udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
420
találat
lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420
Névmutató:
Bernády György
2016. február 6.
In memoriam Marosi Barna
„Újságíró vagyok, semmi más” – így vallott magáról Marosi Barna, holott mindannyian tudjuk: kiterjedt, több évtizedes publicisztikai és írói munkássága jóval túlmutat ezen.
Marosi Barna a marosvásárhelyi és erdélyi magyarság iránt elkötelezett magyar értelmiségi volt, egy nehéz kor krónikása, aki íróként, publicistaként és a Duna Televízió alelnökeként mindvégig sajátos értékeink megőrzésére törekedett.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ szervezésében február 12-én 17 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében Marosi Barnára emlékeznek.
A rendezvényen Ötvös József református lelkész és Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, esszéista mond beszédet. Közreműködnek Farkas Ibolya, Györffy András és Barabási Tivadar színművészek, valamint Bartha Lajos, Bartha Ilka, Barabás Boróka és Weber-Csíky Borka Boglárka, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia előadóművészei.
Marosi Barna 1931. szeptember 29-én született Marosvásárhelyen. Író, riporter. Molter Károly fia, Marosi Péter és Marosi Pál öccse. 1950-ben érettségizett a marosvásárhelyi Református Kollégiumban. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémiatanári és vegyészi diplomát. 1954–58 között a bukaresti Előre riportere, később szerkesztője. 1958-ban ’56-os állásfoglalása miatt távoznia kellett a sajtóból, tíz évig vegyészként dolgozott, előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958–59), majd a marosvásárhelyi cukorgyárban vegyészmérnök, kémikus (1959-68).
1968-tól újra az Előre marosvásárhelyi tudósítója. Riportjai a napi aktualitáson túlmutató, irodalmi alkotások. Az Előre Kiskönyvtárának szerkesztőbizottsági tagja, több riportantológiában – Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) – is megjelentek írásai.
1989 decemberétől 1993-ig a Romániai Magyar Szó új formájának szerkesztő publicistája, kommentátora. 1993-tól szabadúszó. 1996-tól a Duna Tv munkatársa, főszerkesztő, műhelyvezető, 1998-tól alelnök 2000. december 1-ig.
Első írásait a marosvásárhelyi Vörös Zászló közölte 1951-ben.
Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán című riportkönyvet 1957-ben, Beke Györggyel és Kenéz Ferenccel együtt mutatja be a Csőposta című könyvet 1974-ben, s közben szerepel Bekével és Cseke Péterrel az Emberarcok riportkötetben 1976-ban. Saját riportkötetei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ (1974), melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György marosvásárhelyi polgármesterségének városépítő hagyományát.
Más önálló kötetei: Kapu utca 10. (kisregény, 1965, 2. kiadás: 1969); Sújtólégben – rezesbandával (Zsil-völgyi napló, 1979), Bernády György városa (1993, 2. kiadás: 2006). Népújság (Marosvásárhely)2016. február 15.
Kik itt éltek, az értelmes lét lehetőségeit egyengették…
In memoriam Marosi Barna
A néhai marosvásárhelyi írónak, újságírónak, publicistának, a Duna Televízió néhai alelnökének, Molter Károly legkisebb fiának emléke előtt tisztelgett múlt hét péntek délutánján a Kultúrpalota kistermében megjelent teljes telt házas közönség.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ által szervezett emlékesten a ceremóniamester, Barabási Tivadar színművész köszöntötte a résztvevőket, illetve elmondta: Marosi Barna több évtizedes munkássága jóval több volt, mint publicisztika. Első írásait 1951-ben a Vörös Zászló közölte, riportkötetei nagy sikernek örvendtek. A marosvásárhelyi és erdélyi magyarság iránt elkötelezett értelmiségi maradt a Duna Televízió elnökeként is.
1931. szeptember 29-én született Marosvásárhelyen. Molter Károly fia, Marosi Péter és Marosi Pál öccse. 1950-ben érettségizett a helyi Református Kollégiumban. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémiatanári és vegyészi diplomát. 1954–58 között a bukaresti Előre riportere, később szerkesztője. 1958-ban ’56-os állásfoglalása miatt távoznia kellett a sajtóból, tíz évig vegyészként dolgozott, előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958–59), majd a marosvásárhelyi cukorgyárban vegyészmérnök, kémikus (1959-68). 1968-tól újra az Előre marosvásárhelyi tudósítója. Riportjai a napi aktualitáson túlmutató, irodalmi alkotások. Az Előre Kiskönyvtárának szerkesztőbizottsági tagja, több riportantológiában – Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) – is megjelentek írásai. 1989 decemberétől 1993-ig a Romániai Magyar Szó új formájának szerkesztő publicistája, kommentátora. 1993-tól szabadúszó. 1996-tól a Duna Tv munkatársa, főszerkesztő, műhelyvezető, 1998-tól alelnök 2000. december 1-ig. Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán című riportkönyvet 1957-ben, Beke Györggyel és Kenéz Ferenccel együtt mutatja be a Csőposta című könyvet 1974-ben, s közben szerepel Bekével és Cseke Péterrel az Emberarcok riportkötetben 1976-ban. Saját riportkötetei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ (1974), melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György marosvásárhelyi polgármesterségének városépítő hagyományát. Más önálló kötetei: Kapu utca 10. (kisregény, 1965, 2. kiadás: 1969); Sújtólégben – rezesbandával (Zsil-völgyi napló, 1979), Bernády György városa (1993, 2. kiadás: 2006).
Györffy András színművész Karinthy Frigyes előszó című versét mondta el, majd Ötvös József református lelkipásztor beszédét hallhatták a jelenlévők.
– Minden emlékezésben a múlt egy szelete elevenedik meg előttünk. Megjelenik a kor hangulata, színe, illata. Elnémult szavak szólnak újból, és arcok jelennek meg köztünk. Arcok, amelyeken látszanak a lerakódott igazságok és igazságtalanságok, amelyeket el kellett hallgatni – mert mindig voltak és lesznek csak álmokban megélt történetek. Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írott II. levele negyedik részének hetedik verse volt az egyik lelki kapaszkodónk abban, hogy itt maradhassunk, megmaradhassunk. Kellett legyen egy választott igénk, csak így lehetett élni, túlélni. A cserépedénybe zárt kincs a hit, az ember reménysége. Az ember szeretete. Ezt a huszadik századi erdélyi ember érti a legjobban. A szeretet birtokában nem vagyunk elhagyottak. Ezen életet éljük itt azóta, amióta Molter idejött, majd felnőtt a három fiú a kollégium tanári lakásában. Barna a legkisebb volt, de még elmondhatta: hazajárt hozzájuk az Erdélyi Helikon majd mindegyik jelentős alkotója. Ő pedig hús-vér valóságban élte meg a későbbi változásokat – mondta a számos személyes emlékkel, történettel gazdagított beszéde során Ötvös József.
Méltatásában Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, esszéista hozzátette: Molter Károly fia vitathatatlan tekintélynek örvendett diáktársai között.
– A nagy hírű kollégium tanári lakásaként szolgáló épületben otthonra lelt az értelmes szó, a cselekvés útjait kereső párbeszéd. Erdély minden tájáról jöttek ide vendégek, és ide tértek be azok is, akik a magyarországi irodalom képviselőjeként látogattak Marosvásárhelyre. Móricz, Kosztolányi, Tamási lába nyomán lépkedett, aki elsétált a szokatlanul magas ablakok alatt. Szinte érthetetlen volt számomra, hogy Marosi Barna mégis vegyész kívánt lenni. 1950- ben a Bolyai Tudományegyetem kémia szakára felvételizett, és tanárként diplomázott, majd újságíróként helyezkedett el az Előre című lapnál. Nem kezdőként indult, dunai útirajza könyv formájában is eljutott az olvasóhoz. Hamarosan azonban váratlan fordulat következett: kiderült, hogy az adott körülmények között a vegyészi diploma nagyon hasznos lehet az újságíró számára. '58-ban vegyész lett, később a vásárhelyi cukorgyár alkalmazottja. A torz, embertelen diktatúra következménye volt ez. Az '56-os szabadságharc okán a rendszer a fiatal írástudók életébe sorsformáló és torokszorító hatékonysággal avatkozott be. Őt is elnémították, mert eltért a véleménye a hatalométól, és ezt nem titkolta el. Egy évtized után térhetett vissza ugyanazon lap vásárhelyi tudósítójaként. Írásaiban jelentkezik a sokoldalú tájékozottság, a pontos megfigyelés és a tágabb összefüggések ismerete. Olvasmányos mozzanatokra lelünk a mondandóban. A leírói jellegű szövegbe beleszövődnek a magyar történelem színes szálai, ami írásait a szokványos riportok fölé emeli. Úttörő szerepe volt Bernády György emlékének újrafelidézésésében, 1974-ben kötetben is közölte a modern város megteremtőjének gondolatébresztő történetét, a könyv 1993-ban bővített kiadásban ismét megjelent, és közben a Köteles utcai épületben virtuálisan továbbra is jelen voltak azok, akik a század elején oda látogattak. A Marosi Ildikó által ott szerkeszett szövegek hozzájárulnak jelenünk megértéséhez is. Ezt az életművet és életutat csak az adott kor és hely függvényében lehet elemezni. Jellegzetes erdélyi és kisebbségi sors az övé: a szorongató viszonyok egyik csapdahelyzetében nem tudott nemet mondani, és a rákényszerített kompromisszum bénítólag hatott egész életére. A zaklatott sorsú város közelmúltjáról beszél az utca, amelyben lakott. Kik itt éltek, az értelmes lét lehetőségeit egyengették. Kinek emlékét méltatni próbáljuk, azok közé tartozott, akik a kisebbségi sors könyörtelen szorításában is gyarapították azon értékeinket, amelyek élhetővé formálták az életünket. Akik a kudarcos küszködések sorában is a szellem szavait érvényesítették, ahogy lehetett. E mai városban már az azonos nyelvűek sem tudnak egymással a józan ész szavaira figyelni: elődeinktől azt is meg kell tanulnunk, hogy hogyan lehet és kell bölcsen cselekednünk – mondta Gálfalvi Zsolt, majd az emlékest második felében Györffy András Marosi Barna Bernády- könyvéből, Farkas Ibolya színművésznő pedig a szerző Megbolygatott világ című kötetéből olvasott fel, majd Bartha Lajosnak, Bartha Ilkának, Barabás Borókának és Weber-Csíky Borka Boglárkának, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia előadóművészeinek játékát hallhatta az emlékező közönség.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)2016. február 19.
Kastély helyett szellemi épület
Tizedik alkalommal állít ki Marosvásárhelyen a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, amely ez alkalommal a 2015-ös alkotótáboraiban született művekből rendezett be tárlatot a Bernády-házban.
A Lázár-kastély körüli örökösi viták miatt székhely nélkül maradt Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központnak sikerült bebizonyítania, hogy épület nélkül is képes megállni a lábán, arra a „szellemi épületre” alapozva, amit az eltelt negyven év alatt sikerült létrehoznia – hangzott el a kedd esti megnyitó alkalmából a Bernády-házban. A kiállítás korábban a csíkszeredai Vármegye Galériában volt látható.
Nagy Miklós Kund, a kiállítás házigazdája, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának elnöke nem sorolta fel mind a 32 alkotó nevét, de megemlítette Ütő Gusztávot, aki a „képzőművészeti prérin” egyike volt a lázadóknak, a kísérletezőknek, és most „visszatért egy bizonyos, újabb szemlélethez”.
Siklódy Ferencet eddig grafikusként ismerték, magyarázta a méltató, most festőként mutatkozott be. A kiállított művek közül a házigazda kiemelte Asztalos Zsolt Bibliába csomagolt című alkotását is. Ez egy installációszerű alkotás, amely a Biblia lapjaiba csomagolt mezőgazdasági eszközöket mutat be, például gereblyét, kapát, villát. Ezt úgy értékelte Nagy Miklós Kund, mint a fiatal generáció felé nyitást, vagyis folytatását annak, ami mindig is jellemezte a szárhegyi művésztelepet.
„Egy csaknem bigott katolikus környezetben valaki szerszámokat csomagolt a Biblia lapjaiba, nem csoda, hogy volt némi visszhangja, pedig ha jobban belegondol a néző, akkor nem is akkora blaszfémia, mint ahogy az első hallásra/látásra tűnik” – hívta fel a figyelmet Czimbalmos Attila, a szárhegyi művészeti központ igazgatója.
Örökös viták
Czimbalmos arra a kérdésre, hogy mikor nyitják meg a kastélyt, azt mondta, hogy az a hétezernél is több mű, ami a gyűjteményt alkotja, kompenzálja a kastély elvesztését. De hogy konkrétan kinyit-e újból a szárhegyi Lázár-kastély, arra nem lehet választ adni.
„Mi is ugyanolyan külső szemlélői vagyunk ennek a vitának, mint bárki más, az örökösök pedig évről évre többen vannak, tehát úgy tűnik, hogy belátható időn belül ez az ügy nem rendeződik” – fogalmazott Czimbalmos.
Egyben tartják a gyűjteményt
A kiállításmegnyitón jelen levő Barabás Éva festőművész, a korábbi táborok résztvevőjeként az iránt érdeklődött, hogy a művészek a saját alkotásaikat visszavásárolhatnák-e. Ő ugyanis annak idején fizetetlen szabadságot vett ki, hogy Szárhegyen alkothasson. Valamikor, talán a hetvenes évek végén született egy megállapodás arról, hogy ha a műalkotások valamilyen okból kifolyólag elkerülnek Szárhegyről, akkor a tulajdonjog visszaszáll az alkotóra.
Ez a kérdés még tisztázásra vár, a művészeti központ az összegyűlt munkákat egyelőre a célközönséghez szeretné eljuttatni. „Ez ugyanis az egyedüli ilyen jellegű gyűjtemény Romániában, amit nem hordtak szét” – hívta fel a figyelmet Ferencz Zoltán, a központ művészeti vezetője.
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár)2016. február 26.
Kelemen: elfogadhatatlan helyzetben vannak a szociális ellátással foglalkozó magyar szervezetek
„Elfogadhatatlan az az áldatlan helyzet, amelyben a szociális ellátással foglalkozó magyar szervezetek vannak jelenleg. Úgy gondolom, erre semmiféle magyarázatot nem lehet elfogadni az állam részéről, hiszen ezek mind-mind olyan szolgáltatások, amelyet az államnak kellene felvállalnia: az idősgondozástól a gyermekotthonok megfelelő működtetéséig. Ha meg nem képes erre, akkor legalább biztosítania kellene az alapítványok, szervezetek működési feltételeit” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök a szociális szektor legfontosabb problémáiól február 26-án, pénteken azon a munkamegbeszélésen, amelyet a Szövetségi Képviselők Tanácsa ülésének előkészítőjeként szervezett meg az RMDSZ a marosvásárhelyi Bernády Házban.
Az RMDSZ elnöke azt is hozzátette: a szervezetekkel való egyeztetést követően a Szövetség azonnali intézkedések foganatosítását fogja kérni a kormánytól, közép- és hosszútávon viszont a törvények módosítása a fontos feladat. „Ezekben szeretnénk mi partner lenni, mert meg akarjuk teremteni a romániai magyar szociális ellátás működési feltételeit. Romániában előbb-utóbb el kell jutnunk oda, hogy a civil szervezetekre, alapítványokra ne úgy nézzen az állami, mint valamely gyanús elemekre, amelyek esetében csak azt kutatja, hogyan tud még egyet szorítani a csavaron” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Sem a törvények között, sem az alkalmazásukért felelős intézmények között nincs kapcsolat, összefüggés a szociális szektorban, és miközben működhetnek az előírásoknak meg nem felelő állami intézmények, éppen a támogatások tekintetében vannak bajban a szabályszerűen működő civil szervezetek. Mindemellett a támogatási rendszer sem egységes, nem kiszámítható, kevés a pályázati úton lehívható finanszírozás – ezek hangzottak el a vásárhelyi beszélgetésen a legaggasztóbb problémákként.
Kovács Péter ügyvezető elnök a kerekasztal céljáról elmondta, az RMDSZ azok véleményére kíváncsi, akik közvetlenül érintettek a szociális szférában felmerülő buktatókban. Hangsúlyozta: a munkamegbeszélés azt a célt is szolgálja, hogy a Szövetség összegyűjthesse azokat az információkat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a törvényhozás különböző szintjein is érvényesíthesse a gyakorlatból származó észrevételeket. „Az Ügyvezető Elnökségen mi mindig arra törekszünk, hogy meghallgassuk azok véleményét, akik jobban értenek ahhoz, amihez mi nem. A mai beszélgetés elengedhetetlen ahhoz, hogy megállapíthassuk, problémáink és terveink is közösek” – tette hozzá.
„Nagyon megnehezítették a gyermekek elhelyezését, befogadását az otthonokba, egész bürokratikus rendszer akadályozza ezt. Márpedig akkor kell megmenteni valakit, amikor fulladozik és nem a megmentése módozataival, lehetőségeivel kell foglalkozni” – jelentette ki az országszerte több gyermekotthont működtető Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, Böjte Csaba, aki szerint az állam számára elsődleges a gyermek elhelyezése kell legyen. „Adják meg nekünk a lehetőséget, hogy saját felelősségünkre fogadjunk be gyereket, hagyják nekünk, hogy elvégezzük a dolgunkat” – tette hozzá Böjte, aki azt is elmondta, hogy az otthonok lakóinak családot szeretnénk biztosítani, ám ennek a feltételei egyre nehézkesebbek, hiszen a hatóságok követelései nem felelnek meg a valóságnak. „Olyan követeléseik is vannak, amelyek pénzbe kerülnek, de nem rendelnek mellé forrást. Itt az volna a legfontosabb, hogy a gyermekek megtanulják a saját fenntartásukhoz szükségeseket, részt vegyenek a háztartási tevékenységekben. Az a benyomásom, hogy a jelenlegi rendszer nem gyermekeket, hanem ufókat akar nevelni, mert nem támogatja a gyermekek nevelését” – nehezményezte a gyermekotthonok működtetésének legfontosabb akadályait Böjte Csaba. A Gyulafehérvári Caritast Ludescher László képviselte a munkamegbeszélésen, mint hangsúlyozta: hisz abban, hogy az erdélyi magyarság itthon maradása, jóléte azzal is összefügg, hogy mennyire sikerül egy szociális hálót kiépíteni. Bizakodó annak kapcsán, hogy az RMDSZ parlamenti prioritásai között szerepel a szociális szolgáltatást nyújtó szervezetek problémáinak orvoslása. Megemlítette: az általa képviselt szervezet lassan két éve azt észleli, bár a rendelkezések ugyanazok, az állami támogatások mértéke jelentősen megcsappant. „Ötszázezer euróval kevesebb pénzt kapunk, ami ha lefordítjuk, azt jelenti: 2013-hoz képest egy nagyobb község lakosságának megfelelő embert nem tudtunk úgy kiszolgálni, mint azelőtt” - mondta.
A kormány elzárkózik bárminemű együttműködéstől, amint a szociális egyesületekről esik említés, sőt, azt sem tudja megszervezni, hogy a szociális ügyekért felelős minisztérium és más szaktárcák között a munka összhangban működjön – osztotta meg a Szatmár Egyházmegyei Caritas észrevételeit Szabó Bíborka. Mint említette: az országban nincs szektorsemlegesség a szociális juttatások terén: míg az állami szférához tartozó intézmények, bár nem felelnek meg a standardoknak, működhetnek, megkapják a támogatást, a magánegyesületek működésének támogatására csak bizonyos százalékot különítenek el, még annak ellenére is, hogy minden kritériumot teljesítenek.
Dr. Sárosi Arthur, a Kolozsvári Diakónia Keresztény Alapítvány ügyvezető igazgatója azt szeretné, ha egy magánkézben lévő árvaház, öregotthon, de akár nappali foglalkoztatást felvállaló egyesület étkeztetésre szánt költségének áfája visszaigényelhető lenne, ami okos finanszírozásnak számítana az állam részéről. „Ugyanakkor természetellenesnek tartom azt, hogy egy öreg bácsinak fizetnie kell azért, hogy befogadják a magán öregotthonba, amennyiben nincs hely az államiban. Akiknek nincs pénzük, labdába sem rúghatnak, noha éppen annyira rászorulnak az ellátásra, mint azok, akik fizetni tudnak érte” – fogalmazott, megemlítve azt is: az államnak biztosítania kellene egy olyan támogatást, amely a beteg függőségi állapotától független fizeti a magánszférában történő ellátását.
A Gondviselés Alapítványt Szabó László és Szombatfalvi József képviselte, a Máltai Szeretetszolgálat részéről pedig Dénes Mihály volt jelen a munkamegbeszélésen, amelyen a szociális szolgáltatásokra vonatkozó szakmai akkreditáció beszerzésére vonatkozó törvényes előírásokat nehezményezték. Mint mondták: rengeteg papírmunkával és adminisztratív teendővel jár egy ilyen jellegű szolgáltatáshoz szükséges hivatalos elismerés. Arra kérték a Szövetség szakpolitikusait, hogy vizsgálják meg, milyen formában lehetne egyszerűsíteni ezen eljárásokon.
A Királyhágó-melléki Lámpás Alapítványt képviselő Vinczéné Pálfi Judit a bürokrácia útvesztőire hívta fel az RMDSZ figyelmét, továbbá azt is hangsúlyozta, hogy óriási fallal szembesülnek az állami törvénykezésben a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek mindennapjaiban. A Lámpás Alapítvány képviselője úgy fogalmazott, olyan finanszírozási módszertan bevezetésére van szükség, amely konkrétan szerepel az önkormányzatok éves költségvetésében, és az éves állami költségvetés kidolgozásakor ezt el lehet különíteni.
A Romániai Falugondnokok Országos Szövetségének elnöke, Balázs Sándor azt nehezményezte, ez idáig egy lejnyi támogatást sem kaptak az államtól, miközben munkájuk elengedhetetlen a kisközösségek szintjén. Azt viszont elérték, hogy szervezetüket akkreditálják. „A gyermekeket reggel iskolába viszem, délután utánuk megyek, tehát biztosítom számukra a biztonságos szállítást. Az idős emberek kiszolgálását kifejezetten szükségesnek tartom, mert úgy gondolom, azok, akik a múlt század kegyetlenségeit végigküszködték, megérdemlik, hogy foglalkozzunk velük. Az államnak is így kellene tenni” – mondta. Balázs Sándor fontosnak érzi, hogy a közösség is lelki támaszt nyújtson az idős magyar embereknek, hiszen úgy gondolja: nem elég, ha csak a család részéről illeti őket hála és köszönet.
Az RMDSZ jelen lévő tisztségviselői a felmerülő problémákra reflektáltak, javasoltak megoldásokat. Borbély László marosvásárhelyi képviselő, a Dr. Bernády György Alapítvány kuratóriumi elnöke a találkozón elmondta, a Szövetség részéről nem ez az első, és nem is az utolsó nekifutás: az RMDSZ államtitkárjai többször megpróbálták már rendezni a helyzetet. „Egyértelmű, hogy egyelőre nincs politikai akarat, sokakat zavar még napjainkban is, hogy itt Erdélyben, és a szórványban vannak ilyen kezdeményezések, amelyek a magyar közösséget segítik. Ettől eltekintve rengeteg olyan bürokratikus procedúrába botlottunk, ami igenis megoldható. Ami a Caritast illeti, már egyeztettünk az államtitkárral, a munkaügyi szaktárcával, hamarosan találkozunk a miniszterrel is, a parlament, a kormány képviselői számára pedig egy kompakt anyagot állítunk össze, amely remélem, meggyőzi majd őket e kérdés fontosságáról, rendezésének sürgősségéről” – fogalmazott a találkozón Borbély László. Winkler Gyula EP-képviselő emlékeztetett: a szociális kérdés nem uniós hatáskör, a felmerülő problémák tagállami megoldásokat igényelnek. „Meggyőződésem, hogy azoknak, akiket gyakran ellenőriznek, nagyon sokszor elmondják, hogy ezt az EU-s normák szerint teszik. Nincsenek kimondott európai uniós hatáskörök, viszont léteznek általános érvényű ajánlások, amelyekre a bukaresti törvénykezés nagyon gyakran hivatkozik” – mondta el. A Szövetség feladata a számon kérő–számon kért helyzeten változtatni: amikor módosításokat kívánunk eszközölni, jó, ha az uniós országokban működő gyakorlatokra hivatkozunk, így valószínűleg sokkal egyszerűbben átvihetjük elképzelésünket a hazai törvénykezésen – tette hozzá.
A Szövetség önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke, Ilyés Gyula a téma önkormányzati vetületét ismertetve rámutatott: egyelőre a törvény nem kötelezi a polgármestereket, helyi tanácsokat arra, hogy támogatást nyújtsanak szociális szolgáltatásokat biztosító szervezeteknek. „Nincsenek standardok, feladatkörök, nincs meghatározva, hogy a megye melyik önkormányzata az országos támogatás erre fordítható összegének hány százalékát fordíthatja erre. Mindez arról szól, hogy a polgármesternek mennyire szívügye a felmerülő probléma” – részletezte. Elmondta, szerinte egy magyar polgármester által vezetett településen nagy valószínűséggel jól működik a szociális háló, mivel általában jó a kapcsolat az egyházzal és a civil szervezetekkel.
„Az állam, a jelenleg hatályban levő jogszabályok mentén mostohagyermekként kezeli azon civil szervezeteket, amelyek szociális tevékenységeket folytatnak. Ezen szervezetek nagyon sok esetben, számos régióban gyakorlatilag az állam feladatait látják el, egészítik ki a mindennapi tevékenységeikkel, azonban a hatályos törvények ellehetetlenítik aktivitásukat. Az RMDSZ a mai találkozón feltérképezni kívánta mindazokat a problémákat, nehézségeket, amelyekkel a szociális tevékenységet kifejtő civil szervezetek munkáját megakadályozza” – mutatott rá Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője. A képviselő úgy értékelte, a szociális rendszerre vonatkozó hatályban lévő törvények mielőbbi módosításra szorulnak, hiszen sok esetben az átfedések és ellentmondó stratégiák vannak érvényben. „Az RMDSZ az elkövetkezendőkben a kerekasztal-beszélgetésen elhangzottakat figyelembe véve, konkrét módosításokat fogalmaz meg annak érdekében, hogy a csökkenjen a szociális tevékenységeket folyató civilektől elvárt adminisztratív munka, amely ellehetetleníti ezen szervezetek tevékenységét, ugyanakkor egy tiszta és átlátható elszámolási módszertant kell alkalmazni” – fogalmazott Molnár Zsolt, akit a résztvevők megbíztak a további munkafolyamat koordinációjával.
„Romániának szüksége lenne egy, a szociális területet átfogó törvénycsomagra, amely összehangolja a jogszabályokat, illetve jobbá teszi ezeket. Sajnos, jelenleg az országnak nincs egy egységes szociálpolitikai stratégiája, és ez a szociális tevékenységeket folytató civil szervezetek rovására megy” – fogalmazott a találkozó Kerekes Károly parlamenti képviselő. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro2016. március 2.
Beszélgetés Soós Zoltánnal
Ahol érdemes lesz élni
Felkészült fiatal szakemberekből álló csapatával értékes, hangulatos rendezvényeket szervező intézménnyé alakította a megyei múzeumot. A munkája közben elsajátított kultúrmenedzseri tapasztalat birtokában Marosvásárhely polgármestereként szeretné bizonyítani, hogy képes a város átalakítására is. Soós Zoltán történész, archeológus, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, az előválasztási szavazatok többségét megszerezve a magyar szervezetek közös jelöltjeként száll harcba a polgármesteri tisztségért.
A mai Marosvásárhelyt a Funar-korszak végi Kolozsvárhoz hasonlítja. "Van egy nagy lehetőségekkel rendelkező város, amelynek élén egy olyan személy áll, aki klientúrájával gátolja, leszorítja a fejlődést. Ideje kiszabadulni ebből a méltatlan helyzetből" – hangsúlyozza. Ötgyermekes apaként egy polgárbarát városról álmodik, ahol érdemes és kellemes élni. Ahonnan nem mennek el a fiatalok, mert tiszta a levegő, jól működik az oktatás, az egészségügy, a közszállítás, jó a közbiztonság és vannak munkahelyek. Elcsépelt szólamok ezek, vagy eddigi eredményei alapján elhihetjük Soós Zoltánnak, hogy valóban képes lesz az ígért változások beindítására? A megtett útról és elképzeléseiről a napokban beszélgettünk.
– Hogyan sikerült emberközelbe hozni a múzeumot, meghódítani a közönséget?
– Vannak, akik azt tartják, hogy a kultúra nem "profitképes", csak pénzt nyel el, ezért a hiánya nem jelent nagy problémát. Franciaország példájából kiindulva, ahol a nemzeti össztermékben a kultúra nagyobb szerepet játszik, mint például az elektronikai iparág, a fanyalgó vélekedéseknek az ellenkezőjét szerettem volna bizonyítani. Azon kívül, hogy költséges és befektetést igényel, mint minden, amiről azt szeretnénk, hogy működjön, a kultúra egy idő után képessé válik a jövedelemtermelésre, kellemes hangulatot teremt, megfogalmaz valami újat, és közben javítja az emberek közérzetét. Észre kell vennünk, hogy Európa egyre inkább felfedezi Erdély szépségeit. Marosvásárhelynek is vannak olyan adottságai, amelyekre építeni lehet. Ennek ellenére a helyzete, szerepe visszaesőben van, miközben a környező nagyvárosok, mint például Kolozsvár vagy Nagyszeben, óriásit léptek előre.
– Kultúrmenedzseri tevékenységéből mit tart a legsikeresebbnek?
– Szakképzetlen emberekből, tönkrement épületekből, ismeretlen állományokból álló intézményt vettem át. Ott ültünk egy kisebb kincsesláda tetején, hiszen a Kultúrpalota részben már a múzeum kezelésében volt, szép, értékes épületekkel rendelkeztünk a belvárosban, de ezek csak szürke foltokat jelentettek. Az adottságokat látva, egyrészt a leromlott épületállományt kellett helyrehozni, majd megtölteni tartalommal, hogy azok a helyek, amelyeket használunk, szépek, kellemesek, vonzóak legyenek. Ugyanakkor azt is világosan láttam, hogy sok évtizednyi butítás után egy jó kiállítással nem tudjuk bevonzani a közönséget. A Múzeumok éjszakája volt a fordulópont, ami évről évre gazdagabb, változatosabb lett, míg 2015-ben elértük a 20.000. látogatót. A megyei múzeumnak jó nevet szerezve bekerültünk egy olyan körbe, ahol értékesebb és jobb kiállításokat is megpályázhattunk. Románia ókori arany- és ezüstkincseinek a bemutatása látványos, gazdag és szemléletes anyag volt, több ezren tekintették meg. Időközben elkezdtük a kapcsolat kiépítését a budapesti Szépművészeti Múzeummal. Intézményünk számottevő gyűjteménye lehetővé teszi, hogy kölcsönözzünk és cserébe szép kiállítási anyagot kapjunk anélkül, hogy fizetni kellene érte. Kialakítottunk egy három kiállításból álló nemzetközi keretegyezményt; a napokban záruló metszetkiállítás után következik a Szépművészeti Múzeum Zichy-gyűjteménye, ami elsősorban reneszánsz és barokk festészeti alkotásokból áll, és a Toulouse-Lautrec-anyagot is szeretnénk Marosvásárhelyre hozni. Májusban lesz egy kiállításunk Róth Miksa munkáiból, a következő évben a Kultúrpalota díszítését megálmodó Körösfői Kriesch Aladár alkotásait szeretnénk elhozni Marosvásárhelyre, 2017-ben egy nagy Thorma János-kiállításra készülünk. A beindult rendszerben folyamatosan érkeznek a felajánlások, amelyeknek helyt adunk, hogy a körforgásban maradjunk. A flexibilitást kellene megvalósítani a várospolitika tekintetében is. Marosvásárhely óriási hiányossága, hogy a városnak nincs átgondolt stratégiája sem gazdasági, sem kulturális, sem turisztikai, sem egyéb téren. Csak görgetjük előre az életet, egy-egy híresség koncertjével fűszerezve. Az összeget, amit erre a célra elköltenek, sokkal hasznosabb dolgokra lehetne fordítani. Kétségtelen, hogy kell egy-egy ilyen élmény, azt viszont hiányolom, hogy ezeknek az eseményeknek nincsen hozzáadott értéke, ami megmaradna a városnak. Párizs vagy Firenze nem attól lett annyira híres és gazdag, hogy töménytelen pénzt költött a kulturális rendezvényekre, hanem a saját gyűjteményeit, értékeit fejlesztette, ami a későbbiekben már önmagát reklámozza. Hasonlót érzek a múzeum esetében is. Míg kezdetben óriási erőket kellett fektetni abba, hogy becsalogassuk a marosvásárhelyieket, ma már létrejött egyfajta bizalmi kapcsolat, hogy amit a múzeum szervez, azok általában színvonalas kiállítások. A napokban zárul egy rendkívül izgalmas anyag, a Szamársziget szellemkatonái, és jön Székelyudvarhelyről az Anna, egy érdekes koncepció alapján szervezett néprajzi tárlat, majd készülünk a 400 éves királyi város történetét bemutató kiállításra a várban.
– A napokban tett panaszt a polgármesteri hivatal által kihelyezett, helyenként félrevezető adatokat tartalmazó, részben egynyelvű táblák miatt. Mikor lesz minden rendben a várban és a vár körül is?
– A terv szerint a munkák át vannak adva és a vár látogatható is.
– Ez nem annyira egyértelmű, ha a Vártemplom körüli övezetre gondolok, és a rosszindulatú gáncsoskodásra, amivel a templomba igyekvőket feltartóztatják a főkapunál.
– Maga a templom, mivel egyházi tulajdon, nem került be az uniós pályázatba, de a törvény értelmében a város támogathatná a felújítását. Ha sikerülne uniós pénzt nyerni, az még jobb lenne. A régészeti feltárásokkal kapcsolatosan, mivel azok az előre nem látott munkálatokhoz tartoznak, a kivitelezést illetően haladékot kapott a város és a múzeum. Sajnos, a hivatal még mindig bosszantja a marosvásárhelyieket, és egyes kapusok valóban nem engedik be a Vár sétány felől a templomba tartó idős embereket.
– Mikor nyílik meg az üvegkupola, mi lesz a kapubástya sorsa? Visszakapta-e a múzeum?
– Az üvegkupolát turisztikai információs központnak képzelték el, alagsorában illemhelyekkel, szolgálati helyiségekkel. Beüzemelését, működését a szakma, a látogatók fogják eldönteni.
A helyi tanács határozata értelmében a múzeum visszakapja a kapubástyát, amelyben a jövő évre tudjuk visszaépíteni a vár történetéről szóló kiállítást.
– A természetrajzi részleget nem lehetne-e egy másik helyszínen népszerűbbé tenni?
– Az épület, mint tudjuk, iparmúzeumnak készült, a terek is ennek megfelelőek, ezért nem kifejezetten alkalmasak a természetrajzi anyag elhelyezésére. Nem titkolt szándékunk, és az állatkert igazgatójával is beszéltünk erről, hogy a 70.000 darabot számláló szép gyűjteménynek új részleget kellene felépíteni az állatkert szomszédságában, ahol egy planetáriumot is be lehetne rendezni. Városvezetőként a Somostetőn egy hangsúlyos fejlesztést indítanék el, a szecessziós épített örökség mellett ugyanis az állatkert a másik olyan vonzereje a városnak, amit sokan látogatnak meg más megyékből is. Nagyon fontos lenne, hogy az orvosi egyetemtől egy új bekötő út épüljön az állatkertig, ami biztonsági szempontokat is szolgálna. Jelenleg a nagy terhelés miatt fennállhat a befulladás lehetősége, és az állatkert megközelíthetetlenné válik a mentő- és a tűzoltókocsik számára, ami hosszabb távon a fejlődést gátolja. Ha az új részleg megvalósulna, a megürülő épületben szeretnénk visszaállítani a népművészeti és iparmúzeumot. A főtéri néprajzi részleget patinásan szép, elegáns tereivel hosszabb távon egy modern galériának képzelnénk el.
– A város, amelynek az élére pályázik, sokkal nagyobb "múzeum", mint a megyei, amelyet vezet. Milyen meggondolás, elképzelés alapján vállalkozik a megmérettetésre?
– Meggyőződésem, hogy nagyon sokáig olyan személyek álltak a város élén, akik egy konjunktúra által kerültek oda. Megpróbáltak valamit, de nem látták át a város szerepét, nem volt egy olyan átfogó stratégiájuk, ami nemcsak arról szólt, hogy melyik utat aszfaltozzák le, hanem arról is, hogy milyennek akarják látni Marosvásárhelyt tíz vagy húsz év múlva, és ennek érdekében mit kellene tenni a költséges és értelmetlen dolgok helyett. Bernády Györgynek azért volt sikere, mert olyan dolgokat akart megvalósítani, amelyek maguktól adódtak. Fontosnak tartom az egyetemeket, az orvos- és gyógyszerészképzést, a gyógyszergyártó cégek jelenlétét, számukat kedvezményekkel még növelni lehetne, és érdemes a biotechnológia irányában is elmozdulni, mivel egy rendkívül nyereséges vállalkozás. Az "egészségipar" is fontos terület lehet, de hiába van a megyei orvosi ellátás előkelő szinten romániai viszonylatban, a nyugatabbra levő viszonyokat megismerve itthon egy nagy "leszakadást" kell tapasztalnunk, miközben megdöbbentő összegeket nyelnek el a kórházak.
– Tudom, hogy egy összetett távlati fejlesztési tervet nem lehet egy-két mondatban összefoglalni, mégis arra kérem, hogy említsen meg néhány célpontot!
– Jelenleg bele vagyunk fulladva a Bernády-korból maradt infrastruktúrába, ami meghatározza a város működését, mindennapjait. Új útvonalakat kellene megnyitni a Maros völgyén, ami uniós támogatással kivitelezhető. A jelenlegi polgármester óriási hibája és hiányossága, hogy a metropolisz-övezet adta lehetőségeket nem használta ki a város. A közös projektek hiánya miatt nincsenek terelőutak. Miközben zajlott a csörte, a cirkusz és záporoztak a demagóg magyarázatok, háttérbe szorult az a lehetőség is, hogy van egy olyan repülőterünk, ami Erdélyben egyedi adottságú, s fejlesztése rövid idő alatt komoly munkahelyteremtő eszköz lehetne, ha nem telepedett volna rá egy eltunyult államapparátus. Ha nem is teljes mértékben, de privatizálni kellene úgy, hogy egy kontroll-csomagot megtartson a megyei tanács. Körülbelül 400.000 utas fordult meg tavaly, ami az országban a negyedik helyre emelte. Minimális fejlesztésekkel, több járattal elérhetnénk a második, harmadik helyet is. Kolozsvár nagy hátránya, hogy nem tudják növelni a röptér felületét, nálunk sokkal jobbak a lehetőségek. Építő elképzelés hiányában egyik napról a másikra megyünk előre, igazi balkáni életművész stílusban.
– Pedig voltak látványos tervek, amelyek a lakosokhoz eljuttatott különböző kiadványokban is megjelentek…
– Azok sajnos az ötvenes évek elképzeléseit tükrözik.
– Megígérték a főtér forgalmának az elterelését is, ami hiú ábrándnak tűnik. Bár kétségtelen, hogy rendkívül költséges, nem lehetne-e a föld alá terelni a gépjárművek áthaladását?
– A városrendezési tervben szerepelni fog a főtéri forgalom föld alá vezetése, ami sokkal hamarabb megvalósítható, mint a terelőutak építése, ami sok kisajátítással jár. A közművezetékek bonyolítják ugyan a helyzetet, mert azok átszerelése nagyon nagy munka, a főtér viszont közterület, ezért hamarabb el lehetne kezdeni.
– Csak ne olyan legyen az eredménye, mint a múlt év végi hajrának!
– Az uniós támogatást olyan városoknak adták, ahol infrastruktúrára költhették a pénzt, mert volt már arra egy előzetes elképzelés. A helyenként hasznos útjavítás mellett a Bolyai tér műemlék aspektusában sajnos olyan kárt okoztak, amit nehéz lesz helyrehozni. Bár a teret is sétálóutcává lehetné alakítani, az uniós projektben való részvétel miatt öt éven át nem lehet hozzányúlni. A kerékpárutak kiépítését már három éve megszavazta a tanács, de a polgármester nem akarja végrehajtani.
– Anna, Gellért, Jázmin, Áron, Máté – aki öt gyermeket vállal manapság, annak a bátorsága nyilvánvaló, még akkor is, ha a gyermekneveléssel járó munka zöme az édesanyára, Soós Orsolyára hárul, aki angol-román szakos tanárként a női tudományokból mesterizett. Hogyan lehet a nagycsaládot összeegyeztetni a karrierépítéssel?
– A család lényege és központja a gyermek, nagy áldás és öröm is az életünkben, meghatározza a munkánk értelmét és mindig új erőt ad. Rengeteget tanulok a gyermekeimtől, akik nap mint nap rákényszerítenek a változásra. Ahogy nőnek, úgy kell alkalmazkodnunk, hiszen ők is folyton változnak. Nagy élmény megtapasztalni velük a világot, mivel új szemléletet hoznak. Rajtuk keresztül kerültem kapcsolatba az óvodával, iskolával, és gyakorló szülőként jobban látom a hiányosságokat, problémákat. Bosszant például, hogy a jelenlegi városvezetés sok pénzt költ olyan dolgokra, ami várhatna még, és közben az iskolák bútorzata 30-40 éve nincs kicserélve. A szülői közösség tagjaként a gyermekeim osztálytermét felújítottuk, de véleményem szerint nem normális, hogy a szülők költségére valósuljanak meg ezek a javítások. A városnak van erre pénze, ezért adófizetőkként elvárnánk, hogy a költségek felosztása ésszerűbb legyen. Az idén erre is irányoztunk egy nagyobb összeget, de kifogásolható a pénz elköltésének a módja. Több baráti céget juttatnak előnyhöz, aminek az a következménye, hogy nem jó minőségű és mégis drága munkát végeznek. Ezen kell változtatni.
– Vásárhely korántsem tartozik a gyermekbarát települések közé. A központban ott van a tér, ahol egy tenyérnyi vonzó játszóhely sem várja a gyermekeket. Szülőként mi erről a véleménye?
– A mai várospolitika elhibázott iránya, hogy az autósoknak rendel alá mindent. A belvárosban nagyon érződik, hogy nincsenek olyan terek kitalálva, ahol gyermek és szülő kellemesen el tudna tölteni egy délutánt. Azt kellene elérni, hogy a kihasználatlan területek élhető, élvezhető helyszínekké alakuljanak. A Vár sétány is úgy újult meg, hogy kérésünk ellenére a játszóteret felszámolták, holott a tanulmányokban még szerepelt. A macskakővel borított nagy térnek legalább a felét át kellene alakítani egy igazi játszótérre. A lakónegyedekben kampánycéllal megújítják ugyan a játszóhelyeket, de három-négy év alatt tönkremennek. Ma, a civilizált világban egészen más felfogás szerint képzelik el, rendezik be a gyermekek szórakoztatását célzó tereket. Ebben a városban nagyobb játszmák folynak, s kevés jó ötlet valósul meg. Az élhetőséget számolják föl, s a fantáziátlan aszfalt és a rossz minőségű munkával lerakott "piskótakövek" veszik át a zöldövezet helyét.
Ha sikerül a magyar választók szavazatát megnyerni, a jelenlegi pazarlás, a rendkívül költséges, de gyenge minőségű beruházások helyett egy átgondolt és jól felépített városgazdálkodással élhető és jól menedzselt várossá alakítható Marosvásárhely. Ehhez 20-30 felkészült szakember szükséges, akik nagyobbrészt készen állnak erre a feladatra. Reménykedünk a választók bizalmában, hogy közösen értékeljük át Marosvásárhely jövőjét.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 7.
Az első 70 év – Az üvegcipő
Március 10-16. között kerül sor Az első 70 év címmel a marosvásárhelyi intézményes színház fennállásának 70. évfordulóját ünneplő évfordulós rendezvénysorozatra, melynek keretében megtekintetők a Tompa Miklós Társulat jelenleg műsoron szereplő reprezentatív előadásai, emellett tárlatmegnyitókra, színházi előadások archív felvételeinek megtekintésére, kegyeleti temetői sétára, szakmai találkozókra kerül sor.
Az ünnepi hét nyitánya Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékának bemutatója lesz, Mohácsi János Jászai-díjas, érdemes művész rendezésében. Szereposztás: Simon Boglárka, Berekméri Katalin, Varga Balázs, Korpos András, Nagy Dorottya, Tollas Gábor, B. Fülöp Erzsébet, Galló Ernő, Kilyén László, Kiss Bora, Ördög Miklós Levente, Biluska Annamária, Hollai Heiser Anna, Bokor Barna, Kovács Botond, Lőrincz Ágnes, Gecse Ramóna, László Csaba, Bartha László Zsolt, Illés Alexa, Wessely Zsófi, Bálint Örs, Gergely Botond. Zenészek: Engel Lajos Lehel, Kostyák Márton, Makkai István, Ősz Domokos. Jelmeztervező-asszisztens: Szabó Annamária, díszlettervező-asszisztens: Huszár Gábor, dramaturg: Mohácsi István, zene: Kovács Márton, díszlet: Mohácsi András, jelmez: Remete Kriszta, segédrendező: Fülöp Bea.
A bemutató előadásra március 10-én, csütörtökön 19 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. Érvényesek a Bernády György-mecénás- és a Kemény János-bemutatóbérletek.
Pr-titkárság. Népújság (Marosvásárhely)2016. március 16.
Üdvöz légy születésed napján, magyar szabadság!
Rég nem gyűlt össze annyi ember Bernády György szobra körül, mint tegnap délben. A '48-as forradalomra való ünnepi megemlékezésen a "civil" érdeklődők mellett részt vettek a Református Kollégium, a Római Katolikus Gimnázium, a Bolyai líceum és a Serafim Duicu Általános Iskola diákjai.
Az ünnepi megemlékezést a Római Katolikus Gimnázium tanulóinak irodalmi összeállításával nyitották meg, majd Peti András alpolgármester mondott ünnepi beszédet.
Az alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy mindannyian felelősséggel tartozunk azoknak az ifjaknak, akik életüket adták a mi szabadságunkért 1848-ban, de 1989-ben is, és arra, hogy június 5-én "rajtunk múlik, hogy milyen jövő vár Vásárhelyre".
Az eseményen Kolozsvári Szilárd történelemtanár történelmi szempontból értékelte a '48-as forradalom és szabadságharc erdélyi történéseit. Fellépett a Református Kollégium kórusa Enyedi Csaba kórusvezető vezényletével, és a Serafim Duicu iskola furulyacsoportja.
Az emlékezés koszorúinak elhelyezése alatt a Református Kollégium kórusa Kossuth-nótákat énekelt, amelyhez az egybegyűltek is csatlakoztak.
A rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)2016. március 26.
Új tábla a MOGYE valós történetéről
A történelmi tényeket pontosan felsorakoztató kétnyelvű táblát helyeztek el szerdán a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem előcsarnokában. Az újabb tábla Mihály király bronz képmása alá került, amelyet a valóságnak nem megfelelő felirattal leplezett le Margit hercegnő tavaly májusban, amikor az egyetem vezetősége a MOGYE fennállásának a 70. évfordulóját ünnepelte. Holott a magyar tannyelvű kolozsvári egyetem megalakulásának a 70. évfordulója volt, amelynek az orvosi kara kényszerűségből költözött Marosvásárhelyre, ahol 1946 februárjában indult be a magyar nyelvű orvosi oktatás.
Miután a tanügyminisztérium nem válaszolt a beadványukra, a magyar tagozat képviselői írásban, Borbély László képviselő szóbeli tárgyalás során jelezte a Királyi Háznak, hogy a szöveg meghamisítja a történelmi tényeket. Ezt követően jogi képviselőjük Marosvásárhelyre érkezett, tárgyalt mind a két féllel, és korrekt jogi megoldást ígért. Kissé későn, de az egyetem előcsarnokának és lépcsőházának a felújítása után erre sor került.
Az eredeti táblán megmaradt ugyan a kifogásolt szöveg, de az alája elhelyezett új tábla román és magyar felirata pontosan tükrözi a történelmi eseményeket.
Elsősorban azt, hogy az egyetem központi épülete 110 évvel ezelőtt, 1906–07-ben épült, dr. Bernády György polgármestersége idején. 1909–19 között császári és királyi alreáliskola működött benne, 1920–40 között a Mihai Viteazul katonaiskola, 1941–45 között a Csaba királyfi Királyi Hadapródiskola, 1945–48 között a kolozsvári Bolyai Egyetem Magyar Orvosi Kara, 1948–91 között az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, ami 1991-től viseli a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet.
Az új tábla igazolja, hogy így is lehet. Nehezen érthető viszont, hogy az egyetem vezetősége, amely minden tevékenységében az akadémiai pontosságra kellene törekedjen, és azt várja el az ott dolgozóktól is, miért vállalta a jelentős tekintélyvesztéssel járó korábbi felirat kifüggesztését. Amelynek utólagos helyesbítése érdekében a Királyi Ház jogi képviselőjének kellett közbeavatkoznia.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)2016. április 5.
Beregszászi és budapesti előadások a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
A Tompa Miklós Társulat ebben az évadban is vendégül lát rangos határon túli színházakat, amelyek reprezentatív előadásaik bemutatásával színesebbé teszik a marosvásárhelyi színházi kínálatot. A vendég-társulatok előadásaira a Bernády György mecénás bérletek és a Vendégjáték bérletek érvényesek, a fennmaradó helyekre jegyek válthatók.
Április hó folyamán két vendégelőadás is szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.
Zelei Miklós: ZOLTÁN ÚJRATEMETVE című groteszk játék rendezője Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátalja, Ukrajna) alapítója, főrend
ezője, jelenleg a Budapesti Nemzeti Színház és a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének igazgatója.
A groteszk történet helyszíne: egy – a szovjet-csehszlovák, majd ugyanitt, de már ukrán-szlovák határon található, az országhatár által kettézárt – falu, szereplői: a rokonság az ikerfaluból, a távol-északi fölszabadult fogolytáborból és Amerikából, valamint szovjet határőrök és hivatalosságok...
A Budapesti Nemzeti Színház, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója a nagytermi stúdiótérben tekinthető meg a következő időpontokban: április 11., hétfő 19.00 óra, április 12., kedd 19.00 óra – érvényes a Kedvezményes vendégjáték bérlet, április 13., szerda 14.00 óra, és április 13., szerda 19.00 óra – érvényes a Bernády György mecénás bérlet és a Vendégjáték bérlet.
Tom Stoppard: ROSENCRANTZ ÉS GUILDENSTERN HALOTT című színműve a budapesti Vádli Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház közös produkciójaként vendégszerepel Marosvásárhelyen. A darab rendezője Szikszai Rémusz, aki 1994-ben szerzett színészdiplomát a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémián. Pályáját Kolozsváron kezdte, majd a budapesti Bárka Színházhoz szerződött. 2011-től nagy sikerrel alkot rendezőként is.
Tom Stoppard igen gazdag drámaírói munkásságának máig legsikeresebb darabja a Rosencrantz és Guildenstern halott, a Shakespeare Hamletjébe oltott abszurd komédia.
Az előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében látható április 24-én, vasárnap 19.30 órától – érvényes a Kedvezményes vendégjáték bérlet, 25-én, hétfőn 14.00 órától és 19.30-tól, érvényes a Bernády György mecénás bérlet és Vendégjáték bérlet
A szabadon maradó helyekre jegyek válthatók a Kultúrpalota jegyirodájában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon.
maszol.ro2016. április 22.
Kötet Bernádyról, Marosvásárhely egykori polgármesteréről
Közel hatszáz oldalas kötet jelent meg dr. Bernády Györgyről, Marosvásárhely egykori városépítő polgármesteréről. A nyolc szerző Bernády életének különböző korszakait, tevékenységeit, politikai szerepvállalásait, családi életét kutatta és tárta a nyilvánosság elé. A kötetet a Bernády Házban mutatták be a szerzők jelenlétében.
Közös munka eredményeként született meg a kötet, amely mérföldkő lesz a következő nemzedékek számára, amik majd Bernády György és Marosvásárhely története iránt érdeklődnek – mondta Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke a könyvbemutatón. Nagy Miklós Kund, nem csak házigazdaként, de mint a kötet egyik szerzője és társszerkesztője szólt az egybegyűltekhez, ünnepnek nevezve az eseményt, hiszen fontos a marosvásárhelyieknek, de nem csak nekik, hogy egy olyan, nagy volumenű kiadvány látott napvilágot, amely mindenre kiterjed, ami Bernády György életét illeti.
A kötetet Pál-Antal Sándor akadémikus koordinálta, illetve Fodor Jánossal és Nagy Miklós Kunddal szerkesztette. A szerzők: György V. Imola, Józsa András, László Lóránd, Pál Judit, Sebestyén Mihály, Nagy Miklós Kund, Pál-Antal Sándor és Fodor János. A műszaki szerkesztő András Gabriella és Bálint Hajnal volt, a címlap grafikáját Datu Victor képzőművész készítette, a kötetben szereplő fotók elsősorban Plájás Istvánnak köszönhetőek. A szöveget Szőcs Katalin gondozta, a mutatókat Pál-Antal Judit készítette.
Arról, hogy hogyan jött létre a könyv, Pál-Antal Sándor elmondta, négy évvel ezelőtt merült fel az ötlet, Nagy Miklós Kund kérte, ajánljon fiatal történészeket, akik írnának Bernádyról, aztán újabb megkeresés következett, amikor elvállalta a koordinátor szerepét, majd egy megbeszélés, amelyen annyi ötlet és javaslat elhangzott, hogy azokból akár öt-hat kötet is létrejöhetett volna. Fokozatosan alakult ki a szerzői csapat, szinte valamennyien már korábban is foglalkoztak Bernádyval, kutatásokat végeztek tevékenységével, életével kapcsolatosan. A feldolgozott témák között találjuk Bernády és családjának történetét, amelyet a nemrég elhunyt Józsa András írta meg, a politikai karrierjének kezdeteit (1889-1900) Fodor János kutatta, ahogyan a Bernády Országos Magyar Pártban betöltött szerepét, vagy 1930-1933 között a Magyar Polgári Demokratikus Blokk és Bernády kapcsolatát is ő kutatta.
György V. Imolát az érdekelte, hogy hogyan viszonyultak Bernádyhoz a kortársai, illetve hogyan emlékezett rá az utókor 1940-1989 között, és hogyan alakult a kultusza 1990 után. Sebestyén Mihály azt a korszakát vett górcső alá az egykori polgármesternek, amely az újrakezdésé volt, Pál-Antal Sándor a polgármesterről, mint városfejlesztőről írt, László Lóránd pedig Bernádyról, a rendőrparancsnokról. Nagy Miklós Kund azt kutatta, hogy milyen irodalmi munkásság jellemezte Bernádyt, milyen könyvek sorakoztak a könyvtárában, miket olvasott, ha egyáltalán maradt ideje olvasni.
Antal Erika
Székelyhon.ro2016. május 2.
Marosvásárhely négyszáz évét ünnepelték – csak románul
Ünnepséget szerveztek Marosvásárhely szabad királyi várossá nyilvánításának 400. évfordulója alkalmából. Az előadások, ismertetők kizárólag román nyelven hangzottak el, még a magyar anyanyelvűek részéről is.
A Kultúrpalota Tükörtermében szervezett ünnepséget Marosvásárhely polgármesteri hivatala a szabad királyi városi rang megszerzésének 400. évfordulója alkalmából. A meghívottak között közéleti szereplők, közigazgatási tisztségviselők, egyetem- és intézményvezetők, az egyházak képviselői foglaltak helyet, román és magyar anyanyelvűek egyaránt.
A műsorvezetői teendőket ellátó Ioan Chiorean magyar nyelvű köszöntés után román nyelven néhány eseményt emelt ki Marosvásárhely történelméből – például, hogy 1601-ben a császári zsoldosok Basta tábornok vezetésével felégették a várost, amiért lakosai Mihai Viteazul mellett álltak ki, ezután pedig harmonikus, multikulturális összefogással elkezdődött a város újjá- és a vár megépítése –, majd Dorin Florea polgármester „jó napot kívánok, hölgyeim és uraim”-at követően román nyelven elmondta, a város múltjára mindenkinek büszkének kell lennie, Marosvásárhelynek remek potenciálja van, ne a középszerű cirkusz, a konfliktusok helyszíne legyen.
Cornel Sigmirean egyetemi professzor román nyelvű értekezésében az 1600-as évek erdélyi és marosvásárhelyi történelméből ismertetett eseményeket, Pál-Antal Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja pedig magyarul elmondta, hogy a Bethlen-féle latin nyelvű dokumentum tartalmát fogja ismertetni románul: az addigi Forum Siculorumnak az 1616. április 29-én keltezett kiváltságlevéltől kezdve Marosvásárhely lett a hivatalos neve. A város közigazgatását az új státuszhoz kellett igazítani ( Kolozsvár mintájára szervezték át), lendületet vett a kézművesség, a gazdasági fellendülés pedig lakosságnövekedéssel járt, olyannyira, hogy a 18. század végére a történelmi Erdély ötödik legnagyobb településévé nőtte ki magát.
Angela Măgherușan-Precup Bernády György és Emil Dandea polgármesterek korszakainak eseményeit gyűjtötte össze, elemezte és jelentette meg könyv formájában, ebből szemelgetett román nyelvű ismertetőjében, végül Ioan Eugen Man (is) a 16. századi marosvásárhelyi értékekről tartott román nyelvű beszámolót.
Az előadások után Dorin Florea az évfordulóra készült emlékérmét adott át intézményeknek és egyházaknak, majd két marosvásárhelyi fiatalnak ítélték oda a Gratitudinae Urbi elismeréseket: az Amerikában élő, politikatudományokból és idegen nyelvekből diplomázott Laura Popnak (a laudációt Cristina Someșan tanárnő mondta), valamint Nagy Zoltán Gergely természetfotósnak (munkásságát a Marosvásárhelyi Fotóklub elnöke, Both Gyula románul méltatta és ő maga is román nyelvű beszédet tartott, majd magyarul is megköszönte a kitüntetést).
Az 1602–1658 között egy 1492-es erőd helyén épült vár kapubástyáján bronzplakettet lepleztek le „középkori lovagok” társaságában, lelkészek rövid ceremóniájának kíséretében. A fából készült pallón belépni készülő látogatót ismertető tábla is fogadja „Marosvásárhely mai lakossága szabadságvágyának és büszkeségének jelképeként”, a román, magyar és angol nyelvű történelmi szöveget Cornel Sigmirean jegyzi.
Az előadások után Dorin Florea az évfordulóra készült emlékérmét adott át intézményeknek és egyházaknak, majd két marosvásárhelyi fiatalnak ítélték oda a Gratitudinae Urbi elismeréseket: az Amerikában élő, politikatudományokból és idegen nyelvekből diplomázott Laura Popnak (a laudációt Cristina Someșan tanárnő mondta), valamint Nagy Zoltán Gergely természetfotósnak (munkásságát a Marosvásárhelyi Fotóklub elnöke, Both Gyula románul méltatta és ő maga is román nyelvű beszédet tartott, majd magyarul is megköszönte a kitüntetést).
Az 1602–1658 között egy 1492-es erőd helyén épült vár kapubástyáján bronzplakettet lepleztek le „középkori lovagok” társaságában, lelkészek rövid ceremóniájának kíséretében. A fából készült pallón belépni készülő látogatót ismertető tábla is fogadja „Marosvásárhely mai lakossága szabadságvágyának és büszkeségének jelképeként”, a román, magyar és angol nyelvű történelmi szöveget Cornel Sigmirean jegyzi.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro2016. május 3.
A polgármesteri hivatal is ünnepelt
Előadások a Tükörteremben – csak románul
A Bethlen Gábor által 1616. április 29-én kibocsátott adománylevél szabad királyi várossá emelte Marosvásárhelyt – az évfordulós ünnepséget múlt pénteken a Kultúrpalota Tükörtermében ünnepelte meg a polgármesteri hivatal. Az Erdély aranykorára visszatekintő előadások az üdvözlő szavak kivételével csak románul hangzottak el, bár, mint a város jelenlegi polgármestere hangsúlyozta: csakis a kölcsönös tisztelet, a toleranciára, harmóniára való törekvés jegyében fejlődhet a város.
A kölcsönös tiszteletből elégtelenre vizsgázott a polgármesteri hivatal akkor, amikor az általa szervezett rendezvényen a protokolláris üdvözlő szavakon kívül kizárólag román nyelven tartottak előadásokat arról a korszakról, amelyet a történelem Erdély aranykorának tart, a Bethlen Gábor fejedelem által kibocsátott, Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevél jelentőségéről. Chiorean Ioan, a rendezvény vezetője nemcsak az 1616. április 29-én aláírt kiváltságlevélről, hanem a vár újjáépítéséről, megerősítéséről szólt a közönséget üdvözlő beszédében, hangsúlyozva, hogy 400 év után ismét megújult a vár, amelynek ezúttal a multikulturalitás és a harmónia megőrzésében van szerepe. Majd 200 évet ugorva a történelemben, a Schola Particula jelentőségét méltatta, amely olyan fontos személyiségeket adott az országnak, mint Gheorghe Sincai és Petru Maior. Természetesen Bolyai Farkas és Bolyai János forradalmi téziseit is kiemelte, aztán ismét előrehaladva a történelmi időben, utalt arra, hogy Marosvásárhelyen átutazott Bartók és Enescu, itt történt a második szívátültetés Romániában 1999-ben, és 2015. január 15-én az első műszív beültetése. Itt alakult meg elsőként az országban a 112-es sürgősségi szolgálat, és "valószínűleg Marosvásárhelyen van napjaink legnagyobb szabadidőközpontja, a Víkendtelep, a legnagyobb állatkert, az első hivatalosan megalakult egyetemi konzorcium", az elmúlt napokban pedig a város történetének első Európa-bajnokságát is itt szervezték. Sajnálatát fejezte ki, hogy a város ünnepsége egybeesik a választási kampánnyal, miközben Dorin Florea polgármester többek közt a hallgatóságot arra kérte, hogy támogassa egy felelős városi tanács megválasztását, amely a jövőbe néz, a város fejlődéséért dolgozik és felülemelkedik minden egyéb érdeken. A városvezető szerint Marosvásárhelynek nagy fejlődési potenciálja van, és a várost nem a középszerűség, az állandó cirkusz, a konfliktus kellene jellemezze, hanem a kölcsönös tisztelet. Hangsúlyozta, a megemlékezést a várfalon elhelyezett emléktábla leleplezésével ünneplik, valamint emlékérmet adományoznak a legfontosabb intézményeknek, történelmi egyházaknak. Dorin Florea ugyanakkor kijelentette: két mellszobrot, illetve emlékművet javasol felállításra: az Erdélyi Iskola szoborcsoportot és Bethlen fejedelem szobrát.
Cornel Sigmirean egyetem tanár Erdély történelméről, Bethlen Gábor uralkodásának idejéről tartott előadást, Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, az MTA külső tagja románul és magyarul üdvözölte a hallgatóságot, majd román nyelven ismertette a Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevelet, amely biztosította a település további fejlődését. "A szabad királyi városi cím gyakorlatilag minden jogi, közigazgatási jellegű, addig elismert íratlan vagy írott jogszabályt, a korábbi kiváltságleveleket is megerősítette. Marosvásárhely mind bírósági, mind közigazgatási, mind pénzügyi szempontból egyenesen a központi hatalommal tartotta a kapcsolatot. Az adót a város a saját emberei révén a lakosság számára felosztotta és a saját embereivel szedte be. Nem idegen végrehajtók voltak a városban, akik rendszerint visszaéltek a hatalmukkal. A szabad királyi városi cím azt a jogot is jelentette, hogy a nagyjából felépített, de hivatalosan nem elismert várat be tudták fejezni, és felhatalmazást kaptak, hogy azt megfelelő hadieszközökkel is ellássák, hogy a lakosságát tudják védeni. Elég nagy területe volt a várnak, két utcával is rendelkezett, amikor már beépítették. Minden jobb módú városlakó a várban igyekezett helyet kapni magának, ahol nem léteztek nemesi kiváltságok, mindenki a város adófizetőjévé vált. Sok olyan apróság van egy ilyen kiváltságlevél megszerzése kapcsán, amit később kamatoztatni lehetett" – mondta a főlevéltáros.
Angela Magherusan Precup az emlékünnepség témájától eltérve Bernády György és Emil Dandea egykori polgármesterek koráról, a két városvezető, a "városépítő Bernády és a modern város megalapítója, a folyóiratokat létrehozó Dandea" megvalósításairól értekezett kimerítően. Az ünnepség Ioan Eugen Mannak a város urbanisztikai fejlődéséről szóló előadásával, majd az emlékérmek átadásával zárult. Az érmen a 400. évfordulót jelző szöveg latinul, illetve a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal felirat román és magyar nyelven jelenik meg, a kisebb, kabátgallérra tűzhető jelvény csak latin és román feliratú. A város jeles személyiségei – köztük Nagy Gergely Zoltán fiatal, tehetséges fotóművész, akit a legtöbb díjat nyert román fotósként méltatott Both Gyula, a marosvásárhelyi fotóklub elnöke –, valamint a közintézmények (prefektúra, megyei tanács stb.), a történelmi egyházak Dorin Floreától vették át az emlékérmet.
Az ünnepség a várban folytatódott, ahol leleplezték a Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevél kibocsátásának 400. évfordulóját jelző emléktáblát.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)2016. május 10.
Európa-nap
Átadták az ALAE- kitüntetéseket
A Maros Megyei Tanács legrangosabb kitüntetését adták át tegnap a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében. Az ALAE- kitüntetéssel azon személyiségek iránti tiszteletet és megbecsülést fejezik ki, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak szakmai téren, és személyiségük meghatározó közösségünkben. A megyei tanács nemrég létrehozott kitüntetését első ízben két jeles személyiség kapta meg: dr. Kolozsváry Zoltán mérnök és dr. Horatiu Suciu szívsebész professzor. Az ALAE latin kifejezés, magyarul szárnyakat jelent.
Dr. Kolozsváry Zoltán – a szakma és közösség szolgálatában
Elsőként dr. Kolozsváry Zoltán laudációja hangzott el, amelyet Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke ismertetett. A kitüntetést is ő vette át, lévén, hogy dr. Kolozsváry Zoltánt szakmai kötelezettsége és egy új projekt kivitelezése Svédországba szólította.
– Dr. Kolozsváry Zoltán rendkívüli tudományos szaktekintély a kohászat, a fémek felületi hőkezelése terén. Annak ellenére, hogy közel jár a nyolcvanadik életévéhez, tudományos munkája mellett a Plasmaterm Részvénytársaságot is vezeti.
1937-ben, Marosvásárhelyen született, általános és középiskolai tanulmányait a Bolyai Farkas Líceumban végezte. Ezt követően a bukaresti Politechnikai Főiskolán szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1959–1993 között a marosvásárhelyi Metalotechnika könnyűipari gépgyártó vállalat keretében működő kutatórészleget vezette, amely az átszervezést követően a bukaresti Központi Kutatóintézethez tartozott, amelynek tudományos igazgatója volt.
1994-ben kollégáival együtt létrehozta a Plasmaterm Rt.-t, melynek ma is vezérigazgatója. A marosvásárhelyi Műszaki Egyetem, majd a Petru Maior Egyetem, 2005-től a Sapientia tanára.
Kolozsváry Zoltán aktív részese volt a marosvásárhelyi közéletnek, 1992-2012 között helyi tanácsosként tevékenykedett. Számos tudományos és akadémiai testületnek tagja, így a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Magyar Tudományos Akadémia különböző testületeinek tagja és tiszteletbeli tagja, a Nemzetközi Hőkezelő- és Felületkezelő Szövetség elnöke, 2004 óta az Európai Bizottság anyagismereti és felületi kezelések szakértője, 2008-ban már 14 szabadalommal és mintegy 200 szakmai közleménnyel rendelkezett.
Számos kitüntetés birtokosa, 1973-ban tudományos érdemrenddel, 2000-ben tudományos lovagrenddel tüntették ki, 2014-ben Bernády György- emlékplakettet, 2015-ben a Román Műszaki Tudományos Akadémia kiválósági díját vehette át. Dr. Kolozsváry Zoltán mérnök szabadidejében hobbijának él, szabédi botanikus kertjében öt kontinensről összegyűjtött 800 növényfajt ápol.
Tekintettel arra, hogy dr. Kolozsváry Zoltán rendkívüli munkássága hozzájárult Maros megye országos és nemzetközi népszerűsítéséhez, méltó a Maros Megyei Tanács kitüntetésére – fogalmazott laudációjában Szabó Árpád alelnök, aki pár mondatban magyar nyelven is méltatta a kitüntetettet.
Új esélyt és életet adó szívsebész: dr. Horatiu Suciu
A másik kitüntetett dr. Horatiu Suciu szívsebész, egyetemi tanár, akinek laudációját mentora, dr. Deac Radu fogalmazta meg, azonban objektív okok miatt dr. Serban Banu ismertette.
– A kitüntetett 1993-ban szerzett orvosi diplomát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Tanárai ambíciós diákként tartották számon. Szorgalma, tehetsége és odaadása orvosi pályájának felfele ívelését vetítette elő. Tanárai nem csalatkoztak benne, 2014-ben egyetemi tanár lett. A szívsebészet terén elődei nyomdokaiba lépett, szakmailag az ország leismertebb klinikáján, a marosvásárhelyi Szív- és Érsebészeti Intézetben teljesedett ki. 2000 óta ő vezeti az intézetet. Nevéhez számtalan sikeres szívműtét és szívátültetés fűződik, amivel életet ajándékozott pácienseinek. Munkájában tökéletességre törekedett, ami elengedhetetlen az orvoslásnak e rendkívül nagy tudást igénylő területén. A szakmai elismerésen túl, az igazi elismerés azoktól származik, akik neki és csapatának köszönhetik, hogy újjászülettek, hogy életben maradtak és hosszabb földi életnek örvendhetnek. A klinikavezető professzor szakmai kiválósága egész csapatára kihat, hiszen olyan szellemben dolgoznak körülötte, amivel nemzetközi viszonylatban is a legrangosabb klinikák közé sorolják az intézetet. Szakmai elismerésének folytán a Román Orvostudományi Akadémia levelező tagjává választotta. E kitüntetés dr. Horatiu Suciu eddigi munkásságának szakmai elismerése – hangzott el a laudációban.
Dr. Horatiu Suciu köszönetet mondott a kitüntetésért mindazoknak, akik rá gondoltak és erre érdemesítették. Az elismerést nem sajátjának, hanem egész szívsebészeti csapatának tulajdonítja.
Ciprian Dobre tanácselnök egy latin közmondással Omnia mea mecum porto! (Mindenemet magammal viszem!) arra kívánt reflektálni, hogy minden ember annyit ér, amit magában hordoz. Suciu doktor akkor is kitűnő és nagy tudású szívsebész lenne, ha elvennék tőle a címeit, kitüntetéseit. A közösségnek meg kell becsülnie az értéket, az itt dolgozó értékes embereket, ezért létesítették az ALAE-kitüntetést.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)2016. május 13.
Premier és könyvbemutató
A játszma vége
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának következő premierje Samuel Beckett: A játszma vége című színműve Tompa Gábor rendezésében. Szereplők: Bíró József, Bartha László Zsolt, Biluska Annamária és Makra Lajos. Dramaturg: Visky András, díszlet- és jelmeztervező Dobre-Kóthay Judit, rendezőasszisztens Nagy Botond.
A premierre május 13-án, ma 19 órától kerül sor a nagytermi stúdiótérben. Érvényesek a Bernády György-mecénás- és a Kemény János-bemutatóbérletek. A következő, szintén bemutató értékű előadásra május 15-én, vasárnap 19 órától ugyancsak a Kemény János- bérletek érvényesek, egyeztetés szerint.
A bemutatót megelőzően 17.30-tól a színház előcsarnokában könyvbemutatóra kerül sor, melynek alkalmával a marosvásárhelyi közönség is megismerheti Tompa Gábor: Egy rendező életművéből – a Három nővértől a Cseresznyéskertig című háromnyelvű (román, angol és magyar) alkotói albumot, mely a Román Kulturális Intézet kiadásában George Banu előszavával jelent meg.
A könyvbemutatón jelen lesz Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója és Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet elnökhelyettese. (pr-titkárság)
Népújság (Marosvásárhely)2016. május 17.
Nem minden iskola ünnepel pünkösd másodnapján
Május 16-án, pünkösd másodnapján a legtöbb magyar óvodás és iskolás otthon töltheti az ünnepnapot. Vannak azonban kivételek, ugyanis nem minden iskola vezetőtanácsa tartotta fontosnak, hogy a magyar oktatók és diákok vallási jogait tiszteletben tartsa, szabaddá tegye a hétfői napot. Ezzel közvetett módon arra kötelezik őket, hogy néhány héttel később, az ortodoxok pünkösdjét ünnepeljék.
Pünkösd másodnapja hivatalos ünnep, így az előírásoknak megfelelően a munkavállalók vallási hovatartozásuk függvényében kivehetik idén május 16-át vagy a június 20-át. Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre közölte: a román és magyar tagozatos tanintézetekben a vezetőtanács dönt arról, melyik tagozat mikor szabad. Hozzátette, általánosan bevett szokás, hogy mindkét hétfői napot minden diák számára szabadnak nyilvánítják.
Az általunk megkérdezett marosvásárhelyi iskolák nagy többségében valóban mindkét pünkösd másodnapját szabadnak nyilvánították, de az egyiket be kell pótolni. Hétfőn a Tudor Vladimirescu, a Liviu Rebreanu, az Alexandru Ioan Cuza, a Bernády György Általános Iskola magyar diákjai otthon ünnepelhetik a pünkösdöt. Az Elektromaros Szakiskola aligazgatója, Selyem Zoltán elmondta, ők is úgy döntöttek, hogy minden diáknak megadják mindkét hétfőt, majd az egyiket be kell pótolni.
Kivételt képez azonban a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Pedagógiai Gimnázium, ahol az óvodások és a 9–12. osztályos diákok hétfőn is iskolába mennek. Szilágyi András aligazgató szerint a tanintézet vezetőtanácsa döntött így, részben azért, mert a tizenkettedikesek két hét múlva végeznek, s szükségük van minden napra, hogy befejezzék a tananyagot.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)2016. május 19.
Szóra bírták az erdélyi orvoslás és gyógyszerészet múltját
A Péter házaspár Marosvásárhely díszpolgárai
Aprólékos, minden részletre kiterjedő figyelemmel és türelemmel vallatják a múltat: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, az Erdélyi Múzeum- Egyesület történetét, az erdélyi gyógyszerészet, fogorvoslás gyökereit és fejlődését, az erdélyi gyógyítók életét és munkásságát. Kutatásaik helyszínei könyvtárak, levéltárak, múzeumok a határokon innen és túl, leszármazottak, magánszemélyek, s végszükség esetén akár a temetők is. Gyűjtenek, rendszereznek, lajstromokat készítenek, majd könyveket írnak, hogy egyetlen, még felderíthető információ se vesszen kárba. Teszik ezt olyan egyetértésben, energiával és szenvedéllyel, ami ritkán adatik meg egy házaspárnak. Munkájuk eredményeként szinte minden jelentős szakmai kitüntetést átvehettek az évek során. Dr. Péter Mihályt, a MOGYE nyugalmazott emeritus professzorát, az MTA külső tagját és feleségét, dr. Péter H. Mária nyugalmazott egyetemi adjunktust, gyógyszerészt az elmúlt héten városunk díszpolgáraivá avatták. Ennek tiszteletére közöljük a velük készültbeszélgetés szerkesztett változatát a Hány ember Ön, professzor úr? című kötetből (Studium Kiadó, 2013)
A vírus
– Először is azt kérdeztem a Péter házaspártól, hogy miként fertőződtek meg az orvos- és gyógyszerésztörténeti kutatás "vírusával"?
– Diákkoromban a történelem-földrajz tanári pálya vonzott – mondja Péter professzor, majd a választ felesége egészíti ki: a Gyógyszerészeti Kar dékáni tisztségét betöltő Rácz Gábor egyetemi tanár mellett a Farmakognózia Tanszéken dolgozott, amikor Spielmann József orvostörténész professzortól azt a felkérést kapták, hogy a készülő Romániai magyar irodalmi lexikon gyógyszerészeti szakirodalom szócikkét megírják. A feladatot teljesítették, majd Dávid Gyula kérésére a 42 éven át szerkesztett lexikon 47 (Péter H. Mária), illetve 31 (Péter Mihály) szócikkét állították össze. Az első felkérés volt tehát a "vírus", amely az erdélyi orvoslás és gyógyszerészet múltjának és jelenének a feltérképezésére, számbavételére sarkallta őket.
– Kevesen tudják, hogy Péter Mihály professzor második keresztneve a Heinrich. Életrajzi adatai alapján német az anyanyelve – tekintünk vissza regénybe illő életének kezdeteire.
– Édesapám 13 gyermekes csíkpálfalvi székely családból származott, édesanyám Nösner Elwine Katherine, az első Beszterce környéki (Nösnerland) szász telepesek leszármazottja, és 13. testvére születése után maradtak árván. Édesapám, aki Marosvásárhelyen végezte a jegyzői tanfolyamot, Abafájára került gyakornoknak, és Szászrégenben ismerte meg édesanyámat. A kisebbik bátyámmal (hat gyermekükből négyen nőttünk fel) én már Sóváradon születtem (1929-ben). Családunknak gyakran kellett költöznie, attól függően, hogy édesapámat hova helyezték. Az első két elemit Vajdaszentiványon végeztem, majd a szászrégeni német iskolába jártam négy éven át. Tanulmányaimat a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Fiú-főgimnáziumban folytattam, ahol a bátyám is tanult. 1948-ban, az utolsó évfolyamon érettségiztem.
– Hogyan lett a történelem-földrajz szakból orvosi egyetem?
– A bátyám már oda járt, s mivel csak egy télikabátunk volt, hogy felváltva viselhessük, kénytelen voltam én is az orvosi egyetemre iratkozni.
"Telefonkönyvet" érdekesen
– Miért választotta a mikrobiológiát?
– Az egyetemet 1954-ben érdemoklevéllel végeztem, ami azt jelentette, hogy hat hónapos körorvosi munka után visszatérhetek gyakornoknak. Kezdetben Bögözben voltam körorvos, majd Mezőcsávásra helyeztek át. Bár a fertőző betegségek klinikáját kértem, az egyetem rektorával megegyeztünk, hogy három évet a bakteriológián töltök, ami hasznos lesz a későbbi infektológusi munkámban. A három évből 43 lett. Közben megszerettem a tantárgyat. Valószínűleg azért, mert igazából nem akartam orvos lenni, s a tanításhoz nagyobb kedvet éreztem. Úgy gondolom, sikerült megtalálnom hallgatóimmal a hangnemet, s a bakteriológiát, amit telefonkönyvhöz hasonlítanak, úgy tudtam előadni, hogy a hallgatóság nem aludt el az órán. Az egyetemi hierarchia minden fokát megjártam, 1990-ben professzor, 1991-től tanszékvezető lettem. A Fogorvosi és az Általános Orvosi Karon tartottam az előadásokat és a gyakorlatot, 1962-től román nyelven is. 1962-ben mikrobiológus szakorvosi, 1965-ben főorvosi vizsgát tettem Bukarestben, 1971-ben Iasi-ban megszereztem az orvostudomány doktora fokozatot, s az évek során hazai és külföldi szakképzéseken vettem részt. 1999-ben, hetvenévesen mentem nyugdíjba.
– Említette, hogy a kutatás mindvégig különösen érdekelte. Mire irányult a tanszéken folyó kutatómunka?
– A bakteriológia, a vírustan és a mikológia több területét ölelte fel. Új módszert dolgoztam ki az urethritisek (húgycsőgyulladások) laboratóriumi kórjelzésére. Eredeti eljárást javasoltam a száj mikroflórája biocönózistípusokba való besorolására, kimutattam a veleszületett, illetve az immunspecifikus védelmi mechanizmusok szoros összefüggését a szájüreg mikroflórájával. Bizonyítottam, hogy egyes sarjadzó gombák és baktériumok kölcsönösen erősítik kórokozó képességüket. Foglalkoztam Maros megye felületi vizeinek mikrobás szennyeződésével és azok szennyező forrásaival, eredeti megfigyeléseket tettem egyes kórokozóknak a létfeltételeik alsó határán történő túlélésére nézve. Részt vettem a vírusos hepatitisek kóroktanának kutatásában. Munkatársként a Gyógyszerészeti Karon vizsgált több magasabb rendű növény kivonatának antimikrobiális hatását mutattuk ki. Hazai és külföldi kongresszuson ismertettem az eredményeket. A szakmai munkásságommal párhuzamosan céltudatosan foglalkoztam az erdélyi magyar orvos- és fogorvosképzés történetével, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvosi Szakosztályának százéves történetével.
– Érdeklődéssel olvastam a baktériumok és vírusok változatos világáról írt, az átlagolvasó számára is közérthető könyvet, és tudom, hogy régi iskolájáról sem feledkezett meg Péter Mihály professzor.
– A Kórokozó mikroorganizmusok című kötetet (Dacia Kiadó, 1988) László János professzor kollégámmal közösen írtuk, Páll Gézával A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium emlékkönyve címen jelentettünk meg két kötetet (Lyra Kiadó, Mvhely, 2002-2003).
Tanítás, kutatás
– Beszélgetésünk során elhangzott, hogy feleségének a biztatására kapcsolódott be a Romániai magyar irodalmi lexikon szócikkeinek az összeállításába. Dr. Péter Horváth Mária nyugalmazott egyetemi adjunktustól a MOGYI Gyógyszerészeti Karáig vezető útról érdeklődöm.
– Temesváron születtem, a nagyváradi 2. Sz. Leánylíceumban (volt Orsolya-zárda) érettségiztem, a MOGYI Gyógyszerészeti Karán 1958-ban kaptam gyógyszerészi, 1973-ban gyógyszerészdoktori oklevelet és főgyógyszerészi címet. Egy éven át a nagyszalontai kórház gyógyszertárában dolgoztam, majd 1959-től foglaltam el a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar Farmakognózia Tanszékén levő üres állást. Bár 1986-ban már elkezdődött a kar felszámolása, adjunktusként a végzős évfolyamra járó magyar hallgatóknak 1988-ig még tartottam az előadásokat. 1990-ben újraindult a gyógyszerészképzés, de nem tértem vissza tanítani, nyugdíjazásomig a tanszék mellett létrehozott kutatócsoportot vezettem. A kutatómunkában a gyógynövények és illóolajos növények mikroszkópi, fitokémiai és antibiotikus hatásának a vizsgálatával foglalkoztam, valamint azok termesztési kísérleteiben is részt vettem. Jelentős eredmény volt a hivatalos levéldrogok mikroszkópiai azonosításának kidolgozása, amit már a VIII. Román gyógyszerkönyv is bevezetett. Több népgyógyászatban használatos növény addig "kísérletesen" ki nem mutatott antibiotikus hatását igazoltam.
1994-ben Nyárádszeredában beindult a budapesti Szent István, később Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Határon Túli Levelező Tagozata, ahol kezdettől fogva oktattam. 2011-ben, az 50. tanítási évemben elismerő oklevéllel tüntettek ki.
A további könyvek csírája
– Időközben a lexikon szócikkein is tovább dolgoztak.
– Miután Dávid Gyula átvette a szerkesztését, megkeresett minket, és megbízott a további szócikkek megírásával. Mivel több adat gyűlt össze, mint amennyire szükségünk volt, az anyagot feldolgozva és kiegészítve megírtuk az Adatok a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek munkásságáról című munkát szerzőtársainkkal (Bocskay István, Brassai Zoltán, Rácz Gábor egyetemi tanárokkal, Mózes Magda előadótanárral és Péter Zoltán orvossal) közösen, ami a Genersich Antal- emlékkönyvben látott napvilágot. Az emlékkönyvet a kiváló kórbonctanprofesszornak szentelték, aki Kolozsváron, majd Budapesten volt egyetemi tanár. Születésének 150. évfordulóján a Genersich Alapítvány és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya adta ki az emlékkönyvet 1994-ben. Az utódai által létesített alapítvány rangos kitüntetését, a Genersich Antal-díjat azóta kétszer vehettük át.
– A több mint százoldalas munkában már benne volt a további könyvek csírája. Mi volt a következő?
– 1995-ben jelent meg a fehér könyv, A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 50 éve, amelyet a Magyarságkutatás könyvtárában dolgozó Barabás Bélával közösen szerkesztettünk.
Olvasmányos gyógyszerészettörténet
– A koncentrikusan bővülő kör két önálló könyvvel folytatódott. 2002-ben jelent meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában Péter H. Mária gyógyszerészettörténeti munkájának – Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai – első, majd 2013-ban a második, bővített kiadása.
– Megkérem, foglalja össze, hogy milyen témákra tagolódik a vaskos kötet!
– Az első fejezet az erdélyi gyógyszertár- hálózat kialakulásáról szól, a tábori patikáktól a fejedelmi, egyházi patikákon át a városi gyógyszertárakig. A második fejezet az erdélyi gyógyszerészképzést térképezi fel az 1700-as évektől a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar 1948-2000 közötti történetén át, a doktori fokozat elnyerésének lehetőségeit számba véve. Az erdélyi gyógyszerészek két világháború közötti rendkívül gazdag egyesületi életéről, a szakma képviselői által kiadott folyóiratokról, szakirodalomról és szépirodalomról, a nők szakmai térhódításáról szól többek között a harmadik fejezet, a negyedik pedig erdélyi származású, illetve Erdélyben tevékenykedett neves patikáriusok és gyógyszerészdinasztiák életútját mutatja be. Tanulságos volt számomra, hogy a két világháború között mennyire aktív társadalmi életet éltek a gyógyszerészek, akiknek könyvek, folyóiratok, sőt naptárak kiadása mellett arra is volt gondjuk, hogy a gyógyszerészözvegyeken és - árvákon segítsenek.
– Visszaemlékszem elkeseredésére, amikor hűséges társát, a Tico autót kellett eladnia, hogy Az erdélyi fogorvoslás történetéből című könyvét támogatás hiányában a saját erejéből kiadja (2006, Mentor). Holott ezúttal is egy értékes és olvasmányos könyv született – fordulok újra Péter professzorhoz.
– Számba vettem a fogorvoslással kapcsolatos magyar nyelvű irodalom kezdeteit Erdélyben, az erdélyi származású neves fogorvosokat, a fogorvostudomány oktatását, a magyar nyelvű és magyar nyelven közlő szakfolyóiratokat Erdélyben 1919-40 között.
Receptek fogfájásra
– Ma már megmosolyogtató, hogy a régi orvosi könyvek, amelyeknek fogorvosi vonatkozásait aprólékosan feldolgozta, milyen recepteket ajánlanak a fogfájásra. Érdekes lenne idézni egy-két különleges "gyógymódot".
– "Holló gané, kigyóbőr fözete, földi giliszta hamúja jó a fogfájásra", vagy "hernyóférget ted az fájó fogra vagy orrvérzére: Tsalán levet Szamár ganéval elegyítsed öszve, szárazd meg, törd porrá s tedd mikor orrod vére indul".
– A két önálló kötet után egy újabb közös könyv következett. Mindketten aktívan részt vettek az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának az újraindításában, vezetésében és munkájában. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának százéves tevékenységét bemutató kötetüket 2006-ban az egyesület adta ki. Megint egy nagy pontosságot igénylő, sziszifuszi munkát vállaltak. Miért tanulságos ez a történet?
– 1906-ban alakult meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya, 1919-ben megszűnt, 1921-ben újraalakult, és a két világháború között folyamatosan működött 1940-ig, majd 41- től 48-ig, amikor beszüntették. Hosszú szünet után, a rendszerváltást követően alakult újra. 1906-1919 között az erdélyi magyar orvosok hetente tartottak tudományos összejöveteleket, a legeseménydúsabb azonban 1990 után volt a szakosztály munkája. A Függelék egy adattár, amely az 1906 és 2000 között megjelenő Értesítők tartalomjegyzékét foglalja magába, a dolgozatok címét, szerzőjét és azt, hogy melyik Értesítő hányadik oldalán olvashatók.
Az erdélyi tudományosság centenáriumára kiadott Hivatás és tudomány ( Kolozsvár, 2009) c. kötet számára megírták a Szepesszombati Genersich Antal (1842-1918) életművét bemutató fejezetet. A Feszt György professzor szerkesztette kötetben (Fejezetek az erdélyi magyar orvostudomány történetéből: kutatások 1945-1990 között), amelyik 2010-ben jelent meg, újabb két tanulmány olvasható a Péter szerzőpárostól.
Bernády György gyógyszerészeti tevékenységéről, valamint Csőgör Lajos életéről egy-egy tanulmányt írtak a marosvásárhelyi személyiségekről szóló Teremtő életek című könyvben (Mentor Kiadó, 2011).
Még felsorolni is hosszú a különböző szakfolyóiratokban megjelent cikkeket, tanulmányokat, így hát az elismerést jelentő okleveleket, bronzplaketteket, domborműveket vesszük számba, a Péter Mihály professzornak adományozott Munkaérdemrendtől, a külön-külön mindkettőjüknek átadott elegáns Arany János-emlékérmen át (2004, 2016) a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjéig (2009, 2014). A Magyar Orvostörténeti Társaság a Zsámboky-díjjal (2006) ismerte el munkájukat, az EME a Mikó Imre-díjjal (2009), s mindkettőjüket a Magyar Orvostörténeti Társaság is tiszteleti tagjává választotta az idén – soroltunk fel néhány elismerést a hosszú sorból. S ha valaki dicsekvésnek vélné, hogy mennyire büszkék ezekre az elismerésekre, tegyük hozzá, hogy annak a hihetetlen mennyiségű munkának, amit vállaltak és elvégeztek, a megjelent könyvek mellett ennyi a kézzelfogható hozadéka.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2016. május 21.
Szent István-mellszobor Németóváron
Ez a cím talán nem kelti fel eléggé az olvasók figyelmét. Próbáljuk másképpen: Marosvásárhelyi műalkotás Ausztriában! Így a felkiáltójel is indokolt. Nem gyakori az ilyen szoboravatás. Ma a Duna-közeli kis osztrák településen, Bad Deutsch-Altenburgban ez történik. Hunyadi László vásárhelyi szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja örülhet annak, hogy leleplezik egyik legszebb műve, a Szent István-mellszobor műkő változatát. A szobor már pár napja kijelölt helyén, a németóvári temető szomszédságában, gondozott parkban patinás talapzaton, két nagy terméskő között áll. A karcsú talapzat előlapján kétnyelvű felirat: Szent István, templomalapító magyar király – Sankt Stephan, ungarischer könig kirkchengründer – 1028. A szoborállítást és az avatóünnepséget az Europa Club Bécsi Magyar Kultúregyesület kezdeményezte, szorgalmazta, a községgel, Bad Deutsch-Altenburggal együttműködve. Szoboravatás után a Nemzetközi Duna Filharmónia ad gálakoncertet az ottani Boldogságos Szűz Mária- templomban (Marienkirche). A dombra épített műemlék templomot Szent István alapította 1028-ban. Az ősi Mária-szentély létrejöttéhez két legenda is kapcsolódik, ezek kissé el is bizonytalanítják a dátumot, de minderről bővebben tájékoztat a szoboravatásra összeállított emlékfüzet. Tény, hogy a település és híres temploma hamar zarándokhellyé vált, és gazdagon kínálta a magyar vonatkozású emlékeket is. Az idő és a történelmi viszontagságok megviselték, megtizedelték a szent hajlék kincseit, a bizánci eredetű oltárképet s a színes ólomüveg ablakokat is. Szent István és fia, Imre portréja is csak másolatban maradt fenn, de a templom ma is méltó a csodálatra. És immár hozzánk is közvetlenebbül kötődik, hiszen jó tudni, hogy nagy királyunk emlékműve városunk Magyar Örökség díjas díszpolgárának tehetségéről is hírt ad a világnak. A műkő köztéri alkotást Bozóki István kőfaragó öntötte.
Három a tárlat...
Nem a növekvést, gyarapodást sejtető bűvös szám, a 3-as misztikája vetíti előre a folytatást, a kiállítás pozitívumai teszik egyértelművé, hogy a Barabás Miklós Céh Maros megyei csoportja hosszú távon szeretné éreztetni jelenlétét Marosvásárhely művészeti életében. Háromszori jelentkezés alapján hagyományról még nem beszélhetünk, de arról igen, hogy adottak a lehetőségek e szép erdélyi tradíció, a közös BMC-s bemutatkozás meghonosítására a városban. Mindenekelőtt van egy közel harminc tagot számláló és tovább bővíthető értékes csapat, amelyet most már annyira lázba tudott hozni az esemény, hogy nem csak a jó hangulatú megnyitót, a kiállításrendező folyamatot is alkotói zsongás jellemezte. Annak idején, a BMC első időszakának visszhangos, nagy tárlatain Kolozsvár után Marosvásárhely képviseltette magát az alkotók legnépesebb csoportjával. Pedig akkor Vásárhelyt még nem tekintették "képvárosnak". Érthető, hogy ma, amikor a helyi kulturális pezsgés a képzőművészetnek is sokat köszönhet, az itteni céhtagok is úgy érezték, jó lenne, ha úgy, mint kolozsvári társaik, ők is évente csoportosan közönség elé lépnének. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány karolta fel az ügyet, a népszerű Bernády Ház földszinti galériái látják vendégül a tavaszi seregszemlére beadott alkotásokat.
A Maros megyei BMC-csoport vezetője, Kákonyi Csilla festőművész, aki férjével, Bálint Zsigmond fotóművésszel együtt vállalja fel a szervezés dandárját, szándékaikról így vall: "Mivel napjainkban nem állnak mellettünk Bánffy Miklóshoz, Kemény Jánoshoz mérhető támogatók, a fennmaradáshoz egyetlen eszközünk az összefogás lehet. Fontos, hogy kiállításokon megnyilvánulva hírt adjunk magunkról, és tudjanak rólunk. Nagyszerű dolog az összefogás, nagy erőt jelenthet. Megmutathatja, hogy a képzőművészet milyen nagy hatalom lehet, mekkora értéket képvisel.
Régiónként csoportosulva könnyebb kiállításokat rendezni, mint ha a teljes erdélyi tagságot próbálnánk megmozgatni. Így jött létre a BMC Maros megyei csoportja is, és hála a Bernády Háznak, immár három éve közös kiállításokon mutatjuk be a helyi közönségnek legújabb törekvéseinket, eredményeinket".
Érték és mérték, számszerűség és minőség tekintetében e harmadik kiállításon a legnyilvánvalóbb az előrelépés. A tárlatlátogatók is jól érzékelhetik: mindenik művész hangsúlyozottan szem előtt tartotta ezt a tendenciát. Huszonöt markáns alkotóegyéniség több mint félszáz műve látható a falakon, állványokon. Más-más életkorú, szellemiségű, irányultságú művészemberek, műfaji és sok egyéb szempontból is különböznek egymástól. Amiben egységesek, az a művészi igényesség iránti elkötelezettség. Mindannyian azt vallják: a név, a Barabás Miklós Céh rangja, hírneve kötelez. Ebben nem különbözik egymástól a tárlat legidősebb résztvevője, a kilencvenhez közeledő Kolozsvári Puskás Sándor, vagy a legifjabb kiállító, Makkai István sem. De ugyanez érvényes, ha a klasszikus szépségideál jegyében dolgozó Bálint Károlyt és a land-artot képviselő Pokorny Attilát hozzuk szóba. Nem véletlen, hogy szobrászokhoz fordultunk példákért. A tárlat tanúsága szerint szobrászatban a legerősebb a megye BMC-csoportja, tizenketten képviselik a plasztikát. Persze, festői remeklésekkel is bőven találkozunk a tárlaton. És újra legjobb színvonalukon jelentkeztek a textilművészek. Hiányok a grafikánál mutatkoznak. Hátha az a fokozott érdeklődés, amit a Céhen kívüli alkotók tanúsítottak a kiállítás iránt, segít majd az elkövetkezendőkben ilyen vonatkozásban is kiegyensúlyozni a véletlenszerűen kialakult műfaji aránytalanságot. Az alkotók sorait ritkítja az elmúlás. E kiállítás a nemrég elhunyt Fekete Zsoltnak is emléket állít. De az igazi tehetségek előtt a BMC ajtaja nyitva, remélhető, hogy fiatalok új raja lép be rajta nemsokára.
Ez már újabb dimenziók előrevetítése. A mostani tárlat viszont a bizonyosság: önmaguk művészi igazságát jól kimunkált eljárásokkal, érzelemdúsan érvényre juttató alkotók művei ragadják meg a nézők figyelmét. Múltat és jelent, valóságos és álomvilágot, tudást és fantáziát szervesen egybefon, térben és időben szabadon csapongó látványt tár elénk a felkínált anyag. Emberi mélységek és égi magasságok, természeti szépségek és jelképpé nemesült látomások, mesés pillanatok és varázsos hangulatok, távoli korok üzenetei és mai aggodalmak, kedves ismerősök és ismeretlenek öltenek alakot, szólítanak meg lenyűgöző színharmóniákba, ötletes, frappáns formákba öltöztetett festményeken, szobrokon, textíliákon, fotókon. Így hát e sorok írója különösebben meg sem lepődött, amikor talán az egyik munkacímtől is indíttatva, a galéria csendjében egy általa ritkán hangoztatott mondatot vélt hallani: angyal szállt el a Ház fölött. Nem csodálkoznék, ha valamelyik délelőtt, vagy éppen a múzeumok mai éjszakáján a kiállításnézés nyugalmában mások is hasonló pillanatot élnének át. (N.M.K.)
Népújság (Marosvásárhely)2016. május 22.
Identitáserősítő és közösségépítő vetélkedő
Marosvásárhely adott otthont a hétvégén megszervezett Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedőnek. Az ország magyar tannyelvű iskoláiból 90 diák vett részt.
A május 20–22. közötti rendezvény sokkal több volt, mint vetélkedő: kultúraápolás, nemzeti identitáserősítés, közösségépítés. „Kilencven diák, összesen 131 vendégünk volt. A verseny döntőjébe a megyei szakasz győztesei jutottak. Az anyanyelvi játékok célja, hogy felmérjük a nyelvi készséget, a nyelvhasználati ügyességet. Emellett ellátogattunk a gernyeszegi kastélyba, megtekintettük a Maros Művészegyüttes előadását, játszóház és közös táncház is volt, így a gyerekek nagyon jól érezték magukat. A szervezésből kivette a részét a megye összes magyar tanítója, minden módszertani közösség, úgyhogy ez szerintem tekinthető a magyar pedagógusok sikerének is” – tájékoztatott a Maros megyei magyar tanítókért felelős tanfelügyelő, Fejes Réka.
A huszonnegyedik alkalommal megszervezett Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedőnek 2002 után másodszorra adott otthont Marosvásárhely, ezzel párhuzamosan pedig a szakemberek, nyelvészek, pedagógusok számára nyelvművelő konferenciát is szerveztek Erdélyi magyar helységneveink témakörben. A diákoknak a pedagógiai középiskolában biztosítottak szállást és étkezést, a 4. osztályosokból álló tizenhat csapat versenyét a Deus Providebit Házban, az 5–12. osztályosok tizenkét csapatának megmérettetését a Pedán szervezték. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Napsugár gyermeklap szerkesztősége, a Maros megyei tanfelügyelőség, a Református Kollégium, a Bolyai Farkas Gimnázium és a Római Katolikus Gimnázium támogatásával megszervezett rendezvény megnyitóját és díjosztó ünnepségét a Kultúrpalota nagytermében tartották.
A negyedikesek versenyét a Marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákjai, Bartha Ákos, Gombocz Ágnes és Makkai Márton nyerték, megelőzve a gyulakutai iskola (Antal Sára Panna, Császár Klára, Dósa Balázs), valamint a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Kalocsai Petra Adrienn, Linzenbold Frida, Sárvári Zsófia) csapatát.
Dicséretben részesült a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola (Kántor Kincső, Kósa Emese Izabella, Tóbiás Noémi) és a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola (Bocskor Salló Farkas, Borbély Ágnes, Herta Noémi) csapata. A nagyok (V–XII. osztályosok) között két csapat megosztva kapta az első díjat: a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot képviselő Damokos Beatrix, Szonda Gergő és Péter Brigitta, illetve a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, Portik Kriszta, Jánosi Mária Beatrice és Portik Sándor Szilárd. Második helyezett a nagyváradi Ady Endre Gimnázium (Divin Judit, Kohán Zsófia Emma, Társi Kristóf Zsolt) és a Székely Mikó Kollégium (Dénes Petra, Izsák Arnold Róbert, Man Rebeka) csapata lett. Harmadik díjat nyert a marosvásárhelyi Bolyait képviselő Góga Andrea, Koós Imola és Magyari Zsuzsanna, valamint a nagyváradi 11-es számú középiskolát képviselő Zefer Szilvia Petra, Moghis Bianca és Zsebe Adél.
Gáspár Botond |
Székelyhon.ro2016. május 24.
Anyanyelvünk ünneplőben
Gondolkodva, játékosan a helynevekről
A helyi közösséggel való szolidaritás, a kölcsönös bátorítás jegyében tartották meg Marosvásárhelyen az elmúlt hét végén A magyar nyelv napjait, amely három fontos eseményt foglalt magában: a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos döntőjét, a Nyelvőrzés Sütő András Díjának átadását és az erdélyi magyar helységnevekről szóló szakmai konferenciát.
Székely ruhába öltözött kisiskolások sorfala fogadta pénteken délután a Kultúrpalota előcsarnokában a hármas eseményre érkező kis- és nagyobb diákokat, akik Erdély szinte minden vidékét képviselték, az őket kísérő pedagógusokat, a meghívottakat, a konferencia előadóit. A nagyteremben a műsorvezető Molnár Hajnal bátorította a résztvevőket anyanyelvünk szépségnek és gazdagságának felfedezésére, tudatos megőrzésére, védelmére.
A költészet nyelvén Kilyén Ilka színművésznő vallott anyanyelvünkről. Nem véletlenül volt a meghívott, hiszen ebben az évben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége neki ítélte a Nyelvőrzés Sütő András Díját.
Kilyén Ilka sokat tett azért, "hogy minden ellenkező törekvés dacára éljen és visszhangozzék a szép szó…, hogy élő valóságában találkozzunk azzal a gyönyörű nyelvvel, amelynek szolgálatára oly sokan felesküdtünk, és amelynek a rontására oly hihetetlen és érthetetlen irigységgel törnek mások" – hangsúlyozta laudációjában Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője. A díjat vastaps közepette Ördög Gyárfás Lajos, a szövetség ügyvezető elnöke adta át.
Marosvásárhely lakóitól függ, hogy anyanyelvünkre milyen évek, idők következnek a vendéglátó városban – hangzott el dr. Péntek János, a Babes- Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszorának köszöntőjében. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke elmondta: nyelvi ügyekben közösségünk legnagyobb gondja a magyar nyelvnek a demográfiai, asszimilációs és migrációs apadás miatti térvesztése egy olyan időszakban, amikor sok provokáció éri: a nyelvhasználat korlátozása, tiltása, a nyelvi alapon történő hátrányos megkülönböztetés. Ezért nemcsak ősszel és tavasszal kellene ünnepelni, hanem minden napot anyanyelvünk napjának kellene éreznünk. A civil bátorságot kell a fiatalokban látnunk és erősítenünk ahogy önmagunkban is" – zárta nyitóbeszédét Péntek professzor.
A következőkben Borsos Károly László minisztériumi tanácsos tolmácsolta kollégái üdvözletét az oktatási minisztériumból.
Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le, de velük együtt érdemes újratanulni a magyart annak minden szépségével és gazdagságával. A megmaradást szolgálja továbbá, hogy jól kell tudni az ország nyelvét is. Beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy az újabb módszertanok, kiírások, törvény-kiegészítések tömkelege borítja el az oktatásvezetőket. Követésük szinte lehetetlen, ezért segítséget kért a pedagógusoktól és szülőktől, hogy jelezzék idejében azokat az eseteket, amikor a magyar nyelvű oktatást hátrányos megkülönböztetés éri.
A megyei tanfelügyelőség részéről Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, a helyhatóság részéről Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket.
A magyar nyelv használatával kapcsolatos mindennapi kihívásra akkor születik megnyugtató válasz, ha második hivatalos nyelvként országosan vagy legalábbis regionálisan hivatalossá válik. Mindannyiunk felelőssége, hogy a hétközna-pokban milyen intenzitással használjuk – jelentette ki az alpolgármester.
Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok főszerkesztőjének, a szövetség vezetőségi tagjának szavai után a Művészeti Líceum valamint a Kővirág együttes műsora zárta az ünnepélyes megnyitót.
Miközben a részt vevő diákok városnézésen és egyéb alternatív tevékenységeken vettek részt, a Kultúrpalota kistermében három előadás hangzott el a helynevek témakörében.
A konferencia vendége, dr. Hoffmann István professzor, aki a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékét vezeti,Levédiától Dunaújvárosig. A magyar településnevek változástörténete címmel tartott előadást e nevek történetéről, osztályozásáról, jellegzetességeiről, fontosságáról és változásairól.
Különösen a helybeliek, de a vendégek számára is tanulságos, színes előadásban számolt be Spielmann Mihály történész Marosvásárhely mostohán kezelt helyneveiről, amelyek az impériumváltásoknak megfelelően változtak a város története során.
Amint Csomortáni Magdolna előadásából kiderült, a székelyföldi településnevek esetében a névadás hasonlóan történt, mint a magyar nyelvterület más részein, előfordulnak a személynevekből alakult településnevek, katolikus vidéken a templom védőszentjének nevét kapta a helység is. Az előadások lejártával a résztvevők megkoszorúzták Aranka György szobrát.
Szombaton tartották a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőt, amelyen a helynevekkel kapcsolatos meggondolkoztató, töprengésre, véleményalkotásra késztető, játékos feladatokon keresztül bizonyították a negyedikes, az általános iskolák felső tagozatára járó és a középiskolás diákok, hogy mennyire árnyaltan ismerik anyanyelvünket, hogyan tudnak a napi iskolás tananyagtól elrugaszkodva kreatívak lenni, s mennyire jártasak a helynevek világában.
Az értékelő tanárok szerint szinte minden szempontból felkészült volt a 90 résztvevő. Zsigmond Emese, aki a megnyitón szóvá tette, hogy a diákok egy része a műsor alatt sem tudott elszakadni a mobiltelefonjától, a díjkiosztó ünnepségen örömmel jelentette be, hogy a Bolyai János városában szervezett háromnapos együttléten a párhuzamosok találkoztak, sikerült megtörni őket, és összegyűjteni gyermeket és felnőttet a vetélkedő élményközösségében. Elgondolkodtató írásos dokumentumok születtek az árvákról, a katonákról, a felnőttek társadalmáról, a vetélkedőről, tanítónőjükről és arról is, hogy a magyar szülőnek miért kell magyar tagozatra íratnia a gyermekét – tette hozzá. Ezt követően köszönetet mondott a szervezőknek, a Fejes Réka vezette tanítói közösségnek és a Kiss Tünde tanfelügyelő vezette magyartanárok közösségének, akik a gazdag, színvonalas, megható program során pontos, szép szervezéssel olyan mércét állítottak fel, "amit nem lehet felülmúlni".
Mind a 16 részt vevő negyedik osztályos csapat díjat, dicséretet kapott. Első helyen a marosvásárhelyi Művészeti Líceum IV. B osztályának csapata végzett. Második helyezést a Gyulakutai Általános Iskola negyedikes kisdiákjai értek el, a Dr. Bernády György Általános Iskola IV. E osztályának tanulói dicséretet kaptak.
Az általános iskolák felső tagozatára járó diákok teljesítményét Demeter Ignác magyartanár, zsűrielnök értékelte. Első helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata végzett. Marosvásárhelyről az Európa Általános Iskola csapata kapott dicséretet, a Liviu Rebreanu Általános Iskola csapata pedig különdíjban részesült.
A középiskolások teljesítményéről Iszlai Enikő magyartanár számolt be. Az első díjat a Bolyai Farkas Elméleti Líceum csapata nyerte, második a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata lett, harmadik helyezést a Bolyai líceum másik csapata ért el.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Ördög Gyárfás Lajos ügyvezető elnök mondott köszönetet a versenyzőknek, a kiváló házigazdáknak, a diákokat felkészítő pedagógusoknak, a forgatókönyv összeállítóinak és levezetőinek.
A tartalmas, szép három napot, amelybe egy gernyeszegi kirándulás és a Maros Művészegyüttes előadásán való részvétel is belefért, a Művészeti Líceum diákjainak műsora nyitotta és zárta.
A háromnapos rendezvényt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Napsugár gyermeklap, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Marosvásárhelyi Református Kollégium szervezte. Társszervezők a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2016. június 16.
Transzilvanizmus reloaded
A közös érdek a város minden lakójának érdekét jelenti, mindenki alapvető jogainak betartását. Nagyon szeretném, hogyha ez Marosvásárhelyen így lenne. Csakhogy nincs így.
Választások után vagyunk, ilyenkor mindenki értékeli az elért eredményeket. Hol félig tele van, hol félig üres a pohár. Különösen nyomasztó ez a kérdés (mármint hogy félig tele van-e az, ami félig üres?) Marosvásárhelyen, ahol a nemzetiségi arány miatt – ami a félig teliből szintén az egyre üresebb felé halad – az elmúlt öt választás idején a késélen táncolás iskolapéldáit mutatták be a város lakói.
Az eredmények értékelése során kétféle vád hangzott el, egyrészt, hogy a magyarok nem tudtak kellő számban megmozdulni, vagyis kiveszett a magyarság-érzés belőlünk, de az is, hogy a probléma gyökere éppen ellenkezőleg, hogy még mindig maradi módon etnikai alapon akarunk szavazni/szavaztatni, ezért rezignált magyar fiataljaink nagy része, illetve aki mégis élni kíván közülük állampolgári jogával, az a román vállalkozót kedveli inkább, mivel azt állította a kampánya során, hogy a nemzetiség nem számít ebben a városban.
Megtoldanám én is ezeket a spekulációkat egy kis eszmefuttatással etnikai hovatartozásunkról és annak fontosságáról, és elmesélném egy személyes élményemet arról, milyen érdekes helyzeteket tud produkálni a közéletben az ugyanabban a városban élő közösségek – és személyek – viszonyulása saját nyelvükhöz (kultúrájukhoz).
Közhelyszámba megy az a megállapítás, hogy Erdély területén ember legyen a talpán, aki meg tudja határozni, ki nevezhető származása szerint magyarnak, és ki románnak (vagy szásznak, zsidónak), hiszen ezen a területen a sok évszázados együttlét alatt az etnikai hovatartozás inkább deklaratív tulajdonsággá szelídült: mindenki olyan, amilyennek vallja magát – és az ezirányú toleranciánk általában büszkeséggel tölt el bennünket.
Ennek ellenére az erdélyi magyar és román népességről szóló tanulmányokban, amikor a két közösség önmeghatározásáról van szó (milyenek a románok? milyenek a magyarok?) általánosan elfogadott egy alapelv, amely axiómaként kezdettől fogva behatárolja a megközelítés útjait-módjait.
Ennek a premisszának megfelelően Erdély lakosságát egymástól független közösségek alkotják, és mindegyik csoport tagjai egy jól körülhatárolható, önálló etnikumhoz tartoznak. Az illető etnikai csoport állandó, változatlan kulturális identitással ruházza fel tagjait. A kultúra és identitás szavak vagy szinonimák mindkét nyelvben, vagy nagyon gyakran együtt használatosak a kulturális identitás kifejezésben. Ebből a perspektívából – hogy az egyén születésétől fogva egy tiszta, természetes módon örökölt etnikumhoz tartozik – jött létre az az áramlat, miszerint az emberek egy-egy ú.n. organikus közösséghez tartoznak. A román és magyar politikai diskurzusban azok a hasonló gyakorisággal használt szintagmák, hogy együttélő népesség, egyének, csoportok, azt mutatják, hogy akik ezzel a beszédmóddal élnek, kizárják a vegyes közösség lehetőségét.
Az egymást kölcsönösen kizáró etnikumokból álló, pontosan körülhatárolható népességről szóló elméletekből nyilván az következik, hogy a transzilván kulturális identitás egymással nem interferáló halmazokból áll, mivel az egyének kulturális identitásukat kizárólag etnikai identitásukból eredeztetik. Ez a szemlélet – amely csakis az egyetlen csoporthoz való tartozást fogadja el – nem veszi figyelembe a vegyes etnikai csoportok esetét (diaszpórában, szórványban vagy vegyes házasságokban), és nem foglalkozik kulturális identitásuk bonyolult problémájával.
Az elméletnek két problematikus eleme van: először is elég nehéz egy egyén etnikai identitását meghatározni, másrészt pedig a kulturális identitást az illető személy etnikai hovatartozásából eredeztetni még nehezebb olykor. Az esetek többségében nem lehet világos kategóriákat megállapítani, mert ezek rokoni kapcsolatoktól, születési helytől, anyanyelvtől, állampolgárságtól, vallástól, neveltetéstől, életkortól stb. függően különböznek, és számtalan variáció lehetséges ráadásul. Az erdélyi multikulturális kontextusban nem is feltételezhető, hogy az egyének egy teljesen homogén etnikai közösséghez tartoznak, és hogy ebből lehetne identitásukat levezetni. Éppen ezért a kulturális identitásokat sem lehet úgy leírni, hogy ezek egymás mellett élnek, belül egységesek és a külvilág felől jól láthatóak a körvonalaik.
Mivel ez Erdély esetében nyilvánvalóan nincs így, sokféle elmélet született annak érdekében, hogy az itt kialakult nyelvi, de főként kulturális helyzetet modellezni lehessen. Ilyen elmélet volt a XX. század első felében, főként a két világháború között (amikor az erdélyi magyarok kisebbségbe kerültek) a transzilvanista irányzat, amely nyelvi és vallási toleranciát hirdetett. A kor nagy kulturális személyiségei ennek az irányzatnak a szellemében éltek és alkottak. Valós, hatékony interkulturális kommunikáció zajlott, amely egyaránt tiszteletben tartotta a másságot és hasonlóságot, a különlétet és az interferenciákat. (Most természetesen a kultúráról beszélek, nem a politikáról.)
Számos szellemi kapocs jött létre akkoriban a különböző közösségek között. A mód, ahogyan az egyik nép képe megjelenik a másik irodalmában és művészetében, ahogyan egyes témák ismétlődnek itt is, ott is, a művek közös vonásai, a kölcsönhatások, a narráció hasonlósága, az irodalmi hőstípusok megalkotása, mindez nyilvánvalóvá teszi ezt az egymásrahatást, ami mélyrehatóan befolyásolta a román és magyar közösség kulturális identitását abban az időben.
Bár a transzilvanizmust gyakran bírálják provincializmusáért, izolacionizmusáért és másság-kultuszáért, ez az irányzat mégis nyújt néhány fontos támpontot az erdélyi magyar (kulturális) identitás sajátosságainak a megfogalmazásához. Ennek az identitásnak több összetevője van, vitathatatlanul közéjük tartozik a nyelv is. A többi komponens viszont a többnyelvű társadalomban való szocializálódás tapasztalatából ered, ebben a folyamatban felhalmozódik egy közös ismeretanyag azzal a népességgel, amellyel a közösség a maga területét megosztja (vagyis a román lakossággal), és ezek az ismeretek viszont nem közösek azzal a népességgel, amely ugyanazt a nyelvet beszéli, de egy másik társadalomban, másik területen szocializálódott (a mi esetünkben Magyarország területén).
Ennyit arról, hogy mint olyan ember, aki hiszek a transzilvanista elvekben, elméletben mennyire egyetértek azzal, hogy Marosvásárhelyen nem kellene etnikai alapon való szavazásra biztatni az embereket, hiszen a ránk (erdélyiekre) jellemző tolerancia azt diktálja, hogy bárki a választás nyertese, közös helyi érdeket fog képviselni, nemzetiségi (kulturális) hovatartozásától függetlenül – úgy értem, nemcsak a magyarok tudnák elfogadni a román nyertest, hanem a románok is a magyart. Ha úgy alakul.
És most következik a tapasztalatom arról, hogy hogyan fest ez az elmélet olyan helyzetekben, amikor nyilvánvaló a közös érdek.
A tavalyi év utolsó hónapjaiban zajlott a 2021-es Európa kulturális fővárosa címért való pályázás első fordulója, amelyben Marosvásárhely is részt vett. A pályázatot a megyei tanács és a helyi önkormányzat által kijelölt bizottság készítette, az elbíráló grémium előtti védésére pedig a város kulturális életének néhány képviselőjét kérték fel. Nem mennék bele annak fejtegetésébe, hogy ez miért történt így, és mekkora hiba volt a különbségtétel a pályázat előkészítői és védői között. Mindenképpen megtiszteltetésnek éreztem, hogy tagja lehettem annak a csapatnak, amely a város multikulturális voltát szemléltetendő, olyan személyiségeket vonultatott fel, mint Smaranda Enache, Gáspárik Attila, Alina Nelega, Raed Arafat és Rudi Moca.
A pályázatot és ennek a zsűri előtt való bemutatását tehát két teljesen különböző csapat végezte. Mi a bukaresti zsűrizés előtt néhány nappal kaptuk kézhez a megvédendő anyagot, amelyen már nem lehetett módosítani. Így találtam szemben magam azzal a ténnyel, hogy a multikulturális Marosvásárhelyet potenciális kulturális fővárosként bemutató terv nem a Bernády György által emelt, az egész Kárpát-medencében kiemelkedő szecessziós épületegyüttesre, a Kultúrpalotára és a Városházára, a település polgárosodásának és nagyvárossá válásának szimbólumára alapozták, és még csak nem is a Vár vagy esetleg a Teleki Téka és a Bolyai líceum épülete által határolt régi városközpont hangulatára. Marosvásárhely és vonzáskörzetének történelme ebben az elképzelésben 1990-nel kezdődött.
Kifelejtették azokat a diákokat is, akik önkéntesként valóban évek óta dolgoznak a Nemzeti Színházban, és helyettük a megyei önkormányzat elnöki irodájában rajzolgató gyerekek illusztrálták a felnövekvő, művészetek iránt érdeklődő ifjúságot. Megtudtam a pályázatból, hogy a vegyipari kombinát fontos kulturális központként szerepel a tervek között, ugyanis a vállalat vezetősége felajánlotta több (épp használaton kívüli) épületegységét különböző tevékenységekre, kulturális fővárosként az egyik óriási kéményét repkénnyel fogjuk befuttatni, a másikat pedig graffiti-versenyek lebonyolítására használjuk majd.
Jóhiszemű embernek gondolom magam, de azért még nekem is vannak elképzeléseim arról, vajon milyen érvekkel lehetett meggyőzni a projektkészítőket arról, hogy Marosvásárhely szégyenfoltját, amely olyannyira károsítja a város lakóinak az egészséget, hogy egy frissen elfogadott törvény szerint állami engedéllyel hamarabb mehetünk nyugdíjba miatta, egy kulturális főváros-pályázatban fő fejlesztési pontnak nyilvánítsák.
Az igazi meglepetés azonban akkor ért, amikor kiderült, a pályázatot angol nyelven kell bemutatnunk, mert ez állítólag előnyös megvilágításba helyez bennünket, jó pontokat szerez a versenycsapatokkal szemben. Mivel Rudi Moca csapattársunk nem tudott angolul (induláskor ez a feltétel nem hangzott el), így a pályázatot író megyei önkormányzati csapat úgy döntött, kizárja a védésből, és helyette egy vadidegen (azt hiszem, francia) úriembert kértek meg, mutassa be az – egyébként dicséretes módon – szép számban felsorakoztatott roma programterveket. (Mondanom sem kell, mindenki tudja, a tényleg multikulturális, tényleg sajátosan erdélyi Marosvásárhely pályázata kiesett a versenyből, nem került be a legjobb négy közé.)
Összefoglalásképpen: igen, én is hiszek abban, hogy egy város fejlesztésében a közös érdek az, ami áthidal minden más érvet, beleértve az etnikai megfontolásokat is. De ugyanakkor abban is hiszek, hogy ebben a közös érdekben annak is benne kell lennie, hogy elismerem és büszke vagyok a másik nyelvű kultúra képviselőinek múltbeli, jelenlegi és eljövendő teljesítményére, mert a magaménak tudom érezni azt is. Az etnikai szavazásnak véget lehet vetni természetesen, de hova tegyem azt a tényt, hogy az éppen leköszönő megyei tanácselnök olyan összefogást javasol a megyei önkormányzatban, amely megakadályozná, hogy a legnagyobb frakció, amely történetesen a magyaroké, elnököt állíthasson? A közös érdek a város minden lakójának – nemzetiségi hovatartozás nélkül – érdekét jelenti, mindenki alapvető jogainak betartását (értem alatta például az egészséghez való jogot is). És igen, nagyon szeretném, hogyha ez Marosvásárhelyen így lenne. Csakhogy nincs így.
Kós Anna
Transindex.ro