udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 469 találat lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-390 ... 451-469

Névmutató: Kölcsey Ferenc

2012. június 2.

Rákóczi-szobrot avattak Szatmárnémetiben
II. Rákóczi Ferenc mellszobrát, Deák Ferenc alkotását avatták fel pénteken Szatmárnémetiben, a Láncos templom mögötti Kálvin téren. Az ünnepi eseményre több száz magyar ember gyűlt össze, és képviseltette magát Nyíregyháza és Beregszász is.
„Rákóczi egy szimbólum! Először sikerült összefognia a magyarságot egy közös cél, egy közös szándék, egy közös jövő érdekében. Ez a közös cél pedig a magyar szabadság volt. Hiszem, hogy az a történelmi kényszer és szükség nem szűnt meg, amely a magyar egységet sürgeti" – mondta Markó Béla szenátor az avatóünnepségen.
„Biztos jövőt csak akkor építhetünk, ha nem feledkezünk meg nagyjainkról és ha megtaláljuk az egyensúlyt a hagyományőrzés és a fejlődés között" – jelentette ki Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.
A felszólalók sorát Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármester zárta, aki nosztalgiával emlékezett vissza arra a 22 évvel ezelőtti időpontra, amikor közvetlenül a rendszerváltás után visszaállították Kölcsey Ferenc szobrát. „Valahogy akkor könnyebb volt megvalósítani, mint most ezt a Rákóczi szobrot felállítani. Pedig az egy zavarosabb politikai környezet volt. Éppen ez bizonyítja, hogy a magyarságnak szüksége van a politikai képviseletre" – jelentette ki az RMDSZ polgármesterjelöltje.
Az RMDSZ-tájékoztató nyomán. Erdély.ma

2012. június 4.

Felavatták a Rákóczi-szobrot
Péntektől új magyar történelmi személyiség szobrával gazdagodott Szatmárnémeti. II. Rákóczi Ferenc szobra hitet és erőt ad, valamint példát mutat a térség magyar lakossága számára.
Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, a szoborállítás kezdeményezője ismertette a szoborállítás történetét. A Rákóczi zászlaján máig is olvasható szöveg — Cum Deo pro patria egy libertate!/Istennel a hazáért és a szabadságért! —, a kuruc szabadságharc jelmondata máig érvényes tartalmú igazságot hordoz a szatmárnémeti magyarság szempontjából is. Szatmár város szorosan kötődik a Rákóczi vezette szabadságharchoz, tavaly októberben pedig az RMDSZ kezdeményezésére, a szatmári béke 300. évfordulója alkalmából Szatmárnémeti Városi Tanácsa jóváhagyta a vezérlő fejedelem szobrának felállítását. A városi tanács egyik régebbi határozata alapján erre a helyre Mihai Viteazul–szobrot akartak állítani, nem volt könnyű ezt elkerülni, hogy a református egyház területén Rákóczi–emlékhelyet hozzanak létre.
Ünnepi beszédek
Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyés püspök elmondta, áldást kell mondanunk azok emlékére, akik áldozatot hoztak értünk. Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese áldás előtt felolvasta II. Rákóczi Ferenc imáját.
Markó Béla szenátor szerint a felavatott szobor érdekessége, hogy nem egy harcos, hanem egy töprengő, szövetségest kereső államférfit, egy politikust ábrázol, aki képes volt szövetségeseket állítani maga mögé Franciaországtól Törökországig, de sajnos csak ideig–óráig. De képes volt egy nagyon nehéz helyzetben megtalálni azokat a politikai megoldásokat, amelyek szerencsésebb esetben elvezethettek volna a magyar szabadság kivívásához. A kurucmozgalom is példája annak, hogy voltak és vannak olyan pillanatai a magyar történelemnek, amikor a nemzet tagjai képesek voltak félre tenni a viszályokat, és össze tudtak fogni a közös cél érdekében.
Gajdos István, Beregszász polgármestere kifejtette, hogy a Trianon által szétszóródott magyar nemzet számára nagyon fontos, hogy példaképpé állítsa azokat a történelmi személyeket, akik összefogták, egyesítették a magyarságot. Szemán Sándor, Nyíregyháza Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője elmondta, hogy a távolság megszépíti a történelmet. Vannak azonban olyan személyiségek — közéjük tartozik Rákóczi is —, akiknek a tetteit nem kell megszépíteni.
Csehi Árpád kiemelte, hogy a kuruckor harcosai különbözőségük ellenére sem az ellenséget látták egymásban, hanem az egységet keresték. Nekünk is elődeink életstílusát kellene követni annak érdekében, hogy olyan szellemi kincseket hagyjunk magunk után, ami erőt ad a mindennapi megpróbáltatások közepette. Minden egyes emlékezésünkkor múltunkat állítjuk tükörbe, ebben a tükörben azt látjuk, hogy a jelenben is hittel és bátorsággal kell vállalnunk az előttünk álló feladatokat.
Ilyés Gyula polgármester felidézte azt az eseményt, amikor Szatmárnémeti első köztéri szobrát, a Kölcsey Ferencét avatta fel Szatmárnémeti magyar lakossága. Az azóta is szaporodó szobraink szükséges részei nemzeti kultúránknak. Megpróbálunk mind többet visszaállítani abból, amit elvettek. Ez az, ami erőt ad majd az utánunk jövő nemzedékeknek. Az ünnepség koszorúzással és a Himnusz eléneklésével ért véget.
Elek György. erdon.ro

2012. június 5.

Székely himnusz
Nem vagyok focirajongó, így általában olyan helyzetekben, ha elhangzik egy himnusz, nem kezdek rögtön őrjöngeni. Szusszanásnyi szünet nem árt ilyenkor, s teszem ezt most, az ominózus magyar parlamenti, székelyhimnuszos Elnök-beiktatás kapcsán is.
Szusszantam egyet, mielőtt szisszennék.
Vártam, hátha az a szinte-költő, aki a parádét vezényelte, egyszer csak észbe kap, azt mondja, hogy "grácia szegény fejemnek, én egy másik szö-betűset akartam, a Szózatot, de mert éppen azzal voltam elfoglalva, hogy válaszrímet kerestem a Fidesz hívórímre, hogy majd ezzel köszöntsem a jogos székébe visszatérő Házelnököt, a szék miatt jött a nyelvemre a székely, abból aztán véletlenül a Székelyhimnusz..."
Persze, hogy nem ez történt.
Mielőtt belebonyolódnék a székely himnuszba, el szeretnék mesélni egy régi-régi történetet, amelynek hőse, (nekem mindenképpen hősöm tövösi és székelykáli Vass János nagyapám, de genere sóváradi, aki büszke volt arra, hogy egy ősi székely família leszármazottja.) Az a nagyapám, aki nem kérkedett székelységével, s azzal sem, hogy, bár a sóváradi Vassok ivadéka, de a család Apafi alatt kettős predikátumot is kapott, (az, tetszenek tudni, járulékos birtokadomány nélküli nemesség), s így lettek tövisi és székelykáli Vassok. Tőle kérdeztem az ötvenes évek közepe táján.
- Nagytata, mi az a székelyhimnusz?
- Az egy nóta, amit valami részeg katonatiszt írt a kuruc-kesergők mintájára.
- Nagytata el tudná énekelni nekem?
- Én aztán nem. Nekem egy himnuszom van. A Himnusz, azt pedig Kölcsey Ferenc írta. Nem egy fűzfapoéta. A zenéjét sem a Fényes-vendéglő brácsása szerezte, hanem Erkel Ferenc. Ezzel a téma részéről le volt zárva.
Egyik szomszédjától, aki az ős-székely Nyáguj névre hallgatott, addig kérdezgettem azt a himnuszt, hogy végül elhegedülte nekem, s kissé kornyikálva el is énekelte, amitől nagyapám nem volt egyáltalán boldog.
Az öreg Nyáguj, székelyebb volt minden székelynél. Kedvenc szavajárása az volt, mint a többi vankujoké, hogy "székely szarta a magyart", amit olyan gyakran használt, mint más ember a kötőszavakat. Onnan lehetett tudni, hogy rátört a székelykedés, hogy ilyenkor Rodin Gondolkodójának pózába helyezte magát, s hangjában olyan mélabúval, mintha gyászbeszédet mondana, szavalni kezdte Lévay József Mikes versét, mert ugyebár Mikes Kelemen a székely sors és hűség valóságos szimbóluma:
"Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását,
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül,
Nagy Törökországban.
Ha csak itt nem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczinak lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában."
Szerinte minden és mindenki székely volt ezen a világon, s ha megengedőbb hangulata volt, olyankor hozzá tette, hogy "rosszabb esetben magyar". Tudása leginkább az átlag magyarországi műveletlenségre hasonlított, azokéra, akik azt hiszik, hogy Nagyvárad és Kolozsvár, s természetesen Déva és Arad is a Székelyföldön van. Még a műveltebbek is elcsodálkoznak azon, hogy nincs székely nyelvjárás. Nyelvjárások vannak. A Marasmenti a-zótól, ahal piras kalapasan ment a malamba a lavával, egészen Kányádi Sándor vidékének enyhén ö-ző dialektusán át, a keleti (Csík, Háromszék) és nyugati (Udvarhely és részben Marosszék) nyelvjárások is léteznek.
Emlékszem, nagyapám egyik jeles bemondására. Egy alkalommal, amikor éppen a magyar történelem egyik, de nem utolsó ballépését elemezte nagyapámnak Nyáguj szomszéd, s éppen II. Ulászló királyunkat szapulta, a szokásos epitheton ornans kíséretében:
- Eh, székely szarta a magyart. Én mondom neked Vass úr, hogy akkoron éppeg Székely Dózsa György lett volna a megfelelő király - mondta és nagyot böfögött, amire nagyapám, némi malíciával megjegyezte: - Na, végre valami nemzeti okosság is kijött a torkodon.
Amikor nagyapám Tolnai lexikonjából kiokosítottam magam, mert ott sem találtam székelyhimnuszt, megkérdeztem, hogy mit énekeltek ünnepélyes alkalmakkor, amíg Kölcsey meg nem írta a Himnuszt.
- A katolikusoké a Boldogasszony Anyánk és az, Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga, a református magyarságé a Tebenned bíztunk, elejétől fogva, a 90. zsoltár volt - mondta.
Neki jobban hittem, mint a szomszédnak, aki azt mondta, hogy Csaba királyfi krónikása írta a székelyhimnuszt, s többek között elmagyarázta azt is, hogy Abesszínia valójában ősi székelyföld, s Habos-hon az igazi neve, a nagy vízesések miatt, s hogy a Nílus Nyelős lenne a mai nyelvben. Ugorgyunk, mondaná Nyilas Misinek Pósalaki úr. Hát ugorgyunk.
Soha nem fogom elfelejteni azt az öreg háromszéki, valamikori kántortanítót sem, (ott újságíróskodtam több mint negyvenöt esztendeje), akiről a költő, Csiki László barátom, a "Jó öreg oskolamesterek" sorozatának egyik darabját írta, s aki tájházat szeretett volna berendezni a zsebkendőnyi székely faluban. Bosszúsan mesélte, hogy jöttek valami magyarországi kupcihérek, akik a kocsmában telefröcskölték a falat is a székelyhimnusszal, aztán vittek ajándékként, vagy ha nem, akkor bagóért mindent, amire egyszer még büszke lehetett volna a falu.
- Az egy giccs, kedves uram - mondta a székelyhimnuszról, s legyintett. - Mi az, hogy "porlik mint a szikla"? A szikla, nemcsak a természetben, de még Jézus tanításában is a maradandóság szimbóluma - s levette a fali rádió tetejéről a Bibliát. Keresgélt benne, aztán a versek számát is kimondva, olvasni kezdte. - 18 Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.
19 Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva." Máté 16: 18-19.
Ezek jutnak eszembe, valahányszor ezt az ominózus nótát hallom. Péter, nevének értelme a kő, a szikla, s talán egyik vidéki magyar város közönségét meg is bántottam, amikor egyszer, egy könyvem bemutatóján el akarták énekelni tiszteletemre ezt a nótát, s megkértem őket, hogy ha lehetne, akkor inkább valami komolyabbat. Mondjuk azt, hogy "ha én rózsa volnék"... Ma talán nem merném megtenni. Változtak az idők.
Szívrepesve lesem, hogy egy kvietált katasztrófavédő megírja végre a várva-várt palóc-himnuszt, egy postatiszt özvegye ősi mandolinra hangolva a hajdú-himnuszt, s aztán jöhet az Őrség, Hetés, s talán előbb-utóbb egy pesti széplélek összve-szerzi (sic) a moldovai csángóhimnuszt is.
Azt a teremburáját, szinte megfeledkeztem arról, hogy a sámánnal táncoló, makói földgáz-mezőt a nemzet nevében lefoglaló MVSZ elnök egyik epigonja is, a minap a Parlamentben a Szent Korona előtt idétlenkedett. Hát, összenőtt a parlamentben, ami összetartozik. Sámán és székelyhimnusz, s egyre szaporodnak azok a jelek, amelyek azt sugallják, hogy céltévesztett emberek eszménykeresés közben egyre ingoványosabb talajra tévednek.
Csak úgy, de nem egészen mellékesen kérdem, vajon a Jobbik zászlólengetői tudják-e, hogy az a zászló, amelyet fennen lobogtatnak, nem jobbágyivadékok kezébe való?
Abból a bizonyos árpád-sávos zászlóból egyetlen egy volt valaha, s az csak a király zászlaja lehetett. A főnemesek, a zászlósurak, ez alá a királyi lobogó alá gyülekeztek.
A zászlósurak, a középkori, 14-16. századi Magyarországon, azok a kiterjedt földbirtokkal rendelkező nemesek, főméltóságok voltak, akik vagyonuk vagy hivataluk függvényében kisebb-nagyobb létszámú katonai csapatot, bandériumot voltak kötelesek az ország védelmére kiállítani, és háború esetén saját zászlajuk alatt azt, a király táborába vezetni.
Természetesen egy olyan országban, ahol immáron szállóige az "egy a tábor, egy a zászló", nem kell attól félni, hogy Őfelsége, azon való haragjában, hogy lumpen-értelmiségiek a zászlaját kisajátítják, négyeltet és karóba húzat, vagy jobb kéz levágására ítél zászlóbitorlókat, akár valami hamispénz-verőket. Engem nem is csak az aggaszt, hogy vészesen a nemzetvezető-testvér korát idézik, hanem az a folyamat, aminek a végállomása felé közeledünk. Az pedig a ráció ellenében a sötét irracionalizmus.
Emlékezzünk, mit hozott a rendszerváltás: mindenhol ufókat láttak az emberek, szobordöntögetők és kopjaállítók születtek a semmiből, aztán megérkeztek a bioenergiázó álorvosok, tévékben a pénz-jósok, a képernyőn keresztül dátumok alapján betegséget diagnosztizáló szemfényvesztők, táncikáló sámánok, szike nélkül daganatot eltávolító mágusok, rovásírásos helységtáblák, s már csak ez hiányzott. Székelyhimnusz a magyar parlamentben.
Téveszmék diadala az amúgy is tudathasadás fölött!
Végül, de nem végezetül egy jó tanács. Ha Lezsák úr, a majdnem-költő nem érzi, hogy ez a giccs nem való az ország házába, s úgy érzi, hogy nagyon-nagyon kikívánkozik belőle, ajánlanám, hogy keressen egy kies, bográcsozásra alkalmas helyet. Lehetőleg idehaza, mert ahajt, a Hargita lábánál még az is előfordulhatna vele, hogy egy túlbuzgó góbé azt találná mondani neki, az ének végeztével, hogy "Ne bölcsködjön, kied csak egy árnyékszékely, mink volnánk az igazik, s székely szarta a magyart".
Vári Attila író. Népszava

2012. szeptember 18.

Tanévnyitó a Sapientia egyetemen
350 gólya csatlakozott az EMTE nagy családjához
Míg a legtöbb egyetemista még egy-két hétig élvezheti a vakációt, az iskolásokhoz hasonlóan a Sapientia Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának több mint ezer diákja számára is megkezdődött tegnap reggel a tanév.
A tizenkettedik tanév küszöbén elsőként Palkó Réka, az egyetem PR-felelőse üdvözölte a szép számban összegyűlt diákokat, a gólyákat és a felsőbb éveseket.
Székely Gyula dékán elsősorban az újoncokhoz szólt, elégedetten nyugtázta, hogy az idei siralmas érettségieredmények náluk nem éreztették hatásukat, ugyanis míg tavaly háromszáztizenöt elsőéves kezdte tanulmányait a marosvásárhelyi Sapientián, idén a gólyák száma 346-ra növekedett, tehát akik a Sapientiát tűzték ki célul maguk elé, azok sikeresen helytálltak az érettségin. A dékán ugyanakkor kiemelte, végre megszerezte a rég várt akkreditációt az egyetem, így diákjaiknak első ízben szervezhetnek majd záróvizsgát helyben.
Kovács Andor, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke a gyakorlati tudnivalókat osztotta meg az újoncokkal. Vagyis, hogy a legjobb hely az egyetemen a HÖK-iroda, ahol ajánlott gyakori vendég lenni. Bemutatta Bolhást, a sapientiás kutyát, aki immár hétéves régiséggel rendelkezik az egyetemen, de azt is elárulta, hogy a büfében a legfinomabb a csirkés szendvics, így szünetben a korgó gyomrú diáknak ajánlatos erre voksolni, s arra is felhívta a figyelmet, hogy a cigarettacsikket kizárólag a kijelölt helyre dobják.
– Egy szó mint száz, csináljátok úgy, ahogy mi is csináljuk, érezzétek jól magatokat! – hangzott az útravaló.
– Nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei – köszöntötte Kölcsey Ferenc szavaival "utódait" az egyetem egykori diákjainak nevében Kali István. – A legfontosabb befektetésünk a magyar oktatás… Bármibe belekezdtek, legyen az az egyetem, vagy egyéb foglalkozás, akár egy munkahely, mindig tegyétek fel magatoknak a kérdést: miért csinálom? És ha legbelül úgy érzitek, hogy erre a kérdésre megvan a válasz, akkor bátran fogjatok neki, mert a szívetek sikerre visz. Hiszen csak úgy tudsz nagyszerű munkát végezni, ha szereted, amit csinálsz. Az egyetem egy másik világ, nem olyan, mint amit eddig megszoktatok és ismertetek. Ezért hagyjátok, hogy sodorjon az ár, és ne csak a kötelező feladatokat oldjátok meg, ne csak a kötelező tevékenységeken vegyetek részt, mert a kötelező az a minimum. Egyetemistaként mindennap egy kicsivel többnek kell lennetek, mint amennyi az azelőtti napon voltatok. Azonban ezt nem biztos, hogy a tantermekben éritek majd el. Vegyetek részt az oktatáson kívüli életben, csatlakozzatok a Hallgatói Önkormányzathoz, mert a közösségünk pulzusa akkor is lüktet, ha már lejártak az előadások – tanácsolta a gólyáknak.
Az ünnepi beszédeket követően az erdélyi magyar történelmi egyházak nevében Ötvös József, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, valamint Nagy László unitárius püspökhelyettes kérte Isten áldását az egyetem diákjaira és pedagógusaira.
(menyhárt)
Népújság (Marosvásárhely)

2012. szeptember 21.

Folytatja a munkát a 170 éve alapított Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata
Nagy törést jelentett a 40 évig tartó kommunizmus a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata számára, azonban amint lehetőségük nyílt, ismét munkához láttak – a szatmári székhelyű romániai tartomány idén egy gyermekrehabilitációs és -fejlesztő központot nyitott.
A rend – mely idén tölti alapításának 170. évét – az első magyar alapítású női szerzetesközösség. Az alapító Hám János egykori szatmári püspök volt, aki látván egyházmegyéje mind kulturális, mind szociális szempontból elhanyagolt állapotát, elhatározta, hogy egy női szerzetes-közösséget telepít le a városban.
Bécsben ismerkedett meg az irgalmas nővérekkel, akik Páli Szent Vince szabályait követve életüket a tanítás, betegápolás és szegénygondozásnak szentelték. Közülük szeretett volna Szatmárra is hozni apácákat, azonban az irgalmas nővérek inkább azt javasolták neki, hogy küldjön lányokat, akiket kiképezhetnek a szerzetesi életre és az említett feladatokra.
A Bécsben kiképzett nővérek első munkaköre a katonák lányainak nevelése, tanítása volt, de hamarosan elkezdtek dolgozni a kórházakban és a szegényházban is. Az 1842-es alapítású rend hamarosan behálózta az egész Kárpát-medencét. 1866-tól kezdődően különféle iskolatípusokat működtettek óvodától a tanítóképzőig, árvaházakat és internátusokat tartottak fenn a lányifjúság nevelésére. Céljaik: a nőnevelés, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása, de nem csupán a kórházakban és intézményekben, hanem mindenütt megkeresve a szegényeket, elhagyatottakat és betegeket. Az irgalmas nővérek az Úr Jézust szolgálják minden embertestvérükben.
Trianon után három önálló tartományt létesítettek: Romániában Szatmárnémetiben, Csehszlovákiában Rozsnyón, Magyarországon pedig Esztergomban hoztak létre tartományi központot. A szatmári tartományban 200–300 nővér működött, amikor a kommunisták felszámolták a rendet. Az 1990-es újrakezdéskor közel százan tértek vissza az idős apácák közül.
„Jelenleg négyen vagyunk fiatalok, és 15-en vannak még életben az idős nővérek közül – magyarázta érdeklődésünkre Szabó Mária Rita szatmári tartományi főnöknő. – Az idősebbek egy része a kommunizmus idején visszatért családjához, de arra is volt példa, hogy ketten-hárman együtt maradtak, és közösen béreltek lakást. Mivel az általános főnöknő látta, hogy nem kapjuk vissza régi rendházunkat, 1996-ban elrendelte egy új rendház építését. Az 1998-ban elkészült ingatlan 34 férőhelyes, ott lakunk jelenleg is.”
A nővérek egy része az idősebbek gondozásával foglalkozik, de van köztük olyan, aki orvos mellett tevékenykedik asszisztensként, vagy a helyi katolikus alapítású Szent Rita Egyesületnél vesz részt a fogyatékos gyerekekkel végzett tevékenységekben. Időközben visszakapták a régi rendházat, a Zárdát, valamint további két nagy ingatlant a városközpontban – a jelenlegi Slavici-gimnázium, valamint a művészeti iskola épületét. Amint a tartományi főnöknőtől megtudtuk, az elsőért fizet ugyan bérleti díjat az önkormányzat, de a pénz nem elég ahhoz, hogy az eléggé rossz állapotban levő Zárdát rendbe hozzák belőle.
Ennek egyik szárnyában a Református Gimnázium, majd a Művészeti Gimnázium működött, két éve ide költöztették a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot, a tavalyi tanévtől kezdődően viszont már nincs bérlője az épületrésznek. Az ingatlanban idén nyitották meg a Boldog Scheffler János Központot, melyben gyermekrehabilitációval és -fejlesztéssel foglalkoznak.
„Igyekszünk elérhető áron minőségi szolgáltatásokat kínálni, úgymint gyógytorna, gyógypedagógiai foglalkozások, logopédia, autista gyerekeknek szóló tevékenységek, és tervezzük a gyerekek idegrendszerének fejlesztését szolgáló szenzomotoros tréning, valamint a hidroterápia bevezetését is – fejtette ki Rita nővér, aki szerint a legfontosabb feladatuknak jelenleg azt tekintik, hogy „megerősítsék” ezt a központot, ami egyébként akkreditáció alatt áll. A Krónika kérdésére a rendfőnöknő elmondta: egyáltalán nem divat manapság apácaként élni, ami szerinte az általános hivatásválság következménye.
„Az emberek nem köteleződnek el valami mellett, váltogatják munkahelyeiket, de ugyanez látható a házasságok esetében is, több partnert is kipróbálnak – magyarázta a tartományi főnöknő, hozzátéve, hogy ez a fajta magatartás az emberek zömét nem teszi alkalmassá a mély elköteleződést követelő rendi életre.
Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár).

2012. október 2.

Kétszázan készülnek a magyar érettségire
Közel kétszáz fővel indult be az oktatás hétvégén a magyarországi Kölcsey Ferenc Gimnázium felnőttoktatási, levelezői munkarend szerint működő, Csíkszeredába kihelyezett gimnáziumi osztályaiban. A magyar állami normatív támogatással zajló, a diákok számára ingyenes oktatásba helybeli, magyar állampolgárságú, 28-30 év körüli fiatalok jelentkeztek.
Beszámoltunk korábban arról, hogy magyar állami normatív támogatással a magyar állampolgárok számára ingyenes gimnáziumi képzést indítana Csíkszeredában egy magyarországi oktatási intézmény. A SZILTOP Nonprofit Kft. által működtetett Kölcsey Ferenc Gimnázium szándéka meg is valósult, beindult az elmúlt hétvégén Csíkszeredában a levezői munkarend szerinti gimnáziumi oktatás 18 éven felüli diákok számára. Az oktatás a magyar állampolgárságú diákok számára ingyenes, a magyarországi cég magyar állami normatív finanszírozással tartja fenn magániskola-hálózatát.
Szilasi György, a SZILTOP Nonprofit Kft. ügyvezetőjének tájékoztatása szerint közel kétszáz diák jelentkezett a Csíkszeredában elindított gimnáziumi osztályaikba. A korábbi romániai középiskolákban végzett tanulmányokat elismerték, így vannak, akik a tizenkettedik osztályba iratkozhattak be, és jövőben már érettségizhetnek. A gimnázium a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskolában bérel helyiségeket, és havi egy alkalommal szombaton reggeltől estig tartanak konzultációt a diákok számára. A képzés többnyire az otthoni felkészülésre épül – mondta el az ügyvezető. Közölte, ehhez az internet segítségével juttatnak el tananyagot a diákoknak, és a szombaton lezajlott tanévnyitón több mint ezer magyar nyelvű tankönyvet is kiosztottak.
A levelező központ Vásárosnaményben van, a tanárok többsége pedig Magyarországról utazik ide a konzultációkra, de például a román nyelvet helyi tanár oktatja – közölte Szilasi György. Elmondta, az első oktatási napot is megtartották szombaton, és a tanárok visszajelzései szerint jók a diákok alapismeretei, van mire építeni. A gimnázium tananyagában a román nyelv is szerepel, fontosnak tartják, hogy a diákok ismerjék az ország nyelvét – mondta az ügyvezető. Közölte, románból érettségizniük is kell a diákoknak, de mint második nyelvből, a magyarországi érettségi szabályai szerint. Az ügyvezető még elmondta, mindent el fognak követni azért, hogy a gimnázium diákjai helyben érettségizhessenek, ne kelljen ezért Magyarországra kiutazniuk.
Szilasi György tájékoztatása szerint a Székelyföld számos településéről beiratkozott diákok átlagéletkora 28-30 év között van, mintegy fele-fel arányban nők és férfiak és vagy kettős (magyar-román) állampolgárok, vagy pedig a magyar állampolgársági eskü előtt állók. Az oktatási ajánlat a felnőtteknek szól, Szilasi György szerint nem akarnak a helyi középiskolákkal versenyezni. „Aki 18 év alatti, az járjon középiskolába, menjen oda, ahol a korosztálya van. Mi második esélyként szoktuk emlegetni az oktatásunkat, ez azoknak szól, akiknek már van munkahelyük, családjuk vagy esetleg épp munkanélküliek, és be szeretnék fejezni vagy folytatni akarják tanulmányaikat” – mondta az ügyvezető.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

2012. november 9.

Egy kis visszatekintés
Örömmel olvastam az egyik úriember véleményét lapjukban arról, hogy mennyire passzív az ifjúság érdeklődése a magyar történelem és úgy általában a magyarság sorsa iránt, egészen addig, ameddig a fejtegetés feléig nem értem. Itt egy 180 fokos fordulattal találtam szembe magam. Valahogy úgy éreztem magam, mint régen, amikor jött a fekete autó és a pribékek egészen megnyugtattak, hogy elvtárs, mi érted jöttünk, nem ellened. Az történt ugyanis a szerzővel, hogy a fiatalok kezdeti történelmi hiányosságai miatt már-már kitör és a magyarok legádázabb ellenségeitől vett idézettel kezdi szapulni a magyarságot. Úgy éreztem, mintha a megboldogult SZDSZ, vagy annak hosszú nyelvű csatlósai szólaltak volna meg - jönnek a szarból a mélymagyarok, vagy zsidó kultúra nélkül a magyaroknak csak a fütyülős barackjuk lenne stb. - és céljuk az egész nemzet lejáratása itthon és külföldön egyaránt. Ilyen véleményt akár a románoktól is vehetett volna, ők sem írtak valami hízelgően rólunk (a lovaglástól teljesen karikalábú, makogó, törpe, vad kinézetű hordák stb.). Véleményem szerint azért nem ideális pont egy Habsburgot idézni, mert tudjuk, kik voltak az említett urak. Ezt még fokozza az a tény is, hogy az említett II. Habsburg József (1741-1790), akit Kalapos Királynak is hívtak – ugyanis nem volt megkoronázva - és 1781 után cseh és magyar király – nem az intelligenciájáról volt híres. Autodidakta módszerrel képezte magát, aztán Álmodozások (franciául Réveries) címmel veti papírra elképzeléseit, a reformok alapjául a korlátlan teljhatalmat jelölve meg. A nemzetiségi mozgalmakat Bécs hallgatólagosan támogatta, külön épületrész volt számukra biztosítva, és ide az ún. Controlor folyosón lehetett bejutni. Itt fogadta a Horia, Cloșca és Crișan triót is, és biztatta az 1784-es kegyetlenségekre. Az említett trió mindent támadott, ami nem volt ortodox, és ezen belül is főleg a magyar nemességet. A király a rendfenntartó szerveket nem engedte közbelépni, csak miután már több ezer áldozatot követelt a véres randalírozásuk. A felkelés leverése után csak a 3 főkolompos ellen indult eljárás a király parancsára. Ez röviden a kalapos király, akire hivatkozik a szerző - és ő hihetetlenül igazat ad neki (érdekes kifejezés) - vádol és verbőczyzik. Azt is tudni kell, hogy Werbőczy István (1458-1541) kora egyik legműveltebb egyénisége volt . A magyar és német nyelv mellett tökéletesen elsajátította a latin és görög nyelvet is. Az állami apparátusban különböző magas funkciókat foglalt el és az ő nevéhez fűződik a Hármas Könyv - Tripartitum - című törvénygyűjtemény kiadása 1517-ben, amely a nemesség és a parasztság közti viszonyt igyekszik tisztázni. A bécsi udvarral nem volt különösebben rossz viszonyban, ezért a szultán 1541-ben megmérgeztette. Most, ha kicsit is beletekintünk a magyarok történetébe, akkor egyből látjuk, hogy már több mint ezer éve (most nem veszem figyelembe László Gyula kettős honfoglalás-elméletét) népünk talán a világ egyik legnagyobb ütköző zónájában telepedett meg. Itt találkozik ugyanis két ellentétes civilizáció, az ortodoxia és a kereszténység, és itt kellett helytállni több mint ezer éven keresztül mindenféle idegen segítség nélkül. Persze, ígéretek mindig voltak, de hány Habsburg vagy román király esett el az ellenséggel vívott csatában úgy mint II. Lajos magyar király (1506-1526)? Persze, azt elismerem (erdő száraz fa nélkül), hogy a nemesség körében voltak széthúzások és kisebb-nagyobb kilengések, de nem ez volt a történelem során az általános jellemvonása a magyarságnak, de mivel állandó hadakozásban volt, férfinépségből mindig hiány volt. Bezzeg a betelepedő népeknek nem volt kötelező hadviselés, ami az addigi életkörülményekhez képest Kánaán volt. Így is pl. Lórántffy Zsuzsanna, Rákóczi György (ma terrorista lenne) fejedelem felesége a fogarasi oláhoknak iskolát építtetett „Isten dicsőségére és az oláh nemzetnek épületekre”. Ma melyik moldvai településen nyitnak magyar iskolát megtollasodott román testvéreink? Máskülönben Bécsnek a „legnagyobb magyar” Széchenyi Istvánról sem volt valami jó véleménye, hiszen ő a döblingi börtönben végezte 1860-ban, talán azért, mert azt merte mondani, hogy „vár állott, most kőhalom”. Pedig volt idő, mikor „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”. Tehát az a nemzet, mely 22 fő szentet, 22 fő boldogot, 18 fő tiszteletreméltót avatott, ugyanakkor 1222-ben kiadta az Aranybullát, lényegében az ország alkotmányát - a világon talán csak az angolok előzik meg ebben - az én olvasatomban nem lehet egy söpredék nemzet, sőt büszkeség tölt el, hogy ide tartozom. A szerző gondolatmenetét folytatva, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének az ősbemutatója 1915-ben volt , és zeneileg legtermékenyebb periódusa 1920 után kezdődött, tehát az ő zenéjére már nem nagyon mulathatták el az országot. Sajnos, a legkritikusabb időben Magyarországnak nem volt egy Kemal Atatürkje, de volt egy Károlyi Mihálya, aki a liberálisok teljes befolyása alatt állt, majd Kún (alias Kohn) Béláék politikai prostituáltja lett, ami a hatalmas országvesztés egyik okozója. Abban az időben talán Liszt Ferenc zenéje volt a topon, de az nem feltétlen volt alkalmas nagy mulatozásokra. Kölcsey Ferenc a Himnuszban nem mástól vár segítséget, ő Istenhez esedezik áldásért, ami nem meglepő, hiszen Szent István királyunk Máriának ajánlotta országát. Tehát nem kell ellenségeink alá lovat adni, mert tudok egy nemzetet, amely 2500 éve már hordozza a civilizációt és kultúrát e tájon, minden csatában győzedelmeskedett, az első világháborúban is csak győzelemre emlékeznek (pe aici nu se trece), de arra már nem, hogy August von Machensen a magyar hadsereggel egyetemben úgy megriasztotta, hogy ijedtségükben még a fővárost is Iași-ba költöztették. Erre mondják: Falsa tempore ac spatio vanescunt. Da pace Domine! (A hamisságok idővel semmivé foszlanak. Adj nekik békét, Uram!) Azt is tudjuk, hogy a történelemben, bármennyire is akarják egyesek, nincsen status quo. Románia mai határvonalait az 1947. 02.10-én kötött párizsi békeszerződés szentesíti. Az MNSZ (Magyar Népi Szövetség) élén tevékenykedő Kurkó Gyárfás hathatós hozzájárulásával akkor Észak-Erdélyt Romániához csatolták. Akkor még Kolozsvár (ezért Vadim elvágja a torkomat), Nagyvárad stb. még magyar többségű városok voltak. Azóta egy magyar nemes sem telepített be senkit, de az etnikai összetételt ma meg lehet nézni. Ez a tendencia sajnos, ma is gőzerővel folytatódik, csak Csíkszeredában is nyitott szemmel kell járni. Végül a szerző mondanivalójának befejező részével újra tökéletesen egyetértek, ha egyáltalán ennek van valami jelentősége. Tisztelettel,
Bilibók Károly
Székelyhon.ro

2012. november 12.

Frigyre lépni a szülőfölddel – Himnusz-emlékmű
Az első kőbe vésett „Himnusz” Emlékművet, V. Majzik Mária Magyar Örökség-díjas képzőművész alkotását Budakeszin avatják fel a tervek szerint 2005 őszén.
„Minden nemzet Himnusza, az összetartozás és a megmaradás vágyát, a jövőbe vetett hitet fejezi ki” – olvashatjuk a hír felvezetését a Nemzeti Világhálón. „Ennek szellemében írta meg Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen gyönyörű költeményét, melyet Erkel Ferenc zenésített meg 1844-ben. Nincs magyar ember, aki a Himnusz hallatán vagy éneklése közben ne érzékenyülne el – ha csak egy kicsit is – hisz a mű olyan korban született, amikor a magyar nemzet fennmaradása is kétséges volt, és az azóta eltelt idő is küzdelmekkel teli. DE ÉL NEMZETÜNK és csak egy szebb jövőbe vetett hit lehet az, ami fennmaradásunkat az „idők végezetéig" biztosítja. Egy költeményből, dalból szobrot-emlékművet alkotni igen gyönyörű gondolat, hisz így tehető láthatóvá az, ami eddig csak tudatunkban élt.”
Az ötlet igen nagy eszmei támogatásra talált, így lett az emlékmű fővédnöke Jókai Anna Kossuth-díjas író és a gyakorlati megvalósítás szervezője a „PSZÜART, a Lélek Művészete Alapítvány", amely a gazdasági, adminisztratív teendőket vállalta fel.
Budakeszi város vezetése és lakossága nagy megtiszteltetésnek érzi, és örömmel fogadja a „Himnusz” Emlékmű felajánlását a város számára. Budakeszi Erkel Ferenc kultusza közismert, zenei élete számottevő, Budapesthez való közelsége, festői környezete is indokolja a választást. Művelődési Központja is az Erkel Ferenc nevét viseli.
„Az alkotás a központi Isten alak és az azt körülvevő kör alakú kisugárzásba beleírt vers szövegen kívül, mindkét oldalon a három-három kapuba elhelyezett harangokkal a tizenkilenc megyét és Budapestet is „megszólaltatja" – olvashatjuk továbbá.
Mi, határon túli magyarok, akik a múlt századi két, számunkra tragikus „békecsinálás” révén az Ó-hazától elszakíttattunk a Himnuszt Nemzeti Imánkként tiszteljük, templomainkban zsoltárként, egyházi imaként, fohászként énekeljük, számunkra a Himnusz közösségi ünnepeinken a nemzet lelkének megszólaltatója, a magyarság szellemi egységének kifejezője. Énekeltük vagy magunkban dúdoltuk akkor is, amikor ezért megtorlás vagy akár börtönbüntetés várt ránk.
Ezt Budakeszi város vezetése és lakossága mélyen átérzi és tiszteli. Ennek bizonyságául említsük meg, hogy a város vezetése és lakossága a Szent István-i örökség továbbvivőjeként Trianon után is jelentős számú határon kívüli magyart fogadott be, vagy más nemzetiségű volt lakóját fogadta vissza, és várja mindig az odaérkezőket szíves vendéglátással. Mi több, a városvezetés határon kívüli kapcsolatteremtő készsége révén a Kárpát-medence magyarok lakta régiók peremvidékét is elérte, és bennünket, Székelyföld délkeleti csücskében élő háromszékieket Budakeszi város önkormányzati küldöttsége, a civil szervezetek képviselői és tagjai rendszeresen felkeresnek, ekképpen vélük együtt cselekvő részesei lehetünk annak az erőfeszítésnek, amelyet a Kárpát-medencében élő magyarság szellemi egységének megteremtéséért együttesen kell megvívnunk.
Bizonyságul és a téma napi frissesége okán is hadd idézzem kedves budakeszi barátainknak a sepsisznetgyörgyi Vox Humana kórus vendégszereplésével kapcsolatos hozzánk címzett levelét:
„Igen nagy élményben volt tegnap részünk a Vox Humana kórus és Szilágyi Zsolt jóvoltából. Gyönyörű hangversenyt adtak a budakeszi templomban, amelynek szerintem nagyon jó az akusztikája. Kicsit hideg volt, de ez semmit nem vont le a forró hangulatból. Először a Stella kórus énekelt, utána következett a Vox Humana. Kezdésnek Zsolt énekelt – épp a névnapján -, Erkel: Bánk bán, Hazám, hazám.
Szinte beleremegtek a templom falai, azonnal felcsattant utána a vastaps. Utána pedig következtek a szebbnél-szebb kórus darabok. Nekem személy szerint a Haydn mise részlet tetszett a legjobban és rögtön utána a záró Puolenc darab.
Az egyetemi Bartók kórusban 5 évig énekeltem, részt vettem jó néhány rangos kórus fesztiválon
(Montreaux, Spittal), ahol nagydíjasok voltunk, egy kicsit tehát meg tudom ítélni egy-egy kórusról, hogy milyen.
A sepsiszentgyörgyi Vox Humana nagyszerű!!! Tátva maradt a szám, hogy milyen jók! (...) Gyors hírben most ennyit, üdvözlettel: Márta, Maxi, Klári” A világ magyarsága együvé tartozásának legbeszédesebb szimbóluma már is Budakeszin valósult meg: itt található a Határon Túli Magyarok Emléktemploma, amelyben, ugyancsak jelképi értékkel Szilágyi Zsolt karmester és több kontinensen elismert énekművész Erkel Ferenc Bánk bán áriáját énekelte. Tisztelettel kérjük V. Majzik Mária Magyar Örökség-díjas művésznőt, Jókai Anna Kossuth-díjas írónőt, az emlékműállítás fővédnökét, a Budakeszi városvezetést, a kivitelezőket és mindenki mást, akinek a „Himnusz” Emlékmű szívügye, hogy „a tizenkilenc megyét megszólaltatja” szöveges üzenet helyett „a Kárpát-medence minden magyarok lakta térségét megszólaltatja”, vagy „a történelmi Magyarország minden táját megszólaltatja” üzenet tolmácsolására alkalmas meghatározás mellett döntsenek. A művésznő álmai szerint a Budakesziben állítandó emlékművön minden nemzeti ünnepen a Himnusz hangja csendülne fel, harangjáték formájában. Így válhatna ez a műalkotás egy nemzeti zarándokhellyé.
Kölcsey Ferenc, a Himnusz költője Szatmárcsekén, a Partiumban született, szülőfaluja ma is nemzeti kegyhely. Erkel Ferenc, ragyogó művészi karrierjének jelentős „indítóhelyei” Pozsony, ahol zongorajátékát tökéletesítette, és kincses Kolozsvár, ahol hat évig tartózkodott, tanított és zenekarvezetőként a hangszerelés titkaiban elmélyedt.
„A Himnusz nemzeti imádságunk, híd, lélektől lélekig” – vallja az emlékmű alkotója, és hittel hiszik a kivitelezés támogatói is.
Kérjük, tekintsenek bennünket, határon túli magyarokat is az össz-nemzeti összefogással épülő emlékmű támogatóinak, hogy a Magyar Rádió jóvoltából a Hunyadi János nándorfehérvári csatájára emlékeztető déli harangszavával együtt a budakeszi „Himnusz” Emlékmű ünnepi harangkoncertjéből a mi hangunk is hallassék. 2005. április 22.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből
Erdély.ma

2012. november 22.

135 éve született Ady Endre
Ady Endre születésének 135. évfordulója alkalmából Szatmárban „Érmindszenti zarándoklatot" szerveztek, amelynek üzenetét Szentmártoni János a költő szülőházának udvarán így fogalmazta meg: Ady 135 éve köztünk van.
A költőóriás emlékének hűséges őrzője, a Szatmárhoz minden erejével ragaszkodó barátunk, Muzsnay Árpád publicista, tanár immár 23. alkalommal kezdeményezője, motorja ennek az eseménynek, a jól bevált program szerint:
A megemlékezés november 16-án, pénteken konferenciával kezdődött Szatmárnémetiben – ahol Ady összesen három napot töltött korteshadjáraton, tudtuk meg a beavatott nagyváradi helytörténész, Péter I. Zoltán érdekes előadásából, aminek aktualitását az adta, hogy éppen a romániai parlamenti választások kampányidőszakában vagyunk. Délután Nagykárolyban, Ady középiskolai tanulmányainak városában, újabb eszmecserével és Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész ragyogó Ady-verses-énekes összeállításával folytatódott. Másnap reggel pedig az ébredező Érmindszenten ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze a megemlékezők a csöpp református templomban, végül beszédek, versek, koszorúk sora következett a szülőház udvarán felállított Ady-mellszobor tövében.
Muzsnay Árpádnak lassan negyedévszázada a november 22-e, Ady születésnapja előtti hétvége erről szól. Előtte és utána az év folyamán fáradhatatlanul szervezi a megemlékezéseket olyan személyiségekről, eseményekről, amelyek szűkebb pátriájába, Szatmárra vonzzák a Kárpát-medencei magyarságot: Páskándi, Jakabffy, Petőfi, Kölcsey, Rákóczi és mások emlékének ápolása az egész év során okot adnak arra, hogy találkozásra, eszmecserére gyűljenek össze a hűséggel megáldottak. Felvidékről több visszajáró vándor látogatja a szatmári programokat, igaz, inkább a keleti végekről: például Kolár Péter, Köteles László, Máté László gyakran vendégeskednek Muzsnay Árpádnál, viszonzásul rendre szeretettel várják őt a kassai programokon. Idén Pozsonyból Duray Miklós politikus-közíró volt a meghívott előadó, aki Nagykárolyban „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinus" címmel tartott előadást, majd az érmindszenti szülőháznál is köszöntötte Adyt születésnapja alkalmából.
És most időrendi sorrendben az eseményekről: Az Ady-tisztelők Szatmárnémetiben, a megyei múzeum dísztermében gyűltek először össze, a hallgatóság sorában örvendetesen sok volt a fiatal érdeklődő, akik meghallgatták Muzsnay Árpád főszervezőnek és Szőcs Péter történésznek, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatóhelyettesének köszöntőjét, a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Galiger Barbarának szavalatát, majd az újszerű, élvezetes előadásokat: Jánosi Zoltán, nyíregyházi irodalomtörténész, Pop Felician román költő, Péter I. Zoltán nagyváradi történész, végül Pomogáts Béla irodalomtörténész gondolatait Adyról, az életét alakító társadalmi eseményekről. Délután Nagykárolyban, a felújított Károlyi kastélyban, felejthetetlen kulisszák közt töltöttek fél napot az emlékezők. A Nagykárolyi Múzeum munkatársai nem titkolt büszkeséggel mutatták be a kastélyt, amelyet néhány hónapja adtak át rendeltetésének, kulturális központ és múzeum várja az idelátogatókat, minden szinte a régi fényében ragyog. Köszöntötte a vendégeket Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere és Sróth Ödön költő, a helyi Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke. Németi János nagykárolyi nyugalmazott múzeumigazgató az érmindszenti Ady Endre Emlékmúzeum megalakulásáról, majd a költő születése századik évfordulójának 1977 évi megünnepléséről számolt be.
A Károlyi kastélyba a helyi közönség szép számban jött el, hogy meghallgassa az előadók fejtegetéseit Adyról, koráról, mának is szóló üzeneteiről: Duray Miklós „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinust", Takács Péter történész Nyíregyházáról „Ady áldott és átkozott Érmindszentjét" idézte a hallgatóság elé, Egyed Emese kolozsvári irodalomtörténész pedig Ady Párizsát varázsolta a Károlyi kastély lovagtermébe.
Az igazi varázslat ezután következett: Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész „Szeretném, ha szeretnének" című verses-zenés műsora, Kovács Réka zongorakíséretével. Drámai erejű összeállításban, meggyőző odaadással előadott irodalmi estben volt része a közönségnek. Másnap a zarándokok Érmindszentre – Adyfalvára, vagy ahogy a román felirat hirdeti, „Ady Endrébe" érkeztek. És bizony olyan érzése támadt az embernek, hogy az idő kereke visszafelé forog, hiába a novemberi verőfényes napsütés, a szinte elnéptelenedett kis falu szegénysége ordító. Egy család: fáradt, ráncos arcú, kortalan apa, anya, sovány serdülő fiú gyalogol éppen a faluból kifelé a végtelennek tűnő úton, az érkező autók, buszok sorával szemben. Ilyen forgalom egy évben egyszer van, de láthatóan nem érdekli őket. És amikor az autók, buszok az ünnepség végével elhagyták a falut, a kis családdal újra találkoztak, mentek hazafelé, a kezük ugyanolyan üres, mint reggel a faluból kifelé...
A helybeli lakosok közül Marius Rocával, Érkávás polgármesterével ismerkedtünk meg, akihez közigazgatásilag tartozik a néhány házból álló, inkább tanyára emlékeztető Érmindszent, örültünk magyar nyelvtudásának és annak, hogy tudja, mit jelent Ady Endre szülőfaluja a magyarságnak. Az Ady-ház gondozójának, a negyven év körüli Szilágyi Enikőnek sok volt a tennivalója, teát kínált a népes vendégseregnek, a szoborhoz pedig akkor jött, amikor átvettei Hegedűs Lóránt nyugalmazott püspök ajándékát, Ady vers-elemzéseket tartalmazó négy kötetét, amelyet egészségi állapota miatt a püspök úr nem személyesen, hanem a szatmárnémeti református lelkésszel küldött el Érmindszentre.
Ady szülői háza és mellé épített nagyobb kúria alapos felújításra szorul. Elhangzott a szatmári múzeum igazgatója szájából, hogy a nyíregyházi testvérintézménnyel közösen támogatást nyertek egy  Európai Uniós keretből, amiből modernizálják a szülői házat, a környékét, és az immár 1977-től nem frissített, elöregedett, helyenként idejétmúlt kiállítási anyagot is. A szülőfalu református templomában Balla Árpád lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, igét hirdetett Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Kondé Lajos, a Szeged-Csanádi Római Katolikus Egyházmegye pasztorális helynöke. A szülőház udvarán, Ady Endre mellszobránál, amelyet 1977, a századik születésnapra emeltek, Muzsnay Árpád, Liviu Marta történész, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója, Pataki Csaba mérnök, a Szatmár megyei RMDSZ megbízott elnöke, valamint Marius Roca, a községközpont: Érkávás polgármestere köszöntötte az ünneplőket, majd ünnepi beszédet tartott Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kelemen Hunor író, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke Budapestről ás Duray Miklós közíró, politikus Pozsonyból. A beszédek közt Ady versek csendültek fel, Zorkóczy Zenóbia színművész és a környékbeli iskolák diákjainak előadásában. Debrecenből is érkezett egy autóbusznyi ünneplő, akik hozzájárultak szavalataikkal az ünnepi hangulat emeléséhez.
A távolabbról érkezők nem sokat tudhattak arról, hogy Érmindszentre a 10 órakor kezdett, RMDSZ színeiben megtartott ünnepség végével 13 órakor az ünneplők újabb népes csoportja érkezik. Választási kampány zajlik ugyanis Romániában, december 9-ére készül a magyar szavazatokra számító két párt is, az RMDSZ és a Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppárt. A konfliktus abból adódott, hogy Tőkés László is jelezte, szeretne részt venni az érmindszenti megemlékezésen, amelyet az RMDSZ-t támogató Muzsnay Árpád szervez.
A kívülálló erről nem sokat tudhatott, bár nem új keletű ez a konfliktus, de most a kampányban felerősödött a visszhangja annak, hogy Tőkés Lászlót nem hívták meg előadónak. Duray Miklós Pozsonyban már hónapokkal korábban, májusban kapott felkérést Muzsnay Árpádtól, az EMKE Országos Elnöksége tagjától egy előadás megtartására a novemberi ünnepségen. A felkérést jó szívvel elfogadta, mert úgy érezte van mondanivalója. Némi fejfájást az okozott neki, hogy két nappal a szatmárnémeti program előtt elektronikus postán egy levél érkezett Tőkés László európai parlamenti irodájából, amelyben „Duray urat" magázva, fejedelmi többesben, testvéri jókívánságokkal kísérve „figyelmeztetik", nem kellene Szatmárnémetibe mennie, mert a szervezők kampányrendezvénnyé silányítják az érmindszenti évfordulót, egyeseket kizárnak, másoknak viszont a jóhiszeműségét használják fel.
A figyelmeztetés megjött, meghívó a másik, az EMNP által szervezett érmindszenti ünnepségre nem, mondja keserűen Duray Miklós, miután Szatmárnémetiben megtudta, a két párt hívei kissé teátrálisan, november 17-én, szombaton ugyanazon a napon külön-külön ünnepelnek. Duray Miklós válaszolt Tőkés László levelére, kérte hogy keressenek alkalmat a beszélgetésre, amikor nem csak pártpolitikai acsarkodásról esik szó, hiszen évek óta nem volt erre alkalom. Válasz még nem érkezett.
Muzsnay Árpád szerint bármelyik szervezetnek, csoportosulásnak joga van megemlékeznie bárkiről, s azt kérni fel szónoknak, akit éppen jónak lát. Az általa kezdeményezett és megszervezett emlékezés senkit nem gátolt abban, hogy az év bármelyik másik napján (például november 22-én, Ady születésnapján) ne emlékezhessen méltóan a költőre, és kérdezi: Mi írja elő, hogy Tőkés Lászlót minden évben szónoklatra kell felkérni? Arra nagyon ügyeltek, hogy ne hangozzon el a rendezvényünkön más pártra, kulturális szervezetre sértő megjegyzés. Igazán örömteli persze az lenne, ha november mindegyik napján csoportok sora zarándokolna Érmindszentre, s a magyar nyelvterület akár mindegyik helységében (az Ady Endre életéhez és munkásságához kötődőkben mindenképp) emlékeznének rá, ez a főszervező véleménye. A három nap során nagyon sok elismerő szó hangzik el Muzsnay Árpád címére, biztatás, hogy a szervező munkát folytassa.
Lapozva az öt évvel ezelőtti ünnepség után megjelent kiadványt, azt olvasom, hogy 2007-ben az európai parlamenti választások idején is megismétlődött ugyanez, akkor Pomogáts Béla irodalomtörténész így reagált: „Elég abból, hogy közös ügyeink mögé, amelyek a megmaradásunkat érintik, sohasem tudunk felsorakozni! Mögöttem a szobor hallgat, művei azonban mindennél hangosabban üzennek, ideje lenne odafigyelni Adyra" - figyelmeztetett 2007-ben Pomogáts Béla. Ha figyelnénk Adyra, akkor csak legyintenénk arra, hogy ünnepségek forgatókönyve, időpontja körül nem tudunk közös nevezőre jutni, hiszen a magyar nemzet érdekérvényesülésének látványos gyengülése nem ezeken az ünnepségeken múlik, ezek legfeljebb visszatükrözik a politikai hatalmi viaskodások miatt bekövetkezett súlyos megosztottságunkat, szerte az egész Kárpát-medencében. Ez morzsolja fel megtartó erőnket.
Pogány Erzsébet,
Felvidék.ma

2012. november 24.

Dr. Engel József: A magyar nyelv gyökérszavai
Bolyai János orvosával, Engel Józseffel került a legközelebbi, baráti kapcsolatba. Ahogy már megírtam, Engel Józseftől 14 db Bolyai János részére felírt orvosi recept maradt meg.
Engel József Marosvásárhely történetébe is beírta nevét. Orvosi tevékenységéről annyi maradt meg, hogy igen közkedvelt és népszerű volt a betegei körében, elsősorban egykori lakóháza lett igazi mesélő ház, ugyanis a híres Makariás-ház 24 évig Engel József birtokában volt. A Makariás-ház arról nevezetes, hogy II. József császár Marosvásárhelyen tett látogatása alkalmából a Makariás- házban volt elszállásolva (abban a korban az lehetett a legfényesebb ingatlanja Marosvásárhelynek). Orbán János Makariás-ház, Marosvásárhely című dolgozatában a következőket írja:
"A barokk épületet 1813-ban Teleki József vásárolta meg. Az 1850-es években Engel József orvos tulajdonába került, aki a kortársak emlékei szerint felújította az épületet, csak a régi falak és rácsok őrződtek meg. 1864-ben Engeltől a helybéli református egyházközség vásárolta meg és leánygimnáziummá alakíttatta az épületet. A gimnázium három évtizedig működött itt, 1895-ben helyiségeit már bérbe adják." Tehát a házat ma akár Engel-háznak is nevezhetnénk.
De nem is ezzel, a Marosvásárhely helytörténészei által jól ismert ténnyel szeretném az olvasók figyelmét fenntartani, hanem Engel doktor életét és nyelvészeti munkásságát szeretném ismertetni.
Kezdjem személyes élményemmel. Mikor utánanéztem, hogy Engel József A magyar nyelv gyökérszavai című elsőrangú pályamunkájával (kinyomtatva: Budán, 1839) lett az MTA levelező tagja, és belenéztem ebbe a munkába, rögtön az jutott eszembe, hogy Engel az ötletet Bolyai Jánostól kölcsönözte. Ugyanis Engel József bizonyíthatóan 1837. február 25-én írta fel az első receptet Bolyai János részére, tehát két év elég volt ahhoz, hogy a pályamunkáját elkészítse. Bolyai János is nagy gyökérszófejtő, kutató volt.
Kutatásaim során rájöttem, épp ellenkezőleg történt! Bolyai János érdeklődését és figyelmét éppen Engel doktor irányíthatta a magyar nyelv gyökérszavai irányába. Szerencsére Finály Henrik, a latin nyelv és a történelem tudósa (az MTA tagja), Réthy Mór sógora 1872-ben egy emlékbeszédet tartott az akkor már két éve elhunyt Engel József levelező tag felett, és abból a nekrológból megtudhatjuk Engel életének fontosabb állomásait. A lényeg, hogy Engel József egy 1834-ben a Tudós Társaság által kiírt pályázatra készítette el a pályaművét, amikor még orvostanhallgató volt Pesten, de pályamunkáját csak 1839-ben nyomtatták ki. Tehát Engel József jóval Bolyai János megismerése előtt már gyökszókutató volt, és így Bolyai János Engeltől értesülhetett a téma fontosságáról. (Nagyon nagy a hasonlat Engel gyökszavai és Bolyai János gyökszavai között.) Életrajzát Finály Henrik nekrológjából tudjuk rekonstruálni.
Engel József 1807. május 2-án Bécsben született, Engel Keresztély János és Maucks Katalin gyermekeként. Az apja fia születésekor az erdélyi udvari korlátnokságnál udvari titkár és történelembúvár. Engel József német nyelvű környezetben nevelkedett, és hatéves korában Lőcsén kezdett német iskolába járni. 1819-ben az apja elküldte a fiát cserébe Rozsnyóra, hogy magyarul tanuljon. 1821-ben visszatért Lőcsére, és itt 1823-ban befejezte a gimnáziumot, majd a pesti egyetemen bölcsészeti tanulmányokat folytatott. De 1825-ban a szülei vagyoni helyzete arra kényszerítette, hogy a 18 éves ifjú kenyérkereset után nézzen. Ekkor Marosvásárhelyen egy rokonnál beállt gyógyszerészgyakornoknak. Három év alatt kellő gyakorlatot szerzett és pénzt spórolt ahhoz, hogy 1828-ban Pesten beiratkozzon a gyógyszerészetre és 1829-ban mesteri oklevelet szerzett. Utána beiratkozott az orvosi egyetemre, és 1830-32 között nehéz anyagi körülmények közepette elvégezte azt. Mint kész orvos és szülészmester 1836-tól Marosvásárhelyen folytatta a tevékenységét egészen 1857-ig. Akkor átköltözött Kolozsvárra, és ott "mint közkedvességű, értelmes orvos széles körökben nyújtván sikerest segélyét szenvedő embertársainak, bevégezte munkás életét 1870. június 2-án, áldozatul esvén a különben még életerős férfi egy fájdalmas és veszélyes betegség, a hólyagkő következményeinek".
A Házsongárdi temetőben nyugszik.
Most nézzük meg Engel fő művének történetét:
A Tudós Társaság (az MTA akkor megnevezése szerint) 1834-ben tartott V-dik nagygyűlésében kihirdetetett a következő nyelvtudományi jutalomkérdésére:
"Melyek a’ magyar nyelvben a’ tiszta gyökök? Számláltassanak elő, mennyire lehet, eredeti jelentéseikkel.
1836-diki március 19-ig, mint határnapig, hat pályamunka érkezett, melyek közül, az e’ végre kinevezett három, osztálybeli bíró, Balogh Pál, Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály rendes tagok előadására a’ VII-dik nagygyűlés a’ 6. és 4. számok alattiakat találván kiadásra, amazt egyszersmind jutalomra, méltónak, a’ bírálók hivatalos tudósításaikból azon helyek kivonata bocsátatik itt e’ munkák elébe, melyek a’ nagygyűlés határozataiban, vezették."
Tehát hat pályamunka érkezett be, és ebből kettő lett a nyertes, nevezetesen a 6.-nak beérkezett pályamunka: Engel József: A magyar nyelv gyökérszavai és a 4.-nek beérkezett pályamunka: Nagy János: Tiszta magyar gyökök. Ezeket a pályaműveket az MTA határozata alapján 1839-ben ki is nyomtatták.
Kölcsey Ferencnek a következő volt a véleménye Engel dolgozatáról:
"Hogy az író philosophi lélekkel bír, azt neki tagadni senki nem fogja. Nyilván van bevezetéséből az is, hogy a magyar nyelvet sokáig, és critikai tekintettel vizsgálta. Ha mind helyes-e a mit például a betűk eredeti értelmökről mond? azt oly könnyen megítélni nem lehet? De azt meg kell vallani, hogy gyökvizsgálatait elvekre alapítá; ’s hogy elveit nagy részén a dolog természetéből folyó józan következetesség tetszik ki. Óhajtottam volna, hogy állításait a nyelv régi történeteiből bővebben világosította volna fel; de a feladott kérdés talán ezt nem hozta magával. Azonban így is, mint felállítá elveit, sokaknak helyes volta, például a megforgatott betűkre nézve, minden gondolkozó philolog előtt világos; ’s ezen elv nélkül gyökeret keresni, hiában való fáradozás. Szóval, e’ szó alatti bevezetés nekem, bár értelmem nem mindenben egyez, nevezetes, fontos munkának látszik, mely az academia pártfogását érdemli."
Vörösmarty Mihály rendes tag "figyelmet és dicséretes említést érdemlő munkának" nyilatkoztatja, ’s nagy szorgalom gyümölcsének, de a szerző "nem fejti ki elég világosan szónyomozó elveit, ’s így a gyökértáblák, melyek a munka legnagyobb részét teszik, nem érthetők, a gyökök értelme az összeállítás által gyanítva, de kimondva nem lévén. Ide járul, hogy ezen táblákat nem csupa gyökök, hanem származékok ’s összetételek foglalják el, ’s ezen, a kérdéshez szorosan nem tartozó rész neveli a munkát oly roppantságra."
Szóval érdekes bírálatot kapott Engel két akkora tekintélytől, mint Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály.
A történet érdekessége, hogy közel 20 év múlva Engel Józsefet ezért az egy munkájáért az MTA levelező tagja sorába választotta. Viszont amikor 1859-ben megírta a székfoglaló értekezést, amely csak abban állt, hogy a 25 évvel korábban megírt dolgozatát kibővítette, és azt nyelvfilozófiai köntösbe ágyazva bemutatta az Akadémián, akkor az a hallgatóságból nevetést és derültséget váltott ki. Akkor már nem élt sem Vörösmarty, sem Kölcsey, így nem volt, aki Engelt védelmébe vegye. Így aztán Engel teljesen felhagyott a nyelvtudományi vizsgálataival, és visszatért a hűséges szerelméhez, a gyógyászathoz, amelyet soha el sem hagyott!
De ha mi meg akarjuk érteni Bolyai János nyelvészeti kutatásait, föltétlenül Engel József művének áttanulmányozásával kell kezdjük.
Oláh-Gál Róbert
Irodalom
Finaly Henrik: Emlékbeszéd Engel József levelező tag felett. Budapest, 1873. (Értek. a nyelv- és széptud. kör. III. 5.)
Engel József: A magyar nyelv gyökérszavai. A m. tud. társaság jutalomkérdésére előterjeszté. Első rangú pályamunka. Budán, 1839. (Nyelvtudományi pályamunkák II. kötet. Nagy János munkájával együtt.)
Orbán János: Makariás-ház, Marosvásárhely,https://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=404
* készült a Magyar Tudományos Akadémia Domus Programja által támogatott tevékenység keretében
Népújság (Marosvásárhely)

2012. december 15.

Kincses Kolozsvár Polgára: Kiss András köszöntése
A kiváló személyiségeknek járó Kincses Kolozsvár Polgára címmel tüntette ki idén a Kolozsvár Társaság Kiss András levéltárost, Kolozsvár múltjának jeles kutatóját, az Erdélyi Múzeum-Egyesület korábbi alelnökét és főtitkárát. A december 12-én, a társaság székhelyén szervezett ünnepségen Egyed Ákos történész köszöntötte az ünnepeltet, aki idén töltötte be 90. életévét.
A már különböző helyeken elhangzott több köszöntő után, a Kolozsvár Társaság is felsorakozik közéjük, hogy megünnepelje, megünnepeljük a 90 éves barátunkat, Kiss Andrást, a történészszakma kiemelkedő tagját. A Kolozsvár Társaság mint Kolozsvár történelmi öröksége őrzőjének elhívatott intézménye, nem véletlenül tűzte napirendjére ennek a kis, bensőséges rendezvénynek a megtartását, hogy köszönthesse e város történelmének igen kiváló kutatóját.
Idők folyamán sokan és sokat írtak Kolozsvár történelméről, de utánuk még bőven maradtak fehér foltok, űrök, megoldatlan kérdések a város múltjában. Ezeknek a fehér foltoknak az eltüntetésére, a kérdések megoldására vállalkozott Ünnepeltünk hosszú kutatói pályája során, s eredményei immár megkerülhetetlenek minden kutató és Kolozsvárt szerető polgára számára. Ez azért is érdekes, mert Kiss András a Bánság szülöttje (Facsád, 1922. október 5.) s „bánságiságát” nem tagadja meg, és mégis kevés olyan polgára van Kolozsvárnak, aki jobban szeretné ezt a nagy múltú erdélyi várost, mint Ő.
Ezért is köszöntjük Kiss Andrást körünkben.
És köszöntjük az egész életműért, amely – sietek hangsúlyozni – hála Istennek még mindig gyarapszik, gazdagszik. Ebben az életműben benne van a sok évtizedre visszanyúló kutatás, feldolgozó munka, az eredmények, az Erdélyi Múzeum-Egyesületben végzett főtitkári-alelnöki tevékenysége, és még sorolhatnók működésének tereit. Hivatott történészi-levéltári tevékenysége életmódjának is meghatározója volt. Mindent ennek a munkának rendelt alá életvitelében.
Kevés, ünnepeltünkhöz fogható tagja volt és van a mi szakmánknak olyan, aki annyira megtalálta a maga helyét az elődök sorában és a kortársak között, mint Ő. És aki mégis annyira tudatosan építette volna a maga egyéni műhelyének a programját.
Az 1994-ben közölt Források és értelmezések című kötetét bizonyára sokan ismerik és használják, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy mindenki felfigyelt az Előszó helyett írt Confessiójának dátumára, amit szerzőnk 1985. szeptember 7-én írt le. Ebből idézem: „Levéltárosi pályám véget ért, ez az életmű lezárult. És ezzel eddig elkészült írásaim után is pontot tettem. Seregszemléjük azt mutatja, hogy jó részük további munkák jelzései, előtanulmányok. Ezt, a még nekem kiszabott idő alatt, most már kutatóként igyekszem elvégezni (…). Mint kutató, további napjaimat is az annyira szeretett történeti források mellett szeretném eltölteni. Kézirataimat, céduláimat forgatva, eddigi kutatásaim fonalát folytatva a további tervek már kialakultak: Kolozsvár belső életére, az egykori városlakók mindennapjaira vonatkozó kutatásaim befejezése és kézirattá alkotása, a már összeállított kolozsvári boszorkányperek anyagát tartalmazó kötetem véglegesítése és jegyzeteinek elkészítése, a szatmári költő-nótárius, Kölcsey Ferenc általam már feltárt, de még ismeretlen, jegyzői munkássága nyomán keletkezett iratok lemásolása és kötetbe foglalása”.
Az előbbi idézetből meggyőződhettünk arról, hogy Kiss András kutatási terve a nyugdíjazásakor valóban készen volt.
Azóta 27 év telt el, és hála Istennek, Kiss Andrásnak juttatott a sors annyi időt és erőt, hogy vállalását teljesíthesse. Ezért is köszöntjük Őt.
A teljesítmény értékét növeli az, hogy nem akármilyen szakmai sorba illeszkedik Ünnepeltünk és életműve, olyanokéba, akik sokat, nagyon sokat tettek Kolozsvár és Erdély történelmének feltárásáért. Az említett Confessióban is olvashatunk azokról, akiket elődjeinek tart. Kezdve Diósi Gergely Kolozsvár egykori jeles nótáriusával, aki 1592-ben írta le a következőket: „Én is nem magam mutogatásáért, hanem a közönség javáért” végeztem munkámat.
Ünnepeltünk sem szerette soha, s ma sem szereti a magamutogatást és a magamutogatókat. Aminthogy megvallott elődei: Kelemen Lajos és Szabó T. Attila sem szerette. És azért is örömmel sorakozott fel melléjük, utánuk, mert a történészi és levéltári szakmát a lehető legmagasabb színvonalon művelték, akárcsak Jakó Zsigmond professzor, akinek közvetlen munkatársa volt.
És mégis: nagy elődök nyomdokain járva s nagy kortársak mellett dolgozva, Kiss András meg tudta őrizni saját egyéni habitusát és munkastílusát. Amiről a Források és értelmezések és Más források – más értelmezések című két nagy kötetéből bárki meggyőződhet. Nézzük meg a kötetek néhány tanulmányának címét: Kalandosok – Kalandos temető Kolozsvárt, Farsangolás Kolozsvárt – 1582-ben, Kolozsvári ötvös háza, A Pata utca száz éve, Polgárok respublikája (Kolozsvár), Szelleműzés a „hóhér házából” levéltári anyaggal, Beszélő kövek, A Házsongárdi temető, Kolozsvár város önkormányzati fejlődése az 1458-as „unióig” és kiteljesedése az 1568-as királyi ítélettel, és tovább idézhetnénk a Kolozsvárról szóló írásokat. És természetesen a Tordával, Zilah várossal, Nagyváraddal, Szatmár megyével, a különböző erdélyi intézményekkel, a román kultúra és történelem kiemelkedő személyiségeivel foglalkozó tanulmányait, közleményeit.
Tanulságos az a figyelemfelhívása, amely a történészszakma szabályainak megsértéséből, könnyelmű kezeléséből következhet a szerzőre és az olvasóközönségre. Kiss András azok közé a történészek közé tartozik, akik a múlt megismerését és megismertetését mindenekelőtt szakmai munkának tartják, olyan foglalkozásnak, amelynek szabályait századok során alkották meg az elődök. És az első szabály szerinte az, hogy valós történelmet csak megbízható forrásokból lehet és szabad írni. Ez az ars poétikája természetesen összefügg azzal, hogy élete nagy részét történeti források között, levéltárban töltötte. Utalok a hiteles forrásokról vallott felfogásával kapcsolatban a Kincses Kolozsvártól – romlott Kolozsvárig című tanulmányára, amelyben ezeket írja: „Városunkat immár nap mint nap a szövegkörnyezettől függetlenül szinte modorosan kincses Kolozsvárként emlegetik. Ehhez mindenkinek joga van, nem találunk benne kivetnivalót, még ha az alkalmazott jelzőnek nincs is már meg az az értékfedezete, mint akkor, amikor a 16–17. században a város kiérdemelte ezt az értékelést. Viszont használatához, úgy véljük, odaillenék az egykori” jelző. Ugyanis, amint írja, már Misztótfalusi Kis Miklós, majd Bethlen Miklós a kincses várost már csak a múlt emlékeként idézi, a város elöljárói már 1698-ban „romlott Kolozsvár” városáról tettek jelentést, ami II. Rákóczi György szerencsétlen lengyelországi hadjáratát megtorló török–tatár pusztításokkal kezdődött, és más kedvezőtlen történelmi eseménnyel folytatódott.
Ne csapja be senki önmagát és az olvasóközönséget azzal, hogy egy operettszövegnek nagyobb forrásértéket tulajdonít, mint a reális történelmi kútfőknek – így szól a tudós történészünk megszívlelendő intelme.
És Kiss András nem volna önmaga, ha nem tudná és hangsúlyozná: a levéltár közkincseket őriz, ebből következően hozzáférést kell biztosítania az érdeklődőknek. Mert a levéltári munka szolgálat a közösségért. Ez nála szabály volt a diktatúra idején is, amikor megtett minden megtehetőt ennek érdekében, és szabály maradt azóta is: mindenkinek segítséget nyújtani a tájékozódásban. Különösen áll ez a felnövekvő új történésznemzedékre, mert Kiss András felelősséget érez azok szakmai képzéséért: azért, hogy hitelesen, teljes felelősséggel nyúljanak a történelem feltárásához, műveléséhez.
Az ő nevükben is – utólagos felhatalmazásukat kérve –, illesse ezért köszöntés és köszönet a levéltártudományban és a történettudományban egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtó mestert. Aki még sokáig éljen és alkosson, amit szívből és szeretettel kíván a Kolozsvár Társaság minden tagja. András, Isten éltessen s adjon erőt a továbbiakhoz.
EGYED ÁKOS
Szabadság (Kolozsvár)

2012. december 17.

Korán jött az angyal az udvarhelyi városi könyvtárba
Több mint száz kötettel és DVD-vel bővült a székelyudvarhelyi városi könyvtár könyvállománya: a tatabányai testvértékától kapott adomány főként szépirodalmi műveket, az udvarhelyi olvasóközönség által legtöbbet keresett köteteket foglalja magában.
A tatabányai testvérkönyvtár közbenjárásával, a Kölcsey Ferenc Alapítvány révén 200 ezer forintos pályázatot nyert a székelyudvarhelyi városi könyvtár, a pályázati pénzből 115 könyvet és DVD-t vásárolt az intézet. „Örvendetes az is, hogy a helyi önkormányzat kiírásán a könyvtárat támogató Bibliofil Alapítvány 2000 lejt nyert könyvvásárlásra” – magyarázat Szabó Károly könyvtárigazgató. A jelentős könyvcsomag tartalmát a könyvtár munkatársai állították össze úgy, hogy elsődleges szempont volt azon kötetek beszerzése, amelyek iránt a legnagyobb az olvasói érdeklődés. „A könyvek mellett mintegy 60 DVD-t is vásároltunk, ezáltal új, friss anyaggal látván el a keddenként rendezett filmklubot” – tette hozzá az intézetvezető.
A könyvcsomagot Csics Gyula, az anyaországi testvértéka nyugalmazott igazgatója adta át az udvarhelyi könyvtárnak, megjegyezvén: mivel a tatabányai könyvtár tizenöt százalékos kedvezményt kapott a könyvforgalmazóktól, ezért ennyivel több, a testvérkönyvtár munkatársai által összeválogatott kötet került a csomagba.
Egyébként az új szerzemények sorát bővíti Nyáry Krisztián Így szerettek ők című irodalomtörténeti vonatkozású, bár rendhagyó, ún. facebookos kötete is. A magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló szösszeneteket gyűjtő kötet előszavában névlegesen is megjelenik az udvarhelyi városi téka mint a Nyáry Krisztián-jelenség egyik jelentős támogatója, népszerűsítője.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

2013. január 15.

A magyar kultúra napja – Romániai magyar programok
Romániában koncertekkel, színházi előadásokkal, szavalóestekkel és maratoni felolvasásokkal ünneplik január 22-őt, a magyar kultúra napját, amelynek keretében Szatmárnémetiben a Magyar Kultúra Hetét rendezik meg.
A Szatmárnémeti Ady Endre Társaság és egyéb helyi közintézmények és alapítványok szervezésében kerül sor a Magyar Kultúra Hetére, amely január 19. és 27. között zajlik a partiumi városban - tájékoztatták kedden a szervezők az MTI-t.
A rendezvény programja szerint egy hét alatt a szatmárnémeti közönség megtekintheti a Nagyvárad Táncegyüttes Bambucördög és Fekete sáfrán című előadását, lesz Dsida Jenő pódiumest, díjnyertes színjátszó csoportok seregszemléje és szavalóverseny. A rendezvény egyik partnere a helyi Északi Színház Harag György Társulata, amelynek művészei egyebek között Kovács András Ferenc megzenésített verseit adják elő Csillagszél címmel. Január 26-án este a magyarországi Misztrál együttes lép fel.
Marosvásárhelyen másodszor szervezik meg január 22-én azt a maratoni felolvasóestet a magyar kultúra napja alkalmából, amelynek a szervezésébe az idén több helyi civil szervezet, egyetem, valamint irodalmi és médiaintézmény is bekapcsolódott.
A felolvasáson nagy szerepet kapnak a marosvásárhelyi szerzők, de a felolvasni vágyók más erdélyi magyar kortárs szerzők írásaiból is válogathatnak. Kiemelt figyelmet szentelnek az évfordulós erdélyi szerzőknek, hiszen idén ünneplik Szilágyi Domokos költő születésének 75., Páskándi Géza író születésének 80. és Karácsony Benő író születésének a 125. évfordulóját, illetve Dsida Jenő költő halálának 75., Nyirő József halálának 60., Csíki László író halálának ötödik és Wass Albert író halálának a 15. évfordulóját.
Január 20-án Székelyudvarhelyen fotókiállítás nyílik a helyi Művelődési Ház koncerttermében, ahol a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által korábban szervezett fotótáborokban részt vett művészek alkotásait teszik közszemlére. Székelyudvarhelyen is több napos rendezvényt tartanak a magyar kultúra napja alkalmából, így lesznek képzőművészeti kiállítások, tánc- és színházi előadások, könyvbemutatók, filmvetítések, de népdalversenyre is sor kerül.
Bukarestben a Balassi Intézet és a Bukaresti Nemzeti Opera közös szervezésében koncertet hallhat a közönség a magyar zeneirodalom jelentős alkotásaiból, szinte valamennyi vokális műfajban, Borsos Edith és Anda Pop énekművész tolmácsolásában.
A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
MTI

2013. január 19.

Századok morajló üzenete
A magyar kultúra napja, január 22-e egybeesik a Himnusz születésnapjával. Nem véletlenül. Hiszen a szatmári adózó nép áldatlan, kiszolgáltatott állapotát pontosan és lázítóan megfogalmazó Kölcsey Ferenc Himnusz című verse összegezés is, megpróbálja összegezni az évszázadok morajló üzenetét, amely a magyar nép sorsáról szól.
A változás után, 1990 januárjában ott lehettem Szatmárcsekén, a költő szülőháza előtti ünnepségen. A temetőben a szomorú, téli tájban varjak riadóztak az ónszínű égen, és feketén meredtek az ég felé a kopjafák felkiáltójelei. S közülük szívszorítóan fehéren magasodott ki a költő síremléke. Mutatva az irdatlan távolságot, amely a szatmári adózó nép itt nyugvó fiait elválasztotta panaszaik megfogalmazójától. A Himnuszban Kölcsey óriási erőfeszítéseket tett, hogy ezt az általa is érzékelt távolságot megszüntetve, az egész nép, a születendő nemzet nevében beszéljen, felerősítve a századok morajló üzenetét. Mert nemcsak az elképzelt Atlantisz harangozott a mélyben, hanem a krónikaírók is feltűntek egy pillanatra a ragyogásban. Kisütött a nap, megvilágítva a szomorú temetőt. Itt villódzott Ráskay Lea, a kódexmásoló karcsú alakja is, s itt pörölt az ördöggel az első magyar drámai mű szerzője, Bornemissza Péter. Írta már verseit Balassi Bálint, a végvári vitéz, pengette lantját a krónikákat megverselő Tinódi Lantos Sebestyén, s az országot állandóan felprédáló török és tatár hordák, német zsoldosseregek elől a nádasokba, erdők mélyére menekülők értették őket, az irdatlan, életüket behatároló távolság ellenére a nyelv, a magyar nyelv közös volt, összekötötte őket, jobban, mint a rabszolgamenetben elfogottakat a rabszíj.
Három részre szakadt az ország, a Páduát és más olasz egyetemeket megjáró erdélyi peregrinusok tollán új műfaj született, az emlékirat, s Zrínyi, a hadvezér harcok szüneteiben már írta eposzát, a szigetvári veszedelmet, tragikus sorsú őséről. S a példákat folytathatnánk, a túlélők ajkán szólott az ének, a költők írták verseiket, a prédikátorok nagy hangon pereltek perlőikkel, megjelent a három részre szakadt Magyarország felett a szabadság fantomja, hogy többé ne tűnjön el soha. Alakult a magyar kultúra, s akár a sors, idomult a korszellemhez.
Mindezt Kölcsey egyben próbálta látni és láttatni, mert „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”. Ha tudta volna 1823-ban, hogy mik várnak még a magyarságra az elkövetkező több mint másfél században, bizonnyal megrémül. De nem tudta, noha érzékeny idegrendszerével sok mindent megsejtett, de hitt, hinni akart a jövendőben. Akárcsak a magyar kultúra születésnapját 1990-ben először szabadon ünnepelő reménykedők.
Bogdán László
Háromszék
Erdély.ma,

2013. január 21.

Kölcsey Ferencre és Kós Károlyra emlékeztünk
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség a Magyar Kultúra Napját megünnepelve Himnuszunk költőjére, Kölcsey Ferencre és a 130 éve született Kós Károly építészre emlékezett január 19-én a Donát úti református templomban megtartott ünnepélyen. Áhítatot mondott Bibza István református pap. Kölcsey Ferenc írásainak időszerűségéről Egyed Emese egyetemi oktató értekezett, Kós Károly emlékét pedig Guttmann Szabolcs építész elevenítette fel. Közreműködött Rekita Rozália és Jancsó Miklós színművész, a törökvágási egyházközség énekkara (karnagy: Kovács Dalma), a Magyarfenesi Vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese) és a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes).
A Donát úti református templomban megtartott ünnepségen Bibza István nyugalmazott református lelkész a 105. zsoltárral kezdte áhítatát, amelynek fő gondolata Isten dicséretének fontossága. – Merítsünk erőt elődeink életéből, és Isten bölcsessége és szeretete ragyogja be a mi életünket is – mondta a lelkész, majd a Magyar Kultúra Napját megünneplő jelenlévők egyperces néma csenddel emlékeztek a napokban elhunyt Csép Sándorra. A Himnuszt Jancsó Miklós színművész szavalta el.
Olvassuk újra klasszikus íróinkat!
Egyed Emese irodalomtörténész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója Himnuszunk költőjéről, Kölcsey Ferencről (1790–1838) tartott előadást. – Kölcseyt újraolvasva javasolom, hogy a Magyar Kultúra Napján és a magyar kultúra lehetőségeivel élve ismerjük meg jobban egymást. A megismert értékeket tegyük nyilvánossá, és teremtsünk értelmes kapcsolatokat – kezdte értekezését az irodalomtörténész, majd hangsúlyozta: előadása során nem életrajzi összefoglalót vagy irodalmi pályaképet rajzol, hanem Kölcsey néhány írására reflektálva erősíti meg az elmondottakat.
– Mitől lesznek aktuálisak klasszikusaink írásai? Mitől lesz érvényes a Himnusz? Miért mondjuk azt, hogy ezeket a jelentéseket újra át kell gondolni? – tette fel kérdéseit az előadó. Folytatásképpen kifejtette: Himnuszunk írója Berzsenyivel együtt azt hangoztatta, hogy a valóságos nemzet létrejöttéhez szövetségkötés, lelkesültség, továbbá hasznos élet szükséges. – Amikor a Himnusz verssoraiban a költő a nagy bajt a nagy reménységgel hasonlítja össze, akkor egy rá jellemző eljárással, azaz az ellentétekben való igazságkereséssel él. Kölcseyt az a gondolat foglalkoztatta, melyik az az eszmény, amely a magyarságot összefogja – magyarázta Egyed Emese, majd hozzáfűzte: Kölcsey Rousseau-tól tanulta meg, hogy szükség van elvekre, amelyeket bármilyen körülmények közepette követni kell.
– Kölcsey mindvégig következetes marad elveihez, és amikor verseiben és írásaiban sorsról beszél, akkor megpróbálja a véletlent, az előreláthatatlant összehangolni a benne levő és a jó megtalálására vonatkozó elvekkel. Az az elv, miszerint a balsors csapásaiból is eredhetnek magasröptű érzelmek, ismerős a keresztény ember számára. Tudjuk, hogyan ad erőt a fájdalom; egy megrendítő esemény hogyan hozza közelebb egy-egy csoport tagjait. Ezért Himnuszunkban is a reménységet látom – magyarázta az előadó.
Erőt és felismerést ad a történelem magyarázata
Egyed Emese értelmezésében Kölcsey gondolatai hatalmas ívet járnak be az ember kényelmes, rejtőzködő életétől egészen az emberiség céljait s az emberiség történetének értelmezését kereső emberig.
– Kölcsey arra is gondolt, hogy a történelem magyarázata lendületet adhat a jelennek. A művészek dolga, hogy megtalálják a történelemben azokat a mozzanatokat, amelyek erőt és felismerést adnak a ma embereinek. A Himnusz olyan sorozatba illeszthető, amely más történelmi eseményekkel, a magyar történelmi szereplőkkel hozza összefüggésbe az emberi erkölcsöt, a boldogságot, a boldogtalanság alakulását. A végső cél: megtaláljuk azt a tanulságot, amely a jelent javítja. Biztató embernek a sorait halljuk, amelyek segítenek megérteni a Himnusz bizonyos részeit is. Kölcsey költészete metaforák és példázatok különleges szövedéke. Ugyanakkor a költő többi szövegével is barátkoznunk kell, hogy megértsük helyzetünket, és hogy megtudjuk: mi köt bennünket össze? A nagyon is megosztott magyarságban példaszerű Kölcsey élete. Feladatainkra is emlékeztet bennünket: tehetségünket ne tartsuk titokban, higgyünk abban, hogy képesek vagyunk embereken segíteni, hogy önmmagunkat az emberi méltóság keretein belül megtartjuk. Kölcsey mindig harmóniára törekedett, és ezt a legnehezebb megteremteni. Azt kívánom, hogy a jelenlevők is törekedjenek és találják meg a harmóniát – zárta beszédét az egyetemi oktató.
Kölcsey Ferencnek unokaöccséhez intézett erkölcsi intelmeiből (Parainesis Kölcsey Kálmánhoz) Jancsó Miklós olvasott fel részletet.
A történeti gyökerekhez való hűség jegyében
A Kölcsey Ferencről Kós Ká-rolyra való áttérés Rekita Rozália színművész szavalata által valósult meg. A művésznő Áprily Lajos: Tetőn (Kós Károlynak) című versét tolmácsolta, majd Guttmann Szabolcs építész, az Országos Építészkamara Erdélyi Szevezetének elnöke elevenítette fel Kós Károly emlékét.
– A Magyar Kultúra Napjához közeledve az iskolateremtő Kós Károlyra emlékezünk, aki 130 éve született, ugyanazon a napon, mint Kodály Zoltán, ám egy évvel később, és a „kőbe meredt zenével” foglalatoskodott. Ennek a folyamatosan kereső, újraértékelő, a történeti gyökerekből táplálkozó szakembernek a hagyatéka kiegészíti Kodály Zoltán hangzásvilágát. A hagyományokat megsemmisítő modernistákkal szemben ők a már bejárt utakat „gyomtalanították”, és kötötték össze a XX. század értékeivel. Új magyar kultúrát teremtettek, amely történelmi gyökereivel belesimul a hagyományba – magyarázta az építész.
Guttmann kitért arra is, hogy Kós Károly az erdélyi szász épített kultúra egyik remekművében, Nagyszebenben élte le gyerekkori éveit. – Kós Károly első kolozsvári terve, azaz a Brétfű utca 14. szám alatti villájának alaprajza a nagyszebeni otthon tükörképe. Érett alkotásának számít a sztánai rezidencia, a Varjúvár, amely nem a hagyományos kalotaszegi ház mintáját vette alapul, hanem a középkori ihletésű nagyszebeni mintát. Ebben fedezhetjük fel Kós vállalt ars poeticáját. Makovecz Imre volt az, aki ezt a nyelvezetet európai sikertörténetként továbbfejlesztette. Kolozsváron pedig a Donát úti templom négy tornyával védi azt a szakrális teret, amely már többször is helyt adott a Magyar Kultúra Napja megünneplésének – összegzett a szakember.
Ezt követően Rekita Rozália olvasta fel Kós Károly Székelyföld és Kalotaszeg című írását. Mindhárom kórus az alkalomhoz illő repertoár tolmácsolásával színesítette a rendezvényt.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

2013. január 21.

Korniss Péter fotóművész kapta a Kölcsey-díjat
Korniss Péter Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotóművész kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet; a Kölcsey Társaság által alapított elismerést a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén vasárnap. A Melocco Miklós szobrászművész által készített plakettet Jánosi Zoltántól, a Kölcsey Társaság elnökétől vehette át a fotóművész a község református templomában megtartott ünnepségen.
Korniss Péter pályafutása során 1961-től több évtizedig a Nők Lapja fotóriportere és képszerkesztője volt, képei a Nők Lapján kívül a National Geographic, a GEO Magazine, a Timeés a Forbes magazinban is megjelentek. Fotóriporteri tevékenységén túl több fotográfiával kapcsolatos televíziós műsort készített. Első magyarországi kiállítása 1974-ben nyílt a budapesti Műcsarnokban. A zömmel fekete-fehér technikával készített fotográfiáin főként az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmódot ábrázolta dokumentarista stílusban. Foglalkozott a vidékről Budapestre utazó és ott dolgozó vendégmunkások életével; az ebben az időszakban készült fényképeit A vendégmunkás(1988) című albumában adta ki.
A fotóművész számos szakmai szervezetben tevékenykedik: 1966-ban lett a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, 1977 és 1980 között az egyik legjelentősebb sajtófotó-kiállítás, a World Press Photo zsűrijének volt tagja, majd 1983-tól ennek nemzetközi tanácsadó testülete hívta meg tagjai sorába. Korniss Péter lett az első fotóművész, akit 1999-ben Kossuth-díjjal tüntettek ki. A fotóművész negyvenéves fotográfusi pályafutását összefoglaló Kötődéscímű albuma 2008-ban jelent meg.
Az 1995-ben alapított Kölcsey-emlékplakettet a magyar művésztársadalom azon képviselői kaphatják meg, akik életművükkel nagyban hozzájárultak a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához. Tavaly Sebestyén Márta népdalénekes vehette át az elismerést; az eddigi díjazottak között volt például Görömbei András irodalomtörténész- esszéíró, Jankovics Marcell filmrendező, Szabó Dénes karnagy, Szilágyi István író, Nagy Gáspár költő, Makovecz Imre építész és Csoóri Sándor költő is.
A templomi szertartás után az ünnepség résztvevői a helyi református temetőbe vonultak át, ahol megkoszorúzták Kölcsey Ferenc síremlékét.
Szabadság (Kolozsvár),

2013. január 21.

A székely zászló kitűzését kéri a polgármesterektől Tamás Sándor
Tamás Sándor, Kovászna megye elnöke arra kérte a Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely körül elhelyezkedő települések polgármestereit, hogy valamennyi településen tűzzék ki a polgármesteri hivatal homlokzatára a székely zászlót.
Tamás Sándor - aki egyben az RMDSZ megyei szervezetét is vezeti - elmondta: e gesztussal a polgármesterek szolidaritást vállalhatnak azokkal az elöljárókkal, akik ellen a megye prefektusa pert indított a zászló kitűzése miatt.
„Azért kértem ezt a polgármesterektől, mert a Székelyföld iránti elkötelezettség a szívünkben van” - jelentette ki Tamás Sándor. A jogász végzettségű elnök ezúttal is nyomatékosította, hogy a zászló egy nemzeti közösség szimbóluma, és annak kitűzése - megítélése szerint - nem ütközik törvénybe.
Mint ismeretes, a kék alapon hosszanti aranysávot, valamint holdat és csillagot ábrázoló székely zászlót a megye több polgármesteri hivatalának a homlokzatára is kitűzték már; ott lobog a sepsiszentgyörgyi városházán és a Kovászna Megyei Tanács épületén is. A Kovászna megyei törvényszék azonban tavaly novemberben elfogadta Codrin Munteanu prefektus keresetét, és törvénytelennek ítélte, hogy Uzon község polgármesteri hivatalának homlokzatára kitűzték a székely lobogót. Az igazságszolgáltatási fórum alapfokú döntésével jóváhagyta Munteanu keresetét, és elrendelte, hogy a lobogót el kell távolítani, mivel a törvény szerint csak az ország és az EU zászlóját lehet kitűzni a közhivatalok homlokzatára. Ráduly István, Uzon polgármestere akkor lapunknak úgy nyilatkozott, a törvény csak azt írja elő, hogy ki kell tűzni Románia és az EU zászlóját, más jelképek használatát azonban nem szabályozza, tehát nem is tiltja.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a kereset benyújtása után nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a székely szimbólumok ellen harcot hirdető prefektust. Az RMDSZ-es elöljáró felháborítónak tartotta a kereset szövegét, amelyben a prefektus kisbetűvel írta a Székelyföld nevét, a székely jelképet pedig egy futballklub zászlajához hasonlította. A kormánybiztos úgy fogalmazott: az uzoni községháza homlokzatára kitűzött zászló egy nem létező entitást szimbolizál, és éppen annyira törvénytelen, mintha egy futballklub vagy autógyár zászlóját tennék ki a községházára azért, mert a polgármester vagy a tanácsosok kedvelik azt. November 8-án az RMDSZ zászlós tüntetést szervezett a sepsiszentgyörgyi prefektúra előtt, mintegy kétezren vonultak fel székely zászlókkal a székely jelképek védelmében.
Ünnep a magyar kultúra szellemében
Erdély- és Partium-szerte megemlékeznek a magyar kultúra napjáról holnap, egyes településeken már elkezdődtek a rendezvények, néhol többnapos rendezvénysorozat várja az érdeklődőket. Amint arról már korábban beszámoltunk, Bihar, Szatmár, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna megyében, valamint Bukarestben is ünneplik a napokban a magyar kultúrát.
A jeles napról 1989 óta emlékeznek meg január 22-én, kézirata tanúsága szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Közös ünneplés Váradon és Berettyóújfaluban
Nagyvárad tizenharmadik alkalommal ünnepli a jeles évfordulót többnapos rendezvénysorozattal a magyarországi Berettyóújfaluval közösen. Ma délután A közösségi művelődés – a nemzet megmaradása címmel tartanak fórumot – a vitaindítót dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész tartja, részt vesznek váradi és magyarországi meghívottak. Délután Meleg Vilmos színművész József Attila-műsorát tekinthetik meg az érdeklődők az Ady Endre Gimnáziumban Kiáltás Istenhez címmel. Holnap, a magyar kultúra napján nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 7. nemzetközi szalonja az Euro Foto Art Galériában, a Szacsvay Imre Általános Iskolában pedig két író-olvasó találkozóra kerül sor: az elemi osztályosok Tóth Ágnes költővel, a nagyobbak pedig Markó Bélával beszélgethetnek. Délután a kolozsvári Koinónia Kiadó mutatja be négy könyvét a Szigligeti Színházban, majd a Nagyvárad Táncegyüttes Fekete Sáfrán című produkciójára kerül sor, amely a Magyar Kultúráért díjak és az idén alapított Jakobovits Miklós-díj átadását követi. Szerdán, január 23-án a Bunyitay Vincze Könyvtár a Szemfüles ifjúsági folyóirat író-olvasó találkozójának ad otthont, majd a berettyóújfalui Bihari Népművészeti Egyesület jubileumi kiállítására kerül sor a Tibor Ernő-galériában. A Partiumi Magyar Művelődési Céh ugyanakkor saját rendezvényt is szervez a magyar kultúra napján: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban dr. Pomogáts Béla és más jeles előadók tartanak irodalmi estet, majd Demény Balázs zongoraművész szólóestjére kerül sor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében.
Dsida és Arany a színpadon
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata holnap 18 órától ismét műsorára tűzi a nagy sikerrel játszott „....nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak...” című Dsida Jenő pódiumestet. A produkcióban vendégművészként újra láthatja a közönség Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas érdemes művészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészét, Csutak Réka szintén kolozsvári színművészt, valamint Kovács Éva Poór Lili-díjas színművészt. Nagyszabású eseménysorozattal készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyar kultúra napjára, holnap 14 órától látható a budapesti színház- és filmművészeti egyetem negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztályának előadásában Arany János klasszikusa, a Toldi. Az előadást beszélgetés követi, 18 órától pedig a Peer Gynt című előadást láthatja a nagyérdemű. A Toldit Horváth Csaba rendező-koreográfus osztálya adja elő. Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik. Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén, mondta el Horváth Csaba. A rendező-koreográfus 2005-ben Budapesten hozta létre saját társulatát Forte néven. A klasszikus és modern szövegekkel egyaránt foglalkozó társulat, a kortárs tánc és a prózai színház elemeit ötvöző formanyelvvel kísérletezik. Ez a kifejezési mód azóta „fizikai színház” néven vált ismertté. Az egyedülálló világot megteremtő zenét Dresch Mihály, a budapesti dzsesszzenei élet kimagasló szaxofonművésze szerezte. A Csíki Játékszín a jeles nap alkalmából az Isten pénze című kortárs magyar musicalt tűzte műsorára. Az előadás 17 órakor kezdődik, a musicalt 2012 decemberében mutatta be a társulat Charles Dickens születésének 200. évfordulóján, Dickens Karácsonyi ének című kisregénye alapján a musical szövegkönyvét Müller Péter írta. A mű zeneszerzője Tolcsvay László, dalszövegírója Müller Péter Sziámi, rendezője Somogyi Szilárd. Könyvbemutatókkal ünnepli a Kriza János Néprajzi Társaság a magyar kultúra napját. Pávai István Az erdélyi magyar népi tánczene című kötetét Szenik Ilona méltatja, a György V. Imola, Keszeg Vilmos és Tekei Erika szerkesztette Kriza János Néprajzi Társaság évkönyvét Czégényi Dóra mutatja be. A rendezvényre január 23-án 18 órától kerül sor a társaság székhelyén, Kolozsváron az est házigazdája Jakab Albert Zsolt.
Díjaznak a Gyergyói-medencében
A Hargita Megyei Tanács és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ a gyergyói-medencei települések önkormányzataival, kulturális intézményeivel és civil szervezeteivel közösen ünnepli a magyar kultúra napját. Az önkormányzatok és a kulturális intézmények képviselőjéből álló kuratórium a javaslatok alapján dönt arról, hogy idén a Gyergyói-medencéből ki kapja meg az öt évvel ezelőtt alapított Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Újdonság, hogy a medence minden iskolájának 2-3 diákja is elismerésben részesül, akik iskolán kívüli tevékenységük révén hathatósan hozzájárultak a kulturális élethez. Mindkét elismerést a holnapi gálaesten adják át a szervezők a gyergyószentmiklósi művelődési központ színháztermében 18 órakor. A Hargita Megyei Tanács kulturális alintézményeivel karöltve január 17–31. között a megye számos településén kiállításokat, könyvbemutatókat, hangversenyeket és tematikus előadásokat szervez. A Hon a hazában elnevezésű rendezvénysorozatba bekapcsolódtak Hargita megye kulturális intézményei. A Hargita Megyei Művészeti Népiskola kamarazenekarának hangversenyét holnap 18 órától tartják a gyergyóalfalvi művelődési házban. A szerzők jelenlétében mutatják be Ferencz Imre Madárkirakat, Kozma Mária Régiségek Gyergyóból, Kristó Tibor Kárász Karcsi, a csalihal című kötetét január 24-én Gyergyóditróban, Gyergyószentmiklóson január 25-én.
Krónika (Kolozsvár),

2013. január 29.

Kolozsvári Intermezzó a Magyar Kultúra Napján
Amikor 1823. január 22-én szatmárcsekei magányában Kölcsey Ferenc befejezte a Hymnus a magyar nép zivataros századaiból című, nyolc versszakos költeményét, mintha megsejtette volna annak örök érvényűségét. Azt a rendkívüli szerepet, amit az Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített sorok a magyar nép életében betöltöttek. A zivataros századok ugyanis folytatódtak, s rájuk gyógyírt éppen azok a csodálatos zenébe foglalt, a balsorsból erőt merítő közösség összefogására, a harmóniára buzdító sorok nyújtottak: a néphimnusz, amit még a legkeményebb diktatúra sem tudott eltörölni. Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet – vélte Kodály Zoltán és Illyés Gyula, amikor az ötvenes években Rákosi Mátyás új, a szocializmushoz illő himnuszt akart íratni velük, s ők mindketten, fejvesztés terhe mellett, ezt kategorikusan megtagadták.
Emblematikus jelentőségű tehát január 22-e, a Himnusz születésének napja, amelynek ma 190. évfordulóját ünnepeljük, a Magyar Kultúra Napját.
Ünnepeljük pedig ezzel a különböző korok és műfajok kölcsönhatásának eredményeként született kiállítással is. Ezzel a sajátos Intermezzóval, amely egybekapcsol zenét, képzőművészetet és irodalmat, s amely a 2012-es esztendőből – amikor Ferenczy Károly és Claude Debussy születésének 150., illetve Bálint Tibor születésének 80. évfordulójára emlékeztünk –, átnyúlik az új évbe. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) valamint a Kolozsvár Társaság, Székely Géza illetve Kántor Lajos szervezésében létrejött rendezvényei most egy fedél alatti közjátékként hirdetik a különböző művészeti ágak közti kapcsolatot és átjárhatóságot, egymásra gyakorolt jótékonyan gyümölcsöző hatásukat, magát a tényt, hogy a művészetek szóljanak akár a szemnek, fülnek, vagy értelemnek, egy tőről fakadnak és érzelmi megalapozottságú mindahány. A művészpedagógusok tárlatai, évente két-három alkalommal, immár hagyományosan, egy-egy kerek évforduló és meghatározott tematika köré csoportosulnak. A véletlen úgy hozta, hogy jelen esetben két homlokegyenest más kultúrkörből és művészeti ágból, jelesül a 19. század második felének magyar festészetéből és francia zenéjéből származó remekművek szolgáltak ihletforrásként művészpedagógusainknak. De bármennyire távolinak is tűnik Ferenczy Károly festészete Claude Debussy zenéjétől, mindketten az impresszionizmus bűvkörében teremtettek egyedi kolorithatásokkal pompázó alkotásokat. A színek bűvöletében eredeti színhangzataikkal és hangszíneikkel kápráztatták el közönségüket, hogy aztán egy derűs, kiegyensúlyozott klasszicizmusban teljesedjenek ki.
A nagybányai művésztelep egyik alapítójaként, Ferenczy ecsetjét a táj varázslatos szín- és fényviszonyai irányítják: a plein air, a pillanat hangulatában fogant festői impressziók, a napimádat, a sajátosan vibráló fény-árnyék játékok jellemzik munkáit. A természet iránti mélységes hódolattal kutatta kora modern művészetének lehetőségeit. Akkora sikerrel, hogy egynémely munkája már-már napjaink új-figurativitását, hiperrealizmusát juttatja eszünkbe. Nem véletlen, hogy művészpedagógusainkra oly serkentően hatott mindkét, a maga területén korszakalkotónak számító művész életműve. A különféle műfajokban – festészet, grafika, szobrászat, kerámia, textil – és a legkülönfélébb, hagyományos és modern technikákkal készült munkák magukon hordozzák azt a mágikus hatást, amit a színek, fények, ritmusok e két zseniális mestere gyakorolt a ma művészeire.
Az évszakok függvényében váltakozó természet a maga művészileg átlényegített konkrétumában, de töredékesen, motívumkincseiben, ritmusaiban, kifinomult harmóniáiban is, vagy éppenséggel áttételesen, az elvonatkoztatás, az általánosítás és összegzés különböző, olykor metafizikus irányultságú mélységeiben tárul fel előttünk olyan jellegzetes alkotásokban, mint többek között Antal Tövissi Anna, Ábrahám Jakab, Balogh Borbála, Bordy Margit, Essig Kacsó Klára, Forró Ágnes, Gally A. Katalin, Gedeon Zoltán, Koncz-Münich András és Judith, Kocsis Ildikó, Labancz Cismaşiu Ágnes, M. Lovász Noémi, Nagy Endre, Orbán István, Pócsai András, Sipos László, Starmüller Katalin és Géza, Székely Géza, Tompos Opra Ágota, Tudoran Klára, Valovits László, Vízi Katalin, Wanek Ferenc itt kiállított munkái. Ami pedig a Bálint Tibor írói munkássága, személyisége ihlette munkákat illeti, nos azok szintén a műfaji és stílusbeli változatosság jegyében születtek. Csupán egyvalami közös bennük: az az ihletforrásként szolgáló mindenkori útravaló, ami az írásokból sugárzik, legyenek azok tárcába foglalt pillanatképek vagy a mindennapi élet pillanatképeiből összeálló regényfolyam, színmű. S akkor itt el is indulhatunk, hogy a sánta angyalok utcaköveit róva eljussunk a Zokogó majombeli szíverősítős pihenőig, ahonnan az út már a Bábel toronyháza felé vezet. Ezt az utat pedig többek között Forró Ágnes, Horváth Gyöngyvér, Miklós János, B. Nagy Gabriella, Sipos László, Székely Géza élményszerű, lélekbevágóan látványos kalauzolásával tehetjük meg. Írott szó és képírott világ, a szavak és a képek művésze talált egymásra a konkrét illusztrációtól az elvont, színekbe fogalmazott hangulati reflexióig. S Bálint Tibor, a nagy mesélő, mindennapjaink, karaktereink egyszerűségükben nagyszerű rögzítője, immár képzőművészeink vizuális megfogalmazásában, képszerűen is ránk köszön. Ünnepeljük hát ezzel az összhangot sugalló, sajátos Intermezzóval a Magyar Kultúra, Nemzeti Himnuszunk születésének napját itt, Kolozsváron, Erdély fővárosában.
NÉMETH JÚLIA
Elhangzott 2013. január 22-én, Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában, a Magyar Kultúra Napjának ünnepi rendezvényén.
Szabadság (Kolozsvár),

2013. február 23.

Sok hazájú nép
„Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar” – figyelmeztet a Szózat első sora. De melyik hazának, mert pillanatnyilag, a trianoni békediktátumnak „köszönhetően” nyolc hazája is van a magyarnak, ezek mindenikében valamivel nyomorgatják őt. Az egyikben a nyelvtörvénnyel és a Beneš-dekrétumokkal, a másikban a tanügyi törvénnyel, a harmadikban az elkobzott magán-, közösségi és egyházi javak vissza nem adásával, a negyedikben...
és így folytathatnám tovább bezárólag a maradék Magyarországgal. Mit jelentett a haza egy magyar számára a piski, szebeni, nyergestetői és a segesvári csata idején,1849-ben, az I. és a II. világháború ojtozi és gyimesi harcai korában, 1956-ban Magyarországon?! Mit jelent ma, 2013-ban Erdélyben (Románia), Felvidéken (Szlovákia), Kárpátalján (Ukrajna), Őrvidéken (Ausztria), Délvidéken (Szerbia, Horvátország, Szlovénia) és a maradék Magyarországon?! Annak idején magától értetődőnek tartották meghalni a hazáért, és ez adott erőt elviselni akár a halált is. Ha most megkérdeznék száz székely embert, hogy ha támadás érné Magyarországot valamilyen oldalról, mondjuk Románia irányából, kész lenne-e azonnal a román haza védelmére sietni, nem tudom, akadna-e akár egy is, aki igennel válaszolna. Különben ismerve a románok alkalmazkodó készségét, ők sem vizsgáznának jobban a magyaroknál, ha Moldávia ellen kellene harcolniuk. A haza fogalma
Mindenekelőtt tisztázásra szorul a haza fogalma, ami napjainkra nagyon is bonyolulttá vált. A Magyar Értelmező Szótár szerint haza az az ország, az a nép, amelyhez valaki születés vagy honosítás révén tartozik. Terület, hely, ahol valamely embercsoport életlehetőségekre talál. Egy másik felfogás szerint a haza fogalma életteret jelent, ahol az ember születik, nevelkedik és meghal. Mások szerint a haza a lakóhely, család, ország, történelem, az azonos nyelvű és kultúrájú közösség összetartozása, szülők, rokonság, nép, anyanyelv és anyaföld, melynek szelleme van. Megállapítható, hogy a haza igen tág fogalom, és változó nagyságú hely, amely lehet egy családi ház, de lehet Oroszországnyi terület is, amely minden orosz ember hazája. Ezt a hazát szeretni és tisztelni kell. Ha a szükség úgy hozza, emberi kötelességünk megvédeni. Napjainkban hozzám hasonlóan igen sok azoknak a száma, akik nem ott születtek, ahol laknak, és nem ott laknak, ahová valók. És mégis van egy olyan hely, amelyet szülőföldjüknek neveznek. Az én esetemben szüleim és felmenőim révén, akik Felső- és Alsó-Háromszéken születtek és haltak meg, a hazám Háromszék még akkor is, ha életem háromnegyedét nem ott, hanem máshol éltem le. Háromszék szervesen kapcsolódik Székelyföld többi részéhez is, amelynek a délkeleti részén fekszik. Mivel életem folyamán Erdővidéken, Udvarhelyszéken és Csíkszéken is laktam és lakom ma is, úgy ezek tovább növelik térben az én hazámat. Marosszék pedig az azonos nyelvű és sorsú közössége révén kiteljesíti szülőföldem határait. Az én hazám ilyenformán a Székelyföld. Ez viszont része a Történeti Erdélynek, amelyhez Trianon után hozzászámítják a Partiumot és a Bánság vidékét is. Ilyenformán, több mint ezeréves közös történelmi múltja okán az én hazám Erdélyország. Igen ám, de Erdély a Székelyfölddel együtt Románia résztartománya, ennél fogva a román állam kötelezettségei közé tartozik a részek, többek között Erdély védelme is az idegen támadókkal szemben. De kik akarhatják Erdélyt elszakítani Romániától? Erre a kérdésre tíz román közül kilenc a magyarokra esküszik. Nekünk viszont a magyarok nem ellenségeink. Itt az első probléma a haza fogalmával. Tekinthetjük-e mi hazánknak Romániát, ha az ellenségként kezeli a magyarokat, és meg akar védeni tőlük?! Ha állami elöljárói mindent elkövetnek, hogy ne érezzük jól magunkat a Székelyföldön és máshol se Erdély-szerte!? Pedig nagyon szeretnénk hazánknak érezni Romániát és büszkék lenni rá. Ehhez csupán egypár dolog szükségeltetnék: a teljes nyelvi jogegyenlőség, a pozitív diszkrimináció és a különböző autonómiaformák meghonosítása. Ha ez megvalósulna, úgy nálunknál hűségesebb szövetségesre nem találna a románság. A második probléma a földhöz kapcsolódik. A múlt század közepéig (1950) a magyar ember lényegét a föld szeretete jellemezte, amiért annyit küzdött, ami élete része volt, és amitől őt a kollektivizáláskor megfosztották. Azóta sikerült még inkább szétzilálni a hagyományos falut, amelyet már csak a nagyszülők emléke őriz. Napjaink globalizálódó világában a földhöz való ragaszkodás teljesen eltűnt, és az emberek többsége halála után a sírban kerül közvetlen kapcsolatba az anyafölddel. A haza fogalmának fontos elemeként szükséges újrafogalmazni a magyarság földhöz való viszonyát.
Gólyafészek Amint már említettem, a haza az a nép, amelyhez valaki születés vagy honosítás révén tartozik. Mi, székelyek és erdélyi magyarok a magyar nemzethez tartozunk még akkor is, ha határok választanak el egymástól. A trianoni békediktátum után közel száz évnek kellett eltelnie, míg ezt a magyar állam a honosítással hivatalosan is igazolta. Ilyenformán immár két hazával is dicsekedhetünk. De úgy vagyunk vele, mint a gólyák. Sehol sem érezzük magunkat igazán otthon. Pedig a gólyák keményen rádolgoznak arra, hogy megmaradjanak. Vonulásuk Európából a 10 000 km-re fekvő Dél-Afrikáig három irányba történik. Észak-Európából délnyugati irányban, Nyugat-Európán és a Pireneusi-félszigeten keresztül, a másik szinte egyenes vonalban vezet északról délre Olaszországon és Szicílián át, a harmadik, délkeleti út a Balkán-félszigeten és Kis-Ázsián keresztül. Ez utóbbi a mi gólyáinknak az útvonala. Ezt az emberi mértékkel is hatalmas távot természetesen nem egyhuzamban teszik meg. Naponta csak néhány órát repülnek, kedvezőtlen időjárás esetén akár napokig, sőt, hetekig a pihenőhelyen maradnak. Érdekes viszont, hogy a visszaút sokkal rövidebb idő alatt zajlik le. A fészekrakó ösztön, a költés iránti vágy hajtja a madarakat. Nálunk fél évet tartózkodnak, a másik fél év vándorlással telik el.
Talán közelebb állunk az igazsághoz, ha kijelentjük: a gólyáknak csak egy hazájuk van, a hely, ahol fészket raknak és felnevelik a tojásból kikelő kis gólyákat. Nekünk is csak egy van, és ez a Kárpát-medence. Az a hely, ahol a történelmi Magyarország kialakult. Ez a terület ezeréves történelmünk színhelye, ahol nincs olyan fertály, amely ne emlékeztetne múltunkra. A történelmi Magyarország középkori építményeinek 80 százaléka az elszakított területeken található, nagyjaink szülőföldje, győztes és vesztes csatáink színhelyeinek több mint fele ugyancsak ide került.
Bárhol is legyen, magunkénak érezzük a burgenlandi Kismarton történelmi városmagját, Magyarország egykori fővárosát, Pozsonyt, a kassai gyönyörű Árpád-házi Szent Erzsébet-templomot az ott nyugvó II. Rákóczi Ferenccel és Zrínyi Ilonával, Késmárkot Thököly Imrével, Krasznahorka várát, a Vereckei-hágót és Munkács várát, Nándorfehérvárt és a szabadkai városházát, Csáktornyát és Fiumét, Erdély városait és megannyi faluját. Köztük azokat is, ahol egy magyar sem él. A marosszentimrei, a vaskapui és a kenyérmezei csatateret, a piski, szebeni, segesvári, nyerges-tetői, kökösi csaták és az erdélyi hegyszorosok harctereit, Szent László, Hunyadi János, Mátyás király, Bolyai János, Liszt Ferenc, Mikszáth Kálmán, Madách Imre, Kölcsey Ferenc, Jókai Mór, Kálmán Imre, Wass Albert, Nyirő József és még sok jeles magyar szülő- és nyughelyét. Mindezek erőt és hitet adnak a magyarságnak, mert az ősök hagyatékához kapcsolódnak. Megérintjük az épületeket, és halljuk üzenetüket. Azt üzenik, ne csak nézzük a falakat, az emlékhelyeket, a hajdani csata- és harctereket, hanem lássuk bennük a múltunkat is. Érintsük meg az épületeket, a romba dőlt várfalakat, kastélyokat, emlékoszlopokat, az elárvult temetők sírköveit, és hallgassuk meg az ősök gondolatait és üzeneteit. Azt üzenik, hogy a hazát szét lehet darabolni, de tárgyi és szellemi hagyatékait nem lehet egymástól elválasztani, mert összetartoznak, és benne él az utódok tudatában. Bizonyság rá Krasznahorka vára. Amikor tetőzete a lángok martalékává vált, úgy fájt minden magyarnak, mintha a saját háza égett volna le. És így fáj minden, múltunkhoz kapcsolódó létesítmény, hajdani emlékhely megrongálása vagy tönkretétele Kárpát-medence szerte. Halott ingatlan nem jó példa. Élettel kell megtöltenünk, hanem a többségi népek saját múltjukat álmodják belé. Megmaradásunk elengedhetetlen feltétele a nemzedékek közötti nyelvi és történelmi tudat átörökítése. Tanuljunk hát a magyar nép lekedveltebb madarától, a gólyától. Itt építs házat, és itt nevelj családot, és bárhova is sodor a sors, mielőbb visszatérj ide, és ródd le a hazával szembeni adósságodat. Ne feledd, vannak csak egy kisebb nyelvi közösséget érintő hazák, mint amilyen Háromszék, Csíkszék, Udvarhelyszék, Marosszék, Aranyosszék és végül ezek összessége, a Székelyföld. Ezenkívül van még Felső-Maros mente, Küküllő mente, Szászföld (Királyföldje), Barcaság, Fogarasföldje, Keresztesmező, Erdélyi-hegyalja, Kenyérmező, Hátszeg vidéke, Bányaság, Mezőség, Szamoshát, Kis-Szamos mente, Máramaros, Kalotaszeg, Nádas mente, Torockó vidéke, Szilágyság, Tövishát, Erdőhát, Borsa völgye, Bükkalja, Sajó mente, Lápos mente, Kővárvidék, Avasság, Mócföld, Partium, Berettyó mente, Krasznavidék, Érmellék, Bihar, Rézalja, Báródság, Sebes Körös völgye, Fekete Körös völgye, Fehér Körös völgye, Aradi hegyalja, Szörénység, Bánság, Magyarországon Szigetköz, Rábaköz, Kemenesalja, Hajdúság, Hanság, Somogy, Jászság, Nagykunság, Kiskunság, Hortobágy, Nyírség, Palócföld, Várvidéken Fertővidék, Felső-Őrség, Kárpátalján Ung vidéke, Tóhát, Felvidéken Bodrogköz, Szepesség, Gömör, Ipoly mente, Erdőhát, Garam mente, Csallóköz, Zoborvidék, Mátyusföld, Délvidéken Vendvidék, Muraköz, Drávaköz, Bácska, Vajdaság, Deliblát, Temesköz és a Szerémség. A felsorolás nem teljes, sok kicsi haza hiányzik belőle, beleértve a székelyföldieket is. Vannak közöttük gólyányi életterekhez mérhető kicsi és megyényi nagyságú, sőt, ennél nagyobb területek is. És e kisebb-nagyobb hazák mindenikében élnek magyar emberek. Néhol alig egypáran, másutt meg a lakosság felét, háromnegyedét vagy teljes egészét teszik ki. Ők azok, akik életet visznek a haza e kis darabkáiba, és akár a mágnes, egymáshoz csatolják őket. A sok kicsi hazából összeállt régi haza így támad fel és öleli magához minden lakóját. Ezek után már bátran kijelenthetem, hogy az én hazám és minden magyar és székely ember hazája a Kárpát-medence.
Beder Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. március 7.

Markó: az RMDSZ nem feküdt le az egyházaknak
„Az igaz, hogy az egyházi vagyon visszaszolgáltatásáért az RMDSZ elkötelezetten munkálkodik, de azzal nem értek egyet, hogy lefeküdtünk az egyházaknak" – jelentette ki a maszol.ro-nak Markó Attila, az RMDSZ egyházi restitúciós törvényének kidolgozója.
A háromszéki képviselőt Czika Tihamér szerdai Facebook-bejegyzésére reagáltattuk. Az RMDSZ liberális platformja, a Szabadelvű Kör volt alelnöke úgy vélekedik: a szövetség az erdélyi magyar egyházlobbi teljes kontrollja alatt van. Szerinte ilyen szempontból az RMDSZ semmivel sem jobb a román pártoknál, amelyek lefekszenek az ortodox egyháznak, „évente 365-ször, ha kell".
Czika Tihamér úgy látja: az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának egyetlen konkrét eredménye a püspökségek átláthatatlan vagyonosodása, a magyar iskolák és egyéb közintézmények utcára kerülése, az egyházak politikát zsaroló pozíciója. „A hála majd a választásokon jön. Prostitutio in integrum" – írta Czika.
Szerinte az RMDSZ legnagyobb hosszú távú stratégiai hibája, hogy nem tette magát függetlenné az egyházaktól, kiszolgáltatottá vált nekik, s ezzel az erdélyi magyarságot is kiszolgáltatottá teszi. „Miközben Európa előre megy, szekularizálódik, mi megyünk vissza a középkorba" – fogalmaz bejegyzésében.
Markó Attila úgy véli, hogy a tulajdonjog rendezése nem lehet vita tárgya. „Az én hozzáállásom a tulajdonjog rendezése szempontjából értelmezendő. Úgy látom: az RMDSZ-nek kutyakötelessége a különböző rendszerek által elkövetett disznóságokat reparálni valamilyen formában, legyen a kárvallott magánszemély, civil szervezet vagy felekezet. Ez morális kötelességünk" – szögezte le a politikus.
Az RMDSZ-es képviselő szerint az egyház megítélése azon múlik, hogy visszaforgat-e közösségi értékként abból a vagyonból, amit visszakapott. „Vagyis lehet Czika Tihamér oldaláról szidni az egyházat amiért vagyonosodik, ha a visszaszerzett vagyonból nem áldoz a közösség érdekében" – jegyezte meg.
Markó emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ által beterjesztett törvénytervezet megnyugtatóan rendezné az egyházi ingatlanban működő állami iskolák helyzetét is. Köztudott ugyanis, hogy a felekezetek által visszaigényelt ingatlanokban sok esetben magyar világi iskola működik, s ezeket az intézményeket az egyház sok esetben megpróbálta kirekeszteni az épületből. „Így történt ez a Kölcsey Ferenc Gimnázium esetében Szatmárnémetiben, vagy a Székely Mikó Kollégium esetében Sepsiszentgyörgyön" – magyarázta a politikus.
Az RMDSZ törvénytervezete azonban arra kötelezi az egyházat, hogy hagyja legalább öt évig működni visszaszerzett épületében a világi iskolát, az öt év elteltével pedig az önkormányzatnak gondoskodnia kell az illető iskola további akadálytalan működéséről. „Az önkormányzat keressen a tanintézménynek új épületet, vagy egyezzen ki az egyházzal, találjon valamilyen megoldást. A lényeg: ne fordulhasson elő, hogy állami magyar iskola megszűnjön azért, mert nincs, ahol működjön" – szögezte le Markó Attila.
Maszol.ro,



lapozás: 1-30 ... 301-330 | 331-360 | 361-390 ... 451-469




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék