udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
55
találat
lapozás: 1-30 | 31-55
Névmutató:
Szamosközi István
2007. január 9.
Plágium gyanúja merült fel Szamosközi István egyetemi tanár, dékán-helyettes, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Akadémiai Tanácsának alelnöke doktori dolgozatával, valamint az annak alapján kiadott kötettel kapcsolatosan – jelezte január 8-án tartott sajtóértekezletén Bodó Barna egyetemi tanár, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke. Mind a doktori dolgozatban, mind az Evaluarea potentialului la elevi című könyvben előfordul ugyanaz a csaknem három teljes oldalt kitevő szöveg, amely megtalálható egy korábban megjelent francia könyvben /a Fredi P. Düchel által szerkesztett Textes de base en pédagogie – l’éducation cognitive – le développement de la capacité d’apprentissage et son évaluation című kötetben/. A szövegátvétel részben szó szerinti, részben csak a kifejezésmód változik. A szóban forgó szöveg három szerzője (Jean Louis Paour, Jeanine Jaume, Odile de Robillard) azonban sem lábjegyzetben, sem a forrásmunkák között nincs feltüntetve. A megvádolt tanár a Szabadságnak elmondta: soha nem látta a szóban forgó francia kötetet, nem vett át abból semmit, és nem is vehetett, mert nem olvas franciául. A BBTE azzal vádolta Hantz Pétert és Kovács Lehelt, hogy tudományos munkájukat elhanyagolják – fejtette ki Bodó. Ehhez képest, Hantz két doktorátus birtokában (egyet Budapesten, egyet Genfben szerzett) számos rangos szaklapban megjelent cikk szerzője, egyik szakmunkája a legtekintélyesebb fizikai lapban, a Physical Review Letters-ben jelent meg, ezt Kolozsváron nem sokan mondhatják el magukról – jegyezte meg Bodó. Hantznak az utóbbi 5 évben 7 szakdolgozata jelent meg, 2006-ban pedig (amikor a rektor szerint „elhanyagolta a tudományt”) további 4 publikációját fogadták el rangos hazai és külföldi lapok. Kovács Lehel több budapesti és bécsi szaklapban rendszeresen közöl, hazai kiadványokat szerkeszt, 6 konferencia összefoglaló kötetében szerepel, mint szerző. Bár még csak 32 éves, három tudományos kötetnek egyedüli, további négynek pedig társ szerzője. Ehhez képest, a BKB törekvéseit nyíltan ellenző Szamosközi István tudományos munkásságáról nagyon nehéz megtudni bármit is – közölte Bodó. Az egyetem honlapján nem szerepelnek erről adatok. A BKB elnöke bejelentette: szövegek, vagy szövegrészletek átvétele a forrás megjelölése nélkül mind a törvények, mind az értelmező szótár szerint plágiumnak minősül, az oktatási tárcához fordulnak, hogy az illetékes hatóság ítélje meg: megalapozott-e vagy sem a Szamosközi Istvánnal szemben felmerült plágium-gyanú? Bodó szerint Szamosközi személye körül más szempontok miatt is gond van: az általa betöltött vezető tisztségek (dékán-helyettes, az Akadémiai Tanács alelnöke, a Távoktatási szakosztály igazgatója stb.) egy részét a tanügyi alkalmazottak jogállására vonatkozó 1996-ban elfogadott törvény értelmében nem töltheti be ugyanaz a személy. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Bodó Barna: Szamosközi plagizált? A BKB az oktatási minisztériumhoz fordul. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./2007. január 10.
Közleményben foglalt állást a Szamosközi István ellen felmerült plágium-gyanúval kapcsolatban a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektori hivatala. Ebben kijelentik: a Bodó Barna egyetemi tanár által megfogalmazott vádak a „decemberben megkezdett kampány részei”, és azok ellen irányulnak, akik nem értenek egyet vele s csoportjával. A rektori hivatal úgy véli: rágalmazó kijelentésekről van szó. Bodó Barna állításával ellentétben, nincs szó plagizálásról – áll a közleményben. A BBTE rektori hivatala szerint Bodó „kétségbeesésében” bármit megtámad. Rágalmaz, befeketít és zsarol. Hozzáteszik: az ügyet lezártnak tekintik. Előzőleg Bodó sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra a tényre, hogy Szamosközi Istvánnak, az Akadémiai Tanács alelnökének doktori dolgozata (valamint az annak alapján kiadott könyv) három oldala részben szó szerint, részben gondolatmenetében megegyezik egy korábban megjelent francia szakmunkával. A BBTE közleményével kapcsolatban Bodó Barna elmondta: ez a stílus jellemző az egyetem vezetőségére. Sértegetnek, minősítenek. Közben kiderült: az egyetemről kizárt oktatók csak kísérővel közlekedhetnek az intézmény épületében, Hantz Péter január 9-én csak így mehetett be volt munkahelyére. Valószínűleg az a cél, hogy a két oktató ne tarthassa meg az óráit. Hantz elmondta, ennek ellenére zavartalanul taníthatott. A kapusokat azonban figyelmeztette: utoljára tűri el azt, hogy írásbeli utasítás nélkül feltartóztatják. Legközelebb nem hajlandó kivárni, amíg egyik kapus előkeríti a másikat, aki végigkíséri őt az épületen, csak ha az felmutatja az erről szóló írásbeli utasítást. Az egyetem vezetősége számos további óvintézkedést vetett be: a laboratórium ajtaján (ahol Hantz dolgozott) kicserélték a zárat, a folyosón videokamerákat szereltek fel, és egy külön szobából valaki állandóan megfigyelés alatt tartja az eseményeket. /(ercsey): Kiáll Szamosközi mellett a BBTE. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./2007. január 12.
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatvezetőinek január 11-én tartott ülésének első napirendi pontja a magyar tagozat működési szabályzat-tervezetének véglegesítése volt. Ez a szabályzat alapozná meg a magyar tagozat döntési, illetve működési önállóságát a jelenlegi keretek között, mivel önálló magyar karok még nem létesülhettek az egyetemen. Korábban a tagozat ügyvezetését vállaló bizottság tagjai, Ionescu Klára, Magyari Tivadar és Veress Károly a tagozatvezetők nevében arra kérték a rektort, hivatalosan garantálja, hogy a magyar tagozat működési szabályzatát is megtárgyalják a következő szenátusi ülésen. Korábban több javaslat is született a Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktus elbocsátása nyomán kialakult patthelyzetből való kilábalásra. Egyesek szerint most már sorsukra kell hagyni a menesztett adjunktusokat, hiszen maguk vállalták munkaszerződésük felbontásának kockázatát. Másik lehetőségként az általános sztrájk meghirdetése fogalmazódott meg. A BBTE magyar tagozatvezetőinek tanácsa korábban azon a véleményen volt, hogy addig nem jelölnek új magyar rektor-helyetteseket, amíg az egyetem vezetősége, – elsősorban a rektor – nem válaszol az általuk felvetett kérdésekre. Nicolae Bocsan rektor tervei szerint Szamosközi Istvánt lett volna a megfelelő rektor-helyettes, azonban a vele kapcsolatban felmerült plágiumgyanú miatt a BBTE vezetősége lemondott erről az elképzelésről. /Kelemen Tamás: Prioritás: a működés. = Krónika (Kolozsvár), jan. 12./2007. január 31.
Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke levelet írt Göncz Kinga magyar külügyminiszternek, ismertetve álláspontját a román külügyminiszter, illetve az egyetemvezetés legutóbbi nyilatkozataival kapcsolatban. Hantz Péter kifejtette: a magyar feliratozásra vonatkozó egyetemi dokumentumokat úgy fogalmazták meg, hogy többféleképpen is lehessen azokat értelmezni. Úgy véli: valószínű, hogy az egyetem vezetői elveszítették realitásérzéküket, és nem taktikai megfontolásból, hanem saját ostobaságuk által indíttatva támadták a román külügyminisztert. A BKB-alelnök levelében ismertette a vonatkozó kezdeményezések, döntések és a kibocsátott okmányok történetét, hangsúlyozva, hogy a megállapított határidők jelentése nem világos. Több okirat egymásnak ellentmondó intézkedéseket, utasításokat tartalmaz. Hantz emlékeztet rá, hogy 2005 novemberében Salat Levente és Nagy László volt rektor-helyettesek, valamint Szamosközi István, az Akadémiai Tanács alelnöke végiglátogatták a magyar tagozat kari közösségeit. Ennek során Szamosközi többször kijelentette, hogy a magyar feliratok pár napon belül elkészülnek, és kikerülnek az egyetem falaira. Mindezt megemlíti az a Brüsszelben terjesztett BBTE-kiadvány is, amelyben azt állítják, hogy az egyetem falain többnyelvű feliratok vannak. Hantz szerint az egyetemi vezetők nem akarják kihelyezni a magyar feliratokat, az erre vonatkozó zavaros rendeleteket csak azért adták ki, hogy elaltassák a magyar közösség figyelmét. /Hantz Péter levele Göncz Kingának. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./2007. július 16.
Magyari Tivadar rektor-helyettes szerint nem igaz, hogy „maga az egyetem megtévesztő információt nyújt a saját maga által biztosított anyanyelvi oktatásra vonatkozóan. ” Kása Zoltán ezt az állítást cáfolta, a BBTE kedvezőbb színben próbálja feltüntetni magát. A multikulturalitásra való hivatkozással szemben az egyetem nem is többnyelvű, csupán több nyelven folyik az oktatás (román, magyar, német, angol). A felvételi plakátok és az újságokban közölt reklámok szerint a jogi karon van magyar nyelvű oktatás, holott csak egy-két tárgyat tanítanak magyarul. Az viszont igaz, hogy a magyar diákok külön helyekre felvételiznek, akárcsak azokon a szakokon, ahol magyarul tanítanak. A rektori nyilatkozatok szerint a magyar tagozatnak teljes autonómiája van, minden szinten (tanszék, kar, egyetem) dönthet a saját ügyeiről. Az egyetemi chartában tényleg szerepel az, hogy a tagozatvezető minden szinten felel az illető tagozatért. Amikor az egyetem vezetősége ráerőszakolta véleményét a szenátusra, és megszavaztatta a két adjunktus kolléga kizárását, az illető tagozatvezetőket semmilyen szinten nem kérdezték meg, sőt tiltakozásuk ellenére döntöttek. A magyar tanárok többsége írásban tiltakozott a döntés ellen, de hiába. A rektor 2006. február 27-i nyilatkozata szerint az egyetemen 19 román, 16 magyar és 10 német tannyelvű kar létezik. Összeadva ez 45 kart jelentene, holott az egyetemen jelenleg 21 kar van. A csúsztatás ott van, hogy hiányzik az „is” szócska. A 21 karból négyen csak románul tanítanak, kettőn csak magyarul, a többin vegyesen. A német nyelvű oktatás többnyire csak részleges. Ugyanebben a hónapban a rektor ezt írta: „Sajnálatos, hogy voltak olyan esetek, amikor elsőrangú magyar szakembereket (lásd az informatikusok esetét) épp az ugyanolyan szakterületű magyar kollégák nem fogadtak el. ” Kása hangsúlyozta, hogy az informatikán ilyen eset nem volt! Két alkalommal is személyesen kért a rektortól pontosítást az esetről. 2006. március 2-a óta várja iktatott írásbeli kérésére a választ, de az nem jött meg. Az egyetemnek szokása nem válaszolni a kellemetlen kérdésekre, mégha emiatt pereket is veszít. Az egyetem közlönyében, a Buletin Informativ címűben nem szoktak közölni olyan dokumentumokat, amelyek bírálják a jelenlegi struktúrát, egyetemi vezetést. 2005 őszén a magyar tagozat akkori vezetői (Salat Levente, Nagy László, Szamosközi István) végigjárták a karokat, elbeszélgettek a magyar oktatókkal, és elkészítettek egy írásos összefoglalót, amelyet szándékuk szerint a közlönyben megjelentettek volna. Az anyag óvatos bírálata volt a jelenlegi multikulturálisnak mondott struktúrának. Már első mondatában szerepel, hogy a karokon a magyar kollégák körében frusztráltság uralkodik. Ez az anyag nem jelent meg a közlönyben, és az egyetem román vezetősége ráuszította a dokumentum készítőire a dékánokat, akik megpróbáltak mindent cáfolni. 2006 tavaszán a magyar oktatók közgyűlésén majdnem száz jelenlevő ellenszavazat nélküli nyilatkozatát sem közölték, mert az bírálta a vezetőséget. De közöltek különféle nyilatkozatokat, amelyek ellenzik a magyar tanárok kérését a magyar nyelvű karok létesítésére vonatkozóan. Ezek közül kiemelkedik Gyémánt Ladislau szövege, amely elképesztő módon, azt fejtegeti, hogy a magyar karok létrehozása újabb holokauszthoz vezetne! Ebben a közlönyben olvasható az a rövid beadvány, amelyben hárman (Egyed Emese, Sárkány Kiss Endre és Kása Zoltán) kérték a magyar karok létrehozásának megtárgyalását a szenátusban. Nem közölték, hogy ehhez egy pontos terv és sok-sok aláírás tartozik. A magyar főállású oktatóknak több mint kétharmada aláírta ezt a kérést, annak ellenére, hogy például a pszichológiai karon megtiltották a tanároknak az aláírást. Ez a beadvány cáfolta volna azt, hogy itt csupán egy kislétszámú csoport hangoskodik. Rendkívül durva és sértő a rektor Kónya-Hamar Sándor képviselőnek címzett legújabb nyilatkozata. Szerinte semmilyen politikai alakulat, még a Kónya-Hamar Sándoré sem tett annyit a BBTE-n folyó többnyelvű oktatásért, mint maga az egyetem. Kása professzor megjegyezte, emlékeztetnie kellene Bocsan rektort arra, hogy amikor 1993-ban beindult a BBTE-n a teljes magyar nyelvű képzés jónéhány szakon, akkor az politikai egyezség eredménye volt. Az egyetem mára kb. ezerre bővítette az ingyenes helyek számát a magyar szakokon, az tényleg az egyetem érdeme. Az is politikai egyezség hozadéka, hogy a jogi karon már mintegy kilenc éve külön helyekre pályázhatnak a magyar diákok, annak ellenére, hogy azután szinte csak románul tanulnak. A rektor szerint a diplomákat azért kell csak románul kiállítani, mert az az állam nyelve. A Bolyai Egyetem idejében sem volt más a hivatalos nyelv, mégis kétnyelvű diplomákat állítottak ki. /Kása Zoltán egyetemi tanár: BBTE és az igazmondás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./2007. július 20.
Cs. Gyimesi Éva áttanulmányozta a Babes–Bolyai Tudományegyetem időszaki közleményének, a Buletin Informativ című kiadványnak mintegy két évfolyamát, hogy megnézze, milyen a belső tájékoztatás az egyetem ügyeiről. Andrei Marga mint rektor, majd akadémiai tanácsi elnök személyes vonatkozású híreket és levelezést közölt bennük, a személyi kultuszra hajló mértékben. Erre egy példa: Magyari-Vincze Enikő professzor asszony sikeresen futó szakmai projektumait egyetlen nap lesöpörteték az Európai Tanulmányok Intézete képzési, kutatási tervei közül, hogy az a jelszóvá silányodott multikulturális „tanulmányokkal” cseréljék ki. Ezt bizonyítja Kása Zoltán írás a Szabadságban: „2005 őszén a magyar tagozat akkori vezetői (Salat Levente, Nagy László, Szamosközi István) végigjárták a karokat, elbeszélgettek a magyar oktatókkal, és elkészítettek egy írásos összefoglalót, amelyet szándékuk szerint a közlönyben megjelentettek volna. Az anyag óvatos bírálata volt a jelenlegi multikulturálisnak mondott struktúrának. Már első mondatában szerepel, hogy a karokon a magyar kollégák körében frusztráltság uralkodik, de nem volt benne semmi kivetnivaló (hacsak az nem, hogy nem volt elég szókimondó, hanem inkább óvatos). Ennek ellenére nem jelent meg, és az egyetem román vezetősége ráuszította a dokumentum készítőire a dékánokat, akik megpróbáltak mindent cáfolni. ”Cs. Gyimesi Éva ismét elítélte a magyar egyetemért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottságot. Nevüket nem írta ki, hanem elismeréssel idézte Borbély Tamás cikkét: „szappanoperává silányulhat az eddig többnyire kudarc jellemezte romániai magyar felsőoktatás ügye, ha civilek, politikusok, szakmai csoportocskák, frakciók továbbra is egyeztetés nélkül, külön-külön tűzik zászlajukra ezt a témát. ” Cs. Gyimesi Éva szerint az egyetem ügye csak oktatók és az egyetem hallgatók ügye. Az egyetem csak a szellemi igényeket kielégítve felelhet meg feladatának. „És ezeket nem lehet – a kis létszámra hivatkozva – lecsavart lángon, félaggyal, félszájjal, félszeretettel kielégíteni. ” /Cs. Gyimesi Éva: Ismét az Egyetem körül. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./2007. szeptember 6.
A BBTE vezetőségének egyik legfontosabb törekvése, hogy bekerüljön a világ első ötszáz egyeteme közé – tájékoztatott Andrei Marga, az akadémiai tanács elnöke, aki szerint a BBTE az egyetemek világranglistáján az 1600–2000-es csoportban található. Nicolae Bocsan rektor közölte, a sikerrel felvételizettek száma meghaladta a 12 ezret, ezekből 2000-re tehető a magyar diákok száma. A szeptemberi felvételi után ez a szám még nagyobb lesz. – A BBTE „eladható” ismereteket biztosít hallgatóinak – kezdte beszédét Szamosközi István, az akadémiai tanács alelnöke, dékán-helyettes, aki szerint BBTE továbbra is vonzó továbbtanulási célpont. /Nagy-Hintós Diana: További újdonságok az egyetemen. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./2007. november 16.
Tekintélyes pénzösszegek tűnnek el a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának költségvetéséből – állította a szerkesztőség címére eljuttatott levelében Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke. A levél szerint a BKB magyar tagozatvezetők és professzorok által szolgáltatott adatok felhasználásával, felmérést készített a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának anyagi helyzetéről. A felmérés részben becsléseken alapul, mert az egyetemi vezetők a lényeges költségvetési adatokat több professzor és tagozatvezető kérésére sem adták ki. Hantz Péter szerint néhány esetben azzal hárították el a kérést, hogy ezek az adatok titkosak. „A megszerzett részletinformációkból egyértelműen kiderül, hogy az RMDSZ által a magyarul tanuló diákok számára kieszközölt kétszeres fejkvóta, amely az idén már befolyt az egyetem kasszájába, nem jut el a magyar tagozatig” – írta a kolozsvári egyetem tavaly novemberben elbocsátott oktatója. Hantz úgy véli, a magyar tagozat számára járó pénz tekintélyes része „szőrén-szálán eltűnik”. „Mindez aligha történhet a magyar tagozat vezetőinek – Magyari Tivadar, Szamosközi István és Nagy László – tudta és hallgatólagos beleegyezése nélkül” – olvasható Hantz levelében. A levél kapcsán Magyari Tivadar, a BBTE rektor-helyettese nevetségesnek minősítette a Hantz Péter által megfogalmazott vádakat. Mint hangsúlyozta, a magyar diákoknak szánt állami támogatások felhasználásáról pontos kimutatásokat vezetnek. „Sehol a világon, egyetlen egyetemen sem hozzák nyilvánosságra az adott intézmények költségvetési sarokszámait, ha ezt egy utcáról betoppanó személy esetleg látni szeretné” – fogalmazott a rektor-helyettes. /Gyergyai Csaba: Hantz Péter: lopnak a Babes–Bolyain. = Krónika (Kolozsvár), nov. 16./2007. december 11.
Történelmi tétje van a mostani egyetemi választásoknak a BBTE magyar részlegén. Ha most engedik, hogy a csucsuják, szamosközik, vinczemáriák, nagylászlók megmaradjanak a vezetőségben, hosszú ideig lehetőséget kapnak a mindennel elégedett magyar vezetők, hangsúlyozta az egyetem magyar oktatóihoz írt nyílt levelében Jakab Attila, tudományos kutató. Nem szabad többet megengedni, hogy egy Szamosközi bekerüljön a vezetőségbe. Sok szempontból jó az, amit Magyari Tivadar művel, de ez nem az igazi út. Ő ugyanis belemerevíti a magyar felsőoktatást egy status quóba. Ez a közös román–magyar egyetem modellje. Tehát őt nem szabad újraválasztani! Olyan magyar rektor-helyettest kell választani, aki nem működik együtt a rektorral. Egy-két éves kimaradást, szervezési gondot a szülők és diákok meg fognak bocsátani. A diákok akár két szemeszterre is jogosultak befagyasztani a tanulmányaikat. Egy részüket átmenetileg átveheti a Sapientia, míg a helyzet rendeződik. A tanári kar általános sztrájkba kezdhet. Nem kell hozzá két szemeszter, mert egy-két hónap alatt beadják a derekukat. /Jakab Attila, tudományos kutató: Tisztelt magyar oktatói kar! = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./ Az említettek: Csucsuja István, Történelem és Filozófia Kar dékán-helyettese, Szamosközi István az Akadémiai Tanács alelnöke, Pszichológia és Neveléstudomány Kar tanára, Vincze Mária Közgazdasági Kar dékán-helyettese, Nagy László rektor-helyettes.2007. december 13.
Elmérgesedett a viszony Magyari Tivadar, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektor-helyettese, a magyar tagozat vezetője és Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke között. A BKB alelnöke néhány hete fogalmazta meg először: számításai szerint a BBTE magyar és német oktatási vonalai keretében anyanyelvükön tanuló egyetemi hallgatók után járó megemelt fejkvóta felhasználása nem a törvény által megszabott módon történik. Az Oktatási Minisztérium ugyanis néhány éve egy magyar tagozatos, állami helyen tanuló diákért kétszer annyi pénzt fizet, mint egy román nyelven tanuló diákért. Hantz számítása becsléseken alapszik, mert – miként állítja – az egyetemi vezetők a lényeges költségvetési adatokhoz való hozzáférést több professzor és tagozatvezető kérésére sem tették lehetővé. Azzal hárították el a kérést, hogy ezek az adatok titkosak. „Mindez aligha történhet a magyar tagozat vezetőinek – Magyari Tivadar, Szamosközi István és Nagy László – tudta és hallgatólagos beleegyezése nélkül” – olvasható Hantz levelében. Első reakcióként Magyari Tivadar azzal válaszolt, hogy az egyetemen a magyar diákoknak szánt állami támogatások felhasználásáról pontos kimutatásokat vezetnek, ezt azonban kizárólag a minisztérium által elrendelt időszakos ellenőrzésekkor kötelesek bemutatni. Később a Transindex hírportálon közölt levelében azt állította: az egyetem költségvetése nem titkos, megjelenik az egyetem közlönyében. Azonban a közlöny nem foglalkozik a magyar diákok kétszeres fejkvótájából származó összegek elosztásával. A rektor-helyettes szerint bár a magyar csoportokban kevesebb hallgató van, mint a román csoportokban, a költségek ugyanazok, hiszen „ugyanannyi órát kell tartani, ugyanolyan körülmények között; a magyar oktatóknak azonos besorolásban akkora fizetést kell kapniuk, mint a román kollégáiknak”. Magyari megjegyezte, hogy a magyar oktatók nagy része soha nem támogatta Hantz Pétert, de amikor az oktatót elbocsátották az egyetemről, „betyárbecsületből és elvből” kiálltak mellette. „Van itt egy rektor-helyettes, aki hazudik” – reagált a Transindexen minderre Hantz Péter. Megfogalmazása szerint Magyari Tivadar igyekszik szabotálni a magyar tagozat önállósulási törekvéseit. Válaszként Magyari a Loptunk, aztán hazudtunk című írásában a BKB-ra utalva azt állította: a testület kisajátította a magyar egyetem témáját, összeugrasztotta a magyar oktatókat egymással és a románok egy részével, sőt a nacionalista román oktatók malmára hajtotta a vizet. Magyari úgy véli: a BBTE magyar oktatói „nem kérnek semmilyen önjelölt csoport agitációs munkájából, ami a diákok és tanárok létező tevékenységét és eredményeit vonja kétségbe”. „Ezért fogalmaznak úgy a magyar tanárok már hónapok óta: elég volt, a BKB-ból nem kérnek, akcióit zavarkeltőnek, manipulatívnak tartják” – fogalmazott a BBTE rektor-helyettese. „Utolsó válasz egy utolsó embernek” címmel zárta a vitát Hantz, aki méltóságán alulinak tartja hosszabb levelezésbe bocsátkozni a rektor-helyettessel, aki nem hajlandó pontos választ adni felvetéseire. Szerinte a BBTE-n tapasztalható légkör távolról sem ideális. A magyar oktatók levelezőlistáján közölt levéllel példálózott, amely Magyari eltávolításának esélyeit is felvetette. Két éve felmerült, hogy karokon belül legalább papíron, tanszékekre, illetve magyar és román tagozat szintjére osszák el a minisztériumtól kapott összegeket. „Vannak azonban karok, ahol mindössze a magyar diákok létszáma után kiszámolt összeg nem lenne elegendő” – mondta Magyari. /Lázár Lehel: Hantz kontra Magyari. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./2007. december 17.
Vízválasztónak is nevezhetőek a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatán lezajlott tanszéki és kari szintű választások. A belső vitákból nem derült ki, hogy s hányan képviselik Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), a Hantz Péterék által hangoztatott célkitűzéseket. Borbély Tamás, a lap munkatársa szerint a BKB nevében három személynél több nem nyilatkozott a sajtónak, továbbá szerinte ráadásul az egyetlen személy által megírt közleményeket is többnyire a „BKB elnöksége” vagy „a BKB sajtóirodája” írja alá. A magyar tagozaton az a csoportosulás sem tett szert komolyabb befolyásra, amely hajlamos mindent idillikus állapotban feltüntetni. Ennek a vonalnak a prominens képviselője Szamosközi István, aki hosszú évek után elvesztette a gyakorlatilag általa létrehozott Pszichológia és Neveléstudományi Kar magyar tagozatának vezetését. Az egykori dékán-helyettes helyét most Fóris-Ferenczi Rita foglalja el, s Szamosközi csupán annak a belső szabályzatnak köszönhetően őrizheti meg szenátusi tagságát, hogy az Akadémiai Tanács alelnökeként eddig benne volt az egyetem vezetőségében. Az újságíró szerint a BBTE-n a józanság győzött. A BKB-vonal és „az idillisztikus-szárny” kiszorulása következtében olyan vezetőség szükséges, amely a román vezetőséggel folytatott hatékony tárgyalások révén próbálkozik. Az újságíró szerint csak ártanak az egyetemi munka megzavarására irányuló külső akciók. /Borbély Tamás: Vízválasztó megmérettetés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./2007. december 18.
Továbbra is Magyari Tivadar vezetheti a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatát, ha a tagozat vezetőtanácsának döntéseit az egyetem szenátusa is megerősíti. A szociológus 2007 februárjában került a Salat Levente politológus lemondásával megüresedett tagozatvezető rektor-helyettesi tisztségbe. A december 17-i szavazáson egyedüli jelöltként méretkezett meg. Magyari az ötven leadott szavazat közül 39-et kapott. Változás történt a magyar tagozatnak járó másik rektor-helyettesi poszton. Erre a tisztségre a testület Márkus András matematikust, az algebra tanszék vezetőjét választotta. A tisztségből leköszönő Nagy László fizikust a vezetőtanács az akadémiai tanács alelnöki teendőinek ellátásával bízta meg. Szamosközi István pszichológus neve, aki korábban viselte e tisztséget, el sem hangzott a gyűlésen. A magyar tagozatnak járó akadémiai tanácsi tagságra kellett két jelölt közül választania a testületnek. Pozsony Ferenc néprajzkutató és Benedek József versenyét az utóbbi nyerte. A döntéseket egyébként egy olyan testület hozta, amelynek létét hivatalosan nem ismerte el az egyetem szenátusa. Magyari Tivadar ennek ellenére bizakodónak mutatkozott a döntések szenátusi elismertetése tekintetében. „Nem volt még példa rá az egyetemen, hogy a magyar tagozat által jelölt vezetőket akár tanszéki, akár kari, akár egyetemi szinten ne fogadták volna el a román kollégák. Ráadásul Andrei Marga rektorjelölt is azt ígérte, akárkit választanak a magyar oktatók, elfogadja a döntésüket” – nyilatkozta Magyari. /Gazda Árpád: Bizalom Magyarinak. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./ A 61 éves Andrei Marga professzor 1993 és 2004 között két alkalommal vállalt mandátumot a BBTE élén, 1997–2000 között pedig oktatásügyi miniszterként tevékenykedett. 2004 óta az Akadémiai Tanács elnöki tisztségét tölti be. /Nánó Csaba, Pásztor Krisztina: Marga, a nagy visszatérő. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./2007. december 21.
Érdemtelenül kevés visszhangot kapott a romániai magyar sajtóban az a hír, miszerint a BBTE-n esedékes rektorválasztásnak egyetlen jelöltje van: Andrei Marga. Hosszú évek szívós munkájával, az ellenzéki törekvések peremre szorításával az egykori egyetemi reformer Marga „bebetonozta” magát, különböző tisztségek birtoklásával. A kilátások magyar vonalon nem a legbiztatóbbak: talán az egyetlen – kétségkívül pozitív – változás Szamosközi István, az akadémiai tanács eddigi magyar nemzetiségű alelnökének távozása. A régi-új rektor-helyettes, Magyari Tivadar szerint a magyar karok ügyében továbbra sem várható előrelépés, sőt a magyar tagozat talán távolabb került az önállósodástól, mint valaha. Ez tiszta beszéd, csak nem tudni, mi értelme van, hacsak nem tekintjük egyfajta lemondó „szándéknyilatkozatnak”. /Papp Attila Zsolt: Az universitas „chávezesedése” = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./2008. január 3.
Andrei Marga egykori rektor újabb mandátumot nyert a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem rektorválasztó szenátusi ülésén. A következő négy évre Magyari Tivadar rektor-helyettes, magyartagozat-vezető megmarad tisztségében. Magyari az ülés után elmondta, a magyar tagozat vezetőit egyhangúlag választották meg. A másik rektor-helyettes a magyar tagozat részéről Márkus András matematikus. Az Akadémiai Tanács alelnöke Nagy László fizikus lett, aki mostanáig az egyetem egyik rektor-helyettese volt. Benedek József történész az Akadémiai Tanács tagja lesz a következő négy évben. Újdonságnak számít, hogy Marga javaslatára hatról kilencre bővítették a rektor-helyettesi tisztségek számát, s az egyik újonnan létrehozott funkciót Szamosközi István pszichológus tölti be. Magyari Tivadar nyilatkozatában hangsúlyozta, a következő négy évben meg kell találni a megoldást a magyar tagozat szakmai-tannyelvi önállóságára. Ennek elmaradásáért azonban ő nem vállal felelősséget. Az új rektor támogatja azokat az intézkedéseket, amelyek a kisebb létszámú, ezért könnyebben tanítható magyar évfolyamok esetében azt szolgálják, hogy a diákokkal több kérdésben személyesebben foglalkozzanak. Magyari a magyar tagozat alapszabályzata módosítását kezdeményezte, és megbeszélte az új rektorral, hogy a Chartát is olyan értelemben kell módosítani, hogy alapdokumentumként garantálja a szakmai alapú önállóságot. A BBTE-n jelenleg 7200 magyar diák tanul anyanyelvén, ők az egyetem diáklétszámának a 27 százalékát teszik ki. A Margával folytatott megbeszéléseken a felek egyetértettek abban, hogy a magyar tagozat sokat fejlődött, de orvosolni kell a lemaradást az oktatói létszám tekintetében, különösen bizonyos karokon, illetve a vidéki tagozatokon és a magyar tanítóképzőkön. Megteszik az utolsó lépéseket is, hogy a magyar nyelven oktatott tantárgyak teljes körűek legyenek az 59 szakon. /Pásztor Krisztina: Új-régi vezetőség a BBTE-n. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 3./2008. február 14.
Telekonferencia-rendszert szerelnek fel a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatának amfiteátrumában. Az új felszerelés lehetővé teszi, hogy a gyergyói egyetemisták hallgassák a kolozsvári központban zajló előadásokat, kérdéseket tegyenek fel, közölte Szamosközi István rektor-helyettes. A BBTE programot indított útjára, melynek célja, hogy a kihelyezett tagozatok felszereltsége olyan szintű legyen, mint az egyetemi központé. Most Gyergyószentmiklóson szerelik fel a videokonferencia-rendszert. Gyergyószentmiklóson felújítják és bővítik az egyetem számítógéprendszerét, korszerűsítenek négy előadótermet, minden teremben lesz videokivetítő, számítógép, kibővítik a könyvtárat is. Az egyetem kihelyezett tagozatán ősztől kell indulnia egy újabb szaknak, a topográfiának, és annak jóváhagyásához szükség van az országos minőségbiztosítási rendszer (ARACIS) jóváhagyására. /Balázs Katalin: Gyergyószentmiklós. Fejlesztések az egyetemen. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 14./2008. augusztus 6.
Két évvel ezelőtt a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökei, Hantz Péter és Kovács Lehet saját kezűleg függesztettek ki kétnyelvű, román–magyar táblákat a Babes–Bolyai Tudományegyetem folyosóira. Hantz Pétert szakmailag próbálta elmarasztalni a kolozsvári egyetem, azóta Európa egyik leghíresebb kutatóintézetének, a németországi Heidelbergi Európai Molekurális Biológiai Laboratóriumnak lett a kutatója. Szabadidejében sokat tesz a nyugati sajtó felvilágosításáért. Elmondta, hogy őket Kovács Lehellel együtt egymás után háromszor rúgták ki a Babes–Bolyai Tudományegyetemről. Az első kirúgás 2006. november 27-én volt, öt nappal a táblaügy után, kizárták őket az oktatói testületből. Utána, december 4-én, egy nyilatkozat keretében született erről megerősítő döntés. Ezt követően minisztériumi vizsgálóbizottság érkezett az egyetemre, amely megállapította, hogy nem távolították el őket a tantestületből, az oktatás tehát normálisan folyik. Közben a portások már nem engedték, hogy Hantz Péter megtartsa előadásait, utolsó előadását a Bulgakov kávézóban tartotta. A harmadik kirúgás, amely már megfelelt a jogi követelményeknek, december 20-án volt, azzal a szándékkal, hogy az ezt követő szabadság ideje alatt az üggyel senki ne tudjon érdemben foglalkozni. Hantz Péter társával fellebbezést nyújtott be a Nép Ügyvédjéhez, amire azóta sem érkezett válasz. A Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordultak. Ezzel párhuzamosan etikai megóvásuk miatt volt egy másik perük is. Ezt Bodó Barna és Hantz Pétert is megnyerte. Az egyetem etikai bizottsága azzal vádolta őket, hogy trehányul vagy egyáltalán nem tartották meg az óráinkat. A bírósági döntés értelmében az egyetemnek vissza kellett vonnia megrovó határozatát. Azóta az egyetem ügyéről a sajtó és a megszólított politikusok révén ma már egész Európa tud. Az Európai Parlamentben sok ember fejében a romániai kisebbségi ügy egyenlő az egyetem-üggyel. Ez a Bolyai Kezdeményező Bizottságnak köszönhető. Kolozsváron és a marosvásárhelyi orvosi egyetemen is furcsa helyzet állt elő: minél feljebb haladnak az akadémiai ranglétrán, annál nagyobb nemzetárulókat találnak. A pálmát az egyetem rektor-helyettesei viszik el. Élő példa erre Magyari Tivadar, aki nem tiltakozott, amikor a kisebbségi főbiztos, jelenlétében, a multikulturalizmus mintaképének nevezte a Babes–Bolyai Tudományegyetemet. Csucsuja István tanszékvezető Bukarestben állítólag azért lobbizott, hogy Hantz Péterék doktori dolgozatát ne honosítsák Romániában. Kevesen tudják, hogy Szamosközi István javasolta Hantz Péterék kirúgását. Az anyaország felelőssége volt, hogy nem követelte erélyesebben az önálló állami magyar felsőoktatás megteremtését. 2004-ben az RMDSZ-nek még volt egy próbálkozása, hogy a Babes– Bolyain magyar karokat hozzon létre, ezt viszont Salat Levente és Nagy László árulása akadályozta meg. Azt nyilatkozták, hogy ez hibás döntés, hogy ezt a közösség nem is akarja. A BKB felkérésére egy magyarországi cég készíti az erdélyi magyar felsőoktatás távlati fejlesztési koncepcióját. /Makkay József: A román multikulturalitás halálos sebet kapott. Beszélgetés Hantz Péter kutatóval, egyetemi tanárral. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2008. aug. 6./2009. február 3.
A nemzeti közösségek fennmaradásának egyik kulcsfontosságú feltétele az önálló, állami finanszírozású, anyanyelvű egyetem megléte. Jól tudják ezt Európa kisebbségei, hiszen mindegyik, körülbelül százezer főnél nagyobb lélekszámú, őshonos nemzeti közösség – mint a spanyolországi katalánok, a dél-tiroli németek, a felvidéki magyarok, a macedóniai albánok, a moldvai gagauzok, a finnországi svédek – kiharcolta magának ezt a jogot. Jól tudja ezt a mindenkori román politikai vezetés is, ezért igyekszik minden eszközzel megakadályozni az állami magyar egyetem újraindítását. Az eszközök közé tartozik az egyetemi oktatók megfélemlítése és megvásárlása is, hangsúlyozta dr. Hantz Péter. A 2006-os táblaakcióval a Bolyai Kezdeményező Bizottság a Babes-Bolyai Tudományegyetemen kialakult tarthatatlan állapotokra, tágabb összefüggésben pedig az erdélyi magyar felsőoktatás rendezetlen helyzetére hívta fel a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét. A magyar feliratokat akkor helyezték ki, amikor az egyetem kiállítást rendezett az Európai Parlamentben, ahol azt állították, hogy az intézményben többnyelvű a feliratozás. A kiállítás megnyitójának napján helyezte ki dr. Hantz Péter, néhol közelharc árán, azokat a magyar feliratokat, melyeket aztán a ,,multikulturális” Babes–Bolyai Tudományegyetem vezetősége azonnal leveretett. Az eset után Hantz Pétert és Kovács Lehelt kirúgták egyetemi állásukból. A táblaügy után akkora volt a felháborodás, hogy sok mindent el lehetett volna érni. Ezt azonban az árulók, a Babes–Bolyai Tudományegyetem volt és jelenlegi magyar rektor-helyettesei (mint például Magyari Tivadar, Nagy László, Szamosközi István) akadályozták meg. Jelenleg dr. Hantz Péter a heidelbergi molekulárisbiológia-laboratóriumban kutató. A Bolyai Kezdeményező Bizottság most dolgozik az erdélyi magyar felsőoktatás távlati fejlesztési perspektívájának kialakításán. A tanulmány egyetemfejlesztési, gazdasági, demográfiai és politikai kérdéseket vizsgáló fejezetekből fog állni. Semmilyen körülmény között nem szabad vegyes tannyelvű egyetemet létesíteni. Ezek ugyanis melegágyai a megalkuvó, opportunista vezető réteg kialakulásának. Azt szeretnék, ha a leendő magyar egyetemi hálózat egyik kara Sepsiszentgyörgyre települne, és ha megszabadulhatnának az elrománosítási céllal létrehozott struktúráktól. Dr. Hantz Péter távlati tervei között szerepel egy erdélyi kutatólaboratórium megalapítása. A Bolyai Egyetem újraindítása érdekében kifejtett tevékenységet a www.bolyai.eu honlapon követhetik nyomon, tájékoztatott Hantz Péter. /Puskás Attila: Magyar tannyelvű egyetemért (Interjú dr. Hantz Péterrel). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 3./2009. április 7.
Hantz Péter, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) volt oktatója április 6-án sajtótájékoztatón ismertette azokat az iratokat, amelyek bizonyítékként szolgálhatnak arra vonatkozólag, hogy Szamosközi Istvánnak, a BBTE egyik jelenlegi rektor-helyettesének a doktori disszertációjában három olyan oldal található – a forrás megnevezése és a szerzőktől a közlésre vonatkozó engedély kérése nélkül –, amelyeket eredetileg egy svájci kutató tett közzé évekkel ezelőtt. Fredi Büchel, a Svájcban megjelent könyv szerkesztője, a genfi egyetem tiszteletbeli professzora a Hantz Péternek küldött levélben azt írja: hasonló esetért hazájában a plágiumot elkövető személyt megfosztják doktori címétől és megbüntetik. „Akkor, amikor Bodó Barna felvetette a plágium eshetőségét, az egyetemen bizottság vizsgálta ki az ügyet – amelynek egyik tagja maga Szamosközi volt. Szamosközi akkor azt nyilatkozta, hogy a svájci szerzők könyvét soha nem látta. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy nem történt plágium. A BBTE tehát igyekezett eltussolni az ügyet. Ezt követően pedig Szamosközi a felsőoktatás minőségét vizsgáló szakbizottság, az ARACIS tagja lett, s ugyanakkor Andrei Marga kinevezte rektor-helyettesnek, habár Szamosközi nem élvezte a magyar kollégák bizalmát. Szamosközi István rektor-helyettes kijelentette: „Nagyon sajnálom, hogy félreértés miatt a dolgozat szerkesztésekor eltűnt a J. L. Paour dolgozatára való hivatkozás. Ugyanakkor felelősséget vállalok a kialakult helyzetért, erre pedig az interneten található könyvészet a bizonyíték. A kétségek eloszlatása végett már elkezdtem könyvem új kiadásának munkálatait, ezt ugyanis már rég kérték diákjaim, mesteri tagozatos hallgatóim, a doktorandusok, pszichológusok. A nemzetközi kritériumok életbe léptetésére vonatkozó magyarázatadásra készen állok. Elítélem viszont egyes személyek azon erőfeszítését, hogy eltorzítsák a dolgokat, s azokat önkényesen értelmezzék egy olyan műszaki hiányosság miatt, amelyekért vállalom a felelősséget” – zárta közleményét a rektor-helyettes. /Nagy-Hintós Diana: Fordulat a Szamosközi nevéhez fűződő plágium botrányban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./ „Őrület, bosszúállás, rosszakarat” – reagált a vádakra Szamosközi István rektor-helyettes, azt állítva, Hantz Péter őt okolja azért, amiért kirúgták az egyetemről, emiatt folytat bosszúhadjáratot ellene. Szamosközi szerint a doktori disszertációjában kifogásolt három oldal olyan, „kétszer kettő, az négy” jellegű alapparadigmákat tartalmaz, amelyek forrását nem kell megjelölni. „Ki fogom adni még egyszer a dolgozatomat, és forrásként fel fogom tüntetni Paour professzort, hogy legyen boldog Hantz” – ígérte Szamosközi. /Pengő Zoltán: Svájci állásfoglalás Szamosközi István plágiumügyében. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 7./ Emlékezetes, amikor 2007-ben először nyilvánosságot kapott a plágiumügy, Szamosközi István, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese tagadta, hogy felhasználta volna a szóban forgó munkát, sőt kijelentette, soha nem látta a francia kötetet, nem vett át abból semmit, és nem is vehetett, mert nem olvas franciául. /Szamosközi István: technikai hiba történt. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 8./2009. április 23.
Az Oktatási Minisztérium is vizsgálódni fog Szamosközi István, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) plágiummal megvádolt rektor-helyettese ügyében. Az esethez kapcsolódó dokumentumokat Kötő József RMDSZ-es parlamenti képviselő juttatta el a szaktárcához. „Parlamenti képviselőként kivizsgálási joggal nem rendelkezem, számonkérési joggal viszont igen. Az ügyet a minisztérium keretében működő ellenőrző testület fogja kivizsgálni” – nyilatkozta Kötő József. Szamosközi Istvánt, aki a BBTE pszichológiai karának dékáni tisztségét is betölti, Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke vádolta meg plágiummal 2007-ben. A rektor-helyettes doktori disszertációjában nagyrészt szó szerinti fordításban szerepel az 1995-ben, a svájci Delachaux et Niestle kiadónál megjelent L’education Cognitive (Kognitív oktatás) című gyűjteményes tanulmánykötet három oldala. /Pengő Zoltán: Az oktatási minisztérium előtt Szamosközi ügye. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 23./2009. október 1.
Dr. Andrei Marga a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem rektora szeptember 30-án megjelent az egyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozata tanévnyitóján, az új épület elkészült részének avatóján. Fazakas József, a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatának igazgatója azt hangsúlyozta, az egyetem építésének legfontosabb eleme a humán erőforrás biztosítása. A tanévnyitóra eljött még Szamosközi István, a BBTE kihelyezett tagozataiért felelős rektor-helyettes és dr. Rédey Ákos, a veszprémi Pannon Egyetem rektora is. /Fekete Réka: Egyetemi hagyományt teremteni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 1./