udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1913 találat lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 1891-1913

Névmutató: Ponta, Victor

2012. november 9.

Mi állt a Basescu elleni puccskísérlet mögött?
A Ponta-kormány azon kísérletét, hogy megszabaduljon Traian Basescu államfőtől, a román igazságügyi szervek elfoglalásáért zajló küzdelem fényében kell szemlélni. Utóbbiak pedig egyre öntudatosabban lépnek föl, megszorongatva a korábban „érinthetetlennek" vélt politikusok kasztját – írta elemzésében a Neue Zürcher Zeitung.
A nyáron Romániában lezajlott belpolitikai válság láttán megfigyelők tanácstalanul tették föl a kérdést: ugyan miért akar alkotmányos vádemelési eljárást indítani a szociáldemokrata kormányfő és nemzeti-liberális partnere Basescu ellen, amikor jó esélyük van arra, hogy a decemberi parlamenti választások után jóval erősebb demokratikus legitimációval léphetnének föl az államfővel szemben?
A svájci újság tudósítója által megkérdezett politológus, Laura Stefan, a bukaresti Expert Forum munkatársa a Basescu ellen megkísérelt puccsot Adrian Nastase korábbi miniszterelnök tavaszi korrupciós perére és elítélésére vezeti vissza. „Nastase bíróság elé állítása fordulópont volt. A román történelemben először vonták felelősségre a legfelső politikai vezetés egy tagját", ami pánikot váltott ki azokban a körökben, amelyeknek tagjai mindeddig érinthetetlennek vélték magukat. Úgy érezték, ha Nastasét elítélheti a bíróság, akkor bárkit közülük elérhet ez a sors – mondta Stefan a NZZ tudósítójának.
Stefan és más megfigyelők úgy vélik, hogy az elnöki hivatal elleni támadást egyfajta pánikreakció szülte. A kezdeményező pedig nem elsősorban Victor Ponta kormányfő volt, hanem a háttérben működő jelentékeny erők. Ezek azt követelték a májusban hatalomra került szociál-liberális koalíciótól, hogy minél előbb vonja ellenőrzése alá az igazságszolgáltatást. Ennek szervei ugyanis az utóbbi időben egyre inkább független és rettenthetetlen magatartást tanúsítottak.
Az igazságügy reformját célzó első lépéseket 2004-2007 között Monica Macovei miniszter tette meg, a cél az volt, hogy felkészítse Romániát az EU-tagságra. Macovei nevéhez fűződik többek között a politikai korrupció ellen küzdő különleges ügyészség (DNA) létrehozása. Ennek ügyésze, Daniel Morar (megbízatása a napokban járt le) független személyiségnek számított, aki nem volt tekintettel politikai érdekekre. Hasonlóan jó renoméja volt Laura Kövesi főügyésznek, akinek mandátuma ugyancsak októberben járt le.
A két tisztség új betöltőinek személye roppant nagy jelentőségű Románia fejlődése szempontjából. Ettől függ ugyanis az, hogy az igazságszolgáltatás továbbra is független maradhat-e a politikától, erősítve ezáltal a jogállamiságot.
Az új tisztségviselők kinevezése kissé bonyolult: a személyekre az igazságügyi miniszter tesz javaslatot, amelyet a különleges igazságügyi tanácsnak kell ajánlással megtoldva az államfő elé terjesztenie. Utóbbi azután vagy jóváhagyja, vagy elutasítja a jelöltek személyét. Kizártnak tekinthető, hogy a liberális-demokrata párthoz kötődő és a szociál-liberális koalícióval ellenséges viszonyban lévő Basescu jóváhagyjon pártpolitikai hátterű jelölteket.
Ahhoz tehát, hogy az igazságszolgáltatást ellenőrzésük alá vonják, a koalíciós pártoknak előbb meg kellett kísérelniük Basescu „eltakarítását". Számításuk azonban nem vált be – nem utolsósorban azért, mert a jogállamiság védelmében az Európai Unió is sorompóba lépett. A „puccsisták" csak azt érték el, hogy Romániát a nyár óta nagyítóval figyeli a külföld. Az EU nyomásának engedve Ponta kormányfő kénytelen volt visszavonni több olyan kétes intézkedést, amelyek az ő hatalmának kiszélesítését szolgálták volna.
Bár a kormánypártok nem csekély mértékben lejáratták magukat az államfő elleni fellépésük vehemenciájával és a jogállami játékszabályok semmibe vételével, arról szó sincs, hogy a hónapok óta zajló konfliktus a jó és a rossz közötti küzdelem volna. Basescu nem véletlenül számít erősen vitatott személynek a közvélemény szemében. Ő sem riad vissza machiavellisztikus eszközöktől, intrikáktól, miközben a mögötte álló liberális-demokrata tömbön belüli személyi összefonódások semmivel sem kevésbé kíméletlenek és hataloméhesek, mint a másik táborban.
Nem sokan siratták volna Basescut, ha sikerült volna a leváltása. Alighanem a szociál-liberális koalíció arcátlan eljárása elleni tiltakozás hatására, nem pedig az államfő iránt érzett rokonszenv miatt maradtak olyan sokan távol a júliusi népszavazástól, hogy a részvételi arány nem érte el az érvényességhez szükséges szintet. A kommentátorok többsége úgy véli, hogy Romániában ma csak a rossz és a még rosszabb között lehet választani. A felnövekvő fiatal politikusok többsége Laura Stefan szerint még rosszabb, mint elődeik. Az idősebbek – minden morális hibájukkal együtt – legalább értenek a politikához. A fiatalok „szakértelme" viszont többnyire abban merül ki, hogy a régi gárda őket szemelte ki utódjául.
Hogy Basescu mindezek dacára némileg hitelesnek tűnik politológusok szemében, azt az igazságügy erősítését célzó intézkedéseinek köszönheti. Stefan számára sem világosak az államfő indítékai; „talán így akart emlékművet állítani saját személyének" – vélte a politológus. Macovei, aki időközben az Európai Parlament képviselője lett, nem csak negatívumokat lát a nyári politikai vihar „hozadékában". Mint a svájci újságnak nyilatkozta, a politikai korrupció elleni harc intézményei meglepően ellenállóképesnek bizonyultak.
MTI
Erdély.ma

2012. november 13.

Traian Băsescu: újra kell tárgyalni Borbély László és Victor Paul Dobre mentelmi jogának megvonását
Borbély László és Victor Paul Dobre volt miniszterek ügyét is vizsgálja ki a képviselőház állandó bizottsága, amikor Alin Trăşculescu mentelmi jogának megvonásáról szavaz – kéri az alsóházat Traian Băsescu.
Az államfő levélben kérte fel a képviselőházat a Borbély és Dobre mentelmi jogának újratárgyalását. Băsescu a dokumentumban úgy fogalmaz: mivel a képviselőház nemsokára valószínűleg Alin Trăşculescu mentelmi jogának megvonásáról kell tárgyaljon, ezért meg kell keresni az eszközöket a főügyészség egy korábbi kérésének, Borbély László és Victor Pauld Dobre mentelmi jogának újratárgyalására, ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás akadálymentesen végezhesse dolgát.
Victor Ponta kormányfő szerint azonban a mentelmi jog megvonását a nyomozóhatóságnak kell kérni és nem az államelnöknek. „Traian Băsescu nem az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság vezetője, hogy ezt kérje a képviselőháztól” - mondta a kormányfő.
A DNA a hétvégén korrupció gyanúja miatt huszonnégy órás őrizetbe vette Alin Trăşculescut. A demokrata-liberális párti (PDL) képviselőt azóta szabadlábra helyezték. Trăşculescut, aki a PDL Vrancea megyei fiókszervezetének elnöke, tetten érték, amikor szombaton este 50 ezer eurót készült átvenni egy üzletembertől Focşani-ban. Az igazságügyi tárca kérte a honatya mentelmi jogának megvonását, a DNA beindította a bűnvádi eljárást befolyással üzérkedés és pénzmosás gyanúja miatt. A politikus a gyanú szerint eddig összesen 464 ezer lejt kapott több részletben, és további 1 100 000 lejt kért azért, hogy rávegye a fejlesztési tárcát és a Vrancea megyei hatóságokat: a megvesztegető – aki egyben a feljelentést is megtette – cégét szerződtessék bizonyos infrastruktúra-fejlesztési munkálatok elvégzésére.
A képviselőház szeptember 12-én elutasította Borbély László egykori környezetvédelmi miniszter, illetve Victor Paul Dobre közigazgatásért felelős tárca nélküli ex-miniszter mentelmi jogának megvonását. A két parlamenti képviselő elleni bűnvádi eljárás beindítását az ügyészség kérte: Borbély esetében befolyással való üzérkedés, valamint hamis vagyonnyilatkozat-tétel gyanúja miatt, Dobre ügyében pedig a Traian Băsescu államfő menesztéséről szóló népszavazáshoz használt választói névjegyzékek körüli botrány kapcsán, hivatali hatáskörrel való visszaélés gyanújával.

Krónika (Kolozsvár)

2012. november 15.

Politikai nyomásra panaszkodik a feddhetetlenségi hivatal vezetője
Példátlanul agresszív politikai nyomásra panaszkodik Horia Georgescu, a közhivatalnokok vagyonosodását vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetője.
„Sosem láttunk még ilyen agresszív politikai nyomást az ANI létrehozása óta. Ez azt célozza, hogy megfélemlítse, elbátortalanítsa az ügynökséget a folyamatban lévő ügyek kivizsgálásánál” - mondta Georgescu a Reuters hírügynökségnek, amely felidézi, hogy a közelmúltban három miniszter és a kormányfőtitkár-helyettes ellen indított vizsgálatot az ANI, akik emiatt a választási kampányba való beavatkozással vádolták az ügynökséget.
Az uniós csatlakozás után létrehozott ANI eddig 42 törvényhozónál fedezett fel összeférhetetlenséget, vagy gyanús eredetű vagyonosodást. Ezt az EU is méltányolta, ám a román politikusokat irritálja - tette hozzá a Reuters.
Victor Ponta miniszterelnök két miniszterét mondatta már le hasonló problémák miatt. A korábbi kormányzat több, a közvélemény által korruptnak tartott tagja is az ANI vizsgálatai nyomán kényszerült lemondani tisztségéről - mutatott rá a brit hírügynökség.
Az Európai Unió megfigyelés alatt tartja a román igazságszolgáltatást és bírálatokat fogalmazott meg amiatt, hogy képtelen megfékezni a széles körben elterjedt korrupciót.
A beszámolóban Sergiu Micoiut, a Politikai és Külügyi Tanulmányok Központjának elemzőjét is idézik, aki szerint fennáll annak a veszélye, hogy a választások után a politikusok korlátozni fogják az ANI hatáskörét. „Az ANI a politikusok által leginkább gyűlölt intézmény, mégis nagy szükség van rá” - vélekedett Miscoiu.
Krónika (Kolozsvár)

2012. november 20.

Korteshíradó
Három nap, hat település, közel 300 km, és ami a legfontosabb: több mint 400 személyes találkozó – így számszerűsíthető Máté András Levente hétvégi kalotaszegi kampánya.
Kiskapuson Máté pénteken találkozott a helyiekkel. A két nyelven folyó kötetlen beszélgetés során a román közösség nevében felszólaló elmondta: szeretné megköszönni a képviselő munkáját, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy a településfejlesztési támogatásokat az ő közbenjárására nyerte el a község.
Szombat délelőtt Nádasdaróc és Inaktelke településeken járt Kalotaszeg képviselőjelöltje. Az Egeres községhez tartozó két faluban minden egyes ház lakóit felkereste, azaz több mint 200 családhoz látogatott el. E két településen az önkormányzati választásokon való részvétel a magyar közösség fegyelmezettségét és bölcsességét tükrözte, amelyért természetesen az RMDSZ helyi vezetését illeti elismerés – mondta a jelölt. A település lakói tudják, hogy december 9-nek sorsdöntő jelentősége van a térség magyarságának jövője szempontjából.
*
Jegenyén szombat este Termés bált szervezett az RMDSZ helyi szervezete, amelynek házigazdája Máté András Levente volt. A jelölt kifejtette: nem a hosszú kampánybeszédek helye ez, sokkal inkább a baráti eszmecseréké és kikapcsolódásé. Csupán annyit kért a helyiektől: ne feledjék, december 9-én a régió jövőjéről döntenek. A helyiek kérésére pozitívan reagált: a jegenyei futballcsapatot támogatni fogja a Kalotaszeg-kupán való részvételben.
Magyargyerőmonostor kis magyar közösségéhez vasárnap délelőtt látogatott Máté András Levente. Az RMDSZ elnöke, Bogdán Erzsébet ügyesen összefogja a kis lélekszámú magyar közösséget, biztos alapot fog nyújtani a parlamenti választáson való magyar részvétel növelése szempontjából. – Ha nem vagyunk jelen a parlamentben, ahol rólunk döntenek, akkor esélyünk sem lesz a megmaradásra – hangsúlyozta Máté.
*
Körösfőn vasárnap Máté András Levente egy szál virággal köszöntötte az Erzsébeteket, de a más nevű hölgyeknek is jutott virág. A falugyűlésen Vákár István szenátorjelölttel együtt vázolták a parlamenti választások kalotaszegi tétjét. „Minden szavazatot, amelyet nem az esélyes magyar jelöltre, vagyis az RMDSZ jelöltjére adnak le, a román pártok erejét növeli velünk szemben. Ha ez a bástya elesik, az nem csupán Kalotaszeg, de egész Kolozs megye magyarságának jövőjére hatással lesz december 9-e után” – összegezték a jelöltek.
*
Szerdán, november 21-én 17 órától az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében, a Restitutio in Integrum! programsorozat keretében kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az egyéni és közösségi vagyonok visszaszolgáltatásának helyzetéről az Erdélyi Múzeum-Egyesület dísztermében (Jókai utca 2. szám, I. emelet). Részt vesz Sipos Gábor levéltáros, az EME elnöke, Vekov Károly történész, a Kolozsvári Casino egyesület elnöke és Szőcs Sándor jogász, a visszaszolgáltatási perek szakértője. A beszélgetést Ilyés Szilárd, az EME tudományos kutatója, a néppárt kolozsvári képviselőjelöltje vezeti.
*
Felháborítónak tartja az Erdélyi Magyar Néppárt Victor Ponta miniszterelnök kolozsvári kampányrendezvényén tett kijelentését, miszerint csak akkor fogják az észak-erdélyi autópálya építését folytatni, amennyiben erre uniós alapokat tudnak szerezni, mert jelenleg Romániának a 4-es korridor részeként épülő dél-erdélyi autópálya a prioritás. Az EMNP szerint a megoldást Románia föderális átszervezése jelentené, a regionális döntéshozatal megteremtése és a régiók fiskális autonómiája nem csak az autópálya kérdésére, de Románia gazdasági problémáinak a megoldására is alkalmas.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. november 21.

Régiók: Ponta hallani sem akar az RMDSZ javaslatairól
Victor Ponta szerint „fel sem merül”, hogy a Szociál-Liberális Szövetség (USL) elfogadja az ország területi-közigazgatási átszervezésével és az alkotmány módosításával kapcsolatos RMDSZ-es javaslatokat, ha kormányon marad a választások után.
A miniszterelnök kedden este a Realitatea TV-ben beszélt az USL alkotmánymódosítási és területátszervezési terveiről, amelyeket jövőre gyakorlatba ültetne a jelenleg is kormányzó pártszövetség. A területátszervezésről kijelentette: az új közigazgatási egységeket a jelenlegi gazdasági fejlesztési régiók határai mentén alakítanák ki. „Kinyílna Pandora szelencéje, ha elkezdenénk a megyéket ide-oda tologatni” – jelentette ki.
Ponta elfogadhatatlannak tartja az RMDSZ új régiókra vonatkozó elképzeléseit, illetve azt a kérését, hogy az alkotmányból töröljék a román nemzetállamiságról szóló passzust. „Szó sem lehet róla, maradnának a jelenlegi fejlesztési régiók. Az RMDSZ már húsz éve kéri, hogy módosítsuk a nemzetállammal kapcsolatos 1-es cikkelyt az alkotmányban, de fel sem merül ilyesmi” – fogalmazott a miniszterelnök.
Maszol.ro

2012. november 25.

Kelemen: elismerem, veszélyben van az RMDSZ parlamenti jelenléte
A december 9-i választás meglepetést okozhat a romániai politikai színpadon. Az RMDSZ-t az fenyegeti, hogy 22 év után nem jut be a parlamentbe. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az adevarul.ro-nak elmagyarázta, milyen tényezők vezettek ehhez a helyzethez, de azt is, milyen szövetségesek lehetségesek december 9-e után. Kelemen felhívja a figyelmet annak veszélyére, hogy az USL abszolút többséget szerezhet a parlamentben, de megjegyezte, hogy Traian Băsescunak a kormányfő kinevezésekor figyelembe kell majd vennie ezt a tényt.
- Mi a véleménye Vasile Blaga javaslatáról egy PDL–PNL és RMDSZ közötti szövetségről? - Volt már ilyenfajta szövetség, valójában Romániában már minden lehetséges szövetséget kipróbáltak. A jövőben sem lesz másképp, mint most. De találni kell majd egy megoldást. Választás előtt semmilyen szövetséget nem szeretnénk kommentálni. Egy dolog világos: mindenki együttműködött mindenkivel, a Romániában demokratikusnak tekintett pártokról beszélek. Nem beszélek Dan Diaconescuról, a Nagy-Románia Pártról (PRM), vagy mit tudom én milyen csodabogarakról. E tekintetben nincs semmilyen újdonság. Továbbra is a mostani keretek között fogunk mozogni: PSD, PDL, PNL, RMDSZ. Most persze számításba kell vennünk a PC-t, a Polgári Erőt (PFC), vagy más járulékosan érintett pártokat is. A választásig semmilyen szövetséget nem fogok kommentálni, mert pillanatnyilag más elsődlegességeink vannak. Azután majd bármilyen változatról beszélhetünk. - Crin Antonescu azt mondta, nem akar szövetséget az RMDSZ-szel? - Rendben, azután mást is mondott. Azt hiszem, a választási kampányok alatt olyan kijelentéseket kell tenni, melyek a kampány után nem ártanak bizonyos jövőbeni konstrukcióknak. Láttam én már pártelnököt bibliára tett kézzel esküt tenni, hogy soha nem fog együttműködni az RMDSZ-szel (Emil Boc – RS). Nos, a választás után leültünk, még együtt is kormányoztunk. A kampányokban szoktak ilyeneket nyilatkozni. Az a fontos, hogy ne lépj át egy bizonyos határt, ahonnan már nincs visszaút.
- Ez az első alkalom, amikor az RMDSZ jelentős versenyben van. Mi a véleménye erről a csatáról? - Ez az egyik fontos aspektus, az, hogy versenyben vagyunk ugyanazokért a választókért. Ez e pillanatban nagyon súlyos dolog. Ezt nagyon világosan, nagyon egyértelműen ki kell mondjam. A helyhatósági választás alkalmával volt alkalmunk nagyon világosan megmutatni, ki támogat kit. A magyarok 86 százaléka ránk szavaz, 14 százalék pedig a másik két pártra (EMNP és MPP – a szerz.). Persze, ha nem csak 6,5 százaléknyi magyar lenne Romániában, ha 15-20 százalék lenne, akkor egy ilyenfajta verseny nem zavarna bennünket. Nem veszélyeztetné a magyarok erős parlamenti képviseletét. Jelen pillanatban pontosan ez a cél van veszélyben. Ők nem fognak egyetlen mandátumot sem szerezni, ezzel a támogatottsággal nem szerezhetnek, de veszélyeztetik a mi parlamenti jelenlétünket, vagy veszélyeztetik az erős jelenlétünket. Ez újdonság, de ezért vagyunk kampányban, hogy meggyőzzük a választókat, folytassuk ugyanazt az utat, amin 23 éve haladunk. - Ha fennáll ennek a veszélye, az RMDSZ aránya pedig kisebb lesz, akkor miért lenne az USL-nek szüksége egy RMDSZ-szel létrehozandó szövetségre? - Fennáll annak a veszélye, természetesen idézőjelben, hogy olyan nagy többségük lesz, amivel már senkire nem lesz szükségük. Nem hiszem, hogy ez jó lenne. Nem hiszem, hogy Európa ezen részében, beleértve Romániát is, jó dolgok lennének az abszolút többségek, a kétharmadhoz közeli többségek. Itt az intézmények és főleg a demokratikus értékek nincsenek megszilárdulva. Egy abszolút hatalom, amiben senkit sem kell figyelembe venni, egy ilyenfajta hatalom kisiklásokra hajlamos. Ezért mondom, hogy ami a 90-es évek elején történt, amikor a Nemzeti Megmentési Frontnak (FSN) nagy többsége volt, sok rossz dolog történt és közép- és hosszú távú következményei voltak. Meggyőződésem, hogy a 20 év a demokratikus értékek és elvek megerősödését jelentette, de még mindig nem jött el az ideje annak, hogy valakinek abszolút többsége legyen. - Egy sor fontos döntésről beszélt. Mire utalt? - Románia jövőre olyan döntéseket fog meghozni, melyeknek nemcsak egy mandátumra, hanem sokkal több évre lesz hatásuk. Az alkotmány módosításáról van szó, ami nem egy négyéves mandátumra történik, a regionalizálásról, ami nem egy mandátumra történik, hanem 20–30 évre. Olyan dolgokról van szó, melyek hozzá távra befolyásolják a társadalmat. - Victor Ponta kormányfő egy nyolcrégiós felosztást javasolt. Mi az RMDSZ véleménye a regionalizálásról? - Ez a nyolcrégiós nem működik. Ez azt jelenti, hogy semmilyen változtatást nem végzünk, mert most is nyolc régió van. Nem hiszem, hogy a dolgok javításához elég úgy hagyni őket, ahogy vannak és más nevet adsz nekik. Mi továbbra is úgy hisszük, ahhoz, hogy életképes régióink legyenek, a hangsúlyt a történelmi régiókra kell helyezni és mindegyiknek rendelkeznie kell az összes komponenssel: társadalmival, gazdaságival, történelmivel. Minden régióban koherenciának kell lennie. Mi olyan felosztást tudunk elképzelni, amiben minden régiónak kb. 1,2–1,5 millió lakosa van. Mi 13–14 régiót tartunk elképzelhetőnek. Volt egy 16 régiós kezdeményezésünk, de semmi sincs kőbe vésve. - Sokat beszéltek egy etnikai kritériumok szerinti regionalizálásról. - Vannak, akik állandóan etnikai konnotációt adnak neki, Isten őrizz, mit csinálnak a magyarok Romániával. Uram, a magyarok nem csinálnak semmit Romániával. A magyarok adót fizetnek, örülnek az életnek, a sorsukon siránkoznak, élnek, pont úgy, mint a románok. Nem akarják ellopni sem Erdélyt, sem a Bánságot, semmit. Aki etnikai konnotációt ad a gazdasági fejlesztési régiók reformjának, az valójában nem akar semmit sem csinálni. Ő a jelenlegi formát akarja rögzíteni. Ez nagyon jó érv, sajnos, még a XXI. században is, az etnikai kritériumra hivatkozás. Ha valaki még mindig azt hiszi, hogy van valami veszély a román államra nézve, ha alegységek jönnek létre, akkor azt úgy hiszem, hogy egy klinikába, pszichológushoz kell küldeni. - Traian Băsescu elnök azt mondta, olyan kormányfőt fog kinevezni, aki a nemzeti érdeket fogja szolgálni. Ön szerint, kire gondolt? - Valószínűleg rám. Rendben, viccen kívül. Nem kommentálom az elnök nyilatkozatait. Ha a választás tisztességes és becsületes lesz, akkor lehet bármilyen véleményed. Ha valakinek többsége van és ahogy az a felmérésekben látszik, az USL közelít a 60 százalékhoz, akkor nagyon sok változaton gondolkodhatsz, de figyelembe kell venned a román társadalmon belüli valóságot. Ez nem jelenti azt, hogy ellentmondunk az elnöknek, vagy bárki másnak. Először is szeretném megtudni a nemzeti érdek meghatározását. - Alacsony részvétellel is számolnak. Az RMDSZ számára mit jelentene egy erős részvétel? - Ne legyen kisebb, mint az országos szintű arány. Ez erős részvételt jelent. A gondok akkor jelentkeznek, ha a magyarok kisebb számban jelennek meg, mint a románok. Ha országos szinten 50 százalékos részvételünk van, akkor ilyennek kell lennie a magyaroké is. És ha 80 százalékos, akkor a magyaroknál is legyen 80 százalékos. - Az RMDSZ számára ellenzéki időszak következhet. Miként értelmezi ezt a szerepet az RMDSZ? - A politikában mindig fel kell legyél arra készülve, hogy ellenzékbe is kerülhetsz és arra is, hogy kormányra. Bármely párt, bármely választásokon elinduló politikai erő kormányozni akar. A döntéshozó hatalom oldalán akar lenni. Aki azt mondja, hogy ő nem, akkor üdvözöljék és mondják neki, viszontlátásra! Ezt akarjuk mi is, de ellenzékiségre is fel kell készülnünk. És ha ellenzékbe kerülünk, akkor az nem világvége. Ha bekerülünk a kormányba, akkor az még jobb. Nem tudom megmondani, mi lesz december 9-e után. A két változat bármelyikére fel vagyunk készülve.
Lucian Negrea
eurocom.wordpress.com/adavarul.ro
Erdély.ma

2012. november 25.

Mircea Dusa eltávolítaná az autonómiás plakátokat
Mircea Dusa román belügyminiszter úgy véli, hogy a választási irodáknak el kellene távolíttatniuk azokat a propagandaanyagokat, amelyek Székelyföld területi autonómiájára utalnak.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint az újabb Hargita megyei képviselői mandátumra pályázó Mircea Dusa egy gyergyótölgyesi kampánygyűlésen elmondta: az emberek azt várják el a képviselő- és szenátorjelöltektől, hogy a munkahelyekről, a fizetésekről beszéljenek, nem pedig az autonómiáról. A belügyminiszter megjegyezte, mind a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási plakátjai sértőek a térség románsága számára. „Mindkét párt jelöltjeinek meg kell érteniük, hogy román parlamenti mandátumra pályáznak, nem pedig az úgynevezett Székelyföld parlamentjébe” – jelentette ki a belügyminiszter.
Mircea Dusa hozzátette, hogy a magyar képviselők is arra az alkotmányra esküsznek fel, amelynek első cikkelye kimondja: Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. „Be kell tartaniuk az esküjüket” – nyomatékosította Mircea Dusa. Azt is megemlítette, hogy már csak pár nap van hátra december elsejéig, Románia nemzeti ünnepéig, és „meglehet, a Hargita és Kovászna megyei románok azt a kérdést teszik fel maguknak, szükséges-e tiltakozó megmozdulásokat szervezniük az autonomista megnyilvánulások ellen”.
Válasz Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere egy csütörtöki sajtótájékoztatón éppen az autonómiatörekvések vélt alkotmányellenességének vádjára adott választ. A polgármester kijelentette, az autonómia emlegetése éppen annyira lépi túl az alkotmány kereteit, mint amikor Crin Antonescu, a szenátus liberális elnöke a monarchia visszaállításáról, Traian Basescu államfő az egykamarás parlamentről, Victor Ponta miniszterelnök pedig a regionalizálásról beszél. Antal Árpád hozzátette, ezek a fogalmak ugyanúgy nem szerepelnek az alkotmányban, mint az autonómia vagy a föderalizmus fogalma, mégsem vádolják alkotmányellenességgel az ezeket emlegető politikusokat. Szombaton ezrek tüntettek Erdélyben az autonómiáért. A tüntetésen felszólaló Tőkés László szerint az autonómia kérdésének nem megosztania, hanem éppen összekapcsolnia kellene az erdélyi-partiumi magyarságot.
MTI
Erdély.ma

2012. november 27.

Szilágyi Zsolt: neurotikus az RMDSZ reakciója – Kovács Péter: a vádak csak mesék
Többek között az RMDSZ-t vádolja tisztességtelen ellenkampánnyal Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. A politikus úgy véli, összehangolt akciósorozatról van szó, amelynek szerinte az a kiindulópontja, hogy a szövetség jelöltjei bármit megtesznek abbeli félelmükben, hogy a parlamentbe jutás elszalasztása nyomán nem kapnának a képviselőknek és szenátoroknak járó mentelmi jogot, és különböző bűncselekmények miatt rács mögé kerülnének.
Szilágyi felidézte: a Román Televízió választási műsorokért felelős producere önhatalmúlag eldöntötte, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt födralizmust népszerűsítő választási klipjét nem sugározza a köztelevízió, mert állítólag alkotmányellenes.
Szilágyi Zsolt szerint a köztévé döntése azért logikátlan, mert Crin Antonescu monarchiát népszerűsítő, illetve Victor Ponta alkotmánymódosítást szorgalmazó kampányklipjét gond nélkül sugározza. Egyébként az RTV tegnap közölte, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) egy novemberi határozata értelmében nem közölte az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) az autonóm régiókat és föderációs államberendezkedést hirdető, román nyelvű reklámklipjét. A közszolgálati televízió az EMNP panaszára válaszolva a CNA választási kampányt szabályozó határozatának arra a cikkelyére hivatkozik, amely szerint a választási klipek tartalma „nem veszélyeztetheti az alkotmányos rendet, a közrendet, a személyek és a javak biztonságát”.
Ugyanakkor vasárnap este egy, a közérdekű nyilvánosság szabadsága felett őrködő, román civil szervezet közleményben ítélte el a hirdetés sugárzásának megtagadását. A bukaresti székhelyű ActiveWatch Sajtófigyelő Ügynökség felszólította a televíziót, hogy vizsgálja felül döntését.
„A román nemzetállam tipikus neurotikus reakciójáról beszélhetünk, és pontosan ugyanilyeneket produkál az RMDSZ is” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt, majd felsorolta a szerintük az RMDSZ részéről őket ért igazságtalanságokat. Csíkszereda határában például úgy tűnt el nyom nélkül az EMNP két óriásplakátja, hogy közben az út túloldalán az RMDSZ hasonló méretű molinói érintetlenek.
A választási bizottság döntésével az EMNP szlogenjeit parodizáló plakátokat már le kellett szedni, de az ellenkampány mégis folytatódik – véli a politikus. Tudomása szerint Marosvásárhelyen Frunda György nevében korteskedők boltokban fenyegetik meg az üzletvezetőket, hogy pénzügyi ellenőrzést küldenek rájuk, amennyiben nem szedik le az EMNP-plakátokat a kirakatukból. Szilágyi Zsolt szerint ez a módszer az ukrán maffia védelmi pénzére hajaz.
Máramaros megyében osztályfőnökök próbálnak diákjaiktól információt szerezni arról, hogy a családok igényelték-e a magyar állampolgárságot, Biharban pedig állítólag állásukból való eltávolítással, az oktatási-nevelési támogatás vagy a szociális segély megvonásával fenyegetnek meg EMNP-szimpatizánsokat. Épp előző nap szerzett róla tudomást, hogy az EMNP-rendezvényekre leszerződtetett, érmihályfalvi amatőr színjátszócsoport tagjait egyenként hívták fel telefonon, és fenyegették meg RMDSZ-tagok – közölte Szilágyi, aki arra szólította fel a magyar szavazókat, ne engedjék magukat megfélemlíteni.
Megkeresésünkre Kovács Péter, az RMDSZ kampányfőnöke úgy nyilatkozott, Szilágyi Zsoltnak bizonyítékokat kellene keresnie vádjaira, amelyek szerinte mesék, és mindössze arra szolgálnak, hogy a párt bekerüljön a médiába. Eközben Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselőjelölt, a szövetség megyei ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy az EMNP ellenük kampányol, hiszen a kis pártnak szerinte esélye sincs a szövetséggel szemben.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

2012. november 28.

Belföldi hírek
Törvénytelenül menesztették
Jogerős ítéletben mondta ki a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék: törvénytelenül távolították el 2009-ben a Hargita megyei főtanfelügyelői tisztségből Bondor Istvánt, akinek a napokban kézbesítették a legfelsőbb bíróság november 2-án hozott ítéletét.
A bíróság anyagi kártérítést is ítélt a panaszos javára, elutasította azonban a volt főtanfelügyelő erkölcsi kártérítési igényét. Bondor Istvánt abban az időszakban váltották le a Hargita megyei tanfelügyelőség éléről, amikor a Demokrata-Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt nagykoalíciója kormányzott, s a magyar közösségben felháborodást váltott ki, hogy a 85 százalékban magyarok lakta megyében olyan oktatót neveztek ki utódjául, aki nem beszélte a magyar nyelvet. A nagykoalíció felbomlása után, 2009 decemberében az RMDSZ is kormányra került, és orvosolta a helyzetet. Azóta kétszer is vezetőváltás történt a tanfelügyelőségen, az intézményt jelenleg Bartolf Hedwig vezeti.
Újabb kölcsön a vasútnak
Kétezer tonna gázolajat emelnek ki az állami tartalékalapból a Román Vasúttársaság személyszállítási vállalata számára – döntött tegnapi ülésén a kormány, bár a szaktárca az említett mennyiségnek a tízszeresét kérte a kormánytól, arra figyelmeztetve: ellenkező esetben veszélybe kerül a vasúti személyszállítás. Az üzemanyagot kölcsön jelleggel kapja a társaság (a gázolajat jövő év október 31-ig kell visszaszolgáltatni), a kormány így biztosítja a vasúti személyszállítást a tél idejére – jelentette be Andrei Zaharescu kormányszóvivő tegnap.
Munkára buzdít a kormányfő
A jövő évi költségvetés kidolgozására szólította fel a minisztereket tegnap Victor Ponta kormányfő, aki szándékai szerint a tervezetet december 20–21-én mutatná be a parlamentben, s a dokumentumot jövő év elején a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság illetékeseivel egyaránt megvitatják.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. november 29.

Egy hajóban a szomszédokkal
Rettegtek egy nagyot közvetlenül az Orbán-kormány megalakulása után a különböző nyugat-európai elemzők, amiért – szerintük – nacionalista, revizionista, a szomszédos országokat lenéző politikai garnitúra rendezkedik be Budapesten, veszélybe sodorva a térség stabilitását.
Ehhez képest ma, két és fél év kormányzás után a szomszédságpolitika hordozza a legkevesebb konfliktusforrást a magyar diplomáciában. Ha nagy visszhangot kiváltó közös fellépésre eddig nem is volt példa, a környező országok megértették a közép-európai szolidaritás fontosságát az Unión belül. A hisztériakeltésben érdekelteknek abban sem volt igazuk, hogy az egyszerűsített honosítás felháborítja a szomszédokat, és uniós riadalmat kelt. Egyetlen ország, Szlovákia tett csupán gyors lépéseket a kettős állampolgárság ellen, saját alkotmányát is figyelmen kívül hagyva.
Magyarország jól mérte fel, hogy jelenlegi gazdasági és politikai súlyával nem asztalcsapkodással tud eredményes lenni a határon túli magyarok gondjait illetően, hanem úgy, ha saját maga próbál kedvező törvényes keretet adni a külhoni magyar közösségeknek. Az áttelepedés nélkül megszerezhető állampolgársággal úgy sikerült a rendszerváltás utáni legfontosabb lépést megtenni az anyaországon kívül élő nemzettársak érdekében, hogy közben egyetlen állammal sem kellett éles konfliktusba kerülni. Az eddig jól működő szomszédságpolitika számára a legnagyobb erőpróbát az idei év jelentette, hiszen Szlovákiában és Szerbiában „izgalmas” eredményekkel zárult választásokat tartottak, az ukrajnai megméretés sem hozott semmi jót, Romániában pedig jövő hétvégén következik a szavazás.
Sokan fogadtak nagy tételben arra, hogy Robert Fico visszatérése újabb hidegháborús állapotot teremt Pozsony és Budapest között. Nem így történt. Ján Slotáék nem tudták átugrani az ötszázalékos parlamenti küszöböt, az abszolút többséget szerző Irány–Szociáldemokrácia pedig most érezte időszerűnek bebizonyítani az Uniónak, hogy elkötelezettsége a szoros európai integráció mellett nem ismer határokat.
A Brüsszel iránti szerelem hangos kinyilvánítása mellett Ficóék számos olyan, a gazdaságot érintő lépést tettek, amelyekkel az Orbán-kormány is élt, a magyar–szlovák határ menti együttműködés zökkenőmentesnek tűnik, elmaradt a nyílt magyarellenes retorika, azaz az új pozsonyi vezetés a vártnál jobban indított. Még akkor is, ha a magyar egyszerűsített honosításra válaszként elfogadott, a kettős állampolgárságot tiltó törvény életben maradt, annak érvényesítése kíméletlenül zajlik, akárcsak Iveta Radicová idején.
Az Unió által szlovák belügynek tartott kérdésben a kelet-európai kis országok afférjai iránt amúgy is látványos érdektelenséget mutató Brüsszel irányából nem várható lényegi lépés. Ezért is lenne hiábavaló és kontraproduktív a kétoldalú tárgyalásokat általánosságban elutasító magyar magatartás. Némileg váratlanul, tucatnyi képviselő pártváltásával májusban elfogyott az a jobbközép kormánytöbbség Romániában, amely nemcsak a Demokrata-Liberális Párt és az RMDSZ koalíciós kormányának adott biztos hátteret, de a magyar–román államközi kapcsolatokat is húsz éve nem tapasztalt bizalmi viszonnyá alakította. Formálisan a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának önállóságát biztosító határozat elutasításán bukott meg Mihai-Răzvan Ungureanu kabinetje, az őt követő Victor Ponta a Szociálliberális Unióval (USL) maga mögött olyan magyarellenes retorikával élt, amely utoljára talán a kilencvenes évek elején dívott Bukarestben. Aztán jött a Nyírő József újratemetése körüli tragikomikus hercehurca, amely végképp padlóra küldte a kétoldalú kapcsolatokat.
Pontától néhány alkalommal személy szerint Orbán Viktor is megkapta a magáét, a szociáldemokrata vezér nem tudja megbocsátani a magyar miniszterelnöknek, hogy baráti viszonyt ápol a balliberálisok ősellenségének számító Traian Băsescuval, és olykor kampányol neki. A román külügyminiszter októberi budapesti látogatása elmozdította ugyan a holtpontról a magyar–román kapcsolatot, uniós keretek között, gazdasági területen folytatódik az együttműködés, de a december 9-ei romániai parlamenti választásokig igazi diplomáciai áttörés nem várható Bukarest viszonylatában.
Májusban Magyarországon, de máshol is hidegleléssel fogadták Vojiszlav Seselj egykori harcostársának, a mostanra jobboldalivá szelídült Tomiszlav Nikolicsnak a választási győzelmét, a belgrádi hatalomváltást. Mint azóta kiderült, az új elnök mindenkinél jobban igyekszik bizonyítani elkötelezettségét az európai integráció iránt, s miután az ő politikai múltjával nehezen támadható nemzeti vonalon, jóval bátrabban képes nyitni korábban tabunak számító kérdésekben is. Nikolics mindenkit meglepett a nemrég Budapesten tett bejelentésével, miszerint a szerbiai magyar és a magyarországi szerb közösség érdekében fejet kell hajtani a második világháború idején történt vajdasági vérengzések áldozatai előtt.
Az Áder János államfővel született közös megállapodás szerint ez a jövő évben meg is történik. A mostani jó kapcsolathoz egyébként hozzájárult az is, hogy Orbán Viktor még a magyarországi választások előtt találkozott az akkor még szintén ellenzéki Nikoliccsal. A magyar–szerb viszonyt egyébként nem zavarta meg a budapesti diplomácia egyik legsikeresebb akciója sem, amikor tavaly a szerb uniós tagjelöltség megvétózásának kilátásba helyezésével sikerült elérni a vajdasági magyarok számára diszkriminatív restitúciós törvény korrigálását.
A Viktor Janukovics nevével fémjelzett ukrán vezetéssel kifejezetten jól indult a magyar kormány kapcsolata, a bizalom akkor illant el, amikor Kijev – vélhetően a helyi oligarchák nyomására – úgy rajzolta át a kárpátaljai választókörzeteket, hogy a magyaroknak ne legyen esélyük egyéni képviselőt juttatni a parlamentbe. Történt mindez Janukovics Orbán Viktornak tett személyes ígérete ellenére. Az már a kárpátaljai magyar belső viszonyok eredménye, hogy az MSZP-vel jó kapcsolatot ápoló Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Gajdos István a semmibe vett magyar kérés ellenére elfogadta a hatalom ajánlatát, s a Régiók Pártjának listáján mandátumhoz jutott. A nyílt ígéretszegés nyomán kialakult bizalomvesztés ugyanakkor nem jelenti a Magyarország számára rendkívül fontos gazdasági együttműködés megtorpanását. Nem is jelentheti, hiszen Ukrajna óriási piac, s így kihagyhatatlan lehetőség a magyar áruknak, befektetőknek.
Az Orbán-kormány első évében, amikor mintegy vezényszóra jelentek meg az „aggódó” írások és politikusi nyilatkozatok Nyugat-Európában, kiderült, hogy a negatív történelmi sztereotípiák ellenére Magyarországnak nem okvetlenül közvetlen környezetében kell keresnie rosszakaróit.
Bár számszerű öszszegzés nincs, nagyságrendekkel kevesebb „elemző” cikk, állásfoglalás jelent meg Romániában, Szlovákiában vagy Szerbiában az „Európa-ellenes, populista” Orbán Viktorról, a „fasiszta veszélyről”, mint például Németországban, tátott szájjal csodált nyugati barátunknál. Ezért is van értelme a kelet-közép-európaiak, a volt szocialista államok, az új uniós tagok – nevezze, ki hogy akarja – együttműködésének. A térségben mindannyian tudják, érdeksérelem esetén pillanatok alatt bárkire lecsaphat a gazdasági hatalmak bárdja.
Pataky István
A szerző a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezető-helyettese
Krónika (Kolozsvár)

2012. december 3.

Plágiummal gyanúsítják Ecaterina Andronescut
Plágiummal vádolta hétfőn Ecaterina Andronescut az integru.org portál. A tudományetikai kódex megsértéseinek feltárására szakosodott internetes oldal szerint az oktatási miniszter neve három olyan nemzetközi publikáció alatt szerepel, amelyhez semmi köze nincs.
A portál tájékoztatása szerint a măgurelei anyagfizikai intézet kilenc fizikusa a Journal of European Ceramic Society lapjában számolt be kutatási eredményeiről 2006-ban. Ez a tanulmány 2006-2007 között további három lapban megjelent, más címmel és más szerzők – köztük Ecaterian Andronescu és Sorin Jinga, a Bukaresti Műszaki Egyetem tanárai – neve alatt.
Az integru.org szerkesztői leszögezik: a miniszter „az akadémiai etika súlyos áthágásával, a szerzői jogok többszöri megsértésével, plagizálással és önplagizálással" vádolható. A portál segítségül hívott a vád alátámasztására négy nemzetközi szaktekintélyt is, akik megerősítették a plágium tényét. „A négy tanulmány tartalma 90 százalékban azonos" – idézi az integru.org James F. Scottot, a Cambridge Egyetem fizika professzorát.
A portál szerint az esetet súlyosbítja, hogy Ecaterina Andronescu kutatási pénzt pályázott meg és nyert el a tanulmány megírásáért.
Az integru.org emlékeztet, hogy egy másik eset kapcsán is gyanúba keveredett az oktatási miniszter, aki doktorátusirányító tanárként szemet hunyt az egyik doktorandusza által elkövetett plágium felett. Aurelia Cristina Nechifor tudományos kísérleteit leíró doktori disszertációja egy részét az Analytical Chemistry folyóiratban 2003-ban megjelent tanulmányból vette át.
A miniszter közleményben reagált a vádakra. „Elfogadhatatlannak tartom a plágiumgyanút olyan tudományos cikkek kapcsán, amelyekben csupán a sajátos angol nyelvű kémiai szakkifejezések egyeznek meg" – fogalmazott állásfoglalásában.
Ecaterina Adronescut hétfőn Victor Ponta kormányfő is védelmébe vette. Kijelentette, hogy az oktatási miniszter az ország egyik legismertebb professzora, akinek a befeketítése a Demokrata Liberális Párt érdeke. „A PDL ezzel nem fog nyerni semmit, a választások eredményét ez nem befolyásolja, olyasmiről beszélnek ugyanis, ami az állampolgárokat nem érdekli, közvetlenül nem érinti" – jelentette ki.
Mint ismert, a Ponta-kabinet megalakulása óta a kormányfőnek gondot okozott az oktatási miniszteri tisztség betöltése. Az egyik jelöltje plágiumgyanú miatt visszalépett, még mielőtt letette volna az esküt, Ioan Mang miniszternek pedig le kellett mondania plágiumvádak miatt.
Maszol.ro

2012. december 5.

Hírsaláta
HERTA MÜLLER LESÚJTÓ VÉLEMÉNYE.  A Szociáldemokrata Párt sztálinista alakulat, amely visszavezeti az országot a múltba – jelentette ki a bánsági származású német Nobel-díjas író, Herta Müller a The Guardian brit lapnak adott interjúban. A Németországban élő írónő szerint annyi történt, hogy az egykori kommunista párt átfazonírozta magát, és most új néven ismét hatalomra került. Úgy vélte, az Európai Unió is hibás, mert nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a kommunizmus maradványait teljes mértékben kiirtsák az egykori szovjet befolyás alatt lévő országokban.
EGY KANADAI ÚJSÁG a román forradalom közelgő évfordulójára írt cikkében – az Antena3 román hírtelevízió szerint – a románságot sokkoló megállapítást tesz. 1989 decemberében Ceauşescut a magyarok, a mögöttük álló egyesült államokbeli, kanadai és európai támogatóik segítségével buktatták meg, nem a románok. A cikk Szőcs Árpád magyar származású kanadai újságíró Temesvár – a román forradalom igaz története című munkájára alapoz. A kanadai lap szerint Szőcs egyetlen adatot sem hagyott felkutatatlanul, áttanulmányozta a magyar titkosszolgálat irattárát is, és bebizonyította, hogy a forradalom szikráját Tőkés László és az őt körülvevő hívek képezték. JÓL ÁLLNAK PONTÁÉK. Ha vasárnap lettek volna a román parlamenti választások, a szociál-liberális szövetség a szavazatok 60 százalékát szerezte volna meg, a demokrata-liberálisok és szövetségeseik 19, a Dan Diaconescu-féle párt 11, az RMDSZ 5, a Nagyrománia Párt 4 százalékot kapott volna, a zöldekre a szavazók 1 százaléka voksolt volna. Ha elnökválasztás is lett volna, Crin Antonescu 35, Mihai Răzvan Ungureanu 15, Dan Diaconescu 13, Traian Băsescu holtversenyben Victor Pontával 11 százalékot ért volna el. (Jurnalul naţional) NÉZŐI AKARATA ELLENÉRE ALAKÍTJA MŰSORSZOLGÁLTATÁSÁT. Az RCS & RDS a Discovery csatornák törlésével elvesztette romániai piacának felét. A kábeltévé-szolgáltató azzal indokolta döntését, hogy lejárt szerződése a Discovery-csoporttal, és nem tudtak megegyezni az együttműködés folytatásáról. Az RCS & RDS döntéséről nem értesítette előre ügyfeleit, az audiovizuális tanácstól viszont engedélyt kért programkínálata módosításához. Răsvan Popescu, a Országos Audiovizuális Tanács elnöke elmondta, a kábeltelevízió-szolgáltató jogtalanul törölte csomagjából a Discovery tévécsatornákat, azaz nem rendelkezett ehhez a tanács jóváhagyásával. Korábban az említett kábelszolgáltató előbb a hírTV-t, majd a helyette sugárzott Echo TV-t törölte. (Mediafax) BETEG A KASZKADŐRKIRÁLY. A Brassóban született, magyar nemzetiségű Cseh Szabolcs, a román kaszkadőriskola megteremtője, több mint 150 román és európai produkció szereplője, akit Sobynak becéznek a román fővárosban, elismerte, hogy súlyos beteg, rákos. A hetvenedik életéve felé közeledő jeles sportoló bízik abban, hogy ez alkalommal is sikerül győznie. (Libertatea.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. december 6.

Vízválasztó voksoláshoz érkeztünk – Csak az IMF-nek köszönheti túlélését az ország
Románia posztkommunista történelmének egyik legválságosabb időszakának végéhez érkezett. A 2008 telén elkezdődött politikai ciklus egy hosszú ámokfutássá, kormányzóképtelen kabinetek és felelőtlen politikai játszmák által elpazarolt időszakká folyik össze előttünk. Bár a hétvégi parlamenti választások stabil parlamenti többséggel jutalmazhatják meg a jelenleg is kormányzó baloldali pártszövetséget, ám félő hogy a politikai instabilitás tovább húzódik. A Kitekintő kampányfigyelőjének utolsó része az elmúlt négy év történelmét és néhány jövőre vonatkozó forgatókönyvet jár be.
Három miniszterelnök, négy különböző összetételű kormánytöbbség összesen hetvenkilenc miniszterrel, valamint kilencvenhárom olyan honatya, aki legalább egyszer pártkönyvet váltott – így jellemezhető a legutóbbi, 2008. november 30-i parlamenti választások óta eltelt időszak Romániában. Ezek a rekordok azonban nem fedik le teljesen a valóságot, hozzátartozik még a képhez, ugyanis, az elnökválasztási kampánnyal elvesztegetett 2009-es, illetve a köztársasági elnök felfüggesztésével eljátszott 2012-es esztendő is, amely során politikai elit mindennel foglalkozott, csak épp az ország kormányzásával nem. Ugyancsak erre a négy évre esett egy rendkívüli gazdasági válság is, amelyet csak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) lélegeztetőgépén csüngve vészelt át az egész társadalom.
A 2008 decemberében felálló Emil Boc vezette jobb-bal nagykoalíció épp csak berendezkedett a kormányhivatalba, amikor a belső feszültségek és a 2009-es elnökválasztási kampány előkészületei szét is robbantották, három hónapra működőképes kormány nélkül hagyva az országot. A jobboldali Traian Băsescu elnöki újraválasztása után a jobboldali Demokrata-Liberális Párt (PDL), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a baloldalról átcsábított „áruló” képviselők által létrehozott második Boc-kormány egészen 2012 februárjáig bírta, amikor is összeomlott két év gazdasági megszorítás és az utcai megmozdulások súlya alatt.
Helyét a kormánykoalíció élén Mihai Răzvan Ungureanu vette át, aki Románia legrövidebb ideig szolgáló miniszterelnökeként vonult be a történelembe. Pusztán két és fél hónapos országlásának az „árulók” újabb árulása vetett véget. A politikai ingázásra berendezkedett képviselők a választások közeledtével át- illetve visszapártoltak a baloldalon időközben létrejött, nagy népszerűségnek örvendő Szociálliberális Unióhoz (USL). Az új többség Victor Ponta vezérletével új kormányt hívott éltre, amely egész mandátumát az államfő elleni küzdelemre fecsérelte el, közben szétverte a jogállamiság néhány garanciáját és Románia nemzetközi hírnevét egyaránt.
Ilyen előzmények után a romániai társadalom erősen megérett egy stabil és kiszámítható kormányzásra. December 9-én a választók megadhatják ennek előfeltételeit, az viszont már kétséges, hogy a politikum tud-e majd élni ezekkel a feltételekkel. Az elmúlt hetekben több forgatókönyv is napvilágot látott a voksolás utáni időszakkal kapcsolatban, ám egyik sem ad okot túlságos optimizmusra.
Kényszerű együttélés
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a nemzeti liberális és szociáldemokrata pártokból álló USL kényelmesen megnyeri a választásokat. A legutóbbi közvélemény-kutatások hatvan százalék körülire mérték a szövetség támogatottságát. Ilyen körülmények között az államfőnek fel kell kérnie Victor Pontát, hogy alakítson egy újabb kormányt, amely hamar, még az óévben megszerezheti a parlament bizalmát, és leteheti az esküt.
A neheze csak ezután kezdődik, hiszen Traian Băsescu mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ellehetetlenítse a kabinet munkáját és valahogy helyreállítsa saját imázsát. A nyári fiaskóból tanulva az USL nem kockáztathat meg különösebb jogalap és nemzetközi támogatás nélkül egy újabb felfüggesztési hadjáratot, így a két fél folyamatos marakodással újabb két évig emészti majd fel kreatív energiáit, egészen 2014 végéig, amikor az államfőnek lejár a második mandátuma is. Persze az is lehet, hogy a radikálisan államfőellenes szárny felülkerekedik a pártszövetségen belül, és újra megkísérlik Băsescu felfüggesztését. A káosz ebben az esetben még tovább fokozódna.
Elnöki játszmák
A második, szintén valószerű forgatókönyv szerint a köztársasági elnök az USL egyértelmű győzelme ellenére sem nevezi ki Pontát, hanem egy másik szociálliberális vagy független politikust kér fel a kormányalakításra. A kampány során Băsescu többször is kijelentette, hogy nem fogja a plágiummal vádolt miniszterelnököt egy újabb mandátumra javasolni, hiszen szerinte Ponta alkalmatlan erre a pozícióra. Az elnöki hivatal stratégái úgy számolnak, hogy egy másik kormányfőjelölt megnevezése esetén felbomolhat a Szociálliberális Unió, és egy másik, a jobboldalnak kedvezőbb koalíció jöhet létre. Mindazonáltal a balliberális tábor elég összetartónak tűnik ahhoz, hogy kiálljon egy ilyen próbát, és az elnök kellemetlenkedéseire válaszolva – ebben az esetben már szolidabb jogalappal – újfent felfüggessze őt.
Az elemzők többsége az államfő Ponta-ellenes kijelentéseit pusztán kampánynyilatkozatként könyvelte el, szerintük ugyanis ez egy öngyilkos akció lenne. Nemcsak az elnök jelentős nemzetközi támogatottságát nullázná le, de szembe menne a szavazók akaratával is, a létrejövő esetleges elnökbarát kormány pedig ugyanolyan törékeny lenne, mint elődei. Ezt a forgatókönyvet mégsem lehet teljesen kizárni, hiszen Băsescutól nem idegenek az ilyen merész taktikai játszmák.
A fenti forgatókönyvek mellett fontos szempont az is, hogy a szociálliberálisoknak sikerül-e kétharmados győzelmet aratniuk. Amennyiben igen, úgy már jövő nyárra új alkotmány születhet, amely drasztikusan csökkenti az elnök jogköreit, tipikus parlamenti rendszerré nemesítve a mostani félelnöki modellt. A kétharmad birtokában a szociálliberálisok szabadjára engedhetik a civilek által rettegett jogállamellenes indulataikat is, ez pedig a konstans politikai instabilitással együtt végleg kiírhatja Romániát Európából.
Papp Szilárd István
kitekinto.hu
Erdély.ma

2012. december 7.

A budapesti Gozsdu-vagyon helyzetéről készít jelentést a román külügyminisztérium
A román ortodox egyház alapítványa által követelt budapesti Gozsdu-vagyon jelenlegi helyzetéről készít jelentést a román külügyminisztérium. A dokumentumot a bukaresti kormány szerdai ülésén mutatják be – közölte pénteken a Mediafax hírügynökség Victor Ponta miniszterelnök egy televízió-műsorban elhangzott bejelentését idézve.
Ponta szerint a jelentést nyilvánosságra hozzák, és később döntenek arról, hogy parlamenti különbizottságra, a miniszterelnöki hivatal vizsgálati főosztályára vagy más intézményre bízzák-e az ügy kivizsgálását.
A román kormánypárti média lejárató kampányt indított a jobbközép ellenzék egyik vezérlakja, Mihai Razvan Ungureanu volt külügyminiszter ellen, azt sugallva, hogy 2005-ben „lemondott" Magyarország javára a Gozsdu-vagyonként ismert, egymilliárd euróra becsült „román örökségről". Erre reagált a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) szócsöveként ismert Antena 3 hírtelevízió műsorában Victor Ponta miniszterelnök. A televízió – leleplezőnek szánt – riportjában azt is Ungureanu bűneként tüntette fel, hogy a 2005-ös magyar-román megállapodást ratifikáló kormányrendelet szenátusi vitáján 2006-ban az egyezmény elfogadása mellett érvelt.
Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) a 19. század második felében sikeres ügyvéd volt Budapesten, és alapítványt hozott létre „a tanulni vágyó magyarországi és erdélyi ortodox román fiatalok" támogatására. Halála után a román ortodox egyház kezelte több budapesti ingatlant is magába foglaló hagyatékát. Az alapítvány vagyonát 1952-ben a magyar állam kisajátította. A két ország 1953-ban egyezményt írt alá, amelynek értelmében kölcsönösen lemondanak mindennemű vagyoni követelésről egymással szemben, de a kilencvenes évek második felében létrehozott nagyszebeni Emanuil Gojdu ortodox alapítvány jogutódként lépett fel, és ezen a címen szerette volna visszakapni a vagyont.
A Gozsdu-vagyon sorsa sokáig vita tárgyát képezte a két ország között. Ezt a vitát látszott rendezni a 2005 októberében Somogyi Ferenc magyar és Mihai Razvan Ungueranu román külügyminiszter által aláírt, egy új Gozsdu Közalapítvány létrehozását célzó megállapodás. Ennek értelmében a felek évente 200 ezer eurós állami költségvetési támogatást juttattak volna az alapítványnak, amely ösztöndíjakkal, csereprogramokkal, a Gozsdu Manó Emlékmúzeum és Stratégiai Partnerségi Intézet létrehozásával szolgálta volna a magyar-román közeledést.
A parlamenti vita során a megállapodást az akkori szociáldemokrata ellenzék úgy értelmezte, hogy az új közalapítvány megfosztaná az ortodox egyház által működtetett nagyszebeni Emanuil Gojdu Alapítványt a nagy értékű vagyon visszaszerzésének lehetőségétől.
A nacionalista hangulatkeltés hatására a kormánypártok is kihátráltak a megállapodás mögül és 2008-ban a román szenátus érvénytelenítette azt a 2005-ös kormányrendeletet, amellyel Románia is ratifikálta a Gozsdu-ügyen aláírt magyar-román megállapodást. Ezzel a 2005 és 2008 között hatályos magyar-román Gozsdu-egyezményt Románia gyakorlatilag egyoldalúan felmondta.
MTI
Erdély.ma

2012. december 10.

Szakértők: instabil belpolitikai helyzet várható
Instabillá válhat a belpolitikai helyzet Romániában a vasárnapi parlamenti választások következtében, a legjobb eredményt elérő Szociál-Liberális Szövetségen (USL) belül is konfliktusokra lehet számítani – hangzott el a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) és a Magyar Külügyi Intézet (MKI) által rendezett beszélgetésen, hétfőn.
Pászkán Zsolt politikai elemző azt mondta, Románia „permanens kampányban él" már csaknem tíz éve, sok választást tartottak az elmúlt években, ami kimerítette az anyagi és a szellemi forrásokat, továbbá az emberek türelmét is. Már a korábbi, helyhatósági választások alkalmával is az látszott, az USL a győzelmét úgy élte meg, hogy az emberek elkötelezetten támogatják, pedig csak kevésbé büntették őket, mint a jobboldali pártokat – fogalmazott. Hozzátette: most ugyanez a helyzet állt elő. Emlékeztetett, a jobboldal a kampányban elfáradt, és nem látta be, hogy pozitív kampánnyal nem nyerhet. Úgy vélte, a kampányban az USL semmi újat nem tudott mondani a választóknak. A várható következményeket illetően úgy fogalmazott, a pártok között és a pártokon belül is várhatók konfliktusok, az USL-ben például már most is felmerültek feszültségek. A vita, amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) esetleges kormánykoalícióba vonása miatt alakult ki, valószínűleg már az USL-en belüli konfliktus első fordulója volt: Victor Ponta kormányfő, az USL társelnöke „beintett" párttársainak – közölte. Hozzáfűzte, elképzelhető, hogy Victor Ponta nem tölti ki a négyéves mandátumát.
A szakértő arról is beszélt, hogy Románia és Szlovákia informálisan egyeztethet kisebbségi kérdésekről, a két ország kormányzó pártjai egy politikai családhoz tartoznak, és a magyar külpolitikának jobban oda kell figyelnie a magyar kisebbségek helyzetére ezekben az országokban.
Zákonyi Botond, az MKI igazgatója úgy látja, nem kell előrehozott választásokra számítani Romániában. A magyarellenes kijelentések az USL egyes képviselőitől sem állnak távol, ami nem lehet jó hatással a magyar-román kapcsolatokra, és várhatóan a következő négy évben is lesznek olyan ügyek, amelyek nehezítetik a két ország együttműködését – mondta. Kitért arra is, hogy a két ország tíz éve stratégiai partnerségi megállapodást kötött, és sok területen – például uniós kérdésekben – hatékonyan együttműködhetnek, kooperációjuk már eddig is több eredményt hozott, és ezt immár Bukarestben is felismerték.
Románia uniós kapcsolatairól azt mondta, folyamatosan húzódik az ország schengeni csatlakozása, valamint nem tudni, mikor lesz esélye az euróövezet tagjává válni, és ez a helyzet a közeljövőben sem változik. Egyre inkább körvonalazódik a többsebességes Európa, és ennek Románia a külső részén áll – mutatott rá. Megjegyezte, Brüsszelben „nincs túl jó imázsa" a román kormánynak, az igazságügyi rendszer, a korrupció elleni harc még mindig komoly kihívás, pedig egy teljes jogú tagállamnál nem szerencsés, hogy még mindig itt tart, ezeknek a kérdéseknek a számonkérése inkább a tagjelöltekre jellemző.
Zákonyi Botond arról is beszélt, hogy a vasárnapi választás mérföldkövet jelent abból a szempontból, hogy vége a „Basescu-korszaknak", a voksolás az államfő ellenzékének elsöprő sikerét hozta. Az elnök azonban marad a hivatalában, mert Victor Pontának is kényelmesebb egy meggyengült, mandátuma végén járó államfő, mintha a saját táborából kellene kiemelnie valakit a posztra – vélekedett.
Illyés Gergely, az NPKI kutatója rámutatott, a nyári helyhatósági választásokon az RMDSZ sokkal jobb eredményt ért el, mint a másik két magyar párt, ezért nem érezte szükségét annak, hogy együttműködjön velük a parlamenti választásokra készülve. Az RMDSZ a kampányban azt hirdette, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) indulása, a két párt versengése gyengíti a magyarság érdekeit, az EMNP azonban lehetségesnek tartotta, hogy bejut a parlamentbe, így a versenyt is vállalta – fogalmazott.
Az eredményekkel kapcsolatban hangsúlyozta, a magyarlakta területek voksait még nem összesítették teljesen, ezért elképzelhető, hogy mindkét párt végeredménye a jelenlegi számoknál kedvezőbben alakulhat. Ugyanakkor az már most világosan látszik, hogy nagyon alacsony volt a részvételi arány ezeken a területeken, és ezt hiba lenne csak az időjárásra fogni – mutatott rá. Megjegyezte, szerény eredménye ellenére az EMNP „nem hal el", megmarad a politikai térképen.
Romániában a kormányzó USL csaknem 60 százalékos választási győzelmét mutatják az első részeredmények, amelyeket hétfőn délelőtt hoztak nyilvánosságra. A jobbközép Igaz Románia Szövetség (ARD) 16,7 százalékon, a populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) 13,5 százalékon áll. Az RMDSZ a megszámolt voksok 5,3 százalékát kapta: ezzel az eredménnyel átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Az EMNP a szavazatok 0,67 százalékával nem jut be a parlamentbe. Azokban a szavazókörzetekben, amelyeknek az eredményeit hétfő reggelig feldolgozták, 41,6 százalékos volt a részvétel.
A bukaresti központi választási iroda a vasárnapi parlamenti választásokon leadott voksok 81,5 százalékát összesítette.
MTI
Erdély.ma

2012. december 10.

Győzelem, de hol a dicsőség?
Vörösbe borult Románia politikai térképe a tegnapi választások után: a Szociál-Liberális Szövetség elsöprő győzelme nyomán aligha férhet kétség ahhoz, hogy Pontáék alakíthatnak kormányt – bár Traian Băsescu államfőt ismerve bármilyen meglepetésre felkészülhetünk.
Nagyban befolyásolta a tegnapi voksolást a havazás, ennek ellenére – bár az előrejelzésektől elmaradt – a részvételi arány meghaladta a négy évvel ezelőttit. Igaz, ezen sem lehet csodálkozni: az ország lakosságának hatalmas többsége a jobboldalt tette felelőssé a gazdasági válság eredménytelen kezeléséért – a baloldali szövetség pedig féléves kormányzása alatt nem tévedhetett annyit, hogy a választók őket is büntessék.
Bennünket, magyarokat különösebb örömmel nem tölthet el Antonescuék tarolása. Jól tudjuk, zsigereikben magyarellenes politikusok vezetik e baloldali formációt – elég, ha csak felidézzük, az Ungureanu-kabinet bukását egyebek mellett a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának tervezett létrehozása okozta, ha pedig a szociáldemokrata prefektus szimbólumaink, nyelvi jogaink elleni ténykedéseit nézzük, mindannyiunk számára világos: kordában tartani esetleg lehet az ilyen megnyilvánulásokat, gyökereiben elfojtani azonban aligha. Még akkor sem, ha Victor Ponta urnazárás után pár perccel közölte: az RMDSZ-t is befogadnák a kormányba. Mi meg csak kapkodtuk fejünket: alig fél órával azelőtt a szövetség aktivistái és vezető politikusai még azzal próbálták mozgósítani a magyarokat, hogy veszélyben az ötszázalékos küszöb – s lám, néhány perc múlva a miniszterelnök-jelölt már arról beszél, hogy tárgyalt a szövetség vezetőivel, a héten egyeztetnek a részletekről. Küszöbön tehát a nagy összeborulás, de hogy mi lesz ebből a mi hasznunk, arról egyelőre hallgatnak a szövetség vezetői.
Mintha nem akarna tanulni az RMDSZ saját hibáiból, egyes politikusai a vetélytárs EMNP-t okolják a gyengébb eredményért, mások a zord időjárással magyarázzák az alacsony részvételt, pedig jó lenne tudatosítani: ezúttal rezgett a léc, igen sokan fordítottak hátat annak a fajta politikának, amit az RMDSZ űzött, sokan pártoltak át az új magyar alakulathoz, és sokan fordítottak hátat a politikának, közéletnek. Márpedig főként ezeket kellene elemezniük az érdekvédelmi szervezet vezetőinek, mielőtt sietve birtokukba vennének néhány irodát a Victoria-palotában. Mert ha nem, még egy ilyen győzelem, és nem marad több katonánk…
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. december 10.

Egyértelmű többséget szerzett az USL a bukaresti törvényhozásban, az ARD a mandátumok 20 százalékára számít
Az RMDSZ 5 százaléka a célfotón dől majd el
Nagy előnnyel nyert a Szociálliberális Szövetség (USL). Öt exit poll igazolta vissza a közvélemény-kutatások előrejelzéseit, miszerint a Szociáldemokrata Pártból (PSD), a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) és a Konzervatív Pártból (PC) álló választási szövetség több mint 50 százalékos kényelmes többséget szerez a képviselőházban és a szenátusban. A második helyen a kisebb jobboldali pártokat és a Demokrata-Liberális Pártot (PDL) tömörítő Igaz Romániáért Szövetség (ARD) áll, a harmadik a Dan Diaconescu vezette Néppárt (PP-DD), majd az RMDSZ, amely néhány tizedszázalékkal haladja meg az öt százalékos parlamenti bejutási küszöböt. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerepléséről nincsenek adatok. A részvétel (36,54 százalék az országos átlag a 19.30-kor közreadott adatok szerint) néhány százalékkal nagyobb, mint 2008-ban (34,48 százalék.) Lapzártánkkor Victor Ponta kijelentette: ma tárgyal az RMDSZ-szel a parlamenti többség létrehozásáról.
Vasárnap egyfordulós parlamenti választásokat rendeztek Romániában, amelyen 315 képviselői és 137 szenátori választókerületben választották meg az ország kétkamarás parlamentjének törvényhozóit. A választásokon 12 párt és pártszövetség több mint 2400 jelöltje indult.
Tegnap valamennyi erdélyi megyében az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választópolgárok a parlamenti választásokon, a székelyföldi megyék a sereghajtók között voltak a részvétel tekintetében.
Az esti órákban az RMDSZ-es politikusok SMS üzenetekben arra buzdították a magyar választópolgárokat, menjenek szavazni.
A voksolást leginkább az időjárási viszonyok – a havazás és hófúvás – akadályozták. Az első órákban tucatnyi szavazóhelyiség nem nyitott ki, mert még az urnabiztosok sem tudták megközelíteni a szavazóhelyiséget.
Megbüntették, mert alkoholt fogyasztott a mellékhelyiségben
Kolozsváron és Kolozs megyében eddig kisebb incidensekkel zajlott a szavazás. Az egyik szavazókörzetben eltűnt egy pecsét, Bánffyhunyadon pedig több helyen hosszú percekig szünetelt az áramszolgáltatás. Érdemes megjegyezni, hogy Kolozsváron az egyik szavazókörzet elnökének helyettesét megbüntették, ugyanis ittasan találták meg az egyik mellékhelyiségben.
Ehhez az is hozzáadódik, hogy szintén Kolozsváron két szavazókörzeti elnök és két helyettese kisebb közúti balesetet szenvedett: az egyikük által vezetett személygépkocsi megcsúszott az útfelületet borító hórétegen, és egy oszlopnak ütközött. A mentősök a helyszínen ellátták a sérülteket, így gond nélkül elértek a szavazókörzetekhez, s időben megnyitották azokat.
Leadták voksukat vasárnap a magyar pártok vezetői a parlamenti választásokon, és polgártársaikat is arra biztatták, járuljanak minél nagyobb számban az urnákhoz. A tegnapi parlamenti választásokon két magyar párt indult. Az RMDSZ az ország mind a 452 választókerületében, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – 77 – főleg erdélyi – választókerületben állított jelölteket. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szülőfalujában, a Hargita megyei Csíkkarcfalván szavazott, amely ahhoz a képviselői választókerülethez tartozik, amelyben a politikus negyedik mandátumára készül.
– Abban reménykedem, hogy olyan eredménnyel fogjuk zárni a mai napot, amely az erős parlamenti képviseletet megőrzi, és olyan parlamenti frakcióval fogunk rendelkezni, hogy a magyarság ne legyen megkerülhető a következő esztendőkben, ugyanis nagyon fontos döntések születnek a parlamentben. Arra kérek mindenkit, hogy a rossz idő ellenére is menjen el szavazni, hisz ma rajtunk múlik, ma minden magyar ember szavazatán múlik, hogy lesz erős parlamenti képviseletünk, vagy nem lesz – mondta a voksolást követően újságíróknak nyilatkozva az RMDSZ elnöke.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke Sepsiszentgyörgyön adta le voksát, abban a választókerületben, ahol szenátorjelöltként indul.
– Az autonómiára szavaztam és arra, hogy minden magyar nyerjen. Erre biztatok mindenkit, aki még nem választott. Remélem, elegendő sokan leszünk, és akkor minden magyar nyer” – mondta az EMNP elnöke a szavazóhelyiségből való távozásakor.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Nagyváradon voksolt. Rámutatott, egy öntudatos, romániai magyarnak erkölcsi kötelessége elmenni választani, hogy erősítse a magyar képviseletet a romániai parlamentben.
„Azzal lennék elégedett, ha szakítani tudnánk a romániai magyar politika két évtizedes engedményjogokkal megelégedő, araszoló, veszteglő politikájával, és új lendületet tudnánk adni a rendszerváltoztatásnak, amelyet 89-ben kezdtünk el Temesváron” – mondta Tőkés László.
Alacsonyabb részvétel Erdélyben
Délután 14 óráig a választási névjegyzékben szereplő 18 millió 300 ezer választópolgár 20 és fél százaléka adta le voksát. Brassó kivételével valamennyi erdélyi megyében az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választópolgárok, a székelyföldi megyék is a sereghajtók között voltak a részvétel tekintetében.
A voksolást hófúvás és esőzés hátráltatta országszerte. A zord időjárás főleg az ország nyugati részén, a Bánságban okozott gondot. Az áramellátásban is fennakadások voltak: kora délután 180 szavazóhelyiség maradt több órára villanyáram nélkül az országban. Ezek a körülmények is közrejátszhattak abban, hogy az utóbbi két évtizedben először nem a falusiak, hanem a városlakók szavaztak nagyobb arányban.
A választásokon öt közvélemény-kutató cég készített országos exit pollt. A választóhelyiségekből távozók nyilatkozatai alapján készülő becslést 21 órakor, közvetlenül az urnazárás után ismertették. Az első részeredményeket a tervek szerint hétfő délelőtt teszi közzé az országos választási iroda.
Kelemen Hunor: az RMDSZ bejutott a parlamentbe
Az RMDSZ biztosan ott lesz a következő parlamentben, mind a képviselőházban, mind a szenátusban – jelentette ki az RMDSZ csíkszeredai kampányközpontjában exit poll mérések alapján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Kelemen Hunor hozzátette: az RMDSZ nem egy „ötszázalékos” párt, amint azt a közvélemény-kutatások mutatják, hanem az erdélyi magyar közösség képviselője.
Crin Antonescu, a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke röviddel 21 óra után értékelte a pártszövetség által az exit poll eredmények szerint elért eredményét. Elsősorban köszönetet mondott azoknak a választópolgároknak, akik a sűrű hóhullás dacára elmentek szavazni, és az általa is vezetett politikai alakulatokra adták le a voksukat. Kifejtette: az 1989 előtti diktatorikus rendszer és a jelenlegi demokratikus államforma közötti alapvető különbség a szavazati jog biztosítása. 
– Amennyiben Önök nem léteznének, nem lenne USL. 2012 az Önök támogatása révén lett a győzelem éve. A politikai ellenfeleink által megfogalmazott rágalmak, intrikák ellenére is jelentősen növeltük a népszerűségünket. A december 9-i voksolás által elért eredmény nem csupán egy politikai alakulat győzelme, ez a győzelem ugyanabban a pillanatban Traian Băsescu legyőzése – fogalmazott az USL társelnöke. Hozzátette: szerinte 2013-nak a válság elleni győzelem évének kell lennie.
Kijelentette: semmi kételye afelől, hogy Victor Ponta lesz továbbra is a kormányfő.
Ponta már beszélt Kelemen Hunorral
Victor Ponta, a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke kijelentette: már beszélt Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével, s ma elkezdik a tárgyalásokat egy parlamenti többség létrehozásáról. A hírt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök megerősítette.
– Stabilitásra, koherens döntésekre, s nem veszekedésre és steril politikai vitákra van szükség – nyilatkozta az érdekvédelmi szövetség vezetője.
Komoly munka áll az Igaz Romániáért Szövetség (ARD) által elért közel 20 százalék mögött – nyilatkozta Vasile Blaga, a jobboldali pártok szövetségének társelnöke, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöke.
„Közel egy hónapja a Szociálliberális Szövetség (USL) kemény sajtókampányt indított ellenünk, mindent megtett, hogy eltorzítsa a valóságot, s a jobboldal ellen hergelje a közvéleményt. Ilyen körülmények között az Igaz Romániáért Szövetség által elért eredmények érthetőek”, nyilatkozta Blaga, aki szerint bizonyosak lehetünk afelől, hogy a szövetség a parlamenti mandátumoknak 20 százalékát tudhatja majd magáénak.
„Az ARD parlamenti képviselői hűek maradnak a kampányban tett ígéretükhöz, és mindvégig kiállnak a jogállam, az igazságszolgáltatás függetlensége, az európai Románia érdekében – idézi az Agerpres Vasile Blagát, aki maga is csak nagy nehézségek árán tudta leadni szavazatát. A Temes megyében voksoló politikus alig ért el a szavazókörzetbe a nagy havazás miatt.
Lapzártakor: Kisebb eltérésekkel, de valamennyi exit poll az USL győzelmét jelzi. A Realitatea hírtelevízió által bemutatott Geopol-felmérés alapján az USL 57 százalékot, az ARD 18 százalékot, a PPDD 14 százalékot, az RMDSZ 5 százalékot ér el.
Az Antena 3-as téváadó a CCSB adataira hivatkozott. Eszerint: USL 56,8 százalék a képviselőházban, 58,3 százalék a szenátusban, az ARD esetében 19 százalék- 19,6 százalék az arány, PPDD 13,8 százalék – 14,1 százalék, RMDSZ 5,1 százalék – 5,2 százalék. A TVR a CURS-ra alapoz: USL 56,96 százalék – 57,58 százalék, ARD 18,12 százalék – 18,27 százalék, PPDD 11,95 százalék – 13,09 százalék, RMDSZ 5,19 százalék – 5,16 százalék. A Romania TV szerint az USL a szavazatok 57 százalékát, az ARD 21 százalékát, a PPDD 11 százalékát, az RMDSZ pedig 5 százalékát szerezte meg. A B1 TV a CSOP exit pollját ismerteti: USL 54 százalék – 55 százalék, ARD 19 százalék – 19 százalék, PPDD 10 százalék – 10 százalék, RMDSZ pedig 5 százalék – 5 százalék.
A Központi Választási Bizottság (BEC) által 11 óra 30 perckor nyilvánossá tett, reggel 10 órára vonatkozó adatai szerint országos szinten a választópolgárok 5,52 százaléka adta le voksát. 14 órakor ez az arány 20,56 százalék volt, 18 órára 36,54 százalékra emelkedett.
A BEC 22 óra 30 perckor közölte a 21 órára vonatkozó országos adatokat: ekkor a részvételi arány 41,72 % volt.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. december 10.

Ponta: hétfőtől tárgyalunk az RMDSZ-el
Megkérdőjelezhetetlen győzelmet aratott a román Szociál-Liberális Szövetség (USL), amit az ellenzék is elismer – jelentette ki Victor Ponta, az USL társelnöke a vasárnapi romániai parlamenti választások után. Bejelentette azt is, hogy beszélt telefonon Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, és megállapodtak, hogy hétfőtől tárgyalásokat kezdenek egy kétharmados alkotmánymódosító parlamenti többség kialakításáról. Az ARD abban bízik, hogy a választások végleges eredménye szerint meghaladják a 20 százalékot. A Központi Választási Iroda által közölt végleges részvételi adatok szerint a szavazásra jogosult állampolgárok 41,72 százaléka járult az urnák elé.
Megkérdőjelezhetetlen győzelmet aratott a román Szociál-liberális Szövetség (USL), amit az ellenzék is elismer – jelentette ki Victor Ponta, az USL társelnöke a vasárnapi romániai parlamenti választások után.
Ponta szerint a választók akarata „példátlanul egyértelmű és világos” volt, így az USL abszolút többséget szerzett. Ponta jelezte, hogy felelősséggel viszonyul majd az ellenzékhez, amelyet tisztelni fog.
Bejelentette azt is, hogy beszélt telefonon Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, és megállapodtak, hogy hétfőtől tárgyalásokat kezdenek egy kétharmados alkotmánymódosító parlamenti többség kialakításáról, amely képes végrehajtani a reformokat. Később egy televíziós nyilatkozatban hozzátette, hogy beszélt már erről az USL másik két társelnökével, a liberális Crin Antonescuval és a konzervatív Daniel Constantinnal.
Megegyeztek, hogy szövetséget alkotnak az RMDSZ-szel, amellyel sokszor voltak szövetségesek és ellenfelek egyaránt, de amely „egy jelentős romániai nemzeti kisebbséget képvisel”. Ponta szerint Kelemen Hunor megerősítette, hogy az RMDSZ részt akar venni az USL által alakított „parlamenti és kormányzati” többségben, amely kétharmados többséggel rendelkezik majd.
Crin Antonescu szerint az USL „elsöprő győzelme” a Băsescu-rezsim végleges legyőzését jelenti.
A román ellenzéki, jobbközép Igaz Románia Szövetség (ARD) abban bízik, hogy a vasárnapi parlamenti választások végleges eredménye szerint meghaladják a 20 százalékot – jelentette ki urnazárást követően Vasile Blaga, az ARD társelnöke.
A szövetség legnagyobb erejét alkotó, Traian Băsescu államfőt támogató Demokrata Liberális Párt (PDL) elnökeként is megszólaló Blaga arra biztatta a szavazókörzetekben lévő embereiket, hogy kövessék figyelemmel a szavazatszámlálást.
Blaga reméli, hogy a szövetség meghaladja a 20 százalékot, hiszen az exit pollok szerint az ARD a voksok 18-21 százalékát kapta. „Ez nem diadalmas eredmény, hiszen azt a célt tűztük ki, hogy 20 százalék fölé kerüljünk, és meggyőződésem, hogy végül sikerül ezt teljesíteni” – mondta Blaga.
A román központi választási iroda által közölt végleges részvételi adatok szerint a vasárnapi választáson a szavazásra jogosult állampolgárok 41,72 százaléka járult az urnák elé.
Krónika (Kolozsvár)

2012. december 11.

Több mint tizennyolc parlamenti mandátumra számít az RMDSZ
Megosztotta az USL-t Victor Pontának a Szövetséggel kapcsolatos kijelentése
Csaknem 60 százalékos támogatottsággal nyerte meg a december 9-i parlamenti választásokat a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL). A Központi Választási Iroda adatai szerint az érvényes voksok 95,83 százalékos összesítése alapján az USL a szavazatok 58,61 százalékát szerezte meg a képviselőházban, valamint 60,07 százalékát a szenátusban. Az RMDSZ a voksok 5,15 százalékát tudhatja magáénak képviselőházi, 5,25 százalékát pedig szenátorjelöltjei esetében. Az RMDSZ országos szinten eddig 18 biztos mandátumot szerzett, Kolozs megyében nagy valószínűséggel mandátumhoz jut Kalotaszeg képviselőjelöltje, Máté András Levente. Az RMDSZ Kolozs megyei vezetősége legalább még egy szenátori, illetve képviselői helyre számít a visszaosztás során. Máris vitát idézett elő az USL-ben az, hogy Victor Ponta felvetette az RMDSZ-el való esetleges kormányzás lehetőségét, ami azonban Crin Antonescu heves tiltakozását váltotta ki.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. december 11.

A proteszt szavazatokkal győzött az USL
Interjú Zsigmond Csilla politológussal
– Victor Ponta PSD-elnök még a választások estéjén arról nyilatkozott, számít az RMDSZ-re az elkövetkező négy évben. A bejelentést Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözölte. Hamarosan kiderült, az RMDSZ megkeresése koalíciós feszültségekhez vezetett az USL-ben. Egyes vélemények szerint a PSD a magyarok szövetségével liberális partnereit akarja „kordában tartani”.
– Az RMDSZ-szel való együttműködés deklarált célja az alkotmányozó többség kialakítása, az USL parlamenti és kormánytöbbsége ugyanis nem kérdéses. A mandátum-visszaosztás következtében az USL egyedül is elérheti a kétharmados többséget. Ez esetben, az RMDSZ-szel folytatott esetleges koalíciós tárgyalásoknak hosszabb távú céljai is lehetnek, mint a pillanatnyi alkotmányozó többség. A liberális párt prominens képviselői közül többen is kritizálták ezt a lehetőséget, az RMDSZ kormányzati részvétele koalíciós feszültségeket szülhet az USL-n belül. Annál is inkább, mivel mind az USL politikusai, mind holdudvaruk a hosszú ellenzéki regnálás után fontos pozíciókat remél, aminek más szereplővel történő „fölösleges megosztása” tovább élezheti a koalíciós konfliktusokat. Ami pedig az RMDSZ-t illeti, az RMDSZ üdvözölte ezt az ajánlatot, de tekintettel arra, hogy a szövetség ezúttal nem jelenti a mérleg nyelvét, tehát gyengébb az alkupozíciója, nehezebbé teszi majd a kormánykoalíciós tárgyalásokat. Kérdés ugyanis, mennyire tudja az RMDSZ érvényesíteni érdekeit, mennyire tud a számára sarkalatos kérdésekben kompromisszumot elérni, hol a határ, ami az USL-vel való egyezkedések alkalmával bevállalható.
– Milyen jövőt jósol az USL-nek? Ha a Băsescu menesztése jelentette „kohéziós erő” egyszercsak megszűnik, mivé lesz a Szociálliberális Szövetség? Kormányváltásoktól, koalíciós válságoktól teli újabb négy év elé nézünk?
– Valóban rendhagyó képződménynek számít egy szociáldemokrata és egy jobboldali politikai formáció koalíciója. A két ellenzékbe szorult párt szövetkezése ésszerű megoldásnak tűnt, mint választási szövetség, de egy ennyire kétpólusú, más programmal rendelkező, más választói réteget megszólító párt együttműködése nem lehet hosszú távú. Az USL valószínűleg legfennebb a 2014-es elnökválasztásokig tart ki, nagy kérdés ugyanis, hogy akkor a PSD felsorakozik-e a liberálisok elnökjelöltje, Crin Antonescu mögé, vagy inkább saját jelölttel fut neki az elnökválasztásoknak. Egy esetleges korábbi koalíciós szakítás a PNL-ben is érdekes folyamatokat eredményezhet, átrajzolhatja a párton belüli erőviszonyokat.
Ezek a választási eredmények azt is jelzik, a politikai hitelesség hosszú távon kifizetődő lenne, egyelőre azonban egyik politikai alakulat sem ezzel szerzi meg választói bizalmát. Az USL-t sem az általa képviselt értékrend, alternatíva, hanem a proteszt szavazatok juttatták hatalomra, ezúttal sem valamilyen értékek mentén, hanem valami ellenébe történt az állásfoglalás. És abban az esetben, ha nem sikerül rövid időn belül eredményeket produkálnia, ugyanúgy népszerűségét és hitelét veszti, mint a korábbi kormánykoalíció, hiszen ugyanúgy, az elégedetlenség szülte ezt a nagyarányú győzelmet is, nem a politikai programja melletti elköteleződés. És ez a magyarázat Dan Diaconescu néppártjának sikerére is. A szavazatok 14 százalékát megszerző párt a maga kivitelezhetetlen, paradox programjával meghatározó parlamenti erővé nőtte ki magát. A választó csalódottsága a hitelét eljátszott politikusokban ilyen populista hullámot eredményez.
– Hogyan látja az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt teljesítményét a vasárnapi választáson?
– Az EMNP teljesítménye egyértelműen szerényebb, mint amit célként megfogalmazott. A néppárt kampányát a „6+3”-ra építette, vagyis arra, hogy ha eléri az alternatív küszöböt, bejut az RMDSZ mellett a parlamentbe. Ilyen szempontból messze alulteljesítettek. Természetesen, meg lehet úgy is közelíteni a választási eredményeket, hogy a néppártra adott szavazatok nem számítanak „elveszett szavazatoknak”, hiszen azok mögött emberek állnak, mint ahogy azt megfogalmazták az EMNP politikusai, parlamenti mandátumot azonban ezek a szavazatok nem eredményeznek. Ezt pedig, véleményem szerint, egyértelművé kellett volna tenni a választók előtt, vállalni, hogy a 6+3 igencsak merész cél, és kimondani, hogy milyen következményei lehetnek annak, amennyiben nem sikerül elérniük az alternatív választási küszöböt.
Ami pedig az RMDSZ-t illeti, a szövetség meghaladta az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöböt. Ha erre nem kerül sor, és az alternatív küszöbbel jut be, az óriási presztízsveszteséget jelentett volna számára. Ennek ellenére nem gondolom, hogy az RMDSZ maradéktalanul elégedett lehet az eredménnyel, hiszen nemcsak arányaiban, hanem számszerűen is kevesebb szavazatot kapott, mint a 2008-as parlamenti választások során (nem beszélve a helyhatósági választásokról), nem sikerült átlagon felül mobilizálnia, megszólítania közösségét. Úgy vélem, elérkezett a két párt számára az idő, hogy reálisan szembenézzenek eredményeikkel, célkitűzéseikkel, problémáikkal, a nagyarányú választói passzivitással, a politikától való elfordulással, mert ezeket nem lehet folyamatosan a másik hibáztatásával magyarázni. Olyan megtisztulási folyamatra lenne szükség, amely a szembenézés mellett, új alapokra helyezné a romániai magyar–magyar együttműködést. És amely a politikai hitelességre, felelősségvállalásra épül, így hosszabb távon megteremtheti a politikai bizalmat is.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 361-390 | 391-420 | 421-450 ... 1891-1913




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék