udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 31 találat lapozás: 1-30 | 31-31

Névmutató: Visnyai Csaba

2010. szeptember 2.

Leváltják a Kölcsey igazgatóját
Szeptember elsején több település iskolájában lejárt az iskolaigazgatók mandátuma, s ezzel egyidőben veszélybe kerültek a magyar igazgatói helyek is. Korábban nem hivatalos forrásból kiderült, hogy ezen igazgatók helyére a jelenlegi főtanfelügyelő, Mariana Popa politikai alapon, saját pártjából, a PDL-ből való embereket akar a tanintézmények vezetői székekbe ültetni, akár olyanokat is, akik nem is tudnak magyarul. Ennek hírére RMDSZ-es vezető politikusok, köztük Csehi Árpád tanácselnök, egyeztetésbe kezdtek. Múlt hét pénteken úgy tűnt, hogy sikerült megegyezésre jutniuk, azonban e hét elején a főtanfelügyelőnő mégis másként döntött, s a harcos hangnemben zajló egyeztetések tovább zajlottak. Veszélybe kerültek többek közt az ákosi, az egri és a kökényesdi magyar igazgatói helyek, valamint az erdődi, a sződemeteri és a halmi iskolákban az aligazgatói helyek. A kinevezéseket illetően még folyik az egyeztetés. A magyar líceumok igazgatóinak is lejárt a mandátuma. A Református Gimnázium és a Hám János Iskolaközpont esetében, lévén tematikus tanintézmények, az adott egyháznak is beleszólása volt, így maradtak az igazgatók. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium esetében sem akart beleszólni a főtanfelügyelőnő a kinevezésbe, azonban itt váltás történt. A tanári kar javaslatát is figyelembe véve, Pataki Enikő magyar szakos tanárnő lett az igazgató, Bálint Zsuzsa informatika szakos tanárnő pedig az igazgatóhelyettes. A nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola újonnan kinevezett igazgatója Visnyai Csaba lett. Szerettük volna megkérdezni a főtanfelügyelőnőt, hogy miért akarja politikai alapon kinevezni az igazgatókat, azonban nem sikerült elérnünk, ahogy az ügyben érintett prefektust sem. Csehi Árpád megyei tanácselnök lapunk kérdésére elmondta, hogy még folynak az egyeztetések, s mindent megtesznek azért, hogy azokban az iskolákban, ahol magyar tannyelvű oktatás folyik, ott a vezetésben is legyen magyar képviselet. Felháborodásának adott hangot atekintetben, hogy a jelenlegi kinevezések és intézkedések teljesen ellentétesek a kormányprogrammal s a kisebbségpolitikával. Szerinte a nyolcvanas és kilencvenes évek állapotai köszöntenek vissza, ahol hasonló módon, azaz politikai alapon neveztek ki vezetőket. Hozzátette, hogy nem fogják engedni, hogy a húsz év alatt felépített helyi kisebbségi oktatás bástyáját egyetlen tollvonással lerombolják. Az eseményekről már hivatalosan is értesítették Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, egyben kormányfőhelyettest. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)



lapozás: 1-30 | 31-31




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék