udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5072 találat lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 5071-5072

Névmutató: Gelmarean, Alin

2001. december 15.

December 13-án a kolozsvári Állami Magyar Opera két kortárs operát tűzött műsorára: Demény Attila: Parafarm című egyfelvonásos operáját, melyet már láthatott a közönség, és a Bevégezetlen ragozás címűt, ez premier Kolozsváron. Incze Gergely Katalin karmester emlékeztetett: 1992-ben mutatta be a Magyar Opera Demény Attila Parafarm című operáját. Ez a mű kimondottan erre a nagyszabású és színháztörténetileg kiemelkedő fontosságú eseménysorozatra készült. A bemutatót a szerző maga vezényelte. Lászlóffy Zsolt, a Bevégezetlen ragozás című opera karmestere elmondta, hogy a mű hat énekesre és hét hangszeresre íródott. /Hintós Diana: Kortárs operák bemutatója. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

2001. december 15.

Kallós Zoltán megkapta a Magyar Corvin-lánc kitüntetést /ez a tizenharmadik kitüntetése/. Előzőleg felhívták, hogy elfogadja-e, mert egyesek fenntartással viseltetnek e díj iránt, ugyanis az első Corvin-lánc díjazás a negyvenes években, Horthy Miklós és az akkori oktatási miniszter javaslatára indult el, ők alapították a díjat. Kallós viszont arra emlékezik, hogy Horthy idején a Református Kollégiumban, Kolozsváron, kötelező módon román nyelvoktatásban részesültek. Ezért természetesen elfogadta a kitüntetést, hiszen kötelességének érzi tenni valamit azért a közösségért, amelyhez tartozik. Kolozsváron, a Református Kollégiumba könyvtárában kezébe került Domokos Pál Péternek a Moldvai magyarság című kötete, ez nagy hatással volt rá, elhatározta, hogy egyszer eljut ezekhez az emberekhez. Kallós bekerült a Zeneakadémiára, s miután negyedéven kizárták onnan, Jagamas János tanácsára elment Moldvába tanítani. Akkor volt vagy hetven magyar iskola Moldvában, és létezett egy tanítóképző részleg is Bákóban, s a magyar tanítóképzősök Lészpedre jártak ki gyakorló tanításra, ahol ő is tanítottam. Lészpedről rendszeresen járt gyűjteni a többi csángó faluba is. Kiváló nótafák voltak, az egyiket például most javasolják a Magyar Népművészet Mestere címre: Demeter Antiné Jánó Annát Lészpedről, aki most hetvenöt éves. Most készít vele egy meséskötetet, körülbelül 25-30 sámánisztikus mesét, 8-10 balladának a meseváltozatát, és 10-15 Krisztus-legendát jegyzett fel tőle. Volt egy periódus a Ceausescu-időszakban, amikor nyolc évig nem lehetett odajárni, 1980-tól 1989-ig. - A Corvin-lánccal jelölhet egy ösztöndíjast. Kallós Szép Gyulát jelöli, hogy folytassa az ő munkáját. Szép Gyulával tíz éve együtt dolgozik. /Köllő Katalin: Addig élek, amíg élek, amíg bennem zeng a lélek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

2001. december 17.

Kolozsváron tartották a Romániai Nemzeti Kisebbségek Napja alkalmából a tájékoztatási minisztérium által szervezett négynapos rendezvénysorozatot. A rendezvény sdec. 15-i témaköre a Kisebbségi sajtó szerepe a román médiában címet viselte. Miron Ignat képviselő, a lipován közösség küldötte hangsúlyozta, hogy a román sajtó nem nevezi meg azok nemzetiségét, akik kiemelkedő eredményeket érnek el valamely téren, ám ha valami rosszat tesznek, akkor azonnal megjelenik zárójelben az etnikum. Ivan Gheorghe roma származású helyettes államtitkár nyomatékosan felhívta a minisztérium figyelmét, hogy a roma közösség megítélése szerint a közszolgálati TV Együttélés című nemzetiségi műsorának szerkesztői rasszisták és inkompetensek. A kolozsvári Interetnikus párbeszéd című lap szerkesztője Rusu Constantin nehezményezte, hogy rajtuk és a helyi magyar sajtót kivéve, egyetlen kisebbségi lap sem emelte fel a szavát annak idején a tervezett Antonescu-szobor felállítása ellen. A zárónapon, dec. 16-án sajtótájékoztatót tartottak, amelyen jelen volt Vasile Dancu tájékoztatási miniszter, Vasile Puscas Románia európai integrációjáért felelős miniszter, Paul Philippi a Német Demokrata Fórum tiszteletbeli elnöke. Markó Bélát a dec. 15-i marosvásárhelyi SZKT miatt Szép Gyula ügyvezető alelnök helyettesítette. A közös nyilatkozatot az RMDSZ-en kívül, minden jelenlevő etnikum képviselője aláírta. Szép Gyula elmondta: az RMDSZ-nek volt néhány módosító javaslata, de azt nem fogadták el. A nyilatkozatban ez állt többek között: "A nemzeti kisebbségek határozottan állítják, hogy Románia teljesíti mindazokat a politikai kritériumokat, amelyeket az Európa Tanács az 1993-as koppenhágai ülésén meghatározott. Románia multikulturális társadalomként van elismerve, ilyen tekintetben interetnikus együttélési modellként szolgál." /Köllő Katalin: Sokszínűség napjai: az RMDSZ nem írta alá a zárónyilatkozatot. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

2001. december 21.

A Szovátafürdő privatizálásának kivizsgálására kiküldött román parlamenti bizottság semmilyen kivetni valót nem talált az egyes szenátorok által kifogásolt magánosítási folyamatban, de 2002. március végéig haladékot kért jelentésének véglegesítésére. Az év folyamán több szenátor heves kirohanást intézett a törvényhozás felsőházában Szovátafürdő magánosítása ellen, azt állítva, hogy az előző törvényhozási ciklusban az állami vagyonügynökség "bagóért eladta a fürdőt a magyaroknak, egy magyarországi cégnek". Ezért hozták létre a szovátafürdői magánosítást felülvizsgáló parlamenti bizottságot, amely ismét elnapolta végleges jelentésének beterjesztését. Ez már a második haladék, amit a vizsgálóbizottság kért. Eredetileg okt. 31-ig a végkövetkeztetéseket tartalmazó jelentéssel le kellett volna zárni a vizsgálatot, de a bizottság dec. 17-ig haladékot kért. Szovátafürdőt tavasszal vásárolta meg a Salina Invest, amelyben meghatározó részesedése van a Corvinus Rt.-nek és a Danubius Rt.-nek. /Nem találtak kivetnivalót Szovátafürdő privatizálásában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./

2001. december 21.

Színházi vita. Cs. Kovács Katalin szólt hozzá a vitához. Most meg számon kérik tőle, hogy mit akar ő, az arctalan közönség? Minek szól bele olyasmibe, ami nem rá tartozik? Okt. 20-tól követi nyomon a színház körül gyűrűző vitát. Az mutatta, hogy valóban baj van a színház körül, amikor Toma Gábor direktor nem éppen udvarias nyelvi fordulatokkal reagált ezekre a hírlapi jegyzetekre a román nyelvű sajtóban. - Kolozsváriként, magyarként felelősséget érzek az iskoláimért, az újságaimért, folyóirataimért, műemlékeimért, emléktábláimért, ünnepeimért, általában mindenért, ami magyar kultúrámmal lehet kapcsolatban. A színházamért is. - szögezte le a cikkíró. A vita tétje nem a színház művészi teljesítményének elítélése, inkább az akár diktatórikusnak is nevezhető, igazgatói hozzáállásnak a megkérdőjelezése, amely a közönséget eltávolította a színháztól. - Színháztudomány és más tudományágak között nem a szakadékot kéne mélyíteni, hanem hidakat kell építeni. Sértődés és harag nélkül. /Cs. Kovács Katalin: Szakma és/vagy hivatás. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./

2002. január 17.

Dan Brudascu nagy-románia párti képviselő "a magyar revizionizmus és szélsőségesség támogatásával" vádolta a kolozsvári Állami Magyar Operát és Színházat. A képviselő felhívta a figyelmet: annak ellenére, hogy a két intézmény anyagi támogatásban részesül a román állam részéről, repertoárjukban mégsem lelhetők fel román szerzők művei. Sőt, mi több, az RMDSZ- és a budapesti rendelkezéseket végrehajtva, a régi hungarista ábrándokat kergető műveket visznek színpadra, valamint székelyföldi és magyarországi turnékat szerveznek, fenntartva a nemzeti-soviniszta érzelmeket. Dan Brudascu kérte a Művelődési Minisztériumot, hogy "2002 januárjától szüntesse be a két intézmény anyagi támogatását". Simon Gábor, az opera igazgatója leszögezte: hivatalosan nem reagál erre a "förmedvényre". Szerinte emögött az a két volt operatag áll, László Róbert és Hár Éva, akiknek felbontotta a munkaszerződésüket, és akik emiatt megígérték, hogy minden eszközt felhasználnak a bosszúra. Először Gheorghe Funart keresték meg, ennek következtében kiszálltak a pénzügyi ellenőrök és a gazdasági rendőrök, akik bevallottan ezért jöttek az intézményt ellenőrizni. Majd megkeresték Dan Brudascut, aki egy november elsejei keltezésű kísérőlevélben a két ex-tag panaszlevelét elküldte a minisztériumhoz, kérve az ügy kivizsgálását. Tompa Gábor, az Állami Magyar Színház igazgatója nevetségesnek tartotta, hogy most már mindkét szélsőség vádolja a színházat. Tompa tiltakozott, hogy egy kalap alá vegyék a két intézményt, hiszen - az épületen kívül - nincs semmi közös a műsortervben. /Köllő Katalin: Nagy-Romániás támadás a magyar színház és opera ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./

2002. január 22.

Magyar történelem szakos tanárok módszertani képzését szolgáló továbbképző tanfolyamot, ismeretterjesztő előadássorozatot kezdeményezett a közelmúltban a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Marosvásárhelyen, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolával közreműködve. A 15 éve működő egyesület a világ 19 országában örvend elismerésnek. Hét országban több mint 15.000 érdeklődő jelenlétében tartottak számos rendezvényt. Szerveztek havonta előadást a világ különböző városaiban. Dr. Csihák György közgazdász- történész, az egyesület elnöke elmondta, hogy egyesületük baráti társaságként indult. Alapító tagjai között német nyelvű és a magyarsághoz kapcsolódó történetírás legjelentősebb személyiségei találhatók. Kezdetben Zürichben, később mind több városban szerveztek előadásokat. Lassan terjeszkedni kezdtek a Kárpát-medence irányába is, bevonva az ott dolgozó kutatókat. Célktűzésük a magyar történelem előítélet-mentes kutatása. Fő törekvésük a magyar nép, nyelv, őstörténet szabad kutatása, tanulmányozása. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület kiadványait saját költségén 300 magyarországi könyvtárba juttatta el, illetve további 70 más ország 156 könyvtárába. - Szerte a világon alakulnak az egyesületnek asztaltársaságai. Erdélyben Kolozsváron alakult az első. Marosvásárhelyen most alakul. /Járay Fekete Katalin: Szellemépítés européer módra. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./

2002. január 23.

Jan. 19-én Marosvásárhelyen, a Mihai Viteazul Gimnáziumban tanulói Petőfi Sándor-szavalóversenyt rendeztek a város több iskolája, továbbá Székelyvaja iskolásai, összesen 53 kis versmondó részvételével. /Járay Fekete Katalin: Petőfit idézték. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 23./

2002. január 25.

A közelmúltban a történelemtanárok Marosvásárhelyen szervezett továbbképző tanfolyamán értekezett dr. Faragó József egyetemi tanár, néprajzkutató, az MTA tagja is, aki a napokban tölti be 80. életévét. Előadása a magyar balladakincs keleti vonatkozású összetevőivel foglakozott. A folklór túlnyomórészt közös európai vagy közös emberi költészet. Korábban megjelent az Ószékely népballadák című válogatása, s most a folytatását teszi közzé. Több mint 200 csángó ballada az összes eddig gyűjtött, valamint saját gyűjtéséből. Benedek Eleket a hivatalos néprajztudomány meseírónak tekintette. Faragó professzor viszont bebizonyította mesegyűjtő voltát is: összegyűjtötte valamennyi általa gyűjtött mesét, és a közeljövőben ez is napvilágot lát. Egy másik jelentős munkája: egy csángó tréfamester tréfás meséi. Kb. 150 mesét gyűjtött tőle, de a gyűjtőmunkát nem fejezhette be, mivel akkoriban egyszerűn megvonták tőle annak lehetőségét, hogy Moldvába mehessen. Nagyon ritka a csángó mesegyűjtemény, többnyire nyelvészeti célú-jellegű munkák jelentek meg. Népmesék mint irodalmi alkotások, nem. - Dr. Faragó József kilenc tankönyvet szerkesztett és 75 azon köteteinek száma, amelyek nem folklórgyűjtemények, bár zöme az. 700-750 címet tartalmaz munkásságának bibliográfiája. /Járay Fekete Katalin: Kötelességemnek tartom megírni. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 25./

2002. január 27.

Jan. 25-én Kolozsváron ünnepelték a Napsugár című gyermeklap 45 éves születésnapját. Az 1957-es megalapítása óta olyan írók, költők, grafikusok művei jelentek meg a lapban, akik az erdélyi magyar irodalmi és képzőművészeti élet jeles képviselői. Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket. Ez a húszezres példányszámú gyermekfolyóirat szeretne elhatárolódni a divatos magazinoktól, és továbbra is szándékában áll fenntartani az évtizedeken át kiharcolt színvonalat. A főszerkesztő asszony beszámolt a Napsugár egyéb tevékenységeiről is, a gyerekek és pedagógusok számára szervezett nyári táborokról, a Kárpát-medence többi magyar nyelvű gyermeklapjaival tartott kapcsolatairól, valamint a különböző kötetek megjelentetéséről. /Köllő Katalin: "Vigyázz reájuk, hatalmas világ ..." 45 éves a Napsugár. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 26./

2002. február 1.

2001. máj. 31-én Herédi Zsolt és Füsi Katalin Ildikó magyarul nyilvánította ki beleegyezését a házasságba és ezért a polgármesteri hivatal anyakönyvvezetője megtagadta a házasságkötést. Herédi ügyvédje, Eckstein-Kovács Péter megtámadta a közigazgatási jogügyi osztály döntését, és ötvenmillió lej erkölcsi, valamint Füsi Katalin számára 3,2 millió, Herédi Zsolt számára pedig 9,2 millió lej anyagi kártérítést követelt. "A két illető lépése teljes mértékben igazságtalan." — nyilatkozta a Mediafaxnak Vasile Gherman, a kolozsvári Polgármesteri Hivatal anyakönyvvezetője. "A májusban érvényes törvény szerint csak román nyelven fejezhették ki beleegyezésüket a házasságkötő felek." A kolozsvári bíróság érdembeni döntése febr. 1-re várható. /Máté Erzsébet: Ma várható döntés a Herédi-perben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./

2002. február 2.

Jan. 31-én indult a Játszóháznak keresztelt gyermekeknek szóló "akció" Kolozsváron, a Puck Bábszínház termében. A Játszóház ezentúl minden csütörtökön jelentkezik, egyik héten a magyar társulat, másikon pedig a román társulat néhány tagjának a jelenlétében, akik foglalkoznak majd a tevékenységre összegyűlt gyermekekkel. Palocsay Kata elmondta, minden héten más-más témát kapnak a gyermekek, amelyet aztán rajzban, kézművességben, meseszövésben és játékban dolgoznak föl. /Köllő Katalin: Játszóház a bábszínházban! = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./

2002. február 4.

Febr. 2-án temették a Házsongárdi temetőben a hetvenedik életévében elhunyt kiváló kolozsvári írót, Bálint Tibort. A szertartást Tőkés István, nyugalmazott református teológiai professzor végezte. A Magyar Írószövetség nevében Szakolczay Lajos búcsúztatta az írót. A marosvásárhelyi írótársak, barátok nevében Nagy Pál búcsúzott, aki a jelenkori magyar prózairodalom erdélyi ágának nagy egyéniségének nevezte az elhunyt írót. Teljességgel Kolozsvár írója volt — hangzott a búcsú. Szeretett szülővárosa, Kolozsvár nevében Fodor Sándor író búcsúzott. /Köllő Katalin: A tehetség milliárdosa. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./

2002. február 5.

Közel két esztendeje, hogy a Gyergyószentmiklóson létrejött a Polgári Csoport. Olyan, a városért tenni akaró személyek, akik önkéntes alapon részt vesznek Gyergyószentmiklós közösségi problémáinak megoldásában. Konkrét céljuk pedig a lakosság és önkormányzat közötti távolság áthidalása, és egy egészséges párbeszéd kialakítása – lehetett megtudni a vezetőtől, Hideg Csaba tanártól. Jelenleg huszonnyolc tagjuk van, köztük nyugdíjas, tanár, tanító, építész, újságíró, intézményvezető, de munkanélküli is. Kényes témákat boncolgatnak rendszerint a találkozókon. A csoport tudatosította például, hogy értékes épített öröksége van Gyergyószentmiklósnak. A Polgári Csoport önálló egyesületté szeretne válni, nem várhatják el, hogy költségeiket a Polgár-Társ Alapítvány állja. /Balázs Katalin: Polgárok a polgárokért. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 5./

2002. február 5.

Lokodon az ökumenikus öregotthon 1992-ben létesült, tíz rászoruló idős ember volt a lakója. Később egy erről a vidékről elszármazott, Svájcban élő lelkes ember, Gyarmathy György és felesége, Katalin közbenjárására, svájciak támogatásával megépült a korszerű öregek otthona. A kétszintes épületben azóta 24 idős ember talált otthonra. A német támogatást élvező Lokodi Ifjúsági Alapítvány (LIA) lebontásra ítélt telkes házakat vásárolt meg, s helyrehozták a házakat. Ezzel az elnéptelenedő, kiöregedő vidék fiatalítása történt. Az idetelepült ifjak az építkezésben és a gazdálkodásban igyekeznek elfoglaltságot találni maguknak. Megépült az étterem, az iroda, a felső szinten pedig szövőműhelyek kaptak helyet, ahol a hároméves időszakra itt-tartózkodó árvaházi fiatalok ismerkedhetnek meg a szakmával. Felújították a régi kultúrházat és az iskola épületét. A németek jóvoltából komoly gépparkkal rendelkeznek, állatokat tartanak, földet művelnek. /Kristó Tibor: Ha ide jut az ember... (Életképek egy öregotthonból). = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 5./

2002. február 6.

Várhatóan március elején foglalja el állomáshelyét Calin Fabian, Románia új budapesti nagykövete. Petre Cordos, Románia eddigi budapesti nagykövete február végén tér vissza a külügyminisztériumba. Távozott posztjáról a budapesti román nagykövetség eddigi első beosztottja, Crina Prunariu is, akit a kelet-európai térség országaival foglalkozó területi igazgatóság vezetőjének neveztek ki. Az új budapesti nagykövet, Calin Fabian korábban a külügyminisztérium közép- és délkelet-európai területi igazgatóságát vezette. /Új román nagykövet Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./

2002. február 6.

A 2002. év első számával ötéves a Kraszna c. havonta megjelenő kulturális kiadvány, melyet a nagyközség civil szervezete, a Pro Crasna Alapítvány ad ki, s újabban a világhálón is olvasható (a www.kraszna.sphosting.com honlapon). Indulásától két állandó szerkesztője Oláh Miklós és Takács Felícia. Az idei első szám melléklete színes falinaptár Kossuth Lajos portréjával, s ezt a Kossuth-emlékév is indokolja. /A Kraszna jubileuma. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./

2002. február 7.

Marosvásárhelyen a helybeli óvónő- és tanítóképző XII. D osztálya előzőleg irodalmi összeállítást mutatott be, febr. 2-án pedig farsangi lakodalmast. Sipos Anna magyar szakos tanárnő hangsúlyozta: a nemzettudat, a magyarságtudat ápolása a cél, és mivel nagyon erős a hagyományok, népszokások megtartó ereje, ezért felelevenítették a farsangi lakodalmast. /Járay Fekete Katalin: Képzettebb pedagógusok a jövőnek. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 7./

2002. február 9.

Febr. 8-i videokonferenciáján Adrian Nastase kormányfő kifejtette: véleménye szerint az alkotmánymódosító javaslatnak az államelnök megválasztására vonatkozó részét nem kell személyre vonatkoztatni. Ion Iliescu különben sem vehet többé részt az államfő-választáson, mivel az alkotmány által előírt két mandátuma lejárt. Szerinte kétkamarás parlamenti rendszerre van szükség, a képviselőháznak és a szenátusnak más-más hatásköre kell hogy legyen. A kormányfő úgy nyilatkozott, a jelenlegi kormánynak kell kiigazítania a hajdani kormány tévedéseit. Példaként a resicabányai kombinátot, az Országos Befektetési Alapot (FNI) és a honvédelmi minisztérium által Gigi Becalinak eladott telkek ügyét említette. Adrian Nastase bejelentette: a kormány erkölcsi kártérítést biztosít a második világháború során (1940. szeptember 6. — 1945. március 6.) etnikai okok miatt üldözött személyek számára. Pénzt kapnak a külföldi koncentrációs táborokba deportált vagy kényszermunkára elhurcolt személyek. A szóban forgó személyek vagy feleségük/férjük havi 300 ezer lej kártérítésben részesülnek minden börtönben töltött évért. /K. O. Nastase: A múlt kormány tévedéseinek kiigazításán fáradozunk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./

2002. február 9.

Febr. 8-án a kolozsvári törvényszék ítéletet hirdetett a Herédi Zsolt és Füsy Katalin kontra polgármesteri hivatal és Vasile Gherman perben. Az ítélet szerint a városháza anyakönyvvezetőjének a házasságkötés megszakításának pillanatától kell folytatnia a ceremóniát. A bírónő viszont semmilyen pénzösszeget nem ítélt meg erkölcsi és anyagi kártérítés fejében. Mint ismeretes, 2001. május 31-én Vasile Gherman megszakította Herédi Zsolt és Füsy Katalin házasságkötési ceremóniáját, mivel a vőlegény da-igennel válaszolt az anyakönyvvezető kérdésére. A fiatalok többször kérték Vasile Ghermant, ismételje meg a házassági ceremóniát, az anyakönyvvezető azonban hajlíthatatlan maradt. Herédi Zsolt emlékeztetett: az ítéltehirdetéssel együtt nyolc tárgyaláson vettek részt. Arra viszont nem derül fény, hogy a "da–igen", vagy csak egyszerűen az "igen"-t tekintik elfogadhatónak. /K. O.: "Da" helyett végre "igen"? Pert nyert Herédi Zsolt és Füsy Katalin. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./


lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 5071-5072




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék