udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 186 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 181-186

Névmutató: Pécsi Ferenc

1999. február 3.

A szatmárnémeti RMDSZ jan. 29-én tartott közgyűlésén Kabai István, a szatmárnémeti RMDSZ elnöke kijelentette: A tagság hangulata rossz, mint minden romániai magyaré, mint a legtöbb románé! Az okok ismertek: gazdasági csőd, politikai és társadalmi bizonytalanság, az újabb bányászjárás keltette félelem, a szélsőségek előretörése. A koalíciós egyeztetés nemcsak fent, hanem lent is rosszul működik, mert az RMDSZ-nek járó 23 igazgatói és igazgatóhelyettesi posztból mindössze 9-et sikerült elfoglalni. Az önkormányzatban a partnerek összevissza szavaznak, de számunkra fontos kérdésekben nem úgy, mint ahogy előzőleg ebben megegyeztek. Így eredményt jogaink érvényesítésében alig sikerült elérni. Szatmárnémeti bejáratánál ma sincs kétnyelvű tábla. (A krónikás nem érti, miért nem tanulnak a károlyiaktól, ott eleve román-magyar-német táblát javasoltak, és gond nélkül megvalósult. A három nyelvet nemcsak bizonyos tradíció, hanem az is indokolná, hogy egyre több német cég települ a városba!) Lesz viszont Hám János-szobor, méghozzá a régi főtéren, közvetlenül a római katolikus katedrális előtt! Csak hát erre Muzsnay Árpád volt megyei elnök azt mondhatja: ő négy szobrot akkor állított, amikor az RMDSZ ellenzékben volt. Kiverekedte, kiverekedték. S akkor most, amikor kormányban vagyunk, miért megy némely dolog még nehezebben? Az egyik felszólaló azt mondta: azért, mert a városi szervezetben kevés a dinamikus és kezdeményező egyéniség, aki, ha elindít valamit, végig is viszi. A kezdeményezés hiányával magyarázható, hogy a Szatmárnémetihez aránylag közel lévő Debrecen és Nyíregyháza mind ez ideig nem indított a városban kihelyezett egyetemi, főiskolai kart, jóllehet volna rá igény, hisz évente két osztályra való magyar fiatal megy innen anyaországi egyetemekre, s akik itthon maradnak, az aradi Goldis magánegyetem szatmári tagozatára járnak. Miért ne adhatnák inkább ezt a pénzt a Kossuth Lajos Egyetem ide helyezendő karának fenntartására, s ráadásul még anyanyelvükön is tanulnának! Sajnos, erre a felvetésre nem reagált az RMDSZ városi vezetése. Sok szó esett a közgyűlésen az ifjúságról, képviselői közül csak néhányan voltak jelen. Pécsi Ferenc parlamenti képviselő a civil szervezetek és alapítványok markánsabb jelenlétét, megmutatkozását szorgalmazta. Varga Attila megyei elnök többek között arról beszélt, hogy a szervezeti keretet erősíteni kell. Ám a legötletesebb hozzászólás kétségtelen az egyik "veterán" RMDSZ-esé, a Medve Sándoré volt, aki az új, immár országosan egységes tagsági könyvet felmutatva azt javasolta: legyen ajánlólevél az anyaországban! Amolyan nemzettagsági igazolvány, vízumjogossági igazolás, de ha kell, arra is alkalmas, hogy felmutatója kedvezményes jeggyel juthasson be például a Magyar Nemzeti Múzeumba!? Kíváncsiak lennénk, milyen visszajelzést kap egy ilyen javaslat az anyaországból? /"Az új RMDSZ-tagsági könyv legyen ajánlólevél az anyaországban!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 3./

1999. április 10.

A Romania Libera napilap munkatársa azt vizsgálta meg, hogy 1996 óta melyik képviselő hányszor szólalt fel. Az RMDSZ 25 képviselője összesen 464 alkalommal kért szót. Közülük egyetlen képviselő soha sem szólalt fel: Vajda Ferenc Attila. Hat magyar képviselő 1-5 alkalommal járult a szószékhez: Böndi Gyöngyike /2/, Kakassy Sándor /2/, Kelemen Attila /1/, Nagy István /3/, Pécsi Ferenc /1/, Rákóczi Lajos /1/, Tokay György /5/. Utóbbi miniszterként nyilván már nem gyarapíthatta képviselői hozzászólásainak számát. Ugyanakkor a Román Nemzeti Egységpárt 15 képviselője szólalt fel a legtöbbször, összesen 710 alkalommal, közülük nincs olyan, aki csak 1-5-ször kért szót. /Némán lapulók. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), ápr. 10./

1999. augusztus 12.

A magyar nőnevelés egyik úttörője, Teleki Blanka a 48-as szabadságharc bukása után másfél esztendőt a Szatmár megyei Pálfalván töltött. Aug. 7-én bensőséges ünnepség keretében avatták fel Pálfalván azt a márványból készült domborművet, amely Teleki Blankának és francia származású férjének, De Gerando Ágostnak állítottak. A domborművet a település szülötte, Balogh Gáspár István készítette. Az ünnepségen jelen volt és beszédet mondott Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. Külön előadást tartott Ábrám Lídia tiszteletes asszony, a pálfalvi Teleki Blanka hagyományok egyik feltárója. Jelen volt és koszorúzott Riedl Rudolf prefektus, Szabó Károly szenátor, Varga Attila és Pécsi Ferenc parlamenti képviselő. Az ünnepség keretében leplezték le a II. világháború hőseinek emlékére állított táblát és a 48-49-es szabadságharcra emlékeztető kopjafát. /Sike Lajos: Pálfalvi főhajtás Teleki Blanka előtt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./

1999. szeptember 3.

A Képviselőházban megválasztott új Állandó Bizottságban a titkári tisztségre az RMDSZ-frakció Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei honatyát jelölte, s a ház plénuma ezt jóvá is hagyta. Az RMDSZ képviselőházi csoportja tisztújító választásának eredménye: a frakció elnöke a Maros megyei Kelemen Attila, két elnökhelyettese Ráduly Róbert hargitai, illetve Pécsi Ferenc szatmári, titkára pedig Szilágyi Zsolt bihari képviselő lett. A Mediafax szerint az RMDSZ-csoportban az úgynevezett radikális irányzat képviselői kerekedtek felül. Az új frakcióvezető nem osztotta ezt a véleményt. Kelemen Attila hangsúlyozta: ő nem szélsőségekben gondolkodik, hanem hiszi, hogy létezik egy középút, amely egy normális, építkező irányzatnak felel meg. /Újraosztották a tisztségeket. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 3./

1999. szeptember 22.

Szept. 22-én az RMDSZ bukaresti székházában Markó Béla elnök megbeszélést tartott az RMDSZ minisztereivel, államtitkáraival, prefektusaival és alprefektusaival. A tanácskozáson részt vett Borbély László kormányzati és Madaras Lázár önkormányzati ügyvezető alelnök is. A prefektusok és alprefektusok a találkozón beszámoltak a területükön kifejtett tevékenységükről, illetve az elkövetkező időszak cselekvési prioritásairól. A miniszterek és az államtitkárok pedig az olyan jellegű tevékenységüket vázolták, melynek helyi vonatkozásai is vannak. A találkozón jelen volt Vlad Rosca államtitkár, a Helyi Közigazgatási Hivatal vezetője is. - Előzően, szept. 20-án az RMDSZ önkormányzati szakértői (Madaras Lázár önkormányzati ügyvezető alelnök, valamint Birtalan Ákos, Kakassy Sándor, Márton Árpád, Mátis Jenő, Pécsi Ferenc és Ráduly Róbert parlamenti képviselők) megvitatták a helyi autonómia és közigazgatási törvénytervezethez beérkezett módosító javaslatokat, kialakítván az RMDSZ azon álláspontját, melyet a Képviselőház közigazgatási szakbizottsága szept. 22-i ülésén képviselnek a bizottság RMDSZ képviselői. Az RMDSZ a képviselőházi vita során szorgalmazza a helyi és a megyei tanácsosok létszámának a jelenleg érvényben lévő szabályozás alapján történő megállapítását, és azt, hogy a megyeszékhelyeknek két alpolgármestere, a megyei tanácsoknak pedig két alelnöke legyen. Az alpolgármesterek kérdésével kapcsolatosan a kialakított RMDSZ-álláspont a következő: a tanácsosok közül négy éves időtartamra történő megválasztását követően szűnjön meg a tanácsosi mandátuma, és helyét az illető pártlistán soron következő személy vegye át; leváltása, a polgármesteréhez hasonlóan, kizárólag népszavazás útján történhessen. - Határozat született arról is, hogy e törvénytervezet vitáját megelőzően, az RMDSZ kezdeményezni fogja a kormánykoalíció képviselőházi frakcióvezetői közötti egyeztetést azon cikkelyekről, melyek a nemzeti kisebbségek jogait érintik. /Napirenden a helyhatósági tevékenység. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./

1999. december 14.

A Kis-és Középvállalkozásokat Fejlesztő Központ és a Vállalkozók Fóruma Pécsi Ferenc parlamenti képviselő kezdeményezésére nemrégiben beindította a Vállalkozók Klubját, ahol szatmárnémeti és megyei vállalkozók havonta egy alkalommal összeülnek. Legutoljára a 133/1999-es kis-és középvállalkozások törvényét vitatták meg. /Ilonczai Tamás: Hézagpótló kezdeményezés Szatmárnémetiben. Vállalkozók Klubja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./

2000. január 7.

Szatmárnémeti legnagyobb példányszámú helyi román lapja, az Informatia Zilei a város lakói közül az év emberét és az évtized emberét is megjelölte első januári számában. Az évtized kilenc embere közt csak két magyar van, Pécsi Ferenc parlamenti képviselő, aki a magánszektor fejlesztésében és Szabó István, a megyei önkormányzat alelnöke, aki a megyei költségvetés egyensúlytartásában szerzett valóban elismerésre méltó érdemeket. De a kilenc közt ott van Vasile Mois is, aki szélsőséges nézeteivel a románok többsége számára sem szimpatikus. A listát Virgil Magureanu, a SRI volt igazgatója vezeti, azzal az indoklással, hogy Szatmár megyéből származik, az elmúlt évtizedben innen ő jutott legmagasabb közjogi funkcióba, és leváltása után ide tért vissza. A lapnak az év emberéről készült listáján a húsz személy közt mindössze három magyar van: Riedl Rudolf prefektus, Szabó Károly szenátor és Varga Attila parlamenti képviselő. - Vitatható a lap névsora, hiszen helyet kaphatott volna Reizer Pál megyéspüspök, Schupler Tibor, a Caritas igazgatója, Ilyés Gyula alpolgármester, Szilágyi Ferenc vállalkozó, aki a köz(színház stb.) érdekében megmozgatta a privát szektort, vagy Kovács Jenő nagykárolyi polgármester. /Pécsi Ferenc és Szabó István az évtized szatmári emberei közt! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 7./

2000. január 28.

Szatmárnémetiben tartotta meg évi közgyűlését a Vállalkozók Fóruma Egyesület, melynek elnöke Pécsi Ferenc parlamenti képviselő. A helyi kis- és középvállalkozásokat tömörítő szervezet aktív volt az elmúlt évben, megrendezte tavaly márciusban a Business Forum '99 nemzetközi üzletember-találkozót, továbbá egy nemzetközi privatizációs konferenciát, és részük volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Szatmár megye határmenti régiója közös területfejlesztési tanulmányának elkészítésében. Idén májusban újra lesz Business Forum - 2000, megszervezik Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közös gazdasági bemutatkozását. Hetente lesz vállalkozói klubdélután. /Ismét lesz Business Forum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./

2000. április 4.

Márc. 27-30. között Pécsi Ferenc, az Interparlamentáris Unió (IPU) román parlamenti delegációjának tagja részt vett a finnugor IPU-csoportok képviselőinek budapesti egyeztető megbeszélésén. A megbeszéléseken Magyarország, Oroszország, Finnország, Észtország, Szlovákia és Románia küldöttei vettek részt. Romániát Pécsi Ferenc képviselte a találkozón. A küldöttségek beszámoltak országaik belpolitikai és gazdasági helyzetéről, véleménycserét folytattak az EU-csatlakozási tárgyalások eddigi eredményeiről és tapasztalatairól, megvitatták a 2000. december 11-13-án Helsinkiben megtartandó és mintegy 600 részvevőre számító Finnugor Világkongresszus előkészítésének kérdéseit, véleményt cseréltek a Parlamenti Elnökök Világkonferenciáján elfogadásra kerülő, a "Nemzetközi együttműködés parlamentáris víziója a harmadik évezred küszöbén" című nyilatkozat-tervezetről, amit az ENSZ székhelyén 2000. augusztus 30.-szeptember 1. között megtartandó Nemzeti Parlamentek Elnöki Konferenciáján kellene elfogadni. Ez a dokumentum voltaképpen a globalizáció kérdéseire vonatkozó állásfoglalás lenne. Megegyezés született arról, hogy a Finnugor Világkongresszuson a magyar delegációban helyet kapnak majd a határon túli magyarok képviselői is. /RMDSZ Tájékoztató, ápr. 4. -1694. sz./

2000. június 8.

Máj. 31. és jún. 4. között rendezték meg a szlovákiai Révkomáromban az Európai Népcsoportok Föderációjának /FUEV/ 45. kongresszusát. Pécsi Ferenc parlamenti képviselő volt jelen, aki beszámolt a kongresszus munkálatairól. Az Európai Unió tagfelvételi feltételei között szerepel például a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása. Pécsi javasolta, hogy a FUEV által kidolgozott kisebbségvédelmi jogi normákat, ajánlásokat a jövőben tárgyalják meg az RMDSZ Európa tanácsi képviselőjével, aki felvállalhatná ezek támogatását a kollégák körében. Javaslatát az RMDSZ elnöksége elfogadta. A FUEV nyilatkozata nagy hangsúlyt helyez a helyi és regionális önkormányzatok kiépítésére, amelyek garantálni tudják a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, érvényesülését. /Ágopcsa Marianna: Pécsi Ferenc parlamenti képviselő a FUEV 45. kongresszusáról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 8./

2000. július 15.

Júl. 14-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyék közötti határ menti gazdasági együttműködési lehetőségekről, az európai uniós támogatások közös pályázások esélyeiről tartott közös román-magyar konferenciát Szatmárnémetiben a szatmárnémeti Vállalkozók Fóruma Egyesület és a társrendező nyíregyházi Primom Alapítvány. A vállalkozók fóruma az elhangzott előadásokat rövidesen megjelenő kiadványában közölni fogja. /Nemzetközi értekezlet a határ menti együttműködésről. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 15./ Pécsi Ferenc Szatmár megyei parlamenti képviselő kezdeményezte a konferenciát. Az elmúlt tíz év során Szatmárnémetitől Temesvárig az országhatár mentén számos külföldi tőkével működő társaság létesült, a határokon átívelő gazdasági együttműködés csak a határ menti térségek összehangolt fejlesztésével válhat igazán gyümölcsözővé. Fontos Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szatmár valamint Kárpátalja megyék gazdasági régiójának létrehoza. Pécsi Ferenc kifejtette, hogy Románia uniós csatlakozási esélyei megnövekednek Nyugat-Románia gazdasági felzárkózása révén. A régió létrehozása hozzájárul ahhoz is, hogy a jövőben keletre kitolódó schengeni határok kevésbé szigorúak legyenek. Bemutatták a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyék által közösen készített projektjavaslat-csomagot, amely az idegenforgalom, a mezőgazdaság, a kis- és középvállalkozások fejlesztése és a környezetvédelem terén kínál közös fejlesztési lehetőségeket. /Bódi Sándor: "Szatmár térsége az Európai Unió legkeletibb régiója lehet". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 17./

2000. augusztus 5.

Először találkoztak az RMDSZ képviseletében megválasztott Szatmár megyei polgármesterek, alpolgármesterek és tanácsosok, létszámuk meghaladja a kétszázat. Ilyés Gyula, az RMDSZ megyei elnöke először is arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy megalakítják az önkormányzati tanácsot, mely gondoskodik arról, hogy képviselőik rendszeres továbbképzésben vegyenek részt. Szabó István, a megyei tanács elnöke felkérte őket, hogy minél előbb készítsék el a települések helyzetének összefoglalóját, hogyan állnak az utak karbantartásával, a víz, gáz bevezetésével, a szeméttárolással és más közhasznú szolgáltatásokkal. Készítsenek külön listát a prioritásokról. Pécsi Ferenc parlamenti képviselő a pályázati lehetőségekről tartott tájékoztatót. /Önkormányzati tanácsot alakítanak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./

2000. augusztus 24.

Vida Gyula jogász és közgazdász életének nagyobbik részét szülővárosában, Szilágysomlyón töltötte. Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ő volt az első elnöke, 1990 óta parlamenti képviselő, két ízben frakcióvezető, jelenleg a képviselőház gazdaságpolitikai-reformügyi-privatizációs állandó bizottságának az elnöke. Vida Gyula elmondta, hogy a fogadóóráin megjelenteknek körülbelül negyven százaléka román nemzetiségű. Az elmúlt négy évben 4192 személy jelent meg az irodában, ebből 2377 közvetlenül Szilágysomlyón és 1815 a városokban, falvakban tartott kihelyezett fogadónapokon. Seres Dénes szenátorral 1992-től megegyeztek: a szenátori iroda Zilahon, a képviselői iroda Szilágysomlyón működik. A legtöbben a tulajdonviszonyok rendezésére elfogadott törvények alkalmazásával kapcsolatban keresték fel, sokan támogatást kértek új munkahely szerzéséhez. Számtalan esetben tapasztalta, hogy a magyar nemzetiségűek hátrányos helyzetbe kerültek. Gyakorlatilag lehetetlen bizonyítani, hogy etnikai jellege is van a leépítéseknek. Eredmény, hogy a szenátori irodával együtt az elmúlt kilenc évben Szilágy megyei magyar közösségének tagjai több mint 10 000 hektár telket, szántóföldet és erdőt kaptak vissza közbelépésükre, sokszor kemény politikai és jogi fellépés eredményeként. - Szilágy megyében a munkanélküliség háromszorosa, négyszerese a szomszédos megyékének, és meghaladja az országos átlagot. Vida Gyula az elmúlt években 38 szakmai találkozót és vállalkozásfejlesztő fórumot szervezett azzal a céllal, hogy a kisvárosokban és a községekben segítse a vállalkozásokat. - A jelenlegi törvényhozási ciklusban Pécsi Ferenc képviselőtársával törvényjavaslatot nyújtottak be az RMDSZ gazdasági programjának szellemében a kis- és középvállalatok fejlesztésére. Sikerült a törvényt elfogadtatni. Az Európai Unió szakértői megállapították, hogy ez a kis- és középvállalatok támogatására született legsikerültebb törvény Kelet- és Délkelet-Európában. Azonban Traian Decebal Remes pénzügyminiszter megpróbálta szabotálni a jogszabály alkalmazását, ami hátrányosan érintette a több mint ötszázezer kis- és középvállalkozót. Vida Gyula készíti az RMDSZ részére munkásságáról az írásos beszámolót, ez lesz az alapja a megmérettetésnek. A bizottságban megtárgyalt törvénytervezetekkel kapcsolatban nagyon sok módosító javaslatot nyújtott be azzal a céllal, hogy az elfogadott törvények tükrözzék az RMDSZ programját. Az elfogadott törvények alkalmazásának ellenőrzése a szakbizottsági meghallgatásokon történt. 52 parlamenti meghallgatásra történt megidézés, s ennek majdnem fele RMDSZ- javaslatra. Vida Gyula parlamenti tevékenysége alatt megállapíthatta: a maffia rendszerű korrupció átitatta az egész államapparátust. /Fejér László: A legnagyobb lélekszámú parlamenti szakbizottságot vezette. Beszélgetés VIDA GYULA parlamenti képviselővel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./

2000. szeptember 4.

Szept. 4-én kezdődik a parlamentnek a novemberi választásokig hátralevő, csonka ülésszaka, amelynek két-két és fél hónapja hivatott arra, hogy megszavazzák a négy éven át halogatott, fontos törvényeket, mint például az egyházi és közösségi ingatlanok helyzetét rendezni hivatott törvény. Az RMDSZ számára a legfontosabb a helyi közigazgatási törvényt módosító törvény elfogadása a képviselőháznál van. A szenátusnál a kommunista időszakban elkobzott ingatlanokról szóló törvény megvitatása lenne a legfontosabb. Az első napon a képviselőház vezetésének megválasztására kerül sor. A képviselőháznak négy-négy alelnöke, titkára és jegyzője - háznagya - van, és ezek a tisztségek vándorolnak a parlamenti frakciók között a négy év során. - Az újonnan választott házbizottság - állandó büró - megtárgyalja a törvényhozási prioritásokat - mondotta Mátis Jenő. /Salamon Márton László: Csonka ülésszakot kezd a parlament. Évekig halogatott, fontos törvénytervezetek kerülnek terítékre. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./ Szept. 4-én, az RMDSZ-frakció ismét Puskás Bálint Zoltán Kovászna megyei szenátort jelölte a Szenátus Állandó Bürója titkárának. A plénum a jelölést elfogadta és megszavazta. Az RMDSZ Képviselőházi csoportja vezetőjének Kelemen Attila Maros megyei képviselőt, frakcióvezető-helyettesnek Pécsi Ferenc Szatmár megyei és Ráduly Róbert Hargita megyei képviselőt, a csoport titkárának pedig Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselőt választották. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 4. - 1795. sz./

2000. szeptember 18.

Az államalapítás ezeréves évfordulóját ünnepelték szept. 17-én Kőszegremetén, kopjafát avattak és leleplezték az egykori politikai üldözött Dohi Árpád emléktábláját. A rendezvényen jelen volt Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet, Szentpéteri István követségi tanácsos, Szabó István megyei tanácselnök, Pécsi Ferenc parlamenti képviselő, Ilyés Gyula, a megyei RMDSZ elnöke, valamint a községi elöljárók. Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör /Szatmárnémeti/ elnöke az államalapításról tartott előadást. Íjgyártó István magyar nagykövet felszólalásában reményét fejezte ki, hogy a huszadik századdal ellentétben a huszonegyedik a magyarság egymásra találásának az évszázada lesz. Dohi Árpád egyike volt azoknak, akik részt vettek egyetemistaként a Babes és Bolyai egyetemek egyesítése ellen szervezett tiltakozó megmozduláson. Dohi Árpádot 11 év Duna-csatornai munkaszolgálatra ítélték, melyből öt és felet töltött le. Az ünneplők a református parókia udvarán leleplezték a millenniumi kopjafát, amelyet Bú József népi faragó készített. A rajta szereplő szöveg: "A Magyar Millennium tiszteletére állította Kőszegremete lakossága. 2000. szeptember 17." A Dohi Árpád szülőháza helyén álló épület falára elhelyezett emléktábla leleplezése és megkoszorúzása következett: "Itt született Dohi Árpád - 1940-1980 -, az 1956-os forradalom kőszegremetei áldozata". Bemutatták a település kismonográfiáját, Sike Lajos "Kóstolja meg Kőszegremetét" címmel összeállított kiadványát. Végül a kultúrotthonban fellépett a Szatmár Megyei Nemzetiségek Népi Együttese és a koltói énekkar. /Fodor István: Kopjafa- és emléktábla-avatás Kőszegremetén. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 18./

2000. szeptember 30.

Temes megye kivételével az RMDSZ valamennyi területi szervezete rangsorolta már a szenátor- és képviselőjelöltek listáját. Arad magyarsága ezúttal is Tokay Györgyöt jelölte. Brassóban szintén Kovács Csaba képviselő az esélyes. Besztercének 1996-2000 között nem volt sem szenátora, sem képviselője a román törvényhozásban. A remények szerint az elkövetkező négy évben megváltozik a helyzet, a jelölt Kocsis András állatorvos, a mezőgazdasági minisztérium jelenlegi főosztályvezetője. Fehér megye szintén nem rendelkezett parlamenti képviselettel az elmúlt négy évben, itt a képviselői mandátumra Rácz Levente pályázik. Hasonló a helyzet Hunyad és Krassó-Szörény megyékben is: Winkler Gyula, illetve Huszti András a jelöltek. Szatmár megyében a jelenlegi két képviselő, Varga Attila és Pécsi Ferenc, illetve Szabó Károly szenátor újabb négyéves parlamenti mandátumra számíthat. Szilágy megyében a jelölt: Seres Dénes szenátornak és Vida Gyula képviselőnek. A Bihar megyei jelöltállítás hatalmas vitát váltott ki: Csapó I. József szenátor és Rákóczy Lajos képviselő nem kaptak elég szavazatot ahhoz, hogy befutó helyre kerüljenek, ezért töröltették magukat a listákról. A szenátusi rangsort Pete István mezőgazdasági államtitkár vezeti, őt - kevesebb eséllyel - Varga Gábor, az Országos Szabadalmi Hivatal elnöke követi. A képviselőházi listán három hely a biztos, erre Szilágyi Zsolt képviselő, Fazakas László lelkipásztor és Székely Ervin képviselő pályázik. A jelöltállítást követően Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök kifejtette: a Bihar megyei RMDSZ-szervezet "erkölcsileg és politikailag olyan mélyre süllyedt, hogy lelkiismereti okokból távozni kénytelen tagjai sorából". A püspök szerint "az RMDSZ szövetségi elnöke irányelvének megfelelően, és a Bihar megyei RMDSZ-vezetőség elvtelen közreműködésének tulajdoníthatóan" Csapó I. József szenátort "célzatos módon eltávolították a megyei képviselői és szenátori jelöltek sorából". A Hargita megyei szenátorlistán két hely a befutó, ez a következőképpen oszlik meg a megye három területi szervezete között: egy hely Udvarhelyszéknek, amelyre Verestóy Attila és Kolumbán Gábor pályázott. Kolumbán óvását az operatív tanács elutasította. A másik szenátori hely Csíkszéknek jár, erre Sógor Csaba református lelkész a jelölt. A képviselőlistán maradt Asztalos Ferenc és Antal István (Udvarhelyszék), Garda Dezső (Gyergyószék), és Ráduly Róbert (Csíkszék) képviselők. Az ötödik helyezett Kelemen Hunor művelődési államtitkár mandátuma bizonytalan. Kovászna megyében a rangsorolás következtében a szenátusi listán a sorrend: Puskás Bálint (Háromszék), Németh Csaba (Felsőháromszék). A képviselőknél: Márton Árpád (Háromszék), Tamás Sándor (Felsőháromszék), Birtalan Ákos (Háromszék). Maros megyében a területi szervezet elutasította Kincses Előd jelölését, aki az egyik befutó képviselőhelyre számított. A képviselőlista befutó helyeire végül a következő jelöltek kerültek: Kelemen Attila, Kerekes Károly jelenlegi képviselők, Borbély László államtitkár, a bizonytalan negyedik helyre pedig egy "újonc", Makkay Gergely meteorológus személyében. A szenátori lista első helye Markó Bélát illeti meg, a második helyre, amelynek "befutása" ez alkalommal sem teljesen biztos, Frunda György került. Máramaros megyében is az operatív tanácsnak kellett rendeznie a vitás ügyeket: Böndi Gyöngyike jelölését ellenjelöltje óvta meg azon a címen, hogy a képviselőasszony nem számolt be négyéves tevékenységéről. A Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság helyt adott az óvásnak, amit azonban a SZOT felülbírált. Temes megyében a hét végén lesz a jelöltállító közgyűlés: az egyetlen befutónak számító képviselői helyre a jelenlegi képviselő, Bárányi Ferenc, és Toró T. Tibor Temes megyei elnök, a Reform Tömörülés elnöke verseng. Kolozs megyében a szenátori lista első helyezettje Eckstein-Kovács Péter, a Kisebbségvédelmi Hivatal vezetője. A két befutó képviselői helyre pedig Kónya-Hamar Sándor képviselő, területi elnök, és Vekov Károly pályázik. Kolozs megyében sem kizárt, hogy ismét lesz harmadik képviselői mandátum, erre Mátis Jenő a jelölt. /Székely Kriszta: Rangsorolták az RMDSZ parlamenti jelöltlistáit. Több szabályzatellenességre vonatkozó óvást utasított vissza a SZOT. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

2000. október 7.

Ilyés Gyula, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke, Riedl Rudolf prefektus, Szabó Károly szenátor, Pécsi Ferenc és Varga Attila parlamenti képviselők, a civil szervezetek vezetőinek, valamint sok-sok érdeklődőnek a jelenlétében tartották meg a Szatmárnémetiben az RMDSZ október 6-i megemlékezését, a szatmárnémeti Zárdatemplom bejáratánál elhelyezett Gonzeczky-emléktábla előtt. Kereskényi Sándor, a Szent István Kör tagja, a Szatmár megyei RMDSZ szenátorjelöltje tartott emlékbeszédet, melyben a hős tábori pap, Gonzeczky János mártírhalálának példáját méltatta. Az ünnepségen díszőrséget állt a helyi Dsida Jenő Cserkészcsapat. /A Szatmárnémeti RMDSZ megemlékezése. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 7./

2000. október 9.

Okt. 7-én Vállalkozási lehetőségek kis- és középvállalkozások számára a Kárpát-medencében címmel tartott tanácskozást Kolozsváron az Új Kézfogás Közalapítvány (ÚKK) és az Erdélyi Vállalkozásfejlesztési Egyesület (EVE). A konferencián részt vett és előadást tartott Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár. Kifejtette, hogy a magyar tőkekivitel a határon túli nemzetrészekhez egyelőre nem elégséges az ottani életszínvonal megfelelő emeléséhez, mert az anyaországban is a multinacionális cégek uralják a gazdaságot, amelyeket nem érdekel a nyelvi közösség. Mégsem szabad lemondani a magyarországi kis- és középvállalatok tőkeexportjáról. Ha a parlament is megszavazza, a jövő évben az Új Kézfogás Közalapítvány költségvetése 60%-kal bővül. A tervezett státusztörvény előírásait Magyarországon sokallják, Erdélyben keveslik. Következő lépésként a nemzeti integráció új szakaszát, a gazdasági integrációt kell szorgalmazni. Meg kell oldani a határátjárhatósági gondokat, ezzel kell elhárítani a "schengeni határzárat". Ki kell használni az információs társadalom térhódítását, azt, hogy a szellemi termékek elektronikus átvitelével érvényesüljön nyelvi közösségünk előnye. Lehetségessé válhat a szülőföldön való maradás olyan módon, hogy közben törvényes keretek között zajló időszakos munkavállalással a határon túli magyarság hozzájárul az anyaország további fejlődéséhez - mondotta Németh Zsolt. - A sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Hernádi Zsolt (ÚKK kuratóriumi elnök), Dobos András (ÚKK irodavezető), dr. Zöld András (ÚKK kuratóriumi tag) és Pécsi Ferenc (EVE-alelnök), elhangzott: az Új Kézfogás Közalapítvány az idén 120 pályázatot bírált el, ebből 91-et fogadott el, összesen 200 millió forint értékben. A mikrohiteleket kísérleti jelleggel bevezették Hargita, Kovászna, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyékben, összegük elérte a 175 ezer dollárt. Kamattámogatásra hitelt Romániában 49 terv kapott (200 ezer dollár értékben). A mikrohitel-program jövőre más megyékre is kiterjed. Jelenleg közel 3000 magyar-román vegyes tőkéjű vállalat működik, ezeknek csupán elenyésző része kapcsolódik az ÚKK tevékenységéhez. /Ördög I. Béla: "A nemzeti integráció gazdasági szakaszába érkeztünk" Magyar vállalkozásfejlesztési konferencia Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./ A hét végén Kolozsváron a magyarországi Új Kézfogás Közalapítvány (UKK) és az Erdélyi Vállalkozásfejlesztési Egyesület (EVE) nemzetközi konferenciát szervezett. A rendezvény célja Magyarország és a környező országok közötti gazdasági kapcsolatok támogatása, a Kárpát-medencében meglévő vállalkozási és vállalkozásfejlesztési lehetőségek felmérése, valamint az ehhez kapcsolódó javaslatok megfogalmazása volt. /Hecser Zoltán: Vállalkozásfejlesztési fórum. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 9./ "Szembe kell nézni azzal az ellentmondással, amely a magyar állam és a magyar nemzet határainak a különbözőségéből adódik - mondta a tanácskozáson a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Szabó Tibor. - A Széchenyi-terv nemzeti fejlesztési terv. Kérdés, hogy a megvalósításából származó hasznok kiterjeszthetőek-e a határon túlra is." Leszögezte, hogy fontos a határon túli magyar vállalkozók támogatása, a regionális kapcsolatok megerősítése és a szomszédokhoz fűződő viszony javítása. /Wagner Csilla: támogatás a szülőföldön maradást szolgálja. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 9./

2000. december 4.

Közzétették a november 26-i szavazás végleges eredményeit. Az RMDSZ a 140 fős szenátusban az eddigi 11 mandátummal szemben 12 mandátumhoz, a 327 fős képviselőházban a korábbi 25 hellyel szemben 27 helyhez jutott. Az RMDSZ hat erdélyi megyében végzett az élen. A szövetség szerezte meg Szatmár megye mindkét szenátori helyét, s a korábbi kettő helyett három képviselőt küldhet. Hargita megyének továbbra is csak RMDSZ-es szenátorai és képviselői lesznek, Kovászna megyében pedig csak a választásokon győztes PDSR jutott egy képviselői helyhez az RMDSZ-en kívül. A szórványban élő magyarok Hunyad megyében képviselői mandátumhoz jutottak, és első alkalommal lesz parlamenti képviselője az RMDSZ bukaresti szervezetének. Ez utóbbi a külföldön leadott szavazatoknak köszönhetően történhetett meg. Az RMDSZ képviselői: Arad megye - Tokay György (ügyvéd, 61 éves) Bihar - Szilágyi Zsolt (politológus, 32), Fazakas László (református lelkész, 43), Székely Ervin (jogász, 43); Brassó - Kovács Csaba (jogász, 45); Bukarest - Pataki Júlia (jogász, 33); Hargita - Ráduly Róbert (mérnök, közgazdász, 32), Asztalos Ferenc (tanár, 55), Garda Dezső (tanár, 52), Antal István (mérnök, 52), Kelemen Hunor (állatorvos, tanár, 33); Hunyad - Winkler Gyula (mérnök, 36); Kolozs - Kónya-Hamar Sándor (filozófus, tanár, 52), Vekov Károly (tanár, 53); Kovászna - Márton Árpád (színész, 45), Tamás Sándor (jogász, 34), Birtalan Ákos (közgazdász, 38); Máramaros - Böndi Gyöngyike (közgazdász, 48); Maros - Kelemen Atilla (állatorvos, 52), Kerekes Károly (jogász, 52), Borbély László (közgazdász, 46), Makkai Gergely (meteorológus, 48); Szatmár - Varga Attila (jogász, 37), Pécsi Ferenc (közgazdász, 56), Erdei Doloczky István (mérnök, 45); Szilágy - Vida Gyula (jogász, közgazdász, 68); Temes - Toró Tibor (fizikus, 43). Az RMDSZ szenátorai: Bihar megye - Pete István (közgazdász, 47), Calarasi - Vajda Borbála (geofizikus mérnök, 42); Hargita - Verestóy Attila (mérnök, 46), Sógor Csaba (református lelkész, 36); Kolozs - Eckstein Kovács Péter (jogász, 44); Kovászna - Puskás Bálint (jogász, 51), Németh Csaba (tanár, 49); Maros - Markó Béla (tanár, 49), Frunda György (ügyvéd, 49); Szatmár - Szabó Károly (mérnök, 57), Kereskényi Sándor (tanár, 49); Szilágy - Seres Dénes (jogász, 47). /Harminckilenc RMDSZ-honatya a parlamentben! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

2000. december 14.

Kétnapos ünnepléssel emlékeztek Szatmárnémetiben Bem apóra, az 1848-49-es magyar szabadságharc legendás lengyel tábornokát halálának 150. évfordulóján. Az első napon a Scheffler János Lelkipásztori Központban szimpóziumot tartottak, melyen részt vett Reizer Pál megyés püspök, Riedl Rudolf prefektus, Ilyés Gyula, az RMDSZ megyei elnöke, Varga Attila és Pécsi Ferenc parlamenti képviselők és sokan mások. Bem József életéről, személyiségének Herman Róbert, a budapesti Hadtörténeti Intézet igazgatója, Egyed Ákos történész, akadémikus, Kereskényi Sándor szenátor, Kónya László, Kozma Artúr és Thoroczkay Sándor tanár, illetve Danku Pál kutató beszélt. Másnap Szamoskrassón folytatódott az ünnepség, az ünnepi istentisztelet után a Darvay kúriához zarándokolt a sokadalom. Erdélybe tartva itt szállt meg és töltött egy éjszakát valamikor Bem tábornok. Két éve emléktáblával jelölték meg a házat, most a Bem-emlékszobát is felavatták. /Bem apót ünnepelték. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 181-186




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék