udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 88 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-88

Névmutató: Oprea, Marius

2007. október 9.

Sorok között: az 1956-os események romániai visszhangjai címmel nyílik kiállítás Temesváron október 9-én, a magyar forradalom kitörésének 51. évfordulója alkalmából. A kiállítás a budapesti egyetemistákkal szimpatizáló romániai, temesvári hallgatók elleni megtorlásokat, a kirakatpereket akarják a közvélemény tudomására hozni, egyben a kommunista bűncselekményeket feltárni, felhívni a figyelmet arra, hogy sok akkori elítéltet ma sem rehabilitáltak. A korabeli újságokból, röplapokból, rádiós hangfelvételekből, rendőrségi jegyzőkönyvekből álló tárlatot a Román Kulturális Intézet, a Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Feltáró Intézet, a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS), Lengyelország bukaresti Nagykövetsége, az Olasz Kulturális Intézet és a román minisztérium szervezi. A megnyitón jelen lesz többek között Marius Oprea, a Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Feltáró Intézet elnöke, néhány politikai fogoly, egykori temesvári (román) elítélt egyetemista, valamint Varga Andrea magyarországi történész és publicista, a kiállítás anyagának összeállítója, az 1956-os romániai események egyik kutatója, aki három éve a Román Akadémia díját is megkapta kutatómunkájáért, melynek eredménye a Romániai magyarok – 1945–1955 /Maghiarii din Romania (1 A Romániai magyarok – 1945–1955 című könyv minden dokumentumot eredetiben közöl, így több feljegyzést, jelentést, összefoglalót magyarul, mert eredetileg ezek magyarul születtek. Mindegyik mellett közölték a román nyelvű fordítását is. Elkészült a következő kötet, azonos szempontú szerkesztéssel. Romániai magyarok – 1945–1955 /Maghiarii din Romania (1945–1955), Cluj, 2003/945–1955), Cluj, 2002/ című román nyelvű dokumentumkötet. /P. L. Zs. : Kiállítás ‘56 romániai fejleményeiről. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 9./

2007. november 8.

Terrorista cselekedetek gyanújával bűnvádi feljelentést tett a bukaresti Kommunizmus Bűncselekményeit Feltáró Intézet Nicolae Plesita nyugalmazott tábornok, valamint öt egykori román diplomata ellen. A kormány által két évvel ezelőtt létrehozott intézmény azzal vádolja a Szekuritáté Külföldi Hírszerzésének (DIE) volt parancsnokát és a öt volt bonni diplomatát, hogy közreműködtek a kommunista rezsim ellenállóinak meggyilkolásában, valamint megfélemlítésében. Az intézet szerint Nicolae Plesita, Dan Mihoc, Constantin Ciobanu, Ion Constantin, Ioan Lupu és Ion Grecu szervezte meg többek között 1981-ben a Ceausescu-diktatúra három nagy ellenállója, Paul Goma, Nicolae Penescu és Serban Orescu ellen irányuló – végül sikertelennek bizonyult – merényletet, amelynek során csomagba rejtett pokolgépet küldtek a célszemélyeknek. Másokat Plesitáék mérges gázzal, illetve bérgyilkosok alkalmazásával igyekeztek eltenni láb alól. Különben a feljelentést a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS), a CIA-tól, a kelet-német (STASI), valamint a magyar titkosszolgálattól (BM) származó dokumentumokra és tanúvallomásokra alapozták. A Marius Oprea történész vezette intézet korábban hasonló eljárást kezdeményezett 210 egykori börtönparancsnok és a gyermekeket beszervező szekustiszt ellen is. Augusztusban arra is javaslatot tett, hogy a volt szekusok és a politikai rendőrséggel közvetlenül együttműködő személyek nyugdíját csökkentsék a szakképzetlen munkásokéval egyenértékű szintre. Ez a rendelkezés egyebek mellett Nicolae Plesita szekustábornokra is vonatkozna, aki jelenleg ötezer lejes nyugdíjban részesül. A bukaresti katonai ügyészség által véglegesített bűnügyi dossziéban azzal gyanúsítják a DIE volt parancsnokát, hogy Ceausescu utasítására legkevesebb hét merénylet végrehajtásával bízta meg a Sakálként elhíresült nemzetközi terroristát. Carlos, azaz Iljics Ramirez Sanchez 1981. február 21-én például a Szekuritáté megrendelésére robbantott a Szabad Európa Rádió müncheni szerkesztőségében. /Rostás Szabolcs: Szekusok célkeresztben. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./

2008. február 5.

A kormány saját hatáskörében próbál megoldást találni arra, hogy folytathassa tevékenységét a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS), amelynek a működését szabályozó törvényt az alkotmánybíróság a napokban minősítette alkotmányellenesnek – jelezte Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök. Első lépésként olyan döntést hoznának, amely lehetővé tenné, hogy az átvilágító bizottságnál lévő dossziék valamelyik közintézménynél maradjanak, ne kerüljenek vissza a titkosszolgálat vagy a hadsereg kezébe, vagyis hozzáférhetőek legyenek az állampolgárok számára. Második lépésként a kormány sürgősségi rendeletet fogadna el. Ez figyelembe venné az alkotmánybíróság ítéletét is, amelynek szellemében az igazságügyi szervek hatáskörébe utalná az egyes személyek ügynökmúltjával kapcsolatos ítéletek egy részét. Leszögezte, hogy a CNSAS nem fog a kormány ellenőrzése alá kerülni. Marius Oprea történész szerint a megoldás az lenne, ha az egykori kommunista titkosszolgálat irattárát nyilvánossá tennék. Javasolni fogja, hogy a CNSAS kerüljön a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet fennhatósága alá. /Kormányfői lépések a CNSAS működtetésére. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./

2008. február 15.

Mindössze két politikai alakulat, az RMDSZ és a Nagy-Románia Párt (PRM) illetékesei vettek részt a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) működését szabályozó új törvény megvitatására összehívott tanácskozáson. A PRM képviselői ráadásul kizárólag azért jelentek meg, hogy közöljék: „a CNSAS meghalt, a halott pedig nem tér vissza a sírból, a párt egyedül az irattár sorsáért aggódik”. Marius Oprea tanácsadó reméli, hogy február végén nyilvánosságra hozhatják a végleges változatot. Constantin Ticu-Dumitrescu, az eredeti jogszabály kezdeményezője csalódottan állapította meg, hogy Romániában továbbra sem igénylik az igazság feltárását. /Nagy B. István: Parttalan átvilágítási vita. = Krónika (Kolozsvár), febr. 15./ Két héten belül elkészül a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) működését szabályozó új törvény – közölte Calin Popescu-Tariceanu kormányfő tanácsosa, Marius Oprea történész az igazságügyi tárcánál sorra került megbeszélést követően. Az RMDSZ szerint az átvilágító testületnek ítéletmondás helyett bizonylatokat kell kiadnia a vizsgált személyek és a Szekuritáté viszonyáról. Marius Oprea méltatlankodott amiatt, hogy a Demokrata-Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt képviselői nem vettek részt a megbeszélésen. /„Csiszolódik” az átvilágítás. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./

2008. február 16.

Több temesvári magánszemély postai úton kapott vaskos borítékot, amelyben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) püspöke, Tőkés László független európai parlamenti képviselő meghívása állt a Szembenézés a kommunista múlttal című, február 15-én tartott konferenciára. A paksaméta tartalmazta – többek között – azt a tavalyi egyházkerületi közleményt, amelyben Bányai Ferenc temesvár-belvárosi református lelkész ügynökmúltját hozták nyilvánosságra, valamint azt a püspöki levelet, amit az egyházfő az egyházközség presbitériumának címzett, bűnpártoló határozatnak nevezve, hogy a világi vezetőtestület elfogadta Bányai gyülekezet előtt mondott bocsánatkérését. A lelkész tavaly beismerte együttműködését a titkosszolgálattal, de súlyosbíthatja helyzetét, hogy az 1998-as egyházkerületi választások alkalmával nyilatkozatot tett arról, hogy a múlt rendszerben nem kollaborált a politikai rendőrséggel. Tőkés kifejtette: „nem vihetjük magunkkal meglapuló besúgóinkat, akik akadályt jelentenek. Ha őket eltávolítjuk, akkor európaivá válhatunk, a szó eszmei értelmében. ” Tőkés László felidézte 1974-es prédikációját, melyet tanára, dr. Kozma Tibor szolgáltatott ki Securitaténak. Marius Oprea, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnöke, miniszterelnöki tanácsos arról beszélt, milyen akadályokba ütköznek a leleplező munkájuk során, és hogy sok szekus tiszt, ügynök, aktivista átmentette pozícióját, és jelenleg is hatalmat gyakorol. A konferencián előadást tartott az a történészcsoport – Molnár János, Vincze Gábor, Nagy Mihály Zoltán – akik az egyházkerület felkérésére tovább kutatják a Tismaneanu-jelentésben a romániai magyarságot hátrányosan érintő kommunista bűntényeket. A tanácskozáson kiosztották a KRE Igazgatótanácsának február 14-i határozati kivonatát, amelyben felszólítják Bányai Ferenc temesvár-belvárosi lelkipásztort, hogy vonuljon vissza lelkészi szolgálatából. /Pataki Lehel Zsolt: Szembenézés a kommunista múlttal. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 16./

2008. február 18.

A Szembenézés a kommunista múlttal című temesvári konferencián részt vett Marius Oprea, a kormányfő nemzetbiztonsági tanácsadója, a Tismaneanu Bizottság tagja, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnöke. A brassói történész véleménye szerint Romániában a kommunizmust csak “privatizálták”, a más pártaktivistákból és szekusokból álló gépezet tovább működik, ők irányítják az országot. Oprea az általa vezetett intézet tevékenységéről nyilatkozott: a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézetet 2005-ben hozták létre és közvetlenül Tariceanu kormányfőnek van alárendelve. Feladata a volt Securitate által elkövetett visszaélések és bűnök feltárása, esetenként a bűnösöket a törvény elé idézik. Eddigi kutatásaik szerint a kommunista elnyomó gépezet visszaéléseit bizonyíthatóan 617 876 személy szenvedte meg. 1989-ben a Securitatenak 10 500 tisztje volt, munkájukat 136 000 aktív besúgó segítette. Ugyanebben az időszakban a kommunista pártnak több mint 50. 000 aktivistája volt. Nyomon követhető, hogy a volt kommunista aktivisták és Securitate tisztek közül nagyon sokan fontos tisztségekbe kerültek a rendszerváltás után. Két volt szekus tiszt például, akiknek a Szabad Európa Rádió monitorizálása volt a feladatuk, jelenleg magas beosztásban dolgoznak a Különleges Távközlési Szolgálat nevű titkosszolgálatnál. A Kommunizmus Bűneit Feltáró Intézet célja a kommunista korszak tudományos feltárása. A kommunizmus történetéről szóló alternatív tankönyv kiadásán is dolgoznak, amely remélhetően a következő tanévtől már választható tantárgy lesz az iskolákban. 35 alkalmazottjuk van, és több mint 70 külső munkatársuk. Néhány hónapja egy feltáró akció során kiásták hat fiatalember holttestét, akiket a szekusok öltek meg. Az volt egyetlen bűnük, hogy nem jelentkeztek katonai sorozásra. Mindez 1950. március 9-én történt, valahol a besztercei hegyek között. Miután halomra lőtték őket, a szekusok a bekopogtattak a fiatalok szüleihez azzal, hogy vegyenek szerszámokat és induljanak eltemetni holmi kutyákat. Oprea úgy érzi, ilyen esetben nem beszélhet megbocsátásáról. A gyilkosok közül egyik sem kért bocsánatot. Lehet beszélni megbékélésről, de nem bocsáthatnak meg hivatalból ezer és ezer ember nevében, akiket megöltek. /Pataki Zoltán: Egy kommunistavadász vallomása. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 18./

2008. február 18.

A kommunista struktúrák, intézmények nem szűntek meg, csak privatizálták őket. A volt állambiztonság átmentette hatalmát. A Szekuritáté másod-harmadvonala vezető pozíciókba került, és jelenleg a hatalomgyakorlás számos eszközével rendelkezik. Minderről Marius Oprea, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnöke, a miniszterelnök tanácsosa beszélt a Szembenézés a kommunizmus örökségével című konferencián. Marius Oprea úgy vélekedett, ha a múlttal való őszinte szembenézés elmarad, ha a Szekuritáté dossziéi titkosak maradnak, fennáll annak a kockázata, hogy a múlt más formában, más név alatt ugyan, de megismétlődik. „Mi a garancia arra, hogy akik egykor jelentettek, nem jelentenek ma is?” – tette fel a kérdést Oprea. Tőkés László bejelentette, márciusban Brüsszelben tart újabb rendszerváltó-konferenciát, ahol a volt szovjet tömb országainak rendszerváltó élharcosai oszthatják meg egymással gondolataikat. „A végső cél, hogy a világ közvéleménye a maga teljességében ítélhesse meg a kommunizmust, és rendelje oda, ahová való: a fasizmus mellé” – jelentette ki Tőkés. Elmondta, hogy kutatócsoport felállítását kezdeményezte. E csoport vezetésével Vincze Gábor szegedi történészt bízta meg. A kutatók feladata az lesz, hogy feldolgozzák a román kommunista diktatúra magyarságot sújtó intézkedéseit. Feltétel nélküli visszavonulásra szólította fel Bányai Ferenc Temesvár belvárosi lelkészt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa. Bányait nemcsak „az életet veszélyeztetés súlyosságával bíró és az Anyaszentegyház ügyét eláruló Szekuritáté-ügynöki tevékenységéért” marasztalták el, hanem amiatt is, hogy 1998-ban, amikor temesközi esperessé választották, hamis nyilatkozatot adott a Szekuritátéhoz fűződő egykori viszonyáról. Bányai Ferenc szerint boszorkányüldözés folyik ellene; míg felmenői a román hatalom tisztogatásának estek áldozatul, neki az egyházi tisztogatás következményeit kell elviselnie. /Gazda Árpád: Privatizált Szekuritáté. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./

2008. február 18.

Marius Opreát, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnökét több csíkszeredai polgár azzal kereste meg, hogy Radu Moldovan, a Hargita megyei rendőrség parancsnoka megfenyegette őket. Moldovan a kommunizmus éveiben az akkori milícia kapitánya volt, ebben a minőségében pedig rendszeresen verte az akkori rendőrségre behívott személyeket. „A hozzám forduló négy-öt személy a kommunizmus éveiben megpróbált Magyarországra szökni, ám a határnál elfogták, és hazatoloncolták őket. Ez a kapitány, a jogi iroda vezetője hetente hívatta be őket az őrsre, és verette valamennyiüket. Rajtuk kívül további mintegy 50 olyan személlyel bánt hasonlóképpen, akik nem értettek egyet a rendszerrel. A névsor a Szekuritátétól érkezett” – ecsetelte Marius Oprea. A történész szerint több személyt hordágyon hoztak ki a rendőrség épületéből, s szállítottak kórházba, ám Moldovant mindez nem akadályozta meg abban, hogy következő héten ismét berendelje őket a milíciára „kihallgatásra”. Oprea a testület két tagját Csíkszeredába küldte, hogy megvizsgálják az elhangzottak valóságalapját, akik visszatérve arról tájékoztatták Opreát, hogy az áldozatokat az érintett rendőr megfenyegette: „ha feleslegesen beszélnek, jobban megveri valamennyiüket, mint a rendszerváltás előtt, mivel most a megyei rendőrség vezetője”. Oprea Cristian David belügyminisztert arra szólította fel, hívja vissza tisztségéből Radu Moldovant. „Nem tudom, hogy ez az ember börtönbe kerül-e. De elmondhatom, 99 százalék az esély arra, hogy elveszítse tisztségét. A visszamaradó egy százalék azért van, mert előfordulhat, kapcsolatai révén meg tudja tartani a székét” – szögezte le Oprea. Radu Moldovan főfelügyelő tagadja az ellene felhozott vádakat, és azzal fenyegette Opreát, hogy pert indít ellene az alaptalan vádaskodás miatt. Moldovan beismerte, 1989 előtt tisztként dolgozott a rendőrségen. „Opreának alá kell támasztania kijelentéseit. Nem értem, hogy tud ilyen nyilatkozatokat tenni kivizsgálás, megfelelő utánanézés nélkül. Én is állíthatom azt Marius Opreáról, hogy a Szekuritáté besúgója volt” – szögezte le Radu Moldovan. /Ütlegeléssel vádolt rendőrparancsnok. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./

2008. február 21.

A Hargita megyei Rendőrség főkapitányának, Radu Sandu Moldovannak a felfüggesztését kérte a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet (IICCR), miután Moldovan múltjára fény derült: 1989 előtt kiskorúakat kínzott. Az IICCR intézet igazgatója, Marius Oprea szerint olyan vallomások birtokába jutottak, amelyek azt bizonyítják: Moldovan 1998 előtt rendszeresen kínvallatott kiskorúakat. Oprea elmondta, az intézménynek bizonyítékai vannak arról, hogy Moldovan több áldozatát is fűtőtesthez bilincselte, majd néhányukat ájulásig verte. „Kollégista voltam, amikor először komolyan megvert a parancsnok – áll a szóban forgó áldozat vallomásában. – Szokása volt, hogy arcra nem üt. Egy alkalommal az iskolánkban járt, már nem is tudom, mi volt aznap, Rendőrség Napja talán. Mikor meglátta, hogy hosszú a hajam, több társammal együtt beküldött a titkárságra, azzal, hogy majd jön valaki, aki beszél velünk. Aztán megvert, végül megragadta a hajam (…), és levágta. Adhatok egy listát 50-60 emberrel, akit szintén megvertek ezek”. Egy másik áldozat arról beszél, hogy a székre térdeltette Moldovan, majd egymás után tízszer, teljes erőből gumibottal ütött a talpára. Megint mások arról vallanak, hogy a jelenlegi főkapitány kinyitott egy szekrényt, és felszólította az áldozatot, válasszon kínzóeszközt. Akad, aki azt állítja, Moldovan több mint negyven alkalommal alázta, vagy verte meg az 1987-’89 közötti időszakban. /Horváth István: Gyermekkínzó rendőrfőnök? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./

2008. február 28.

A Szekuritáté Levéltárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) működését szabályozó törvény főbb módosításait ismertette a képviselőház jogi bizottsága előtt Marius Oprea, a kormányfő tanácsadója. Kiemelte, hogy hivatalból átvilágítják a helyhatósági és a parlamenti választásokon induló jelölteket. A jövőben a testület kollégiumi ülései nyilvánossá válnak. A dossziék nyílt megvitatása után ugyancsak nyílt szavazással döntenek arról, hogy átküldik-e avagy sem az igazságszolgáltatáshoz. Oprea elismerte, lehetetlen az egy hónapos választási kampány alatt átvilágítaniuk a helyhatósági választások valamennyi jelöltjét, az ellenőrzést azonban folytatják a választások után is. /B. T. : Átlátható átvilágítás. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 28./

2008. március 7.

Elfogadta a kormány a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) működését szabályozó határozatot. Ennek értelmében az átvilágító bizottság a rendelkezésére álló dokumentumok ismeretében csak megállapíthatja, hogy az illető tagja volt vagy együttműködött-e az egykori Szekuritátéval, de az igazságszolgáltatás feladata ítéletet hozni ezekben az ügyekben. Marius Oprea, a kormányfő tanácsosa szerint az átvilágító bizottságnak az elmúlt években elfogadott döntései továbbra is érvényesek. /Csak „véleményezhet” a CNSAS. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

2008. március 8.

Országos botrányt és kedvezőtlen nemzetközi visszhangot váltott ki az alkotmánybíróság január 31-i határozata, mellyel az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a lusztrációs törvény azon cikkelyeit, amelyek a politikusok, tisztviselők és egyéb közszereplők átvilágítására hivatott intézmény, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) és levéltára (ACNSAS) működését szabályozták. Az alkotmánybíróság határozata nyomán fennállt a veszély, hogy az átvilágító testület működését törvényen kívül helyezik, az egyes személyek állambiztonsági érintettségéről szóló korábbi döntései semmissé válnak, és a nem minősített, kutatható iratok ismét zár alá kerülnek. Február 6-án a civil tiltakozás nyomására kompromisszumos megoldás született. A Tariceanu-kormány sürgősségi kormányrendelettel lehetővé tette működésének folytatását, szűkül azonban a hatásköre. Mindez jelzi, hogy a román politikai elit egy jelentős része kísérletet tesz a lusztrációs folyamat megállítására. A csehszlovák válságot követően, 1969-ben Nicolae Ceausescu parancsot adott egy titkos katonai egység létrehozására (UM 0110), amely a Varsói Szerződés ellen folytatott hírszerző és elhárító munkát az adott ország területén is. Ceausescu idejében a Szekuritáté fontos gazdasági tevékenységet is folytatott. Ennek első megjelenési formája volt a német és a zsidó származású román állampolgárok ,,eladása” az NSZK-nak, valamint Izraelnek. A folyamat 1963-ban kezdődött, amikor a román kormány brit közvetítéssel megegyezett Izraellel tízezer zsidó család kivándorlásában /személyenként 4000–6000 dollár/, ez a Szekuritáté ellenőrzése mellett történt. A hatvanas évek végétől az NSZK kormánya is hasonló módszerekhez folyamodott, és ,,kivásárlási” programot indított, amit az 1978-as államközi egyezmény csak szentesített. Az eddigi kutatások szerint az 1968 és 1989 között kivándorolt, kb. negyvenezer zsidóért 112 millió dollárt fizetett Romániának az izraeli kormány, míg a nyugatnémet hatóságok közel kétszázezer németet ,,vásároltak meg”. Marius Oprea történész szerint az ,,idegenek” kivándorlásának köszönhetően a Külügyi Hírszerző Igazgatóság (DIE) kb. négyszázmillió dolláros tiszta profitot könyvelhetett el. Az állambiztonsági szervek működését 1989. december 31-i hatállyal felfüggesztették: az intézkedés nemcsak az elhárítást, hanem a Külügyi Hírszerző Igazgatóságot és a gazdasági részleget (CIE) is érintette. A belügyi szervek hirtelen leépítését követően több tízezer tiszt és az általuk irányított, 130 ezer főből álló ügynökhálózat ellenőrizhetetlen módon áramlott vissza az ország politikai és gazdasági életébe. 1990-ben a marosvásárhelyi incidens utáni héten, március 26-án Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ, SRI) néven – kizárólag korábbi állambiztonsági tisztekből álló – elhárító szolgálat jött létre. 1999. december 9-én hosszú egyeztetések után elfogadták az átvilágító bizottságot /CNSAS/ létrehozó törvényt. Magyarországhoz hasonlóan Romániában is többfokozatú hálózat működött. A képzettebb, megbízhatóbb hálózati személyek (titkos megbízott, titkos munkatárs) tartása sokkal informálisabb keretek között zajlott, nem beszélve az szt-tisztek rendszeréről. Az átvilágító bizottság öt év alatt, 2005-ig alig több mint kétszáz ,,ügynököt” lepleztek le, miközben az országot kormányzó Nastase több száz, 1997 óta ,,pihentetett” volt hírszerzőt és elhárító tisztet reaktivált. Larry L. Watts nemzetbiztonsági szakértő becslése szerint 2003-ban az SRI teljes apparátusának tizenöt százaléka, a külföldi hírszerzéssel foglalkozó szolgálat húsz százaléka 1989 előtt kezdte pályafutását. Az utóbbi időszakban, az EU-hoz való csatlakozás előtt látványosan felgyorsult az átvilágítási folyamat. A Hivatalos Közlöny több száz volt tiszt és ügynök személyes adatait tette közzé, és a nemzetbiztonsági szervek állományában nagyobb megújulásra került sor. Tariceanu kormányfő történeti intézetet hozott létre Marius Oprea történész és nemzetbiztonsági tanácsadó vezetésével, Basescu államfő pedig nemzetközi bizottságot, melyet Vladimir Tismaneanu amerikai politológus irányított. A fennmaradt, közel húszezer folyóméternyi dokumentáció zöme 2006 végéig a jelenlegi szakszolgálatok raktáraiban maradt, mivel ,,gazdáik” lassították vagy egyenesen megtagadták azok átadását a levéltárnak. Elnöki parancsra 2006 őszén közel kétmillió dosszié átadása történt meg, a több ezer folyómétert kitevő anyag feldolgozásának tavaly kezdett neki az átvilágítók közel háromszáz fős stábja. /Stefano Bottoni történész, az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézet külső munkatársa: Átvilágítási (kudarc)történet Romániában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8./

2008. március 27.

A március 26-án 18. évfordulóját ünneplő Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ átalakításáról döntött a Legfelső Védelmi Tanács. George Cristian Maior igazgató bejelentette, a terv szerint a központi egységek mintegy negyedét számolják fel. Új működési rendszerek bevezetéséről van szó – szögezte le az igazgató. Marius Oprea, a miniszterelnök biztonságpolitikai tanácsadója szerint az átszervezés valójában az egykori Szekuritáté alkalmazottainak eltávolítását célozza. Gyakorlatilag olyan munkaköröket szüntetnek meg, amelyeket volt szekusok töltenek be, és ezáltal elkerülhetőek a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ új jogszabályából eredő ellenőrzéseknél felmerülő kellemetlenségek – érvelt a tanácsadó. /Átszervezik a hírszerző szolgálatot. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 27./

2008. április 23.

Ellentmondások közepette zajlott április 22-én a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) ülése, amelyen többek között az önkormányzati választásokon induló jelöltek átvilágításáról tárgyaltak. Mircea Dinescu egy órával az ülés kezdete után elhagyta a termet, mert a testület „a ködben lebeg”, a tagoknak fogalmuk sincs arról, mi az eljárás, és milyen jogosítványaik vannak. Az alkotmánybíróság januárban az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a CNSAS működését, így az elveszítette a jogot, hogy megállapítsa a vizsgált személyekről: együttműködtek-e a kommunista titkosrendőrséggel vagy sem. Ehelyett csupán továbbítja a dossziékat az illetékes bírósághoz, amely ítéletet hozhat. Dinescu szerint szándékosan korlátozták a testület jogkörét éppen a választások előtt. Marius Oprea történész szerint a CNSAS nem a rendelet hiányosságai, hanem saját vezetőinek alkalmatlansága miatt nem működőképes. Constantin Ticu-Dumitrescu, a CNSAS másik tagja elmondta, a testület valószínűleg képtelen lesz az összes önkormányzati jelöltet átvilágítani, a Központi Választási Irodához még nem érkezett meg az összes lista. /Balogh Levente: Mircea Dinescu: ködbe vész a CNSAS működése. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 23./

2008. június 5.

A volt titkosrendőrségi, a Szekuritáté, a belügyis- vagy katonatisztek, illetve bírák és pártaktivisták nyugdíját a minimálnyugdíj szintjére csökkentené a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet törvénytervezete. A tervezetet előkészítő intézményvezető, Marius Oprea történész elmondta, nem tartja emberségesnek, hogy azok, akik az elnyomó gépezetben aktívan részt vettek, most hatalmas nyugdíjakkal rendelkeznek. Azok pedig, akik kiálltak a demokratikus értékek mellett, csupán havi kétmilliós járulékra jogosultak. A történész javaslata szerint a szekuritátés tisztek nyugdíjának csökkentéséből származó pénzből alapot kell létrehozni a kommunizmus áldozatainak megsegítésére. A tervezet ellenzői azzal érveltek, hogy nem lehet bizonyos kategóriák nyugdíját csökkenteni, csak ha a teljes rendszer átdolgozásra kerül. /Isán István Csongor: Minimálnyugdíj a szekusoknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./

2008. július 23.

A kommunista bűnösök üldözésénél a kutatók titkolózással szembesülnek. Ennek ellenére a Kommunizmus Bűncselekményeit Feltáró Intézet – Marius Oprea vezetésével – keresi a bűnösöket, és megtalálja egy részüket. Az ügyészség azonban szabotálja munkájukat. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ feladata, hogy megvizsgálja: az előírt kategóriák közül – választott tisztségviselők stb. – kik működtek együtt a politikai rendőrséggel. Az újságíró kérdésére, hogy fölöslegessé vált a CNSAS kollégiuma, Marius Oprea leszögezte, éppen azért, hogy valamelyik politikai oldal ne vonhassa ellenőrzése alá a hivatalt, meg kell tartani az élén ülő politikai tanácsot. Marius Opreát most azzal vádolják, hogy a magyarok és az RMDSZ bérence, mert a Hargita megyei rendőrfőnökről kiderítette: a kommunista rezsim idején embereket kínzott, ezért kérte a lemondását. Erre meg azt állították, hogy legjobb román ember ellen áskálódik. A Kommunizmus Bűncselekményeit Feltáró Intézet az ügyészségnek alaposan dokumentált periratokat szolgáltat. Azonban munkájukat akadályozza a titkolózás. Például az egyik – a Szabad Európa Rádió elleni, 1982-ben történt merényletet követően és egyéb levélbombás merényletek nyomán – Bonnból kiutasított román diplomatáról adatokat kértek a Külügyminisztériumtól. Ion Constantinról van szó, aki a külügynél dolgozott egészen 1999-ig. A Külügyminisztérium azonban azt állította, hogy ez az ember sohasem dolgozott náluk. Hasonló választ adott a külügyi hírszerzés is. Ennek ellenére Marius Oprea megtalálta a német rendőrség archívumaiban a kiutasítás dossziéját, adatokkal támasztotta alapján az ügyet. Terrorista cselekményekről van szó, melyeket román diplomaták követtek el. És mi történt? Semmi. Nagyon magasan futnak a szálak, bankigazgatók, külügyi gazdasági képviseletek vezetői... Az ügyészség szabotálja a munkát. Átadtak nekik olyan dossziékat, amelyekben a büntetőjogi besorolás is benne van, mégsem került egy sem a bíróság elé. Marius Oprea úgy gondolja, Traian Basescu elnök vezényletével folyik mindez, mert a jelenlegi főügyész, Laura Codruta Kövesi mindent elnöki parancsra csinál. Több mint négyszáz emberről adtak át dokumentációt az ügyészségnek, ennek ellenére jelenleg egyetlen szekustiszt ellen sem indult eljárás, még kihallgatásra sem rendeltek be egyet sem. /Isán István Csongor: „Két hét alatt megtalálnám Elodiát”. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./

2009. március 2.

Koalícióba tömörülve lépnek fel Tőkés László EP-képviselő kezdeményezésére a kommunizmust elítélő és vizsgáló intézetek, civil szervezetek a Prágai Nyilatkozat romániai támogatása, valamint a hamarosan parlamenti vitára kerülő új büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása érdekében – tájékoztatott Marius Oprea, a Kommunizmus Romániai Bűntényeit Vizsgáló Intézet igazgatója (IICCR) Bukarestben, a koalíció tagjainak egyeztetése után. Oprea elmondta, a Btk.-t úgy szeretnék módosítani, hogy a kommunista rendszer bűncselekményei emberiesség elleni tetteknek minősüljenek, és ezáltal elévülhetetlenek legyenek, továbbá közösen szeretnének fellépni az olyan törvénytervezetek elfogadásáért, mint például a volt szekus tisztek nyugdíjának csökkentése. Kiemelte, ő maga is részt vesz azon a március 18-án az Európai Parlamentben tartandó nyilvános meghallgatáson, amelyet Tőkés EP-képviselőként szervez a Prágai Nyilatkozat elfogadásáért. Cristian Pirvulescu, a Pro Democratia Egyesület elnöke szerint, „ha a nyilatkozat EP-határozattá válna, az alapján a román törvénykezésben számos módosítást lehetne bevezetni, és elkezdődhetne Romániában is a kommunizmus bűnöseinek számonkérése”. Tőkés hangsúlyozta, a Prágai Nyilatkozat arra hívja fel a figyelmet, hogy meg kell szüntetni a kettős mércét a fasizmus és kommunizmus viszonylatában, a fasizmus bűnöseihez hasonlóan a kommunizmus bűnöseit is el kell ítélni. Megerősítette: a nyugat-európai politikusok, akárcsak a bukarestiek, lezártnak tekintik a kommunizmus ügyét, ezért szorgalmazta a koalíció létrehozását. Annak tagjai között szerepel többek közt az IICCR, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság, a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Országos Intézet, a Pro Democratia Egyesület és a Társadalmi Dialógus Csoport. Kiábrándítónak nevezte Tőkés László, hogy Traian Basescu államfő nem fogadta őt február 27-i, bukaresti látogatásán, ami nem először fordul elő. Egyben javasolta, hogy az 1989-es események huszadik évfordulójára rendezett temesvári megemlékezést Sólyom László magyar köztársasági elnök és Traian Basescu közös védnökségével tartsák. /O. M.: Elítélnék a kommunista bűnösöket. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./

2009. március 23.

Egyformán kell elítélni a nácizmust és a kommunizmust, mert mindkettő zsarnoki, gyilkos rendszer – az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában egy múlt heti konferenciának, valamint közmeghallgatásnak volt ez a központi üzenete. A konferenciát Tőkés László EP-képviselő rendezte romániai és bulgáriai előadókkal, akik elsősorban a kommunizmus kisebbségellenes jellegét emelték ki. A közmeghallgatást az Európai Unió cseh elnöksége szervezte. A kezdeményezés Csehországból indult. Tavaly júniusban egy Prágában tartott konferencia résztvevői fogadtak el nyilatkozatot az európai lelkiismeret és a kommunizmus ügyében /Prágai nyilatkozat/. A dokumentum szorgalmazta, hogy a kommunizmus nevében elkövetett bűnöket nyilvánítsák az emberiség ellen elkövetett bűnöknek, amiként a náci bűntettekkel tette a nürnbergi törvényszék, és Európa országaiban vezessenek be olyan törvényeket, amelyek alapján el lehet ítélni a kommunista bűntettek elkövetőit, és kárpótolni lehet a kommunizmus áldozatait. A brüsszeli konferenciát a román delegáció néhány demokrata-liberális párti (PDL) képviselője zavarta meg, akik kifogásolták Tőkés László megállapításait. A püspök a román asszimilációs politika továbbéléséről beszélt. A csángómagyarok asszimilációját hozta fel példakén, megemlítvén, hogy az anyanyelvhasználatot a templomban megtagadják, az iskolában korlátozzák. Nicolae Vlad Popa EP-képviselő felemelt hangon jelentette ki: aki ma román asszimilációról beszél, meghamisítja a valóságot. Tőkés László válaszában megerősítette korábbi kijelentéseit. Példaként a székelyföldi ortodox és karhatalmi térhódítást említette. Gál Kinga fideszes képviselő úgy vélte, a régi reflexek továbbélését tükrözi az is, hogy a román hatóságok megpróbálták megakadályozni Sólyom László magyar köztársasági elnök március 15-i romániai látogatását. Marius Oprea, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet igazgatója elmondta, a régi rendszer politikai rendőrségének tagjai a rendszerváltás után is aktívak maradtak. Nagy Mihály történész a magyar történelmi egyházak kommunista elnyomásáról tartott előadást. /Gazda Árpád: Kommunistaellenesség az Európai Parlamentben. = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./

2009. április 29.

Exhumálták annak a három antikommunista román ellenállónak a holttestét, akiket 1949-ben végeztek ki a Szekuritáté tisztjei. A várorjai tömegsírra a Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Feltáró Intézet (IICCR) munkatársai bukkantak az áldozatok hozzátartozói és helybeli idős személyek útmutatása alapján. Marius Oprea történész, az IICCR elnöke felháborodott amiatt, hogy a rendőrség és az ügyészség kezdetben megtagadta a holttestek átvételét. „Számomra érthetetlen, hogy miközben Traian Basescu államfő a parlamentben illegitimnek és gyilkosnak nyilvánítja a romániai kommunista rendszert, a nyomozó hatóságok valamennyi alkalommal bűnvádi eljárás beindítása nélkül lezárják a Beszterce-Naszód megyében történtekhez hasonló eseteket” – méltatlankodott Oprea. Emlékeztetett: az általa vezetett intézet nemrég a várorjai antikommunisták ma is élő gyilkosainak – Liviu Pangratiu szekus hadnagy és Traian Seserman altiszt – nevét is közölte az ügyészséggel. /Rostás Szabolcs: Kivizsgálják a várorjai kivégzést. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./

2009. május 6.

Hagyományos programkeret, szűkösebb költségvetés jellemzi az idei, Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amelyet július 14–19. között tartanak Tusnádfürdőn. A “Tusványos, természetesen!” jelszóval induló rendezvény összegezni próbálja az elmúlt két évtized politikai folyamatait, jelezte a rendezvény főszervezője, Sándor Krisztina a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) képviseletében. Várhatóan idén is jelen lesz Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Németh Zsolt alelnök (a rendezvény egyik ötletgazdája), Tőkés László EP-képviselő, Markó Béla RMDSZ-elnök, valamint Marius Oprea történész, a Kommunizmus Bűncselekményeit Kutató Intézet vezetője. Szerveznek programot, melyre meghívják majd a tusványosi folyamat meghatározó szereplőit, a szabadegyetem ötletgazdáit. Nem lesz lényegi változás a koncertkínálatban sem. Marosvásárhelyen a Félsziget Fesztivál július 23–26. között lesz. /Gyergyai Csaba: “Tusványos, természetesen!” címmel indul az idei szabadegyetem. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-88




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék