udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 926 találat lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 901-926

Névmutató: Gyurcsány Ferenc

2006. augusztus 30.

Magyarország az elmúlt két évben a munkaerőpiac liberalizálásának volt az egyik legfőbb szószólója. Gyurcsány Ferencnek kormányfő egy interjúkötetben elmondta, 2002-ben az ő csapata találta ki a 23 millió román munkavállalóra való hivatkozást. Ezt az érvelést elfogadták a Magyar Szocialista Párttal, az meghozta az eredményt: az MSZP nyerte a választásokat. A 2004. december 5-i népszavazás kampányában a kormány sikerrel riogatott a Magyarországot elözönlő munkavállalókkal. Ha most ismét a szociális demagógia bevált eszközéhez nyúlna a kormányfő, azzal az erdélyi magyarságra is újabb csapást mérne. Azt bizonyítaná, hogy csak sallang a második kormánya megnevezésekor gyakorta használt „nemzeti” jelző. /Gazda Árpád: Játék a munkavállalókkal. = Krónika (Kolozsvár), aug. 30./

2006. augusztus 30.

A beruházók szerint igen kicsi az esélye annak, hogy jelentős környezeti hatással járó baleset következzen be a Verespatakon tervezett bánya működése során, a környezetvédők szerint viszont a környezeti hatástanulmány hiányos, ellentmondásos – hangzott el augusztus 29-én a Szegeden megrendezett közmeghallgatáson. A környezetvédelmi egyesületek képviselői közül többen is ingerülten sérelmezték, hogy a környezetvédelmi hatástanulmánynak csupán egy 24 oldalas kivonata olvasható magyarul. Illés Zoltán, a Fidesz Zöld tagozatának országos alelnöke azt követelte, hogy a Verespatakon tervezett aranybánya beruházás megakadályozására a magyar kormány indítson „környezetvédelmi-diplomáciai offenzívát” a környező országok és Brüsszel felé. Szerinte a magyar kormánynak nemcsak közmeghallgatást kell tartania a beruházás ügyében, hanem Gyurcsány Ferencnek az Európai Unióhoz kell fordulnia. Illés Zoltán szerint Göncz Kinga külügyminiszternek fel kellene keresnie a környező, érintett országokat az aranybánya beruházással kapcsolatban. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleményében azt írta: továbbra is határozottan ellenzi a verespataki aranybánya megnyitását, és úgy véli, hogy az elkészült hatástanulmány alábecsüli a projekt komoly környezeti kockázatait. /Ingerült közmeghallgatás Szegeden Verespatakról. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

2006. szeptember 1.

A Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása szerint Magyarországon a kormánypárti politikusok népszerűségromlása alig jár együtt az ellenzékiek iránti rokonszenv emelkedésével, írta a Népszabadság. Molnár Lajos egészségügyi miniszter népszerűsége hat pontot esett, de folytatódott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök népszerűségének csökkenése is, aki a lista 15. helyén áll. Tamás Pál szociológus MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója magyarázkodott: „politikai másnaposság” állapotában van a magyar közvélemény, szerinte a kampányban az összes politikai erő egymásra ígért. /Csalódott vezetőiben az anyaország. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./

2006. szeptember 2.

Megszűnik a határon túliak budapesti Márton Áron Szakkollégiuma. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy a belföldi gazdasági rendteremtés után tekintetét a nemzetpolitikai stratégiaváltás felé fordítja. Megszüntették a Határon Túli Magyarok Hivatalát, s ehelyett kétoldalú tárgyalásokon próbálják, az eddigi tapasztalatok szerint, egymás ellen is kijátszani a Trianon és az utána következők nyomában nyolcfelé bontott magyarságot. A Gyurcsány- s az ezt megelőző Medgyessy-kormányzás alatt a mai Magyarország fokozatosan távolodott az ,,anyaság” fogalmához kapcsolható erkölcsi értékektől, írta Sylvester Lajos. A Márton Áron Szakkollégium /MÁSZ/ megszüntetésével nem csak a másfél évtizedes múltra visszatekintő, másfél ezer határon túlról érkező diák szállás- és tanulóhelyét, hanem a magyar kollégiumi hagyományoknak megfelelő, a szellemi és a nemzeti kultúra otthonát számolják fel. Az intézménycsoportot átsorolják a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézethez. A Balassi Bálint Intézet négy évvel ezelőtt jött létre. Jogelődje Magyar Nyelvi Intézetként és Nemzetközi Hungarológiai Központként működött, a világ minden tájáról érkező fiatalok nyelvi előkészítését vállalta. /Sylvester Lajos: Megszűnik? Megszűnünk? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 2./

2006. szeptember 6.

Az előzetesen jelzett szándék ellenére nem született meg a nacionalizmust és a szélsőségeket elítélő közös nyilatkozat szeptember 5-én Pozsonyban Göncz Kinga magyar és Ján Kubis szlovák külügyminiszter megbeszélésén. Megállapodtak viszont abban, hogy szeptember 22-én Pozsonyban összeül a kisebbségi kérdéseket felügyelő vegyes bizottság, és szinte biztos, hogy október első harmadában a V4-es kormányok visegrádi találkozóján ott lesz a szlovák kormányfő, Robert Fico is, aki várhatóan kétoldalú megbeszélést folytat Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel. Az előre beharangozott közös nyilatkozatot végül azért nem írták alá, mert a felek szövegtervezete nagyon távol állt egymástól. Közben egyeztetést tartottak a szlovákiai helyzettel kapcsolatos közös vagy egyeztetett fellépés lehetőségeiről az Európai Parlament négy magyarországi delegációjának vezetői, Szent-Iványi István (SZDSZ), Szájer József (Fidesz- MPSZ), Tabajdi Csaba (MSZP) és Olajos Péter (MDF) Strasbourgban. A frakcióvezetők közleményt is kiadtak, amelyben tudatják, hogy „valamennyi résztvevő aggasztónak tartja a szlovákiai incidenseket, amelyek ellentétesek az EU emberi és kisebbségi jogokra vonatkozó alapvető értékeivel.” /Eredménytelen találkozó. Nem ítélte el nyilatkozatban a nacionalizmust Göncz és Kubis. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./

2006. szeptember 8.

A konvergencia program Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megfogalmazásában, hogy legfontosabb vonásaiban előmozdítsa a magyarországi életkörülmények felzárkóztatását a fejlett nyugati országokéhoz. Milyen áron? Igazságosabb teherviseléssel az államháztartási hiány, a küladósság csökkentése, a gazdaság talpraállítása érdekében – hangzik a kormány érvelése. Magyarán szólva, nagyobb adózással, drágább szolgáltatásokkal, tandíjköteles egyetemi oktatással, vizit- és ágydíjjal az egészségügyben, soványabb nyugdíjjal. És kimondva vagy kimondatlanul, a határon túliaknak juttatott kevesebb támogatással. Erős az ellenérzés a tervbe vett intézkedések hallatán. Mi, az anyaország határain kívüli magyarok ugyancsak kárvallottjai vagyunk, leszünk a magyarországi politikai pártok egymás elleni csatározásainak. A konvergencia számunkra nem felzárkózást, még szembetűnőbb lemaradást hozhat, írta Borbély László. /Borbély László: Konvergencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./

2006. szeptember 13.

Magyarországon mindenhol fölharsannak a füttykoncertek, ahol Gyurcsány Ferenc kormányfő kampányol, az önkormányzati választási kampánnyal kapcsolatban. Hiller István, az MSZP elnöke szerint „az ellenzék nagyobbik pártja által tudatosan szervezett és lebonyolított megmozdulásokról van szó”. A Fidesz alelnöke, Varga Mihály ezzel szemben kijelentette: Gyurcsány provokálja az embereket, a szocialisták fütyültetik ki saját magukat, mert „alapvetően a kormányoldal érdeke, hogy ne az embereket érintő kérdésekkel foglalkozzanak, hanem arról beszéljenek, mi történik, ha a kormányfő valahol megjelenik”. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője emlékeztetett, az MSZP politikusai az országgyűlési választási kampányban hazudtak, csúnyán átverték Magyarországot, ezért azt kérik az emberektől, hogy ne üljenek fel a provokációnak, és fütyülés helyett ellenérzésüket azzal fejezzék ki, hogy részt is vesznek ezeken a nagygyűléseken, és „méltóságteljesen, csendben” egyszerűen hátat fordítanak a miniszterelnöknek. A Magyar Nemzet szeptember 10-i számában Orbán Viktor azt írta, hogy a Gyurcsány-csomag nem demokratikus felhatalmazással rendelkező kormányprogram, hanem önkényes diktátum, tehát a kormánynak nincs joga ezt végrehajtani. /Guther M. Ilona: Ki fütyül ma Magyarországon? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./

2006. szeptember 18.

Gyurcsány Ferenc kormányfő egy májusi szocialista frakcióülésen elismerte, hogy négy évig nem csinált semmit a kormányzat, és „nyilvánvalóan végighazudták” az utolsó másfél-két évet – olvasható szeptember 17-én nyilvánosságra került hangfelvétel szövegében. A felvétel Balatonőszödön készült május 26-án, és a miniszterelnök azt mondta: „Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni... Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy azt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok kormányzása azt valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolnunk az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?” Ugyancsak szeptember 17-én egy, az ATV kereskedelmi televízió által sugárzott műsorban Gyurcsány Ferenc kijelentette: Igen, nagyjából ezt mondtam. A politika alaphazugságairól beszéltem – tette hozzá Magyarország miniszterelnöke. /Gyurcsány: Másfél évig hazudtunk... = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 18./

2006. szeptember 18.

Az Origo internetes portál további részleteket közölt a hangfelvételből. Az írás szerint a több mint háromórás felvételen a szocialista képviselőcsoport vitatta meg az ország helyzetét, Gyurcsány programbeszédét. Lendvai Ildikó vezette az ülést, adta meg a szót a felszólalóknak. Gál J. Zoltán, Veres János, Horn Gyula, Kökény Mihály, Vitányi Iván az ismertebb felszólalók, de a frakció számos tagja hozzászólt. A felvétel megdöbbentő része az, amikor a hozzászólások végeztével Gyurcsány Ferenc 25 percben reagált az elhangzottakra. Az idézetek szerint Gyurcsány Ferenc azt mondta: ,,amit az elmúlt egy hónapban meg lehetett tenni, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt.” ,,Azt mondjuk-e, hogy a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni, és nem szarakodtak azon, hogy hogyan lesz majd az útiköltség-elszámolásuk, b...a meg. Jöttek páran, akik nem szarakodtak azon, hogy akkor a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Egzisztenciát lehet még találni. Tudom, hogy ezt nem könnyű mondani, ne vágjátok mindig a képembe!” ,,Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni! Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell csinálni” – mondta a miniszterelnök. /(L): Másfél évig hazudtunk (Gyurcsány). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 18./

2006. szeptember 19.

Politikai vihart kavart Magyarországon Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnöknek szeptember 17-én, vasárnap nyilvánosságra került május végi, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) balatonőszödi frakcióülésén elhangzott beszéde. A beszéd következményei egyelőre kiszámíthatatlanok. A vasárnap estétől a Parlament előtt zajló tüntetésen megjelentek felkérték Sólyom László köztársasági elnököt, oszlassa fel a parlamentet, és írjon ki új országgyűlési választásokat, ha Gyurcsány Ferenc mégse mondana le. Felkérték továbbá a nemzeti-keresztény politikai erőket, hogy minden törvényes, parlamentáris és politikai eszközt vegyen igénybe „a csalással hatalomra került kormány megbuktatására”. Sólyom László köztársasági elnök a felkérések ellenére nem szólította fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a lemondásra, de rámutatott morális felelősségére. Erről maga az államfő beszélt szeptember 18-án. Mint mondotta, a miniszterelnök és a kormány nem a köztársasági elnöknek tartozik felelősséggel, hanem az Országgyűlésnek, csak az országgyűlési képviselők többsége vonhatja meg a bizalmat a miniszterelnöktől és egyúttal kormánytól. /Tüntetők követelték a Gyurcsány-kormány lemondását. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./

2006. szeptember 19.

Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök májusban, Balatonőszödön az MSZP frakcióülésen mondott beszédet, amely szeptember 17-én nyilvánosságra került. Részletek a nagy vihart kavart beszédből: • Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. • Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt. És én magam, amit korábban egy évig nem tapasztaltak tőlem, az elmúlt egy hónapban talán háromszor kezdtem el üvöltözni és kiabálni, nem bírva mindennek a feszültségét a tárgyalásokon. Nem a kollégákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, hogy húzzatok már a p…ba ezzel. Gyerünk előre. • Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan fölépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. • Nézzétek. A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kib…ott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni(?), azt tudom nektek mondani. Nem tudunk még hetekig elemezni, gyerekek, nem tudunk. Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazítás legyen, hogy szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek. Elemezgethetek még egy pár hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk és azt mondják, hogy ők már elemezték. Magyarország le van írva. Ezért annak az előrebocsátásával, hogy amit csinálunk, az messze nem tökéletes, nem tudok nektek B verziót mondani. • Odajön hozzám Magyarország talán legbefolyásosabb üzletembere, Demján Sándor. Hatalmas nagy hanggal, hogy: Ferikém olvasom a Sárközi-tanulmányban, hogyha minden háttérintézményt bezárunk, akkor 700–800 milliárd forintot fogunk megtakarítani. Mondom: Sanyikám, normális vagy te? Hát legalább te tudhatnál számolni, áldjon meg a jó Isten. Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy őneki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja, és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkba, akkor már nincsen megoldása. Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány. • Gyerekek. Nem vagyunk tökéletesek. Egyáltalán nem. Nem is leszünk. Nem tudom nektek azt mondani, hogy minden rendben lesz. Azt tudom nektek mondani, amit mondtam az utolsó egy évben. Hogy ami tisztességgel megcsinálható, ami a tehetségünkből kitelik, mert nem játszunk különleges meccseket, mert az energiáinkat nem arra fordítjuk, hogy egymással szarakodjunk, mert nincsenek külön érdekek, amik egyébként nem bírnák ki közöttünk a nyilvánosságot, mert nem valamit akarok veletek elintézni. • Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem. Nagy munka van, tisztességes munka van egymás között. Muszáj megcsinálni. Nem beszélek az Új Magyarországról, a fejlesztésekről, határon túli magyarokról, egyházakhoz fűződő kapcsolatról és még ezer dologról, mert a nagyhoz képest ma nem ez a legfontosabb. Mindegyikben érdemi, jelentős és mély javaslataink lesznek. Egyik-másik meglepetést is fog okozni. De az egészhez képest, amit el kell döntenünk egymás között, nem ez a legfontosabb. Reform vagy bukás. Nincs más. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is. • És akarok most egyetlenegyszer mondani nektek három percet. Ezt legfeljebb még egyszer fogom elmondani nektek. Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól, és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt. Imádtam. Életem legjobb része volt. Most az adja, hogy történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, én személy szerint. Egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot? Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, b….a meg. Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért. Egzisztenciát lehet még találni sokat. • Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom. Ne vágjátok mindig a képembe. De csak azért érdemes. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este. Mert újra csak azok a kompromisszumok születnek meg, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fönnmaradjon, ami eddig volt. Mert minden más sérti valakinek az érdekét. Ahhoz másik madám kell. Ez az én imádatomat nem fogja megváltoztatni, egyáltalán nem. Én nem fogok naponta fölállni. Volt ilyen minisztere Horn Gyulának is, aki mindig le akart mondani. • Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen. Mi meg ezt nem merjük kimondani, és be vagyunk szarva, hogy azt mondjuk, hogy egyébként a 7 százalékot akkor tessék fizetni. Ne áltassuk itt egymást. Ez az igazi botrány. Az az igazi botrány, hogy akiről a Laci beszél, az ő cigány embereinek, annak tized olyan jó minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem. És mióta az anyám, az anyámnak ismerik a nevét Pápán és Gyurcsány Katusnak hívják, azóta neki is jobb jut, a kurva életbe! Nem tudta, hogy mi történt. Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom: egy lószart, mama. Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet. Ez botrány. • De hölgyeim és uraim! Ez egy pár száz embernek, meg a családjának, meg az ismerősének a problémája a miénk. De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni. Mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni. Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket oldani. Egyébként pedig épp az az elmúlt négy évnek a tapasztalata, épp az Horn Gyula kormányzásának tapasztalata, hogy nem abba szoktak belebukni emberek, hogyha valamit csinálnak, meg ha nem csinálnak. • És nem probléma, hogy elveszítjük akkor egy időre a társadalom, a támogatásunkat. Aztán majd visszaszerezzük. Mert majd megértik. És el lehet majd menni vidékre nyugodtan, hogy megcsináltuk, a hétszázát. • Erről szól a politika. Nem arról, hogy melyikünkből lesz kerületi polgármester, mégis hány darab helyettese lesz. Fontos az is, tudom én, nem vagyok naiv. De nincs benn az ország első száz legfontosabb ügyébe. • Szóval azt tudom nektek mondani, hogy álljunk meg, csináljuk meg. Sok igazságotok van a figyelmeztetésben, a féltésben, a részletek ügyében. Csak azt tudom mondani, hogy nem fogok játszani semmilyen játszmát sem így, sem így. Tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de… Ahhoz énszerintem én nem köllök. Ahhoz más kell. És írok majd kib...ott jó könyveket a modern magyar baloldalról. /Gyurcsány: hazudtunk reggel, éjjel meg este. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./

2006. szeptember 19.

Előkerült a Gyurcsány-féle hangfelvétel. A trágár „vallomás” egy egész sor teljesen kiszámítható reakciót váltott ki. Őszinte akkor lett volna, ha a parlament szószékéről mondja el az ominózus beszédet. Lehet az is, hogy a kiszivárogtató maga Gyurcsány Ferenc. Sok jel utal erre, a meglepetés hiánya, a gyors reagálás stb. Gyurcsány hazudott. A kérdés, hogy mit csinált Gyurcsány májustól, a beszéd elhangzásától, mostanig? Gyurcsány azt mondta: majdnem beledöglött (sic!) abba, hogy két évig úgy kellett tenni, mintha kormányoznának. Ha még sokáig úgy tesznek, a nép fog beledögleni. Egy önmagára valamit is adó országban egy kormányfő, aki beismeri, hogy két éven keresztül hazudott, és hogy politikája csődbe ment, nem maradhat a helyén. Úgy tűnik, ezt Magyarországon nem így gondolják… /Ercsey-Ravasz Ferenc: Amatőr őszinteség, vagy mesteri hazugság? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./

2006. szeptember 19.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pályafutása eddigi legsúlyosabb botrányát kavarta újabb meggondolatlan beszédével, melyben elismerte, hogy a hatalmon levők másfél éve elhazudják az ország valós állapotát. Gyurcsány már régóta túlmegy minden elképzelt és elképzelhetetlen határon. Pojáca modora, állandó szereplésvágya, általánosságokat puffogtató örökös locsogása, kielégíthetetlen reflektoréhsége azt a benyomást keltette tavasszal az anyaország választópolgárainak felében, hogy valóban ő a lendület, a haladás, miközben az adatok, a külföldi szakvélemények egyre aggasztóbb jövőképet vetítettek a gazdaságról és a társadalom szociális fejezeteiről. Gyurcsány számára az önzés, a pénzhajhászás egyet jelent a létcéllal, a sikerrel. Eddig is voltak elszólásai: az egyházakat, a hívő embereket becsmérlő kijelentése vagy a külhoni magyaroknak szánt sértései. Gyurcsány Ferencet nemzetének több mint fele személy szerint nem állhatja, és legújabb botránya óta alighanem saját „kenyéradó” pártján belül is megrendült támogatottsága. /Ördög I. Béla: Politikai szájmenés. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./

2006. szeptember 19.

Több ezren követelték Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány lemondását szeptember 18-án a Parlament előtti demonstráción. A túlnyomó többségében fiatalokból álló tömeg vasárnap késő este óta folyamatosan fütyül, sípol és az „Áruló!”, „Mondjon le!”, „Vesszen a kormány!”, „’56,’56” szavakat skandálta. A közfelkiáltással elfogadott petícióban a több száz egybegyűlt felkérte Sólyom László köztársasági elnököt, oszlassa fel a parlamentet, és írjon ki új országgyűlési választásokat, ha Gyurcsány Ferenc mégse mondana le. Felkérték továbbá a nemzeti-keresztény politikai erőket, hogy minden törvényes, parlamentáris és politikai eszközt vegyenek igénybe, „a csalással hatalomra került kormány megbuktatására”. Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferencet és azt a politikát, amit a miniszterelnök folytat, jelentette ki Hiller István MSZP-elnök. – Aki eljuttatta a sajtónak a májusi frakcióülés hangfelvételét, rosszat akart tenni a miniszterelnöknek, mégis használt a magyar politikai életnek. Kitörve a hazugságspirálból végigvisszük a reformokat, amelyek a korszerű és modern Magyarországhoz vezetnek – közölte. A Parlament épülete előtt a miniszterelnök és a kormány távozását szeptember 17-e, vasárnap este óta követelő demonstráció kapcsán az MSZP elnöke azt mondta, az alkotmány és a jogszabályok betartása mellett mindenkinek joga van véleményét kifejezni, akár egyénileg, akár csoportosan. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke: a történtek nem befolyásolják a koalíció működését. Úgy fogalmazott, a beszédet nem ő mondta, nem ő vállalja a tartalmát, másként vélekedik az elmúlt négy évről és a kampányról. A Fidesz-KDNP-frakciószövetség felkérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy az alkotmány alapján tegye meg a szükséges lépéseket az általuk alkotmányos válságként értékelt helyzet megoldására – jelentette be Semjén Zsolt, a KDNP-frakció vezetője hétfőn Budapesten. „Úgy látjuk, hogy ez az erkölcsi válság immár politikai és alkotmányos válsággá fajult, ezért az alkotmány 29. szakasza alapján, amely arról szól, hogy a köztársasági elnök őrködik az ország demokratikus államszervezete felett, ezen rendelkezés alapján felkértük a köztársasági elnök urat, hogy az alkotmányos válság megoldása érdekében a szükséges lépéseket tegye meg” – fogalmazott az ellenzéki politikus. Hozzátette: az alkotmányos válság megoldása a Gyurcsány-kormány menesztése lenne. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elvesztette a kormányzáshoz elengedhetetlen bizalmat, ezért arra kérik, távozzon a magyar közéletből – mondta Dávid Ibolya MDF-elnök. Sólyom László köztársasági elnök nem szólította fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a lemondásra, de rámutatott morális felelősségére. „A köztársasági elnöknek az alkotmány erre a helyzetre nem ad közjogi felhatalmazási lehetőséget” – mondta az államfő. Kiemelte: a vasárnapi hír „morális válságot” okozott Magyarországon, és a miniszterelnök reakciói ezt a válságot fokozták. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a televízió Nap-kelte című műsorában szeptember 18-án reggel azt mondta: arra készül, hogy Magyarországot szembesítse az elmúlt évekkel. Gyurcsány Ferenc a Népszabadság című napilapnak leszögezte: esze ágában sincs lemondani posztjáról. Büszke arra, hogy végre valaki – és nem csak belső körben – ki meri mondani az igazságot: azt, hogy a politika hosszú évek óta hazugságokra épült. /Tüntetők követelték a Gyurcsány-kormány lemondását. Politikai botrányt kavart a balatonösződi beszéd. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./

2006. szeptember 19.

Felrázta Magyarországot az elmúlt hétvégén a hangfelvétel: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elismerte, hazudik, hazudnak, s mellékesen rámutatott arra az apróságra is, hogy Magyarország nagy bajban van nekik köszönhetően. S a „leleplezés” után már órákkal valószínűleg azért kezdtek provokációt emlegetni sokak, mert a reakciók sablonosak voltak: az anyaország úgynevezett „jobboldali” szerveződései tüntetéseket kezdtek, a politikai ellenzék tiltakozott, a zömében kormánypárti magyar sajtó pedig hűvösen, tárgyilagosan magyarázza e sorok írásakor is, hogy Gyurcsány Ferencnek igaza van. Magyarország vezetője hazudott, ezt elismerte, büszke is rá, s a következmény? Kiment tüntetni maroknyi ember, megjelenik néhány újságcikk. Ha ez a történet is ennyiben marad, akkor a kérdésre a válasz csak igen lehet majd: hazudni szabad, hazudni kell, mert a nép (nem véletlen, hogy nem használom a „nemzet” szót) lenyeli a hazugságot, sőt, szereti azokat, akik hazudnak. És ebben 1918 óta a szocialisták a legjobbak – nemcsak Magyarországon. Ám ez a szánalmasan kicsiny ország az, ahol a legjobban felmérhető, mennyire ártalmassá formálták ezt az eszmét, és Kun Béla, Rákosi, Kádár, Grósz után a szocialista milliárdos Gyurcsány vagányul vághatta oda elvtársainak Balatonőszödön: „Magyarország le van írva”. Sajnos, ebben sem hazugság, sem tévedés nincs. /Szondy Zoltán: Mindenki hazudik? = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 19./

2006. szeptember 19.

Szeptember 18-a óta forrong Magyarország, a Parlament előtti térre többezres tömeg gyűlt össze, mintegy másnapig kinn maradtak. Vannak publicisták, akik ,,esernyős forradalomnak” minősítették a látottakat, és 56-os jelszavakat is kiabáltak. A tüntetők Gyurcsány Ferenc azonnali lemondását követelték. A közfelháborodást kiváltó Gyurcsány-szöveg mélységesen leleplező, förtelmes bizonyítványt állít ki a kormány és a két koalíciós párt négyéves semmittevéséről és másfél élvig tartó folyamatos hazugságairól, amelyekkel az egész magyar társadalmat félrevezették. A média egy részének cinikus, hazugságpárti volta a Gyurcsány-botrány első óráiban is érzékelhető volt. Meghamisítják, eljelentéktelenítik a beszédet. Folyik a szerecsenmosdatás. Most már nem csak Budapesten, hanem a vidéki városokban is folyamatosan tüntetnek. /Sylvester Lajos: Gyurcsány hazugsággyurmája. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 19./

2006. szeptember 19.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az MSZP-frakció zárt ülésén május végén elhangzott kormányfői beszéde most nyilvánosságra került. Szőcs László újságíró nem háborodott fel, hanem sorolta, kik követelik, hogy mondjon le a közterekre spontán szervezettséggel kivonuló hőzöngőkkel együtt. Lehet, hogy maga Gyurcsány Ferenc hozta nyilvánosságra a hanganyagot. /Szőcs László: Sokkterápia. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./

2006. szeptember 20.

Csaknem egyhangúlag fogadta el szeptember 19-én az Országgyűlés Az erőszak ellen és a békességért című ötpárti politikai nyilatkozatot. A dokumentumot 295 igen szavazattal, két ellenszavazattal és két tartózkodással szavazta meg a Ház. A két ellenszavazatot Kelemen András KDNP-s és Aszódi Pál fideszes képviselő adta le. Kelemen András újságíróknak azt nyilatkozta: azért szavazott nemmel, mert hiányolta a dokumentumból a kormány felelősségének hangsúlyozását. Aszódi Pál az MTI-nek úgy indokolta döntését: van a nyilatkozatban egy olyan rész, amely az igazmondásra vonatkozik, Gyurcsány Ferenc viszont hazudott. A szavazásnál tartózkodó Wittner Mária fideszes képviselő, 56-os halálraítélt szerint ki kellene kérni a Szabadság térnél történteket bemutató vágatlan videóanyagokat, mert úgy hallotta, hogy valójában nem történt sem fosztogatás, sem rongálás az MTV épületében. „Ez az egész arra jó, hogy bevezessék a rendkívüli állapotot, hogy befogják az emberek száját” – mondta Wittner Mária, aki szerint ennyi erkölcstelenség után a kormánynak le kellett volna mondania. Az öt frakcióvezető által benyújtott nyilatkozat leszögezi: a Magyar Köztársaság szabadságának és méltóságának megőrzése közös feladata a parlamenti pártoknak és az alkotmányos demokrácia híveinek. „Az ország rendjéért és a polgárok biztonságáért érzett felelősségünktől vezérelve ezért felszólítjuk mindazokat, akik az elmúlt órákban a békés és demokratikus tüntetéseket rendbontással zavarták meg, mások testi épségét szándékosan veszélyeztették, vagyonában kárt tettek, hogy haladéktalanul hagyjanak fel ezekkel a cselekményekkel, és tartózkodjanak a további jogsértésektől” – zárul a dokumentum. Szeptember 18-án eset tíz órakor érkezett az első, 20–30 tagú csoport a tévé székháza elé, miután nem engedték, hogy élő adásban ismertessék céljaikat, a megmozdulás több vezetője, köztük Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke visszament a Kossuth térre, hogy áthívja az ott demonstrálókat. A tömeg megpróbált benyomulni az épületbe, több könnygázgránátot dobtak a tüntetők közé. Először sikerült leszorítania a tüntetőket a székház elől, ám később újra feljutottak. Éjjel betörte az Magyar Televízió bejáratát ostromló tömeg, de ekkor a rendőrök még megállították előrenyomulásukat. A Szabadság téren közben felgyújtották a közszolgálati televízió több autóját, a rendőrök vízágyúval és könnygázzal elkezdték kiszorítani a tömeget az MTV székháza elől. Később – hajnalban negyed kettőkor – a tüntetők közül többen benyomultak az MTV aulájába, és elfoglalták az épületet. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter felajánlotta lemondását, amit azonban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem fogadott el. Köztörvényes bűncselekménynek minősítette Sólyom László a Magyar Televíziónál történteket. Az MSZP parlamenti frakciója elítéli azokat, akik törvénytelen eszközökkel a közrend és a közbiztonság ellen támadtak – ismertette a szocialista képviselőcsoport álláspontját Lendvai Ildikó. A Fidesz elnöksége szerint a hétfő éjjel történtekért személyesen és egyedül Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a felelős – közölte Szijjártó Péter, a párt szóvivője. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök határozottabb, eredményesebb fellépést vár el a rendőrségtől. „Ez nem forradalom, ez nem 1956, ez megcsalása nagyszerű nemzeti történelmünknek. 1956 nem játékszer, a harmadik Magyar Köztársaság demokratikusan megválasztott parlamentje felelős kormányának kritizálása senkinek nem adott semmilyen felhatalmazást, hogy egy nemzeti intézménybe behatoljon és bűncselekményt kövessen el. Nem látok egy okot sem, ami magyarázná ezt a fajta brutalitást” – szögezte le. Közölte: nem kíván lemondani. Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint Magyarországnak az önkormányzati választás után korlátozott mandátumú szakértői kormányra van szüksége. /Továbbra sem mond le tisztségéről Gyurcsány Ferenc? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Lezajlott Budapesten a Szabadság téri csata, több mint 125-en – köztük 113 rendőr – sérültek meg, több autó kiégett. A támadók elfoglalták az MTV budapesti székházát, fél három körül átadták petíciójukat Kert Attilának, az MTV hírigazgatójának. Hajnali négykor a már csendesebb, és alig néhány száz főre olvadt tömeget előbb a székházból, majd a Szabadság térről is kiszorították a rendőrök. Nyakó István, az MSZP szóvivője az ÚMSZ-nek kifejtette: a felelősség nemcsak a randalírozóké, hanem azoké is, akik már hosszú ideje törekednek arra, hogy a politikai vitákat a parlament helyett az utcára vigyék. Torockai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke – aki egyike volt azoknak, aki a tömeg élén a Magyar Televízió székházához vonultak – az ÚMSZ-nek elmondta: a tüntetés békés demonstrációként indult, de aztán elszabadultak az indulatok. „Én a tömegre nem tudtam hatni, csupán egy részük hallgatott rám” – magyarázta a HVIM elnöke, aki hajnalban már forradalomként emlegette az akciót. Gyurcsány Ferenc szerint a köztársaság nemzeti intézményét érte támadás. A miniszterelnök a harmadik Magyar Köztársaság történetének „leghosszabb és legsötétebb” éjszakájaként minősítette a Magyar Televíziónál történteket. A Fidesz megtartja szeptember 23-ra tervezett nagygyűlését Budapesten – közölte Szijjártó Péter kommunikációs vezető Orbán Viktor Fidesz-elnök szeptember 19-én tartott sajtótájékoztatóján. Az SZDSZ a leghatározottabban elítéli az éjszaka történt erőszakos cselekményeket, és ugyanerre szólítja fel a Fideszt – közölte Kuncze Gábor pártelnök. – Azt javasoljuk, hogy Gyurcsány Ferenc kérjen bocsánatot, aztán távozzon a közéletből, a Fidesz pedig szólítsa vissza az embereket az utcáról – nyilatkozta Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Lemondásra szólította fel a magyar kormányt az Európai Néppárt. A nyilatkozat szerint a magyar kormány elvesztette minden szavahihetőségét és politikai legitimációját, mert kirívó és szervezett politikai hazugságok alapján választották meg. Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöke viszont kijelentette, Gyurcsány Ferenc a legmegfelelőbb személy a magyarországi reformok irányítására. /Guther M. Ilona: Magyarország legsötétebb éjszakája. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./

2006. szeptember 20.

Durva fordulatot vett Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök a Magyar Szocialista Párt (MSZP) májusi balatonőszödi zárt körű frakcióülésén elhangzott beszédének nyilvánosságra kerülése. Zavargások voltak Budapesten, a közszolgálati televízió épületét pár órára elfoglalták a tüntetők. Az erőszak, a rendbontás elítélendő. Ugyanolyan szégyenletes, hogy egy ország miniszterelnöke bevallja: másfél-két éven keresztül hazudott a polgároknak. Az ellenzék azonnal kihasználta az alkalmat, és ismét lemondásra szólította fel Gyurcsányt. A magyarországi szocialisták nem sokban különböznek a romániai Szociáldemokrata Párt vezető egyéniségeitől. Tavaly ilyenkor még javában zajlott az SZDP különböző belső gyűléseiről kiszivárgott jegyzőkönyvek botránya. Ezek is körülbelül ugyanazokat a gondolatsorokat tartalmazzák, mint Gyurcsány mondatai. Úgy tűnik, az elvtársak ugyanazokat a módszereket alkalmazzák. /Kiss Olivér: Baloldali párhuzamok. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./


lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 901-926




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék