udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1211
találat
lapozás: 1-30 ... 331-360 | 361-390 | 391-420 ... 1201-1211
Névmutató:
Szent (I.) László /magyar király/
2008. szeptember 17.
Tíz év után először Kovászna megyében gyarapodott a beiskolázott gyermekek száma. Háromszéken szeptember 15-én összesen 39 310 óvodás és iskolás kezdte el az új tanévet, 616-tal többen, mint tavaly, mondta el Keresztély Irma főtanfelügyelő. 1998-ban 46 768 óvodással és diákkal kezdték meg a tanévet. Azóta azonban minden évben mintegy ezer gyerekkel kevesebb volt az oktatási rendszerben. A szakemberek szerint az idei létszámnövekedés azzal magyarázható, hogy sikerült minden gyereket beiskolázni, azokat is, akik az előző években nem jártak egyetlen tanintézetbe sem. Azonban Futásfalván az alacsony gyermeklétszám miatt idéntől megszüntették az V–VIII. osztályos tagozatot. A tucatnyi gyereket minden reggel iskolabusszal beszállítják a községközpont torjai iskolájába. Ugyanez volt a terv a kézdiszárazpataki Ópra Benedek-iskolában is, de a szülők tiltakozása miatt a felső tagozat megszüntetését egy évvel elhalasztotta a tanfelügyelőség. Illés Ildikó Maros megyei helyettes főtanfelügyelő szerint is rendkívül örvendetes, hogy mind az óvodások, mind az elemisek száma növekedett, csökkent viszont az V–VIII. osztályosok, valamint a középiskolások száma. Aggasztó, hogy míg a megye magyarsága 40 százalék körüli, addig a gyerekeknek mindössze 30 százaléka részesül anyanyelvi képzésben. Érezhetően nő a magyar gyermekek száma, a Bihar megyei óvodákban több óvodai csoportot indítottak, tájékoztatott Pető Csilla szaktanfelügyelő. A falvakban az első osztályok elindítása nem jelentett gondot, Nagyváradon azonban már akadtak problémák. Várad-Őssiben három éve nem sikerül első osztályt indítani, és Várad-Velencén a 2-es számú iskolában sincsenek magyar elsősök. „A gyermekek nem fogynak el, csak a szülők inkább belvárosi iskolába hozzák őket, a Szent László Gimnáziumban például két első osztály indult, a George Cosbuc-iskolában három. Nincs lényegi változás a Hargita megyei tanulólétszámban, az idén 58 300 iratkoztak be a megye oktatási intézményeibe. Az óvodába jelentkezők száma nőtt, de csökkent a szakiskolába jelentkezők száma, ecsetelte a helyzetet Bondor István megyei főtanfelügyelő. A szakiskolák évek óta beiskolázási gonddal küszködnek, erősített meg Szakács-Pál István, a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola igazgatója. Három osztályt indítottak, de a tervezett kilencvenes létszámot nem tudták kitölteni, hatvan diákjuk van. Hargita megyében idén 12 400 diák iratkozott elméleti középiskolába, míg szakiskolába mindössze 3300 tanuló, 200-zal kevesebb, mint 2007-ben. /Bálint Eszter, Bíró Blanka, Fried Noémi Lujza, Kovács Csaba, Szucher Ervin: Még utolsó nap is iratkoztak. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./2008. október 6.
Srepler Lóránt, a Szent László Közösségi Ház koordinátora elmondta, Nagykárolyban első alkalommal rendeztek kézműves-találkozót, így ápolva a tradíciót, a hagyományos kézműves-foglalkozásokat. A kézművesek értékesíthették portékájukat. Ezt a rendezvényt szeretnék rendszeressé tenni. /(dobos): Kézműves-találkozó Nagykárolyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 6./2008. október 7.
A magyarországi politikusok nem avatkozhatnak bele a romániai magyarság politizálási módszereibe, hiszen hazatérve nem ők vállalják Romániában elhangzó nyilatkozataik következményeit – szögezte le Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Markó Béla RMDSZ-elnökkel folytatott megbeszélését követően. Szekeres elmondta: pártja nem kíván „kampánytanácsot” adni, ugyanakkor az MSZP néhány fontosabb politikai kérdésben konzultál az RMDSZ-szel, így a két ország közötti együttműködésről, az infrastruktúra fejlesztéséről vagy a nemzeti kultúra megőrzéséről. Emlékezetes, hogy az elmúlt hetekben Nyakó István MSZP-szóvivő a Magyar Ifjúsági Értekezlet püspökfürdői konferenciáján arról beszélt: „ha egy párt szavazásra akarja bírni az embereket, ellenséget kell keresnie, ha nincs, akkor démonizáljon valakit, mert ma már csak ettől mennek el az emberek voksolni”. Az RMDSZ később cáfolta Ujhelyi István MSZP-s képviselő ugyanott elhangzott kijelentését, miszerint ha igényelte, akkor az MSZP sokat segített, mindig mindenben támogatta a szövetséget, viszont a párt azt kérte, hogy erről ne beszéljen a magyar kormánypárt, nehogy kiderüljön Erdélyben a dolog. Nagyváradon idén is együtt emlékeztek a történelmi egyházak, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP), illetve a civil szféra képviselői. A Szent László római katolikus templomban tartott ökumenikus istentiszteleten Csűry István református megbízott püspök, Lőrincz Ottó római katolikus kanonok, Mátyás Attila evangélikus és Buzogány István unitárius lelkész emlékezett a mártírokra. A megemlékezés Nagysándor József vértanú emléktáblájánál folytatódott. „Ha egy nép közös célért küzd, együtt harcol, nemzet lesz, és csuda dolgokat vihet véghez” – emlékezett az október 6-i eseményekre Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor alpolgármester. A megemlékezésen a történelmi egyházak helyi elöljárói mondtak áldást. Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban gyűltek össze, hogy leróják kegyeletüket az aradi hősök előtt. /R. Sz. : Gyásznap és gyászünnep. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./2008. október 10.
Michael Haydn, Wenzel Pichl és Karl Ditters von Dittersdorf – mindhárom zeneszerző élt és alkotott Nagyváradon, tájékoztatott Thurzó Zoltán zongoraművész, aki fellép a nagyapja, Thurzó Sándor helytörténész kezdeményezésére immár ötödik éve megszervezett őszi fesztiválon. A korukban európai hírű művészeket Patachich Ádám akkori nagyváradi katolikus püspök hívta Nagyváradra, ahol a most zajló fesztiválon egy-egy estet szentelnek mindhármuknak. A rendezvény Haydn-esttel kezdődött a bazilikában október 5-én, Pichl-darabokkal folytatódott 8-án a Barátok templomában, az október 19-ére időzített Dittersdorf-koncerten pedig Váradon eddig még nem játszott műveket szólaltatnak meg a Szent László-templomban, ahol Tuduka Oszkár zenetörténész tart bevezetőt. /Egyházzenei fesztivál Váradon. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./2008. október 13.
Koszorúk elhelyezésével tisztelgett a magyar közösség október 12-én Nagyváradon, a Szent László-templom falán elhelyezett emléktáblánál annak a 12 mártírnak emléke előtt, akik 1944. október 12-én életük feláldozásával akadályozták meg a Körös hídjának felrobbantását. A román csapatok bevonulása miatt hivatalosan október 12-ét Nagyvárad napjaként ünneplik, amire az ismeretlen román katona szobrának megkoszorúzásával emlékeztek. Ugyanígy ünnepeltek Kolozsváron is, ahol az Új Jobboldal (Noua Dreapta) szélsőjobboldali szervezet is koszorúzott. /Örömünnep és gyásznap. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./2008. október 17.
Október 21-én a nagyváradi Kiss Stúdió Színház vendégszerepel Nagykárolyban az 1956 – Egy nép kiáltott című színpadi játékkal, a Szent László Közösségi Házban. /Színházi előadás Nagykárolyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 17./2008. október 27.
Az egy főre eső Wass Albert szobormások alapján azt vélné valaki, hogy W. A. a legnagyobb magyar író, írta Sebestyén Mihály. Kifogásolta, mért nem Reményik Sándor, Kemény János, Tamási Áron /szülőfaluján kívül/ szobor készül, továbbá gróf, Bánffy Miklós, Áprily Lajos, Dsida Jenő stb. szobrát készítik el, a cikkíró folyatja az írók felsorolását. Ők „jobb ízlésű, Erdélyhez hűségesebb, egyetemes magyar irodalmat teremtettek”, mondott ítéletet a cikkben. „Miért a maga korában jelentéktelen író-nagyúr túldagasztott utókora?” Miért nincs inkább Kacsó Sándornak kultusza? /Sebestyén Mihály: Szoboröntők között. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ Megjegyzés: Kacsó Sándor dicstelen szerepet játszott a Magyar Népi Szövetség élén! A hiányolt írók közül többnek készült szobra:1995. június 24-én Marosvécsen leleplezték Kemény János író domborművét, Hunyadi László szobrászművész alkotását. 2007. október 27-én felavatták Marossárpatakon Kemény János szobrát, a helybéli Miholcsa József alkotását. Székelyudvarhelyen 1993. május 29-én ünnepélyesen felavatták Tamási Áron mellszobrát. 2003. jún. 13-án Korondon a középiskola előtt felavatták az Erős várunk nékünk az anyanyelv témájú térkompozíciót, Miholcsa József marosvásárhelyi képzőművész monumentális alkotását. Leleplezték azoknak a nagy személyiségeknek féldomborműveit – szám szerint 10 reliefet –, akik anyanyelvünk ápolásáért sokat fáradoztak, köztük a Tamási Áronét is. 2004. szeptember 25-én Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban leleplezték gróf Bánffy Miklós bronzba öntött mellszobrát. Stróbl Alajos művének másolatát. Szatmárnémetiben az egykori Deák téren 1997. május 16-án volt a Dsida Jenő mellszobor felavatása. Baróthi Ádám szobrászművész elmondta, hogy Dsida Jenőnek állítanak emléktáblát, aki hajdanán Abafáján volt házitanító Huszár báró kastélyában. Marosvásárhelyen az Aquaserv vízüzemnél a vízüzem épülete tervezőjének, Kós Károlynak emeltek szobrot. A mellszobor tervét Gyarmathy János és Kiss Levente szobrász készítette. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2001. júl. 3./ Székelyudvarhelyen leleplezték a Vándor székely, Szent László, Hunyadi László, Báthory István, Bethlen Gábor, Fráter György, II. Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Bem József, Bethlen István, Nyírő József, Kós Károly, valamint Csaba királyfi mellszobrát. /Krónika (Kolozsvár), 2004. máj. 24./ 2003. május 16-án leleplezték Kolozsváron, a Báthory István Elméleti Líceum folyosójának falán a Kuncz Aladár írót ábrázoló domborművet, amelyet alkotója, Kő Pál magyarországi szobrászművész ajándékozott az iskolának. 1991. október 13-án Bölönben ünnepélyesen felavatták a falu nagy szülötte, Bölöni Farkas Sándor szobrát, Jecza Péter szobrászművész alkotását. 2004. júl. 8-án felavatták Bölöni Farkas Sándornak a felújított síremlékét a Házsongárdi temetőben. Az obeliszk tetején, a Ledniczky Tamás szobrászművész által Bölöni Farkas Sándorról készített új mellszobor áll, az eredeti, Szathmári Pap Károly által kivitelezett mellszobor ugyanis egy közelmúltbeli viharos időjárás miatt kettétört.2008. november 9.
Az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egysége (ERKNE) Besztercén tartotta IX. fórumát október 20–22. között, amelyen húsz nőszövetség elnöke és küldöttei, valamint tíz lelkivezető pap vett részt. A házigazda, Geréd Péter besztercei főesperes-plébános magyarul és románul üdvözölte a küldötteket. Steli Olga, az ERKNE elnöke felolvasta dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek főpásztori levelét, egyben kimentette magát – hiszen a vatikáni püspöki szinóduson kellett részt vennie. A megjelentek Cegőtelkén, Szent László király kunok és besenyők felett aratott győzelmére emelt emlékműnél részt vettek ökumenikus megemlékezésen. /Szlenka Aranka: Nőszövetségek fóruma Besztercén. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 9./2008. november 15.
A csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó Műterem kismonográfia-sorozatának újabb köteteinek szerzői Márton Árpád illetve Nagy Miklós Kund, akik Major Gizella valamint Bocskay Vince eddigi pályáját mutatták be. A marosvásárhelyi Bernády Házban a két kiadványt ismertették, egyúttal a két művész közös kiállítása is megnyílt. A festőnő mintegy negyedszáz pasztellképe és linómetszete, Bocskay Vince szobrásznak pedig néhány terrakotta kisplasztikája és monumentális köztéri szobrairól készült fotói nyújtottak bepillantást a két művész világába. Bocskay Vince alkotása, Márton Áron püspök hatalmas bronzszobra évek óta elkészült, de a hatósági packázások miatt még mindig nem avathatták fel Kolozsváron a Szent Mihály-templom elé szánt helyén. Az 1989-es fordulat után a szobrászokra újabb feladatok vártak, pótolni kellett a magyar emlékszobrászat komoly hiányait, következtek tehát a megrendelések, a pályázatok, és a Szovátán élő művész, Bocskay Vince válaszolt a kihívásokra. Petőfi, Balcescu, Márton Áron szobormása, Bernády György Marosvásárhelyen, Mikes Kelemen Zágonban, Mikó Imre Sepsiszentgyörgyön, Bod Péter Felsőcsernátonban, Patachich Ádám Kalocsán, Apor Vilmos Gyulán, 1848 és a két világháború emlékműve Kézdivásárhelyen, a Millenniumi oszlop Székelykeresztúron, a Don-kanyar hőseinek emlékműve Marosvásárhelyen és más kiváló monumentális alkotások bizonyítják tehetségét. Legújabb művét, Szent László bronzszobrát Csíkszépvízen avathatják, remélhetőleg a nem távoli jövőben. /(nk): Műteremtől Műteremig. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./2008. november 17.
A nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület november 15-én, szombaton nyolcadik alkalommal szervezett táncház-találkozót. A nagyváradi Kicsi és barátai együttes húzta a talpalávalót a Szent László Közösségi Házban. /Táncház-találkozó Nagykárolyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 17./2008. november 25.
Ellentmondásos, magyarellenességéről hírhedté vált Matica Slovenská szlovák szervezet egykori vezetőjének kívánnak szobrot állítani Nagyváradon a romániai szlovákok. Adrian Miroslav Merka, a Romániai Szlovákok és Csehek Demokrata Szövetségének elnöke, a szlovák kisebbség parlamenti képviselője közölte, Josef Kozácek volt kanonoknak, a Matica Slovenská egykori vezetőjének állítanak szobrot Nagyváradon a római katolikus püspöki palota kertjében. A szobrot november 24-én az Erdélyi Magyar Ifjak tiltakozóakciója mellett adták át a város önkormányzatának. A szoborállítást a szlovák kormány anyagilag is támogatta, az elkészült szobrot a bukaresti szlovák nagykövet jelenlétében adták át. Az ünnepséget az Erdélyi Magyar Ifjak tiltakozóakciója előzte meg: a szervezet néhány tagja “Slota bűnöző”, “Kérjenek bocsánatot a Benes-dekrétumokért” feliratú transzparensekkel tiltakozott a szoborállítás ellen. Miroslav Merka közölte, a szükséges engedélyeket már beszerezték, és Tempfli József római katolikus megyéspüspök is beleegyezett, hogy a püspöki palota kertjében állítsák fel a szobrot. Fodor József vikárius elmondta, Kozácek nagyváradi kanonokként szolgált, sírhelye a székesegyházban van. A Matica Slovenská Kozácek idejében nem volt annyira magyarellenes, mint ma. Fodor leszögezte, a szobrot azt követően állíthatják fel, hogy a palota és a kert teljes egészében visszakerül a püspökség tulajdonába. Romániában közel 18 ezer szlovák él, ebből mintegy tízezren Bihar megyében. A püspöki palota kertjében jelenleg három szobor áll: kettő a városalapító Szent László királyt, a harmadik pedig Szaniszló Ferenc egykori nagyváradi püspököt ábrázolja. A kommunizmus idején betiltott Matica Slovenská a rendszerváltást követően újjáalakult, a pozsonyi kormány jelentős összegekkel támogatja, annak ellenére, hogy tevékenységét és vezetőinek hangvételét heves magyarellenesség jellemzi, akárcsak az önmagát hasonlóan kulturális szervezetként meghatározó, szélsőségesen nacionalista román szervezetét, a Vatra Romaneascáét. /Szobor a Matica Slovenská vezetőjének. = Krónika (Kolozsvár), nov. 25./2008. november 27.
Egy éve heti rendszerességgel szerveznek a múzeum munkatársai honismereti előadásokat a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban, a közönség díjmentesen hallgathatja az előadásokat. Az előadásokra mind kevesebben kíváncsiak, mondta el Hágó Nándor régész, a városi múzeum helytörténésze. „Történelemtől régészetig, botanikától szépirodalomig számos témakörben tartottunk előadásokat” Az előadók között egyetemi tanárok, hazai és külföldi szakértők vannak, részletezte Hágó Nándor. Az emberek nem érdeklődnek. A szervező a diákok és tanáraik távolmaradását is fájlalja. Végh Balázs Béla is tartott előadást, témája: a százéves Nyugat folyóirat öt nagykárolyi kötődésű munkatársa: Ady, Kaffka Margit, Kabos Ede, Ambrus Zoltán és Szép Ernő munkássága, nagykárolyi kötődése. /A diákság is távol marad. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./2008. november 29.
Augusztus 9-én falutalálkozót tartottak Homoródszentlászlóban. A kicsi templom megtelt a helybéli és erre az alkalomra hazatért falubeliekkel. György Sándor, kányádi polgármester köszöntötte a részvevőket, pár szóban értékelte a Szentlászló nevű falvak találkozóit. Ifjabb Szabadi Béla beszámolt az idén Horvátországban megrendezett Szentlászló nevű falvak találkozójáról. Székelyudvarhelytől tizenhárom, Miklósfalvától alig két kilométerre található a kicsiny falucska, a falu elnevezése a középkorba nyúlik vissza: a hagyomány szerint Szent László királyunk tartózkodott e helyen, ezért a reformáció előtti templomot az ő tiszteletére szentelték. A mai református templom 1929-ben épült. Az ötvenes években 260-270-en éltek Homoródszentlászlón. Az 1959 őszén elindított kollektivizálás a falu lakosságának tömeges elvándorlását okozta. 2008-ban a falu lélekszáma 39, az átlag életkor 68 év. Az üres telkeket, házakat székelyudvarhelyiek vásárolják hétvégi házaknak. /Vajnár Ilona: Homoródszentlászló hűségesen hazavár. = Művelődés (Kolozsvár), november/2008. december 6.
Megnyílt Kézdivásárhelyen a Vigadóban a sepsiszentgyörgyi Vinkler Andrásné Rácz Aranka hetven gobelint – zömében tájképet, csendéletet és portrét – bemutató első egyéni tárlata. A kiállítást Fülöp Magdolna nyitotta meg, méltatva a kiállító harmincöt éves munkásságát. Vinkler Aranka a gobelin mellett apró, keresztszemes faliképeket is készít. Irányítója a sepsiszentgyörgyi Szent József Római Katolikus Plébánia mellett működő Szent László Kolping Család kézimunkakörnek, melynek húsz állandó tagja van. Vinkler Aranka tagja a Romániai Magyar Népművészeti Szövetségnek és az alakulóban levő Kovászna Megyei Kézművesek Egyesületének. /(Iochom): Gobelinkiállítás a Vigadóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 6./2008. december 24.
Táncházzal egybekötött irodalmi felolvasóestet tartottak az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és az Erdélyi Magyar Írók Ligája fiatal művészei a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban. A szerzőket Bréda Ferenc író, kolozsvári egyetemi adjunktus mutatta be. Mint mondta, kötelességüknek érezték eleget tenni Ármos Lóránd nagykárolyi költőbarátjuk meghívásának, hiszen a városnak komoly irodalmi múltja van. Elsőként Ármos Lóránd mutatkozott be, akit tréfásan a legnagyobb magyar költőnek (204 cm) titulálnak a rendezvényre hívó plakáton. Mint kiderült, az írók-költők nem az irodalomból élnek, mindegyiküknek van polgári foglalkozása is: Ármos például ügyvéd Budapesten, a Székelyudvarhelyről érkezett másik három előadó közül pedig Farkas Welmann Éva angoltanárnőként tevékenykedik, és doktori tanulmányait folytatja. A kötött versformákat kedvelő költőnő verseit kitörő tapssal fogadta a közönség. Murányi Sándor Olivér végzettsége szerint német szakos tanár, és amellett, hogy induló prózaíró, háromdanos karatemester is. „Meg kell szólítanunk a közönséget, és ehhez olyan eszközöket kell használnunk, amelyek összehozzák a hasonló érdeklődésű embereket. Az a gond a mai világgal, hogy az átlagember huszonnégy óra alatt többet számol, mint olvas” – vélekedett Murányi. Negyedikként Bálint Tamás közgazdászt ismerhették meg a károlyiak: az ifjú poéta komoly, filozofikus hangulatú verseivel mutatkozott be. Megjelent a budapesti Márton László regényíró is, aki a nagykárolyi gróf Károlyi Sándorról trilógiát írt. /Végh Balázs: Táncos, irodalmi találkozó. = Krónika (Kolozsvár), dec. 24./2008. december 29.
Ignácz Rózsa Ünnepi férfiú című művéből – Szent László király regényéből vett részletettel tisztelgett a szász évvel ezelőtt született írónő emléke előtt a lap. /Lászlóffy Csaba szerk. : Tetőn – 100 éve született: Ignácz Rózsa (1909–1979). = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./2009. január 7.
A 107-es, Magyarlóna–Brév közötti megyei út mentén levő négy falut vette célba a kutatás: a polgárosultabb Tordaszentlászlót, mint községközpontot, a hajdani (1930) Torda-Aranyos vármegye egyik legrégibb művelődési központját, a Kolozsvár külvárosához közelebb eső Magyarfenest, valamint két román falut: a kollektivizált Jára- vagy Oláhrákost, illetve a kollektivizálatlan Hesdátot. Tordaszentlászló változatos gasztronómiai kínálatán kívül, kalotaszegi látnivalókat biztosít az idelátogatóknak /Tordaszentlászlói Kalotaszegi Tájmúzeum, Jósika–Mikes–Széchen barokk stílusú kastély és dentrológiai park, a református templom és berendezése, a több mint 400 esztendős magyar iskola és tablógyűjteménye, Szent László király szobra és a királyhoz fűződő hagyományok (Szent-László kútja), a Tordai-hasadék, a Szent László-napi magyar kórustalálkozó, művészi kopjafa a falu alapításának és fontosabb történelmi eseményeinek évszámával, a millenniumi Kiserdő a honvéd emlékoszloppal, a Szentlászlói Kórus és Fúvószenekar, két hagyományőrző tánccsoport, gazdag községi könyvtár, színjátszó csoport/. Magyarfenesen a felújított árpádkori magyar római katolikus templom, a református templom szép népi varrottasaival, a kolozsvári Heltai Alapítvány által évente megrendezett Szent István-napi néptáncfesztivállal, valamint vendéglőjével vonzza a turistákat. A kutatói terepmunkát és felméréseket 41 kutató és egyetemi hallgató végezte, melynek során több mint 100 fénykép, 200 órányi hangos felvétel és 20 órányi videofelvételt készítettek a négy faluban. Tordaszentlászlón Tötszegi Tekla és Gazda Klára tanároknak a népi szűcshímzés, a női mellrevaló készítésének munkafolyamatát, szakszókincsét, ornamentikáját sikerült rögzíteniük, Magyarfenesről egy asszonyöltözetet, Hesdátról juhászati eszközöket vásároltak meg. A kutatás és felmérés teljes szintézisét Kolozs Megye Tanácsa román nyelvű dokumentumkötetben adja ki. De miért csak román nyelven? Meddig tart még ez az etnikai elfogultság? /Boldizsár Zeyk Imre: Hagyományozás – Híradás a készülő észak-erdélyi autópálya menti négy faluban végzett kutatások eredményeiről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./2009. január 18.
Két rangos kiadvánnyal állt elő az elmúlt esztendő végén Fodor József pápai prelátus, kanonok, szentimrei címzetes apát, a nagyváradi egyházmegye püspöki helynöke. Alapos egyháztörténelmi, s ugyanakkor kortörténeti mű A nagyváradi egyházmegye ideiglenes főpásztorai a XX. században című, a Szent László Könyvek sorozat immár harmadik kötete, melynek alcíme: Joghatósági vita egy váradi pap szemével. Ebben több püspökről, apostoli kormányzóról, illetve ordináriusról ír az 1927–1990 közötti időszakból. Bemutatja Mayer Antal és Szabó István apostoli kormányzók, Márton Áron és dr. Scheffler János püspökök és egyben nagyváradi apostoli kormányzók, Napholcz Pál SJ kinevezett püspök, dr. Pop József káptalani helynök, Bélteky Ferenc és dr. Hosszú László vikárius-ordináriusok, valamint dr. Dászkál István ordinárius ad nutum Sanctae Sedis (közvetlenül a Szentszéknek alárendelt) életútját és munkásságát. Dr. Scheffler János szatmári püspökről és nagyváradi apostoli kormányzó nem volt hajlandó együttműködni a békepapsággal. 1948. szeptemberében a kommunista kormány megszüntette a nagyváradi püspökséget, Scheffler János püspöki jogait felfüggesztette. A püspököt 1950. május 20-tól két éven át a körösbányai ferences rendházban tartották kényszerlakhelyen. 1952. május 11-én letartóztatták, a hírhedt zsilavai földalatti börtön embertelen körülményei végeztek vele 1952. december elején. 1983. májusában jött az értesítés, hogy a Szentszék szétválasztotta a szatmár-váradi egyházmegyéket, dr. Jakab Antal gyulafehérvári püspököt bízta meg a szétválasztás végrehajtásával. A másik új kiadvány A nagyváradi székesegyház története bővített, illusztrált változata. Az első kiadás szintén Fodor József tollából származott. /Fodor György: Két jelentős nagyváradi könyvvel gazdagodtunk. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 18./2009. január 19.
Egykori diákjai és barátai a január 18-i, vasárnapi szentmisén és az azt követő emléktábla-avatáson tisztelegtek szeretett tanár-költőjük, Fényi István emléke előtt Nagykárolyban. A város polgármesteri hivatala, a BBTE szatmárnémeti kihelyezett tagozata és a Say Yes Alapítvány közösen márványtáblát helyezett el annak a tömbháznak a falán, ahol a nagykárolyi költő 1972-től haláláig, 1994-ig élt. A leleplezésnél a helyi katolikus énekkar rövid műsorral lépett fel. „Fényi Istvánt mélyen vallásos embernek ismerte a közösség, ezért fontosnak tartottuk eleget tenni a meghívásnak” – mondta Visnyai Csaba, a Kalazanczi József-templom karvezetője. A szervezők ötévenként szeretnének valamilyen rendezvénnyel tisztelegni Fényi István emléke előtt. Fényi István halála óta ez az emlékéhez fűződő harmadik, nagyobb szabású esemény – először öt éve, a Nagykároly melletti Kaplonyban avattak tiszteletére emléktáblát, és nevezték el róla szülőfaluja iskoláját, majd 2004-ben baráti és támogatói segítséggel Üzenet odaátra címmel egy válogatáskötete is megjelent a kolozsvári Glória Kiadó gondozásában. Az emlékezők a Szent László Közösségi Házban vers- és prózaműsoron vettek részt. /Végh Balázs: Nagykárolyi emlékezés Fényi István költőre. = Krónika (Kolozsvár), jan. 19./2009. január 29.
Vidám előadással lépett fel Nagykárolyban, a Szent László Közösségi Ház színpadán a Cultur Art Egyesület, a Szatmárnémeti Északi Színház néhány színészéből és zenészekből verbuválódott csapata. „Színes szilánkokból vidám perceket raktunk össze” – konferálta be a társulatot Méhes Kati színművész. A csapat hetente két-három előadást tart a megye különböző településein, és egy fellépés erejéig még Máramarosszigetre is ellátogatnak. „Ez a társaság lassan már tíz éve dolgozik együtt. Időközben jöttek-mentek a tagok, a mostani felállás három éve van folyamatosan színpadon” – mondta el Henter Ambrus zenész. /Végh Balázs: Színes, nevettető szilánkok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./