udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 83 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-83

Névmutató: Veress Péter

2005. július 31.

Az 1956-os forradalom leverése után az egész Kárpát-medencei magyarságot sújtotta a megtorlás. Lipcsey Ildikó az erdélyi magyarságot ért megtorlást foglalta össze, felsorolva a nagyobb pereket. Kolozsváron 1956 októberében új diákszövetséget alakítottak, erről tudomása volt a pártszervezetnek. Október 24-én azonban a diákszövetségi gyűlés természetszerűen átváltott a magyar forradalommal való szolidaritás gyűlésévé. Október 25-én letartóztatták a gyűlés három résztvevőjét, Balázs Imrét, Tirniván Arisztídet és Walter Frigyest. Az előző kettőre 7-7 évi fegyházra ítélték. November 17-én Várhegyi Istvánnal az élen letartóztatták a diákszövetség vezetőit, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt és Nagy Benedeket. Temesvárom 2500 diákot tartóztattak le, végül 30, többségében román diákot ítéltek 3 hónaptól 8 évig terjedő fegyházra. Bukarestben is megmozdultak a diákok. 1957 májusában Paul Goma írót a bukaresti diákok tervezett sztrájkja miatt elítélték. 1956-tal volt kapcsolatos a szász írók 1959-es brassói pere, Schönfeld aradi főrabbi pere, Piesch Miklós, Blumenthál Pál pere, Teodor Margineanu román katonatiszt pere, aki a magyarországihoz hasonló felkelést akart kirobbantani Romániában. A perek történetét csak részben tárták fel Romániában. Megközelítő adatok szerint a perek 35 ezer embert érintettek. 30 személyt kivégeztek. Kb. 40-50 ember a bántalmazásokban vesztette életét. 1957 a nagy letartóztatások időszaka volt, emiatt Szamosújváron, a 3000 férőhelyes börtönben 10 ezren raboskodtak. A politikai elítéltek 80 %-a magyar volt. Itt és Jilaván működtették a „megsemmisítő részleget”. A Bolyai Tudományegyetemen 20-30 ítélet született. Az egyházakat is támadták. Erdővidék és Homoród mente unitárius papságának fele került börtönbe, családtagjaikkal együtt „szervezkedés” és „ellenséges elemek támogatása” címen. A kolozsvári Protestáns Teológia unitárius karán 3 tanárt és 15 diákok ítéltek el. A Nyárád mentén szintén egyház emberek kerültek a vádlottak padjára. A Csíkszeredai Főgimnázium tanárát, Puskás Attilát és társait – tanárokat, diákokat, 11 főt – ítéltek el. Nagyváradon diákok megalakították a Szabadságra Vágó Ifjak Szövetségét /SZISZ/. Ebből nagy pert csináltak, 1981-ben folytak a letartóztatások. A 151 letartóztatottból 57 főt elítéltek. Sepsiszentgyörgyön diákok Székely Ifjak Társaság /SZIT/ néven alakítottak csoportot, őket 1958-ban tartóztatták le, 1959-ben az 50-60 elítéltet a hírhedt brailai nagyszigetre vitték. A kizárólag munkás fiatalok által alapított Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ perben 1500 személy volt érintve, 76 ítélet született. A temesvári diákok perében 32-en szerepeltek. Szilágysomlyón 5 főt börtönöztek be, Szászrégenből 24 ember ellen indult eljárás. Kolozsváron az Illegális Kommunista Ellenes Szövetség /IKES/ 35 fiatalkorú rendszerellenes szervezkedés volt. A Kis-Küküllő menti szervezkedésnek 6 vádlottja volt. 1958-ban Bencze György református lelkész be nem jelentett vadászpuskája miatt terrorcselekményre való késztetés vádjával 20 év nehézbörtönt kapott. 1958 júliusában letartóztatták Fülöp G. Dénes református lelkészt, 11 évre ítélték, 1958 augusztusában Cseterki János lelkészt tartóztatták le, ugyanebben a hónapban Harai Pál brassói káplánt az EMISZ perben fel nem jelentés címén 10 évre ítélték. Ebben az évben további egyházi személyeket ítéltek el. Három nagy pert emelt ki Lipcsey Ildikó: a Szoboszlay és társai ügyét 1958. április-május hónapban tárgyalták. A vádirat szerint 1950-ben Keresztény Munkapárt néven szervezetet hoztak létre, hogy fegyveres lázadást készítsenek elő. A Szoboszlay-féle szervezkedés a többpártrendszer és a szocialista rendszer eltörlésének igényét hordozta magában. Magyarországgal szoros szövetségi rendszert akartak kialakítani. Az erdélyi kérdés megoldását a két ország államszövetségében látták. A szervezkedésnek román tagjai is voltak. A Szoboszlay-perben 200 személyt tartóztattak le, köztük lelkészeket, szerzeteseket, 57 főt ítéltel el, köztük tíz főt halálra, a kiszabott börtönévek száma:1300 év. A másik nagy per az érmihályfalvi csoport ügye. Vezetőjüket, Sass Kálmán református lelkészt 1958. február 19-én tartóztatták le. Az érmihályfalvi csoport ügyében 31 főt ítéltek el, ebből kettő halálos ítélet volt, amit Sass Kálmán református lelkészen kívül dr. Hollós István egykori hadbíró századoson végrehajtottak. A harmadik nagy ügy a „kilencek”, vagyis az ENSZ-memorandum megfogalmazóinak és terjesztőinek ügye, akik 1956-ban az erdélyi kérdés megoldását vetették fel. Három álláspont volt: 1. Márton Áron római katolikus püspök és Dobri János református teológiai tanár Erdély Magyarországhoz csatolását tartotta helyesnek. 2. Jordáky Lajos és Pásztay Géza a független Erdély gondolatát támogatták. 3. Dobai István, a református egyház világi gondnoka Erdély kettéosztásában és lakosságcserében gondolkodott. Mindannyian úgy látták, méltányos megoldást. A Dobai István által elkészített memorandumot az akkori erdélyi magyar társadalom szinte valamennyi képviselője ismerte és véleményezte, de ismerte Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Illyés Gyula, Veres Péter és Sinka István is. A per során 16 személy ellen indult eljárás. 1957 márciusi letartóztatásuk után valamennyien fenntartották véleményüket. A per vádlottjaiból ketten a kínzásokba belehaltak, Dobait és Varga László tiszteletest életfogytiglanra, a többieket 25 és 5 év közötti börtönre ítélték. Dobait és hat társát a hazaárulóknak fenntartott börtönbe vitték, ahol a 400 elítéltből csak 40 maradt életben az elszenvedett kínzások, az éhezés és orvoshiány miatt. A Magyarország elleni szovjet katonai intervencióban Románia és Csehszlovákia készségesen részt vett volna, de Hruscsov erre nem tartott igényt. Azonban szovjet katonai egyenruhába öltöztetett román katonaság részt vett a szovjet intervencióban. A román titkosszolgálat – román szakemberek szerint – bekapcsolódott a magyar eseményekbe. Cristina Troncota történész, a hadtudományok doktora a román titkosszolgálatok történetével foglalkozó monográfiájában külön fejezetet szentelt ennek a kérdésnek. Ő is és mások is ketté választják a kérdést: a román titkosszolgálat beavatkozása a forradalom előtt és a beavatkozás a forradalom után. 1956 nyarától kezdődően a Securitate hamis osztrák, nyugat-német, francia és olasz útlevéllel ügynököket küldött Magyarországra, magyarul jól beszélő személyeket, akik a gyűjtött információkat Bukarestbe továbbították, onnan pedig a szovjet titkosrendőrség rendelkezésére bocsátották. 1956 november végi látogatása alkalmával Bodnaras felajánlotta segítségét az ÁVH újraszervezésére. Többszáz magyarul tudó szekuritate-alkalmazott érkezett Magyarországra, irányítójuk Einhorn Wilhem /Vilmos/ volt, aki fedéssel tartózkodott Budapesten, mint a román nagykövetség tanácsosa. Troncota irányt mutatott a román és magyar történészeknek, érdemes lenne ebben az irányban kutatni. /Lipcsey Ildikó: A forradalom hatása és következményei Erdélyben. = Erdélyi Magyarság (Budapest). 2005. július-szeptember/

2005. augusztus 29.

Az Erdélyi Művészet, a Székelyudvarhelyen megjelenő időszakos kiadvány – főszerkesztője Veres Péter – 2005. évi 2. száma a 80 éves Kusztos Endrét köszöntötte. Lőrincz Ildikó a Korunk Galériában rendezett József Attila-emlékkiállításról írt. Murádin Jenő folytatta a Festőnők az erdélyi művészetben című sorozatát. Olvashatjuk továbbá a lapban Bíró József Erdélyi kastélyokat bemutató sorozatának II. részét, valamint az idei Communitas ösztöndíjasok névsorát. /Erdélyi Művészet. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./

2006. március 18.

Az Erdélyi Művészet, a Székelyudvarhelyen megjelenő művészeti folyóirat /főszerkesztője Veres Péter/ 22. számában Kincsek röjtökben címmel Kovács Árpád, a kortárs magyar művészet különböző műfajokkal kísérletező képviselője és a néhány évvel ezelőtt elhunyt budapesti Veress Pál festő- és grafikusművész életútját, művészi pályáját mutatja be. Szűcs György budapesti művészettörténész a Nagybánya-jelenséget elemezte. Kozma Erzsébet (1879–1973) „szobrásszá válásának és életútjának néhány biztosabb adatra támaszkodó földerítését” tűzte ki céljául Murádin Jenő. Öt kolozsvári festő, Fülöp Antal Andor, Incze János Dés, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor és Szolnay Sándor munkáiból 2005 őszén Budapesten rendezett kiállításról Sümegi György művészettörténész írt. A lap közölte továbbá Bíró József erdélyi kastélyokat bemutató sorozatának IV. részét, valamint a 2005. évi EMKE-díjasok névsorát. /Művészsorsok az Erdélyi Művészetben. Kultpárlé. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./

2006. május 16.

Nagyvárad és Berettyóújfalu sikeres közös pályázatának eredményeként találkozhattak május 15-16-án Nagyváradon, Bihar megye székhelyén az említett két város könyvtárosai. A tanácskozásnak helytörténeti gyűjtemények kialakítása volt a központi témája. Tavaszi Hajnal, a Nagyváradi Ady Társaság ügyvezetője, a rendezvény egyik szervezője azt hangsúlyozta, hogy napjainkban a helytörténethez kapcsolódó kötetek, kéziratok a legkeresettebbek a tékákban, jóllehet épp ezeknek a kiadványoknak a feldolgozása akadozik leginkább. A marosvásárhelyi Teleki Tékából érkezett Spielmann Mihály beszámolt arról, hogy a Teleki Téka Alapítvány jóvoltából megújult az erdélyi intézményt befogadó ingatlan, bővült a könyvtár számítógép-állománya és hogy a Borsos Tamás Egyesület fiatal és jól képzett történészekből álló tagsága záloga a jövőbeli szakszerű munkának. /Gurzó K. Enikő: Könyvtárosok a történetírásról. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 16./ Emlékeztető: készült ilyen útmutató, Veres Péter székelyudvarhelyi muzeológus a szerzője: Segédlet falumonográfia írásához. /Oláh István: Csűrkapuk nyikorgásának fölöttébb hasznos voltáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1999. dec. 15./

2006. május 20.

A Székelyudvarhelyen megjelenő képzőművészeti szaklap, az Erdélyi Művészet – főszerkesztője Veres Péter – idei első számának címlapján Feszt László Hajnal című munkájának részlete látható. A Marosvásárhelyen megrendezett Bordi András emlékkiállításról Nagy Miklós Kund, a szecessziós szépségeket bemutató kolozsvári tárlatról pedig Murádin Jenő írt a folyóiratban. Veres Péter a 18. század neves festője, Veress Mátyás életét és munkásságát elemezte. A 2006 január elsején elhunyt Andrássy Zoltán festőművészt Németh Júlia búcsúztatta. /Képzőművészet Erdélyben tegnap és ma. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./

2006. október 21.

Az 1956-os magyarországi forradalom erdélyi vonatkozású eseményeire emlékeztek írók, költők a marosvásárhelyi Bernády-házban, a Látó című irodalmi folyóirat októberi számának bemutatója alkalmával. Gálfalvi György, a Látó főszerkesztője emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi folyóirat elődje, az Igaz Szó, az ’50-es években jelentős szerepet játszott a magyarság irodalmi-politikai életében. „Csalódott vagyok, mert nincs kinek átadni a megemlékezés hagyományait, az ünnep jelentősége elszürkült, átszövi a politika hálója” – jelentette ki Pomogáts Béla, akit hat hónapra internáltak a forradalom leverése után. Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, aki egy évet töltött rácsok mögött, ’56-os vonatkozású verseiből olvasott fel. A hét év börtönbüntetést letöltött, Kolozsváron élő Dávid Gyula irodalomtörténész rámutatott: „Válaszút nem volt. Amikor mindannak, amiről meg voltam győződve, az ellenkezője ment végbe, csak olyan mértékig illeszkedtem be a kint talált világban, amennyire tisztességgel és a magam korábbi eszményeihez híven tehettem”. Viski András író, költő, dramaturg úgy érzi – bár 1957-ben született –, megfogantatása pillanatában a forradalom gyermeke lett. Édesapját, Viski Ferenc református lelkészt, feleségével és hét gyermekével együtt, mint „horthysta, felforgató elemet”, a román Gulágra száműzték. Kántor Lajos irodalomtörténész a korabeli lapok, folyóiratok tematikáját ismertette, kiemelve, hogy az „új Korunkért” emelt szót Gáll Ernő, Veres Péter, Szentimrei Jenő és Turnovszki Sándor. Kántornak az a véleménye, hogy egykori tanárának, Szabédi Lászlónak az öngyilkossága visszavezethető az 1956-os eseményekre is. – Ötvenhat hősei lassan mind elmennek közülünk, a legendás pesti srácok is közelítenek hetvenedik életévükhöz – idézett könyvéből a magyarországi Kozma Huba. Ő Pongrátz Ödönről, a Corvin köz főparancsnokának, Pongrátz Gergelynek a bátyjáról jelentetett meg nemrégiben könyvet. „Ödön vette föl az öccse kezéből kiesett lyukas zászlót, hazaköltözött Amerikából, és most már ő fogadja a Kiskunmajasi Ötvenhatos Múzeum látogatóit...”. Páll Lajost 1956-ban hat év börtönre ítélte az akkori hatalom. Versei híven tükrözik a rabság szenvedéseit, megaláztatásait. /Nánó Csaba (Marosvásárhely): Látó-bemutató és emlékezés ’56-ra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

2007. január 20.

Megjelent az Erdélyi Művészet 25. száma. A lapindító Veres Péter sem remélte, amikor évekkel ezelőtt Székelyudvarhelyen létrehozta hiánypótló kiadványát, hogy elérkeznek a VII. évfolyam 3. számához. Művészettörténész, műkritikus, művészeti író munkatársak színvonalas írásaikkal tartják fenn az interneten is olvasható, sokfelé eljutó lapot. Ebben a számban Kovács Árpád a Kolozsvárról Magyarországra települt, de szülőföldjéhez azóta is sok szállal kapcsolódó Kádár Tibor festőművész „kalotaszegi” képeiről írt. Németh Júlia egy nemrég elhunyt keramikus, Szabó Bokor Márta hagyatékát méltatta. Incze László a kézdivásárhelyi múzeum képzőművészeti gyűjteményéről közöl összefoglalót. Folytatódik a lapban Biró József Erdélyi kastélyok sorozata, amely immár a VII. fejezeténél tart. /( nk ): Erdélyi Művészet 25. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 20./

2007. január 27.

Beke György író, újságíró január 20-án hunyt el Budapesten. Munkássága meghatározónak bizonyult az erdélyi magyar irodalom és tényirodalom terén, újságíró-generációk számára szolgált példaként. Rá emlékezik a lap egy interjú-részlettel, amelyet barátja és pályatársa, Cseke Péter készített. A szöveg teljes terjedelmében Cseke Péter Legyen eszünk, ha már volt (Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc – Szolnok, 2006.) című kötetében jelent meg. Beke György 12 kötetesre tervezett erdélyi barangoló könyveinek sorozata attól fogva kezdett testet ölteni, hogy 22 évi bukaresti tartózkodás után átköltözött Kolozsvárra. Beke György hangsúlyozta, hogy a nemzeti elnyomatást alaposan megérezte, eszmélésétől fogva. Beke György a népi írók, Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter, Szabó Zoltán, Kovács Imre híve lett. Közvetlen „okítói” az írás mesterségének az elsajátításában Szemlér Ferenc, Asztalos István és Szabédi László voltak. – Koppándi Sándor, aki a központi pártbizottságnál a romániai magyar sajtóért felelt, kiparancsolta Beke írását a már kinyomtatott 1985-ös Utunk Évkönyvből. Beke hangsúlyozta: „A történelem azért van hangsúlyozottabban jelen szociográfiai munkáimban, mert pótolni kellett a kisebbségi tudatból kifakult nemzeti történelemismeretet. ” Csetri Elek akadémikus 1981-ben írta: „Bármely író becsületére válik az a mód, ahogyan Beke a történelem kérdéseihez viszonyul. Különösen mióta a nagy erdélyi tájegységek felmérésére, megközelítésére, írói bemutatására vállalkozott. ” Rengeteg találkozóra hívták Beke Györgyöt, amelyeken súlyos, életbevágóan fontos kérdéseket vetettek fel. Ezeknek a találkozóknak köszönheti, hogy barangoló könyvei rendre megszülettek, s ha csonkán is, megjelentek. /Cseke Péter Enciklopédikus erdélyi hungarológia. Beke György szellemi földrajza. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./

2007. június 30.

A Székelyudvarhelyen megjelenő Erdélyi Művészet képzőművészeti folyóirat – főszerkesztő: Veres Péter – 25. számában Kovács Árpád a Kolozsvárról Magyarországra áttelepült Kádár Tibor festőművésznek a Duna Televízió székházában kiállított „kalotaszegi” képeiről írt. Németh Júlia a nemrég elhunyt jeles keramikus művészre, Szabó Bokor Mártára emlékezett és Jakobovits Márta nagyváradi képzőművész kolozsvári művészeti kerámia kiállítását méltatta. Incze László a kézdivásárhelyi múzeum képzőművészeti gyűjteményét mutatta be. /Erdélyi Művészet. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./

2007. augusztus 24.

Az 1920–30-as évtized fordulóján induló fiatal írónemzedék tagjaiban Magyarország trianoni tragédiája és kétségbeejtő szociális állapota ébresztette föl a nemzeti és szociális felelősségtudatot. Végveszélyben látták az országot nemzeti és társadalmi szempontból egyaránt. Ezért azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy társadalmi egyenlőségen és nemzeti függetlenségen alapuló új magyar nemzetet teremtsenek. A népi mozgalom tagjai a demokratikus átalakulást halaszthatatlannak ítélték a magyarság megmaradása szempontjából. A nemzetből korábban kihagyott néposztályok felszabadítása útján akartak demokratikus magyar nemzetet formálni. A népi írók legfontosabb törekvése az új, európai mintájú nemzettudat megteremtése volt. Ez a program fogta egységbe a különféle származású, különféle műveltségű, különféle esztétikai ízlésű írókat. Származásukat tekintve a népi írók közül legtöbben a parasztságból jöttek. Ezek egy része magasabb iskolái révén már fiatalon értelmiségivé és városivá lett, mint Erdélyi József, Illyés Gyula, Tamási Áron, Kovács Imre, Darvas József vagy Juhász Géza. Másik része pedig magasabb iskolák nélkül, önművelés révén vált íróvá, mint Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, Nagy Imre és Sértő Kálmán. És voltak, akik a középosztályból, többnyire vidéki értelmiségi családból származtak, értelmiségiként mégis szívügyüknek tekintették az alulsó Magyarország felszabadítását, nemzetbe emelését: ilyen volt Németh László, Kodolányi János, Féja Géza, Gombos Gyula, Gulyás Pál, valamint a budapesti születésű Szabó Zoltán. A népi írók ideológiai tekintetben is meglehetősen heterogén csoportot alkottak. A közös célt eltérő utakon, módokon keresték. Ebből következett az is, hogy egymás között is éles vitáik voltak sok-sok kérdésben. Az akkori fogalmak szerint baloldali, középen lévő és jobboldali egyaránt volt köztük. A népi írók számára a nép az egész nemzetet jelentette, nemcsak a parasztságot. A nép fogalmának ezt a tág, a nemzetével azonos értelmezését a népi írók világosan kifejtették. Németh László számára Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe, Petőfi volt a példa arra, hogy az irodalom a nép legmélyebb megnyilatkozása. Illyés Gyula szerint a népi irodalomban az egész magyar irodalom érkezett el fejlődésének egy régóta esedékes szakaszába, hogy azonosuljon az egész nemzettel. A népi írók a magyar társadalmat úgy akarták megváltoztatni, szociálisan igazságossá tenni, hogy közben nem feledkeztek meg a magyarság súlyos nemzeti problémáiról. Ezért volt a népi irodalomnak az erős társadalmi érdeklődése mellett határozott nemzeti jellege. A népi írók a magyar nemzet boldogulását a kelet-közép-európai népek közösségében keresték. Illyés a maga patriotizmusát is az egyetemes emberi értékekhez és jogokhoz való mély kapcsolódásával magyarázta. Valamennyien úgy érezték, hogy az író felelős népe sorsáért. Nyíltan megvallották, hogy irodalmi munkásságukkal a nemzet megújulását, igazságosabb életét akarják szolgálni. Tamási Áron szerint „nemzet- és sorstársaival egyetemben az író nemcsak azért felelős, amit írásban és szóban hirdet, hanem azért is, amit mások az ő hallgatása fölött a népével cselekednek. ” A népben-nemzetben gondolkodó Veres Péter is a cselekvő történelmi jelenlétet tekintette az író küldetésének. A népi író elnevezés Németh Lászlótól származik. A népi irodalom és a nyomában kibontakozó népi mozgalom jellegadó vonása az volt, hogy összekapcsolta a társadalmi és a nemzeti szempontokat. A nemzet felemelkedése érdekében akarta megszüntetni a társadalmi igazságtalanságokat. Éppen ez különböztette meg a népi írókat a baloldali radikalizmus képviselőitől. Ez volt a gyökere a népi-urbánus ellentétnek. A népiek is alapvető társadalmi változásokat sürgettek, de nem fogadták el a baloldali radikalizmusnak a nemzeti szempontokat mellőző ideológiáját. A népi-urbánus vitában a baloldali radikalizmus és a nemzeti radikalizmus ellentéte nyilatkozott meg. Később azonban sokféle ellentétnek lett fedőneve a népi-urbánus szembeállítás. A népi írók történelemszemléletének fontos eleme volt az a felismerés, hogy történelmünk során valamely külső és idegen hatalomra való támaszkodás sohasem segítette elő a nemzeti fejlődést. Ez a történelmi tapasztalat vezette a népi írókat, mindenekelőtt Németh Lászlót arra, hogy a magyarság saját útját keressék. Ezt a saját utat nevezte Németh László a harmadik útnak. A harmadik út a magyar radikalizmus igénye és programja volt. Németh László a fasizmussal és a szovjet rendszerrel egyformán szemben állva megfogalmazta a harmadik út programját. Ezt hirdette meg 1943-ban a második szárszói konferencián elmondott előadásában is. A reálpolitikus Bibó István is a harmadik út lehetőségéhez fellebbezett, amikor 1945-ben nagy tanulmányban mérte fel a magyar demokrácia válságát: „aki Magyarországból szovjet tagállamot akar csinálni, az hazaáruló, aki Magyarországon Habsburgot akar restaurálni, az is hazaáruló, aki pedig Magyarországot az elé a hamis alternatíva elé próbálja állítani, hogy csak e kettő között választhat, az kétszeresen hazaáruló, mert e kettő között ott van a harmadik, egyedül helyes út, a belsőleg egyensúlyozott, de radikális reformpolitikát folytató, demokratikus, független, szabad Magyarország lehetősége”. Az adott történelmi körülmények között a harmadik út eszméje nem juthatott többre, minthogy megfogalmazza egy független, szabad Magyarország igényét, melynek gyakorlati megvalósítására azonban akkor a történelem semmiféle lehetőséget nem adott. Mint eszmény mégis megmaradt a magyarságban. (A Mindentudás Egyetemén elhangzott előadás részlete/szerkesztett változata) /Görömbei András: A magyar népi irodalom. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./

2007. október 9.

Volt diákjai szeretettel emlékeznek Rakonczai Jánosra, ő pedig élete meghatározó évének tartja az 1941–42-es tanévet, amikor a csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumban tanított. A decemberben kilencvenedik évét betöltő Rakonczai János szívesen emlékezik az egykori csíkszeredai tanártársakra, diákokra. 2000-ben megjelent, Emlékek, arcképek című könyvében egy fejezetet szentelt a csíkszeredai esztendőnek, felelevenítve a kollégákkal kötött barátságok és néhány diák emlékét. A pedagógusok megbecsültségéről, a diákok fegyelméről, a tanárok tekintélyéről írt könyvében, ezek tanulságul szolgálhatnak ma is. Tanítványai között volt Veress Péter későbbi magyarországi kereskedelmi miniszter is. /Takács Éva: Rakonczai tanár úr. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 9./

2008. február 23.

Az Erdélyi Művészet című képzőművészeti folyóirat legújabb, 28. száma többek között a kolozsvári Gally A. Katalin művészi világába nyújt bepillantást és a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem monumentális kerámia szakát végzett pályakezdő művész, Berze Imre Barabás Miklós galériabeli kiállítására reflektál. A székelyudvarhelyi akvarellista, Kalló László képeiről a lap főszerkesztője, Veres Péter írt. Lóránth László – Sümegi György: Nagy István című kötetét Bölöni Domokos méltatta. Folytatódik a lapban Biró József Erdélyi kastélyok című sorozata. A székelyudvarhelyi Litera-Veres Könyvkiadó gondozásában a folyóirattal együtt jelent meg a Pro Memoria sorozatban a Nagy István a magyar sajtóban című kötet, amelynek anyagát Sümegi György magyarországi művészettörténész válogatta. /Művészeti kalandozások térben és időben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./

2008. augusztus 18.

Krakkó Rudolf, a HÍD Egyesület /Szatmárnémeti/ elnöke elmondta, a rendezvénynek azért adott éppen Lázári helyet, mert a Turul-szobor méltó helye az István királyra való emlékezésnek. A HÍD Egyesület 2003-ban alakult, fő célkitűzése a magyar nemzettudat erősítése, kulturális rendezvények szervezése, az ifjúsági szervezetek közötti kapcsolat erősítése. Az egyesület csereüdültetési programot bonyolított le, részt vett egy Kárpát-medencei pályázat lebonyolításában, és ez a szervezet volt a fő szervezője a „Wass Albert-turnénak”. Emellett a „Tövisháti Hétvége”, Raffay Ernő „Trianon-körútja” is a nevükhöz fűződik. A templomokból kijövő lázáriak a kálmándi fúvószenekar vezetésével vonultak fel a központban a Turul-szoborhoz, a Szent István-ünnepség helyszínéhez. Az emlékmű előtt Krakkó Rudolf üdvözölte a megjelenteket. A történelmi egyházak helyi vezetői mondtak imát, néhány ide illő gondolatot. Kupán Erzsébet Veress Péter „Ha nem lehettél szálfa” és Papvári Elemérné „Hitvallás” című költeményét szavalta el, a nagypeleskei Ugocsán László az „Ott, ahol zúg az a négy folyó” című dalt énekelte el. Dr. Raffay Ernő, a Trianon Társaság elnöke előadásában kijelentette: nem véletlen, hogy itt, a számukra határon túlinak számító Lázáriban állítottak hét éve Turul-szobrot, hiszen jelenleg az a helyzet, hogy „hamarabb lehet ilyet készíteni Szatmárnémetiben vagy Kolozsváron, mint Budapesten”. Akkor, amikor a magyarság ősi jelképeinek számító turult és az Árpád-sávos zászlót üldözik, tiltják, a magyar honvédség, a magyar állam címerében is ezek lelhetőek fel – nem mernek lemondani ezekről. Raffay szerint óriási hiba, hogy az Európai Unió a mai napig nem akarja belefoglalni alkotmányába a keresztény értékeket, az agresszív egyházellenesség a mai napig tart. Budapest ma a gyűlölet fővárosa – mondta a történész, hozzátéve, az áttörés, a változás nem várat sokat magára. Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke beszéde után megkoszorúzták a Turul-emlékművet. /Fodor István: Szent István és a Turul előtt tisztelegtek. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 18./

2009. április 7.

Száll, száll a füst, mintha egy ország / Télvégi lehellete szállna – / Valaki verset ír helyettem / egy temető fehér falára. (Csoóri Sándor: Száll, száll a füst – Czine Mihálynak). Most lenne nyolcvanéves, de immár tíz éve nem él. Czine Mihály (1929. április 5. – 1999. január 21.) irodalomtudósra emlékezett egy 1999-ben készült film újravetítésével a Duna Televízió. „Isten virágos zsoldosa, tizenötmillió magyar vándorprédikátora”, az irodalomtudós, a professzor egyszerre tudott lenyűgözően szólni akár a sörgyári irodalomest közönségéhez, akár az Akadémián, pengeélesen érvelni a magyar irodalom jussaiért; Veres Péter, Németh László, Sütő András és a maga igazáért. Értékét, nagyságát, pótolhatatlanságát a tanítványok, a hallgatók felismerték, és rajongtak érte, de a hivatalos irodalmi és politikai élet mostohán bánt vele. Életéről, munkásságáról beszéltek, akik igen jól ismerték és tisztelték: többek között Görömbei András, Püski Sándor, Csoóri Sándor, Sütő András, idézték a róla szóló emlékeket Illyés Gyulától, Németh Lászlótól, Nagy Gáspártól, irodalmunk más jeleseitől, és róla szóló, hozzá írt verseket hallhattak. Az egyetemi előadások után Czine Mihály a legkisebb településre is elkísérte annak idején Nagy Lászlót, Berek Katalint. Megjelenésével, értő szavú bevezetőjével a legegyszerűbb emberek szívébe is belopta az irodalom, a versek szeretetét. Az irodalom, a magyar szó vándorprédikátora volt – Csoóri Sándor szerint „Isten virágos prédikátora” – Farkaslakától Clevelandig. (Isten virágos zsoldosa, magyar dokumentumfilm, 1999, rendező: Olasz Ferenc, forgatókönyv: Pálfy G. István, operatőr: Halász Gyula) /B. D. : A Kárpát-medence vándorprédikátora. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 7./

2009. augusztus 4.

Augusztus 2-án elhunyt Püski Sándor, a Püski könyvkiadó és a Püski könyvesház alapítója, igazgatója, lelke. Püski Sándor 1911. február 4-én született Békés nagyközség harmadik kerületében, Ibrányban, földműves szülők gyermekeként. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán 1935-ben avatták doktorrá. 1938-ban nyitotta meg könyvesboltját, egy évvel később alapította meg a Magyar Élet Könyvkiadót. Püski Sándor volt az ötletadója és fő szervezője az első, 1942-es, majd az 1943 augusztusában megrendezett híres szárszói konferenciáknak, valamint a Magyar Élet-tábornak. 1944-ben a német, 1945 után a szovjet megszállással szembeszegülő szellemi ellenállás vezéregyénisége volt. A kiadót 1950-ben államosították, Püski Sándort pedig 1962-ben bebörtönözték. Püski Sándor 1970-ben az Egyesült Államokba emigrált. 1975-ben hozta létre feleségével a Püski Kiadót, ebben az egykori Magyar Élet szerzőgárdáján kívül az akkori Magyarországon politikai okokból közlési lehetőségekhez nem jutó szerzők munkáit adták közre. A Püski házaspár 1988-ben tért vissza Budapestre és megalapította, majd működtette később fiaival a Püski könyvesházat és a kiadót. Könyvesboltjában a trianoni határokon inneni és túli Kárpát-medencei, valamint a nyugati magyarság képviselőinek legteljesebb merítése található meg a Németh László által emlegetett szellemi haza kincsestárából. Eme értékkészlet jelentős részét a Püski Kiadó maga rendezte sajtó alá. 1944-ig százharminc könyvet jelentetett meg, többek között Kodolányi János, Féja Géza, László Gyula, Veres Péter, Erdei Ferenc, Darvas József munkáit. Püski Sándor Könyvessors – magyar sors című könyvében összegezte egy irodalomért élő ember életútját. /Pósa Zoltán, Magyar Nemzet Online: A magyar nemzeti irodalom mentorának halálára. = Reggeli Újság (Nagyvárad), aug. 4./

2009. augusztus 12.

A harmadik úthoz kötődő, a sajátos és autonóm magyar út létjogosultságát megalapozó nézetekkel a történelmi jelentőségű nagy szárszói találkozón (1943. augusztus 23. és 29. között) többen is kiálltak (Gombos Gyula, Juhász Géza, Féja Géza, Püski Sándor, Fitos Vilmos és mások), de azokat a legerőteljesebben Németh László exponálta. Ő világossá tette, hogy „a szabadság, amelyet hoznak, valóban a magyarság felszabadulása legyen. Egy rendszer önmagában nem válthat meg egy népet; minden attól függ: kik, milyen módon, milyen ösztönökkel alkalmazzák. ” A szocializmusnak nevezett állami felügyelet kolhozokba, tömegműhelyekbe terelt, sötét jobbágysorba taszított szolganéppé és szorosan ellenőrzött értelmiséggé alacsonyítaná a magyar népet – diagnosztizálja előre az eshetőségeket. S hogy milyen látnoki pontossággal vizionált, azt egyrészt a megvalósult bolsevizmus magyarországi népirtó nemzetellenessége is bizonyítja, eltérően a térség többi országának nacionál-kommunizmusától, amely sem demográfiai, sem öntudati-önérzeti szempontból nem végezte azt a fajta pusztítást a (látszólag ugyanannak a típusú) rendszernek alávetett néppel, mint nálunk. A balsejtelem másik részét pedig az 1989-90-es fordulat utáni korszak formális szabadpiaci (ténylegesen inkább globálkolonizációs) viszonyai igazolhatják. Ezért is olyan megrázó az is, amit beszédéhez hozzáfűzött Némert László: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most föláll valaki, és azt kérdi: nem lehetne Új-Guinea a pápuáké? Ez a – harmadik oldal. ” Egyébként a tanácskozást lezáró szavaiban Veres Péter is a magyar nemzeti megmaradás elsődlegességére helyezte a hangsúlyt: „Ha a mai népi értelmiség valóban az örök magyar jelleg megőrzője akar lenni, mint ahogy ezt Németh László megjelölte, akkor én úgy hiszem, nincs más útja…” Németh László tehát Szárszón is időszerű és időtálló válaszokat adott legégetőbb sorskérdéseinkre. – Bertha Zoltán: A Nyugattól a Kelet Népéig és Szárszóig – Németh László eszmevilágáról című tanulmányának befejező részéből. Helikon, (Kolozsvár), 2009. július 10./b. d. : A hit a legelső erő. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 12./

2009. október 16.

Veres Péter székelyudvarhelyi muzeológus egyszemélyes szellemi műhelyének, könyvkiadójának neve a Litera-Veres. A jobbára történelmi, néprajzi, művelődéstörténeti, irodalmi és képzőművészeti témákat megjelentető, tíz éve működő kulturális intézmény szép eredményekkel büszkélkedhet létezése óta. Ízléses, olcsó zsebkönyveket jelentetett meg: Szent István király intelmei; Gróf Apponyi Albert trianoni beszéde; Adalékok a Wass Albert-dossziéhoz (dr. Szakács István Péter). A történelmi, néprajzi művek között van: Székelyhoni utazás a két Homoród mellett (Jánosfalvi Sándor István); Székely történeti kistükör (Hermann Gusztáv Mihály); Székely asszony, székely család (Kolumbán Zsuzsánna); Udvarhelyszéki famesterségek (Haáz Ferenc); Az erdélyi zsidókról (Gidó Attila). A közelmúltban két jelentős képzőművészeti tárgyú könyv látott napvilágot a Litera-Veresnél. A Kolozsvár művészeti életének egy bizonyos szakaszát vizsgáló vaskos, tekintélyes mű szerzője, Németh Júlia az Erdélyrészi Szépművészeti Társaság és a Barabás Miklós Céh megalakulásának, illetve újraalakulásának fényében tárja az olvasó elé mondanivalóját (Kolozsvár – Mű-Hely-Szín, képzőművészeti látlelet). A másik mű a jeles kolozsvári művészettörténész, Murádin Jenő tollából származik: Ács Ferenc, az impresszionizmus erdélyi úttörője. A szerző szerint Ács Ferenc (1876–1949) képviselte látványosan az erdélyi részek felé is utat nyitó plein air festészetet és az impresszionizmust. Tíz éve alapította, azóta szerkeszti és megjelenteti Veres Péter az Erdélyi Művészet képzőművészeti folyóiratot is. /Komoróczy György: Litera-Veres. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./

2009. október 23.

„1956. október 23-a örökre be van jegyezve a szabad emberek, a szabad népek krónikáiba. A bátorság, az öntudat, a diadal napja volt” – méltatta 1960. október 23-án J. F. Kennedy, Amerika elnöke, a magyar ‘56-os forradalmat. 1956-ban a forradalom és szabadságharcban a barikádnak csak két oldala volt. Az egyik oldalon a nemzet küzdött a szabadságáért, a másik oldalon azok voltak, akik saját hatalmuk biztosítása érdekében idegen megszállókat hívtak a magyar nemzet ellen segítségül, akikből a megszállók hű kiszolgálói lettek évtizedeken keresztül. 1956-ban a magyar nemzet szabadságharcát vívta a szovjet megszállók és kiszolgálóik ellen. Miközben a nyugati világ kitartásra bíztatott, Amerika elnöke, Eisenhower a szovjet vezetők tudomására hozta, hogy szabad kezet kapnak a magyar szabadságharc leverésében. Október 22-én Budapesten a Műszaki Egyetemen éjszakába nyúló vita után egységes szövegbe foglalták a 14 ill. 16 pontot. Elhatározták a lengyelek melletti tüntetést másnap, 1956. október 23-án. Október 23-án a hatalom bizonytalanná vált, hol engedélyezte, hol betiltotta a tüntetést. 15 órakor indult a tüntetés a Petőfi-szobortól, ahonnan a Bem-szoborhoz vonultak. A Bem-szobornál Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc szavalta el a Szózatot. Megszülettek az első lyukas zászlók, kivágták a Rákosi-címert a nemzeti zászlókból. Megindult a hatalmas tömeg a Kossuth térre. Estére mintegy kétszázezres tömeg gyűlt össze. A tömegben már hangosan szólt a forradalom majd szabadságharc leglényegesebb követelése: „Ruszkik haza!” A tüntetők egy része a Rádióhoz ment, hogy felolvassák a hírekben a követeléseket, mások a Városligetbe indultak, a Sztálin-szoborhoz. Jelszavakat skandáltak: „Vesszen Gerő! Vesszen Piros! Vesszen az ÁVO!” Nagy Imre a Parlament erkélyén szerencsétlen beszédét „Elvtársak!” megszólítással kezdte, mely a tömegből ellenszenvet váltott ki. „Nem vagyunk elvtársak!” Nagy Imre kénytelen volt „Magyarok! Barátaim!”-ra változtatni a megszólítást. A Dózsa György úton volt a hírhedt Sztálin téren a Sztálin-szobor. A szobor felállítása előtt itt állt a híres Regnum Marianum templom, a magyarok Nagyasszonyának temploma, melyet 1951-ben leromboltak. Október 23-án a hatalmas Sztálin-szobrot ledöntötték. Elterjedt a hír, hogy a Rádiónál az ávósók lövik a népet, és már áldozatok is vannak. Az emberek elindultak a Rádióhoz. A Rádióhoz kirendelt katonák átálltak a tüntetők oldalára. A tüntetés spontán felkeléssé alakult. A tüntetők fegyvereket szereztek, és a magyar nép felkelt a szovjet elnyomás és kiszolgálóik, az ávósok uralma ellen. A tüntetők elfoglalták a központi pártlap, a Szabad Nép székházát. Debrecenben október 23-án szintén nagy tömeg tüntetett, az ávósok a fegyvertelen tüntetőkre vezényelték az első sortüzet, mielőtt még Budapesten az első puskalövések eldördültek a Rádió ostroma előtt. Ilyen egységes talán még soha nem volt a nemzet. A fegyverrel küzdő fővárosi és vidéki felkelők mögött ott állt az egész ország a hatalmon lévő törpe kisebbség kivételével. Október 23-án éjszaka Gerő Ernő pártvezető kérésére az országban állomásozó szovjet egységek bevonultak a fővárosba. Megkezdődtek az összecsapások a felkelők és a szovjet csapatok között. /Emlékezzünk 1956. október 23-ára! = Nyugati Jelen (Arad), okt. 23./

2009. november 7.

Barabás Miklós festőművész kézdimárkosfalvi szobra és a szülőház helyén állított kopjafa megkoszorúzásával kezdődött november 6-án a Barabás Miklós Céh 80. évfordulójának szentelt kétnapos ünnepségsorozat. Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő-képtára és az árkosi Művelődési Központ közös szervezésében megnyitották a Barabás Miklós Céh – 80 című nagyszabású kiállítást, amelyen az 1929-ben létrehozott, és 1994-ben újraalakított művészszervezet egykori és mai alkotó tagjainak művei láthatók. /80 éves a Barabás Miklós Céh. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./ Erdély, sőt, Románia minden sarkából összesereglett művészek tisztelegtek Barabás Miklós emléke előtt. A Gyárfás Jenő Képtárban megnyílt a kisebbségi lét kezdete óta legátfogóbb képzőművészeti tárlat: 159 képzőművész alkotásai sorakoztak, akik Vinczeffy László Munkácsy-díjas képzőművész, a kiállítás kurátora felkérésének eleget téve, hozzájárultak ahhoz, hogy a látogatók minél teljesebb képet kaphassanak az erdélyi magyar képzőművészetről. Vinczeffy László elmondta, az, hogy Barabás Miklós Céh éppen Sepsiszentgyörgyöt választotta az évforduló megünneplésére, nem véletlen: Kós Károly kezdeményezésére 1929 szeptemberében a Székely Mikó Kollégium négy termében állítottak ki az akkori erdélyi magyar képzőművészek, a tárlat sikerén felbuzdulva alakították meg kevéssel utána a Barabás Miklós Céhet. A mostani emlékkiállításon nem csupán a kortársak, de az alapítók is jelen lehettek, így került fel a falakra többek között Kós Károly, Szolnay Sándor, Jáni Dávid, Nagy Imre alkotása. Az 1994-ben újjáalakult Barabás Miklós Céh az összefogást jelenti. Vinczeffy László legfőbb céljuknak az erdélyi magyar képzőművészeti múzeum létrehozását és működtetését jelölte meg. A tárlatmegnyitón részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, kifejtette, a gazdasági válság mellett Magyarországon még erkölcsi válság is van, nem kellene sajnálni a kultúrára a pénzt. Ami az elmúlt húsz esztendőt illeti, azalatt sok minden történt, kiemelten két elvről beszélt: integráció és autonómia. Nem csupán az európai integráció fontos, de a magyar kultúrában is meg kellene teremteni az integrációt. Az erdélyi magyar képzőművészeti múzeum megvalósításával kapcsolatban megígérte: vállalja azt a részt, ami rá juthat. A tárlatmegnyitó zárásaként a szervezők meglepetést tartogattak: a Barabás Miklós Céh az erdélyi magyar művészet önzetlen pártolásáért kitüntette, tiszteletbeli tagjaivá fogadva egyúttal Veres Pétert, a Székelyudvarhelyen megjelenő Erdélyi Művészet folyóirat főszerkesztőjét, és Kopacz Attilát, a Cova Kiadó vezetőjét, számtalan igényes képzőművészeti album megjelentetőjét. Az ünnepségsorozat november 7-én az árkosi Művelődési Központban szervezett, A Barabás Miklós Céh múltja, jelene és jövője című konferenciával zárul. /Váry O. Péter: Lesz erdélyi magyar képzőművészeti múzeum (Nyolcvanéves a Barabás Miklós Céh). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 7./

2009. december 10.

A mai gyermekek egyre kevesebbet játszanak, a hajdani csoportos játékok pedig, ha nem lenne az óvoda, talán feledésbe merülnének. Ezért jó, hogy H. Szabó Gyula igazgató kezdeményezésére a Kriterion újra kiadta Veress Péter Ilona nyugalmazott magyar szakos tanárnő Mezőcsávási gyermekfolklór című könyvét. A kötet négy falu, Mezőcsávás, Mezőfele, Mezőménes és Galambod rendkívül gazdag gyermekfolklórját mutatja be, énekes-táncos, szórakoztató játékok, mondókák, kiszámolók, nyelvgyakorlatok, csúfolók, hangutánzók stb. 1559 szövegváltozatán át. Az anyagot Veress tanárnő húsz éven keresztül mintegy 300 tanítványa segítségével gyűjtötte. Ebből sokat régen elfeledtek volna, ha egy lelkes pedagógus nem vállalkozik a megörökítésükre. A tanárnő Kolozsváron végezte az egyetemet. A gyűjtés során felkereste az idős embereket, akik először nehezen beszéltek a régi gyermekjátékokról. /Bodolai Gyöngyi: Játékból szőtt élet. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-83




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék