udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
562
találat
lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 541-562
Névmutató:
Szabó Ödön
2015. január 6.
Tudatosan sorvasztott megyék
A jövedelemadóból származó pénzek 2015-ben érvényes visszaosztási módja a közepes nagyságú megyéket sújtja azért, hogy azok ne lehessenek alternatívái a már most kijelöl, de hivatalosan még nem létező régióközpontoknak - állítja Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő az idei költségvetési törvény vonatkozó kitételéről.
Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő keddi nagyváradi évértékelő sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy eddig a helyi önkormányzatok háromféle módon kaptak pénzt a jövedelemadóból befolyó összegekből: a pénznek egy része eleve az önkormányzatoknál maradt, egy másik részét a megyei tanácstól kapták, a harmadik részt pedig újraosztás útján 80-20 százalékban a közpénzügyi hivataltól, valamint szintén a megyei tanácstól kapták meg főként helyi projektek finanszírozására. A 2015. évi költségvetés ezt a harmadik bevételi forrást eltörölte, és helyette a területi adminisztratív egységeknek egy bevételi határértéket szabott meg, és ha a területi adminisztratív egység bevétele meghaladja a megszabott értéket, akkor nem kap támogatást, ha pedig nem éri el, akkor az állam kiegészíti a bevételeit a felső határban megszabott összegig. Szabó Ödön elmondta, hogy a községek megszabott bevételi határértéke másfél millió lej, a városoké hatmillió lej, a megyei jogú városoké húszmillió lej, a megyei jogú megyeszékhelyeké ötvenmillió lej, a megyéké pedig nyolcvan millió lej. Mivel Nagyvárad bevétele 2013-ban 244 millió lej volt, ezért egy vasat sem fog kapni, és Bihar megye is megközelíti a 80 millió lejt, de más számítások szerint a meg is haladja ezt az összeget, így feltehetőleg idén Bihar sem kap semmit a visszaosztásból. A politikus kifejtette, hogy ez a kitétel számos szempontból aggályos: nem motiválja az adminisztratív területi egységeket, hogy minél hatékonyabban gyűjtsék be az adókat, a támogatáspolitika szempontjából nem veszi figyelembe a helyi sajátosságokat, ugyanakkor ellentmond a decentralizáció elvének, hiszen az idén mindenkinek Bukarestbe kell pénzért mennie. Szabó kifejtette, hogy a megyei tanácsok egyik feladata a megye fejlesztése, csakhogy ezzel az intézkedéssel éppen azt az eszközt veszik ki ezeknek a testületeknek a kezéből amellyel e hatáskörüket el tudnák látni. Ráadásul a törvény egy már megszerzett jogától fosztja meg a megyei tanácsokat, attól a jogtól, hogy támogassák a megyében történő, zajló projekteket. Ez a kitétel továbbá azt feltételezi, hogy ebben az évben minden egyes területi adminisztratív egység uniós finanszírozását a központból, Bukarestből fogják irányítani, holott Szabó Ödön elmondása szerint a minisztériumok sok esetben saját EU-s projektjeiket sem tudják rendesen menedzselni, nem hogy a mintegy ötezer önkormányzat projektjeit képesek legyenek átlátni. Nem utolsósorban pedig ez a jogszabály hátrányosan érinti azokat a közepes nagyságú megyéket – Bihart, Aradot, Szebent, Brassót –, amelyek alternatívát jelenthetnek a már kiszemelt régióközpontokkal szemben, vagyis a kormány ezzel is minimálisra akarja csökkenteni az esélyét annak, hogy a már kiszemelteken kívül más megyék, és megyeszékhelyek régióközpontokká válhassanak. „Éppen akkor akadályozzák ezeket a megyéket a fejlődésben, amikor azok lendületet vennének” - fogalmazott Szabó Ödön, hozzátéve, hogy ennek a kitételnek az elfogadásával a legnagyobb megyék – Temes, Kolozs, Konstanca, Jász – sem kapnának pénzt, viszont ezek akkora megyék, hogy meg sem érzik majd ezt a bevételkiesést. Szabó Ödön megjegyezte továbbá, hogy a kifogásolt kitétel ellen egyedül az RMDSZ szavazott a parlamentben, az összes többi párt elfogadta azt.
Összegzés
Szabó Ödön tavalyi évi parlamenti tevékenységét összegezve elmondta: 2014-ben harminchét törvénytervezet kezdeményezésében vett részt, ezek között vannak olyanok, amelyeket el is fogadott a parlament, mint például azt a törvényt, mely mentesíti a nyugdíjasokat a nekik egy számítási hiba nyomán kiutalt összegek visszafizetésének kötelezettsége alól, illetve az a törvény is, amelyik kimondja, hogy az Alkotói Egyesületek Országos Szövetségének (ANUC) tagszervezetei által működtetett és általuk támogatásra jelölt kulturális folyóiratok fenntartását a kulturális minisztérium költségvetéséből minden évben minimum 4,5 millió lejjel kell finanszírozni. Szabó Ödön elmondta, hogy az elmúlt évben tíz kérdéssel fordult a különböző minisztériumokhoz, legutóbb a megyei közpénfelügyelőségek (ANAF) átszervezése kapcsán, ez utóbbira azonban az illetékes minisztériumtól még nem kapott választ. Ennek az átszervezésnek a kapcsán Szabó Ödön megjegyezte, hogy a megyék hatásköröket veszítenek el, ami a régiókon belüli tovább növeli a fejlődésbeli különbségeket a már kiszemelt, de hivatalosan még nem létező régióközpontok javára.
Polgárőrség
Magyarországi minta alapján romániai polgárőrség felállítását fogja kezdeményezni az idén Szabó Ödön. Mint mondta, a rendőrségnek, és magának az államnak nincs elegendő anyagi forrása ahhoz, hogy a kis falvakban is biztosítani tudja a rendőri jelenlétet, ezeken a településeken tehetne jó szolgálatot az önkéntes alapon megszerveződő polgárőrség. A politikus elárulta, hogy beszélt erről az ötletről a Bihar megyei rendőrség képviselőivel is, akik nagyon jónak találták ezt az elgondolást. Szabó Ödön hangsúlyozta, hogy az országban sok olyan térség van, ahova az állami rendfenntartó hatóságok nem érnek el, ami különösen az elöregedett lakosságú falvakban jelent nagy veszélyt. A polgárőrség az önkéntes tűzoltósághoz hasonló rendszerben működne, tette hozzá. Az önkéntesek nem hordanának lőfegyvert, és kiképzésüket a rendőrség látná el, illetve szolgálat teljesítésük során is szorosan együttműködnének a rendőrséggel. Szabó Ödön végül bejelentette, hogy ugyancsak ebben az évben akarja benyújtani azt a törvénytervezetet is, amely a romániai magyar közösség hivatalos napjává nyilvánítaná március 15-ét. Mint mondta, már több romániai nemzeti közösségnek van a román állam által elismert hivatalos ünnepnapja, és egy ilyen hivatalos elismerés járna a magyarság számára is. Hozzátette, hogy ennek konkrét hozadéka nem lenne, az elismerés csak szimbolikus jelentőséggel bír.
Pap István
erdon.ro2015. január 12.
Új fejezet a huszárhagyomány-őrzésben
Szent Imre szobrának megkoszorúzásával kezdődött, majd a helyi iskolában folytatódott szombaton Hegyközszentimrén a Partiumi Hajdú-Kuruc-Huszár Hagyományőrző Egyesület közgyűlése.
Az évszakhoz képest enyhe, havazás helyett csepergő esőben kezdődött meg szombaton délben Hegyközszentimrén a Partiumi Hajdú-Kuruc-Huszár Hagyományőrző Egyesület közgyűlése, a Szalárd községhez tartozó falu névadója szobrának megkoszorúzásával. Bihar és Hajdú Bihar megyei huszárok álltak díszőrséget a hagyomány szerint a falu határában vadászbalesetben elhunyt Szent Imre herceg mellszobra mellett, melyet a huszáregyesületek képviselői, Szabó Ödön képviselő, továbbá Szalárd és Bihar községek elöljárói koszorúztak meg. A gyűlés az iskola tornatermében folytatódott, ahol az elnökségben helyet foglalók nevében Gellért Gyula ny.esperes, h.őrző vezérezredes köszöntötte a megjelenteket, műsorvezetőként ténykedve a továbbiakban. Nagy Miklós polgármester örömét fejezte ki, hogy sokan és sok helyről eljöttek "erőt meríteni a múltból" a hagyományőrzők közgyűlésére.
Szobor a fejedelemnek
Szabó Ödön beszéde elején elégedetten nyugtázta, hogy Gellért Gyula nyugdíjba vonulása nem jelenti egyben, hogy pontot tett volna hagyományőrző munkája végére is, majd felidézte a Bihar megyei huszárok elmúlt évtizedes történetét, indulva onnan, amikor 10 esztendeje debreceni huszárok érkeztek a március 15-i ünnepségre Nagyváradra, eljutva mára oda, hogy megyénk "exportál" huszárokat "odaáti" eseményekre. Hangsúlyozta a történtek nyomán kialakult személyes, baráti kapcsolatok fontosságát és továbblépésnek minősítette a közgyűlés megtartását. A huszár-események állandó résztvevője, az érköbölkúti Rákóczi Lajos magyartanárhoz méltóan frappánsan kar-, kor, sors- és bajtársait üdvözölte, majd az Erdélynek 5 fejedelmet adott Rákócziak koráról tartott rövid előadást. Bejelentette: az 1707-ben kiadott Székelyhídi Kiáltvány apropóján április 8-án szobrot állítanak a városhoz tartozó Érköbölkúton II.Rákóczi Ferenc fejedelemnek.
Tízéves huszárdiplomácia
Csontos János, a Hajdú Bihar Megyei Lovas- és Huszárhagyományőrző Egyesület elnöke egyebek mellett arról szólt, hogy ez a fajta hagyományőrzés nem olcsó, a "fizetség" pedig 1-2 jó szó, egy meghatott tekintet. Reményét fejezte ki, hogy az Álmosd-Diószeg csata imitációja tovább fog élni, illetve tudatta: idén március 15-re Aradra hivatalosak a Bihar és Hajdú Bihar megyei huszárok, a Szabadságszobor melletti ünnepségre. Szoboszlai Endre, a debreceni egyesület tagja és sajtófelelőse a "huszárdiplomácia" fogalmát járta körül, tapsot kiváltva hozzátéve: "Nekünk könnyű otthon magyarnak lenni, de ide jövünk magyarságot tanulni." A beszédek közben 6 fiatalt vettek fel a Vay Ádám Kurucezred, illetve 6 felnőttet a Gróf Tisza István Huszárezred állományába.
Tervek 2015-re
Gellért Gyula beszámolt a 2014-es tevékenységükről, majd számos tervet felsorjázott 2015-re, amikor Bocskai- és Rákóczi megemlékezések fogják "uralni" a naptárt. A fegyverbemutató objektív okokból elmaradt, a közgyűlés zárása Zatykó Istvánnak, a Szentjobbi Hagyományőrző Huszár Egyesület elnökének osztályrésze volt. Beszédében köszönetet mondott a házigazdáknak, az esemény szervezőinek, majd mindenkit a hagyományok, ezen belül a huszárhagyományok továbbéltetésére buzdított, mely megfogalmazása szerint semmihez nem hasonlítható élményeket rejt. Végezetül Meleg Vilmos színművész (aki maga is h.őrző ezredes) adott elő egy részt "Magyarnak lenni" című versösszeállításából, a Szózat és a Himnusz éneklése után pedig a házigazdák vacsorát tálaltak.
Rencz Csaba
erdon.ro2015. január 21.
Székelyföldön már van önkéntes polgárőrség
Tudomásunk szerint az országban elsőként, és ha minden igaz, egyedülállóként tevékenykedik a Gyergyószentmiklósi Polgárőrég. Azonban ha Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő javaslatára ráharapnak, akkor a közeljövőben hamarosan több kisebb településen is alakulhatnak hasonló szervezetek, magyarországi mintára.
Nem bokszolók, nem birkózók és még csak nem is verekedősek. Egyetlen fegyverük a jelenlét. Védik a közrendet, javítják a közbiztonságot, és összefogják azokat az embereket, akik tevékenyen részt vennének ezen célok elérésben. Lassan két éve, az önkormányzat és a szervezet közötti együttműködési megállapodásnak köszönhetően működik polgárőrség Gyergyószentmiklóson. A látszatja megvan: ez idő alatt nagy mértékben csökkent a bűnözés az elmúlt évben, ez pedig az önkéntesek jelenlétének is köszönhető.
Kiből lesz a polgárőr?
Terepjárós, terepmotoros, lovas és gyalogos járőrözők teljesítenek önkéntes szolgálatot a polgárőrségnél. Segítenek a közterek felügyeletében, a játszótereknél, iskolák környékén, a mezőőrzésben. Rendszeresen egyeztetnek, együttműködnek a csendőrséggel, a helyi rendőrséggel a hatékonyság érdekében. Számuk egyre gyarapszik, a kezdetben jelentkezőknek (84 személy) immár többszöröse csatlakozott a szervezethez, mivel egyre több embernek fontos, hogy rend és békesség legyen a városban, javuljon a biztonságérzet.
gy évben 1289 munkaóra alatt autóval 5466 kilométert tettek meg. A gyalogos polgárőrök 360 órán át járőröztek, hogy megpróbálják megakadályozni a bűncselekményeket és elriasztani terveiktől a rendbontókat. A polgárőrök az őrség működésének másfél éve alatt jelentős hatékonysággal őrizték a terményt a mezőn, rendre utasították a külterületeken szemétkupacok tucatját lerakó lakókat, felvilágosítást tartottak a lakosságnak, takarítási akciót szerveztek, elutasították a környékünkön illegálisan letelepedett erdei gyümölcsöt gyűjtőket, segítettek biztosítani a rendet számos eseményen, városi rendezvényen.
Jó évet zártak
A jónak és a többnek mindig van helye – mondta Bajkó László, a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség alapító tagja, vezetője, a civil szervezet 2014-es évi tevékenységére visszatekintve. Az elmúlt esztendőben a kitűzött célokat nagymértékben sikerült megvalósítaniuk. Több mint ezer munkaórát dolgoztak az önkéntes polgárőrök, közülük 40-en vettek részt aktívan a járőrözésekben, további 11 személy pedig közvetetten támogatta a szervezetet.
„A polgárőrég, mint civil szervezet, jól zárta az évet, amit elterveztünk, sikerült is megtenni. Szabadidejüket nem kímélve önkéntesen jelentkeztek szolgálatra a polgárőrök, áprilistól nagyon sokat voltunk közterületeken, külterületeken. A rendőrég, csendőrség jármű hiányát is próbáltuk ellensúlyozni, hiszen nekik nem áll rendelkezésükre olyan terepjáró, mint amivel mi rendelkezünk. Nagymértében sikerült felszámolni a külterületeken a szeméttelepeket, ezt fizikai munkával tettük. 24 órás telefonszolgálatot tartottunk fenn és egyre nyitottabbak a lakók a bejelentéseket illetően, ami bizalomról tesz bizonyságot”, sorolta a polgárőrség vezetője.
Emellett a szombati piacokon rendfenntartást vállaltak, különböző rendezvényeken is részt vettek, ahol szintén a közbiztonságot felügyelték. Jelen voltak az illegális erdei gyümölcs begyűjtés és kereskedelem visszaszorítását célzó akciókon és figyelemfelkeltő kampányt is folytattak a házalások, betörések és a rablások elkerülése érdekében. A 24 órás telefonszolgálatuk pedig különösképpen eredményesnek bizonyult, hiszen a lakosság olyan észrevételeket, bejelentéseket is tettek, amelyeket bizonyos okoknál fogva az állami szerveknek nem jelentették volna. A gyergyószentmiklósi Polgárőrség jó kapcsolatban van és folyamatosan együttműködik a helyi rendőrséggel és az állami rendőrséggel is.
Elkel még a támogatás
Az anyagi támogatottság kérdésében Bajkó László elmondta, hogy a munkájuk elvégzéséhez szükséges keret a támogatóiknak köszönhetően fedezve van. Legnagyobb anyagi segítséget a közbirtokosságtól kapják, emellett pedig mindig van néhány vállalkozó, aki havi rendszerességgel támogatja a polgárőrséget. Támogatási lehetőség ettől az évtől Hargita Megye Tanácsa részéről is érkezhet.
„Idéntől mi is pályázhatunk támogatásra, ugyanakkor a megyei tanács elnöke arról biztosított, hogy együtt megteremthetnénk az alapjait egész Székelyföldön a polgárőrségnek. Ugyanakkor örömmel vettük tudomásul Szabó Ödön képviselő úr kezdeményezését, remélve, hogy további támogatási lehetőségek is megnyílnak előttünk, mondjuk országos pályázatok formájában, hiszen a hatékony munkához szükség van néhány eszközre, de az önkéntesek fejlesztésére is”, fogalmazott Bajkó László.
Szabó Ödönnek tetszik az elképzelés
Amint az már portálunk hírül adta, Szabó Ödön, Bihar megye parlamenti képviselője törvénytervezetet készít elő, amely a polgárőrök munkáját szabályozza, segíti és utat szab az ilyen jellegű szervezetek működésére. Ezáltal valószínűleg olyan országos finanszírozási és védelmi lehetőségeik is adódnának a polgárőröknek, amelyekben eddig nem volt részük. Ötletének kivitelezéséhez a magyarországi gyakorlatot venné alapul, és a polgárőrség működése többnyire az önkéntes tűzoltókéhoz hasonlítana, azonban nem hagyná figyelmen kívül a gyergyószentmiklósi jól működő mintát sem.
Az országban elsőként Gyergyószentmiklóson létrejött polgárőrség idei célja között a továbbiakban is szerepel rablások és támadások visszaszorítása, a közbiztonság növelése. Az egyesület összefogja a tenni akaró állampolgárokat, igyekszik megteremteni a szervezett és célirányos cselekvés feltételeit és annak társadalmi hátterét a bűnmegelőzés, a bűnözés elleni fellépés, a gyermek- és ifjúságvédelem, a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, a környezetvédelem és a közlekedésbiztonság javítása terén. Tevékenységüket az önkéntesség és a törvényesség jegyében, az emberi jogok tiszteletben tartásával, ellenszolgáltatás nélkül végzik. Bárki lehet polgárőr, Gyergyószentmiklóson a 0755 394 633-as telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen lehet jelentkezni. Amennyiben gyergyói polgárőrök jelenlétére van szüksége, jelezze azt a 0726 123 776-os telefonszámon.
Csibi Márti
maszol.ro2015. január 23.
Az űrlap alja
Nagyváradról a BBC History magazinban
Kormányos László, Péter I Zoltán, Szilágyi Aladár és Szűcs László – négy váradi szerzője van a BBC History folyóirat januári számának, melyet szerdán este mutattak be a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban Papp Gábor főszerkesztő és a szerzők jelenlétében. A megjelenteket Imre Zoltán, a múzeum igazgatója köszöntötte, majd Papp Gáborral és a szerzővel Körössi P. József beszélgetett.
A főszerkesztő többek között elmondta, hogy négy évvel ezelőtti megjelenésük óta Magyarország legolvasottabb történelmi folyóiratává váltak, az általában 17-18 ezer kinyomtatott példányból általában 14-15 ezer elkel. Tartalmuknak felét az angol anyalapból veszik át, azonban nincs tematikai megkötöttségük, az elmúlt 15-16 év anyagából válogathatnak, a lap tartalmának mintegy 30 százaléka magyar történelemmel foglalkozik, a fennmaradó részt magyar szerzők nem magyar vonatkozású anyagai alkotják. Nehéz megtalálniuk az egyensúlyt, hiszen a napi politikai mellett ma Magyarországon a történelem a legmegosztóbb téma egy amúgy is megosztott társadalomban, szögezte le a főszerkesztő, aki azt is hozzátette: büszkék arra, hogy a szakma élvonalába tartozó magyarországi történészek, például Romsics Ignác, Ungváry Krisztián és Ormos Mária nekik írnak.
Szilágyi Aladár írásában a Trianon utáni Nagyváradot ismerteti, mint mondta, az első évek a felocsúdás évei voltak, ugyanakkor gazdag volt Várad élete, a bőség zavarával kellett megküzdeni cikke megírásakor. Szűcs László két egymás mellett létező identitásról ír, arról, hogy szinte megszűnt a kultúrák közötti átjárás. Kormányos László 2008 óta dolgozik Nagyvárad krónikáján, ebből a várhatóan 2016-ban megjelelő könyvből kerültek be szemelvények a folyóiratba, Péter I. Zoltán pedig a város századfordulós életével foglalkozik. Az est végén a szervezők nevében Szabó Ödön képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, és többek között arról is beszélt, fontos lenne Kormányos László munkájának románra való lefordítása, hogy akár forrásként is használhassák azt. A lapszám jövő péntektől kapható az Illyés Gyula könyvesboltban.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)2015. január 23.
Átadták a Magyar Kultúráért-díjakat Nagyváradon
Átadták csütörtök este a nagyváradi színházban a magyar kultúra napján tartott gálaesten a Magyar Kultúráért-díjakat. A rendezvény fővédnöke, Kelemen Hunor szövetségi elnök a kultúra fennmaradásában viselt egyéni felelősségről is beszélt.
"Egy föl nem lapozott könyv pusztán egy papírtömkeleg, egy el nem hangzó dal mindössze hangjegyek sokasága, egy meg nem látogatott múzeum egy üres tér tele tárgyakkal, egy meg nem csodált festmény csupán festék egy vásznon. Minden dolog mértéke az ember" - jelentette ki csütörtök este Nagyváradon Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke, volt kulturális miniszter a magyar kultúra napja alkalmából tartott nagyváradi gálaműsor előtt mondott beszédet, amelyben a kultúra fennmaradásában viselt egyéni felelősség fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, valamennyi nemzet kultúrájának a fennmaradása, gyarapodása közösségi, ugyanakkor egyéni döntések hosszú sorát jelenti.
"A magyar kultúra mértéke, mércéje mi vagyunk, a magyar közösség tagjai, értékeink bennünk születnek meg és válnak élő, átörökíthető, fennmaradó értékekké" – jelentette ki.
Az RMDSZ elnöke szólt arról is, hogy az erdélyi magyaroknak közösségként és egyénként is kötelességük, küldetésük megőrizni, a hétköznapok részévé tenni mindazt, amit nemzettársaik, elődeik vagy kortársaik létrehoztak a kultúra bármely területén. Hozzátette, hogy nagyobb érdeklődéssel, figyelemmel, érzékenységgel és tudással kellene közeledni az értékekhez. "Ez a hozzáállás kizárólag rajtunk múlik. Senki nem diktálhatja ezt kívülről, nem határozhatja meg azt, hogy a kulturális javainkat mekkora értéktudattal építsük be az életünkbe" - hangoztatta.
Kelemen Hunor azt is elmondta, hogy a romániai kommunista diktatúra 25 évvel ezelőtti megbukása után az erdélyi magyarság társadalmi és kulturális téren is újjászületett. Hozzátette, az RMDSZ munkájában mindig kiemelt helyen állt az oktatás és a kultúra, hiszen ezek az identitás megőrzésének fontos elemei. Azt is megjegyezte, hogy az erdélyi magyar közösség számára az értékmegőrzés mellett az értékteremtés is fontos. Az erdélyi magyar alkotók jelentős művekkel gazdagították az egyetemes magyar kultúrát.
Kelemen Hunor után Muraközi István, a rendezvénysorozat védnöke, Berettyóújfalu polgármestere mondott beszédet. „A világ egyre jobban hasonlít egy nagyáruházhoz, ahol egy hatosért megkapni mindent, ami az élvezetre vágyó tömeg napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti” – mondta az elöljáró, aki ennek a veszélyeire is felhívta a figyelmet a beszédében.
A polgármester szerint Magyarországot és a magyarságot sokszorosan megviselték az évszázadok. „A Kárpát-medencében töltött bő 1100 esztendőt sokszor idegen ajkú uralom alatt töltöttük, ugyanakkor a gazdasági és politikai döntések sok nemzetiséget is beengedtek vagy hoztak az országba, ami egy sokszínű, gazdag kultúrát eredményezett” – jelentette ki Muraközi István, aki beszédét a Himnusz kezdő szavaival zárta.
A beszédek után Biró Rozália szenátor és Kelemen Hunor adta át a Magyar Kultúráért emlékplaketteket, díjakat és életműdíjakat. A díjazottak laudációit Szabó Ödön képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke olvasta fel.
Emlékplakettet vehetett át Szabó Amália, a belényesújlaki Rezgő Néptánccsoport vezetője, Brúgós Sándor Csaba néptáncos, a Nagyvárad táncegyüttes tagja és Csorba Sándor érsemjéni muzeológus. A díjakat Gali Teréz nagyszalontai énekes, az X-faktor győztes Tóth Andrea (akinek távollétében szülei vették át a díjat) és Monica Molnar énektanár (Tóth Andrea és a Megasztár-győztes Tolvai Renáta is a tanítványa volt) kapta meg.
Életműdíjban Budaházy István főgyógyszerész és Dérer Ferenc újságíró részesült, a Jakobovits Miklós-díjat az Amerikai Egyesült Államokban élő Gerendi Anikó kapta, aki azt egy későbbi időpontban veszi majd át.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro2015. február 6.
Radikális nacionalizmussal vádolták Szabó Ödönt
Azon melegében válaszolt pénteken délelőtt Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő Cristian Bodea, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Bihar megyei szenátora vádjaira, ugyanis a két politikus egy óra eltéréssel tartott külön-külön sajtótájékoztatót.
A liberális szenátor radikális nacionalistának nevezte Szabó Ödönt, és a képviselőt okolta amiatt, hogy Bihar megyében elakadtak a PNL-RMDSZ tárgyalások. Bodea olvasatában az „úgynevezett” tárgyalás nem is volt valódi tárgyalás, az RMDSZ-eseknek el kellett volna fogadniuk a nagyváradi alpolgármesteri tisztséget, és megszavazniuk Ioan Mang Szociáldemokrata Párti (PSD) megyei tanácsi alelnök lecserélését egy liberális alelnökre.
Bodea „hallomásból" úgy tudja, hogy Szabó Ödön Radikális nacionalista követelésekkel állt elő, például azzal, hogy a nagyváradi polgármesteri hivatalban és a megyei tanácsnál az alkalmazottak egyharmada magyar legyen, illetve azzal, hogy a nagyváradi terelőutat Hegyközpályi felé építsék meg.
A liberális politikus azt mondta, hogy a megye északnyugati részén élnek a magyarok, mindazonáltal az RMDSZ-nek gazdasági érdekeket kellene figyelembe vennie a beruházásoknál. Bodea szerint valójában Szabó Ödönék tisztségében akarják tartani a szociáldemokrata alelnököt, holott meg kellene érteniük, hogy a pénz nem a kormánytól jön a megyébe, hanem az uniós pályázatok nyomán. A szenátor egyébként elismerte: nem látott semmilyen dokumentumot, csak „hallott” dolgokat a pártja berkeiben a tárgyalásokról.
Bodea ismert a magyarellenességéről
Jelen pillanatban az egyetlen bizonyítottan szélsőséges politikus a megyében Cristian Bodea, akit az Országos Diszkriminációellenes Tanács figyelmezetésben részesített magyarellenes kijelentései miatt – mondta Szabó Ödön, miután idézték neki a liberális szenátor szavait. „Bodea talán frusztrációból ismételgeti a magyarellenes kijelentéseket” – tette hozzá a képviselő.
Az RMDSZ-PNL tárgyalásairól elmondta: nem nyilatkozik az egyeztetés részleteiről, az RMDSZ részéről ugyanis eddig sem nyilatkoztak és nem is szivárogtattak erről a sajtónak. Szabó Ödön a liberális szenátort a „bihari politika Elena Udreájának” nevezte. Mint mondta, nem tarja helyesnek, hogy olyan ember akarja megmondani, miként képviselje a saját közösségét, aki maga is diszkriminál. Hozzátette: egy érdekképviseleti szervezet nevében elvekről is egyeztetni kell, nem csak tisztségekről.
A sajtótájékoztatón egyébként jó hírt jelentett be Szabó Ödön: A Hivatalos Közlöny 2015/83-as számában megjelentek a 2014/126. számú törvény módosításának alkalmazási normái, így mindazok, akik a gyermeknevelési támogatás mellet jövedelemre tettek szert és felszólítást kaptak a segély visszafizetésére, kérelmezhetik a felmentést a befizetési kötelezettség alól, abban az esetben pedig, ha már fizettek, visszaigényelhetik a pénzt. Bihar megyében több mint ezer, országosan több tízezer érintettje van a módosításnak. Bihar megyében a szükséges típuskérvényt igényelhetik személyesen az RMDSZ megyei székházába, a [email protected] emailcímen és a 0259/432-884-es telefonszámon.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro2015. február 7.
Stratégiai terv készül a magyar közoktatás jövőjéért
„Az egyre növekvő társadalmi mobilitást és a kedvezőtlen demográfiai mutatókat figyelembe véve kell megfontolt döntéseket hoznunk a magyar nyelvű közoktatás terén. Egy átfogó stratégia kidolgozása pedig lehetetlen az oktatási szakmai szervezet és a pedagógusok bevonása nélkül" – fogalmazott Kelemen Hunor szombaton Szatmárnémetiben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének vándorgyűlésén, amelyen az ország valamennyi régiójának oktatói, szaktanfelügyelői vettek részt.
Hozzátette: "Az önök segítségével szeretnénk meghatározni azt az irányt, amelyben oktatásunknak haladnia kell a következő évtizedben. Ezt az együtt megfogalmazott álláspontot képviseli majd az RMDSZ az önkormányzatokban, a parlamentben, oktatási államtitkárunk révén pedig a tanügyi tárcánál”.
A szövetségi elnök szerint az oktatási szakemberek és a politikum között eddig is dinamikus volt a viszony, az együttműködést azonban a következő évtizedre vonatkozó szükséges intézkedések előkészítése tekintetében szorosabbá kell tenni.
„Egymásrautaltságunk egyértelmű, hiszen a politikusok nem értenek mindenhez, a döntések hátterének megteremtéséhez a szakemberek segítsége kell. Közös célunk az, hogy a gyerekeknek, akik magyarul szeretnének tanulni – reméljük, egyre többen –, lehetőségük legyen erre az oktatás valamennyi szintjén” – tette hozzá Kelemen Hunor, aki ismertette azt a másfél éve tartó munkafolyamatot, amelynek keretében az RMDSZ illetékes tisztségviselői szociológusokkal, demográfiai és oktatási szakértőkkel régiókra, településekre való lebontásban megrajzolták azt a helyzetképet, amely alapként szolgál a Szövetség hosszú távú oktatási stratégiájához.
A GDP hat százalékát oktatásra kell fordítani
„Tudjuk, hogy lesznek majd nehéz döntések is, amelyeket meg kell hoznunk, ezeket meg azért kell együtt előkészítenünk, hogy helyes válaszokat találjunk a felmerülő, nagyon különböző problémákra. Át kell tekintenünk, mit végeztünk el eddig, és mi van még hátra, hiszen számunkra a magyar közoktatás továbbra is elsőrendű prioritás” – hangsúlyozta az RMDSZ elnök, és azt is hozzátette: voltak olyan lépések, amelyekben a központi döntéshozók nem konzultáltak a Szövetség képviselőivel, gyakran nem alkalmazzák a hatályos tanügyi törvény előírásait.
„A mi esetünkben súlyos következményekkel jár, ha például az oktatási rendszerbeli leépítések, a költségvetés vagy az átszervezés kérdésében nem kérdeznek meg. Ezeket a visszásságokat korrigálnunk kell. Úgy gondolom, ha azt a munkát, amit eddig végeztünk, folytatni tudjuk, akkor a következő döntéseink is megalapozottak lesznek” – jelentette ki Kelemen Hunor, aki a pedagógusoknak azt is elmondta: az államfővel való találkozón javasolta az oktatás költségvetésének fokozatos növelését, hogy 2019-ben az állami finanszírozás elérje a korábban már tervezett 6 százalékot a bruttó nemzeti össztermékből.
„Annál rosszabb nincs, mint amikor egy újabb tanügyminiszter hivatalba lépésekor sokadszorra más irányú lesz az ország oktatási stratégiája, vagy az éves költségvetés elfogadásakor ismételten átugorják azt a cikkelyt, amely az oktatás támogatásáról szól. Ha ez így folytatódik, akkor jelentős problémáink lesznek a versenyképesség terén, az ország Európa perifériájára szorul” – nehezményezte a szövetségi elnök a hazai közélet mulasztásait.
Egységes stratégiára van szükség
Király András, az RMDSZ oktatási államtitkára szerint egyértelmű, hogy nemcsak a szakmának és a politikumnak kell részt vennie a stratégiai egyeztetésben, hanem az oktatási rendszert működtető szakhatóságnak is, a minisztériumnak.
„Az RMDSZ Főtitkárság által nemrégiben elkészített tanulmány nagy segítségünkre lesz, annál is inkább, hogy a nagyon különböző tapasztalatokat nehéz egyetlen stratégiába belefoglalni. A legkisebb települések problémáit is meg kell vizsgálnunk, mert a mi feladatunk az, hogy oktatásunkat megfelelő mederbe tereljük, olyan döntéseket hozzunk, hogy biztosíthassuk az oktatás minőségét legalább középtávon” – jelentette ki az államtitkár, aki szerint a jelenleg 159 ezer magyar diákot számláló közoktatás csakis közügyként közelíthető meg, amelyet teljes romániai magyar közösségnek figyelemmel kell kísérnie.
Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szerint elérkezett az a pillanat, amikor az oktatás kérdésében érdekelt szakértőknek, intézményeknek, illetve az RMPSZ-nek és az RMDSZ-nek szorosan együtt kell működniük.
„Az RMDSZ oktatásért felelős főtitkár-helyettese, Magyari Tivadar megkeresett bennünket a körvonalazódó oktatási stratégia kapcsán, mi pedig arra köteleztük el magunk, hogy a készülő dokumentum szakmai vetületének a megalkotásában segítünk. Megvizsgáljuk a legkülönfélébb megközelítéséket, helyzeti problémákat, így próbálunk hatékony megoldásokat találni ezekre” – fogalmazott az RMPSZ-elnök, aki az önkormányzatok szerepét és a szülők támogatását is elengedhetetlennek tekinti a magyar oktatás jövőjének megalapozásában, ugyanakkor üdvözölte a diákságot képviselő Magyar Középiskolások Országos Szövetségének jelenlétét a vándorgyűlésen.
A szatmárnémeti tanácsozáson Székely István társadalomszervezésért felelős főtitkár-helyettes, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke az oktatási törvénykezés kronológiáját ismertette, ugyanakkor bemutatta a stratégia létrehozásának értelmezési keretét és a kulturális autonómia oktatási vonatkozásait, Magyari Tivadar oktatásért felelős főtitkár-helyettes pedig arról beszélt a pedagógusoknak, hogy milyen tapasztalatokra, tendenciákra épít az RMDSZ a stratégia megalkotásakor.
Az eseményen jelen voltak a képviselőház oktatási bizottságának RMDSZ-es tagjai, Szabó Ödön Bihar megyei, illetve Kereskényi Gábor Szatmár megyei képviselő, valamint Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke, az RMPSZ országos alelnöke.
maszol.ro2015. február 10.
Újabb szóváltás Cristian Bodea és Szabó Ödön között
Szabó Ödönt okolja az RMDSZ és az Nemzeti Liberális Párt (PNL) Bihar megyei szervezetei közötti együttműködési tárgyalások elhúzódásáért Cristian Bodea.
A korábban már többször magyarellenes megnyilvánulásaival előtérbe került PNL-es szenátor állítása szerint a szövetség megyei ügyvezető elnöke olyan „radikális, nacionalista irányvonalat” erőltet, amelyet ők elfogadhatatlannak tartanak.
Szerinte törvénytelen lenne például, ha a megyei önkormányzat alkalmazottainak 26 százaléka magyar lenne.
„Nem tudom, hogy a jogszabály támogatja-e az etnikai alapon történő alkalmazásokat, vagy pedig Szabó úr a magyar közösség nagy védelmezőjének szerepében akar tetszelegni” – fogalmazott a honatya, hozzátéve, hogy Szabó Ödönnel ellentétben Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke épp a „kiegyensúlyozott politikája” miatt tudott sikeres lenni.
Szabó Ödön ezzel kapcsolatban leszögezte: mostanáig csak az bizonyosodott be, hogy Bodea a szélsőséges. Mint emlékeztetett, a szenátort egy tavalyi kijelentése miatt elmarasztalta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD). „Ilyen körülmények között nincs mit kommentálnom az ő frusztráltságait” – szögezte le a RMDSZ-es képviselő.
Elmondása szerint egyébként Bodea pusztán pletykák alapján nyilatkozott, a tárgyalásokban semmilyen hivatalos szerepe nincs. Ennél többet azonban nem közölt az év vége óta tartó egyezkedésekről, amelyeknek tétje, mint ismeretes, az új többség kialakítása a megyei és a váradi városi tanácsban.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár)2015. február 18.
„Megbélyegeznék” a kultúrát
Nem támogatja az RMDSZ a kultúrára kivetett bélyegilletéket szabályozó törvénytervezetnek a szenátusban hallgatólagosan elfogadott változatát – nyilatkozták lapunknak a szövetség politikusai, akik a tervezet tavalyi beterjesztésekor aláírták a kezdeményezést.
A hazai könyv- és lemezkiadók, a kulturális rendezvényszervezők képviselői szerint a többletadóra vonatkozó új tervezet nagymértékben ellehetetlenítené az amúgy is zsugorodó romániai kulturális és könyvpiacot.
A tavalyi kezdeményezés egyébként az Alkotóegyesületek Országos Szövetségétől származik, és a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Demokrata-Liberális Párt (PDL), a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD), valamint az RMDSZ 84 képviselője és szenátora karolta fel. Az RMDSZ-es honatyák közül Erdei Dolóczki István, Fejér László Ödön, Kelemen Atilla, Kereskényi Gábor, Markó Attila, Seres Dénes, Szabó Ödön parlamenti képviselő és Markó Béla szenátor írta alá a törvénykezdeményezést.
Félrevezették az RMDSZ-eseket az adóemeléssel
A szenátus december közepén hallgatólagosan elfogadta a tervezetet, a képviselőház szakbizottságai pedig a napokban tűzték napirendjükre. A kezdeményezés értelmében 2–5 százalékos bélyegilletékkel emelik a könyvek, színház-, mozi- és koncertjegyek, a múzeumi belépők és az eladott műtárgyak árát, az ebből származó bevételt pedig a különböző alkotói, művészeti szövetségek kapnák meg.
Seres Dénes Szilágy megyei parlamenti képviselő kedden a Krónikának elmondta, nem az RMDSZ-es képviselők kezdeményezték a tervezetet, hanem más alakulatok kérték a támogatásukat a beterjesztéshez, azonban „félrevezették” őket. „Az volt az elképzelés, hogy a jelenleg is létező, a kulturális tevékenységekre kivetett adóról rendelkező jogszabályt úgy módosítják, hogy az így befolyt pénzt visszaosztják a különböző alkotói, művészeti szövetségeknek, például a Romániai Írószövetségnek”– ecsetelte Seres Dénes.
A képviselő szerint utólag derült ki, hogy a módosítás valójában adóemelést jelent, és hogy ezáltal drágulnának a könyvek, a színházi, múzeumi belépők, a koncertjegyek is. Seres hozzátette, az is aggodalomra ad okot, hogy a pénz visszaosztásának módszertana sem elég átlátható. Mint kifejtette, a tervezetben szerepel ugyan, hogy a kulturális tevékenységekre fordítják a bélyegilletékből befolyt adót, de nem egyértelmű, hogy oda adják-e vissza, ahonnan elvették.
„Az ügyben a képviselőház a döntéshozó kamara. A parlamenti vita során kiderül, hogy módosítanak-e a tervezeten, mennyire lesz átlátható és szakszerű a visszaosztás, és a bélyegilleték bevezetése növeli-e a művelődési termékek árát. Ennek alapján foglal majd állást az RMDSZ, hogy támogatja vagy sem a tervezetet” – szögezte le kérdésünkre Seres Dénes, hangsúlyozva, hogy a drágítást mindenképpen visszautasítják.
Hasonlóképpen nyilatkozott lapunknak Fejér László Ödön felsőháromszéki képviselő, aki szintén aláírta a törvénykezdeményezést. Mint a Krónikának kifejtette, semmilyen különadóval nem ért egyet, ebben a formában a tervezetet nem fogja megszavazni az RMDSZ-frakció, és valószínűleg nem lesz akkora támogatottsága, hogy átmenjen a képviselőház plénumán.
Kegyelemdöfés a kultúrának
Az érintett szervezetek képviselői a kultúrának adott kegyelemdöfésként, az Európai Unióban példátlan kezdeményezésként értékelik az irodalmi, filmipari, színházi, zenei, folklór- és képzőművészeti, építészeti és szórakoztatóipari bélyegilletéket szabályozó 1994/35-ös számú törvény jelenlegi formában történő módosítását.
Arra figyelmeztetnek, hogy a tervezet értelmében drágulnának a könyvek és egyéb kulturális termékek, ugyanis míg a hatályos jogszabály szerint az úgynevezett irodalmi bélyeg a könyv vagy az illető kulturális termék eladási árának 0,2 százalékát teszi ki, az új javaslat szerint minden kiadónak kötelező lesz megvennie és rányomtatnia a kiadványokra az állami nyomda által kiadott 1 lejes bélyegeket.
A könyvkiadók úgy vélik, jelentős anyagi terhet róna rájuk az állam, ha a jelenleg érvényben lévő illeték ezentúl kötetenként 1 lejre nőne – egyesek a cigaretta és alkoholtermékek esetében bevezetett jövedéki adóhoz hasonlítják az illetéket. Ráadásul a könyvpiac amúgy is súlyos gondokkal küzd Romániában, az egyre aggasztóbb helyzetet hűen illusztrálja a nemrég megszűnt marosvásárhelyi Mentor Kiadó esete.
Szikszai Ildikó, a kolozsvári Ábel tankönyvkiadó vezetője a Krónika kérdésére elmondta, nagyon megterhelné az amúgy is nehézkesen működő romániai könyvpiacot, ha érvénybe lépne az új tervezet. „Sötét jövőt jósol, annál is inkább, mert eddig is nehezen tudtak fennmaradni a kiadók. Ezzel mi is így vagyunk, és ha ez megvalósul, igencsak megnehezíti a könyvkiadók helyzetét, természetesen a pedagógiai profilú kiadókét is, hiszen ránk is vonatkozna” – fejtette ki Szikszai Ildikó.
A romániai kiadók úgy vélekednek, hogy ha a tervezet ebben a formában érvénybe lép, ellehetetleníti a működésüket, hiszen a kulturális bélyeget előre meg kell vásárolniuk, és semmi biztosítékuk nem lesz arra, hogy a kiadványuk meg is térül. Hétfőn a romániai könyv- és lemezkiadók szövetségének, valamint a rendezvényszervezők egyesületének képviselői a képviselőház kulturális bizottságának liberális elnökével, Gigel Ştirbuval tárgyaltak a tervezetről.
Az elnök a találkozót követően elmondta, a kezdeményezésen csiszolni kell, és jelenlegi szakaszában figyelembe kell venni azokat a javaslatokat és észrevételeket, amelyeket a kulturális szervezetek, kiadók képviselői nyújtottak be a bizottsághoz. „Sok a javítanivaló a kezdeményezésen, hiszen a kulturális területek működését nagymértékben megnehezítené, és az olvasóknak, a kiadóknak kellene megfizetniük az új tervezetben szereplő összeget” – mondta Ştirbu.
Gabriel Liiceanu író, a Humanitas Kiadó vezetője úgy fogalmazott: csak Romániában létezik kulturális bélyegilleték, Európában ismeretlen ez a gyakorlat, szerinte az új törvénytervezet morális és jogi tekintetben is több sebből vérzik.
Krónika (Kolozsvár)2015. március 2.
Mártírtelepülések a Körös-völgyben
A szenátus jogi bizottsága rábólintott arra az RMDSZ kezdeményezésre, amely alapján két Bihar megyei települést, az egymással szomszédos Köröstárkányt és Kisnyégerfalvát mártírtelepüléssé nyilvánítják.
A törvénytervezetet előterjesztő Szabó Ödön képviselő a Krónikának rámutatott, ezek után várhatóan a szenátus is jóváhagyja „a történelmi korrekciónak szánt javaslatot”, és ez „pozitív jelzés lehet a döntő testületnek számító képviselőház tagjai számára is”.
Az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke azt is hozzátette, a javaslatot tavaly április végén, épp a román csapatok bevonulásának 95. évfordulója alkalmával terjesztette elő. Ismert ugyanis, hogy ennek a Fekete-Körös-völgyi magyar szórványvidéknek a története tragikus események emlékét őrzi abból az időszakból.
Amint arra a törvénytervezet indoklása is emlékeztet, 1919. április 19-én a tárkányiakat a falu református temploma előtti térre hívták azzal az indokkal, hogy ott tájékoztatják őket a megváltozott politikai helyzet közéleti hatásairól, csakhogy amikor a lakosság összegyűlt, a férfiakat külön csoportba terelték és lemészárolták őket. A megfélemlítésnek szánt akcióban 91 ártatlan civil veszítette életét
Ezt követően a kisnyégerfalvi lakosok egy részét rendelték a templom elé az áldozatokat elhantolni, de a nagyszombati történésekhez hasonlóan őket is lemészárolták. A tragikus eseményeket fosztogatás követte, 204 gyermek árván, 33 nő pedig özvegyen maradt. 1999-ben emlékművet állítottak Tárkányban az áldozatok tiszteletére.
A Friss Újságnak nyilatkozó Pataki Csaba szerint a mártírtelepüléssé nyilvánítás precedensértékű lehet, a pozitív jogi elbírálás pedig a román állam érettségének, az etnikai alapú diszkrimináció enyhülésének lehet biztos jele.
Szabó Ödön ugyancsak optimista a kezdeményezés sikerét illetően, de egyelőre szeretné kivárni, amíg jogerőre lép a tervezet. Mind lapunknak elmondta, jelen pillanatban két lehetőség áll fenn: vagy 45 napon belül megszavazza a plénum, vagy pedig hallgatólagos elfogadással kerül át a képviselők asztalára.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)2015. március 2.
Egy fáradságos út látványos eredménye"
A bihardiószegi Zichy kastély részleges renoválását, és az abban kialakított információs és interaktív kiállítóközpont létrehozását is magába foglaló projekt zárókonferenciáját tartották pénteken délben.
A bihardiószegi Zichy kastély renoválásának megkezdéséről annak idején beszámoltunk. Akkor Mados Attila polgármester jórészt még tervek szintjén beszélt arról, amit pénteken délben már az érdeklődők és a meghívottak elé tárhatott: elkészült az épület részleges felújítása, miközben a teljes tetőzetet rendbe tették, megóvva a többi épületrészt is a további romlástól. Mintegy 400 éves a kastély és az eredetileg kisebbnek épült ingatlan első 300 évében folyamatosan fejlődött, hogy aztán az utóbbi közel 100-ban olyan szinten lett "gazdátlan", hogy az összedőlés fenyegette.
Ötletes megoldással
Az elöljáró reményét fejelte ki, hogy az épület "megtelik élettel", és köszönetet mondott a határok feletti projektben közreműködőknek. Utóbbiak sorába tartozik Szabó Ödön képviselő, aki "adminisztrációs fronton" segédkezett. A politikus megfogalmazásában "ötletes módon" kellett megtalálni a megoldást, a további rendbetételhez pedig figyelmeztetett: indul az újabb pályázati időszak. A most lezárt pályázatban a Hortobágyi Nemzeti Park, a Milvus Transilvania Vest Egyesület és Kokad község voltak a partnerek. Utóbbi polgármestere, Ozsváth István köszönte meg az együttműködést, elmondva, hogy oldalukon az úgynevezett Daru-láphoz készült út, turistalátványosságot téve elérhetővé.
Festmények, tárgyak
Szabó József helytörténész mutatta be "egy fáradságos út látványos eredményét", vagyis magát az Érmellék-múzeumot, amiben 72 "leltári tárgy" van. Hosszan sorolhatta azok neveit, akik a geológiai és térképészeti részt létrehozták, fényképekkel továbbá eredeti halászati és borászati tárgyakkal vagy azok reprodukcióival, a magyarázó szövegek lefordításával járultak hozzá a kiállításhoz, melynek két termében tárlókat is látni, illetve egyikben körkép-szerű festmény idézi az érintetlen tájat, hozzá békabrekegés, madárdal társul. Az esemény zárásaként egy 45 perces, az Érmellékről készült filmet lehetett megtekinteni.
A könyvtár is költözik
Kérdésünkre Mados Attila elmondta: a rendbe tett épületrészben saját pénzből alakítottak még ki helyet az iskolai és a községi könyvtárnak. Ezek költöztetése folyamatban van, amint befejezték és kinyitott, a tékáéval azonos órarend szerint lesz látogatható a múzeum. Az épület további javítására újabb pályázatokból remélnek pénzt, abban egyrészt újabb, a régió nemzetiségeit, kisebbségeit bemutató múzeum, illetve egy helyi termelőket, termékeket bemutató kiállítás kapna helyet.
Rencz Csaba
erdon.ro2015. március 2.
Aláírásgyűjtés egy új Szent László szoborért
Az interneten szerveződő nagyváradi civilek csoportja aláírásgyűjtésbe kezdett egy új Szent László szobor elkészítése és a váradi főtéren való elhelyezése érdekében. Az EMNT és az EMNP máris felkarolta az ügyet, az RMDSZ még kivár.
Hétfőn délben a nagyváradi Szent László, pontosabban Sf. Ladislau utca nagyvárad-réti református templom felőli sarkán tartott sajtótájékoztató keretében hirdették meg az aláírás-gyűjtési akciót, melynek célja támogatókat gyűjteni a váradiak körében arra, hogy a város közpénzből készíttessen el egy Szent László szobrot, majd helyezze el azt az egykor róla elnevezett főtérre. Sztuflák Gyula, az interneten szervezett civil csoport kezdeményezője az aláírásgyűjtési akcióról szólva elmondta: „A római-katolikus püspökség február elején egy beadvánnyal fordult a polgármesteri hivatalhoz, amiben felajánlotta, hogy a bazilika oldalán található kicsi barokk kőszobrot állítsák fel a főtéren. Mi egy közösségi portálon elindítottunk egy civil szerveződést, és egy közvélemény kutatást is végeztünk, aminek nagyon világosan látszik az eredménye: a váradiak kilencven százaléka a régi bronz szobor mellett áll ki, de mivel a katolikus püspökség elzárkózott, hogy ezt a főtéren állítsák fel, ezért jutottunk ehhez a javaslathoz, hogy egy teljesen új szobrot készíttessen el közpénzből a város, amit majd a felújított Szent László térre helyeznének el az az ott felállítandó három másik szoborral együtt. Ehhez kérjük a váradiak támogató aláírását.” Sztuflák Gyula hangsúlyozta, hogy nemzetiségtől és vallási hovatartozástól függetlenül várják szervezetek és magánszemélyek támogatását is. Mint mondta, egy felajánlás máris érkezett: az Olimpiadei utca 40 szám alatt alá lehet írni a támogatói ívet.
4500
„Ugyanakkor megkeresett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is azzal, hogy ők felajánlják azt, hogy a Demoklrácia-központban is alá lehessen írni ezeket az íveket” - mondta Sztuflák Gyula, hozzátéve, hogy megkeresik az ügyben a római katolikus és református egyházat, valamint más esetleges támogató intézményeket is. Kifejtette, hogy minimum 4500 aláírást szeretnének összegyűjteni, ez a szám a váradi magyarságnak mintegy tíz százalékát teszi ki, és ennyi váradi lakos kívánságát már nem hagyhatja figyelmen kívül a városvezetés. Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a hónap végéig gyűjtenék az aláírásokat, ezt követően az íveket benyújtják a polgármesteri hivatalhoz. A Szent László szobor esetleges leendő helyszínére vonatkozó kérdésünkre válaszolva Sztuflák Gyula elmondta, hogy el tudnák fogadni a római katolikus püspökség által szorgalmazott helyszínt is (a Szent László templom és a városháza között), de a civilek részéről van egy másik elképzelés is: a mostani Vitéz Mihály szoborral szemben a Fekete Sas-palota főtéri bejáratánál állítsák fel a szobrot.
Támogatók
A sajtótájékoztatón jelen volt Nagy József Barna az EMNT partiumi régióelnöke és Csomortányi István az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke is. Előbbi hangsúlyozta, hogy ők elsősorban nagyváradi polgárokként egy jó ügy támogatóiként vannak itt, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy annak idején ők kezdeményezték a történelmi magyar utcanevek kihelyezését Várad belvárosában, illetve azt, hogy a Szent László teret nevezzék el ismét a városalapító királyról. „Annak a civil kezdeményezésnek az lett az eredménye, hogy tematizáltuk az utcanevek kérdését, de a politika sajnos tévútra vitte azt az ügyet. De mi nem mondunk le arról sem, hogy a történelmi utcaneveket magyarul is kiírják belvárosban, vagy talán az egész városban.” Csomortányi István a maga során leszögezte: „A néppárt az összes eszközével támogatja az aláírásgyűjtési akciót. „Elfogadjuk a katolikus egyház álláspontját, hogy a bronz Szent László szobrot a bazilika előtt kívánja megtartani. De mivel a főtér felújítása kapcsán felmerült három a román közösséghez köthető szobornak a kihelyezése, azt hiszen az arányosság és a méltányosság jegyében a legkevesebb, ami elvárható, hogy a három román közösséghez köthető új szobor mellé egy új Szent László szobrot is kapjon a város” - fogalmazott Csomortányi. Később Sztuflák Gyula arról tájékoztatott, hogy amennyiben megkapják az engedélyeket, akkor a jövő hét folyamán utcai aláírásgyűjtést is tartanak majd. Sztuflák elárulta azt is, hogy a tegnapi nap során vitt az aláírási ívekből az RMDSZ nagyváradi székházába is, ahol átvették azokat, de azt nem jelentették ki, hogy fognak is aláírásokat gyűjteni, mert mint mondták, még konzultálniuk kell a szervezet vezetőségével, konkrétan Szabó Ödön megyei ügyvezető elnökkel.
Pap István
erdon.ro2015. március 6.
Közös ünneplés előtt tárgyalnának Váradon
Nem zárkózik el az RMDSZ-szel való közös ünnepléstől az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Nagyváradon, de a politikai alakulat vezetői szerint a március 15-ei megemlékezések közös rendezéséhez nem elég a sajtón keresztül feléjük intézett felhívás, a megvalósítás személyes tárgyalást igényel.
Csomortányi István, a párt Bihar megyei szervezetének elnöke csütörtökön közölte, amikor Huszár István alpolgármesteri kinevezését megszavazta a városi tanács, levélben kértek tőle találkozót, hogy a helyi magyarság ügyeit megvitassák.
„Az egyik pont épp az lett volna, hogy idén közösen ünnepeljük meg március 15-ét” – magyarázta. Személyes találkozóra eddig nem kaptak lehetőséget, az újdonsült RMDSZ-es elöljáró csak a sajtón keresztül invitálta meg az EMNP helyi képviselőit a szövetség által szervezett eseményekre. Nagy József Barna, a március 15-ei programot előkészítő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi alelnöke ezt „álságosnak” tarja.
Rámutatott, hogy az EMNP helyi képviselete mellett Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnökeként február 13-án ugyancsak levélben kezdeményezett találkozót Huszárral, és bár az aznapi válasz alapján az alpolgármester erre nyitottnak mutatkozott, a tárgyalásra máig nem került sor.
Csomortányi szerint a legutóbbi választáson a nagyváradi magyarság 30 százalékos támogatottságát megszerző EMNP-t immár nem lehet megkerülni, szimpatizánsaik pedig megérdemelnék, hogy az RMDSZ-képviselet találjon egy időpontot, amikor egyeztethetnek a magyarság problémáiról.
„Mindnyájan azt szeretnénk, ha több ügyben együttműködhetnénk, de megnehezíti, hogy egyesek szögletesen gondolkodnak, hogy még abból is problémát kreálnak, ha valaki EMNP-s golyóstollal írt a sajtótájékoztatójukon. Tüntetően én ma RMDSZ-es tollal jegyzeteltem, mert nekem ez nem okoz problémát, hiszen mi igenis komolyan gondoljuk azt, hogy minden magyar számít” – magyarázta Csomortányi, utalva arra az esetre, amikor az RMDSZ sajtótájékoztatóján Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök rossz néven vette, hogy egy újságíró EMNP-s tollal jegyzetelt.
Az EMNP Bihar megyei vezetője jelezte, küld egy tollat az RMDSZ-nek is, remélve, ezáltal „humorosabbra oldódik” az amúgy szomorú helyzet.
Mindezek ellenére Csomortányi szerint még bármi történhet a március 15-ei ünnepséggel, a megyei elnök ugyanis biztos abban, hogy létezik kompromisszumos megoldás, ám szerinte ehhez először személyes párbeszéd szükségeltetik. „Van egy sor feltétel. Először is olyan ünnepi megemlékezést kellene szervezni, amely politikai fényezéstől mentes. Lehetne kompromisszumot kötni, hogy mindkét fél visszalépjen ettől” – állapította meg a néppártos politikus.
Visszakérik az Olaszi temető eredeti nevét
Három pontból álló beadvánnyal fordult a nagyváradi önkormányzathoz csütörtökön az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete. Ebben két, korábban tanácsi határozattal hatályba lépett döntés megmásítását kérik. Azt szeretnék ugyanis, ha a városvezetés letenne azon szándékáról, hogy Mihály havasalföldi vajda lovasszobrát a róla elnevezett, egykori Olaszi temetőből lett parkba költöztesse, továbbá ismételten felszólították az önkormányzatot arra, hogy a zöldövezet kapja viszsza eredeti nevét, hívják Olaszi kertnek. Beadványuk harmadik pontja a korábban beígért emlékhelyre vonatkozik. Csomortányi István megyei elnök emlékeztetett, 2008 óta többször is kérték, hogy a parkban állítsanak ki egy megemlékezési helyet az ott eltemetettek tiszteletére, hiszen az egykori temető parkosításával az ott nyugvók maradványainak csupán tizedét exhumálták és temették újra, a még mindig ott nyugvók hozzátartozói pedig csak a gyepen tudnak gyertyát gyújtani Mindenszentekkor. Az egykori sírkertet a helyi tanács Ilie Bolojan polgármester kezdeményezésére Mihai Viteazul parkká keresztelte át és jóváhagyta, hogy a vajda Szent László téren álló lovasszobrát is odaköltöztessék. A felújítás alatt álló főtérre Ferdinánd király emlékműve kerülhet, de egy helyi civil csoportosulás jelenleg aláírásokat gyűjt annak érdekében, hogy a városalapító lovagkirályról is készítsenek oda szobrot. A nagyváradi római katolikus püspökség ezzel szemben a már meglévő, Szent Lászlót ábrázoló barokk kőszobor főtéren való felállítását kérte az önkormányzattól.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)2015. március 20.
Vallásoktatási egyezmény magyar egyházfőkkel
A református és az unitárius egyház püspökei aláírták a felekezeti és felekezeti jellegű iskolákra vonatkozó egyezményt a tanügyminiszterrel tegnap Bukarestben. A 2011-ben elfogadott tanügyi törvény értelmében az oktatási szaktárcának egyezményt kell aláírnia a Romániában elismert egyházakkal a vallásoktatásra vonatkozóan, ám 2014 végéig a törvényes előírások csak az ortodox egyház tekintetében valósultak meg. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kiemelte, hogy a megállapodás a szövetség által kezdeményezett tárgyalássorozat után született, és kifejezte reményét, hogy a közeljövőben a többi magyar egyházzal is sikerül rendezni ezt a kapcsolatot.
Az egyezményről Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője, a képviselőház tanügyi szakbizottságának tagja elmondta: „Semmilyen olyan kitétel, amely a többségi egyházra vonatkozik és annak jogosítványát jelöli meg az oktatási hálózatban, nem maradt ki a történelmi egyházainkkal kötött egyezményből. A cél az volt, hogy ne szűkítsék a többségi egyházhoz képest a mi egyházainknak a jogait, és ezt sikerült elérni. (...) A tegnap aláírt protokollum azt az irányt jelzi, amely az egyenlő eljárás elvét érvényesíti.” Hozzátette: az egyezmény közoktatási része arra vonatkozik, hogy miként lehet az oktatási hálózatban a pedagógusi társadalomra egyfajta ajánlási kötelezettséggel hatni, amennyiben ezen iskolákba szeretne egy pedagógus bekerülni. Ezáltal az egyháznak lehetősége van arra, hogy egyfajta felügyeletet biztosítson a vallást oktató pedagógusok felett. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke történelmi jelentőségű lépésnek nevezte az egyezmény aláírását. Úgy véli, hogy azt, amit az állam oktatási intézményei nem tudnak a tanulóknak biztosítani, a felekezeti oktatás kiegészítésként tudja hozzátenni. „A nemzetek egymás melletti békés együttélése, amit egyházi szempontból mi az ökumenében foglalunk össze, csakis akkor lehetséges, ha az ortodox felekezethez tartozók ugyanazt mondják, mint a római katolikusok vagy a protestánsok, neoprotestánsok. Nekünk az a dolgunk, hogy megmutassuk: más metodológia mellett ugyanaz a célunk” – mondotta. „A rendszerváltozás után az egyháznak fő célja volt az iskolahálózat kiépítése, és több mint két évtized után elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amely lehetővé tette, hogy a tanügyi törvény keretében protokollumot írjunk alá. Sok kérdésre kell még választ keresni, de akikkel tárgyaltunk, mindenkiben van egy jó szándék” – nyilatkozta Bálint-Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke az egyezmény aláírását követően, majd hozzátette: az iskola a mindenkori társadalom egyik alappillére, az egyezmény aláírásával kimozdultak a holtpontról, ami az egyháznak biztonságot ad arra, hogy az oktatás terén tovább folytassa tevékenységét. (RMDSZ-tájékoztató)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. március 21.
„Ha ti sikeresek vagytok, az erdélyi magyar közösség is sikeres”
Megkezdődött pénteken a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) vasárnapig tartó tisztújító országos küldöttgyűlése, melynek résztvevőit Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is köszöntötte. A szervet szombaton választ új elnököt. Beszédében Kelemen Hunor hangsúlyozta, a MIÉRT-nek továbbra is a hazai magyar közképviselet utánpótlása legfontosabb bázisának kell lennie. „Ti tudtok segíteni abban, hogy megértsük, melyek a mai huszonévesek elvárásai a közélettől. Igazatok van akkor, amikor türelmetlenek vagytok, gyorsan akarjátok a változást, hiszen a ti életetekről van szó, de azt is meg kell értenetek, hogy fontosak azok az értékek, amelyek mentén a hazai magyar érdekképviselet haladt mindmáig. A magyar ifjúsági mozgalom nem haladhat a radikalizmus irányába, hanem a demokratikus elvek mentén kell megújulást hoznia a közéletben” – jelentette ki.
Köszöntőjében az RMDSZ elnöke azt a közéleti munkát is méltányolta, amelyet az ifjúsági ernyőszervezetből kikerült fiatal politikusok végeztek az elmúlt évtizedben, a jövő évi választási megmérettetésre bátorította a küldöttgyűlés fiatal résztvevőit, ugyanakkor időtállónak nevezte azt a szovátai ajánlást, amelyben az RMDSZ és MIÉRT megfogalmazta partnerségének fő irányvonalait.
Kelemen Hunor a nemzetközi politika legnagyobb kihívásaként az ifjúság megszólítását nevezte meg, és azt hangsúlyozta: leghatékonyabban kortársaik tudják megszólítani azokat a fiatalokat, akik nem tartják fontosnak a közéletet, vagy jogosan elfordultak tőle, mert a számukra fontos ügyeket a politikusoknak nem sikerült megfogalmazniuk.
„Sokan közületek külföldön tanultak, ezt a szakértelmet kell most a közösség szolgálatába állítanotok. A közpolitikák szintjén bővíteni kell a jelenlétetek azokon a szakterületeken, ahol eddig nem voltatok jelen, az érdekképviselet szempontjából, pedig fontos az utánpótlás megerősítése” – tette hozzá a szövetségi elnök, aki a MIÉRT első generációs politikusai között Korodi Attilát említette, aki az RMDSZ környezetvédelmi minisztereként jó munkát végzett az országos közigazgatásban.
A politikus azt mondta: fontos az, hogy az ifjúság ne az anarchia felé irányuljon, mert ez soha nem hozott konstruktív változást. „Az alapvető demokratikus értékeknek meg kell maradniuk a ti alapértékeitek között, hiszen a türelemnek, a párbeszédnek, különösen kisebbségi helyzetben nincs alternatívája. Ha ti ebben sikeresek vagytok, akkor sikeres lesz az erdélyi magyar közösség is. Itthon a változások nem történhetnek meg nélkületek, a ti céljaitokkal ellentétben” – jelentette ki Kelemen Hunor.
„Bátrabb, hangosabb”
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, a MIÉRT első elnöke arról beszélt: nyugodt lélekkel érkezett a nagyváradi küldöttgyűlésre, mert az ifjúsági szervezet elnöki tisztségét két olyan jelölt pályázta meg, aki el tudja látni a hatáskörhöz társuló feladatokat, mindketten tudnak országos diákszervezetben gondolkodni, így jövő héttől egy egységes MIÉRT lát hozzá a további munkához.
Az egykori diákszervezeti elnök elvárásait is megosztotta a hallgatósággal: bátrabb és hangosabb legyen a MIÉRT a hazai közéletben, főként akkor, ha meggyőződése, hogy igaza van, jó értelembe vett hűség jellemezze a tagjaival, partnereivel és tagszervezeteivel való viszonyát, ugyanakkor a szakpolitikák megfogalmazásából is nyomatékosabban vegye ki a részét.
„A MIÉRT két elnökjelöltjének programját olvasva azt tapasztaltam, hogy ezek nem mondanak ellent egymásnak, éppen ellenkezőleg, kiegészítik egymást, és ez így van rendjén. A magam részéről azt ígérhetem meg, hogy bármelyikük is legyen az új elnök, az RMDSZ Főtitkársága és a MIÉRT közös munkáját továbbra is ugyanaz a nyitottság jellemezi” – fogalmazott Kovács Péter.
A nagyváradi küldöttgyűlésen Szabó József nagyváradi önkormányzati képviselő, leköszönő MIÉRT-elnök üdvözölte a résztvevőket, továbbá jelen volt Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere, Cseke Attila szenátor, Szabó Ödön parlamenti képviselő, Bodor László főtitkárhelyettes, a MIÉRT egykori elnöke, Laczikó Enikő államtitkár, valamint a román politikai pártok ifjúsági szervezeteinek elnökei, képviselői.
maszol.ro2015. március 26.
Soviniszta beszólás a nagyváradi kórházban
Súlyos diszkriminációról számolt be az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) alapján a Főtér portál: a nagyváradi gyermekkórház egyik orvosa rászólt a beteg négyéves gyermekét nyugtatgató apára, hogy ne beszéljen magyarul.
A csatorna híradójának az arcát és nevét nem vállaló apa ismertette az incidenst. Elmondta: a nagyváradi gyermekkórház sürgősségi osztályán már egy órája várakoztak négyéves beteg gyermekével, akit többször próbált megnyugtatni, adott pillanatban azonban egy orvos rászólt, hogy ne beszéljen magyarul.
„Nem vagyunk Magyarországon, beszéljen román nyelven" – mondta a beteg kislány édesapjának a doktornő. A fiatal férfi közölte, feljelentést tesz a történtek miatt.
Dr. Ritli László főorvos, a kórház igazgatója az ETV megkeresésére elmondta, hogy kivizsgálják az ügyet, hozzátette ugyanakkor, hogy az intézményre nem jellemző a hasonló viselkedés. „Ha valakinek bántja a fülét egy bizonyos nyelv, az az illetőt minősíti. Sajnos egy orvosi diploma nem garancia arra, hogy valaki intelligens vagy kulturált" – jelentette ki a főorvos.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke a televíziónak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenkinek jogában áll – akár névtelenül is – feljelentést tenni az egészségügyi intézményt működtető nagyváradi önkormányzatnál, ha hasonló sérelem éri.
Mint ismert, a bihari megyeszékhelyen többször összefirkálták már a holnapos költők szoborcsoportját, ugyanakkor boltokban és gyógyszertárakban is rászóltak már vásárlókra, hogy ne beszéljenek magyarul.
Krónika (Kolozsvár)2015. március 28.
Kongresszus előtt ülésezett az SZKT Zilahon
Az SZKT támogatta azt a javaslatot, hogy szűnjön meg a politikai alelnöki tisztség, és a főtitkárságot alakítsák vissza ügyvezető elnökséggé.
Megvitatta szombaton az SZKT az RMDSZ alapszabályához beérkezett módosító javaslatokat. Támogatta azt a javaslatot, hogy szűnjön meg a politikai alelnöki tisztség, és a főtitkárságot alakítsák vissza ügyvezető elnökséggé.
A szövetség áprilisi kongresszusán az SZKT véleményezésével bocsátják majd szavazásra a módosító javaslatokat, és a korábbi kongresszusok tapasztalatai alapján általában azokat fogadják el, amelyeket az SZKT is támogatott.
Kelemen Hunor szövetségi elnök beszédében azt mondta, az áprilisi kongresszus előtt az RMDSZ számára a legnagyobb kihívás, hogy megtalálja azt az irányvonalat, amely a közösség számára azt bizonyítja, hogy megbízhat benne. "Nekünk magunknak is meg kell változnunk ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a támogatottságunk, hogy akkor, amikor – választások előtt – az emberek bizalmát kérjük, ne a társadalomnak azt a jelenlegi kilátástalanságát erősítsük, ami a képviseletet veszélybe sodorhatja. A kongresszus a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy ezeket a jó megoldásokat megtaláljuk" - mondta.
A választási rendszer tervezett módosításával kapcsolatban elmondta, az RMDSZ olyan alternatív küszöböt iktatna be a készülő törvénybe, amely akkor is biztosítaná a regionális pártok parlamenti jelenlétét, ha azok nem lépik át a jelenlegi ötszázalékos küszöböt.
Kelemen a belügyminiszérium tervezett közbiztonsági stratégiájáról is beszélt. Ennek "mögöttes gondolkodását, logikáját aggasztónak és elfogadhatatlannak tartjuk, hiszen az autonómiáért való békés utcai megmozdulásokat veszélyforrásként állítja be. Ez visszafelé mutat az időben, az asszimilációt és a félelmet próbálja erősíteni, száz évvel a gyulafehérvári kiáltvány után közveszélyesnek tekinti azokat a törekvéseket, amelyeket akkor helyénvalónak és természetesnek tekintettek” – mondta. Kelemen hozzátette: az RMDSZ azt kéri a kormánytól, hogy a jelenlegi formájába ne fogadja el ezt a stratégiát, álljon el attól is, hogy ezeket a diszkriminatív és korlátozó rendelkezéseket törvénybe foglalja.
Az RMDSZ hasonlóan aggasztónak minősítette az egyházi visszaszolgáltatások terén történő intézményi vizsgálódást is. „Ez a folyamat a törvényszegés árnyékába helyezi az egyháziakat, akadályozza a visszaszolgáltatást, ezen túl pedig elindíthatja a visszaállamosítást is huszonöt évvel a kommunista rezsim bukása után” – jelentette ki a szövetségi elnök.
Borbély László politikai alelnök az alapszabályzat módosításairól és a teendőkről beszélt. „Az RMDSZ alapszabályzatába 1993 óta nem vittünk be radikális változásokat. Voltak ugyan finomítások, de mindvégig a folytonosság, a következetesség jellemezte elképzeléseinket. És sokáig azt hittük, hogy nincs visszaút, a romániai intézmények megerősödtek, és a jogok, amelyeket a romániai magyarság kivívott magának, nem vonhatók vissza. Most viszont arra ébredünk, hogy vissza akarják venni azokat a területeket, épületeket, amelyeket a romániai magyar közösség jogosan visszakapott. Ha ma kellene a földtörvényről tárgyalni, nem tudom sikerülne-e meggyőzni a többséget arról, hogy a közbirtokosságaink megkapják, ami nekik jár. Tehát nem, hogy nem szabad hátradőlnünk, de meg kell találnunk a módját annak, hogy az Európai Tanács, az Európai Parlament ismét kiemelt figyelmet szenteljen a romániai magyar közösségnek, hiszen látjuk a televíziós műsorokban, egyes pártok politikai programjaiban, hogy ismét összefogni készülnek ellenünk" - mondta el.
Az elkövetkező évekre való felkészülésről Kovács Péter főtitkár elmondta, a szövetségen belüli struktúrák újratervezésről az elmúlt időszakban számos beszélgetést, konzultációt, műhelymunkát szerveztek, amely alapján körbevonalazódik az az irány, amelyen a jövőben haladni szeretne az RMDSZ, a megerősödésért.
"Az az alapszabályzat-módosító javaslat, hogy a Főtitkárságot Ügyvezető Elnökségnek kereszteljük vissza, nem elég, nem ér semmit, ha e mögé nem tudunk tartalmat állítani. Az egyik ilyen új tartalom pedig, a belső kommunikáció megerősítése kell legyen, a szervezetépítés – különös tekintettel a városi szervezetinkre” – sorolta a szövetség prioritásait Kovács Péter, hozzáfűzve, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a politikai tervezésre, és koordinációra, a közpolitikai munkába hangsúlyosabban be kell vonni a szakmai szervezeteket, ugyanakkor kommunikációs szinten is erősítésre van szükség, legyen az média-, közösségi- vagy román nyelvű kommunikáció.
"A társadalomszervezés továbbra is kulcsfontosságú kell maradjon, ugyanakkor a humánerőforrás-managmentet újra kell gondolnunk, valamint a monitoring, a számonkérés, és a tudásátadás folyamatait" – nyomatékosított beszédében a Főtitkárság vezetője.
A további felszólalók között volt Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő, aki az előző napi sikeres négy rétegtalálkozóra utalva elmondta: a szövetség fontosnak tartotta az oktatással, a mezőgazdasággal, az örökségvédelemmel és a vállalkozásokkal kapcsolatos tanácskozások megszervezését, mert munkája során nem csak a máról, hanem a jövőről is gondoskodnia kell, ezáltal megteremtve a megmaradás feltételeit a jövő nemzedék számára.
Cseke Attila parlamenti képviselő a Partium frakció álláspontját ismertette a Kelemen Hunor szövetségi elnök által bemutatott újratervezésről. Rámutatott: az RMDSZ és a választópolgárok közötti kapcsolatot meg kell erősíteni, a problémákra csak a személyes kapcsolattartás lehet válasz.
„Az elmúlt heti, a romániai magyar közösségre nézve sértő, megbélyegző és mondvacsinált veszélyt tartalmazó belügyminisztériumi közvitára bocsátott stratégiát nagyon sok mindennel meg lehet kontrázni, de egy biztos, ez nem felel meg az uniós követelményeknek” – zárta beszédét Cseke.
A választási törvényekről szóló vita eredménye minden bizonnyal meghatározza a 2016-os évet – vezette fel hozzászólását Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki a kérdéskört a szórványközösségek szempontjából elemezte. „Amikor a parlamenti választási törvényről beszélünk, ne feledjük hozzátenni, hogy az RMDSZ három és hét évvel ezelőtt is elmondta, hogy orosz rulettként fog működni. Mindenkinek rossz volt ez a törvény, de mindenekelőtt a szórványközösségeknek volt a leghátrányosabb, ugyanis elvette az esélyt, hogy parlamenti képviselet elérésében reménykedhessenek. Az arányosság elvét, amelyet parlamenti frakcióink is fenntartanak, és a visszaosztási módszert, bár még nem lehet pontosan tudni, hogy fog működni, mi a szórványban nagy bizalommal fogadjuk. Ugyanígy érzünk az önkormányzati választások esetében is, ahol három százalékos választási küszöböt javasoltak képviselőink, örültünk volna, ha ez nemcsak a megyei tanácsokra, hanem a helyi önkormányzatokra is vonatkozna" – fogalmazott.
Utalva Kelemen Hunor brassói nyilatkozatára, mely a szórvány és a tömbmagyarság egységét szorgalmazta, Winkler Gyula, a Szórvány frakció vezetőjeként csatlakozott a korábban felszólaló Cseke Attilához, aki a Partium frakció nevében az erdélyi magyar közösség belső szolidaritásának szükségességéről beszélt. Az EP-képviselő megköszönte a Gazdasági Tanács konzultációját az RMDSZ gazdasági programja kapcsán, mint mondta, jó a program, de két év eltelte után árnyalataiban, prioritásaiban szükség lesz frissítésre. "Infrastruktúra, mezőgazdaság, energia, turizmus területein nem változnak a program hangsúlyai, de plusz árnyalatokat adnak a javaslatok, amelyeket a kongresszusi küldöttek elé terjesztenek" – mondta Winkler Gyula, aki utalt arra is, hogy az új Adótörvénykönyv kapcsán is szükség lesz további konzultációra.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke a Tulipán frakció képviseletében szólalt fel. „Amikor a kongresszusra készülünk, arról is beszélnünk kell, hogy a visszatekintésen túl a tervezésre is időt kell szánni. Talán a legfontosabb dolog, amelyet célként kell megfogalmaznunk: a következő helyhatósági választás alkalmával a Szövetségnek meg kell őriznie azokat a döntéshozatali tisztségeket, ahol jelenleg is tevékenykedik, ugyanakkor újakat kell szereznie ott, ahol az elmúlt időszakban kiszorult” – fogalmazott Szabó Ödön, aki arra is rámutatott: az elmúlt huszonöt évben az önkormányzati választásokon való sikeres szereplés az ezt követő parlamenti helyek megszerzésének biztos alapját jelentette.
Antal Lóránt, a MIÉRT új elnöke az egy héttel ezelőtt zajló országos küldöttgyűlésre reflektált felszólalásában: „a Magyar Ifjúsági Értekezlet küldöttei szinte kétharmados többséggel arra tették le a voksukat, hogy csak együtt tudunk erősek lenni. Igazolódni látszik, hogy nincsenek háborúk a régiók között, csak egy egészséges verseny van, ami fejlődést eredményez.” Hangsúlyozta: Kolozsvár-központú MIÉRT-re van szükség, hiszen a szövetség megyei, területi szervezetei gyakran panaszkodnak arra, hogy sok fiatal kerül úgy egyetemistaként Kolozsvárra, hogy a tanulmányai befejeztével már nem költözik haza, így pedig nehezebben tudják őket az otthoni programokba bevonni. „2014 Romániájában nem csak egy felvetés, hogy a bűnözésellenes szervek bármikor meghurcolhatnak valakit azért, mert kisebbségi jogokról beszél. Baj van a rendszerrel akkor, amikor a szenátusban olyan törvényjavaslattal állnak elő, miszerint büntetni kellene azokat, akik akár az autonómiát mint fogalmat a szájukra veszik” – ismertette Klárik László-Attila szenátor, aki a Székelyföld frakciót képviselte felszólalásában. A szenátor példájával a demokrácia veszélyeztetettségére hívta fel az ülésen jelenlévők figyelmét, ugyanakkor az érdekérvényesítés terén a még hangsúlyosabb fellépésre szólította fel a szövetség politikusait. (rmdsz-tájékoztató, mti)
Tranisndex.ro2015. március 30.
Beolvadásból jeles – díjazott a Minta
A közelmúltban két olyan dolog is történt, amiért az „elkövetők” megérdemlik a Minta Egyesületnek a Beolvadásból jeles díját – számolt be hétfőn csíkszeredai sajtótájékoztatóján Tőke Ervin, a Minta elnöke.
A Minta szégyendíját Kovászna város önkormányzatának magyar tagjai – élükön a polgármesterrel – azért kapták meg, amiért az idei év legnagyobb kulturális tételeként megszavazták, hogy Avram Iancunak állítsanak emlékművet a városban, a nevét viselő iskola udvarán. Thiesz János polgármester Avram Iancu személyi kultuszának ápolásáért részesül az „elismerésben”.
Ugyancsak Beolvadásból jeles díjat ítéltek oda Szabó Ödön és Kiss Sándor Bihar megyei képviselőknek, akik március 15-én, piros-sárga-kék szalaggal ellátott koszorúval „tisztelegtek” a magyar nemzeti ünnepen.
„Sokat gondolkoztunk azon, hogy kerültünk ide, hogy egy székely városban egy olyan személynek állítsanak szobrot, aki felelős a dél-erdélyi magyar közösség kiirtásáért, mintegy ötezer ember lemészárolásáért?” – tette fel a kérdést Tőke Ervin. A Minta elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar közösség által megszavazott képviselők a szabadságharc ünnepén „egy másik elnyomó hatalomnak a jelképével koszorúznak”. Megítélése szerint mindkét esetben vagy a súlyos tudatlanságról van szó, vagy ezek az emberek annyira meg szeretnének felelni a román nemzetállamnak, hogy feladják önazonosságukat és ilyen tettekre vetemednek – summázta a sajtótájékoztató végén Tőke Ervin, aki a nap folyamán postázza az okleveleket.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro2015. március 31.
Ötletbörze a magyar összefogásról
Nem ragadós a marosvásárhelyi hárompárti összefogás példája a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, legalábbis egyelőre. A jövő évi helyhatósági választásokon való együttműködés lehetősége több helyen megragadt az ötlet szintjén.
Egyelőre nehezen elképzelhető a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, hogy marosvásárhelyi mintára összmagyar előválasztást szervezzen, majd ezt követően közös polgármesterjelöltet vagy tanácsosi listát állítson a három magyar politikai alakulat a 2016-os helyhatósági választásokon.
A Krónika megtudta, Brassó kivételével – ahol a 2012-es megmérettetéshez hasonlóan az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ismét közös jelöltállításban gondolkodik – a legtöbb településen továbbra is méregetik egymást, múltbéli sérelmeket emlegetnek az érintett politikai szervezetek képviselői.
Mint kiderült, Szatmárnémetiben még csak nem is körvonalazódik a marosvásárhelyihez hasonló együttműködés, holott a szatmári megyeszékhely esetében az RMDSZ már bejelentette: fő célja a 2012-ben elvesztett polgármesteri szék visszaszerzése lesz. Hegedüs Pál, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezetének elnöke érdeklődésünkre megerősítette: összefogásról még nem esett szó eddig. Úgy véli azonban, a tárgyalásokat az RMDSZ-nek kellene kezdeményeznie, hiszen „lényegében tőlük függ, hogy lesz-e együttműködés".
Az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezetője, Seres Ferenc a téma kapcsán csupán annyit nyilatkozott: pártja országos vezetőségének álláspontját várja az ügyben. Az RMDSZ megyeszékhelyi szervezetének egyébként tetszene a hárompárti együttműködés ötlete, Kereskényi Gábor helyi elnök legalábbis azt mondta a Krónikának, hogy már húsvét után megpróbálnak egyeztetni a néppárt és az MPP képviselőivel.
Azt azonban megjegyezte, bár a polgármesteri szék elvesztése miatt a két kisebb alakulatot nem tehetik felelőssé, annyi valószínűsíthető – hozzáadva az MPP és az EMNP által 2012-ben kapott voksokat az RMDSZ szavazataihoz –, hogy egy városi tanácsosi székkel többet tudhatott volna magáénak a magyar képviselet, ha négy évvel ezelőtt öszszezárnak.
Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök ugyanakkor még szélesebb körű magyar összefogást szeretne: amint lapunknak elmondta, bevonná az együttműködésbe a civil szervezeteket is. Az elnök szerint „az RMDSZ ajtaja nyitva áll, várják a potenciális partnerek jelentkezését".
Leveleznek, egymásra mutogatnak a bihariak
Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnökének összefogásra szólító felvetése óta a partiumi megyében is találgatás tárgyát képezi az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) esetleges összefogása a jövő évi helyhatósági választások kapcsán.
Bár Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos elnöke ezt a szövetség jelenlegi vezetése mellett nem tartja elképzelhetőnek, a néppárt helyi képviselete lát esélyt az RMDSZ-szel való együttműködésre. „Részünkről megvan a szándék az együttműködésre, de például az első lépés az lenne, hogy végre kapjunk egy választ arra a levélre, amelyben hetekkel ezelőtt kértünk találkozót Huszár István RMDSZ-es alpolgármestertől" – szögezte le hétfőn Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke.
Szerinte közös listaállításról kizárólag egy tárgyalássorozat dönthet. „Bár valóban vannak olyan személyek, akikkel problémás lehet az együttműködés, mi a magyarügyet tartjuk szem előtt" – szögezte le. A néppárti vezető lapunknak elmondta, amióta Kiss Sándor az általuk szervezett városi fórumon ad hoc bejelentette a közös jelöltek indításának ötletét, még nem volt alkalmuk személyesen beszélni róla. „Nagyon jó ez, csak meg kell tölteni tartalommal" – fogalmazott Csomortányi. Az EMNP-s politikus szerint azonban számos kérdés felmerül a téma kapcsán.
„Korrupt személyekkel nem tudjuk elképzelni az összefogást" – hangsúlyozta. Hozzátette azonban, az RMDSZ Bihar megyei szervezete „biztosan tud találni olyan jelölteket, akik nem keveredtek gyanúba". „Az elmúlt időszakban megfogalmazott bírálatoktól eltekintve a közösség érdekében sok mindenben egyet tudnánk érteni, és megtalálhatnánk a működőképes képletet" – mondta a Krónikának Csomortányi.
Azzal kapcsolatban, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nagyváradi látogatása alkalmával kijelentette, hogy az EMNP-vel nincs amiről tárgyalniuk, Csomortányi rámutatott, „szerencsére nem Kovács Péter hoz döntéseket Bihar megyében", így nem is tulajdonít sok jelentőséget a nyilatkozatának.
Pedig úgy tűnik, Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei ügyvezető elnöke is hasonló véleményen van, lapunk megkeresésére ugyanis úgy fogalmazott: „a mi esetünkben Tőkés László visszautasította a javaslatunkat a néppárt nevében, arról pedig nem kaptunk hírt, hogy a helyi néppárt elhatárolódott volna Tőkés válaszától". „Ennél részletesebben nem kívánok válaszolni, mert nem hiszek az újságon keresztüli üzengetésben, s különben sem mondanám el a sajtónak, ha tárgyalást terveznék Csomortányival" – tette hozzá a szövetség politikusa.
„Ha elkezdünk izmozni..."
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nem lát fantáziát az összmagyar előválasztás megszervezésében. Mint mondta, hárompárti együttműködésről csak abban az esetben lehet szó, ha a jelöltek vállalják, hogy az RMDSZ színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. Emlékeztetett: Kolozs megyében legutóbb 2004-ben szervezett előválasztást az RMDSZ.
Keizer Róbert, a Kolozs megyei MPP elnöke viszont azt tartaná normálisnak, ha nemcsak Marosvásárhelyen, hanem máshol is szerveznének összmagyar előválasztást. Mint kifejtette, Kolozsváron mindenképp tárgyalni kéne az együttműködésről annak érdekében, hogy a helyi magyarság képviselete ne csökkenjen a városi tanácsban.
„Ha elkezdünk izmozni, hogy ki az erősebb és ki a gyengébb, a magyarság további mandátumokat veszíthet a városi és a megyei tanácsban" – szögezte le Keizer Róbert. Hozzáfűzte: „eljött az ideje, hogy leüljünk tárgyalni, hiszen most nincs kampány, ezért nyugodt körülmények között lehetne stratégiát egyeztetni. Ha minket nem keresnek meg, akkor mi fogjuk kezdeményezni a tárgyalásokat" – ígérte meg a polgári párti politikus.
Soós Sándor, a néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta: még tavaly augusztusban nyílt levelet írt az RMDSZ-nek ez ügyben, de azóta sem kapott választ. Soós úgy véli, Kolozsváron és a megyei tanács esetében közös listát kellene állítaniuk a magyar politikai alakulatoknak. Egyetért abban a polgári párti kollégájával, hogy ideje lenne leülni megbeszélni, hogyan lehetne elkerülni a magyar mandátumok elvesztését.
Mint részletezte: igaz ugyan, hogy a néppárt másfél százaléknál kevesebb szavazatot kapott a legutóbbi választásokon, de ez egy-két magyar mandátummal kevesebbet jelentett a kolozsvári és a megyei tanácsban. Emlékeztetett: az államelnöki választásokon némileg nőtt a néppárt támogatottsága Kolozs megyében. „Meg kell vizsgálnunk, hogy a megye településein hogyan lehet a magyar önkormányzati képviseletet a legjobban megerősíteni, egy-egy mandátum sorsa ugyanis a kisebb településeken gyakran csak 2-3 szavazaton múlik" – mutatott rá Soós Sándor.
„Hozzánk nem érkezett ilyen jellegű megkeresés" – ezt a választ kaptuk Faragó Pétertől, a szövetség Arad megyei szervezetének elnökétől, amikor a helyi szintű együttműködés lehetőségéről kérdeztük. Mint mondta, Arad megyében a néppártnak „csak néhány embere van", az MPP-nek pedig nincs megyei szervezete, így nem valószínű, hogy követni tudják a marosvásárhelyi példát.
Burián Sándor, a néppárt Arad megyei elnöke viszont úgy tudja, az RMDSZ határozottan elzárkózik a közös választási lista állításától. „A 2012-es helyhatósági voksoláson két település esetében merült fel a közös listaállítás ötlete, de a szándék elbukott, mert az RMDSZ csak úgy fogadta volna el a javaslatot, ha a szövetség listáin indulnak a néppártos jelöltek. Ez nyilván nem felelt meg nekünk" – magyarázta Burián. Az RMDSZ egyébként 2012-ben öt községben tudott polgármestert állítani.
Brassóban – ahol a legutóbbi a helyhatósági választásokon példaértékű együttműködést kötött az RMDSZ és az EMNP – egyelőre nem került szóba a közös listaállítás, tudtuk meg Kovács Attilától, az RMDSZ Brassó megyei elnökétől. A politikus azonban közölte: folyamatosan egyeztetnek a helyi magyarságot érintő kérdésekben, s a két alakulat minden bizonnyal közös brassói és megyei önkormányzati képviselői jelöltlistát fog állítani 2016-ban is.
Amint arról beszámoltunk, Marosvásárhelyen közösen szervez előválasztást és közös polgármesterjelöltet indít a három magyar politikai alakulat. A kezdeményezés mindeddig példátlan. Korábban egyébként az is felmerült, hogy az EMNP és az MPP közös jelölteket állít a jövő évi megmérettetésen, a két párt vezetői azonban egyelőre nem tárgyaltak a témáról.
Krónika (Kolozsvár)2015. április 10.
Bakasors: “Hazavágytak ők mindannyian”
Egy sorozat első állomásaként Érmihályfalván nyílt meg csütörtökön a Tanoda Egyesület, a Szacsvay Akadémia és a Bihari Napló közös, Bakasoros című hadtörténeti kiállítása, mely első világháborús relikviákat mutat be.
Mintegy két év időtartalmúra tervezik a szervezők azt hadtörténeti vándorkiállítást, melyet terveik szerint több, mint 30 Bihar megyei helyszínen láthat majd a közönség. A sorozat első állomásaként az érmihályfalvi Dr.Andrássy Ernő Múzeumban nyílt ez meg, ahol Szilágyi Andrea muzeológus köszöntötte a megjelenteket, emlékeztetve, hogy helyi jelleggel már szerveztek hasonlót, majd Szabó Ödönnek adta át a szót. A történész-politikus köszönetet mondott a kiállítás anyagának egybegyűjtéséért a Tanoda Egyesületnek, a nagyváradi Kecse családnak, illetve a Bihari Naplónak, mely a Szacsvay Akadémiával együttműködve vállalta az első világháborúhoz kapcsolódó relikviák gyűjtését, illetve közzétételét. Sokaknak bátorítás volt az értékes tárgyi hagyatékok leporolásához, hogy látták: a BN hasábjain közzéteszik a fotókat, az azokhoz kapcsolódó történeteket, fejtette ki a politikus. Hozzátette: az I. világháború új helyzetet hagyott hátra, melyhez alkalmazkodni kellett, ugyanakkor az eltelt 100 év is folyamatos küzdelem volt, de tájainkon az utóbbi generációk már olyan kivételes helyzetben vannak – ritkaság számba menően a magyar történelmet tekintve -, hogy nem kellett harcba induljanak.
Beszédes tárgyak
Az RMDSZ megyei ügyvezetője közölte, hogy a kiállítást minden magyarok (is) lakta városba, községbe elviszik. Nyakó József helyi polgármester reményei szerint nagy érdeklődés fogja övezni a kiállítást, melyet örömmel fogadtak a városban. Sárközy Zoltán, a Pro Liberta Partium Egyesület elnöke pár szóban felelevenítette a Doberdó vidékére 10 éve kezdődött emléktúrák történetét, majd az azokról készült kutatási naplóból adott példányokat a múzeumnak és a helyi könyvtárnak. A továbbiakban a háborús relikviákat gyűjtő és a jelen kiállítást adminisztráló Kecse család (kiknek pár éve már volt egy hasonló jellegű tárlata Érmihályfalván) került az figyelem fókuszába. Dalma az egész eseményt fényképezőgéppel a kézben dokumentálta, a beszédek között Ákos mondta el Héjjas István: Hozzuk haza című versét (ebből való a címnek választott idézet, s melynek üzenete egy felhívás az áldozatok emlékének őrzésére). Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke pedagógusként fogalmazta meg a történelmi emlékezés fontosságát: gyökereket kell adni a gyerekeknek, hogy tudjanak szárnyalni. Hozzátette, hogy 100 év távlatából mát természetesen nincsenek élő adatközlők, de a hagyatékokból mintegy 200 nagyon “beszédes” tárgy került elő. Ezeket attól függetlenül dolgozták fel, hogy a harcvonal melyik oldalán állt egykori tulajdonosuk, hiszen “a halott katona már nem ellenség”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a gyűjtés tovább folytatódik.
A gyűjtés folytatódik
A továbbiakban Kecse Attila látta el az alkalmi tárlatvezetői feladatot, a nézelődők pedig egyebek mellett fotókat, kitüntetéseket, érdemrendeket, dokumentumokat, rohamsisakokat, töltényhüvelyeket láthattak, egy sarokban “lövészárkot” kerítettek el homokzsákokkal és szögesdróttal. Igen érdekesek a néhai katonák személyes használati tárgyai, különösen például a töltényhüvelyekből készült emléktárgyak. Látható több úgynevezett hadimozsár, melyet a beöntésre szánt rézmozsarak helyett kaptak egykoron a háziasszonyok. A kiállítás április 24-ig látható az érmihályfalvi múzeumba, majd a sorozat folytatásaként először a környező községekbe – Érsemjén, Értarcsa, Érkörtvélyes – kerül, melyeknek képviselői jelen is voltak a minapi megnyitón.
Rencz Csaba
erdon.ro