udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
134016
találat
lapozás: 1-30 ... 42301-42330 | 42331-42360 | 42361-42390 ... 134011-134016
Névmutató:
2003. szeptember 19.
Gyerekhiány miatt idén már csak két általános iskolában indultak magyar nyelvű első osztályok Nagybányán. A Németh László Gimnázium tanévnyitóján Vlaicu Zsuzsa igazgatónő köszönetet mondott mindazoknak a magánszemélyeknek és alapítványoknak, amelyek hozzájárultak az iskola megszépüléséhez, az épülő új tornaterem megvalósulásához. Megköszönte a Schola Rivulina és a Németh László Alapítvány, valamint a Teleki Magyar Ház segítségét is, amelyek jelentős támogatással, ösztöndíjakkal segítették az iskola tanulóit. A magyar középiskolában három IX. osztály indult. Vlaicu Zsuzsa a gyenge kisérettségi és érettségi eredményeket részben objektív okokkal (a vizsgatételek helybeni magyar fordítása okozta stressz és időveszteség), részben a diákok felkészületlenségével magyarázta. /(vásárhelyi): Csökkenő gyereklétszám. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), szept. 19./2003. szeptember 19.
Magyarországon jelenleg az erdélyi magyar egyetemi hallgatókat semmi nem különbözteti meg bármely más külföldi állampolgártól. Erdélyi magyar kizárólag költségtérítéses képzésben vehet részt; a tandíj mértéke többszöröse a romániai átlagkeresetnek. Erdélyi magyar semmilyen körülmények között nem kaphat ösztöndíjat. Erdélyi magyar nem kaphat szociális támogatást, de orvosi biztosítást, ellátást is csak képtelen összegért: havi negyvenezer forintért; nem kaphat lakhatási támogatást, de kollégiumi elhelyezést sem, az egy Márton Áron Szakkollégium kivételével. Erdélyi magyar csak magyar állampolgárságú családtagjával köthet eltartási szerződést, a családtagok sora viszont kimerül a szülő-gyerek, testvér-, illetve élettársi kapcsolatban. A Magyarországon tanuló vagy tanulni kívánó erdélyiek számához képest aránytalanul és megalázóan kevés ösztöndíjat még nyomatékosítja a média. A sajtó tisztelettel, de diszkrét távolságtartással szól az erdélyiekről. A magyar állam különösebben nem viseli szívén a Magyarországra "tévedő" erdélyi fiatalok sorsát, mivel a teljesen idegenekkel (más nyelvűekkel, más kultúrájúakkal, akik esetleg alig tudnak valamit Magyarországról) egyazon kategóriába sorolta őket. /Móra Zoltán: Erdélyi magyar hallgatók Magyarországon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./2003. szeptember 19.
Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkár tájékoztatása szerint a Társaság a Széchenyi-díjat "1991 óta adományozza olyan kitűnő személyiségeknek, akik saját szakterületükön következetesen dolgoznak a magyarság Kárpát-medencei megmaradásáért, nyelvünk és hagyományaink megőrzéséért, a magyar kultúra terjesztéséért és a magyar gazdaság fellendítéséért". Idén a Széchenyi-díjat Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármesternek adományozzák. A díj átadására szept. 20-án kerül sor Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. /Zilahi Imre: Széchenyi-díjat kap Szász Jenő. = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./2003. szeptember 19.
Kuszálik Péter rovatában rendszeresen gúnyolja az RMDSZ vezetésével szemben állókat. Mostani ironizáló cikkében kijelentette: "nem vagyok hajlandó semmiért sem harcolni, élni akarok a jogaimmal és élni akarom az életet. Biliárd, póker, nők, pia. A maradék időmben pedig firkálgatok: cikket, könyvet, mikor mit." "Aki arra tette föl az életét", hogy "megmenti a magyarságot az elrománosodás veszélyétől satöbbi, annak jó munkát kívánok." /Kuszálik Péter: Morfondír. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./2003. szeptember 19.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke háttérintézményével, a Kriza János Néprajzi Társasággal együtt 1991-től folyamatos és rendszeres alapkutatásokat kezdeményezett a moldvai magyar közösségekben. Az 1950-es években végzett nyelvjárási, népköltészeti és néprajzi vizsgálatok után a mostani fiatal kutatók elsősorban a csángómagyar falusi közösségek identitását, értékrendszerét és társadalmi életét vizsgálják. A hazai magyar és román kutatók mellett a programba bekapcsolódtak magyar-, német- és olaszországi antropológusok, valamint szociológusok is. A KJNT kolozsvári székházában Csángó Archívumot hoztak létre, a háromszéki Zabolán pedig állandó csángó néprajzi kiállítás (múzeum) alapítását kezdeményezték. A több mint egy évtizede folyó alapkutatásokat előbb a Teleki László Alapítvány, majd az Illyés Közalapítvány, 2000-től pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta. A kutatási eredményekből kínált bő válogatást a Korunk folyóirat szeptemberi száma. /Csángó reneszánsz? Korunk, szeptember. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./ 2003. szeptember 19.
Nagybányán a helyi Németh László Gimnázium Fülemile diákszínjátszó köre harmadszor jelentkezett. Ezúttal a város nagy szülötte, Tersánszky Józsi Jenő születésének 115. évfordulója alkalmával léptek színre. /"Virgonc szavak virgonc királya". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./ Tersánszky Józsi Jenőre emlékeztek szülővárosában, Nagybányán ,a Városi Színház stúdiótermében. A Fülemile Diákszínjátszó Kör tagjai, a nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör és a Teleki Magyar Ház támogatásával újabb eredeti produkcióval léptek közönség elé. A műsort Balogh Csaba magyar nyelv és irodalom szakos tanár állította össze. /(vásárhelyi): "Virgonc szavak virgonc királya". = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), szept. 26./2003. szeptember 19.
Szept. 3-17. között nyolcadik alkalommal rendezte meg a Nagybányai Képzőművészeti és Kulturális Egyesület hagyományos nyári táborát. Anyaországi festőművészek is részt vettek a festőtáborban. A telep szakirányítója, Véső Ágoston festőművész elmondta, hogy két évvel ezelőtt Szentendrén bemutattak egy kortárs nagybányai anyagot. Akkor aláírták a szándéknyilatkozatot a művészcsere programról. 2000-ben létrejött egy európai művésztelepeket összekötő hálózat, ahová Magyarországról egyedül Szentendrét hívták meg. /Varga Imre: Bezárta kapuit a felsőbányai Nagybánya-festőtelep. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), szept. 19./2003. szeptember 19.
Szept. 11-13. között erdélyi, vajdasági, illetve anyaországi magyar polgármesterek és alpolgármesterek találkozóját tartották meg a Temes megyei Zsombolyán. A rendezvényen megjelent többek között Szekszárd, Hódmezővásárhely és Veszprém képviselője Magyarországról, Vajdaságból Balla Lajos, Kanizsa polgármestere és Juhász Attila, Zenta polgármestere, Bognár Levente Arad, Boros János Kolozsvár és Ilyés Gyula Szatmárnémeti alpolgármesterei, valamint Nagy Zsolt, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke. A találkozó alkalmából Kaba Gábor bemutatta a zsombolyai önkormányzat megvalósításait, majd a vendég polgármesterek ismertették az általuk vezetett települések helyzetét. Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere megállapította, hogy minden elképzelését felülmúlta mindaz amit látott. Kaba Gábor hihetetlenül sok olyan programot indított el, amelyekkel példát mutatott más települések számára is. Láthattak tizenkilenc olyan objektumot, amelynek mindegyike mögött óriási emberi és szellemi teljesítmény van. Juhász Attila, Zenta polgármestere kiemelte, hogy a közvetlen tapasztalatcsere visz előre. - Az Illyés Közalapítvány támogatásával megvalósított magyar polgármester találkozó célja azt volt, - nyilatkozta Kaba Gábor -, hogy egymástól tanuljunk, eredményeinket, de gondjainkat is elmondjuk és ötleteket cseréljünk ezek megoldásáról. /Pataki Zoltán: Magyar polgármester-találkozó Zsombolyán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./2003. szeptember 19.
Szept. 17-én Marosvásárhelyen Tolnai Lajosra (1837-1902) emlékeztek a Deus Providebit Ház előadótermében. Kozma Dezső, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára tartott előadást a magyar irodalom egyik legbotrányosabb életű, mára méltatlanul elfeledett írójáról, Tolnai Lajosról. Tolnai Marosvásárhelyen tizenhat évig volt a Vártemplom lelkésze. Vásárhelyt sötét világnak nevezte, önéletrajzi regényének is ezt a címet adta. /Nagy Botond: Tolnai-emlékest évforduló nélkül. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 19./2003. szeptember 19.
A 2003-2004-es tanév ünnepélyes megnyitóján a nagyzerindi iskola hivatalosan felvette a falu jeles szülötte, Arad vármegye és Arad szabad királyi város egykori főispánja, Tabajdi Károly nevét. Fazekas József iskolaigazgató az Olosz Lajos Művelődési Házban emlékeztetett: helyi összefogás, a megyei RMDSZ-, RMPSZ- és EMKE-támogatás nélkül nem valósulhatott volna meg a tervük. Horváth Endre református lelkipásztor igehirdetését követően a névadó, Tabajdi Károly életútját méltatta. Szót kaptak a Magyarországról érkezett Tabajdi-leszármazottak is, akik oldalági rokonok. Dr. Tabajdi László soproni állatorvos 500 ezer forintos felajánlást tett a zerindi iskola javára. Egy Ausztráliába szakadt Tabajdi sarj e-mail-ben jelezte: hajlandó anyagilag hozzájárulni a zerindi iskola korszerűsítéséhez. Ez alkalommal bemutatkozott a Nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola diáklapja, a Nebuló, melyet a Zerindi Firkász Egylet, röviden: ZEFIRKE ad ki. Az iskola névtáblája és az alatta elhelyezett márvány Kátai Lajos helybeli kőfaragó munkája, rajta Brittich Erzsébet plakettje. /Kiss Károly: A Tabajdi Károly név kötelez! = Nyugati Jelen (Arad), szept. 19./2003. szeptember 19.
Marosvásárhelyen, a Bay Zoltán Amerikai Könyvtár nagyszobájában idén is beindították a nagy sikerű angol játszóházat. A gyerekek játszva tanulhatnak angolul. Kádár Erzsébet, a könyvtár adminisztrátora kifejtette, hogy ez hetente kétszer egyórás foglalkozást jelent, ezalatt a szülők is itt vannak. Az egész rendezvény lelke és motorja a Washingtonban élő Győrffy Ilona, a Bay Zoltán Alapítvány elnöke, lakását díjmentesen használhatja a könyvtár, és most már játszóház is helyet kaphatott benne. /N. B.: Angol játszóház. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 19./2003. szeptember 19.
A Kárpát-medencében található út menti szakrális emlékek, keresztek, temetői emlékek történetéről, kutatásáról kezdődött nemzetközi néprajzi konferencia szept. 18-án Szombathelyen. A konferenciára a határon túli magyarok lakta területekről is érkeztek néprajzkutatók, művészettörténészek, levéltárosok. A Kárpát-medencei út menti szakrális emlékekkel kapcsolatban eddig csak szórványos kutatások készültek, s ez a konferencia is hozzájárulhat, hogy ezekről az emlékekről felmérés és tudományos igényű publikáció készüljön. /Út menti szakrális emlékek a Kárpát-medencében. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 19./2003. szeptember 19.
Fényes Elek-díjjal tüntette ki post mortem, a tavaly elhunyt Benedek Zoltán nagykárolyi tanárt, tudománynépszerűsítő írót a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság. A szóban forgó szervezet szept. 5. és 7. között Hegyközkovácsiban szervezte meg IX. Partiumi Honismereti Konferenciáját, amelyen egyúttal a szervezet megalakulásának 10. évfordulóját is megünnepelték. Ennek keretében került sor a Fényes Elek-díjak kiosztására. Az idei kitüntetettek: Lakóné Hegyi Éva (Zilah), Dukrét Géza (Nagyvárad) és Benedek Zoltán (Nagykároly). /(boros): Benedek Zoltán post mortem Fényes Elek-díjas. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 19./2003. szeptember 19.
A nagyváradi Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesülete és a Piticot Alapítvány az idei tanévben is megrendezi a már hagyománnyá vált Mesevetélkedőt. A versenyre az általános iskolák első, második és harmadik osztályos tanulóinak jelentkezését várják a szervezők. Ezekből állnak össze a négyfős csapatok, amelyek tagjai általában osztálytársak. Egy-egy osztályból több csapat is jelentkezhet. A vetélkedő első fordulója 2003. októberében, a második 2003. novemberében, a harmadik pedig 2004. januárjában lesz. Az országos döntőre 2004 márciusában, Nagyváradon kerül sor. /B. É.: Mesevetélkedő. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 19./2003. szeptember 20.
A parlament mindkét háza szept. 18-án szentesítette az alkotmány új változatát, elfogadva az alkotmány-módosítási törvényjavaslattal kapcsolatos szövegegyeztető bizottsági jelentést. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) honatyáival együtt igennel szavaztak az e párttal együttműködő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), akárcsak az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PD) képviselői és szenátorai. Nemmel voksolt a szélsőségesen nacionalista Nagy- Románia Párt (PRM), valamint a kormánypárt egyetlen szenátora, George Pruteanu. A módosítások általában megerősítették a bíróságok és a bírók szerepét a büntető-eljárásokban. A mindkét testület által elfogadott szövegváltozat egyebek között kimondja: az előzetes letartóztatást csak törvényszéki bíró rendelheti el, és csakis büntetőeljárás folyamán. Hasonlóképpen, a házkutatást is csak törvényszéki bíró rendelheti el a jogszabályban előírt feltételek mellett. Az új előírásokban leszögezik továbbá, hogy a parlamenti képviselők, illetve szenátorok ellen bármilyen büntetőjogi eljárás indítható, a honatyák perbe foghatók, de csak olyan esetek kapcsán, amelyeknek nincs közük a törvényhozó testületekben leadott szavazataikhoz és a mandátumuk keretében hangoztatott politikai véleményükhöz. Az alaptörvény új változata korlátozza a kormány mozgásterét a sürgősségi rendeletek kiadásában. A kormányok ugyanis eddig olykor vissza is éltek a rendeletek e formájával, jelentős mértékben csonkítva ezzel a parlament szerepét. Mostantól a társadalombiztosításhoz való jog (állami vagy magán) az alapvető emberi jogok közé tartozik. Biztosítja az állami oktatás ingyenességét, és ösztöndíjakat ír elő a rászoruló gyermekek, fiatalok számára. A nemzetiségi jogok tekintetében a módosított alkotmány az oktatás mellett biztosítja az anyanyelv használatát a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban is, alkotmányos intézményeknek ismeri el a felekezeti tanintézeteket. Fontos új eleme az alkotmánynak, hogy Romániában élő európai uniós állampolgárok választójoggal rendelkeznek, és választhatók is a helyhatósági szervekbe. Az új alkotmány szövegét október folyamán bocsátják népszavazásra. /Népszavazás októberben. A parlament elfogadta az alkotmány-módosítást. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 20./2003. szeptember 20.
Miként lehet felkészíteni az erdélyi magyarságot a XXI. század informatikai társadalmára? - e kérdés jegyében tekintette át szept. 18-án Kolozsváron Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára az RMDSZ és a minisztérium között e témában májusban létrejött megállapodás megvalósításának eddigi eredményeit. Tegnap Csíkszeredában a KAM - Regionális és Antropológiai Kutatások Központjában folytatott megbeszélést az államtitkár a Kárpát-medencei interetnikai tudásmenedzsment projektről. A kolozsvári megbeszélésen megegyezés jött létre arról, hogy szakértői csoportok a közeljövőben véglegesítik a megállapodás végrehajtásának határidőkhöz kötött átfogó cselekvési tervét. Ebben helyet kap az interneten elérhető magyar nemzeti művelődési digitális adattár feltöltése az erdélyi magyar közgyűjteményeket bemutató adatokkal, akárcsak az erdélyi magyar informatikatanárok magyarországi továbbképzése. A szakértők összehangolják majd a teendőket a romániai magyar iskolák informatikai hálózatának fejlesztésével kapcsolatban, megtervezve annak bekapcsolását a Sulinet-programba. /Román-magyar informatikai együttműködés. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 20./2003. szeptember 20.
A Kereszténydemokrata Mozgalom Elnökségének nevében Puskás Bálint, a Sepsiszentgyörgy városi RMDSZ-elnökségének nevében Orbán Barra Gábor elnök állásfoglalásukban Kovászna megye prefektusának, Horia Gramának mielőbbi felelősségre vonását és lemondatását követelték. ,,A törvények sajátos értelmezésének bravúrjával és a "független" igazságszolgáltatás segítségével a prefektusnak sikerült több, a köz érdekében hozott önkormányzati határozatot semmissé nyilvánítatnia. Most, amikor beigazolódott, hogy munkamódszere a megye gazdasági fejlődését is gátolja, mert egy hatmillió eurós programból kimaradni kárára van nemcsak a magyar, de a román közösségnek is, meggyőződésünk, hogy ezek után ismételten követelnünk kell nemcsak leváltását, de felelősségre vonását is." Horea Grama ténykedésének eredménye az, hogy Kovászna megyét kizárták a SAMTID-programból, és ezzel Háromszéknek jelentős kárt okoztak. /A legkártékonyabb prefektus ! (Mondjon le és vonják felelősségre). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./2003. szeptember 20.
Megközelítőleg ugyanazokról a témákról, némi időbeli különbséggel tartott szept. 19-én sajtótájékoztatót Vekov Károly képviselő, valamint Eckstein-Kovács Péter szenátor. Vekov Károly fontosnak tartja az alkotmánymódosítás során elért eredményeket, de nincsen megelégedve a bekövetkezett változtatásokkal. A 2007-ben bekövetkező Európai Unióhoz való csatlakozás előtt mindenképpen szükség lesz újabb alkotmánymódosításra, akkor a nemzetállam kérdése, a szubszidiaritás elve, az egyes autonómia formák vagy az esélyegyenlőség módosítása, mindenképpen sorra kell hogy kerüljön. Ami a Szabadság-szobrot illeti, Vekov Károly elmondta: véleménye szerint nem lehet évszázados román-magyar ellenségeskedésről beszélni, ezek az időszakok eltörpülnek azon periódusok mellett, amelyek alatt békességben élt a két nemzet egymás mellett. Amennyiben tehát nem létezett ellenségeskedés, miért kellene léteznie megbékélési parknak, tette fel a kérdést a képviselő, majd hozzáfűzte: nem ért egyet sem a könyvégetéssel, sem a szobordöntésekkel, műemlékek eltávolításával, főleg ha ezek értékeket képviselnek. Vekov súlyos dolognak tartja, ha egy politikai egyezmény megkötése után az egyik fél nem tartja be az egyezséget. Pécsi Ferenc, Szatmár megyei képviselő kilátásba helyezett megyei RMDSZ-ből való kizárását riasztónak tartja. A bármilyen szervezetből való kizárás nem vet jó fényt az illető szervezetre. Eckstein-Kovács Péter az alkotmánymódosítási törvényről nyilatkozva elmondta: a jogszabály pozitív záradékokat tartalmaz. A Szabadság-szoborral kapcsolatban Eckstein-Kovács elmondta: számára a protokollum immár értéktelen papírdarabbá változott. A 2003-ra a megyei protokollumba kerülő fejezet előírja: a Szabadság-szobor újra elhelyezésének időpontja szeptember 15-e. Ez komolyan érinti a kormánypárt és az RMDSZ közötti kapcsolatot. Eckstein-Kovács Péter jelezte, az okt. 11-én sorra kerülő Szövetségi Képviselők Tanácsán határozottan kiáll amellett, hogy az egyezményt fel kell bontani. /Köllő Katalin: Az alkotmánymódosítástól a Szabadság-szoborig. Pozitív és negatív eredmények politikusi szemszögből. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./2003. szeptember 20.
Eckstein-Kovács Péter szenátor és Vekov Károly képviselő is javasolta szept. 19-én, hogy tekintettel a kormánypártnak az aradi Szabadság-szobor ügyében tanúsított magatartására, az RMDSZ bontsa fel a PSD-vel kötött egyezséget. Eckstein és Vekov álláspontjára reagálva Takács Csaba kijelentette: a PSD-RMDSZ protokollum felbontása egyelőre nem kerülhet szóba. "Megértem egyes kollégáim felháborodását, de amíg nem merítjük ki a konfliktus összes megoldási lehetőségét, nem szánjuk magunkat ilyen drasztikus lépésre" - mondta az RMDSZ ügyvezető elnöke. /Eckstein: fecni az egyezség. Takács Csaba szerint nem időszerű a protokollum felbontása. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./2003. szeptember 20.
Rokaly József, a gyergyószentmiklósi városi RMDSZ elnöke, SZKT-tag és a területi szervezet Állandó Bizottságának tagja nemrég lemondott minden RMDSZ- tisztségéről. Lemondását így indokolta: "Lemondásom közétett, nyilvánvaló fő okaihoz ezen a nyáron sok új mozzanat adódott, mint a Szabadságszobor körüli hercehurca, az RMDSZ csúcsvezetésének távolmaradása a tusványosi találkozóról, a román egyöntetűség az Alkotmány I-es szakasza módosításában, amely szerint továbbra is másodrangú állampolgárokként kezelnek. A szövetségi elnök Csoóri Sándorhoz írt leveléből sok dologgal egyetértek, mint például, hogy ne szabják meg a magyarországiak, hogy miként politizáljanak az erdélyiek, valamint, hogy a magyar politika nem tudott felnőni a XX. század feladataihoz, de a Csoóri Sándor levelének lényege, hogy a romániai magyarságnak úgy kellene politizálnia, ahogy a románok politizáltak a XIX. század végén, XX. század elején, és ez a kérdés elsikkad a Markó Béla válaszlevelében. Nem értek továbbá egyet azzal, ahogy az RMDSZ politikai vonalvezetése teljesen belesimul a román kormánypolitika támogatásába. Ha keményen kiállt volna az RMDSZ 98-ban a Bolyai Tudományegyetem mellett, s azután is kiállt volna sok kérdésben, nem történhetne meg, hogy a román politikusok akkor eresztik le előttünk a vasrácsot, amikor akarják. Hiszem, hogy egy határozott politizálással többet lehetne elérni. A szövetségi elnök többször hangoztatta, hogy konfrontáció helyett a párbeszédet részesíti előnyben. De a párbeszéd lehet nagyon következetes és erélyes is, és nem hiszem, hogy a konfrontáció és a párbeszéd egymásnak ellentmondana. Az egyik legfontosabb sérelem, amely érinti az RMDSZ politikáját, a magyar gyermekek tömeges megbuktatása a képességvizsgákon és érettségin. Megengedhetetlen, hogy 1100 tanuló bukjon meg egy-egy megyében, a legtöbben román nyelv és -irodalomból. Hiába vannak magyar iskoláink, hiába kapunk osztályokat, ha nem engedik megtölteni gyermekekkel. A képességvizsga szigorát románok ítélik el, a tavaly szeptemberben az Adevarul vezércikke szerint a képességvizsga drákói szigorúságú a román gyermekek számára, hát akkor a magyar gyermekek számára?! Nem véletlen, hogy 6.000 gyermekünk tanul kint Magyarországon, a határ menti településekről valósággal kimenekülnek ebből a szigorból, magyarellenességből. Kérdezem, az RMDSZ mai vezetői közül ki és hol emelt szót az ellen, hogy tömegesen buktatják meg gyermekeinket, s emiatt betöltetlenek maradnak a líceumi helyek? Ha a magyar gyermeknek évről évre 55-65%-ban sikerül a képességvizsga, a román gyermekeknek pedig 80-90%-ban, ez idővel létszámeltolódást okoz az etnikai összetételben. Egy másik dolog, hogy a holokauszt kapcsán Románia nagyon nehéz helyzetbe került a külföld előtt. Miért nem lehetett kihasználni ezt a helyzetet, s ennek kapcsán felszínre hozni, a világ tudtára adni, mi történt velünk 85 éven keresztül? Az állandó kisebbségellenes politika minden román kormány részéről folyamatosan tizedelte sorainkat, évtizedek óta rengeteg embert veszítünk, mert menekülnek az országból. Szerintem nem elég erélyes a romániai magyar politizálás." Gál Éva Emese újságíró kérdésére, nem érzi, hogy cserben hagyta Gyergyószentmiklóst, azt válaszolta, nem érzi, hogy cserben hagyta volna a várost. Ő már a VII. RMDSZ kongresszus előtt, kijelentettem, hogy nem vállalja azt az RMDSZ-t, amely nem vállalja Tőkés Lászlót, ami akkor kiváltotta a jelenlévők tetszését. Ő mindig az RMDSZ egysége mellett szállt síkra. Szerinte a "neptunos" vonal szakította ketté az RMDSZ-t, tehát nem a Reform-pártiak, akiket kizártak, hanem azok, akik kizárták őket. "Nem tudom vállalni az RMDSZ politizálásának egyoldalúságát, a kizárólagosságot." /Gál Éva Emese: "A kettő együtt jeleníti meg a hiteles politizálást". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./