udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 146 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 121-146

Névmutató: Péter Pál

2001. június 9.

Jelentős nemzetközi részvétellel kezdődött jún. 8-án az a háromnapos konferencia, amelyet Innovatív vállalkozók - vállalkozó önkormányzatok címmel az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és az RMDSZ Szabadelvű Kör platformja szervezett Szovátafürdőn. Az eseményen részt vesz, és beszédet mond Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Borbély László képviselő, Eckstein-Kovács Péter szenátor, Péter Pál és Kerekes Gábor ügyvezető alelnökök is. A megnyitó beszédeket követően többek között Guglielmo Frinzi, a Román-Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke is tart előadást. /Vállalkozók tanácskozása Szovátafürdőn. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

2001. június 28.

Idei erdélyi tájékoztató körútján jún. 27-én Kolozsváron járt az Új Kézfogás Közalapítvány (ÚKK) küldöttsége. Péter Pál, az RMDSZ gazdasági alelnöke vázolta az 1992 óta működő alapítvány kuratóriumához fűződő jó kapcsolatukat. Dobos András, az alapítvány igazgatója felelevenítette a 2000-ben a határon túli magyarok vállalkozóknak nyújtott támogatások mérlegét, az összeg 50-60%-a Erdélybe került. A legnagyobb sikernek tavaly a Bethlen Gábor Alapítvány révén kísérleti jelleggel Hargita, Kovászna, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyékben alkalmazott mikrohiteltámogatási program örvendett. Ezt idén több más térségre, így Kolozs megyére is kiterjesztik. A tavalyi teljes támogatás Erdélyben százhatvan pályázatot érintett és összesen 200 millió forintot tett ki. Egyre fontosabbá válnak azok a források, amelyek az EU-n keresztül áramlanak be, és az ÚKK ezek megszerzésében segédkezik. A tavaly az Új Kézfogás Közalapítvány a Kárpát- medencében 300 beérkezett pályázat közül 230-at bírált el pozitívan, ezek támogatása elérte a 370 millió forintot, amelyhez még 1,2 milliárd forintnyi külső támogatás adódott hozzá, és ez több ezer új munkahely megteremtését jelentette. Az idén a teljes összeg 546 millió forintra emelkedik. /Ördög I. Béla: Növeli támogatását az Új Kézfogás Közalapítvány. Idéntől Kolozs megyei vállalkozók is igényelhetnek mikrohitelt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

2001. november 13.

Nem állt még össze a státustörvény romániai végrehajtását irányító felügyelőtestület teljes névsora. A három pilléren (RMDSZ, egyházak és civil szervezetek) nyugvó testületben részt vevő szervezeteknek nov. 12-ig kellett megnevezniük küldötteiket. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke jelezte, hogy még nem küldte el valamennyi egyház és szervezet a képviseletére jelölt személy nevét. Felmerült, hogy az RMDSZ-t az Operatív Tanács képviselje. Ebben Markó Béla szövetségi elnök mellett Tőkés László tiszteletbeli elnök Takács Csaba ügyvezető elnök, és első helyettese, Péter Pál, valamint Kelemen Hunor, a Szövetségi Egyeztető Tanács elnöke, Frunda György, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, Demeter János, az Országos Önkormányzati Tanács elnöke, valamint a két frakcióvezető: Verestóy Attila és Kelemen Atilla vesz részt. Problémát okozott azonban Tőkés László besorolása, aki RMDSZ-tisztségviselőként is és egyháza képviseletében is jogosult a tagságra. A történelmi magyar egyházak közül a római katolikus egyházmegyék világi személyeket javasoltak. A Gyulafehérvári Főegyházmegye Jakabffy Tamást, a Keresztény Szó főszerkesztőjét, a nagyváradi egyházmegye Fleisz János történészt, a szatmárnémeti egyházmegye Lepedus István, az egyházmegyei laikus iroda vezetőjét nevezte meg. Böcskei László, a Temesvári Egyházmegye püspöki helynöke kérdésünkre elmondta, ezután döntenek a képviseletről. A protestáns egyházak püspökeik által lesznek jelen a testületben. A két református egyházkerület azonban egy-egy póttagot is megjelölt. Tőkés Lászlót Kovács Zoltán főgondnok, Pap Gézát Tonk István főgondnok helyettesítheti. Az Unitárius Egyház képviseletében Szabó Árpád püspök, az Evangélikus Egyház képviseletében pedig Mózes Árpád püspök vesz részt a testületben. A történelmi magyar egyházak képviselői mellett Borzási Istvánnal, a Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége alelnökével teljesedik ki az egyházi lista. A testület harmadik pillérét képviselő civil szervezetek közül az ifjúság számára fenntartott helyek elosztása okoz problémát. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületét Csép Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusszövetséget Lászlófy Pál, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet Kötő József, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Közgazdásztársaságot Somai József, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaságot Furdek Tamás képviseli. /Gazda Árpád: Foghíjas még a lista. Szerveződik a státustörvény felügyelőtestülete. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

2001. december 29.

Új gazdasági alelnököt kell kijelölnie az új évben az RMDSZ ügyvezető elnökségének azt követően, hogy Péter Pál lemondott tisztségéről. A gazdasági főosztály volt vezetője döntését azzal indokolta: vállalkozói tevékenysége egyre több időt vesz igénybe, emiatt a két feladatot, az ügyvezető alelnökit és a vállalatvezetőit nem lehet egyszerre ellátni. /Új RMDSZ gazdasági alelnök kerestetik. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./

2002. január 10.

A költségvetés-tervezet megvitatására készülnek Székelyudvarhelyen a tanácsosok, továbbá tisztázni kell: Orbán Árpádot vagy Péter Pált kell a város alpolgármesterének tekinteni. A 2001. szeptember 29-i ülésen a többséggel bíró RMDSZ-frakció megvonta az Udvarhelyért Polgári Egyesület listáján bejutott nyolc tanácsos mandátumát, és egyúttal az UPE-s Orbán Árpád helyett megválasztotta Péter Pál földrajztanárt alpolgármesternek. Mivel a megválasztott a törvényben kikötött tíz napon belül nem közölte hivatalosan, hogy lemond tanácsosi minőségéről, és elvállalja az alpolgármesteri tisztséget, a jan. 11-i tanácsülésen az RMDSZ arra készül, hogy ismét szavazásra bocsátja az ügyet. /Zilahi Imre: Új év, régi viták a városi önkormányzatban. = Krónika (Kolozsvár), jan. 10./

2002. január 12.

Székelyudvarhelyen jan. 11-én tartotta a 2002-es év költségvetési vitáját az önkormányzat. A költségvetési vita előtt napirendre tűzték az új alpolgármester megválasztását. Szász Jenő polgármester kifogásolta, hogy ennek előterjesztése nem történt meg kellő időben. Az RMDSZ-frakció tanácsosai szerint rendkívüli ülés esetében ez nem szükséges, és Péter Pál tanácsost megválasztották alpolgármesternek. A prefektúráról érkezett átirat szerint Udvarhely lakásadóit a törvény értelmében 31,2%-kal kell emelni és nem 5%-kal, mint ahogy azt a decemberi ülésen megszavazták. A testület újra az 5% mellett szavazott. Az ülésre meghívott intézményvezetők kérték, hogy szót kaphassanak. Ennek jóváhagyását a tanács mellőzte. Ekkor Szász Jenő polgármester kijelentette, hogy ez esetben ő nem hajlandó tovább részt venni az ülésen, mert nem volt meghallgatás, és távozott az asztaltól. A költségvetési vita során a szociális fejezetek javára és a kulturális, valamint a polgármesteri hivatal mellett működő közintézmények hátrányára szavaztak az RMDSZ-tanácsosok. Nem részesült – egyenes ágon – támogatásban a Tourinfo Galéria és a Szinfo Iroda. Másfél milliárd lejt szavaztak meg a Városi Művelődési Ház részére, melyet nagyon kevésnek ítélt az intézmény vezetősége, mondván, hogy így ellehetetlenülhet az általa működtetett Tomcsa Sándor Színház. A tanács több milliárd lejjel megkurtítva a hivatal által készített költségvetés kiadási és bevételi tételeit, elfogadta a költségvetést, azzal az indoklással, hogy nem létező pénzekre nem alapozhatnak. /Bágyi Bencze Jakab: Költségvetés Székelyudvarhelyen. Ellehetetlenül a színház. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 12./ A városok vezetése maga döntheti el, hány százalékos legyen a helyi adó és illeték. Székelyudvarhely kirívóan alacsonynak öt százalékban állapította meg a helyi adót. Átgondolatlan, populista intézkedésről van szó. Jan. 11-én ezt megszavazták. Az alacsony adó miatt meg kell szüntetni néhány olyan nem önfenntartó közintézményt, mint Tourinfo, az Udvarhely Néptáncműhely, a Tomcsa Sándor színtársulat, amelyek – úgymond – csupán púpok a tanács, a város nyakán. /Zsidó Ferenc: Udvarhelyi reflexiók. A populizmus áldozati oltárán. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 12./

2002. február 15.

Jogszerűen választották meg két évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi alpolgármestert – állapította meg a Legfelsőbb Bíróság. A Legfelsőbb Bíróság január 17-i döntésében megerősítette a Marosvásárhelyi Táblabíróság korábbi döntését, amely jogszerűnek ítélte az UPE listáján tanácsosi mandátumot szerzett Orbán Árpád alpolgármesterré választását. 2000 novemberében, az RMDSZ-tanácsosok kivonulása után a nyolc UPE-tanácsos választotta meg Orbánt alpolgármesternek. A döntést az akkori prefektus, Kontesveller József bíróságon támadta meg. A bíróság viszont jogszerűnek találta az önkormányzati döntést. A prefektusi lendület akkor sem hagyott alább, amikor Kontesveller távozott tisztségéből és Mircea Dusa lépett helyébe. A minden szinten fellebbező Dusa ugyancsak alulmaradt a jogi birkózásban. Az UPE-tanácsosok időközben mandátum nélkül maradtak, miután megállapítást nyert, hogy a bejegyzésüknél formai hibát követett el a törvényszék. Azóta ez a probléma is megoldódott, legalábbis részben: az UPE-t tavaly novemberben bejegyezték. Ettől azonban még nem térhettek vissza a helyi önkormányzatba a 13 RMDSZ-tanácsos mellé, mint ahogy a megyei tanácsba sem. A nyolc UPE-tanácsos távozása után a testület "leléptette" Orbán Árpádot, majd megválasztotta Péter Pált, akinek az UPE vezére, Szász Jenő polgármester a hivatal egykori esketőtermében jelölte ki az irodát. Titkárnő, telefon, fax, számítógép, de még irattartó polc sincs a két teremből álló alpolgármesteri irodában. Ezzel szemben Orbán Árpád az emeleten, egykori irodájában dolgozik továbbra is, mint polgári szerződéssel alkalmazott polgármesteri tanácsadó. /Szüszer-Nagy Róbert: Udvarhelyen a helyzet változatlan. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 15./

2002. március 4.

Országos tanácskozást tartott márc. 2-án Kolozsváron az RMDSZ Szabadelvű Kör (SZEK) platformja, amely ideológiai alapjának a liberális értékeket tekinti. A SZEK a magyar kisebbség integrációjáját szorgalmazza, és a gazdasági liberalizmus megvalósítását Romániában. Állásfoglalásukban kifejtették: "a magyar kisebbség integrálásához szükséges az RMDSZ párttevékenységének és a közösség megszervezésének a megerősítése." Az általuk elképzelt önszerveződés a közösségi integrálódás három szintű modelljére épülne: integrálódás a román állam intézményes kereteibe, a kulturális értelemben vett magyar nemzetbe, valamint az önmagát megszervező romániai magyar közösségbe. Úgy vélték, túlsúlyban van az állam szerepe a gazdaságban, ami csökkenti a gazdaság teljesítőképességét. Kifejtették: "Újra kell gondolni a román gazdaságfejlesztési régiók feladatait, és ezen belül hangsúlyosabban kell foglalkozni a két erdélyi régióval. A liberálisok nagy előrelépésnek tekintik a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalakulását és az RMDSZ–SZDP protokollum magyar fakultások létrehozására vonatkozó fejezetét. A SZEK szorgalmazta az arányos képviseletet, a nemek esélyegyenlőségét. A médiáról megállapították: a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorok részben formálisak, részben elszigetelő jellegűek. – A Nemzeti Liberális Párt (NLP) nem képviseli egyértelműen a liberális értékeket, ezért nem tanácsos a SZEK-nek Valeriu Stoica pártjával mutatkozni. A platform elnökének egyhangúlag újraválasztották Eckstein-Kovács Pétert. A régi-új elnök segédei Péter Pál gazdasági, Kerekes Gábor külkapcsolatokért, Bara Gyula arculatépítésért, valamint Egyed Péter kultúráért felelős alelnök. Markó Béla szövetségi elnök dicsérő szavakkal illette a SZEK-et, amellyel "jól lehetett együttműködni". Markó szerint egy hónap után a protokollum mérlege negatív eredményt tükröz, ennek ellenére még korai lenne felbontani a kormánypárttal kötött megállapodást. Eckstein-Kovács Péter kifejttte: a platform erős pontja, hogy az RMDSZ belcsatározásokban nemigen vett részt, inkább pozitív ötletadó stratégiamegoldás szerepet képzeltek el maguknak. Salat Levente szerint az RMDSZ-en belül belső demokrácia-deficit tapasztalható, és figyelmeztetett a választótábor fokozatos lemorzsolódására. Salat a magyar nyelvű sajtót nem megfelelő informálással vádolta, szerinte a román sajtóból jobban lehet tájékozódni az RMDSZ belügyeiről. Magyari Nándor szociológus arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ identitáspolitikára alapozza legitimitását, míg Bíró Béla, a bukaresti hungarológia tanszék tanára a szövetséget zárt kasztnak nevezte, amelybe betörni lehetetlen. Bakk Miklós politológus szerint az RMDSZ jelenleg pártként működik, és a társadalomszervezési feladatteljesítésben fogyatékosságok tapasztalhatók. /Borbély Tamás: A szabadelvűek az önszerveződésre összpontosítanak. Kolozsváron tartotta IV. Országos Konferenciáját a Szabadelvű Kör. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

2002. május 13.

Máj. 11-én Marosvásárhelyen bemutatták Váradi Péter Pál és Lövey Lilla Erdély - Siebenbürgen – Transylvania című fotóalbumát. A válogatás az eddig megjelent köteteik képanyagából történt. - Hogy hány Erdély van, én ezt most nem tudnám megválaszolni, de mindenképpen: sok van, jegyezte meg Markó Béla a bemutatón. Van egy szász Erdély például, de minden valószínűség szerint van egy román Erdély is. "És van egy székely, illetve magyar Erdély, amelyet akár keletről, akár nyugatról fényképezünk, minden valószínűség szerint egy hűséges Erdély-képet kapunk." "Valószínű, hogy még nagyon sokáig sok Erdély lesz ebben a számunkra oly fontos, oly drága és egyetlen Erdélyben." /B. D.: Erdély képekben. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 13./

2002. május 20.

A Hargita Megyei Törvényszék máj. 16-án hozott ítéletében felfüggesztette azt a határozatot, amellyel a székelyudvarhelyi önkormányzat megállapította az UPE-s tanácsosok mandátumának megszűnését. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a végleges ítélet meghozataláig az egyesület tanácsosai részt vehetnek a testület munkájában. Ladányi László leszögezte, hogy az ideiglenes törvényszéki döntés nem vonatkozik az alpolgármester személyére, ezt a tisztséget továbbra is Péter Pál látja el. A tanácsos bejelentette: az ítélet ellen a Marosvásárhelyi Táblabíróságon fellebbeznek. /Jakab Árpád: Visszajönnek az UPE-sek az önkormányzatba. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 20./

2002. május 20.

Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere bemutatott egy jegyzőkönyvet, mely szerint az RMDSZ-es tisztségviselők /Bunta Levente a Megyei Tanács alelnöke, Péter Pál alpolgármester és Ladányi László tanácsos/ azon fáradoztak, hogy a cekendi helyett csíkszeredai érdekeltségű regionális szeméttározó létesítésének támogatására beszéljék rá a dán kormány Székelyudvarhelyre látogató küldöttségének tagjait. A dán környezetvédelmi minisztérium küldöttségének nevében válaszként Niels Erik House és Daniela Cancescu romániai programvezető közölték, hogy az elkezdett projekt befejezését tartják elfogadhatónak, s ez az egyetlen járható út, mert az új dán kormánypolitika nem támogatja semmiféle kelet- és közép-európai új program finanszírozását. Ladányi László RMDSZ-tanácsos cáfolta, hogy a beruházás "átjátszását" akarták volna. Szerinte csak magánjellegű beszélgetésről van szó. /Fülöp D. Dénes: Ladányiék nem kívánták a beruházás "átjátszását". = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 20./

2002. augusztus 5.

Aug. 4-én Temesváron a templomot zsúfolásig megtöltő hívek előtt iktatta be tisztségébe a Millenniumi templom új plébánosát Roos Márton megyés püspök. Tamáskó Péter Pál kanonok személyében az egyházmegye egyik legképzettebb lelkipásztora került a gyárvárosi római katolikus egyházközség élére, ugyanis Rómában egyházjogot végzett és 1972. évi pappá szentelése után tanárként teljesített szolgálatot a Gyulafehérvári Teológián. Az ünnepi szentmisén jelen volt a testvéregyházak több képviselője. A püspök szerint a Millenniumi templom egyike a magyar hívek legjelentősebb vallási központjának. A szegénységben erős hittel győzedelmeskedni tudunk a nehézségek fölött - mondotta -, különös tekintettel arra, hogy a Magyarok Nagyasszonya szeretetében és védelmében reménykedhetünk. /Püspöki mise a Millenniumi templomban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 5./

2002. augusztus 31.

Kitől függ a magyar katolikusok fennmaradása? Miért kellett Tamáskó Péter Pál tisztelendő urat más helységbe helyezni, amikor Aradon is lett volna helye? Miért harcolunk a magyar iskolák megmaradásáért, ha anyanyelvünket nem tudjuk értékesíteni még az Isten házában sem? Aradon a belvárosi minorita rendházban meg lehetne szervezni egy öregek otthonát. /Kiss Katalin nyugdíjas: "...hátha valaki meghallgatja anyanyelvükön..." = Nyugati Jelen (Arad), aug. 31./

2002. szeptember 5.

Kartal Ernő tartományfőnök válaszolt Kiss Katalin írására /"...hátha valaki meghallgatja anyanyelvükön...", Nyugati Jelen, aug. 31./, helytelenítve, hogy felülbírálta a püspök döntését, aki elhelyezte Tamáskó Péter Pált, helyébe a lengyel Bogdán atyát nevezte ki. Kartal ígérte, mindent meg fognak tenni azért, hogy a magyar katolikus hívek közösségét hitében, vallásosságában erősítsék, hogy ezzel közvetve magyarságában is megmaradjon. /Fr. Kartal Ernő tartományfőnök: Kedves Kiss Katalin! = Nyugati Jelen (Arad), szept. 5./

2002. szeptember 11.

Önkormányzati vezetők, az RMDSZ színeiben megválasztott polgármesterek, alpolgármesterek, tanácsosok részére tartottak képzését Sarmaságon szeptember első hétvégén. Seres Dénes szenátor ismertette a jogszabályokat és azok módosításait. Nagy Máté András, a Bihar megyei Határmenti Vállalkozásfejlesztési Információs Iroda (HVII) ügyvezető igazgatója az Új Kézfogás alapítványi támogatásait ismertette. Vida Gyula parlamenti képviselő figyelmeztette az önkormányzati vezetőket az októberrel kezdődő új gondjaikra, feladataikra: az egészségügyi intézmények felügyeletét, finanszírozását a helyi tanácsok hatáskörébe utalják. Péter Pál, Székelyudvarhely megyei jogú város alpolgármestere a pályázás módszertana és a vidékfejlesztés összekapcsolásáról értekezett. Ismertette a székelyföldi, pontosabban az udvarhely- és csíkszéki 15 kistérséget, azok kialakulásának történetét. A képzés idején bemutatták Vincze Mária Vidéki helyzetelemzés - kászoni esettanulmány /Hargita Kiadó, Csíkszereda/ című munkáját. /Fejér László: Pályázás és vidékfejlesztés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./

2002. október 15.

Temesváron Millenniumi templom főoltárát magyar szentjeink - István, Imre, László - szobrai díszítik, az oltárképen a Szűzanya alakja a Kisdeddel. Fején ékes korona, kezében országalma és jogar - koronázási jelvényeink -, ahogyan a népét oltalmazó és segítő királynőt, Patrona Hungariaet látta és örökítette meg egykor a művész, Vastagh György. Magát a hajlékot a honfoglalás ezeréves évfordulójára építették és a Magyarok Nagyasszonya oltalmába ajánlották. A Millenniumi templomot Temesvár legmagyarabb templomaként tartják számon. Okt. 13-án, vasárnap a hajlék százegy évvel ezelőtti felszentelésére emlékeztek. Tamáskó Péter Pál kanonok, Marosi főesperes, a templom plébánosa üdvözölte a résztvevő paptársakat, Augustinov György kanonokot, Temesvár esperesét és a többieket. - Háborúk, idegen elnyomás, beolvasztási kísérlet - csak néhány a magyarságot eddig ért sebekből. Jelenlegi helyzetképünk is szomorú: alkoholizmus, prostitúció, szétesett családok, kábítószerező, céltalanul lézengő fiatalok, gyermekükre időt ritkán fordító szülők, az anyagi jólét és az élvezetek hajhászásában élő felnőttek. Ugyanolyan veszteséget idéznek elő sorainkban, mint a kívülről érkező ártó szándék. Segítséget kitől várhatunk? Önmagunktól - és a Szűzanyától, aki oltalmaz, mutatott rá beszédében Tamáskó Péter Pál plébános. /Bánsági Csilla: "...melyhez minden szent nevet/ Egy ezredév csatolt" A Millenniumi templom búcsúünnepén. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 15./

2002. október 19.

A Babes-Bolyai Tudományegyetem politológia karának közel tíz hallgatója nemrég belépett a Demokrata Pártba (DP). Közülük Péter Pál elsőként állt a Demokrata Párt soraiba, a lap munkatársa megkérdezte őt, miért döntött úgy, hogy egy román pártban próbál karriert építeni magának ahelyett, hogy inkább az RMDSZ-ben képviselné a romániai magyar közösséget. Elmondása szerint így reális lehetőség nyílt arra, hogy politikai karriert építhessen. Úgy vélre, az RMDSZ-ben nem kapott volna lehetőséget az érvényesülésre. Emil Boc örömét fejezte ki amiatt, hogy több fiatal magyar politológus is belépett a pártjába. Kónya-Hamar Sándor az RMDSZ megyei elnöke elkeserítőnek és elgondolkodtatónak tartja a fiatal politológusok lépését. /Gálffy Attila: Magyar politológusok a DP-ben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

2002. november 4.

Amióta Erdély Romániához tartozik, mindig is fel-feltűntek itteni magyarok román pártokban. A Szabadságban mostanában is cikkező Váradi Goia János egy magát románok és magyarok pártjának tartó szervezetben tűnt fel 1990-ben. Miután az RMDSZ-nek felajánlott szolgálataival a szövetség nem élt, Boda József az Iliescu-féle kormánypártban, később pedig a Teodor Melescanu vezette Szövetség Romániáért Pártban jutott vezető szerephez. Mindenki tudja, hogy Pászkány Árpád kolozsvári üzletember a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt helyi vezetőségében kapott helyet egy ideig, Jenei Imre, a román labdarúgó válogatott volt edzője pedig a Demokrata Párt vezércsapatában. Gyergyószentmiklóson a legutóbbi választások idején a helyi RMDSZ-jelöltekkel szemben az érvényesülni másképp nem tudók a Nemzeti Liberális Párt csapatát erősítették. A kolozsvári politikatudomány szakos magyar diákok Péter Pál-féle csoportja a Demokrata Pártba lépett. Meghökkentő, hogy éppen Emil Bocot tekinti példaképének a hangadó. Boc következetesen minden magyar kérésnek ellenszegült, ellenezte a magyar egyetemet, a kétnyelvű helységnévtáblákat és a státustörvényt. /Balló Áron: Magyar tagok, román érdekek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

2003. február 23.

Roos Márton temesvári megyéspüspök a székeskáptalan tagjaival és az egyházmegye főespereseivel kiértékelte az elmúlt év tevékenységét. Heinrich József tb. főesperes, a temesvári Gerhardinum Katolikus Líceum igazgatója, beszámolt a tanintézet jelenlegi helyzetéről, nehézségeiről, terveiről. Roos Márton megyéspüspök elmondta, hogy a Rómában sorra kerülő ad limina találkozó alkalmából 81 oldalas jelentést készített a Szentszéknek az általa vezetett egyházmegye életéről, kiemelve: egyházmegyénk nincs különösen nehéz helyzetben, dacára annak, hogy jelentős átalakuláson megy át. A főpásztor hivatalosan ismertette azoknak a lelkipásztoroknak a névsorát, akik az elmúlt napokban pápai kitüntetésben részesültek. Pápai káplánok: Augustinov György székesegyházi főesperes, kanonok, temesvár- mehalai plébános; Tamáskó Péter Pál egyházmegyei officiális, bírósági helynök, kanonok, marosi főesperes, temesvár-gyárvárosi plébános; Wonerth László egyházmegyei ökonómus, kanonok; Jäger Péter tanár, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola rektora. Pápai prelátusi címet kapott Tury László nagyprépost, temesvár-újkissodai plébános és Böcskei László általános helynök, kanonok. /S.D.E.: Temesvári egyházmegyei tanácskozás. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 23./

2003. április 18.

A Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ápr. 14-i tisztújító közgyűlésén lezajlott választás nyomán három magyar vállalkozó került az igazgatótanácsba. Péter Pál (Energobit) az egyik alelnöki tisztséget szerezte meg, Mezei János (Autoworld) és Tótfalusi János (Robot Impex) pedig taggá váltak. Péter Pál rámutatott: az a tény, hogy három magyar tagja lett az igazgatótanácsnak, részben meglepetés, részben viszont természetes, mert nagyjából tükrözi a megye gazdasági életében a magyar vállalkozók jelenlétét. Péter Pál szeretné, hogy a magyar vállalkozók érezzék: a kamaránál nyitott kapukat találnak. /Ördög I. Béla: Nyitottabb marketing bevezetése a cél. Beszélgetés Péter Pállal, a kereskedelmi kamara új alelnökével. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 18./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 121-146




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék