udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 739 találat lapozás: 1-30 ... 391-420 | 421-450 | 451-480 ... 721-739

Névmutató: Kelemen Atilla

2007. július 23.

„Makfalva történelmében ott van Erdély egész történelme. Elég, ha az elnyomással szembeni lázadást vezető Dózsa Györgyre vagy éppen a községet fölpártoló Wesselényi Miklósra gondolunk” – hangoztatta Markó Béla RMDSZ-elnök a Maros megyei község első írásos említésének 500. évfordulója alkalmából tartott hét végi falutalálkozón. Kakassy Árpád nyugalmazott református esperes igehirdetésében figyelmeztetett: gazdaságilag, erkölcsileg, politikailag és társadalmi szempontból is az emberiség súlyos válságban szenved. „Ebből a válságból csakis a keresztyénség mentheti meg a világot. ” – hangsúlyozta. Lokodi Edit, a Maros megyei tanács elnöke az összefogást sürgette. „Saját magunkat ne daraboljuk fel, és ne a másikban keressük mindig a hibát” – figyelmeztetett. Az ünnepi istentisztelet után a tömeg a most felállított Wesselényi-szoborhoz /a falu szülötte, Suba László szobrászművész alkotásához/ vonult, ahol Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnök méltatta korának kimagasló vezéregyéniségét. „Ha leszakad az ég is, lesz itt magyar mégis” – zárta beszédét Ady soraival az elnök, majd a község polgármesterével együtt július 22-én leleplezték Wesselényi szobrát. /Kosztra Endre: Félezer éves község ünnepe. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./

2007. július 31.

A Soros Alapítvány által kezdeményezett felmérés szerint a romániai egyetemi oktatók 70 százaléka semmi különbséget nem lát a hazai és a nyugat-európai oktatási intézmények között. Ezzel szemben a Traian Basescu államfő által kinevezett egyetemi oktatókból kutatókból álló bizottság kimutatta, hogy a romániai felsőoktatás és tudományos kutatás, néhány kiváló sziget lététől eltekintve, középszerű. A romániai tudományos közlemények számaránya – állítja a jelentés – tizenegyszer kisebb, mint a toplistán szereplő egyetemek átlaga, ötször kevesebb, mint a magyarországi intézményeké, s kétszer kisebb, mint a Bulgáriáé. Az uniós átlagnál is ötször kisebb ez a mutató. Ezt a kritikai hangot érdemes egybevetni azzal az önfényező gyakorlattal, amelyet a Babes–Bolyai Tudományegyetem vezetőtestülete folytat. Kónya Hamar Sándor, az EP kulturális és oktatási bizottságának tagja tíz pontba foglalva tárta az EP-képviselők elé a BBTE multikulturalizmusát és többnyelvűségét cáfoló érveit. Az előterjesztést magyar képviselőtársai, Kelemen Atilla és Szabó Károly is aláírták, ami ellen a bukaresti ellenzéki politikusok tiltakoztak, Tariceanu kormányfő lemondását követelték, s a BBTE vezetősége polgári per indítását helyezte kilátásba Kónya Hamar Sándor ellen. Ebben a csetepatéban megkapta a magáét az RMDSZ is. Valójában Kónya Hamar Sándor és társai felerősítették a Bolyai Kezdeményező Bizottság hangját, ami az önálló magyar karok létesítését s a magyar állami egyetem távlati visszaállítását illeti. Új elem viszont, hogy a Salat Levente helyébe lépő Magyari Tivadar rektor-helyettes megpróbálja leszerelni a magyar ,,egyetempártiakat”. Magyari Tivadar közleménye szeint 57 meghirdetett szakra 2100 diák iratkozott be.,,A felvétel közeledtével megerősödött az a kalandor-kampány, amely a BBTE magyar tagozatát válságosnak, alig létezőnek állítja be, de ez nem érte el a szándékát, a magyar fiatalokat sikerült őszintén, vendégszeretettel megszólítanunk” – nyilatkozta Magyari. Álláspontja egybecseng Leonard Orban többnyelvűségért felelős uniós biztos álláspontjával – egyébként az egyetem román vezetésének egészével –, amely szerint az EU-bizottságnak nincs jogi hatásköre az egyetemek szervezeti rendjét illetően, ez ugyanis a szubszidiaritás és az egyetemi autonómia körébe tartozik.,,A nyelveket nem az európai emberek szétválasztására, hanem éppen ellenkezőleg, egységük megteremtésére kell használni. ” Ezt a tételt hangoztatta Ceausescu is, s ,,az egység megteremtésének nyelve”, természetesen, a román lehet. Magyari Tivadar egy másik közleménye szerint az EP-ben folytatott bolyais akciózás nehezíti a BBTE magyar tanárainak munkáját. Érvelése tökéletesen megegyezik a diktatúra idejéből Furo Iuliu álláspontjával, azzal a különbséggel, hogy Iuliu már a magyaroknak is az állam nyelvén fejtette ki a nyelvi és mindenféle egység felette szükséges voltát.,,Nem valóságszerű – mondja Magyari Tivadar –, amikor például ezekben a napokban 1200 magyar diák ballagott tízezernyi szülő jelenlétében magyar nyelvű szavalatok, imák és egyéb köszöntők közepette. Ezen a héten írják záróvizsga-dolgozataikat ötvenféle profilon, szakon, magyar nyelven, és védik szakdolgozatukat, s két hét múlva már magyar nyelvű »Isten hozott« is köszönti az elsőéves beiratkozókat, várhatóan háromezer fiatalt. ” Ez tulajdonképpen mind szép és jó, írta Sylvester Lajos. Minél többen jussanak be a magyar szakokra, de abban a hitben iratkozzanak be, hogy egy egyetemnek mint önálló entitásnak, autonóm intézménynek megvan, illetve meg kell teremtenie azt a kulturális közeget hallgatói és tanári kara számára, amely a több évszázados erdélyi magyar oktatási jelenlét hagyományaiból fakad. Az Isten hozott felirat szép dolog, de nem pótolja vagy helyettesíti az önálló állami magyar egyetemet. /Sylvester Lajos: Isten hozzon, Magyar Állami Egyetem! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 31./

2007. augusztus 18.

A romániai magyaroknak különös gyengéjük a tábla-állítás-avatás. Az emberek ezzel kompenzálják azt, hogy nem érzik magukat otthon. A Székelyföld bejáratánál elhelyezett 18 négyzetméteres táblák minősége elborzasztó. Nagy, közhelyes, giccses, üres, írta Kelemen Attila Transindexen olvasható blogjában. Székelykapu, a „teteje le van vágva”, dilettáns kivágás, alatta egy népviseletes pár, orbitális közhely. Miért nincs logó? Kelemen Attila ígérte, nem fog erdélyi magyar témákkal foglalkozni a blogjában, ezek elől menekül oda. /Kelemen Attila: Politikai design. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./

2007. augusztus 18.

Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere a városi RMDSZ választmányának döntése értelmében lett Marosvásárhely polgármesterjelöltje a jövő évi helyhatósági választásokon. Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnök kijelentette, közvélemény-kutatást készítenek majd a jelöltségéről. Csegzi Sándor jelezte, az RMDSZ-ből senki sem vonta kétségbe a városi választmány döntésének korrektségét. Tárgyalt Kelemen Atillával valamint Markó Béla szövetségi elnökkel, ők sem kifogásolták jelölését. Ha kiderül, hogy nincs megfelelő támogatottsága, visszavonul, mondta Csegzi. /A. I. : „Ha nem lesz támogatottságom, visszavonulok”. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 18./

2007. szeptember 4.

Az RMDSZ felső vezetőségének nincs ínyére Csegzi Sándor alpolgármester marosvásárhelyi polgármester-jelöltsége. A Maros megyei szervezet elnöke, Kelemen Atilla korábban tett kijelentésére, miszerint a Maros megyei RMDSZ-nek nincs marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, Markó Béla választ adott: ”A városi szervezetnek van jelöltje, ez jelenleg Csegzi Sándor. A választásokig szinte egy év van hátra, addig sok minden történhet. Nem hinném, hogy a jelenlegi állapoton ne lehetne módosítani. A felső vezetés semmiképpen nem kíván beleszólni a dolgokba, de jó lenne mielőbb egy közvélemény-kutatást rendelni. ” Markó Béla a június 22-i választmányi döntés vesztesének, Borbély Lászlónak az érdemeit igyekezett kidomborítani. Szerinte az RMDSZ minisztere már bebizonyította, hogy kiváló ügykezelő, és ha kell, erélyesen is fel tud lépni olyan populista ellenféllel szemben is, mint a város jelenlegi elöljárója, Dorin Florea. Markó hozzátette: mindez nem jelenti azt, hogy Csegzit alkalmatlannak tartaná. Borbély László két hónappal korábban még azt nyilatkozta, hogy a polgármester-jelöltség számára lezárt fejezet. Most azonban vállalja jelölést. A Krónika kérdésére, hogy az RMDSZ miért nem tulajdonít ugyanilyen nagy jelentőséget a 2004-ben megrendelt közvélemény-kutatásnak, Markó Béla közölte, nem emlékszik semmiféle közvélemény-kutatásra. Valójában a 2004-es helyhatósági választások előtt egy sokáig titokban tartott, de a Krónika által felfedezett közvélemény-kutatás eredményei egyértelművé tették, hogy az RMDSZ akkori jelöltjének, Kelemen Atillának semmi esélye nincs Dorin Florea ellenében. A megkérdezett vásárhelyi magyarok közel egyharmada Floreára voksolt volna Kelemen Atillával, az RMDSZ jelöltjével szemben. Ennek a felmérésnek a létezését az RMDSZ egyik vezetője, Nagy Zsolt letagadta, azonban másnap Borbély László egy interjújában rácáfolt kollégájára. Markó most úgy nyilatkozott, mintha a felmérés nem létezett volna. Csegzi Sándor szerint bárki is lenne az RMDSZ marosvásárhelyi jelöltje, sokat segítene rajta a magyar összefogás, különben egy „ilyen fele-fele arányú városban vesztett ügyünk van” – vélekedett a jelenlegi alpolgármester. Csegzi ellen gazdasági vonatkozású támadás is indult. Nagy István, a nyárádtői Ipari Park Rt. igazgatója azzal vádolta az alpolgármestert, hogy a Nokia telekommunikációs vállalat Csegzi elszólása miatt nem telepedett Marosvásárhely mellé. A finnek ugyanis kikötötték, ne hozzák nyilvánosságra az érdeklődésüket. Csegzi Sándor ezt megszegte, ezért a finnek a Kolozsvár melletti Zsukot választották. Csegzi ezt nevetségesnek tartotta. A finn vállalat kommunikációs menedzsere, Simai Anna is cáfolta Nagy István állítását. /Szucher Ervin: Mégis indulna Borbély. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./

2007. szeptember 5.

Kónya-Hamar Sándor és Kelemen Atilla parlamenti képviselők, az Európai Néppárt és az Európai Demokrata Képviselőcsoport tagjai hívták Brüsszelbe az RMDSZ-es polgármestereket, alpolgármestereket, önkormányzati képviselőket. A hatvannyolc személy közül, akik augusztus 28-29-ét töltötték Európa fővárosában, heten voltak Gyergyó térségéből. /Balázs Katalin: Brüsszelben a helyi választottak. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 5./

2007. szeptember 11.

Új ügyvezető elnököt nevezett ki a Maros megyei RMDSZ-szervezet élére a megyei Területi Küldöttek Tanácsa, miután három év után Csép Éva Andrea visszavonult vezetői tisztségéből, feladatát Szabó Árpád veszi át. Saját felmentését kérte ugyanakkor az önkormányzatokért felelős alelnök, Brassai Zsombor is – őt az Erdélyi Református Egyházkerület, amelyben lelkészként szolgál, másodszor szólította fel az RMDSZ-ben vállalt tisztségeiről való lemondásra, fegyelmi eljárást is indítva ellene. Brassai végül úgy döntött, hogy ameddig érvényben van a lelkészek aktív szerepvállalását tiltó egyházkormányzati határozat, nem vállal több politikai szerepet, illetve tisztséget az RMDSZ-ben. Csép Andrea cáfolta, hogy a lemondás mögött Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnökkel való személyes konfliktusa állna. Kelemen Atilla képviselő is megdöbbenésének adott hangot az állítólagos nézeteltérést illetően. /Lokodi Imre, Mihály László: Az ifjakat erősíti Csép Andrea. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./

2007. szeptember 14.

Június 22-én a marosvásárhelyi RMDSZ szervezet választmánya tartott jelölőgyűlést, amelyen Csegzi Sándor és Borbély László bemutatkoztak a választmány előtt, ennek alapján történt a szavazás, Csegzi lett Marosvásárhely polgármester-jelöltje. Jelen volt Kelemen Atilla a megyei RMDSZ szervezet elnöke is, semmiféle kifogást nem fogalmazott meg. A szavazás után kezdte Kelemen Atilla hangoztatni, hogy felsőbb fórumnak kell döntenie, mivel nem az ő jelöltje győzött, ez Csegzi Sándor véleménye. Az RMDSZ alapszabályzata egyértelmű: a helyi szervezet jelöl. A szavazás után egy hónappal Csegzi találkozott Kelemen Atillával és Markó Béla szövetségi elnökkel. Mindketten kifejtették, hogy személyével szemben semmilyen kifogás nincs. Borbély László azt nyilatkozta, hogy részéről a téma le van zárva, nem az ő problémája. Kelemen Atilla szerint egy felmérés fölülvizsgálná a városi szervezet döntését. Csegzi nem ellenez felmérést. Emlékeztetett, hogy 2004-ben voltak független felmérések, amelyekben az RMDSZ jelöltje /Kelemen Atilla/ kisebbségben volt a választásokon, ennek ellenére ez nem befolyásolt semmiféle utólagos döntést. /Mózes Edith: Csegzi Sándor: A megyei elnök csak az eredményhirdetés után fogalmazott meg kifogásokat. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 14./

2007. szeptember 19.

Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke kijelentette: az RMDSZ közvélemény-kutatást rendel arról, hogy a marosvásárhelyiek kit szeretnének legszívesebben a polgármesteri székben látni: Csegzi Sándort vagy Borbély Lászlót. Az európai parlamenti választásokkal kapcsolatosan Kelemen már előre tudja, hogy az ellenzéki szervezetek, Tőkés Andrással az élen, piszkos kampányt folytatnak majd az RMDSZ ellen. Mint mondta, állandó támadás éri majd az RMDSZ-t, de ők semmiképpen nem fognak lealacsonyodni az ellenfél szintjére. Szerinte Tőkés László választási kampánya nagy zavart fog kelteni a választók soraiban. A cikkíró szerint az utóbbi két helyhatósági választáson valószínűleg tudatosan adta fel az RMDSZ a marosvásárhelyi polgármesteri széket. Sokan kérdezik ma Marosvásárhelyen, hogy valóban Csegzi Sándor lenne az igazi jelölt, akit a helyi román sajtó Florea polgármester nyájas jobb kezeként tart számon. Az RMDSZ csúcsvezetősége üzleti és egyéb okokból nem Csegzit, hanem Borbély Lászlót támogatja, az ő személyére találták ki a legújabb közvélemény-kutatást. /Fazekas Károly Csaba: Ismét magyar polgármester nélkül marad Marosvásárhely? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 19./

2007. szeptember 24.

Tőkés László püspök, független EP-jelölt a Magyar Televízió szeptember 22-i Napkelte műsorában támadta az RMDSZ csúcsvezetőségét, és a szövetség jelenlegi európai parlamenti képviseletét. „Az RMDSZ jelenlegi európai parlamenti képviselőinek Brüsszelben alig hallani hangjukat, alulreprezentálják az erdélyi magyarságot, szinte mérhetetlen a jelenlétük. Sajnos az RMDSZ nagymértékben elbaltázta ezt a kérdést, rákényszerítve a szervezeten kívülieket, hogy önálló jelöltet állítsanak személyemben. Nekünk kell helyrehoznunk azt, amit a képviselőink elrontottak” – jelentette ki a püspök. Kónya-Hamar Sándor RMDSZ-es EP-képviselő sajnálja, hogy Tőkés László „brüsszeli turizmusa” alapján tudta megállapítani, milyen képviseleti munkát végeznek az RMDSZ-esek Brüsszelben. Kelemen Atilla EP-képviselő a püspök nyilatkozatát sértőnek tartja. /Lokodi Imre: Tőkés bírálja Kónyáékat. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./

2007. október 9.

„A marosvásárhelyi polgármester-jelölés nem az RMDSZ városi szervezetének az ügye, de még csak nem is a megyeié. Úgy gondolom, országos ügy, hogy Marosvásárhelyen kit állítunk jövőre a román pártok ellenében” – jelentette ki Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke. Az RMDSZ megbízásából készülő felmérés kérdezőbiztosai szeptember 25. és október 2. között kopogtattak be kérdőívvel a kezükben marosvásárhelyi magyar családokhoz. A Közélet Marosvásárhelyen 2007 című nyolcoldalas kérdőív első húsz kérdése vonatkozik a marosvásárhelyi polgármesterjelölt kiválasztására. Közvetlenül is rákérdeztek arra, hogy Csegzi Sándort vagy Borbély Lászlót tartanák alkalmasabbnak a polgármesterségre. – Kelemen Atilla Maros megyei RMDSZ-elnök szerint e felmérés eredményei alapján jelölik ki a személyt. Csegzi Sándor úgy látja, bizonyos kérdéseket tendenciózusan fogalmaztak meg. Amikor bizonyos kérdések átírását javasolta, Csegzi azt a választ kapta, hogy a nyomtatványok már elkészültek. Borbély László nem kívánta kommentálni Csegzi megjegyzéseit. Bulyovszky Loránd, a Borbély László által vezetett Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi titkára meglepődve értesült a felmérés megrendeléséről. Állította, hogy a Bernády Alapítvány nem rendelt semmiféle közvélemény-kutatást. Borbély László tisztázta: a Max Weber Társadalomkutató Központtal végül az RMDSZ megyei szervezete kötött szerződést a felmérésről. A Krónika egyik olvasója jelezte, hogy egy bárban két kérdezőbiztos a közvélemény-kutatás nyomtatványait írta át. A ceruzával beírt válaszokat kiradírozták, és golyóstollal átírták. Veres Valér szerint azonban nincs semmi kivetnivaló abban, hogy az esetleges hibák kiküszöbölése érdekében a kérdezőbiztos előbb ceruzával írja be a válaszokat, és csak később erősíti meg golyóstollal. /Testreszabott kérdőívek? = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./

2007. október 26.

Nem sikerült összegyűjteni az Európai Parlamentben (EP) a Bolyai Tudományegyetem visszaállítását szorgalmazó határozattervezet mellé az elfogadáshoz szükséges 393 aláírást. A dokumentumot az RMDSZ három európai parlamenti képviselője: Kónya-Hamar Sándor, Kelemen Atilla és Szabó Károly indította útjára ez év júniusában. A dokumentum elítéli a mindenkori román kormánynak a magyar tannyelvű állami egyetemmel kapcsolatos elutasító és diszkriminatív magatartását. Kéri az Európai Bizottságot és az Európai Tanácsot, indítsák el a jogi eljárásokat, amelyek rábírják Romániát vállalt kötelezettségei betartására, a Bolyai állami magyar tudományegyetem újraindítására. A dokumentum háttérként rögzíti, hogy a másfél milliós őshonos magyar közösség Romániában a lakosság 6,6 százalékát teszi ki, az egyetemi hallgatók sorában azonban csak 4,4 százalékos a magyarok részaránya, a 29 ezer magyar egyetemi hallgató közül pedig csak 10 ezren tanulhatnak anyanyelvükön. Kónya Hamar Sándor RMDSZ-es EP-képviselő nem érzi kudarcnak a próbálkozást. Az akció jó alkalom volt arra, hogy tájékoztassák az EP-képviselőket a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről. Az aláírók között van a Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktori címével kitüntetett Bronislaw Geremek lengyel liberális képviselő, volt külügyminiszter és Josep Borell, az EP volt elnöke is. Három román aláírója is van a dokumentumnak, közülük egyik a Nagy Románia Párt, másik a Szociáldemokrata Párt képviselője. Mindez meglepő, mert mindvégig a román lobbi ellenszelében kellett végezniük a meggyőző munkát. Mind a Demokrata Párt, mind a Szociáldemokrata Párt körlevélben arra biztatta a képviselőket, hogy ne írják alá a magyar egyetem követelését. Annyira erős volt a román gáncsolási igyekezet, hogy Kónya Hamar Sándornak egy idő után védelmet kellett kérnie a meggyőző munkát végző munkatársai számára, mert több román képviselő is felelősségre vonta őket. „Az RMDSZ-nek soha sem volt fontos a Bolyai Egyetem. Sajnos, ez alkalommal is úgy viszonyult az ügyhöz, ahogy korábban” – jelentette ki Kónya. Megemlítette, hogy a Markó Béla vezette RMDSZ-es küldöttség plusz súlyt adhatott volna a brüsszeli közmeghallgatásnak, Markóék azonban csak az esemény estéjén érkeztek az EU fővárosába. Az egész napos közmeghallgatáson Kelemen Atilla képviselő csak futólag jelent meg, Szabó Károly pedig beteget jelentett. A képviselők meggyőzését elsősorban Surján László és Schöpflin György fideszes képviselők által „kölcsönzött” gyakornokok végezték. Kelemen Atilla már a dokumentum elindítása után többször is pesszimistán nyilatkozott az aláírásgyűjtésről. Azt mondta, hogy mindent megtett az ügy sikere érdekében. „Jelentős eredmény, hogy hétszáz EP-képviselő közül több száznak sikerült fölhívni a figyelmét arra, hogy a mindenkori román kormány elnyomja az erdélyi magyarságot: Európa többi kisebbségével szemben nekünk még önálló egyetemünk sincsen” – nyilatkozta Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke. Úgy vélte, ezek után a román delegáció már nem söpörheti a szőnyeg alá a problémákat. „Még akkor sem, ha a Babes-Bolyai Tudományegyetem kollaboráns magyar rektor-helyettesei több ízben az európai tiltakozóakciók beszüntetésére szólítottak fel” – tette hozzá Hantz. Az alelnök megjegyezte, nagyra értékelik Kónya-Hamar Sándor erőfeszítéseit. Hasonló szellemben nyilatkozott Bodó Barna politológus, a BBTE tanára is, hangsúlyozva az RMDSZ felemás hozzáállását. „Amikor arról volt szó, hogy az Európai Néppárt ne támogassa Tőkés Lászlót, Markó Béla azonnal Brüsszelbe tudott utazni, az egyetem kérdése sajnos nem volt ennyire fontos számára” – jelentette ki Bodó. /Gazda Árpád: Bolyai: félig megnyert csata. = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./

2007. november 6.

Nem gyűlt össze a szükséges számú aláírás ahhoz, hogy az EP plénuma elé kerüljön az a nyilatkozat, amelyet az RMDSZ három európai parlamenti képviselője kezdeményezett, hogy szükség van Romániában a Bolyai magyar nyelvű állami egyetem újraalapítására. Az Európai Parlament hivatalos honlapja szerint csak 172 parlamenti képviselő támogatta aláírásával a nyilatkozatot, miközben 373 aláírásra lett volna szükség. A Kónya-Hamar Sándor, Kelemen Atilla és Szabó Károly által kezdeményezett nyilatkozat felkérte az Európai Bizottságot és az Európai Tanácsot, „ítélje el a romániai hatóságok hozzáállását, és kezdeményezze a törvényes eljárások elindítását annak érdekében, hogy Romániában újraalapítsák a magyar nyelvű Bolyai állami egyetemet”. /Az EU-képviselők nem lelkesednek az önálló magyar egyetemért. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 6./

2007. november 14.

„A vidéki társadalom, a megye magyarságának mintegy kétharmadát képező magyar választók megértették az RMDSZ üzenetét, és kellő józansággal fogják fel a politikai kihívást. Az emberek inkább csodálkozásuknak és felháborodásuknak adnak hangot, ami megerősít azon véleményemben, hogy nem a választók józansága, hanem a felelőtlen politikai kalandorok miatt kell aggódni”, összegezte dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke Maros megyei kampánykörútjának tapasztalatait. Több mint negyven településen jártak. /(mózes): RMDSZ-kampánykörút Maros megyében. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

2007. november 14.

Dr. Kelemen Atilla európai parlamenti képviselő személyes meghívására került sor a múlt héten a romániai magyar sajtó képviselőinek és középiskolai diákok csoportjának brüsszeli látogatására. A csoport tagjai Szent-Iványi István magyarországi, Bauer Edit és Duka-Zólyomi Árpád felvidéki EP- képviselőkkel is találkoztak. Szent-Iványi István SZDSZ-képviselő szerint fontos, hogy a romániai magyarságnak képviselete legyen az Európai Parlamentben. Bauer Edit felvidéki képviselő hangsúlyozta: fontos a kisebbségi képviselet európai szinten is. „Nem a mi dolgunk megmondani, kit válasszanak, a legfontosabb, hogy képviseletük legyen” – mondta. Nem jött el az ideje a magyar–magyar versengésnek, nekünk nem egymással, hanem a románokkal kell megküzdenünk – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök a Kolozs megyei Széken. Szerinte Tőkés László hibázott, amikor nem fogadta el az RMDSZ által ajánlott közös listát. /Mózes Edith: Fontos az európai képviselet. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

2007. november 17.

Van kivel dolgozzon a marosvásárhelyi RMDSZ a kampány hátralevő napjaiban! – ez derült ki a szavazóirodák biztosai számára szervezett munkamegbeszélésen. Szabó Árpád ügyvezető elnök hangsúlyozta, hogy a sorra kerülő EP-választások jelentősen befolyásolják az RMDSZ nemzetközi és hazai társadalmi tekintélyét. Mezőkölpény felújított művelődési otthonában mintegy félszázan fogadták Dr. Kelemen Atilla megyei RMDSZ elnököt, aki ígéretet tett arra, hogy a következőkben nagyobb figyelmet fordítanak erre a kis falura. /Az erdélyi magyarok képesek felismerni érdekeiket. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./

2007. november 19.

Az RMDSZ november 18-án Marosvásárhelyen a helyi sportcsarnokban tartotta eddigi legnagyobb kampányrendezvényét. Felolvasták a közel ezer erdélyi magyarlakta település nevét, amelynek képviselői részt vettek az eseményen. A romániai magyarságnak azért kell összefognia, hogy sokszínűségét megőrizze – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Számos jó verset olvasott már, mondta, de a világ legszebb költeménye ez a településnév-felolvasás volt, amelyet Szent István királytól kezdve, az erdélyi fejedelmek és a magyarság vezetői alkottak ezer év alatt. A politikus hangsúlyozta: jövő vasárnap az erdélyi magyarságnak választania kell egyebek között az egység és a széthúzás, az együttműködés és a viszály, az autonómia és a kiszolgáltatottság, illetve a megmaradás és az elsorvadás között. Rámutatott: az RMDSZ nem párt, nem ideológiai szervezet, hanem egy nép, – mint fogalmazott – „itt Erdély magyar népe van jelen”. Kifejtette: lesz még egy fontos névsorolvasás Brüsszelben, amelyen az erdélyi magyarságnak a dél-tiroliakhoz, a korzikaiakhoz, a finnországi svédekhez és a bulgáriai törökökhöz hasonlóan „jelent” kell válaszolnia. A találkozón közfelkiáltással elfogadtak egy kiáltványt is. A 12 pontos dokumentum Erdély közel ezer településének magyar közössége nevében kinyilvánítja, hogy a romániai magyarságot államalkotó tényezőként kell elismerni, minden kisebbségi közösségnek biztosítani kell a kulturális autonómiát, és át kell szervezni a jelenlegi romániai gazdasági régiókat. A kiáltvány szerint Romániában biztosítani kell az önrendelkezést minden nemzeti közösség számára, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját, helyi vagy regionális szinten hivatalos nyelvként kell elismerni a kisebbségek anyanyelvét, minden korlátozás nélkül biztosítani kell az anyanyelvű oktatást, és vissza kell állítani az önálló állami magyar egyetemet, lehetővé kell tenni a csángók anyanyelvű oktatását és templomaikban az anyanyelvű misézést, ezen kívül meg kell szüntetni Erdély hátrányos helyzetét. Az RMDSZ brüsszeli küldöttei a romániai reformokért, a kisebbségi jogokért, a megfelelő autonómia-modellek romániai alkalmazásáért és a magyar nemzet határok nélküli együttlétéért fognak küzdeni. A rendezvényen Antonio Lopez Isturiz, az Európai Néppárt (EPP) főtitkára is részt vett, aki az RMDSZ-t az EPP teljes mértékű támogatásáról biztosította. /Jelent kell mondanunk a brüsszeli névsorolvasáson. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./ Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ elnöke kifejtette: „Nehéz kampányt folytattunk, minden városban, településen megtapasztaltuk az összetartozást, miközben ezekben az órákban a megosztás szellemei járják be Erdélyt. A széthúzás először a Vajdaságot, majd Kárpátalját, aztán a Felvidéket érintette, odáigmenően, hogy Újvidéken gátlástalanul hangoztatják: magyarok, takarodjatok! Van tanulság bőven, van érvünk arra, miért kell egységben maradnia az erdélyi magyaroknak. ” Markó Béla hangsúlyozta: „mi nem is politikai áramlatot képviselünk, hanem egy nép vagyunk, Erdély magyar népe. ” Végezetül Markó maga egy táblát emelt a magasba, amelyben ez a szó állt: Erdély. „Erdély az RMDSZ helységnévtáblája, adjatok eszközöket Markó és Sógor kezébe, hogy e földet képviseljék” – tette hozzá. „Jelentem, csapatunk készen áll, hogy elfoglaljuk a nekünk járó brüsszeli parlamenti székeket. Jogokat akarunk, jogi honfoglalást hozni Brüsszelből. Biztos vagyok abban, hogy ott leszünk” – fejezte ki reményét Frunda György szenátor, EP-jelölt. /Lokodi Imre: „Erdély az RMDSZ helységnévtáblája” = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./A 12 pont szövege: Kiáltvány. Mi, Marosvásárhelyen összegyűlt romániai magyarok, Erdély közel ezer településének magyar közössége nevében egységes akarattal kinyilvánítjuk: 1. A Romániában élő másfél milliós magyar közösséget államalkotó tényezőként kell elismerni. 2. Minden kisebbségi közösségnek biztosítani kell a kulturális autonómiát. 3. Át kell szervezni a jelenlegi gazdasági fejlesztési régiókat, és közigazgatási önállóságot kell adni ezeknek. 4. Románián belül biztosítani kell az önrendelkezést minden nemzeti közösségnek, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját. 5. Helyi vagy regionális szinten hivatalos nyelvként kell elismerni a kisebbségek anyanyelvét. 6. Minden korlátozás nélkül biztosítani kell az anyanyelvű oktatást. Vissza kell állítani az önálló állami magyar egyetemet. 7. Lehetővé kell tenni a csángók anyanyelvű oktatását és templomaikban az anyanyelvű misét. 8. Meg kell szüntetni Erdély hátrányos helyzetét, és ennek érdekében együtt akarunk munkálkodni az erdélyi románokkal, a többségi románság minden demokratikus érzelmű képviselőjével. 9. Együttműködést ajánlunk minden romániai kisebbségnek céljaink közös képviseletére. 10. Küldötteink Brüsszelben a romániai reformokért, a kisebbségi jogokért, a megfelelő európai autonómiamodellek itthoni alkalmazásáért, a magyar nemzet határok nélküli együttlétéért fognak küzdeni. 11. Felemeljük szavunkat a Szlovákiában, Szerbiában vagy más országokban tapasztalt magyarellenes és kisebbségellenes megnyilvánulásokkal szemben. 12. Jövőnkért folytatott küzdelmünkben minden magyarra szükségünk van. Felelősek vagyunk egymásért, és visszautasítunk minden megosztó kísérletet, mert amit célul tűztünk ki, csakis egységben valósíthatjuk meg! Itt, Marosvásárhelyen, ahol 1990 márciusának véres eseményei intő jelként élnek ma is bennünk, de ugyanakkor a magyarság összefogása azokban a napokban felemelő példát is jelent mindannyiunk számára, vállaljuk, hogy jogainkért egységesen küzdünk ezután is minden hazai és nemzetközi fórumon. A szórványnak szüksége van a székelységre, a székelyeknek szükségük van a szórványban élőkre. Minden magyarnak szüksége van minden magyarra, mert csak együtt vagyunk erősek. Isten minket úgy segéljen! Marosvásárhely, 2007. november 18./Népújság (Marosvásárhely), nov. 19./

2007. december 5.

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöksége, a kerületi elnökökkel közösen tartott ülésen /november 30-án/ elemezték az EP- választások eredményeit. Maros megyében az RMDSZ-nek sikerült megszereznie a magyar választók háromnegyedének a bizalmát. Az RMDSZ támogatottsága alig néhány településen (Szováta, Nagykend és Mezőpanit) bizonyult alacsonyabbnak, de ezekben az esetekben sem csökkent 50% alá. Dr. Kelemen Atilla egyrészt elégedettségének adott hangot, amiért Maros megyében sikerült több mint 55 ezer szavazót az RMDSZ jelöltjeinek támogatására mozgósítani, másrészt az RMDSZ a megye legerősebb politikai alakulata. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a szavazatok 26,6%-a, vagyis kevéssel több mint egynegyede, Tőkés Lászlót, a független magyar jelöltet támogatta. /Maros megyében az RMDSZ a legerősebb politikai alakulat. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 5./

2007. december 10.

A november 25-i európai parlamenti választások eredményét elemezte december 8-án a Marosvásárhelyen ülésező RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). A felszólalók többsége úgy értékelte, a szövetség megnyerte ugyan a választást, az erdélyi magyarság hűséges maradt a szervezethez, ám helyenként – az RMDSZ-szel szemben elégedetlen közösségek protesztszavazata révén – Tőkés László püspök ért el jobb eredményt. A fórum az alulmaradt szervezetek vezetőinek lemondását sürgette. Bírálatok hangzottak el magyarországi önkormányzatokkal, politikai erőkkel, testvértelepülésekkel, cégekkel és médiaintézményekkel szemben, amelyek az erdélyi kampányba pártosan beavatkoztak. Az elmúlt hónapokban megújult SZKT-ba sok fiatal képviselő is bekerült, s a testület Bíró Rozália nagyváradi alpolgármestert választotta elnökévé. Három jelölt indult az SZKT elnöki tisztségért, amelyet az utóbbi években Frunda György töltött be: Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter és Szabó Károly szenátor, volt EP-képviselő. Megalakultak a testület platformjai és frakciói is: Szociáldemokrata Platform, Szabadelvű kör, Kereszténydemokrata Platform, Nők a nőkért, illetve Nemzeti Szabadelvű Kör. Az új SZKT frakciói (zárójelben a frakcióelnök): Partiumi (Lakatos Péter), Novum Forum (Kelemen Atilla), Kereszténydemokrata (Frunda György), Székelyföld (Tánczos Barna), Tulipán (Borboly Csaba), Szórvány (Winkler Gyula), Közép-Erdély (László Attila). Ezután az EP-választások eredményeinek értékelése következett. Markó Béla gratulált a győzelemhez, a választók többségben az RMDSZ-re szavaztak, és azt üzenték, hogy „magukénak vallják és szeretik az RMDSZ-t”. Markó szerint le kellett győzni például a Fideszt és a Demokrata Pártot, de helyenként a csalást is. Markó élesen bírálta azokat a magyarországi önkormányzatokat, amelyek „az RMDSZ ellen nyújtottak támogatást”, de az RMDSZ ellen kampányoló magyarországi politikusokat, az erdélyi kampányba „beavatkozó” magyarországi testvértelepüléseket és cégeket nemkülönben. Elítélte, hogy a választás napján a Hír TV egész nap kampányolt, és nem az RMDSZ mellett. Toró T. Tibor a kampányban látványosan Tőkés László püspök mellett állott. Az SZKT napirendjén volt, hogy a szövetség Torótól vonja meg a politikai bizalmat, de a testület ennek vitáját, időhiány okán, elhalasztotta. Markó megoldásként az összefogást említette, és kifejtette, hogy a székelységnek csak a szórványban és a kisebbségben élő magyarsággal együtt van esélye a célkitűzések elérésére. Markó nem zárkózott el az alakuló Magyar Polgári Párttal (MPP), illetve a Tőkéssel folytatandó dialógus elől sem, de ezt feltételek teljesítéséhez kötötte. Szerinte az MPP-nek előbb tisztáznia kell a viszonyát a román pártokkal és a román államelnöki hivatallal, Tőkésnek pedig le kell mondania az RMDSZ „mocskolásáról és rágalmazásáról”. Másfelől az RMDSZ-nek át kell gondolnia, hogy szükséges-e tárgyalnia olyan párttal, mint az MPP, amelynek sem statútumában, sem alapszabályzatában nincs egyetlen szó sem az autonómiáról. Frunda György szerint az RMDSZ túlságosan elment jobbra, vissza kell térnie jobbközépre. Eckstein-Kovács Péter: az RMDSZ két képviselőjét mégis az EPP-be küldi, ahelyett, hogy Sógor a liberálisok, Winkler pedig a szocialisták frakciójába menne. Toró T. Tibor elutasította a személyével kapcsolatos bírálatokat, és közölte: ezentúl tényként kell kezelni, hogy a romániai magyar közélet plurális. /Tibori Szabó Zoltán: Párbeszédet hirdet az RMDSZ az erdélyi magyarsággal. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./ Elhangzott a hozzászólásokban: „Szeretem Erdélyt! Szeretem Európát” (Frunda György, Winkler Gyula), „Szeretem Erdélyt! Szeretem a Székelyföldet” (Sógor Csaba, Korodi Attila), „Szeretem Partiumot! Szeretem Európát” (Bíró Rozália) – Markó leszögezte: szereti az RMDSZ-t. „Azt senki se állítsa, hogy nálam autonómiapártibb lenne, ám az önrendelkezést nem magyarországi pártok és önkormányzatok támogatását élvezők megosztó politikájával, hanem az egység megtartásával, következetes lépésekkel lehet megvalósítani Erdélyben” – mondta Markó Béla. Kelemen Hunor szerint Tőkés Lászlóék a jövő évi önkormányzati választások előtt sem kívánnak egyezségre jutni a szövetséggel, sőt már a külön listaállítás is folyamatban van a Székelyföldön. Eckstein-Kovács Péter: „Ízlésemhez képest az EP-ben túl kevés az erdélyi magyar jogász és túl sok a pap. ”Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő szerint Frunda becsapta választóit, „lelépett a listáról”. Toró javasolta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum mihamarabbi létrehozását. /Lokodi Imre: Az RMDSZ harmadik embere lett Bíró Rozália. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./ Markó hangsúlyozta: az RMDSZ-en kívüli szervezetekkel is kell tárgyalni, többek között Tőkéssel is, de nem ez a párbeszéd lényege, hanem az, hogy a szövetség megszólítsa a magyarság azon egyharmadát, amely valamilyen okból elégedetlen az RMDSZ-szel – mondta. „Ahelyett, hogy dolgoznánk érte, azzal butítjuk, azzal áltatjuk magunkat, hogy itt van az autonómia. Orbán Viktor óriási hibát követett el, és felelőtlen volt, mert amikor hozzájárul az egységes érdekképviselet megbontásához, akkor vállalnia kellene annak a felelősségét is, hogy megoldja helyettünk az erdélyi magyarság problémáit. Ha a magyarság a saját közös döntései helyett a prófétákra hallgat, akkor nagy bajba fog kerülni: nekünk nem szabad ilyen próféták kezére hagynunk a magyarságot. ” – hangsúlyozta Markó Béla. /Elemzés, következtetések és sértegetések. SZKT Marosvásárhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./ Az SZKT-n egyértelművé vált: az RMDSZ erős, felülről irányított párttá kíván alakulni. A most meghatározott irányvonal a kompromisszum legkisebb esélyét is ellehetetleníti. Ők tudják a legjobban, mit, milyen úton, hogyan lehet elérni – derült ki Markó Béla politikai beszámolójából. A székelyekkel szembeni harag többször visszaköszönt, nem csak a szórványból, Partiumból érkezettek felszólalásából, de Markó, Kelemen Hunor és más székelyföldi politikusok beszédeiből is. A ,,hamis próféták” által elvakított székelység nem érzékeli az igazi veszélyt. Többen a sajtót, az egyházak, illetve a pedagógustársadalom egy részét, az identitásukat vesztett városlakókat, a különc értelmiségieket okolták a székelyföldi vereségért. A csúcsvezetés legfeljebb azért hibás, mert nem büntette meg idejében a más véleményt megfogalmazókat. /Farkas Réka: Torz kérdések és válaszok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 10./

2007. december 11.

Bemutatkoztak az Európai Parlament december 10-i strasbourgi ülésnapján az újonnan megválasztott romániai EP-képviselők. A 35 képviselőből négy magyar nemzetiségű. A Demokrata Párt (PD) listájáról 13, a Szociáldemokrata Pártéról (PSD) tíz, a Nemzeti Liberális Pártéról (PNL) hat, a Liberális Demokrata Pártéról (PLD) három jelölt került be az EP-be. Az RMDSZ két helyet (Sógor Csaba és Winkler Gyula) kapott, függetlenként egy jelöltet (Tőkés Lászlót) választottak meg. Csibi Magor Imre a Nemzeti Liberális Párt színeiben szerzett mandátumot. Románia 2005 októberében küldött megfigyelőket az EP-be, akik a 2007. január 1-jei csatlakozás pillanatától teljes jogú EP-képviselők lettek. Közülük most 22-en elhagyják az Európai Parlamentet. Az ő mandátumuk vasárnap éjfélkor szűnt meg. Eddig három RMDSZ-es képviselő volt az EP-ben: Kelemen Atilla, Kónya-Hamar Sándor és Szabó Károly. Magyarországnak 24, a szlovákiai magyarságnak pedig két képviselője van. Értesüléseink szerint Kónya-Hamar Sándor irodáját Sógor Csaba veszi át, aki valószínűleg „örökli” helyét a kulturális, oktatási és ifjúsági bizottságban, Kelemen Atillát pedig minden bizonnyal Winkler Gyula helyettesíti majd a mezőgazdasági bizottságban. Kónya-Hamar Sándor eredményesnek tekinti a Brüsszelben töltött időszakot. A legfontosabb a Bolyai-ügy volt, az egyetem újraindítására vonatkozó kezdeményezés. Ez az akció elhúzódott, de egyáltalán nem mondható reménytelennek – összegzett Kónya, aki mandátuma lejárta után is folytatni kívánja kezdeményezéseit, például a Verespatak-ügyben. Szabó Károly nem tud különösebb megvalósításokról beszélni. Bevallotta, nem volt nagyon aktív. Kelemen Atilla a mezőgazdasági bizottságban kifejtett munkájáról számolt be. Legutóbb például a borreform kapcsán benyújtott 24 módosító indítványából 18-at elfogadott a bizottság. A 35 képviselőből Románia egyetlen agrárpolitikust sem küldött, ez stratégiai hiba. Olyan országban, ahol a lakosság 50 százaléka vidéki, 38 százaléka pedig mezőgazdaságból él, nagyon fontos, hogy képviselői a mezőgazdasággal és vidékfejlesztéssel kapcsolatos kérdésekbe is beleszólhassanak, érvelt Kelemen Atilla. /Átvették hivatalukat Románia új EP-képviselői. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./


lapozás: 1-30 ... 391-420 | 421-450 | 451-480 ... 721-739




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék