udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1305 találat lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 1291-1305

Névmutató: Kós Károly

2008. február 22.

A Kolozsváron szerkesztett Korunk című folyóirat 2008/2-es számában a filmipar és filmművészet időszerű kérdéseit vizsgálja. A szegedi irodalmi folyóirat, a Tiszatáj akkor is figyelt az elszakított területek magyar irodalmára, amikor az még nem volt divat. A februári számban Vári Attila Ügynöklista című elbeszélése tanúsítja ezt a folytonosságot. Vári Attila erdélyi író, még ha Magyarországon is él, írásának színhely- és témaválasztása jelzi, nem szakadt el ihlető emlékforrásaitól. Lesz hasonló írás a márciusi számban is, akkor Csíki László novellájának közlését ígérik. A csíkszeredai Székelyföld 2-es számában olvasható Székely János: Esszé a fiamhoz című írása, mely 1981-ben jelent meg. A lapszámot a költő fia, Székely János Jenő szobrászművész munkáival illusztrálták. A magyarországi Gerendás Lajos az 1916-os román betörés homoródszentmártoni szenvedéseit tárta fel. A moldvai csángók lélekszámáról Seres Attila közölt tanulmányt. Hetedik évfolyamánál tart a Nagyváradon megjelenő Várad című folyóirat. A 2008/1-es szám mutatja a sokszínűségét. Pár szerző, pár cím: Balla D. Károly: Relaktív, versek Horváth Imre hagyatékából, Bogdán László regényrészlete, Gittai István, Fábián Sándor versei, a Fordítói műhelyben Christi Greller versei olvashatók Balázs Ildikó tolmácsolásában, a Törzsasztalban szerkesztett formában közlik Körössi P. József beszélgetését a Várad egyik legutóbbi vendégével, Csaplár Vilmos magyarországi regényíróval, Varga Gábor: Confessionis IV , Péter I. Zoltán: A Holnap centenáriuma. A diktatúra idején kevés magyarországi laphoz lehetett hozzájutni, járatni lehetett viszont a kárpátaljai magyar újságot (Kárpáti Igaz Szó), olvasni a Szabadkán megjelenő magyar hetilapot, a Hét Napot. A Hét Nap számon tartja az erdélyieket. Egyik tavalyi lapszámuk címoldalán a szentegyházi Gyermekfilharmónia látható, Székelyföld és Délvidék ölelkezése címmel képes riportban számoltak be az együttes vendégszerepléséről. Az egyes lapszámokban a délvidéki magyarság gondjait bemutató, a megmaradásukért folytatott elszánt küzdelmükkel foglalkozó írások az érdekesebbek. Dicséretes konoksággal folytatja a Művelődés című közművelődési folyóirat kiadását a Szabó Zsolt vezette szerkesztőség. Legutóbb a 2007/11-es szám érkezett meg Csíkszeredára, a Hargita Népe szerkesztőségébe. Ebből néhány cím: Sas Péter: In memoriam Kós Károly, Vas Géza: Volt egyszer egy Kalotaszeg, Szémán E. Rózsa: Báthory Napok, Kolozsi Gergely István: Petőfi Sándor látogatása, sétája Szamosújvárt, Szabó Emília: Árpád-házi Szent Erzsébet az irodalomban. Lexikonnal ér fel a Művelődés tavalyi összevont lapszáma az Erdélyi Mezőségről. A kötet az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2006-os Mezőség-konferenciáján elhangzott előadásokat tartalmazza, kiegészítve a Mezőségről rendezett marosvásárhelyi tapasztalatcsere néhány népesedési, településfejlesztési, környezetföldrajzi témájú írásával. /Borbély László: Látókörünket tágító folyóiratok. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 22./

2008. február 24.

Január 19-én meg nyílt a Szatmárnémetiben a magyar ajkú görög katolikus templom közösségi termében Csomafáy Ferenc Erdélyi arcképcsarnokom című fényképkiállítása. A fotóművész a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Mindezek mellett megtanulta a fényképészetet is. Szakterülete a fotóriport és a színházi fotó. Mostani kiállításán harminchat olyan arc sorakozik, akik utat mutattak a romániai magyarságnak a két világháború és a diktatúrák idején is. Egy részük (Kós Károly, Gál Ernő, Márton Áron, Berde Amál, Szabó T. Attila) már a két világháború közti időben ott állt a tornác küszöbén, a fiatalabb nemzedék pedig az ő példájukon nőtt fel, majd csatlakozott hozzájuk, vált maga is követendő példaképpé (Kányádi Sándor, Szász János, Cseh Gusztáv, Beke György). Csomafáy Ferenc elmondta, hogy képei beszélgetés közben készültek. /Csirák Csaba: Erdélyi arcképcsarnokom. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 24./

2008. február 25.

Február 25-én lesz Benkő Samu nyolcvanéves. Egy Kis-Küküllő menti székely falucskában látta meg a napvilágot; menetelt a „fényes szellők” csapatában, a Móricz-kollégisták között; volt Gaál Gábor tanítványa, majd tanársegédje, végül egy akadémiai kutatóállás íróasztala mellett állapodott meg, hogy több mint fél évszázad céltudatos munkájával létrehozza azt az alkotóműhelyt, amelyet, számon tarthatunk az erdélyi magyar „egyszemélyes intézmények” sorában, írta róla Dávid Gyula. Művészettörténész felesége és fia nevéhez szintén rangos könyvek, az erdélyi régészet és középkorkutatás alapművei kapcsolódnak. Benkő Samu tanácsosként állt Domokos Géza mellett a Kriterion Könyvkiadó szellemi teljesítményei körüli bábáskodásban, ott volt 1989 karácsonyán a kolozsvári Hívó szót megfogalmazók között, s nem sokkal utána az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraalakításánál, majd egy ideig a tudós testület elnökeként. Azután visszatért az íróasztala mellé. Erdélyi filozófia, erdélyi történelem az a két terület, amelynek művelésére vállalkozott, továbbá Bolyai János vallomásainak kibetűzésével és elemzésével, továbbá az erdélyi 48-nak a hivatalos román dokumentum-korpuszból kirekesztett forrásértékű iratanyagát tette közzé. Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Apor Péter, Bod Péter, Bölöni Farkas Sándor, Bolyai Farkas és János, Köteles Sámuel, Széchenyi István, Kemény Zsigmond, Orbán Balázs, Újfalvi Sándor, Kós Károly, Szász Pál, Bánffy Miklós, Márton Áron, Kelemen Lajos, Szabó T. Attila, Nagy Géza – csak néhány név azok közül, akiknek életét és művét beépítette a kisebbségi közgondolkodás pillérei közé. Benkő Samu Alkalmak és szavak című kötetének előszavában ezt írta: „A szavak egymás mellé illesztésében elsősorban erkölcsi parancsnak engedelmeskedtem... Mindig boldogsággal töltött el, ha bárhol megbizonyosodtam az erkölcsi erőfeszítés diadaláról, és a magam dolgaira tekintve szívből örvendtem, ha a szavaimból összeálló monológ itt-ott visszhangra talált, vagy ha egyszer-másszor éppen dialógussá sikerült terebélyesednie. ” /Dávid Gyula: Az értelemformáló sors tudós faggatója. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./

2008. március 7.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) több mint négyszáz címből álló könyvadományt adott át Erdővidék Múzeumának. A Baróton működő intézmény azt követően gyarapodott szakkönyvekkel, hogy az EME a könyvtárában több példányban is megtalálható könyveinek egy részét átadta. Az alakuló baróti dokumentációs könyvtár a napokban újabb, több száz kötetes budapesti adománnyal fog gazdagodni. „Könyvállományunk lassan eléri a kétezer, a tárgygyűjtemény pedig a háromezer darabot. Nagyon remélem, hogy idén ténylegesen is elkezdhetjük a múzeum bővítését” – tájékoztatott Demeter László történész, az Erdővidék Múzeuma vezetője. Anthony Gall ír származású, Ausztráliában élő Kós Károly-kutató díjmentesen készítette el Erdővidék Múzeuma bővítési látványtervét, a kivitelezési rajzok elkészítéséhez azonban már pénz kell. Uniós fejlesztési forrásokból a pénz jelentős részét lehetne megszerezni. A jelenlegi épületben Erdővidék nagyjainak, köztük Baróti Szabó Dávidnak hoznak létre emlékszobát. Erdővidék Múzeuma ugyanis azon a telken működik, amelyen Baróti Szabó Dávid, a 18–19. században élt jezsuita pap, költő és nyelvújító szülőháza állt egykoron. Erdővidék Múzeumát 2006 novemberében avatták fel. /Benkő Levente: Kis helyen nagy remények. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./

2008. április 12.

Negyedszázada, hunyt el Illyés Gyula Kossuth-díjas költő, író /Felsőrácegrespuszta, 1902. nov. 2. – Budapest, 1983. ápr. 15./, a kisebbségbe jutott magyarság iránti érdeklődése élete hatvanas-hetvenes éveiben vált intenzívebbé. 1945 szeptemberében a magyar kormányküldöttség tagjaként utazott Romániába. Látnia kell, írta, hogy „a nyert ügy, a győzelem mámorában fellángoló román nemzetiesség át–átcsap a nemzeti türelmetlenségbe. Naponta érkeznek a hírek erőszakoskodásról, van köztük véres is, van halálos is. (…) A magyarság lelkiállapota kettős. Ha azt mondod: új társadalom – csupa buzgás, remény. De ha külön magyar sorsára tapintasz: tétovázás, megriadás, sőt szűkölés. És teljes magára hagyottság. ” Kolozsváron, baráti társaságban a költő a magyarországi politikai helyzetről, a forradalmi, a nemzet fogalmával azonosuló új magyarságról beszélt. Bányai László idegesen, indulatosan közbeszólt: „a magyar nép, ellentétben például a románnal, gyökeréig magába vette a hitlerizmust (…) nyilas volt az utolsó kisbíró, az utolsó baka is. (…) Megdöbbenve nézek rá. A magyarság ilyen legyalázását még sohasem hallottam. ” – idézte fel a beszélgetést Illyés Gyula Erdélyi út címen. Illyés a nemzetközi közvélemény elé tárta az erdélyi magyarság helyzetét a párizsi l’Expres hasábjain, a lap 1964. január 9-i számában: „A legmélyebb társadalmi változások is messze vannak attól, hogy megoldjanak minden problémát. Romániában van egy provincia, Erdély, amely évszázadokon át a magyar civilizáció és irodalom valódi szülőföldje volt. Ebben a provinciában nemrég zárták be az egyetlen magyar egyetemet, ami egy több mint kétmillió lélekből álló kisebbségnek volt szánva. A magyar írók és az egész magyar értelmiség helyzete nagyon kényelmetlen. ” Naplójegyzetei tanúskodtak arról, hogy szinte hetente érkezett vendég Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból, így első kézből kapott hírt minden, a kisebbségeket ért atrocitásról – iskolabezárásról, hatósági visszaélésekről, hátrányos törvényi rendelkezésekről. Ezért írta: „…a nacionalizmus maga az agresszivitás, viszont akinek meg van kötve a keze, az már helyzeténél fogva sem lehet agresszív, feddő leckét tehát nem ő érdemel, hanem a megkötője. ” (Szakvizsgán – nacionalizmusból) A nemzeti kisebbség elleni „többségi” fellépésre, agresszivitásra Illyés Gyula Tiszták című drámája nyújtott példázatot. „A darab egy elpusztult népről szól, de még élő, küszködő népeknek, közösségeknek. S így személy szerint nekünk is. (…) Fölösleges tán hozzátennem, hányszor átsuhant írás közben gondolataim közt a magyar anyanyelvűek közösségének sok ügye-gondja is. ” /Írta a vígszínházi előadás műsorfüzetébe/ Illyés Gyulát a kérdések felvetése miatt a hatalom elmarasztalta, írásait betiltották, cenzúrázták. Megjelent nagyhatású esszéje: Válasz Herdernek és Adynak /Magyar Nemzet 1977 karácsonyi és 1978. január 1-jei számában/, ebben írta: „A nemzeti kisebbségek jogait semmiféle nemzetközi megállapodás nem védi. A békeszerződések ezeket, mint maguktól értetődőket, az egyéni jogok közé iktatták. Az országok, melyeknek bármily tömegű diaszpóráik vannak, csak egyéni magatartásukkal fejezik ki azt, miként vélekednek a legelemibb – legemberibb – jogok helyes vagy helytelen alkalmazásáról. ” Erre bukaresti Luceafarul című lapban megjelent egy gyalázkodó írás. Budapesten a pártvezetés, az MSZMP KB 1978. május 25-én foglalkozott a kirobbant „konfliktussal”. Megfosztották a költőt a válaszadás lehetőségétől. A Fegyelmezetten című írása csak tíz évvel később jelenhetett meg a Magyar Nemzet hasábjain. Illyés Szellem és erőszak /1978/ című kinyomtatott kötetének terjesztését Magyarországon betiltották. Romániában minden művét „zár alá helyezték”, könyvtárakból, könyvüzletekből kivonták, nevét kiejteni sem volt szabad. Az Illyés Gyula életművét testes monográfiában elemző Izsák József méltán nevezte őt virrasztónak és őrizőnek. Kós Károly egy 1975-ben írott levelében – mondhatnánk – minden elszakított magyar nevében fejezte ki elismerését: „Illyés Gyulát nem csak mint a mai legnagyobb generális magyar íróművészt, de mint az egykori hazából kiszakadt magyarságot számon tartó és sorsát szívén viselő bátor védelmezőjét is mindenek felett tisztelem, becsülöm és szeretem. ” /Máriás József: Huszonöt éve hunyt el Illyés Gyula. „Virrasztónak és őrizőnek szemeltetett ki”. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 12./

2008. április 14.

A XIII. Bánsági Magyar Napok nyitórendezvényén bemutatták Siska Szabó Zoltán aradi természetfotós fotógrafikáit, Mátray László temesvári színművész tolmácsolásában elhangzottak Áprily Lajos és Dsida Jenő versei. A Temesvári Magyar Nőszövetség és a Bánsági Kárpát Egyesület közös szervezésében, a Kós Károly Közösségi Központban megtartott tárlatnyitón Szász Enikő, a Bánsági Magyar Napok kezdeményezője és főszervezője köszöntötte az egybegyűlteket. A Bánsági Kárpát Egyesület civil szervezet tevékenységéről Illés Mihály elnök mondott rövid ismertetőt. A rendezvénysorozat a hagyományos ópusztaszeri „zarándoklattal” folytatódott, április 14-én pedig az Újvidéki Színház Orfeum című vendégjátékának tapsolhat a temesvári Csiky Gergely Színház közönsége. /Pataki Zoltán: XIII. Bánsági Magyar Napok. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 14./

2008. április 17.

Az érvényes oktatási rendszer jelenleg két fegyelmi eljárást biztosít az iskolakerülések, lógások visszaszorítására: az iskolai eltanácsolást, valamint a magaviseleti jegyek levonásának lehetőségét. Előbbit azonban csak a kötelező oktatást meghaladva lehet alkalmazni, ugyanis tizedik osztály előtt nem lehet eltanácsolni a diákokat az oktatástól. A 2007/2008-as tanév első félévében 102 diákot csaptak ki Hargita megyében. A tanfelügyelőség külön jelentést tesz azon iskolákról, ahol tíz vagy ennél több kicsapás történt az elmúlt félévben – ilyen négy volt a megyében, két gyergyószentmiklósi, egy balánbányai és egy székelyudvarhelyi (Kós Károly Szakközépiskola) intézményben. 14 tanuló kimaradt az iskolából, magyarázta Végh Jenő, a Kós Károly Szakközépiskola aligazgatója, kizárni 12 diákot kellett: ők kivétel nélkül esti iskolába jártak. /Bálint István: Fél év alatt száz diákot csaptak ki. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 17./

2008. április 30.

Tizennyolcadik alkalommal szervezte meg a Riszegtetői Ifjúsági Majálist a körösfői RMDSZ és a Kós Károly Kulturális Egyesület. A népdalversenyt egyéni és csoportos kategóriában is megrendezték. /Riszegtetői Ifjúsági Majális. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./

2008. május 19.

Május 17–18-án zajlott Mákófalván a Szépmíves Emberek találkozója, a Kós Károly Egyesület, valamint a Bokréta Kulturális Egyesület szervezésében. A környékről és Kolozsvárról is sokan kilátogattak a bútorfestőiről híres kalotaszegi faluba. A kézművesek asztalkáinál szőttesekben, fafaragásokban lehetett gyönyörködni, a gyermekek körében főként a faragott játékok örvendtek nagy népszerűségnek. Érkeztek a környékről a néptánc- és színjátszó csoportok, jöttek a magyarországi vendégek, a gyermekek számára táncházat, játszóházat szerveztek. Eljött az RMDSZ küldöttsége is, Markó Béla szövetségi elnök vezetésével. Ugyancsak Mákóban ünnepelt Simon Zsolt, Szlovákia egykori mezőgazdasági minisztere, aki elmondta: hazájában sokkal nehezebb a magyarság helyzete, amióta a Magyar Koalíció Pártja nem vesz részt a kormányzásban. Jelen voltak több Kolozs megyei tanácsosjelölt is. Dancs Annamari és Jocó koncertje után tűzijáték zárta a mulatságot, másnap további ifjúsági csoportok léptek fel. /S. B. Á. : Szépmívesek találkoztak Mákóban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./

2008. május 31.

Temesváron a városhoz kötődő két jeles személyiség születésének évfordulója kapcsán rendeztek művelődéstörténeti vetélkedőt május 30-án az általános iskolásoknak: Kós Károly műépítész, grafikus, író és politikus 125 éve született Temesváron, Geml József, a város első világháború alatti polgármestere pedig 150 éve született Temesrékáson. A vetélkedőt a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet és a Geml József Társaskör szervezte. A tanulókat a Kiss Ferenc tanfelügyelő (a társaskör elnöke), Bíró Anita rajztanár, Szekernyés Irén, a magyar színház irodalmi titkára és Marossy Lóránt (a TEMISZ részéről) alkotta zsűri pontozta. /Pataky Lehel Zsolt: Kós Károlyból és Geml Józsefből „vizsgáztak”. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 31./

2008. június 14.

Beke Mihály András hetek óta izgalmas olvasmányt olvas. Apja, Beke György író nem akart belenézni, attól tartott, csalódnia kell. Vannak benne nyomozók, rendőrök és gyanúsítottak, csak az, hogy kik a gyilkosok, kik az igazi bűnösök és az igazi áldozatok, az nem derül ki az olvasmány végére sem… A családi „szekus dossziét”, apja és – meglepően vaskos – saját nyomozati anyagát böngészi. Kíváncsi lett saját múltjára, úgy, ahogyan mások, a nem-barátai látták. Apjáról két dosszié, róla egy készült, elég vaskosak és állítólag ez csak az eddig előkerült anyag. Majd szólnak, ha még lesz. A konspiratív neveket csak felelőtlen ember tudná teljes bizonyossággal azonosítani. A nevek azonosítását külön kellett kérnie, mondták: talán, majd, egyszer, valamikor. Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy a „forrás” („sursa”) mikor jelent megfigyelt személyt és mikor besúgót. Beke Mihály András megtudta, hogy a „szekus keresztségben” apja „Barbu”, ő meg „Béla” lett, Magyarországot csak „Helga”-ként emlegetik, megtudta, hogy őt így jellemzik: „merev, zárkózott, rögeszmés nacionalista”, továbbá számára ismeretlen hölgyekkel akarták összeházasítani; megtudta,, hogy az egyik illusztris megfigyeltnek, Tőkés Lászlónak olyan konspiratív névjegykártyával kellett volna bemutatkoznia, amelyikre átszúrt szívet kellett volna rajzolnia. /!/ A „szeku” jól tudta kezelni a lehallgató magnókat, ezekből valóban sok volt. Kiváló követési jegyzőkönyvet tudtak írni arról, hogy apja például – igen gyanús módon – paradicsomot vásárolt a piacon. Egyébként egyetlen magyar nyelvű jelentés szerepelt a paksamétában. A dossziék jól dokumentálják a hajdani rendszer logikáját. Alig találni utalást arra, hogy bárki bírálni merészelte volna a Ceausescut, a Kondukátort vagy a szocialista rendszert. A megfigyelt személyek magatartásának a jelzője a „nem megfelelő” („nekorászpunzátor”). Az összes magyar megfigyelt „irrendenta és nacionalista” eszméket vallott. Azonban többen voltak a tisztességesek, mint remélni merte volna! Nagyon sok volt a besúgó, de kevesebb, mint amennyitől rettegtek az emberek. Néhányra persze kíváncsi lenne: ki volt végülis „Bíró Ferenc”, aki apjáról is szorgalmasan írta jelentéseit; ki lehetett „Adam”, a Korunk szerkesztője; ki volt „Vasilescu”, a Dacia Könyvkiadó szerkesztője, akitől a Szentendrei Múzeum igazgatója – Balogh Edgár, Benkő Samu és apám mellett – írást kért Kós Károlyról; és ki volt „Literat”, az Utunk szerkesztője, írója, neves értelmiségi („intelectuál cu prestigiu”), aki morálisan apjára is hatással volt? Ki volt „Goga”, Bartha”, „Szabó Tibor”, „Rusz Péter”, „Dinu”, „Udrea”, „Kovács”, a szebeni „Ghergel”, a besztercei „Peiut”,”Stelian”, „Dragan”, a nagybányai „Kiss Gheorhe”, a kolozsvári „Suster”, a szilágysági „András” ,”Constantinescu”, a kolozsvári „Horea”, „Luca”,”Maes”, a bákói „Clejeanu” ,”Constantinescu”? A jelentgetők kevesen voltak, szánalmasak és nevetségesek. /Beke Mihály András: Töltőtoll. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 14./

2008. június 18.

A Mezőség-kutatás eredményei címmel újabb interdiszciplináris konferenciát szervez az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya és a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke. A régióra a 19. században irányult rá a figyelem. Az első feljegyzések a mezőségi magyar társadalom fogyatkozását, nyelvi és kulturális erózióját tették szóvá. Ezt követően a szépirodalom (Petelei István, Makkai Sándor, Wass Albert, Sütő András) és az etnológia a mentalitás, az életforma, a társadalmi viszonyok archaikus jellegét emelte be a köztudatba. Az 1970-es évektől kezdve a Mezőség a táncházmozgalom jelszavává alakult. Az összefoglaló nagy mű, a „Mezőség leírása” hiányzik. A konferencia október 17-én lesz Kolozsváron. A szervezők saját kutatási eredménnyel rendelkező előadók jelentkezését várják. Az erdélyi Mezőség leírásai: Gilyén Nándor: Az Erdélyi Mezőség népi építészete. Budapest, 2005; Keszeg Vilmos: Mezőségi hiedelmek. Marosvásárhely, 1999; Kós Károly: A Mezőség néprajza I–II. Marosvásárhely; Makkai Gergely: Az Erdélyi-Mezőség tájökológiája. Marosvásárhely, 2003; Palotay Gertrúd–Szabó T. Attila: Mezőségi magyar hímzések. Erdélyi Tudományos Füzetek. 159. Kolozsvár, 1943; Tagányi Károly–Dr. Réthy László–Pokoly József: Szolnok-Doboka vármegye monographiája. I–VII. Deés, 1901; Az erdélyi Mezőség (tematikus összeállítás). Művelődés (Kolozsvár), 2007. 6–9. sz. /Felhívás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

2008. augusztus 12.

Hargita megyében ősztől több oktatási egység keretében is indul kétéves posztliceális képzés: a csíkszeredai Kós Károly Iskolaközpontban két szakon – műszaki rajzolói és topográfus technikusi szakokon, a gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Kollégiumban gazdasági (vagyonkezelési asszisztens) szakon, a csíkszeredai Kájoni János Iskolaközpontban kereskedelmi koordinátor technikusi képzés indul, a csíkszeredai Venczel József Iskolaközpontban faipari dizájnereket képeznek ki, a Kájoni János Iskolaközpontban turisztikai szakon, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceumban egészségügyi asszisztenseket képeznek. A felsoroltak magyar nyelvűek, nappali tagozaton, a szentegyházi Gábor Áron Iskolaközpontban esti számítógép-programozó szakon. A megyében indulnak román nyelvű képzések is. /Posztliceális iskolák. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 12./

2008. szeptember 6.

Elkészültek a tervek a Székelyföldön alkalmazandó egységes jelképrendszerről, melyet bemutattak a sepsiszentgyörgyi városházán. Kopacz Attila tervező elmondta, kisebb építményeket csak a megye- és városbejáratokhoz ajánlott elhelyezni, máshol megteszi az ízléses tábla. A tervező szerint Kós Károly motívumait kell felhasználni a határkő gyanánt állítandó építményeknél. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke végigjárta a megye összes bejáratát, s a határtáblák fényképeit mutatta. Legtöbbjük siralmas. Sok helyen a szocialista időkből származó betonépítmények maradványai, rozsdaette vasszerkezetek ,,jelképezik" a megyét. A tervek szerint a megyebejáratnál Háromszék címere és a székely címer fogadja az érkezőt, a városok, községek bejáratánál pedig a közigazgatási egység címere a székely címerrel párosítva. /Szekeres Attila: Amilyen a porta, olyan a gazda (Egységes jelképrendszer a Székelyföldön) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./

2008. szeptember 8.

Szakmai fórummá és baráti találkozóvá lett az eredetileg népszerűsítő rendezvény, melyet Kalotaszegi csillagok néven szervezett a Kolozs megyei Sztánán a Bokréta Kulturális Egyesület a Kékiringó panzióval és a sztánai elöljárókkal karöltve. A jó idővel indokolta az érdeklődés hiányát a Bokréta Kulturális Egyesület elnöke, Kovács Pali Ferenc bútorfestő. Máté Lajos magyarországi népkutató tartott előadást, aki Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain elindult, hogy feltérképezze legközelebbi rokonainkat. „A Magyar Tudományos Akadémia a könyvekből tájékozódik, én a másik úton megyek. Részben a szájhagyomány alapján a magyarság gyökereit máshol keresem, mint a hivatalos akadémiai álláspont azt behatárolja” – fejtette ki a kutató. 35 kilónyi feljegyzésanyaggal tért vissza 21 éves expedíciós kutatóútjáról, ebből hatezer oldalnyi szájhagyományanyag, 341 ősmese, 250 eredetmonda, 9000 népdal és harmincórányi zenei, illetve harmincöt óra képanyag van. Elmondása szerint szándéka a Kárpát-hazában vetítéseket és előadásokat tartani, a rengeteg gyűjtött információ feldolgozásához munkatársakat, segítséget keres. Gaál János, a budapesti Néprajzi Múzeum restaurátora előadásában Kós Károlyt idézve értékelte a rendezvény jelentőségét: „»mert én csak folytatása akarok lenni apáimnak« – ez az, amit ti itt szerveztetek: folytatása és felelevenítése a hagyománynak. ” Kudor István fafaragó, a Bokréta Kulturális Egyesület alelnöke elmondta, a régiók találkozóját minden évben máshol szervezik. A kiállítás és az előadások révén a kiveszőfélben lévő népművészetet akarják ismertetni. Ehhez a törekvéshez csatlakozott Vas Géza kolozsvári fotóművész is, aki Kalotaszegi Madonnák címen állította ki 24 dokumentum-felvételét a kalotaszegi népviseletbe öltözött fiatal lányokról. /Varga Réka: Kalotaszegi csillagok. Szakmai fórummá alakult a Bokréta egyesület rendezvénye. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./

2008. szeptember 9.

Egy kormányprogram keretében októberben és novemberben 705 számítógépet telepítenek Hargita megye iskoláiba. Azok az iskolák kapnak az új gépekből, amelyeknél korábban egyáltalán nem volt, vagy pedig már régen kaptak informatikai felszerelést. Elkezdődött a számítógép-ellátásból részesülő iskolák tanárainak és tanítóinak felkészítése – közölte Miklós Csaba, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség informatika szakos tanfelügyelője. Hargita megyéből 197 iskola szerepel a listán, összesen 705 számítógéppel. Középiskolák is részesülnek a programból, Csíkszeredából például számítógépeket kap a Szent Anna, a Székely Károly, a Venczel József, a Kós Károly, a Kájoni János, a Nagy István, a Segítő Mária és a Márton Áron is. /Kiss Edit: Több száz számítógép érkezik Hargita megy iskoláiba. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 9./

2008. szeptember 11.

Nem csak a kalotaszegi, de a székely csillagok is jelen voltak Sztánán: a két régió népművészei igazi mesterműveket állítottak ki a találkozón. Különböző kalotaszegi és székely fafaragások, immár ritkaságnak számító horgolt csipkék, kalotaszegi festett bútordarabok és varrottasok, bujkák, kerámiák várták az érdeklődőket. Az esemény megnyitóján Kovács Pali Ferenc, a Bokréta Kulturális Egyesület elnöke mondott beszédet. Több előadás hangzott el. A megjelentek ellátogattak a kolozsvári Osváth Lajos műgyűjtő sztánai házához, ahol festett bútorok, valamint számos korabeli falusi használati eszközök sokaságának a látványában volt részük. Ezt követően Kós Károlyra emlékezve felkeresték a Varjúvárat, ahol Kovács Pali Ferenc tartott kiselőadást Kalotaszeg nagy emberéről. A Szentimrei-háznál a bánffyhunyadi fafaragó Kudor István által készített kaput is megnézték, este pedig a zsoboki színjátszó kör tagjai léptek fel. /Vas Géza: Régiók találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

2008. szeptember 18.

Azt tervezik, hogy Kovászna megye határait Kós Károly stílusában képzett tornyok fogják jelezni, és a megye, illetve a települések címere minden falu és város bejáratánál ki lesz szögezve, a települések neve románul, magyarul és angolul szerepel. 1919 után a színmagyar helynévképzéssel keletkezett régi neveket románra fordították, de hiányoztak a magyarul jól értő emberekre, ezért születtek félrefordítások, mint Ebesfalva – Caineni és Csanálos – Urziceni stb. A cikkíró ironikusan megkérdezte, hogyan fogják angolra fordítani, hogy Cófalva vagy azt, hogy Szotyor? /Sebestyén Mihály: Hogyan mondjuk angolul, hogy Cófalva? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

2008. szeptember 20.

Számos háromszéki műemlék épület látogatható ingyenesen a hétvégén a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű kétnapos rendezvénysorozat alkalmából. Szeptember 20-án a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban felavatják az épületegyüttes tervezője, Kós Károly által megálmodott kovácsoltvas korlátot és a múzeum mozaikcímerét, majd cserkészek vezetik végig az érdeklődőket a város Kós Károly által tervezett épületein. A rendezvénysorozat részeként számos más háromszéki kastély, műemléképület nyílik meg a látogatók előtt, Torja, Gelence, Kézdivásárhely, Aldoboly és Illyefalva útvonalon szerveznek körutat. /Ingyenesen látogatható háromszéki műemlékek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 20./

2008. szeptember 20.

Egy olyan térinformatikai adatbázis elkészítése nélkül, amely átfogó képet ad a település állapotáról, épülő, közösségi tereiről tartalmaz adatokat, nem lehet jó városrendezési tervet készíteni ― vallja S. Sebestyén József, a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa, aki családi kapcsolatnak köszönhetően mondhatni hazajár Sepsiszentgyörgyre. Kíváncsian várja, mi fog történni ebben a városban. A rendezési terv elkészítése segítené az értékleltár, olyan alapadatok, mint például egy jelentősebb történelmi épület környéke. Ez a látlelet tartalmazza a település szerkezeti jellegét, az ott élő közösségek demográfiai, gazdasági helyzetét leíró statisztikai adatokat is. Nem kell bevárni az épületek leromlását, az apró, kisebb javításokat időben kell elvégezni. Nagy munka a felleltározás, de hasznos. Erdővidéken évek óta befejezés előtti állapotban van egy ilyen adatbázis, Nyárádmentén készül, s Felső-Háromszéken is elindult a terepmunka. S. Sebestyén József Kós Károly díjas építész, harminc éve dolgozik a műemlékvédelem különböző szakterületein. Negyedszázada járja Erdélyt, Felvidéket, az utóbbi években Kárpátalját, Muravidéket, Vajdaságot, fényképezi az értékes történeti építményeket, kiállításokat rendez. /Farcádi Botond: Milyen lesz Sepsiszentgyörgy? (S. Sebestyén József: adatbázis szükségeltetik) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./


lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 1291-1305




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék