémiai Mûhelye Vaszilij Szigarjev kortárs orosz szerzõ Guppi címû drámájával lép fel. Székelyudvarhelyen pénteken, a kisvárdai fesztivál nyitónapján zárul az évad, a társulat azonban a magyarországi seregszemlén is fellép Egressy Zoltán Portugál címû tragikomédiájával. Szatmárnémeti után a Kisvárdai Fesztiválon mutatja be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az évad legjobb darabját, Carlo Goldoni Hazugját. A kisvárosban játszódó történetet, ahol a lakók nyugalmát egy hazudozó kavarja fel, Barabás Olga vitte színre.
A Csíki Játékszín társulata jelenleg már Magyarországon tartózkodik, hiszen nemrégiben felléptek Dunaújvárosban, ahol a Vaknyugat és Mint a sót címû elõadásaikat játszották, Budapesten a Liliom címû elõadással, Kecskeméten a Csókos asszony címû produkcióval szerepeltek, és onnan utaznak Kisvárdára, ahová a Finito címû produkcióval hívták meg õket. A kisvárdai program elsõ nyitóprodukciója egyébként pénteken a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Shakespeare-elõadása, A velencei kalmár lesz, amelyet a versenyprogramjában játszanak. A Bocsárdi László rendezésében színre vitt elõadás érdekessége, hogy a közönség a színpadról nézi a színészeket, akik a zsinórpadláson, a nézõtéren játszanak.
Az erdélyieken kívül természetesen az újvidékiek, a szabadkaiak, a kassaiak is szerepelnek az egyhetes seregszemlén, de színre lépnek komáromi társulatok is, de gyerekprogramok, kiállítások, zenés mûsorok, koncertek, utcaszínház, népmûvészeti vásár és gasztronómiai bemutató is színesíti a programot.
Krónika (Kolozsvár)2011. augusztus 17.
Jövő héten kezdődnek a Partiumi Magyar Napok
A tizedik alkalommal megtartott PMN most a szokásosnál hoszszabb, ötnapos lesz. Stier Péter főszervező szerint a fő helyszín most is a város legnagyobb és leghangulatosabb parkja, a Kossuth-kert lesz, itt kapnak helyet a hétvégi események, ugyanakkor számos újdonsággal is várják az érdeklődőket.
Közel 30 ezer résztvevőt várnak az idei, jubileumi Partiumi Magyar Napok (PMN) rendezvénysorozatra, amely egy hét múlva veszi kezdetét. A tizedik alkalommal megtartott PMN most a szokásosnál hoszszabb, ötnapos lesz. Stier Péter főszervező szerint a fő helyszín most is a város legnagyobb és leghangulatosabb parkja, a Kossuth-kert lesz, itt kapnak helyet a hétvégi események, ugyanakkor számos újdonsággal is várják az érdeklődőket. Nagy sikert arattak az idei színházi fesztivál alkalmával a Tűzoltótorony mellett felállított szabadtéri színpadon tartott előadások, ezért a PMN nyitórendezvényét is itt tartják: a Debreceni Csokonai Színház egy operett-összeállítást ad elő augusztus 24-én.
Ugyanitt lép fel másnap a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, mely az Anconai özvegyet játssza Keresztes Attila rendezésében. Rendhagyó helyszínnek számít továbbá az újközpont is, ahol péntek este a Száztagú Cigányzenekar koncertezik majd. Hétvégén a Kossuth-kertben két színpaddal várják nézőket – a nagyobbikon az ismertebb együttesek és előadók lépnek majd fel, kialakítanak továbbá egy szigetet a folkszínpad környékén, ahol a néptáncosok és -zenészek fellépései mellett a látogatók figyelemmel követhetik a gyerekutcában zajló programokat, a népi mesterek bemutatóit, továbbá megkóstolhatják a szatmári konyha remekeit.
A Kossuth-kert péntek esti sztárvendége a Kistehén Tánczenekar lesz, vasárnap pedig Nagy Feró és a Beatrice lép fel. Szombaton az RTL Klubból ismert Polgár Péter és a TV2 Frizbi stand up comedy versenyének győztese, Orosz György szórakoztatja a közönséget, majd a Magna Cum Laude koncertezik. Az újközpontban tartják majd a zárórendezvényeket – augusztus 28-án, vasárnap itt lép fel a Besh o droM együttes, valamint a magyar kortárs népzene nagykövete, a Magyar Köztársaság tisztikeresztjével is kitüntetett Ghymes.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)2011. szeptember 1.
Szeptemberben kezdi első évadját a Szigligeti Színház
Tegnap óta ismét Szigligeti Színháznak hívják Nagyvárad magyar teátrumát. Czvikker Katalin menedzserigazgató, valamint Szabó K. István, a Szigligeti Társulat, Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat és Miklós János, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatójának évadkezdő sajtótájékoztatójával egy időben szavazta meg a Bihar Megyei Tanács a színház névváltoztatásáról szóló határozattervezetet, amelyet a váradi önkormányzat előző nap hagyott jóvá.
Így ismét Szigligeti Színháznak hívják a magyar intézményt Nagyváradon, amely a magyar színtársulat mellett az említett báb- és tánctársulatot is magában foglalja. A névváltoztatást a színház kezdeményezte, így az évad mottója „111 éves a Szigligeti Színház” – mondta Czvikker Katalin, aki több újdonságról is beszámolt. Szeptember 5–10. között új jegyeladási rendszert tesztelnek: interneten keresztül is válthatnak jegyet az érdeklődők. A páholyok bemutatóbérleteinek ára kissé magasabb lesz, páholytól és helytől függően 150 és 250 lej között változik, ám ezek megvásárlói egy-egy szociálisan hátrányos helyzetű diák bérletét támogatják. Az új évadban 60-80 diák juthat majd el ily módon színházba. Egyébként mind a színtársulat, mind a Nagyvárad Táncegyüttes iskolai programokat is szervez ebben az évadban. Újdonság még, hogy a kisiskolások bérlete egy bábszínházi előadásra (Rómeó és Júlia), a felnőttbérletek pedig egy táncjátékra (Bartók Amerikából) is érvényesek.
Vendégművészek, bérletcserék
„A nagyváradi színház pár éven belül európai színház lesz” – mondta Szabó K. István rendező, a Szigligeti Társulat új művészeti igazgatója, aki részletesen beszámolt az új évadról. Szeptember 14-én rendhagyó helyszínen, a Félixfürdőn az Európa című darabbal (Szabó K. István rendezése) kezdődik az évad, a kőszínházban novemberben lesz az első előadás, Szigligeti Ede Liliomfi című darabját a szatmárnémeti magyar társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila rendezi. Szilveszterkor a Mágnás Miska című operettet a magyarországi Tasnádi Csaba rendezésében láthatja majd a közönség. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával egyébként szorosabb együttműködést terveznek, mondta a társulatvezető, ebben az évadban két darabot játszanak a szatmáriak Váradon bérletes előadásként, Carlo Goldoni Choggiai csetepaté és Muszty Bea és Dobay András A kék csodatorta című darabját. Tavasszal Teodor Cristian Popescu rendezi Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című darabját, ebben a debreceni Csokonai Színház művészét, Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színésznőt is láthatja a váradi közönség. A társulatvezető tavasszal Szophoklész Oidipusz királyát viszi színre, Meleg Vilmos színművész pedig az 50 éve pályán lévő Halasi Erzsébet jubileumi egyéni előadását rendezi, melyet novemberben láthat a közönség, decemberben pedig a 80 éves magyar hangosfilm előtt tisztelegnek.
Bábszínházat, táncjátékot kicsiknek, nagyoknak
Értékközpontú, ugyanakkor rugalmas bábszínházat szeretnének, mondta Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti vezetője. Fontos a rugalmasság, mivel Nagyváradon 1200, Bihar megyében 2400 óvodás és kisiskolás van, ezért mind a kisebbeket, mind a nagyobbakat megszólítanák előadásaikkal. Terveik között szerepel például az úgynevezett baba-bábszínház, melynek keretében tízperces foglalkozásokat tartanának háromévesnél kisebb gyermekeknek és szüleiknek, nagyszüleiknek, de játszóház indítását is tervezik.
Idén öt bemutatóval készülnek, és két előadást tartanak műsoron a korábban játszottakból, újdonság, hogy a bábelőadásokra is külön bérletrendszert vezetnek be mind a megyeszékhelyen, mind vidéken. Az évadot a Paprikajancsi kalandjai című vásári bábjátékkal kezdik a társulatvezető rendezésében, majd Rómeó és Júlia történetét elevenítik meg Tóth Tünde rendezésében.
Mátyás király és a kolozsvári bíró történetét a Váradon már jól ismert magyarországi rendező és dramaturg, Rumi László és munkatársa, Buda Ferenc állítja színpadra novemberben. Februárban a Háry János című előadást Lélek Sándor Levente rendezi, és akár felnőtteknek is ajánlják a májusban bemutatandó Tabula Rasa című nonverbális előadást a magyarországi Bartal Kiss Rita rendezésében. A Nagyvárad Táncegyüttes novemberben mutatja be Bartók Amerikából című táncjátékát, melyet a zeneszerző születésének 130. évfordulója alkalmából állít színpadra László Csaba koreográfus-rendező – mondta el Miklós János művészeti vezető. Tavasszal a jövőre tízéves fennállását ünneplő táncegyüttes nagyszabású produkcióra készül. Amatőr táncegyüttesek bevonásával, Az fényességnek diadaljáról címmel a városalapító Szent László király emléke előtt tisztelegnek majd Kádár Elemér rendezésében.
Fried Noémi Lujza. Krónika (Kolozsvár)2011. október 11.
Szigligeti-ünnep Szigligetivel
Új reményekkel, új struktúrában, új szemlélettel és felújított épületben hirdet ünnepi évadot Szigligeti Ede 1849-ben írt Liliomfijával a nagyváradi Szigligeti Színház, a kőszínház 111 éves évfordulóján.
Új struktúráját és 111. évfordulóját ünnepelve stílszerűen névadója, Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékával nyitja meg kapuit a nagyváradi Szigligeti Színház október 15-én, szombaton 19 órától. „Az ünnepi évad alkalmából tematikus naptárral, a társulatokat bemutató kiadvánnyal, kiállítással készülünk” – számolt be a tervekről Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzserigazgatója tegnapi, színháznyitó tájékoztatóján.
Értékvesztett „Liliomfik”
„Új korszak kezdődik a Szigligeti Színház számára, egy olyan korban, amelyben minden vidéki színháznak meg kell találnia saját magát, saját szemléletét, ez az Európai és a Világszínházak kötelessége” – mondta a sajtótájékoztatón Keresztes Attila a Liliomfi meghívott rendezője.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának művészeti igazgatója hangsúlyozta: 111 év alatt nagyot fordult a világ, és óriásit változott a társadalom, így „a mai Liliomfi nem lehet ugyanaz a Liliomfi mint egykoron, örökösen ciklikusan ismétlődő és új problémákra is reflektálnia kell”.
Keresztesi szerint a Liliomfi lényegében a színész és a társadalom viszonyát ábrázolja, a színészet dicséretét jelenti egyfajta, jó értelemben vett irónia által, mellyel a színész az őt körülvevő világhoz viszonyul. „A színészek egykoron nagyon sanyarú sorsúak voltak, amikor a társadalom még nem ismerte el a színművészet értékét, mára pedig ismét arra a sorsra jutottak, ugyanis a társadalom hajlamos ismét kevésbé értékelni a művészeteket” – fogalmazott a rendező.
Van kereslet a társulatra
Szabó K. István, a Szigligeti Színház művészeti igazgatója elmondta, dolgoznak azon, hogy a régi rossz hírnevük eltűnjön végre, ugyanis sokan elrettentő példaként hozzák fel a nagyváradi színjátszást. Ennek ellenére azonban az áldatlan, „kint ragadt” körülmények között is születtek igen értékes és érdekes produkciók, hangsúlyozta Szabó.
Czvikker Katalin az idei évad anyagi vonatkozásairól is beszámolt – elmondása szerint a színház 2,7 millió lejt kapott a megyei tanácstól személyzeti, 300 ezer lejt pedig egyéb költségekre. Mint megtudtuk, a színház eddig közel kétszáz bérletet értékesített, az online jegyvásárlásnak köszönhetően pedig sok határon túli látogatója is van a társulatnak.
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a váradi magyar színház a prefektusi gáncsoskodások ellenére február 27-én önállósodott – az új intézmény magában foglalja a bábos Lilliput Társulatot és a Nagyvárad Táncegyüttest is. A Iosif Vulcan Színházhoz a Crişana Táncegyüttes és a bábszínház román társulata, az Arcadia került
Totka László
Új Magyar Szó (Bukarest)2011. november 14.
Nyílt levelekben vitatkoznak a szatmárnémeti színészek
Lőrincz Ágnes Keresztes Attila védelmére kel, Bessenyei István pedig nyugalomra inti a feleket, arra kérve mindenkit, legalább az évadot vigyék végig.
Nyílt levelekben vitatkoznak egymással a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagjai: Nagy Csongor, a társulat egyik sztárszínészének csütörtöki levele után – amelyben kifejti, hogy az anyagi problémákon túlmenően is komoly gondok vannak a színházban, és hogy Keresztes Attila művészeti vezető nem hajlandó a gondokkal foglalkozni – most újabb két színész fordult a sajtóhoz.
Lőrincz Ágnes, aki 2001-től öt évig a társulat művészeti vezetője volt, Két év, amitől több lettem című levelében pártfogásába vette Keresztes Attilát, Bessenyei István, a trupp rangidős színművésze pedig arra inti a vitázó feleket, hogy higgadtan gondolják át a problémákat, és arra koncentráljanak, hogy legalább az évadot lehessen a kezdeti felállással végigvinni.
„Azt gondolom, hogy ami a színházunkban és a színházunk körül most történik, az a minőség és művészi színvonal elleni puccs. Most Keresztes Attilán próbálja elverni a port, mind a politika (ami nem lep meg), mind a kollégák, akik talán saját félelmeiket, önmagukkal való elégedetlenségüket próbálják igazolni, leplezni ezáltal. És bár elég sok mindent megértem már, igazgató is voltam a társulatnál, szóval tudom, kitől mi várható – most mégis meglepetés ért – írja Lőrincz Ágnes. – Mindenki elismeri Keresztes Attila érdemeit, a színházban általa létrejött minőségi változást, de ugye hát ez nehéz, fáradságos, gyötrelmes egyeseknek – másoknak meg túl sokba kerül.”
A színművész elismeri, hogy valóban gondot jelentenek az alacsony fizetések, de szerinte ebben Keresztes nem hibás, emiatt az önkormányzatot okolja. „Ami a pénzt illeti, hát az valóban kevés. Megalázóan kevés. Olvasom, hogy nincs törvényes lehetőség. Van, uraim! Van! És van olyan önkormányzat is (feleekkora városban is), ahol áldoztak a kultúrára, a színházra, és a színészek megkapták a színházi törvény által engedélyezett legmagasabb fizetéseket” – írja. „Őszintén drukkoltam érte, hogy ennek a fiatalembernek sikerüljön, hogy legyen ereje, kitartása és bátorsága végigvinni azt, amit nekem sem sikerült – de amiben őszintén hiszek. Mert szakmai tudása az van, nem kétséges” – olvasható Lőrincz Ágnes levelében.
Bessenyei István szerint „az évadnak mennie kell, az előadásokat az elsőtől az utolsóig le kell játszani, a műsortervet végig kell vinni annak, aki eltervezte és felépítette, azokkal a színészekkel, akikre a szerepeket kiosztották”. „Ez az egész botrány lassan a színház ügyének árt, a társulatot emészti fel, és a kollégák munkáját veszélyezteti” – írja a társulat legidősebb aktív színésze, aki szerint az évadtervet akkor is teljesíteni kell, ha magánemberként nem tudnak megegyezni a felek, aztán évad végén eldöntheti a társulat, hogy kinek kell mennie.
„Most itt van ez a helyzet. Elmentetek, és recseg-ropog minden. Az egész évad veszélyben forog. A tömeg pedig skalpot akar – a Keresztes skalpját. Természetes is, mert a néző, aki rajong értetek, és nem látja át a belső működést, a kockázatokat, ki másra is mutathatna rá, mint a főnökre?” – üzeni Bessenyei a két felmondott kollégájának, Nagy Csongornak és Rappert Gábornak, rámutatva, hogy nem egyedül Keresztes felelőssége a béke és nyugalom biztosítása. „Tegyétek félre most a személyes gondokat, a szakmai sértettséget, a pénzügyeket mindhárman, és jussatok megegyezésre” – javasolta a két színésznek és a művészeti vezetőnek Bessenyei István
Krónika (Kolozsvár)2011. november 17.
Sajtónyilatkozat
Alulírottak – valamennyien a Harag György Társulat tagjai, a színház munkatársai – a sajtóban és a város életében nagy vihart kavaró felmondások és az ezek mentén kibontakozott nyilatkozatháború kapcsán egy közös állásfoglalás megfogalmazását láttuk szükségesnek.
Alulírottak – valamennyien a Harag György Társulat tagjai, a színház munkatársai – a sajtóban és a város életében nagy vihart kavaró felmondások és az ezek mentén kibontakozott nyilatkozatháború kapcsán egy közös állásfoglalás megfogalmazását láttuk szükségesnek, amely reményeink szerint pontot tehet ennek a szomorú, és mindenki számára ártalmas ügynek a végére, annak érdekében, hogy a továbbiakban háborítatlanul folytathassuk a munkánkat, a színház pedig arról szóljon, amiről szólnia kell: közös alkotásról, színészek és közönség találkozásáról, jó előadások létrehozásáról.
Valamennyiünket szomorúsággal töltött el, hogy két nagyszerű színészkollégánk, Nagy Csongor Zsolt és Rappert Gábor elhagyja társulatunkat, ahogyan a nyáron felmondott, tudomásunk szerint főként anyagi okokból külföldre távozott két kolléga hiánya is.
Nagy Csongor Zsoltot és Rappert Gábort valamennyien épp oly fontos, tehetséges és nagy szakmai tudású alkotótársaknak tartjuk, mint a sajtóban oly sokszor támadott művészeti igazgatónkat, Keresztes Attilát, akinek két évados munkája nyomán társulatunk számos szakmai elismerésben részesült, és a legrangosabb romániai magyar színházak sorába emelkedett.
Ugyanakkor nehezen érthetnénk egyet azzal, hogy kollégáink évad közben hagyták ott társulatunkat: az ilyen lépés valamennyiünkre súlyos terheket ró.
Egy színtársulat mindig zárt alkotói munkaközösség. Legfontosabb döntéseit – a saját jövőjét illetően is – társulati gyűlések során hozza meg, nem pedig a sajtónyilvánosság előtt. Társulatunk három ízben is tartott társulati gyűlést, még azelőtt, hogy a probléma, magukat megnevezni nem kívánó személyek révén kiszivárgott volna a sajtóba. Ezeken a gyűléseken mindkét kollégánk részt is vett. A gyűléseken elhangzottak számos részlete már ismertté vált a különböző sajtóorgánumokon keresztül a város nyilvánossága előtt – köztük az a tény is, hogy a művészeti igazgató felajánlotta felmondását arra az esetre, ha ez maradásra bírja Nagy Csongor Zsoltot és Rappert Gábort. Ezt a felajánlást a felmondott kollégák nem fogadták el.
A társulati gyűléseken megszületett döntések értelmében, valamint a szakmánk írott és íratlan szabályainak szellemében, a továbbiakban zavartalanul szeretnénk folytatni alkotómunkánkat, a jelenlegi felállás és társulati összetétel szerint, beleértve a művészeti igazgatót, Keresztes Attilát is – miközben felmondott munkatársainkat bármikor készek vagyunk őszinte kollegiális tisztelettel és szeretettel visszafogadni soraink közé.
Két vezető színész hirtelen távozása rányomja bélyegét bármely társulat életére és hangulatára, és megingathat egy egész évadot. Egy művészeti igazgató meggondolatlan eltávolítása azonban romba is döntheti azt.
A fentiek jegyében arra kérjük a sajtó képviselőit, a helyi politikumot és a közönséget, biztosítsák számunkra a tisztességes alkotómunkához szükséges nyugalmat és háborítatlanságot azzal, hogy elhamarkodott döntések, aláírásgyűjtések, levelek és sajtónyilatkozatok helyett, továbbra is látogatják előadásainkat, a tőlük megszokott szeretettel bátorítva megfogyatkozott társulatunkat a további színvonalas, kitartó alkotómunkára.
Tisztelettel,
Lőrincz Ágnes színész
Bessenyei István színész
István István színész
Nagy Orbán színész
Gaál Gyula színész
Gál Ágnes színész
László Zita színész
Zákány Mihály színész
Galló Ernő színész
Némethy Zsuzsa színész
Varga Andrea színész
Boros Csaba színész
Nagy Anikó bábszínész
Bandura Tibor bábszínész
Bandura Emese bábszínész
Bessenyei Gedő István dramaturg
Balogh Attila rendező
Bodó A. Ottó dramaturg
Stier Péter ügyvezető igazgató
Végh Balázs irodalmi titkár
Tamás Ágnes művészeti titkár
erdon.ro2011. november 18.
Lezárná a színházbotrányt a szatmári társulat – felmondások Székelyudvarhelyen is
Közös sajtónyilatkozatot adott ki a szatmárnémeti Harag György Társulat munkaközössége a színházban kialakult botrány és nyilatkozatháború kapcsán, amelyben kifejtik: szeretnék lezárni az ügyet.
Mint írják, sajnálják, hogy két nagyszerű színészkollégájuk, Nagy Csongor és Rappert Gábor elhagyja a társulatot, ahogyan a nyáron felmondott, főként anyagi okokból külföldre távozott két kolléga hiánya is szomorúsággal tölti el őket. „Ugyanakkor nehezen érthetnénk egyet azzal, hogy kollégáink évad közben hagyták ott társulatunkat: az ilyen lépés valamennyiünkre súlyos terheket ró” – olvasható a nyilatkozatban, hozzáteszik ugyanakkor, hogy mindkét színészt bármikor készek „őszinte kollegiális tisztelettel és szeretettel visszafogadni”. „Két vezető színész hirtelen távozása rányomja bélyegét bármely társulat életére és hangulatára, és megingathat egy egész évadot.
Egy művészeti igazgató meggondolatlan eltávolítása azonban romba is döntheti azt” – írják, hozzátéve, hogy kitartanak Keresztes Attila mellett, akinek kétéves munkája nyomán a társulat „a legrangosabb romániai magyar színházak sorába emelkedett”. „A fentiek jegyében arra kérjük a sajtó képviselőit, a helyi politikumot és a közönséget, biztosítsák számunkra a tisztességes alkotómunkához szükséges nyugalmat és háborítatlanságot azzal, hogy elhamarkodott döntések, aláírásgyűjtések, levelek és sajtónyilatkozatok helyett továbbra is látogatják előadásainkat” – szögezték le a társulat tagjai.
Az anyagi gondok egyébként más romániai magyar színtárulat munkáját is veszélyeztetik. Miután szeptember elején az udvarhelyi Tomcsa Sándor-színház kedvelt színésze, Posta Ervin otthagyta a világot jelentő deszkákat, mert pincérként többet tud keresni, most a társulat közönségszervezője, Szarvas Zsuzsanna is távozott, akit nem tudtak alkalmazni munkakönyvvel.
„Az udvarhelyi az egyik legkisebb költségvetéssel működő színház, a fizetések itt is valóban nagyon alacsonyak, és örökösen azzal a dilemmával küzdünk, hogy érdemes-e folytatni, vagy sem” – mondta el a Krónikának Nagy Pál színházigazgató, hozzátéve: ha a színészek nem hivatásként fognák fel ezt a munkát, akkor már régen bezárhatták volna a színházat. Kifejtette: szűkös anyagi lehetőségeikhez mérten póbálják a lehető legjobb körülményeket megteremteni a színészeknek, de bizonyára a társulat minden tagjában felmerült a kérdés, hogy ezt így meddig lehet csinálni.
„Egyelőre a megoldást keressük, és nem a könynyebb utat választjuk, de ha valaki egyénileg úgy dönt, hogy elhagyja a társulatot, az ellen aligha tehetünk. Megpróbáljuk pótolni a hiányzó személyeket, és ha egy mód van rá, csak akkor veszünk fel új embert, ha az legalább olyan jól teljesít, mint az előző” – összegzett az igazgató.
Krónika (Kolozsvár)2012. január 25.
Jól sikerült színházi bemutatkozás Budapesten
A Határon Túli Színházak Előadásai sorozat keretében lépett fel hétfőn este Budapesten a Nagyváradi Szigligeti Színház a Liliomfi című produkciójával.
A Határon Túli Színházak Előadásai sorozat a tavaly megszűnt Vendégségben Budapesten című program folytatásának is tekinthető, annál is inkább, mert a néhai program igazgatója és a mostani sorozat projektvezetője ugyanaz a személy, Goldschmied József. Ő volt az, aki, miközben színészeink az öltözőben készültek az előadásra, néhány érdekes és hasznos információval látott el: „1996-ban indítottam el a Vendégségben Budapesten című, a határon túli magyar színházi előadásokat bemutató sorozatot. Akkoriban ez kuriózum volt, noha akkor már működött a Kisvárdai fesztivál. A rendszeres jelenlét, az évadszerű működés sokban hozzájárult ahhoz, hogy most már nem beszélünk határon túli magyar színházakról, hanem mára a magyar színjátszásnak szerves része lett a külhoni színházak munkája. Egy olyan vérkeringés indult meg, amire nagyon nagy szükség volt. Évről évre egyre többen jönnek el a határon túli színházak előadásokra.” A mostani sorozatra a fővárosi önkormányzat biztosított költségvetést a József Attila színháznak, az intézmény pedig Goldschmiedet kérte fel a sorozat lebonyolítására. Ő hangsúlyozta: fontosnak tartották azt, hogy a megújult, önálló nagyváradi magyar színház bemutatkozzon Budapesten, még úgy is, hogy a meghívott előadásukat előzőleg nem látták.
Okok az örömre
A váradiak nagyon jól teljesítettek, Liliomfijukkal meghódították a teltházas közönséget, különösen a fiatalok voltak vevők a darabban megjelenített merész, aktuális poénokra. A vastapssal gazdagon jutalmazott produkció végeztével egy rövid protokollrendezvényre került sor a színpadon. Elsőként Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója szólt a színészekhez: „Goldschmied Józseffel egyetemben nagyon örülök annak, hogy ezt az előadást ide tudtuk hozni. Bízunk benne, hogy nekünk is lesz majd alkalmunk a ti gyönyörűen felújított színházatokban játszani” – fogalmazott. Répás Zsuzsanna a nemzetpolitikai államtitkárság helyettes államtitkára sem fukarkodott a dícséretekkel: „Nagyon örülök annak, hogy Nagyváradon ezt az évadot már önállóan kezdte meg a magyar társulat. Hallottam a Színház az iskolában, iskola a színházban programjukról, hallom, hogy nagyon gyakran járják a szórványvidéket, hallottam arról is, hogy jótékonysági előadást tartanak a nagyváradi árvaháznak. Örülök annak, hogy egy embernek egy estjét ilyen vidámmá és könnyűvé tudják varázsolni.”
Az összetartozás érzése
Csomós Miklós főpolgármester-helyettes kifejtette: „most már lassan harc lesz a határon túli színházak befogadásáért és a vidéki színházak bemutatóiért. Nagyon jó változásnak tekintem ezt, hiszen ez összhangban van azzal, amit 2010-ben meghirdettünk Tarlós István főpolgármesterrel a Budapest, a nemzet fővárosa programban. Még intenzívebbé szeretnénk tenni ezt a kapcsolatot a határon túli magyarsággal. Nagyon fontos, hogy az összetartozás érzése meglegyen, és ennek az egyik legjobb eszköze a kultúra, ezen belül a színház. Ezért nagyon fontos, hogy minél több ilyen előadás legyen.” A darab rendezője, Keresztes Attila is mondott néhány szót a protokollrendezvényen: „Tavaly egy pillanatra temettük a Vendégségben Budapest programot, ezért nagyon örülök, hogy ez a találkozó ismét létre tud jönni, de nem azért, hogy a szegény erdélyiek el tudjanak jönni Budapestre, hanem azért mert önhibánkon kívül, óhatatlanul másmilyen lett egy kicsit a kultúránk, és nagyon jó, hogy ez a fajta szellemi cserebere megtörtént, és így legalább a kultúrában egységesek vagyunk.” A beszédek elhangzása után művészek és meghívottak pezsgővel koccintottak a sikeres bemutatkozásra.
Pap István
Krónika (Kolozsvár)2012. június 25.
Rajtol a kisvárdai fesztivál
Pénteken veszi kezdetét, és 30-áig tart a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválja a magyarországi városban – a rendezvényre romániai magyar társulatok is érkeznek. A romániai, ukrajnai, szerbiai és szlovákiai színházak műsorából azokat a produkciókat válogatták ki a szervezők, amelyeket a társulatok 2011. április 1. és 2012. március 31. között mutattak be.
A fesztiválon a vásárhelyi Yorick Stúdió Kocsis István: A tér című monodrámáját mutatja be Török Viola rendezésében. A nagyváradi Szigligeti Színház a Liliomfival lép színpadra – Keresztes Attila rendezésében –, a színház Lilliput Társulata pedig a Mátyás király és a kolozsvári bíró bábjátékot mutatja be.
A marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadását, Sebestyén Aba rendezte, a POSZT-on a legjobb előadásnak járó díjjal jutalmazott Bányavirágot is láthatja majd a közönség. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata az utóbbi évekhez hasonlóan idén is meghívást kapott.
A társulat két előadással szerepel a fesztivál programjában: A három kismalac és a farkasok című kesztyűbáb-előadást, valamint a Radu Afrim által színpadra vitt Boldogtalanokat válogatták be. A temesvári Csiky Gergely Színház Németh Ákos: Deviancia című produkcióját viszi a fesztiválra, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely pedig Peter Handke Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című, Bozsik Yvette rendezte produkciót. Shakespeare A makrancos hölgyét Sorin Militaru rendezésében a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatja be.
A kézdivásárhelyi Városi Színház Feydeau Az úr vadászni jár című produkcióval mutatkozik be. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Kara hallgatóinak előadása is megtekinthető lesz Kisvárdán. A szentgyörgyi Tamási Áron Színház Katona József Bánk bánját viszi a fesztiválra, Bocsárdi László rendezésében. A Kolozsvári Állami Magyar Színház az Alain Timar rendezte Übü királyt, a Csíki Játékszín pedig a Victor Ioan Frunza rendezte Tótékat mutatja be Kisvárdán. Krónika (Kolozsvár)2013. május 2.
Három vendégjáték érkezik májusban Marosvásárhelyre
Kézdivásárhelyi, nagyváradi és nyíregyházi vendégjátékokat láthatnak májusban a marosvásárhelyi színházkedvelők. Ez alkalomból egész hónapban hétfőnként is nyitva tart a Színház jegypénztára (12.00 és 15.00 óra között). Változatlan a Kultúrpalota jegyirodájának órarendje, és valamennyi vendégjátékra jegy váltható online is, a www.biletmaster.ro honlapon.
BUGRISOK – a kézdivásárhelyi Városi Színház bérletes vendégelőadása
Május 7-én, kedden és 8-án, szerdán 19.00 órakor a Nemzeti Színház nagyszínpadán lép fel a kézdivásárhelyi Város Színház Carlo Goldoni Bugrisok című komédiájával. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesteri szakán színész- és rendezőként diplomázott Balogh Attila által színre vitt produkciót május 7-én az Aranka György diákbéreltesek, május 8-án pedig a Bolyai János diákbérletek tulajdonosai tekinthetik meg. A fennmaradó helyekre jegy váltható.
Május 2-án és 3-án a Kultúrpalota jegyirodája – a megszokott órarend szerint – 12.00 és 17.30 között tart nyitva. Ugyanakkor május 6-án, hétfőn is lehet jegyet váltani a kézdivásárhelyi vendégjátékra a színházi jegypénztárban, amely 12.00 és 15.00 óra között tart nyitva. Online jegyvásárlás: www.biletmaster.ro
A NAGY ROMULUS – nagyváradi vendégjáték Szélyes Ferenc főszereplésével
Szélyes Ferenc, a Tompa Miklós Társulat színészének címszereplésével május 14-én, kedden 19.00 órától tekinthető meg a Nagyteremben Friedrich Dürrenmatt tragikomédiája, A Nagy Romulus. Szabó K. István rendezését a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadásában, a Tompa Miklós Társulat meghívására láthatják a marosvásárhelyi színházkedvelők. Jegyek már válthatók online, a www.biletmaster.ro honlapon, valamint a színházi jegypénztárban és a Kultúrpalota jegyirodájában.
NYÍREGYHÁZI VENDÉGJÁTÉK: május 29-én komédia a Nagyteremben
Csokonai Vitéz Mihály egyik legsikeresebb vígjátékával lép fel Marosvásárhelyen a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Társulata. A Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója, Keresztes Attila által rendezett Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című magyarországi produkció május 29-én, szerdán 19.00 órakor tekinthető meg a Nemzeti Színház nagyszínpadán.
A vendégjátékra jegyek már válthatók online, a www.biletmaster.ro honlapon, valamint a színházi jegypénztárban és a Kultúrpalota jegyirodájában.
Maszol.ro2013. május 15.
Keserédes a hatvanadik Széllyes Ferencnél
Betöltötte hatvanadik születésnapját hétfőn Szélyes Ferenc színművész, aki immár negyven éve koptatja az erdélyi színpadok deszkáit. A marosvásárhelyi színművészt kedden egy nagyváradi előadással ünneplik a Nemzetiben. A vele készült beszélgetésünkből kiderült, keserédes a születésnap Szélyes számára, negyven év után az utóbbi időben hanyagolják a Marosvásárhelyi Nemzetiben.
Szélyes Ferenc– Hogyan ünnepelte a kerek évfordulót?
– Hétfőn volt a születésnapom, de egy kicsit visszakapcsoltunk az ünneplésben, mivel keddre tették az ünnepi műsoromat, s kellett tartalékolni az erőt. Hétfőn Parászka Miklós, Fülböp Zoltán meg Szabó Zoltán kollégáim látogattak meg és köszöntöttek fel, poharazgattunk egyet. Tulajdonképpen keddre terveztük a bulit, a nagyváradi előadással, fotókiállítással, meg valami meglepetést is tartogatnak számomra a kollégák. Tudom, mert az egyik társulati gyűlésről engem hazaküldtek, mondván, hogy engem fognak tárgyalni. Nem szivárgott ki semmi, ezek szerint most az egyszer megdőlt az az elmélet, hogy a színészek pletykásak.
– Hogy jött össze ez az ünnepi előadás a nagyváradi színházzal?
– Ennek az a rövid története, hogy a múlt évben felhívott Szabó K. István, a Szigligeti Társulat főrendezője, s megkérdezte, nem lenne-e kedvem eljátszani a Nagy Romulus szerepét. Mondom, nekem lenne, kéreztessen el a színházamtól, ott úgysem játszom semmit. Aztán másfél hónapot próbáltunk, majd bemutattuk, játszottuk.
– Milyen volt a munka? Megvolt az ünnepi hangulat?
– Nem, mert amikor én elkezdtem, akkor szó sem volt arról, hogy engem Vásárhelyen esetleg ezzel fognak ünnepelni. Ez meghívás volt, amelynek mint színész próbáltam eleget tenni. Nagyszerűen éreztem magam amúgy ott, annyira természetesen, barátilag, kollegiálisan fogadtak. Mert ugye ilyenkor mindig fennáll a veszély, hogy a társulat felteszi a kérdést: miért kellett vendégszínészt hívni, miért nem került ki közülünk a főszereplő. Na hát ebben az esetben, ha fel is merült, nagyon ügyesen titkolták. Nagyon jó hangulat alakult ki.
– Tényleg nem játszik semmit most a vásárhelyi színházban?
– Semmit az ég egy adta világon. Két és fél, lassan három éve.
– De miért?
– Ezt a vezetőségtől kellene megkérdezni. A legjobban én vagyok meglepődve. Már több mint negyven éve dolgozom, s ez alatt az idő alatt nem volt olyan időszakom, hogy három évig egy szerepet se kapjak. Sőt, mindig az volt a bajom, hogy túl sokat játszom, egyik szerepből estem a másikba. Ez egy idő után el is fárasztott. Kell egy kis pihenés, de ez már sok. Egy színész, ha egy évig nem játszik, akkor már érzi, hogy baj van. Ha két évig nem játszik, már kezd nagyon ideges lenni, s a harmadik év már rettenetes. Na engem a harmadik évben megmentett a váradi meghívás, a másik kettőt meg átvészeltem, mert ott van a Csűrszínház. Az leköt, lefoglal. A négy hónapos műsort összeállítani bőven elég egy embernek.
– Ilyen időszakban, hogy néz ki egy színész mindennapja? Nem kell bemenni se?
– Nem kell bemenni, nem kell kondikát aláírni, és a fizetést ugyanúgy megkapja az ember. Esetleg lelkiismeret-furdalásod van, hogy a többiek dolgoznak, s te nem, s kapod a fizetésed. De ezen belül nagyon rossz érzés, nagyon ki tudja az embert készíteni. Remélem befejeződik, Keresztes Attila művészeti igazgató már jelezte, hogy a jövő évadban számít rám.
– Úgy tudom, hogy valamelyik magyarországi színház magához akarta csábítani...
– Igen, a soproni színházról van szó, már három éve folyik ezt a csábítgatás, társulati tagnak szeretnének. De sok szempontból nem vonz engem, egyrészt messze van, másrészt idegen környezet. Egy szerepre elmennék, de aztán jönnék haza. Ott mások a szabályok, szokások, más a hangulat. Én az itteni hangulatot szeretem, ez az én közönségem...
– Mindig is színész akart lenni?
– Nem, eleinte orvosira készültem, aztán rájöttem, hogy mégsem szeretem. Tizenegyedikben váltottam, elkezdtem tudatosan készülni a színészi pályára. Nálunk van is a családban színész, egy temesvári nagybátyám például, aki Magyarországon színész. Az énekes Széllyes Ferenc, aki meghalt már, édesapám testvére volt. Ezzel a két emberrel minden nyaramat együtt töltöttem Mikházán, s előbb-utóbb elkapott a varázsa a színpadnak. A nagyszüleim Mikházán amatőr színjátszók voltak. Aztán középiskola után rögtön felvételiztem, fel is vettek 72-ben, Szatmárnémetibe kerültem, ott 16 évet dolgoztam, 91-ben jöttem haza Vásárhelyre, azóta itt vagyok. Kikerekedik ebből a negyven év, abban benne van a főiskola is, amit én mindenképp beleszámítok, mert a főiskolás éveket a négy legnehezebb évemnek tartom. Bekerültem egy olyan közegbe, amire nagyon vártam, mégis kicsit pofára estem, mert nem ment minden úgy, ahogy én elképzeltem. Amikor a tanárok azt mondták, hogy menjek fel a színpadra, s egyik saroktól menjek át a másikig, majdnem hasra estem. Meg kellett szokni, na.
– Van szerepálma, amit még szívesen eljátszana?
– Annyi van, hogy rengeteg. Nem is érdemes felsorolni őket. Hogy mit hoz a jövő, nem tudom. Hiába vannak szerepálmaid, a kutya nem veszi figyelembe. Nálunk például most az idős szerepeket is fiatalokkal játsszák. Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni. Csak egy dologban reménykedhetem: hátha majd öt év múlva jön egy olyan rendező, aki fordítva fog gondolkodni, s lehet, akkor majd a Rómeó és Júliában én játszom Rómeót. Mert az lesz a koncepció. Vagy a Jancsi és Juliskában én leszek Jancsi, megtörténhet ez is.
Szász Cs. Emese
szekelyhon.ro2013. augusztus 29.
Rendhagyó közönségtoborzó Marosvásárhelyen
Csaknem hatvanezer nézője volt az elmúlt évadban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak, erre pedig a rendszerváltás óta nem volt példa.
Hogy a következő évadban is hasonló eredményeket érjenek el, a főtér-széli teátrum munkatársai egy hétre „kiköltözött” a főtéren felállított sátorba, hogy még közelebb legyenek a közönséghez. Ez idő alatt a színház munkatársai szórólapokat, évadtervet tartalmazó „legyezőket” osztogatnak a járókelőknek, arra biztatva őket, hogy válogassanak a színház készülő előadásaiból, és vásároljanak bérletet is azokra.
Ennek érdekében, festett arcú, kosztümös fiatalok hívják fel a figyelmet a kiköltözött színházsátorra, de az elkövetkező napokban a román és magyar társulatok színészeivel is lehet beszélgetni majd a főtéren. A színház marketingfelelőse, Bartha Réka elmondta: a „kiszállásuk” utolsó napján, szeptember 4-én, jelmezbemutatóval is szórakoztatják majd az arra járókat, egyfajta „sátorzáró” eseményként.
Sikeres pótvizsga
A „kiszállást” az intézmény vezetői egy esős kültéri sajtótájékoztatóval kezdték, amelyen beszámoltak az elmúlt évad eredményeiről és az elkövetkező terveiről is. „A színház nem a miénk, elődeinktől kaptuk kölcsön, és tovább is kell hogy adjuk. A színházat meg kell becsülni és a közönséget is, amely itt eléggé viharvert, ugyanis elég sok rossz dolgot megélt. Most azonban próbálunk »pótvizsgázni«, a hibákat kiküszöbölni. Az eredmények pedig – legalábbis, ami a számokat illeti – azt mutatják, hogy sikerrel vizsgázunk. Hatvanezer nézőnk volt az elmúlt évadban, amire az elmúlt 25 évben nem volt példa, és annyi nemzetközi és hazai sikerünk, amivel szintén régóta nem büszkélkedhettünk” – mondta a színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila.
A teátrum vezetője kiemelte: nem a tévé, mozi, rádió, vagy az internet konkurensei akarnak lenni, hanem mindezek alternatívája, egy életérzést akarnak átadni az embereknek. „Szeretnénk ha az emberek rájönnének: nincs az a tévéfelvétel, vagy háromdimenziós mozi, ami a színház varázsát pótolhatná” – magyarázta Gáspárik, aki szeretne minden héten „tömegünnepet” szervezni a Nemzetibe.
Közönségsiker és underground
Az elmúlt évad tanulságaiból rakták össze a Tompa Miklós Társulat új repertoárját, amint a magyar társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila elmondta, olyan felhozatalt ajánlanak a közönségnek, amelyben mindenki megtalálja a kedvére valót. „Arra jöttünk rá tavaly, hogy nem feltétlenül csak a zenés, vagy az úgymond népszerű darabokra vevő a közönség, és eszerint állítottunk össze egy igazán igényes évadot. Van ebben vígjáték, szatíra, tragikum, és sok egyéb is. A kisteremben inkább kísérletező előadások lesznek, az underground teremben fiatal kezdők kapnak teret” – fogalmazott Keresztes. A művészeti rendező szerint az ország elit csapata dolgozik ebben az évadban a Tompa Miklós Társulatnál.
„Ha kísérleti ez az évad, akkor ezt a kísérletet a nézőknek is ki kell próbálni, mert érdemes” – szögezte le a művészeti vezető. Októberben az első nagytermi bemutató Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátéka lesz. A művészeti vezető szerint a társulat első kistermi bemutatójában, az Euripidész Alkésztisz című drámája nyomán készülő produkcióban érdekesen találkozik Sorin Militaru rendezői elképzelése és – a marosvásárhelyiek által drámai szerzőként jól ismert – Székely Csaba dramaturgi munkája. A színház a jeles évfordulókról is meg kíván emlékezni az évad során, a Vásárhelyi Forgatag ideje alatt, augusztus 30-tól szeptember 1-ig pedig a Színházi Forgatag elnevezésű sorozatban öt előadást kínálnak az érdeklődőknek.
Szász Cs. Emese
Krónika (Kolozsvár)2013. szeptember 11.
Hét bemutató Sepsiszentgyörgyön
Hét bemutatót tervez a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amely a 65. évadára készül – adta hírül a teátrum. A társulat színre viszi Kárpáti Péter Akárki című művét, amelyet Radu Afrim rendez. Sepsiszentgyörgyön is bemutatják a Bocsárdi László igazgató által rendezett Hamlet című előadást, amely a Tamási színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója, és amelyet a július elején kilencedik alkalommal megszervezett gyulai Shakespeare Fesztiválon mutattak be első alkalommal.
Az évad harmadik bemutatója Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című vígjátéka lesz, amelyet Zakariás Zalán rendez. A magyarországi, színházi tanulmányait Marosvásárhelyen folytató Porogi Dorka rendezővel is együttműködik a sepsiszentgyörgyi társulat, ő Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című művét állítja színpadra. A társulat Victor Ioan Frunză rendezővel is dolgozik, de még nem lehet tudni, melyik darabot állítja színpadra a román alkotó.
Az évadtervben két egyéni előadás szerepel: Kicsid Gizella színésznő Marguerite Duras A szerető című művet fogja előadni, Derzsi Ákos pedig Jevgenyij Griskovec Hogyan ettem kutyát című darabjával lép színpadra. A sepsiszentgyörgyi közönség vendégelőadásokat is megtekinthet, például Michal Walczak lengyel író Homokozó című művét, amelyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai adnak elő Bocsárdi László rendezésében. Ez utóbbi produkciót Bocsárdi megrendezte már vizsgaelőadásként a marosvásárhelyi egyetemen, de a sepsiszentgyörgyi közönség új formában láthatja az előadást.
Szintén látható lesz Szentgyörgyön a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közös produkciója, Székely Csaba Bányavakság című drabja, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Túl a Maszat-hegyen című Keresztes Attila által színre vitt mesejátéka.
Az új előadások mellett az idei évad bérletei érvényesek lesznek az elmúlt évadok felújított produkcióira, valamint az M Studio Mozgásszínház új bemutatóira és korábbi évadokból műsoron tartott előadásaira is. A teátrumot támogatni kívánók idén is vásárolhatnak mecénás bérletet 550 lejért, illetve két darabot ezer lejes áron. Emellett a felnőtt nézők 55 lejes áron válthatnak ötszöri belépést biztosító Ábel bérletet, amely nem névre szóló, és bármelyik repertoáron tartott előadásra érvényes előzetes helyfoglalás esetén, a bemutató előadásokra pedig 5 lejes különbözeti jegy vásárlásával lehet érvényesíteni.
A 39 lejes, névre szóló, öt belépésre feljogosító kulturális bérletet pedagógusok, a megye kulturális intézményeinek (könyvtárak, napilapok, múzeumok) alkalmazottai, valamint a városban működő ifjúsági szervezetek tagjai igényelhetik. A 23 lejes diákbérlet négyszeri, a 26 lejes nyugdíjas, illetve a 24 lejes vidéki bérlet pedig ötszöri belépést biztosít a színház előadásaira. Az új évad bérletei mától kaphatók a Városi Kulturális Szervezőirodában.
Krónika (Kolozsvár)