udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 520 találat lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 511-520

Névmutató: Kossuth Lajos

2015. március 11.

Gyertyás megemlékezés a Székely vértanúk emlékművénél
– Jó atyánk, a megemlékezés pillanatában elhoztuk ide, hőseink emlékművéhez szívünknek hálás kegyeletét, a gyertyák fényét, a virágok pompáját. Szükség van arra, hogy emlékezzünk azokra, akik mártírhalált haltak, mert szerették testvéreiket. Ezt a fényt, ragyogást reánk ragyogtatják, az elmúláson túl is. Hitet adnak, erősítenek minket az összetartozás tudatában – mondta Kecskés Csaba unitárius lelkész tegnap a Székely vértanúk emlékművénél, ahová Kincses Előd felhívására több száz ember ment el egy-egy szál virággal és gyertyával, hogy lerója kegyeletét az 1854. március 10-én a Postaréten kivégzett székely szabadságharcosok emléke előtt.
Az egybegyűltek Petőfi- és Kossuth-nótákat énekeltek, Kecskés Csaba unitárius lelkész vezetésével elmondták a miatyánkot, elénekelték a magyar és a székely himnuszt, majd egy-egy szál virágot helyeztek el, és gyertyát gyújtottak az emlékműnél.
A megemlékezésre szinte több rendőr és csendőr "ügyelt fel", mint ahány résztvevő volt, a rendfenntartó erők, szemmel láthatóan, nagy erőkkel "készültek" az eseményre.
Rendbontás azonban nem történt, az emberek, miután lerótták kegyeletüket, egyenként vagy csoportosan elindultak hazafelé.
A gyülekezési jog korlátozása nem lehet a demokratikus államrend része
Ugyancsak tegnap, a képviselőház plénumában Márton Árpád képviselő politikai nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az 1854-ben kivégzett székely mártírok emlékére, és szóvá tette, hogy a székely szabadság napján Marosvásárhelyen korlátozták a magyar közösség gyülekezési jogát, amelyről úgy vélekedett, nem lehet a demokratikus államrend része.
Márton Árpád beszédében ismertette az esemény körülményeit: "Kossuth Lajos megbízásából 1851-ben Makk József titkos katonai mozgalom megalapításába kezdett. A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József házában, ezáltal lehetőség adódott arra is, hogy román forradalmárokkal is kapcsolatba lépjenek. A mozgalomba beépült kém meghiúsította a Makk- féle összeesküvést. Tagjait letartóztatatták, résztvevőit várfogsággal sújtották, szervezőit 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten és április 29-én Sepsiszentgyörgyön kivégezték."
A képviselő ismertette a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékművének történetét is, amely 1875 óta a március 15-i megemlékezések helyszíne, és elmondta, hogy Sepsiszentgyörgyön a Lábasház homlokzatán helyezik el az emlékezés koszorúját ezen az ünnepen, ahol Bartalis Ferenc és Váradi József, a Makk-féle összeesküvés kulcsszereplői töltötték életük utolsó óráit.
Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világon
A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kiáll a Székely Nemzeti Tanácsnak a székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulásai mellett, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának kérdésére – fogalmazott az MTI-hez eljuttatott közleményében Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. Kiemelte: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világon. Fontos, hogy ezen a szomorú évfordulón – amikor 1854-ben Marosvásárhelyen kivégezték a három székely vértanút, akik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban – a világ magyarsága részéről minél többen csatlakozzanak a felvonulásokhoz – írta.
Budapesten a Hősök terén tartottak rendezvényt.
***
A Székely Nemzeti Tanács 2013-ban szervezett először megemlékezést március 10-én, amikor ezt a napot a székely szabadság napjának nevezték el. Ezen a rendezvényen a szervezők szerint harmincezren vettek részt, majd a főtér felé, a prefektúra elé vonultak. Semmiféle rendbontás nem történt. 2014-ben voltak kisebb incidensek, ezért az idén Marosvásárhely polgármestere nem engedélyezte sem a menetelést, sem a prefektúra előtti tüntetést, amellyel a kormány régiósításra vonatkozó tervei ellen tiltakoztak volna a résztvevők. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nem vállalta fel az esetleges incidensek ódiumát, és sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az idén semmiféle rendezvényre nem kerül sor Marosvásárhelyen. Ellenben, aki akar, egy szál virággal és egy gyertyával elmehet a Székely vértanúk emlékművéhez, hogy lerója kegyeletét a Postaréten kivégzett szabadságharcosok emléke előtt.
Tegnap, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökével, Szilágyi Zsolttal tartott közös sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy délelőtt 11 órakor ment ki az emlékműhöz, gyertyát gyújtott, majd megköszönte a csendőröknek, hogy lefilmezték.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2015. március 11.

1854. március 10-re emlékezett Márton Árpád a Parlamentben
A gyülekezési jog korlátozása nem lehet a demokratikus államrend része
Politikai nyilatkozatban hívta fel a Képviselőház plénumában a törvényhozó testület figyelmét kedden, március 10-én Márton Árpád, az RMDSZ parlamenti képviselője az 1854-ben kivégzett székely mártírok emlékére, és szóvá tette azt is, hogy a Székely Szabadság-napján Marosvásárhelyen korlátozták a magyar közösség gyülekezési jogát.
A képviselő felszólalásában emlékezett a székely mártírokra, a gyülekezési jog korlátozásáról pedig úgy vélekedett, ez nem lehet a demokratikus államrend része.
Márton Árpád beszédében ismertette az esemény körülményeit: „Kossuth Lajos megbízásából 1851-ben Makk József titkos katonai mozgalom megalapításába kezdett. A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József házában, ezáltal lehetőség adódott arra is, hogy román forradalmárokkal is kapcsolatba lépjenek. A mozgalomba beépült kém, meghiúsította a Makk-féle összeesküvést. Tagjait letartóztatottak és résztvevőit várfogsággal sújtották, szervezőit 1854. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten, és április 29-én, Sepsiszentgyörgyön kivégezték.”– hangzott el Márton Árpád képviselő felszólalásában.
A háromszéki képviselő a továbbiakban ismertette a marosvásárhelyi Székely Vértanúk Emlékművének történetét is, amely 1875. óta a március 15-i megemlékezések helyszíne, illetve elmondta, Sepsiszentgyörgyön a Lábasház homlokzatán helyezik el az emlékezés koszorúját ezen az ünnepen, ahol Bartalis Ferenc és Váradi József, a Makk-féle összeesküvés kulcsszereplői töltötték életük utolsó óráit.
Nyugati Jelen (Arad)

2015. március 12.

Az Új Jobboldal ismét felvonul március 15-én Kolozsváron
Idén is utcai megmozdulásra készül a magyar nemzeti ünnepen a szélsőséges Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szervezet Kolozsváron: megszervezik a VII. Avram Iancu emlékmenetet.
Közleményük szerint vasárnap délután háromkor gyülekeznek a Széchenyi téren, ahonnan átvonulnak a Főtérre, majd a Bocskai térre érkeznek, ahol ünnepi beszédekben méltatják a móc vezért. Az Új Jobboldal ugyanezen az útvonalon tartotta meg tavaly is a felvonulását a kincses városban. Tavaly is gondot okozott, hogy az Új Jobboldal „rászervezte" az emlékmenetét a magyar ünnepségre. Kolozsváron a hagyományokhoz híven március 15-én 11 órakor kezdődik a gyülekező a Protestáns Teológia épülete előtt, az ünnepi felvonulás a Kossuth Lajos utca – Korvin Mátyás tér útvonalon zajlik, ezt követi az ökumenikus istentisztelet a Szent Mihály templomban, majd 14 órakor felvonulás veszi kezdetét a volt Biasini szállóhoz, ahol ünnepi műsorral emlékeznek meg a magyar szabadság napjáról.
Paprika Rádió
Erdély.ma

2015. március 13.

Ünnepeink értelme
Ha egy népnek nincs igazi történelmi emlékezete, s a pótszerként kitalált históriában sincs igazi mérföldkő, akkor az a nép, bármilyen időleges tündöklést is kreáljon magának, egyszer szép simán kikopik a történelemből. Mert a valós históriát tartósan nem helyettesíthetik a hazug szobrok, sem a légből kapdosott „történelmi” mesék, azok éltető erővé nem lesznek soha. Egy nép általában maga választja ki igazi históriai ünnepeit, mert a történelmet is ő csinálja, ünnepet is tud választani, sőt jelképeket is, azokat nem kell semmi uracskáknak kitalálni számára, főleg pedig rákényszeríteni, megetetni vele.
Nekünk, magyaroknak vannak – mert lehetnek – hiteles ünnepeink, s ezek közül is első helyre kívánkozik március idusa, a szabadság ünnepe, mely egyszerre dicséri a megújulást és a forradalmas újítást, a tenni akaró fiatalságot, a világ jobbításának szándékát és – saját nemzetünk felemelése révén – a nagy emberi haladáshoz való hozzájárulást. Mindezt nem kell elmagyarázni senki magyar embernek, ahogyan nem kell parancsszóval a trikolór tiszteletére és a Himnusz éneklésére sem kötelezni, mert mindez a magyarság vérében van.
Igaz, akadnak kivételek, olyan elferdült agyú magamutogatók, kik megkérdőjelezik március idusának erdélyi, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi megünneplését, mondván, azon a napon semmi nem történt errefelé. Ezek soha nem fogják megérteni, hogy a magyar március egyszerre testesíti meg a polgárosodást, a jobbágyfelszabadítást, a jogegyenlőséget, a sajtószabadságot, a világszabadság igényének átérzését, s benne foglaltatik annyi erdélyi magyar és székely közhonvéd áldozata, amilyenre alig van példa a világ históriájában. És benne foglaltatik Bem József hősiessége, Gábor Áron plebejusi önfeláldozása, Petőfi Sándor mártíriuma, Mikó Imre, Berde Mózsa hű tenni akarása; s átnyúlva a művi határokon, Kossuth Lajos hazáért, szabadságért való lángolása, Széchenyi István őrületbe kergető nemzetféltése. Csak az árulók nem tartoznak bele, az akkori és mai Balázs Manók, a meghunyászkodók, a mindent „bölcsebben intézni” szándékozók.
A magyar március emlőin nemzedékek nőttek fel, s még számos generációk fognak felnőni, mert olyan ünnep ez, melynek tartalmait nem lehet huzamosabb ideig meghamisítani, de feledtetni sem lehet. S mert közös kincs, hát az egész emberiség szellemi-erkölcsi tulajdonaképpen is lehet tekinteni rá. Így mindenképp halhatatlan.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. március 14.

Ünnep – Márciusi forradalom: valóság és mítosz, fontos tanulságokkal
Beszélgetés Egyed Ákos történésszel, akadémikussal az 1848–49-es eseményekről
– Könyvtárnyi irodalma van immár az 1848–49-es forradalmi eseményeknek, sokan és sokat foglalkoztak a történések okainak, lefolyásának és következményeinek a feltárásával, bár még így is bőven akad fehér folt. Sokszor úgy tűnik, hogy a köztudatban egyfajta mítosz lengi körül a március 15-i történéseket. Miről árulkodnak a levéltári források, mit mondanak a tények?
– Talán azzal kezdeném, hogy 1814–1815-ben ülésezett a bécsi kongresszus, amely újrarendezte Európa határait, ennek során felosztotta Lengyelországot. A bécsi értekezlet aztán megalakította az úgynevezett Szent Szövetséget, hogy gátat vessen a társadalmi átalakulásoknak, forradalmaknak. De ez a politika nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket. Alig másfél évtized múltán Franciaországban a forradalom, és 1831-ben a lengyel nemzeti szabadságmozgalom mutatta, hogy nincsen minden rendben azzal, amit annak idején elhatároztak Bécsben. A történelem mintegy napirendre tűzte a nemzeti államok megalakulását és a politikai-polgári jogok kiterjesztését az eddigi jogtalan társadalmi rétegekre. Az 1840-es években többféle válság lépett fel, és gyöngítette a fennálló politikai és társadalmi rendszereket. Súlyosbította a helyzetet az is, hogy 1846–47-ben katasztrofális volt a termés, ami tömeges elégedetlenséget okozott. Nem csoda tehát, hogy 1848 forradalmi eseményekkel köszöntött be Itáliában, Franciaországban pedig februárban kitört a forradalom, amely elindította az európai forradalmi hullámot. A francia hatás felerősítette Magyarországon és Ausztriában az ellenzéki mozgalmakat. Kossuth Lajos március 3-án az ellenzék nevében alkotmányt követelt a Habsburg Monarchia országainak, Bécsben pedig az ifjúság lépett fel hasonló követeléssel. S amikor az udvar elutasította ilyen irányú beadványukat, március 13-án az utcára vonultak, ami már nyílt forradalom volt. Alig két napra rá, március 15-én Pesten elindította a forradalmat a magyar ifjúság és a hozzá csatlakozott nép. Kihirdették a reformkorban kialakított nemzeti programot összegező Tizenkét pontot, amelynek elfogadását tovább siettette Petőfi Nemzeti dala. Március 15-én elkezdődött tehát a magyar forradalom, amely számos sajátosságot mutatott, de lefolyása és története szorosan kapcsolódott az európai forradalmakhoz, főleg pedig a monarchiában lezajló eseményekhez. Ezt jól mutatta az is, hogy már március 15-én országgyűlési bizottság indult és érkezett Bécsbe Kossuth vezetésével, hogy érvényt szerezzen a magyar követeléseknek.
Március 15-e történeténél maradva: a magyar történelemben talán még soha nem történt meg az, hogy egy nagy politikai programot ilyen gyorsan és rövid idő alatt elfogadott volna – nagyon kevés kivétellel – az egész magyarság. Ehhez, amint már említettem, nagymértékben hozzájárult a Petőfi Nemzeti dala által kiváltott forradalmi hangulat, de az is, hogy a Tizenkét pont jövőképet nyújtott a magyarság számára, amit minden magyar ember a sajátjának érzett. A magyar forradalom másik sajátossága az volt, hogy Pozsonyban éppen akkor ülésezett az országgyűlés, tehát ezt nem kellett összehívni, és ezzel időt veszíteni, hanem máris el lehetett fogadni a megfelelő törvényeket. Ugyanakkor a Bécsben tárgyaló magyar küldöttség – amelyet az ifjúság nagy szimpátiával fogadott – olyan eredményeket ért el, amelyre talán senki se számított: Bécs beleegyezett a felelős magyar kormány megalakításába, amelyet március 17-én már ki is neveztek Batthyány Lajos elnökségével s olyan tagjaival, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Eötvös József, Szemere Bertalan és más neves politikusok. Már van tehát egy felelős kormány, ülésezik az országgyűlés Pozsonyban, miközben Pesten forradalom zajlik. Mindezek együtt irányítják az eseményeket, és elérik azt, hogy Magyarországon békésen menjen végbe a forradalom első időszaka, holott Európa-szerte sok vér folyt a forradalmak első napjaiban. A magyarság gyakorlatilag vér nélkül vívta ki néhány alapvető nemzeti jogát, az ország nagyobb önállóságát, s alkothatta meg a jobbágyfelszabadításról, a közteherviselésről, a polgári egyenlőségről, a képviselői jogok kiszélesítéséről szóló törvényeket. Jogosan nevezik egyes történészek az 1848-as magyar forradalmat alkotmányos forradalomnak, hiszen a Pozsonyban meghozott törvényeket az uralkodó jóváhagyta, aláírásával megerősítette, és április 11-én közzé is tették ezeket az országban. Ezzel tulajdonképpen a forradalom teljesítette legfontosabb célkitűzéseit, s valóságos rendszerváltást indított el. S mivel a Tizenkét pontban is követelt jobbágyfelszabadítást úgyszintén megvalósították, nem minden alap nélkül nevezhetjük 1848. március 15-ét a magyar modern nemzet születésnapjának.
– Az Európában és Magyarországon történteknek erős hatása volt Erdélyben is, beleértve Kolozsvárt is…
– Mondhatni minden nagyobb erdélyi város utánozta a pesti március 15-i eseményeket, de azért mindenhol az erdélyi és helyi problémákat is felvették a követelések listájára. Erdélynek sajátos közjogi helyzete volt a Habsburg Monarchiában, nagyfejedelemséget képezett, Bécsből irányították a nagypolitikát, de saját országgyűléssel rendelkezett, a megyéknek és a székeknek jelentős közigazgatási jogai voltak, ami kihatott az események alakulására.
A pesti március 15-e elsőként a történeti Erdélyben Kolozsvárt váltott ki mozgalmat, ami nem volt véletlen, mert az erdélyi kormány, a Gubernium székhelye volt, s itt tartották – egy kivételével – az erdélyi reformkori országgyűléseket. És főleg, mert a magyarság kulturális központja volt, s értelmisége szoros kapcsolatban állt az egész reformkorban a magyarországi nemzeti törekvésekkel. 1848. március 15-ének híre néhány napos késéssel érkezett meg Kolozsvárra, s késedelem nélkül, 20-án az ellenzék gyűlést hívott össze, amelyen id. Bethlen Jánosnak, a nemzeti liberális párt vezetőjének meghívására megjelent a konzervatív párt részéről Jósika Lajos is, Jósika Samu erdélyi kancellár testvére. A gyűlésen közös határozatot hagytak jóvá, amely felszólította a megyéket és székeket, hogy siettessék az erdélyi országgyűlés mihamarabbi összehívását a megfelelő törvények elfogadására. A március 20-i tanácskozásról küldöttség ment a főbíróhoz azzal a kéréssel, hogy 21-re hívja össze a városi közgyűlést, amit a főbíró teljesített.
Március 21-én azonban sokkal több és fontosabb esemény történt, mint a tanács ülése, tehát ez a nap ugyanazt jelentette Kolozsváron, mint március 15-e Pesten, ezért joggal nevezték a kortársak e napot Kolozsvár március tizenötödikéjének. Az ifjúság és a nép már korán reggel ellepte a főteret, s izgalommal várta a közgyűlési határozat eredményét. Kolozsvár három középiskolájának nagyobb diákjai, tanoncok, mesterlegények tüntettek, éltették a sajtószabadságot, az uniót, nemzeti zászlókat lobogtattak, kokárdákat viseltek. A gyűlésen elhangzott a „Talpra magyar”, irányító szerepet játszott a költő Gyulai Pál, Szilágyi Sándor, a későbbi nagy történetíró, valamint Kőváry László és Brassai Sámuel már jól ismert tanár. Az ünnepi beszédet Méhes Sámuel tanácstag, kollégiumi tanár tartotta. Bár némi óvatossággal, de megfogalmazta, hogy Erdély is alkotmányos államot kíván, de a reformokat békés úton kívánja elérni. Javasolta polgárőrség alakítását, valamint az erdélyi országgyűlés mielőbbi összeülését a két haza egyesülésének, a közös teherviselésnek, törvény előtti egyenlőségnek a megszavazására. Unió nélkül – hangsúlyozta Méhes Sámuel – Erdély nem tudja megvalósítani alkotmányos jogait. Ilyen előzmények után 21-én este nagy fáklyásmenetet tartottak, éltették id. Bethlen Jánost, Teleki József főkormányzót, Méhes Sámuelt, a királyt, Magyarország nádorát.
Erdély különleges státusa miatt tehát arra kényszerült, hogy maga hozza meg az átalakításra vonatkozó döntéseket, de Bécs húzta-halasztotta az országgyűlés időpontjának kijelölését. Következésképpen Erdély-szerte mozgalom indult azért, hogy Teleki József maga hirdesse meg saját hatalmánál fogva az országgyűlést. Ezt kívánta az a küldöttség is, amely Udvarhelyszékről érkezett Pálffy János vezetésével Kolozsvárra. Kolozsvár tüntető rokonszenvvel fogadta a delegációt, sokan elébe mentek a Feleki-tetőre, majd végigkísérték a városon, s kifejezték teljes szolidaritásukat a székelyekkel. A küldöttséget fogadta a főkormányzó, akinek petíciót nyújtottak át. Ez és ehhez hasonló más események is hozzájárultak ahhoz, hogy 1848. május 29-ére gróf Teleki József, Erdély főkormányzója összehívta az országgyűlést, amely a Redut termében ülésezett. Ez volt az utolsó rendi országgyűlés, amely végül is kimondta a rendiség megszüntetését, és újragondolta, sőt meg is változtatta a Bécs által ajánlott országgyűlési napirendet. Ebben gróf Wesselényi Miklósnak volt főszerepe, ugyanis az ő kezdeményezésére „helyet cserélt” az országgyűlés programjában az unió kérdése, amennyiben az első helyre került, holott a királyi leirat csak harmadiknak ajánlotta. Ugyanakkor rövid időn belül elfogadták a társadalmi átalakítással kapcsolatos törvényjavaslatokat is, s törvényt hoztak a jobbágyfelszabadításról, a közös teherviselésről, a vallások egyenlőségéről, a sajtószabadságról. Az országgyűlés legmaradandóbb és legfontosabb törvényjavaslatát gróf Wesselényi Miklós terjesztette elő egy gyönyörű beszéd kíséretében, ekkor élete talán legszebb beszédét mondta el Erdély és a Partium irányadó politikusa. Szent ügy, amelynek megszavazását kéri – mondta – és a teremben mindenki felállt, így fejezve ki egyetértését, és ezzel megszűnt Erdélyben a sokszázados jobbágyság. A törvény életbe léptetésének napjául június 18-át tűzték ki. A következő napokban tudomására hozták a megyéknek és a székeknek a határozatokat, és megpróbálták előkészíteni azok fogadtatását a jobbágyság, azaz az érdekeltek részéről. A törvényt a jobbágyság nagy része örömmel vette tudomásul, hiszen egyik napról a másikra szabad polgár lett az eddigi úrbéres, tulajdonába vehette és vette azt a földet, amelyről eddig robottal tartozott a földesurának és adót fizetett az államnak. Következésképpen egy új parasztosztály született Erdélyben, és olyan kisgazdasági földművelési rendszer, amely az 1960-as évekig, a kollektivizálásig fennmaradt. Mivel a jobbágyság többsége román nemzetiségű volt, a jobbágyság eltörlésével a román társadalom nyert a legtöbbet. De megerősödött az erdélyi s partiumi magyarság is, hiszen az eddigi jogtalan jobbágyok bekerültek a születő polgári nemzet keretei közé. Az országgyűlés természetesen más törvényeket is elfogadott, hogy milyen legyen például Erdély képviselete a pesti országgyűlésben. Az idő rövidsége miatt végül ugyanazok a követek mentek Pestre, akik Kolozsvárt az átalakulás törvényeit meghozták. Rendkívül jelentős személyiségek voltak közöttük, mint gróf Wesselényi Miklós, id. és ifj. Bethlen János, Pálffy János, Berde Mózes stb. Az unió gyakorlati megvalósításával kapcsolatban Kolozsváron az Unióbizottság elnöke, Teleki József, Erdély főkormányzója lett. Tagjai közt volt Saguna ortodox és Lemeni görög katolikus püspök, Timotei Cipariu, Alex. Bohátel. A bizottság több javaslatot terjesztett elő az országgyűlésnek, hogy az egyesülés minél békésebben valósuljon meg.
– Erdélyben a magyarság természetesen nagy lelkesedéssel fogadta az átalakulást, de számolni kellett a nem magyar népekkel is… A magyar államvezetés hogyan viszonyult a más nemzetiségek, például a románság követeléseihez?
– A nemzetiségek, a románok és a szászok majdnem a magyar forradalommal egy időben megfogalmazták saját követeléseiket, és ezeket szembeállították a magyar programmal. Az első hónapokban még lehetőség nyílt a programok egyeztetésre, csakhogy a Habsburg-hatalom kihasználta a népek elégedetlenségét, és Magyarország elleni szövetségbe vonta őket. Következésképpen 1848 őszén Erdélyben is megindult a fegyveres harc a nemzetiségek között, amely végül polgárháborúhoz vezetett. Ne feledkezzünk azonban meg arról, hogy a magyar törvények, így az erdélyiek is egyenlő jogokat és kötelezettségeket írtak elő az állampolgároknak, függetlenül azok nemzetiségétől. De ezen túlmenően is születtek javaslatok a románok és szászok kívánságainak a megoldásáért. Az Unióbizottságban elfogadott törvényjavaslat kijelentette, hogy elismerik a románok nemzetiségét és nyelvét. A románok egyházi ügyeik igazgatásában, elemi és felsőbb iskoláikban, valamint papi szemináriumaikban saját anyanyelvüket háborítatlanul használhatják, és azokban a megyékben és székekben, ahol tömegesen élnek, jogukban áll saját nyelvükön felszólalni. A tervezet előírta továbbá román tisztségviselők alkalmazását igazságos arányban. Az Unióbizottság szeptember 27-én fogadta el a javaslatot, amelyet a kormány elé terjesztett, csakhogy ez ekkor már az ország megvédésével volt elfoglalva, mivel Jellasics horvát bán, Bécs jóváhagyásával szeptember 11-én fegyveres támadást intézett Magyarország ellen. Ezzel a forradalom átalakult szabadságharccá, s minden rendezendő kérdés a háttérbe szorult. Végül 1849. július 28-án fogadott el a képviselőház egy nemzetiségi törvényjavaslatot, amely elismerte az országban lakó nemzetek szabad fejlődési jogát, biztosította a szabad nyelvhasználatot az egyházakban, iskolákban, a községi életben, a törvényhatóságok gyűlésein. A képviselőház kimondta a zsidók egyenjogúságát is. Kossuth többször is kijelentette azt, hogy olyan törvényeket kell elfogadni, amelyek éppúgy vonatkoznak a más nemzetekre-nemzetiségekre, mint a magyarságra.
– Vannak-e pontos adatok arról, hány magyar és román áldozata volt a polgárháborúnak? Helytálló-e az az állítás, miszerint közel 40 ezer román esett áldozatául a harcoknak?
– Nagy és nehéz kérdés, de vannak olyan adataink, amelyek lehetővé teszik ennek megközelítését. Előre kell bocsátanunk, hogy különbség teendő a fegyveres harcokban elesettek száma, illetve a polgárháború áldozatai között. Az adatok és források részletezésére nem térhetünk ki, ezt elvégeztem az Erdély 1848–1849 című két kiadást megért munkámban. Kivételt kell tennem egy 1850-ben készült osztrák forrással, amely 4321 román áldozatot sorol fel (az összeadása hibás, amennyiben tévesen 4425 főt említ). Vannak források, amelyek 6000 elpusztult románt emlegetnek, de ebben valószínűleg a harctereken elesettek száma is benne van. Jellemző, hogy a magyar áldozatokról hallgat az osztrák kimutatás, de a különböző, részben román források alapján megállapítható, hogy a magyar polgári lakosság vesztesége legalább 7500-8500 főre tehető. Ezzel válaszoltam a 40 ezer áldozatról szóló kérdésedre. Természetesen ezt a súlyos és kényes kérdést meg kellene vitatnia egy közös román–magyar történészbizottságnak, hogy oldani (kezelni?) lehessen a közvéleményben elterjedt s feszültség forrását jelentő elképzeléseket.
– A ’48–49-es események része volt az is, ami a Székelyföldön történt. Ebben nagy szerepet játszott Gábor Áron, akinek tavaly ünnepelték születésének kétszázadik évfordulóját. Az ágyúöntő mester a debreceniekhez és a kolozsváriakhoz is segítségért fordult, de mindkét helyen mondhatni kikosarazták… Mi igaz ebből?
– Háromszék, különösen a szabadságharc utolsó időszakában, nagy szerepet vállalt a szabadságharcban és ebben Gábor Áronnak valóban kiemelkedő szerepe volt. Hiszen neki köszönhetően sikerült az ágyúöntést elindítani, illetve a székely tüzérséget létrehozni. Mivel a magyar hadseregnek nagy szüksége volt ágyúkra, ezért arra gondoltak, hogy nem csak Háromszéken, nevezetesen Kézdivásárhelyen kell fenntartani az ágyúöntödét, hanem más városokban is létesíteni lehetne. Kolozsváron igen jelentős ipari műhelyek működtek, ezért Gábor Áron, mihelyt tehette, ellátogatott ide, hogy ágyúöntödét létesítsen. De tárgyalásai nem vezettek eredményre. Egy szép levélben számol be arról, hogy miért nem tudtak dűlőre jutni. A kolozsvári mesterek túl nagy összeget kértek a munkájukért, arra hivatkozva, hogy Kolozsvárt drága az élet, s a forradalom óta anyagi helyzetük sokat rosszabbodott. Mindehhez hozzátenném, hogy Kézdivásárhelyen a hadianyaggyár munkásai többnyire kalákában dolgoztak, és csupán annyi javadalmazást kaptak, ami éppen csak a létminimumra volt elég. Gábor Áron nemcsak Kolozsváron, hanem Debrecenben is megfordult, hogy az ágyúgyártás magasabb technológiáját elsajátítsa, de itt sem tudott teljes eredményre jutni. Levelében úgy fogalmaz, hogy a debreceniek „kicsit titkolóztak”, azaz nem voltak hajlandóan elárulni a hadianyaggyártás minden technikai részletét. Mindezek ellenére Gábor Áron nem állt el szándékától, és a Bécsben valamennyire elsajátította technikát, valamint könyvek segítségével sikerült megvalósítania az ágyúgyártást. Ennek központja Kézdivásárhelyen volt, ahol Turóczi Mózes rézöntő mester segítette Gábor Áront. Háromszék tulajdonképpen a sikeres ágyúöntésnek köszönhetően merte vállalni az önvédelmi harcát. Az egyik honvéd le is jegyezte, hogy amikor a harctéren elsütötték az első ágyút, a katonák – amint arra tanították őket – hasra vágódtak, s nehezen próbáltak talpra állni, mire parancsnokuk elkiáltotta: „Kelj fel teremtette, mert nagyobbat szólt a mienk!”, azaz mint az ellenség ágyúja. Tehát az ágyú rendkívüli nagy szerepet játszott a szabadságharcban, mert nemcsak harcászati, hanem lélektani hatása is rendkívül nagy volt. Gondolom, Gábor Áron azért mégsem volt olyan rossz véleménnyel a kolozsváriakról, mivel kolozsvári és debreceni útjáról azt írta: most jött rá arra, hogy „milyen nehezen élünk mi, székelyek”, tehát milyen kevésből is kell fenntartania magát a székelységnek.
– A szabadságharcot leverték, amit aztán súlyos megtorlások követtek, ha csak az Aradon kivégzett tizenhárom vértanúra gondolunk. Távlatokból nézve a történteket, győzött a forradalom?
– A magyar forradalom sajátossága volt az, hogy időközben átalakult szabadságharccá, amely a legtovább tartott Európában. Nem állja meg a helyét az a gyakran elhangzó kijelentés, miszerint az 1848-as magyar forradalmat leverték. A forradalom igen is győzött, méghozzá békés úton, csak át kellett alakulnia szabadságharccá, hogy megvédje a forradalom vívmányait. A Habsburghatalom kérésére Oroszország beavatkozott a szabadságharcba, s hatalmas, jól felszerelt hadsereget küldött Magyarországra és Erdélybe. Így két nagy haderő szorításába került a magyar szabadságharc, s bár bizonyos ideig számottevő eredményeket sikerült elérnie, végül mégis le kellett tennie a fegyvert. Tömören mindezt így tudnám összefoglalni, hogy a forradalom győzött, de a szabadságharcot leverték.
– Elkerülhető lett volna az 1867-es kiegyezés, vagy az adott helyzetben nem volt más kiút a magyarság számára? Közismert, hogy a szabadságharc leverése után emigrációba kényszerült Kossuth nagy ellenzője volt a Deák által képviselt kiegyezés politikájának…
– Ebben a kérdésben a történetkutatás megoszlott, és ma sem teljesen egységes. Alapvető megállapítása a történészek egy részének az, hogy Magyarország és a magyar nemzet belefáradt a folytonos küzdelembe. Rettenetes nagy áldozatokat kellett hozni ’48–49-ben, és utána is a megtorlás folyamán, hiszen mint tudjuk, az osztrákok keményen megtorolták a szabadságharcot. Ezért Deák Ferenc vezetésével a magyar politikum úgy döntött: ha már Magyarország nem tudta kivívni a teljes függetlenséget, akkor az Osztrák–Magyar Monarchia keretében Európa része maradhat és elindulhat a gyorsabb fejlődés útján. Egyes történészek szerint az adott helyzetben nem volt más lehetőség, mint megtalálni azokat a közös pontokat, amelyek az uralkodó hatalom és a magyar állam között egy békésebb viszonyt hozhatnak létre. Ugyanakkor mások nem győzik eléggé hangsúlyozni: Kossuth eleve azon a véleményen volt, hogy az osztrákokkal való kiegyezés szembe fogja állítani a magyarságot a nemzetiségekkel, hiszen a magyarság felelős lesz a monarchia politikájáért is. Tény, hogy az 1867-es kiegyezés után a magyar politikai osztály szerepet kapott a törvényhozásban és a belpolitikában. De az is bizonyos, hogy Magyarország civilizációs és gazdasági fejlődése hatalmas lépésekkel ment előre a dualizmus alatt olyannyira, hogy az első világháborút megelőző időszakban fejlettségi szintje sokat közeledett Nyugat-Európához. Elég, ha csak az infrastrukturális fejlesztés nagy vívmányaira gondolunk, mint például a vasúthálózatra, a postarendszerre vagy a kommunikáció más formáira, a városok fejlődésére. Egyes vélemények szerint az első világháború után történteket nem lehet ’67 rovására írni, de mindemellett az is felvetődik, hogy a lehetséges alternatívák között elképzelhető lett volna az osztrákokkal egy másfajta együttműködés is. Ebben az esetben Magyarország a saját érdekeit talán jobban tudta volna képviselni külpolitikai téren is, mint ahogyan azt tette az adott keretek és körülmények között. Deák maga is abban bízott, hogy a kiegyezéskor leszögezett egyezményt tovább lehet fejleszteni Magyarország függetlenségének további erősítésével, de ez végül nem következett be. Így az első világháborúból győztesként kikerülő nagyhatalmak Magyarországot is „büntették”, s nem voltak tekintettel arra, hogy a magyar államvezetésnek a kiegyezés után nem volt döntő szava sem külpolitikai, sem hadügyi téren. Következésképpen Magyarországot megcsonkították, és a béketárgyalások eredményeképpen területének és népességének jó részét elszakították az anyaországtól. A mai történetírás is állandóan visszatér ezekre a kérdésekre, de egy dolog kétségtelen, éspedig az, hogy ’48-nak sorsfordító jelentősége volt Magyarország történetében.
– Kit igazolt utólag a történelem, ha egyáltalán lehet így fogalmazni?
– A történetírás nem döntőbíróság, de véleményeket, alternatívákat megfogalmaz. Induljunk ki abból, hogy minden jelentős történelmi időszaknak megvoltak a vezéregyéniségei a maguk külön véleményével. A reformkort inkább Széchenyi gondolkodása határozta meg, ’48–49 Kossuth, a ’67-es kiegyezés pedig Deák nevéhez fűződik. A vezető osztályok, politikusok általában mindig a vezéregyéniségekhez idomultak, és azok erősítését tartották a legfontosabbnak, bár mindig megvolt az ellenzéke a hatalomnak. Közismert tény, hogy ugyanazon kormányban tevékenykedett egyidejűleg Széchenyi és Kossuth, pedig milyen más koncepciót vallottak Magyarország fejlődését illetően. Alapvetően mindketten ugyanazokért a célokért küzdöttek, csak más módszerekkel akarták elérni ezeket. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc szereplői kétségtelenül óriási politikai nemzedéket képviseltek, a történések meghatározó egyéniségek egész sorát hozták felszínre. Mindegyik nagy politikus, Széchenyi, Batthyány, Kossuth, Wesselényi, Deák stb., hogy csak a legnagyobbakat említsem, mindannyian valamit hozzátettek a magyar történelem, politika, múlt és jellem alakításához. Képzeljük csak el, hogy milyen szegény lenne történelmünk, ha valamelyikük hiányozna közülük. Hatalmas tábort voltak képesek maguk köré szervezni, és mindannyian, egytől egyig hozzájárultak ahhoz, hogy előbbre vigyék a magyar történelmet.
– Mi volt a legfőbb hozadéka az 1848–49-es történelmi eseményeknek?
– Nemcsak azért kell emlékeznünk március 15-re, mert ez egy annyira szép történet, hanem azért is, mert elindította a forradalmat, amely alapvető változásokat okozott a magyarság és Magyarország történetében. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hagyománya rendkívül gazdag, s több nagyon fontos hozadéka van. Talán legfontosabb eredménye az, hogy eltörölte a több évszázados feudális rendi világot, amelyben a politikai hatalmat a nemesség gyakorolta, és amelynek meghatározó része volt a jobbágyrendszer. A történtek valóságos rendszerváltást idéztek elő, hiszen a forradalom következtében megalkották a már említett új törvényeket, amelyek felgyorsították a polgári világ felé vezető fejlődés útját. Lehetővé tették a feudalizmusból a polgári világba való átmenetet, amelyben megosztották a hatalmat a nemzetbe bevont rétegek képviselőivel. A forradalom legalapvetőbb vívmányait még a Habsburg-hatalom sem törölte el, legfeljebb újraszabályozta azok alkalmazását, mint például a jobbágyfelszabadítás esetében. Nem állította vissza a rendi világot sem, bár a nagybirtokosságnak kedvezett a politika. 1867-ben a politikum ismét visszatér a ’48-as vívmányokhoz, hiszen Magyarország csak úgy volt hajlandó kiegyezni a Habsburg-hatalommal, ha elfogadják az ekkor meghozott törvényeket, többek között, az uniót Erdéllyel. Ezeknek a szellemében szabályozták újra Erdély és Magyarország, illetve Magyarország és a Habsburg-hatalom viszonyát, létrehozva a kettős monarchiát.
– Eszerint ’48 szelleme mondhatni egyfajta örök igazságot rejtve magában végigkísérte a magyarságot egészen a napjainkig?
– Véleményem szerint 1848–1849 egyfajta jelképpé vált a magyarság számára. Emlékezzünk vissza arra, hogy 1956-ban Bem tábornok szobrához vonult az ifjúság. Ezzel a nemzeti szabadságot és a függetlenségi eszmét tették meg kiemelt céljuknak az 1956-os forradalom hősei, amit a szocialista korszak politikája hosszú évtizedeken át szőnyeg alá sepert. Az 1989-es változások után is gyakran hivatkoztunk ’48 szellemiségére, arról nem is beszélve, hogy a március 15-i ünnepségeken, amikor fejet hajtunk az áldozatot vállalóknak, tanulságokat igyekezünk levonni a történtekből. Mert a történelemből lehet tanulni, és tanulságokat levonni. Ezeknek egyike nyilvánvalóan az összefogás és az együttműködés, hiszen ez tette lehetővé az 1848-as forradalom győzelmét. Mindez igazolja, hogy mennyire fontos az összefogás minden körülmények között, ha az jó célt szolgál. Ugyanakkor gyakran hivatkozunk például Széchenyinek arra a politikai elképzelésére, miszerint gazdaságilag és kulturálisan egyaránt meg kell erősíteni a társadalmat ahhoz, hogy politikai téren is érvényesíteni lehessen a nagy nemzeti célokat. De az is tanulság, hogy áldozatvállalás nélkül nem lehet szó történelmi jelentőségű tetteket végrehajtani. 1848–1849-ben aligha volt olyan magyar család, amely ne hozott volna áldozatot a szabadságért. Úgy vélem, hogy a nemzetnek – amelyről vita folyik, hogy valóságos vagy csupán elképzelt közösség – vannak nagyon aktív, élő korszakai, amilyen volt 1848–49, 1956 vagy 1989, amikor az egész közösség állt ki szabadságjogainak a kivívásáért. Gyakran szoktam hivatkozni a történeti tudat tisztán tartásának fontosságára, amely véleményem szerint a nemzeti tudat úgymond tartóoszlopát képezi. Ebben világosan kell látnunk az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés, az 1956-os magyar forradalom vagy az 1989-es történések helyét és jelentőségét. Jövőképünk kialakítása érdekében meg kell szólítani az ifjúságot, többek közt a történelmi múlt felidézésével is.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. március 15.

Március 15. – Orbán: a szuverenitásért folytatott harcnak sosincs vége
A szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem „páros vezércsillagának", vérvonalának Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a március 15-i nemzeti ünnepen a múzeumkerti állami díszünnepségen tartott beszédében. A kormányfő szerint a szuverenitásért folytatott harcnak sosincs vége. Azt is mondta, hogy az elmúlt években ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni.
A politikus, akit a pulpitusra menve „Viktor, Viktor" skandálás fogadtak, beszédét azzal kezdte: „legyen béke, szabadság és egyetértés". A nemzeti múzeum lépcsőjét a 167 évvel ezelőtti forradalom epicentrumának nevezve úgy fogalmazott: onnan sugárzott szét, áradt szerte a mágikus energia, amely „felvillanyozta és nagyszerű nemzetté formálta a magyarokat". Úgy folytatta, ha van szakrális lépcső a magyar történelemben, akkor ez az.
Orbán Viktor szerint 1848. március 15. szakrális momentuma, főnixpillanata a magyar lélek újjászületésének. A miniszterelnök a szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem „páros vezércsillagának", vérvonalának, egyben céljának, értelmének és mércéjének. Ez „az örök zsinórmérték, amellyel a magyarok minden nemzedéke megmérettetik" – fogalmazott a kormányfő a Tisztelet a bátraknak! felirattal díszített nemzeti múzeum előtt.
Szerinte az országot nekünk magunknak kell berendezni úgy, ahogy nekünk testhez álló, megszervezni úgy, hogy minket szolgáljon, élni benne azon a nyelven, amit csak mi értünk, és azzal a kultúrával, amit csak mi adhatunk a világnak. Alkotmány, törvénykönyvek, Országgyűlés, kormányzat, akadémiák, nemzetgazdaság: mind ezt az egyetlen célt szolgálják – hangoztatta.
Kijelentette, a magyar történelem létparancsolata úgy szól: függetlennek lenni a nálunknál nagyobbak között; földet, hazát megvédeni; saját szabad magyar világot teremteni.
Szerinte 1848. március 15-e arra tanít, hogy sikerülhet nálunknál nagyobbakkal egyenrangúnak lenni. Talán azért vagyunk már 167 éve „beleszerelmesedve", mert ezt a forradalmat már az első napon megnyertük – mondta. Március 15-ét felidézve úgy fogalmazott: reggel 6 ember indult el a Pilvaxból, délelőttre több százan, délre több ezren, délutánra pedig már több tízezren voltak – „Facebook nélkül".
A forradalmat pedig hiába verték le, mi „győztesnek éreztük és azóta is győztesnek érezzük magunkat", mert mindig tudtuk, hogy igazunk volt, és tudta ezt az egész akkori világ, még azok is, akik elnyomtak bennünket – mondta, megjegyezve ugyanakkor, hogy nagy árat fizettünk érte, a miniszterelnök, az aradi vértanúk, a legnagyobb magyar költő, mintegy 25 ezer honvéd adta életét a szabadságért és a hazáért.
A miniszterelnök a levert szabadságharcot egy modern nemzet megszületése katartikus lenyomatának nevezte, „csillagvillanásnak", amelyre felemelt fejjel gondolunk, amíg magyar él a földön. Szerinte a szabadságharc a megszállóknak csak „szégyent, kolerát és rossz lelkiismeretet" hozott, ráadásul két emberöltő sem telt el, és a magyarok ellen összefogók egymásnak estek: muszkák a labancoknak, labancok a muszkáknak.
Eltelt 167 év – folytatta -, de a magyar sors lényege nem változott: a magyarok keményen dolgoznak fennmaradásukért, a biztonságért, a megbecsülésért, hogy családjuk, gyermekeik boldoguljanak, hogy legyen egy hely, ami az övék, helytállásukért pedig elvárják az őket megillető tisztelet. Szavait nagy tapssal fogadták az ünneplők.
Orbán Viktor azt mondta, a rendszerváltás után 20 év kellett ahhoz, hogy „együtt tanuljuk meg újra": ha nem fogunk össze, ha nincs erős nemzeti törvényhozás és kormányzat, ha nem ébredünk nemzeti öntudatra, akkor a kemény munka hiábavaló lesz, mert annak haszna „a spekulánsok, az óriás vállalatbirodalmak, a pénzügyi hatalmak zsebébe, más országokba" vándorol, éppúgy, mint „amikor a Habsburg Birodalom hátsó udvara voltunk".
Az elmúlt 25 évben minden magyar megérthette: vagy együtt leszünk sikeresek, vagy sehogy, vagy együtt emelkedünk fel, vagy mindannyian ott ragadunk a sárban – mondta a tömeg folyamatos tapsa közepette, majd hangsúlyozta: „együtt vagy sehogy, ez volt a '48-as forradalom leckéje is".
Orbán Viktor szerint az elmúlt években ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni.
Beszédét azzal folytatta, a szabadság azt jelenti: minden nemzetnek elidegeníthetetlen joga, hogy a saját útján járjon. Kossuth és Petőfi népe csak mosolyog, ha bárki oktatni akar bennünket szabadságból és demokráciából – fogalmazott, utalva például arra, hogy Kossuth Lajost hatalmas tömegek ünnepelték Amerikában, amely akkor még rabszolgatartó ország volt.
Európával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: Magyarország Európa része, és jövőjét „a többi nemzettel együtt akarjuk alakítani". Hozzátette: Európa ma tele van kérdésekkel, Magyarország pedig tele van válaszokkal. Ezt úgy példázta: „mi pontosan tudjuk, hogy nem az uborka görbülete, hanem az európai ember testtartása jelenti a jövőt".
Beszéde végén arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a forradalom óta eltelt 167 év, a lényeg nem változott: az ország szuverenitásáért folytatott küzdelemnek soha sincs vége, és „ebben csak magunkra számíthatunk". „Az összefogás, az igazságba vetett hit és a kitartás vezet győzelemre, csak az erősek maradnak fent. Mi, magyarok egy nagy korszak küszöbén állunk. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Tisztelet a bátraknak, éljen a magyar szabadság, éljen a haza!" – zárta szavait a kormányfő.
A beszéd alatt tiltakozók részéről folyamatos sípszót, bekiabálásokat lehetett hallani, mire a tömeg egy része „Tarts ki, Viktor!" felkiáltással válaszolt.
A Nemzeti Múzeum előtti körúti részt megtöltő tömegben több magyar, székely és lengyel zászlót lehetett látni, utóbbiak mellé Orbán Viktort buzdító molinókat is magasba tartottak.
MTI
Erdély.ma

2015. március 15.

Közel ezren ünnepeltek a Nyerges-tetőn
A magyarság egyetlen boldog ünnepén − március 15-én − Nyerges-tetőn Korodi Attila parlamenti képviselő Kossuth Lajos szavaival arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a múlt a jövendő tükre. Ennek fényében pedig a számos nehézség ellenére is próbáljanak meg itthon boldogulni.
Az előző évek szeles, hideg időjárásához képest idén kedvezőbb körülmények között ünnepelhetett az a közel ezer ember, aki a 167 évvel ezelőtt kitört szabadságharc egyik helyszínén álló emlékműnél gyűlt össze vasárnap délután. Már fél órával az emlékünnepség megkezdése előtt hosszú autósor kanyargott Nyerges-tetőig, és voltak, akik gyalog, illetve lóháton igyekeztek a megemlékezés helyszínére. Őket a korábbi évekből jól ismert alcsíki fúvósok és a csíkszentkirályi Dajka Mihály által megszólaltatott tárogató hangja köszöntötte.
Idén is a magyar himnusz eléneklésével kezdődött az ünnepség, amelyet a kozmási Tuzson János Fúvószenekar kísért. A szervezők – Csíkkozmás önkormányzata, a csíkszéki RMDSZ és Hargita megye önkormányzata – nevében a vendégeket Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere köszöntötte. Beszédében kiemelte, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire való emlékezés egy újabb alkalom, hogy ne csak a testünket, hanem a lelkünket is ünneplőbe öltöztessük. Mint mondta, március 15-e azt üzeni, hogy „vigyázzunk egymásra, vigyázzunk Székelyföldre, vigyázzunk az erdélyi magyarságra”.
A összmagyarság talán egyetlen boldog ünnepe március 15-e, annak ellenére, hogy az 1848-ban kirobbant szabadságharc 1849-ben el is bukott − mutatott rá Korodi Attila parlamenti képviselő ünnepi beszédében. Kifejtette, ez boldog ünnepnek számít, mert a saját létért, a közös ügyért való küzdelmet, az összefogást, a szabadságvágyat, a bátorságot, az elszántságot, a kitartást jelenti minden magyar számára. Kossuth Lajos szavait idézve hangsúlyozta, a múlt a jövendő tükre. Arra bátorított mindenkit, hogy maradjanak itthon, dolgozzanak itthon, álljanak ki jogaik mellett, találják meg azt, ami leginkább rájuk jellemző és arra építsenek.
Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzul olvasta fel.
Az ünnepi beszédeket követően Bartalis Mária el-elcsukló hangon szavalta el saját versét, majd a történelmi egyházak részéről Bakcsy Gábor csíkszentmártoni református lelkész, illetve Csont Ede tusnádi római katolikus plébános osztotta meg gondolatait. Az egybegyűltek közös imádsága után a csíkszentmártoni és csíkkozmási fiatalokat tömörítő Bojzás Néptánccsoport ünnepi műsora következett.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

2015. március 16.

Ünnep – Idén sem „fogyott el” Kossuth Lajos kolozsvári regimentje
Kelemen Hunor: az erdélyi magyarság tovább vívja szabadságharcát
Hírügynökségi források szerint tegnap csak kisebb incidens zavarta meg Kolozsváron március 15-e megünneplését. A szélsőségesnek tartott Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezet néhány képviselőjét a csendőrök kivezették a felvonuló tömegből. A fiatalok az egyesület lobogóival és kitűzőivel jelentek meg a rendezvényen. A menetelés elkezdése előtt néhány fiatal kokárdákat és a Jobbik Magyarországért Mozgalom szórólapját osztogatta.
A kezdetben ötszáz főre becsült tömeg csendben és a lehető legnagyobb rendben vonult végig a Kossuth/ 1989. December 21 utcán, majd megkerülte a Főteret, hogy a fél 1 órakor kezdődő misére pontosan megérkezzen. – Március 15-e, a magyar szabadság napja csak visszapillantás a múltba, de előre kell néznünk – mondta Kovács Sándor római katolikus főesperes, majd arra figyelmeztetett, hogy a szeretet a keresztény élethez tartozik, és mi, emberek önfeláldozó szeretetre teremtettünk.
Sallangmentes, megtisztult ünneplést!
Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület kancellárja március 15-ét önmagunk revíziójának szimbólumaként értékelte. – A március 15-i ünnep igazi tartalma az, ha levetjük a felesleges sallangokat, és csak a megtisztult ünnepléssel maradunk. De van erőnk krisztusi lelkülettel bocsánatot kérni és megbocsátani? – tette fel a kérdést a lelkipásztor őszinte önrevíziót kívánva.
Beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök egy kortárs magyar költőt idézve arra figyelmeztetett: ne higgyünk a híg beszédű szónokoknak, hanem hagyatkozzunk a Példabeszédek tanítására. – 2015 márciusában tegyünk arról bizonyságot, hogy áthat minket a szabadságnak, a szeretetnek és az egymást iránt érzett felelősségnek a fénye. A szabadság létének feltétele az erkölcsi értékek megléte. Nincs erkölcsi érték szabadság nélkül, mint ahogy szabadság sincs erkölcsi érték nélkül. Legyünk szabadok az erkölcsi érték igazságánál, legyünk szabadok, hogy felelősek is lehessünk. Ünneplésünk csak akkor lesz igazi, ha megújul a nemzethez való tartozás tudata – hangsúlyozta az unitárius püspök.
Meg is kell tartani a szabadságot
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök Pál apostolt és Esterházy Péter kortárs magyar írót idézte, miszerint előfordulhat, hogy a szabadság voltaképpen rabság, és fordítva. – A mostani politikai rendszer sokszor használja a szabadság jelszavát, de a lényeg hiányzik. A szabadság nem azt jelenti, hogy függetlenek vagyunk, és elszakadunk az emberektől, hanem azt, hogy szabadon élek felebarátomért, és elkötelezem magam az elesettek védelmében. Igazán szabaddá csak Isten tehet minket. Nem elég a szabadságot kivívni, hanem meg is kell tartani – fogalmazott az evangélikus püspök. Az ökumenikus egyházi szertartás a Szózat és a Himnusz eléneklésével, valamint az egyházi méltóságok áldásával zárult.
Nagy-Hintós Diana
Újrakezdés, cselekvésvágy, nemzeti összefogás
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke nevében Lőrinczi Zoltán megyei tanácsos, frakcióvezető köszöntötte a volt Biasini-szálló épületénél az egybegyűlteket, mint mondta, az újrakezdés, a cselekvésvágy, a nemzeti összefogás lehetőségét is magában hordozza ez az ünnep évről évre. – Annak büszke megvallását jelenti, hogy magyarként akarunk dolgozni a Kárpát-medencében, Erdélyben és Kolozsváron, mert ez a mi otthonunk. Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Gábor Áron népének egységesnek és kitartónak kell lennie; mert egy egységes és kitartó népet még senki nem tudott megállítani az útján – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: különösen is érvényes ez, elvégre „tisztességesek a céljaink, szabadságot, egyenlőséget, testvériséget akarunk magunknak és más nemzeteknek is”. – Mert mi tudjuk, hogy a szabadságért meg is kell küzdeni nap mint nap, hogy emlékét becsülettel adhassuk át utódainknak. Kitartó, elkötelezett, céltudatos munkára van szükség. Ugyanakkor itt az idő, hogy mi, magyarok, végre együtt dolgozzunk nemzeti ügyeink sikeréért – hangzott el az ünnepi beszédben.
A folytatásban Mile Lajos kolozsvári főkonzul tolmácsolta Orbán Viktor üdvözletét. A levélben, amelyet számos más Kárpát-medencei helyszínen felolvastak, a miniszterelnök úgy vélte: magyarként „mindenkinél több okunk van arra, hogy kivételesnek érezzük ezt a napot, hiszen hosszú évszázadok elnyomása után 1848. március 15-e mutatta meg, milyen életerős és bátor nemzet a miénk. A népek tavaszán Európa számos városát érte el a forradalom vihara, de csak egyetlen ország volt, ahol nem hunyt ki pillanatok alatt a szabadság őrtüze.” Orbán Viktor a levélben felidézte, hogy a magyar szabadság üzenete Budapestről, a Nemzeti Múzeum lépcsőiről indult el, de az egész hazában visszhangra talált. „Az azóta eltelt 167 év sok változást hozott, de az akkori igazságok máig örökérvényűek. Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csak a magyarok vívhatják ki: összefogással, munkával és egyetértéssel. 2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés!”– fogalmazott levelében Orbán Viktor miniszterelnök.
Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken
A román kormányfő, Victor Ponta üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a románok és a magyarok együtt jóval erősebbek lehetnek. A Gheorghe Vuşcan, Kolozs megyei prefektus által felolvasott szöveg szerzője szerint 1848 összeköti a románokat és a magyarokat, és azt jelzi, hogy a két népnek azonosak a törekvései. Véleménye szerint az is a két nép közös értékválasztását mutatja, hogy a magyar forradalom 12 pontjából 11 pont szellemisége az erdélyi románok 1848-as balázsfalvi nagygyűlésének a követelései között is megtalálható. Hozzátette, hogy ma az euroatlanti struktúrákhoz való tartozás jelzi a közös értékválasztást. „Túl a feszültségeken és a vak szenvedélyen, amelybe néha beleütközünk, a magyar szomszédainknak és barátainknak szánt üzenetem a tiszteleté, a párbeszédé és a szolidaritásé. Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken, egymást tisztelve építeni tudtunk, szolidárisak lévén fejlődtünk, és tovább vihettük azoknak az eszményeit, akik feláldozták magukat 1848-ban. Igazán hiszem, hogy együtt dolgozva erősebbek vagyunk, és ha jobban összetartunk, bölcsebbek vagyunk” – fogalmazott a román miniszterelnök.
Tiszta szívvel, felebarátaink kezét fogva
Vákár István, Kolozs Megye Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy amennyiben március idusának hívószavai közül a testvériség került volna az első helyre az évek során, „lehet, győzelmünk hosszadalmasabb lett volna”. – Nem úgy adta a jó Isten, nem úgy adták a csillagok, de örülünk, mert megmutattuk, hogy a Kárpát-medence a miénk, itt lakunk, itt termelünk pluszt, itt élünk, neveljük gyermekeinket, és itt is halunk meg – mondta a tanácselnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy tiszta szívvel, felebarátaink kezét megfogva érdemes és lehet előrehaladni.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is utalt arra, hogy csak együtt lehetünk igazán erősek, magyarok és románok, „itthon, ebben a csodálatos városban, amelyet sikerült európaivá fejlesztenünk, s ahol minden helybéli és vendég jól érezheti magát, nemzetiségtől függetlenül”. Köszönetet mondott mindazért, amit 2004-től napjainkig, közös erőbefektetéssel sikerült megvalósítani Kolozsváron – mint mondta, ezáltal válhatott ténylegesen Erdély fővárosává, de ugyanakkor gazdasági és kulturális vonatkozásban, toleranciában is élen jár, jó példaként szolgálva más városok számára is.
Mit kíván a fiatalság?
A kolozsvári ifjúság 12 pontját Buchmann Wilhelm, a BBTE Színház és Televízió Karának hallgatója olvasta fel (a fiatalok egyebek mellett valós multikulturalitást, a történelmi kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, nemzeti jelképeink szabad használatát, önálló, állami magyar felsőoktatást, a magyar kisebbség számára is elfogadható tanügyi rendszert, nyelvi, vallási és etnikai toleranciát követeltek), majd különböző alakulatok, szervezetek képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál: az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a Kolozs megyei prefektúra, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és a városi tanács RMDSZ-es frakciója, a Kolozs Megyei Tanács és annak RMDSZ-es frakciója, László Attila szenátor, az RMDSZ Főtitkársága, az RMDSZ Kolozs Megyei Nőszervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezete, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata, a Protestáns Teológiai Intézet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Bolyai Társaság, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, a Magyar Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Magyar Diáktanács, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Erdélyi Magyar Ifjak. A rendezvény a Himnuszés Székely himnusz eléneklésével zárult.
Ferencz Zsolt
„A szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás”
Az erdélyi magyarság – nem karddal és lándzsával, de – tovább vívja szabadságharcát, mert ma is vannak olyanok, akik meg akarják fosztani nemzeti identitása alapjaitól – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepségen.
– 167 esztendő telt el azóta, hogy minden egyes évben, még akkor is, amikor nem lehetett, a szigorú tiltás esztendeiben – lélekben és szívben –, és azóta, amióta lehet, szabadon itt, mifelénk, Erdélyben is kint a köztereken ünnepeljük a szabadságharcot, emlékezünk erre a kiváló fordulópontra. 167 évvel a forradalom után is él a magyar emberek életében, lelkében, szívében és tudatában, kollektív tudatunkban, a nemzet memóriájában 1848, az a szabadságharc, amely leverése ellenére is felbecsülhetetlen változásokat hozott a szabadságjogok területén, változást a nemzet önbecsülésében, a világhoz való viszonyában, gyökeresen átformálta a társadalmi rendet és lelki, szellemi munícióval látta el a következő közel két évszázad szabadságszerető magyarjait – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen úgy vélte: föl kell tennünk a kérdést, mi a magyarázata annak, hogy egy 167 évvel ezelőtti esemény, a magyar szabadságharc, ma is elevenen él az emlékezetünkben. – Mi a magyarázata annak, hogy most is, ezekben a napokban Erdély-szerte, Magyarországon, a Kárpát-medencében mindenhol ezrek, tízezrek, és – talán túlzás nélkül állíthatjuk – százezrek mennek ki a közterekre a szobrokhoz, emlékhelyekre, és főhajtással adóznak a magyar szabadságharc harcosai, katonái, egyszerű emberei előtt? A magyarázatunk nagyon egyszerű lehet, és pontosan a szabadságban kell keresni ezt a magyarázatot. A szabadságban, amelyre minden embernek, minden közösségnek, minden nemzetnek szüksége volt, szüksége van, és – ahhoz, hogy teljes életet élhessen egy közösség, egy nép, egy nemzet – szüksége is lesz, míg világ a világ – magyarázta az elnök.
Kifejtette: a szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás, ezt Petőfiék is tudták, és ezért a cenzúra eltörlésével kezdték forradalmukat. Rámutatott: az elnyomók úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy a szabadságból nem kevesebb marad, hanem több lesz, ha másokkal is megosztják. – Ők azok, akik 25 évvel a kommunista diktatúra bukása után méltó utódai lehetnek a császári és cári stratégáknak: meg akarnak fosztani az anyanyelv használatától, a zászlótól, a himnusztól, nemzeti szimbólumainktól, meg akarnak fosztani az iskoláinktól, meg akarnak fosztani a kultúránktól, és mindattól, ami egy ember, egy közösség, egy nemzet életében a legfontosabb – a nemzeti identitás alapjaitól – sorolta Kelemen Hunor, hozzátéve: ezért kell folytatnia az erdélyi magyarságnak a 21. században is a szabadságharcot.
Kijelentette: a magyar közösség tiszteletet kér a tiszteletért cserébe, azt, hogy maga dönthessen dolgairól. Az autonómia ezt teszi lehetővé – tette hozzá.
A székelyföldi megemlékezésen felszólalt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is, aki rámutatott: mind a magyar, mind a román alaptörvény kitér az országban élő kisebbségek és a határon túli nemzetrészek védelmére. Természetes elvárás, hogy ezeket az előírásokat az európai országok közössége elfogadja és tiszteletben tartsa – tette hozzá.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arra figyelmeztette a román államot, hogy felelősséggel tartozik a területén élő nemzeti közösségekért, és felszólította Bukarestet, hogy ne tekintse mostohagyereknek az erdélyi magyarokat, hanem figyeljen rájuk, tegye lehetővé, hogy egyszerre legyenek jó magyarok és jó román állampolgárok. A polgármester kijelentette: a székelyek nem szakadárok és nem terroristák, és a nagyhatalmaknak nem azoknak a kisebbségeknek a követeléseit kellene elismerniük, akik erőszakhoz folyamodnak, hanem a jogaikért demokratikus eszközökkel küzdő közösségeket kellene bátorítaniuk.
A hagyományőrző huszárok felvonulásával, szavalatokkal, néptáncokkal és forradalmi dalokkal színezett nagyszabású sepsiszentgyörgyi ünnepségen Székelykeve – a Vajdaságba telepített bukovinai székelyek legdélebbi településének – küldöttsége is részt vett, és meleg fogadtatásban részesült.
Szabadság (Kolozsvár)
A Noua Dreaptă (Új jobboldal) szélsőjobboldali szervezet tagjai immár hetedik éve szervezték meg a magyarság nemzeti ünnepével párhuzamos az Avram Iancu-emlékmenetet Kolozsváron. A Széchenyi tér (Piaţa Mihai Viteazu) – Wesselényi Miklós utca (Regele Ferdinand) – Deák Ferenc utca (Bulevardul Eroilor) – Bocskai tér (Piaţa Avram Iancu) útvonalon mintegy százan vonultak végig Autonomie doar la puşcărie (Autonómiát csak a fegyházban), Limba română, unica stăpână (A román nyelv az egyeduralkodó), Harghita, Covasna, pământ românesc (Hargita és Kovászna román föld) és más, hasonlóan uszító feliratú táblákkal és rigmusokkal, de a román zászlót és az Új Jobboldal szimbólumait is előszeretettel lóbálták menet közben.
Codrin Goia, a szervezet helyi elnöke a Bocskai téren tartott beszédében kifejtette: azt kérik a kormánytól, helyezze át Sepsiszentgyörgyre Románia fővárosát. Mint mondta, egyrészt sokkal jobban megközelíthető ez az ország más térségeiből; a másik dolog pedig, amiért szeretnék a változást, hogy ezáltal elejét tudnák venni a Székelyföldön uralkodó szeparatizmusnak, elvégre nem szeretnék Románia széthullását. – A szeparatizmus és az etnikai alapú autonómia megelőzésére ez lenne a legjobb megoldás. Az RMDSZ-esek sírtak amiatt, hogy szegény a Székelyföld, ha viszont Sespiszentgyörgy lenne a főváros, az gyors gazdasági fejlődést hozhatna – hangsúlyozta Codrin Goia .

2015. március 17.

A Petőfi-emlékműnél ünnepeltek a temesvári magyarok
„Ha a szórvány elvész, az ország is elvész!”
Immár több mint százéves hagyomány, hogy március 15-én, a természet és a lélek újjászületését ígérő tavaszi szélben a szabadfalui Petőfi-emlékműnél kitűzött kokárdákkal gyülekeznek a temesvári magyarok, és együtt ünneplik az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc évfordulóját, a márciusi ifjakat. A rendszerváltás utáni 25. szabad március 15-ei megemlékezés díszvendégei és szónokai Both Ferenc ezredes, bukaresti katonai attasé, Marossy Zoltán temesi alispán, Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, Koppándi-Benczédi Attila-Zoltán unitárius lelkipásztor, valamint a Temes Megyei RMDSZ és a TEIS ifjúsági szervezet vezetői voltak.
A jeles vendégeket, a több száz ünneplőt Fazakas Csaba református esperes, az RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötte. Both Ferenc ezredes, Magyarország bukaresti nagykövetségének katonai, védelmi és légügyi attaséja Orbán Viktor magyar kormányfő ünnepi gondolatait tolmácsolta. Marossy Zoltán alispán Victor Ponta, Románia miniszterelnöke március 15-ei üzenetét olvasta fel. Halász Ferenc nemrég újraválasztott RMDSZ-elnök ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy a Bánság ezer szállal kötődik Magyarország történelméhez. Halász Ferenc három történelmi pillanatot idézett fel: 1315-ben Temesvár Magyarország fővárosa lett, amikor Károly Róbert király ide telepítette a székes fővárost; 1949 március 3-án Szabadfalun Petőfi Sándort őrnaggyá léptette elő Bem tábornok, ezen a helyen emelték 1899-ben, majd 1913-ban a Petőfi-emlékművet; 1990 március 15-én a bánsági magyarok újból szabadon ünnepelhették a magyar forradalom évfordulóját. „Akkor nagyon optimisták voltunk – mondta az RMDSZ elnöke –, de néhány nappal később jöttek a „fekete március” eseményei és ezek azóta is jelen vannak az életünkben: ingatlanjaink visszaállamosítása, iskoláink megszüntetésére irányuló kísérletek, magyar szimbólumok és a himnusz ellen irányuló támadások, műemlékeink meggyalázása. Március 15. azt üzeni nekünk, hogy harcolni kell azért, hogy az elmúlt 25 évben megszerzett jogainkat megőrizzük, mert el akarják venni őket tőlünk. Erőt kell merítsünk arra is, hogy tovább küzdjünk a magyar állami egyetem, a magyar orvosi egyetemi kar és a háromszintű autonómia megvalósulásáért.”
Halász Ferenc ünnepi gondolataihoz kapcsolódva Tamás József gyulafehérvári segédpüspök a XXI. század botrányának nevezte, hogy a civilizáció csúcsán nincsen béke a népek között, nem lehet emberhez méltó módon élni, egymást tisztelve, egymás jogait tiszteletben tartani. „Hol iskoláinkért, hol anyanyelvünk használatáért, hol jelképeinkért, hol elkobzott javaink visszaszerzéséért kell utcára vonulnunk (…), hiszen mi sem hallgathatunk és nem nyugodhatunk addig, amíg nem kezelnek egyenrangú állampolgárokként bennünket” – hangsúlyozta a püspök, a Jóisten áldását kérve az egybegyűltekre.
A történelmi magyar protestáns egyházak nevében Koppándi-Benczédi Zoltán-Attila dévai unitárius lelkipásztor temesvári szórvány gondozója mondta el ünnepi gondolatait, aki Bem apó szállóigévé lett mondását parafrazálva („Ha a Piski híd elvész, Erdély is elvész”), így fogalmazott: „Ha a szórvány elvész, az ország is elvész!” Itt a szórványban olyan emberek élnek, „akik mindvégig vállalták a végvári katonák fontos szerepét” – hangsúlyozta a lelkipásztor – „kiáltó szóként el kell mondanunk, hogy itt voltunk, itt vagyunk, és itt leszünk, akár tetszik akár nem. Időnként ki kell mondanunk, hogy a magyar nemzethez tartozunk. Meggyőződésem, hogy megemlékezéseink csak akkor válnak teljessé, hogyha ezeket a gondolatokat a saját életünkben értékként tudjuk felmutatni.”
A Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (TEIS) nevében Oláh Gábor elnök tolmácsolta a mai márciusi ifjak gondolatait: „Március 15. egy nap, amit szeretünk, mert számunkra követendő normákat teremtett. (…) Szeretjük, mert nemzeti színeket teremetett. A pirosat, a fehéret és a zöldet. Ezek jelképezik nekünk azóta is a magyarságot: a piros erőt, a fehér hűséget, a zöld reményt jelent. Erő-hűség-remény, ez lett a magyarság eszménye és ez kell bennünket is, családjainkat, közösségeinket is vezesse.” A szabadságharc hősöket és névtelen hősöket adott nekünk, mondta Oláh Gábor, ezzel kapcsolatban Kossuth Lajost idézte, aki szerint a honvédek félistenek voltak, kik előtt eme ünnepnapon büszkén fejet hajtunk. „Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy honvédeink utódai vagyunk, mert magyarnak lenni jó, szabad magyarnak lenni még jobb!” – mondta a TEIS elnöke.
Molnár Zsolt parlamenti képviselő a szabadfalui Petőfi-emlékmű restaurálásával kapcsolatos legújabb híreket osztotta meg az egybegyűltekkel. A felújításhoz szükséges műemlékvédelmi engedélyt sikerült megszerezni, de kiderült, hogy sem az emlékmű, sem a park, ahol áll nem szerepel a telekkönyvi nyilvántartásokban, ami késlelteti az építkezési engedély kiadását. „A Petőfi-emlékmű közadakozásból épült, és közadakozásból restauráljuk – mondta Molnár Zsolt –, a restaurálási munkálatok 20 000 lejbe kerülnek és, a magyar vállalkozóknak hála, ebből 7000 lej már összegyűlt. Arra kérem a jelenlevőket, hogy lehetőségeik szerint járuljanak hozzá a munkálatok költségeihez, hogy jövőre a felújított emlékmű előtt tudjunk ünnepelni!”
A megemlékezés során Molnár Bence, a Csiky Gergely Színház ifjú színésze elszavalta Heltai Jenő Szabadságcímű versét. A Bartók Béla Elméleti Líceum VII. B. osztályos tanulói az alkalomhoz illő ünnepi műsorral örvendeztették meg a jelenlevőket (felkészítő tanáraik Pál Krisztina és Szilágyi Borbála). A méltóságteljes szabadfalui megemlékezés a himnusz eléneklésével és a Petőfi-emlékmű hagyományos megkoszorúzásával ért véget.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. március 17.

Március 15.
Orbán Viktor: a magyarok szabadságát csak a magyarok vívhatják ki
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepén levélben köszöntötte a határainkon túl élő magyarokat Orbán Viktor miniszterelnök – tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.
A levélben – melyet számos Kárpát-medencei ünnepségen felolvastak vasárnap – Orbán Viktor azt írja: hosszú évszázadok elnyomása után '48. március 15-e mutatta meg, milyen életerős és bátor nemzet a miénk. A népek tavaszán csak egyetlen ország volt, ahol nem hunyt ki pillanatok alatt a szabadság őrtüze.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyar szabadság üzenete Pestről, a Nemzeti Múzeum lépcsőiről indult el, de az egész hazában visszhangra talált.
Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csak a magyarok vívhatják ki: összefogással, munkával és egyetértéssel – fogalmazott levelében a miniszterelnök.
Orbán: a szuverenitásért folytatott harcnak sosincs vége
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mondott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 167. évfordulóján rendezett állami ünnepségen Budapesten, a Múzeumkertben 2015. március 15-én
A szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem „páros vezércsillagának”, vérvonalának Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a március 15-i nemzeti ünnepen a múzeumkerti állami díszünnepségen tartott beszédében. A kormányfő szerint a szuverenitásért folytatott harcnak sosincs vége. Azt is mondta, hogy az elmúlt években ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni.
A politikus, akit a pulpitusra menve „Viktor, Viktor” skandálás fogadtak, beszédét azzal kezdte: „legyen béke, szabadság és egyetértés”. A nemzeti múzeum lépcsőjét a 167 évvel ezelőtti forradalom epicentrumának nevezve úgy fogalmazott: onnan sugárzott szét, áradt szerte a mágikus energia, amely „felvillanyozta és nagyszerű nemzetté formálta a magyarokat”. Úgy folytatta, ha van szakrális lépcső a magyar történelemben, akkor ez az.
Orbán Viktor szerint 1848. március 15. szakrális momentuma, főnixpillanata a magyar lélek újjászületésének.
A miniszterelnök a szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem „páros vezércsillagának”, vérvonalának, egyben céljának, értelmének és mércéjének. Ez „az örök zsinórmérték, amellyel a magyarok minden nemzedéke megmérettetik” – fogalmazott a kormányfő a Tisztelet a bátraknak! felirattal díszített nemzeti múzeum előtt.
Szerinte az országot nekünk magunknak kell berendezni úgy, ahogy nekünk testhez álló, megszervezni úgy, hogy minket szolgáljon, élni benne azon a nyelven, amit csak mi értünk, és azzal a kultúrával, amit csak mi adhatunk a világnak. Alkotmány, törvénykönyvek, Országgyűlés, kormányzat, akadémiák, nemzetgazdaság: mind ezt az egyetlen célt szolgálják - hangoztatta.
Kijelentette, a magyar történelem létparancsolata úgy szól: függetlennek lenni a nálunknál nagyobbak között; földet, hazát megvédeni; saját szabad magyar világot teremteni.
Szerinte 1848. március 15-e arra tanít, hogy sikerülhet nálunknál nagyobbakkal egyenrangúnak lenni. Talán azért vagyunk már 167 éve „beleszerelmesedve”, mert ezt a forradalmat már az első napon megnyertük – mondta. Március 15-ét felidézve úgy fogalmazott: reggel 6 ember indult el a Pilvaxból, délelőttre több százan, délre több ezren, délutánra pedig már több tízezren voltak – „Facebook nélkül”.
A forradalmat pedig hiába verték le, mi „győztesnek éreztük és azóta is győztesnek érezzük magunkat”, mert mindig tudtuk, hogy igazunk volt, és tudta ezt az egész akkori világ, még azok is, akik elnyomtak bennünket - mondta, megjegyezve ugyanakkor, hogy nagy árat fizettünk érte, a miniszterelnök, az aradi vértanúk, a legnagyobb magyar költő, mintegy 25 ezer honvéd adta életét a szabadságért és a hazáért.
A miniszterelnök a levert szabadságharcot egy modern nemzet megszületése katartikus lenyomatának nevezte, „csillagvillanásnak”, amelyre felemelt fejjel gondolunk, amíg magyar él a földön.
Szerinte a szabadságharc a megszállóknak csak „szégyent, kolerát és rossz lelkiismeretet” hozott, ráadásul két emberöltő sem telt el, és a magyarok ellen összefogók egymásnak estek: muszkák a labancoknak, labancok a muszkáknak.
Eltelt 167 év – folytatta –, de a magyar sors lényege nem változott: a magyarok keményen dolgoznak fennmaradásukért, a biztonságért, a megbecsülésért, hogy családjuk, gyermekeik boldoguljanak, hogy legyen egy hely, ami az övék, helytállásukért pedig elvárják az őket megillető tisztelet. Szavait nagy tapssal fogadták az ünneplők.
Orbán Viktor azt mondta, a rendszerváltás után 20 év kellett ahhoz, hogy „együtt tanuljuk meg újra”: ha nem fogunk össze, ha nincs erős nemzeti törvényhozás és kormányzat, ha nem ébredünk nemzeti öntudatra, akkor a kemény munka hiábavaló lesz, mert annak haszna „a spekulánsok, az óriás vállalatbirodalmak, a pénzügyi hatalmak zsebébe, más országokba" vándorol, éppúgy, mint "amikor a Habsburg Birodalom hátsó udvara voltunk”.
Az elmúlt 25 évben minden magyar megérthette: vagy együtt leszünk sikeresek, vagy sehogy, vagy együtt emelkedünk fel, vagy mindannyian ott ragadunk a sárban - mondta a tömeg folyamatos tapsa közepette, majd hangsúlyozta: „együtt vagy sehogy, ez volt a '48-as forradalom leckéje is”.
Orbán Viktor szerint az elmúlt években ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni.
Beszédét azzal folytatta, a szabadság azt jelenti: minden nemzetnek elidegeníthetetlen joga, hogy a saját útján járjon. Kossuth és Petőfi népe csak mosolyog, ha bárki oktatni akar bennünket szabadságból és demokráciából – fogalmazott, utalva például arra, hogy Kossuth Lajost hatalmas tömegek ünnepelték Amerikában, amely akkor még rabszolgatartó ország volt.
Európával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: Magyarország Európa része, és jövőjét „a többi nemzettel együtt akarjuk alakítani”. Hozzátette: Európa ma tele van kérdésekkel, Magyarország pedig tele van válaszokkal. Ezt úgy példázta: "mi pontosan tudjuk, hogy nem az uborka görbülete, hanem az európai ember testtartása jelenti a jövőt".
Beszéde végén arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a forradalom óta eltelt 167 év, a lényeg nem változott: az ország szuverenitásáért folytatott küzdelemnek soha sincs vége, és „ebben csak magunkra számíthatunk”. „Az összefogás, az igazságba vetett hit és a kitartás vezet győzelemre, csak az erősek maradnak fent. Mi, magyarok egy nagy korszak küszöbén állunk. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Tisztelet a bátraknak, éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – zárta szavait a kormányfő.
A beszéd alatt tiltakozók részéről folyamatos sípszót, bekiabálásokat lehetett hallani, mire a tömeg egy része „Tarts ki, Viktor!” felkiáltással válaszolt.
A nemzeti múzeum előtti körúti részt megtöltő tömegben több magyar, székely és lengyel zászlót lehetett látni, utóbbiak mellé Orbán Viktort buzdító molinókat is magasba tartottak.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

2015. április 13.

Bírósági elnöki rendelettel kerültek le az adóhatósági pecsétek
Jóval a 30 napos kényszerszünet lejárta előtt kinyitott az összes, az adóhatóság ellenőrei által korábban bezárt csíkszeredai vendéglátóhely. A működtetők minden esetben bírósági elnöki rendeletet kértek az intézkedés felfüggesztésére, így már múlt héten nyithattak.
gyetlen csíkszeredai étterem vagy kávézó esetében sem tartott a törvényben megállapított ideig az adóhatósági ellenőrök által március 25-én, a bírságolások nyomán elrendelt kényszerbezárás. A razzia után egy héttel már újranyitott az egyik étterem, ezt követte egy kávézó, majd sorban lekerültek a többi bezárt vendéglátóhely ajtajáról is a pénzügyi kihágásra figyelmeztető feliratok és a hatósági pecsétek. Harminc nap lett volna a kényszerszünet, de a bírósági elnöki rendeleteknek köszönhetően egyik esetben sem tartott ez két hétig.
Múlt kedden már kinyitott a Morrison étterem, az üzemeltető kérte a Csíkszeredai Bíróságtól az erre feljogosító elnöki rendeletet, egyúttal pedig a kirótt 8 ezer lejes pénzbírság eltörlését is. „80 lej többletről volt szó, amiből 50 lej volt váltópénz, 30 lej borravaló, és a pénztárgépbe be volt vezetve 1000 lej déli fél tizenkettőkor” – emlékezett vissza az adóhatósági ellenőrzésre Fazakas Ervin, a vendéglátóegység ügyvezetője, aki úgy vélekedett, akkor lehetett volna csalásról beszélni, ha nem lett volna nyoma a kasszagépben a pénznek. Ő azt mondta, nem számít újabb ellenőrzésre, de lehet, hogy egy következő alkalommal más okot keres a hatóság a bírságolásra.
9 ezer lej volt a bírság a Frei kávézó esetében – 11 lej volt a többlet, borravalóként nem volt bevezetve a pénztárgépbe. „Nem értettem az egészet, semmilyen konkrét választ nem tudtak adni. Most is, amikor vették le a pecsétet, megkérdeztem, mondják meg, a borravalóval mit csináljunk, azt mondták, tegyék a zsebükbe” – mondta Lukács József, a kávézó ügyvezetője, aki hasonlóan járt el, a bírósághoz fordult, és elnöki rendelet nyomán ismét fogadhatták a vendégeket. Szintén a múlt héten nyitott újra a Bandidos étterem, amelyet ugyancsak a revizorok akciója nyomán kellett bezárni, a tulajdonos ott is a bírság eltörlését és az intézkedés felfüggesztését kérte a bíróságtól – tudtuk meg. A Kossuth Lajos utcai Nagymama cukrászda és a mellette levő látványpékség sem maradt bezárva, a múlt héten már elkezdtek dolgozni, miután ezt a bírósági elnöki rendelet lehetővé tette – közölte kérdésünkre Fazakas Gergely, a két vállalkozás tulajdonosa.
Amint már beszámoltunk róla, az adóhatóság (ANAF) Szeben megyei területi igazgatóságától érkezett revizorok Csíkszeredában március 23–26. között az 1999. évi 28-as számú sürgősségi kormányrendelet előírásainak betartását ellenőrizték, amely az elektronikus pénztárgépek használatát szabályozza. Az akció során észlelt kihágások miatt 27 esetben róttak ki pénzbírságot, összesen 118 ezer lej értékben. Ugyanakkor egy hónapra felfüggesztették hat csíkszeredai cég működési engedélyét, és lepecsételték a vendéglátóhelyek bejárati ajtajait.
Kovács Attila 
Székelyhon.ro

2015. április 16.

Az MPP szerint leépül Udvarhely
Azt nehezményezi a Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi szervezete, hogy a helybéliek számára nehézkes az ügyintézés a helyi polgármesteri hivatalnál, illetve hosszas az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátási ideje, valamint kifogásolják, hogy az Általános Városrendezési Terv (PUG) még mindig nem készült el. Mint mondják, mindezért a városvezetőség a felelős.
„Csoda történt!” – jelentette ki Mike Levente, az MPP helyi szervezetének alelnöke, önkormányzati képviselő a szerdai sajtótájékoztatón, arra utalva, hogy többszöri kérés és felszólítás után a polgármesteri hivatal illetékesei az önkormányzati testület rendelkezésére bocsátották az engedélyeztetés alatt álló PUG-ot. Az Általános Városrendezési Terv elkészítéséből azonban – mely már több mint négy éve zajlik – egy évekkel ezelőtti fórumot leszámítva teljesen kizárták az önkormányzatot, tette hozzá Mike.
„Aktívan kívántunk volna részt venni a munkában, hogy elmondjuk ötleteinket és kifogásainkat, illetve válaszokat kapjunk a tervezőtől” – magyarázta. Egyebek mellett a polgáriak arra kíváncsiak, hogy miért növelik meg aránytalanul a város belterületét, hová és mikor terveznek utakat, terelőutat építeni. „A probléma most az, hogy utólag nehéz lesz módosítani a már elkészült terven, újracsinálni meg ki tudja, ismét mennyi időbe telne” – jegyezte meg Mike. Egyébként úgy véli, a PUG elkészítése nem a mostani, hanem a városvezetőség korábbi mandátumának lett volna kiemelt feladata, hisz egy fejlődésben lévő városban ez elengedhetetlen. Ezzel szemben Udvarhely urbanisztikai képe évről évre romlik, tette hozzá.
Ugyanakkor – részben a késleltetett PUG miatt is – a törvényesen megengedettnél jóval hosszabb az urbanisztikai bizonylatok, engedélyek kibocsátásának ideje: az MPP ebben kíván segíteni a lakosságnak. „Kérjük az udvarhelyieket, hogy keressék fel irodánkat, ha több mint 30 napja beadvánnyal fordultak a polgármesteri hivatalhoz, de nem kaptak választ, évek vagy hónapok óta várnak egy-egy engedélyre, aláírásra, vagy bejelentkeztek a polgármester fogadóóráira, de nem sikerült találkozniuk vele” – sorolta Gálfi Árpád, az MPP helyi elnöke. A párt hétköznapokon 10 és 14 óra között tart ez ügyben ügyfélfogadást a Kossuth Lajos utca 20. szám alatti székhelyén, de [email protected] címre is lehet írni, illetve Facebookon is elérhetők.
Gálfi szerint a késésekért nem a polgármesteri hivatal urbanisztikai osztályának munkatársai, hanem Bunta Levente polgármester okolható: az MPP-sek frakcióvezetője szerint ugyanis a városvezető hónapokig nem látja el kézjegyével az asztalán halmokban álló iratcsomókat. „Főnökének, Kelemen Hunor szövetségi elnöknek marosvásárhelyi megjegyzését osztja az MPP is, miszerint dolgozni kell, polgármester úr. Dolgozni kell Udvarhelyért” – fejtette ki.
A tájékoztatón Gálfi említést tett arról is, hogy az uh.ro hírportálon megjelent cikk apropóján – miszerint Benedek Árpád Csaba építkezési engedély nélkül építene házat a Mikes Kelemen utcában – felkérik az alpolgármestert, tisztázza magát. „Számunkra meglepő, hogy a város egyik elöljárója engedély nélkül építene házat, amennyiben azonban igaznak bizonyul, akkor felszólítjuk Benedek Árpád Csabát, hogy mondjon le tisztségéről és önkormányzati mandátumáról” – hangsúlyozta Gálfi. Mint ismeretes, az elmúlt években kibocsátott építkezési engedélyek lajstromán nem szerepel az alpolgármester háza, viszont szerepel egy, szintén a Mikes Kelemen utcai telkére azóta felépített kisebb lefödés engedélye. „Nem értjük, mi az akadálya annak, hogy az alpolgármester bemutassa az engedélyét a helyi sajtónak. Továbbá ha létezik az engedély, arról a polgármesternek is tudnia kellene” – vetette fel a párt helyi elnöke.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

2015. április 23.

„Csalódott” Maior Barabás kijelentései miatt
Megalapozatlannak és valótlannak nevezi Claudiu Maior, Marosvásárhely alpolgármestere Barabás Miklósnak, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! akciócsoport szóvivőjének a Vásárhelyi Hírlap csütörtöki számában és a Székelyhonon megjelent állításait.
Az elöljáró a replika jogán szerkesztőségünkbe küldött állásfoglalásában kifejti: „meglepetéssel” szerzett tudomást Barabás állításairól, „s mélységesen csalódott” amiatt, hogy a szóvivő „ ilyen tisztességtelen módon számolt be a párbeszédünkről, amelyet én építő jellegűként értékeltem”.
Maior beszámolója szerint Barabás Miklóssal való beszélgetés során ő alpolgármesterként és önkormányzati képviselőként garantálta, hogy a helyi költségvetésben lesz pénz elkülönítve a kétnyelvű utcanévtáblákra. „S ez így is történt” – teszi hozzá állásfoglalásában az alpolgármester. „Barabás Miklóssal együtt dolgoztuk ki azt a helyi határozattervezetet, amelyik a kétnyelvű utcanévtáblák beszerzéséről szólt. Beszélgetéseink során Barabás Miklós soha nem rótta fel, hogy a beszélgetés témája iránt tanúsított hozzáállásom nem tisztességes. Szeretném emlékeztetni a marosvásárhelyieket, hogy én voltam a kettő közül az egyik román önkormányzati képviselő, aki évekkel ezelőtt megszavaztam, hogy a Călărașilor utcát újra Kossuth Lajos utcának hívják, mert ezt természetesnek tartottam. A város lakói jól tudják, hogy amikor a lakónegyedekben terepszemlét tartok, akkor mindenkihez igyekszem a saját anyanyelvén szólni. Nem tudom, hogy miért állítja, hogy ilyen provokáló mondatokat mondtam volna. A város lakóira bízom, hogy eldöntsék, hogy mindaz, amit Barabás úr állított rólam, igaz vagy sem” – fogalmazott Maior.
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! akciócsoport szóvivője szerdán jelentette be, hogygerillaakciókkal folytatják az utcanévtáblák kétnyelvűsítési folyamatát. A sajtótájékoztatón Barabás a Maiorral való találkozóról úgy fogalmazott, hogy az alpolgármester „elmondta, hogy örüljünk annak a négy táblának, ami a tavaly ősszel kikerült a városba. Amúgy tudtunkra adta, nem támogatja a feliratok kétnyelvűsítését.”
Simon Virág 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. május 17.

Termés – 2015
Az ötödik évadába lépő kiállítás-sorozat a székelyudvarhelyi képzőművészek alkotásainak gyűjteményes bemutatkozását teszi lehetővé. Egy-egy ilyen tárlat célja az is, hogy a kiállító művészek egymás munkáit jobban megismerjék, és a felmerülő szakmai kérdéseket megvitassák. A kiállítás anyagából készített katalógus egy látlelet lesz a jövő számára. A 2015-ös TERMÉS kiállítás megnyitójára hívják a Haáz Rezső Múzeum Képtárába az érdeklődőket, amelyet 2015. május 20-án, szerdán délután 5 órától tartanak. Ugyanekkor kerül sor a kiállítási katalógus bemutatójára is.
A kiállítást megnyitja: Veres Péter muzeológus. Házigazda: Miklós Zoltán múzeumigazgató.
A kiállító művészek: Berze Imre, Biró Gábor, Bíró Mihály, Elekes Gyula, Fülöp György, Gidó Szende-Melinda, Gujuman Uliana, Jakab András, ifj. Jakab András, Kalló László, Kelemen Albert, Kolumbán-Antal Ilonka, Kolumbán-Antal József, Kovács Bori, Kubanek László, Lakatos László, Molnos Zoltán, Nagy Péter, Simon Béla, Török Bíró Erzsébet, Török Ferenc, Vass Mária-Magdolna, Zavaczki Walter, Zsombori Béla.
Médiatámogatók: D3TV, Udvarhelyi Híradó, Udvarhely Napilap, Hargita Népe, Szekelyhon.ro, Mihir.ro, Uh.ro, Maszol.ro, Stár Rádió, Más Rádió, Prima, Rádió, Vox Rádió, Székelyudarhelyi Rendezvények.
HAÁZ REZSŐ MÚZEUM– 535600 Székelyudvarhely, Tel./Fax: 0040 266 218375, Kossuth Lajos u. 29. sz. Pf. 22, [email protected].
Székelyhon.ro

2015. május 25.

Szoboravató a Sapientián Marosvásárhelyen
Ha csak egy délutánra is, a magyar szabadságharc jelképes alakja, Kossuth Lajos a Sapientia Egyetem magasából tekinthetett le arra a városra, ahonnan száműzték egykori egész alakos szobrát, s törölték a róla elnevezett utca nevét is. A kései jóvátétel gesztusa lett volna, ha mellszobra megingathatatlanul állhatna az egyetem előtt, de a tartásos, szép avatóünnepség után visszakerült az aulába, ahol Bolyai János „társaságában” várja, hogy márvány talapzatára visszakerülhessen egyszer s mindenkorra.
Pünkösd délutánján sokan gyűltek össze az erdélyi magyar műszaki oktatás fellegvárának számító Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának épülete előtt, hogy a szobor leleplezésén részt vegyenek.
Egy volt bolyais diáknak, Simon János Németországban élő mérnöknek jutott eszébe, hogy 2012-ben a megyei múzeum néprajzi részlegének felújítása közben talált gipszmintát, Kiss György neves szobrászművész alkotását meg kell menteni és méltó helyen fel kell állítani. A gondolatot tett követte, s a szobrot a marosvásárhelyi Vártemplom elé szánta. Három évig tartó hiábavaló küzdelem után derült ki, hogy a Sapientia egyetem előtt lesz a legjobb helyen – hangzott el Simon János beszédében. Elmondta, hogy addig utazott kül- és belföldön, amíg székely magyar barátaitól sikerült összegyűjtenie a pénzt, majd a híres budapesti Szabó-öntödében bronzba öntette a szobrot, Dóczy András csíkszeredai kőfaragó mesterrel pedig elkészíttette a márványtalapzatot.
Tette mindezt azért, mert nem tudta elfelejteni, hogy a nemzeti függetlenség, a társadalmi, gazdasági haladás híveként tisztelt államférfit, aki felismerte és tenni is akart a szomszédos népekkel való együttműködésért, a romániai igazságszolgáltatás képviselői tömeggyilkosnak nyilvánították, holott több mint száz szobra áll szerte a világban New Yorktól Torinóig, s 1923 óta helye van a Fehér Házban is.
Az ünnepségen részt vett dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki köszönetet mondott Simon Jánosnak azért a felajánlásért, hogy a csíkszeredai konzulátus előcsarnokában Kossuth szobra köszönthette a szavazókat, akik 104 év után újra részt vehettek a magyar államfőválasztáson, majd az esküterem előterében sok megható pillanatoknak volt részese. A főkonzul értékelte Simon János elszántságát.
A továbbiakban Kossuth tevékenységét méltatta, aki a nemzeti összetartozás meghatározó jelké-pévé vált, akiről számos városban állítottak szobrot, és alig van olyan magyar település, ahol ne viselné utca a nevét. Így volt ez Marosvásárhelyen is, amit már csak a régi képeslapok őriznek. Miközben a Kossuth által képviselt polgári, nemzeti eszméket minden európai állam a magáévá tette, Marosvásárhelyen nem kívánatos az emléke, holott ma is érvényesek az általa hangoztatott elképzelések, miszerint az általános emberi, polgári szabadságjogok nem válaszhatók el a nemzeti öntudattól, sőt, a nemzet boldogulásának feltételét jelentik. – Nem vállalhatunk európai értékeket úgy, hogy más népek önazonosságát, a nemzeti identitáshoz, az anyanyelvhez való jogát nem tartjuk tiszteletben – hangsúlyozta.
A szoborról, annak alkotójáról Bordi Géza művészettörténet-tanár szólt a jelenlevőkhöz. Kiss György kitűnően képzett és termékeny művész volt, akinek 137 szobra készült el az 1800-as évek végén. Károly Róbert alakja a Millenniumi emlékmű királygalériáján látható, szobrai megtekinthetők az Országházban, a pécsi dómban, az esztergomi bazilika homlokzatán. Ő mintázta meg először Kossuth Lajos arcképének két változatát Barabás Miklós, a Budapesten élő erdélyi festőművész rajza, valamint az erről készült litográfiák és néhány dagerrotípia alapján. Az 1892-ben befejezett portré felnagyított változatának gipszpéldánya bukkant fel Marosvásárhelyen – mondta Bordi Géza, aki Simon János kitartását hangsúlyozta.
A Sapientia Egyetem kettős szerepét jelképezi az előcsarnokában levő két szobor, Bolyai Jánosé a tudomány művelését, a tudás átadását, iskoláink újjáépítését, a Kossuthé a hagyományok ápolását, közösségünk emlékének továbbvitelét és fiatal tanítványaiknak e szellemben történő nevelését – mondta dr. Dávid László professzor, a Sapientia rektora. Jelképeinket be kell építeni hétköznapjainkba és ünnepeinkbe egyaránt.
– Legyen hallgatóink találkozóhelye, fiatalkori titkaik, emlékeik része, de legyen ünnepeink helyszíne is a szobor. Emlékeztessen arra, hogy Kossuth a műipar érdekében már akkor át akarta alakítani politechnikummá a Ludovikát, s hogy a kibékülési terve keretében a budapesti egyetemen külön román kart akart létrehozni – tette hozzá.
A beszédek elhangzása után az evangélikus, az unitárius, a katolikus és a református egyház képviselői mondtak áldást. A szobrot Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le, miközben Buta Árpád a Hazám, hazám, te mindenem áriát énekelte Erkel Ferenc Bán bán című operájából. A koszorúzást követően felhangzott a Himnusz, majd az egyetem aulájában ünnepi műsorral folytatódott a Szélyes Ferenc színművész vezette avatóünnepély. Györffy András és Bodolai Balázs színművészek mondtak verset, a Marosvásárhelyi Filharmónia kiváló zenészei, Bartha Lajos, Bartha Ilka, Barabás Boróka, Csíky Borka Boglárka és Makkai István Bartók-műveket játszottak.
Simon János Hunyadi János Kossuth-plakettjével mondott segítőtársainak köszönetet, köztük Pokorny Attila szobrászművész restaurátornak, aki megtisztította és előkészítette a gipszmintát, majd valamennyi adományozó egy emlékrészvényt vehetett át, köztük Simon János német barátja is, aki lelkes támogatóként jelen volt az ünnepségen, amely a székely himnusszal zárult.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

2015. május 25.

Kossuth-mellszobor Marosvásárhely kapujában
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karainak bejárata előtti téren avatták fel május 24-én, vasárnap délután Kossuth Lajos mellszobrát. Az ünnepségen jelen volt Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának munkaközössége, az egyetem vezetősége, tanárok, képzőművészek, politikusok, érdeklődők.
Az egyetem nagy aulájában Bolyai János, a bejárat előtt Kossuth Lajos szobra áll. Akár találkozhattak volna, vitatkozhattak volna is, hiszen kortársak voltak – mondta köszöntőbeszédében Dávid László rektor, azt is kiemelve, hogy a Sapientia teremt kapcsolatot a két nagy személyiség között, ami nem is áll távol a realitástól, hiszen Kossuth javasolta annak idején a külön román kar létesítését a budapesti egyetemen. Államalapító királyunk, Szent István mellett a legismertebb magyar történelmi személyiség Kossuth Lajos, akinek nagysága előtt a világban szobrokkal, emléktáblákkal tisztelegnek, nevét szinte valamennyi magyar városban utca viseli. Marosvásárhelyen azonban sem utca, sem szobor nem hirdeti nagyságát, az utca nevét a mai napig nem sikerült visszaadni, ahogy a most felállított mellszobrot sem. A Simon János, Németországban élő adományozó által felajánlott szobrot a Vártemplom előtti téren szerették volna felállítani, de ahhoz nem adott engedélyt a polgármesteri hivatal, így Koronkába, úgymond Marosvásárhely kapujába került, várva, hogy talán egyszer eljön az idő, hogy méltó helyére kerülhet.
Zsigmond Barna Pál Magyarország csíkszeredai főkonzulja a szobor történetéről beszélt, elmondta, hogy hogyan kereste meg őt Simon János, és hogy a szobor egy évig a konzulátuson állt. A polgári jogok nem választhatók el a nemzeti öntudattól, az európaiság egyet jelent a mások önazonosságának tiszteletével. Simon János barátai segítségével az 1892-ben Kiss György szobrászművész által gipszbe-mintázott Kossuth-szobrot öntette bronzba. Az összefogás meghozta a gyümölcsét – hangsúlyozta a főkonzul. A szoborról és annak alkotójáról Bordi Géza, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanára beszélt.
A történelmi magyar egyházak képviselői megáldották a szobrot, majd a Himnusz eléneklésével és koszorúzással ért véget az ünnepség.
Antal Erika
Székelyhon.ro

2015. május 26.

Peti András határozattervezetei a kétnyelvűségért
Habár két határozattervezetet is benyújtott Peti András alpolgármester a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése érdekében, szerda délutánig egyik sem került fel a marosvásárhelyi városháza honlapjára. Amennyiben nem szerepel a májusi soros ülés napirendjén legalább az egyik tervezet, az RMDSZ bojkottálni fogja az önkormányzati ülést.
A legutóbbi ülésen a magyar önkormányzati képviselők nem szavazták meg a napirendi pontokat, így tiltakozva az ellen, hogy Dorin Florea polgármester nem ad utasítást a kétnyelvű utcanévtáblák felszerelésére.
Akkor Peti András alpolgármester benyújtott egy határozattervezetet a kétnyelvű táblák kihelyezéséről, amelyben, véleménye szerint minden szükséges hivatkozás benne van, s amelynek elfogadásával végleg rendezni tudják ezt a kényes kérdést. Azóta csaknem három hét telt el, de a tervezet még mindig nem került fel a városháza honlapjára, s így nagy a valószínűsége, hogy a jövő héten esedékes tanácsülésen nem fog napirendre kerülni.
A Székelyhon érdeklődésére Peti András alpolgármester elmondta: időközben egy újabb tervezetet nyújtott be, amelyben az utcák hagyományos elnevezésének feltüntetését is kéri. „Az lenne a legideálisabb, ha mindkét határozat napirendre kerülne, s akkor a fordításban szereplő román és magyar utcanevek egy táblán, a hagyományos elnevezések egy másik táblán szerepelnének. Például a Târgului és a Vásár utca egy táblán, alatta pedig az utca hagyományos, régi neve: Sáros utca. Ahhoz, hogy napirendre kerüljenek ezek a határozattervezetek, szükség van a városháza új jegyzőjének a jóváhagyására. Amennyiben egyik tervezet sem kerül fel, nem szavazunk a tanácsülésen" – mondta Peti András.
Csütörtökön reggel a hagyományos utcaneveket tartalmazó tervezet felkerült a városháza honlapjára, de nem a májusi, hanem a júniusi ülésen sorra kerülő napirendi pontok közé. A tervezet harminc elnevezést tartalmaz, többek között a a Mihai Viteazul-Klastrom utcát, a Papiu Ilarian – Kálvária utcát, Piața Trandafirilor – Deák Ferenc teret és a Calaraşilor – Kossuth Lajos utcát is.
A magyar személynevek mellett kis magyarázó szöveg is van, az illető személy születési és elhalálozási időpontjával és az általa betöltött tisztséggel, mintegy megindokolva, hogy miért méltó arra, hogy utcát nevezzenek el róla.
Simon Virág |
Krónika (Kolozsvár)

2015. május 27.

Avatás után az aulába költöztették a Kossuth-mellszobrot
Bent a nagy aulában, Bolyai János szobra mellett talált ideiglenes helyet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karainak székhelyén vasárnap felavatott Kossuth Lajos-mellszobor. Dávid László rektortól megtudtuk, a műemlékvédelmi hatóság jóváhagyására várnak, ahogy azt megkapják, visszahelyezik eredeti talapzatára a szobrot az egyetem bejárata elé.
„Már tudtuk, amikor felavattuk, hogy bent fog állni a szobor, amíg az engedélyt megkapjuk rá” – mondta Dávid László a Székelyhon érdeklődésére, hogy miért nincs a talapzatán a szobor. A Sapientia rektorától megtudtuk, hogy másfél-két hónappal ezelőtt fordult az egyetem a műemlékvédelmi hivatalhoz a jóváhagyás érdekében, de a leadott kérésre még nem érkezett válasz, sem elutasító, sem jóváhagyó. Az egyetem vezetősége ragaszkodott a törvényességhez, bár „határeset” a mostani – fogalmazott Dávid, hiszen a Sapientia saját telkén állította fel a szobrot, de a törvényes eljárást nem akarták megkerülni. Abban nem kételkedik a rektor, hogy a hivatal ne adná jóváhagyását, a késést azzal magyarázza, hogy az utóbbi másfél-két hónapban nem üléseztek, nem hoztak döntést a szebeni székhellyel működő műemlékvédők.
Az adományozó Simon János részéről az volt a kérés, hogy a szoboravató ünnepség idejére kint legyen az alkotás az erre a célra készült talapzatán, csak utána vigyék be a nagy aulába Bolyai János mellé.
Antal Erika
Székelyhon.ro

2015. május 28.

Határozatot fogadtak el a marosvásárhelyi hagyományos utcanevekről
Nem volt bojkott, csütörtökön sorozatban szavaztak az RMDSZ-es önkormányzati képviselők a marosvásárhelyi tanácsülésen. Négy PSD-s tiltakozással elfogadták a harminc hagyományos utcanevet tartalmazó határozatot, amely többek között a Kossuth Lajos nevet is tartalmazza. Szintén rábólintottak arra, hogy a 2015–2016-os idényben is támogatják a sportklubokat.
A pörgősen zajló soros tanácsülés kezdete előtt Peti András azt javasolta, hogy az utolsó napirendként szereplő, hagyományos utcanévtáblákról szóló tervezet a 46. pontról kerüljön az első helyre. Nem az első, hanem a tizenegyedik helyre került, de így is megelőzte a sporttámogatásokról szóló tervezetet. Mint korábban beszámoltunk róla, a hagyományos elnevezéseket tartalmazó tervezetet az RMDSZ-frakció nyújtotta be, s többségében magyar utcaneveket tartalmaz, mint például a Klastrom, Sáros, a már említett Kossuth Lajos utca. A tervezetet négy tanácsos nem szavazta meg.
Az ülés után Peti András érdeklődésünkre elmondta, hogy eredetileg két tervezetet nyújtottak be, egyik a most elfogadott, a másik az egész utcanév kétnyelvű változatát tartalmazza. „Sajnálatos módon a városháza új jegyzője sem hagyta, hogy felkerüljön a napirendi pontok közé ez, a minden utcát tartalmazó tervezet. Egyelőre nem kaptuk meg a hivatalos indoklást, hogy miért nem, de ha kézhez kapjuk, akkor meg fogjuk támadni a közigazgatási bíróságon, minden RMDSZ-es tanácsos külön-külön. A most elfogadott tervezet nem a másik tervezetet helyettesíti, hanem a köznyelvben használt utcanévformákat tartalmazza, s remélem, hogy nem támadják meg és gyorsan kikerülnek a házfalakra. Hangsúlyozom, hogy szó sincs arról, hogy ezzel félretennénk a valódi kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének kérdését” – mondta az alpolgármester emlékeztetve, hogy sajnálatos módon már született egy elsőfokú bírósági határozat, amely kimondja, hogy a városháza nem diszkriminál akkor, amikor nem teszi ki a kétnyelvű utcanévtáblákat.
Bár az Országos Korrupcióellenes Hatóság (DNA) korábban vizsgálódott a sportkluboknak nyújtott jelentős támogatások ügyében, az önkormányzati képviselők elfogadták, hogy a 2015–2016-os idényben is érvényes lesz az együttműködési szerződés, és közpénzekből támogatják a klubokat. Peti Andrást megkérdeztük, hogy mekkora összeget hagytak jóvá, de többszöri kérdésünk ellenére sem mondott konkrét összeget, csupán azt hangoztatta, hogy az előző évekhez hasonlítva legalább 20 százalékkal kisebbet. „A támogatások összege folyamatosan csökkent, mert először segítettük a klubokat, hogy jó eredményeket tudjanak elérni, s minden lokálpatrióta örvendhessen, hogy kedvenc csapata jól szerepelt. De miután már meg tudnak állni a saját lábukon, fokozatosan kevesebb támogatást nyújtunk nekik” – nyilatkozta Peti András.
A csütörtöki ülésen azt is jóváhagyták, hogy a városháza szakigazgatóságai készítsenek egy tanulmányt, amelyből kiderül, hogy az önkormányzatnak érdemes-e társtulajdonosként beszállni a Marosvásárhelyi ASA labdarúgó egyesületbe. A kérdésben a tanácsosok a tanulmány ismeretében dönthetnek.
Simon Virág
Székelyhon.ro

2015. június 4.

A visszaszerezhető Marosvásárhely
A 2016-os helyhatósági választáson induló magyar polgármesterjelöltet őszi előválasztáson választja ki a marosvásárhelyi magyarság. A három erdélyi magyar párt egyessége 15 éve tartó politikai fiaskó végére szeretne pontot tenni. Összeállításunkban a három jelöltet mutatjuk be.
A 2000-es helyhatósági választásokon a mai napig nem tisztázott körülmények között veszítette el a polgármesteri széket a marosvásárhelyi magyarság. Utoljára Fodor Imre személyében 1996–2000 között volt magyar elöljárója a hajdani székely fővárosnak, majd mintegy 170 szavazatos többséggel került pozícióba a román jelölt, Dorin Florea. Az RMDSZ vezérkara annak ellenére sem tartotta fontosnak megóvni az eredményt, illetve a szavazatok újraszámlálását kérni, hogy több szavazókörzetből érkeztek visszaélésről szóló hírek. Nem tudni hát, hogy a 2000-es választáson elcsalták-e a magyar szavazatokat, vagy a magyarság részarányának csökkenésével többségbe kerültek a román szavazatok.
1992-ben a 164 445 marosvásárhelyi lakos 51,4 százaléka volt magyar, tíz évvel később, 2002-re részarányuk 46,4 százalékra csökkent, a 2011-es népszámlálás adatai szerint a magyarság aránya 42,84 százalékra esett vissza a városban.
Az RMDSZ polgármesterjelöltjei 2000 óta három alkalommal maradtak alul a helyhatósági választásokon a több román párt színeiben is jelölt Dorin Florea polgármesterrel szemben. A legutóbbi, 2012-es megmérettetésen a Maros megyei RMDSZ keretében megszervezett előválasztáson Vass Levente orvos-politikus és Csegzi Sándor alpolgármester mérkőzött meg. Az RMDSZ országos csúcsvezetősége mégis úgy döntött, hogy a győztes Vass Levente helyett Frunda György szenátort indítja. Tulajdonképpen a 2008-as forgatókönyv ismétlődött meg, amikor Csegzi Sándor belső megmérettetésen körözte le Borbély László minisztert, Csegzit mégis visszalépésre kényszerítették. Egybehangzó vélemények szerint Borbély és Frunda csúfos veresége azzal magyarázható, hogy az RMDSZ csúcsvezetősége önkényesen változtatta meg a városi és a megyei szervezet polgármester-jelölési döntéseit.
Idén márciusban a három erdélyi magyar párt, az RMDSZ, az MPP és az EMNP helyi vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá a közösen szervezendő előválasztásról, amire a pártok országos vezetői is rábólintottak. Az eredetileg május végére tervezett előválasztást közös megegyezéssel halasztották 2015. október 11-re. Az előválasztáson az a jelölt vehet részt, aki legalább 1350 aláírást gyűjt be, társadalmi támogatottságát egyházak vagy civil szervezetek ajánlásával is bizonyítja. Állandó marosvásárhelyi lakhellyel rendelkező, 18. életévüket betöltött, magyar nemzetiségű polgárok szavazhatnak, akik a választói névjegyzékbe regisztrálnak a www.elovalasztas.ro honlapon, a marosvásárhelyi magyar politikai szervezetek székházában az aláírásokat gyűjtő önkénteseknél vagy a marosvásárhelyi történelmi egyházaknál. Eddig mintegy 2500 személy regisztrált.
Az előválasztásra három polgármesterjelölt gyűjtött össze megfelelő számú támogató aláírást: Soós Zoltán az RMDSZ, Portik Vilmos, az EMNP jelöltje és Barabás Miklós független jelölt. Mindhármukat megkérdeztük az előkészületekről és a marosvásárhelyi polgármesteri szék visszaszerzésének esélyeiről.
Soós Zoltán: választási biztosíték az összefogás
– Az RMDSZ jelöltjeként hogyan tekint a marosvásárhelyi előválasztások mozgósító erejére? Vajon milyen mértékben sikerül legyőzni a marosvásárhelyi magyarságon eluralkodott apátiát?
– Az előválasztásnak egyik fő célja eleve az emberek mozgósítása volt. Az utóbbi másfél évtized marosvásárhelyi helyhatósági választásain éppen az apátia bizonyult a legnagyobb visszatartó erőnek, s ennek veszélye ma sem múlt el. Az előválasztás egyféle konkurenciaharcot indított el a pártok között, és ennek legfőbb hozadéka a mozgósítás lehet. El kell érnünk, hogy legalább öt-hatezer magyar, azaz a marosvásárhelyi választópolgárok legalább 10 százaléka regisztráljon, és szavazzon az előválasztáson.
– Mennyire áll fenn annak a veszélye, hogy elszabaduljanak az indulatok, az embereket pedig épp a sárdobálás tartsa távol a részvételtől?
– Jól kezelt politikai kultúrában ez a fajta megmérettetés nem jelenthet veszélyt. A néppártos jelölttel, Portik Vilmossal több éve dolgozom együtt a Vásárhelyi Forgatag szervezésében. Ez a közös munka adott bizalmat ahhoz, hogy megméretkezzünk személyeskedés, vádaskodás, kardcsörtetés nélkül. A közösségen belüli viszálykodást csitítanunk, csillapítanunk kell, ez most a legfontosabb teendő. Marosvásárhely számára nem pártpolitikai stratégiát, hanem nemzetstratégiát kell közösen kidolgoznunk. Ha meglesz a közös jelölt, mögéje nyugodt lélekkel sorakozhat fel majd mindenki. A felelős politikai alakulatok összefogása jelent erre garanciát. Nyilván, ez sem zárja ki az esetleges magyar független jelölt indulását, de ilyen előzmények után bármilyen partizánakció választási hitelessége megkérdőjeleződik.
– Az elmúlt évek marosvásárhelyi helyhatósági választásainak statisztikái azt mutatják, hogy az RMDSZ polgármesterjelöltjei a magyarság számarányához képest kevesebb szavazatot kaptak. A magyarok vagy nem mentek el szavazni, vagy a román polgármesterre szavaztak. Hogyan szeretnének ezen változtatni?
– Az RMDSZ klasszikus szavazóbázisa a középkorú, 40 év fölötti, illetve az idősebb nemzedék, akik átélték a kilencvenes marosvásárhelyi eseményeket. Ők még érzik az igazi tétet, hogy miért is folyik a harc. A fiatalabb generációkat nehéz megszólítani, nehéz a politika felé vonzani. Esetükben a félelem mint üzenet már nem működik. A határok légiesedésével ők már teljesen más világban élnek. Számunkra is ez a kérdés: sikerül-e olyan közös üzenetet találni, amellyel a fiatalokat is meg tudjuk szólítani. Ott van ugyanakkor a politikából teljesen kiábrándultak tábora, akik egyetlen jelölt mögé sem tudnak igazából felsorakozni. Sokféle közömbösség létezik tehát, és nekünk többféle réteget és több generációt kell más-más üzenettel megszólítanunk. Ezt az ellenfél, a mai román polgármester jól tudja. A rendelkezésére álló hatalmas erőforrásokkal folyamatosan felméréseket, közvélemény-kutatásokat rendel, amiből nagyon jól megismeri a magyar választópolgár közhangulatát.
– Magyar jelölt milyen mértékben lenne képes román szavazókat is megszólítani?
– Nem vitás, a román középréteg számára is fontos, hogy változás történjen a város életében. Sok román ember etnikai hovatartozástól függetlenül szívesen látna egy olyan fiatal, dinamikus polgármestert, aki kiragadhatná Marosvásárhelyt a középszerűségből, és végre megfelelő irányba terelné. Nekünk ezt a román réteget is meg kell szólítanunk.
– Ön a Hit Gyülekezetének tagja. Mit gondol, felekezeti hovatartozása milyen mértékben befolyásolhatja együttműködését a történelmi magyar egyházakkal?
– Marosvásárhely vallási térképe az egyik legszínesebb Romániában: nemcsak reformátusok, római katolikusok és unitáriusok élnek nagy számban a városban, hanem sok a neoprotestáns is. Tovább árnyalja a képet, hogy a román vallási térkép is sokat változott az elmúlt 15 évben. Az egyházi hovatartozásomnak nem kellene problémát jelentenie. Nehéz eldöntenem, hogy egyházi elköteleződésem milyen hatást gyakorolhat a választók szimpátiájára. A támogató aláírások gyűjtése idején megkértem a munkát végző önkénteseket, hogy számoljanak be erről is, ha ezt a témát feszegetik az emberek. Kiderült: a mintegy 1400 aláírónak legfeljebb az öt százaléka kérdezett rá egyházi hovatartozásomra, de ők sem utasították el az aláírást. Minimális, fél százalék alatti volt azok aránya, akik emiatt nem támogattak.
Soós Zoltán
Történész, 1974-ben született Marosvásárhelyen. 2006-tól a Maros Megyei Múzeum igazgatója, 2002 óta a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-es képviselője. Idén, a magyar kultúra napján Pro Cultura Hungarica-díjjal tüntették ki a térség szellemi és épített örökségének ápolásáért.
Portik Vilmos: le kell mondani a pártérdekekről
– Sokan és sokféleképpen vélekednek arról, miért veszett el 2000-ben a magyar polgármesteri szék, illetve azóta miért nem lehetett visszaszerezni. Ön tud erre racionális magyarázattal szolgálni?
– Kétezerben a vereségünk mintegy 170 szavazaton múlott. Ebben jócskán benne volt a mi ügyefogyottságunk is: egyrészt a mozgósításban voltak komoly hibák, másrészt nem számoltattuk újra a szavazatokat. Az akkori vereséget nem hoznám összefüggésbe a magyarság fogyásával, mert számarányunk enyhe apadása ezt nem indokolta. A következő másfél évtized viszont azt támasztja alá, hogy a magyar politikusok sem hittek már a visszaszerzés lehetőségében. Három évvel ezelőtt, RMDSZ-csúcsvezetők kolozsvári háttérbeszélgetésén hangzott el az az ominózus mondat, hogy „Marosvásárhelyt többé nem tudjuk visszaszerezni”. Ha egy magas rangú RMDSZ-vezető tesz ilyen egyértelmű kijelentést, hogyan viszonyuljon a kérdéshez egy helyi politikus? Az RMDSZ-kommunikációban az elmúlt években nagyon ritkán hangzott el az az álláspont, hogy Marosvásárhelyt vissza kell szereznünk. Ha ez nincs benne a magát legerősebb romániai magyar pártként definiáló RMDSZ közbeszédében, hogyan lehetne ennek az ellenkezőjéről meggyőzni a helyi magyarságot?
– Most mégis új kezdet előtt állunk. Az egymásnak feszülő erdélyi magyar pártok egyféle kegyelmi pillanatnak köszönhetően Marosvásárhelyen közös asztalhoz ültek és megegyeztek. Mekkora ennek a gesztusnak a mozgósító ereje?
– Romániai viszonylatban a marosvásárhelyi magyarság soraiban van a legnagyobb igény az összefogásra: közvélemény-kutatási adatok szerint az emberek több mint 90 százaléka igényli. Mindenki érzi és tudja, hogy egységesen támogatott, közös jelölt nélkül Marosvásárhelyen nem lesz magyar polgármester. A közösségi érdekek szempontjából az összefogáson alapuló előválasztás nagy pozitívum. Arra kell törekednünk, hogy ezt a marosvásárhelyi kezdeményezést ne rontsuk el. Látni kell azonban, hogy a marosvásárhelyi magyarok életében ma már olyan mérvű a politikától való elfordulás, hogy félő: még egy ilyen széles körű összefogás sem hozza meg a várt eredményt.
– Ön szerint mennyire őszinte az összefogás igénye a különböző pártok részéről? Lebonyolítható az előválasztás átlátható, tiszta módon?
– Ha pártpolitikai érdekeket veszünk szemügyre, a marosvásárhelyi pártszervezetek kezdeményezése nem mindenik párt csúcsvezetőségében jelent jó pontot. Módszertanilag nincs akadálya annak, hogy tiszta, tisztességes eszközökkel lebonyolított előválasztásunk legyen. Itt inkább az a kérdés, hogy a pártok országos vezetői milyen mélységben akarnak beleszólni az előválasztások menetébe, illetve az azt követő egyességekbe. Ha a pártok csúcsemberei hagyják, hogy a Maros megyei szervezetek bonyolítsák le a teendőket, akkor zökkenőmentesen alakul az előválasztás. Én igazából mást hiányolok. Azt, hogy nincs papíron rögzített megállapodás arról, hogy az előválasztás végkimenetelétől függetlenül a jövő évi helyhatósági választásokra Marosvásárhelyen választási szövetség jön létre. Sok ember legnagyobb félelme: az RMDSZ azt fogja erőszakolni, hogy az előválasztást nyert jelölt a tulipán színe alatt induljon, ami azonnal visszavetné a kezdeményezés sikerét. A pártérdekeknek való megfelelési kényszer azért sem volna szerencsés, mert nekünk az a dolgunk, hogy a politikától megcsömörlött 40–45 százaléknyi marosvásárhelyi magyart visszahozzuk a választási fülkékbe. Ez csak egy új egység megvalósításával lehetséges.
– Milyennek tartja ma a marosvásárhelyi magyar emberek lelkiállapotát?
– Félelem van ma a marosvásárhelyi magyar emberekben, nem mernek politikáról beszélni. Az utca emberét nem érdeklik a közügyek. Ebben az is közrejátszott, hogy a három magyar politikai alakulat nem ütött meg közös hangot. A fő okot mégis abban látom, hogy az elmúlt 15 évben a marosvásárhelyi magyar politikai elit olyan háttéralkukat kötött a végrehajtó hatalommal – Dorin Floreával és a hozzá tartozó politikai szereplőkkel –, amelyből a magyarságnak sem haszna, sem előnye nem származott. A támogatásunkért cserébe kapott apró helyi magyar eredményeket sem tudtuk igazából érvényesíteni. Egy példa: tíz évvel ezelőtt a Kossuth Lajos utca névhasználatát jóváhagyó önkormányzati döntést megtámadták a bíróságon, ahol mintegy tíz évig csűrték-csavarták az ügyet, mígnem végleges bírósági döntés tiltotta meg a névhasználatot. Ehhez képest a legutóbbi tanácsülésen újra engedélyezték más magyar utcanevek mellett a Kossuth Lajos névtábla kifüggesztését is, egyféle idegenforgalmi szempont szerint. Miközben a magyar közszereplők ezt sikerként könyvelik el, nem veszik észre, hogy valaki ismét megtámadja a bíróságon, és újra évekig eltart a román igazságszolgáltatás útvesztője, miközben az alkuért cserében a magyarok által megszavazott román kérések azonnal életbe lépnek.
– Győzelem esetén képes lenne-e átlépni a pártpolitikai falakon, igazi csapatot alkotni az RMDSZ-szel és a független jelölt embereivel?
– A marosvásárhelyi előválasztás számomra azt jelenti, hogy már most csapatot alkotok Barabás Miklóssal és az őt támogató civilekkel, valamint Soós Zoltánnal, akivel jól együtt tudunk dolgozni a Forgatagban. Közben a saját csapatom az a néppárti, EMNT-és társaság, amellyel a helyi közéletben tevékenykedem. Ezért sem értem, hogy a nemzeti összetartozás napján az RMDSZ és az MPP miért különcködik. Miért szerveznek külön eseményt, amiből a néppártot eleve kihagyják? Ha én szerezném meg a marosvásárhelyiek bizalmát, első dolgom volna véget vetni ennek a marosvásárhelyi vezetést jellemző haramiaságnak.
Portik Vilmos
Az EMNP Maros megyei elnöke, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője. A Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem kommunikációs és közkapcsolatok szakán végzett 2006-ban. 1982-ben született Marosvásárhelyen.
Barabás Miklós: gyógyír a politikából kiábrándultak számára
– Mi késztette arra a Civil Elkötelezettségi Mozgalom, a CEMO tagjaként, hogy benevezzen az őszi magyar polgármesterjelölt-előválasztásokra?
– Elsősorban az a tapasztalat, amit a CEMO-ban szereztem a marosvásárhelyi kétnyelvű táblákért folytatott küzdelem során. Azt látom, hogy a helyi magyarság 25 év alatt fájdalmas gyorsasággal veszítette el pozícióit Marosvásárhelyen. Tömegek indultak el az asszimiláció útján. Számarányunkban alig kerültünk 50 százalék alá, máris kiszorultunk szinte mindenhonnan. Az elmúlt 15 évben gyors ütemben neveztek el iskolákat román személyiségekről, anélkül hogy ezt a magyarság megakadályozta volna. Csupán néhány iskola maradt a városban, amelynek nem román a neve. A CEMO például két éven át keményen küzdött azért, hogy az iskolánk megkaphassa a Bernády György nevet. A kétnyelvű utcanév-táblák napi harcába keveredve jöttem rá, hogy a magyarság ellenében beindított folyamatot csakis teljes paradigmaváltással lehet megakadályozni és leállítani. Új politikai-érdekvédelmi eszköztár bevetésére van szükség.
– Bár valamennyi magyar politikus valódi érdekvédelmet hirdet Erdélyben, valahogy ezt mégsem sikerül átültetni a valóságba. Ön mit tenne másként Marosvásárhelyen?
– Az én előnyöm az, hogy nem köt semmiféle politikai alku vagy egyezség. Nem nehezedik rám politikai párt nyomása. Az embereket már régen nem érdekli a politikusok folyamatos mutyizása, ezért elfordultak a politikától. Nemcsak az RMDSZ-t büntetik ezzel, hanem az összes magyar politikai pártot. Óriási a közélettel szembeni kiábrándultság, s ezt a negatív trendet csak egy civil szférából érkező ember tudná megállítani és visszafordítani. A CEMO áll mögöttem, a civilek támogatnak, együtt alakítjuk a stratégiát. Indulásom tehát civil akcióként fogható fel, még akkor is, ha a helyi adminisztrációba való belépést tűztük ki célként.
– A politikusok által dominált közéletben vajon mennyire lehet olyan átlátható előválasztást szervezni, amelyben független jelöltként egy civil is megtalálhatja számításait?
– Szerintem ma Marosvásárhelyen megszervezhető egy mindenki számára elfogadható előválasztás. Erre azért van lehetőség és egyben szükség is, mert a marosvásárhelyi magyarság óriásit csalódott az RMDSZ-ben. Az RMDSZ sok esetben a közössége ellen dolgozik. Bizonyossá vált, hogy az eddiginél sokkal konfrontatívabb politikát kell folytatnunk ahhoz, hogy visszaszerezzük Marosvásárhelyt. Ma épp emiatt van nagyobb esélye független jelöltnek bekerülni a rendszerbe. Szeretném megmutatni az embereknek: ahhoz képest, amit az elmúlt 25 évben láttak a pártérdekek által befolyásolt helyi közigazgatásban, a civil szférából érkezve egészen más projektet tudok nekik ajánlani. Van egy közigazgatási törvényünk, amit nem használunk ki, pedig ezt is meg kellene tölteni számunkra fontos tartalommal.
– Közvélemény-kutatások szerint a románság is pártfüggetlen polgármestert, helyi vezetőt szeretne látni települése élén. Így van ez Marosvásárhelyen is?
– Nálunk is nagyon sok román szembefordult a városvezetéssel. A legutóbbi botrány tömegekben verte ki a biztosítékot, amikor kiderült, hogy a Florea-féle városvezetés milyen óriási összegekkel támogatja az elsőosztályú labdarúgócsapatát. Ezeknek a közpénzeknek sokkal fontosabb rendeltetésük lenne a város mindennapi életében. Ma már nem úgy kell elképzelni a román közösséget, mint a kilencvenes években vagy akár a kétezres évek elején, amikor összezártak a magyarság ellenében. Egyre több román ember gondolkodik a kispártos megoldásokban, éppen a nagy pártokban tapasztalható korrupció és mutyizás miatt. Nyilván külön stratégiára van szükségünk, hogy ezeknek a románoknak legalább egy részét meg tudjuk szólítani.
Barabás Miklós
Történész, a Bolyai Farkas Líceum tanára, a Civil Elkötelezettségi Mozgalom (CEMO) tagja. A kétnyelvű marosvásárhelyi táblákért folytatott akciócsoport szóvivője. 1977-ben született Marosvásárhelyen.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár



lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 511-520




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék