udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
193
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 181-193
Névmutató:
Szilágyi Mátyás
2009. augusztus 21.
Idén is nemzetközi néptánc találkozóval ünneplik a Szent István napot Kolozsváron, augusztus 20-a és 24-e között. A rendezvénysorozatot ünnepi gálával nyitották meg augusztus 20-án a Magyar Operában. Ebben az évben már tizenegyedik alkalommal tartották meg közösségformáló rendezvényt. Az ünnepi gálát Szilágyi Mátyás magyar főkonzul nyitotta meg, az RMDSZ részéről Vákár István üdvözölte a résztvevőket. /XI. Szent István-napi Néptáncfesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./2009. augusztus 26.
Marosszentimrén kezdődött, s most már hetedik alkalommal ünnepli augusztus 20-át a Fehér megyei szórványmagyarság valamelyik elhagyatott, vagy néhány hívével csaknem gazdátlanul maradt templomában. Jelképes gesztus ez a legyilkolt hegyaljai magyarság emlékére, egyben útkeresés is az itt maradt utódoknak. 200–250 ember gyűlt össze Sárdon a szépen rendbe hozott templomban és a várudvaron. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke zarándoklatnak nevezte a szép magyar templomok meglátogatását, ahonnan kivesztek a magyar emberek, a történelem viharában eltűnt a gyülekezet vagy csak maradéka van meg. Bárócz Huba nagyenyedi református esperes a felelősségről és a ma terjedő szabadelvű élet felelőtlen filozófiájáról beszélt, amellyel saját felekezetüket ítélik halálra. Igét hirdetett még Horváth István római katolikus plébános és Sándor Botond unitárius lelkész. Nagy Csaba tárogató művész jóvoltából a zsúfolásig telt templomban az alkalmi, ünnepi gyülekezet zenei háttérrel énekelhette a Himnuszt. Az ünneplőket Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is üdvözölte, aki úgy vélekedett, hogy ha későn is, de ittlétükkel adósságot törlesztenek a vidék hűséges magyar közösségeivel szemben. Szép Sándor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a 150 évvel ezelőtti események, a vérengzések miatt ezen a vidéken szerveződnek újra a legnehezebben a magyar közösségek. Gudor Botond sárdi-magyarigeni református lelkész, a Bod Péterről nemrég megírt könyv szerzője kutatásaival a helyére tette a sárdi és általában a hegyaljai történelmet. E vidéken már a honfoglaláskor megvetettük a lábunkat, de Sárd 1231-ben szász telepítés révén keletkezett, hadiutak kereszteződésében. Itt tevékenykedett Teleki Sámuel, Erdély egyik nagy tudósa, könyvszerető embere. A sárdi gyülekezet az 1848 előtti időkben Hegyalja legerősebb református gyülekezete volt, ahol zsinatot is tartottak. Ezt szakította meg 1849-ben a sárdi magyar lakosok lemészárlása. Szó esett Horváth Ákos anyaországi református lelkész, az Ágoston Alapítvány elnöke és társainak önfeláldozó munkájáról, amivel helyreállították a sárdi templomot. 2003 őszén döntöttek úgy, visszatérnek és dolgoznak. Azóta Zalatnán és Borbereken is hasonló munkálatokat végeztek. Amennyiben nem történik meg a 19. századi etnikai tisztogatás, az ő munkájukra, nem lett volna szükség. A templomban felavatták és megkoszorúzták a bejárat melletti falon elhelyezett, a 63 sárdi polgári magyar áldozat tiszteletére készített emléktáblát. A részvevők megválaszolhatatlan kérdésekkel távoztak. Mi lesz a szórványmagyarság jövője ezen a tájon? Mi lesz az anyanyelv sorsa? /Bakó Botond: Augusztus 20-a Sárdon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./2009. augusztus 29.
Magyar állami kitüntetéseket adtak át augusztus 28-án Kolozsváron. Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Sólyom László köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket Szabó Vilmos külügyminisztériumi államtitkára nyújtotta át. Elismerésben részesült: Gálfalvi Zsolt kritikus, szerkesztő, László János orvosprofesszor (Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje), Lászlóffy Csaba író, költő, Matekovits Mihály oktatásügyi szakember, Szép Gyula művelődésszervező, a Kolozsvári Magyar Opera aligazgatója, (Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje), Bocskai Vince szobrászművész (Pro Cultura Hungarica-díj) és Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke (az MTA Doctor Honoris Causa-díja). A díjátadó ünnepségen jelen volt Füzes Oszkár, bukaresti nagykövet, Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, valamint számos meghívott. /(köllő): Augusztus 20-ai kitüntetéseket adtak át. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./2009. szeptember 14.
Aranyosszék számára szeptember 12. a megemlékezés napját jelentette. A tordai csata 65. évfordulója alkalmával a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) nagyméretű emlékezést szervezett, amelyre számos hazai és anyaországi meghívott érkezett. Az esemény helyszíne az ótordai temetőben kialakított magyar honvéd sírkert volt. Csetri Elek kolozsvári történész professzor szólt az egybegyűltekhez, felelevenítve a háborús emlékeket, a foglyok szomorú sorsát, a tömegsírok képét. Ezt követően a szép számban összegyűlt közönség felvonult a honvéd sírkerthez, ahol Pataky József, a THHB elnöke köszöntötte az emlékezőket. „Mindenkinek meg kell tudnia, hogy nemcsak Don-kanyar volt, hanem Aranyos-kanyar is. 65 évvel ezelőtt, noha tudták, hogy az eredmény végzetes, a magyar honvédek mindvégig becsülettel helytálltak. A magyar csapatoknak 26 napig sikerült helytállniuk 1944 szeptemberében és októberében”, mondta Pataky. Beszámolt arról is, hogy a THHB munkájának eredménye nem szegény: 2252 hősi halált halt honvédet sikerült megtalálni, és 42 emlékoszlopot illetve emléktáblát állítottak. Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja is jelen volt az eseményen. Bevallotta, hogy büszkeséggel tölti el az a gondolat, hogy ilyen őseink vannak, akik oly hősiesen harcoltak a haza oltalmáért. Majd szólt arról is, hogy e harcokat követően, 45 éven keresztül hallgatni kellett. „A tényt és az értéket nem volt szabad említeni. Vajon a hősi halált haltak mit szólnának, ha ismernék e tényt?” – tette fel a kérdést. /Ladányi Emese: „Állták Tordánál a csatát fejtetőig vérben” = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./2009. szeptember 15.
Szeptember 14-én kezdődött a tanév a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) is. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke Kolozsváron beszédében kifejtette: „A Sapientia EMTE szeretne megfelelni az erdélyi magyar társadalom elvárásainak. A Sapientia beépült már az erdélyi magyarság életébe. Remélhetőleg, akik most kezdik egyetemi tanulmányaikat, már véglegesen akkreditált egyetemen államvizsgázhatnak. ” Szilágyi Mátyás főkonzul köszöntötte a jelenlévőket. „A magyar kormány remélhetőleg továbbra is annyival támogatja a Sapientia működését, mint eddig” – fejtegette a főkonzul. Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári kara dékánja kifejtette, a magyar kormány által nyújtott támogatás nem csökken, s a költségvetés saját bevételekkel is kiegészül. Tonk Márton örömmel szólt a megvalósításokról: a Déva utcai ingatlant teljesen felújították, az 1100 négyzetméter hasznos felülettel rendelkező ingatlanban kialakítanak majd egy korszerű tévéstúdiót, s egy-két hónapon belül jelentős mértékű eszközberuházást valósítanak meg, amelynek kedvezményezettjei a média szakos hallgatók. Ezenkívül új informatikai laboratóriumot rendeztek be, bővült a könyvtár is. Befejeződött a Suceava utcában bérelt bentlakás felújítása. /Nyolcadik tanévét kezdi a Sapientia. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./2009. szeptember 19.
Az emberek jóléte Európában címmel konferenciát szerveztek Tordaszentlászlón az Ezeréves kötelék nevű projekten belül. A község 2008 decemberétől partnerként részt vesz egy kétéves lefutású, Ezeréves kötelék című nemzetközi projektben, amelynek keretén belül a magyarországi Hejce, a szlovákiai Debrőd, a horvátországi Dályhegy, valamint a szlovéniai Hodos települések tartanak egymással kapcsolatot. – Ismerkedni szeretnénk, tartalmasabb és hatékonyabb, stratégiailag strukturált együttműködést biztosítani e települések mikrorégiói között – mondta el Szabó Ferenc, a projektet menedzselő VITEA Alapítvány képviselője. Az Európai Unió finanszírozza a partnerségben lévő települések programjait. A két évig tartó projekt során az öt ország, öt települése különböző rendezvényeket tart majd az országokban: lakossági találkozókat, szakmai konferenciákat, megszervezi a helyi települések, térségek és országok kulturális, történelmi hagyományainak megismerését és az ezeréves kötelékek kutatását. Szilágyi Mátyás, kolozsvári magyar főkonzul elmondta, hogy feladatának érzi a politikai háttér biztosítását. Magyarország minden téren segíti a Kárpát-medencei magyar településeket, jelentette ki. Tordaszentlászlót és környékét Boldizsár Zeyk Imre tanár mutatta be a jelenlévőknek, majd bemutatkoztak a környékbeli és külföldi települések is. /J. J. : Tordaszentlászló. Az Ezeréves Kötelék tagja a község. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./2009. október 5.
Aradi vértanúkra emlékeztek ünnepi istentisztelettel és a történelmi múltat idéző, kiállítással október 5-én, vasárnap Szászrégenben, a belvárosi református templomban. Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul mondott ünnepi beszédet. A templom melletti DIO-Házban Krisztiáni Sándor magyarországi kőszobrász-restaurátornak a 13 aradi vértanúról, illetve a magyar történelem legnagyobb személyiségeiről készített rajzait, kőből faragott mellszobrait tekinthették meg az érdeklődők. /Berekméri Ildikó: Az aradi vértanúkra emlékeztek Szászrégenben. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 5./2009. október 17.
Újraindította az Egyetemi esték előadássorozatot a Sapientia EMTE Európai Tanulmányok Tanszéke Kolozsváron. Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul tartott előadást a magyar–román kapcsolatok alakulásáról az elmúlt húsz évben. A Trianon óta fennálló rendezetlen viszonyok 1989 decembere után is továbböröklődtek. A mai Magyarország minden harmadik állampolgárát rokoni szálak fűzik Erdélyhez, ezért a határon túli magyarokkal való törődés politikája rányomja bélyegét a két ország kapcsolatára. A rendszerváltás utáni új magyar alkotmány előírja: az állam felelős a külhoni nemzetrészekért. Szilágyi Mátyás elmondta: 2001-ben beindult a határon túli magyarok számára a gazdasági támogató és fejlesztési rendszer. /Ördög I. Béla: Magyar–román kapcsolatok az elmúlt 20 év tükrében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17., Helyesbítés. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./2009. október 23.
A Kolozsvári Magyar Operában megtartott díszelőadással kezdődött el október 22-én Kolozsváron az 1956-os magyarországi forradalomra való emlékezés. Szép Gyula, az opera művészeti igazgatója köszöntötte az est díszmeghívottait: Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, Tőkés László EP-képviselőt, a jelen lévő püspököket, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, valamint az Országgyűlés külügyi munkatársait. Az ünnepi műsorszámok között beszédet mondott Markó Béla, Tőkés László és László Attila. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke beszédében először az 1956-os magyarországi forradalomhoz kapcsolódó saját, gyerekkori emlékeit elevenítette fel, majd a diktatúra által több évtizedig elfojtott igazságról értekezett. „Ma, október 22-én Kolozsváron ki kell mondanunk: nem csak az igazság tör át a határon, hanem a forradalom és a szabadságharc is. Nem csak Magyarország forradalmára gondolunk nagy tisztelettel, hanem a saját forradalmunkra is. Hiszen 1956-ban Erdély és Románia magyarsága megpróbálta megvívni a maga szabadságharcát bízván abban, hogy egy nemzet vagyunk. A megtorlás szörnyű volt. Az egész magyar közösség szenvedésével járt, egyetemünket is elvesztettük. Volt, amit azóta vissza tudtunk szerezni, de volt, amit nem. Ma, amikor emlékezünk, tisztelettel adózunk holtaknak és élőknek, akik megszenvedtek a szabadságért és az igazság napfényre kerüléséért”, összegzett Markó. „Az 1956-os magyarországi forradalom félévszázados évfordulóján, 2006-ban karhatalmi terror fojtotta vérbe az emlékezést. A hatalom elvonult díszvendégeivel, hogy önmagával és önmagáért ünnepeljen. Bajosan lehet úgy ünnepelni, hogy azok hazudnak tovább, akik 1956 után is hazudtak. 1989 huszadik évfordulóján is hasonló érzések töltenek el: bajosan lehet ünnepelni, ha az igazságtétel késlekedik, ha Marosvásárhely fekete márciusának igazságát csak mi mondjuk magunknak. Hogy miért befejezetlen az 1956-os forradalom? Mert nem is fejeződhet be addig, ameddig a hazugság dívik. Hazugságra nem lehet jövőt építeni. Legyen a hazugok országából virágzó Magyarország! Nemzetünk emelkedjen fel!” hangsúlyozta Tőkés László EP-képviselő. /Nagy-Hintós Diana: „Tisztelettel adózunk azoknak, akik megszenvedtek a szabadságért” = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./2009. október 23.
Október 21-én megnyílt Kolozsváron délután a Farkas utcai református templomban az Umling kiállítás. Az Umling Lőrinc által alapított festődinasztia örökségét bemutató kiállítás először Székelyudvarhelyen volt látható. Az ottani Haáz Rezső Múzeum támogatásával gyűjtötték össze a nagyrészt kalotaszegi református templomokból származó bútorokat. Szilágyi Mátyás főkonzul rámutatott, az Erdélyben megmaradt értékek egyszersmind az összmagyarság értékei is. Kovács András művészettörténész beszélt az asztalos család élettörténetéről. A tárlat bezárása után a kiállított bútorokat hazaszállítják, hogy karácsonyra már megszokott helyükön díszítsék a kalotaszegi templomokat. /Hover Zsolt: Kolozsvárra érkezett az Umling-hagyaték. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./2009. november 6.
Eleget téve Sorin Apostu polgármester meghívásának, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul is részt vett a kincses város Főterét felavató ünnepségen. A helyszínen tájékozódtam a tüntetés okáról – mondta a diplomata, hozzátéve: személy szerint egyetért a kivonulókkal. – Egyértelmű, hogy jogos az álláspontjuk, ugyanis a magyarság kulturális örökségét érintő eseményről volt szó – fogalmazott. /K. O. : Egyetért a tüntetőkkel Szilágyi Mátyás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./2009. november 7.
A nagyenyedi református temető felső sarkában találhatók a kollégium professzorainak és diákjainak sírjai. Nagy részük alig látható, annyira benőtte azt a parcellát a vadborostyán. Az elmúlt években több próbálkozás történt a sírkert felszabadítása érdekében, a Dr. Szász Pál Egyesület lelkes enyedieket mozgatott meg, a kollégium cserkészcsapata is segített. Idén nagy előrelépés történt, a Szülőföld Alapítvány támogatásával sikerült felújítani Köteles Sámuel síremlékét, a nagyenyedi Dr. Szász Pál Egyesület más forrásokat is megmozgatott, és az említett sír körül restauráltatta a többi sírkövet is. A munkában segítettek a Magyarlapádi Ifjúsági Szervezet diákjai is. A felújított sarkot szerény ünnepség keretében október 31-én tekinthették meg Nagyenyed hagyománytisztelő polgárai. A temetőben Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Egyesület elnöke emlékezett meg a felújított sírokban nyugvó professzorokról. Köteles Sámuel (1770–1831) 1818-ban foglalta el a kollégium bölcsészeti tanszékét. Őt tekinthetjük a magyar filozófiai szakszókincs megteremtőjének. 1830-ban megválasztották az MTA rendes tagjává. Vajna Antal (1804–1876) 1844-től az újonnan felállított pedagógiai tanszék vezetője volt. Az 1849-es pusztulás után Incze Dániellel vállalták az újjáépítést, az oktatás teljes vertikumának visszaállítását. Kasza Dániel (1822–1873) 1855-től természettudományokat oktatott, majd felügyelői teendőket látott el. Rektorprofesszorként a kollégium gazdasági ügyeinek megszervezője és fellendítője volt. Kultúrtörténeti értéket képvisel domborműve miatt Imreh Miklósné Bodola Klára gazdasszony sírja is, ezt is a restaurálták. Szilágyi Mátyás főkonzul szerint az erdélyi örökség emlékhelyeit az anyaországnak támogatnia kell. Nagyenyeden ez sikerült, hamarosan nekifognak a sétatéri diákemlékmű restaurálásának. /Dvorácsek Ágoston: Nagyenyed „Az élettelen ősök szótlan nevelői unokáiknak” Koszorúzás a nagyenyedi tanári sírkertben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./2009. november 10.
Második alkalommal rendeztek Magyar Napokat november 6-8-a között Nagyenyeden. A szervező Dr. Szász Pál Egyesület az első napon a Magyar Közösségi Ház névadójára emlékezett. Arra a két világháború közötti erdélyi magyar politikusra, közéleti emberre, aki hatalmas áldozatot vállalt azért, hogy közösségként is megmaradhassunk, méltatta tevékenységét a cikkíró. Dr. Szász Pál (1881–1954) 55 éve halt éhhalált a börtönben. Rácz Levente, a dr. Szász Pál Egyesület elnöke a hagyományteremtés nemes szándékáról beszélt, majd dr. Szász Pálról, aki többek között 1948-ban utolsó főgondnoka volt a kollégiumnak, és létrehozta a Csombordi Téli Mezőgazdasági Iskolát. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul a mérföldkövekről szólt. A húsz év leltárába több megvalósítás is szerepel, többek között a Mindszenty József-szobor Budapesten, vagy a Márton Áron szobor Kolozsváron és az 56-os emlékmű a Sétatéren. Dr. Benkő Samu akadémikus dr. Szász Pál egyéniségéről értekezett. Márton Áron püspök köré csoportosult felekezeti hozzátartozástól függetlenül a magyar ellenállás, a hasonlóan gondolkodók csoportja. Innen kerültek aztán a vádlottak padjára azok a magyar vezetők, akiknek volt bátorságuk tenni is valamit. Dr. Vekov Károly a Márton Áron per és Szász Pál életének összefüggéseiről tartott előadást. 1946-ban volt egy terv, miszerint mindenképpen meg kell törni a magyar közösség erejét. 198 névből álló listát szerkesztettek, amelyen ott volt Márton Áron, dr. Szász Pál és Balogh Edgár neve is. Kónya-Hamar Sándor Demeter Béla, a kiváló újságíró életéről ismertetett részleteket, aki szintén börtönben halt meg 1951-ben. Másnap a hallgatóság egy része Vetési László kolozsvári református lelkész vezetésével egy egész napos Hunyad megyei kirándulásra indult, megemlékeztek Sipos Pál matematikus, lelkész és filozófus munkásságáról. Este Kelemen Hunor elnökjelölt tartott sajtóértekezletet, majd szüreti bál következett. Rácz Levente eddigi munkásságáért megkapta a Szórványmagyarságért díjat, amit Kelemen Hunor elnökjelölt nyújtott át neki. A harmadik nap a római katolikus egyházé volt. A szentmise után dr. Marton József egyetemi tanár Az Erdélyi Római Katolikus Püspökség ezer éve címen tartott előadást. Dr. Csávossy György könyvét (Hív a harang, Mentor Kiadó, Marosvásárhely 2009.) Jakab Gábor mutatta be. Többek között kifejtette, hogy ebben a munkájában a szerző-költőtárs „harangozásra”, illetve az „igehirdetés” nem könnyű feladatára vállalkozott. Rácz Emese kolozsvári könyvtáros könyvét /Az egykori Nagyenyedi Minorita Rendház könyvtárának régi állománya, Országos Széchényi Könyvtár, Biblioteca Centrala Universitara Lucian Blaga, Budapest–Cluj-Napoca (Kolozsvár, 2009)/ dr. Gábor Csilla egyetemi tanár ismertette. /Bakó Botond: Nagyenyed. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./2009. november 21.
November 20-án emlékezett megalapításának 150. évfordulójára Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében Egyed Ákos EME-elnök megnyitója után a kolozsvári Református Kollégium énekkara, Székely Árpád vezényletével ünnepi műsort adott elő. Üdvözlő beszédében Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke emlékezett, hogy az alapító, Mikó Imre a kulturális nemzeti összetartozás alapjait rakta le. Camil Muresanu akadémikus, a Román Akadémia Kolozs megyei elnöke kitért arra, hogy az EME megalakulását az erdélyi románság ASTRA egyesülete követte. Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, dr. Sólyom László köztársasági elnök levelét olvasta fel, aki szintén hangsúlyozta a kulturális nemzet fogalmának jelentőségét. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul kifejtette, a polgári erőből és szerveződésből megalakult EME elkobzott ingatlanjainak visszaszolgáltatása jogállami probléma, ami egy EU-tagországban nem képezheti vita tárgyát, megoldása pedig a magyar–román kulturális együttműködés egyik hajtómotorja lehet. Markó Béla RMDSZ-szövetségi elnök az EME százötven évének folytonosságot kifejező erejéről beszélt. Monok István, a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója a közgyűjtemények jelentőségét emelte ki. Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke az anyanyelv megóvását közös feladatnak és felelősségnek nevezte. Dáné Tibor Kálmán a „kisebb testvér”, a 124 éves Erdélyi Közművelődési Egyesület elnökeként arra hívta fel a figyelmet, hogy – akárcsak az EME megalakulásakor – a civil akarat napjainkban sem kerülhető ki. Átnyújtották a Gróf Mikó Imre emlékérmeket. A Magyar Tudományos Akadémia részéről Pro Scientia Hungarica érmet adományoztak Benkő Samu történésznek, az EME 1994–2002 közötti elnökének, és Egyed Ákos történésznek, az EME jelenlegi elnökének. Több előadás hangzott el: Görömbei András az EME és az erdélyi magyar tudósok kapcsolatáról, Orosz István Mikó Imrének a Magyar Történelmi Társulat élén betöltött szerepéről, Benkő Samu az EME 1990-es újjászervezéséről, Keszeg Vilmos az EME szakosztályairól értekezett. /Százötven kitartó, lelkes év a magyar tudomány szolgálatában. Jubileumi évfordulót ünnepel az Erdélyi Múzeum-Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./2009. december 4.
Gazdag programmal ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját december 2-án a Házsongárd Alapítvány: a Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja védnökségével zajló rendezvény Kolozsváron a Farkas utcai református templomban Pap Géza erdélyi református püspök áhítatával kezdődött, majd Sipos Gábor főlevéltáros, az alapítvány elnökének köszöntője után a kolozsvári Magyar Pedagógusok Kórusának műsora következett. Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet igazgató díszokleveleket adott át az alapítvány tevékenységéből részt vállaló személyeknek, majd Németh Júlia műkritikus megnyitotta az erdélyi és határon túli képzőművészek munkáiból szervezett kiállítást. Zárásként Gaal György Tört kövön és porladó kereszten című kötetének ötödik, átdolgozott kiadását méltatta Asztalos Lajos helytörténész. Az elmúlt majd fél évezredben a Házsongárdi temetőből Erdély aranykorát idéző pantheon lett, amelyet kötelességünk óvni és a következő fél évezred számára megőrizni – mondta bevezetőjében Németh Júlia műkritikus. Hangsúlyozta: a Tőkés Erzsébet, a Báthory-líceum tanára által tíz évvel ezelőtt elkezdett munka folytatása érdekében anyagi alapokra van szükség, „ezt szolgálja az a több mint félszáz, erdélyi, magyarországi és külföldi képzőművész és műgyűjtő adományából összeállt kiállítás”. A kiállított munkák megvásárolhatók. Gaal György történész elmondta, hogy a kötet első kiadásának 1993–94-ben Pusztuló múlt és fájó jelen a Házsongárdi temetőben alcímet adta, de az ötödik, átdolgozott könyv megjelenésekor örömmel állapíthatja meg: ez az alcím már nem igazán találó. A Házsongárd Alapítványnak köszönhetően sikerült megállítani a további pusztulást, és ebben mindenekelőtt Gergely Istvánné ereje és kitartása rejlik. A Tört kövön és porladó kereszten című kötetet méltatva Asztalos Lajos helytörténész megjegyezte: a könyv egyértelműen mutatja, hogy a történész által végzett munkát tovább lehet, és kell is folytatni. /Ferencz Zsolt: Szilágyi Mátyás: a temetőmentés a közösség élni akarását jelképezi. Tizedik évfordulóját ünnepelte a Házsongárd Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./2009. december 9.
Sas Péter budapesti művelődéstörténésznek a Szent Mihály-templomról készült könyvét /A kolozsvári Szent Mihály-templom és gyűjteménye, Gloria, Kolozsvár/ mutatták be december 7-én Kolozsváron. Beszédében Kovács Sándor főesperes utalt arra, hogy a gyulafehérvári egyházmegye idén ünnepelte alapításának ezredik évfordulóját, illetve 660 évvel ezelőtt bocsátották ki Avignonban azt a búcsúengedélyt, amellyel elkezdődött a Szent Mihály-templom építése. „A XXI. században egyre fontosabb, hogy megismerjük jelképeinket, és közös erővel óvjuk meg ezeket” összegzett Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul. /Nagy-Hintós Diana: Új könyv a Szent Mihály-templomról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./2010. január 19.
Többnyelvű táblák Kolozsváron?
A Mátyás-szoborcsoport sorsáról, táblaügyről, gazdasági válságról tárgyalt pénteken a kincses városban Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete Sorin Apostuval, Kolozsvár polgármesterével.
„Az a jó, hogy tudunk tárgyalni, most már tudunk őszintén beszélni, fel tudjuk vetni a problémákat, és nem borítjuk egymásra az asztalt pusztán azért, mert szóba hozunk egy bizonyos témát” – utalt Gheorghe Funar polgármesterségének idejére Füzes.
„Ha a korábbi időszakokhoz viszonyítunk, ez már előrelépés. Ha azonban ahhoz hasonlítjuk, hogy mit szeretnénk, van még mit fejlődni” – értékelte az utóbbi évek diplomáciáját Magyarország nagykövete. Füzes a találkozót követően arról tájékoztatott, hogy Apostu korrektnek mutatkozott, készségesen válaszolt a nagykövet kérdéseire.
„A polgármester ígéretet tett, hogy júniusban felavatják a felújított Mátyás-szobrot, és azt is megígérte, hogy a többnyelvű táblák ügye is megoldódik” – számolt be tapasztalatairól a nagykövet. Füzes Oszkár egyébként most első ízben találkozott Sorin Apostuval.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kincses városi főkonzulja is megerősítette, 2004 óta lényegesen javultak a diplomáciai kapcsolatok Kolozsváron, de országos szinten is. „Ma már nincsenek tabuk, bármilyen nyitott problémát meg lehet beszélni bármelyik román parlamenti párttal” – hangzott el. Forrás: Krónika (Kolozsvár)2010. január 22.
Ez a nap a magyar kultúráé”
„A Himnusz ünnepe az értékteremtés ünnepe is. Azt az alkotómunkát kell ma értékelnünk, amely megtartja közösségünket, továbbélteti anyanyelvünket, és amelynek köszönhetően környezetünk folyamatosan alakul, változik, gazdagabb és színesebb” – áll Kelemen Hunor kulturális miniszternek a Magyar Kultúra Napjára időzített üzenetében.
A kulturális tárcavezető tegnap Csíkszeredában mondott beszédet a Hargita Megyei Kulturális Központ Garadosi panoráma című kiállításának megnyitóján. Ma Kolozsváron szólal fel a Magyar Kultúra Napja alkalmával szervezett ünnepi műsoron, majd szombaton a székelyhídi rendezvényeket tiszteli meg jelenlétével.
A kultúra követei
A magyar és nemzetközi kulturális élet hat kiemelkedő személyisége: Eszenyi Enikő színművész, Forgács Péter filmrendező, médiaművész, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző, Tarr Béla filmrendező, forgatókönyvíró valamint Juliet Kinchin, a New York-i Modern Művészetek Múzeumának kurátora és Kobajasi Ken-Icsiro japán karmester vehették át tegnap Hiller István oktatási és kulturális minisztertől a Magyar Kultúra Követe címet Budapesten.
Az elismeréssel járó oklevelek átadásával megkezdődött a magyar kultúra ünneplése, Hiller István miniszter pedig újabb állami elismeréseket és díjakat ad át, Budapesten majd Pécsen.
Kultúrpezsgés a határmentén
„Sikeres és bensőséges nyitánya volt a magyar kultúra napjának Nagyváradon, amely váratlanul nagy számú közönséget vonzott” – osztotta meg tapasztalatát Fleisz János. A Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke elmondta, mivel a rendezvénysorozatot közösen szervezik Berettyóújfalu önkormányzatával és a civil szervezetekkel, ezért a rendezvények is kétlakiak, átjárás van közöttük. „Az eddigi rendezvények meghaladták az elvárásokat” tudtuk meg Fleisz Jánostól.
Gyergyói ünnepség
A Gyergyói-medence négy napon át, január 20-23. között zajló rendezvénnyel ünnepli a magyar kultúra napját, közölte Kassay Lajos Péter, a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont igazgatója.
A rendezvények ma a díjkiosztó ünnepséggel folytatódnak, amikor Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök átadja a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. A díjkiosztást a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által bemutatott, Minden jó, ha vége jó című Shakespeare komédia követi ma este 7 órától. A programsorozat utolsó napján, 23-án a marosvásárhelyi Yorick Stúdió színházi előadása, az Emlékszel még...? lesz műsoron.
Kultúrhét Háromszéken
Koncertek, hangversenyek és író-olvasó találkozók révén ünneplik Háromszéken a Magyar Kultúra Napját, amelyhez ezen a héten több rendezvény is csatlakozott. Kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban bemutatták a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó 550. kötetét, Sas Péter Kós Károly képeskönyv című munkáját.
Tegnap és ma Háromszéken lép fel Esterházy Péter író és Dés László zenész, akik Szó és szaxofon címmel tartanak előadóesteket. Ma este 6 órától Sepsiszentgyörgyön, a megyei Könyvtár Gábor Áron termében találkozhat velük a közönség. A rétyi Kováts András Fúvósegyesület zenekara 19 órától a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében ad hagyományos koncertet.
Szatmári rendezvények
Egy hétig tart Szatmár megyében a Magyar Kultúra Ünnepe. A műsorkínálat több mint gazdag, így csak tallózunk belőle. Tegnap este a filharmóniában a Kolozsvári Magyar Opera szólistái Himnusz című előadásukkal léptek közönség elé. Ugyanott holnap a budapesti Jánosi Együttes koncertezik, közreműködik Fátyol Rudolf, Duffek Mihály, Molnár Zsolt és a Consonantia Trio. Január 25-én a püspöki palota dísztermében a nagykárolyi Collegium Régizene Együttes ad koncertet.
Konferencia Udvarhelyen
A székelyudvarhelyi egész hetes rendezvények, a népdalvetélkedő és kiállítások után, ma 10 órakor konferenciával folytatódnak Díszítőművészet Udvarhelyszéken címmel. Hargita Megye Tanácsának Hagyományőrző Központja kiállítótermében Bán Erzsébet, Nyárádi Zsolt, Miklós Zoltán és Bencze Ilona az elő.
A 18 órakor kezdődő gálaesten, a Művelődési Ház nagytermében fellép az Udvarhely Táncműhely, közreműködnek a népdalvetélkedő díjazottjai és kiosztják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat is. Holnap 16 órakor az Udvarhelyszéki Fúvószenekar ad koncertet a Művelődési Ház koncerttermében, míg vasárnap 18 órától a Székelyföldi Filharmónia muzsikál.
Előadás Marosvásárhelyen
A Lórántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem feleségének nevét viselő marosvásárhelyi művelődési egyesület szervezésében a Magyar Kultúra Napja alkalmából holnap délután öt órakor Marosvásárhely büszkeségéről, a 100 éve épült Kultúrpalotáról beszél Keresztes Gyula nyugalmazott városi főépítész, előadást tart Nagy Miklós Kund főszerkesztő, kulturális újságíró, Nagy Attila költő, valamint fellép Lőrinczi György lant- és Sándor Vilmos citeraművész, mindketten a maguk készítette hangszeren játszanak.
Nemzetközi fotótárlat Kolozsváron
„A kiállított műalkotások kimagasló művészeti-esztétikai értéke mellett a magyar-román kulturális közeledés szempontjából különösen fontosnak tartom azt a szimbolikus gesztust, hogy a kiállításra a román kultúra napja (január 15.) és a magyar kultúra napja (január 22.) közti héten, mintegy összekapcsolásként kerül sor” – hangzott el a tegnap Kolozsváron a nemzetközi fotókiállítás megnyitóján.
Szilágyi Mátyás Magyarország kolozsvári főkonzulja úgy véli, hogy a tél témájú tárlat és annak időzítése kéznyújtás „a nemzetük legnemesebb értékeit megtestesítő, egyben az egyetemes emberi értékeket és érzéseket a poétika eszközeivel hirdető két halhatatlan költő, a Magyar Himnuszt megalkotó Kölcsey Ferenc, és a román lelkületet és érzésvilágot a szférák lírai magasságában megfogalmazó Mihai Eminescu között”. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)2010. február 19.
Többnyelvű táblák Kolozsváron
A Mátyás-szoborcsoport sorsáról, táblaügyről, gazdasági válságról tárgyalt pénteken a kincses városban Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete Sorin Apostuval, Kolozsvár polgármesterével.
„Az a jó, hogy tudunk tárgyalni, most már tudunk őszintén beszélni, fel tudjuk vetni a problémákat, és nem borítjuk egymásra az asztalt pusztán azért, mert szóba hozunk egy bizonyos témát” – utalt Gheorghe Funar polgármesterségének idejére Füzes.
„Ha a korábbi időszakokhoz viszonyítunk, ez már előrelépés. Ha azonban ahhoz hasonlítjuk, hogy mit szeretnénk, van még mit fejlődni” – értékelte az utóbbi évek diplomáciáját Magyarország nagykövete. Füzes a találkozót követően arról tájékoztatott, hogy Apostu korrektnek mutatkozott, készségesen válaszolt a nagykövet kérdéseire.
„A polgármester ígéretet tett, hogy júniusban felavatják a felújított Mátyás-szobrot, és azt is megígérte, hogy a többnyelvű táblák ügye is megoldódik” – számolt be tapasztalatairól a nagykövet. Füzes Oszkár egyébként most első ízben találkozott Sorin Apostuval.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kincses városi főkonzulja is megerősítette, 2004 óta lényegesen javultak a diplomáciai kapcsolatok Kolozsváron, de országos szinten is. „Ma már nincsenek tabuk, bármilyen nyitott problémát meg lehet beszélni bármelyik román parlamenti párttal” – hangzott el. Forrás: Krónika (Kolozsvár)2010. február 22.
Széchenyi István a jelenben
Szatmár megye – A150 éve elhunyt gróf Széchenyi István tiszteletére a Széchenyi Emlékévnek nyilvánított idei esztendőben Szatmár megyében is ünnepségsorozattal emlékeznek meg a legnagyobb magyarról.
Gróf Széchenyi István a magyar reformkor nagy vezéregyénisége, politikus, író, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, és a külpolitika megreformálása fűződik. Szatmár megyében Széchenyi-emlékbizottság alakult (Erdei D. István parlamenti képviselő, Szőcs Péter történész, a Szent István Kör elnöke, Kónya László főtanfelügyelő-helyettes, Enyedi István, a Megyei Hagyományőrző Tanács főmunkatársa és Sike Lajos újságíró, az Országos Széchenyi Kör megbízottja, az emlékbizottság ügyvivője), amely öt rendezvénnyel emlékezik meg a legnagyobb magyarról. Az elsőre áprilisban kerül sor, amikor a szatmárnémeti Szent István Kör gróf Széchenyi Istvánra emlékező ünnepi ülést szervez az RMDSZ szatmári székházában. Kortársunk Széchenyi címmel Kereskényi Sándor tanár, politológus tart előadást, majd Sike Lajos újságíró beszámol az április 8-án Budapesten, az Akadémián tartandó országos megemlékezésről. Ezt követően május 3-án gróf Széchenyi István életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílik a Szatmár Megyei Múzeum nagytermében.
A tárlatot a nyár folyamán Nagykárolyba is elviszik, s végül Kőszegremetén is bemutatják. Hogy Széchenyi életét és munkásságát az ifjúság is jobban megismerje, az emlékbizottságSzéchenyi-vetélkedőt rendez középiskolások számára, melynek megyei döntőjére június 4-én kerül sor a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Szeptember 4-én Kárpát-medencei Széchenyi-emlékünnepséget rendeznek Kőszegremetén, ahol Erdély egyedüli szabadtériSzéchenyi emlékműve áll (Emeltetett 1861-ben).Az ünnepség a helyi református templomban kezdődik, ahol Sziszik József lelkipásztor hirdet igét, orgonán játszik dr. Enyedi István, egyházi-zene és néprajzkutató. Majd az ünnepség a falu fölött lévő emlékműnél folytatódik. Köszöntőt mond Csehi Árpád RMDSZ és megyei tanácselnök, és Sike Lajos újságíró. Meghívott előadók: Kelemen Hunor kulturális miniszter, Katona Tamás budapesti történész ny. nagykövet és államtitkár, Péchy Mária az Országos Széchenyi Kör elnöke, Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kenessey Károly a nagycenki Széchenyi múzeum igazgatója, Erdei D. István parlamenti képviselő, Kubik József a Széchenyi Kör nyíregyházi elnöke, valamint Dohi Károly remetei helytörténész. Végezetül pedig október első felében a Széchenyi tiszteletére külön táblával megjelölt emlékfát is ültetnek a szatmári Kossuth-kertbe.
Pándi Annamária. Forrás: erdon.ro