udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
829
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 811-829
Névmutató:
Sógor Csaba
2001. június 9.
Ismét megrendezték máj. 5-6-án az ún. Külsőrekecsini Fesztivált, melyen számos előadó mellett több, fiatalokból álló csoport is fellépett és szerepeltek a Pusztinán és Klézsén működő magyar nyelv iskolán kívüli oktatására járó gyerekek is. Május 17-én a Magyar Televízió egy forgatócsoportja Moldvába látogatott. Útjukon Bilibók Jenő MCSMSZ alelnök kísérte. Május 24-én Sepsiszentgyörgyön sajtótájékoztatót tartott Sógor Csaba szenátor, Szilágyi Zsolt képviselő és Bartha András MCSMSZ elnök. - Az Isztambulban ülésezett Európa Tanács Kulturális Bizottság Romániának adott ajánlásaival kapcsolatban fejtették ki reményeiket és álláspontjaikat. Május 31-én Gyimesbükkön Deáky András panziójánál Amerikában élő magyarok vendégeskedtek. A gyimesiek mellett előadást tartott számukra egy pusztinai táncospár és Nyisztor Ilona népdalénekesnő is. Jún. 1-jén Pusztinán vendégeskedtek Kanadában élő magyarok, fogadásukkor a helyiek moldvai csángómagyar népdalokat és néptáncokat mutattak be. Június elején a Duna TV körutat szervezett moldvai csángómagyar falvakba. Terveik között szerepel a csángómagyar falvak bekapcsolása a helyi kábeltelevízió rendszerbe és ezáltal szélesebb körben elérhetővé tenni a Duna Tv adását. Jún. 2-án közel 500 moldvai csángómagyar vett részt a csíksomlyói búcsún. /(Csángómagyar levelezési lista / a Moldvai Csángó Magyar Szövetség híreiből) Májusi csángó krónika. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./2001. június 26.
Sógor Csaba szenátor, a felsőház RMDSZ frakciójának titkára leszögezte, hogy akár Stoica, akár Nastase tevékenysége mutatja: ők mindig jobb románok, mint demokraták, mikor bajban vannak, mindjárt előveszik a nemzeti szólamokat. Ez Emma Nicholson esetében is látszott: a bárónő a végén szégyellte a sok támadást, és inkább írt egy kedvezőbb jelentést. Ceausescu-stílusban odatették a gyerekeket, hogy írjanak levelet neki... A kormánypárt most arra törekszik, minél több képviselőt és szenátort édesgessen magához. Amikor az RMDSZ-szel kötött egyezség letelik, lesznek már annyian a parlament két házában, hogy a protokollumot nyugodtan fölrúghatják. A baloldal berendezkedett vagy tíz-tizenöt évre a hatalomra. A kormánypártban és az ellenzékben egyformán erősödik nacionalista hang. Az Agache-ügyben például C.V.Tudor mondott habzó szájú nacionalista szólamokat, de a szenátus elnöke Nicolae Vacaroiu sem a legtisztességesebben viselkedett. A státustörvény bírálata is ezt mutatja. - Markó Béla RMDSZ-elnök mondotta, hogy az RMDSZ nem tudja fölvállalni a magyar igazolványok kiállítását. Amikor visszacsatolták Magyarországhoz Kárpátalját, akkor egy nap alatt 40 ezer fővel nőtt ott a magyarok száma. Sógor Csaba szerint a státusztörvényt illetően biztos lesz egy kis cirkusz, de a végén csak látni fogják, hogy sokkal nagyobb ellenség az országon belül a szegénység, az ellen kellene már valamit tenni. - Az RMDSZ-nek arra kell ügyelnie, nehogy kis ígéretekért, pozíciókért feláldozza a közösségi érdekeket. /Magyar Balázs: Sógor Csaba Hargita megye szenátora, a felsőház RMDSZ frakciójának titkára szerint. Újra nacionalista szelek fújnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./2001. augusztus 4.
A tévé jelentette, hogy az Úz völgyében békésen táborozó gyermekekre néhány csíkszentmártoni "vadmagyar" rátört és tettlegesen bántalmazták őket. A hírre Nastase kormányfő megfenyegette az itthoni magyar szélsőségeseket, s külön utasította a belügyminisztérium egyik vezetőjét, hogy azonnal vizsgálják ki az ügyet, a vétkeseket pedig büntessék meg. Ezzel kapcsolatban Sógor Csaba szenátor nyílt levelet Adrian Nastasénak, ebben leszögezte, hogy egy hibásan, torzítva megkapott információ felesleges állásfoglalásra késztetett több állami szervet. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem kevesen vannak azok, akik a pontatlan információkat nem késlelkednek kihasználni. "Tisztelettel felkérem a miniszterelnök urat, hasson oda, hogy az állami szervek ne váljanak hangulatkeltés eszközévé. A pontos tájékoztatás és a tárgyilagos, elfogultságtól mentes eljárásmód alapfeltétele az országon belüli stabilitásnak és a békés együttélésnek - melyért Önnek mint az ország miniszterelnökének, személyesen is garanciát kell vállalnia" - hangzik a szenátori levél. /Csíki szenátorunk szerint. Az Úz-völgyi incidenst felfújták. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 4./2001. augusztus 7.
Sógor Csaba Hargita megyei RMDSZ-szenátor nyílt levelet írt Nastase miniszterelnöknek az Úz-völgyében történtek ügyében. Egy hibásan, torzítva megkapott információ felesleges állásfoglalásra késztetett több állami szervet. Óvatosan és tárgyilagosan kell kezelni minden olyan elemet, mely az interetnikus kapcsolatokat érint, mert nem kevesen vannak azok, akik a pontatlan információkat nem késlekednek kihasználni. A szenátor felkérte a miniszterelnököt, hasson oda, hogy az állami szervek ne váljanak hangulatkeltés eszközévé. A pontos tájékoztatás alapfeltétele az országon belüli stabilitásnak és a békés együttélésnek, melyért Nastasénak személyesen garanciát kell vállalnia. /Sógor Csaba Hargita megyei RMDSZ-szenátor: Tisztelt miniszterelnök úr! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 7./2001. augusztus 9.
Romániában 2001 nyarán nemcsak volt politikai foglyokról lehet beszélni. Az Agache-ügy két áldozata, Héjja Dezső és Reiner Antal a csíkszeredai börtönben tölti büntetését. Sógor Csaba szenátor meglátogatta Héjja Dezsőt a csíkszeredai börtönben, a Hargita Népe munkatársát azonban nem engedték be, arra hivatkozva, hogy az elítélt előzetes írásos engedélye is szükséges ehhez. Sógor Csaba szenátor elmondta: Héjja Dezső kijelentette, nem bántották, nem nyúltak hozzá. Lelkileg nagyon megviselte a helyzete, újból elmondta, hogy Agachenek a közelében sem járt, ártatlannak tartja magát. Héjja Dezső négyéves börtönbüntetést kapott, az 54 éves férfi mankóval jár, pár évvel ezelőtt eltört lába nem gyógyult be rendesen. Reiner Antal öt év börtönbüntetést kapott, őt pár napja tartóztatták le, amikor hazajött Magyarországról. A kegyetlensége miatt különösen gyűlölt Agachet 1989 decemberében Kézdivásárhelyen meglincselte a felháborodott tömeg. Az igazságszolgáltatás gépezete utólag a tömegből kiemelt pár embert, ezek súlyos börtönbüntetéseket kaptak. "Ezek az elítéltek eleve amnesztia alá estek volna, ha az államelnök odahat, hogy az általa 1990 január elején kibocsátott rendeletet érvényesítsék is" - hangsúlyozta Sógor Csaba szenátor. /Szondy Zoltán: Politikai elítéltek a csíkszeredai börtönben. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 9./2001. szeptember 14.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem /BBTE/ nem multikulturális, hanem többnyelvű felsőoktatási tanintézmény - állította Kása Zoltán, az egyetem rektor-helyettese. A képviselőházat követően a szenátus is elutasította az Isarescu-kabinet által kibocsátott, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) multikulturalitására vonatkozó kormányrendeletét. Sógor Csaba szenátor, a felsőház oktatási bizottságának tagja, hangsúlyozta, hogy a BBTE multikulturalitása, illetve az egyetemen belüli autonómia kérdését nem törvényrendelettel kell megoldani. Erről az egyetem szenátusa dönthet. Sógor hozzáfűzte, hogy a szavazásnál ő maga tartózkodott, ugyanis az RMDSZ célja az önálló állami magyar egyetem, melyről nem szabad lemondani. A BBTE-n belüli újabb magyar tanszékek és karok alakítása és autonómiája szerepelt a kormánypárt és az RMDSZ közötti megbeszéléseken. A tárgyalást követően Markó Béla azt nyilatkozta (Krónika, szept.12.): "Elvben leszögeztük - és a miniszterelnök megerősítette -, hogy nincs kifogás a Babes-Bolyai Tudományegyetem keretében magyar nyelvű tanszékek, karok létesítése ellen." Márton Árpád, a román-magyar vegyes bizottság tagja arról tájékoztatott, hogy "a román tárgyalók több, a romániai magyar kisebbségekre vonatkozó javaslatot is kifogásoltak". Ilyen a Babes-Bolyai Tudományegyetem autonóm magyar struktúráinak létrehozása, az anyanyelvi egyetemi oktatás kiszélesítésére vonatkozó indítvány. Frunda György, a felsőház jogi bizottságának tagja elmondta, hogy a rendelet, illetve a szavazás arról szólt, hogy a multikulturális egyetemekre vonatkozó nemzetközi konvenció statútumát emeljék be a román rendelkezésekbe. Ezt nem fogadta el a törvényhozás két háza. A jogi bizottságban Frunda támogatta a javaslatot. A szenátor szerint a kolozsvári egyetem multikulturális voltát a chartának kell szavatolnia. Kása Zoltán szerint a szenátus döntése nem csökkenti a multikulturalitás esélyét. Az egyetem tavaly megszavazott chartája ezt tartalmazza. A magyar struktúrák vezetőinek nincs döntési joguk, csak javaslatokat tehetnek. Az egyetemen belüli autonómia sem valósult meg. /Simon Judit: Szenátusi vétó. Elutasították a BBTE multikulturalitását. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./2001. október 29.
A viszonylag kisszámú evangélikus egyházközösség életében emlékezetes eseményre került sor ok. 27-én Csíkszeredában: az épülő székelyföldi evangélikus misszióközpont alapkőletételére. Az igehirdetést Mózes Árpád evangélikus-lutheránus püspök végezte. Jelen volt Tamás József római katolikus segédpüspök, Hegyi István református lelkész és Kriszbai Béla unitárius lelkész. Az ünnepségen részt vett Sógor Csaba szenátor, Zsombori Vilmos, a megyei tanács elnöke, dr. Csedő Csaba, Csíkszereda polgármestere, Papp Előd és Erdei István alpolgármesterek. /Templomkőletétel. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 29./2001. november 16.
Az Európa Tanácsban a csángó kultúra védelméről született állásfoglalás, közben a moldvai Klézsében több szülőt azért fenyegettek meg, mert délutáni magyar ,,iskolába" járatja gyermekeit. Hegyeli Attila oktató beszámolója szerint a Bákó megyei tanfelügyelőség, a polgármesteri hivatal, az egyház és a rendőrség képviselői, valamint a helyi iskola igazgatónője együttesen lépett fel néhány ,,renitens" szülő ellen. Ősztől immár hét faluban összesen négyszáz iskolás vesz részt abban a programban, amelyet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a Romániai Magyar Pedagógusszövetséggel közösen indított. Tizenkét szakképzett tanár iskolán kívüli oktatást folytat, Klézsén, illetve a községhez tartozó falvakban mintegy száz gyermekkel foglalkoznak. Ioan Joca polgármester, a pap és az iskola igazgatónője - tájékoztatott Hegyeli Attila - két hónapja egyre fokozottabb nyomást gyakorol a szülőkre, oktatókra. A napokban dr. Livia Liliana Sibisteanu történész, a bákói főtanfelügyelő-helyettes vezette brigád szállt ki, és a polgármester, az alpolgármester és a rendőr jelenlétében valósággal kihallgattak két, egyébként teljesen más indokkal behívott szülőt. Megfenyegették őket, hogy törvénytelenül folyik lakásukban a délutáni oktatás, ezért házkutatást is kilátásba helyeztek. A főtanfelügyelő-helyettes cáfolta, hogy a behívott szülőket megfélemlítették volna. Az eset kapcsán Sógor Csaba szenátor és Szilágyi Zsolt képviselő megkereste Ecaterina Andronescu tanügyminisztert. A tanügyminiszter asszony azért aggódott, hogy a gyermekek megbuknak, ha szabad idejükben egyébbel foglalkoznak, és azt hangsúlyozta, hogy a legjobb megoldás az iskolai fakultatív magyar oktatás lenne - közölte a megbeszélésről Sógor Csaba. A miniszter asszony megígérte, hogy a költségvetés elfogadása után személyesen is tájékozódik az ügyben. /(Ferencz): Moldvai kommandó. Megfélemlítési kísérletek Klézsén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 16./2001. november 21.
Sógor Csaba RMDSZ-szenátor nov. 19-én Klézsén járt, meglátogatta a két családot, ahol oktatás folyik. Azért is tartotta fontosnak a személyes megjelenést, hogy érezzék az emberek, nincsenek egyedül. Elmondta, hogy senkit ne engedjenek be, csak ha házkutatási parancsuk van, semmit ne írjanak alá. /(Sógor Csaba): Szenátori vizit Klézsén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./2001. november 26.
Sikeres volt a nov. 24-25-én tartott Csángó Nap Sepsiszentgyörgyön, amelyre közel ötven moldvai magyar vendég érkezett. A fórumon elhangzott: az erdélyi magyarság addig maradhat meg, amíg képes odafigyelni a szórványsorsban élo nemzettársakra. Sylvester Lajos Vagyunk münk es... című filmje után a szerző kifejtette, fontosak ezek a találkozók, hogy a képsorokon megjelenő emberek emléke megmaradjon. Fekete Réka újságíró emlékeztetett, hogy a tavaly óta évente egy-egy csángó napot szerveznek az erdélyi városokban. Sógor Csaba Hargita megyei szenátor volt a meghívottja a Ferencz Csaba újságíró által vezetett, csángósorsot elemző vitának. Többször szó esett Paskai László bíboros múlt heti ,,szerencsétlen nyilatkozatáról": Sylvester Lajos ennek kapcsán úgy fogalmazott, a bíboros szavai felháborítóak, csángó- és magyarellenesek. Nyisztor Tinka néprajzkutató, a Pusztinai Szent István Egyesület képviselője rögzítette, hogy az Európa Tanács harmadik állásfoglalása kimondja: a csángó népcsoport a magyar kultúrához tartozik, ez pedig új kiindulópontot jelent. Szerinte a csángó szervezetek az elmúlt évtizedben sikerélmény nélkül dolgoztak, továbbá az is nehezíti helyzetüket, hogy még az RMDSZ-nek sincs a csángókra vonatkozó stratégia, koncepció. Tíz év után nagy eredmény - folytatta -, hogy Pusztinán az emberek nyíltan mernek arról beszélni: a pap hazudik, nem mindig minket képvisel. /Mózes László: Csángó nap Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./ A becslések szerint még hatvanezren beszélik a csángómagyar nyelvet, az anyanyelvu egyházi liturgia után számuk szaporodna... Pusztinán 232 aláírást gyűjtöttek össze, hogy hetente legalább egyszer magyar misét tartsanak. A plébános egyenként hívatta be a kérelmezőket, és közülük többen visszavonták az aláírásukat. A papok a magyarországi vendégmunka ellen is kampányolnak. Az egyik településen a 150 Magyarországon munkát vállaló férfit bizonyos összeg lefizetése után az olaszok felé irányították. A Sepsiszentgyörgyre érkezett csángó vendégek figyelmeztettek: Vigyázzanak, nehogy magik es arra a sorsra jussanak, mint mü! /Sylvester Lajos: Csángó nap Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./2001. november 27.
Nov. 25-én zajlott Csíkszeredán az a megbeszélés, melynek témája a moldvai magyar oktatás volt. A beszélgetésen a Csíkszeredában tanuló csángó gyermekek vettek részt nagy számban, akik a beszélgetés kezdetén Borbáth Erzsébet tanárnő vezetésével egy sor gondolatébresztő idézetet olvastak fel magyar gondolkodóktól. Beder Tibor nyugalmazott főtanfelügyelő szerint Hargita megyében kell kiépíteni egy erős központot Gyimesfelsőlokon, ahol már évek óta folyik a csángó diákok magyar nyelvű képzése. Borbáth Erzsébet, aki már a kilencvenes évek elején a csíkszeredai József Attila általános iskolában sikeresen próbálkozott a Moldvából kihozott gyerekek magyar oktatásával, rávilágított arra, hogy a nehézségek ellenére jelentős eredményt lehetett elérni a tanulókkal, akik közül már többen kolozsvári és magyarországi egyetemeken szereztek diplomát és olyan is van köztük, aki ma otthon saját közösségében magyar nyelvet oktat. Sógor Csaba szenátor szerint nagy szükség lenne arra, hogy a csángó vezetők az RMDSZ-szel egyeztessenek. /(Daczó Dénes): A csángókat is meg kéne kérdezni. Mi valósult meg a tavaly elhangzottakból? ! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./2001. november 30.
Felhívás Csíkszereda polgáraihoz címmel december elsejével kapcsolatban az aláírók megállapították: ami az egyiknek ünnep, az a másiknak gyász megállapították: ami az egyiknek ünnep, az a másiknak gyász. Erről senki sem tehet. Mi sem, hogy a velünk együtt élő román nemzet ünnepe számunkra nemzeti gyásznapjaink egyike. Csíkszeredában a román kormány, a prefektúra december elsejére harsány örömünnepet szervez: katonai parádét, népgyűlést, ortodox kulturális központ avatását, fáklyásmenetet. A város lakosságának nagy része magyar nemzetiségű, s számukra nem jár lelkesedéssel e nap. Helytelen a túlzott ünneplés a mai feszültségektől sem mentes politikai környezetben - elegendő a státustörvényre, a Har-Kov jelentésre vagy az ortodox egyház székelyföldi terjeszkedésére gondolni. "December elseje számunkra a be nem váltott székelyföldi ígéreteket, a nyolcvan év óta is hiányzó és meg nem valósult autonómiát jelenti. Éppen ezért a december elsejei ünnepségektől való távolmaradás mindannyiunk egyéni joga. Részvételre sem egyének, sem intézmények vagy iskolák nem kötelezhetők. A fentiek szellemében kérjük csíkszeredai magyar polgártársainkat: maradjanak távol a december elsejei állami ünnepségektől. Azok pedig, akik a nyilvánosság elé kényszerülnek, érzelmeiket vállalva gyászszalagot viseljenek" - áll a Sógor Csaba szenátor, dr. Csedő Csaba István polgármester, Erdei István, Papp Előd alpolgármesterek, Borbély Ernő, dr. Papp Kincses Emese megyei önkormányzati képviselők, Bartalis Csongor, Benkő Sándor, Becze Zoltán, dr. Bokor Márton, dr. Bíró Dénes, Csucsi A. Róbert, dr. Szabó Soós Klára, Szakáts István, Szikszai László, Szondy Zoltán, Szőke Domokos, Vígh Ádám városi önkormányzati képviselők, Hajdú Áron városi RMDSZ-elnök, illetve a Tamás József római katolikus segédpüspök, Boros Károly főesperes, Gergely István esperes, Gergely Géza esperes, Hegyi István református lelkész által aláírt dokumentumban. /Felhívás Csíkszereda polgáraihoz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./ Az RMDSZ nem ért egyet csíkszeredai közéleti személyiségek által, "Románia Nemzeti Ünnepével kapcsolatosan közzétett felhívásával. Az említett felhívás a békés együttélés és kölcsönös tisztelet elvének, az RMDSZ programjának, alapelveinek mond ellent." Az RMDSZ "tiszteli Románia Nemzeti Ünnepét", és elvárja, hogy a Gyulafehérvári Nyilatkozatot valóra váltsák. Az RMDSZ nyilatkozatát Takács Csaba az RMDSZ Ügyvezető Elnöke adta ki. /Nyilatkozat. = RMDSZ Tájékoztató, nov. 30. 2094. sz./2001. december 3.
Országszerte nyugalomban zajlottak dec. 1-jén a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett események. A székelyföldi Csíkszereda városában első alkalommal rendeztek népi gyűlést, amelyen mintegy ezer, főként a Csíkszeredától száz kilométerre fekvő, románlakta Maroshévízről behozott ember vett részt. Csedő Csaba István, Csíkszereda polgármestere román, majd magyar nyelven mondott beszédében az Erdély Romániával való egyesítését kimondó gyulafehérvári határozatból idézett: "Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által." A román nemzeti ünnep alkalmával avatták fel Csíkszeredában a görögkeleti egyház által nemrégiben megvásárolt ingatlanban az első román pátriárka, Miron Cristea nevét viselő kulturális központot. Bukarestben, Gyulafehérváron és Kolozsváron is nagyszabású ünnepségekre került sor. - Sógor Csaba és társai megbüntetését követeli a román sajtó. A bukaresti Adevarul szerint a felhívás aláírói azzal, hogy a román nemzeti ünnepről való távolmaradásra szólították fel a csíkszeredai magyarokat, megsértették az alkotmányt. A büntetőtörvénykönyv szerint mindezeket a bűncselekményeket 5 évtől 15 évig terjedő börtönnel kell megtorolni, írta az Adevarul. A Curentul National szerint az egyik kezdeményező, Sógor Csaba szenátor mögött személyesen Orbán Viktor magyar miniszterelnök áll. "A magyarok, miután többségben vannak az őket megtűrő Románia néhány megyéjében, úgy hiszik, joguk van arra, hogy megalázzák az ország nemzeti ünnepét. A magyarok ilyenek, a kérdés csak az, hogy mit keresnek Románia parlamentjében" - írta a Cronica Romana című lap. /"Nyugodt ünneplés" Csíkszeredában. Tűzijáték Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./2001. december 4.
Az RMDSZ-vezetők felszólítására Sógor Csaba, Hargita megyei szenátor lemondott a szövetség szenátusi frakciójának tisztségéről. - Az RMDSZ elhatárolódott Sógor Csabának a román nemzeti nap alkalmából tett kijelentéseitől, a csíkszeredai ünneplés pedig ékes bizonyítéka volt annak, hogy mi is az RMDSZ álláspontja dec. 1-vel kapcsolatban, és milyen foganatja van az ehhez hasonló felhívásoknak, a megyeközpontban ugyanis a vártnál többen jelentek meg, és senki sem viselt fekete gyászszalagot úgy, ahogy az egyes székelyföldi RMDSZ-politikusok indítványozták - jelentette ki dec. 3-án a szenátus ülésén Verestóy Attila, Hargita megye másik szenátora. Elmondta: a Sógor-ügyet az RMDSZ etikai bizottsága is tárgyalni fogja. Sógor Csaba a Szabadság kérdésére elmondta: várható volt Verestóyék reakciója. A szenátor szerint félreértették felhívását, hiszen abban nem azt állította, hogy dec. 1. gyásznap a magyarok számára, hanem hogy azok tiltakozzanak fekete szalagot viselve, akiket arra köteleznek, hogy akaratuk ellenére vegyenek részt az ünnepségeken. /Lemondatták Sógor Csabát. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./ Verestóy Attila újabb büntetéseket is kilátásba helyezett a szenátor ellen. /Lemondott Sógor Csaba szenátor. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 4./2001. december 4.
Ötvös József lelkipásztor Sógor Csaba szenátorhoz írt nyílt levelében szolidaritásáról biztosította a szenátort: szeretne mellé ülni arra a padra, amelyre az RMDSZ etikai bizottsága, amelyre az RMDSZ etikai bizottsága a hírek szerint Sógor Csabát majd kényszeríti. "Nem értek egyet a fekete szalag viselésével egy nemzeti ünnepen, de azzal - igenis! - egyetértek, hogy ne velünk ünnepeltessék meg temetésünket." - hangsúlyozta. "A harmadik évezredben legyen annyi tisztelet egy európai (?) kormányban, hogy fogadja el másságunkat. Ha ők is vannak hatalmon, vegyék észre, elnyomottakként, jogtiprottakként érzékenyek vagyunk veszteségeinkre." /Ötvös József lelkipásztor-esperes, Marosvásárhely: Nyílt levél a szenátorhoz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 4./2001. december 4.
Székelyudvarhelyen Szász Jenő polgármester az udvarhelyi román értelmiségiek szűk csoportja előtt tartott beszédében kifejtette, hogy nem ért egyet a Sógor Csaba szenátor kezdeményezte nyilatkozat felszólításával, mely szerint Csíkszeredában a román nemzeti ünnepségen részt vevő magyarok viseljenek gyászszalagot. /Bágyi Bencze Jakab: Ünnepeltek a románok. Szász Jenő elítélte Sógort. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 4./2001. december 4.
A Csíkszeredában katonai erőfitogtatással és autóbuszokon odaszállított hazafiakkal megrendezett dec. 1-jei ünnepség nem érte el a célját. A csíkiak bölcsebbeknek bizonyultak provokátoraiknál úgy tettek, mintha észre se vették volna az egészet. Fodor Sándor elmarasztalta Sógor Csabát, akinek nevét nem írta le, csak holmi forrófejű honatyáról írt. /Fodor Sándor: Ünnep után. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./ 2001. december 5.
A megszeppent RMDSZ-vezetőség nevében Takács Csaba és Verestóy Attila egy adminisztratív kérdést sietett erkölcsi dilemmává növeszteni, fejtette ki véleményét Lászlóffy Csaba Sógor Csaba ügyéről /bár a szenátor nevét nem írta le/. "Igenis, erkölcsi választ kell adni arra, hogy az egységesnek kikiáltott román állam nevében változatlanul megalázhatnak, kétségbe vonhatják történelmi, lelki "autonómiánk" jogát" hangsúlyozta Lászlóffy. A gyulafehérvári nagygyűlés határozatainak a lényegét a mindenkori román hatalom elhallgattatta és meghamisítja. Az elmarasztalt csíkszeredai felhívásnak ez volt a tulajdonképpeni emberi, nemzeti üzenete. Az egyenjogúsítás csak papíron létezik. Lászlóffy Kolozsvárra, a teljhatalmú polgármester önkényeskedéseire utalt. A csángóknál a legelemibb igények, nemzetiségi jogok betartása is illúzió maradt. A nagynemzeti gőg azt tekinti természetes életformának, ha állami funkcionáriusok segédkezésével elégetik a magyar nyelvű könyveket, vagy feldúlják a gyermekeiket magyar imára, szóra tanítani kívánó szülők házát. Elmarasztalta-e az ország közvéleménye, egyetlen politikai párt vagy bár a román értelmiség lelkiismerete a moldvai katolikus papokat, akik az ördög nyelvének nevezik a csángó magyart? És az RMDSZ vezetősége méltányosnak tartja-e saját ítélkezését? - tette fel a kérdést Lászlóffy Csaba. /Lászlóffy Csaba: December márciusi igazsága. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./ 2001. december 6.
Dec. 3-án ülést tartott az RMDSZ szenátusi frakciója, a megbeszélés tárgya a csíkszeredai dec. 1-jei hivatalos ünnepségek előestéjén Sógor Csaba szenátor aláírásával közzétett felhívás és annak következményei voltak. A felszólaló szenátorok egybehangzó véleménye szerint a felhívás káros és felelőtlen akciót kezdeményezett. Felkérésre Sógor Csaba szenátor lemondott frakciótitkári minőségéről, a lemondást a jelenlévők tudomásul vették. - A szenátus ülésén a politikai nyilatkozatok napirendjén Verestóy Attila frakcióvezető hangot adott az RMDSZ elutasító álláspontjának, kifejtve, hogy a nagyhangú felhívások nem találnak meghallgatásra az egymásrautaltság és a tolerancia szellemében élő és gondolkozó embereknél. Megemlítette, hogy az utóbbi években a román miniszterelnökök és az államelnökök is üdvözletet küldtek a magyarság számára márc. 15-én. Nem fogjuk hagyni, mondotta, hogy egyesek a viszály almájává tegyék a romániai magyarságot. /A szenátusi frakció és a csíkszeredai felhívás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./2001. december 7.
A csíkszeredai ünneplést etnikai konfliktus kirobbantásának szándékával készítették elő. A szervezés hátterében állók bosszúsan reagálnak a városlakók önmérsékletére. A bűnbak-keresés is megszokott. Sógor Csabával négy dolog közül háromban teljes mértékben közösséget vállal, vallotta dr. Péter Miklós lelkész. Az első, hogy mindketten református lelkipásztorok, hitük tehát azonos irányban kötelez. A második, hogy egyikük sem volt tagja az 1989 előtti állampártnak. A harmadik, hogy mindketten magyarok. A negyedik dolog elválasztja, dr. Péter Miklós ugyanis nem tagja a törvényhozásnak. Magyar református lelkipásztorként viszont több ízben megfogalmazta már, ortodox román többségű hallgatóság előtt is, hogy mi a véleménye a hasonló rendezvényekről. Keresztyén emberként nem hajlandó részt venni olyan ünneplésen, amelyet a gyűlölet szellemében rendeznek. Előfordulhatott volna, hogy Sógor Csaba is így fogalmaz, ha lényének csak arra a felére gondol, amelyik magyar református keresztyén lelkipásztor, s lecsendesíti azt a felét, amelyik RMDSZ-szenátor. /Dr. Péter Miklós: Sógor Csaba és a csíkszeredai ünneplés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./