udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 395 találat lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-390 | 391-395

Névmutató: Albert Álmos

2009. február 14.

Elítélik és felelőtlennek tartják Traian Basescu államfő több ízben megismételt nyilatkozatait a Kovászna megyei RMDSZ-es politikusok. Albert Álmos szenátor, területi elnök szerint jobban tenné az államelnök, ha finomabban bánna ezekkel a kijelentésekkel. Az etnikai tisztogatás vádját kampányfogásként értékelte, ha ilyen szándéka lett volna a székelyföldi magyarságnak, ezt a 90-es évek elején sokkal kedvezőbb körülmények között hajthatta volna végre – vélekedett. Az intézményvezetők reális etnikai arányát a mai napig nem sikerült visszaállítani, bár az elmúlt négy esztendőben. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az államelnök ellentmondásba keveredik.,,Folyamatosan hangoztatja, hogy Románia nemzetállam, s ez azt jelenti, csak románok élnek itt. Akkor ki tisztogatja őket?” – tette fel a kérdést. Rámutatott, a hetvenes-nyolcvanas évektől tudatos románosítás zajlik a Székelyföldön, a Román Kommunista Párt 1985-ös marosvásárhelyi dokumentumával igazolta, pontos stratégia készült az etnikai arányok megváltoztatására. Tamás Sándor megyei tanácselnök egy esettel igazolta, hogy a ‘89 utáni román kormányok is hasonló módon jártak el: tavaly szeptemberben a belügyminisztériumtól kapta meg egy moldáviai állampolgár levelét, aki a ,,Kovászna és Hargita megye betelepítésére vonatkozó kormányprogram” előnyei iránt érdeklődött, s jelezte, öttagú családjával kihasználná a lehetőséget. A megyei tanácselnök a miniszterelnökhöz és a belügyminiszterhez fordult tájékoztatásért, de nem kapott választ érdeklődésére. Gazdasági válság idején rendkívül veszélyes és felelőtlen az etnikai indulatok gerjesztése – jegyezte meg Antal Árpád. /Farkas Réka: Felelőtlenek az államfő nyilatkozatai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./

2009. február 23.

Albert Álmos polgármesteri székből került a felsőházba. Elmondta, hogy az elmúlt másfél évtized alatt betöltött tisztségei közel álltak a román parlamenthez. Tagja volt a Megyei Jogú Városok Országos Szövetségének, ahol számos alkalommal megfogalmazták azt az igény, hogy a helyi közösségeket, helyi, megyei tanácsokat érintő törvényeket úgy kellene meghozni, hogy kikérjék azok véleményét, akik ezekkel a jogszabályokkal dolgoznak. Albert Álmos gépészmérnökit végzett a Brassói Műegyetemen, majd a Babes–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi karán menedzsment szakon tanult tovább. 1992– 2008 között volt Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint az RMDSZ területi szervezetének vezetője. /Simon Judit: Döcögve halad a decentralizáció. „Újoncavató” interjú Albert Álmos Kovászna megyei szenátorral. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./

2009. február 27.

Miközben egyre több székelyföldi kisvárosban indul be saját tévéadás, Sepsiszentgyörgyön bő fél éve ismét megszűnt a már többször nulláról újraélesztett stúdió munkája. Pár héten belül a csíkszeredai Székely TV fennhatósága alatt kezdődik új fejezet a háromszéki képernyőkön. Van egy társaság, amely hat alapítványból áll ― ezek a Horizont, Kóréh Endre, Mikes Kelemen, Pro Georgio Sancto, Asimcov és Kereszténydemokrata Egyesület neveket viselő civil szervezetek ―, és amelynek volt sugárzási joga. Mivel a román törvények szerint tévét csak kereskedelmi társaság működtethet, létrehoztak egy részvénytársaságot egyenlő jogú tulajdonosokként, és ezt bérbe adták. Ez volt a Media 3 és az Aktív TV. Működött is évekig, de nem volt hozzá elég pénz, és végül csődbe ment ― vázolta a helyzetet Ördög Lajos, aki a megyei tanács által létrehozott Horizont Alapítvány képviselőjeként megpróbált embereket verbuválni az újrainduláshoz. Nem járt sikerrel, ezért a tágabb környéken keresett érdeklődőket. Így talált rá a Csíkszeredában működő Székely TV-re. Albert Álmos szenátor, volt polgármester is megerősítette, hogy több próbálkozásuk is volt az elmúlt esztendőkben. Az Aktív TV-nek Kereskényi Áron volt a vezetője. Elmondta, hogy a stúdió 2006 februárjától 2008 júniusáig működött, és pénzhiány miatt szűnt meg. Kézdivásárhelyen a kábeltévé tartja el a műsort, Székelyudvarhelyen is kemény vállalkozói háttér van. A kolozsvári román tévéproducer, Bogdan Eduard elmondta, hogyan lett belőle a Székely TV tulajdonosa. Megpályázott minden szabad frekvenciát. A kolozsvárit a polgármester embere nyerte, neki az üresen maradt csíkszeredai jutott. A székelyekről ugyan vajmi keveset tudott, de belevágott. A Székely TV. 2007 decemberében kezdett. Bogdan Eduard igazi székely tévét akar csinálni, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy mellé bevonja Gyergyószentmiklóst és Székelyudvarhelyt, már megegyezett velük. Mindezt Kolozsváron is lehet majd fogni, mert ott alig két magyar nyelvű tévécsatorna van. Napi 24 órára tervez, sok saját műsorral, az istentiszteletek közvetítésétől kezdve a helyi politikusokkal való beszélgetésekig. Van egyedi ütőkártyája: a kolozsvári Magyar Opera összes előadásáról van felvételük, 1990-től errefelé. /Demeter J. Ildikó: Külső kézbe kerül a sepsiszentgyörgyi tévézés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 27./

2009. március 19.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul az RMDSZ Kovászna megyei szervezete, azt követően, hogy Codrin Munteanu prefektus a megye minden közintézményét felkérte: írják össze a magyar és román nemzetiségű alkalmazottjaik számát. Albert Álmos megyei RMDSZ-elnök szerint diszkriminatívnak minősíthető az etnikai alapú felmérés elrendelése, ami a nemzeti kisebbségek ellen irányul. Bejelentése szerint az RMDSZ a parlament visszaéléseket vizsgáló bizottságánál is jelenti az esetet. /Az RMDSZ diszkriminációnak tartja a nemzetiségi alapú statisztikát. = Krónika (Kolozsvár), márc. 19./

2009. március 20.

Hivatalból indított eljárást az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) amiatt, hogy Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa statisztikát készít a közintézmények alkalmazottainak etnikai hovatartozásáról. Albert Álmos szenátor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke panaszt tesz. Codrin Munteanu azt nyilatkozta, hogy ezt az információt a Ioan Lacatusu által vezetett Hargita–Kovászna Európai Tanulmányi Központ kérte a prefektúrától; jómaga gyakorlatilag csak közvetített, amikor elküldte a körlevelet, és az intézményvezetők belátására bízta, válaszolnak-e rá. Nem igaz, hogy az intézményvezetőkre bízta a döntést, hiszen a körlevél felszólító módban volt, sőt táblázatot is mellékelt, amit ki kell tölteni – mondta Albert Álmos, aki arra kérte az igazgatókat, ne válaszoljanak a prefektusi levélre. Kifogásolható, hogy a kérdést feltevő csak magyarokra és románokra kíváncsi. A Hargita megyei prefektus, Constantin Strujan fürgébb volt Kovászna megyei kollégájánál: elismerte, hogy az említett román civil szervezet kérésére már begyűjtötte az adatokat, és továbbította is a kérelmezőnek. A prefektus hivatalában cáfolták a fenti információt. /Benedek Sándor, Bágyi Bencze Jakab, Kovács Zsolt: Ki a magyar hivatalnok? A prefektusok a közintézményi alkalmazottak nemzetiségére kíváncsiak. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./ Létezik egy pár éve alapított hatóság, amely a személyes adatok védelmét felügyeli. A Személyes Adatok Feldolgozását Felügyelő Országos Hatóság éppen márciusban hozta meg újabb határozatát, amely több kategória mellett épp a faji, etnikai, politikai, vallási, filozófiai meggyőződésre vonatkozó személyes adatok védelmét szolgálja. Az az intézmény, amely ilyen információkra kíváncsi, köteles ettől a hatóságtól engedélyt kérni. A prefektus – a törvényesség őre – az inkriminált körlevélben öt napot adott az intézményeknek, hogy szolgáltassák a személyes adatokat. A prefektus körlevele nemcsak diszkrimináció, hanem törvénytelen intézkedés. /Ferencz Csaba: Törvénytelen érdeklődés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 20./

2009. március 24.

Jogtalannak és makogónak minősítette az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) ellene indított eljárását Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus. A kormánymegbízott 38 közintézmény vezetőjének küldött körlevelet, amelyben felszólítja őket, készítsenek kimutatást arról, hány magyar és román nemzetiségű alkalmazottjuk van. Az eset miatt tiltakozott Albert Álmos szenátor, az RMDSZ alsóháromszéki elnöke, a CNCD viszont ettől függetlenül hivatalból eljárást indított a Kovászna megyei prefektus ellen. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács szeptember 24-én meghallgatásra várja Munteanut. A kormánymegbízott kifejtette: személyesen jelenik meg a testület előtt, de kilátásba helyezte, hogy bepereli a hivatalt, valamint azt a személyt is, aki elkezdte a vizsgálatot, és erkölcsi kártérítést igényel. /Kovács Zsolt: Támad a háromszéki prefektus. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 24./

2009. április 16.

Nem diszkriminált Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus, amikor körlevélben kérte a közintézmények vezetőitől, hogy hány magyar és román alkalmazottjuk van, így döntött a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD). Albert Álmos, az RMDSZ területi elnöke azután jelentette fel a prefektust, hogy az etnikai statisztikákat kért 38 intézményvezetőtől. Az ügyben Márton Árpád RMDSZ-képviselő nyilvános levelében fejtette ki, hogy legalább három törvényt sértett meg Kovászna megye prefektusa. A prefektus védelmére kelt a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi elnöke, Horia Grama, aki szerint „szabad szemmel látható”, hogy Asztalos Ferenc a Diszkriminációellenes Tanács elnöke az RMDSZ politikai parancsára cselekszik. Albert Álmos kifejtette: „Ha a Diszkriminációellenes Tanács a prefektus kérését korrektnek találta, akkor azt jelenti, hogy mi is kérhetünk etnikai statisztikát a rendőrség és csendőrség dolgozóiról, bár ezeket az adatokat eddig titokban tartották”. /Kovács Zsolt: Törvényes az etnikai statisztika? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 16./

2009. április 28.

Több háromszéki intézményvezető kézhez kapta már a felmondólevelet a kormány múlt héten elfogadott sürgősségi rendelete alapján. Albert Álmos szenátor, az RMDSZ alsó-háromszéki területi szervezetének elnöke hat ilyen esetről értesült.,,Egy, másfél hónapos csend után ismét etnikai tisztogatás veszélye fenyeget” – mondta Albert Álmos, aki jelezte, tiltakozó akciók megszervezésével is számolnak. /Farkas Réka: Tiltakoznak a magyar vezetők menesztése ellen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 28./

2009. június 5.

Hosszú percekig tartó harangzúgással kezdődött június 4-én a sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezés, több száz gyászszalagos volt jelen. A Magyar Polgári Párt által évek óta az egykori országzászló helyén szervezett rendezvényen ezúttal az RMDSZ helyi vezetői is részt vettek. A trianoni döntés kapcsán bűnöst nem keresünk, ám az akkor megígért önkormányzati jogokat követeljük – fejtette ki Gazda Zoltán, az MPP megyei alelnöke. Az Erdélyi Magyar Ifjak szónoka, Simon Lehel a második Trianonra, 2004. december ötödikére emlékeztetett, majd hangsúlyozta, hogy az unió nem, csakis az autonómia jelenti a valós megoldást. Albert Álmos szenátor leszögezte: az RMDSZ a határok fölötti nemzetegyesítésnek, az európai integrációnak vetette alá politikáját. Máthé Sándor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviseletében tizenkét pontos petíciót olvasott fel. Az autonómia kivívása, a kettős állampolgárság idő kérdése – mutatott rá a megemlékezés díszvendége, Kiszely István történész professzor. Bálint József alpolgármester, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke a magunkba vetett hitről beszélt, amellyel ezt a földet a magunkénak tudhatjuk. /Ferencz Csaba: Jogaink követelésével kell fellépnünk (Trianoni megemlékezés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./

2009. június 22.

Lemond elnöki tisztségéről Albert Álmos, a háromszéki RMDSZ vezetője. Helyébe július 2-án választanak új megyei vezetőt. A jelenlegi RMDSZ-szenátor nyolc évig volt a szövetség háromszéki területi szervezetének elnöke. A szenátor magyarázata szerint azért mond le tisztségről, mivel többnyire Bukarestben tartózkodik, és kevés ideje marad a szervezettel foglalkozni. Albert Álmos 16 éven át a 2008-as helyhatósági választásokig tevékenykedett Sepsiszentgyörgy polgármestereként, 2001-től pedig az RMDSZ háromszéki területi szervezetét is vezette. Mindezek mellett múlt év novemberében szenátornak választották. /Távozik a háromszéki RMDSZ éléről Albert Álmos. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./

2009. július 7.

A 12-es országút lezárását helyezte kilátásba Albert Álmos szenátor, az RMDSZ alsó-háromszéki szervezetének elnöke. Így tiltakoznának az ellen, hogy a Brassótól Csíkszereda felé vezető út korszerűsítése a számtalan ígéret ellenére sem kezdődött el, pedig a tervek elkészültek, a költségvetés megvan, a munkálatok menetéről döntöttek, és a versenytárgyalást lebonyolították. /Farcádi Botond: Útlezárással fenyegetőznek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 7./

2009. július 7.

Szakembereket toboroz a Kovászna megyei közintézmények élére a felsőháromszéki RMDSZ – jelentette be Albert Álmos területi elnök. Elmondta, az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy amikor az RMDSZ kormányon van, jobban tudja érvényesíteni a magyar közösség érdekeit. Úgy vélte, valószínű, hogy az államelnök-választások után feloszlik a jelenlegi kormánykoalíció, ezért a szövetség készül a kormányzásra. Biztosítani fogják, hogy minden szakterületen legyen felkészült, és az igazgatói, vagy más vezető beosztást vállaló szakemberük. Albert Álmos utalt arra, hogy a több mint 70 százalékban magyarok lakta Háromszéken csupán az intézményvezetők 40 százaléka volt magyar nemzetiségű. Jelenleg az új kormány intézkedései nyomán a 39 Kovászna megyei közintézmény közül csak hatnak az élén maradt magyar igazgató. /Bíró Blanka: Kormányzásra készül az RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), júl. 7./

2009. július 8.

Albert Álmos, az RMDSZ alsóháromszéki szervezetének elnöke szerint fontos lenne, ha a két területi szervezet – a felsőháromszéki és az alsóháromszéki – egyesülne, és ezen szervezet keretében létrejönne négy kisebb széki fiók. /Egyesülhetnek az RMDSZ háromszéki szervezetei. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 8./

2009. július 14.

A választási kampányban beindított tiltakozási hullám is elcsitult. Ígérték ugyan az RMDSZ vezetői, hogy folytatják a magyar intézményvezetők eltávolítása miatti tüntetéseket, azonban egyetlen próbálkozásnál – a sepsiszentgyörgyi élőláncnál – többre nem futotta. Nyáron, a vakáció, szabadságolások idején nehéz tüntetést szervezni – érvelt Albert Álmos, területi RMDSZ-elnök. Kényelmetlen az ellenzéki szerep, az RMDSZ-politikusok ezt nem találják magukra szabottnak. Ehelyett inkább az új kormánykoalíció alakítására összpontosítanak. Valószínűleg zajlanak a titkos egyeztetések, tárgyalások, melyekről csak egy-egy elszólásból lehet tudomást szerezni. Most a szociáldemokraták lennének megfelelő partnerek az RMDSZ számára. A Mircea Geoana által vezetett SZDP, amely tavaly decemberben megakadályozta, hogy harmadik tagként az RMDSZ is a koalíció részévé váljék, az a párt, amelynek vezetői nem magyarbarát nyilatkozataikról híresek, és épp olyan vehemensen ellenzik az autonómiát, mint a demokrata-liberálisok. Az RMDSZ némely politikusai keresik az utat... vissza a hatalomba. Mindegy, ki mellett, milyen áron. /Farkas Réka: Vissza a hatalomba? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./

2009. július 28.

Sepsiszentgyörgynek nem volt szerencséje a helyi televízióval. Míg élt Szalló László, és vállalkozásai jövedelméből fedezte a Selectronik tévéstúdiójának személyzeti és műszaki költségeit, sikerült megteremtenie egy elfogadható városi televíziót. A 2004-es választások idején a független helyi tévé zavarta a magyar politikusokat, Albert Álmos polgármester, az RMDSZ akkori elnöke intézkedett, később megszabadult a helyi tévét akkoriban sikeresen vezető Erdély Andrástól. Albert Álmos polgármester az üzletemberekkel, Média 3 nevű alapítványukkal nekifogtak a helyi televíziózásnak. Egy ideig egymást váltották az igazgatók. Embereiknek nem volt sem szakmai ismeretük, pénzt sem voltak hajlandóak e célra áldozni, így az egészet átadták Kereskényi Áron média szakon frissen végzett fiatalembernek. Ez lett az Aktív TV. Az elavult felszerelést kicserélték, valamennyi pénzt is szivattyúztak bele, a dolgok mégsem mentek. Az Aktív TV minden volt, csak helyi televízió nem. Végül a Média 3 Alapítvány tagjai feladták. Ez év első felében eladták a licencet Eduard Bogdan kolozsvári médiavállalkozónak. Bogdan rájött: a székelyföldi tévépiac szabad, évekkel korábban Csíkszeredában, idén Sepsiszentgyör-gyön vetette meg lábát. Egy ideig Székely TV néven futtatta vállalkozásait, majd Klub Tévé néven sugároz primitív, igénytelen műsort. Albert Álmos több mint másfél évtizedes polgármesteri regnálásának kudarcai közé besorolhatja a helyi magyar televíziózás felszámolását is. Az audiovizuális tanács honlapja szerint Sepsiszentgyörgy városában még van két tévélicenc. Egyik a bukaresti Antena 1 társaságé. Ők valamikor másfél évtizeddel ezelőtt próbálkoztak egy stúdió beindításával, de régen feladták. Műsorszórási joga van az Antal & Tamas Kft. -nek, de a tulajdonosok átadták licencüket az Erdély FM-nek. Az Erdély FM a Janovics Jenő és a Communitas Alapítvány tulajdona, s jó öt esztendeje próbálkozik a rádió mellett az erdélyi magyar televíziót is tető alá hozni. Egyelőre nem nagy sikerrel. A sepsiszentgyörgyi városi televízió megszűnt. /Simó Erzsébet: Isten veled, helyi televízió. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 28./

2009. augusztus 18.

A háromszéki RMDSZ csatlakozott a nagyváradi kezdeményezéshez, és állásfoglalásban ítélte el a szlovákiai nyelvtörvényt. Az Albert Álmos területi elnök által jegyzett dokumentumban leszögezik: az Európai Unió szellemiségével és az európai kisebbségi jogokkal ellentétes a szlovák parlament által elfogadott jogszabály, amelyet szeptember elejétől kívánnak bevezetni. Az RMDSZ-nek megvan a saját jogszabálytervezete, ideális annak elfogadása lenne, de Albert Álmos elismerte, erre nincs nagy esély. /Farkas Réka: Az oktatási törvény veszélyei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 18./

2009. augusztus 27.

A Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete szeptember elsejétől abban épületben fog működni, amely az RMDSZ megyei szervezetének is otthont ad. Ebben az épületben működik az RMDSZ háromszéki és sepsiszentgyörgyi szervezete, a Volt Politikai Foglyok Egyesületének sepsiszentgyörgyi fiókja, valamint az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselőinek – Márton Árpád és Édler András képviselők és Albert Álmos szenátor – az irodája. A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete eddig a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kovászna megyei szervezetével működött egy épületben. /Háromszék: egy épületben az RMDSZ és az MPP. = Krónika (Kolozsvár), aug. 27./

2009. szeptember 18.

Az alsó- és felső-háromszéki RMDSZ-szervezetek vezetői megállapodtak abban, hogy közös Kovászna megyei RMDSZ-szervezetet alakítanak – jelentette be Albert Álmos, a szövetség alsó-háromszéki elnöke. Albert Álmos kifejtette: jó példával szeretnének elöl járni a hozzájuk hasonlóan külön szervezetként tevékenykedő Hargita és Máramaros megyei RMDSZ előtt. Abban állapodtak meg, hogy a Kovászna megyei RMDSZ-en belül öt szervezetet hoznak létre – Sepsiszék, Orbaiszék, Kézdiszék, Erdővidék és Sepsiszentgyörgy, amelyek maximális autonómiával rendelkeznek majd. Tamás Sándor megyei tanácselnök, a felső-háromszéki RMDSZ szervezet korábbi elnöke kifejtette: a megyei szervezeten belül létrejövő széki szervezetek esetében is érvényesül az arányosság elve, vagyis tagjaik számarányának megfelelően vesznek részt a közös megyei vezetésben. Hargita megyében három – csíki, udvarhelyszéki és gyergyói –, Máramarosban pedig két-két területi szervezet működik. /Kovács Zsolt: Fúzionáltak a területi szervezetek. „Újraegyesülés” Háromszéken. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

2009. október 28.

Alig pár hónapos, sokak által megkérdőjelezett minőségű működés után bezárta sepsiszentgyörgyi stúdióját a Klub TV. A tulajdonos, Bogdan Eduard összecsomagolta a felszerelést, és elvitte Kolozsvárra, megbízott embere, Boros Attila szintén távozott, és maradt a maroknyi csapat több hónapos kifizetetlen munkabérrel. Vadnai József, aki a Klub TV gazdasági vezetője volt, most új helyi televízió beindításán töri a fejét. Tervezi kulturális műsor beindítását, napi beszélgetéseket különböző témakörökben. Bogdan Eduard a helyi csapatot okolja, hogy nem sikerült talpra állítaniuk a televíziót, kitart korábbi elképzelése mellett: magyar nyelvű hálózatot kíván kialakítani kolozsvári központtal. Ismét kimúlt immár a sokadik helyi televízió Sepsiszentgyörgyön. A 2004-ig jól működő stúdiót, csapatot sikerült szétverni, a tudást, szellemi tőkét elkótyavetyélni, és idegen kézre átjátszani a műsorszórási jogot. Mindez a régi városvezetésnek, az RMDSZ helyi, területi szervezetének és személy szerint Albert Álmosnak köszönhető. /Farkas Réka: Kimúlt a Klub TV. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./

2009. november 19.

Egyenes beszédet, erős szervezetet kíván létrehozni Tamás Sándor új megyei RMDSZ-elnök, akit november 18-án egyetlen jelöltként megválasztottak. Tizenkét esztendő után, az 1997-es szétválást követően ismét egyetlen RMDSZ-szervezete van Kovászna megyének, amely a Háromszéki Területi Szervezet nevet kapta. A küldöttgyűlés Albert Álmos leköszönő elnök beszámolójával kezdődött. /Farkas Réka: Új szervezet, új elnök. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 19./


lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-390 | 391-395




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék