udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
243
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 241-243
Névmutató:
Király István
1998. július 4.
Az ítélőtábla visszautasította Király István volt államtitkár börtönbüntetése megszakítására vonatkozó kérését. Király Istvánt 1995 februárjában tartóztatták le. Azzal vádolták, hogy jogtalanul beszerzett titkos iratokat tárolt otthonában, azzal a céllal, hogy azokat külföldre juttassa. A Legfelsőbb Bíróság 1997 októberében hazaárulásért 16 év börtönbüntetésre ítélte. Frunda György elmondta, hogy az RMDSZ továbbra is segít abban, hogy Király Istvánnak igazságot szolgáltassanak. Frunda ügyvédként mondja, hogy Király István nem követte el azt a bűncselekményt, amivel vádolják. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./1998. december 11.
A Romániai Magyar Szó beszámolt arról, hogy az Erdélyi Naplóban sorozat indult A Securitate és a magyarok címmel. A sorozat anyagának átvétele előtt Gyarmath János főszerkesztő vezércikkében visszautasította a sorozatban napvilágot látó állításokat, szerinte ez csak az Erdélyi Napló közreadóinak üzenete, akiket zavar az RMDSZ egysége. A sorozatot dr. Balogh Júlia tette közzé, akit 1994-ben felkeresett Péter Ferenc volt szekus lehallgató és előadta értesüléseit. Gyarmath összegezésében a volt lehallgató szerint jó fiúk, akiket nem tudtak beszervezni és akiket lehallgattak: Fazekas János, Király Károly és Király István, Albert Antal, Blénesi Ernő, Sütő András, Hegyi István, Katona Ádám, Fodor Sándor, Hajdu Gábor, Borbély Imre, Gergely István, Borbély Ernő, Búzás László, Bíró Kata. /Gyarmath János: Ezt is megértük! - A Securitate és a magyarok. = /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./ A Securitate és a magyarok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 1., 8./1999. február 2.
Emil Constantinescu államfő febr. 2-án egyéni kegyelemben részesítette Király István volt ipari államtitkárt, akit négy éve hazaárulás vádjával 16 évi börtönbüntetésre ítéltek. Az elnök Király Istvánt egészségi állapota miatt részesítette egyéni kegyelemben. Király Istvánt 1990-ben nevezték ki államtitkárnak. 1995 elején letartóztatták azzal a váddal, hogy információkat adott át külföldi személyeknek. Ezért 1996 novemberében 7 évi börtönre ítélték. A legfelsőbb bíróság egy évvel később a vádat hazaárulásra módosította és az ítéletet 16 évre módosította. A per nagy visszhangot váltott ki. Sokan politikai indítékot emlegettek. /Elnöki kegyelem Király Istvánnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 4./1999. március 3.
A Transilvania Jurnalban az APADOR-CH /Romániai Emberi Jogok Védelmének Szövetsége/ jelentése alapján közölte azokat a visszaéléseket, amelyeket a román állami szervek az állampolgárok ellen elkövettek. Ebben szerepel Király István ügye is. Király István geológus 58 éves. 1990 júliusáig az egyik miniszterelnök-helyettes geológia és bányászati tanácsadója volt, majd az Ipari Minisztérium helyettes államtitkára 1991. októberéig, ezután aligazgató a geológiai igazgatóságon 1992. júniusáig. Ezt követően egy külföldi cég alkalmazottja, innen ment nyugdíjba 1993-ban. 1995. februárjában letartóztatták azzal a váddal, hogy idegen hatalmaknak államtitkot képező dokumentumokat adott át. Házkutatás során dokumentumokat koboztak el tőle, de ezek egyike sem volt titkos. Ennek ellenére a minisztérium 12 dokumentumról azt állította, hogy azok államtitoknak minősülnek. Király István hiába kérte, hogy független szakértők vizsgálják felül az iratokat. A bukaresti bíróság 1996. nov. 5-i ítélete elismerte, hogy a dokumentumokat nem államtitkokként tartották nyilván, de úgy ítélte meg, hogy jellegük az volt, ezért hét év börtönre ítélték. Király István fellebbezett. A Legfelsőbb Bíróság 1997. október 17-én hozott ítélete súlyosbított: 17 év börtön. /Túlkapások és tévedések a Király István-ügyben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./ Emil Constantinescu elnök Király Istvánt febr. 2-án kegyelemben részesítette. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 4./1999. június 19.
Jún. 19-én Marosvásárhelyen tartotta alakuló ülését az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsa, amelynek mandátuma a májusi kongresszuson lejárt. Ezzel párhuzamosan kezdte el munkálatait a Szövetségi Képviselők Tanácsa is, amelynek napirendjén elsősorban a belső választásokra, valamint az önkormányzati választásokra vonatkozó szervezési intézkedések szerepeltek. Délután SZET-SZKT együttes ülésre került sor, amelyen megerősítették tisztségében Takács Csaba ügyvezető elnököt, és az ügyvezető elnökséget, majd kijelölték a belső választásokat koordináló munkacsoportot, a Szövetségi Szabályzat-Felügyelő Bizottságot, a Szövetségi Etikai és Fegyelmi Bizottságot és a Szövetségi Ellenőrző Bizottságot. A Szövetségi Egyeztető Tanács az RMDSZ társult tagjainak döntéshozó fóruma. Tagjai a kulturális, az oktatási, szociális, tudományos, művészeti, ifjúsági és különböző szakmai szervezetek által delegált képviselők, továbbá több más egyházi, kulturális, tudományos és közéleti személyiség, akiket a szövetségi elnök hív meg - teljes vagy tanácskozási jogkörrel. A SZET elvi állásfoglalásokat bocsát ki a romániai magyar nemzeti közösséggel kapcsolatos alapvető kérdésekről; összehangolja a társult tagok tevékenységét; határozati javaslatokat tesz az SZKT-nak és véleményezheti az SZKT határozatait; szakmai segítséget nyújt a Szövetség különböző döntéshozó testületeinek, és beszámolót kérhet a Szövetség vezető tisztségviselőitől. Az RMDSZ múlt hónapi, VI. kongresszusa különböző módosításokat hozott a SZET hatáskörét illetően: a SZET, amely eddig csak konzultatív szerepet töltött be, most bizonyos esetekeben részt vesz a döntéshozatalban is: a módosított alapszabályzat szerint évente egyszer kötelező módon SZET-SZKT együttes ülésre kerül sor, bizonyos döntéseket - az ügyvezető elnökség, illetve a különböző bizottságok kinevezése, az RMDSZ költségvetésének elfogadása - e két testület csakis együttesen hozhat meg. - A SZET alakuló ülését Markó Béla szövetségi elnök vezette, aki megköszönte Csávossy György leköszönő elnöknek négyéves tevékenységét. Megválasztották a SZET Állandó Bizottságát: Kelemen Hunort választották elnöknek. Alelnök maradt Káli Király István, a titkár pedig Antal Attila. - A SZET-üléssel egyidőben tartotta tanácskozását az SZKT is. A kongresszus meghosszabbította a testület mandátumát a novemberi belső választásokig. Az SZKT a belső választásokkal kapcsolatos határozattervezetek véglegesítésére munkabizottságot hozott létre. - A SZET-SZKT együttes ülésén Markó Béla tartott politikai beszámolót. A koszovói tragédiának el kell gondolkodtatnia a nemzetközi szervezeteket azon, hogy milyen módszerekkel lehet az ehhez hasonló konfliktusok kirobbanását megelőzni. A szövetségi elnök szerint az európai intézmények csak afféle "fájdalomcsillapító szerepet" töltöttek be, a kisebbségi jogok védelmére kialakított mechanizmusai gyengék. Az RMDSZ-nek mint Európa legnagyobb nemzeti kisebbség képviselőjének kezdeményező szerepet kell betöltenie abban, hogy ezek az ellenőrzési mechanizmusok valóban hatékonyakká váljanak. Markó kifejtette: a szövetségi elnöki hivatalban át kell gondolni néhány hatáskört, és új munkacsoportokat kell létrehozni. Ezek közé sorolta a sajtótevékenységet - amelynek nemrég kinevezett felelőse Szatmári Tibor -, illetve a bel- és külpolitikai munkacsoportot. Amint azt korábban már bejelentette, az ügyvezető elnöki tisztségre Markó Béla ismét Takács Csabát jelölte. Takács Csabát végül a két testület tagjai, titkos szavazással, 84:36 arányban újraválasztották tisztségébe. A két testület szintén titkos szavazással döntött a Takács által javasolt ügyvezető alelnökök személyéről. A testület új összetétele a következő: területi szervezetekért felelős alelnök Nagy Zsolt, önkormányzati alelnök Madaras Lázár, művelődési és egyházügyi alelnök Sebesi Karen Attila, oktatási alelnök Nagy F. István, gazdasági alelnök Péter Pál, a kormányzati tevékenységért felelős alelnök Borbély László. /Székely Kriszta: Együttes ülésen a SZET és az SZKT. Megalakult az új ügyvezető elnökség. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./1999. november 15.
Néhány napja véget ért Marosvásárhelyen az V. Nemzetközi Könyvvásár. Káli Király Istvánt, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke elmondta, hogy a magyar kiadók a frankfurti terhekre hivatkozva mondták vissza a jelentkezést, másfelől a román kiadók a bukaresti decemberi Gaudeamus könyvvásár fontosságára hivatkozva maradtak távol. Végül is 29 standot sikerült felállítani, az összforgalom 245 millió lej körül volt, ami abszolút értékben is mintegy 50 millióval kisebb a tavalyinál. A Magyar Könyves Céh bemutatta a marosvásárhelyi közönségnek azokat a könyveket, melyekkel a frankfurti vásáron vett részt. /Bögözi Attila: V. Nemzetközi Könyvvásár Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./2000. január 17.
Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója mutatta be Markó Béla új könyvét (Feledékeny Európa, Mentor, Marosvásárhely) jan. 14-én Marosvásárhelyen. A könyv Markó Béla tíz esztendő alatt elhangzott beszédeit, előadásait, interjúit tartalmazza Markó Enikő szerkesztésében. A feledékeny Európa a kisebbségi kérdésben az erőszakos asszimiláció helyett biztosítja a fájdalommentes fogyatkozást. /Lokodi Imre: Markó Béla új könyve. Feledékeny Európa. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 17./2000. április 8.
Sepsiszentgyörgyön, a Könyvkuckóban Veress Gerzson A múlás karneválja című verseskötetét és Bogdán László Ház a kopár hegyen című könyvét mutatta be Gálfalvi György, a Látó irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese és Káli Király István, a Mentor Kiadó (Marosvásárhely) igazgatója. Veress Gerzson azok közé a fiatal költő közé tartozott, akiket nem sikerült megmenteni az életnek /ahogyan Szőcs Kálmánt, Szilágyi Domokost, Sütő Istvánt, Vásárhelyi Gézát sem/, akik tudatosan meneteltek a halál felé. /Kusztos F. Kinga: Bogdán László és Veress Gerzson kötetét mutatták be Sepsiszentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 8./2000. május 6.
Máj. 4-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában bemutatták Markó Béla új verseskötetét. A Szétszedett világ című kötet egy Markó Béla-triptichon része, hiszen a marosvásárhelyi Mentor Kiadó fél év alatt a harmadik Markó-kötetet jelenteti meg, ez verseinek gyűjteményes kiadása - indította Káli Király István, a kiadó vezetője az összejövetelt. A költőtárs, Kovács András Ferenc (KAF), aki a Látó-főszerkesztő Markónak is munkatársa, értékelte a verseskötetet. A Szétszedett világ legtöbb verse a diktatúra idején született. Markó Béla a könyvbemutatón azt mondta: lehet, hogy szentségtörés egy költő részéről az, hogy még életében megjelennek összegyűjtött versei. De reméli, eljön még az az idő, amikor a politikai életből visszatér az íróasztalhoz, a csendes meditáláshoz, a versgyártáshoz. /(Máthé Éva): Egybegyűjtött versek a "szétszedett" világról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./2000. május 9.
Kolozsváron ülésezett máj. 6-án az a kuratórium, amely a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett, határon túli könyvkiadást támogató pályázatára beérkezett kéziratokat elbírálta. A bizottság a 223 kéziratból 106-ot hagyott jóvá. Végső soron a magyarországi kuratórium dönt a pontos összegről és a pályázatok támogatásáról. A bizottságban Pozsony Ferenc /Kriza János Néprajzi Társaság/, Sipos Gábor /Erdélyi Múzeum-Egyesület/, H. Szabó Gyula, Burus Endre, Bencze Tibor /Erdélyi Magyar Könyves Céh/, Kovács András /egyházak képviseletében/, a kolozsvári írókat Dávid Gyula, a marosvásárhelyieket Kovács András Ferenc képviselte. A pályázatokat Káli Király István, az Erdélyi Magyar Könyves Céh elnök terjesztette elő. A legtöbb pályázattal a Mentor Kiadó /Marosvásárhely/ szerepelt. Kevés a jó irodalom, állapította meg Bencze Tibor. /Gazda Árpád: Kolozsváron döntöttek a könyvpályázatokról. = Krónika (Kolozsvár), máj. 9./2000. november 9.
Nov. 9-én kezdődik Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színház előcsarnokában a hatodik Nemzetközi Könyvvásár. A szervező Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, Káli Király István elmondta, hogy idén körülbelül negyven standot töltenek meg a kiadványok. Több magyarországi kiadó mellett természetesen jelen vannak a céh tagjai, ezen kívül a Károlyi Gáspár Alapítvány, az Erdélyi Híradó Kiadó és mások, továbbá a román kiadók. /(Máthé Éva): Startol a marosvásárhelyi könyvvásár. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 9./2000. november 10.
Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke nov. 9-én megnyitotta a VI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt. Eljött Barth István, a Magyarországi Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke is. A könyvvásáron 35 különálló stand kínálja a könyveket. Több mint 5000 cím van a standokon. Nov. 10-én Impress Kiadó /Marosvásárhely/ két új verseskötetet mutat be, Kabós Éva Visszajátszás és Killár Katalin Lángok ligetén című munkáját. /(lokodi) Megnyílt a VI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 10./2000. november 13.
Nov. 9-én megnyílt a VI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Sajtótájékoztatót tartott Bencze Tibor, a csíkszeredai Corvina KFT, könyvterjesztő cég képviselője, melynek keretében Okolicsányi Tamás, a Magyar Könyvklub kereskedelmi igazgatója bemutatta az Erdélyi Magyar Könyvklubot, mely most indul be, lényegében a "könyvet postán" elv alapján működik. A Kriterion standján Zsók Béla: Én mindig itthon voltam című kötetét, az Erdélyi Híradó Kiadó Faludy György: Emlékezés egy régi udvarházra című kötetét, a Pallas-Akadémia Kiadó Csiki László, Dávid Gyula, Domokos Géza és Kozma Mária egy-egy új kötetét, a Mentor Kiadó Sebestyén Mihály, Barabás László könyvét és Molter Károly kötetet mutatott be. Jelentkeztek a vásáron a Kriterion, a Pallas-Akadémia, a Glória, a Polis, a Sitka Alaska, a Kalota, az Impress, a Koinónia, a Tinivár, a Mentor, a Juventus és a Nap kiadók. Király István, a Mentor Kiadó igazgatója, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke arról tájékoztatott, hogy a könyvvásár fő támogatója idén is a magyar Nemzeti Kulturális Alapprogram volt, mely a megnyitás óta minden évben nyújtott támogatást, idén 407 ezer forinttal szállt be a költségek fedezésébe. Ezenkívül a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete is nyújtott segítséget. A román Művelődésügyi Minisztérium a megnyitó előtt egy nappal (!) véglegesítette a támogatás összegét, ami 25 millió lej. A marosvásárhelyi tanács tíz millió lejt adott, emellett a Mentor Kiadó mindent meghitelezett. Ebben az évben az volt a gond, hogy sem a Mentor Kiadó, sem a Könyves Céh nem kapta még meg a magyarországi esedékes támogatást. A látogatók száma öt és hét ezer között szokott lenni. Idén sokkal több a gyermekkönyv, mint eddig bármikor. /Máthé Éva: VI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./2001. január 16.
Marosvásárhelyen tartotta évi közgyűlését a Romániai Magyar Könyves Céh. A gyűlésen a huszonhat tag közül tizennyolc jelent meg. A megbeszélésen három kiemelt napirendi pontot tárgyaltak meg. A legnagyobb vita a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett pályázatok körül alakult. Káli Király István, a céh elnöke beszámolt a tavalyi pályázatok lebonyolításáról, majd a céh egyeztető tanácsának egyes tagjai fenntartásaiknak adtak hangot néhány szaklektor munkájával kapcsolatban. A jelenlévők arról döntöttek, hogy ha a minisztérium az idén is támogatja a romániai magyar könyvkiadást, módosítani kell a pályázati rendszeren. Az egyeztető tanács úgy döntött, észrevételeit levélben jelzi a magyarországi minisztérium illetékes szerveinél. Káli Király István a Krónikának elmondta, nagy a valószínűsége annak, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma mellett 2001-ben a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a román Művelődésügyi Minisztérium is támogatja a magyar nyelvű könyvkiadást. A céh elnöke a kiadókkal kapcsolatban elmondta, hogy jó lenne, ha az erdélyi magyar könyvműhelyek február végéig pályázatra kész, véglegesített munkákkal rendelkeznének. Bővül a céh tevékenységi területe is: az idén a romániai magyar könyvkiadók és terjesztők érdekvédelmi szövetsége adja ki a Könyvjelző című, negyedévente jelentkező szakfolyóiratot, melynek kiadásával eddig a csíkszeredai Corvina Könyvposta foglalkozott. /Szucher Ervin: Egyszerűsítenék a pályázati rendszert. Marosvásárhelyen ülésezett a Romániai Magyar Könyves Céh. = Krónika (Kolozsvár), jan. 16./2001. február 22.
A Romániai Magyar Könyves Céhnek tíz könyvterjesztő és -eladó vállalkozás a tagja. Néhányuktól arról érdeklődött a lap munkatársa, meg lehet-e élni a könyvek forgalmazásából, mekkora a forgalmuk. András Veronika, a székelyudvarhelyi Art Impex Kft. /könyvterjesztő egész Székelyföldön, továbbá Marosvásárhelyen és Kolozsváron/ tulajdonosa szerint a vásárlási erő csökkent. Meg tud élni a könyvterjesztésből, de nagyon nagy a verseny. Olyan kiadvány is van, amelyből havonta több száz fogy el. Leginkább a szép- és a gyermekirodalmi kiadványok fogynak, majd a szakácskönyvek, az érdekességekről szólók és a szórakoztató irodalom. Bencze Tibor, a csíkszeredai Corvina Kft. igazgatója szerint a vásárlók pénztárcája vékonyodik, a könyvválaszték bővül. Tavalyi összforgalmuk körülbelül hatmilliárd lej volt. Elsősorban az ismeretterjesztő jellegű könyvek fogynak, a színvonalas lektűrök, de nagy keletje van a szakmai kiadványoknak (szótárak, nyelvkönyvek, számítástechnikai könyvek) is. A szépirodalom még tartja a pozícióit, habár lassan visszaszorul. Bartha Zoltán igazgató, a kolozsvári Tinivár Kiadó elmondta, hogy pedagógusok segítségével terjesztik kiadványaikat, felmérik, melyik iskolában mennyi kiadvány fogyhat el. A gond, hogy az utóbbi három évben sokan panaszkodnak az anyagiak miatt. Nagyon sok a munkanélküli, emiatt a diák nem veheti meg a könyvet. Romániában mintegy száznyolcvanezer diák tanul magyarul az elemitől az érettségiig. Boldog, amikor ötezer példányt el tudnak adni valamelyik kiadványból, viszont ez is a tanulók létszámának alig három százaléka. Nagyon nehéz megélni a könyvterjesztésből. A legnagyobb versenytársak a magyarországi könyveket forgalmazók, akik az ott el nem adott kiadványokat árusítják. - A szatmárnémeti Baraprest Kft. forgalmaz új magyar könyveket és használt kiadványokat, tájékoztatott Barabás Zoltán ügyvezető. A Wass Albert-művekből bármennyit el lehet adni. Továbbá minden kiadvány elkel, csak ki kell várni a vevőjét. - A nagyobb városokba és főleg oda, ahol a tömbmagyarság él, eljutnak a könyvek - nyilatkozta Káli Király István, a marosvásárhelyi Lyra Kiadó igazgatója, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke. - A nehézséget elsősorban azoknak a vidékeknek az ellátása okozza, ahol a magyarok szórványban élnek: Szilágy, Fehér, Beszterce-Naszód, Máramaros, Temes megye. Itt a kis könyvesboltok nem képesek fenntartani önmagukat csak a magyar könyvek árusításából. Talán valamit segíthet majd, ha a Romániai Magyar Könyves Céh megoldást talál egy olyan információs rendszer kiépítésére, amely összesítve eljuttatja majd az érintettekhez a kiadványok jegyzékét. /Dávid László: A könyv olyan termék, amely kulturális értéket hordoz. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 22./2001. április 7.
Elekes Botond, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztálya vezetője összegezte a magyarországi könyvtámogatások szerepét, rendszerét, ezzel reagált a Krónikában korábban megjelent cikkekre. Az előzményekről adott számot Dávid Gyula tanulmányában /A romániai magyar könyvkiadás egy új évezred határán, in: Romániai magyar évkönyv 2000., Szórvány Alapítvány, Temesvár, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2000/. 1989-ben 7 kiadónál jelentek meg magyar nyelvű címek, 1992-1993 fordulóján már 63 olyan állami vagy magánkiadót tartottak számon, amelyek könyvet adtak ki magyar nyelven. A romániai/erdélyi magyar könyvkiadás szempontjából leglényegesebb újdonság a magyar állami támogatás megjelenése volt. E feladatok felelőse 1990-1998 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, 1998 után pedig az újonnan alakult Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. 1992-2000 között a magyarországi költségvetési források mai értéken számolva több mint kétmilliárd forinttal segítették a szomszédos országok magyar könyvkiadásának újjáalakulását. Ennek az összegnek kb. 45-50 százaléka mindig Erdélynek jutott. E forrásból Romániában 1997-ben 32 kiadó 136 könyvcímét, 1998-ban 33 kiadó 124 könyvcímét, 1999-ben 27 kiadó 108 könyvcímét és 2000-ben 34 kiadó 119 magyar nyelven megjelenő kiadványát támogatták. A támogatások elosztása nyilvános, és mindenki számára hozzáférhető pályázati rendszerben történik. Az alkuratóriumok javaslatait minden évben egy szakmai testület zsűrizi Budapesten. A szakmaiság nagyfokú biztosítása végett e testületben jelen van a Magyar Írószövetség elnöke, dr. Pomogáts Béla, Cholnoky Győző kisebbségkutató szociológus, dr. Ilia Mihály szegedi irodalomtörténész professzor, Borbándi Gyula író és természetesen a kultusztárca szakmai apparátusa. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a határon túli könyvkiadók számára megnyitotta a sikeres pályázás lehetőségét, olyan költségvetési forrásokból, melyeket addig nem vehettek igénybe. Így kaphatott támogatást jó néhány erdélyi könyvkiadó arra, hogy magyar és nem magyar szerzők műveit németre vagy angolra fordíttathassa, és megjelentethesse, hogy ezekkel a kiadványokkal jelen lehessen az 1999. évi Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron, ahol Magyarország díszvendég volt. 1999-ben a tárca millenniumi könyvkiadási pályázatán a határon túli könyvkiadók 20,5 millió Ft (ebből az erdélyiek 15 millió Ft) támogatást nyertek. A tárca megalakulása óta lehetővé tette, hogy a határon túli könyvkiadók és alkotók részt vehessenek a Nemzeti Kulturális Alapprogram Irodalmi és Könyv Szakmai Kollégiumának meghirdetett pályázatain. Ebből a forrásból a 2000. évben a romániai könyvkiadók és alkotók közel 11 millió Ft támogatásban részesültek. A Krónika hasábjain a támogatás módját vitató Láng Zsolt 360 ezer Ft alkotói támogatásban részesült ebből a forrásból. A minisztérium a minőségi könyvkiadás érdekében az elmúlt két évben összesen 50 alkotói ösztöndíjat (ebből 20-at erdélyieknek) biztosított határon túli történészeknek, néprajzkutatóknak, vallástörténészeknek, szépíróknak stb. Az ösztöndíjanként 250 ezer Ft évi támogatás az alkotói munka külső feltételeinek javítását célozta meg. 2001-ben az adható ösztöndíjak számát 25-ről 40-re emelték. - A határon túli könyvkiadás magyarországi költségvetési forrásokból történő támogatási rendszere az elkövetkezendő időszakban is nélkülözhetetlen marad. E támogatás eredményeként teremtődött meg az erdélyi magyar könyvkiadók ma már differenciálódott rendszere, közössége. E támogatások nélkül ma nem beszélhetnénk a Mentor, a Polis, a Pro-Print vagy a Pallas-Akadémia kiadókról. - Kovács András Ferenc Csipkébűl tekert gúzs című könyvének kiadását a minisztérium 1999-ben 158 E Ft-tal támogatta. Furcsa, hogy Káli Király István, a könyvet megjelentető Mentor Kiadó igazgatója ezt az információt a Krónika olvasóival nem közölte. /Elekes Botond, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma főosztályvezetője: A számok önmagukért beszélnek. Gondolatok a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma határon túli magyar könyvkiadás támogatásának stratégiájáról. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 7./2001. április 12.
Tisztújítás volt az Írók Marosvásárhelyi Egyesületénél. A Romániai Írószövetség titkára, Balogh József vezette az ülést. Az Írószövetség vezetőtanácsába Gálfalvi Györgyöt és Mihai Sint küldte el a tagság. A marosvásárhelyi egyesület héttagú vezetőséget választott, ebben Zeno Ghitulescu és Káli Király István a két társtitkár, a tagok pedig: Bogdán László (Sepsiszentgyörgy), Ferenczes István (Csíkszereda), Nistor Eugen, Dumitru Muresan (Marosvásárhely), Lőrincz György (Székelyudvarhely). /Beszámoló nem volt...= Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 12./2001. április 30.
A marosvásárhelyi Lyra Könyvkiadó a város szívében, a Kultúrpalota mellett nyitotta meg a Mentor könyvesboltot. Káli Király István, a Lyra igazgatója a megnyitón elmondta: 1993-tól működött a kiadó eddigi Aranka György könyvesboltja, de ott szűk volt a hely. A bolt kiállítóteremként is használható. A megnyitón Jánosházy György - mint szerkesztő - bemutatta az Erdélyi Panteon sorozat harmadik kötetét. Ez a kötet hazai és magyarországi írók, kritikusok, irodalomtörténészek olyan írásait tartalmazza, melyek XIX.-XX. században élő és alkotó erdélyi írókról szólnak. Rengeteg anyag kimaradt, sok jelentős alkotó nem szerepel a kötetben, tehát valószínűleg lesz pótkötet. Káli Király István köszönetet mondott a jelen levő Csegzi Sándor alpolgármesternek, amiért a polgármesteri hivatal együttműködési szerződést írt alá a kiadóval. - A könyvesbolt mellett, vagyis inkább e közös helyiségben turisztikai irodát rendez be a hivatal, lényegében a könyvesboltban is van egy turisztikai sarok, és így egymást erősíti majd a két tevékenység. Korábban a helységben ugyancsak könyvesbolt működött Gaudeamus néven, melyet kolozsvári cég működtetett, és azért vonult vissza, mert nem volt nyereséges a vállalkozás. A másik magyar üzletben, a marosvásárhelyi Bolyai-Gauss könyvesboltban két Molter Károly-kötetet mutattak be. Ugyancsak a Lyra Kiadó Marosi Ildikó irodalomtörténészt (Marosi Barna felesége, tehát Molter Károly menye) kérte fel arra, hogy összegyűjtse Molter Károly esszéit, tanulmányait, recenzióit, cikkeit. A hatalmas anyagot Kovács András Ferenc költő rendezte, szerkesztette három kötetbe. Ebből kettőt: az Erdélyi argonauták és az Erdélyi rozsda címűt mutattak most be, és készül a harmadik kötet is, címe: Keleti állomáson. /Máthé Éva: Könyvesbolt a város szívében" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./2001. május 10.
Máj. 11-12-én a hargitafürdői Ózon szállodában - a Hargita megyei tanács, a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont és a Székelyföld c. csíkszeredai folyóirat szervezésében - erdélyi magyar írók, költők tanácskozásra gyűlnek össze. A rendezvény címe: Irodalom az utódállamokban. Az előrejelzések szerint jelen lesz több (sok esetben innen elszármazott) magyarországi író, anyaországi kritikusok, irodalomtörténészek társaságában (így pl. Ágoston Vilmos, Mezey Katalin, Oláh János, Szávai Géza, Szigeti Lajos Sándor, Bányai János, Martos Gábor, Pomogáts Béla, Bodor Ádám). A belföldi meghívottak között lesz többek között: Kányádi Sándor, Kántor Lajos, Bálint Tibor, Szilágyi István, Lászlóffy Aladár, Király László, Páll Lajos, Ferencz Imre, Egyed Péter, Mózes Attila, Vida Gábor, Gálfalvi György, Gálfalvi Zsolt, Láng Zsolt, Bölöni Domokos, Ferenczes István, Bíró Béla, Fábián Ernő, Domokos Géza, Bogdán László, Borcsa János, Gál Éva Emese, valamint könykiadók (közülük néhányan írói minőségükben is): Kozma Mária, Tőzsér József, Káli Király István. A fiatal romániai magyar író- és költőnemzedék is képviselteti magát (pl. Balázs Imre József, Demény Péter, Papp Sándor Zsigmond, Gergely Edit, Molnár Vilmos, György Attila, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Sántha Attila). /Erdélyi Magyar Írók Találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./2001. augusztus 13.
Aug. 11-én Szászrégenben, a katolikus plébániatemplom kertjében ünnepség keretében felavatták Wass Albert szobrát, a fáradhatatlan Jorga Ferenc helybeli szobrász munkáját. "Tőle tudjuk, hogy a hazát karddal lehet megszerezni, de megtartani csak kaszával, azaz szívós, kitartó munkával lehet", mondotta többek között Káli Király István, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó igazgatója. A szászrégeni plébános, Pakó Benedek fő érdeme az, hogy a kertben immár Petőfi, Márton Áron szobra is ott díszeleg. Demeter József és Bartha József református lelkészek is jelen voltak, beszédet mondottak. Kelemen Atilla képviselő, a Maros megyei RMDSZ szervezet elnöke azt emelte ki, hogy Wass Albert "hitből épített magának egyszemélyes katedrálist". /Máthé Éva: Karddal, kaszával... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./