udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 450 találat lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 | 421-450

Névmutató: Reményik Sándor

2015. október 17.

Márton Árpád 75
Két ünnepi könyv
Márton Árpád egy interjúban megfogalmazta a művészeti kiadványok célját: az alkotásokat el kell juttatni a közönséghez, mert az irántuk való érdeklődés függvénye lehet az alkotó művészeti hitvallásának is.
A kiállítások általában behatároltak, ritka a gyűjteményes kiállítás, ami átfogó képet ad a művész pályaképéről, életútjáról. Ha az elmúlt egy hónapra gondolok, úgy látom magam előtt Márton Árpádot, mint aki lót-fut a műterme, a múzeum, a nyomda és a szerkesztőség között. Készíti, készítjük az ajándékot a művész hetvenötödik születésnapjára. Kiállítás és könyv születésnapi meglepetés kellene hogy legyen a művésznek, de ez kivitelezhetetlen. Nem surranhattunk be a műterembe fotózni a katalógushoz, nem hozhatjuk ki a képeket a tudta nélkül… így aztán ő rendezi a mintegy százhúsz alkotást a Csíki Székely Múzeum öt kiállítótermében. Mint mindig, most is ő ajándékoz meg bennünket. Ezalatt a Csíkszereda Kiadóhivatal és a Pallas-Akadémia Könyvkiadó a Gutenberg Nyomda segítségével két könyvet is készít az ünnepre.
A Csíkszereda Kiadóhivatal katalógust, ami hamar túlnő a műfaji kereteken, album lesz belőle. A szöveges rész két köszöntőt tartalmaz: Antal Attila alpolgármester és Gyarmati Zsolt tollából, aztán olvashatunk benne rövid idézeteket műelemzésekből, vallomásokat a művésztől, életrajzi adatokat jelzésszerűen. A szöveges rész legfontosabbika az a mélyinterjú, amit Sarány István készített Márton Árpáddal: összefoglaló a művészi pályaképről, életútjáról közéleti személyiségként, tanárként, a családról, ami biztonságos és szerető háttérként mindig ott volt, segített. A kérdésekre adott válaszokban, vallomásaiban nyilvánvaló a közösségi elkötelezettség fontossága, meghatározó ereje.
Ez ível tovább a másik könyvhöz is, ami a Csíkszereda Kiadóhivatal és a Pallas-Akadémia közös kiadásában jelent meg: Illusztrálta Márton Árpád. A 75 éves művész 75 rajzát tartalmazza, válogatást jeles költők Erdély-verseihez: Ady Endre, Áprily Lajos, Babits Mihály, Jékely Zoltán, Juhász Gyula, Reményik Sándor, Sík Sándor, Vári Attila, Bogdán László, Farkas Árpád. Manapság egyféle divat élcelődni az úgynevezett "erdélyi lélek" fogalmán. Ez a könyv bizonyítja, hogy márpedig van, létezik és sokunk számára fontos. Nehéz megmagyarázni, de meg lehet énekelni versben és le lehet rajzolni.
A két szép könyv a csíkszeredai Gutenberg Nyomda lelkiismeretes, szakmailag elhivatott munkáját dicséri.
Isten éltesse Márton Árpádot!
(Elhangzott 2015. október 3-án a Csíki Székely Múzeumban, Márton Árpád jubileumi kiállításának megnyitóján.)
Kozma Mária
Népújság (Marosvásárhely)

2015. október 20.

Feltárják az EMKE múltját: elkezdődtek a levéltári kutatások
Interdiszciplináris konferenciával ünnepelte fennállásának 130 éves évfordulóját az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a hétvégén.
A csütörtöki kolozsvári előadásokat követően – amelyek a szervezet történetének egy-egy szeletét elevenítették fel – a résztvevők pénteken egy algyógyi kiránduláson vettek részt.
Széman Péter EMKE-elnök lapunk megkeresésére elmondta: fontos, hogy feltárják a szervezet múltját és egykori értékeit, hiszen „a múlt ismerete nélkül nem lehet építeni a jövőt".
A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban jelenleg újra megtekinthető az EMKE első tíz évét bemutató kiállítás is, amelyet Bartha Katalin Ágnes állított össze, és amelyet eredetileg még tavasszal mutattak be, azóta több helyre is eljutott, így Nagyszebenbe, Zilahra és Pécsre, és a tervek szerint a közeljövőben Szilágysomlyóra és Sárospatakra is elviszik.
Hatméternyi múlt
Széman elmondta, a szervezet levéltárát az állami levéltárban őrzik, és sokáig egyáltalán nem volt kutatható.
Már hét éve kérik ennek a hatalmas anyagnak – összesen 30 folyóméter iratcsomó – a kutathatóvá tételét, a levéltártól viszont eddig mindig azt a választ kapták, hogy egyelőre nincs feldolgozva az anyag. Idén azonban hat folyóméternyi anyagot, a szervezet első tíz évének írásos emlékeit rendelkezésükre bocsátották, a mostani konferenciára tulajdonképpen ez adott lehetőséget.
Ugyanakkor Széman szerint nagyon sok kapcsolódó levéltári anyag segíthet az EMKE múltjának feltárásában, többek között a kolozsvári bölcsészkar levéltára – ez az anyag is most vált nyilvánossá – vagy az EMKE alapító-titkára, Sándor József saját levelezése is érdekes információkkal szolgálhatna, utóbbi azonban egyelőre szintén nem kutatható.
A csütörtöki konferencián Gaal György Haller Károly jogtudósról tartott előadást, aki az EMKE-alapítást kezdeményezte, Berki Tímea pedig az EMKE-alapító Sándor József életpályájáról értekezett. „T. Szabó Levente például a kolozsvári bölcsészkar levéltárában kutatott, és nagyon érdekes adatokat talált az EMKE, a bölcsészkar és a helyi egyleti élet összefüggéseiről az 1880-as években. Nagy Botond arról beszélt, hogy az EMKE milyen szerepet vállalt a 19. század végén például a székelykérdés megoldásában, hiszen akkoriban a Székelyföld Nagy-Magyarországon belül perifériára szorult, nagy volt az elvándorlás, nem voltak munkahelyek – amely probléma mára újra aktuálissá vált –, az EMKE pedig akkor szorgalmazta a gazdaságtelepítést, az infrastruktúra javítását" – magyarázta Széman Péter.
Tóth Szabolcs Barnabás Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület jelenléte Háromszék közművelődési életében címmel tartott előadást, amely Széman szerint azért érdekes, mert az EMKE segédkezett az első székelyföldi civil egyesületek létrehozásában is. Vetési László arról beszélt, hogy az EMKE megalakulásakor hogyan működött a szórványban, hiszen már 130 évvel ezelőtt is az volt a szervezet egyik fő célkitűzése, hogy megállítsa a szórványosodást, illetve a magyarságtudat megőrzésében segítse a szórványban élőket.
Az elnök szerint ezek a mai szervezetnek is a fő célkitűzései közé tartoznak azzal a különbséggel, hogy akkor még jelentős gazdasági erőforrások is az EMKE rendelkezésére álltak, ma viszont sokkal szerényebbek az anyagi lehetőségeik. Az elnök elmondta, a konferencián elhangzott előadások anyagát kötet formájában is szeretnék megjelentetni, jövőre pedig egy hasonló konferenciával szeretnék folytatni az EMKE múltjának feltárását.
Szerény eszközök a szórványban
Arra a kérdésre, hogy milyen eszközei vannak a mai szervezetnek a szórványosodás megállítására, Széman elmondta, idén például az EMKE az RMDSZ-szel és a budapesti Nemzeti Művelődési Intézettel karöltve képzéseket indított el, amely a kis közösségek helyi értékeinek feltárását szorgalmazza, és amelyeket elsősorban a szórványközösségeknek szántak.
Ugyanakkor az elnök bevallotta, hogy az EMKE lehetőségei eléggé behatároltak a szerény anyagi lehetőségeik miatt, hasonló képzések és művelődési programok rendszeres szervezésével azonban tudnak segíteni a szórványközösségek magyarságtudatának megerősítésében. Példaként a Besztercén és Radnaborbereken nemrégiben megszervezett Reményik Sándor-megemlékezést említette. Fontos eredménynek tartja ugyanakkor a pusztakamarási felújított Sütő András-emlékház közelmúltban történő átadását is, ahol szintén szervezhetnek a továbbiakban kulturális eseményeket.
Az elnök ugyanakkor elmondta, hogy már tárgyalnak a budapesti Nemzeti Művelődési Intézettel egy 2-3 éves képzés beindításának lehetőségéről, amelyet közművelődési és kulturális szakemberek figyelmébe ajánlanak elsősorban, de helyi civil szervezetek vezetői és a helyi értékek feltérképezésével foglalkozó szakemberek számára is hasznos lehet.
Széman Péter kérdésünkre elmondta, korai lenne arról beszélni, hogy hol szerveznék meg ezeket a képzéseket, de az biztos, hogy több erdélyi helyszínen – a Székelyföldön, a Partiumban és Közép-Erdélyben, Kolozsvár környékén is – indul majd ilyen képzés, ha a tárgyalások eredményesek lesznek. „Magyarországon már léteznek hasonló képzések, így azoknak a logisztikáját használnánk fel az itteni képzések beindításakor, az ott tanító szakembereket hoznánk el az elején" – hangsúlyozta Széman Péter.
Erdélyi hungarikumokat keresnek
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke a csütörtöki konferencia megnyitóján elmondta, hogy az RMDSZ koordinálásával létrehozzák az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottságot, amely a Hungarikum Bizottság mintájára fog működni, feladata pedig feltárni a legfontosabb erdélyi magyar értékeket. A bizottságba való részvételre az EMKE képviselőit is felkérték.
„A legfontosabb, hogy elindítsuk a kisközösségek helyi értékeinek gyűjtését, feltérképezését. Tulajdonképpen a bizottságnak is akkor lesz munkája, akkor lesz mit elbírálni, ha sok helyről jelzik a saját értékeiket a közösségek, ezeket pedig több kategóriában lehet majd rangsorolni annak függvényében, hogy helyi, regionális, nemzeti érték vagy hungarikum az illető térség sajátossága. Jövőre képzéseket is tervezünk ebben a témakörben több helyszínen" – tette hozzá Széman Péter.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

2015. október 24.

Több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld önkormányzási jogát követelve
Székelyföld peremtelepülésein több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet szombat este a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozó akciója keretében a régió önkormányzási jogát követelve.
A tömegrendezvény Székelyföld 68 peremtelepülésén kezdődött egy időben ökumenikus istentisztelettel, amelynek végén felolvasták a demonstráció kiáltványát, és a résztvevők kivonultak a környező magaslatokra őrtüzeket gyújtani, illetve a gépkocsik fénycsóváját tükrökkel az ég felé irányítani. A dokumentumban kinyilvánították, hogy a határok kivilágításával kívánják a román kormány és a világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, és élni akar az önrendelkezés jogával. „E jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé" – áll a kiáltványban, melyet a Maros megyei Lukafalván (Gheorghe Doja) Izsák Balázs SZNT-elnök olvasott fel.
A dokumentum emlékeztet arra, hogy Románia kormánya nem mondott le a szándékáról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriás-régióba olvassza be, valamint arra, hogy a több ízben kinyilvánított autonómiaigényről párbeszéd sem kezdődhetett, mert az erre irányuló székelyföldi kezdeményezések rendre válasz nélkül maradtak.
„Van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén" – idézte a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatait a kiáltvány.
„Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek és a Székely Nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell" – fogalmazott a kiáltvány.
A dokumentum ismételten kinyilvánította: Székelyföld autonómiája a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját biztosítja a régió minden lakója számára nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától függetlenül. Azt is leszögezi, hogy Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia.
A kiáltvány párbeszédre szólította fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek azt vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi demonstráción Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke közvetítette a partiumi magyarok szolidaritásvállalását. Tőkés László szerint „olyan időket élünk, amikor meg kell gyújtani a lármafákat". Reményik Sándor költőt idézve mondta: „egy lángot adok, ápold, add tovább".
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
MTI
Erdély.ma

2015. október 24.

A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (2.)
Kolozsváron a Bolyai Egyetemet ítélték el
A megállapítás a Bolyai-per fővádlottjától, dr. Várhegyi Istvántól, a saarland-i Európa Intézet politológiai tanszékének vezetőjétől származik, akit a román büntető törvénykönyv hírhedt 327-es paragrafusa alapján rendszerellenes nyilvános felbujtás és agitáció vádjával ítélt hét évi börtönre a kolozsvári 3. számú katonai törvényszék büntető bírósága.
Visszaemlékezése pontos és világos összegezése mindannak, ami 1956 őszén a Bolyai Tudományegyetemen történt: „Azon a forró őszön Kolozsváron a magyar ifjúság célkitűzése a Bolyai Egyetem szabadsága: a magyar nyelv, a magyar tudományosság ápolása, az egyetemi önkormányzat megvalósítása volt. Nem sikerült, sőt, az erdélyi magyar értelmiség fellegvárának számító Bolyai Egyetemet is felszámolták. A korabeli hivatalos román álláspont szerint a magyar ellenforradalom nemcsak a szocializmus ellen irányult, hanem Erdély erőszakos visszaszerzését is célul tűzte ki, tehát a román állam integritását is veszélyeztette. A Bolyai Egyetemen jelentkező önrendelkezési törekvés, a magyarországi események iránti szolidaritás ugyancsak ellenforradalmi, irredenta, szeparatista mozgalomnak, az intézmény pedig az állam érdekeit mélyen sértő és veszélyeztető gócpontnak minősült. Az akkori mentalitásból annyi maradt, hogy a Bolyai Egyetem ma is mélyen inkriminált, szeparatista intézmény, vörös posztó a félrevezetett román tömegek szemében.” A román legfelső párt- és államvezetés kezdetektől fogva igen veszélyesnek minősítette a magyar forradalommal és szabadságharccal való szolidaritás nyomán kialakult helyzetet. A Bolyai Tudományegyetem már 1955-től különféle támadások célpontja volt. Az oktatásügyi minisztériumban azt a képtelenséget terjesztették, hogy az egyetem végzettjeit nincs hová elhelyezni, mert a Bolyain túltermelés van. Ekkor Nagy Lajos prorektor javaslatára az egyetem szűk körű vezetősége tanárokat küldött vidékre, akik felméréseik alapján bebizonyították, hogy a túltermelésről szóló híresztelés alaptalan, a tényleges szükséglet biztosítja a magyar nyelvű egyetemi oktatás folytonosságát. Az 1955 októberében a Bolyai Tudományegyetemet meglátogató Leonte Răutu, a Román Munkáspárt Végrehajtó Bizottságának tagja, és Miron Constantinescu oktatásügyi miniszter (aki a napvilágra került dokumentumok szerint Iosif Chisinevschivel Gheorghiu-Dej félreállítására szövetkezett, sikertelenül) arról érdeklődött: milyen elhelyezkedési lehetőségeik vannak a végzetteknek, nem kellene-e csökkenteni a hallgatók létszámát, s nemcsak az egyetem működésének szükségességét kérdőjelezte meg. Nehezményezte a magyar irodalom egészének tanítását, s a kiszivárogtatott hírek szerint a Bolyai Tudományegyetem valamilyen átszervezésének legfőbb szorgalmazója volt. 1956 nyarán megpróbálták felszámolni a történelem kart, majd koholt vádak alapján a társadalomtudományi tanszékről elbocsátották Saszet Géza lektort, Keszi-Harmat Editet és férjét, Keszi-Harmat Sándort.
A magyarországi forradalmi események időszakában a kolozsvári egyetemi hallgatók körében a Szabad Európa Rádió, az Amerika Hangja adásainak hallgatásán és rendszeres kommentálásán kívül más akcióra alig került sor. A román kommunista hatalom a jól bevált fegyverhez, a nacionalista uszításhoz folyamodott. Hamarosan terjeszteni kezdték a diákság körében is Erdély elrablásának rémképét. Visszaemlékezések szerint ebben a Babeş Tudományegyetem akkori rektora, Raluca Ripan akadémikusnő járt az élen. A magyar egyetemi hallgatók körében elterjedt az a hír, hogy a két egyetem diákjainak közös felvonulására és a magyar forradalom melletti tüntetésre szóló felhívás tulajdonképpen provokáció, hiszen a javaslat, mely szerint „a magyar egyetem diákjai menjenek a menet élén”, valójában a szekuritáté mesterlövészeinek szolgáltatta volna ki az egyetemi ifjúságot. Az egyetlen, s később sokat emlegetett „megmozdulásra” 1956. november elsején, halottak napján a Házsongárdi temetőben került sor. Ennek előzményei 1956 nyaráig nyúlnak vissza, s valójában teljesen véletlen a magyarországi forradalmi harcokkal való egybeesés. 1956 júniusában a Bolyai Tudományegyetem akkori vezetősége részt vett a magyar tanszék tanévzáró ülésén, ott vetették fel, hogy az egyes tanszékek gondoskodjanak a szellemi nagyságok sírjainak rendbetételéről. Ott, helyben Dávid Gyula, Varró János és Lakó Elemér aspiránsokra ki is osztották a feladatokat. Varró János például Szenczi Molnár Albert, Misztótfalusi Kis Miklós és Dsida Jenő sírjának gondozását kapta hivatalos megbízásként, jegyzőkönyvbe iktatva. A másik kettő Brassai Sámuel, Aletta van der Maet, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János, Reményik Sándor sírját gondozta a halottak napi megemlékezésre. Mindhárom aspiráns 1956 nyarát, illetve őszét Magyarországon tudományos kutatással töltötte. Amikor hazajöttek, hozzáfogtak a sírok rendbetételéhez. 1956. október 23-án Magyarországon kitört a forradalom. Kétnapi mély hallgatás után Bukarest az internacionalista proletár szolidaritás jegyében élelmiszert és gyógyszert küldött Budapestre. A magyarországi események megítélésében nagyfokú bizonytalanság uralkodott. Visszaemlékezések szerint: a Bolyai Tudományegyetem pártvezetősége elhatározta, hogy táviratot küld Budapestre, amelyben „mélységes felháborodással elítéli az ellenforradalmi eseményeket” – mondja Várhegyi István. „Mint diákszövetségi titkárt engem is felkértek a távirat aláírására. Ezért Balogh Edgárral heves vitám volt. A professzor nyomós érvként hozta fel, hogy ezzel a távirattal bizonyítjuk hűségünket a Román Kommunista Párt iránt, ez lenne a próbaköve a romániai magyarság lojalitásának. Arra kértem Balogh Edgárt, hogy ne ismételjük meg azt az egységfronti, magyar népi szövetségi politikát, amely sok keserű áldozatába került a romániai magyarságnak.” Fazekas János, aki a Magyar Autonóm Tartomány teljhatalmú megbízottja volt, meglátogatta a Bolyai Tudományegyetemet, s azt ígérte, hogy az akkori épületeinek háromszorosát kapja, ha megszövegezik Budapestre a táviratot, bizonyítják a Román Munkáspárt iránti hűségüket. Várhegyi arra kérte Balogh Edgárt, hogy hívják össze a diákgyűlést, s ott olvassák fel a távirat szövegét. Az 1956. október 29-re összehívott diákgyűlésen felháborodva utasították vissza a távirat szövegét. Később a tárgyaláson Várhegyit a távirat elküldésének megakadályozásával vádolták.
A forradalmi események erdélyi átszivárgásától alaposan megijedt Bányai László rektor 1956. október 31-én estére gyűlést hívott össze a bölcsészkar dísztermébe. Szigorúan megtiltotta, hogy a diákok kimenjenek a Házsongárdi temetőbe. Lakó Elemér és Varró János tanársegéd jelen volt a gyűlésen, így ők a halottak napi megemlékezésen nem vettek részt. Dávid Gyula semmit nem tudott a gyűlésről, így csoportjával kivonult a temetőbe. A magyar irodalom és szellemi élet nagyjai – Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Apáczai Csere János és felesége, Aletta van der Maet, Dsida Jenő, Kriza János, Reményik Sándor – sírján elhelyezték a kegyelet virágait és égő gyertyáit. Reményik Sándor sírjánál Bartis Ferenc első éves magyar szakos hallgató egy alkalmi versét mondta el, majd elszavalta az Eredj, ha tudsz című Reményik-verset. A magyar forradalommal való együttérzés jeleként nagyon sok egyetemi hallgató a kabáthajtókára nemzeti színű kokárdát és gyászszalagot tűzött ki. A visszaemlékezések szerint a himnuszt is elénekelték. A Házsongárdi temetőben beszédet mondott Gazda József, Kicsi Antal, és állítólag Székely László. A Securitate és a belügy emberei ott vizslattak, fényképeztek a megemlékezők és gyászolók között. A fényképek alapján az azonosítás már gyerekjáték volt. A meghurcoltatástól csak azok menekültek meg, akik éppen a Házsongárdi temető felsőbb részén tartózkodtak, őket nem fényképezték le. Negyvenkét év távlatából is egyértelműen megállapítható: a magyar forradalom és szabadságharc egész életre szóló felejthetetlen emlékként él a kortársak tudatában. Az egyetemi kollégiumokban, a lakásokban éjjel-nappal szólt a rádió, lélegzetvisszafojtva hallgatták a Magyarországról, Budapestről, a forradalmi harcokról és változásokról szóló tudósításokat. Páll Lajos képzőművész-hallgató révén eljutott az Irodalmi Újságnak az a száma, amely Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, valamint Benjámin László forradalmi versét közölte. Péterffy Irén első éves magyar szakos hallgató ki is vágta ezeket a verseket. A forradalmi események versírásra ihlették a még középiskolás Burchád Mártát is. Mivel a versesfüzet körbejárt a református teológusok körében, könnyű volt a rendszerellenességet és a „nacionalizmust” bizonyítani. Nemcsak Burchád Mártát tartóztatták le s állították bíróság elé, hanem mindazokat a teológusokat, akik tudtak a versesfüzetről, valamint a magyar irodalomtanárt, Imre Magdát, amiért tanítványát nem jelentette fel a Securitatén. Az 1956-os magyar forradalommal való együttérzés illusztrálására két visszaemlékezést idézek: „Mivel nagyon féltem a veréstől, elhatároztam, hogy nem hazudok. Így bevallottam, hogy együttéreztem a forradalmi szellemű magyar néppel, hogy sajnálatomat fejeztem ki a Nagy Imre kivégzése alkalmával, de tagadtam a rendszerellenességet.” (Imre Magda)
„A vád ellenem a következő volt: dicsőítettem az 1956-os magyarországi forradalmat, elítéltem a szovjet csapatok beavatkozását, vártam, hogy ez a forradalom átterjedjen hazánkba is, reménykedve a népi demokrácia bukásában. Több kollégával együtt megtagadtuk a Teológián, hogy részt vegyünk azon a gyűlésen, ahol elítélték a magyarországi forradalmat, a résztvevőket árulóknak minősítettük. Propagandát fejtettem ki Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása érdekében, azzal vádoltam a Romániában hatalmon lévőket, hogy nem tartják tiszteletben az alkotmányban előírt magyar és más kisebbségek jogait. Ezek csak papíron léteznek.
Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ezek a vádak sok túlzást tartalmaznak, egy viszont tény: én is gyászoltam az elesett magyarokat, szolidaritást vállaltam mindazokkal, akik elítélték a szovjet csapatok mészárlásait.” (Gödri Oláh János akkori evangélikus teológus) (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)

2015. október 26.

Világított Székelyföld határa!
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2015. október 27.

Politizálás helyett érdekvédelmet várnak a romániai magyarok
Az elvándorlás globális probléma, melyre ugyanilyen szinten kell megoldást találni, hangzott el azon a konferencián, melyet az elmúlt szombaton tartottak Érmihályfalván.
Az Érmihályfalván meghirdetett “A kő marad”-év zárásaként egész napos program volt szombaton Érmihályfalván, melynek keretében a Gödör rendezvényházban konferenciát tartottak az elvándorlás lehetséges megakadályozásának témakörében. Nyakó József polgármester köszöntötte a vendégeket, közöttük Petneházy Attila Fidesz-es országgyűlési képviselőt, Forró Lászlót, a KREK püspökhelyettesét, Ilyés Gyulát, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét, Szabó Ödön és Cseke Attila képviselőket, Dérer Ferencet, a Bihari Napló főszerkesztő-helyettesét, továbbá helyi tanácsosokat, pedagógusokat. A polgármester megfogalmazta a konferencia létrejöttének céljait, például összehozni azokat a magyarországi és romániai törvényhozókat, kiknek módjukban áll az elvándorlást magállító döntéseket hozni. Boros Emőke tanárnő a témához igazodva egy Reményik Sándor- és egy Boros József-verset mondott el, majd dr.Pásztor Gyöngyi, a Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológiai karának adjunktusa tartott előadást, melynek címe “Népesség és elvándorlás Érmihályfalván” volt, ám témába vágó adatokat hallhattunk egész Erdélyre, Bihar megyére vonatkozóan is.
Stratégiák
A város tekintetében úgy fogalmazott, hogy első látásra az erdélyi magyarsághoz viszonyítva kiegyensúlyozott a helyzet, 5-8 % a migrációs potenciál, elsősorban fiatalokat és magasabban iskolázottakat érint, ami már gond. Az elvándorlás egy globális probléma, melyre ennek megfelelően globális megoldás kell, kisebb közösségek önmagukban nem sokat tehetnek, fogalmazott a szociológus. Forró László püspökhelyettes az Egyházkerület pontos adataira alapozott stratégiájáról beszélt, mely (sorrendben) a nemzeti identitás megőrzésére, az oktatásra és az egészségügyre alapul. Szabó Ödön szerint az elvándorlást “biztonsági” kérdésként kell kezelni: jogi-, gazdasági- és kisebbség-biztonságról van szó, illetve arról, hogy van-e esély ezek jobbítására. Utóbbihoz országos és közösségi szintű együttműködésre van szükség, továbbá az erdélyi magyar és a magyarországi politika “összehangolására”. Ilyés Gyula tapasztalatai alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen falvakon sok az egyedülálló idős ember, többnyire férfi.
Együtt dönteni
Cseke Attila úgy vélte, hogy hogy a romániai magyarság 80%-a nem politizálást, hanem érdekvédelmet vár vezetőitől, miközben érzi a veszélyt, hogy ebben az országban még minden visszafordítható. Petneházy Attila – aki az addigi hozzászólások alatt szorgalmasan jegyzetelt – úgy értékelte, hogy sok mindent hallott, amiből magyarországi törvényhozókét okulhat, például azt, hogy a határ két oldalán élő magyar politikusoknak együtt kellene eldönteni, hogy az ottani kormány mihez/kinek és milyen formában nyújtson támogatást. A helyi születésű Balogh Csaba igen érdekes előadást tartott arról, hogy a dévai Téglás Gábor Líceumban, melynek aligazgatója, s mely Hunyad megyében az egyetlen állami tanintézmény, mely az óvodától az érettségiig biztosítja a magyar diákok elméleti és szakoktatását, milyen gondokkal szembesülnek, mint az úgynevezett szórványban élők. Az elhangzottakkal kapcsolatban többen is elmondták saját véleményeiket, miközben a házigazdák ebéddel is megkínálták vendégeiket, melynek elfogyasztása után együtt vettek részt a Hazaváró Édesanya szobrának felavatásán.
Rencz Csaba
erdon.ro

2015. október 28.

„Nem magyarul magyarok”
Beszterce megyében, Óradnán és Radnaborbereken tartotta idei riporttáborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Az ott született riportokból kötet jelent meg Nem magyarul magyarok címmel, amelyet kedd este mutattak be Marosvásárhelyen.
A sokadik alkalommal megszervezett riporttábor helyszíne ez alkalommal olyan vidék volt, ahol nagyon sokan vallják magukat magyarnak, ám ennek ellenére nagyon kevesen tudnak magyarul. Az újságírók – az írott sajtó, a rádió, a televízió és az online média képviselői Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Brassóból, Bukarestből, Temesvárról, Csíkszeredából – arra keresték a választ többek közt, hogy hogyan történt a nyelvcsere, melyek voltak az előzményei és a kiváltó okai, illetve azt kutatták, hogy a jelenlegi helyzetből van-e kiút, visszafordítható-e a mostani állapot.
A tizennyolc szerző írását Szűcs László szerkesztette kötetté, az előszavát Rácz Éva, a MÚRE elnöke írta. A fő téma az anyanyelvhasználat, az iskola, a magyar közösség nyelvcseréje, illetve az azzal közvetve, vagy közvetlen módon összefüggő templomok, temetők és sírkövek, a bányák bezárása, a bányászfeleségek története, a felszámolt vasút, a törpe vízi erőművek és a környezetrombolás, a turizmus, a Reményik Sándor emlékház, a helyi ízek.
A kedd esti bemutatón Rácz Éva ismertette a kötet előzményeit, azt, hogy mit jelent egy-egy ilyen tábor az újságíróknak, ahol az alatt a rövid idő alatt, ami a rendelkezésükre áll, hogyan kell dolgozniuk, információt, „anyagot gyűjteniük”, egyeztetniük, mert a témák összefüggnek, egymásba kapcsolódnak, nem lehet pontos határvonalat húzni egyik, vagy másik között. A riportoknak a hely, az adott vidék, vagy település jelenét kell rögzítenie úgy, hogy az akár a múltat is magába foglalja, esetleg a jövőbe is előre tekintsen. A szerzők közül a legtöbben marosvásárhelyiek: a Marosvásárhelyi Rádió, a Vásárhelyi Hírlap, a Krónika, a Vásárhely.ro, Maszol.ro munkatársai, egyetemi hallgatók, köztük olyanok, akik már korábban is jártak Beszterce megye ezen településein, ismerték az ottani állapotokat, illetve, akik most ismerkedtek ezzel a vidékkel és lakóival.
Szucher Ervin Reményik intelmével élt élet című riportjában annak a Bauer Ilonának állít emléket, aki „egy évre jött, egy életen át maradt”, aki fél évszázadot töltött az anyanyelv és az identitástudat-mentés szolgálatában. Gáspár Sándor és Gáspár Melinda Az Ördög-szorostól az Ünőkőig című riportban a természeti látnivalókat örökítik meg, a faluképet, amely a Radnai-havasok lábainál húzódik, a szorost, amelyet az ördögről neveztek el, vagy azt a hegygerincet, ahová nem túl nehéz feljutni, ám annál könnyebben el lehet téveszteni az oda vezető utat. Bögözi Attila oknyomozó riportot készített, amelynek a Magas hegyek gonosz törpéi, huss! címet adta, és amelyben azokat a törvénytelen vállalkozásokat írja le, amelyek elsősorban a környezetet rombolják, de ezáltal a közösségnek is rosszat tesznek. Moldován Zenkő interjút készített azzal az Antal Attila besztercei tanácsossal, aki a Besztercén tervezett magyar iskola igazgatója lett volna, ha az iskolaindítás az utolsó pillanatokban, a tanévkezdés előtt nem hiúsul meg. E cikk szerzője a nyelvvesztés útját tárja fel riportjában.
Antal Erika
Székelyhon.ro

2015. november 2.

XXII. Bartalis János vetélkedő
A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület meghirdette a XXII. Bartalis János versmondó/énekelt vers vetélkedőt a 125 éve született Reményik Sándor költő emlékére. A versenyt 2015. november 5–8. között, Brassóban, a Reménység Házában tartják.
A vetélkedőre versmondó és énekelt vers (megzenésített vers, hangszeres kísérettel) kategóriában lehetett jelentkezni. Ugyanaz a versenyző mindkét kategóriában felléphet!
A vetélkedő irodalmi anyaga:
egy szabadon választott Reményik Sándor költő verse/megzenésített verse, egy szabadon választott kortárs magyar költő verse/megzenésített verse. Egy-egy vers előadási ideje nem haladhatja meg az 6 percet! Kapcsolattartó: Házy Bakó Eszter [email protected], telefon: (+4)-0740-420-638.
eloszekelyfold.wordpress.com

2015. november 6.

Ars Hungarica: kettős ünnep Szebenben
Tizedik alkalommal szervezik meg a nagyszebeni Ars Hungarica kulturális fesztivált november 5. és 11. között.
„A fesztivál első perctől beilleszkedett a helyi kulturális élet gazdag forgatagába, és népszerű eseményként szerepel a város hivatalos műsorai között. A magyar közösség számára kulturális értéket, kikapcsolódási lehetőséget kínál, ugyanakkor vonzó magyar műsorokat mutat be a helybelieknek és vendégeknek. A jubileumi alkalom kettős ünnep, hiszen egyesületünket is tíz évvel ezelőtt jegyeztük be hivatalosan" – olvasható a szervező HÍD – Szebeni Magyar Egyesület közleményében.
A programsorozat csütörtökön 17 órától a HÍD egyesület 10 évét bemutató fotókiállítás megnyitójával veszi kezdetét a nagyszebeni Kulturális Központban. Az egy hét alatt többek között Orth István metszeteiből nyílik kiállítás, fellép a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a Tóth Viktor Tercett és Varnus Xavér orgonaművész de a 125 éve született Reményik Sándorról is megemlékeznek a szervezők. A program a Szeben.ro oldalon érhető el.
Krónika (Kolozsvár)

2015. november 11.

Fehér Holló-könyvbemutató
Toronyba zárt anyanyelvünk
Ez a címe Szucher Ervin újságíró dokumentumriport-kötetének, amelyet november 9-én mutattak be a marosvásárhelyi Bernády Házban. A Világhírnév Kiadó Fehér Holló sorozatában a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem, valamint a Juventus Kiadó gondozásában megjelent kötet 25 szórványriportjában 50 településről esik szó. Elmondása szerint a szerző hídnak szánta a kötetet az Erdélyben és az Erdélyen kívüli területeken élő szórványmagyarok között, akik még beszélik vagy már nem beszélik anyanyelvüket, de magyarságukhoz továbbra is ragaszkodnak. A kötet a Végvárak omladozó falai sorozat első része, amelyet újabbak követnek majd.
A szórványban élő magyarokat kereste fel az évek során a szerző, keresztül-kasul járva az országot, hogy "kivételes érzékenységgel" bemutassa életüket, érzéseiket, gondolataikat.
A szórványriportok megjelentetését felkaroló Fehér Holló sorozatról Szabó Csaba, a Világhírnév Kiadó vezetője beszélt. Értékelte a szerző témaválasztását, íráskészségét, majd megjegyezte, hogy túlságosan pesszimistának tartja a riportok kicsengését.
Különös, kegyetlen, igaz könyv ez a Csángóföldön, Vâlcea, Mehédia, Krassó-Szörény megyében, Dobrudzsában, Óradnán, az enyedi szórványban, a Mezőségen, Veres-patakon, Székelykocsárdon, Moldvában stb. élő magyarokról – sorolta a helyszíneket Kelemen Ferenc rádiós újságíró, a kötet méltója. Megrázó és döbbenetes élmény volt számára a riportokat egy helyen olvasni. A szórványlétről szóló gazdag információs anyag, a beszélő címek miatt a nagyközönség mellett a fiatal újságíróknak is ajánlotta a gazdagon illusztrált kötetet. Értékelte továbbá a szerző hozzáértését, amivel meg tudta nyitni beszélgetőtársai lelkét, hogy elmondják mindazt, ami "nem normális", de valós. Végül az előszót jegyző Csinta Samutól olvasott fel egy idézetet, aki szerint "…Szucher Ervin egy pillanatnyi időre sem engedi szőnyeg alá söpörni a probléma lényegét: az erdélyi szórvány a maga klasszikus léptékében elveszett. Pengeéles kórképet kapunk arról, hogy a megváltozott történelmi és társadalmi körülmények már a túléléshez szükséges elemek egyikét sem biztosítják".
Nem könnyű optimistának lenni, amikor azt látjuk, hogy az erdélyi magyarság békeidőben veszített el egymillió embert – utalt a szerző Szabó Csaba korábbi megjegyzésére, majd köszönetet mondott az előtte szólóknak, akik szórványriportjainak a kiadására biztatták. Kezdetben a kíváncsiság vezérelte, később szakmai kihívásnak érezte, ma már hivatásnak tartja a szórványtémák iránti vonzódását – osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Fő támogatója a Krónika című lap és annak főszerkesztői voltak, továbbá az olvasók visszajelzése, ami megerősítette abban, hogy nem a jelentéktelen aktuális események, hanem a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó írások találnak nagyobb visszhangra a közönség körében.
Egyformán kedves volt számára a Trianon által elszakított magyarság és a gazdasági okokból önként román vidéket választó szórvány-magyarok életébe betekinteni, akik közül egyesek, ha nem is beszélik anyanyelvüket, de oszlopos tagjai történelmi egyházainknak. Jobban kellene figyeljenek rájuk a művelődési és a politikai élet képviselői, s ne csak a választások előtt keressék fel azokat, akik az RMSZ biztos szavazótáborát képezik – hangsúlyozta Szucher Ervin. Beolvadásukat visszafordíthatatlan folyamatnak érzi, és véleménye szerint az oda vezető időt kellene elviselhetőbbé tenni azzal, hogy baráti jobbot nyújt, elbeszélget velük bárki, aki arra jár –, majd utalt arra, hogy számunkra is mennyire fontos volt az anyaországiak érdeklődése a rendszerváltás előtti években
A könyvbemutató hangulatát meghatározta Mende Gaby színművésznő fellépése, aki Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versét adta elő átütő erővel és Szucher Ágnes Bernadett mesteris színészhallgató szavalata, aki Gyurcsó István felvidéki költő Az unokák megszületnek című versét tolmácsolta. A rendezvényen a marosszentgyörgyi Szabó házaspár zenélt.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2015. november 11.

Rokon lelkek vallomásai
Áprily Lajos és Reményik Sándor leveleskönyvének olvasása közben
A kolozsvári Polis Könyvkiadó és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum jelentette meg 2014 tavaszán Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezésének impozáns kiadását, a Rokon lelkek álmodója című, közel hatszáz oldalas kötetet.
Liktor Katalin, a kiadvány sajtó alá rendezője írja bevezető tanulmányában:
„Reményik Sándor és Áprily Lajos barátságának története és ennek elsődleges forrásai (az egymáshoz írott leveleik és verseik) mély, őszinte hűségről és szeretetről adnak hírt, ez a kapcsolat örök értékként és példaként szolgálhat az utókor számára. Tanulhatunk tőlük: együttérzést, tiszteletet, egymás iránti türelmet, hitet és példásan tiszta, testvéri szeretetet.”
A 381 hosszabb-rövidebb levél és a gazdag jegyzetanyag olvasása közben arra is figyeltem, hogy miként jelenik meg bennük Áprily Lajos első munkahelyének, Nagyenyed mindennapjainak a képe, Áprily és Reményik barátsága, a két költő lelkialkata.
Nagyenyedről Áprily 45 levelet küldött barátjának, az elsőt 1920. március 3-án, személyes megismerkedésük előtt írta, az utolsót 1926. május 3-án. Ezekre lelkiismeretesen, pontosan válaszolt Reményik Kolozsvárról vagy kezeléseinek, üdüléseinek színhelyeiről. A két költő közti erős lelki kapcsolat, az egymás iránti bizalom, őszinteség minden levélből kitűnik.
Reményik levele Áprilynak: „Milyen otthon vagyok én Tenálad a Te lelked, a Te költészeted világában, azt csak én tudom, meg az Isten, aki hallotta, hányszor tettem fel magamnak szinte ugyanezen szavakkal a kérdést: Vajon hogy vannak, mit csinálnak most, éppen most azok a drága, gyönyörű vidékek, ahol régen, boldogabb időkben jártam? És nem írtam le soha ezt a mondatot és Te most leírtad. Köszönöm. Valami csodálatos ajándékot kaptam ezzel...valami különösen egészíted ki Te az én lelki élményeimet! Azt tudod jól, hogy mekkora természetimádat, milyen síró, örök »havasi nosztalgia« van bennem is, merem állítani, ugyanakkora, mint benned. És az én tragikumom, hogy ennek a motívumait sem bírom belevinni költészetembe úgy, ahogy szeretném...Én csak írok a fenyvesről. Te beszélteted magát a fenyvest, megérzékelteted úgy, hogy többé nem Te szólasz, hanem az, aminek lelket adtál. Erre a festői objektivitásra vágyom én valami lehetetlen vággyal.” (1921.)
Szabadság (Kolozsvár)

2015. november 16.

Magyar Szórvány Napja Déván
Az a vágyunk, hogy helytálljunk!
Tartalmas, lélekemelő rendezvénnyel ünnepelte a Magyar Szórvány Napját a Hunyad megyei magyar közösség. A Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában november 14-én Erdély nagyjainak „vigyázó szeme” előtt lépett színpadra számos helyi, értékőrző kisközösség: a Téglás Gábor Elméleti Líceum diáksága, a Csernakesztúri Hagyományőrző Egyesület tánccsoportja, a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta néptánccsoportja, a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság Renaissance együttese, illetve a Szivárvány Nyugdíjasklub kórusa. – Úgy igyekeztünk összeállítani a műsort, hogy az tükrözze a szórványbeli helytállást Bethlen Gábor fejedelemtől napjainkig – fogalmazott Lengyel Izabella tanítónő, aki ezúttal is szívvel-lélekkel vállalt részt az ünnepség megszervezésében. Az általa említett gondolat jegyében a műsorban helyet kapott a Szól a kakas már17. századi erdélyi népdal, mely bár a haszid zsidók szent dalává vált, Móricz Zsigmondnak köszönhetően Báthory és Bethlen Gábor kedvenc nótájaként emlegeti a fáma. És helyet kapott a műsorban a régi magyar népdalra épülő Felszállott a páva Kodály kórusmű is, illetve a Tebenned bíztunk protestáns zsoltár. Valamennyi művet a dévai Szivárvány kórus adta elő, Lengyel Izabella karvezető irányításával. Bethlen korát idézve lépett színpadra a dévai Renaissance együttes is, a 17. századi fejedelmi udvarban ismert olasz, spanyol és magyar táncokkal.
Bár Dsida Jenő 400 évvel később írta meg az Erdélyi gyermek imáját, üzenete Bethlen korában és azóta is folyamatosan aktuálisnak tekinthető. Csatlós Eszter téglásbeli kisdiák szelíd, gyermeki hangon tolmácsolta a fohász sorait, Isten áldását kérve Erdély földjére.
Bethlen Gábor nagysága többek közt a másság elfogadásában, a folyamatos nyitásban rejlett. Ezt a szellemiséget is igyekszik továbbörökíteni a Hunyad megyei magyar közösség, megtapasztalva azt, hogy a nyitás toleranciához, elfogadáshoz vezet. – Az elmúlt években számtalanszor tapasztalhattuk, hogy elfogadják másságunkat, megbecsüléssel fordulnak felénk, köztéri rendezvényeinken, ahol megmutattuk magunkat, értékeinket, sokszor a népi tánc egyetemes nyelvén – fogalmazott Csatlós Zsófia, a szórványnapi rendezvény lelkes szervezője, színpadra híva a csernakeresztúri néptáncegyüttest, amely az elmúlt két évtizedben számtalanszor kapott vastapsot a román ajkú közönségtől is.
Az Erdély aranykorát követő századokban nem egyszer fordult elő, hogy Be kellett hordanunk, hajtanunk mindent, Noé bárkájába menekíteni kultúránkat, anyanyelvünket. Kányádi Sándor gyönyörű sorait Stelczner Britta és Pap Evelyn téglásbeli diákok tolmácsolták. Majd az élni akarás jeleként léptek színpadra Ciceri Attila vezetésével a dévai Szent Ferenc Alapítvány Margaréta tánccsoportjának fiataljai, és a Téglás harmadikosai, akik vidám Márton-napi gyermekjátékkal bontottak reménységet a szívekben. – Erdély ma is a csodák földje, ahol mindig vannak álmodók, akik maradandót akarnak építeni – fogalmazott Csatlós Erzsébet szóra kérve Winkler Gyula EP-képviselőt. A felszólaló örömmel nyugtázta, hogy a négy évvel ezelőtt első ízben Déván megrendezett Magyar Szórvány Napjáról ma már Kárpát–medence-szerte megemlékeznek, és idén november elején a Magyar Országgyűlés is hivatalos ünneppé nyilvánította. – Nem csupán ünnep, illetve történelmi nagyjaink előtti főhajtási alkalom ez a nap, hanem lehetőség arra, hogy a szórványban élő közösségek felé irányítsuk a figyelmet és közös erővel dolgozzunk ki olyan cselekvési terveket, melyek megmaradásunkat szolgálják, és melyek az elmúlt négy év során már eredményeket hoztak. Idén Temesváron november 15-én kiértékeljük és új alapokra helyezzük ezeket – fogalmazott az EP képviselő.
A rendezvényt a Téglás Gábor Elméleti Líceum kórusának előadása zárta. A még friss és ropogós iskolahimnusz felcsendülése előtt azonban Gáspár-Barra Áron középiskolás diák Reményik Sándor Eredj ha tudsz c. versét tolmácsolva biztatott itthonmaradásra, kitartásra, küzdelemre. Majd felcsendült a diákok körében egyre népszerűbbé váló Téglás-himnusz: Ez a várunk, ide járunk, /Az a vágyunk, hogy helytálljunk, /Ne maradj hát te se távol, /Déván vár a Téglás Gábor!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 17.

Líra és honismeret (Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön)
A veszprémi Lőwey Lilla bölcsész-történész előadóval és albumszerkesztővel, valamint Váradi Péter Pál közismert fotóművésszel találkozhatott maréknyi érdeklődő a sepsiszentgyörgyi evangélikus-lutheránus templomban vasárnap délután.
Líra és honismeret volt a javából a másfél órás esemény. Soós Andrea előadóművész Dsida Jenő legszebb verseit mutatta be, Váradi Péter Pál pedig Dsida szatmári és kolozsvári éveit a vetített és közismerten brilliáns felvételein. A Tamási Áront, Áprily Lajost, Nyirő Józsefet és Reményik Sándort bemutató színes albumok után a még nyomdaillatú Dsida-kötetet, a Magyar Zsoltár alcíműt dedikálták a szerzők.
Keleti-Kárpátok 1. Kárpát-Kanyar – Szórványmagyarság, olvashattuk a kettős szerkesztésű kötet címét, éppen a magyar szórvány napján, amikor a magyar nyelvterület ezen vidékei gondjainak-örömeinek zuhataga érkezett mihozzánk mindenfelől az éter hullámain. Háromszék keleti határhegyei is lencsevégre kerültek már – tudtuk meg a Sepsiszentgyörgyre érkezett szerkesztőktől – a Keleti-Kárpátok 2. címet viselő albumban, amely az elkövetkező időszakban jelenik majd meg.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. november 17.

„Divatjamúlt” civil felháborodás a Farkas utcában?
Felháborodást váltott ki a kolozsvári magyarok körében, hogy pénteken divatbemutató helyszínéül szolgált a Farkas utcai református templom.
Több közéleti személyiség a Facebook közösségi oldalon adott hangot nemtetszésének. A belvárosi református egyházközség elnöksége tisztázó közleményében elnézést kért mindazoktól, akiket megbotránkoztatott a rendezvény, azonban leszögezik: a templomfelújításra elnyert európai uniós pályázattal azt is vállalták, hogy különböző kulturális rendezvényeknek is helyet biztosítanak.
Hangsúlyozták: az egyházközségnek semmilyen anyagi haszna nem származott a rendezvényből, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros programsorozatot támogatták ily módon. A divatbemutatón Ovidiu Pop és Irina Voinea tervezők őszi-téli kollekcióját mutatta be a ZAIN – Design Expressions.
„Átvert” hívek?
„Ovidiu Pop divattervező »erotikus álma teljesült« azáltal, hogy a Farkas utcai református templomban mutatta be divatkreációit... Úgy érzem, hogy nagyon átvertek!” – kommentálta az esemény hírét a Facebookon Fekete Emőke, a Kolozs megyei közgyűlés korábbi RMDSZ-es alelnöke, aki azt is kijelenti, „bármelyik felekezet templomában kufárkodásnak tartom a divatbemutatót”.
Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke egyenesen szégyenletesnek nevezi az eseményt. „Szégyen! Én szégyellem. Remélem az(ok) is, aki(k) engedélyezték” – írja a politikus. Az egyik kolozsvári hozzászóló a következőképpen értékel: „ami manapság megy a divat terén, az már sajnos több, mint paráznaság. Mindenesetre nem templomunkba való egy divatbemutató.” Mások Reményik Sándor Templom és iskola című versével szólítanak az istenháza védelmére.
Ha valaki bekopog, beengedik
A kolozsvár-belvárosi református egyházközség elnöksége közleményben reagált a felháborodott megjegyzésekre. „Az elnökség mindenekelőtt elnézést kér azoktól, akiket ez az esemény sértett, megbotránkoztatott – meg vagyunk győződve róla, hogy sem a szervezőknek, sem a helyet biztosító elnökségnek nem ez volt a célja. Leszögezzük ugyanakkor, hogy a rendezvény az egyházközség elnökségének jóváhagyásával és az Erdélyi Református Egyházkerület illetékes tanácsosának tudtával jött létre” – áll a kommünikében.
Ennek szerzői arra is felhívják a figyelmet, hogy a nemrég felújított Farkas utcai templom évek óta nemcsak istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak színtere, hanem Kolozsvár kulturális életének egyik meghatározó helyszíne, ahova nemzeti, felekezeti hovatartozástól függetlenül bárkit szívesen látnak. „Augusztus 16-án, amikor a templomot újra megnyitottuk a nagyközönségnek, nyitottságot, befogadást ígértünk” – emlékeztet az elnökség. Az uniós forrásokból korszerűsített istenháza a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt folyamatosan nyitva állt a látogatók előtt, orgonakoncertekkel vonzva a zeneértő közönséget.
Az egyházközség elnöksége fenntartja, hogy a templom továbbra is az imádság és Isten háza, a gyülekezet otthona, de mint fogalmaznak, kötelességüknek tartják, hogy ezt a közkincset megmutassák azoknak, akik ezt értékelik. „Ez egy olyan hajlék, amelybe ha valaki bekopog, és tisztességes szándékkal érkezik, akkor beengedjük. Szeretnénk ezt a teret emberközelivé tenni, hogy a gyülekezet lelkisége legyen az, amely biztosítja, hogy a templom nem lesz oda nem illő rendezvények helyszíne. Hisszük, hogy a mindenkori presbitérium tagjai felelősen őrködnek efelett” – olvasható a közleményben.
A Farkas utcai református templom Kolozsvár híres gótikus műemléke, a kolozsvár-belvárosi református egyházközség temploma. Az egyhajós, kereszthajó nélküli templom hatalmas támpilléreivel, nagy háromszöges oromfalával, erőt és nyugalmat árasztó egyszerűségével, zordon megjelenésével az erdélyi magyar gótika legjellegzetesebb példája. A köztudat az erdélyi református egyház főtemplomának tartja, mivel hagyományosan itt iktatták be a püspököket.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2015. november 26.

Adventi jótékonykodás – mert adni jó!
Karácsonyváró készülődést szervezett a Petrőczy Kata Szidónia Evangélikus Nőszövetség és az RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete az Evangélikus–Lutheránus Püspökség Reményik Sándor Galériájában.
Az érkezőket forró teával és süteményekkel kínálták, minden korosztály lelkesen vetette bele magát a munkába. Az est folyamán kisgyerekek, fiatalok, idősebbek készítették a szebbnél szebb karácsonyi díszeket, amelyek jótékony célt szolgálnak: november 29-én, vasárnap, az egyházközség udvarán zajló adventi vásáron ugyanis eladják őket, hogy a bevételt kolozsvári hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére fordítsák. Az Életfa Családsegítő Egyesület Bóbita játszóházában is adventi koszorú-készítés zajlik november 27-én, pénteken 17 órakor Szabó Kinga és Boda Erika játszóházvezetők irányításával az Életfa-székházban.
(Bakos Magdolna)
Szabadság (Kolozsvár)

2015. november 28.

Új rovattal bővült az udvarhelyi lap
Fiatal tollak színvilága
Csupa dallam, zeneiség az idei harmadik Erdélyi Toll. A székely-udvarhelyi irodalmi és művelődési folyóirat irodalomtörténetnek szentelt első oldalain régi magyar zsoltárok ölelnek körül (Pomogáts Béla: Magyar zsoltárhagyomány), majd áprilys könnyedség, játékosság ragad magával, miközben az összetéveszthetetlen költői világot mélységeiben is bejáró tanulmányt olvassuk (Bertha Zoltán: Az ember dallama. Áprily Lajosról). Az évfordulós megemlékezésben ezúttal Reményik Sándor alakja idéződik fel (Málnási Ferenc: A költő – "a lelkek építésze" és szintén Málnásitól: Anyanyelvünket óvnunk, őriznünk kell! Emlékezés a 125 éve született költőre, az Ige című versére), végül pedig maga a költő is megszólal, újra halljuk a lírai parancsolatot. "…Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,/ Ki borát issza: Élet borát issza…"
A sajtótörténeti rovatban folytatódik Brauch Magdának a Székely Útkereső évtizedét nyomon követő tanulmánya. Ezúttal a 90-es években szerkesztett lap fogadtatását, hazai és külföldi sajtóvisszhangját, felkért szerzőinek viszonyulását, az egyes írásokra érkezett visszajelzéseket ismerheti meg, illetve a Székely Útkereső és az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó szimbiózisát is megértheti az olvasó. A végkövetkeztetés pedig: "A Székely Útkereső tíz éve tehát folytonos küzdelemben telt el, de fenn tudott maradni a meglehetősen mostoha hazai magyar sajtóviszonyok közepette is. Tíz év utáni megszűnése nem kudarc, mivel közvetlenül és folytatólagosan átadja helyét a Székely Útkereső Kiadványok című ismeretterjesztő sorozatnak és a vele párhuzamosan fejlődött és belőle alakult sikeres könyvkiadónak, az Erdélyi Gondolatnak".
A Toll-forgató a Székely Útkereső Antológiából is újra ízelítőt kaphat. Verssel Reményik Sándor (Az álorcás magyar. Bethlen Gábor halálának háromszázadik évfordulójára Makkai Sándornak), Dsida Jenő (Psalmus Hungaricus – részlet), Beke Sándor (Tüntető magnóliák avagy Ima Erdélyországért), Tóth István (Senkiföldjén), Lendvay Éva (Álombeli séta apámmal), Szemlér Ferenc (Szerelem) ajándékozza meg, prózában Kölcsey (Parainesis – részlet), Kozma Mária (Párbe-szédek – részlet) szól hozzá, rövidebb tanulmányt Balázs Gézától (A mai folklórműfajok gyűjtéséről), ismertetőt Németh Júliától (Ötéves az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó), publicisztikai írást Jakobovits Miklóstól (A múzeumokról) talál. Az Anyanyelvünk épségéért rovatban Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című tanulmányát követhetjük tovább, az életművek bemutatásának szentelt oldalakon Kozma László Juhász Gyula költői világát körvonalazó írása folytatódik.
Tizennégy költő múzsája bűvöl, közben öt prózai alkotás, többnyire korábbi Tollakból ismert irodalmi művek soron következő részletei kínálnak pihenőt a szépirodalmi rovatban. Képzőművészet és költészet rokonságáról ezúttal is Kedei Zoltán írásai biztosítanak, a hit üzeneteit pedig Sebestyén Péter prózában (Az Úr városa? I.), Csatáné Bartha Irénke és Péterffy Gyöngyi versben tolmácsolja.
Természetesen legkisebb olvasóiról, hallgatóiról sem feledkezik meg az Erdélyi Toll. A gyermekeknek szóló rovatban Csire Gabriella meseregénye, a Mókus Pali vándorúton folytatódik, ugyanitt P. Buzogány Árpádtól és Márton Károlytól verseket találunk, Beke Sándor pedig tovább építi az Ábécéiskolát.
Talán nem véletlen, hogy az Erdélyi Toll újdonságát az utolsó oldalakon találjuk, úgy, ahogy az igazi meglepetést is az ajándékozás végére szokás hagyni. A tematikáiban és alkotói csapatában is sokszínű lap új rovattal bővült, a tizenéves szárnybontogatóknak teret adó Fiatal tollakkal. Első szerzői Márton Tímea és Szakács Betty, mindketten mesei világukba kalauzolják a gyermek és felnőtt olvasót. Gratulálunk nekik és várjuk a folytatást.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2015. december 8.

25 éves a Lorántffy
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület fennállásának 25. évfordulója alkalmából hívtuk ünnepelni a vásárhelyieket. Sokan elfogadták meghívásunkat, pedig hétköznapot írtunk. Megtisztelt jelenlétével Magyarország csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, dr. Csige Sándor Zoltán is több konzultársával, a polgármesteri hivatal részéről dr. Csegzi Sándor, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Társaság, pedig szépszámú küldöttséggel volt jelen, élén Kerényi Györggyel, a társaság elnökével.
Születésnapi ajándékokat is kaptunk: a közönség sok tapsát, Marosvásárhely polgármesteri hivatalának évfordulós oklevelét a köz hasznára kifejtett tevékenységünkért, Nagy Miklós Kund művészeti író akár érdemszózatként is elkönyvelhető meleg hangú, az egyesületünk tevékenységét méltató beszédét, az EMKE marosvásárhelyi fiókjának díszoklevelét a magyar közösség szolgálatában kifejtett tevékenységünkért, és sok-sok virágot.
Mi sem maradtunk adósok. Ünnepi műsorral készültünk: a Napsugár néptáncegyüttes táncával és a Bekecs táncegyüttes elegáns, palotás táncával bizsergette meg a közönség talpát. Bevontuk az idei rendezvényeinken díjazott diákokat is, így Mezei Zsolt, a paniti Kádár Márton Általános Iskola tanulója, népdalokat énekelt, Szalma Szilárd, a Bolyai iskola diákja Reményik Sándor-verset adott elő, a Művészeti Líceum két diákja, Pethő Rebeka fuvolán és Pethő Csaba gitáron Liber-tangót játszott, és fellépett az operettvetélkedő ifjú nyertese is, Siklódi István. Kilyén Ilka és Kilyén László színművészek műsorvezetése és szavalatai az előadás méltóságteljes hangulatát fokozták. Majd, akikre mindig számíthatunk, és akik nélkül már el sem képzelhető kulturális műsoraink szervezése, Trózner Kincső és dr. Buta Árpád duettjei röpítettek magasba. Végül a hangulatot a Bánk bán opera nagyáriájának előadásával dr. Buta Árpád tette magasztossá. A megemlékező est szerkesztése Kilyén Ilka, az egyesület alelnöke munkájának eredménye.
Visszatekinteni az elmúlt évekre csak megelégedéssel tudunk. Sok munka, kitartás áll az egyesület mögött, amely nem tudott volna 25 éven át megmaradni, ha nincsenek olyan emberek, mint Gellért Márta, aki már az egyesület születésénél ott bábáskodott, az első elnöknők, néhai Kerekes Tóth Erzsébet, aztán Szekeres Erzsébet Katalin, aki most is féltőn figyeli munkánkat, vagy akik menet közben társultak az egyesülethez és váltak kitűnő vezetőkké, mint Incze Vanda, vagy a jelenlegi elnöknőnk, Náznán B. Olga, aki jó szervezőmunkájával összefogja a maroknyi csapatot. Nem hagyhatjuk ki az egyesület tagjait sem.
Ünnepi szónoklatot nem tartottunk, de hálásan köszönjük mindenki segítségét. Talán azért nem volt nehéz ez a 25 év, mert sok jó ember állt mellettünk, akikkel gondjainkat megoszthattuk. Ezért tudunk bizakodon még a jövőbe is nézni!
Köszönjük támogatóinknak, a Maros Megyei Tanácsnak, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak, a Tak Agrozoot Kft.-nek, a médiának, sok vállalkozónak és magánszemélynek, akik vállunkra tették kezüket, vagy hónunk alá nyúltak akkor, amikor szükségünk volt segítségükre, bátorításukra.
Szükségünk lesz továbbra is mindenki bátorítására, pártfogására, jelenlétére, elismerésére, mert így érezzük leginkább, hogy igénylik azt, amit csinálunk, hogy szeretnek minket.
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület nevében
Fogarasiné Bereczki Irma
Népújság (Marosvásárhely)

2015. december 9.

Újabb halk csoda Kisperegen
Örömmel és hálával lépett az adventi időszakba a kisperegi református gyülekezet, mivel az egyházi esztendő utolsó vasárnapján, november 22-én a megújult belsőjű templomban ünnepelhettek.
2014. január 26-án kényszerültek a hívek kivonulni a templomból, annak életveszélyessé minősítése miatt. Az azóta eltelt időszakban Isten kegyelméből új tetőszerkezet új borítással és csatornázással, új mennyezet és új padlózat hirdeti, hogy „rajtunk itt az Úr/ Nagy csoda dolgot mível” (Református énekeskönyv 412. éneke). Ez év őszén pedig, a nagyperegi és nagylaki református egyházközségekkel közösen megnyert pályázat révén, már a teljes templombelső megújulhatott.
A hálaadó istentiszteleten nt. Módi József, az Aradi Református Egyházmegye esperese hirdette Isten igéjét a Józsué 4,4-7 igerész alapján. Köszöntötte a csodákat tapasztaló gyülekezetet nt. Farkas Zsolt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályázati referense, személyi ügyi tanácsos, de igei köszöntőt mondott Kalouszek Jároszláv nagyperegi lévita lelkész és Tóbiás Emőke Piroska pécskai, szemlaki és nagylaki lelkipásztor is. Utóbbiak az érintettek rendjén is, hiszen mind a nagyperegi templom, mind a nagylaki imaház egy-egy épületrészén megújult a tetőborítás. Együtt ünnepeltek tehát a gyülekezetek, a házigazda kisperegi mellett képviseltette magát a nagyperegi és a nagylaki, meghívottként pedig a szentleányfalvi, németszentpéteri és pécskai gyülekezetek küldöttsége.
Kovács Imre jelenlegi és Nagy Sándor leköszönt községi polgármesterek, Kocsik Imre helyi iskolaigazgató, Molnár Csaba mérnök, Bölöni György megyei tanácsos, Venter Miklós egyházmegyei főgondnok sokszori segítségnyújtásuk mellett figyelemmel kísérték a munkálatokat, és az ünnepi alkalmon is jelen voltak.
A gyülekezet gyermekeinek éneke és három pécskai vallásórás szavalata mellett megörvendeztette az egybegyűlteket Kalouszek Valentin kántor orgonajátéka a csaknem 2 évig elnémult, ez alkalommal először megszólaló orgonán. Ugyancsak a hálaadó ünnepre újultak meg a templom két karzatára felvezető lépcsők.
Köszönetet mondunk ezúton is a gyülekezet presbitériumának kitartó munkájukért, a nőszövetségi tagoknak a megszámlálhatatlan alkalommal szorgalmasan elvégzett templomtakarításokért, hogy a munkálatok közben is a templomban tarthattuk az istentiszteleteket és mindenkinek, aki részt vállalt a szeretetvendégség előkészítésében, amivel az ünnepi istentisztelet zárult.
Az idei egyházi év méltó zárásának bizonyult a hálaadó istentisztelet a Maros északi partján fekvő református gyülekezetek számára, ami egyúttal elindított az adventi várakozás útján is. Zárszóként álljon itt egy Reményik Sándor-idézet, ami fellebbenti a fátylat arról, hogyan cselekszik Isten a mindennapjainkban és hogyan élt meg a kisperegi gyülekezet is csodákat:
„Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök”.
Tóbiás Tibor és Emőke lelkipásztorok
Nyugati Jelen (Arad)

2015. december 14.

Hálaadó ünnepélyes szentmise Kisjenőn
Újraszentelték a belülről megújult katolikus templomot
Hitélet rovatunkban jeleztük, hogy a belső felújításon átesett kisjenői katolikus templom megáldására szombaton 16 órától kerül sor.
A 10 pap és egyházi méltóság a feszület nyomában történt ünnepélyes bevonulását követően Molnár Erzsébet óvónő, a Körös-mente Irodalmi Kör tagja nagy átéléssel szavalta el Reményik Sándor Isten című költeményét. Ezt követően ft. Groza Dániel plébános köszöntötte a híveket és a vendégeket, a paptestvéreket, msgr. Johann Dirschl püspöki helynököt, ft. Király Árpád marosi főesperest, arad-ségai plébánost, ft. Szabó Péter kanonokot, zimándújfalui plébánost, illetve a megjelent nt. Pap József erdőhegyi református lelkipásztort és a vele érkezett presbitereket. Megköszönte a vikáriusnak, amiért eleget tett a felkérésének, ami a belülről teljesen felújított templom megáldására, újraszentelésére vonatkozott.
A püspöki helynök örömének adott hangot, amiért belülről ilyen szépen felújított templom ünnepélyes megáldásának, újraszentelésének lehet a részese. A közösen elmondott imát követően megáldotta, illetve ft. Király Árpád főesperes kíséretében újra megszentelte belülről a templomot és a benne lévő híveket.
Szentbeszédében a püspöki helynök az általa rendszeresen követett nyugati hitéletből kiindulva, egyik ottani lelkésznek, a mindenek felett álló szolgálatról tett tanúbizonyságát méltatta. Vagyis egyik szebb napokat is megélt nyugati templomban, ahol a globalizáció és a rosszul értelmezett liberalizmus miatt a hívek teljesen eltávolodtak a templomtól, a szentmisét az üresen álló padoknak tartotta meg, hiszen Isten akkor is a templomban van, ha azt a hívek elhagyták. Annak a reményének adott hangot, hogy a kisjenői katolikus templom számára készült vadonatúj, központi fűtéssel is ellátott padok mindig megtelnek az isteni igét szomjazó hívekkel. Vagyis, az itteni hívek kitartanak nem csupán a templom, hanem az Istenbe vetett hitük mellett is.
Miután együtt magyarul, illetve románul is imádkoztak, ft. Groza Dániel plébános mondott köszönetet a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a városi tanácsnak, amiért 100 ezer lejjel támogatta a felújítási munkálatokat, amelyeket saját erőforrásból, illetve a hívek adományaiból további 30 ezer lejjel toldottak meg. Név szerint köszönetet mondott Gheorghe Burdan polgármesternek, illetve a két magyar tanácsosnak, Bíró Zoltánnak és Pálfi Mátyásnak, amiért mindent megtettek a támogatás elnyeréséért. Ugyanakkor köszönetet mondott az adakozó, illetve az önkéntes munkájukkal közreműködött híveknek is, név szerint megemlítve Mosoni János gondnokot, aki amellett, hogy adakozott, a felújítási munkálatok irányításából, felügyeletéből is jelentős részt vállalt. A felújítás során új padokat rendeltek, amelyekbe radiátort szereltek, de felújították a templomhajóban, valamint a karzaton is a padlócsempét, átfestették a falburkolatot és a falakat. Az elvégzett kiváló munkáért a plébános köszönetet mondott Miclo Şadeţchinek, aki a padlócsempét rakta le és Doru Vlaşnak, aki az új padokat készítette, továbbá Hégely Leventének, aki a központi fűtés beszerelésének a munkáit végezte el.
Ft. Király Árpád marosi főesperes megköszönte ft. Groza Dániel plébánosnak, amiért felvállalta a nagy munka megszervezését, irányítását, illetve mindazoknak, akik adományaikkal vagy a kétkezi munkájukkal járultak hozzá Isten helybeli hajlékának a belső felújításához.
A nemzeti imánkkal végződött hálaadó szertartás végén a plébános a híveket az udvaron adott szeretetvendégségre, míg a vendégeket és a segítőket az ifjúsági ház nagytermében adott vacsorára hívta meg.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2016. január 9.

Baráti ünneplés sok kedves könyvvel
– Százfelé mutatnak útjaink, ünnepeinket is az ezerféle érdek és kötelezettség korlátai közé kell szorítanunk. Vége a ráérős világnak. Ezért aztán nem minden barátunk lehetett ott karácsony másodnapján a hetvenéves Baróthy Ádám és a hatvanöt éves Hadnagy József köszöntésén a marosvásárhelyi várban, Kedei Zoltán tetőtéri új műtermében – válaszolja kérdésemre Bölöni Domokos, aki ezúton is köszöni a művésznek a lehetőséget. – De akik el tudtak jönni, nem bánták meg, mert az ünnepeltek, valamint az Istvánok és Jánosok koccintásos köszöntésén túl voltaképpen könyves találkozássá nemesedett az együttlét. Baróthy Ádám Reményik Sándorról készült rajzából csak keveseknek jutott, de néhányan láthatták a Reményik alapította Pásztortűz című kolozsvári folyóirat néhány régi példányát, amelyekkel megajándékozott a szobrászművész.
Az igazi ajándék azonban Székely Ferenc frissen megjelent beszélgető-könyve volt (Égbe nyúló kapaszkodó. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2015). Sorrendben a harmadik ilyen munkája a szerzőnek, akit immár nyugdíjas könyvtárosként is külön köszönthetünk. Interjúalanyai: Ablonczy László, Baróthy Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös- Szabó Zoltán, Tar Károly.
Székely Ferenc Kolozsvár felől, a Mezőségen át ért Marosvásárhelyre, hogy a két megjelent beszélgetőtársnak, Baróthy Ádámnak és a Debrecenből érkezett Hadnagy Józsefnek "még azon melegében", akár a karácsonyi kalácsot, átnyújthassa a könyvet.
– Ilyenkor, a két ünnep között élmény találkozni azokkal, akik valamiképpen részei voltak a napjainknak. Nem a rokonságra gondolok ezúttal, hanem a barátokra, munkatársakra, jelesen a toll embereire.
– Igen, írókra, költőkre, újságírókra, szerkesztőkre. Ha mód van rá, nem jövünk üres kézzel. Akinek friss kötete van, siet dedikálni a barátainak. Magam így juthattam pár új könyvhöz, kiadványhoz. Hadd említsem a címére nézve talán furcsa, ám annál sokatmondóbb riportkötetet: Nem magyarul magyarok. Riporttábor Óradnán és Randaborbereken, MÚRE 2015, szerzői: Ambrus Attila, Ambrus Melinda, Antal Erika, Bögözi Attila, Deák Gyöngyi, Farkas-Ráduly Melinda, Gáspár Melinda, Gáspár Sándor, Kovács Péter, Maksay Magdolna, Moldován Zenkő, Prózsa Lilla- Zsuzsanna, Rácz Éva, Sarány István, Sarány Orsolya, Szekeres Attila, Szucher Ervin, Vadas Henrietta. Köszönöm Gáspár Sándornak a kedvességét és a szép dedikációt.
Baricz Lajosnak nemrég írtam a Különös karácsony című könyvéről. De ez idáig nem ismertem a zenét szerző Simon Kinga kántornő jegyezte szép képes-kottás kiadványt (Baricz Lajos megzenésített versei. A 20 éves Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa, Marosszentgyörgy, 2014, CD- vel). Baricz Lajos hozott az általa szerkesztett Harangszó című Kolping-újság karácsonyi számából is azoknak, akiket még ott talált. (Hivatali kötelezettségei ellenére is bejött egy szeretetteljes kézfogásra.)
A Nagykenden élő Fülöp Kálmánnak is most jelent meg a harmadik verseskönyve: Harmatcsepp a fény porában (Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2015, a borítón Kedei Zoltán munkája). A szerző nem lehetett közöttünk, de családja segítségével eljuttatott egy-két példányt, mutatóba.
Székely Ferenc nem felejtette otthon az Erdőszentgyörgyi Figyelő ünnepi számát sem, benne számos érdekes írás mellett egy-két marosvásárhelyi vonatkozású szöveggel (Kedeiről, Hadnagyról).
Ráduly János gyengélkedett, mégis gondoskodott némi angyalfiáról: mindjárt három friss könyvet küldött, dedikálva. Az első: Makfalva két régi rovásemléke, a második: Sorok Erdőszentgyörgy régmúltjáról, a harmadik pedig: Jajkiáltások a fehér papíron (1989. július 24 – augusztus 23.) A szerző száz könyvének jegyzéke (1974 – 2015). Mindhárom könyv a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál jelent meg, 2015-ös évjelzettel. Stílszerűen ez utóbbi Ráduly János századik munkája. Beszédes a címe!...
A házigazda művész ajándéka sem maradt el, azoknak, akik még nem részesültek volna a Szivárvány kapuja (Pinokkió-rajzok, Juventus, Marosvásárhely, 2015) című képes-verses könyvecskéből.
– Hangulatos "évzárónk" volt, fejezi be a rövid számvetést Bölöni Domokos. – Barátaink sikereinek jó együtt örülnünk. Nem szeretem a közhelyeket, de itt most még hozzáteszem: az öröm forrása pedig a kölcsönös tisztelet és a szeretet.
Doszlop Imre Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 | 421-450




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék