udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
72
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-72
Névmutató:
Szarka László
2003. november 8.
A Magyar Állandó Értekezlet kulturális szakértői bizottsága Budapesten tartott nov. 6-i ülésén beszámoló hangzott el a kedvezménytörvény végrehajtásának eddigi tapasztalatairól a kultúra területén (előadó Vass Lajos államtitkár), tájékoztató a NKÖM által kezelt határon túli támogatási keretek felhasználásáról, pályázati rendszeréről (Portik Piroska osztályvezető, NKÖM Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztálya) és a készülő határon túli magyar kulturális intézményi kataszter jelenlegi állásáról (dr. Szarka László igazgató, Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézet). A Máért-on képviselt anyaországi és határon túli pártok, szervezetek küldöttei mellett részt vettek a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának szakemberei, illetve egy-egy küldött a Miniszterelnöki Hivataltól és a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól. Az RMDSZ részéről Márton Árpád képviselő volt jelen. Az ülést követő sajtótájékoztatón Vass Lajos, a bizottság elnöke kifejtette: tudják, mennyire szükség van a határon túli magyar közművelődési intézményrendszer minden tekintetben történő segítésére, különösen az anyagi támogatásra az anyaország részéről, de ez nem elég. Meg kell találni azokat a szükséges diplomáciai csatornákat is, melyek révén az adott ország az eddiginél jobban segítse a magyar kulturális élet jelenlétét. /(Guther M. Ilona): Támogatási prioritások a MÁÉRT kulturális szakbizottságában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./2004. január 20.
Markó Béla tanulmányáról vitáztak január 19-én a budapesti Teleki László Alapítvány találkozóján. „Ez az első alkalom, hogy egy politikus nyíltan kimondja azt, amire eddig csak utalások történtek: Magyarországnak nincs egységes nemzetstratégiája” – jellemezte Kántor Zoltán, a budapesti Teleki László László Alapítvány kutatója Markó Béla RMDSZ-elnök tanulmányát, melyben a magyarországi értelmiséget szólítja meg. A szervezők szándékosan nem politikusokat hívtak meg, hanem a kisebbségi kérdéssel régóta foglalkozó szakértőket. Markó Béla vitaindítóját követően a felkért szakértők az RMDSZ-elnök által felvetett kérdésekre reflektáltak. Balogh András elmondta, meglátása szerint az utóbbi években szűnt meg az a konszenzus, amely a magyarországi pártok között a határon túli magyarsággal kapcsolatos kérdésekben a kilencvenes években létezett. Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének vezetője és Szász Zoltán, az MTA Történelemtudományi Intézetének kutatója nem értettek egyet a Markó-tanulmány azon tételével, miszerint az erdélyi magyarság megosztottsága magyarországi sugallatra alakult ki. „Egy másfél milliós közösségtől nem várható el, hogy az azt alkotó valamennyi egyén azonos véleményen legyen bármilyen kérdésben. A megegyezéshez szükséges minimumot ennek a pluralizmusnak a keretében kellene megtalálni” – hangsúlyozták a felkért szakértők. A jelen levők egyetértettek a közös nemzetstratégia kialakításának szükségességében, ennek gyakorlati megvalósíthatóságával kapcsolatban többnyire szkeptikusnak mutatkoztak. /Salamon Márton László: Kerekasztal a nemzetstratégiáról. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./2004. február 10.
Az újvidéki Nagy Sándor Magyar Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület és a Magyar Olvasókör meghívására Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Bán István alelnök február 6-án részt vett a Magyar szellemi egység a XXI. században című kerekasztal-megbeszélésen, amelynek témája volt a magyarság kálváriája a huszadik században. Az SZNT elnöke az erdélyi autonómiatörekvésekről tartott előadást. A rendezvényen felolvasták Szarka László történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának a tanulmányát is. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke támogatásáról biztosította az SZNT-t. Február 19-én Nagyváradon mutatják be az Autonómiák és autonómiatörekvések című, az SZNT elnöke által jegyzett kötetet. /Közlemény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./2004. február 12.
Közös nemzetpolitikáról ma még nem beszélhetünk – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke február 11-én Budapesten, a Politikatörténeti Alapítvány rendezvényén. A közös nemzetstratégia hiánya vezet oda, hogy ebben a pillanatban pártküzdelmek témájává, félő, áldozatává, martalékává válik a határon túli magyarság kérdése – mondta Markó Béla. "Nem lehet egy kisebbségi létre szorított közösséget úgy átgyúrni (...), hogy az a magyarországi politikai életet mintázza, modellezze" – mondta. /Markó Béla: Nincs közös nemzetpolitika. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 12./ Február 11-én újabb szakértői tanácskozás volt Budapesten a határon túli magyarság helyzetéről. Markó Béla RMDSZ-elnök Nemzetpolitika és az erdélyi magyarság címmel tartott előadást. Véleménye szerint Magyarország európai uniós csatlakozása „egzisztenciális szívóhatást” fog gyakorolni az erdélyi magyarságra, főként a fiatalabb generációra, s ennek is közös nemzetstratégia kialakítására kell sarkallnia. Markó kiemelte, hogy csökken a határon túli magyarok létszáma: az erdélyi magyarság tíz év alatt a népszámlálási adatok szerint 190 ezerrel „fogyott”, több mint 50 ezren települtek át Magyarországra. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója arról szólt, hogy ma Magyarországon nincs központja a magyar kisebbségpolitikának, s ez a hiány a határon túl is érezhető. A történész közlése szerint Magyarország nem talál rá a térségbeli stratégiai partnerekre, s a kisebbségpolitika alapelemeit illetően a magyar kormányzat, pártpolitika „csapong, rögtönöz”. A feladatokat sorolva fontosnak nevezte a kisebbségi jogok rendszerbe állítását, a közösségépítést, a magyar–magyar kapcsolatrendszer újragondolását. Szarka szerint a Magyar Állandó Értekezlet „vegetál”. Tamás Pál szociológus felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában kialakult a többpártrendszer, de a romániai magyarság számára megmaradt az egypártrendszer. Markó Béla a felvetésekre reagálva elmondta: Magyarország számára rövid távon célszerű lehet, hogy a határon túli magyar közösségek áttelepülését támogassa, hosszú távon azonban a magyar kultúra és szellemiség számára sajátos értékeket „termelő” közösségek megtartása az érdeke. Az RMDSZ-elnök véleménye szerint e közösségek jelenleg csak úgy tudnak hatékonyan fellépni, ha egységes véleményt alakítanak ki. /S. M. L.: Markó Béla: nincs közös nemzetpolitika. = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./2004. február 17.
A Politikatörténeti Alapítvány szervezte február 11-i budapesti tanácskozásnak a nemzetpolitika, a magyar–magyar egyetértés volt a témája, vitaindítója pedig Markó Béla. A tanácskozáson Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója leszögezte: a világ etnopolitikai szakirodalma eldöntötte azt a kérdést, hogy a nemzet, mint fogalom megújíthatatlan, az etnikai alapú nemzet tulajdonképp már múlt idő. „Mi ezt egészen másképp éljük meg – tette hozzá –, ennek lehet oka az, hogy mindig késésben vagyunk, lehet az, hogy mást tudunk, más a valóságunk. Lehet az is, hogy valami másban hiszünk, mint amit a szakirodalom állít. Ezzel együtt az, hogy nincs nemzetpolitika, úgy is megközelíthető, hogy nincs szubjektuma." Megállapítása szerint az elmúlt tizenöt év kevés volt ahhoz, hogy Magyarországon érvényes definíció szülessen arról: ha mind a magyarországi magyarok, mind a határon túli magyar közösségek magukat a magyar nemzethez tartozóknak vallják, akkor ezek a különböző állampolgárságú közösségek együttesen milyen viszonyrendszert képeznek. Szarka László szerint a szomszéd államokkal való egyeztetések gyakorlatilag nem járnak eredménnyel. A közös feladatokról szólva Szarka László tucatnyit sorolt fel, megjegyezve, nem kezdené a nemzetstratégiával, mert „nem látja értelmét egy ilyen papír létrehozásának". Feladatként jelölte meg többek között a kisebbségi jogok rendszerbe állítását, az egyéni jogok szintjének továbbvitelét a közösségi jogok felé. Másik feladatként a közösségépítést, melynek kapcsán megjegyezte, ha valóban közösségnek tekintjük a határon túli magyarokat, akkor partnerszámba kell venni őket, például ne kuratóriumokra bízni a támogatásokat, hanem rájuk. Szarka szükségesnek tartja a magyar–magyar kapcsolatrendszer intézményének újragondolását, mert megítélése szerint „a MÁÉRT vegetál, és gyakorlatilag, ha holnap feloszlatnák, senki nem sírna utána". Hozzátette, a Magyar Állandó Értekezletre szükség van, de nem ebben a formában /Guther M. Ilona: Kisebbségkutató a nemzetpolitikáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./2005. május 13.
Újra kell gondolni a határon túli magyarság támogatásának politikáját – hangsúlyozták egy május 11-én tartott tanácskozáson Budapesten. A támogatási politikát érdemes átgondolni – mondta Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. Ez az intézet, valamint a Hidvégi Mikó Imre Alapítvány elindított egy több beszélgetésből álló honi és határon túli sorozatot, amelyeken várhatóan javaslatok fogalmazódnak meg a politikai döntés- előkészítés és a politikai döntéshozatal számára – mondta az igazgató. Törzsök Erika, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány igazgatója elmondta: az elaprózott támogatáspolitika helyett közösségépítésre kell koncentrálni a határon túli magyarságnál. A határon túli pártok támogatása nem fontos, az emberekhez kell eljuttatni a támogatási és fejlesztési összegeket. Bárdi Nándor, a Teleki László Alapítvány munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy Szlovákiában és Romániában a magyar pártok kormányzati helyzetben vannak, így jóval nagyobb összegek felett diszponálnak, mint a magyarországi támogatások. Elmondta azt is, hogy a jelenlegi támogatási rendszeren belül sokszor nem a szakmai, hanem a politikai szempontok a meghatározók. /Újra kell gondolni a támogatáspolitikát. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 13./2005. július 11.
Az identitás definíció nélküli evidencia – fogalmazhatták meg a következtetést a július 10-én zárult IV. Torockói Diáktáborban, amely az Identitás, nemzet, etnopolitika a 21. században címen zajlott. A több mint 20 politológia és újságíró szakos hallgató részvételével a Politeia – Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület és a Kolozsvári Magyar Politológushallgatók Társasága (KoMPoT) által szervezett nyári egyetem négy napja alatt előadást tartottak hazai és magyarországi meghívottak. Bodó Barna politológus, a tábor „atyja” az identitásról mint önmegvalósítási programról beszélt, majd azt a kérdést is feltette hallgatóságának, hogy mikor válik a politika etnobiznisszé. Gabriel Badescu, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem politológia karának tanszékvezetője szerint az interetnikus kapcsolatok vesztettek látványosságukból és mélységükből Európában, ugyanakkor az etnikai környezet befolyásolja a politikai szerepvállalást. Egy nemrég elvégzett felmérés eredményeit ismertetve elmondta, hogy a románok nem tesznek különbséget erdélyi és magyarországi magyar között. Ezzel szemben egy magyarországi felmérés adataiból kiderül, hogy az ottani magyarok igenis megkülönböztetik magukat a határon túliaktól. Amint azt Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója kifejtette, a magyar–magyar párbeszéd elakadt, aminek több oka is van. A Trianon utáni magyar közösségek és az országhatáron belül maradt magyarok egyre kevesebbet tudnak egymásról, ami az oktatás hiányosságára is visszavezethető, illetve az, hogy ma sem Bukarest, sem Budapest nem tud viszonyulni az erdélyi magyarokhoz. Jövőre a közéleti etika lesz a torockói diáktábor témája – jelezte Bodó Barna. /Soó Éva: Torockói Diáktábor: identitás és etnopolitika. = Krónika (Kolozsvár), júl. 11./2005. július 15.
Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója Felvidékről települt át Magyarországra. „Az erdélyiek azt mondják, kijönnek Magyarországra, mások azt mondják, hogy bejönnek, mi, felvidékiek átmentünk.” „A jelenlegi Magyarország az erdélyi, vajdasági, szlovákiai, kárpátaljai átköltözött értelmiségiek nélkül valószínűleg a mainál is jóval érzéketlenebb lenne a kinti magyar világ iránt.” – vallja. „A magyar nemzeti közösség történeti, nyelvi, kulturális egysége minden szétfejlődés, különbség, akadály ellenére ma is szociológiailag bizonyítható tény. A nemzetállami szerkezeteknek, kalodáknak a következménye, hogy a magyarországi magyarok egyötöde kizárólag a magyarországi magyarok közösségeként képzeli el a magyar nemzetet. A másik négyötöd érzékeli ugyan a különbségeket, de fontosnak, a jövő szempontjából is meghatározónak tartja a Magyarországon kívül élőkkel kialakítandó viszonyt. A két pólus közt pedig ott vannak a visszafogott érdeklődők, a közömbösek, a tájékozatlanok és az érdektelenek. Hasonlóképpen a kisebbségi magyar világban is sokféle magatartással találkozunk. A két és fél millió kisebbségi magyarból 840 ezren váltották ki a magyar igazolványt.” Szarka László /sz. Klobusic, 1953/ a pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karán történelem-magyar szakot végzett. 1994-ben doktorált az MTA Történettudományi Intézetében. Kutatási területe a nemzetiségi kérdés Magyarországon és Közép-Európában a 19–20. században. Számos, ebben a témában íródott könyv szerzője, szerkesztője. 1990–1999 között a Regio folyóirat felelős szerkesztője, 2000-től a Magyar–Szlovák Történész Vegyes Bizottság magyar tagozatának elnöke, 2001-től a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. /Soó Éva: Az erdélyi magyar mindennap népszavaz. = Krónika (Kolozsvár), júl. 15./ 2006. január 16.
„Az eddigieknél jobban kell figyelnünk egymásra, és szorosabban fogjuk egymás kezét. Ezt szolgálja azon elhatározásunk, hogy szélesebben nyitunk a civil szervezetek felé, és több anyagi támogatást biztosítunk számukra, mert ők képviselik a nagyobb tömeget” – hangsúlyozta Komlós Attila a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) nemrég kinevezett elnöke a hét végén Sátoraljaújhelyen megrendezett Dialógusok-2006 régiós konferencián. A HTMH új vezetője szerint elsősorban a Szülőföld Alapítvány kínál az eddigieknél nagyobb lehetőséget a határon túli civil szervezetek támogatására. A meghívott előadók közt volt Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke, Katona Tamás történész, Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, Kocsis Károly, a Miskolci Egyetem tanszékvezetője és Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke. A határon túli szervezetek részéről Muzsnay Árpád, az EMKE partiumi alelnöke, Dupka György, a kárpátaljai magyarság kulturális életének ismert vezetője és Boda Ferenc, a Csemadok Kassa és környéke szervezetének elnöke tartott beszámolót. Mindhárman megfogalmazták azt az igényt, hogy az összetartozás érzését tovább kell erősíteni. Szarka László az elmúlt évek kisebbségi kutatásainak eredményeiről beszélt. Szerinte téves az a felfogás, mely szerint a magyar nemzetet igazolványokkal egyesíteni lehet. Úgy vélte, csak a kultúra képes összetartani, de még sok a tennivaló. Elmondta, hogy a Magyarországon működő multinacionális cégek naponta 25-30 ezer szlovákiai magyart mozgatnak meg, visznek át a Duna egyik oldaláról a másikra. Szerinte hasonlóan kellene eljárniuk a magyar kulturális és oktatási intézményeknek, színházaknak, iskoláknak, egyetemeknek, kultúrházaknak, könyvtáraknak, múzeumoknak is. Szarka különösen rossznak tartja a könyvtárak helyzetét, melyek vagy nem működnek, vagy hiányoznak belőlük az új tudáshoz, a modernizációhoz szükséges könyvek. Meglátása szerint az erdélyi sajtó az egyik legnagyobb tudásbázissal rendelkezik. A konferencia keretében az anyaországi és a határon túli szervezetek bemutatták egymásnak idei programjaikat. /Sike Lajos: Nyitás a civilek felé. Dialógusok-2006 régiós konferencia Sátoraljaújhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./2006. február 6.
Regionális önkormányzatok az európai stabilitás és jólét szolgálatában címen rendezett nemzetközi konferenciát Budapesten a Duna Televízió és a Magyar Tudományos Akadémia /MTA/ húsvétkor induló Autonómia csatorna előzeteseként. – A kisebbségek problémájának megoldása az Európai Unió keretein belül nem csak a kisebbségek érdeke, hanem egész Európáé – jelentette ki Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke. Az előadók a téma nemzetközi szaktekintélyei voltak, illetve kisebbségi és többségi politikusok Olaszországból, Spanyolországból, Finnországból, Svájcból, az Európa Tanácstól, Magyarországról és a vele szomszédos országokból. A svájci Komlóssy József szerint a dél-tiroliaknak három fő tényező együttes hatásának eredményeként sikerült elérni céljukat: egységesen léptek fel, másik tényező az élni akarás, a jövőkép, a harmadik pedig azt, hogy „Bécs – függetlenül attól, hogy milyen kormány volt hatalmon – mindenkor ott állt a dél-tiroli követelések mögött”. Gál Kinga, az Európai Parlament képviselője hangsúlyozta: az EU nem fogja megoldani a kisebbségek problémáit, viszont esélyt adhat ezek rendezésére, ha a közösségek tudnak élni a lehetőségekkel. Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója kiemelte, a konferencián elhangzottak alapján megfogalmazható tanulság az volt, hogy „a nemzetállamok kezdenek megszelídülni”, amihez nagymértékben a kisebbségek is hozzá tudnak járulni. Romániából többek között Varga Attila RMDSZ-képviselő, Tőkés László püspök és Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke szólalt fel. /Guther Ilona, Budapest: Szelíd nemzetállamok? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./2006. november 22.
A térség kisebbségeinek a kutatói szerint rendkívül dinamikus asszimilációs, gazdasági és demográfiai lejtők kialakulásának vagyunk a tanúi – összegezte a magyarországi és szlovákiai kisebbségkutatásról rendezett tudományos konferencia megállapításait Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. A magyar és a szlovák akadémia, illetve a kisebbségkutatásban részes tudományos intézetek kutatói november 21-én az egyetlen szlovákiai magyar tudományos intézmény, a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézetében a Magyar Tudomány Napja alkalmából tanácskoztak a kérdésről. Magyarország és Szlovákia kisebbségeinek szerkezete sok tekintetben különböző, mégis egyre több az olyan kutatási téma, amelyet a két ország intézetei közösen kutatnak. Ilyenek a szlovákiai és a magyarországi romák, a Magyarország határain kívül dolgozó magyarországi és a Magyarországon dolgozó, harmincezres szlovákiai magyarok alkotta kisebbség vagy az újonnan bevándorló kisebbségek soraiban mért jelenségek és magatartások – mondta Szarka László, aki szerint ,,ezzel együtt a legnagyobb kihívást a szlovákiai magyarok közösségépítő, illetve a magyarországi szlovákok asszimilációs folyamatainak feltárása jelenti”. Tóth Károly, a Fórum Intézet igazgatója, a tudományos tanácskozás házigazdája kijelentette: ,,Elsődlegesen az elmúlt évtized kutatásainak eredményeit és tanulságait igyekeztek összegezni. A kutatási eredmények oda vezettek, hogy maholnap elkezdhetjük a kisebbségtörténet, a kisebbségi művelődés és oktatás kérdéskörét érintő monografikus munkák előkészítését.” /Kedvezőtlenül változik a kisebbségek világa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 22./2006. december 4.
„Miután a MÁÉRT szünetel, ezért ez egy olyan testület, amely a párját ritkítja, hisz a határon túli magyarság és az anyaország találkozását most mi képviseljük” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Sólyom László köztársasági elnök a Határon túli magyarság a 21. században című konferenciasorozat második ülését Budapesten. Az első konferenciát májusban hívta össze a magyar államfő, a határon túli közösségeket foglalkoztató problémakörök azonosítására. Sólyom László hangsúlyozta, hogy a konferenciasorozat civil kezdeményezés, tehát a politikai pártok ki vannak zárva, úgyszintén a hivatalok is. A délvidéki, felvidéki, kárpátaljai, horvátországi és ausztriai meghívottak mellett Erdélyből Bodó Barna politológus, Darvas-Kozma József plébános, Péntek János nyelvész és Vetési László református lelkész vett részt. Magyarországról Bárdi Nándor történész, Csete Örs oktatásfejlesztési szakértő, Gereben Ferenc szociológus, Kolláth Anna nyelvész és Szarka László történész. Az Identitás-megőrzés tömbben és szórványban címmel rendezett konferencia a sajtó kizárásával zajlott. Az elhangzottakról a Köztársasági Elnöki Hivatal adott ki közleményt. A dokumentum szerint az előadók egyetértettek: az összes régióban – fáziseltolódásokkal – ugyanazok a folyamatok mennek végbe, és az asszimilációval szemben az autonóm módon történő integráció lehet az identitás megőrzésének biztosítéka. Hangsúlyozták, a Kárpát-medencei magyarságon belül többszázezren élnek szórványban, olyan körülmények között, ahol az identitás megőrzése különösen nehéz. A résztvevők szerint az egyes régiók igényeihez igazodó átfogó szórványstratégia és támogatási rendszer kidolgozása nélkül a szórványosodás tovább terjedhet. Sólyom elnöki tevékenysége egyik sarkalatos pontjának tartja a nemzeti összetartozás erősítését, alkotmányos felelősségnek nevezte a határon túliakkal való törődést. /Guther M. Ilona: A határon túli magyarokkal tanácskozott Sólyom László. Autonóm módon integrálódni. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./ A köztársasági elnök hangsúlyozta: az általa összehívott konferenciasorozat célja, hogy Magyarország információkat szerezzen a határon túli magyarok helyzetéről, előnye pedig, hogy a határon túli közösségek egymás álláspontját is megismerhetik. A tanácskozáson tizenhatan vettek részt, közöttük lelkészek, nyelvészek, szociológusok. A konferencián a résztvevők egyetértettek abban, hogy összmagyar intézményt kell létrehozni a szórványban élő magyarság problémáinak rendezésére. /Farcádi Botond: MÁÉRT-pótló konferencia. = Krónika (Kolozsvár), dec. 4./2007. november 14.
A felvidéki születésű történész, Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a vele készült beszélgetésben kifejtette, a Benes-dekrétumok ügyében a jelenlegi szlovákiai ellenzéki és kormánypártok között konszenzus van a tekintetben, hogy ezt a történeti kérdést semmilyen formában sem szabad újra megnyitni, még a szlovákiai magyarok állampolgári egyenjogúságát kétségbevonó esetekben sem. Az elmúlt időszakban példátlanul elmérgesedett a magyar–szlovák államközi viszony, Robert Fico szlovák kormányfő az országból való kitiltással fenyegette meg Sólyom László államelnököt. A pozsonyi parlament szeptember 20-án határozatban megerősítette a II. világháború után született Benes-dekrétumokat. A kelet-közép-európai régióban a rendszerváltás óta többféle kísérlet történt a kétoldalú államközi kapcsolatok rendezésére. Az alapszerződések rendszerének volt konszolidáló hatása. Ennek pozitív hozadékát jelentik a kisebb-nagyobb hatékonysággal működő vegyes bizottságok. Magyarország a közös kormányülések kezdeményezésével, a közös fejlesztési, válságkezelési elképzelésekkel (utóbbiak közé tartozik pl. a Roma Évtized Programja) próbálja a politikailag és gazdaságilag gyorsan integrálódó tér kölcsönös előnyeit láthatóvá tenni. A látványos gazdasági eredményeket felmutató Szlovákia számára a biztos csehországi háttértámogatás lehetővé teszi, hogy a magyarországi kapcsolatokban érzékenyen reagáljon minden negatív jelenségre. A negatív trendben 1989 után csak átmeneti javulásokat lehetett regisztrálni. Az elmúlt fél- egy évben pedig többször is a diplomáciai mélypont felé közelített a két ország viszonya. Ebben a kontextusban a rendezetlen történeti viták, történeti gyökerű kisebbségi sérelmek, lezáratlan államközi problémák (Bős-Nagymaros kérdésére), bármikor elővehetőek, és a lokális etnikai konfliktusokkal párosítva azonnal rendszerbe állíthatóak. A két ország katolikus egyházának 2006. júniusi kölcsönös bocsánatkérése, Sólyom László és Ivan Gasparovic köztársasági elnökök elakadni látszó kezdeményezése, Göncz Kinga és Ján Kubis folyamatos kapcsolattartása jelentheti a továbblépés lehetőségét. Malina Hedvig ügye egyedülállónak tekinthető. Maga a szlovák miniszterelnök szeptember végén kormánya bukását előkészítő akcióként értékelte Malina Hedvig esetét. A saját ügyét mindvégig imponáló bátorsággal kezelő Malina Hedvig valószínűleg akkor jár a legjobban, ha sikerülne teljes egészében depolitizálni, és újrakezdett eljárás keretében végére járni az őt ért fizikai bántalmazásnak. Arra a kérdésre, mi a magyarázata annak, hogy Szlovákia parlamentje törvényerőre emelte a Benes-dekrétumokat, amely alapján Csehszlovákiában a magyarokat és a németeket megfosztották állampolgárságuktól, kitelepítették és kényszermunkára hurcolták őket a kollektív bűnösség elve alapján, Szarka László hangsúlyozta, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács láthatóan szeretné néhány szimbolikus döntéssel, törvénnyel korrigálni a két Dzurinda-kormány nyolc éve alatt kialakult toleránsabb nemzetiségpolitikai kontextust. Ennek politikai céljai között az MKP marginalizálása is szerepel. A jelenlegi kormány miniszterelnök-helyettese, a Szlovák Tudományos Akadémia egykori alelnöke, Dusan Caplovic az 1990-es évek végén már könyvet jelentetett meg arról, miként kellene „gátat emelni” az MKP szlovákiai politikai szerepvállalásának. A Selye János Egyetem, vagy a felvidéki magyar közoktatás elleni politikai támadások mögött elsősorban a kormányhoz tartozó nacionalista erő, a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt áll. Egy, Magyarországra, valamint a dél-szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági magyar közösségre kiterjedő reprezentatív szociológiai felmérés gyorsjelentése készül el a napokban, amelyet november 15-én mutatnak be. Ebből az látszik, hogy a dél-szlovákiai magyarok egyre nagyobb része tanul meg élni az Európai Unió által kínált munkaerő-piaci, tanulási, kapcsolattartási lehetőségekkel, ugyanakkor egyre tisztábban látja, hogy az Európai Unió önmagában semmit sem old meg. Szarka László Caplovic miniszterelnök-helyettes kérésére elvállalta cseh, lengyel és ukrán kollégákkal együtt a szakértői felkérést a szlovák kormány nemzetiségi tanácsában. A tanács lehetőséget teremt arra, hogy a szakértők különböző kezdeményezéseket tegyenek, amelyek a kisebbségek helyzetének különböző területeiről, a hiányzó jogi szabályozás lehetőségeiről adhatnak konkrét képet. A februárra tervezett első, tényleges munkaülésre szakmai javaslatot fog kidolgozni, amelyek elsősorban a kisebbségi törvény hiányából adódó tisztázatlanságokra, a kisebbségek politikai országos, megyei és lokális képviseletére, valamint a kisebbségi oktatásügy, kultúra helyzetére irányul. /Rostás Szabolcs: Eltüntetni a történelmi csontvázat. = Krónika (Kolozsvár), nov. 14./2008. január 14.
„Az én időmben rendszeresek voltak a felső szintű találkozások, mert mind Göncz Árpád volt magyar köztársasági elnök, mind én tudatosan törekedtünk erre” – fejtette ki Rudolf Schuster volt szlovák köztársasági elnök a hét végén a magyarországi Mezőkövesden tartott régiós konferencián. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési Intézet szervezte rendezvény már a tizedik ilyen év eleji találkozója volt a térség magyarságának. A szlovák és a német mellett a magyar nyelvet is beszélő Schuster első előadója is volt a konferenciának. Mint kiemelte, a korábbi években jó hatása volt a magyar-szlovák kapcsolatokra annak a ténynek, hogy az ő kezdeményezésére a szlovákiai magyarság pártja, az MKP kormányzati tényező lett. Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal főigazgatója szorgalmazta a Kárpát-medencei fejlesztési fórum mielőbbi létrehozását, hangsúlyozta, hogy a székelyföldi bezárkózásnak milyen káros hatásai (is) lehetnek. Varga Attila parlamenti RMDSZ-képviselő mondta: „jobb lenne, ha a pestieknek a Székelyföldről nem elsősorban a székelyvicc jutna eszükbe, hanem például a fejlett erdőgazdálkodás, faipar és faluturizmus. De ha regionális céljainkat meg sem tudjuk fogalmazni, akkor hogyan valósítsuk meg azokat?” Szarka László kisebbségkutató szerint nem lehet a nemzetet igazolványokkal egyben tartani, és nem kell mindent egybeolvasztani, mert akkor éppen azokat a különleges értékeket adjuk fel, amelyek a magyar nemzet sokszínűségét (palóc, matyó, székely stb.) adják. Bárdi Nándor történész úgy vélte, amíg Magyarországon nem jön létre a pártok közt konszenzus a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatban, addig tovább folytatódik a politikai szempontok szerinti támogatás, ami azt jelenti: nem biztos, hogy azt támogatják, ami a legfontosabb volna. /Sike Lajos: Rudolf Schuster: újjá lehet építeni. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./2008. január 29.
Huszonöt évvel ezelőtt állították bíróság elé a csehszlovákiai hatóságok Duray Miklóst. A magyar oktatásért küzdő felvidéki ellenzéki írót csaknem ötszáz napig tartották fogva ítélet nélkül. Amikor a csehszlovák hatóságok 1983 januárjában Duray Miklós író ellen meghirdették a kommunista Csehszlovákia első magyarellenes politikai perét, a felvidéki magyar politikusokat érintő tisztogatások már több mint egy évtizede tartottak. Szarka László történész a pozsonyi Szabad Újságban így emlékezett vissza azokra az időkre: „1970-ben felmentették Szabó Rezsőt a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöki tisztségéből, s megszüntették Dobos László tárca nélküli miniszteri tisztségét, 1972-től pedig több rendelet szabályozta a nyelvhasználati és oktatási jogokat. Kötelezővé tették a helynevek szlovák használatát, majd csökkentették a nyitrai magyar tanárképzés keretszámait. Az oktatási tárca folyamatosan próbálkozott a magyar iskolákban a szlovák tannyelv bevezetésével. Emiatt 1978. áprilisában Duray Miklós vezetésével, s szlovákiai magyar értelmiségiek részvételével megalakult a Csehszlovákiai Magyar Kisebbségi Jogvédő Bizottság. ” 1982. június 3-án Duray lakásában házkutatást tartottak, majd államellenes bűntény elkövetésével vádolták. 1982. november 10-én letartóztatták és vizsgálati fogságba helyezték, s 1983. január 31-re és február 1-jére meghirdették Duray perét. Szarka László szerint „Duray Miklós a klasszikus koncepciós tárgyalásokat idéző bírói-ügyészi kérdésekre a nemzetiségi politika kíméletlen kritikájával válaszolt. A két és fél hónapos előzetes fogva tartás börtönélményein felülemelkedve tárgyilagosan, világos, egyértelmű érvekkel bizonyította a maga igazát. ” 1983. február 22-én 105 napi fogva tartás után Duray Miklóst szabadlábra helyezték, de 1984. május 10-én a magyar iskolákért folytatott fellépései, a Jogvédő Bizottság memorandumai miatt ismét letartóztatták. Első és második vizsgálati fogsága idején – ítélet nélkül – összesen 470 napon át tartották őt börtönben. Fogva tartása ellen amerikai szenátorok, a PEN Club, valamint magyar és amerikai írók, csehszlovákiai és magyarországi értelmiségi csoportok, emberjogi aktivisták tiltakoztak. 1985 elején szlovákiai származású magyarországi értelmiségiek levélben kérték Szűrös Mátyást és az MSZMP központi bizottságát (KB), hogy segítse elő Duray szabadulását. Az aláíróknak Radics Katalin, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának helyettes vezetője nyomatékosan kijelentette, hogy a párt „nem állhat ki egy antimarxista személyért”. /Kristály Lehel: Negyedszázada kezdődött a Duray-per. = Magyar Hírlap (Budapest), jan. 29./2008. március 8.
15 éves a Mentor Kiadó, az évfordulót március 6-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) dísztermében történész-meghívottakkal és könyvbemutatóval összekötött A történelem forrásai, történelemírás és könyvkiadás című vitaesttel ünnepelték meg. A marosvásárhelyi kiadó vezetője, Káli Király István emlékeztetett eddigi kiadványaik három csoportjára: a néprajzi, a történelemtudományi és a szépirodalmi könyvekre. Egyed Ákos EME-elnök kiemelte: a történelemre mai globalizált világunkban is szükségünk van. A Mentor Kiadó eddig 50 történeti címet jelentetett meg. Pál-Antal Sándor negyvenkét évnyi levéltárosi tapasztalatából idézett fel olyan részleteket, amelyek a forráskötetekhez kapcsolódnak. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, a történész felelősségét hangsúlyozta. Szerinte egyre inkább megnő a szerepük a digitális adatbázisoknak, és fontossá vált angol nyelven is hozzáférhetővé tenni a magyar kulturális örökséget. Szabó Miklós kutató a helytörténetírás sajátosságait vázolta. Sipos Gábor EME-alelnök intézménye történelemtudományi kiadómunkáját ismertette. A találkozón bemutatták a kiadó legújabb műveit: Székely Székek a 18. században – Marosszék 1701-1722 között (sajtó alá rendezte Pál-Antal Sándor) és Erdélyi Testamentumok III – Erdélyi nemesek és főemberek végrendeletei 1600-1660 (sajtó alá rendezte Tüdős S. Kinga). /Ö. I. B. : 15 éves a Mentor Kiadó. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./2008. március 10.
Horváth István, a Kisebbségkutató Intézet elnöke, a BBTE Szociológia Tanszékének tanára kifejtette: a Kárpát Panel premiernek számít, hiszen öt országra terjed ki. A kérdőíves kutatás során magyarországiak mellett szlovákiai, ukrajnai, szerbiai és romániai, kisebbségben élő magyarokat kérdeztek meg. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a Kárpát Panel három pozitívumáról beszélt. Elsőként a kutatásba bekapcsolódni hajlandó külföldi intézményekkel való együttműködés fontosságát emelte ki. Papp Z. Attila szociológus, a budapesti Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjának kutatója a kérdőív oktatással foglalkozó részéről beszélt. Veres Valér szociológus, a BBTE Szociológia Tanszékének adjunktusa a Kárpát Panel kutatás által használt fogalmakat elméleti kontextusba helyezte. Kiemelte: a nemzeti identitás sajátosan valamely nemzet meglétét feltételezi, továbbá azt, hogy „a magyar állam nemzetépítési politikájának eredményeként egységes nemzeti ideológia, egységes oktatási rendszer segítségével a nemzeti egységet ténylegesen létre lehetett hozni”. Papp Z. Attila a kutatás eredményeinek a nyilvánosságra hozásáról beszélt. Egyrészt a Transindex internetes portál a történelmi hősöket és az előítéleteket tárgyaló kérdésekre adott válaszok különbözőségét mutatja meg, másrészt a Duna Televíziónak és a Magyar Távirati Irodának a kutatásra vonatkozó anyagát tárgyalta. Szabó Levente, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékének adjunktusa és Kiss Tamás szociológus a kutatás hiányosságait említette. Befejezésként Horváth István a kommunikáció kontextualizálásának fontosságát emelte ki, továbbá elmondta: ezen kutatások kapcsán elsődlegesen „a valóságra ráhelyezett rácsokról kellene beszélni”. /Kárpát Panel – közvélemény kutatás a kárpát-medencei magyarok körében. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./2008. március 11.
A 15 éves Mentor Kiadó történész szerzőit köszöntötték Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában, az est témája nagyrészt az erdélyi történetírás újjászületése volt. A hitelesen megírt történelem bizonyos mértékig képes összefogni egy társadalmat, ezért egy kisebbségi helyzetben lévő nemzetnek nagyobb szüksége van rá, mint bárki másnak – mondta Egyed Ákos akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület-elnöke. Hangsúlyozta, hogy az erdélyi múlt csakis az összmagyar történelmen belül vizsgálható. Pál Antal Sándor Székelyföld közigazgatási területeihez kapcsolódó forrásköteteivel az elmúlt másfél évtizedben a Mentor háziszerzőjévé vált. – A 20. század magyar történelméből kimaradt a külső magyar világ. Az erdélyi múlt egy olyan titkos tudás tárgyát képezte, amely legfeljebb függelék formájában létezett az ekkori kézikönyvekben. A kisebbségtörténelmet maradéktalanul vissza kell csempészni a magyar történelembe, az Erdélyben intézményesült történetírást az összmagyarság közkincsévé kell tenni – mondta Szarka László, a budapesti Kisebbségtörténeti Intézet igazgatója. Szabó Miklós marosvásárhelyi történész a helytörténet fontosságáról értekezett. Marosvásárhely vonzásterületén az utóbbi időszakban megjelent 50-nél több kiadvány mutatja, hogy születnek a falumonográfiák. Sebestyén Spielmann Mihály Erdély emlékezete című, a Mentor 1997-ben indított sorozatát mutatta be. A sorozat a 35. kiadványához érkezett. 2008-ban ebben a sorozatban jelenik meg többek között Berekméri Róbertnek a Székely Hadosztályról szóló munkája. Pál Antal Sándor Marosszék 1701–1722 között című munkája az ötrészesre tervezett Székely székek a XVIII. században sorozat első kötete, amely név szerinti és falvankénti katonai és adóösszeírások által ismerteti a térség lakosságának nemzeti és vagyoni megoszlását, illetve társadalmi rétegződését. Az Erdélyi testamentumok sorozat harmadik köteteként megjelenő Erdélyi nemesek és főemberek végrendeletei 1600–1660 között című kiadványt Tüdős Kinga, a bukaresti Történeti Intézet munkatársa rendezte sajtó alá. /Nagy Székely Ildikó: Tisztánlátó gondolatok. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./2008. október 29.
Négy, kisebbségtörténettel és kisebbségkutatással foglalkozó könyvet mutatnak be november 5-én Sepsiszentgyörgyön. Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Máthé János Magyarhermány kronológiája (1944–1964), Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918–1940) és Stefano Bottoni történész Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960) című köteteivel ismerkedhet a közönség a szerzők jelenlétében. A könyveket Bárdi Nándor történész és Boér Hunor könyvtáros méltatja. /Sztálin a székelyeknél – könyvbemutatók sora. = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./2008. november 6.
Az 1952–1960 között működő Magyar Autonóm Tartomány (MAT) olyan volt, mint egy „kulturális üvegház”: az átlagos székely ember úgy élte meg a MAT létezését, mint természetes állapotot, és ha nem is tetszett neki a szovjet nyomásra, Sztálin közreműködésével nyert autonómia, logikusnak tartotta a kétnyelvűséget és a magyarok részvételét a közigazgatásban – hangzott el november 4-én Csíki Székely Múzeumban, ahol négy kisebbségtörténeti könyvet mutattak be. Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm tartomány története (1952–1960) /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ címmel Stefano Bottoni történész írt könyvet, akinek kutatási területe a kelet-európai kommunista rendszerek politika- és társadalomtörténete. Az első világháború után kisebbségi helyzetbe került magyar közösségek történetét foglalja össze a Bárdi Nándor, Ferdinec Csilla és Szarka László szerző trió Kisebbségi magyar közösségek a 20. században /Gondolat–MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008/ című kötete, melyet Bárdi Nándor mutatott be. Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918-1940) /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ című könyvéből kiderül, hogy az első világháborúig az erdélyi zsidóság 70 százaléka magyar identitásúnak vallotta magát, 1940-re viszont csökkent az arány, egyre többen vallották zsidónak magukat, amiben valószínűleg a cionista mozgalmak is szerepet játszottak. László Márton publikálta Máthé János autodidakta helytörténész Magyarhermány kronológiáját, amelybe a földműves naponta megírta, mi történt a faluban. /Máthé János: Magyarhermány kronológiája 1944–1964. Közreadja Márton László, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ A négy kisebbségtörténeti könyvet a négy fiatal történész november 7-én a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság székházában is bemutatja. /Sz. N. : Kisebbségek története. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./ Bárdi Nándor a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kiadványról kifejtette: Kényszerszülte magyar kisebbségekről írnak a kötet szerzői, akárcsak a dél-tiroli németeket, politikai döntés hozta létre valamennyit Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban. Közösségépítő elképzelésekkel kell keresni itt és most a megmaradás útjait – összegezte a tanulmányokból leszűrhető következtetést. Stefano Bottoni neve nem ismeretlen olvasóink előtt, a szekuritátés iratcsomók közlésével nemegyszer nagy vihart kavart. Stefano Bottoni Bolognában született (1977), ott szerzett egyetemi diplomát, majd doktori fokozatot. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Kutatási területe a szovjet mintájú kelet-európai államszocialista rendszerek politika- és társadalomtörténete. A Sztálin a székelyeknél kötet alapját a szerző olasz nyelvű doktori disszertációja képezi, jelen kötet annak átdolgozott és bővített kiadása. A Magyar Autonóm Tartományt (MAT) Sztálin kifejezett sürgetésére hozták létre. Olyan volt, mint egy kulturális üvegház hangsúlyozta Stefano Bottoni: „A MAT-ban otthon érezhette magát a többségben élő magyar közösség, mivel az oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánccsoportok kiemelkedő szerepet játszottak a magyar/ székely identitástudat megőrzésében, annak ellenére, hogy ezeket a kommunista ideológiai sémák alapján működtették. Az átlag székely ember úgy élte meg a Magyar Autonóm Tartományt, mint valamilyen természetes állapotot. Ha nem is tetszett neki ez a Sztálin közreműködésével nyert »autonómia«, logikusnak és jogosnak tartotta a kétnyelvűséget, a magyarok részvételét a közigazgatásban, az érvényesülési lehetőségeket. Az osztályharc durva és embertelen voltát elítélte, de azt is látta, hogy ez a »szocialista« világ, ami a Székelyföldön épül, elfogadhatóbb és kevésbé idegen számára, ha őt anyanyelvén szólítja meg. ” /Borbély László: Történelmi könyvek bemutatója a Mikó-várban. Kisebbségi sors: küzdelem a megmaradásért. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./