udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
134016
találat
lapozás: 1-30 ... 42391-42420 | 42421-42450 | 42451-42480 ... 134011-134016
Névmutató:
2003. szeptember 24.
A kormánypárti Pruteanu szenátor a magyarellenes harc egyik fő zászlóvivője. Pártja parancsával sem törődve, ellenszavazatot adott le az alkotmány módosítására. Fő kifogása a magyar anyanyelv használata a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. "Ezzel a cikkellyel kivertétek a román nyelv szemét, a szájába pedig döglött egeret dugtatok" - ordította. Jellemző, hogy ő a tanügyi bizottság alelnöke. és most kilátásba helyezték, hogy leváltják erről a tisztségéről. A parlamentben elutasították az RMDSZ javaslatát, hogy töröljék a nemzetállam fogalmát, mert Románia többnemzetiségű állam. Azt a változtatást is elutasították, hogy az ország szuverenitása nem a román népé, hanem az ország állampolgáraié, államalkotó közösségnek sem ismerték el a másfél milliós magyarságot. /Kilin Sándor: Négyszemközt. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 24./2003. szeptember 24.
Szept. 22-én Aradon több mint hetvenen voltak jelen a minorita kultúrházban a Szabadság-szoborról tartott vitafórumon. Király András, az RMDSZ Arad megyei elnöke nyitotta meg a fórumot: "Elérkezett az idő, hogy beszámoljunk arról, hol is tart a Szabadság-szobor ügye" - mondta, majd röviden vázolta a szobor körüli eseményeket, kezdve a tavaly november 26-án meghozott tanácsi határozattól. A szobor kész arra, hogy felkerüljön a talapzatra. A szobrászok hat nap alatt felraknák a szoborcsoportot, csak a munkálatok engedélyezésére várnak. Tokay György képviselő, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke amellett állt ki, hogy a Szabadság-szobor körüli munkálatokat záros határidőn belül be kell fejezni. Leszögezte: "Megsértettek bennünket, mint a jog alapján álló becsületes állampolgárokat, és megsértettek bennünket, mint magyarokat, mint jó ízlésű embereket. Ennek csak politikai okai vannak." Horváth Levente városi tanácsos közölte: Ausztráliától Szabadkáig rengeteg támogatás érkezett. /Karácsonyi Zsolt: A szobrászok hat nap alatt felraknák a szoborcsoportot. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 24./2003. szeptember 24.
Rövidesen bejegyzik a Székelyföld egységes fejlesztéséért létrehozott Prosperitas Egyesületet tájékoztatott Demeter János, a háromszéki önkormányzat elnöke. A hivatalos bejegyzés azért is sürgetővé vált, mivel várhatóan október második felében utaznak Budapestre a megyei önkormányzat vezetői, ekkor tárgyalnak a magyar kormány különböző minisztériumaitól remélt jövő évi támogatásokról. A Prosperitas alapcélkitűzéseként szerepel a Székelyföldi Fejlesztési és Kutatási Központ létrehozása, és az ígéretek értelmében ezt a tudományos intézményt támogatná a Magyar Tudományos Akadémia - fenntartási költségeihez pedig hozzájárulna a magyar állam is. "Az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatójához, Szarka Lászlóhoz eljuttatunk egy dokumentumot, amelyben közöltük, hogy nagyjából sikerült véglegesítenünk az intézet szerkezeti felépítését és a működési elképzeléseket. Ez képezi majd a magyarországi tárgyalások alapját." A központ ideiglenes székhelye a Székely Nemzeti Múzeumban lesz. A civil szervezetet április elején alapították meg Sepsiszentgyörgyön, a Maros, Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok elnökeinek kezdeményezésére. /Farkas Réka: Demeter János: fontos a forgatókönyv. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./2003. szeptember 24.
Szept. 19-21. között Kolozsvári Kulturális Napokat tartottak Pécsett, a testvérvárosi kapcsolat jegyében. Az EMKE Pécs-Baranya Társasága által szervezett eseményen fellépett a Tarisznyás Együttes, találkozót tartottak a kolozsvári Korunk és a pécsi Jelenkor irodalmi lap munkatársai, a Barabás Miklós Céh két művészének, Károlyi Zöld Gyöngyi textilművész, illetve Sípos Zoltán grafikus alkotásaiból nyílt kiállítás, előadóesettel lépett fel Boér Ferenc színművész, és bemutatták a várost fényképeken, illetve filmszalagon is. Októberben a pécsieket várják Kolozsvárra. Dr. Kötő József kiemelte, hogy a találkozón bebizonyosodott: Kolozsvár továbbra is magyar értékalkotó szellemi műhely. Mindaz, ami a város művelődési életében történik, méltán beilleszthető az egyetemes magyar szellemi körforgásba. /Sándor Boglárka Ágnes: Kulturális kapcsolatok Pécs és Kolozsvár között. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./2003. szeptember 24.
RMDSZ-fiókszervezetetet hoznak létre Szucsáván, tájékoztat a Mediafax hírügynökség, az Adriana Klara Hapenciuc alapítótag kézjegyével ellátott sajtónyilatkozatot idézve. Több, Szucsávából, Campulung-Moldovenescből, Falticeniből, Dornavatrából és Gura Humoruluiból származó magyar nemzetiségű személy úgy döntött, hogy az RMDSZ keretében működő kulturális szervezetet alapít. Szucsávában az utolsó népszámlálás adatai szerint 400-an vallották magukat magyarnak. /RMDSZ-fiókszervezet alakul Szucsáván. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./2003. szeptember 24.
Gazdakonferenciát szervezett a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete szept. 13-án Aradon. Részt vettek bihari, temesi, szatmári, marosi, hargitai, szilágysági és Kolozs megyei földművelők, valamint népes magyarországi küldöttség is érkezett. Jakab István, a Magyarországi Gazdakörök és Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke Családi gazdaságok és szövetkezési formák az EU-ban címmel tartott előaádst. A román-magyar kereskedelmi kapcsolatokat Molnár Lajos, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht (IDT Hungary) bukaresti irodájának képviselője ismertette. /Barazsuly Emil: Határokon átnyúló gazda-együttműködés. Nehéz évet zárnak a bánsági gazdák is. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./2003. szeptember 24.
A besztercei 6-os számú napközi otthonban a már létező magyar csoport mellett egy második is létesült, ugyanis márciusban 40 magyar szülő kérte gyermeke beíratását a magyar tagozatra, szeptemberben pedig tovább bővült a beíratott gyermekek létszáma. /Bencze Anna: Újabb magyar óvodáscsoport. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./2003. szeptember 24.
Szept. 20-án Aranyosegerbegy református templomában és Művelődési Házban tartották a II. Aranyosmenti Nemzetközi Kórustalálkozót. Guttman Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnökének vezénylete alatt a templomban a gyülekezet egy közös énekkelés a himnusz eléneklésével végezte be az ünnepi istentiszteletet. Fellépett többek között az aranyosgyéresi Pacsirta Gyermekkórus, az Aranyosgyéresi Református Vegyeskar, a Tordaszentmihályi Vegyeskar, a gyulafehérvári gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium Fiúkórusa és a Tordai Magyar Dalkör. /Ladányi Emese Kinga: A dal szeretni megtanít... Véget ért a II. Aranyosmenti Nemzetközi Kórustalálkozó. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./2003. szeptember 24.
Vulkánban egyetlen első osztályos sem iratkozott a magyar tagozatra. Illyés Katalin aligazgatónő és Tamási Bíborka tanítónő vezetésével komoly diákélet folyik, a múlt tanévben Vulkánban adták ki a megye egyetlen magyar diáklapját. Ezért szomorú volt, hogy nem volt egyetlen első osztályos sem. A szórványban egy évfolyam kimaradása általában a tagozat halálát jelenti. Pepelean Hilda, a vulkáni magyar közösség főszervezője jelezte, lett volna két jelentkező az idei első osztályba, de arra gondolva, hogy ilyen létszámmal túl gyenge osztály lenne, a szülők úgy döntöttek, jövőre halasztják gyermekeik beiskoláztatását. Ugyanis 2004 őszére körülbelül 10 iskolaérett gyermek kerül ki a magyar óvodából. Persze ha ez pillanatnyilag megnyugtatóan is hangzik, tény, hogy Vulkánban igencsak felerősödött a beolvadás. Az újságíró-olvasó találkozón a helyiek arról panaszkodtak, hogy színtiszta magyar szülők gyermekei meg sem akarnak szólalni anyanyelvükön. Még a templomban sem - mondja Lukács Zoltán lelkipásztor és Bakó Ferenc plébános. Magyar könyvet évek óta nem lehet kapni. A 2002-es népszámlálás szerint 3111 magyar él a városban, ami az összlakosságnak közel kilenc százalékát teszi ki. /Vulkáni olvasóinkkal találkoztunk. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 24./2003. szeptember 24.
A csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület bukovinai székely népi együttese immár harmadszor volt vendége a Tatros forrásánál nevet viselő gyimesi csángófesztiválnak. A Gyimesfelsőlokon rendezett csángótalálkozón a népes gyimesi, bákói táncegyüttesek, népművészek és hagyományőrző csoportok mellett a csernakeresztúriak és a Hargita népi együttes meghívott díszvendégként szerepelt. Gyimesfelsőlokon a fesztivál idején népviseletbe öltözött a falu apraja-nagyja. /Schreiber István: Csernakeresztúriak a Tatros forrásánál. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 24./2003. szeptember 24.
Razvan Theodorescu művelődési miniszter szerint Bethlen Anikó nem rokona a néhai Bethlen Bálintnak, ezért nem kaphatja vissza a keresdi kastélyt. A Bethlen család perelni fogja a román művelődési minisztériumot, döntött Bethlen Anikó, a család Marosvásárhelyen élő leszármazottja. Gróf Bethlen Anikó nevetségesnek tartja Razvan Theodorescu álláspontját, miszerint ő és testvérei nem lehetnek rokonai a keresdi kastély utolsó tulajdonosának, Bethlen Bálintnak, aki a nagyapjuk volt. A Segesvártól nem messze fekvő keresdi kastély az ország egyik legértékesebb műemléke. /Szucher Ervin: Pert indítanak az örökösök a keresdi kastélyért. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./2003. szeptember 24.
Szept. 20-án Kolozsváron, a Bánffy-palotában Terényi Ede új monodrámájának az Amor Sanctus című misztériumjátéknak a bemutatóján, egy hely sem maradt üres. A 19 zenei képsorozatból álló hármas tagolású melodrámának egyetlen énekes főszereplője van. Ezt a nehéz kihívást Carmen Vasile szoprán vállalta, aki már több Terényi-művet mutatott be sikerrel az elmúlt évek során. A sokoldalú Terényi Ede zeneszerző a képeket is megfesti zeneművéhez, ezt albumban szeretné megjelentetni. /Kulcsár Gabriella: Menny és pokol Terényi új monodrámájában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./2003. szeptember 24.
Pomogáts Béla az erdélyi, egyáltalán a határokon túli magyar irodalmak, írók, életművek kitűnő ismerője, egyben hűséges patrónusa. Két esztendeje jelent meg Leletmentés című kis kötete, "tanulmányok és kritikák erdélyi írók műveiből". Tavalyi látott napvilágot Műhely Erdélyben című kötete, az erdélyi magyar irodalom néhány szellemi műhelyéről: folyóiratokról és írói közösségekről, irodalomtörténészekről és kritikusokról. A sorozat harmadik tagja a mostani Villanófényben. /KÖZDOK, Budapest, 2002/. Alcíme: Száz erdélyi arckép. Vannak közöttük régiek, mint a nyomdász és krónikaíró Heltai Gáspár, a tudós Apáczai Csere János, Mikes Kelemen, Kemény Zsigmond. Ott vannak közöttük a 20. századi magyar szellemiség, magyar irodalom nagy megújítói: Ady Endre és Szabó Dezső, a trianoni szerződéssel elszakított Erdély szellemi életének "alapító atyái", így Kós Károly, Ápriliy Lajos, Reményik Sándor, Kuncz Aladár, Nyirő József, Makkai Sándor és Tamási Áron. /Bölöni Domokos: A magyar irodalom utazó nagykövete. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 24./2003. szeptember 25.
Feszült légkörű volt a magyar és a román miniszterelnök bukaresti találkozója, amelynek során a felek nem jutottak semmiféle kompromisszumra az aradi Szabadság-szobor ügyében - olvasható a legtöbb román napilap hasábjain. "Egy szobor állt Medgyessy és Nastase közé" - ez a Cotidianul tudósításának címe. A Curentul azt írta: a Szabadság-szobor megrendíti a két miniszterelnök barátságát. Az Evenimentul Zilei jelezte, hogy a két politikus között feszült légkörű találkozó zajlott. A beszámoló szerint Medgyessy és Nastase a nyilvánosság előtt mondott ellent egymásnak a szobor témájában. A Jurnalul National a két fél közötti "ütésváltásról" írt. A Bursa című pénzügyi napilap írta: a magyarok (kedvezmény)törvényét mindenütt a románok szándéka szerint fogják alkalmazni. A román lapok idézték Adrian Paunescunak, az SZDP szenátorának parlamenti felszólalását. Nicolae Ceausescu egykori diktátor udvari költője ismételten kifejtette az aradi emlékművel kapcsolatban korábban is hangoztatott álláspontját, amely szerint Romániának nincs szüksége "tizenhárom gyilkos" emlékét megörökítő szoborra. /"Egy szobor állt Medgyessy és Nastase közé". = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./2003. szeptember 25.
Az RMDSZ heti sajtóértekezletén Markó Béla szövetségi elnök, illetve Borbély László, az RMDSZ kormányzati tevékenységéért felelős ügyvezető tájékoztatta az újságírókat a hét eseményeiről. Markó Béla elmondta, az RMDSZ álláspontja szerint örvendetes esemény az, hogy szept. 23-án Medgyessy Péter miniszterelnök és Adrian Nastase kormányfő aláírták azt a megállapodást, amely a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény romániai alkalmazását biztosítja. Az esemény üzenete tulajdonképpen az, hogy közös erőfeszítések árán, illetve az RMDSZ közbenjárásának köszönhetően, képesekké váltak arra, hogy rendezzék a két ország között felmerülő kényes kérdéseket. A két miniszterelnök az Észak-Erdélyen áthaladó autópálya ügyében is megállapodott. Markó Béla szerint negatív konnotációval bír az a tény, hogy az aradi Szabadság-szobor helyreállításáról nem sikerült véglegesen megállapodni, bár a két miniszterelnök egyezséget kötött arra vonatkozóan, hogy közös megoldást találnak ebben az ügyben. A szövetségi elnök sajnálatosnak tartotta, hogy az aradi Szabadság-szobor visszaállítása körül kialakult vita miatt feszültté vált az RMDSZ és a kormánypárt közötti viszony. Hozzátette: meggyőződése, hogy ebben az esetben is képesek helyesen felmérni a legsúlyosabb problémákat, és megfelelő megoldásokat találni. Az RMDSZ támogatja az alkotmánymódosító törvény megszavazását, illetve részt vesz a népszavazást előkészítő kampányban is. /Az RMDSZ üdvözli a kedvezménytörvény alkalmazásáról szóló megállapodást. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 25./2003. szeptember 25.
Szavahihetőségünkről föltétlenül szeretném biztosítani a magyar felet és az RMDSZ-t - jelentette ki a Medgyessy Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatón Adrian Nastase, közvetlenül azután, hogy elmondta: már 2001-ben is az akarata ellenére került a Szabadság-szobor ügye a pártközi megállapodásba; ezért nem jelenik meg a kitétel a 2002-es és a 2003-as egyezményben. Azzal, hogy a miniszterelnök kijelenti: már az aláírás pillanatában nem értett egyet azzal, amit aláírt, tulajdonképpen saját rosszhiszeműségéről állít ki bizonylatot. Nastase lesöpörte az asztalról a magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdését. Közben a moldovai állampolgárok szülőföldjükön maradva szerezhették meg a román állampolgárságot. Tudatosan ferdít a miniszterelnök. Jól tudja, hogy sem a székelyföldi autonómiát, sem a kettős állampolgárságot nem kérték "etnikai alapon". /Gazda Árpád: A kormányfő szavahihetősége. = Krónika (Kolozsvár), szept. 25./2003. szeptember 25.
Mircea Geoana külügyminiszter megjelent az ENSZ-közgyűlés ülésszakán. - Európának, az Egyesült Államoknak és a világszervezetnek feltétlenül együtt kell működnie Irak ügyében - jelentette ki szept. 23-án egy New Yorkban adott interjújában Geoana. Románia az Irak elleni amerikai hadjárat egyik elkötelezett támogatója, az amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld által "új Európaként" emlegetett országcsoport része, 800 katonát küldött Irakba. Geoana közölte, hogy országa, amely 2004-ben várhatóan csatlakozik a NATO-hoz, 2007-ben pedig - reményei szerint - az Európai Unióhoz, az Irakban állomásozó román kontingens létszámának növelését fontolgatja. /Geoana az ENSZ-közgyűlés ülésszakán. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 25./2003. szeptember 25.
Itt járt a magyar miniszterelnök, megállapítható, "hogy a romániai magyarság dolga ezúttal sem ment elébb, sőt." - olvasható a lapban. "Aláírták ugye a kedvezménytörvény alkalmazásának jegyzőkönyvét. Ami maradék kedvezmény még a törvényben benne maradt, azt is csak Magyarországon lehet igényelni". Nem lesz rajta a magyar címer, nem etnikai alapon lehet igényelni stb. Az oktatási támogatás is jár mindenkinek, nemcsak a magyar gyerekeknek. Ezzel az egész ügynek éppen a lényegét vették el, azt, hogy a Magyarország határain kívül rekedt, és a magyar állampolgárságtól megkérdezésük nélkül megfosztott magyarok legalább ezzel igazolhatták, hogy ehhez a nemzethez tartoznak. Mondhatott Medgyessy Péter akármit, "a Szabadság-szobor nem fog állni Aradon sem az eltervezett helyen, sem az eltervezett időpontban - sőt, én megkockáztatom, hogy egyáltalán nem fog állni soha Románia területén." "Szólt ellenben a megállapodásról, a megbékélési szoborparkról, a magyar állampolgárság kiterjesztésének lehetetlenségéről Kovács László külügyminiszter, de olyan szellemben, mintha a román kormányt képviselné. Nagyon sokszor az az érzése az embernek, hogy a külügyminiszter beszél ugyan magyarul, de nem magyar, ráadásul mélységesen utálja ezt a nemzetet." - állapította meg Veres István, a lap főszerkesztője. /(veres): Itt járt Medgyessy? = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 25./2003. szeptember 25.
Medgyessy Péter egy kurta nap alatt lezavarta bukaresti látogatását. " Mert hát a tárgyaláshoz partner kell. S Nastase a jelek szerint már nem az." Az "aradi szoborral kapcsolatosan megállapodtak abban, hogy nem állapodnak meg semmiben." - írta Szüszer-Nagy Róbert. /Szüszer-Nagy Róbert: A vadászat elmaradt. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 25./2003. szeptember 25.
A vajdasági magyar pártok és a kormány szakértői tárgyalóasztalhoz ülnek, és megoldást próbálnak találni a délvidéki magyarság kettős állampolgárságának kérdésére - mondta Kovács László külügyminiszter és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szept. 24-én Budapesten, a tárgyalásukat követő sajtótájékoztatón. Kovács László közölte: amennyiben sikerül megállapodni a vajdasági magyar pártok szakértőivel, akkor utána tárgyalóasztalhoz ülnek a szerb kormány képviselőivel, és azt követően a nemzetközi szervezetek, így az Európai Unió és az Európa Tanács álláspontját is meg kell tudakolni a kettős állampolgárság kialakítandó formájáról. /Megoldás a kettős állampolgárságra? = Krónika (Kolozsvár), szept. 25./