udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 512 találat lapozás: 1-30 ... 391-420 | 421-450 | 451-480 ... 511-512

Névmutató: Tokay György

2007. december 19.

A romániai nemzeti kisebbségek napját, valamint fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte december 18-án az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala. A Markó Attila államtitkár által vezetett intézmény a kettős ünnepség alkalmával kitüntette mindazokat, akik az elmúlt évtizedben jelentős mértékben hozzájárultak a nemzeti kisebbségek jogainak elnyeréséhez, érvényesítéséhez. Markó Béla volt miniszterelnök-helyettes mellett emlékplakettet vett át Victor Ciorbea volt miniszterelnök, akinek kormányzása idején alakult meg a kisebbségi minisztérium. A kitüntetettek között szerepel valamennyi volt miniszterelnök 1996-tól napjainkig, valamint Tokay György és Eckstein-Kovács Péter volt miniszter is. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kitüntetését Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője vette át. /Kitüntették egymást. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./

2008. április 2.

Az utóbbi mintegy két évtizednyi időben az erdélyi magyarság nem egyszer, nem kétszer elment egy valóban demokratikus társadalom létrehozásának lehetősége mellett. El lehet gondolkodni azon, hogy hol állnánk, ha mondjuk az RMDSZ vezetőségében nem a bukaresti – tehát a román politikai pártokkal összekacsintó és már az elején megalkuvásra hajlamos – mag kerül a szövetség megalakulása után hatalomra, hanem igazi erdélyi politikusok – Tőkés László, Király Károly, Szőcs Géza, Borbély Ernő, Borbély Imre stb. – veszik át az irányítást – írta Román Győző, a lap munkatársa. Mert azon is el lehet gondolkodni, hogy egy Verestóy Attila, Tokay György, Frunda György, de még Markó Béla nélkül is merre, hol tartanánk, tette hozzá. /Román Győző: Esély!? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 2./

2008. június 13.

Az újság beszámolt arról, hogy a megyeszékhelyeken, magyarlakta településeken a politikából kiszorultak hogyan folytatják életüket. Aradon a megyei önkormányzatában eddig ott ülő három tanácsos – Nagy Gizella, Cziszter Kálmán és Túsz Ferenc – kikerült onnan. Nagy Gizella 2005 januárjában került be az önkormányzatába. Visszatér a katedrához. Cziszter Kálmán a 2004-es helyhatósági választásoktól tagja volt a városi önkormányzatnak. Tovább fog dolgozni szakmájában, mint tervező, mint szakértő. A jövőben több időt tud majd szentelni a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságra, a Pro Urbe Társaságra és a Szabadság-szobor Egyesületre. Túsz Ferenc 2005-től a nagykövetté kinevezett Tokay György helyét foglalta el. Nyugdíjas, de van egy cége is. – Búza Gábor, az Arad megyei önkormányzat alelnöke volt 2004-től. Amikor a megválasztották, lemondott ügyvédi praxisáról. Most folytatni fogja ügyvédi munkáját. Pécskán Nagy István tanácsos volt. Visszamegy tanárnak. Wersánszki Eduárd felajánlotta lemondását a petrozsényi RMDSZ-szervezet elnöki tisztségéből, miután június elsején az általa vezetett lista nem érte el az 5%-os küszöböt. A választmány azonban nem fogadta el az 1996 és 2008 között folyamatosan helyi tanácsos Wersánszki lemondását. /Kiszorított politikusok. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 13./

2008. december 10.

Románia rendszerváltás utáni történetében egyetlen párt sem alkotott többséget a parlamentben, és egyetlen alakulatot, a mostani Szociáldemokrata Pártot leszámítva valamennyi formáció koalícióban vezette az országot. Románia a rendszerváltás utáni időszakot nagykoalícióval kezdte. Az első, úgynevezett átmeneti kabinet, amelyet Petre Roman vezetett, négy miniszterelnök-helyettesből, 28 miniszterből és tíz miniszteri rangú államtitkárból tevődött össze. Tagjait a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN), illetve annak elnöke, Ion Iliescu nevezte ki törvényerejű rendelettel. A tárcavezetők között volt Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornok is, akiket idén ítélt el a bíróság jogerősen a forradalom idején elkövetett tetteik miatt. Az első rendszerváltás utáni kormánynak egyetlen magyar tagja volt, Horvát Andor, Andrei Plesu művelődési miniszter helyettes államtitkára. Az első Roman-kormány idején következett be az első bányászjárás is. Ion Iliescu kérésére a vájárok 1990. január 28–29-én rohamozták meg és dúlták fel a fővárost, valamint a FSN választási szereplése ellen tüntető ellenzéki pártok székházait. Alig egy évvel később a második Roman-kormánynak szintén bányászjárás vetett véget. Helyét Theodor Stolojan foglalta el a miniszterelnöki székben 1991. október elsején. Nicolae Vacaroiu volt az első miniszterelnök, aki a forradalom után letöltötte mandátumát, annak ellenére, hogy alakulata nem rendelkezett többséggel a parlamentben. Az 1992. november 19-én hivatalba lépett Vacaroiu a frissen alakult Nagy-Románia Párt (PRM) támogatásával kormányzott; a két alakulat együttműködését jelezte a „vörös négyszög” kifejezés. A Vacaroiu-kormányt a legtöbben populistának tartják: elutasította a privatizációt és elodázta a gazdaság átszervezését. Az átmenet csupán az 1996-os választások után kezdődött el, a demokratikus ellenzék győzelme nyomán. A Demokratikus Konvenció első miniszterelnöke, Victor Ciorbea azonban túlságosan merésznek bizonyult: egyrészt a reformokat illetőn, másrészt az etnikumközi kapcsolatok terén. Az RMDSZ-t is magába foglaló koalíción belüli nézetkülönbségek ellenére Ciorbea jelentősen bővítette a nyelvhasználati jogokat – igaz, sürgősségi rendeletét utólag visszavonták. Emil Constantinescu államfő Ciorbea menesztésével próbálta ellensúlyozni a kormány népszerűtlen intézkedéseit. Az első konvenciós kabinetben Birtalan Ákos vezette a turisztikai tárcát, Tokay György pedig kisebbségi kérdésekért felelős tárca nélküli miniszter volt. Constantinescu 1998. áprilisában Radu Vasilét nevezte ki a kormányfői posztra. A következő másfél évben egymást követték a botrányok. 1999 decemberében az államfő Vasilét is eltávolította, helyére Mugur Isarescu, a Nemzeti Bank kormányzója került. Isarescu megvalósítása az ország rövid- és középtávú fejlesztési terve és több évi recesszió után az első pozitív gazdasági növekedés. A 2000-es választások egyben Ion Iliescu és baloldali pártja visszatérését jelentették. Utóbbi nem nyert ugyan többséget a törvényhozásban, azonban az RMDSZ külső támogatásával kényelmesen kormányzott 2004-ig. Az időszakosan megújított együttműködési megállapodásoknak köszönhetően ez a periódus hozott a legtöbb eredményt a kisebbségi jogok és az etnikumok közötti viszony javulása tekintetében. Négyévi nyugodt kormányzás után az időközben Szociáldemokrata Párttá alakult PDSR megnyerte ugyan a 2004-es választásokat, azonban államfőjelöltje, Adrian Nastase alulmaradt Traian Basescuval szemben az elnöki tisztségért folyó versenyben. A második forduló után Basescu a liberálisok és a demokraták szövetségének oldalára állította az RMDSZ-t és a PSD-vel közös listán indult humanistákat (PUR), mai konzervatívokat. Az előrehozott választásokat erőltető elnök csupán azt érte el, hogy Calin Popescu-Tariceanu liberális párti elnök és kormányfő menesztette a demokrata minisztereket. Azóta kisebbségben kormányoz az RMDSZ-szel és a PSD parlamenti támogatásával. /Szőcs Levente: Román koalíciós hagyományok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

2008. december 30.

Niculescu Tóni külügyi államtitkár – akinek mandátuma néhány nap múlva jár le – versenyvizsgán nyerte el, hogy magyar nemzetiségű hivatásos diplomata legyen. Már csak néhány formaságnak kell eleget tennie, hogy a román diplomáciai külképviseletek valamelyikén dolgozhasson. Jelenleg Tokay György az egyetlen romániai magyar, aki a nagyköveti tisztségig vitte, Litvániában teljesít szolgálatot, s „politikai alapon” kapta meg kinevezését 2005 nyarán. Niculescu Tóni szerint igen kevés magyar dolgozik jelenleg a közel négyezer tagú román diplomatatestületben. „Pontos adataim erről nincsenek. Néhány magyar nevű magyar diplomatáról tudok, Tokay Györgyön kívül személy szerint csak egyet ismerek, András Andreát, aki most a bécsi nagykövetségünkön dolgozik” – tájékoztatott az államtitkár. /Magyarként román diplomata. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./

2009. április 24.

Az RMDSZ eddig nyolc kongresszust tartott. I. kongresszus: 1990. április 21–22., Nagyvárad. Az Országos Elnökség tagjai: Domokos Géza, elnök, Szőcs Géza főtitkár, Béres András, Markó Béla, Formanek Ferenc, Szilágyi Zsolt, Cs. Gyimesi Éva, Csutak István, Bodó Barna, Kántor Lajos, Zonda Attila, Toró T. Tibor, Erőss Péter, Nagy Béla, Verestóy Attila, Sylvester Lajos, Vida Gyula, Kolumbán Gábor, Káli István tagok. A váradi kongresszuson elfogadott program „a társadalmi csoportok és mindenféle kisebbségek kollektív jogainak és szabadságjogainak alkotmányba foglalását” rögzíti célként. A program ugyanakkor távlati célként „az önkormányzati rendszer csúcsszerveként működő kisebbségi parlament tervét” jelöli meg. II. kongresszus: 1991. május 24-26., Marosvásárhely. Domokos Géza marad az elnök, Tőkés László a tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza a politikai, Kolumbán Gábor a gazdasági alelnök. Az elnökségi tagok: Borbély Imre, Csapó József, Béres András, Patrubány Miklós, Toró T. Tibor, Beder Tibor, Takács Csaba, Tokay György. A marosvásárhelyi kongresszuson elfogadott program alkotmányjogi terminusokat vezet be a romániai magyarság önmeghatározására és konkrét célul „a magyar kisebbség autonóm közművelődési intézményhálózatának kifejlesztését” tűzi. III. kongresszus: 1993. január 15–17., Brassó. Az RMDSZ elnökévé elsöprő többséggel Markó Bélát, tiszteletbeli elnökévé Tőkés Lászlót választják. Tőkés László több javaslatát megszavazzák, ezek között szerepel, hogy az RMDSZ elkötelezi magát az 1989-ben elindult rendszerváltozás mellett, a Demokratikus Konvencióval együtt követeli a temesvári nyilatkozat nyolcadik pontja érvényesülését, kezdeményezi egy gazdasági tanács létrehozását, a legnagyobb kedvezmény megadását. Az elfogadott program alaptétele a belső önrendelkezés, „a helyi és regionális önigazgatás, a személyi és kulturális autonómia”; a Romániában élő magyarságot „őshonos közösségként”, „államalkotó tényezőként” határozza meg, mely magát „a román nemzet egyenjogú társának tekinti”. IV. kongresszus: 1995. május 26–28., Kolozsvár. Hosszú vita után a kongresszus elfogadja a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését. A nemzeti kisebbség helyett a nemzeti közösség elnevezést hagyja jóvá. A testület újraválasztja Markó Bélát a szövetségi elnöki tisztségbe, megerősíti Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét, valamint megválasztja a kongresszus után megújuló SZKT 21 tagját. Nyilatkozatot ad ki, melyben tiltakozik a tanügyi törvénytervezet kisebbségi oktatást szabályozó XII. fejezetének jogsértő rendelkezései miatt. V. kongresszus: 1997. október 3–4., Marosvásárhely. A testület elfogadja az alapszabályzat és a program módosítását, valamint az RMDSZ kormánykoalíciós cselekvési programját. A személyi elvű autonómia, a sajátos státusú helyi önkormányzatok, valamint a területi autonómia – amely „a helyi önkormányzatok társulásával érdekszövetségként jön létre” – megfogalmazások lényegében változatlanul megmaradnak az ötödik kongresszus után is. VI. kongresszus: 1999. május 15–16., Csíkszereda. Újabb négyéves időszakra választják RMDSZ-elnökké Markó Bélát ellenjelöltjével, Kincses Előddel szemben. Állásfoglalást fogadnak el a romániai politikai helyzettel, illetve a Balkán stabilitásával kapcsolatban. A testület elfogadott határozataiban leszögezi, hogy hangsúlyt fektet az ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósítására, illetve a csángó magyarság helyzetének rendezésére. VII. kongresszus: 2003. január 31. –február 2., Szatmárnémeti. A kongresszusi küldöttek törölték az alapszabályzatból a tiszteletbeli elnöki funkcióról rendelkező fejezetet. Szövetségi elnöknek Markó Bélát választották, egyetlen jelöltként. A tiszteletbeli elnöki tisztségétől megfosztott Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület az RMDSZ-kongresszussal megegyező időpontban szervezett egyházkerületi közgyűlést szintén Szatmárnémetiben, a Láncos-templomban. VIII. kongresszus: 2007. március 2–3., Arad. A módosított RMDSZ-program megerősíti a kulturális és területi autonómia törvényes keretei létrehozásának és gyakorlati alkalmazásának a szükségességét. A kongresszus egyik legfontosabb döntése, hogy a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) helyét a Kulturális Autonómia Tanácsa veszi át. Takács Csaba lemond ügyvezető elnöki tisztségéről, Markó Bélát egyedüli jelöltként újraválasztják RMDSZ-elnökké. A testület eldönti, hogy ismét kétévenként tartanak kongresszust, de az elnöki mandátum továbbra is négy évre szól. /S. M. L. : Húsz év RMDSZ, kongresszusokban. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./

2009. december 30.

December 28-án megalakulásának huszadik évfordulóját ülte Aradon az RMDSZ, amely 1989 decemberében más néven jött létre. Az ünnepségen Bognár Levente aradi alpolgármester mondott beszédet. Az elmúlt húsz esztendő történéseit az aradi magyarság érdekképviseleti szervezetének három eddigi vezetője elevenítette fel. Hosszú Zoltán ügyvéd, a román parlament későbbi szenátora elmesélte: 1989. december 23-án néhány aradi – köztük a már elhunyt Kovách Géza történész – Ujj János lakásán találkoztak, és beszélgettek arról, mit kellene tenni az aradi magyarságért. A programot 12 pontban fogalmazták meg, ami a megújult aradi napilap, a Jelen december 26-i lapszámában látott napvilágot. (Időközben az újság néhány számát a lövöldözések miatt csak plakátszerű kiadásban lehetett megjelentetni.) Az utókor számára dokumentumként is érdekes lehet, hogy a 12 pont többek között az anyanyelv szabad használatát, nemzetiségi minisztérium felállítását, szabad magyar nyelvű sajtót és oktatást, a kulturális és történelmi örökség ápolását, az asszimilációs politika leállítását, a magyar feliratok és nevek szabad használatát, a tényleges és teljes vallásszabadságot irányozta elő. Az 1989. december 26-i ülésen megalakult az aradi Román Demokrata Front magyar nemzetiségű lakosságának ideiglenes intézőbizottsága, amelynek elnöke Hosszú Zoltán, alelnöke Cziszter Kálmán mérnök és Tokay György ügyvéd, titkára Ujj János tanár lett. 1991 tavaszától az elnöki stafétát Cziszter Kálmán vette át. „Kemény iskola volt azoknak, akik a parlamentben – Hosszú Zoltán, Tokay György – képviselték a magyarságot, és a többieknek, akiknek meg kellett tanulniuk a politizálást”, mondta el azt utód, Király András tanár, az RMDSZ Arad megyei elnöke. Kifejtette: „Bár számunk csökkent, ahhoz elegen vagyunk, hogy megvalósítsunk olyan dolgokat, amelyeket az elején célul tűztünk ki”. Szórvány vagyunk, de vannak polgármestereink, alpolgármestereink, volt magyar alprefektusunk, megyei tanácsi alelnökünk, kezdettől fogva sikerült megőriznünk parlamenti képviseletünket, képviselőink vannak hivatalokban, ahol a magyar érdekekért kell kiállni” – tette hozzá. /Jámbor Gyula: Húszéves az aradi RMDSZ. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./

2010. január 9.

Huszadik születésnapját ünnepli az RMDSZ
1990
Április 21–22.
– Az RMDSZ I. Kongresszusa az Egységben az erő jelszó jegyében Nagyváradon. Felhívással fordul az Ideiglenes Nemzeti Egységtanácshoz és Románia kormányához, tegye haladéktalanul vizsgálat tárgyává az országban a kisebbségi kérdés kezelésében kialakult állapotokat, és haladéktalanul foglaljon állást a kisebbségek kérdésének valóban demokratikus rendezése érdekében. Megválasztják az országos elnökség tagjait: Domokos Géza elnök, Szőcs Géza főtitkár, Béres András, Markó Béla, Formanek Ferenc, Szilágyi Zsolt, Cs. Gyímesi Éva, Csutak István, Bodó Barna, Kántor Lajos, Zonda Attila, Toró T. Tibor, Erőss Péter, Nagy Béla, Verestóy Attila, Sylvester Lajos, Vida Gyula, Kolumbán Gábor, Káli Király István tagok. Tiszteletbeli elnök: Tőkés László.
Május 10.
–Az RMDSZ közleményében kijelenti, nem kívánja elkötelezni tagságát egyik államelnökjelölt személye mellett sem. Arra kéri választóit, menjenek el szavazni, és szavazzanak a visszarendezés ellen.
Május 15.
– Szőcs Géza RMDSZ-főtitkár nyilatkozatban teszi közzé a választási adatok feldolgozásával kapcsolatos aggályait.
Május 20.
– Parlamenti és elnökválasztások. Ion Iliescu a szavazatok 85,07 százalékával elnök lesz. A képviselőházban az RMDSZ 991 601 szavazatot (7,23%, 29 mandátum), a szenátusban 1 004 353 szavazatot (7,20%, 9 mandátum) kap.
Május 27.
– Az RMDSZ országos elnöksége a közvélemény tudomására hozza: a kormánynak az 1990/1991-es tanév megszervezésére vonatkozó 521/1990.05.12 Határozata ellentétes az érvényben lévő tanügyi törvénnyel. Beadvánnyal fordul az állam vezetőihez. Rámutat: ez a határozat visszalépés a diktatúra időszakához képest. A rendelet a kisebbségi jogokat korlátozó intézkedéseket vezet be az oktatásban (leszögezi, hogy az oktatás minden szinten román nyelven történik; „a nemzeti kisebbségek számára feltételeket teremtenek az anyanyelv elsajátítására és esetenként anyanyelvű képzésre”; az egyetemi oktatás fejezetében szó sincs a magyar nyelvű egyetemi oktatásról stb.).
Június 7.
– Demény Lajos tanügyminiszter-helyettest, marosvásárhelyi útja során, a helyi Nemzeti Megmentési Front és a Vatra Românească képviselői megakadályozzák abban, hogy a tanfelügyelőségen eleget tegyen hivatali feladatának.
Június 13–14.
– Bukarestben a rendőrség eltávolítja az Egyetem térről a demokratikus reformok gyorsítását több hete követelő tüntetőket, többszáz személyt őrizetbe vesznek. Miron Cozma vezetésével, Zsil-völgyi bányászok érkeznek Bukarestbe, a rend helyreállításának ürügyével behatolnak és törnek-zúznak, ártatlan járókelőket és tüntető diákokat kegyetlenül bántalmaznak.
Június 16.
– Az RMDSZ vezetősége a június 13–15-i bukaresti eseményekkel kapcsolatban tiltakozik Szilágyi Zsolt és Zsigmond László RMDSZ-képviselők indokolatlan bántalmazása ellen.
Június 20.
– Beiktatják a Petre Roman által vezetett új kormányt.
Június 27.
– Adrian Moţiu államtitkár semmisnek nyilvánítja a Demény Lajos tanügyminiszter-helyettes által kiadott rendeleteket. Deményt július elején fölmentették tisztségéből, de szenátorként alelnöke lett a szenátus oktatásügyi bizottságának.
Július 5.
– A helyi közigazgatási törvénytervezet vitája során a képviselőházban heves ellenállásba ütközik az a szakasz, amely lehetővé tenné a határozatok kisebbségi nyelven történő megjelentetését.
Július 9.
– Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Aradon, Kolozsváron és Bukarestben a Vatra Românească szervezésében összejöveteleket tartanak a kisebbségek anyanyelvű oktatása ellen, a román tanulók „hátrányos helyzetbe” kerülése miatt.
Július 20–21.
– Az RMDSZ országos választmánya nyilatkozatban foglalkozik a marosvásárhelyi márciusi események résztvevőivel szemben indított egyoldalú büntetőjogi eljárás visszásságaival. Míg Sütő András támadói közül senkit sem azonosítanak, a büntetőeljárási szervek több magyar és cigány nemzetiségű személyt tartóztattak le és ítéltek szabadságvesztére.
Július 30.
– Domokos Géza nyílt levelet intéz Iliescu elnökhöz, amelyben ismételten kéri, hogy a prefektúrák felállításakor vegyék figyelembe a helyi magyar lakosság által beterjesztett javaslatokat
Augusztus 13.
– Marosvásárhelyen újabb magyarellenes tüntetést szervez a Vatra Românească, amelyen jelszavakat skandálnak késő éjjelig, megfélemlítve a lakosságot.
Szeptember 11.
– Az RMDSZ parlamenti csoportja interpellációban tiltakozik az oktatási miniszter azon telefonutasítása ellen, amely az érvényben lévő törvényben biztosítottak ellenére megfosztja a tanulókat az anyanyelven történő felvételizés jogától.
Szeptember 15.
– Az oktatási minisztérium magyar líceum megnyitását engedélyezte Aradon. Szept. 10-én Gheorghe Gîrbovan megyei prefektus kijelenti, hogy nem engedélyezi a líceum megnyitását. Tokay György képviselő tiltakozásul ülősztrájkba kezd. Sikerül elérnie, hogy szeptember 17-én mégis meginduljon a tanítás.
Október 4.
– A szenátus határozata értelmében a székelyföldi vonatokon rendőrségi és katonai járőrök tartanak ellenőrzést, azzal a mondvacsinált ürüggyel, hogy megvédjék a román utasokat a helybeli lakosok atrocitásaival szemben.
Október 6.
– Engedélyezik az aradi megemlékezést az 1848-1849-es magyar szabadságharc vértanú tábornokaira. Utólag a román kormány a Magyar Külügyminisztérium egy jegyzékére válaszolva úgy értékeli, hogy a rendezvény nemzeti uszításhoz, a román nép érzéseit sértő megnyilatkozásokhoz vezetett.
Október 9.
– Az RMDSZ képviselői tiltakozásul kivonulnak a parlamenti ülésről, mert a gazdasági társaságok törvénytervezete szerint ezek vezetője csak román lehet. Végül az RMDSZ által javasolt változatot fogadják el, amelyben a románt román állampolgárságúra cserélik.
November 2.
– Radu Ceontea és Adrian Moţiu (PUNR) szenátor javaslatára a szenátus napirendre tűzi egy bizottság felállítását, amely kihallgatná azokat a románokat, akik 1989. december 22. után távozásra kényszerültek Hargita és Kovászna megyéből.
December 1.
– A román nemzeti nap alkalmából Gyulafehérváron kerül sor a parlament szabadtéri, ünnepi ülésszakára. Szőcs Géza főtitkár közbekiabálással, fütyüléssel keltett hangzavarban próbálja elmondani a toleranciáról szóló beszédét. A román ellenzék sem jut szóhoz. A hangulatkeltésben részt vesz – a televíziós felvételen is láthatóan – Petre Roman miniszterelnök is.
December 2.
– Az RMDSZ nyilatkozatban tiltakozik a december 1-jei incidens ellen. Követeli, kormányfői minőségével összeegyeztethetetlen magatartásáért Petre Roman megbízatásának visszavonását.
December 5.
– A Nemzeti Megmentési Front (FSN ) frakcióvezetője, Vasile Văcaru szenátor államellenes tevékenység vádjával bűnvádi eljárást követel Sütő András és Tőkés László ellen.
1991.
Február 4.
– A közszolgálati televízió nemzetiségi nyelvű adásidejének csökkentése ellen nyilatkozatban tiltakozik az RMDSZ.
Február 22.
– Domokos Géza RMDSZ-elnök a parlamentben ismerteti a szövetség álláspontját az alkotmánytervezet első cikkelyével kapcsolatban. Kifogásolja azt a meghatározást, hogy Románia „egységes nemzeti állam”. Az RMDSZ és a többi nemzetiség parlamenti csoportja javaslatai az alkotmány tervezetéhez: a hatalom köteles biztosítani a nemzeti kisebbségek védelmét, a román állam alapja nem a román nép egysége, hanem a román nép és a nemzeti kisebbségek egysége. Több paragrafus átdolgozását kérik (pl. azt, hogy ne legyen büntetendő a nemzeti és etnikai szeparatizmusra való felhívás), és azt, hogy a kisebbségek használhassák anyanyelvüket a közigazgatási szervek előtt.
Május 24–26.
– Marosvásárhelyen megtartják az RMDSZ II. Kongresszusát. Domokos Géza marad az elnök, Tőkés László a tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza a politikai, Kolumbán Gábor a gazdasági alelnök.
Az elnökségi tagok: Borbély Imre, Csapó József, Béres András, Patrubány Miklós, Toró T.Tibor, Beder Tibor, Takács Csaba, Tokay György. A kongresszus felhívást tesz közzé, melyben a kommunista nómenklatúra és a Securitate érdekösszefonódására és a hatalmi struktúrák továbbélésére mutat rá. Egy másik felhívást a magyarországi pártokhoz intéznek, kérve a magyar kisebbségpolitika pártérdekeken felülemelkedő stratégiájának kidolgozását.
Június 1.
– A Maros megyei prefektus, egy 1968-as törvényre hivatkozva, elrendeli, hogy a megyében szereljék le a kétnyelvű helységnévtáblákat, és cseréljék ki azokat románra.
Június 12.
– A képviselőház tanügyi bizottságában ismertetik az 1991/521. sz. kormányhatározat 1991/92-es tanévre aktualizált szövegét. Eszerint vegyes lakosságú térségekben akkor is kötelező román osztályokat indítani, ha a tanulók létszáma kevesebb tíznél. Románia földrajzát, történelmét és a műszaki tárgyakat románul kell tanítani a kisebbségi iskolákban is.
Június 25.
– A Kolozs megyei tanfelügyelőség néhány nappal a középiskolai felvételi vizsgák előtt közzéteszi a következő évi beiskolázási tervet. Ezek szerint a Báthory István, Brassai Sámuel és Apáczai Csere János líceumokban, ahol 1990-ben visszaállították a magyar nyelvű oktatást, most újból román osztályok indítását tervezik. A kolozsvárihoz hasonló gondjaik vannak a nagyváradi magyaroknak is.
Június 26.
– Iliescu elnök fogadja az RMDSZ küldöttségét. Szóvá teszik az iskolaügyben kilátásba helyezett újabb korlátozásokat, a földrajz, illetve a történelem kötelezően román nyelven való oktatásának kérdését szélsőséges nacionalista erők aggasztó térnyerését, az állambiztonsági törvény tervezetében a szeparatizmus önkényes értelmezésének veszélyét, és azt, hogy a szükségesnél kevesebb magyar nyelvű osztályt terveznek indítani. Felvetik, hogy a nagyarányú tanárhiányt csak a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával lehetne pótolni.
Július 6.
–Kolozsváron alakuló ülését tartja az RMDSZ Küldötteinek Országos Tanácsa (KOT). Felhívást intéz az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet genfi Kisebbségi Konferenciájához, a kisebbségi kérdés egész Európára való érvényességét hangsúlyozva. Ugyancsak felhívással fordulnak a román kormányhoz és pártokhoz, egy interetnikus problémákat tárgyaló kerekasztal létrehozását szorgalmazva.
(Részletek az RMDSZ, eseménynaptárából) Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

2010. január 14.

RMDSZ – húsz év dióhéjban
Húszéves születésnapját ünnepli az RMDSZ a hét végén. A kolozsvári rendezvényt Erdély-szerte hasonló megemlékezések előzték meg.
1989–1990
A szerveződés, az intézményépítés évei. Az RMDSZ első országos szintű, tájékoztató jellegű tanácskozását 1990. január 7-én tartotta Kolozsváron 13 erdélyi megye szervezetei küldötteinek részvételével. Január 13-án Marosvásárhelyen az RMDSZ országos küldöttgyűlése rögzítette a szövetség ernyőszerepét, 26-án a bukaresti 1. kerületi bíróság hivatalosan bejegyezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. Február végére az RMDSZ-nek már közel 600 ezer tagja volt.
1990. március 15.: a romániai magyarság első ízben emlékezhetett meg szabadon az 1848-as forradalomról.
Március 19: Marosvásárhelyen román nacionalista tömeg fejszékkel, husángokkal ostromolta meg az RMDSZ székházát, Sütő András írót fél szemére megvakították.
Április 21–22.: Egységben az erő jelszóval Nagyváradon megtartották az RMDSZ I. kongresszusát, az Országos Elnökség vezetőjévé Domokos Gézát választották.
Május 20.: Az első szabad parlamenti választásokon az RMDSZ 7,2 százalékkal a Nemzeti Megmentési Front után az ország második politikai ereje lett.
1991
Május 24–26.: Marosvásárhelyen tartották az RMDSZ II. kongresszusát. Domokos Géza maradt az elnök.
Október: A Hargita és Kovászna megyei románok helyzetét elpanaszoló Har-Kov jelentés borzolta a kedélyeket. A parlamenti vizsgálóbizottság elüldözötteknek minősítette a székelyföldi kényszerkihelyezésük után hazatérő románokat, a magyar kisebbség kollektív bűnösségét megfogalmazva. A továbbiakban az RMDSZ az alkotmány kisebbségellenes kitételei, elsősorban az országot nemzetállamnak meghirdető első cikkelye ellen harcolt. Honatyái emiatt az alaptörvény ellen szavaztak.
1992
Május 5.: Domokos Géza bejelentette, nem jelölteti magát az RMDSZ elnöki tisztségébe, és parlamenti mandátumért sem indul.
Szeptember 27.: A parlamenti választáson az RMDSZ-nek 12 szenátort és 27 képviselőt sikerült bejuttatni a parlamentbe.
Október 23–25.: A Küldöttek Országos Tanácsának kolozsvári összejövetelén elfogadták a nemzeti kérdésről szóló kolozsvári nyilatkozatot.
1993
Január 15–17.: az RMDSZ III. kongresszusa Brassóban. Az RMDSZ elnökének elsöprő többséggel Markó Bélát választották meg.
Február 19–20.: Gyergyószentmiklós, megalakul a Szövetségi Képviselők Tanácsa.
December 20.: Az RMDSZ benyújtotta a parlamentnek a Törvény a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről címet viselő tervezetet.
1994
Január 31.: Az RMDSZ, Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök kézjegyével ellátott emlékeztetőt juttatott el az Európa Tanácshoz Romániának a teljes jogú tagság elnyerésekor vállalt kötelezettségei betartásáról.
Szeptember 19.: A szenátusban az RMDSZ benyújtotta a kisebbségi nyelveken folyó oktatási törvénytervezetet, melyet 492 380 állampolgár támogatott aláírásával.
1995
Április 19.: Először találkoztak a Társadalmi Demokrácia Pártja és az RMDSZ legmagasabb szintű küldöttségei. A tanácskozás a kölcsönös tájékoztatás jegyében zajlott, általános politikai problémákról és a magyar kisebbséget érintő kérdésekről.
Május 24–26.: Az RMDSZ IV. kongresszusa Kolozsváron hosszas vita után elfogadta a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését és a belső választások egyes alapelveit, illetve újraválasztotta Markó Bélát a szövetségi elnöki tisztségbe.
RMDSZ-„korifeusok”: Markó Béla, Domokos Géza és Takács Csaba a 2007-es aradi kongresszuson
1996
Július 13–14.: Kolozsvári ülésén az SZKT többségi döntéssel elhatározta, hogy Frunda György legyen az RMDSZ államfőjelöltje.
Szeptember 16.: Nem képviseltette magát az RMDSZ a legfelsőbb szinten a román–magyar alapszerződés aláírásán, jelezve fenntartásait a dokumentum kisebbségi vonatkozású kitételei kapcsán.
November 3.: A parlamenti választások összesített eredményei alapján az RMDSZ az ország negyedik politikai erejeként került ki a választási küzdelmekből.
December 6.: Az új kormánykoalíciót alkotó erők kormányzati és parlamenti megállapodásának aláírása. Az egyezmény megfogalmazta, hogy mind az új kormányzat politikai támogatottsága, mind az etnikumok közti együttélés új modelljének kifejlesztése végett kívánatos az RMDSZ részvétele a kormányzásban. A kormány programjában helyet kapnak az RMDSZ programjának fő célkitűzései.
1997
Január 25.: A kormány jóváhagyta a Kisebbségvédelmi Hivatal létrehozására és működtetésére vonatkozó határozatot.
Március 15.: Az 1848-a forradalomra emlékező romániai magyar rendezvényeknek különös színt adott, hogy Victor Ciorbea miniszterelnök előzmény nélküli ünnepi üzenettel köszöntötte a romániai magyarságot.
1998
Június 29.: Az RMDSZ képviselőházi csoportja beterjesztette a Képviselőház Állandó Bizottságához törvénykezdeményezését a kolozsvári állami magyar egyetem újraindításáról vonatkozóan.
Október 3.: Marosvásárhelyen rendkívüli ülésen vitatta meg az SZKT a Petőfi–Schiller magyar–német egyetem felállításáról rendelkező 1998. szeptember 30-i kormányhatározatot, és ennek nyomán az RMDSZ további kormánykoalíciós szerepvállalását. Hosszú vita után a testület a kormányon maradás mellett döntött.
1999
Január 26.: Az Operatív Tanács elfogadta Tokay György kisebbségügyi miniszter lemondó levelét. A tisztség betöltésére Eckstein-Kovács Pétert javasolta.
Március 30.: Az RMDSZ egyetért a NATO elhatározásával, hogy közbelépjen a koszovói viszály megoldásáért.
2000 Június 4.: A helyhatósági választások nyomán az RMDSZ lett a legerősebb politikai szervezet Erdélyben.
December 27.: Markó Béla és Adrian Năstase miniszterelnök protokollumot írt alá az RMDSZ és a Társadalmi Demokrácia Pártja együttműködéséről a kormány parlamenti támogatásáról.
2001
December 22.: Hosszas egyeztetések után, az RMDSZ erőfeszítéseinek is köszönhetően, Adrian Năstase román és Orbán Viktor magyar miniszterelnök Budapesten aláírta a magyar–román egyetértési nyilatkozatot, amely lehetővé tette magyarigazolvány igénylését a romániai magyarok részéről.
2002
Március 7.: Az RMDSZ és a kormánypárt közötti megállapodás értelmében a kormány elfogadta a nemzeti szimbólumok használatára vonatkozó rendeletek módosítását, melynek nyomán a nemzeti kisebbségek szabadon használhatják nemzeti szimbólumaikat és énekelhetik himnuszukat.
Június 6.: A szenátus elfogadta a román állam által 1945 és 1989 közt elsajátított egyházi javak visszaszolgáltatásáról rendelkező törvényt.
2003
Január 31.–február 2.: Az RMDSZ Szatmárnémetiben tartott VII. kongresszusa elfogadta a szövetség programját és módosított alapszabályzatát, amelyben már nem szerepel a tiszteletbeli elnöki tisztség. A kongresszust köszöntötte Adrian Năstase és Medgyessy Péter.
Február 19.: aláírták az RMDSZ és Szociáldemokrata Párt közti együttműködési megállapodást. A protokollumban nagyobb hangsúlyt kapott az oktatási, egészségügyi és gazdasági gondok megoldása, a tulajdonjog, a szociális, az infrastrukturális kérdések rendezése.
2004
Március 9.: többszöri előkészítő tárgyalások és egyeztetések után Markó Béla és Adrian Năstase miniszterelnök aláírta a két politikai alakulat közötti, 2004-es évre vonatkozó megállapodást.
Április 25.: Aradon, a Tűzoltó téren az RMDSZ, a román és magyar kormány képviselőinek jelenlétében avatták fel a Román-magyar megbékélési parkot és a nyolcvan év után visszaállított Szabadság-szobrot.
December 27.: Călin Popescu-Tăriceanu megbízott miniszterelnök nyilvánosságra hozta kormánya összetételét, amelyben a három miniszterelnök-helyettesi tisztségből egyre Markó Béla szövetségi elnököt jelölte. Borbély Lászlót a középítkezési és területrendezési minisztérium élére, Nagy Zsoltot a távközlési és az informatikai ügyek miniszterének, Winkler Gyulát pedig megbízott kereskedelmi miniszteri funkcióba jelölték.
2005
Május 19.: a kormány elfogadta a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény tervezetét, amely az RMDSZ egyik koalíciós feltételeként a kormányprogram része.
Június 1.: az RMDSZ képviselőházi frakciója benyújtotta a nyugdíjtörvény módosításáról szóló javaslatát, amelynek lényege, hogy az 1963 előtti, a munkakönyvbe be nem jegyzett bérek esetében a nyugdíjak kiszámításánál az országos minimálbér helyett az országos átlagbért vegyék figyelembe.
Október 20.: az első közös magyar-román kormányülés. Az ülés Călin Popescu Tăriceanu román miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő és Markó Béla, a román kormány miniszterelnök-helyettese rövid köszöntőbeszédével kezdődött.
2006.
Február 18.: A Janovics Jenő Alapítvány Kuratórium eldöntötte, hogy Marosvásárhelyen hozza létre az erdélyi magyar televíziót, illetve az erdélyi magyar rádiót.
December 28.: Markó Béla szövetségi elnök Marosvásárhelyen megbeszélést folytatott Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével. Megegyeztek abban, hogy az RM DSZ és az EMNT közös bizottsága január 12-éig véglegesíti a közös minimál-programot.
2007
Március 2–3.: Az RMDSZ aradi, VIII. kongresszusa ismét Markó Bélát választotta meg az RMDSZ elnökévé. A kongresszus határozatot fogadott el a kulturális és területi autonómiáról, Erdély fejlesztéséről és modernizálásáról, a gazdasági fejlesztési régiók átszervezéséről.
Április 19.: A parlament megszavazta az államfő felfüggesztését. Az RMDSZ nem adott kötelező mandátumot képviselőinek és szenátorainak, akik lelkiismeretük szerint szavaztak.
2008
Február 19.: A parlament rendkívüli ülésen elutasította Koszovó függetlenségének elismerését. Az RMDSZ honatyái a függetlenség elismerése mellett szavaztak.
Július 19.: Markó Béla szövetségi elnök Bálványosfürdőn megbeszélést folytatott Tőkés László európai parlamenti képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével. A találkozón a Szövetség írásban nyújtotta át Tőkés Lászlónak, az EMNT elnökének az RMDSZ belső koalícióra vonatkozó javaslatát, amely konkrét formában rögzítette az együttműködés elvi alapjait.
December 14.: Ellenzékbe vonult az RMDSZ, mert számára elfogadhatatlan a Demokrata–Liberális Párt ajánlata, miszerint csak államtitkári szinten legyen képviselve a létrejövő kormányban.
2009
Március 24.: Közzétették a Magyar Összefogás 43 nevet tartalmazó listáját az európai parlamenti választásokra. A korábbi megállapodás szerint a jelöltek 75 százalékát az RMDSZ, 25 százalékát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevezte meg.
Április 3.: Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megállapodásának értelmében megalakult Kolozsváron az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. Az EMEF paritásos, konszenzusos alapon működik, Markó Béla és Tőkés László személyében két társelnöke van.
Október 20.: 285 ezer támogatói aláírást (a szükségesnél 85 ezerrel többet) adott át Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje a bukaresti Központi Választási Irodának. Kelemen Hunor a november 22-i államfőválasztáson a szavazatok 3,86 százalékát szerzi meg.
December 23.: Az RMDSZ kormányra lép a Demokrata-Liberális Párt oldalán. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. június 17.

„Mozgó céltábla az EU – Beszélgetés Niculescu Tóni külügyi államtitkárral
„Összetévesztettük az uniós csatlakozást az integrációval, és úgy viselkedünk, mint aki elvégezte a dolgát. Holott az Európai Unió eddig is egy mozgó céltábla volt, újabb célpontot, értéket kell találnunk, amihez a külpolitika is hozzá kell, hogy járuljon” – vélekedik a lapunknak adott interjúban Niculescu Tóni külügyi államtitkár.
- Külügyi államtitkárként ön – ha nem tévedek – már a hatodik minisztert „koptatja”, Teodor Baconschi személyében. Mi újat hozott ő a román diplomáciába, és melyek a román külpolitika esetleges új irányai?
– A külügyminiszterek nem igazán hoznak újat, és ez így is van rendjén: a külpolitika akkor jó, ha előre látható, megbízható és irányadó. Ami most mégis váltásra kényszeríthet bennünket, az az alakuló Európai Külpolitikai Szolgálat. Át kell alakítanunk a minisztériumot, hogy idejében és hatékonyan tudjon válaszolni az új európai külpolitika kihívásaira. Sietek hozzáfűzni, hogy a közös uniós külpolitika, mint olyan, távolról sincs véglegesítve, még mindig dolgoznak rajta Brüsszelben és a tagállamok fővárosaiban egyaránt.
Egy másik nagyon fontos projekt, amelyre összpontosítunk, a Duna-stratégia, amit az osztrákokkal együtt kezdeményeztünk. A napokban Konstancán tartottak konferenciát erről a számos területet – gazdaságot, környezetvédelmet, szállításügyet stb. – átölelő projektről, amelyben az érdekelt szomszédos közép-európai országok vesznek részt.
- Említette a közös európai külpolitikát. Az EU-nak ugyebár most már „külügyminisztere” is van Catherine Ashton személyében. Róla viszont inkább azt lehet elmondani, hogy nem egy fajsúlyos politikus, és nem is igazán nőtt fel a feladathoz...
– Azok, akik ezt a tisztséget kitalálták, úgy érveltek, hogy erős, egy hangon szóló európai külpolitikára van szükség. Ám paradox módon, amikor odakerültek, hogy konkrét személyt is javasoljanak a posztra, megtorpantak. Az eredeti jelölt Tony Blair korábbi brit miniszterelnök volt, akit sokan bírálnak Európában, Amerika-barát politikája miatt, mások pedig attól tartottak, hogy háttérbe szorítja majd a többi európai vezetőt.
Szerintem eltart egy ideig, amíg kikristályosodik a kül- és biztonságpolitika Európában. Viszont attól tartok, hogy külső hatásra radikálisan felgyorsulnak a dolgok: nemsokára olyan komoly, mind regionális, mind globális gonddal kényszerül szembenézni az Európai Unió, hogy kénytelen lesz egy hangon megszólalni, ha nem akar lemaradni, mondta Niculescu Tóni külügyi államtitkár
- A válság összetartja, vagy inkább széthúzza Európát?
– A válság kezdetben széthúzó erőnek tűnt, később összekovácsolta Európát. Az előbb említettem, hogy középtávon súlyos problémákkal szembesülünk. Például nem lesz elég vizünk, vagy akadozni fog az energiaellátás. Ha Európa nem kapja össze magát, ha nem cselekszik egységesen, arra ébredhetünk, hogy nem tudjuk kezelni a problémáinkat.
- Mit rontott el Románia az elmúlt években külpolitikában?
– Románia minden erejét és erőforrását az EU-csatlakozásra összpontosította. Ami önmagában nem rossz, viszont közben elhanyagolta a hagyományos kapcsolatait – elsősorban kelet és dél irányában –, amelyeket most nagyon nehéz újraépíteni.
Az európai integráció és a keleti viszonyrendszer nem zárja ki egymást. Mi mégis minden energiánkat az euroatlanti csatlakozásra fordítottuk, véleményem szerint összetévesztettük a célt az eszközzel, a csatlakozást az integrációval. Megtorpantunk. 2007 januárja után céltalanok maradtunk, nincs átfogó tervünk, amely mellé az embereket, az intézményeket felsorakoztassuk.
A csatlakozást követően úgy viselkedtünk, mint aki elvégezte a feladatát. Holott az Európai Unió mindig is „mozgó céltábla” volt. Újabb célpontot, értéket kell találnunk, amihez a külpolitikának is hozzá kell járulnia. Életképes, értékalapú külpolitikai projektet pedig akkor tudunk felvázolni, ha a belpolitikánk stabil, ha gazdaságilag erős lábakon állunk. A nemzetstratégiai program nem véletlenül tartalmazza azt a figyelmeztetést, hogy Romániára nem a kívülről, hanem a belülről leselkedő fenyegetés a nagyobb: a működésképtelen gazdaság, a korrupció...
- Mivel gyarapíthatná Románia az Európai Unió értékeit?
– Például a kisebbségek részvételével a politikai hatalomban, az úgynevezett minority power-sharing érvényesítésével. Brüsszeli közvetítéssel bemutathatnánk a szomszédos országoknak, hogy a participatív út is járható, két évtizeddel a marosvásárhelyi események és az azután kirobbant délszláv háborúk után. Hiszen ha tíz-tizenöt évvel ezelőtt valaki azt mondta volna nekem, hogy 2005 után évente szervezünk román–magyar közös kormányülést, kinevettem volna.
- Apropó román–magyar közös kormányülés: az már lassan két éve nem volt. Tud róla, hogy készülőben lenne?
– Úgy tudom, hogy már tárgyalnak a következő közös kormányülés részleteiről, de konkrétummal még nem tudok szolgálni.
- A kettős állampolgárság Budapest általi megadása ön szerint mennyire terheli majd meg a kétoldalú, román–magyar kapcsolatokat?
– Azt tapasztalom – és nagyon örülök ennek –, hogy nem élünk már abban a korban, amikor ez a kérdés feszültségeket okozhat. Román szemmel a dolog a moldovai állampolgároknak adott útlevelekhez kapcsolódik, amely közösségi szempontból ráadásul problémásabb, mivel Moldova nem EU-tagállam.
- A megszorítások hogyan hatnak ki a külügyminisztérium tevékenységére és a romániai külpolitikára? A huszonöt százalékos fizetéslevonás mellett szintén huszonöt százalékos személyzetcsökkentést rebesgetnek...
– A drasztikus megszorítások sajnos külképviseletek bezárásához, valamint humán- és másfajta erőforrások átcsoportosításához vezetnek.
- Hogy állunk a magyar nemzetiségű romániai diplomatákkal?
– Ezelőtt pár hónappal még volt egy nagykövetünk Vilniusban, Tokay György személyében. Más magyar nemzetiségű diplomatáról csak elvétve tudok: Bécsben, Budapesten és Sanghajban van egy-egy.
- Miért nem lépnek erre a pályára az erdélyi magyarok?
– Ez a kérdés évek óta foglalkoztat. Próbáltam megismertetni a külképviseleti munkát és a diplomáciai alkalmazással kapcsolatos feltételeket a romániai magyar közösséggel. Be kell vallanom, nagyot csalódtam. Hiába próbáltam a sajtón keresztül meghirdetni a vizsgákat, amelyeket kiírt a külügy, hat év alatt egy százalékon aluli arányban jelentkezett magyar ajkú a bukaresti Modrogan utcában szervezett felvételire.
A belügynél egyébként ennél is rosszabb volt a helyzet; ott most elindult egy pozitív folyamat, elkülönített helyekre jelentkezhetnek magyarok, ami a külügynél nem lehetséges. Pedig biztos vagyok benne, hogy sok romániai magyar beszél idegen nyelvet, és helytállna a román diplomáciában.
Salamon Márton László
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. február 10.

Megbékélési modellek
„Az MPP elnökének vannak erősségei és vannak gyenge pontjai. A kommunikációval ellentétben a stratégia-alkotás, a pártépítés, és -szervezés, a helyes erőfelmérés nem tartoznak az erősségei közé. Most a jelek szerint a kommunikációja is gyengül. Egyik oldalról nekimegy Kelemen Hunornak és eléggé el nem ítélhető módon a jelölt szüleit támadja, ráadásul úgy, hogy állításaira hitelesnek tűnő forrásból igen hamar cáfolat érkezik. A másik oldalról ismét előveszi azt a retorikai fordulatot, mely első megfogalmazásakor sem volt hiteles, tételesen, hogy Tőkés László elkésett a pártalapítással, mert már 1990-ben kellett volna pártot alapítania. Első hangzásra tetszetős szöveg, de kétlem, hogy a címzettek „beveszik”. A politikailag aktív rétegek nagy része még emlékszik a húsz évvel ezelőtti eseményekre, a korhangulatra, s ily módon fel tudja mérni az abszurditását ennek a kijelentésnek, mely annyira valóságidegen, mintha megfogalmazója nem élte volna meg azokat az időket…”
1990-ben az egész erdélyi magyarság a közös cselekvés, a szervezeti egység, az összefogás lázában égett. Ebből a lázból még tartott 1993-ban is, amikor az egyébként paradigmatikus autonomista döntéseket meghozó brassói kongresszus nem Tokay Györgyöt ítélte el, akinek hét évig tartó szégyenletes pártújságírói múltját Szőcs Géza egy pamfletben tette közzé, hanem a tiszta múltú, a Ceauşescu-rendszerrel nyíltan szembeforduló költőt. S nemcsak azért, mert a küldöttek egy része kontraszelektált volt és nagy vajtömeggel a fején magát védte azzal, hogy Tokayt védte. Hanem azért, mert még három esztendő múltán is majd’ mindenki hitt az egységben. Hatalmas árulásoknak, Neptun-ügynek, Nagy Benedek-ügynek, puccsszerű kormányzati szerepvállalásnak, ultimátum-visszavonásos játéknak, a kudarcot sikernek beállító hazug propaganda állandóvá válásának kellett megtörténni ahhoz, hogy felébredjen a politikai elit s a választóközönség számottevő része s felismerje: az egység tévút ott, ahol az egységes szervezetet idegen érdekek mozgatottjai vezetik.
Meg merem kockáztatni a kijelentést: 1990 elején a magyar egység lelkesült napjaiban még a magyarság akkori legnépszerűbb vezetője, Tőkés László is belebukhatott volna a saját pártalakításba. Arról nem is szólva, hogy felelőtlenség lett volna mindaddig külön úton elindulni, amíg a korrekt elvi alapokon építkező, s a magyarság legjobb erőit akkor még összefogó RMDSZ jobb útra térítésére esély mutatkozik. Mert az alapvető cél nem az, hogy lenyomjuk a másikat, hogy a „baloldalra” megsemmisítő vereséget mérjünk.
A fő cél az lenne, hogy az erdélyi magyarság megmaradhasson és gyarapodhasson szülőföldjén, alkotmányjogilag garantált létkeretek között. A cél, ha úgy tetszik, a román államtól való minél nagyobb fokú függetlenség kivívása és a legnagyobb fokú magyar közösségi szuverenitás elérése. Nem a „baloldal” a belső ellenfél, hanem a komprádorság, a karrierizmus, a saját klikkérdek kedvéért a nemzetérdeket sutba vágó nemzetsemlegesség, rosszabb esetben nemzetellenesség. Ez a mentalitás Magyarországon – ellentétben a világ számos pontjával, a kurdoktól Dél-Amerikáig – a baloldalon vált meghatározóvá. Nem az a baj a magyar „baloldallal”, hogy fontosabbnak látja az állam szerepvállalását a szociális szférában, mint a szabad piacot. Annál is inkább, hogy ez éppenséggel nincs is így: a magyar „jobboldal” gazdasági szempontból sokkal baloldalibb a magát balosnak hazudó nemzetellenes, MSZP-SZDSZ-es politikai konglomerátumnál. A probléma az, hogy az RMDSZ-t fokozatosan átvette a román nemzetstratégiai érdekeket politikai alamizsnáért kiszolgáló kisebbség, s ezt a perverz játékot álságos politikai kommunikáció útján nemzet és magyarság-védelemnek tudja eladni még mindig elég embernek ahhoz, hogy a legutóbbi parlamenti választásokon az MPP által támogatott független jelöltek elvérezzenek az RMDSZ jelöltjeivel szemben.
A cél tehát ma is az, hogy az erdélyi magyarság politikai érdekképviselete egységes legyen az autonómia képviseletében, hogy minél szélesebb cselekvési egységfrontot lehessen kialakítani autonomista alapon. De ezt nem azzal lehet elérni, ha azt hirdetjük fennen, hogy Tőkés Lászlónak az „MPP-re fáj a foga”, hogy a bulvársajtót idéző módon mások magánéletében vájkálunk, hogy suttogó propaganda útján próbáljuk vélt ellenfeleinket besározni, míg színleg a jobboldali összefogást hirdetjük.
Szász Jenő zátonyra futtatta az MPP hajóját alapszabályzat- és törvénysértéseivel, az RMDSZ vezetőit is megszégyenítő belső pártdiktatúra bevezetésével, az elvhűek kizárásával s ezzel lényegében lépéskényszerbe hozta az elvszerűséghez, törvényességhez, demokratikus alapelvekhez ragaszkodó autonomista politikusokat.
Most pedig úgymond fátylat borítana a múltra, mert a politika „nem a személyes bosszú terepe”. Hasonlít ez kissé ahhoz a román-magyar megbékélési modellhez, amit Iliescuék hirdettek a kilencvenes évek közepén hasonló „őszinteséggel”, a múlt lezárásának szükségességét hangoztatva. Akként is kell kezelni.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2011. március 7.

A tizennyolc évi vakáció
Dörgedelmes felszólalások, ostoba viccek és izzadtságszagú poénok, majd szenzációsnak szánt sajtóbeszámolók követték Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnök beszédét, amit a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nagyváradi kongresszusán mondott el.
A küldöttek ilyetén reagálása várható volt. Ahhoz azonban, hogy a kifogásokat megfogalmazókról, illetve szavuk súlyáról is átfogóbb képet kapjunk, földrajzilag először messzire, a történelmi Dobrudzsába kell utaznunk, de az időben is vissza kell mennünk tizennyolc évet.
A Fekete-tenger partján, Neptunon vagyunk, ötszáz kilométerre a Székelyföld szívétől. Az autonómiáért, jogegyenlőségért, anyanyelvhasználatért könyörgő székelyek hangja elakad a Kárpátokon, s ha egy-egy fohász mégis átszüremlik a magas hegyvonulat sűrű erdőin, azt a hullámtörőkön megütköző tenger nyeli el.
1993-at írunk, június közepe van. Az agyonlőtt diktátor, Nicolae Ceausescu egykori, tengerparti villája előtt román és magyar politikusok paroláznak, majd eltűnnek a Bukaresttel forró telefonvonalon összekötött szocreál épületben. Az asztalnál Borbély László, Frunda György és Tokay György, az RMDSZ-ben januárban hatalomra került vonal emberei foglalnak helyet. Velük szemben a posztkommunista Ion Iliescu emberei, Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár és Traian Chebeleu elnöki szóvivő ül, akikkel a magyarok titkos alkut kötnek: különbejáratú előnyökért hosszú időre jegelik a programjukba foglalt autonómiaköveteléseket. (A későbbi, hivatalos RMDSZ-megfogalmazás szerint az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezet a tengerparti Neptun-fürdőn nem hivatalos találkozót szervez a román kormány és az RMDSZ részvételével.)
Neptunról most érdemes ugrani – időben is – egy nagyot Bukarestbe, ahol 2001 októberében Verestóy Attila RMDSZ-szenátor kiabálós vitába keveredik a Magyar Országgyűlés elnökével. Amikor Áder János az RMDSZ parlamenti frakciójával találkozik, a szenátor olyan hangnemben rója fel neki, hogy a Fidesz-vezette kormány elhanyagolja az RMDSZ-t, és az azon belül tevékenykedő Reform Tömörülést favorizálja, hogy azon a Markó–Verestóy csoportosuláshoz tartozó többség is felháborodik. Verestóy magából kikelve hányja a magyar politikus szemére, hogy őt az Orbán-kormány még nem hívta meg Budapestre. Elena Ceausescu egykori kutatója, aki román lapvélemények szerint Iliescu volt pártja és az MSZP összekötő embere, nem képes elviselni, hogy már nem ő a román–magyar kapcsolatok irányítója. Két évvel később – már Brassóban – Verestóy kivörösödött fejjel kiabál Répás Zsuzsával, a Fidesz külügyi tanácsadójával, hogy a Cenk alatti városban rendezett március 15-i ünnepségen ne olvassa fel az Erdélyben tartózkodó Németh Zsolt beszédét. (Az első Orbán-kormány politikai államtitkára romániai útján megbetegedik, ezért kéri a tanácsadót, helyettesítse őt a brassói színházban rendezett ünnepségen.) Verestóy kirohanásának hatására a Brassó megyei RMDSZ vezetői eldöntik: Németh beszédét nem lehet felolvasni, az ünneplő közönségnek pedig mintegy fele hallgatja végig, ahogy a szenátor kiabál a vendégként érkezett hölggyel.
Röpke kalandozásunk utolsó előtti állomása legyen Budapest, ahol a Fidesz mindeközben megalkotja a státustörvényt, majd második kormányzásának kezdetén lehetővé teszi a magyar állampolgárság könnyített megszerzését, elkezdve egy újfajta, a nemzet egyesítését célzó nemzetpolitika kimunkálását és megvalósítását is, amelytől az RMDSZ ismét csak eltérő hangot üt meg. Utolsó helyszínünkön, az RMDSZ nagyváradi kongresszusán Pelczné Gáll Ildikó ezért figyelmezteti a szövetséget, hogy 2011. február 26. korszakhatár lehet a RMDSZ életében, s a változás a szövetség politizálásában is beállhat. „Ha a változás mellett döntenek ma itt, akkor mi segítő kezet nyújtunk önöknek a kitűzött célok elérésében, és együttműködésünket ajánljuk fel, ahogy ezt tettük eddig is, és tesszük a jövőben is a Kárpát-medencei összefogás nevében” – mondja a Fidesz alelnöke. Nem sokkal később azonban felkapaszkodik a pulpitusra Borbély László, a neptuni szerencselovag, hogy szikrázó szemekkel vágja a magyar világ arcába: „Ne utasítgasson bennünket senki – sem Bukarestből, sem Budapestről – még akkor sem, ha kétharmados többsége van!”
Kalandozásunk itt elakad, happy end sincs. Sajnos, a Kárpátok visszafelé is elnyelnek minden, a tengerpart vagy Bukarest felől jövő hangot, így örök rejtély marad, hogy Borbély László – vagy később Verestóy – Neptunon is a nagyváradihoz hasonló karakán magatartást tanúsított-e az erdélyi magyarság érdekében.
Kristály Lehel, Magyar Hírlap

2012. február 6.

Önéletrajza szerint magyarul is olvas a kormányfő-jelölt
A kormányalakítással megbízott Mihai Razvan Ungureanu önéletrajzában szerepel, hogy az angol, német, és francia nyelv kiváló ismerete mellett kielégítő módon magyarul is olvas.
Nemcsak a neve magyar vonatkozású a kormányalakítással megbízott Mihai Razvan Ungureanunak (Ungureanu, jelentése magyari). A miniszterelnök-jelölt önéletrajzában az szerepel, hogy az angol, a német és a francia nyelv kiváló ismerete mellett kielégítő módon olvas magyarul is.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke az MTI-nek nyilatkozva fontosnak tartotta, hogy olyan politikus alakíthat kormányt Romániában, aki részese volt a bálványosi folyamatnak. Toró visszaemlékezése szerint Ungureanu külügyi államtitkárként 2000-ben volt jelen a Bálványosi Nyári Szabadegyetem rendezvényein, ahol Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárral vett részt nyilvános beszélgetésen. „Mihai Razvan Ungureanut a román-magyar kapcsolatok normalizálása híveként ismertük meg” – jelentette ki Toró.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ) is pozitív kép alakulhatott ki Ungureanuról. Külügyminisztersége idején szereztek először pozíciókat a román diplomáciában magyar politikusok. Ekkor lett a román külügyminisztérium államtitkára az RMDSZ által jelölt, Niculescu Tóni, és ekkor nevezték ki Románia vilniusi nagykövetének Tokay Györgyöt. Tokay után nem kapott magyar nemzetiségű személy nagyköveti megbízást a román diplomáciai testületben. Ungureanunak fontos szerepe volt a román-magyar közös kormányülések szervezésében is.
„Büszke vagyok arra, hogy az ő mandátuma alatt kezdhettem el a munkát a román Külügyminisztériumban” – nyilatkozta az MTI-nek Niculescu Tóni, aki jelenleg is a külügyi államtitkári tisztséget tölti be. Hozzátette, mindig kiváló volt az együttműködése Mihai Razvan Ungureanuval, aki minisztersége idején, Románia EU-csatlakozása időszakában gyakran bízta meg azzal hogy Brüsszelben, az EU intézményeiben helyettesítse őt. Ezt Niculescu azért tartotta gesztus értékűnek, mert az EU-s ügyek nem tartoztak az ő hatáskörébe, a külügyminisztériumnak EU-s ügyekkel megbízott államtitkára is volt abban az időben.
MTI
Erdély.ma

2012. március 7.

Magyarok a román diplomáciai testületben
A parlament két házának külügyi bizottságai meghallgatták tegnap Pataki Júliát, az RMDSZ korábbi képviselőjét, és alkalmasnak találták a nairobi nagyköveti posztra történő kinevezésére. Ugyancsak kedden a kormány döntött arról, hogy Salamon Márton László újságírót nevezi ki a görögországi Szalonikibe főkonzulnak.
A jogász végzettségű Pataki Júlia 2000 és 2004 között volt az RMDSZ bukaresti parlamenti képviselője, azóta az Európai Parlament, az ENSZ és különböző amerikai és európai intézmények és civil szervezetek megbízásából Irakban és Szomáliában teljesített szakértői feladatokat. Ha Traian Băsescu államfőtől megkapja a megbízást, Pataki Júlia nairobi székhellyel Kenyában, Ugandában, Ruandában, Burundiban és Tanzániában képviseli Romániát. A matematikus végzettségű Salamon Márton László újságírói, majd politológusi tanulmányokat is folytatott, jelenleg szociológiából doktorál. 2005-ig a kolozsvári Krónika napilap lapszerkesztője volt, azóta a bukaresti Új Magyar Szó felelős szerkesztője.
Romániában 1989 után rendkívül kevés magyar kapott diplomáciai megbízást. Ebben az időszakban az ország egyetlen magyar ajkú nagykövete Tokay György egykori RMDSZ-es képviselő volt, aki 2005-től képviselte Romániát Litvániában és Lettországban. Jelenleg csak néhány magyar nemzetiségű diplomata dolgozik a román külképviseleteken, többnyire alacsonyabb beosztásban.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. március 7.

Szaloniki főkonzullá nevezték ki az Új Magyar Szó felelős szerkesztőjét
Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki kedden a kormány Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó című napilap megbízott felelős szerkesztőjét.
A 2005 és 2010 között lettországi és litvániai nagykövetként tevékenykedő Tokay György után újabb két romániai magyar kap diplomáciai megbizatást. Az Ungureanu-kormány tegnap Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó megbízott felelős szerkesztőjét, miközben Pataki Júlia volt RMDSZ-es parlamenti képviselő kenyai nagykövet lesz.
A tegnapi kormányülésen elfogadott határozatok szerint Románia visszahívja Görögországból Dumitru Hriţuleac szaloniki főkonzult, akinek megbizatása kilencven napon belül lejár. Utódja, a 42 éves, matematikus- és politológusi végzettségű, jelenleg szociológiából doktoráló Salamon Márton László korábban a kolozsvári Szabadság, majd a Krónika munkatársa volt, 2006 decemberétől néhány hónapig a Bukaresti Zsidó Közösségi Központ igazgatójaként tevékenykedett, 2007-ben pedig kinevezték az Új Magyar Szó főszerkesztőjévé.
Az utóbbi két évben a távközlési és informatikai minisztérium alkalmazottjaként, tanácsosként is dolgozott. Tagja a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, elnöke a zsidó közösségi projektekkel foglalkozó Haver Egyesületnek. A 49 éves, jogi diplomát a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett Pataki Júlia 2000 és 2004 között volt bukaresti listán megválasztott parlamenti képviselő, azelőtt az RMDSZ-frakció szakértőjeként, valamint az egészségügyi minisztérium tanácsosaként dolgozott, a szövetségben pedig betöltötte a bukaresti szervezet ügyvezető elnöki posztját.
Az elmúlt időszakban az Európai Parlament, az ENSZ és különböző amerikai és európai intézmények, civil szervezetek megbízásából Irakban és Szomáliában teljesített szakértői feladatokat. Pataki Júlia kinevezését tegnap 19 igen és egy ellenszavazat mellett támogatta az alsóház külügyi bizottsága, ezt pedig az államfőnek és a befogadó országnak kell még jóváhagynia, mivel Pataki és Salamon nem karrierdiplomaták, csak négyéves mandátumuk idejére kapnak diplomata státust. Niculescu Tóni, a külügyminisztérium államtitkára lapunknak elmondta, Tokay Györgyhöz hasonlóan a leendő nagykövet és a főkonzul is politikai úton jutott a külföldi misszióhoz, mégpedig az RMDSZ javaslatára. Lapunk különben úgy tudja, Salamon korábban az izraeli nagyköveti posztra is „pályázott”, de eredménytelenül.
Különben irányítása alatt az ÚMSZ megőrizte hangsúlyos RMDSZ-közeliségét, a főszerkesztő pedig tavaly március 15-én azzal vonta magára a figyelmet, hogy bukaresti újságírókkal és civilekkel tüntetést szervezett a magyar médiatörvény ellen. A távozásával megüresedő felelős szerkesztői poszt várományosa egyelőre ismeretlen. Cseke Péter Tamás vezető szerkesztő kérdésünkre elmondta, őt nem kérték fel a tisztség betöltésére, de ha megtörténne, sem vállalná.
Az utóbbi időben jelentős anyagi nehézségekkel küzdő lap egyébként 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként, és négy éven keresztül Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, aki – bevallása szerint – több mint egymillió euróval támogatta a lapot megjelentető Scripta Kiadót. 2009 májusában a nagyváradi újságírók alapította Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy 99,89 százalékos tulajdonrészét a Scripta Rt.-ben.
Szűcs László, az alapítvány kuratóriumának tagja tegnap lapunknak elmondta, a legszerencsésebbnek azt tartaná, ha a tulajdonossal konzultálva, a szerkesztőség választana új főszerkesztőt az ÚMSZ élére. Szűcs megerősítette a Krónika értesülését, miszerint a lap a közeljövőben a fővárosból Kolozsvárra költözik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2012. július 3.

A kisantant magyar szárnya? – Nyári vihar egy RMDSZ-es felvetés miatt
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) vasárnapi, marosvásárhelyi ülésén több RMDSZ-es politikus is javasolta egy Magyarországon bejegyzett határon túli magyar versenypárt megalapítását. Ez a felvetés SZKT határozat formájában ugyan nem öltött testet, de a Kárpát-medence magyar közösségeiben így is jó kis nyári vihart kavart.
Kezdjük a legáltalánosabb megállapítással.
Az ötlet, a körülményeket figyelembe véve, az RMDSZ e diadalittas megnyilvánulása az eddigi leghevesebb támadás a Fidesz ellen. Immár nyílt politikai hadüzenet, amely mögött felvillan a Kárpát-medencében működő egypártokat támogató helyi többségi elitek helyeslése is. Ellentámadás ez a javából, a helyi többségi elitek megnyilvánulása is, amellyel választ adnak a magyar kormány nemzeti integrációt szorgalmazó intézkedéseire, a kettős állampolgárság és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) bevezetésére.
Az ellentámadás célja a neptuni elvek érvényesítése, végső soron az autonómiakövetelések (lehetőleg tartós) ellehetetlenítése. (Emlékezetes, hogy Az RMDSZ három tisztségviselője, Tokay György frakcióvezető, Borbély László frakcióvezetőhelyettes, valamint Frunda György szenátor, Európa Tanács-i küldött szövetségi mandátum nélkül részt vett a Project On Ethnic Relations nevű amerikai szervezet által 1993. június 15-én és 16-án megrendezett, lényegében autonómiaellenes tanácskozáson.)
Szabó Ödön, Bihar megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnök „pártalapító” érve, hogy az RMDSZ magyarországi versenypártjának megalakítása, nem más, mint önvédelmi reflex, voltaképpen felelet a magyar politikusok „erdélyi portyázásaira”. Ez az érvelés úgy hamis, ahogy azt az első javaslattevő kimondta. Lényegében ugyanis arról van szó, hogy a helyhatósági választások eredményein felbuzdult RMDSZ maga mögött tudva a helyi többségi elit hathatós támogatását, a kettős állampolgárságot zavaró tényezőnek tartja, s ellenzi az Orbán-kormány által megkezdett korszakváltás alapvető folyamatait, elsősorban a NER politikai tartalommal való feltöltését.
Miért pont most került sor erre a magyar-magyar viszonyrendszerben nem tapasztalt kirohanásra? A felelet viszonylag egyszerű. Mind az RMDSZ, mint a mögöttes erők látják: Magyarország nagy léptekkel halad az EU-val folytatott küzdelme győzedelmes befejezése felé. Most van itt az ideje annak, hogy a magyarországi ellenpárt gründolására irányuló, kinyilvánított szándék a NER továbbvitele helyett netán védekezésre késztethese a magyar kormányt.
Tegyük most zárójelbe a hitelesnek tűnő megfigyelők figyelmeztetését, hogy gyakorlatilag kivihetetlen ötletről van szó. Mert a lényeg a politikai propaganda, s a Kárpát-medencében működő magyar egypártok NER elleni stratégiai összefogásának a szándéka. Az így értelmezett magyar kisantant-blok léterehozatala ugyanis, kerete lehet a magyar kisebbségi elitek helyi többségi elitekhez való csatlakozását népszerűsítő politikai akcióknak, s ami szintén nagyon fontos, a Kárpát-medencében élő magyarok politikai integrációja elleni gyakorlati küzdelemnek.
Van azonban egy mélyebb politikai-filozófiai rétege is a magyarországi ellenpárt gründolására tett SZKT-ban elhangzott javaslatoknak.
A második Orbán-kormány lényegében a nemzet határmódosítás nélküli politikai integrációja elemeinek megalkotásával (kettős állampolgárság, NER) a magyar-magyar és a magyar-szomszédos országok viszonyrendszerének átkomponálásával megkezdte a mélyenszántó politikai folyamatot, melynek kettős célja egyre inkább kirajzolódik. Az egyik a múltra vonatkozik: ez a trianoni trauma demokratikus feloldása, meghaladása. A másik a jövőt, a magyar nemzet határmódosítás nélküli politikai autonómia útján történő integrációjában jelöli meg.
El kell ismerni, mind a két cél veszélyezteti a több mint húsz éve kialakult helyzetet. Mind a magyar-magyar kapcsolatokban, mind pedig Magyarországnak a szomszédaival kialakult kapcsolatrendszerében.
Részint, mert elveszik az egypártok „hídszerepe” s ezzel a jelentőségük is, másrészt nő az államok közötti bilaterális kapcsolatok jelentősége. Miközben a szomszédos országok politikai elitjei számára, csökken a kisebbségi pártok eszközként való felhasználásának lehetősége.
Az, hogy az RMDSZ ilyen kemény támadást intézett Magyarország ellen, nos, annak kettős oka lehet. Az egyikről már volt szó: a választási nagy győzelmi mámor, s az őszi választásokkal kapcsolatos pozíciók tisztázása. Látni kell, hogy az összefogásra irányuló budapesti törekvés okafogyott lett. Illetve, csak az RMDSZ listán való részvétellel valósítható meg. Ami viszont szintén az RMDSZ és a helyi többségi elit malmára hajtja vizet.
Másodszor, a neo-neptuni vonal győzelme az RMDSZ-ben erősíti a többi magyar kisebbségi elit egypártjait is. Erősíti bennük a reményt, hogy a „stratégiai partnerség”, s az azzal járó bizalmi minimum vállalása továbbra is jól kamatoztatható alapja maradhat a hídszerepből kifejlett magyar-magyar és a kisebbségi magyar, meg a helyi többségi elit között kialakult és már korábban bejáródott viszonyrendszernek.
Hogy a kisantant magyar szárnyának kialakulása nemcsak rémálom, arra a Vajdaságban is találunk fontos jelzéseket. S itt nemcsak a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) fiktív százezres támogatottságra épülő versenypárti allűrökről, politikai légvárak emelkedéséről és napi összeomlásairól van szó. Hanem például arról, hogy a VMSZ képviselője a nemzetközi politikai színtéren lényegében csatlakozott az RMDSZ minimális kisebbségi jogokra vonatkozó kerettörvény elképzeléséhez, aminek az EU szintjén csak egy eredménye lehet. Az, hogy az autonómiaköveteléseknek egy (esetleg hosszú) időre befellegzett.
Nyomós stratégiai, nemzetpolitikai meggondolások utalnak arra, hogy Budapest hatékony lépéseket tegyen az „egypártok” pozíciójának erősítésére irányuló törekvések meghiúsítására.
Leghatásosabb az lenne, ha akár a Tusványos adta lehetőséggel élve, sikerülne az RMDSZ minimális jogokat rögzítő kerettörvényre irányúló, már folyamatban levő politikai akcióját leszerelni. Például a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) területi autonómiát célzó elképzelésének valamint a magyar (nem területi) perszonális autonómia ismérveinek nemzetközi képviseletének vállalásával.
Figyelemmel a választási eredményekre, csak a magyar szavazókat Erdélyben is csak hiteles, a nemzeti autonómia ígéretével lehet visszahódítani.
VMDP Hírlevél

2012. július 25.

Az RMDSZ-hadművelet
Az erdélyi magyar érdekérvényesítés következetes akadályozására, késleltetésére magyarázat lehet, hogy kiderült, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget a román hadsereg tisztjei irányítják.
Nem mindennapi szenzációval rukkolt elő nemrég az Eventimentul Zilei. A román napilap kiderítette, hogy számos más párt politikusai mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) emblematikus vezetői egy ideje magas rangot viselnek a román hadseregben.
A szövetség elnöke, Kelemen Hunor tavaly óta például ezredesi rendfokozattal büszkélkedhet, ugyanilyen váll-lapot tudhat magáénak két esztendeje a szenátori (román felsőházi parlamenti) székből kirobbanthatatlan Verestóy Attila, akivel egyébként az 1989-es temesvári sortűz elrendeléséért a jilavai fegyintézetben büntetését töltő Victor Stanculescu tábornok egy, a világhálón ma is látható-hallható börtöninterjúban elhangzott állítása szerint véletlenül összefutott a Román Nemzeti Nagypáholy egyik szabadkőműves összejövetelén, s aki a bukaresti amerikai nagykövetség egy 2007-es, később a WikiLeaks portál által kiszivárogtatott, Pénz és politika – valójában kié Románia? című távirata szerint a legjelentősebb romániai kiskirályok közé tartozik.
Mihai Razvan Ungureanu áprilisban megbukott kormányának volt egészségügyi minisztere, Cseke Attila szenátor négy éve alezredes, a frontvonalból hátrébb húzódott Markó Béla és az ugyancsak örökös szenátornak tűnő Frunda György (róla később még lesz szó) pedig hadnagyi rangig vitte. Mint kiderült, voltaképp a romániai politikai osztály, valamint az állam egész első vonala tele van tiszti rendfokozatot viselő személyekkel, akiknek rendkívüli helyzetben, mozgósítás esetén kötelességük villámgyorsan bevonulni és Románia érdekében fegyvert fogni. Ez a román közszereplők esetében akár példaértékűnek is nevezhető, a nemzeti kisebbségek kirakat-politikusai viszont feloldhatatlan ellentmondásba kerülnek ezáltal mindazzal, amit – legalábbis a nyilvánosság előtt – képviselnek, avagy képviselniük kellene.
A Trianonban elszakított országrészek magyar érdekvédelmi és politikai szerveződéseinek ugyanis szükségszerűen azzal kell szembenézniük, hogy az utódállamok evidens érdeke kimondva-kimondatlanul az adott terület magyarságának eltüntetése. Lehet, de fölösleges ezt szépíteni, az utódállamok életérdeke ezt diktálja. Ha pedig így van, akkor csakis azon szerveződés tudja hitelesen és valóban eredményesen képviselni a magyar érdeket, mely az ellenérdekelt félnek semmilyen formában sem lekötelezettje. Ez természetesen a mindenkori utódállami kormányokban történő szerepvállalásra is vonatkozik, hiszen egy miniszter szükségképpen esküt tesz az államérdek képviseletére, ekkor viszont azonnal törvényszerűen szembekerül a magyar érdekkel.
Ha tehát nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, akkor tényszerűen kijelenthetjük, hogy az RMDSZ első embere a román hadsereg ezredese, s több vezetőtársa ugyancsak az utódállami ármádia tisztje. Ez pedig nyilvánvalóan homlokegyenest ellentmond bármiféle erdélyi magyar nemzetstratégiának.
Pontosan látja ezt az ismert magyar televíziós személyiség, Boros Zoltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is, aki az ügy kipattanása után nyílt levélben az alábbiakat írta az RMDSZ elnökének: „Tisztelt Kelemen Hunor ezredes úr, Stimate domnule colonel Hunor Chelemen! Ezt a rosszízű, abszurd, transzközép avagy balkánközép játékot, a te kinevezésedet valamely eddig nem bevallott román fegyveres testület ezredesévé, csak akkor lehetne tisztán látni, ha nyilvánosságra hozod legalább a következőket: 1. Milyen különleges katonai cselekedetekkel érdemelted ki ezt a több rangfokozatot átugró rendkívüli előléptetést? Az Afganisztánban meggyilkolt katonák post mortem egyetlen fokozatot kapnak. Ők az életüket áldozták. Te, kedves Kelemen Hunor, mit áldoztál, ami többet ér egy ember életénél? Csak azt ne mondd, hogy semmit se tettél, semmit se ígértél, s csak hozott egy levelet a posta, hogy ezredes lett belőled. 2. Milyen meggondolásból fogadtad el azt a helyzetet, hogy az RMDSZ elnöke egy román fegyveres testület tartalékos ezredese legyen, aki a honvédelmi miniszternek vagy ki tudja melyik parancsnokságnak van békében és háborúban alárendelve és esetleges vétségeiért akár a katonai törvényszék elé is kerülhet? 3. (…) Valaki kiszámította, hogy az utóbbi 20 évben minden napra 7 katonatiszt elbocsátása vagy tartalékba helyezése jutott. Miért volt mégis a ti szolgálatotokra (tartalékosként a készenlétetekre) akkora szükség, hogy különleges előléptetésekben részesülhettetek és növelhettétek a tisztek számát? 4. Ki javasolta, hogy az RMDSZ-ből kit léptessenek elő? Markó Béla? Történhetett- e volna ez az ő tudta és beleegyezése nélkül? Ha érdekel az erdélyi magyar közélet tisztasága, ha szeretnéd, hogy a valódi tevékenységed alapján ítéljenek meg az emberek, ezeket a kérdéseket tisztáznod kell.”
Nos, a tisztázás azóta is várat magára, az erdélyi magyar közösség nem tudja, milyen hőstettekkel érdemelte ki Kelemen és a többi RMDSZ-vezér a román tiszti rangot. A párt csúcsvezetésének közel huszonhárom esztendős politikájára azonban töretlenül jellemző a stratégiai fontosságú magyar érdekek érvényesítésének szabotálása, késleltetése, akadályozása, adott esetben hiteltelenítése nemzetközi színtéren. Ebben sajnálatosan következetes a szervezet, melyet egyébként már létrejöttekor eltérítettek akkori vezetői.
Az RMDSZ az őszinte népfelkelést legitimációs díszletnek használó 1989-es katonai államcsíny napjaiban született meg, életre hívója Ion Iliescu közeli személyes barátja, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának póttagja, a Kriterion Könyvkiadó élén egyébként a kommunista diktatúrában fontos nemzeti érdemeket szerzett Domokos Géza író volt. A szervezet elnevezése magában hordozta, hogy a szövetség elfogadja a román nemzetállami gondolatot, s attól nem kíván elszakadni az erdélyiség hangsúlyozásával. Ez azt is jelentette, hogy Domokos az első perctől ellenezte az autonómia gondolatát, s ezzel mindjárt a kezdetekkor kialakult egy máig létező, áthidalhatatlan törésvonal az RMDSZ-en belül.
További probléma, hogy a szövetség eredendően minden jelentkező politikai, világnézeti áramlatot magában foglaló érdekvédelmi közösségnek, voltaképp az erdélyi magyarság belső parlamentjének indult, ám végül a román politikai élet versenypárti logika alapján működő alakulata lett, semmibe véve az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozatot és az azt megerősítő Szent Mihály-templom-béli esküt, melybe a szövetség akkor még erős és befolyásos nemzeti szárnyának sikerült beerőltetni stratégiai célként az autonómiát.
Mindmáig teljesítetlen az erdélyi magyar nemzeti kataszter megalkotása is, melyet pedig 1993-ban szabott a Domokos Gézát váltó akkori új elnök, Markó Béla feladatául az RMDSZ küldöttgyűlése. A magyar belső választásokból sem lett semmi, sőt, ezt a szövetség mindmáig nem csekély arroganciával elutasítja, pedig a Magyar Polgári Párt, majd az Erdélyi Magyar Néppárt későbbi színre lépése minimális nemzeti felelősség esetén élettörvénnyé teszi az előzetes magyar–magyar megmérettetést. A nemzeti érdek követése helyett tehát az RMDSZ következetesen megkerülte azt, mi több, leginkább szembement vele. A jeles politológus-közíró, az autonomista mozgalomban is tevékeny szerepet vállaló Borbély Zsolt Attila által az erdélyi közbeszédben meghonosított kifejezéssel élve jól kiszámíthatóan a Neptun-logika érvényesül az RMDSZ politikájában. E fogalom 1993-ban született meg, midőn a hasonló nevű Fekete-tengeri üdülőhelyen a párt három tisztségviselője, Borbély László, Tokay György és Frunda György 1993 júniusában bármiféle felhatalmazás nélkül tárgyalásba bocsátkozott a román államhatalommal és beleegyeztek abba, hogy semmiféle akadályt nem gördítenek Románia Európa Tanácsba történő felvétele elé, vagyis a magyar érdek szempontjából tudatosan kihasználatlanul hagytak egy fontos külpolitikai lehetőséget.
A találkozót egyébként formálisan egy amerikai civil szervezet kezdeményezte. A résztvevők személye nem épp érdektelen: Borbély László az a személy, akinek az 1990 márciusában Marosvásárhelyen lezajlott, végül a román támadók elkergetésével végződő magyarellenes pogrom után az atrocitásokat szervező Vatra Romaneasca szervezet lefoglalt dokumentumait helyi magyar fiatalok átadták. Az igazság feltárásához, az esetleges büntetőjogi felelősségre vonáshoz szükséges iratokat Borbély kiszolgáltatta a román hatóságoknak, s mindmáig egyetlen románt sem vontak felelősségre a több ember halálát követelő durva magyarellenes provokációért. Borbély később egészen a környezetvédelmi miniszterségig vitte, ám ez év áprilisában lemondott, miután az Országos Korrupció-ellenes Ügyosztály befolyással való üzérkedéssel és vagyonnyilatkozata többrendbeli meghamisításával gyanúsította meg, mely vádakat az érintett visszautasította.
Tokay György a Vörös Lobogó című aradi magyar nyelvű kommunista pártlap publicistája volt 1968 és 1975 között, cikkeiben többek között Pol Pot kambodzsai terrorját magasztalta a korabeli irányelveknek megfelelően. Frunda György pedig az RMDSZ afféle szürke eminenciása, kezdetektől tagja a vezetésnek, noha a román parlamentbe először azon Független Magyar Párt színeiben került be, melyet sokan Securitate-kreatúrának tartottak, s amelyből később a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt létrejött (e pártról is ejtünk még szót a későbbiekben.)
Kincses Előd, Tőkés László 1989-es ügyvédje, az 1990-es marosvásárhelyi konfliktus egyik becsületesen helytálló és ezért később a román hatalom által meghurcolt, az RMDSZ-vezetés által pedig ellehetetlenített magyar szereplője a 2006-ban róla készült Balkán-bajnok című portréfilmben egyenesen azt állította, hogy a kommunista diktatúra idején Frunda György volt ráállítva megfigyelőként. A szenátor tagadta a vádat, kijelentve, hogy hajlandó alávetni magát „egy kompetens személy” vizsgálatának, kiderítendő, létezik-e bármely dossziéban ilyen jelentés. E vizsgálatból aztán nem lett semmi, Frunda pedig azóta is az RMDSZ egyik legbefolyásosabb politikusa, és Székelyföld területi autonómiájának következetes aláaknázója.
Jellemző, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében a román küldöttség vezetőjeként harcosan képviselte a román nemzetállami érdekeket a Székely Nemzeti Tanács kétszázezernél is több támogató aláírással hitelesített törekvésével szemben, később pedig állást foglalt a magyar állampolgárság intézményének kiterjesztése ellen. Vagyis elmondható, hogy Frunda György is következetesen szemben áll mindennel, ami a magyarság újraegyesítését és az elszakított országrészekben közösségként való megmaradását célozza.
Az RMDSZ romlottságának, csúcsvezetősége nemzetáruló magatartásának legfelháborítóbb példája Marosvásárhely feladása. A valaha Székelyföld fővárosának tekintett városban az ezredfordulón került minimális többségbe a románság, nem kis részben az 1990-es pogrom utáni jelentős magyar kivándorlás miatt, ám mivel a polgármesteri székért hagyományosan több román jelölt indult egy magyar aspiránssal szemben, Marosvásárhely első embere egészen 2000-ig magyar volt. Ezen esztendőben azonban (miután a parlamenti választási kampány hajrájában a később, mint említettük, hadnaggyá kinevezett Markó Béla az RMDSZ alapszabályát felrúgva önkényesen leváltotta Kincses Elődöt a párt Maros megyei elnöki tisztségéből, mert a pártvezetés által összeállított választási lista helyett a korábbi előválasztáson sok ezer választó által legitimált lajstromot adta le a román választási hatóságoknak) még egy magyar induló, az említett Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt elnöke, Kiss Kálmán is ringbe szállt a városvezetői tisztségért, aminek eredményeként Fodor Imre, az addigi elöljáró néhány száz szavazattal alulmaradt a Marosvásárhelyt azóta irányító Dorin Floreával szemben.
Kiss Kálmán 2004-ben megalapította a Romániai Székelyek Szövetségét, harsányan ellenezve az autonómia-törekvéseket, azt állítva, hogy a székelyek nem magyarok, hanem teljesen más nemzetiségűek. E szervezet 2004 őszén együttműködési megállapodást írt alá a Nagy Románia Párttal, s így Kiss az éppen időszerű választásokon a soviniszta, magyarellenes alakulat Maros megyei szenátori listájának második helyén indulhatott. Hogy milyen indíttatásból cselekedett Kiss Kálmán, azt ki-ki végiggondolhatja. Annyi bizonyos, hogy Marosvásárhely elvesztése nyomán nem eresztették túlzottan búnak a fejüket az RMDSZ csúcsvezetői, s az sem szegte kedvüket, hogy ezután minden helyhatósági választáson újra és újra elbuktak a szövetség jelöltjei. 2004-ben például a hírhedtté vált Kempinski-béli 2002. december 1-jei koccintás egyik résztvevőjét, Kelemen Attilát indították polgármesterjelöltként, s a Marosvásárhelyen rendkívül népszerűtlen politikus veszített. 2008-ban a Magyar Polgári Párt kezdeményezte, hogy a város világhírű szülötte, a Steaua Bukarest csapatával 1986-ban Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert és így román szavazatokra is alappal számító Bölöni László induljon pártok fölötti közös magyar jelöltként.
A korábbi labdarúgó azzal a feltétellel vállalta volna a felkérést, hogy az MPP és az RMDSZ egyaránt támogassa, utóbbi párt azonban újfent fittyet hányt a nyilvánvaló magyar érdekre, és az emblematikus neptunistát, a már említett Borbély Lászlót indította, aki ugyancsak elbukott Dorin Floreával szemben. Ugyanígy járt el az RMDSZ az idei helyhatósági választáson, ahol az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt is közös jelölt állítását szorgalmazta. E személy Vass Levente lett volna, ám az RMDSZ ragaszkodott hozzá, hogy a marosvásárhelyi fogorvos a párt tulipános jelképe alatt, ne pedig koalíciós jelöltként szálljon versenybe, így az MPP kihátrált mögüle, az egységes támogatás híján pedig maga Vass Levente lépett vissza. Az új helyzetben pedig az RMDSZ Frunda Györgyöt indította el, aki minden idők legkevesebb magyar szavazatát szerezte csak meg, még úgy is, hogy az MPP színeiben versenybe szálló Benedek Imre és az Erdélyi Magyar Néppárt által támogatott Smaranda Enache együtt is csak a voksok 4,3 százalékát gyűjtötte be, így Dorin Florea immár negyedik polgármesteri ciklusába vághatott bele.
Marosvásárhely etnikai szempontból frontváros, ezért a gyakorlati szempontokon túl erőteljes jelképi, lélektani jelentősége is van annak, hogy ki a város elöljárója. Az RMDSZ ide vonatkozó politikája az elmúlt három választás során egyértelműen Dorin Floreának kedvezett – hogy a szövetség stratégái „csupán” ostobák, vagy ennél is nagyobb a baj, azt megint csak döntse el az Olvasó! Egy biztos: a Román Kommunista Pártba visszanyúló gyökerekből sarjadt a Neptun-logika, aminek pedig már-már természetes következménye a román hadseregben viselt tiszti rang.
Mindezek következtében az erdélyi magyarság lélekszáma mintegy negyedmillióval csökkent az elmúlt huszonhárom évben. Ez háborús nagyságrendű emberveszteség. A román hadsereg fegyverrel sem lehetett volna eredményesebb…
Ágoston Balázs
Magyar Demokrata (Budapest)

2012. szeptember 26.

Kelemen: a Batthyaneum ügyében hozott európai döntést az államnak tiszteletben kell tartania
Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ nevében üdvözölte az Európai Emberjogi Bíróság szeptember 25-én hozott döntését, amelyben megállapítja, hogy Románia megszegte a tulajdonhoz való jogot, sérültek az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatához csatolt 1-es számú protokollumban foglalt, magántulajdonhoz fűződő jogok. Ezért 15 ezer euró erkölcsi jóvátétel, illetve tízezer euró perköltség kifizetésére kötelezik a román államot. 1998-ban született meg az a 13-as számú kormányrendelet, amely az első olyan romániai jogszabály volt, amelyben erdélyi magyar ingatlanok visszaszolgáltatása szerepelt. Az akkori, Victor Ciorbea által vezetett parasztpárti kormányban Tokay György kisebbségügyi miniszter kezdeményezte a kormányrendeletet, amelyet az RMDSZ és az erdélyi magyar történelmi egyházak közötti egyeztetés előzött meg. A 13-as számú kormányrendeletben összesen 17 ingatlan, ebből 8 magyar érdekeltségű visszaszolgáltatását tüntették fel. A bukaresti Petőfi Ház, a temesvári Magyar Ház, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület székháza, a gyulafehérvári Batthyaneum, a nagyváradi római-katolikus és református püspöki paloták, a brassói evangélikus ház valamint a kolozsvári unitárius nyugdíjpénztár székhelye szerepelt az RMDSZ által kezdeményezett kormányhatározatban. 1998-ban az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottságban Markó Attila helyettes államtitkár, Silviu Clim, az Igazságügyi Minisztérium jogtanácsosa és az egyházak jogi képviselői rendelkeztek a restitúcióról. Kelemen Hunor szövetségi elnök a strasbourgi döntést követően kijelentette: „a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára ez a döntés azt jelenti, hogy az elmúlt 22 évben végzett munkánk az ingatlan-visszaszolgáltatások terén nem volt hiábavaló. Az emberjogi bíróság döntése egyértelműen rámutat arra, hogy Romániában a restitúció ügyében világos és határozott jogszabályra van szükség, amely egyszer s mindenkorra rendezi az elkobozott magán- és egyházi ingatlanok sorsát. A Mikó-ügyben első fokon elítélt Markó Attila pedig ezáltal a döntés által újabb megerősítést kapott arról, hogy tisztességesen és becsületesen végezte a munkáját”. A gyulafehérvári Batthyaneumot gróf Batthyány Ignác gyulafehérvári római katolikus püspök 1791-ben megalapította, és csaknem húszezer rendkívül értékes könyvet gyűjtött össze. Halála előtt néhány évvel megszerezte a gyulafehérvári trinitárius szerzetesrend templomát és rendházát, és féltve őrzött gyűjteményét ott helyezte el. A könyvtárat aztán végrendeletileg Erdélyre és a gyulafehérvári katolikus püspökségre hagyta, utóbbi kezelésében, utódai pedig a gyűjteményt 60 ezer kötetre bővítették. A könyvtárat a román állam 1949-ben a római katolikus egyháztól elkobozta. A Batthyaneum tulajdonjoga 1989 után került csak ismét napirendre, és 1998-ban a román kormány a 13. számú kormányrendelettel a könyvtárat és épületét visszaadta a közben érsekségi rangra emelt gyulafehérvári katolikus püspökségnek. A rendeletet mindmáig nem hajtották végre, időközben pert is indítottak arra hivatkozva, hogy könyvtárát Batthyány tulajdonképpen két örökösre hagyta: a püspökségre és Erdélyre. Utóbbi jogutóda pedig a román állam. A bíróságok rendre elutasították ezt az érvelést, de utolsó fokon 2003-ban végül a keresetnek helyt adtak. Ezek után az érsekség a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordult, az ügyben idén, szeptember 25-én született egyelőre nem végleges ítélet. (közlemény)
Transindex.ro

2012. október 6.

„A harmadik út: az erkölcsös politizálás”
Beszélgetőkönyv Tokay Györggyel
Nagyon jó ügyvéd volt, igazán ismert politikai pályafutása nyomán lett. Gondolom, azt sajnálja, hogy 1989 nem húsz évvel korábban következett be” – indította a csütörtök délutáni, a Csiky főgimnázium dísztermében tartott könyvbemutatót Király András volt parlamenti képviselő, volt megyei RMDSZ-elnök, jelenlegi oktatásügyi államtitkár.
A termet megtöltő hallgatóság akkor még nem tudhatta, hogy a terem első soraiban milyen előkelőségek társaságában vehet részt Irházi János Jó bolondok ügyvédje c. beszélgetőkönyvének bemutatásán. Aztán maga Tokay György mondta el: örül annak, hogy a bemutatón jelen vannak barátai – köztük románok, akik nem is értenek magyarul, s akikhez románul is szólt –, de mindenekelőtt volt harcostársai, Borbély László, Márton Árpád, Székely Ervin, Derzsi Ákos, Erdélyi István, Faragó Péter, Hosszú Zoltán mai vagy egykori RMDSZ-es parlamenti képviselők, szenátorok. Hogy messziről is eljöttek a bemutatóra, önmagában sokat mond arról a tiszteletről és megbecsülésről, amelyet az immár nyugdíjas, sajnos megrokkant egészségű „Apu bácsi” (a parlamentben így becézték, bölcsessége miatt, a nála idősebb képviselők is), Tokay György az 1989-es fordulat utáni politikai pályafutása során kivívott magának.
Székely Ervin, akit az idősebbek kiváló publicistaként ismerhetnek, felszólalásában elmesélte: valamikor, a ’89 előtti időkben az a mondás járta, hogy a romániai magyar értelmiség előtt két lehetséges út áll: az alkoholizmus vagy a halál. „Tokay megmutatta, hogy van harmadik út: az erkölcsös politizálás”, és az erkölccsel, a becsülettel szembesítette az embereket. Szeretet és tisztelet áradt más képviselőtársai felszólalásaiból is: Márton Árpád, például, a felesége részéről jövő üzenetet és ölelést adott át „az utolsó mohikánnak, az utolsó úriembernek a román politikában”. Borbély László volt miniszter azt mondta róla: „szuverén államalkotó volt az RMDSZ-en belül”, akit Katona Ádám, akit nemigen lehet az RMDSZ iránti barátsággal vádolni, „tiszteletbeli székelynek” nevezett a Har-Kov néven elhíresült ügyben való felszólalása miatt. „Tokay Gyurira mi felnéztünk – mondta –, s amikor (a parlamentben) senki nem mert kimenni a mikrofon elé, ő kiállt, megszólalt ékes román nyelven, ránézett a teremre és… mindenki elhallgatott. Olyasmit képviselt, ami a román politikai életben vele, sajnos, elment. Szeretném, ha visszajönne és elmondaná: vigyázzunk egymásra. És azt, hogy csak a románokkal együtt lehet megvalósítani azt, amit akarunk.”
Bevallom, elfogult vagyok Tokay Györggyel szemben. Jó negyven éve ismerem, az egykori magyar újságnál kollégák, reményeim szerint barátok is voltunk, Kolozsvárott, a Jókai 15-ben, szülőházában együtt szilvesztereztünk anno, aradi tömbházlakásának szobáit együtt tapétáztuk, több barátjával közösen, nem felejtem el, amikor – már ügyvéd korában – hozzá rohantam egy visszautasított szekusbeszervezési-kísérlet kapcsán, s egy pohár vodka mellett nemes egyszerűséggel azt mondta: „megcsókolhatják a s…t”; láttam megromlott egészséggel éhségsztrájkolni az aradi Városháza előtt az aradi magyar líceumért. Számtalanszor megcsodáltam borotvaéles eszét, ragyogó humorát (ami a könyvben is lépten-nyomon kiütközik), nem felejtem el, hogy valamikor 2004 előtt, amikor végleg megfeneklettnek látszott az ügy, határozottan kijelentette – az újságban is megjelent –: a Szabadság-szobor állni fog. És lám, mint annyi másban, igaza lett.
A mintegy 160 oldalas, a nagyváradi Riport Kiadónál megjelent interjúkötet hű (bár nem teljes) képet nyújt egy kivételes, 1989 utáni romániai magyar politikus életútjáról. De valójában sokkal többről, az 1989 utáni hazai politikai életről, szereplőiről, súlyos problémáiról és kulisszatikairól a volt parlamenti képviselő, RMDSZ-frakcióvezető, kisebbségügyi miniszter, balti-országokbeli nagykövet visszaemlékezéseiből. Olyan olvasmány ez, amelyet minden, a közélet iránt érdeklődő számára a legmelegebben ajánlhatunk.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2012. október 25.

Kolozsvári Nyilatkozat: a húszéves autonómiaadósság
Miután az RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsának ülésén 1992. október 25-én elfogadták a Nyilatkozat a nemzeti kérdésről című dokumentumot, a szövetség képviselői és szenátorai ünnepélyes keretek között a Szent Mihály-templomban esküdtek fel a Kolozsvári Nyilatkozatra. Az erdélyi magyar autonómiatörekvések motorjaként elfogadott dokumentumra napjainkban ki-ki a maga módján emlékezik. A nyilatkozat megalkotói már nincsenek az RMDSZ soraiban, a szövetség politikusai szerint ugyanakkor minden a tervek szerint alakult.
Borbély Imre, a nyilatkozat kezdeményezője
A Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása, valamint az azt követő eskü a Szent Mihály-templomban az eszmék, elvek, politikai értékek és célkitűzések síkján zajló másfél éves belső küzdelem eredménye volt, eredettörténete a Marosvásárhelyen tartott második RMDSZ-kongresszusig nyúlik vissza. E kongresszuson kiosztott tanulmányomban és felszólalásomban politikai célként az autonómia legmagasabb szintjét, a belga modellnek megfelelő társnemzeti státuszt neveztem meg, s ennek meghatározása – az erdélyi magyarság „politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa” – bekerült a programba, majd a Kolozsvári Nyilatkozatba is. A társnemzeti gondolat sikere minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a kongresszus politikai-ideológiai kérdésekkel megbízott elnökségi tagnak választott. Az a körülmény, hogy az akkor létrejött testület, az Országos Elnökség valamennyi tagját a kongresszus választotta közvetlenül, és ennek megfelelően a következő kongresszusig eltávolíthatatlan volt, kulcsfontosságúnak bizonyult a továbbiakban. Az elnökség egyfajta mikroparlamentként működött, melyben az autonómiaellenes elnök, Domokos Géza csak primus inter pares volt, így válhatott a testület az autonómia gondolatát kihordó politikai műhellyé.
Az elnökségi testület soraiban két jövőkép ütközött: a többségi hatalomtól alkalmi kegyeket várók, kisebbségpolitikai eredményeként a másodrangúság állandósulását szorgalmazók szemlélete állt szemben az emberi jogok, valamint a népek önrendelkezési jogának elvi alapján álló nemzeti emancipáció jövőképével. A szembenállás már az első elnökségi gyűlésen megmutatkozott, amikor az autonómia tervének megtárgyalását indítványoztam. Domokos Géza felszisszent: „Arról szó sem lehet soha, éppen ezzel vádolnak minket a románok!” Szőcs Géza, Kolumbán Gábor, Patrubány Miklós és Toró T. Tibor mellém álltak, az ellentábort Domokos Géza, Tokay György és Béres András képviselte. A többi elnökségi tag – Tőkés László, Csapó József, Beder Tibor, Takács Csaba – hozzáállása akkor még nem volt egyértelmű. Többórás ügyrendi vita után elfogadtuk az elvi polémia jogosultságát, de azt elnapoltuk. Barátaimmal, szövetségeseimmel sikerült minden elnökségi gyűlésen – majd a két parlamenti frakcióval bővített vezetőtestületi tanácskozásokon is – napirenden tartanunk az ügyet. Több interjúban és újságcikkben, valamint a Küldöttek Országos Tanácsának (KOT) ülésén kiosztott és bemutatott Keresztény és Nemzeti-Liberális Egységkeret című tanulmánnyal igyekeztem közös, minden érintett számára elfogadható elvi alapot létrehozni az autonómiaelvű önépítkezés megvalósítására. Az autonómiát pártoló tábor egyre nőtt. A harc a kolozsvári KOT-gyűlésen dőlt el, ahol meghatározó szerepe volt Tőkés Lászlónak. Az 1992-es jelöltállítás során a Verestóy Attila, Domokos Géza, illetve Takács Csaba nevével fémjelezhető klikk által levezényelt Hargita megyei listahamisítás kapcsán megbizonyosodhatott a kollaboránsok gátlástalanságáról, s így a két tábor közötti kiegyensúlyozó szerepének tarthatatlanságáról. Ezt felismerve Tőkés László teljes mellszélességgel állt ki az autonómia célkitűzését első ízben megfogalmazó nyilatkozat elfogadása mellett.
A vita során – amikor a „mérsékeltek” tábora Nagy Benedektől Domokos Gézán át Tokay Györgyig igyekezett hisztérikus hangulatot kelteni, az autonomisták pedig módszeresen zúzták szét az ellenérveket – sikerült eljutni oda, hogy a nyilatkozat valamennyi ellenzője nemzetárulónak érezze magát. A KOT bővített ülése egyetlen tartózkodástól eltekintve egyöntetűen elfogadta a nyilatkozatot. Két hónappal később, a brassói kongresszuson a szövetség az – erdélyi magyarság katasztere alapján általános, titkos és közvetlen választások útján létrehozott – erdélyi magyar parlament megteremtését foglalta programjába, az RMDSZ belső felépítését pedig a nemzeti önkormányzat elve mentén szabták át. Az autonómia tervének belső fejlődését Markó Béla másodszori elnökké választása gátolta meg: a kongresszus úgy adott Markónak újabb mandátumot 1995-ben Kolozsváron, hogy a pártvezér nem teljesítette az autonomista önépítkezés azon feladatait, amelyek nem ütköznek a román jogi szabályozásba, s amelyeknek a kongresszus által megszabott határideje a választás pillanatában már több hónapja lejárt.
Bodó Barna, a nyilatkozat megszövegezője
Az alakuló romániai magyar politikai szféra számára 1992 a nagy megrázkódtatások éve volt. Az aradi KOT-gyűlésen világossá vált, hogy a Domokos Géza fémjelezte régi vezetőség ellenében az autonómia nyílt követelői teret nyertek, s ez a folyamat az akkori Brassai Sámuel Gimnázium dísztermében tartott kolozsvári küldöttgyűlésig vezetett. Ez utóbbi esemény a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadásával vált történelmi jelentőségűvé.
A kolozsvári küldöttgyűlésen két RMDSZ-tömörülés feszült egymásnak. A Domokos Géza mögött felsorakozók álláspontját legegyértelműbben talán Tokay György képviselő fogalmazta meg, amikor a román alkotmány füzetecskéjét a pulpitushoz csapkodva azt hangoztatta: ha – akár egy nyilatkozatban is – nyíltan autonómiát követelünk, az olyan reakciókat válthat ki a többségi nemzetből, melyeknek következtében akár vér is folyhat. A Szőcs Géza mellé tömörülő autonomisták álláspontja egyértelmű volt: világosan meg kell fogalmazni, mi az, amit a magyarság érdekében nem csak elvárunk, de követelünk. Ez az autonómia. Létezett egy harmadik pólus is: az RMDSZ kezdeti éveiben Tőkés László volt az a személyiség, aki fel tudta oldani a feszültségeket, gyakran egymást tagadó álláspontokat békített össze. Ő is az autonómia pártján állt, ám a két tábor tusakodásába közvetlen módon nem avatkozott be.
Amikor a KOT késő este úgy határozott, hogy lesz nyilatkozat, a három meghatározó személyiség egy-egy személyt jelölt a nyilatkozatot megszövegezendő bizottságba. Domokos Géza jelöltje Tokay György volt, Szőcs Gézáé Borbély Imre, Tőkés László pedig engem kért fel. Másnap reggelre szöveget kellett előterjeszteni, ezért abban állapodtunk meg, hogy a gyűlés végeztével találkozunk, és azonnal nekifogunk a munkának. Borbély Imrével kettesben vonultunk félre egy osztályterembe, Tokay György nem jött el nyilatkozatot írni. Imrével átbeszéltük az elvi kérdéseket – melyek a lényeges elemek, milyen hivatkozásokra van szükség, milyen hosszú legyen, miként fogalmazzunk –, s mivel Tokay még mindig nem érkezett meg, nélküle kezdtük el a szövegezést. Az első két vagy három bekezdést közösen írtuk meg, utána Borbély megkérdezte, tudom-e folytatni, mert nincs értelme ketten szövegezni azt, amiben lényegében egyetértünk. A szövegezést egyedül fejeztem be valamikor éjfél után.
Kora reggel juttattuk el a szövegjavaslatot Tőkés Lászlónak, Domokos Gézának és Szőcs Gézának. Emlékezetem szerint szinte javítás nélkül fogadták el a szöveget. Tokay György egy élesebb félmondat kihúzását kérte, amit Tőkés Lászlóval való egyeztetés nyomán elfogadtunk. Ekkor jött számomra a meglepetés. Még a nyilatkozat elfogadása előtt valaki a sajtó elé állt a tervezettel: nem más, mint Tokay György, aki a szövegező bizottság tagjaként nyilatkozott. Ugyan vitathatatlanul tagja volt a bizottságnak, de a mai napig nem tudom elfogadni, hogy a szöveget épp ő terjesztette a sajtó elé, aki semmivel sem járult hozzá a megírásához. Két évtized elteltével talán már nem illő a nyilatkozat jelentőségéről értekeznem. A tízéves évfordulón értékelő-helyzetfelmérő tanácskozás keretében már kifejtettem véleményemet a helyzetről és a nyilatkozatról, mint politikai tettről. Most elérkezettnek láttam az időt, hogy arról is szóljak, ami kimaradt a nyilatkozat megszületését tárgyaló krónikákból, hiszen ez is fontos része annak, amit erdélyi magyar politikának nevezünk.
Tokay György, a nyilatkozat ellenzője
Téves a feltételezés, hogy húsz évvel ezelőtt nem értettem egyet a Kolozsvári Nyilatkozat mondandójával, üzenetével. Aki ismer, jól tudja: hűséges pártkatona voltam, az RMDSZ-testületek közös döntéseit mindig támogattam. Nem a nyilatkozat üzenetével volt gondom, azt a tényt kifogásoltam, hogy szinte minden elnökségi ülés után nyilatkozatokat fogadtunk el, miközben az aktív politizálás híveként én a cselekvés útját szerettem volna járni. Az autonómiatörekvések megítélésében véleményem egyezik az RMDSZ álláspontjával. Az RMDSZ rendszerváltást követő megalakulása óta a szövetség képviselői, szenátorai és egyéb tisztségviselői mindig az autonómia elkötelezettjei voltak. Azért dolgoztak, hogy mindennapjainkban megélhessük az autonómiatörekvések tucatnyi részeredményét. Az autonómia építése hosszú folyamat, amely apró eredményekből áll össze. Székelyföld területi autonómiáját leszámítva minden területen jelentős előrelépéseket értünk el – elsősorban az oktatás és az anyanyelvhasználat terén.
Hogy miért nem sikerült előrelépni Székelyföld autonómiájának ügyében? Egyszerű: csak akkor lesz áttörés, amikor a román politikusok, illetve a többségi román társadalom elfogadja ennek fontosságát és szükségszerűségét. Az RMDSZ a parlamentáris demokrácia eszközeivel harcol az erdélyi magyarság jogainak érvényesítéséért. Amit a román parlamentben és szenátusban elérhettünk az utóbbi két évtizedben, el is értük. Az eredményeket nem tartom csekélynek, sok területen látványos az áttörés. Nem az RMDSZ-politika vereségét érdemes keresni abban, hogy a rendelkezésre álló igen rövid idő alatt Székelyföld területi autonómiájának ügyében nem jártunk sikerrel. Ez hosszú út, sok munkát és kitartást igényel. Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-politikusokban megvan a kellő elszántság és tisztánlátás ahhoz, hogy kitűzött céljaikat sikerre vigyék. Kelemen Hunor: a Kolozsvári Nyilatkozat szellemében
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-t ma is kötelezi a húsz évvel ezelőtt elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat szelleme. A szövetségi elnök úgy véli, hogy a nyilatkozatba foglalt célok jó része megvalósult, a szövetség áttörést ért el a kisebbségi érdekek alkotmányos és jogi kereteinek megteremtésében, és sikerült jelentősen visszaszorítania az elvándorlás mértékét. Az RMDSZ a romániai magyar közösségekkel karöltve „sikerekben gazdag és nehézségekkel teli” utat tett meg, melyet folytatni kell. Az önálló erdélyi politizálás kialakítása, a legnagyobb európai jobboldali pártszövetséghez való tartozás, az önkormányzati, parlamenti és kormányzati szintű felelősségvállalás egyetlen céllal történik: a Kolozsvári Nyilatkozatban megfogalmazott belső önrendelkezés, az autonómia elérése céljával – fogalmaz Kelemen, aki szerint a szövetség parlamenti képviselői és szenátorai számára mindenkor kötelező érvényű a Kolozsvári Nyilatkozat szellemiségének és betűjének képviselete.
Toró T. Tibor: a megalkotókat kilökte magából az RMDSZ
Akkori egyetlen politikai érdekvédelmi ernyőszervezetünk, az RMDSZ belső fórumain húsz esztendővel ezelőtt hihetetlen intenzitással folyt a vita az útkeresésről. Sokszor személyeskedésbe torkolló, alapjában véve azonban termékeny elvi vita zajlott a szövetség stratégiai céljairól, saját szervezeti megújulásáról, a belső demokráciáról, a román politikumhoz való viszonyáról, illetve minden aktuálpolitikai kérdésről.
1992 őszén már elillant a gyors román–magyar megbékélés illúziója, az erdélyi magyarság pedig a békés eszközökkel vívott, ám tartós nemzeti szabadságharcra készült berendezkedni. Ehhez kereste az akkori politikai-közéleti elit a legalkalmasabb stratégiát és szervezeti keretet. A belső törésvonalak már világosan kirajzolódtak, bár még mindenki egységes szervezetben tervezte a jövőt. Az egyik oldalon a kisebbségi-nyelvi jogokban gondolkodó, román politikumba beépülni készülő „mérsékelt” tábor állt, a másik oldalon pedig az önrendelkezési jog, a társnemzeti státus, a párhuzamos erdélyi magyar társadalom fogalmaiban gondolkodó „radikálisok” sorakoztak fel. A „mérsékelt” és „radikális” címkéket a korabeli román politikai sajtó nyilvánvalóan nyelvpolitikai megfontolásokból használta, ám e kifejezések – sajnálatos módon – átkerültek a magyar közbeszédbe is. A tisztújítás előtt álló szövetségben 1992 októberében a „Gézák háborúja” dúlt. A visszavonulni készülő Domokos Géza hívei a trónkövetelő politikai alelnök, Szőcs Géza lejáratásával voltak elfoglalva, akinek személye körül a „radikális” oldal képviselői sorakoztak fel. Közben nem figyeltek eléggé a Tőkés László tiszteletbeli elnök körül gyűrűző csapatra, akik stratégiai áttörést készítettek elő. Elképzelésük az volt, hogy bárki is legyen később a szövetség elnöke, olyan programdokumentumra van szükség, amely meghatározza az erdélyi magyar politika irányelveit. Így született meg a Kolozsvári Nyilatkozat a nemzeti kérdésről, benne a mindmáig egyetlen működőképesnek tartott politikai jövőkép, cél és eszköz: a belső önrendelkezés elvén alapuló közösségi autonómiák közjogi rendszere.
A Küldöttek Országos Tanácsa, a KOT, a mai SZKT jogelődje 1992. október 25-i ülésén a Tőkés-tábor – soraikban a MISZSZ fiatal politikuscsapatával – kiütéses győzelmet aratott, hiszen ellenszavazat nélkül tudta elfogadtatni a mindmáig referenciaként számon tartott manifesztumot. A folytatás azonban nem alakult ilyen jól. Az 1993 januárjában tartott vízválasztó brassói kongresszuson a két tábor még ki tudott egyezni: a Domokos Géza által kiszemelt utód, Markó Béla támogatása fejében az autonomisták elérték, hogy a Kolozsvári Nyilatkozat szelleme és betűje határozza meg a háromszintű autonómiát is magába foglaló programot, illetve a közösségi önkormányzati modell alapján végrehajtott szervezeti reformot. Cserébe viszont lemondtak Tőkés László jelöléséről – ő maga jelentette be, hogy csupán tiszteletbeli elnök kíván maradni –, így a szerkezetében, illetve hosszú távú céljait tekintve egyaránt megújult szövetség vezetése a „mérsékeltek” kezébe került.
E kompromisszum végzetes tévedésnek bizonyult. Azóta ugyanis bebizonyosodott, hogy bármely demokratikus szerkezet önmaga karikatúrájába fordítható – ez történt az egykor erdélyi magyar miniparlamentként működő Szövetségi Képviselők Tanácsával –, és bármely nemes program (például autonómiaprogramunk) üres demagógiává fajulhat, ha nem a közösség ügyét hivatott szolgálni, hanem obskúrus pártérdekeket. A Kolozsvári Nyilatkozat megalkotóit rég kilökte soraiból a parlamenti képviselet monopóliumát máig birtokló szövetség: húsz évvel a dokumentum megjelenése után az autonómiastatútumok törvénytervezeteinek kimunkálói közül senki sincs a román parlamentben. Nem csoda hát, hogy amikor az napirendre kerül, az ott ülők a magyarság nevében gyáván hallgatnak, vagy taktikusan távoznak. Frunda György: megkérdőjelezhetetlen területi autonómia
A Kolozsvári Nyilatkozat szellemében 1992-ben tett eskü számomra ma is aktuális, akár az orvosnak a hippokratészi eskü vagy jogászesküm, miszerint mindig segítek a rászorultakon. A nyilatkozat nem csak az én pályámat kísérte végig, hanem számos kollégámét is. Húsz év alatt az RMDSZ sok autonómiaépítő törvényt fogadtatott el a román parlamentben, kezdve az anyanyelvhasználatra vonatkozóktól a tanügyi jogszabályokig, de az egyházi és közbirtokossági javak visszaszolgáltatásának ügyét is jelentősen előremozdította. Az autonómia olyan folyamat, amelyet csak kitartó munkával lehet szolgálni. Naivitás azt feltételezni, hogy az autonómiát ki lehet kiáltani, vagy rövid időn belül el lehet fogadtatni. Ahhoz, hogy az autonómiát építeni tudjuk, ott kell lennünk a bukaresti parlamentben.
Vitába szállnék azzal a nézettel, miszerint nem sikerült kiharcolnunk a területi autonómiát. A területi autonómia tudniillik arról szól, hogy az önkormányzatok dönthetnek a saját hatáskörükbe tartozó kérdésekben, amelyek mindennapi életünket befolyásolják. Azokban a térségekben, ahol a magyarok többségben vannak, önkormányzataink révén megkérdőjelezhetetlen területi autonómiát élvezünk. Nem értünk el eredményeket e jogkörök törvénybe foglalása terén, ám a kisebbségi törvényben tételesen szerepel a kulturális és a területi autonómia. Ezt Románia parlamentje még nem fogadta el, de ne feledjük, a román törvényhozásban csak hét százalékos arányban vagyunk jelen! Ennek ellenére a gyakorlatban már élhetünk a területi autonómia előnyeivel, az önkormányzati testületek ülésein magyarul beszélhetünk. De a területi autonómia vetületeként tekintendő az is, hogy visszakaptuk tulajdonjogainkat: erdők, házak, iskolák, kórházak kerültek vissza jogos tulajdonosaikhoz.
Ahhoz, hogy a területi autonómia jogi kereteit is szabályozó kisebbségi törvény megszülessen, az RMDSZ-nek mindenekelőtt a parlamentbe, és ha lehetséges, kormánypozícióba kell kerülnie. Kisebbségi jogokat akkor sikerült elfogadtatnunk, amikor kormánykoalícióban voltunk, vagy a parlamentből támogattunk egy kormányt. Az RMDSZ számára a hatalom nem cél, hanem eszköz. Fontos a külföldi lobbi is. Az általam javasolt európai emberjogi mellékletben – amelyet az Európa Tanács közgyűlése elfogadott – a kontinens hagyományaira, illetve modellértékű megvalósításaira alapozva tételesen szerepel a kulturális és a területi autonómia. Ha ezt az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága is elfogadja, kötelező jogi eszközzé válik. Fontos tehát, hogy kollégáink, Winkler Gyula és Sógor Csaba továbbra is ott legyenek az unió intézményeiben, hiszen ők sokat tettek közös ügyeink érdekében.
Nyilatkozat a nemzeti kérdésről
„Igényeljük a romániai magyarság önkormányzatát, amelyhez való jogunkat az erdélyi románságnak saját elhatározásában született Gyulafehérvári Határozataira alapítjuk.” Tamási Áron: Hitvallás, Vásárhelyi Találkozó, 1937. október
„...Az új román állam megalakításának alapelveiként, a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. A teljes nemzeti szabadság az összes együttélő népek számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által, saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.
2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezeteinek.” (III. 1-2)
Gyulafehérvár, 1918. december 1.
Románia politikai életének egyik legsúlyosabb megoldásra váró politikai-társadalmi problémája a nemzeti kérdés. Keserves tapasztalataink, a tragikus események arról győztek meg bennünket, a romániai magyarságot és annak legitim képviselőjét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, hogy mind a mai napig sem a politikai akarat, sem a politikai gyakorlat nem kínál elfogadható megoldást számunkra. Vállalva nemzeti entitásunkat nem akarunk sem elszakadni, sem elvándorolni, szülőföldünket otthonunknak valljuk. De a román nemzetbe beolvadni sem akarunk. A romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa. Épp olyan felelősséggel tartozunk jövőjéért, mint bármely más állampolgár, s mikor látnunk kell a magyarság körében eluralkodó kiábrándultságot, az ennek okán jelentkező elvándorlást, kötelességünk cselekedni.
Kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút ebből a válságból. Az etnikai, vallási közösségek autonómiája Erdély múltjának szerves része, idéznénk a szász közösségek közel nyolcszáz éves önkormányzati gyakorlatát, és ugyanez fogalmazódott meg az 1918-as Gyulafehérvári Kiáltványban.
Állítjuk, hogy ez az út a belső önrendelkezés útja. A belső önrendelkezési elv ugyanakkor egyetemlegesen is előre mutat, hiszen számos, már létrejött vagy most alakuló közösségi önkormányzat utal arra: Európa működő demokráciáiban ez a gyakorlat sikeres. A romániai magyarság közösségként való betagolódása a hazai társadalomba része az ország európai közösségekbe való integrációjának.
Tudatában vagyunk annak, hogy a nemzetiségi kérdés az emberjogi vonatkozásokon túlmenően új dimenziókat nyert, és ma már az európai biztonság és stabilitás fontos tényezője. Meggyőződésünk, hogy a közösségek önkormányzata hozzájárul a jogállam és a civil társadalmi struktúrák megerősödéséhez és ugyanakkor szerves része a demokratizálódás folyamatának. A nemzeti kérdés megoldása általános érdek, számítunk az ország demokratikus erőinek a közreműködésére abban a fáradságos munkában, amely megteremti e megoldás alkotmányos és jogi kereteit. Kolozsvár, 1992. október 25.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 391-420 | 421-450 | 451-480 ... 511-512




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék