udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
145
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 121-145
Névmutató:
Papp Attila
2005. május 6.
Fekete Vince költő-szerkesztő a vele készült beszélgetésben leszögezte, ő soha nem volt transzközép. A transzközépet később találta ki Sántha Attila és Orbán János Dénes, és – amint azt később maguk is bevallották – nagy blöff volt az egész. Ezt a csapatot még most is sokan a szabadszájúsággal, a trágársággal azonosítják. Fekete Vince kifejtette, ők az úgynevezett messianisztikus transzszilvanizmussal szakítottak, „a szenvelgő és szenvedő ideológiával”. A megmaradásozással, a sorok közötti olvasással, az olvasóval való cinkos összekacsintással tele volt a hócipője mindannyiunknak, valami mást, újat akartunk, és mindezt úgy, hogy egyaránt fontos volt számunkra mind az elődökre való építkezés, mind az a határtalan nyelvi kincs, amit Erdély és az Erdélyben születő irodalom nyújtott és nyújtani tudott.” Mindannyiuk munkáira jellemző volt a játékosság, a különböző formai játékok, a komikum és a tragikum ötvözése. Fekete Vincének a Serény Múmia szerkesztőjeként éveken keresztül nagy szerepe volt a fiatal tehetségek pályán való elindításában. Tavaly viszont lemondott a Múmia szerkesztéséről. A Serény Múmia egy nemzedék lapja volt, az a nemzedék már lassan a középgenerációhoz tartozik. Fekete Vince 2004 februárjától – tíz év Múmia-szerkesztés után – jött át teljes állásban a csíkszeredai Székelyföld folyóirathoz. Igazi, szerves irodalmi folyóirat-hagyomány nem volt Csíkban, és lassan már a századik számnál tartanak. Fekete Vince /sz. Kézdivásárhely, 1965. ápr. 7./ a BBTE magyar–orosz szakán végzett 1994-ben Kolozsváron, majd a szegedi JATE doktorandusa volt 1996–1999 között. A Helikon (Serény Múmia) szerkesztője (1993–2004), az Előretolt Helyőrség szerkesztője (1996-tól), jelenleg a Székelyföld főszerkesztő-helyettese. Kötetei: Parázskönyv (1995), Ütköző (1996), A Jóisten a hintaszékből (2002); Lesz maga juszt isa (2004). /Papp Attila Zsolt: Szigetépítés szekértáborokon kívül. Beszélgetés Fekete Vince költő-szerkesztővel. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./2005. augusztus 22.
A Lido vendéglőben gyűltek össze az aradi magyarok, hogy bállal ünnepeljék Szent István király napját, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapját. Éjfél körül Most mutasd meg! vetélkedőre is sor került, a hajnalig tartó bálban a hangulatos zenéről Papp Attila és zenekara gondoskodott. /Az aradi magyarok bállal ünnepeltek. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./2005. december 2.
Roppant megtisztelő, ha az emberről hivatalosan is elismerik, hogy azonos önmagával. A jelenlegi magyar kormány ezt a gesztust kívánja megtenni a „határon túli” magyarok irányában, írta Papp Attila Zsolt. Kizárólag az SZDSZ állt ki a javaslat ellen. Aki ismeri a magyar liberálisoknak minden, szimbolikus és gyakorlati nemzetpolitikai kezdeményezéssel szembeni frusztrációját, nem csodálkozik ezen. Az viszont túlzás, hogy ez lenne az elmúlt tizenöt év legfontosabb nemzetpolitikai lépése Ezt állította Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A kormány javaslata annak „a december 5-i népszavazásnak az évfordulója tájékán született, amelynek végeredményétől éppen nem a magyar nemzethez való tartozásunk érzése erősödhetett meg”, állapította meg a cikkíró. Magyarországon rajtolt a választási kampány, ezt figyelembe kell venni. /Papp Attila Zsolt: Az ajándék ló. = Krónika (Kolozsvár), dec. 2./2005. december 2.
Új formában került a könyvespultra az idei év legszebb írásait – verset és prózát – tartalmazó kötet /Erdélyi szép szó/, amely negyvennyolc szerzőt vonultat fel, a legidősebbtől, az 1909-ben született Anavi Ádámtól a legfiatalabb nemzedéket képviselő Farkas Wilmann Éváig és Papp Attila Zsoltig, akik 1979-ben, hetven évvel születtek később. A kötetet Fekete Vince költő szerkesztette, a Hargita Kiadó és a Pro-Print Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot. Az Erdélyi szép szó a romániai magyar irodalom tükre, amely, akárcsak évtizedeken át a magyarországi Szép versek és Körkép, egy év terméséből, pontosabban az irodalmi folyóiratokban megjelent írásokból válogat. /(Ferencz Imre): Erdélyi szép szó. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 2./2006. január 5.
A tavaly elbírált és az Illyés Közalapítványnak – mint közvetítőnek – mai napig sem folyósított magyar költségvetési támogatások esete példátlan. Anyagi probléma az oka, vagy a politikai akarattal van probléma, tűnődött a lap munkatársa, Papp Attila Zsolt. Többen mondják, hogy a határon túli támogatás pénzosztási rendszerének felépítésével, szerkezetével baj van, klientúraépítésre alkalmas. Minden olyan – kulturális vagy egyéb – elosztórendszer, melyben az egyik fél puszta túlélése a másik fél jóindulatán és lelkiismeretességén múlik, ilyen. A Szülőföld Program nevű „szemfényvesztés” rendszerében lojális fantomszervezetek támogatásban részesülnek, míg nagy hagyományú, valóban tudományszervezéssel foglalkozó intézmények nem kapnak pénzt. Szükséges tehát a „támogatási” jelleg újragondolása. /Papp Attila Zsolt: Az Illyés szekerén. = Krónika (Kolozsvár), jan. 5./2006. január 18.
Székelyudvarhelyen egy csendőralakulat főleg a középiskolák közelében lévő bárokat, vendéglőket ellenőrizte délelőtt, ahonnan az ott tartózkodó iskolásokat az igazoltatás után a csendőrautókba terelték, majd azokba az iskolákba szállították őket, ahol abban az órában lenniük kellett volna. Mintegy negyven középiskolás diákot találtak a vendéglőkben. A csendőrök nem büntették meg a diákokat, az már az iskolaigazgatók, osztályfőnökök feladata lesz. Megbírságoltak viszont egy bárt, mivel a csendőrök belépésének pillanatában két diákot azon kaptak, hogy sört fogyasztottak. /Katona Zoltán: Csendőrök szállították vissza az iskolába a diákokat. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 18./ Romániát a rendőrállam kísértete járja be. Normális helyeken nem tartozik az iskolai fegyelmezés bevett eszközei közé a csendőrség mozgósítása, a lógós diákok karhatalmi erővel történő összefogdosása, és az sem éppen megszokott helyzetkép, ha egy osztályfőnöki órán a nebulók között egyenruhás csendőr üldögél. A közállapotok romlása, a diák-diák és diák-tanár viszonyok drasztikus átalakulása valóban aggasztó jelenség. Kérdés azonban, hogy ezt mennyiben lehet iskolarendszeren kívüli jelenségként megoldani. Megdöbbentő az egyik gimnázium igazgatóhelyettesének kijelentése, miszerint a pedagógus vagy a szülő (!) nem mászkálhat állandóan a gyerek után, más megoldást kell találni a problémára. /Papp Attila Zsolt: Iskola, túl a határon. = Krónika (Kolozsvár), jan. 19./2006. április 27.
A versé volt a főszerep az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) április 26-án Sepsiszentgyörgyön tartott irodalmi estjén. Három kolozsvári költő: Karácsonyi Zsolt, Papp Attila Zsolt és Szántai János, illetve az Erdély-szerte ismert ,,daltulajdonos”, a brassói Márk Attila mutatkozott be. /(-kas): Versek határokon innen és túl (E-mil est). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 27./2006. június 6.
Kolozsváron június 2-án három helyszínen is bemutatták Karácsonyi Zsolt legújabb, a budapesti Magvető Kiadónál nemrég megjelent A nagy Kilometrik című verseskötetét. Az Insomniában, a Bulgakovban és az Aux Angés-ban lezajlott eseményen sorrendben Szántai János, Papp Attila Zsolt és Bréda Ferenc ismertette a könyvet, majd felolvasás és beszélgetés következett. Karácsonyi Zsolt immár harmadik kötetnyi ideje írja nagyjából ugyanazt a világot, egyre nagyobb cizelláltsággal, mívességgel. /(köllő): A nagy Kilometrik vándorlása. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./2006. szeptember 29.
Szilágyi Domokos besúgó volt. Ez a tény kétfajta reakciót vált ki. Az egyik hang borítékolhatóan a mentegetésé: ne feszegessük ezt a témát. És lesznek bizonyára olyanok is, akik szemében gyűlöletessé válik jelenkori líránk egyik vitathatatlanul jelentős alakja. Azonban Szilágyi Domokos költői életművének esztétikai megítéléséhez semmi köze ennek az ügynek. Miért alakult ki olyan helyzet, amelyben ezek az emberek jelenteni kényszerültek? Kik olvasták a jelentéseiket? Kiket terhel közvetlen felelősség a jelentések felhasználásáért, amellyel emberek életét tették tönkre? Kik működtették ezt az egész hálózatot? És főként: hol vannak ők most? Őket mikor számoltatják el végre? /Papp Attila Zsolt: Kirakós történelem. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./2006. október 16.
Október 14-én másodszor szervezett szüreti bált Nagyiratoson a bejegyzés alatt álló Pro Iratos Egyesület. A helybeli néptáncegyüttes tagjai vállalták a csőszleány és -legény szerepét. A templomból kivonulókhoz csatlakozott az iskola magyar és román diákjaiból álló mazsorettcsoportja. A kultúrotthonban Papp Attila és zenekara hajnalig szórakoztatta a néphagyomány szerint megszervezett szüreti bál résztvevőit. /Balta János: Fáklyásmenet Nagyiratoson. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 16./2006. november 8.
„Eredeti székelyföldi krumplit” és karácsonyfa-vásárlási utalványt kínál „nyereményként” cserébe egy bukaresti aláírásért a Magyar Polgári Szövetség, melynek párttá történő bejegyzéséhez – bevallása szerint – már csak négyszáz fővárosi támogatóra van szüksége. Ezeknek az összetoborozásáért ismeretlenek több plakátot ragasztottak ki Bukarest főbb magyar vonatkozású épületeire. A MPSZ vezetői elhatárolódtak a történtektől, és diverziónak tartják az akciót. Markó Béla szerint „nagy bajban lehet a Magyar Polgári Szövetség, ha már krumplival és fenyőfával próbál aláírásokat vásárolni.” Markó hozzátette, az MPSZ – a Székely Nemzeti Tanáccsal és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal ellentétben – nem tartozik azon szervezetek közé, amelyekkel az RMDSZ konzultációt kíván folytatni a jövőben. A Magyar Polgári Szövetség vezetősége nem tudott a bukaresti plakátolási akcióról. Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke azt mondta, a bukaresti plakátolás annak a diverziósorozatnak a része, amely az utóbbi időben zajlik az MPSZ ellen. /Gujdár Gabriella, Mihály László: Pityókapárttá válik az MPSZ? = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./ Leginkább a bohózat műfaji jegyeivel lehet leírni az MPSZ állítólagos bukaresti szórólapjainak ügyét, írta a Krónika munkatársa. Mindez a háromszéki ide-oda rágalmazó levelek sorába illeszkedik. Az RMDSZ-politikusok bűncselekményt emlegetnek. /Papp Attila Zsolt: A krumpli ára. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./2006. november 29.
Hantz Péter és Kovács Lehel kirúgása kapcsán az erdélyi magyar közélet az összefogás szokatlan alakzatait produkálta: például a MIT és a Miért most szóba állt egymással egy közös tiltakozó nyilatkozat erejéig. Meglepően hasonló hangot ütött meg a romániai magyar politikai élet számos szereplője, Tőkés Lászlótól Eckstein-Kovács Péteren át az egyetemügyben mindeddig tessék-lássék módon megszólaló Markó Béláig. A kizárás minden eddigi történésnél erőteljesebben világított rá a Babes-Bolyai Egyetemet uraló érdekcsoport morális állapotára. /Papp Attila Zsolt: Ki itt belépsz... = Krónika (Kolozsvár), nov. 29./2007. január 25.
Papp Attila Zsolt, a Krónika munkatársa végzetes hibának tartja jelöltet állítani a kényszerűen megüresedett rektor-helyettesi tisztségre. Magyari Tivadar rektorhelyettes-jelölt elismeri, hogy belátható időn belül nem lehet érdemleges változásokra számítani, de szerint „kimaradni” sem lehet. Ez a hozzáállás következetlen: mindenképpen beépülni a rendszerbe, elkerülni minden lehetséges konfliktushelyzetet, hátha így elérünk némi részeredményeket: ez a kisebbségi lét torz logikája. Így értelmetlenné válik a két BKB-vezető áldozata és a két korábbi rektor-helyettes lemondása is. /Papp Attila Zsolt: Visszafordulat. = Krónika (Kolozsvár), jan. 25./2007. február 2.
Az RMDSZ álláspontja szerint, mivel az erdélyi magyar aktív választók elsöprő többségének bizalmát élvezik, az egység „megbontására” irányuló kísérletek csakis kívülről érkezhetnek. Ezért a vele szemben fellépő, kisebb súlyú szervezetek a parlamenti jelenlét zavaró akadályát jelenthetik. Az összefogás azt jelenti, hogy az alternatív jelölt(ek) – ha kedves neki(k) a magyarság egysége – visszalép(nek) a biztosabban befutó RMDSZ javára. Most viszont Tőkés László személyében –ha valóban vállalja – a magyar pártnak olyan kihívója akadt, akire nem lehet legyinteni. A püspök ismertségi és bizalmi indexe – a Markó Béláé mellett – a legmagasabb az erdélyi magyarság körében. Az RMDSZ-jelöltek tehát most először találhatják magukat abban a helyzetben, hogy ők azok, akik „egységet bontanak” – azaz veszélyeztetik Tőkés László bejutási esélyeit, s ezáltal az erdélyi magyarság europarlamenti jelenlétét, állapította meg a lap munkatársa. /Papp Attila Zsolt: Az örök másik. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./2007. február 23.
Amióta az Erdélyi Református Egyházkerület meghozta Tőkés Lászlót támogató döntését, a sajtóban, közbeszédben élesen felmerült az egyház közéleti szerepvállalásának problémája. Többnyire negatív, elítélő hangsúllyal, a doktriner liberalizmus kissé vulgarizált tételeire alapozva. Akkor nem volt ilyen felháborodás, amikor például az egyházak az RMDSZ-re való szavazásra buzdították híveiket. Az egyházat a közéletből mindenestül kiutasítók érvelése ellentmondásokat tartalmaz. Egyrészt elvárják, hogy az egyház fosztasson meg minden előjogtól, másrészt viszont felhorkannak, ha a vallási vezetők azzal az alapvető joggal élnek, amely minden magánszemélyt, illetve civil, társadalmi szerveződést és testületet megillet: a véleménynyilvánítás jogával. /Papp Attila Zsolt: Palástjog. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./2007. március 14.
Kolozsváron Bretter György Irodalmi Kör vendégeként első kötetes szerzőt köszöntöttek, Pethő Lorand Nimfasztriptíz (Grinta, 2007) című verseskötetét Papp Attila Zsolt mutatta be. /Varga Melinda: Egy balkáni Catullus. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./2007. március 23.
2004. december 5-i referendum afféle vízválasztónak bizonyult a magyar nemzet rendszerváltás utáni történetében. A határon túli magyarok most először értesülhettek „első kézből” arról, hogy az anyaország mint biztos kulturális-politikai viszonyítási pont – illúzió. A cinikusan elutasító kormányoldal – és elsősorban Gyurcsány Ferenc – „bendősovinizmusa” többet ártott, mint bármi más. A Magyarok Világszövetsége most újból népszavazást kezdeményez. A végzetesen eldurvult viszonyok között egy újabb kettős állampolgársági cirkusz óhatatlanul a belpolitikai küzdelmek játékszerévé degradálná a Kárpát-medencei magyarságot, még inkább széttagolva a magyar társadalmat. A végtelenül felelőtlen, hazárdjátékot űző Patrubány-csapat azonban ezzel nem számol. /Papp Attila Zsolt: Hazárdszövetség. = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./2007. április 16.
Orbán Sz. Ildikó textilművész kiállítását Papp Attila Zsolt verseivel kísérve nyitották meg Kolozsváron a Bulgakov kávéházban. A kiállításon nem csak a svéd design nagyjait idéző színes faliszőnyegek, hanem számos gitárformát is fel lehet fedezni. /Zene a szemnek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./2007. május 4.
Kádár János sírjának kifosztásakor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a vezető közvélemény-formálók jó alkalmat láttak a kétségkívül elítélendő cselekedet aktuál(át)politizálására, úgy állítva be, hogy ezért természetesen a jobboldal a felelős. Így Kádár sírjának meggyalázása az „ordas eszmék” terjedése elleni összefogás szimbolikus kovásza lehet. Az MSZP által szervezendő május 9-i felvonulásnak töltetet ad majd – hallgatólagosan – az egykori pártfőtitkár nyugalmának megzavarása. /Papp Attila Zsolt: Csontváz az asztalon. = Krónika (Kolozsvár), máj. 4./2007. június 25.
Beszámolók szerint Borbély László dühösen hagyta el a termet az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének választmányában született, számára kedvezőtlen döntés után. A Maros megyeiek döntése valóban pofoncsapásként érhette a szövetség országos vezetőségét. Az elnök emberei ugyanis az ilyesmihez nem szoktak hozzá. A marosvásárhelyi szervezet most úgy döntött, hogy elutasítja az elnök(ség) emberét. Az RMDSZ pártelitnek el kell eldöntenie, hogyan kezeli ezt a rendhagyó helyzetet. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy kollektív sértésnek tekintik az ügyet. Bármiféle lépés az RMDSZ jelenlegi erkölcsi-politikai állapotáról ad majd képet. /Papp Attila Zsolt: Az elnök emberei. = Krónika (Kolozsvár), jún. 25./