udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
479
találat
lapozás: 1-30 ... 391-420 | 421-450 | 451-479
Névmutató:
Mikes Kelemen
2017. január 12.
Visszatekintő egy hosszú, értékes életműre
Teljesítménye Kárpát-medencei és talán szélesebb körben is egyedülálló vagy nagyon ritka. Dr. Dienes Sándor Lajos, a MOGYE gyémántokleveles nyugalmazott tanszékvezető munkaorvostan-professzora 2017-ben tölti be 92. életévét. Előrehaladott kora ellenére a leghűségesebb tanárként 25 éve óta folyamatosan oktat és diplomadolgozatot vezet a Marosvásárhelyi Református Asszisztensképző Főiskolán, amelynek sorsát kezdettől fogva a szívén viseli.
Díjak, elismerések
Fél évszázados egyetemi oktatói, klinikaalapítói és gyógyítói, valamint a munkaorvostan területén nemzetközileg is elismert tudományos munkásságáért, továbbá a marosvásárhelyi vívósport fejlesztése terén kifejtett tevékenységéért az elmúlt év során három nagyon jelentős elismerésben részesült. Márciusban Dienes professzor életművét Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel ismerte el, amit a csíkszeredai főkonzulátuson dr. Zsigmond Barna-Pál főkonzul adott át.
Májusban a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-éremmel tüntette ki, amellyel – az MTA köztestületének külső tagjaként – a magyar tudományosságért kifejtett eredményes tevékenységét ismerték el. Az Arany János-érmet prof. dr. Lovász László, az MTA elnökének a jelenlétében vette át.
„…A romániai magyar egészségügyi szakképzés doyenje tudományos életművével jelentős mértékben járult és járul hozzá még ma is a foglalkozási betegségek megelőzéséhez és gyógyításához, valamint ahhoz, hogy Erdélyben az ápolók a magyar nyelvű betegekkel saját anyanyelvükön tudjanak beszélni” – olvasható a díjazottakról szóló füzetben.
A harmadik különleges elismerés a munkásságáról és életéről szóló könyv, amelynek szerzője prof. dr. Vincze János biofizikus, magyarországi és külföldi egyetemek vendégprofesszora, aki kiválóan ismeri az erdélyi orvoslás és a MOGYE történetét.
„Dienes Sándort, a tudóst óhajtom jellemezni a maga különleges, egyedülálló egyéniségével, akinek szelleme folyton nyughatatlanul lobog…, akinek szakmai felkészültségét pár szó beszélgetés után magában elismerni mindenki kénytelen, aki otthon van nemcsak a maga szűkebb szaktudományában, hanem a régi polihisztorok mintájára minden egyéb területen” – jellemzi a könyv szerzője. Amikor a kettőjük közötti ismeretségről érdeklődöm, kiderül, hogy gyökerei prof. dr. Koch Ferenchez, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem atomfizika professzorához vezethetők vissza, aki a szerzőnek tanára, Dienes Sándornak pedig osztálytársa, padtársa volt a kolozsvári piarista gimnáziumban, amely 1944-ben Zágoni Mikes Kelemen nevét viselte.
EgertőlKolozsvárig
Lakásában, amely életének eseményei és tudományos munkásságának eredményei mellett a képzőművészet, a zene, az utazások iránti szeretetéről, átfogó műveltségéről, a sportban elért sikerekről tanúskodik, újra visszatekintettünk a kilencven év meghatározó történéseire, amelyekről a Hány ember Ön, professzor úr? című interjúkötet megírásakor vallott. A decemberi beszélgetésünk során elhangzott adatok mellett ebből is válogattam néhány kérdést és feleletet.
Családjának története is érdekes. A felvidéki származású nagyapának, aki Eger tiszteletbeli tűzoltóparancsnoka volt, és az egri érsek építészeti tanácsadójaként járta be Erdély templomait, úgy megtetszett Kolozsvár, hogy frissen nősült fiának azt tanácsolta: ott telepedjen le. Aki szót fogadott, és a Bécsben tanult mesterség birtokában jól menő autókarosszéria-műhelyt működtetett a kincses városban. 1925-ben kései második gyermekként született meg fia, Dienes Sándor, aki édesapjáról 2012-ben így vallott:
– Általános műveltségben, emberségben sokat köszönhetek neki, s a német nyelv galíciai tájszólására is ő tanított meg.
Kiváló memória és rendkívüli sportszeretet
A beszélgetés során felidéztük, hogy rendkívüli memóriája miatt csodagyermeknek tartották, lexikonnak nevezték el az iskolában. A második gimnazista, 12 éves Sándorról a Keleti Újság 1938. április 9-i számában dr. Horosz Béla írt elismerő cikket. Az alacsony termetű, vézna kisfiú, aki ezer labdarúgó nevét ismerte, és a nagyobb válogatott mérkőzéseket részletesen fel tudta idézni, gátfutó rekorder, magas- és távolugró, szenvedélyes vívó, teniszező, a labdarúgásban középcsatár és kapus volt, olvashatjuk a hajdani újságcikkben, amelynek szerzője a világ legkisebb sportújságírójának és rádióriporterének nevezte a sportban a nála nagyobbakkal is elbánó kisfiút.
– Ma is emlékszem, ahogy Nyírő József biztatásképpen (hogy írót, újságírót nevelnek belőlem) megsimogatta a fejem, s nagy élmény volt számomra, amikor gyermekként példaképemnek, a Kolozsvárra érkezett kiváló sportriporternek, Pluhár Istvánnak bemutattak.
A kolozsvári piarista gimnáziumban nagyszerű tanárok oktattak. A német mellett beszélek franciául, és kényszerűségből az angol nyelvet is megtanultam.
Dienes Sándor a vívással 12 éves korában jegyezte el magát, amikor vívómester testnevelő tanára (Ozorai Schencker Lajos) azzal a feladattal bízta meg, hogy a bemelegítő tornát vezesse a vívóknak, amiért fizetség nélkül járhatott az edzésekre.
Bár írónak készült, az érettségi vizsga után a kolozsvári Bolyai Egyetem földrajz-földtan főszakának és természetrajz-kémia mellékszakának előadásait hallgatta, amíg a Marosvásárhelyre költöztetett orvosi egyetem legelső évfolyamán megkezdődött a tanítás, majd párhuzamosan látogatta mind a kettőt. Amikor kiderült, hogy a két város és egyetem között ingázik, csupán a vívásban elért eredményei védték meg a kizárástól, de végül a tandíját is elengedték.
A vívást marosvásárhelyi egyetemi hallgató korában az általa alapított szakosztályban is folytatta, amelynek sportolói a fogságból hazatérő kiváló edző, Kakuts Endre vezetésével országos, sőt nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó eredményeket értek el. Hasonlóképpen Dienes Sándor is, aki sportmesterként 52 éves korában hagyta abba a vívást.
A munkaorvostant választotta
Az orvosi egyetemen a Kolozsvárról Marosvásárhelyre áttelepített intézményt hűségesen követő kiváló tanárok oktatták. Államvizsga után a közegészségtan-tanszékhez tartozó orvosi-földrajz szakcsoport tanársegédjeként kezdte meg az oktatói munkát, majd annak megszűnte után a munkaegészségtan szakon folytatta tovább, előbb a világhírű Putnoky Gyula professzor, majd távozása után Horváth Miklós professzor mellett. A munkaegészségtan és foglalkozási betegségek szakon (amelynek nevét az Egészségügyi Világszervezet egyszerűsítette munkaorvostanra), az 1957–58-as tanévtől 1997-ig, majd nyugdíjazása után konzultáns professzorként tanított tovább. Ez idő alatt több mint 250 államvizsga-dolgozatot és a tudományos orvosi cím megszerzésén dolgozó orvosok munkáját irányította.
A kérdésre, hogy mikor és hogyan nyílt lehetősége arra, hogy az elmélet mellett a gyakorlati tevékenységet is folytassa, Dienes professzor elmondta:
– A Dóczy Pál professzor vezetése alatt álló I. Számú Belgyógyászati Klinikán hoztuk létre a foglalkozási betegségek kórtermét, ahol klinikusként dolgoztam. Időközben a bukaresti egyetemen (Cadariu Gheorghe professzornál) szereztem doktori címet (a korondi ólommérgezés témájában írt dolgozattal), és 1968-ban meghívást kaptam Rómába (a világkongresszusra). Óriási élmény volt számomra, hogy több ezer résztvevő közül a szervezők kiválasztottak, hogy részt vegyek a pápai kihallgatáson. A római kongresszuson tartott előadásom alapján hívtak meg a nyugat-berlini Munkaorvostani Akadémiára.
Tegyük hozzá, hogy viszontagságos úton jutott el Berlinbe, ahol Schürman professzor, az akadémia elnöke értékelte szakmai felkészültségét és némettudását, és ezek alapján három hónapra szóló akadémiai ösztöndíjat kapott. A tanulmányi út végén professzori címet és állást ajánlottak fel számára, ez utóbbit visszautasította és hazatért. Mivel nem vállalta, hogy megfigyelőként térjen vissza Nyugat-Berlinbe, 12 évig nem utazhatott külföldre. A professzori címet tíz évvel később kapta meg itthon. A rendszerváltás után sikerült kapcsolatot teremteni a nyugat-berlini munkaorvostani klinika és a marosvásárhelyi szakklinika között, amit kölcsönös látogatások követtek.
A klinika sorsa
A kérdésre, hogy az első kórterem hogyan fejlődött klinikává, amelyről a külföldi szakemberek is elismeréssel nyilatkoztak, elmondta:
– 1970 körül sikerült létrehoznom egy 27 ágyas klinikai egységet a volt Simó Géza bútorgyár mellett, majd 1968-ban épült fel a Meggyesfalvi negyedben a foglalkozási betegségek klinikája 50 ággyal. 1986-ban bevezettem a biológiai monitorozást, ami világviszonylatban is a legmodernebb módszer az ipari dolgozók egészségi állapotának a követésére. Elértem, hogy a megelőző orvoslás munkaorvostani része, a járóbeteg-rendelés, valamint a klinika is együtt legyen, ami lehetővé tette a tevékenység összehangolását. Dr. Szász Loránd személyében sikerült olyan utódot kinevelnem, aki az egység vezetése mellett a diákoknak is előadja a munkaorvostant – nyilatkozta 2012-ben. Azóta a kiválasztott utód sajnos eltávozott az élők sorából, és miközben nemzetközi szinten ma is számontartják, kongresszusokra hívják, marosvásárhelyi rendezvényen meg sem említik Dienes professzor nevét. Az ipari vállalatok segítségével létrehozott klinika épületének rendeltetését időközben megváltoztatták, s új helyén egy tízágyas egységre szűkült, ahol nincs már toxikológai laboratórium, ami elengedhetetlenül fontos lenne a foglalkozási betegségek pontos diagnózisának a megállapításához, a betegek kezeléséhez – mondja rezignáltan.
Bár a nagy iparvállalatok rendszerváltás utáni fokozatos bezárásával úgy tűnt, hogy csökken a korábbi foglalkozási betegségek, mint például a króm-, szén-monoxid-, az ólommérgezés, továbbá a szilikózis vagy kőporbetegség, a foglalkozási ártalmak ma is fennállnak: az idült hörghurutot okozó por és vegyi anyagok a marosvásárhelyi vegyi kombinátnál, a por és kényszerpozíció a bútorgyártó cégeknél, és sorolhatnánk tovább.
Minden munka hat az egészségre
– Gyakorlatilag nincsen olyan munka, amely valamilyen értelemben ne hatna az egészségre. Manapság a vegyi anyagok mellett a munka ritmusa, a kényszertesthelyzet, a szellemi igénybevétel, az állandó jelleggel fenntartott stresszállapot következményeivel is számolni kell. A különböző vegyi ártalmak miatt nem ritkák a heveny mérgezések, a beteget ilyenkor a sürgősségi osztályra utalják be, s csak a krónikus esetek kerülnek a foglalkozási betegségek klinikájára.
Dienes Sándor professzor számos szakdolgozattal vett részt a világ legkülönbözőbb országaiban tartott kongresszusokon. A 240 dolgozat mellett hat munkaorvostani szakkönyv szerzője, hétnek a társszerzője magyar és román nyelven. Szakterületén több konferenciát és két nemzetközi kongresszust szervezett, s mai napig a Romániai Munkaorvostani Társaság tiszteletbeli elnöke.
– Amit el lehetett érni becsületesen, azt elértem. A genetikai örökség mellett a vívás és a jóga, az egészséges életmód segített abban, hogy ezt a kort egészségben megérjem, és a fejállás ma sem okoz gondot. Életem során volt részem keserűségben is bőven, hiszen két feleséget veszítettem el. Két lányom van, az egyik pszichológus, a másik fogorvos, ez utóbbi rendszeresen főz nekem. A lakást én rendezem – teszi hozzá, és lányai mellett büszkén említi unokáit is, akik közül az egyik orvos, a másik földrajz szakot végzett.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2017. január 12.
Civil összefogás az iskoláért (Kommandó)
Minekutána hétfőn tűzvész áldozatává vált a kommandói iskola egy része, a megyei önkormányzat és más hivatalok is biztosították segítő szándékukról a helyi önkormányzatot. Több elöljárónk ígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy normális kerékvágásba zökkenjen az élet a Horn Dávid Általános Iskolában: mielőbb új tantermek, netán teljesen új iskola álljon a kommandói tanulók rendelkezésére. A széles körű mediatizálás után a civil szféra is felfigyelt a kommandói tragédiára. Több kezdeményezés is született, a világháló közösségi portáljain is terjednek a megsegítésre, gyűjtésre szólító felhívások.
Bancea Gábor, a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református egyházközség lelkésze is részt vesz a gyűjtés megszervezésében. Kommandói származású, a porrá égett iskolában tanult. Vállalják, hogy a Sepsiszentgyörgyről és környékéről felajánlott pénzadományokat eljuttatják Kommandóra – mondta el érdeklődésünkre. Így szeretnék könnyíteni az adományozók dolgát, hogy ne kelljen mindenkinek személyesen felutaznia Kommandóra – magyarázta kezdeményezését. Tegnap délelőtt már többen jelezték, pénzadománnyal segítenék az iskola újjáépítését. Az adományokat a lelkészi hivatalban, Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág utca 5. szám alatt lehet átadni, azok értékét, a felajánló adatait listára vezetik, ennek kíséretében viszik Kommandóra. Érdeklődni a 0267 310 212-es telefonszámon lehet. Az adományokat munkanapokon 9–13 óráig, kedd kivételével 16–18 óráig is fogadják.A megyeszékhelyi Andrei Mureşanu Színház is gyűjtésbe kezdett, az iskola könyvtárának elégett anyagát szeretnék pótolni ajándékozott könyvekkel. A hét elején indították el az Adj egy kabátot névre keresztelt akciójukat (a hidegtől szenvedők megsegítésére – szerk. megj.), miután tudomást szereztek a kommandói tűzvész okozta pótolhatatlan kárról, úgy döntöttek, párhuzamosan könyvgyűjtésbe is kezdenek – számolt be a kezdeményezésről Nagy-Lázár Kincső, a színház kommunikációs felelőse. Aki könyvet szeretne adományozni a kommandói iskola könyvtára számára, a színház előcsarnokában (a volt Művész mozi épületében) található ládában helyezheti el adományát. Tegnap délig közel ötven kötet került a gyűjtődobozba, az összegyűlt adományokat később Kommandóra szállítják – mondotta Nagy-Lázár Kincső. Érdeklődni a 0745 164 115-ös telefonon lehet.
A Mikes Kelemen Elméleti Líceumban is szervezkednek. A magyar katedra és a diáktanács könyveket gyűjt a kommandói iskola számára. Dr. Erdély Judit magyartanár elmondása szerint az iskola folyosóin kartondobozokat helyeznek el, azokba helyezhetők el az adománykönyvek. Legalább egy könyvet vigyen minden gyerek, olyan kötetet, amely használható, s olvasni fogják a kommandói tanulók. Ő ezt ajánlotta osztályának – mondta a tanárnő. Azt is felvetette, szép gesztus lehetne, ha a líceumban összegyűlt könyvek a magyar kultúra napján (január 22-én – szerk. megj.) jutnának Kommandóra. Feltéve, ha pillanatnyilag van lehetőség az iskolában a feltehetően több száz kötetnyi ajándék tárolására – tette hozzá.Magyarországról, Esztergomból is felvették a kapcsolatot Kocsis Béla polgármesterrel, több ezer kötetes könyvadományról van szó. A részletekről a napokban egyeztetnek.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. január 17.
Belvárosi elemi iskolát alapítanának (Sepsiszentgyörgyi oktatás)
A sepsiszentgyörgyiKós Károly Szakközépiskola jelenlegi épületében új belvárosi elemi iskolát hozna létre a helyi önkormányzat, ez azt jelentené, hogy a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum 2018 őszétől feladná a szóban forgó osztályait, és az új létesítményben indulnának a kezdő osztályok. Ezt tegnap Antal Árpád polgármester jelentette be az érintett két iskola több mint harminc tanítójának jelenlétében tartott találkozón.
A pedagógusok egyetértettek a jelenleginél jobb körülmények kialakítása miatt hozott döntéssel, de nem mondanának le a nevezett iskolákhoz tartozásról, ragaszkodnak a Székely Mikó és a Mikes Kelemen név szellemiségéhez, ugyanakkor féltik a katedrájukat, tartanak az őket érintő bizonytalanságtól.
A polgármesteri hivatal gyűléstermében tartott találkozón Szőcs Levente, a megyei nevelési és erőforrásközpont vezetője és Brassai László, a megyei nevelési tanácsadó központ igazgatója ismertette a nemrég készített felmérés eredményét, miszerint a megkérdezett sepsiszentgyörgyi diákok, szülők és pedagógusok egyformán negatívnak értékelték a belvárosi iskolák szűkös udvarát, tornatermét, a nagy létszámú osztályokat, legtöbben a jelenlegi helyzet változtatása mellett tették le voksukat. Keresztély Irma korábbi főtanfelügyelő, a találkozó moderátora elmondta, a helyi önkormányzat nem saját fejétől javasol változtatást a helyi oktatási rendszerben, hanem szakemberektől kért vélemények alapján.
Antal Árpád polgármester hat pontban foglalta össze a javaslat pozitívumait: ha az érintett két iskolának nem lenne elemi tagozata, akkor tarthatna felvételit az V. osztályba, ami azt jelentené, hogy felvehetne olyan gyermekeket is, akik korábban nem voltak az iskola tanulói, és faluról is bejuthatnak a jól felkészült diákok; a jelenleginél jobb körülményeket tudnak biztosítani a gyermekeknek, tágasabb tantermeket és udvart; az érintett két iskolában felszabadult termekben laboratóriumokat tudnak berendezni; nem lesznek összezárva a 6 és a 18 éves gyermekek egy intézményben, ami főként a mellékhelyiségek használatánál fontos; könnyebb a megközelíthetősége a park fölötti iskolának, mint a jelenlegieknek, és több a parkolási lehetőség; az összevont elemi iskola vezetésében tanítók vennének részt, ami pozitívan hatna ki az egész intézményre. A városvezető azt javasolja, az átalakítást 2018 őszén kezdjék, amikortól nem indítanának elemi kezdő osztályokat a nevezett két iskolában, és az új intézmény viselné a Kós Károly Belvárosi Elemi Iskola nevet.
A jelen lévő tanítók aggályaira, kérdéseire válaszolva Antal Árpád elmondta: a szóban forgó épületet az igényeknek megfelelően alakítanák át, a harminchárom osztályból, amennyi jelenleg működik a két iskola elemi tagozatán, annyi maradna meg, amennyire igény van, de arra gondot fordítanának, hogy mindenképpen 300 fölött legyen a diáklétszám, hogy önálló iskolaként működhessen. A városvezető arról biztosította az érintett pedagógusokat, az átszervezés miatt senkit nem ér veszteség, ha van elegendő gyermek, ugyanannyi előkészítő osztály indulhat az új iskolában, mint a jelenlegi kettőben együttvéve.
A tanítók többsége nem értett egyet azzal, hogy új elemi iskola jöjjön létre a jelenlegi felállás helyett, mert féltik a presztízsüket, szerintük nem mindegy a szülőknek, hová íratják a gyermekeiket, és a tanítóknak is fontos, hogy milyen iskolanévvel vesznek részt a versenyeken. Sokan attól tartanak, az összevonás leépítéssel is járhat, azt pedig többen vallották, túl korai a gyermekeket a IV. osztály végén felvételiztetni, mások azt vetették fel, a szóban forgó átalakítás miatt a szülők jó hányada már kezdettől a város egy másik I–VIII. osztályos iskolájába íratná gyermekét, hogy a folytonosság biztosított legyen legalább nyolcadik végéig.Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója azt hangsúlyozta: minden gyermek fontos, minden gyermeknek meg kell adni az esélyt, hogy V. osztálytól a Székely Mikó Kollégiumban vagy egy másik neves iskolában tanulhasson, ezért támogatja a felvételit elemi után. Már István, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum igazgatója jelen lévő pedagóguskollégáihoz hasonlóan ragaszkodna a Mikes-iskola önállóságához előkészítőtől tizenkettedikig, de a tantestület azt nem tartaná rossz ötletnek, hogy az egyik városközponti nagy iskola elemi tagozata átköltözzön a Kós Károly tervezte épületbe, a másiknak pedig tágasabb tér maradna a jelenlegi épületen belül és kívül.Sem az érzelmi megközelítés, sem az a javaslat, hogy – önállóságukat megtartva – a két iskola elemi osztályai költözzenek a jelenlegi Kós Károly Szakközépiskola helyére, nem életképes, mert nem működhet két intézmény egy födél alatt – szögezték le a városvezetés jelen lévő tagjai, a polgármester ellenben megígérte, legközelebb a helyszínen mutatja be az átszervezés konkrét lehetőségeit, előnyeit.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. január 19.
Két szakiskola összeolvad (Vihart kavart a beiskolázási terv)
Másfél órán keresztül vitatkoztak a sepsiszentgyörgyi tanács tagjai a következő (2017/2018-as) tanév beiskolázási tervéről, mielőtt – a román és az EMNP-s tanácstagok ellenszavazatával – elfogadták a tegnapra összehívott rendkívüli ülés napirendjén levő egyetlen határozatot. A legfontosabb módosítás az, hogy a Kós Károly Szakközépiskolát a Puskás Tivadar-szaklíceum szerkezetébe tagolják be (diákokkal, tanárokkal és az Európai Alapokból felújított Gyár utcai műhelyekkel és tantermekkel együtt); a második lépés a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum elemi osztályainak átköltöztetése a Kós Károly nevét viselő, általa tervezett iskolába, és fontolóra veszik a Constantin Brîncuşi Szakközépiskolának a Berde Áron-iskolához való csatolását is.
Ez azonban később lesz, egyelőre az első lépés is nemtetszést keltett. Bálint József EMNP-s, Rodica PârvanSZDP-s és Vasile ComăneciNLP-s tanácstag először azt tette szóvá, hogy a tervezetet – 88 oldalas mellékletével együtt – kedd este 10 után kapták meg, éjjel kellett áttanulmányozniuk, az ismerős szülők, pedagógusok véleményét kikérniük, hogy szerda reggel 10 órakor a szakbizottsági ülésen (amelyről Rodica Pârvant tíz perccel a megkezdése előtt értesítették) hozzá tudjanak szólni. Ez a kapkodás más esetben sem üdvös, de ilyen horderejű kérdés esetében különösen káros – vélekedtek. Válaszul Antal Árpád polgármester elmondta, hogy a soros tanácsülések minden hónap utolsó csütörtöki napján délben kettőkor kezdődnek, a rendkívülieket azonban a körülmények alakulása szerint hívják össze; a szakbizottsági ülések időpontjáról a bizottsági elnökök döntenek. A kései meghívás valóban mulasztás, ezért Sztakics Éva alpolgármester kért elnézést hivatali munkatársai nevében.
Átszervezés kis költözködéssel
Ugyancsak Sztakics Éva ismertette a beiskolázásra vonatkozó határozattervezetet is. Elmondta: a közoktatás megfelelő feltételeinek biztosítása az önkormányzat hatáskörébe tartozik, amelynek kötelessége észszerűen kihasználni a helyi adottságokat, és egyenlő feltételeket biztosítani minden iskolás gyermeknek. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy a Kós Károly-iskolában sok az üres hely, miközben a Mikó és a Mikes elemistái szűk épületben, szűk termekben, szűk udvaron szoronganak, még a bentlakásban is osztályokat kellett kialakítani, ráadásul parkolni sem tudnak a gyermekeiket szállító szülők. Ezzel az állapottal az érintett szülők és pedagógusok is elégedetlenek, többségük egyet is értene azzal, hogy átköltözzenek a tágas és szépen felújított Kós Károly-iskolába, csak azt szeretnék, hogy a régi, neves középiskolákhoz tartozzanak továbbra is. Erről hétfőn széles körű megbeszélést is tartottak (erről Belvárosi iskolát alapítanának címmel lapunk keddi számában tudósított). A javaslat egyébként egy tavaly megrendelt, szakemberek által elkészített, átfogó tanulmányon alapszik, a cél a helyi oktatás minőségének javítása. Lényegében egy átszervezésről van szó, ami némi költözködéssel jár – magyarázta.
Nem ez a megoldás
A diáklétszám 25 év alatt felére csökkent, és ez mindent eldönt – vélekedett Bálint József, aki szerint ezt a problémát már öt éve seprik a szőnyeg alá a sepsiszentgyörgyi tanácsban, és most igen hirtelen akarják megoldani. Amikor a gyermekek fogyni kezdtek, az elméleti líceumok létszámát nem csökkentették, csak a szakiskolák ürültek ki sorra: tizenegy év alatt a hétből mindössze négy maradt, és ez meglehetősen fonák helyzetekhez vezetett: az elméleti osztályokban csökkent a színvonal, a szakiskolákba már alig jutott valamirevaló diák. Ez öt-hat éve változott meg, de bizonyos dolgok már elvesztek: például a középszintű mezőgazdasági képzés megszűnt, de most már van felsőfokú, és ugyanabban az épületben. Talán jobb lett volna mindent arányosan zsugorítani, vagy kisebb létszámú osztályokat indítani, ahol több idő jut egy-egy gyermekre. Most is inkább bővíteni kellene a szakmai képzések palettáját, nem szűkíteni, és főleg nem azért, hogy több száz gyermeket és szülőt sétáltassanak naponta a központba; lehet lakónegyedi iskolákban is tanulni – érvelt. Végül így összegezett: aki az oktatáson spórol, az a jövőt számolja fel.
A gyermekek érdekei
Az önkormányzat egy választ próbál megfogalmazni azokra a kérdésekre, amelyeket a mikós és mikeses szülők és pedagógusok tettek fel, tehát lényegében egy alulról jövő kezdeményezésre keres megoldást – válaszolta Antal Árpád, hangsúlyozva, hogy elsősorban a gyermekek érdekeit nézik, azt, hogy mindenkinek egyenlő, jó iskolai körülményeket biztosítsanak. Nem a városvezetés akar központi elemit, a szülők azok, akik minden kiskaput kihasználva, ideiglenes lakcímeket készíttetve oda akarják járatni gyermekeiket. A Kós Károly Szakközépiskola kényelmesen elfér a Puskás Tivadar épületeiben, a mikós és mikeses kisdiákok számára pedig „ötcsillagos” új iskolát lehet kialakítani az Erzsébet park fölött. Ez már csak azért is indokolt, mert mindkét líceumot fel fogják újítani, és a jelenlegi zsúfoltságukban ez nagyon nehézkes lenne. Ebben a két iskolában arra is van igény, hogy az ötödik osztályba iratkozókat megszűrjék, tehát a máshonnan jövő, tehetséges gyermekek is esélyt kapnának arra, hogy valamelyik neves belvárosi tanodába kerüljenek. Egy új elemi iskola alapításával lehetőség nyílik egy ugyanolyan nagy nevű intézmény kiépítésére – fejtette ki, és hangsúlyozta: az átköltözéssel az érintettek egyetértenek, csak jogilag kell még rendezni az egészet. A szakoktatásra is figyelnek, azt is tudják, hogy a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola nem a helyi piacra képez munkaerőt, hanem más megyékbe exportálja diákjait.
Román tiltakozás
A Brâncuşi végzősei az itteni szegénység miatt vállalnak másutt munkát, de arról szó sem lehet, hogy a Berde Áron-iskolával összevonják, az átszervezéssel az etnikai tényezőt is figyelembe kell venni – jelentette ki Rodica Pârvan, aki szerint az összevonások miatt ürültek ki a sepsiszentgyörgyi iskolák. Elég fájdalmas, hogy egyiket a másik után számolják fel, de a románok ragaszkodnak ahhoz, hogy óvodájuk, elemi iskolájuk, elméleti és szaklíceumuk legyen, és ezért körömszakadtáig, „a miniszter ajtajáig” is harcolni fognak – szögezte le, hangsúlyozva, hogy őt ugyan semmiféle észszerűségi dumával nem fogják meggyőzni, tudja jól, hogy „ez nem Ialomiţa megye”. Ha két magyar iskolát egyesítenek, az összevonás, de ha egy román iskolát csatolnak egy magyar iskolához, az felszámolás – fejtette ki. Véleményéhez párttársa, Adrian Cochior és a liberális Vasile Comăneci is csatlakozott, utóbbi szerint a szülőkre kell bízni, hogy iskolát válasszanak gyermekeiknek, nem felülről kell dönteni.
Dönteni kell
Ha a helyi románok egyetértenek abban, hogy külön óvodát és iskolát akarnak Sepsiszentgyörgyön, az megvalósítható, de azt jelenti, hogy a lakónegyedi iskolák román tannyelvű osztályait felszámolják, már ahol vannak, mert a Csíki negyedben már évek óta megszűntek, a szülők a Mihai Viteazul Főgimnáziumba vitték gyermekeiket – felelte Antal Árpád, aki szerint jelenleg közel hat előkészítő osztályra való gyermeket kívánnak román osztályba beíratni. Ezek lehetnek egy iskolában, de a román közösség tanácsi képviselőinek kell dönteniük arról, hogy melyik marad meg – magyarázta. Javaslatát a román frakció elhárította, az RMDSZ frakcióvezetője, Miklós Zoltán pedig arra figyelmeztetett, hogy most csak a Kós Károly-iskolának a Puskás Tivadarhoz való csatolásáról kell dönteni. József Álmos hozzátette: nem kell félni attól, hogy leszűkül a szakoktatás, egy osztály keretében négy-öt szakma is tanulható, például a zeneiskolában is vannak közös órák és külön foglalkozások a hangszerek szerint. Bálint József ezek után is a Kós Károly Szakközépiskola önállósága mellett foglalt állást, Rodica Pârvan javasolta, hogy a szaklíceumi diákok szüleit is kérdezzék meg, Sztakics Éva pedig elmondta, hogy nem lehet elnapolni a szavazást, mert január 25-én le kell adni a minisztériumban a beiskolázási tervet, és addig még különböző formaságoknak is teljesülniük kell.A szavazás előtt Antal Árpád még elmondta: a gyermeklétszám csökkenése országos gond, a meglévő helyzetet kell kezelni a lehető legjobban. Minden változási javaslat ellenállást szül, nagyon sok empátiára, türelemre, egyeztetésre van szükség a megvalósításukhoz, de már sok olyan, kezdetben népszerűtlen döntést hozott a tanács, ami utólag jónak bizonyult. A Csipike Óvoda ügye sokkal hevesebb vitát váltott ki, de később a leghangosabb ellenzői is belátták, hogy a gyermekek jobban jártak, igaz, már nem a széles nyilvánosság előtt, hanem szűk körben. A főteret is sokan bírálták, de azóta belakták, megszerették az emberek, és meggyőződőse, hogy az új elemivel is ez fog történni, végül mindenki elhiszi, hogy nincs semmilyen hátsó szándék a döntés mögött, a gyermekek érdekeit nézik, a szülők és pedagógusok megkeresésére válaszolnak. Ideális megoldás nincs, de a világ változik, és ehhez időnként alkalmazkodni kell...A beiskolázási tervre vonatkozó határozatot végül tizenegy igenlő és hat ellenszavazattal fogadták el.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. január 20.
Költözne, de önálló maradna (Kós Károly Szakközépiskola)
A 380 diákkal és a bedolgozó oktatókkal együtt hatvankét alkalmazottal működő sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola egyetértene azzal, hogy kiköltözzön a jelenlegi épületből, ahol most bővében vannak a felületeknek, de nem kívánja feladni önállóságát, nem egyezik bele abba, hogy az önkormányzat a Puskás Tivadar Szakközépiskola alárendeltségébe sorolja. Erről szerda délután azon a gyűlésen döntöttek, ahol a kapustól az iskola vezetőségéig minden alkalmazott jelen volt, és felhatalmazták Komán László igazgatót: javaslataikat tolmácsolja Antal Árpád polgármesternek.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata a szerdai rendkívüli tanácsülésen döntött arról, hogy a 2017–2018-as tanévtől a Puskás Tivadar Szakközépiskola adminisztrálásába helyezi a Kós Károly Szakközépiskolát. Két nappal korábban Antal Árpád polgármester ugyanabban a gyűlésteremben arról tájékoztatta a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum vezetőségét és tanítóit, hogy a Kós Károly-iskola jelenlegi épületébe kívánja költöztetni 2018 őszétől e két iskola elemi osztályait. Ez a szerdai tanácshatározatban nem szerepelt, de Sztakics Éva alpolgármester erről a későbbi szándékról is tájékoztatta a jelenlévőket. Egyértelmű tehát, hogy a Kós Károly Szakközépiskolának, önállósága feladásával együtt, költöznie kell a névadója tervei alapján 1926–1927-ben épült ingatlanból. Érdeklődésünkre Komán László, a Kós Károly-iskola igazgatója elmondta, elismerik, hogy a diáklétszám csökkenése miatt tágasabb számukra az épület, mint korábban, elfogadják az önkormányzat döntését, hogy átadják az ingatlant egy belvárosi elemi iskola létrehozása érdekében, de az intézményi önállóságról nem mondanak le. Épületcserét javasolnak, oda költöznének, ahol most a két elméleti középiskola elemi osztályai működnek, ha ez nem lehetséges, akkor szűkösen, de berendezkednek az iskola Munkás utcai épületébe, ahol jelenleg a műhelyek működnek. Az igazgató szerint ott tíz teremben már most lehetne tanítani, kettőt még kialakítanának, és mivel a diákok szerre gyakorlatoznak, a jelenlegi tizennégy nappali osztály elférne az épületben, öt osztályuk pedig a csökkentett látogatású programot követi délután. Udvar és tornaterem ugyan nincs, de tekintve, hogy a szakiskolák konzorciumban működnek, igényt tartanának a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola sporttermére – tájékoztatott.
„Átéltünk már házasítást, amikor összevontak a Perspektíva iskolával, tudjuk, hogy minden ilyen lépés leépítéssel is jár, ezért sem mondhatunk le az önállóságunkról” – szögezte le az iskolavezető. Komán László azt is kifogásolta, hogy a tanácshatározat megszületése előtt az iskolának nem volt alkalma megfogalmazni saját álláspontját, kész tények elé állították őket. Tekintve, hogy a szakképzési hálózat átszervezése kérdésében a városvezetés csak kedd délután tanácskozott a négy sepsiszentgyörgyi szakközépiskola igazgatóival, az érintetteknek valóban nem volt alkalmuk a szerdai tanácsülés előtt egyeztetni kollégáikkal, a határozattervezet pedig már elkészült, amelyet szerdán meg is szavaztak.
Lapunk érdeklődésére Sztakics Éva alpolgármester elmondta, kedden a Puskás Tivadar-, a Kós Károly- és a Berde Áron-iskola vezetője elfogadta az összevonást, akár úgy is, hogy a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolával közösen a négy iskola alkosson egyet, utóbbi tanintézmény igazgatója nem nyilatkozott, ezért érthetetlen, hogy a Kós Károly Szakközépiskola később másként döntött. Az általuk felvetett két javaslatról az önkormányzatot még nem tájékoztatták, ezért azokról nem tud véleményt mondani – válaszolta. Kérdésünkre, hogy tervezik-e az egészségügyi technikum átköltöztetését az unitárius templommal átellenben levő épületbe, ahol jelenleg a Mikó- és a Mikes-iskola elemi osztályai működnek, Sztakics Éva elmondta, lehet ez egy későbbi terv, de egyelőre erről nem döntenek. Amit ellenben le kell zárni, az a Kós Károly-iskola helyzete, mert a végső határozatot a megyei tanfelügyelőség jóváhagyása után hozhatja meg az önkormányzat, az pedig sürgős, mert január 25-éig le kell adni a jövő tanévi beiskolázási tervet az oktatási minisztériumban. Lapunk érdeklődésére Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta, a Kós Károly Szakközépiskola diáklétszáma évek óta csökken, amit nem lehet megállítani, köztudott volt, hogy ez nem mehet a végtelenségig, ha a helyzet nem változik, nem maradhat meg önálló iskolaként. Őt személyesen érzelmileg is érinti az intézmény besorolása a Puskás Tivadar Szakközépiskolába, mert megélte, amikor 2001-ben egyesítették a textilipari iskolát az építészeti és faipari szakokat oktató Perspektívával, iskolaalapító igazgatóként akkor építkezett, most az összevonásnál asszisztál, még akkor is, ha ez nem a tanfelügyelőség döntése, de a racionalitás azt diktálja, hogy a szóban forgó átszervezésben az önkormányzat partnerei legyenek. Fontosnak tartja, hogy a Kós Károly-iskola teljes szerkezete megmaradjon, és az új helyzet a szakokat ne érintse. Szerinte a Puskás Tivadar-iskola alárendeltségében akár a nevét is megtarthatná. Kiss Imre a Kós Károly-iskola elköltöztetésének egy másik vetületére is kitért: infrastruktúrájával az épületegyüttes beilleszkedett a város kulturális és sportéletébe, rendezvényeknek adott otthont, illetve szálláshelyet és étkezési lehetőséget biztosított máshonnan érkező csoportoknak, ezt a szerepét pótolni kell.
A létesítendő új belvárosi elemi iskoláról a főtanfelügyelő lapunknak azt mondta, a cél, hogy szabályozható legyen a beiskolázási szám, illetve megteremtsék a lehetőséget minden gyermek számára, hogy IV. osztály után a Székely Mikó Kollégiumot vagy a Mikes Kelemen Elméleti Líceumot válassza, és ha túljelentkezés lesz, említett iskolák válogatást tarthassanak. Szerinte az önálló elemi iskola viselhetné az Apáczai Csere János vagy a Szent György nevet, fontos, hogy minőségi oktatást biztosítsanak, a név csak másodlagos.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. január 24.
Farkas Loránd: „Van valami varázsa a színpadnak…”
Bár eleinte izgult, nagyon hamar belejött a beszélgetésbe Farkas Loránd színművész, a 17. Livingroom vendége szombaton este a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában, a Légy jó mindhalálig előadás után. Az emlékek felidézésében jól informált beszélgetőtársai – Vajna Noémi és Laczkó Vass Róbert – segítették, megannyi izgalmas történetet hallhattunk. Már gyermekkorában szeretett énekelni és táncolni, idővel a foci, a zenélés és „az abszurd szeretete” is az élete részévé vált. Az építészet mind a mai napig lenyűgözi, legfőbb hobbijaként az éneklést és a teniszezést említi. Korántsem bánja, hogy az architektúrát a színészetre cserélte, elvégre „van valami varázsa a színpadnak: ha ott állhatok és megmutathatok, elmondhatok, elénekelhetek bizonyos dolgokat, az olyan elégedettség-érzést jelent számomra, ami felülírhatatlan”.
– 1982-t írtunk, szeptember 5-ét, amikor világra jöttem, reggel 6 óra 53 perckor, és Lorándnak kereszteltek a szüleim. Négyéves koromban egy kétszobás lakásból sikerült egy négyszobás lakásba költöznünk. Édesanyám ezt ügyesen kitervelte és meg is valósította, noha nem volt könnyű; akkor még csak hárman voltunk a családban, a testvérem később született. 1986-tól 2001-ig, amíg leérettségiztem, abban a négy szobában laktunk – magyarázta a sepsiszentgyörgyi származású színművész, aki édesanyja szerint nagyon jó gyerek volt, képtelen volt rosszat csinálni. A családban Dodó a beceneve, a testvérével, Zsolttal mindmáig így szólítják egymást. A megnevezés édesapjuktól származik, akiről, mint kiderült, köztudott, hogy nem szólítja az igazi nevükön a családtagokat, mindenkit „elnevesített, megbecézett”: a feleségét, aki egyébként Gizella, leginkább Vilmának és Sárának hívja, míg Lorándot többnyire Józsinak, Bélának és Dodónak.
Az éneklés és a tánc már korán előkelő helyre került az életében, kívülről fújta a Csárdáskirálynőt. Ha valaki meglátogatta az édesanyja felőli nagyszüleit Mikóújfaluban, és ő is jelen volt, nyomban elő is adta; a hallgatóság sem maradt hálátlan, a fizetségből egy-két fagylaltra való is összejött naponta. Egy másik pénzszerzési lehetőségként zsebeket varrt nagyapja szabóműhelyében – „aki jött hozzá, mindenkinek kötelező volt venni, egy zseb 5 lejbe került. Mobil zsebek voltak, két rongy összevarrva, és máris kész.”
A zeneiskolában hegedű szakon tanult, bár ez „sajnos nem úgy sült el”, ahogy tervezte. A hangszer fogásával ugyan megbarátkozott – amit a Livingroom keretében is alkalma nyílt megmutatni, kollégája, Váta Loránd útbaigazításával –, ráadásul a Megfogtam egy szúnyogot kezdetű dalt is megtanulta, ez azonban kevésnek tűnt a boldogsághoz. – Volt egy mű, amit még tudtam-forma, már nem emlékszem, hogy melyik, de abból megéltem három évig. Harmadikos koromban viszont megbuktam a hegedű vizsgán, és szólt a tanárom, hogy többé nem mehetek hegedülni. Rosszul esett, hogy megbuktam, ellenben boldog voltam amiatt, hogy többé nem kell mennem hegedülni – részletezte.
Öt-nyolcban a Váradi József Általános Iskolában tanult, majd kilencediktől a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, csatárként játszott a szentgyörgyi B divíziós futballcsapatban, és a zenekari tevékenysége is erre az időszakra nyúlik vissza. Zakariás Zalánnal, aki jelenleg rendezőként dolgozik, már akkoriban jó barátok voltak, zenéltek is együtt. – A Mikesben hagyományuk volt a gitáresteknek, ahol régi magyar slágereket énekeltünk hetente, kéthetente. Egyszer felkértek az egyik helyi szórakozóhelyről, hogy Kurt Cobain halálának évfordulójára állítsunk össze egy kis Nirvana-műsort. Így történt, hogy zenekart alapítottunk: én énekeltem, Zalán gitározott, az egyik nagyon jó barátom, Krisztián basszusgitározott, Fekete Zsolt pedig, aki most Szentgyörgyön színész, ő volt a dobos – mondta.
Mindig is vonzották azok a tevékenységek, amelyeket szenvedéllyel tud művelni, a zene és a sport mellett a színház is felkerült a listára. „Összehoztak” egy előadást Mrożek Nyílt tengeren című abszurd komédiája alapján, amivel a zsámbéki fesztiválon is vendégszerepeltek. A Duna Televízió felkapta a dolgot, meghívták „egy röpke kis interjúra”. – Salek bácsi, a magyartanárunk kísért el bennünket, és arra kért, hogy figyeljünk oda a -csük, -sük végződésekre, nehogy valami hibát kövessünk el. Beültünk a stúdióba, előadtunk egy részletet az előadásból, és következett utána a beszélgetés. Az volt az első kérdés, hogy miért pont ezt a darabot választottuk. Kisebb csend, majd egymásra néztünk, gondoltam, megszólalok: „há’ azér’, me’ szeressük az abszurdot”, ez volt a válasz – ecsetelte, nyilván, derültséget váltva ki a közönségből.
A színészi pálya felé egy kis kitérővel jutott el, tizedikes koráig egyébként is fogorvos szeretett volna lenni. Idővel letett erről a szándékáról, és előszeretettel segédkezett Zakariás Zalán édesapja, Zakariás Attila műépítész műhelyében. Betekintést nyerhettek ott a tervek elkészítésébe, faházak összerakásában asszisztáltak, és Lorándnak egyre jobban megtetszett a szakma, elhatározta, hogy megpróbálkozik vele. Felvételizett a nagyváradi és a kolozsvári egyetemre is, de nem jutott be, a bukarestire viszont igen, ahol aztán két évet töltött el. Annak ellenére, hogy székelyföldiként nem jelentett számára gondot a román nyelv használata, nem érezte jól magát. – Az elején nagyon lelkes voltam, persze kicsit bánkódtam amiatt, hogy a barátaim közül mindenki Kolozsvárra vagy Váradra ment, de kíváncsian vártam, hogy mivel szembesülök. Sajnos csalódtam. Nem biztos, hogy a város volt ebben a hibás, lehet, hogy én zártam el magamtól mindent, de úgy éreztem, nem az én világom; nem tudtam nyitni sem az emberek felé, sem pedig a város felé – magyarázta.
Zakariás Zalán, aki abban az időben rendezői szakon tanult szintén Bukarestben, vállalta, hogy a színire felkészíti, ugyanakkor a szándékáról is ő tájékoztatta barátja édesanyját. A keményebb diót édesapja jelentette: nagyon nehezen fogadta a hírt, olyannyira, hogy pár hétig nem is beszélt vele. S noha a (mára már színész) fiatalember egyszer s mindenkorra hátat fordított az építészmérnöki képzésnek, az építészet továbbra is lenyűgözi: „bárhova megyek, mindig megnézem, hogy mi melyik stílushoz tartozik, különösen bejön a régi székely falusi építkezés. Az álmom az, hogy egyszer majd saját kezűleg készítek el egy gerendaházat.”
2007-ben végzett a BBTE Színház és Televízió Tanszékén Szilágyi-Palkó Csaba osztályában, az évfolyamtársai (Albu István, Bándi Johanna, Benedek Ágnes, Benedek Botond-Farkas, Domokos Erika, Gábos Albin, Nagy Eszter, Pethő Anikó) közül legtöbben a pályán maradtak. Farkas Loránd úgy érzi, Szilágyi-Palkó Csaba „volt az egyik oka” annak, hogy ő is köztük van, ezen felül pedig a kezdetektől fogva egyértelműnek tartotta, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színházban szeretne dolgozni. – Már a főiskola idején nagyon tetszett a város hangulata és a színház, úgy döntöttem, hogy vagy Kolozsvár vagy semmi. Ha nem vettek volna ide fel, nem tudom, mit csináltam volna, lehet, hogy nem is maradtam volna a pályán – összegezte.
Egyéb hobbijairól, a testét és a lelkét egyaránt fitten tartó teniszezésről, a basszusgitározásról, valamint a musicalek iránti rajongásáról és a zene szeretetéről – amely képes elröpíteni az egész lényét, ugyanakkor összekapcsolja az embert a barátaival – is szót ejtett a színművész, megjegyezve: soha nem keresi, hogy valami megérintse; inkább hagyja, hogy történjenek a dolgok, úgyis megtalálja, ami igazi lelkesedést adhat. Színpadi szerepei és a színészzenekarban vállalt teendői mellett pedig egy másik tisztségben is helytáll, a rendezvényen édesanyja ölében édesen szundikáló Katácska édesapjaként. – Ez valami fantasztikus érzés. Bármilyen fáradtan mennék haza, amikor meglátom szembemosolyogni a kicsit, én is egyből föltelek energiával. Olyankor csak ő létezik, csak a családom, semmi más, és ez gyönyörű – hangsúlyozta.
A jó hangulatot a finom falatok és a zenei pillanatok is biztosították az est folyamán: Laczó Júlia és Orbán Attila pincepörkölttel kedveskedett a vendégnek és a közönségnek, a zenei pillanatokról pedig a Bocskor Bíborkával kiegészült zenekar (Balla Szabolcs, Enyed Károly, Szép András, Viola Gábor) gondoskodott.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)2017. január 26.
Alárendelik a Kós Károly-líceumot (Nehéz döntés Sepsiszentgyörgyön)
A minisztériumnak még rá kell bólintania, de helyi szinten véglegesnek tekinthető a Kós Károly-szaklíceum alárendelése a Puskás Tivadar-szaklíceumnak: a sepsiszentgyörgyi tanács tegnap újabb heves vita után tizenegy szavazattal öt ellenében, egy tartózkodás mellett jóváhagyta a 2017–2018-as tanév beiskolázási tervét, és ebben az a legfontosabb változás a jelenlegi állapothoz képest, hogy megszűnik a Kós Károly nevét viselő középiskola jogi önállósága, ősztől a Puskás Tivadar Szakközépiskolához tartozik az intézmény. A városvezetés szerint ez nem jelenti egyetlen meglévő osztály felszámolását sem, tanárokkal és diákokkal együtt költöznek át a központból a Horgász utcába.
A tanács ülései nyilvánosak, de ritkán fordul elő, hogy a sajtó képviselőin kívül más is beüljön a terembe – most azonban hatan is voltak, és olykor hangosan reagáltak az elhangzottakra. A tervezetet Sztakics Éva alpolgármester terjesztette elő, ellenvéleményeket ezúttal is Bálint József (EMNP) és Rodica Pârvan (SZDP) hozott fel, és – bő negyed órán át – a Kós Károly-iskola igazgatója, Komán László. Utóbbiak a líceum önállóságának megtartása mellett érveltek, több ízben is: Bálint József szerint az utóbbi időben nőtt a felszámolásra ítélt líceum diákjainak létszáma és javult teljesítménye is, Rodica Pârvan pedig tapsot is kapott, amikor kijelentette, valami helyi furfang lehet a határozat megfogalmazásában, hiszen mit ér neve megtartásával az az intézmény, amelynek jogi önállósága megszűnik? Strukturálják be a Mikót a Mikesbe vagy fordítva!Sztakics Éva erre a város óvodáira hivatkozott, amelyeket nevük megtartása mellett már évekkel ezelőtt egy-egy iskolához csatoltak. Véleménye szerint nem attól lesznek jó iskolák a városban, ha minden 300 diákra külön igazgató figyel, a Kós Károlyt pedig nem felszámolni akarják, hanem – osztályai megtartásával – integrálni egy másik iskolába, ahol jobb körülményeket tudnak biztosítani a szakképzésnek. Egy iskola sem tűnik el, sőt: új iskolát akarnak létrehozni a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen-líceum elemista diákjainak. A cél az, hogy észszerűbben, igazságosabban gazdálkodjanak, és egyenlő feltételeket biztosítsanak minden gyermek számára. A Kós Károly-iskola lefelé ívelő pályán van, a 2012/13-as tanévben 600 tanulója volt, most pedig mindössze 350, és a fejkvóta alapú finanszírozásnál (ami tavaly 133 ezer lej volt) valamivel többet (138 ezer lejt) kellett az önkormányzatnak hozzátennie, nagyrészt fenntartási költségekre (gáz- és villanyszámlákra), nem az oktatás minőségének emelésére. Nyugaton 1200–2000 diák tartozik egy-egy szakiskolához, és ezek jól működnek, a végzősök könnyen el tudnak helyezkedni – ezt a modellt kívánják meghonosítani.
A vitához Adrian Cochior (SZDP) és Miklós Zoltán (RMDSZ) is hozzászólt, előbbi a képzett munkaerő, utóbbi az ellenzők racionális érveinek hiányát hangoztatta. A „feltett és meg nem válaszolt kérdésekre” Komán László, a Kós Károly-líceum igazgatója próbált kimerítően felelni. Elmondta, hogy januárban versenyvizsgával foglalta el tisztségét abban az iskolában, ahol húsz éve tanít, és alig két hét múlva a Háromszék napilapból értesült az önkormányzat átszervezési terveiről. Mivel teljesítik az önálló iskolához szükséges törvényi feltételeket, más iskolába való beolvasztásukat a tanári kar és a szülői bizottság is elutasítja, és minden törvényes eszközzel harcolni fog ellene: már iktatták kérésüket a polgármesteri hivatalban, segítséget kértek a prefektustól, és tüntetni is készülnek. Tudatta, hogy a létszámfogyás megállt, a következő tanévre 205 diák képzését kérték tőlük a városbeli cégek, és az újonnan indított húsfeldolgozás szakra is 70–75 jelentkező várható. Az érettségi eredményeik valóban gyengék, de a tavalyi 30 százalék a tavalyelőtti eredmény megkétszereződését jelenti, tehát a javulás tagadhatatlan; újabban díjakat is hoznak különböző tantárgyversenyekről, vetélkedőkről. Az európai uniós előírások szerint a középiskolák 60 százalékában szakmát kell oktatni, és csak 40 százalékában elméleti ismereteket; ez 2003 és 2006 között így is volt, most azonban 52–48 százalékos az arány, azaz egy munkást és egy értelmiségit képeznek Sepsiszentgyörgyön, ami nem nevezhető reális igazodásnak a munkaerő-piaci elvárásokhoz. A múlt század nyolcvanas éveiben ugyanitt 5–6 elméleti osztály volt, és mintegy 40 szakiskolai, utóbbiakat azonban lassan elsorvasztották, arra viszont nem terjed ki a városháza által megrendelt szakmai tanulmány, hogy milyen negatív következményei lesznek a Kós Károly-iskola beolvasztásának: mi lesz a kis létszámú speciális osztályokkal, a más osztályokba integrált speciális igényű diákokkal, a nem pedagógiai munkaerővel, sőt, arra sincs biztosíték, hogy megmarad az ácsok, víz- és gázszerelők, kőművesek, konfekciósok képzése a Puskás Tivadar-líceumban, pedig e szakmákban munkaerő-hiány mutatkozik. Az átszervezést egy „ötcsillagos” elemi iskola létrehozásával indokolják, de a Kós Károly-iskolában csak tíz tanterem van, a hozzá tartozó hátsó épületek eléggé elhanyagolt állapotban vannak, ráadásul ott a kosarasok és a sportiskola székháza is – sorolta. Komán László felhívta a figyelmet arra, hogy az átszervezéshez a helyi és a regionális fejlesztési szervek véleményét, a speciális oktatást illető döntésekhez pedig a megyei tanács jóváhagyását is ki kell kérni, ami most nem történt meg, ráadásul a határidőkből is kifutottak. Végül kijelentette: a törvények nem kötelezik az önkormányzatot az iskola megszüntetésére, vegyék tekintetbe, hogy oda is 100 százalékban magyar gyermekek járnak, ha nem is elitek, de ők is a mieink. Beszédét Reményik Sándor Templom és iskola című versének felolvasásával zárta. Minderre újból Sztakics Éva felelt: érzi és érti az aggodalmakat, de a városnak egy egész iskolai hálózatot kell fenntartania, észszerűen gazdálkodva, és mindenütt egyenlő feltételeket biztosítva. A beiskolázási terveket a tanfelügyelőség fogadja el, nem az önkormányzat, amely a minőségi oktatásban érdekelt. Nem öröm senkinek, hogy öt év alatt 941 fővel csökkent az iskolás gyermekek száma – két és félszer annyival, mint amennyien a Kós Károlyban tanulnak – Sepsiszentgyörgyön, de ez a helyzet, ezt kell a lehető legjobban kezelni. Hangsúlyozta: nem kívánják a meglévő, működő szakképzést megszüntetni, munkaerőre szükség van, de azt is látni kell, hogy Romániában alig haladja meg a húsz százalékot a felsőfokú végzettek aránya, miközben az Európai Unió célja 2020-ra 40 százalék...
Ezek után került sor a szavazásra: előbb a Kós Károly-líceum önállóságának megőrzésére vonatkozó javaslatról – ezt elvetették –, végül az egész beiskolázási tervezetről: ezt elfogadták. Az ügy azonban nem zárult le, a Kós Károly vezetősége folytatja a megmaradásáért vívott küzdelmet.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. január 31.
Egyensúlyt az iskolákba
Nekünk minden sepsiszentgyörgyi diák fontos!
1989 után Románia lakossága folyamatosan és hangsúlyosan csökken, ez alól a mi közösségünk, városunk, iskolai hálózatunk sem kivétel, fogalmaz közleményében a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A megyeszékhelyen az elmúlt 2 évtizedben 17.642-ről 10.365-re csökkent az iskolai rendszerben a gyerekek/diákok száma. Ez a 7.277 gyerek közel hat Mikó-nagyságú intézmény, vagy több mint húsz Kós Károly-nagyságú intézmény eltűnését jelenti városunkban. Alább a közlemény szerkesztett változatát közöljük.
Az önkormányzat minden anyagi terhet felvállalva igyekezett fenntartani a teljes iskolai rendszert, odafigyelt minden társadalmi réteg igényeire: az elméleti oktatástól a szakiskolákig, a speciális igényű gyerekektől az alternatív oktatásban résztvevőkig, a városnegyedi és periférián levő intézményektől a belvárosi iskolákig.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy felszámoljuk a túlzsúfoltságot egyes iskolákban, ugyanakkor a kihasználatlan tereket élettel töltsük meg. Ennek érdekében jutottunk arra a következtetésre, hogy a Kós Károly-iskolát úgy integráljuk a sepsiszentgyörgyi oktatási rendszerbe, hogy az mindenkinek jó legyen, a tanulóknak, a tanároknak, a kisegítő személyzetnek, szülőknek egyaránt. Nem áll szándékunkban megszüntetni egy magyar iskolát, ellenkezőleg: új magyar iskolát szeretnénk létrehozni, új elemi iskolát. Biztosítani szeretnénk mindenkit arról, hogy az átszervezés során nem szűnnek meg szakok, nem veszíti el senki a munkahelyét, és továbbra is kiemelten kezeljük a speciális igényű tanulók kérdését.
Döntésünket az alábbiak alapján hoztuk meg:
Sepsiszentgyörgyön az elmúlt 5 évben a diákok létszáma 941 fővel csökkent. Az elemi iskolák túlzsúfoltakká váltak: a Székely Mikó Kollégium kicsi épülete vagy a Mikes Kelemen Líceum elemi osztályai ma a bentlakás épületének emeletére kerültek. Eközben a Kós Károly Technológiai Líceum diáklétszáma 600 főről 350-re csökkent (nappali és esti tagozaton), a Puskás Tivadar Technológiai Líceumé 630 főről 533-ra. A városban a Kós Károly-iskolának a legrosszabbak a mutatói mind a létszámcsökkenést, mind az érettségi eredményeket nézve.
Az egyértelműnek látszó aránytalan épületkihasználtságot egy alapos tanulmány is igazolta. Mindezek tükrében Sepsiszentgyörgyön olyan átszervezést javasolunk, ami észszerűsíti a rendelkezésünkre álló épületek kihasználását, és ezáltal igazságosabb feltételeket teremt a kisgyerekek számára. Míg ma a Kós Károly-iskola Gábor Áron utcai, hozzávetőlegesen 7000 négyzetméteres épületébe 350 diák jár (miközben a nappali tagozaton tanuló diáklétszám már a törvény által meghatározott 300 alá csökkent), és még nem számoltuk a Gyár utcai, felújított, közel 3600 négyzetméter összfelületű épületet, amelyben tanműhelyek és szaktantermek állnak a diákok rendelkezésére, tehát összesen 10.600 négyzetméter, addig a kicsi Mikó 1200 négyzetméterében 371 kisgyerek zsúfolódik össze. Ezt az aránytalanságot szeretnénk kiküszöbölni, mi minden gyerekért felelősséget vállalunk.
Az elmúlt években kiemelten figyeltünk a szakoktatásra Sepsiszentgyörgyön, mind a beruházások, mind a népszerűsítés terén. A Puskás Tivadar-iskolában az utolsó 5 évben 6,2 millió lej értékű fejlesztést, beruházást valósítottunk meg, míg a Kós Károly-iskolában 4,7 millió lejjel fejlesztettünk. A fenntartási költségek kiegészítése a szakiskolák esetében az elmúlt három évben megháromszorozódott, a Kós Károly-iskola esetében több mint 100%-kal kellett ezt kiegészíteni 2016-ban. Mindezek ellenére a szakoktatás népszerűsége nem növekedett, a beiskolázási számokat nem valósították meg, hiába próbálták ezt alakítani a szakoktatás javára, osztályok nem, ill. csak kis létszámúak jöttek létre. Az elmúlt években a Mikó és a Mikes kárára születtek döntések, így maradhatott életben a Kós Károly-iskola.
Az elméleti osztályok száma a városban tovább nem csökkenthető. Magyar oktatási vonalon a 2017–2018-as tanévre a következő beiskolázási számokat javasolja a tanfelügyelőség: Székely Mikó Kollégium 3 elméleti osztály, Mikes Kelemen Líceum 3 elméleti osztály, Református Kollégium 1 elméleti plusz 1 református osztály, Plugor Sándor 1 művészeti osztály, Berde Áron Technológiai Líceum 2 szaklíceumi plusz 2 szakiskolai osztály, Puskás Tivadar Technológiai Líceum plusz Kós Károly 2 szaklíceumi plusz 6 szakiskolai osztály plusz 1 román nyelvű osztály, tehát összesen 2 vokacionális osztály, 7 elméleti osztály, 12 osztály szakoktatás magyar nyelven. Látható, hogy a szakoktatás továbbra is kiemelt szerepet kap, de meg kell találnunk az egyensúlyt az elméleti és a szakirányú oktatás között.
Átszervezési javaslatunk a Kós Károly-iskolát a Puskás Tivadar-iskolához rendeli, így egy erős, a munkaerőpiac igényeihez könnyebben alkalmazkodni tudó, több szakmát is ajánló szakiskola létesül a Puskás Tivadar épületegyütteseinek és a Gyár utcai műhelyeknek és tantermeknek a kihasználásával. A Gábor Áron utcai épületegyüttesre idén elkészülnének a felújítási tervek, majd elkezdődnek a munkálatok, hogy 2018 szeptemberétől ott indulhassanak a Mikó és Mikes előkészítő osztályai.
Múlt pénteken találkoztunk a Kós Károly-iskola küldöttségével, igazgatóval, három tanárral, a szülőbizottság képviselőjével, akik elismerték, hogy nem tudják kihasználni a rendelkezésükre álló épületeket, elfogadták a költözés alternatíváját. Az a célunk, hogy Sepsiszentgyörgyön egy nagyon erős, a székelyföldi emberek elvárásaihoz és a piac igényeihez gyorsan alkalmazkodni tudó, jól felszerelt szakiskolát teremtsünk, ennek érdekében szeretnénk átszervezni a sepsiszentgyörgyi szakoktatást.
Két tűz között a tanfelügyelő
Kiss Imre főtanfelügyelő (képünkön) tegnap sajtótájékoztatón ismertette álláspontját az iskola-átszervezés sok indulatot felkavaró ügyében, miután üllő és kalapács közé került: a Kós Károly-szakközépiskola alapítójaként érzelmileg is kötődik ahhoz az intézményhez, amelyet 18 évig vezetett, volt kollégái is elvárják támogatását a megmaradásért folytatott harcban, miközben jelenlegi funkciójában más kötöttségek és felelősségek is terhelik
Iskolaigazgatóként úgy tapasztalta, hogy két telephelyen – az iskolaépületben, illetve a Munkás utcai műhelyekben – folytatni a tanítást nagyon megnehezítette az oktatói gárda összekovácsolását, viszont tág teret nyitott a fejlesztéseknek, és minőségi szakoktatásra nyílt lehetőség – tekintette át a volt előnyöket és hátrányokat Kiss Imre. Most azt kérték tőle a kollégák, támogassa az átszervezésnek azt a változatát, hogy a Kós-szakközépiskola a Munkás utcai épületben (ahol a tanműhelyek vannak) folytassa az elméleti oktatást is, jogi személyisége megőrzésével, viszont véleménye szerint az az épület erre a célra nem alkalmas. Továbbá az, hogy az iskola önálló maradjon – bármelyik épületben –, csak elodázását jelentené a felszámolásnak, véli Kiss Imre, ugyanis a folyamatosan csökkenő beiskolázás mellett sok – motiváció híján – az év közben kimaradó is.
A diákok körében nem népszerűek a Kósban tanított mesterségek – víz-gázszerelő, kőműves, varrómunkás –, így csak az került be ide, aki máshonnan kiszorult. Legalább ezres létszám kellene, hogy a fejkvóta alapú rendszerrel finanszírozni lehessen az intézményt, de iskolamegszüntetésről nincs szó, hiszen a Kós Károly-iskola összes szakja megőrzésével átköltözik egy másik épületbe, a jól felszerelt műhelyek pedig továbbra is biztosítják a minőségi szakoktatást. A címzetes tanárok katedrakiegészítéseit is 95%-ban már megoldották – mondta a főtanfelügyelő.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. február 1.
Tüntettek az összevonás ellen (Az iskolákat, a tanulókat nem lehet számokban mérni)
Az érintett tanárok többsége már beletörődött a költözésbe, csak állásuk megmaradjon, a diákok egy része fenyegetőzik, ha menniük kell, abbahagyják a tanulást, másoknak fontos a szakma elsajátítása, minden áron folytatják a képzést, az iskolavezetés tovább küzd önállósága megmaradásáért. Vegyes a hangulat a városban is a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola felszámolása, a Puskás Tivadar Szakközépiskolába történő beolvasztása tekintetében: akik magyar tanoda bezárását ellenzik, azok közül néhányan részt vettek a tegnapi tüntetésen, akik egyetértenek az átszervezéssel, de az indokokat nem értik pontosan, azok is megálltak néhány percre a polgármesteri hivatal előtt tegnap összegyűlt közel kétszáz főnyi tömegben.
A Kós Károly Szakközépiskola időben bejegyeztette a tegnapi utcai tiltakozást, rendőri felügyelet mellett, rendbontás nélkül tartották meg akciójukat. A felvonultatott táblák egyikén Antal Árpád polgármestert idézték: „Aki iskoláinkat támadja, azt üzeni, nem akar az erdélyi magyarságnak jövőt ebben az országban.” (A városvezető ezt tavaly november 12-én mondta azon a sepsiszentgyörgyi tiltakozó megmozduláson, amit a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum megmaradása mellett tartottak.) Elsőként Komán László iskolaigazgató ismertette a lapunkban két ízben is közölt érveket az iskola önállóságának megmaradása mellett: megállt a diáklétszám-csökkenés, az ősztől induló új húsipari szak tanulókat vonz, a speciális osztályokat nem lehet máshová integrálni, az összevonás leépítésekkel jár, az általuk oktatott szakokra szükség van. Tordai Ernő, az iskolai szülőbizottság elnöke elmondta, megdöbbenve értesültek a helyi sajtóból arról a döntésről, amely gyermekeik iskoláját a Puskás Tivadar Szakközépiskolával olvasztja egybe. „A minden magyar számít szlogen ellenére még arra sem méltattak bennünket, hogy egy hosszú ideje meghozott döntést közös találkozó, egy fórum alkalmával hozzák tudomásunkra. Oly sokszor panaszkodunk, hogy odabent, Bukarestben a bennünket érintő dolgokról a fejünk fölött döntenek, a mi megkérdezésünk, esetleges véleménynyilvánításunk nélkül. És akkor hadd kérdezzem meg: Mit teszünk mi itt, helyben? Ugyanezt.” Nem tudja, mire lesz elegendő ez a tiltakozás, de neki kötelessége itt állni, az pedig szerinte biztos, hogy az iskola névadójának, Kós Károlynak a szavai örök érvényűek: „Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, az a népe árulója.” Az iskola volt tanára, Péter Sándor kérdéssel indította felszólalását: „Vajon az iskolát, a tanulókat csak számokban lehet kifejezni? Tudjuk, hogy a városi tanácsban leginkább könyvelők, közgazdászok, mérnökök ülnek, akiknek a számok adják az utasításokat. Viszont, ha iskoláról van szó, tanulókról van szó, akkor a számokat egy kicsit félre kell tenni. Talán még a veszteséget is vállalni, mert hiszen a diák, ahogy mondani szokás, a jövő.” Emlékeztetett: a rendszerváltozás után megszüntették Erdély egyik legjobb szakképző iskoláját, a sepsiszentgyörgyi építészetit, a megmaradt osztályait betagolták az akkor alakult Mikes Kelemen Líceumba, de még tanterem sem jutott nekik. „A kényszer vitte rá az akkori vezetőket, hogy létrehozzák a Perspektíva Szakközépiskolát, amely lassan feltápászkodott a szülők segítségével, diákok szorgalmával, a pedagógustársaim segítségével, kiváló szakképző tanodává vált. Aztán következett az egyesítés a textilipari szakközépiskolával, amely akkor leépülőfélben volt. És egy darabig úgy éreztük, hogy a csúcson vagyunk. Diákjaink jól teljesítettek, a pedagógusok és az iskola munkatársai közösen vállalták azt, hogy ezt az iskolát naggyá teszik. A tanulólétszám csökkenni kezdett, de ennek nem csupán az volt az oka, hogy kevesebb gyermek volt. Más iskolák bővültek, és ennek az iskolának a csökkenését eredményezte. (…) Hiszem azt, hogy a városi tanács jót akart, mert az ő érdekük is, hogy az iskolarendszer működjék. Talán nyugodtabban, tanácskozásokat, megbeszéléseket tartva, tapasztalt pedagógusok véleményét kikérve, lehet, hogy erre a tüntetésre nem került volna sor. Csodálkozom, hogy a tanácsban helyet foglaló pedagógusok nem szóltak az iskola érdekeiről. Ők csak egyet láttak: hogy ebből az épületből a Kós Károly-iskolának ki kell költöznie, és hogy milyen sorsa lesz, azt talán még ők sem tudják.” Tóth-Gáspár Barnabás, az egykori Perspektíva Szakközépiskola igazgatója arra emlékeztetett, hogy amikor meg akarták menteni az iskolájukat, és kérték, hogy maradhassanak abban az épületben, ahol jelenleg a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum elemi osztályai működnek, nem engedték, hiába tanítottak keresett szakmákat, bocsátottak ki jól felkészült szakembereket, összeolvasztották a textilipari iskolával, most pedig ezt is megszüntetik. Szégyen, hogy a harmadik szakképző tanintézményt számolják fel Sepsiszentgyörgyön – mondotta.
A tüntetők közül kevesen válaszoltak kérdésünkre. A tanárok nem látják értelmét, hogy nevükkel mondják el véleményüket, ők már a kinevezésüket kapják a Puskás Tivadar Szakközépiskolába, tovább kell lépniük a helyzeten, mert nem maradhatnak állás nélkül. „Betyárbecsületből jöttünk tüntetni, de valahol tanítanunk kell tovább” – mondták. Incze Csaba fizika szakos tanár a 2001-es összevonással került az iskolába a Perspektívából: „Elég szomorú vagyok, hogy ez megtörténhet. Megtörtént úgy, hogy nem kérdezett meg minket senki, az újságból értesültünk az összevonásról. Már régebben lehetett hallani, hogy felszámolják, de az időpontot nem tudtuk. Nagyon gyorsan jött a döntés, nem tudom, miért. Kötődöm az iskolámhoz, és ha elkerülünk, ott is tanítani kell, a tanítványainkat éppen úgy oktatnunk kell.” Szász Zsolt, IX. osztályos, kőműves szakos diák azt mondta: neki tetszik ez az iskola, jól is érzi magát itt, nem szívesen megy máshova, még nem tudja, hol fogja folytatni. Tordai Melinda szülő: „Ezt az iskolát nem szabad egybeolvasztani, minden magyar iskolára szükségünk van.” Újságírói kérdésre Komán László igazgató elmondta: két ajánlatot tettek az önkormányzatnak, de egyiket sem fogadták el. Kérték, hogy önállóságuk megtartásával költözhessenek abba az épületbe, ahol jelenleg a két nagy elméleti középiskola elemi osztályai működnek, vagy egy kis bővítéssel elférnének a Gyár utcai műhelyépületben, ahol a gyakorlati képzés felületei mellett jelenleg tíz tanterem van, még kettő kellene. Bízik abban, hogy az oktatási törvény adta lehetőségek fényében a prefektus elutasítja a tanács határozatát, hisz az iskola teljesíti az önállóságra vonatkozó minimális diáklétszámot. „Hogy közigazgatási bíróságra adjuk az ügyet, ez egy alternatíva, s vannak itt okok, egy iskolaigazgató, Kondor Ágota személyében megszavazza, hogy a másik iskolát beolvasszák. Érzek érdekellentétet ebből a szempontból. A tanári kar és a vezetőtanács határozatát fogom végrehajtani, ez a feladatom.” A másfél órás akción közreműködött az étfalvi Szász Band zenekar, amelynek vezetője és több tagja az egykori textilipari iskolában érettségizett, a diákok közül verset mondott Balázs Dániel és Bakcsi Boglárka, énekelt Ruzsa Amanada. A megmozdulás közös imával és Petőfi Sándor Távolból című dalával zárult.
A prefektus mossa kezeit
A prefektus csak akkor léphet közbe a Kós Károly és a Puskás Tivadar Szakközépiskola összeolvasztásának ügyében, ha valamilyen törvénytelenséget talál az elfogadott két tanácsi határozatban – jelentette ki Sebastian Cucu, a bukaresti kormány helyi megbízottja. Elmondta, a Kós Károly-iskola vezetője petícióval fordult hozzá és tárgyalt Kiss Imre főtanfelügyelővel is. Egyelőre más lépést nem tehet, kiegészítést kért a helyi tanácstól határozatuk indoklásához, és Kiss Imrétől is írásbeli beszámolót vár arról, hogy mindenben megfelelt-e az előírásoknak az eljárás. (-kas)
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. február 9.
Kelemen József, aki minden szavával tanított (Régi iskolaigazgatók)
Életét három stáció: Barátos–Kolozsvár–Sepsiszentgyörgy között élte le. Kovászna felé utazva érintjük Barátost, ahol az úttesttől jobbra eső, gyümölcsöstől takart házban látta meg a napvilágot 1930. január 9-én. A Kelemen család tősgyökeres barátosi, édesapja, József műbútorasztalos és gazdálkodó, édesanyja, Deák Ida cófalvi származású, Szebenben tanulta a szülésznői mesterséget.
Kelemen József szülőfalujában végezte a négy elemit, majd egy polgári után Sepsiszentgyörgyön iratkozott be a Székely Mikó Kollégiumba, ahol 1949-ben érettségizett. Következett Kolozsvár, a Bolyai-egyetemen történelem szakból szerzett tanári oklevelet 1953-ban. Tanárai felismerték kitűnő szellemi adottságait, nagyszerű felkészültségét, és visszatartották mint tanársegédet az egyetemen. Ő ezt nem vállalta el, visszatért Sepsiszentgyörgyre. A 2. számú Magyar Tannyelvű Leányiskola történelem katedrájára nevezték ki, ahol megszakítás nélkül, nyugdíjazásáig, 1990-ig tanított és igazgatott. 1953. szeptember 29-én nőül vette a szintén történelem szakos, kolozsvári születésű Sebe Margitot. Házasságukból született 1955-ben egyetlen gyermekük, Zsolt – ezúton köszönöm neki az adatszolgáltatást –, aki ma Bécsben él.
Szakmai tudását, igényességét elismerve a felsőbb szervek nagyon fiatalon – alig 25 évesen –, 1955-ben kinevezték az intézmény igazgatójának. Legénynek kellett lennie a talpán, aki a helyi pártszervek utasításai közepette is meg tudta őrizni az intézmény személyiségét. „A helyi pártszervek igen gyakran zavarták az igazgatóság mindennapi tevékenységét... beleszóltak olyan kérdések megoldásába, amelyek kimondottan az iskolára tartoztak” – írja az általa összeállított iskolamonográfiában.
Az iskola vezetésében Székely Margitot váltotta, aki további hat évig aligazgatóként segítette munkájában. Együtt vezették be a koedukációt, támogatta az esti oktatás meghonosítását, kezdeményezte a kultúrotthon és egyben ebédlő és könyvtár építését 1957-ben, amelyet 1959-ben avattak fel – ő akkor már csak tanárként vesz részt az avatóünnepségen. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy ezen az ünnepségen mutatta be a líceumi tagozat színjátszó csoportja a Kiss-Seprődi Anna vezetésével színre vitt Görög Ilonát, valamint fellépett az Albert Ernő és Péter Albert vezette népi tánccsoport. Ki tudja, miért, 1958-ban leváltották, helyébe Albert Ernőt nevezték ki, akit kétévi igazgatás után, 1960-ban ismét ő váltott. Újra építő munkába kezdett. A mai hadkiegészítő központ (a volt zárda) épületét tette rendbe, új szárnnyal bővítette, az emeletre laboratóriumot létesített, az alagsorban (a politechnikai oktatás bevezetése igényeként) a fiúk számára lakatosműhelyt hozott létre. 1961-ben befejezte a sporttelep építését (a mai törvényszék erre épült), együtt dolgozott a diákokkal és a szülőkkel. További „építő” tevékenységét ebben az épületben nem tudta folytatni, mert az iskolát újabb megpróbáltatás elé állították a helyi pártszervek. A Fegyveres Erők Minisztériuma lemond a mai Mihai Viteazul Főgimnázium épületéről és telkéről, s ide költöztetik a „licit”. A leromlott épületet kellett nagyon gyorsan oktatási célra visszaalakítani, felújítani úgy, hogy az oktatás ne érezze kárát. Tanárok, tanulók, szülők összefogásával ez sikerült is, és 1961 szeptemberében már itt indult el a tanítás az első épületben. A hátsó, ún. B épületben bentlakást, étkezdét létesített. Gazdasági jellegű foglalatossága mellett tervezte az oktatás tartalmi színvonalának emelését, történelmet és latint tanított, órákat látogatott, tanácsokkal látta el kollégáit. Közben nagy érvágás érte az anyanyelvi oktatást az iskolában: 1962 őszén, ezúttal legfelsőbb utasításra, bevezették a líceumi tagozaton a román vonalat, ezzel az 1874-től csak magyar tannyelvű intézmény kétnyelvűvé vált.
Szintén 1962 őszétől az eddigi Textil Művek által patronált esti tagozat a líceum saját tagozatává vált. Újabb fejtörés, újabb nehézségek az iskola vezetése előtt. A higgadt, kiegyensúlyozott igazgató ezeket is megoldotta. Nem élvezhette sokáig munkája gyümölcsét, mert 1963 őszén ismét leváltották, de tapasztalatára szükség volt. Az esti tagozat aligazgatója lett, ezt a tisztséget 1970-ig töltötte be. Ezután nyugdíjazásáig történelmet és latint tanított a legnagyobb hozzáértéssel és szakmai szeretettel.
Tévedhetetlen memóriával volt megáldva. Nemcsak a történelmi eseményeket ismerte a legapróbb részletekig, hanem munkatársai életrajzi adatait is, nem beszélve iskolánk végzettjeiről, akiket igazi pedagógusként követett életpályájukon, évek múltán is tudta, ki hol van, él, mivé lett.
Ki volt számunkra Kelemen József? – tesszük fel a kérdést. Egy szóval: az ember, aki minden szavával tanított, okított és tanácsokkal látott el. Olyan igaz ember, akitől, ha úgy adatott, félni kellett, vagy akihez éppen a legnagyobb tisztelettel kellett fordulni. Egész lényében, a katedrán vagy a civil életben ízig-vérig pedagógus volt. Tőle tanultunk pontosságot, igazságérzetet, az elődök iránti tiszteletet, leküzdeni a kicsinyességet. Kelemen József sokrétű személyiség volt: pedagógus, iskolavezető, zenekedvelő és -művelő, egyházi és civil zenekari vezető, helytörténész. Iskolánkban 90 tagú leánykórust szervezett, 1972–1981 között megalapította az iskolai fúvószenekart, ő maga is játszott benne. Eredményességét igazolta, hogy 1975-ben a zenekar Năvodari-on első díjat nyert. Felpártolta az iskola művelődési életét, támogatta a kórust és a tánccsoportot: ő kezdeményezte az iskola kultúrcsoportjainak falujárását, ezzel is hozzájárulva az intézmény tekintélyének növeléséhez.
Közéleti szerepet is vállalt. Tagja volt a Textil Művek fúvószenekarának, 1970-től a barátosi fúvószenekar újjászervezésében vállalt oroszlánrészt, karmestere lett. Közben nem feledkezett meg az utánpótlás neveléséről sem, 1988-tól a gyermek-fúvószenekar létrehozásának egyik fő mozgatója. A zenekar teljesítményét országos szinten is elismerték: 1980-ban és 1982-ben nagyon jó, 1984-ben kitűnő elismerésben részesítették a Buziáson megtartott országos vetélkedőkön. 1991-ben felléptek a Székely Mikó Kollégium véndiákjainak II. világtalálkozóján. Három évtized után adta át a karmesteri pálcát. Nyugdíjba vonulása után a vártemplomban kántorizált, több helytörténeti jellegű előadást tartott. Ha igaz a mondás, miszerint az írás a lélek tükre, akkor ez százszorozva is igaz Kelemen Józsefre. Erről a legmeggyőzőbb gyöngybetűs írásával kinyomtatott két könyve: A sepsiszentgyörgyi községi felső leánytanodától a Mikes Kelemen Líceumig (1999) és Barátos monográfiája (2001). A Mikó Kollégium Évkönyve is nagyrészt az ő kutatásai alapján készült el. Életpályáját felelevenítve nem hagyhatom ki azt az iskolánk történetében meghatározó, korszakalkotó javaslatát, amely 1990. január 18-án hangzott el, miszerint intézményünk vegye fel a Mikes Kelemen nevet. A Mikes Kelemen Líceum vezetőtanácsa az iskoláért tett munkája elismerése jeléül a líceum örökös tiszteletbeli igazgatója címet adományozta.
Halála hirtelen következett be 2004. november 3-án. A háromszéki pedagógustársadalom nagy vesztesége volt. Fáradt teste a vártemplomi református temetőben nyugszik.
Jancsó Árpád
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. február 21.
Tíz csapat a döntőben (Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny)
A sepsiszentgyörgyi vártemplom és Sepsiillyefalva ostrománál közel kilencszáz fő esett el az 1658–1661 közötti tatárjárás idején, és ugyanekkor a támadók felgyújtották a csíksomlyói templomot, de a Szűz Mária-kegyszobor sértetlen maradt – tudtuk meg a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum hetedik osztályos diákjainak pályamunkájából, amellyel a hét végi értékelőn bejutottak az első tíz csapat közé a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyen.
A helytörténeti témákat feldolgozó, jeles személyiségeket bemutató, történelmi eseményeket ismertető háromfőnyi diákcsapatok kisfilmekkel, vetített képes prezentációkkal jelentkeztek a szombati sepsiszentgyörgyi fordulóra, a tizenöt csapatból tízet választott ki az Egyed Ákos történész, akadémikus elnökletével értékelő bizottság. A továbbjutó baróti, csernátoni, gelencei, kézdiszentléleki, kézdivásárhelyi, lemhényi, mikóújfalusi, sepsiszentgyörgyi és torjai csapatoknak a március 25-i gelencei döntőn a székelységhez kapcsolódó történelmi, irodalmi, építészeti, földrajzi, népi kultúra témában kell feladatokat megoldaniuk. Az emlékversenyt a magyarországi Jancsó Alapítvány és Kovászna Megye Tanácsa szervezte a Bethlen Gábor Alap támogatásával. Jancsó Antal, az alapítvány kuratóriumának elnöke lapunknak elmondta, a döntőre várják azokat a csapatokat és felkészítőiket is, akik nem jutottak be a tíz közé. A versenyt jövőben is megrendezik, szeretnék egész Székelyföldre kiterjeszteni a felhívást – közölte Jancsó Antal.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 4.
Fölötte a csillagos ég (Művészvilág – Mátray László színművésszel kisemberről, indulatokról, magányról)
Csak nagyon tapasztalt rendező képes a színészben élő feszültséget kis gyöngyszemmé csiszolni, állítja Mátray László. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze, s a budapesti Nemzeti Színház vendégművésze sorsszerűnek tartja az utat, amelyen jár.
– Hogyan tekint vissza ma, negyvenévesen egykori diákszínjátszó önmagára? – Az akkori énem a színházbérletes diák kategóriájába tartozott, aki megnézett minden előadást. Kezével, lábával, fejével kezdeni semmit sem tudó kamaszra emlékszem. A diákszínjátszás pedig furcsa jelenidőt teremtett számomra, amelyben nem azt igyekeztem elképzelni, hogy milyen leszek, inkább azt, mi az, amit szeretnék. Komolyan gondoltam például, hogy a kezünkbe kerülő szövegek emberi sorsok. Ez nem is változott jelentősen, a mai szerepeimet is sorsokként kezelem. Tisztában vagyok azzal, hogy az előadás egy szerkezet, a színész dolga pedig beleépülni abba, illetve a rendezői elképzelésbe. De az is a dolgom, hogy hitelesítő módon szépen berendezzem magam egy ilyen szerkezetbe. – Egy önhöz hasonló karakteres színészben nem dolgozik folyamatosan saját egyénisége megvillantásának késztetése?
– A színházi világban közkeletű mondás, hogy egy társulat addig nem játszik Hamletet, míg nincs Hamletje. Vagy míg legalább a lehetősége nem merül fel. Nyilván sok olyan feladatot kapunk, amelyekkel nem akkor, nem olyan körülmények között kellene találkoznunk. Vagy több rendező sorozatosan ugyanolyan típusú feladatra oszt ki, mert egyszer már sikerült jól megoldanod. Ilyen dolgok iránt is gerjed tiltakozás az emberben, de szinte párhuzamos ezzel a kihívás: mit tudnék én mást, újat előhozni abból az alakból? Mindezt úgy, olyan eszközökkel, hogy azt a néző is érzékelje. – Alakja, alkata, orgánuma révén vonzza a „fejedelmi” szerepeket. Vágyott valaha arra, hogy kipróbálja, milyen az, amikor egy kisember bőrébe kell „visszagyömöszölnie” saját különböző dimenzióit? – Hogyne! Sokáig vágytam arra, hogy eljátszhassam a Kis herceget. Most már tudom, hogy ez nem valósulhat meg, de ma is fájdalomként élem meg ezt a beteljesületlenséget. Egy jó színházi vezetés amúgy figyel ezekre a dolgokra. A Steinbeck-regény, az Egerek és emberek nyomán született George és Lennie című darabban Barabás Olga rendező például Lennie-t osztotta rám, egy nagy fizikai erővel rendelkező, de mentálisan visszamaradott ember megformálását. Ez a szerep, az ember, aki félve nyúl bárkihez, nehogy összetörjön a kezében, ilyen kihívást jelentett. Szeretem és várom őket.
– Civilként is erőtől duzzadó ember, akitől esetleg félhet is, aki nem ismeri? Hogyan kezeli ezt a helyzetet? – Kétségtelenül sok energia van bennem, amit néhány éve egyre jobban sikerül beosztanom. Nem volt mindig így, a színpadon is az a legfőbb bajom, hogy az erő mindegyre kikívánkozik belőlem, meg kell tanulnom befelé hasznosítani. Például abban, hogy amit el kell, ki kell mondani, azt ne erőből tegyem, hanem nyugodtan, bölcsen. Nagyon hosszú folyamat ez, s mivel egyik rendező kezéről kerülünk a másikba, nem nagyon jut rá idő. Nagyon tapasztalt rendezőnek kell lennie, aki ezt az erőt kis gyöngyszemmé tudja csiszolni.
– Egy Kovászna közeli faluban, Szörcsén él. Mi vonzotta ebbe a környezetbe?
– Csak nemrég jöttem rá, miért költöztem ki a családi örökségnek számító, közös erővel otthonossá tett házba. Elegem lett minden este a színházban maradni, gyakorlatilag minden percemet a túlnyomórészt színházi emberek társaságában tölteni. Fárasztott a könyv, egy idő után az internet is, éreztem, hogy váltanom kell. Körülöttünk a technika vette át a hangsúlyt, a színházban is, sok esetben a színész is olyan kellék, mint bármi más. Szörcsében viszont megkapom azt a vertikalitást, ami annak tudatosításában segít, hogy én, a kicsi ember itt vagyok lent, fent pedig van valaki, mindegy, hogy ki. Nem az állattartás romantikája vonz, ahogy azt sokan gondolják, hanem annak a teljességnek az érzése, amikor felnézel a csillagokra. Ezt egy ideje elfelejtette az ember.
– Az elmúlt évek egyéb fontos változásokat is hoztak az életében. Sorsszerűségként kezeli és ennek megfelelően halad a szörcsei csillagos éggel és a budapesti Nemzeti Színházzal szegélyezett új úton?
– Egyértelműen sorsszerűségként. Éreztem, hogy nem elég, amit a szentgyörgyi színház ad, kell még valami, ami kipróbál. Néha úgy él az ember, mint egy filmben: megy egy kamera, a képzelet követi, hogy ezt kellene még csinálnom, meg azt is. Zajlik az életed, miközben több film is pörög benned egyszerre. A kitörési vágy, de nem feltétlenül a jelenlegi helyzetedből, hanem más helyzetekkel is találkozni. A legjobb pillanatban kaptam a meghívást a Nemzetibe. Miközben éreztem, hogy ennek így kellett történnie, betojtam, hiszen igazából nem tudtam, mibe megyek bele. Kezdetben ott volt az a furcsa politikai árnyék is, ami az igazgatóváltást követően rávetült a Nemzeti Színházra, s amivel, úgy éreztem, külön meg kell küzdenem. Rengeteg energiát fektettem a munkába, hogy senkiben ne merüljön fel fogást keresni rajtam. Úgy tűnik, sikerült is elkerülnöm.
– Szakmai kihívásként is más dimenziónak bizonyult?
– Iszonyú felelősség szakadt a vállamra, hiszen egy ország reprezentatív színházában kellett helytállnom. Szentgyörgyön megszoktam korábban, hogy lazán hagyjam előjönni belőlem a dolgokat. Budapesten nem. Ott önmagam pedagógusává kellett válnom, aki szükség esetén rákoppintok a saját fejemre. Az is idegen volt, hogy napra, órára össze kellett hangolnom a programjaimat, az utazásaimat. Persze támogattak, eszembe juttatták, rám szóltak, figyelmeztettek. De olyan is előfordult, hogy valaki ismeretlenül rám írt a Facebookon, sok sikert kívánva a holnapi előadásomhoz. Akkor villant belém, hogy úristen, hiszen nekem előadásom van.
– Mi döntötte el, hogy mégsem szerződik véglegesen a Nemzetibe?
– Ha harmincnyolc évesen odaszerződöm, az négy-öt évre szóló teljes elkötelezettséget jelentett volna. Akkor nem tarthattam volna fenn a szentgyörgyi idetartozásomat. Szerencsém volt, hogy egyik társulat sem állított éles választási helyzet elé, talán azt is megsejtették, hogy tele vagyok kétellyel. Nagyon szeretem a szentgyörgyi világot, ahol elsősorban a lényem van jelen. Itt azonban szakmailag csak kapargatjuk a lényeget. Elsősorban fiatal rendezőkkel dolgozunk, akik egyelőre nem nagyon tudják vezetni a színészt, inkább azt szeretnék, hogy csináljam meg nekik, amit elképzeltek. Én viszont még sok mindent szeretnék megtanulni, olyan világokat teremteni, amitől elsősorban magam essek hasra. Ehhez azonban tapasztalt rendezők kellenének, akiknek a meghívását ez a színház anyagilag nem nagyon tudja megengedni magának.
– Előfordult már olyan, hogy elcsalt egy szerepet? Hogy „megúszta”?
– Elsősorban olyan volt, hogy nem vettem fel a kesztyűt, a próbafolyamat során nem robbantottam ki a konfliktust. Márpedig olyan szakma ez, ahol a konfliktusokat vállalni kell. Én alapvetően befelé vezetem le a feszültségemet, ha viszont kijön belőlem, többnyire igen nagy intenzitással bukkan ki, amivel meg is ijesztettem már egy-két fiatal rendezőt. Holott én csak jót akartam. Olyan eset is előfordult, amikor néhányan fiatalok morogtunk, de lefojtottak bennünket, és nem is lett jó az előadás. Amikor viszont a rendező rájött, hogy érezzük a darabot, kezdjük szeretni, egy idő után ő is velünk kezdte szeretni az egészet. – A nemrég moziba került Kojot című filmben egy visszafojtott indulatoktól remegő, a végén
pedig egészen szélsőséges erőszakban kirobbanó embert láthatunk. Ő hol helyezkedik el a Mátray-féle sorslistán?
– Ez a fickó kezdetben egyáltalán nem az erőszak oldalán áll. Csak ül és vár, a végén derül ki, milyen mértékű agresszivitás rejtőzik benne. Sőt, egy majdnem megerőszakolós jelenet is van a filmben. Egészséges erkölcsi érzékű emberként természetesen kínos, kényelmetlen ilyen töménységű agresszivitás elfogadása. Azért is nehéz, mert sok esetben a színészt egybemossák az általa alakított figurával. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy Kostyál Márk rendező erre a szerepre szemelt ki. Nyilván, kell kapirgálni a mélyrétegeimben, hiszen a színész lelkének sok mindenre érzékenyen kell reagálnia. Ha nem tud saját tapasztalatból építkezni, akkor működnie kell a fantáziának, ahogy Lohinszky mestertől hallottuk a főiskolán. De ott a klasszikus példa: nagyon sokan játszanak vagy szívesen játszanának III. Richárdot. Rettenetesen negatív figura, akit részben felment a benne rejtőző bohóc. Macbeth is hasonló kategória, színházi legendák szerint több olyan színész is van, aki a szerep megformálása után „úgy maradt”. Vannak feladatok, amelyekben roppant veszélyes dolog elmerülni. – Mostanában mi után keresgél leginkább?
– Azt hiszem, a spiritualitásomban szeretnék jobban elmerülni. Szörcsén például megnyugszik a lelkem, sehová sem akar elrohanni. Persze tudom, hogy a színészet a szakmám, ebből élek. Nem tudom, képes lennék-e otthagyni az egészet, de nem tartom elképzelhetetlennek. Csak akkor el kéne menni innen valahová jó messzire. – Egyedül?
– Az egyedüllétemmel talán a szüleim sorsát hordozom magamban. Talán ennek a szörnyű nagy feszültségnek a cipelése közben arra készülök, hogy többet adjak majd az utódomnak, mint amennyit én kaptam. Szeretném mielőbb tisztán látni magamat. A színészmesterség ugyanis mindent felkavar az emberben: tessék ilyennek lenni, tessék olyannak lenni. Ennek a káosznak le kell ülepednie. A szerelem engem sem került el, csak nem jöttem ki jól belőle. Akkor úgy éreztem, gyengít a szakmában. Vagy azt éreztem, hogy azon az úton más nem fér el mellettem. Esetleg nem akar végigjönni velem. Ma már nem így érzem. És azt is érzem, hogy eljött az ideje valaminek.
– És milyen a csillagos ég Szörcse fölött?
– Gyönyörű. Néha elsírom magam alatta. Hiszem, hogy miközben igyekszem megtenni mindent a lelkem békéjéért, valaki ott fenn vigyáz rám.
MÁTRAY LÁSZLÓ
Színművész, Kézdivásárhelyen született 1976. október 23-án. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban végezte, 1999-ben diplomázott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, ahonnan a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházhoz szerződött. 2013-tól rendszeresen vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színházban. Közel száz színházi szerepben lépett fel. Legfontosabb filmszerepei: Town Creek, Varga Katalin balladája, Fény hull az arcodra, Concrete Noise, Kojot. Díjak, kitüntetések: Kaszás Attila-díj (2010), Jászai Mari-díj (2016).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 15.
Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren
Sikerek és tragédiák
Március 10-én érdekes, színes előadás hangzott el az erdélyi arisztokráciának az 1848–49-es forradalom előkészítésében és a szabadságharcban vállalt szerepéről, továbbá pályájuk alakulásáról 1849 után. Kálmán Attila történész 26 arisztokrata arcképét mutatta be. Bár különböző politikai nézeteket vallottak – az ókonzervatívtól a konzervatívon, a mérsékelt liberálison át a vadliberálisig –, a reformok szükségességével valamennyien egyetértettek, csakhogy a konzervatívok a birodalom keretén belül, forradalmi megmozdulás nélkül képzelték el a változásokat.
Sokuk számára a forradalom személyes tragédiát jelentett, mivel különböző nézetű családtagok álltak szemben egymással. Voltak közöttük politikusok, akik a reformok előkészítésében vállaltak szerepet, és az erdélyi országgyűlés megszűnése után Budapestre távoztak, ahol hangjukat kevésbé hallatták. 1848 közepétől az arisztokrata tisztek, katonák kerültek előtérbe, akik részt vettek a szabadságharc küzdelmeiben, egyesek hadvezérként, mások egyszerű honvédként. Sorsuk a forradalom leverése után a fogság, a vagyonelkobzás, a rangvesztésre ítélés, a külföldre menekülés volt. Akiknek sikerült kivárniuk, amnesztiában részesültek, és újra politikai, közigazgatási szerepet vállalhattak. Gróf Mikes Kelemen, aki a Kossuth önkéntes csapat szervezője, majd a Mátyás huszárezred parancsnoka, később dandárparancsnok volt Bem seregében, 1849. január 21-én hősi halált halt Nagyszeben ostrománál. Gr. Esterházy Kálmán, aki szintén a Mátyás huszárezredben volt őrmester, majd hadnagy, Nagyszeben ostrománál a fél karját veszítette el. A kiegyezés után viszont országgyűlési képviselő, a felsőház tagja, Kolozs megye főispánja lett.
A politikában
De térjünk vissza a politikusokra. Id. gróf Bethlen János az előadó szerint a reformkor legfontosabb és legérdekesebb alakja volt, aki Erdély egyesülését a Habsburg-birodalom keretén belül, forradalom nélkül, az uralkodó engedélyével látta megvalósíthatónak. A forradalom kitörésének hírére a liberális és konzervatív arisztokraták közös programot dolgoztak ki Kolozsváron, amelynek az országgyűlés összehívása, az unió, az alkotmányos monarchia, közteherviselés, törvény előtti egyenlőség, sajtószabadság voltak a legfontosabb pontjai. Báró Jósika Samut az 1846-os kolozsvári országgyűlésen választották Erdély udvari kancellárjává. A forradalom kitörése, Erdély Magyarországgal való egyesítése után lemondott kancellári tisztségéről és visszavonult. A Bach-korszak idején országgyűlési képviselőként bátran felszólalt az uralkodó rendszer tévedései ellen, majd tudományos tevékenységének szentelte idejét. Nagy érdeme, hogy a Mikó Imre iránti barátságból testvérével, br. Jósika Lajossal együtt jelentős anyagi támogatást nyújtott az alakuló Erdélyi Múzeumnak.
Báró Wesselényi Miklósnak, akit a reformkor jelentős személyiségének ismerünk, érdekes szerepe volt a forradalomban. Saját birtokán a jobbágyfelszabadítást már korábban megvalósította, eltörölte a dézsmát és a robotot, és a földesúri önkényeskedés ellen foglalt állást, de nem értett egyet a parasztság által indított küzdelemmel. Gróf Teleki József egyik alapító tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, ami a Teleki család közadományából indult. A mérsékelt konzervatív nézeteket valló gróf 1844-től Erdély kormányzója volt. 1848-ban összehívta az országgyűlést, ahol nem akadályozta a liberális ellenzék működését, engedélyezte az erdélyi románoknak a balázsfalvi gyűlés összehívását, ahol kimondták az unióval való szembefordulást. A forradalom után visszatért tudományos munkájához. Báró Kemény Dénes, aki a 1848-as pesti országgyűlésen Alsó-Fehér vármegye képviselője volt, kiállt az unió mellett, szerepet vállalt a Batthyány-kormányban, majd az Országos Honvédelmi Bizottmányban. Gróf Teleki Domokos, aki Küküllő vármegye képviselőjeként vett részt a pesti országgyűlésben, mérsékelten liberális politikusként fontosnak tartotta a román–magyar viszony rendezését, és szerepet vállalt a székely katonaság megnyugtatásában a határőrség megtartása kapcsán. Hamar kivonult a politikai életből, és gernyeszegi kastélyában történelmi tanulmányainak szentelte életét, tagja volt a tudományos akadémiának. Gróf Mikó Imre, 1848-ban Erdély helyettes kormányzója, elvállalta az agyagfalvi országgyűlés elnöki tisztségét, hogy meggátolja a fölösleges vérontást. 1848-ben Bécsbe utazott, ahol házi őrizetbe vették, és 1849-ben szabadult. Későbbi szerepe Erdély kulturális életében, az Erdélyi Múzeum megalapításában közismert. Gróf Teleki László báró Jósika Miklóssal együtt Kossuth híve volt. Teleki László, aki a Védegylet és a Nemzeti Kör elnöki tisztségét töltötte be, Kossuth követeként járt Bécsben és Párizsban, ahol megbízatását nem ismerték el. 1849-ben Magyarországot föderatív államként képzelte el, ennek érdekében Bălcescuval tárgyalt, aktív szerepet vállalva az emigrációban. A korszak színes egyénisége báró Nopcsa László. 1848-ban az erdélyi országgyűlés képviselője, majd részt vett a románok balázsfalvi gyűlésén, ahol a császárhoz menesztett biztosság alelnökének választották. Az unió szentesítése után elhagyta a román küldöttséget, és a magyar kormánynak ajánlotta fel hazafias szolgálatát.
A harctéren
Az arisztokrácia képviselőinek egy része hadvezérként küzdötte végig a szabadságharcot, és olyan is volt, aki közhonvédnek állt be. Köztük említhetjük a Petőfit és Szendrey Júliát vendégül látó gr. Teleki Sándort, aki Nagybecskereken harcolt a szerbek ellen, majd később lett őrnagy, ezredes, az erdélyi hadsereg felügyelője. Az aradi fogságból sikerült kimenekülnie, s több országon át tartó útja során eljutott Jersey-szigetére, ahol Victor Hugo barátja lett. Harcolt a Garibaldi-mozgalomban és 18 évi száműzetés után került vissza Magyarországra, ahol a Kisfaludy és a Petőfi Társaság tagja volt.
Gróf Teleki Ádám honvéd tábornokként a drávai sereg főparancsnoki tisztségét töltötte be, s bár 1848 végén kilépett a honvédségből, ’49-ben rangvesztésre ítélték. Gr. Gyulai Ferenc az osztrák haditengerészet parancsnoka volt 1848-ban, ’49-ben osztrák hadügyminiszter, aki a császár oldalán vett részt a győri csatában. Báró Kemény Farkas 1848-ban a Torda megyei nemzetőrség őrnagya, később ezredesként a gyulafehérvári ostromsereg, majd a kolozsvári hadosztály parancsnoka volt, harcolt az érchegységi felkelők ellen és az orosz támadás során Kolozsváron. Gróf Bethlen Gergely a 15. Mátyás huszárezred szervezője és parancsnoka, az erdélyi sereg lovassági parancsnoka, később ezredes volt. Kolozsvár feladásától Nagyszeben bevételéig végigharcolta az erdélyi hadjáratot. Görgey seregéhez csatlakozva Világosnál kapitulált. Aradon hadbíróság elé állították, majd 1849-ben szabadon engedték. Később külföldre menekült, és tovább harcolt az itáliai magyar légióban, a szárd királyi hadseregben, a poroszországi magyar légióban. 1867-ben kapott amnesztiát és térhetett haza. Gróf Lázár Dénes 1848 októberétől a marosszéki dandár, később a nemzetőrség parancsnoka volt. Harcolt az oroszok ellen és Komáromban tette le a fegyvert. A fehéregyházi Haller grófok a segesvári csatában való részvétel mellett, amelyben József egyszerű honvédként, Ferenc Segesvár parancsnokaként vett rész, a későbbiekben Petőfi elestének helye és körülményei felkutatásában tevékenykedtek. Haller Ferenc lánya, Lujza nevéhez fűződik a tömegsír fölötti turulmadaras emlékmű felállíttatása.
Végül a szabadságharc színes egyéniségéről, John Pagetről kell szólnunk, akit a szerelem hozott Erdély földjére, ahol teljes mértékben erdélyi magyar lett. Aranyosgyéresen vásárolt birtokot és hozott létre mintagazdaságot, s közben könyvet írt Erdélyről, Magyarországról. 1848-ban Bem szárnysegédje lett, és a harcokról az angol sajtónak küldött beszámolókat. Többek között Nagyenyed feldúlásáról is, ahol kis csapatával a menekülő magyarok védelmére kelt. A szabadságharc után feleségével Angliába menekült, ahonnan 1855-ben tért vissza aranyosgyéresi kastélyába, ahol újjászervezte a gazdaságát. Alapítója volt az Erdélyi Gazdasági Egyletnek és tevékeny híve az Erdélyi Unitárius Egyháznak.
Említhetnénk még neveket az adatokban gazdag előadásból, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy képet alkossunk az arisztokrácia szerepéről az 1848–49-es eseményekben.
Összességében pedig elmondhatjuk, hogy kellemes délutánt tölthettek a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak és tanárainak társaságában mindazok, akik a Női Akadémia meghívására pénteken ellátogattak a Deus Providebit Házba. Az ünnepre való hangolódásként a Női Akadémia képviselői a hagyományos kokárda készítésének technikájára oktatták az érdeklődő gyermekeket, fiatalokat.
Kálmán Attila előadását megelőzően pedig a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai verses-zenés összeállítással köszöntötték március 15-ét. Az elhangzott verseket Brandner Emőke magyartanárnő válogatta, a kórust Gyárfás Kinga zenetanárnő vezette. Ha százszor is szavalták már, ez alkalommal nem lehetett meghatódás nélkül hallgatni Reményik Sándor intését, ami a helyzetet tükröző drámaisággal hangzott el a műsor végén: „Ne hagyjátok a templomot,/ A templomot s az iskolát”.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)2017. március 27.
Barót csapata győzött (Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny)
Baróti diákok csapata nyerte meg a Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny döntőjét, amelyet szombaton tartottak Gelencén, a nagy székely tudós szülőfalujában. Az első alkalommal megszervezett kétfordulós vetélkedőt 7–8. osztályos háromszéki tanulók számára hirdették meg.
A végső megmérettetésre tíz csapat jutott tovább: a kézdiszentléleki Apor István-iskola, a lemhényi Bem József-iskola, a csernátoni Bod Péter-iskola, a mikóújfalusi Fejér Ákos-iskola, a baróti Gaál Mózes-iskola, a gelencei Jancsó Benedek-iskola, a torjai Kicsi Antal-iskola, a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes- és Petőfi Sándor-iskola, valamint a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a megyeközpont csapata azonban betegség miatt nem jelent meg a döntőn. A rangos vetélkedő zsűrijének elnöke Egyed Ákos történész, akadémikus volt. A zsűriben Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője, Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár, Farkas Ferenc történelemtanár, a kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója, Jancsó Norbert, a Jancsó Alapítvány kurátora, Várallyay Réka és Jánó Mihály művészettörténészek vettek részt. A csapatok regisztrálása után a résztvevők az iskola udvarán felállított Jancsó Benedek-szobor elé vonultak, ahol a magyar himnusz eléneklése után megkoszorúzták a mellszobrot, Petrovits István alkotását. A verseny a Bodor György Művelődési Otthon nagytermében zajlott. Örömmel biztosítottak a versenynek otthont, hiszen Gelencén fontosnak tartják az iskola névadója, Jancsó Benedek emlékének ápolását, szellemiségének továbbvitelét – fogalmazott Kovács Zsuzsanna, a gelencei Jancsó Benedek-iskola igazgatója. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében támogatásáról biztosította a Jancsó Alapítványt, ugyanis a megyei önkormányzat kiemelt feladatának tartja a székely identitáserősítő kezdeményezéseket. Szellemi lámpásokra van szükség – mondta Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke, reményét fejezve ki, hogy a diákok mindegyike gazdagodott a felkészülés során. Egyed Ákos történész-akadémikus értékelése szerint felkészült csapatok jelentkeztek a felhívásra, és arra ösztönözte a fiatalokat, hogy mélyüljenek el még jobban ebben a témában. Reményét fejezte ki, hogy az elsajátított ismeretek segítik megőrizni székely identitásukat. A versenyt a baróti Gaál Mózes-iskola csapata nyerte, második helyezett a csernátoni Bod Péter-iskola, harmadik helyezett a kézdiszentléleki Apor István-iskola csapata lett. Különdíjban részesültek a mikóújfalusi Fejér Ákos-iskola tanulói ötletes kisfilmjükért, amelynek alapját egy, a településüket bemutató játékos vers képezte. A vetélkedőn jelen levő Jancsó Antal alapítványi elnök azt is elárulta, hogy a történelmi vetélkedőt ezentúl minden esztendőben megszervezik, kiterjesztik a másik két székely megyére is, majd távlatilag Erdélyre, illetve az egész Kárpát-medencére.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. április 4.
Diákkórusok napjai
Díjakkal tértek haza a sepsiszentgyörgyi diákkórusok a múlt héten Marosvásárhelyen tartott régiós versenyről, hétfőn este pedig hatodik alkalommal szervezték meg a megyeközponti Krisztus Király-templomban a Diákkórusok fesztiválját. Mindkét esemény bizonyította: a közös éneklésnek olyan ereje van, amire a művészetekben alig van példa, a gyermekek, ifjak hangján felcsendülő dal lelki örömet nyújt előadónak, hallgatónak egyaránt.
A kórusolimpia körzeti szakaszán Beszterce-Naszód, Hargita, Maros, Szeben, Brassó és Kovászna megye tartozik egy csoportba, külön kategóriában versenyeznek az elméleti, a művészeti és az egyházi iskolák kórusai. A 12–15 perces repertoár: egy népdalfeldolgozás, egy román dal és különböző korok kórusművei.
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Sipos Zoltán vezette Eufónia kórusa a saját kategóriájában második helyezést ért el 96 ponttal, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum (karvezető Szőts Dániel) és a Székely Mikó Kollégium (karvezető Dombora Anna) énekkara 96, illetve 95 ponttal szintén második díjat kapott. Nem először fordul elő, hogy a díjazás különböző okokból elégedetlenséget szül a résztvevők körében, emiatt vannak megyék, amelyek nem küldenek kórust erre a versenyre, idén is rossz szájízzel tértek haza a versenyzők. Többen kifogásolták, hogy az elméleti iskolák győztesének a brassói Andrei Şaguna Középiskola leánykarát hirdették ki, bár előadásuk valóban megérdemelte a száz pontot, egy egynemű kórus nem mérhető össze a vegyes karral – érveltek a karvezetők. Karácsonyi Gabriella, a zsűri Kovászna megyei képviselője érdeklődésünkre elmondta, a versenyszabályzat nem pontosít ilyen tekintetben, így tulajdonképpen nem történt szabálysértés, de valóban mást jelent egy vegyes kar és egy egynemű kórus. A jelen lévő öt művészeti iskola közül a száz pontot és az országos versenyre jutás jogát a besztercei kórus nyerte, de a zsűri a kisebb pontszámú marosvásárhelyi és a brassói énekkarnak is első díjat ítélt, ami szintén szokatlan a kórusolimpián.
A tegnap esti sepsiszentgyörgyi dalos találkozón az említett három diákkaron kívül a Krisztus Király-templomban fellépett a Plugor Sándor Művészeti Líceum Lőfi Gellért vezette Campanella gyermekkórusa, az iskolák önálló produkciói után a négy énekkar közös előadásában csendült fel Lisznyai Szabó Gábor feldolgozásában az Ároni áldás.
Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma2017. április 6.
Szinte Gábor hagyatéka Szentgyörgyön
A székelykaputól a törülközőig
A budapesti Néprajzi Múzeum A székelykaputól a törülközőig című kiállítása a Sepsikőröspatakról származó Szinte Gábor (1855-1914) rajztanár, gyűjtő, fényképész, rajzoló hagyatékát mutatja be mától a Székely Nemzeti Múzeumban.
A kiállítás a gyűjtő hagyatékában fellelhető több, mint háromszáz fényképfelvétel és közel száz rajz közül válogatva mutatja be azt az erdélyi, elsősorban székelyföldi építészeti és tárgyi kultúrát, mely a népművészet és a természeti környezet kölcsönösségében mutatkozik meg.
A székelyföldi háztípust, a székelykapukat, a fejfákat (kopjafákat) és az erdélyi fatemplomokat bemutató kiállítás ez alkalommal a gyűjtő szülőföldjére kerül vissza, aki régiségeket dokumentáló munkáival mindig mintát akart szolgáltatni mestereknek, fafaragóknak, alkotóknak. A kiállítás archív anyagok felhasználásával készült, interaktív kapurajzolóval, vetítéssel segíti a témában való alapos és tárgyilagos ismeretszerzést a fiatal generációk számára is.
A megnyitón köszöntőt mond Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A kiállítást megnyitja Tasnádi Zsuzsanna kurátor és Szőcsné Gazda Enikő muzeológus. Énekel Szabó Fruzsina, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákja. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. április 6.
Ellenzék vagy ellenség?
A magyar Helsinki Bizottság feljelentést tett, mivel a határőrök állítólag embertelen bánásmóddal fogadják a Szerbia felől érkező migránsokat. Március 15-én a szólásszabadság érdekében tüntetve az Együtt aktivistái és szimpatizánsai megpróbálták akadályozni, hogy a nemzet miniszterelnöke elmondhassa ünnepi beszédét. A Momentum Mozgalmat pártolók aláírásgyűjtéssel lehetetlenítették el a magyar olimpiai pályázatot, és szertefoszlatták sok ezer magyar álmát. Csak az elmúlt néhány hét történéseit sorolom, de folytatni lehet azzal, hogy ugyanez a társaság – egy tőről metszették ugyanis őket – korábban bezárta az Álmok álmodói–világraszóló magyarok című valóban világraszóló kiállítást, vagy megakadályozta azt, hogy Budapest világkiállítást rendezzen. És a sornak természetesen koránt sincs vége. A magát magyar ellenzéknek nevező ballib társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy ami jó, az ne sikerüljön. Bosszankodik mások sikerén, irigy a megvalósításokra és frusztrált saját eredménytelensége miatt. Ezért azt az elvet követi, hogy minél rosszabb, annál jobb.
Ez a társaság semmit nem tart szentnek, a nemzet fogalmát legkevésbé. Bár sokszor éppen annak nevében (?) lép fel.
Ellenzék ez? Nem. Sokkal inkább ellenség. A magyar nép ellensége, amely minden közös, nemzeti ügyet, megvalósítást, jövőbeli tervet el akar lehetetleníteni. Talán nincs is olyan ország, ahol egy ehhez hasonló társaság mindig saját országa és népe ellen lépjen fel. Nos, a magyarországi ballibek éppen ilyenek.
Nem érdekelte őket az sem, hogy a világkiállítással a figyelem a magyar fővárosra terelődött volna. Az sem, hogy az Álmok álmodói a magyar találékonyságot, innovációt népszerűsítette a világban. Az sem fáj nekik – sőt, kimondottan örülnek –, hogy évek óta tönkreteszik a magyar nemzet ünnepeit. Mint ahogy az sem érdekli, hogy Kárpát-medencei milliók álmát hiúsították meg az olimpiai pályázat megfúrásával. Állítólag anyagi megterhelést jelentett volna Budapest és az ország költségvetésére nézve. Talán. De ne felejtsük, Barcelona épp az 1992-es olimpia miatt került fel a modern világ térképére, és az elmúlt 25 évben az akkor megvalósult beruházásoknak köszönhetően Európa egyik leglátogatottabb és legdinamikusabban fejlődő régiója lett. Mint ahogy a 2012-es – amúgy elég gyengére sikerült – lengyelországi futball-Eb is már érezteti jótékony hatásait nemcsak a sportban, hanem a gazdaságban is – állítják lengyel szakemberek.
Mindebben egy dolog mégis örvendetes. Ilyen hozzáállással ez a társaság csak azt érheti el, hogy egyre kevesebben fognak rá szavazni. Ha az a feltétele örökös ellenzékben maradásuknak, hogy Magyarország ne rendezhessen olimpiát, ám legyen. Inkább ne legyenek ötkarikás játékok a Kárpát-medencében, csak ne kerüljön az ország élére a magyar nemzetet feltörekedni gátló percemberkék siserahada.
És hogy miért jó nekünk, határon innen élőknek az, hogy nemzetben gondolkodó kormánya maradjon Magyarországnak? A magyarázat egyszerű. Minél erősebb az anyaország, annál hatékonyabbak tudunk lenni, annál nagyobb védelmet és segítséget kaphatunk. Ne feledjük, a Nyugatra szakadt vagy a Kárpát-medencében élők számára a magyar kormány megannyi programot (Rómer Flóris-terv, Mikes Kelemen-terv, Kőrösi Csoma-program, Petőfi-program, hogy csak néhányat említsünk) dolgozott ki és léptetett életbe, amelyekkel az elszakadt területeken élő magyarokat próbálja segíteni. A szimbolikus gesztusokról, mint például a magyar állampolgárság (bár az nem csak az) ne is beszéljünk. Emlékezhetünk, amikor a mai ballib ellenzék volt hatalmon, milyen „szimbolikus” kampányt folytatott a december 5-i népszavazás alkalmával. Mi az ilyen gesztusokból nem kérünk.
Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)2017. április 7.
Diákkórusok a templomban
Az együtténeklés ereje
A megyeszékhelyi Krisztus király római katolikus templom adott otthont a diákkórus-fesztiválnak. A hatodik alkalommal megrendezett seregszemlén három sepsiszentgyörgyi középiskola négy kórusa lépett fel.
A fellépőket és a közönséget Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanára, a diákkórus-fesztivál megálmodója és lelkes szervezője köszöntötte. Kiemelte, az elmúlt héten, Marosvásárhelyen tartott régiós versenyről a megyeszékhelyi Székely Mikó Kollégium (karvezető: Dombora Anna) és Mikes Kelemen Líceum (karvezető: Szőts Dániel) énekkarai, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum Eufónia ifjúsági vegyeskara (karvezető: Sipos Zoltán) második díjjal tért haza.
A diákkórus-fesztiválon a díjazott énekkarok mellett fellépett a Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella gyermekkara is Lőfi Gellért vezényletével. Az önálló produkciók után a négy énekkar közös előadásában csendült fel Lisznyai Szabó Gábor feldolgozásában az Ároni áldás.
A rendezvény célja az ifjúság kóruskultúrájának a fejlesztése, művelése, az erdélyi zenei élet népszerűsítése, de nem elhanyagolható az együtténeklés közösségformáló ereje sem. „Azért szervezzük a seregszemlét is, hogy együtt legyünk, közösen énekeljünk, felmérjük hol tartunk, mire kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk” – hangsúlyozta Lőfi.
Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. április 10.
Jubileumi ünnepség Szentivánlaborfalván
Nemesebb, jobb és szebb eseménnyel nem lehetett volna megnyitni Jókainé Laborfalvi Róza, másképpen Laborfalvi Benke Judit jeles magyar színművész születésének 200. évfordulóját, mint a kisiskolások vers-, népmese-, népmonda- és prózavetélkedőjével, amelynek logója örök érvényűen szól: Szépen magyarul.
Maroknyi pedagógus, Kelemen Tünde, Mikola Éva és Kisgyörgy Tünde ötletgazdák és szervezők fogadták Kézdi-, Orbai- és Sepsiszék tizenhat településéről és Csíkszeredából a szépen beszélő kisiskolásokat, akik rangos zsűri előtt felejthetetlen napot varázsoltak pénteken a résztvevőknek. Sziporkázóan szépen, fergeteges gyorsasággal mutatták be nekünk az előkészítősök és az I–IV. osztályosok Kányádi, Móricz, Kovács András Ferenc, Móra Ferenc, Benedek Elek és sok más szerző műveit, népmeséket és népmondákat. Hatvan kisgyerek remek seregszemléjét kellett mérlegelnie a zsűrinek – Tapodi Zsuzsa irodalomtörténésznek, Nemes Levente színművésznek, Dimény Árpád költő-szerkesztőnek –, a szép magyar beszédet, a művészi teljesítményt, a technikai eszközöket és a vezető pedagógusok szöveg-megválasztását. A jelenléti emléklap és az ajándékok kiosztása közepette Tapodi Zsuzsa szólt a gyerekekhez, tömören értékelve munkájukat: „Látjátok, gyerekek, az ünnepért is meg kell dolgozni!” Az előkészítősök első díját a kovásznai Pătrunjel Viktória, az elsősökét a sepsiszentgyörgyi Pálffy Apor, a másodikosokét a csíkszeredai Jánó Andrea, a III–IV.-es tanulókét a kovásznai Tompa Izabella, illetve Blága Izabella, a zágoni Mikes Kelemen-iskola tanulója érdemelte ki. A vetélkedőn jelen levő Matekovicsné Kóródi Mária, a település szülötte az újonnan alapított Kóródi Hajnal-díjban részesítette a vetélkedő három szentivánlaborfalvi kisiskolását, Kóródi Hildát, Stanciu Györgyöt és Zsigmond Anitát.
Másnap, virágvasárnap előtti szombaton a Berde Mózsa-iskolában népes közönség és gyereksereg hallgatta Mikola Éva tanítónő Laborfalvi Benke Juditról, vagyis Laborfalvi Rózáról szóló vetített képes előadását, a realista magyar színjátszás úttörőjéről, aki kiemelkedő drámai színésznőként beírta magát a magyar színház történetébe. A jubileumra emlékeztető márványtáblát helyeztek az iskola épületére, és felavatták az iskola új, kis méretű bejárati székely kapuját. Az avatón Balázs Antal faragómester, egykori laborfalvi tanító elmondta, hogy a kapuoszlopokat szülőfaluja több mint 200 éves kapufájának faragászati elemeivel díszítette. Kelemen Alpár mérnök, a rendezvény egyik ötletgazdája és szervezője kiemelte, hogy a diaszpórában élő és a szentivánlaborfalvi iskolához kötődő félszáz személy anyagi segítséget küldött, az uzoni központi iskola vezetősége és további negyedszáz személy nyersanyaggal és munkájával segített, amiért köszönetét fejezte ki. „Folytatni szeretnénk a jövőben a Szépen magyarul vetélkedőket – hangzott el –, valamint a település más jeles személyiségeinek való emlékállítást.” Ilyen például a tudós-akadémikus Berde Áron (1819–1892) – két év múlva lesz születésének ugyancsak 200. évfordulója. Fellépett a helybeli férfikar, áldást mondott Bartos Károly komolló–szentivánlaborfalvi református lelkipásztor.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. április 19.
A megfélemlítés ellenére
Kiváló eredmények a katolikus iskolában
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létét fenyegető támadások miatt egyetlen szülő sem vette ki és íratta át más iskolába a gyermekét, ami magától beszél a hűségről, kitartásról és arról, hogy mit jelent az intézmény számukra. A diákok pedig a különböző versenyeken, vetélkedőkön elért eredményekkel bizonyították, hogy már a kezdetektől színvonalas oktató és nevelő munka folyik a 2015-ben indult iskolában.
Ezeket is ismerni kell ahhoz, hogy ne csak az elvtelen támadások, az időhúzás, a felettes intézmények packázása, az iskola megszüntetésére irányuló rossz szándék, a tehetetlenség kapcsán emlegessük a Római Katolikus Teológiai Líceumot. Diákjaik közül sokan jutottak el a tantárgyversenyek megyei szakaszára például matematikából, magyar és német nyelvből, logikából és sorolhatnánk a többi tantárgyat, illetve az elemi osztályosoknak szervezett vetélkedőket is.
György Boglárka részt vett a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos szakaszán. A nemzetközi könyvvásár csapatversenyében az ötödikesek Aranymadár csapata (György Boglárka, Brandner Botond, Somodi Tamás) első helyen végzett.
A Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakászáról Brandner Emőke tanítványai két első díjjal tértek haza a hetedik osztályos Giliga Orsolya és a nyolcadik osztályos Lakó Anna révén. A humán tantárgyak mellett a diákok fizikából is igazolták, hogy az élen járnak. Kozma Tamás tanítványai a Kolozsváron megtartott Erdély-szintű fizikavetélkedőn egy első (VIII. osztály csapata) és két második (VII. o., X. o. csapata) helyezést értek el. Külön írásban szóltunk a Debrecenben megtartott Kárpát-medencei disputavetélkedőről, ahol a hatodik osztályosok Anonymus csapata (György Kata, Tamási András, Nagy Kincső) első díjat nyert. Egyéniben Tamási András és György Kata harmadik helyezéssel zárta a vetélkedőt, Jitianu Rosemarie úgyszintén. Az Erdélyi Főegyházmegye nemrégiben zajlott kreativitási versenyén is bőven gyűjtöttek díjakat mind a kisebb, mind a nagyobb osztályosok, akik nyolc első helyezést (tánc, dramatizálás, film, szavalat, irodalom, sport és két korcsoport rajzból), nyolc második, két harmadik díjat és 12 dicsérő oklevelet nyertek.
– Az első félévi eredmények önmagukért beszélnek – erősíti meg Székely Szilárd, az iskola ideiglenesen kinevezett igazgatója. – A tanári kar igyekszik a lehető legjobban végezni a dolgát. Fontos szempont számunkra, hogy az iskola körül kialakult bizonytalan helyzet ne befolyásolja – amennyiben lehet – az oktatás minőségét. Iskolánk mind szellemiségében, mind módszertanában fel tud mutatni egy olyan alternatívát, amire a jelek szerint nagy szükség van. Az értékorientált nevelésre törekszünk, diákjaink megfelelő szellemi felkészítése mellett hasonlóan fontosnak tartjuk az egyetemes lelki értékek továbbadását, nyilvánvalóan keresztény evangéliumi olvasatban. Bár az iskola a katolikus nevet viseli, ügyelünk arra, hogy mindenki a saját felekezetének és vallási meggyőződésének megfelelően ismerkedhessen meg ezekkel az értékekkel. Ennek egy gyakorlati megnyilvánulása volt például a nagypéntek is, amikor a Református Kollégiummal és a Bolyai Farkas középiskolával közösen és az egyházakkal egyeztetve a diákok a felekezetüknek megfelelő templom- ban vettek részt a húsvétra hangoló istentiszteleten.
– Úgy tudom, hogy Székely Szilárd ideiglenes megbízatása nagypénteken lejár. Hogyan lesz tovább?
– Abban reménykedem, hogy nem kapok hosszabbítást, és iskolánk igazgatója végre elfoglalhatja a helyét, és mindenki számára megnyugtató módon oldódik meg az intézmény körüli zűrzavar. Reményeink szerint a bíróság is kedvező döntést hoz a 70-es tanfelügyelőségi határozat ügyében, amellyel megtiltották az előkészítő osztályokba való beiratkozást. Bár ma zárul (április 13-án, beszélgetésünk időpontjában) a második kör, amikor a problémás eseteket tárgyalja a tanfelügyelőség, ha a bíróság a javunkra dönt, reményeink szerint egy újabb beiratkozási időszak kijelölésével hátha az előkészítő osztályról sem kell lemondanunk.
– A másik érzékeny pontot a kilencedik osztályok jelentik. Az iskola által javasolt szakokat belefoglalták-e a tervezett kilencedik osztályokról szóló kiadványba?
– Három osztályt szeretnénk indítani, egy természettudományok – intenzív angol–német, egy társadalomtudományok – intenzív angol–német és egy római katolikus teológia szakos kilencediket. Május 2-án kell kifüggesszék az iskolák ajánlatait, és május 5-én kell kiküldjék a nyomtatott füzeteket az ajánlatokkal a tanintézményekbe. Ha addig nem rendeződik az iskola helyzete, ebbe a füzetbe nem fogunk bekerülni. A képességvizsgát ugyanis május 22–23-án kell megtartsuk a katolikus osztályba felvételiző diákoknak általános vallási ismeretekből. Június 14-én kell beküldjük a nyolcadik osztályt végző diákok jegyeit a tanfelügyelőségre, és reményeink szerint a képességvizsgán is bizonyítani fognak diákjaink. Középiskolai osztályaink pedig továbbra is népszerűek lesznek – mondta Székely Szilárd.
Majd hozzátette: az iskolának törvény szerint kötelessége lenne a diákok utazását támogatni, ám ezt az eredmények ellenére sem tudták megtenni, ugyanis a fenntartó intézmény, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala kizárólag csak a tanárok bérét biztosítja. Az egyéb kiadások terén novembertől el van adósodva az iskola az őrző-védő szolgálatnak, a személyszállító cégeknek. Nem tudták kifizetni a könyvelőprogramot, és az oklevelekre sincsen pénz.
Remélhetőleg a mai tanácsülésen sikerül végre kedvező határozatot hozni, és Székely Szilárd ideiglenes megbízatásának lejártával dr. Tamási Zsolt Józsefnek nem hosszabbítják meg a május elsején lejáró felügyeletét, és immár a sikeres versenyvizsgával is megerősítve pozícióját, újra átveheti az iskola vezetését.
Aki egy érvényes tanácsi határozat és minisztériumi elfogadás ellenére törvénytelennek nevez egy tanintézményt, ahol rövid másfél év alatt ilyen kiváló eredmények születtek, egy iskolát, amelyhez kivételes hűséggel ragaszkodnak diákok, szülők és pedagógusok, azt elsősorban a gyűlölet vezérli. Az indulatoktól elvakulva ő követi el a bűnt több mint 400 gyermekkel szemben, nem az iskola alapítói, akik rövid másfél év alatt akartak és tudtak építkezni. Ezért egy normálisan működő országban elismerést, sőt támogatást érdemelnének a letiltás és meghurcolás helyett.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)