udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
91
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-91
Névmutató:
Szoboszlay Aladár
2006. október 27.
Aradon október 23-án Erdély ’56 címmel emlékeztek az 1956-os magyar forradalomra. Az In Memoriam 1956 Egyesület elnöke előadást tartott a forradalom romániai, ezen belül erdélyi következményeiről, megemlítve a Szoboszlay-pert, majd levetítették az említett perrel kapcsolatos, Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című dokumentumfilmet. Ezután néhány nappal sokan voltak kíváncsiak dr. Vekov Károly, a Babes-Bolyai Tudományegyetem előadótanára Szoboszlay Aladár és az ’56-os magyar forradalom című előadására. Vekov professzor sok újdonságot tartalmazó értekezést tartott. /Kiss Károly: Szoboszlay Aladár és az ’56-os magyar forradalom. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 27./2006. október 28.
Huszonnégy kivégzés ötvenhatért. Az 1956-os forradalom utáni romániai megtorlásról írt az Evenimentul Zilei. Azokban a hónapokban, években több ezer embert tartóztattak le, ha összeadjuk az elítéltek éveit, 1400 börtönesztendő jön ki. 30 embert ítéltek halálra, 24-en végre is hajtották az ítéletet. A lap többek között igen elismerően írt Szoboszlay Aladárról és földalatti pártjáról, ami szellemiségében céljaival jóval megelőzte korát. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./2007. február 28.
Tizenhét évvel a marosvásárhelyi „fekete március” után a Maros Megyei Törvényszék európai elfogatási parancsot adott ki az akkori események következtében elítélt Barabás Ernő ellen. A tíz év szabadságvesztésre ítélt Cseresznyés Pál mellett a márciusi eseményeket követően Magyarországra távozott Barabás Ernőt is ugyanennyi ideig tartó börtönbüntetésre ítélték, a magyar állam azonban egyszer már elutasította kiadatását. Barabás Ernőt Kincses Előd ügyvéd képviseli, aki kijelentette, hogy jogi és politikai hibának tartja a törvényszék eljárását a Barabás-ügyben. Barabás Ernő kegyelmi kérvényét az államelnök elutasította. Kincses Előd szerint furcsa, hogy a Maros Megyei Törvényszék, noha azt is vizsgálja egy párhuzamos perben, hogy a büntetés végrehajtható-e vagy sem, még mielőtt megszületett volna az erről szóló döntés, európai elfogatási parancsot bocsátott ki. Ugyanakkor úgy véli, hogy az RMDSZ vezetősége nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a márciusi eseményekről kiderüljön az igazság. Ugyancsak Kincses Előd képviseli Szoboszlay Aladár családját abban a perben, amelynek célja rehabilitálni az 1958-ban tizedmagával kivégzett Szoboszlay Aladárt. /Antalfi Imola: Kegyelem helyett európai elfogatási parancs Barabás Ernő ellen. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 28./2007. március 15.
Frunda György szenátor átiratban fordult Monica Macovei igazságügyi miniszterhez. Azt indítványozva, hogy kezdődjék el a közös sírba temetett romániai 1956-os mártírok kihantolása és méltó módon, keresztény szertartás szerinti eltemetése. Ehhez elsősorban kivégzettek sírhelyeinek és személyének a beazonosítására van szükség. Romániában eddig nem történt igazságtétel, még erkölcsi sem, azok esetében, akiket 1956-1960 között elítéltek és kivégeztek. A helyzetet nehezíti, hogy a halálraítéltek és kivégzettek listája nem teljes. Azt biztosan lehet tudni, hogy a kivégzettek között van az a tíz vértanú, akiket a kolozsvári katonai törvényszék halálra ítélt /Szoboszlay Aladár és társai/, további öt személyt életük végéig kényszermunkára köteleztek, másik harminc elítéltet pedig szabadságvesztéssel büntettek. Szoboszlayt és társait 1958. szeptember 1-jén a temesvári börtön udvarán végezték ki és valószínűleg a börtön temetőjében vagy a város temetőjében temették el. A hely, ahol ők nyugszanak államtitok most is, tájékoztatott Frunda. Ezekben az években 24 személyt kivégeztek, emlékeztetett Frunda átirata. /G. G. : Az ‘56-os mártírok újratemetését kéri. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./2007. augusztus 25.
1956 erdélyi mártírjai – egy könyvsorozat első darabja /Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely/, melyen Tófalvi Zoltán évek óta dolgozik. Az ún. Szoboszlai-per anyagát tárja az olvasó elé dokumentumokban, bevezetővel megfejelve. Peranyagok sorakoznak időrendben, kihallgatási jegyzőkönyvek, letartóztatási parancsok, kérdések és feleletek. Az őrizetes, a letartóztatott, a megfélemlített tanú szavait nem rögzítették gyorsírással, a kihallgató tiszt fogalmazta át, kénye-kedvére. A feleletekből kisüt a félelem és az akarat, amely előbb vagy utóbb megtörik, töredezik, szétesik. Aligha hihető, hogy saját tikos szervezetét, hitét akárki is egyből felforgató, aljas, bűnös, kriminális stb. jelzőkkel díszítse. Aligha hihető, hogy fél oldalnyi szöveg született két órányi kihallgatás után. Számolni kell a veréssel, fizikai kínzásokkal, a letartóztatott rossz testi állapotával, kivert fogakkal, feldagadt talppal, ronggyá vert vesékkel. A Szoboszlai-per vádlottjait még tessék-lássék sem védték, védhették a hivatalból kirendelt ügyvédek. Tófalvi Zoltán munkája nem volt könnyű, több ezer oldalnyi peranyagot kellett kikérnie, átnézni, válogatni, fényképezéséhez engedélyt szerezni, rendezni. Megdöbbentő a résztvevők tájékozatlansága. Hogyan hihette valaki 1956-ban, hogy besétálhat a sepsiszentgyörgyi fegyverraktárba, ott lefegyverzi a katonákat és fegyverekkel együtt Bukarestbe megy beveszi azokat a kulcsfontosságú létesítményeket? Naivak a szervezők, akik vadidegen embereket beszerveznek. Hogyan gondolhatta Szoboszlai Aladár tisztelendő és Huszár báró, hogy folytonos utazgatásaik szerte az országban nem szúrnak szemet a szekunak? Miért gondolták azt, hogy egy rádiós felhívásra tömegek fogják követni az államcsíny kitervelőit? A Szoboszlai-perben tíz halálos ítéletet mondtak ki, ez volt a legvéresebb retorzió. A Szoboszlai-per forgatókönyve ugyancsak hasonlít a többi koncepciós perre. És mégis 1956 magyar vagy erdélyi, lengyel vagy kelet-német megmozdulások nélkül nincs kelet-európai oldódás, hatvanas évek álszabadsága, sem 1989 rendszerváltása. /Sebestyén Mihály: 1956 erdélyi mártírjai. A szerkesztő előszava. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./2007. november 15.
Aradon a Jelen Házban november 14-én volt az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete, az In memoriam 1956 és a pécskai Kálmány Lajos Egyesület szervezésében az 1956-os megemlékezések utolsó rendezvénye, a Wittner Mária ‘56-os forradalmárral és halálraítéltjével, a FIDESZ jelenlegi országgyűlési képviselőjével tartott találkozó. Az összejövetelnek – váratlanul – egy másik vendége is volt: Ferencz Béla ferences szerzetes (Ervin atya), az 1956-os Szoboszlai-per egyik vádlottja. A rendezvény bevezetőjeként Baracsi Levente aradi református lelkész olvasta fel Albert Camus híres 1956-os írását a magyar forradalomról /A magyarok vére/, Jámbor Ilona, az In Memoriam 1956 Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket. Wittner Mária a forradalomban való részvétel egyéni, emberi vonatkozásaira helyezte a hangsúlyt, harcostársai emlékét felidézve beszélt arról a küzdelemről, amelyet a kivégzett hősök becsületének helyreállításért folytatnak ma is, amikor “még nem valósult meg az igazi rendszerváltás”. Ervin atya, aki a magyar forradalom kitörését Arad közelében, Máriaradnán érte meg deportálásban, ugyancsak személyes élményeiről beszélt, a Szoboszlai Aladárral való kapcsolatáról, amelynek következményeként súlyos börtönbüntetésre ítélték. A találkozót záró utolsó gondolatként Ervin atya így fogalmazott: “hajlandók vagyunk megbocsátani, ha bocsánatot kérnek tőlünk”, Wittner Mária pedig így folytatta: “A hóhér elvárja áldozatai bocsánatát, de ő képtelen megbocsátani. A kérdés: miért kellene megbocsátani, és kinek?” /Az 1956-os aradi megemlékezések zárómozzanata. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 15./2007. december 13.
A kommunizmus legsötétebb időszakát idéző körülmények között mutatta be 1956 erdélyi mártírjai /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című dokumentumgyűjteményének első két kötetét december 12-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári székházában Tófalvi Zoltán. A marosvásárhelyi történész kollégája, a köteteket szerkesztő Sebestyén Mihály alig kezdett hozzá a munkák méltatásához, amikor a lámpák kialudtak, a kitartó áramszünet okozta vaksötétben pedig zseblámpa és gyertya fényénél folytatódott a sötét kor felidézése. Sebestyén Mihály Tófalvi munkáiról azt mondta, „ha valaki szenzációs amerikai stílusú perbemutatásra számít, csalódnia kell. Itt teljesen unalmas peranyagok sorakoznak időrendben, kihallgatási jegyzőkönyvek, letartóztatási parancsok, kérdések és feleletek, az unalomig ismételt kérdések, kitalálás és valóság, politikai fikció, politikai álmodozás, börtönök, börtönőrök, kínzások és lelki gyötrelmek”. Sebestyén Mihály szerint meglepő az a naivitás, amellyel emberek összefogtak, hogy puszta kézzel megdöntsék azt a kommunista diktatúrát. Tófalvi Zoltán négykötetesre tervezett dokumentumgyűjteményének első két darabja a Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész nevével fémjelzett szervezkedés, valamint a Szoboszlai Aladár pécskai római katolikus plébános személyéhez fűződő „összeesküvés” per- és börtönanyagába nyújt betekintést több száz kordokumentum révén. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverését követő erdélyi megtorlás időszaka ez, amelyről a készülő harmadik kötetben a Kolozsváron élő nemzetközi jogász, Dobai István nevéhez fűződő – és súlyos börtönévekkel büntetett – ún. ENSZ-memorandumkísérlet dokumentumai, a záró, negyedik könyvben pedig a megtorlást túlélők visszaemlékezései lesznek olvashatók. Az érmihályfalvi csoport az erdélyi magyarság státusának rendezését tervezgette, e per nyomán három embert végezek ki, többet bebörtönöztek. Tekintve, hogy az 1956-os forradalom másik erdélyi mártírját, Moyses Mártont 57 éve tartóztatták le Kolozsváron, az esten Boér Ferenc színművész a költő három versét szavalta el. Tófalvi Zoltán szerint az erdélyi megtorlást jelentősen fokozta a Kádár János vezette magyar állami és pártküldöttség 1958. februári romániai látogatásán tett bejelentése, miszerint a romániai magyarság sorsát Budapest a román vezetésre bízza, az ellenforradalmárokat pedig meg kell büntetni. /Benkő Levente: Álmok, börtönök, gyötrelmek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./ „Egy nemzedéknek kell kihalnia, és egy újnak kell születnie ahhoz, hogy a magyarországi forradalom minden mozzanata ismertté váljon a nagyközönség előtt” – mondta Sebestyén-Spielmann Mihály az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezésében tartott könyvbemutatón, ahol az érdeklődők Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című sorozatának első két kötetével ismerkedhettek meg. Tófalvi elmondta: a Szoboszlai-per volt a legvéresebb 56 után, hiszen akkor tíz halálos ítélet született. Kutatásai során a szerző rálelt a temesvári börtönben történt kivégzés irataira is. „Az akkori hatalom még arról is gondoskodott, hogy az elítéltek között egyforma arányban legyenek magyarok és románok” – emlékeztetett a szerző, majd hozzátette: Szoboszlai Aladár igyekezett több nemzetiséget is bevonni elképzeléseibe, ortodox papokkal is tárgyalt. /Erdélyi mártírok ‘56-ja. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./2007. december 18.
Október hatodika nem ünnep! A halált nem lehet ünnepelni! Mégis ünnepnek lehet nevezni. Az aradi tizenhárom tábornok az utódok üdvéért vállalta a mártíriumot. Ezen a gyásznapon nem látni szomorúságot az arcokon! Mindenkit a kegyelet indított ide a Maros-partra. A tiltások korszakában nem hangzottak el itt beszédek, de a némán ölelkező tekintetek többet mondtak, mint a legszebb szónoklatok írta Csép Sándor. Az “Aradi tizenhárom” szoborcsoportja 80 évvel ezelőtti szétverése után újra áll. Szomszédságában felépült a Jelen Ház, az aradi magyar kultúra egyik redivivusza... És közeleg október 23-a. Pár nap múlva, november 4-én újabb nemzeti gyász emléke szakad reánk. Hosszú a kivégzettek és súlyos börtönre ítéltek névsora. Szoboszlay Aladár, báró Huszár József, báró Bánffy István, Ábrahám Árpád, dr. Fantanaru Alexandru, Orbán Károly, dr. Kónya István Béla, Tamás Imre, Tamás Dezső, Lukács István József, Ferencz Béla (Ervin atya)... El lehet hagyni ezt a földet? Ezt a földet, amelyet hazává és otthonná szentel annyi nemes áldozat? /Csép Sándor: Év végi merengő. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 18./2008. szeptember 2.
Szeptember 1-jén volt ötven éve, hogy Temesváron kivégezték az erdélyi 56-os elítélteket. A Szoboszlay-per vádlottai közül tíz személyen 1958. szeptember 1-én hajtották végre a halálos ítéletet. Emlékszik-e még a köztudat azok nevére, akik vállalták a diktatúrával való szembefordulást? Álljon itt nevük: Szoboszlay Aladár, Ábrahám Árpád, báró Huszár József, dr. Orbán Károly, dr. Kónya István, dr. Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István, Lukács István. Tervüket – egy romániai Keresztény Munkáspárt létrehozását – nem sikerült megvalósítaniuk, ügyüket elárulták, a résztvevőket bebörtönözték, tízet közülük kivégeztek. De nem a Szoboszlay-per volt az egyetlen 1956 után. Más perekben még öt személy ellen hoztak halálos ítéletet: Sass Kálmánt, dr. Hollós Istvánt, Szígyártó Domokost, Teodor Margineanut és Bíró Károlyt szintén kivégezték. A megtorlás idején tehát Romániában 15 személyt végeztek ki, közülük 10-et a Szoboszlay-ügyben. A vallatások és a börtönbüntetésekben elszenvedett kínzások következtében még 17-en életüket vesztették. 25 évi börtönbüntetésre ítéltek 43 személyt; 20–25 év közöttire 21 embert; 20 évi börtönre 36-ot; 15–20 év közöttire 29-et; 15 évre 57-et; 10–15 évre 24-et; 10 évre 112-őt; 5–10 évre 93-at; 5 évre 43-at; 1–5 évre 43-at; 1 év alatti börtönnel 117 személyt sújtottak. (Az adatok Péterszabó Ilona ‘56 után 57-en... a temesvári perben /Arad, 2002/ című könyvéből származnak.) A halálra ítéltek között volt Orbán István is, akinek gyermekei, unokái 2006. október 23-án, szülőfalujában, Csíkcsomortánban emléket állítottak. Fiát, Orbán Pétert 25 évre, lányát, Etelkát öt évre ítélték, a szintén csíkszeredai Vorzsák Jánost pedig hét évre. Ők azóta is, ma is emlékeznek. De emlékeznek unokái is. Orbán István emlékére, kivégzésének 50. évfordulóján emlékező szentmisét tartottak Csíktaplocán. A család megkoszorúzta a taplocai temetőben a hősök emlékművét, amelyen Orbán István neve is szerepel. /Takács Éva: Fekete betűs gyásznap. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 2./2008. október 18.
1958 a romániai magyarság történetében a véres megtorlásokkal, kivégzésekkel, példátlan retorzióval társuló esztendőként marad meg a közös emlékezetben. A román kommunista diktatúra számára a megtorlásokhoz az impulzust a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 22. és 28. közötti látogatása jelentette. Kállai Gyula 1958. február 24-én Marosvásárhelyen jelentette ki, hogy Magyarországnak a szomszédaival szemben semmilyen területi követelései nincsenek, majd kijelentette, hogy az 1956-os magyar ,,ellenforradalom” elsősorban Románia területi integritása számára jelentett veszélyt. A csúsztatás abban állt, hogy revíziós követeléssel egyetlen program sem lépett fel. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem programjában 16. pontként szerepelt, hogy a magyar kormány nemzetközi fórumokon képviselje a határon túli magyarok ügyét. Kállai Gyula arra is felhívta a ,,román elvtársak” figyelmét, hogy az ellenforradalmárokat példásan meg kell büntetni. Ennek a kijelentésnek azonnali hatása volt: véres kezű magyar gyilkos, Kádár János és kísérete még el sem hagyta az országot, amikor a Kolozsvári Katonai Törvényszék Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök, Csiha Kálmán református lelkész – a későbbi püspök –, Hajdu Géza, Szőcs Ignác, Szentmártoni Bálint Ferenc-rendi szerzetes perében példátlanul szigorú büntetéseket mondott ki: Fodor Pált, Fodor Imre marosvásárhelyi polgármester (1996–2000) édesapját 25 évi kényszermunkára, a többieket 10 és 20 év közötti börtönbüntetésre ítélte. 1958. május 30-án Temesváron tíz személyt ítéltek halálra. Kegyelmi kérvényüket visszautasították, a Nagy Nemzetgyűlés elnöki tanácsa 1958. augusztus 22-én megerősítette a halálos ítéleteket. Ötven évvel ezelőtt, 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében a tíz értelmiségit, köztük dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvédet, kivégezték. Az ötvenedik évfordulón álljon itt a névsoruk: Szoboszlai Aladár magyarpécskai római katolikus plébános, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános, báró Huszár József abafáji földbirtokos – letartóztatásakor Aradon élt –, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvéd, a Nemzeti Parasztpárt egyik Arad megyei vezetője, Orbán Károly mezőmadarasi, nyolc nyelvet beszélő földbirtokos, dr. Kónya Béla István kézdivásárhelyi ügyvéd, Orbán István csíktaplocai tisztviselő, földműves, Lukács István magyarpécskai kereskedő, Tamás Imre csíksomlyói tanító, Tamás Dezső csíksomlyói tisztviselő. A hozzátartozók ma sem tudják, hol nyugszanak szeretteik földi maradványai. Tamás Imre tanító három gyermekének a börtönből kiadták édesapjuk véres foltokkal tele nagykabátját. Szoboszlai Aladár úgy képzelte, hogy Háromszék lesz az általa kidolgozott Keresztény Dolgozók Pártjának és programjának központja. Bérmakeresztapja, Ábrahám Árpád torjai plébános révén a szervezkedés egyik legfontosabb központja Torja lett. A mozgalomnak sejtje működött Kézdivásárhelyen, Csernátonban. Azért fontos, hogy a mozgalom hiteles történetét a Háromszékben közölt sorozat révén elsősorban a megye lakossága ismerje meg. 50 évvel ezelőtt, 1958. október 4-én a nagyvárad-velencei művelődési házban mondták ki az ítéletet az érmihályfalvi csoport perében. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós István volt hadbíró századost, később magyar-francia-latin szakos tanárt halálra, 13 személyt életfogytiglani kényszermunkára és a többieket 5–25 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Sass Kálmánt és Hollós Istvánt 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben végezték ki. Ez volt a legkegyetlenebb per, a túlélők nagy része a börtönből való szabadulás után elhunyt. A Háromszék folytatásokban közli Tófalvi Zoltánnak a Szoboszlai-per anyagát feldolgozó munkáját, emléket állítva Erdély mártírjainak. /Ötvenhat véres megtorlása Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./2008. október 24.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idei megemlékezéseinek az ad különleges aktualitást, hogy ötven éve végezték ki a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai per tíz halálraítéltjét. 2008. december 2-án lesz 50 éve annak, hogy kivégezték az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét /Sass Kálmánt és dr. Hollós Istvánt/, miközben a harmadik halálraítélt, Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész büntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatták. Az 1956-os magyar forradalom eszméivel való azonosulásért 1957. június 27-én a kivégezték Teodor Margineanu görgénykásvai születésű tüzérhadnagyot. 1959. április 20-án – ugyancsak Szamosújváron kivégezték az ozsdolai molnárt, Szígyártó Domokost. 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében 51 éves korában kivégezték a csíkszeredai származású tanítót, Tamás Imrét és féltestvérét, Tamás Dezső pénzügyi tisztviselőt. A megemlékezések sorából kimaradt a nyolc erdélyi magyar származású áldozatnak a felsorolása, akiket Kádár János bíróságai ítéltek halálra. Budapesten az elsőkként kivégzettek közül kettő erdélyi: a marosvásárhelyi születésű Dudás József és a Krassó-Szörény megyei származású Szabó János, a Széna téri harcok legendás parancsnoka /Szabó bácsi/. Mindkettőjüket 1957. január 19-én végezték ki. 1958. május 30-án Temesváron ítéletet hirdettek a Szoboszlai-per 57 vádlottja fölött is: 10 vádlottat halálra, a többit 3 év börtönbüntetéstől életfogytiglan tartó kényszermunkával sújtották. A halálra ítélteket 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Sass Kálmán a kisebbségi és erdélyi kérdés megoldásának kulcsát a kantonális Magyarország és Románia megteremtésében látta. Ő volt az egyetlen, aki súlyos megveretése ellenére a bírósági tárgyaláson minden, belőle erőszakkal kicsikart vallomását visszavonta. Az erdélyi ’56 egyik legnagyobb teljesítménye, hogy a legvadabb terror, diktatúra ellenére a kisebbségi, az erdélyi kérdés megoldására négy terv, alternatíva született. A két, már említett peren kívül dr. Dobai István „ENSZ-memoranduma” az erdélyi magyarság jogfosztását az Egyesült Nemzetek Szervezete elé akarta juttatni, az erdélyi kérdés megoldását a régió Magyarország és Románia közötti megosztásában és a lakosságcserében látta. Fodor Pál Erdély függőleges, azaz a történelmi Máramarostól kiindulva, egész Erdélyt kettészelő megosztásában és ugyancsak a lakosságcserében látta a lehetséges megoldási alternatívát. /Tófalvi Zoltán: 1956 tizenkét erdélyi mártírja. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./2008. október 27.
Október 24-én az 1956-os forradalom és a Szoboszlay-per áldozatairól emlékeztek meg Temesváron a Kós Károly Közösségi Központban, az RMDSZ, a Magyar Nőszövetség és Partium-Bánáti Műemlékvédő Egyesület szervezésében. Szász Enikő TMNSZ-elnök, Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke és Vicze Károly történész elevenítették fel 1956 októberének magyarországi és romániai eseményeit. A találkozóra eljött Szoboszlay Aladár egyik személyes ismerőse, Jánosi Andor és a Szoboszlay-per egyik élő szemtanúja, Gazsó János. Jánosi Andor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szoboszlay-pernek bánsági áldozata is volt, Szombati András temessági harangozó személyében. A Szoboszlay-perben elítélt Szombati András a kommunista gulág egyik munkatáborában veszítette életét. Gazsó Jánost akkori vállalata kötelezte rá, hogy részt vegyen a Szoboszlay-per 24 vádlottjának nyilvános perén. A szemtanú elmondta, este 10 órakor kezdődött a per és hajnali három óráig tartott. Szoboszlay Aladár katolikus pap csak részben fogadta el a vádak jogosságát és az utolsó szó jogán annyit mondott: megnyugszik Isten akaratában. A nyilvános tárgyaláson megfélemlítés céljából főleg temesvári magyaroknak kellett részt venniük. /Pataki Zoltán: ’56-os megemlékezés Temesváron. Megszólalt a Szoboszlay-per egyik szemtanúja. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 27./2009. május 22.
Tófalvi Zoltán /sz. 1944. márc. 24./ marosvásárhelyi író, történész Korondról származik, behatóan tanulmányozta a fazekasok életét, munkáját. A Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán magyar–történelem szakon szerzett képesítést, majd a Kolozsvári BBTE történelem–filozófia szakán tanult. Később A Hét és az Erdélyi Napló hetilapok és a Román Televízió magyar szerkesztőségének munkatársaként dolgozott. Számos riport- és tanulmánykötete jelent meg. Kutatási területe a korondi népi fazekasság, valamint az 1956-os események és azok következményei. 1982. október 30-án tartották nála az első házkutatást. Az irodalmi alkotásnál is súlyosabb bűnnek számított néprajzzal foglalkozni Tófalvi tanulmányt ír a beszervezés „menetrendjéről”. A kiszemelt ügynöknek saját kezűleg kellett megírnia a beszervezési kötelezvényt, azt utána le is gépelték, amit az ügynöknek szintén alá kellett írnia. A jelentések zömét az információk alapján ugyan a tartótiszt – a „forrás” fedőnevét is feltüntetve – összegezte, de a Szekuritáté gondoskodott arról, hogy a dossziéban a saját kézzel írt jelentések is legyenek. Tófalvi úgy érzi, a kommunista diktatúra ellen lázadók történetének megírása, a periratok közzététele a legsürgősebb feladatok közé tartozik. A román történetíráshoz viszonyítva nagy a lemaradás. Eddig több százezer oldal periratot, az 1956 utáni hazai perekhez kapcsolódó dokumentációt olvasott át, fordított románról magyarra. Ezekből látja, milyen meghatározó, központi személyiség volt Márton Áron püspök. Abszolút tekintélynek számított. Dobai István nemzetközi jogász háromszor járt Márton Áron irodájában, hogy kikérje a tanácsát az általa összeállított ENSZ-memorandumról, annak ellenére, hogy református főgondnok volt. A később kivégzett Szoboszlai Aladár plébános is Márton Áronnak akarta megmutatni a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, a román–magyar konföderációt meghirdető elképzeléseit. Márton Áron a huszadik század egyik legjelentősebb magyarja volt. Tisztán látta az eseményeket, összefüggéseket. Tófalvi tízkötetesre tervezi az 1956-os eseményekhez kapcsolódó sorozatot, és ebből három jelent meg. A következők: a hazaárulási perekről négy kötet szól: az első a Szoboszlai-, a második az érmihályfalvi, a harmadik a Dobai-csoport, a negyedik a Fodor Pál és Csiha Kálmán és három Ferenc-rendi szerzetes pere, és lesz egy ötödik kötet, amelyben a túlélőket szembesíti a dokumentumokkal. Előkészületben van a negyedik és ötödik kötet. Ez lesz az első sorozat. A második sorozatban a Bolyai Tudományegyetem megszüntetéséhez kapcsolódó peranyagot dolgozza fel. Külön kötet tartalmazza majd Moyses Márton és Szokoly Elek, illetve a határon átszökött két fiatal perét. Tófalvi foglalkozik az unitárius egyház lefejezésével és az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének a perével is. A következő kötet a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének pere, 59 diákot, tanárt ítéltek el. Külön kötet foglalkozik majd a kolozsvári teológiai intézetben lezajlott eseményekkel. Lesz egy összefoglaló kötet a székelyföldi, szovátai, gyulakutai szervezkedésekről, amelyek közvetlenül a forradalom napjaiban, illetve utána zajlottak. 2006. december 17-én éjszaka betörtek Tófalvi lakásába. Feltűnő, hogy egy betörőt miért érdekelnek az 1956-os eseményekhez kapcsolódó levéltári dokumentumok? A megmaradt dokumentumokat, több tízezer oldalt szétszórtak a lakásban. Három hónapig tartott, amíg valamennyire rendszerezni tudta. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el. Most már azért beszél minderről, mert nem tartja otthon az anyagait. /Máthé Éva: Requiem a meghurcoltakért. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./2009. május 28.
Az 1958. május 30-i bírói ítélet alapján halálra ítélt, majd kivégzett Szoboszlay Aladár egykori római katolikus lelkipásztor ügyében perújrafelvételt kezdeményezett Kincses Előd. A marosvásárhelyi ügyvédet Szoboszlay nővére, a Budapesten élő Szabó Emilné Szoboszlay Alexandra kereste meg, hogy rehabilitáltatni szeretné igazságtalanul kivégzett fivérét, akinek haláláról csak 1989. decemberében szerzett tudomást. Addig sem róla, sem a per többi kivégzettjéről nem tudtak a hozzátartozók semmi bizonyosat, ahogy még most sem tudják, hol vannak eltemetve. A 2007. januárjában elindított perújrafelvételt azzal a magyarázattal utasították vissza, hogy az ország akkori törvényei szerint a bíróság jól döntött, tehát nem indokolt a rehabilitáció. Kincses Előd megfellebbezte a döntést, a fellebbezés tárgyalását a jövő héten tartják. „Ha helyet adnak a perújrafelvételnek, az precendens értékű lesz, hiszen akkor az a Szoboszlayval egy időben halálra ítélt és kivégzett másik kilenc áldozat rehabilitációját, illetve annak a 47 személynek a kárpótlását is maga után vonja, akiket börtönre, illetve kényszermunkára ítéltek ebben a perben” – magyarázta az ügyvéd. Románia az egyetlen ország a posztkommunista államok közül, ahol még nem történt meg a kommunizmus áldozatainak a rehabilitációja, Kincses bizakodik: az Európai Unió tagállamaként Romániában is elérkezett az ideje, hogy szembenézzenek a múlttal. A Szoboszlay-per iratait, a magyarországi 1956-os forradalom romániai visszhangjának áldozatairól az adatokat Tófalvi Zoltán gyűjtötte össze és egy részét a Mentor Kiadónál megjelentette. A szabadságvesztésre ítélteket 1964-ben kegyelemben részesítették, de a büntetés és annak következményei ma is érvényesek. /Antal Erika: Perújrafelvételt kér Kincses. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./ A per újratárgyalását Ana Covrig bíró elutasította. Azzal indokolta döntését, hogy a katonai törvényszék jogosan járt el. „A bírónő ráadásul az 1968-as Büntető Törvénykönyvre hivatkozik, holott az ügy azelőtt tíz évvel történt” – részletezte Kincses Előd. „A vagyonelkobzás ma is érvényes, ami azt jelenti, hogy még a leszármazottak sem kaphatják vissza azt, amitől a kommunista rendszer megfosztotta apjukat, nagyapjukat. Felfoghatatlan, de nálunk ők még mindig bűnösöknek számítanak” – mondta Kincses. Amennyiben Romániában elveszítené a pert, Szabó Emilné és jogi képviselője a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulna. /Szucher Ervin: Szoboszlay Aladár rehabilitálását szeretné a kivégzett testvére. = Krónika (Kolozsvár), máj. 28./2009. június 4.
A június 3-i tárgyalás után június 4-én hirdet ítéletet a bukaresti Legfelsőbb Ítélőtábla és Semmítőszék a Szoboszlay-per felülvizsgálati kérelmének elutasítása ellen benyújtott fellebbezés ügyében. Kincses Előd ügyvéd elmondta, a perben eljáró ügyész egyetértett ugyan a fellebbezők azon álláspontjával, miszerint a kommunista rendszer törvénytelen és embertelen voltát megállapították, és ezt a tényt a katonai törvényszék nem vette figyelembe, de azt is igazolni kellene, hogy „nem szervezkedtek Szoboszlayék a Román Népköztársaság ellen”. Szoboszlay Aladár római katolikus lelkipásztort az 1958. május 30-án hozott halálos ítélet alapján tíz társával együtt kivégezték. /Sz. A. : Szervezkedett Szoboszlay? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./2009. június 5.
Jóváhagyta a perújrafelvételi kérelmet a legfelsőbb bíróság az 1958-ban politikai okok miatt kivégzett Szoboszlay Aladár katolikus pap ügyében. Az ügy újratárgyalása Kolozsváron lesz. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki Szoboszlay testvérének felkérésére vállalta a jogi képviseletet, elmondta: a legfelsőbb bíróság döntése értelmében a kommunista katonai törvényszéken Szoboszlay ellen „koncepciós eljárás keretében” felhozott bizonyítékokat most újra kell vizsgálnia a kolozsvári táblabíróságnak. /Jóváhagyott perújrafelvétel a Szoboszlay-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./2009. június 24.
A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék júniusi döntése értelmében perújítás lesz az 1958-ban ártatlanul kivégzett Szoboszlay Aladár ügyében. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd szerint ez precedensértékű lehet a kommunizmus által meghurcolt emberek ezrei számára. A román politikai osztály szégyene, hogy húsz év után sem lehet ezeket a pereket felülvizsgálni, erre –egyedül a posztkommunista európai államok közül – megfelelő törvényt nem hoztak. /Szondy Zoltán: „Bűnös rendszer ellen szervezkedni nem bűn” . = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 24./2009. július 2.
Perújítás lesz az 1958-ban ártatlanul kivégzett Szoboszlay Aladár ügyében. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd elmondta, Szoboszlay Aladárt és társait a kolozsvári katonai törvényszék ítélte halálra, Macskási Pál vérbíró által vezetett tanács mondta ki a 11 halálos ítéletet, melyből tízet végrehajtottak. Ezenkívül még 46 embert ítéltek hosszú börtönbüntetésre. A román politikai osztály szégyene, hogy húsz év után sem lehet ezeket a pereket felülvizsgálni. Kincses nehezményezi, hogy ezzel nem törődött az RMDSZ. /Szondy Zoltán: Perújítás Szoboszlay Aladár ügyében – Interjú Kincses Előd ügyvéddel. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 2./2009. november 8.
Az 1956. októberi magyar forradalomra emlékezve a medgyesi Kolping Egyesületben Harai Pál nyugalmazott plébános, volt börtönviselt pap a diktatúra börtöneiben elhunyt papokról tartott rövid előadást. A gyulafehérvári főegyházmegye közel száz börtönviselt és meghurcolt papja közül már csak néhányan élnek. Az egyházmegye papságának közel egyharmada ilyen vagy olyan formában szenvedő alanya volt a kommunista rendszernek. Harai Pál a gyulafehérvári főegyházmegye börtönökben elhunyt papjait sorolta fel: 1. Dr. Boga Alajos abban az időben az egyházmegyét vezette. 1950. május 10-én tartóztatták le. Ítélete ismeretlen. Több mint négyévi rabság után a máramarosi börtönben hunyt el 1954. szeptember 14-én. Sírja a szegények temetőjében ismeretlen. 2. Sándor Imre kanonok vette át az egyházmegye vezetését 1950. május 10-én. 1951. március 10-én őt is letartóztatták. Az ő ítélete is ismeretlen. 1956. február 4(5)-én halt meg a Ramnicu Sarat-i börtönben. A hírek szerint megfagyott. Sírja ismeretlen. 3. Dr. Maczalik Simon Győző titokban felszentelt püspök csak néhány hónapig vezethette az egyházmegyét. 1951. augusztus 24-én a zsilavai börtönbe került bírói ítélet nélkül. Kétévi raboskodás után 1953. augusztus 17-én halt meg a börtönben. 1966-ban kiásták holttestét és a gyulafehérvári székesegyház kriptájába temették el. 4. Gajdátsy Árpád Bélát, a teológia rektorát Sándor Imre püspöki helynökkel egy napon tartóztatták le 1951. március 10-én. Gajdátsyt kémkedés és hazaárulás vádjával 25 év kényszermunkára ítélte a bukaresti hadbíróság. A nagyenyedi börtönben halt meg 1952. szeptember 14-én. Sírja ismeretlen. 5. Fekete János kézdi-orbai főesperest 1950 májusában tartóztatták le. Brassóban, Ghenceán és Targu-Jiuban volt bezárva. 1952. március 25-én halt meg a börtönben. Halála után több mint egy hónappal sikerült a holttestét az egyik bukaresti klinikáról kilopni és Gelencére hazaszállítani. Amikor a Szekuritáté ezt megtudta, nem szállították vissza, de sürgősen el kellett temetni. 6. Ábrahám Árpád altorjai plébánost 1957-ben tartóztatták le a Szoboszlay-per vádlottjaként Temesváron. Halálra ítélték, 1958. október 11-én tíz másik vádlottal, köztük Szoboszlay Aladár temesvári egyházmegyés pappal együtt kivégezték. Sírja ismeretlen. 7. Ambrus Györgyöt 1956. március 18-án tartóztatták le. Hat év börtönre ítélték. Peripraván, a Duna Chilia-ágán, a börtönhajón halt meg 1960. február 18(?)-án. Szemtanúk szerint megfagyott, holtteste napokig a hajó fedélzetén volt. Sírhelye ismeretlen. 8. Pálfi János jobbágyfalvi plébánost 1958-ban, 84 éves korában tartóztatták le és gyorsított eljárással öt év börtönre ítélték. A marosvásárhelyi börtönben halt meg 1958. november 6(?)-án. Sírja ismeretlen. 9. Bokor Sándor erzsébetbányai plébános 1972. június 5-én gyanús körülmények között eltűnt. Egyesek szerint halálának politikai háttere is van. Kolozsváron temették. /Papp Judit: A kommunizmus vértanú papjai. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 8./ Megjegyzés: csak a gyulafehérvári főegyházmegye papjait sorolta fel. A többi erdélyi egyházmegyének is vannak börtönben elhunyt papjai, így például dr. Bogdánffy Szilárd /Feketetó, 1911. febr. 21. – Nagyenyed, 1953. okt. 2./ püspök, Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. – Jilava, 1952. dec. 6./ szatmári megyéspüspök.2009. december 10.
A közigazgatási bíróságon fellebbezte meg a marosvásárhelyi városi tanács szeptember 10-én hozott határozatát Kincses Előd ügyvéd, aki Tőkés László jelenlegi európai parlamenti képviselő nevében vétózta meg a Stefan Gusa szobrának felállítására vonatkozó döntést. A marosvásárhelyi ügyvéd az egyetemes emberi jogok nyilatkozatára hivatkozott, ami szerint háborús bűnösnek nem lehet emlékművet állítani. Kincses Előd Szoboszlay Aladár ügyében is perújrafelvételt kért, illetve a két, még élő társvádlott – Orbán Péter és Ferencz Ervin – tanúként való meghallgatását kezdeményezte. Ez január 18-án lesz. /Antal Erika: Pert indított Kincses Előd a Gusa-szobor ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./