udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
604
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 601-604
Névmutató:
Pomogáts Béla
1995. május 22.
Magyar és román értelmiségiek fejtették ki elképzeléseiket a közös jövőről Sződligeten, máj. 22-én, a kolozsvári Korunk szerkesztősége, az Anyanyelvi Konferencia és a Magyar Televízió szervezésében. Göncz Árpád köztársasági elnök beszédet mondott, Horn Gyula miniszterelnök levélben üdvözölte a tanácskozást. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője és Gabriel Andreescu, a román Helsinki Bizottság elnöke, Konrád György, Gabriel Adamesteanu, a bukaresti 22 főszerkesztője és Laurentiu Ulici, a romániai Írószövetség elnöke szólalt fel, a zárszavakat Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke mondta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./ A találkozó unalomba, monologizálásba fulladt, a résztvevők kínosan igyekeztek kerülni a politikai /tehát kínos/ kérdéseket. Kántor Lajos a magyarok hamis kultúrfölényét kárhoztatta, román részről elmaradt válasz. A találkozót komoly liberális túlsúly jellemezte. A résztvevők "egy szűk értelmiségi elit képviselői", mondta Cs. Gyimesi Éva, olvasható Beke Mihály András tudósításában. /Magyarország, máj. 26./1995. november 19.
Nov. 18-án tartotta közgyűlését Budapesten a 401 tagot számláló Magyar Írók Szövetsége. A külföldön élő magyar írók is teljes jogú tagjai a szövetségnek, ahogy a kolozsvári Bálint Tibor mondta: otthont leltek abban az anyaországi közegben, amelynek nyelvén írnak. A közgyűlésen elfogadtak egy felhívást a világ íróihoz, amelyben tiltakoznak a szlovákiai államnyelv törvénye ellen. Tornai József leköszönt elnöki tisztségéből, az új elnököt a választmány fogja megválasztani, az esélyes jelölt Pomogáts Béla. A közgyűlésen megválasztották az új választmányt, melynek tagjai között hatan erdélyiek /Bálint Tibor, Gálfalvi György, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Szilágyi István/, továbbá egy író felvidéki /Grendel Lajos/ és egy kárpátaljai /Balla D. Károly/. A választmány több tagja Erdélyből Magyarországra áttelepült író: Balla Zsófia, Beke György, Csíki László és Kocsis István. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24., Magyar Hírlap, nov. 20., /Magyar Nemzet, nov. 20./ 1995. december 1.
A Magyar Írószövetség nov. 18-i közgyűlésén megalakult választmánya dec. 1-én megválasztotta az új elnököt, Pomogáts Bélát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./1995. december 5.
Dec. 5-én Bukarestben a Bellu temető akadémiai parcellájában eltemették Méliusz József írót, a gyászszertartást Albu Zoltán bukaresti református lelkész végezte. Dr. Gheorghe Mihaila professzor, a Nyelvészettudományi Intézet igazgatója Méliusz halálát a romániai irodalom nagy veszteségének minősítette, a Romániai Írók Szövetsége nevében Geo Serban búcsúztatta az elhunytat, majd Gálfalvi Zsolt mondott gyászbeszédet. A hóvihar miatt elakadt az a vonat, amellyel Pomogáts Béla a román fővárosba tartott, így a Magyar Írók Szövetségének részvétüzenetét szintén Gálfalvi Zsolt tolmácsolta. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./1995. december 5.
Pomogáts Béla a Szabadság dec. 2-i számában elemezte Iliescu elnök megbékélési ajánlatát, amelyet hibásnak és alkalmatlannak tart, mert nem a román és magyar történelmi stratégiák kompromisszumát javasolja, hanem beéri "retorikai fordulatokkal". 1918 után a román állam stratégiai célja a magyarok asszimilálása volt. A román megegyezési javaslat alapvető tartalma: ha Budapest felhagy az erdélyi magyarok támogatásával, elérhető a kiegyezés. Iliescu elnöknek el kellene fogadni a gyulafehérvári határozatot. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./1995. december 8.
Traian Chebeleu sajtóértekezletén írásos nyilatkozattal reagálva szélsőségességet és soviniszta érzelmeket vetett Pomogáts Béla, a Magyar Írók Szövetsége elnöke szemére, elutasítva Pomogáts Bélának a kolozsvári Szabadságban kifejtett véleményét Iliescu megbékélési javaslatáról. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 9., Népszabadság, dec. 8./ Előzmény: 2370. sz. jegyzet.1995. december 10.
Szatmárnémetiben lezajlott a hatodik Gellért Sándor Nemzetközi Szavalóverseny. A dec. 8-9-i elődöntő után a döntő dec. 10-én történt, népes versszerető közönség előtt. A Pomogáts Béla vezette zsüri két első díjat is kiosztott. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./ Ugyanakkor volt a Kárpát-medencét felölelő Dsida Jenő költői verseny eredményhirdetése is. A Kovács András Ferenc vezette zsűri a beküldött szonettek alapján az erdélyi Jánosházy György és Tárczy István /Vajdaság/ kapta a díjakat, melyeket Zalán Tibor /Budapest/ költő nyújtott át. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 20., 686. sz./1996. március 25.
Megalakult a Kisebbségvédelmi Egyesület, jelentette be az újságíróknak márc. 25-én Pomogáts Béla, az egyesület tizenegytagú vezetőségének frissen megválasztott elnöke. A társaság elsősorban a határon túli magyarság érdekvédelmére alakult, de foglalkozik a többi európai kisebbséggel is. Az évente összeülő szakmai szervezet választott feladata, hogy hiteles, tárgyszerű információkkal tájékoztassa a nemzetközi közvéleményt a határon túli magyar kisebbség, és a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről. Publikációk, dokumentumok kiadásár, vitaülések szervezését tervezik. Az egyesület máris megjelentetett két kiadványt, az egyik a szlovák nyelvtörvénnyel foglalkozik, a másik a romániai oktatási törvényt ismerteti. Az egyesület felveszi a kapcsolatokat egyes kormányzati, illetve nem kormányzati, valamint nemzetközi szervezetekkel, tudományos műhelyekkel, rendszeresen előadásokat, illetve vitaüléseket szerveznek. Az egyesület ügyvezető elnöke Kovács Péter jogász, az alapító tagok között van Tabajdi Csaba államtitkát, Lábody László, a HTMH elnöke és dr. Törzsök Erika, a HTMH alelnöke is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 27., Magyar Nemzet, márc. 26./ A két kiadvány: 1/ The Slovak State Language Law and the Minorities. Critical Analyses and Remarks. 2/ The Romanian Law on Education. A Critical Approach from the Viewpoint of Minorities.1996. április 16.
Az Erdélyi Magyarságért folyóirat kuratóriumának elnöke, Pösze Lajos elmondta, hogy a lap hat éve küzd a kisebbségi kérdések ügyének felkarolásáért. Az utóbbi két évben jelentősen csökkent az állami támogatás, ennek ellenére kiadták a folyóiratot és sokezer példányban eljuttatták külföldre, elsősorban Erdélybe. Új szerkesztőbizottság alakult, tagjai: Annus József, Beke György, Botlik József, Gidai Erzsébet, Román Ildikó és Pomogáts Béla. /Új Magyarország, ápr. 16./1996. április 25.
Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke Bukarestbe utazott, a Romániai Írószövetség meghívására. Ápr. 23-án a Magyar Kulturális Központban magyar értelmiségiekkel találkozott, ápr. 24-én pedig a romániai Írószövetség székhelyén aláírta Laurentiu Ulici elnökkel együtt a két írószervezet közötti egyezményt a hosszú távú együttműködésről, a különböző nyelvű írók, szellemi műhelyek összefogásáról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./ Pomogáts Béla örömmel nyugtázta a Secolul XX. bukaresti folyóirat hamarosan megjelenő különszámát, ez valóságos antológia. Pomogáts Béla ápr. 25-én előadást tartott a bukaresti egyetem hungarológus hallgatóinak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./1996. április 30.
A határon túli magyar irodalom megfelelő magyarországi terjesztése érdekében információs bázist kell létrehozni, amely a Magyar Írószövetségen belül is működhetne, jelentette ki Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke ápr. 28-án, a III. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében megrendezett határon túli magyar kiadók találkozóján. Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke elmondta: elhatározták, hogy a magyarországi támogatásban részesülő könyvekből 50-100 példányt eljuttatnak a magyar könyvtáraknak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./ 1996. május 25.
A Szabédi napok rendezvény tudományos ülésszakkal folytatódott. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke Irodalmi korforduló a húszas években címmel tartott előadást. Kötő József , az RMDSZ művelődési és vallásügyi alelnöke, neves színházesztéta a Korunkban napvilágot látott színházi cikkekről, tanulmányokról értekezett, majd Józsa T. István szólt a Korunk problematikájáról. A Korunk szerkesztőségében gyűjteményes kiállítás nyílt az eddigi kiállító művészek képeiből. Kántor Lajos méltatta az 1973 óta létező galéria jelentőségét. /N. J.: Szabédi-napok 1996. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./ Szabédon /teljes nevén Mezőszabédon/ istentisztelettel emlékeztek meg az íróról. Kovács András Ferenc költő Szabédi-szimfónia - Gyászvers Szabédi László emlékére című versét olvasta fel. A 200 éves templom falára bronz Szabédi-emlékplakettet helyeztek el, melyet megkoszorúztak a megjelentek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./1996. június 4.
Magyar írók, költők vallomásai Trianonról, ezt tartalmazza Pomogáts Béla válogatásában, a Széphalom Műhely gondozásában kiadott Querela Hungariae című antológia. Móricz Zsigmond Trianonról szóló Kesergő versének alcímet is adott: Querela Hungariae. /Beke György: Magyar írók vallomásai Trianonról. = Magyar Nemzet, jún. 4./1996. július 6.
Tibori Szabó Zoltán vádiratnak minősítette Patrubány Miklós reagálását, amely szerint Tibori Világméretek című írása kimeríti a közösség elleni izgatás feltételeit, Szabó Piroska szerint pedig Tibori cikke az MVSZ lerombolását célozza. Valaki kijelentette, hogy az MVSZ a magyar nemzet hiteles képviselője. Cikkének lényege az volt, hogy ez így nem igaz. A főszerkesztő idézett MVSZ-ellenes megnyilvánulásokat, így Pomogáts Bélától, aki "a valóban össznemzeti arányokban gondolkodó Anyanyelvi Konferencia elnöke." /Tibori Szabó Zoltán: Amíg lehet. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./ Előzmény: 1053, 1070, 1099, 1124, 1125. sz. jegyzet.1996. július 28.
A kalotaszentkirályi Ady Endre Kulturális Egyesület júl. 27-én és 28-án Nyárszón, illetve Kalotaszentkirályon megrendezte az immár hagyományossá váló Ady-napokat. Nyárszón az istentisztelet után tudományos értekezletet tartottak Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, Pomogáts Béla, a Magyar Írók Szövetségének elnöke és a Párizsban élő Méray Tibor részvételével. Júl. 28-án Kalotaszentkirályon Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor tartott istentiszteletet. Az Ady-emlékműnél a Magyar Írószövetség, a Bocskai Szövetség, a budapesti Székely Kör és Kalotaszentkirály testvértelepülései nevében helyeztek el koszorúkat. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./1996. július 30.
Pomogáts Béla is hozzászól a Tibori Szabó Zoltán cikke miatt kirobbant vitához, mert többen hivatkoztak rá. "Elhamarkodottnak tartom Tibori Szabó Zoltán sommás megállapításait, mindemellett nem helyeslem azt, hogy véleménynyilvánításaiban többen is korlátozni kívánják", állapította meg. "Az Anyanyelvi Konferencia stratégiai felismerések és érdekek következtében együttműködik a Magyarok Világszövetségével, mindazonáltal nem a világszövetség szatellita-szervezete." Az Anyanyelvi Konferencia "számottevő támogatást kap a világszövetségtől", két munkatársát fizeti, fenntartja irodájukat, fizeti telefonköltségüket. Emellett a Soros Alapítványtól és minisztériumoktól is kapnak támogatást. Helyes volna, ha a világszövetség tisztázó vitát kezdene mindazokkal, akik tevékenységét bírálják vagy ellenzik. A viták ne legyenek "elfogultak, megbélyegzők, kirekesztők". /Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség és az Anyanyelvi Konferencia elnöke: A Szabadság olvasóihoz. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./ Előzmény: 1053, 1070, 1099, 1124, 1125, 1141, 1176, 1183, 1186, 1190, 1244, 1256, 1257,1258.. sz. jegyzet.1996. augusztus 10.
Tizenhárom családra apadt le Sződemeter magyar lakossága. A közeli Pelekesziből jár át Varga Sándor tiszteletes a kicsi református templomba. Elmondta, hogy fiatalkorában még huszonöt magyar család élt Sződemeteren. Kölcsey Ferenc szobránál évente aug. 8-án, a költő születésnapján sokan összegyűlnek, idén is többezren voltak. Tőkés László püspök tartott előadást a költő munkásságáról. Magyarságunk, Kölcsey magyarsága közelében minden felekezet híve egymásra találhat, hisz a mi magyarságunk nem irányul senki ellen, mondta. Tempfli József nagyváradi katolikus püspök hangsúlyozta: közös jövőnk megköveteli, hogy túllépjünk a múlton, meghaladjuk az ellentéteket. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke a nemzetben való gondolkodás példaképeként beszélt Kölcseyről, külön hangsúlyozva szülőföldszeretetét, nemzetféltését. Van abban valami jelképes, hogy utolsó versében Erdélyhez tért vissza. Az emlékezés után sokan koszorúztak, köztük helyi RMDSZ-szervezetek és az RMDSZ parlamenti képviselői. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 10-11. p./1996. augusztus 10.
Tizenhárom családra apadt le Sződemeter magyar lakossága. A közeli Pelekesziből jár át Varga Sándor tiszteletes a kicsi református templomba. Elmondta, hogy fiatalkorában még huszonöt magyar család élt Sződemeteren. Kölcsey Ferenc szobránál évente aug. 8-án, a költő születésnapján sokan összegyűlnek, idén is többezren voltak. Tőkés László püspök tartott előadást a költő munkásságáról. Magyarságunk, Kölcsey magyarsága közelében minden felekezet híve egymásra találhat, hisz a mi magyarságunk nem irányul senki ellen, mondta. Tempfli József nagyváradi katolikus püspök hangsúlyozta: közös jövőnk megköveteli, hogy túllépjünk a múlton, meghaladjuk az ellentéteket. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke a nemzetben való gondolkodás példaképeként beszélt Kölcseyről, külön hangsúlyozva szülőföldszeretetét, nemzetféltését. Van abban valami jelképes, hogy utolsó versében Erdélyhez tért vissza. Az emlékezés után sokan koszorúztak, köztük helyi RMDSZ-szervezetek és az RMDSZ parlamenti képviselői. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 10-11. p./1996. augusztus 12.
Aug. 12-től 15-ig tart a VIII. Anyanyelvi Konferencia, teljes nevén Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, amelynek ez alkalommal Eger és Mezőkövesd ad otthont. A tanácskozás fő témája: magyarság és egyetemesség az ezredfordulón, magyar oktatás és tudomány a határokon túl, a magyar nyelv védelmének stratégiája. /Magyar Hírlap, aug. 12./ 1970-ben tartották az első Anyanyelvi Konferenciát, Bárczi Béla lett az elnök, 1975-től pedig Lőrincze Lajos. A mozgalom az emigráció és az anyaország közötti párbeszédet szolgálta, a szomszédos országok magyarságára nem terjedt ki a figyelem, a fordulatot az 1989-es kecskeméti találkozó /VI. Anyanyelvi Konferencia/ jelentette. A legutóbbi találkozón /Esztergom, 1992/ úgy döntöttek, hogy a egyesületként működnek tovább, és Pomogáts Béla elnökletével létrehozták a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságát. /Népszabadság, aug. 10./1996. augusztus 12.
Egerben aug. 12-én megkezdődött az Anyanyelvi Konferencia, Pomogáts Béla tartott elnöki beszámolót, kifejtette, hogy mindig az egyetemes magyar kultúra és a határok fölött érvényesülő nemzeti stratégia érdekeit tartották a szemük előtt. Tabajdi Csaba államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a társaság munkájában meg kell találni az arányokat a nyugati és a kárpát-medencei magyarság között. Bárczi Géza-emlékéremmel jutalmazták Péntek János kolozsvári egyetemi tanárt és Szathmári István professzort. Vitaindító előadást tartott Nagy Károly /USA/, Gál Sándor /Felvidék/, Kötő József /Erdély/ és Dudás Károly /Vajdaság/. /Magyar Nemzet, aug. 13./ Pomogáts Béla a Magyar Hírlap munkatársának elmondta: felmerült benne, hogy a konferenciát pénzhiány miatt le kell mondani, de voltak, akik a tanácskozást megmentették: Tabajdi Csaba államtitkár egymillió forinttal, Magyar Bálint kultuszminiszter másfél millióval támogatta a konferenciát. /Magyar Hírlap, aug. 13./