udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
134016
találat
lapozás: 1-30 ... 43141-43170 | 43171-43200 | 43201-43230 ... 134011-134016
Névmutató:
2003. november 4.
Újszentesen a református gyülekezet október 26-án ünnepelte temploma felszentelésének századik, valamint a helyi Keresztyén Gazdakör létrehozásának kilencvenedik évfordulóját. Az ünnepségre kívül-belül felújították a templomot és a műemlék orgonát, felavatták a Keresztyén Gazdakör zászlaját és a Petőfi Sándor újszentesi táborozásának emléket állító új márványtáblát. A jubileumi ünnepségeken részt vett a templom felújítását jelentős összeggel támogató Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke, Bálint-Pataki József, Ludányi-Horváth Attila kolozsvári magyar konzul, Szirbik Imre, Szentes testvérváros polgármestere, Toró T. Tibor parlamenti képviselő és a Temes megyei RMDSZ szervezet vezetői. /(Pataki Zoltán): Kettős jubileum Újszentesen "Aki útra készül, nem újít fel templomot". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 4./ Átadták a szentesi testvérgyülekezet adományát s egy kopjafát. Bálint-Pataki József HTMH-elnök emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás óta Magyarország valamennyi kormánya fontosságához méltóan kezelte az egyházak ügyét. Szinte minden határon túli magyar egyházi ingatlan megvásárlása, felépítése vagy felújítása a magyar kormány támogatásával történt. - A HTMH és a Magyar Köztársaság kormánya nevében ígérhetem: az anyaország továbbra is kiemelt figyelmet szentel az erdélyi magyar történelmi egyházak közösségépítő szerepének - mondta. Szirbik Imre, Szentes testvérváros polgármestere felidézte azt az időszakot, amikor 112 esztendővel ezelőtt, 133 szentesi család a nyomor és a földnélküliség elől ide menekült. Úgy tűnt, a történelem örökre elszakította egymástól a testvéreket. 1989 után néhány héttel a szentesiek már itt voltak, azóta egyre szorosabbra fűződnek a települések közti kapcsolatok. Felavatták a felújított Petőfi-emlékművet. Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke történészként felidézte az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc Újszenteshez kötődő eseményeit. /Pataki Zoltán: Kettős jubileum Újszentesen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 5./2003. november 4.
A Magyar Mentálhigiénés Társaság tagszervezeteként létrejött Harmónia Lelkigondozói Egyesület november elsejétől újrakezdte tevékenységét. Ennek keretében segítő beszélgetéseket, pszichológiai tanácsadást, család- és csoportterápiát, előadás-sorozatokat tartanak. Az egyesülethez gyermeknevelési, családi konfliktuskezelő, párkapcsolati és kapcsolatteremtési, pályaválasztási kérdésekkel fordulhatnak az érdeklődők. /Harmónia - lelki egészségvédelem. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./2003. november 4.
A Kárpát-medencei magyar színházak szövetsége, a Játékszíni Társaság első ízben nyújtott át az Életmű-díjat. Senkálszky Endre érdemes művésznek, a kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagjának Budapesten, okt. 28-án Gálaest keretében adták át a kitüntetést, laudációt mondott dr. Kötő József színháztörténész, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke. Senkálszky Endre először Aradon lépett színpadra. A kolozsvári Thália színházban Kemény János, Bánffy Miklós, Tóth Elek, Fényes Alice, Tamási Áron társaként vállalta a helytállást kisebbségi sorsban. /(köllő): Korok tanúja. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./2003. november 4.
Okt. 26-27-én Budapesten vendégszerepelt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós a Vendégségben Budapesten - határon túli magyar színházi esték program keretében. A társulat a Thália Színházban Eric-Emmanuel Schmitt Rejtélyes viszonyok és Pierre Carlet de Chamblain de Marivaux Két nő közt című darabjait mutatta be. A társulat az elszármazott színészekkel, rendezőkkel is találkozott. /Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár: Vendégségben Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./2003. november 4.
Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeti vezetője a vele készült beszélgetésben közölte, hogy a sepsiszentgyörgyi társulat hosszú turnésorozaton jutott túl, nemrég voltak Craiován, a budapesti Bárka Fesztiválon pedig elnyerték a fődíjat. - Az anyaországi színjátszás kezd "bennünket észrevenni, mert erős műhelyek alakultak ki, Beregszászon, Újvidéken, nálunk Sepsiszentgyörgyön", jegyezte meg. /Karácsonyi Zsolt: Egyfajta sűrítés. Interjú Bocsárdi Lászlóval, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeti vezetőjével. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 4./2003. november 4.
Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő előadás-sorozat indul Csíkszeredában a Sapientia Egyetemen, ahol Bangha Imre indológus India és más keleti országok népeiről és kultúrájáról tart előadásokat. /Előadás-sorozat a Sapientián. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 4./2003. november 4.
A Temes megyei RMDSZ és a műszaki szakemberek társaságának, a Techné Egyesületnek a vezetőségi tagjai közösen koszorúzták meg nov. 3-án a magyar tudomány napján a temesvári Bolyai-emléktáblát. Toró T. Tibor parlamenti képviselő hangsúlyozta: kettős évfordulót ünnepelnek, hiszen a magyar tudomány napja egybeesik annak az évfordulójával, hogy Bolyai János matematikus, hadimérnök a geometriát megreformáló felfedezést tett. Miként a többnyelvű emléktáblák közül a magyar feliratú is hirdeti: a híres tudós 1823. nov. 3-án, Temesvárról adta hírül - "semmiből, egy új, más világot teremtettem" - az első, nem euklideszi geometria alapképletének felfedezését. A Bolyai-dombormű és -emléktábla a matematikusról elnevezett utca sarkán található, annak az épületnek a falán, ahol Bolyai János temesvári tartózkodása idején lakott. /P. L. Zs.: A magyar tudomány napja. Tisztelgés Bolyai János emléke előtt. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 4./2003. november 4.
Minőségi évadnyitó estet szervezett a Kemény Zsigmond Társaság /Marosvásárhely/ a Dr. Bernády György Közművelődési Központban. Az est meghívott vendége Angi István esztétikaprofesszor volt, akinek új könyve /A zenei szépség modelljei, Polis Kiadó, Kolozsvár/ határozta meg a beszélgetést. Az estet Csíky Boldizsár, a KZST elnöke nyitotta meg. Angi István hét könyvet írt. Új könyve gyakorlati zeneesztétika, zeneesztétikai tanulmányok tárhelye. /Nagy Botond: Évadnyitó KZST-est. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./2003. november 4.
Venczel József nekem tanítványom, lelki gyermekem, barátom, közeli munkatársam, édes testvérem volt - emlékezett a neves szociológusra Domokos Pál Péter. Venczel József /Csíkszereda, 1913. nov. 4. - Kolozsvár, 1972. márc. 13./ 90 évvel ezelőtt született. Kolozsváron jogot végzett. Már egyetemi évei alatt bekapcsolódott az Erdélyi Fiatalok falukutató mozgalmába. Az egyetem elvégzése után az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet statisztikai osztályának vezetője, az Erdélyi Tudományos Intézet tanára, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Jogi és Közgazdasági Karán a szociológia és statisztika tanára volt. 1949-ben elveszítette állását, koncepciós perben elítélték, 1950-től 1961-ig volt börtönben. Halála előtt néhány évvel ismét visszatért a tudományos életbe, tanulmányokat tett közzé; a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem tudományos kutatója volt. Az erdélyi földkérdéssel, demográfiával, a szociológia módszertanával foglalkozott. Dimitrie Gusti és az amerikai agrárszociológia eredményeit alapul véve, kidolgozta az erdélyi magyar falukutatás gyakorlati módszereit. Ő vezette a bálványosváraljai szociológiai vizsgálatokat 1942-ben. Venczel József születésének 90. évfordulóján Csíkszereda város önkormányzata nov. 4-én koszorút helyez el a Virág utca és a Temesvári sugárút kereszteződésénél levő emléktáblán, valamint a nevét viselő szakközépiskolában megkoszorúzzák Venczel József emléktábláját. /Takács Éva: Oda túlra látott, a másik partra. 90 éve született Venczel József. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 4./2003. november 4.
A várossá nyilvánított Erdőszentgyörgynek első rangos művelődési rendezvénye okt. 29-én zajlott. Népes közönség jelenlétében mutatták be Sebestyén Péter helybeli római katolikus papnak Készenlétben /Gloria Kiadó, Kolozsvár/ című kötetét a művelődési házban, melynek falait Plájás István marosvásárhelyi fotós Bözödújfaluval kapcsolatos színes képei borították. Sebestyén Péter a templomépítő papok sorába állt. Könyve kisesszéket, vallomásokat, rádiós megszólalásokat, ünnepi elmélkedéseket tartalmaz. /b.d.: Mindennapos készenlétünk. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./2003. november 4.
Nem csitulnak a kedélyek Csíkszeredában a tanfelügyelőség által a tanévkezdés előtt hozott iskola-összevonást illetően. Összevonták az Ady Endre Általános Iskolát a Nagy István Művészeti Gimnáziummal, így próbálva megoldani a művészeti iskola tanteremproblémáit. Annak ellenére, hogy korábban nem adta beleegyezését az összevonásba, a helyi tanácsban elhangzott, hogy Kálmán-Ungvári Zsófia Hargita megyei főtanfelügyelő mondjon le tisztségéről. Ezt a nyilatkozatot Szabó Soós Klára tanácsos fogalmazta meg. /D. Balázs Ildikó: Vihart kavaró iskola-összevonás. = Krónika (Kolozsvár), nov. 4/2003. november 4.
Sikeresek az erdélyi magyar színtársulatok előadásai a bukaresti I. L. Caragiale Országos Színházfesztiválon. Tekintettel a nagy érdeklődésre, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata kétszer is előadta Becket Játékát. A közönségsiker mellett a kritikusok tetszését is elnyerte a Tompa Gábor rendezte előadás, így meghívást kaptak egy kanadai, valamint egy írországi fesztiválra, és a jövő év elején alkalmuk nyílik majd Párizsban is előadni a Játékot , tájékoztatott Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója. Szintén nagy volt az érdeklődés a sepsiszentgyörgyi társulat Romeo és Júliája iránt. A november 1-9. között zajló I. L. Caragiale Színházfesztiválon öt szekcióban ötven előadást láthat-hallhat színpadon, rádióban és televízióban a nagyérdemű. /Bálint B. Eszter: Sikeres volt a kolozsváriak Játéka. = Krónika (Kolozsvár), nov. 4/2003. november 4.
A Maros megyei Lőrincfalvát 1332-ben említették először az oklevelek. Mára mindössze 360 lelkesre apadt a színmagyar lakosság. A faluban régen elfeledett szüreti bált és termésnapokat ünnepeltek nemrégiben. A faluból sokan csak évente kétszer járnak haza külhoni munkahelyekről. /Kovács D. István: Elfelejtett szüreti bál. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 4./2003. november 4.
Kristóf Márta Bevérzett igazgyöngyök /Solness Könyvkiadó, Temesvár, 2003/ című versgyűjteménye jelent meg a napokban. A költő nem érhette meg első kötetének kiadását, 2002 decemberében elhunyt. A könyvet tizenkilenc önzetlen támogató, barátok, barátnők (Temesvárról, Németországból, Magyarországról) költségén adták ki, három lelkes irodalombarát hozzájárulásával. Az ügyintéző Boér Jenő mellé Szekernyés Kurkó Irén tanárnő, újságíró és Szekernyés János irodalomtörténész zárkózott fel, így lehetett a kötetből kordokumentum, mely az idő sodrában mutatja be, miként ragyog fel egy ifjú tehetség, hogyan ível felfelé, majd csendesül el a poéta pályája a névtelenségbe merülve. Tizenhárom esztendős, amikor első versét, az Ave Maria című profán könyörgését a rangos temesvári napilap, a Déli Hírlap irodalmi-művészeti melléklete közölte. Az 1937-1948 között írott versei közül több is nyomdafestéket látott. Aztán fordult a történelem, de ő nem érzett belső indíttatást a hangváltásra. Az 1952-197l, valamint az 1993-2001 között született versei egyfajta lelkigyakorlatok, pillanatképek, múló hangulatok és megérzések keretében mozognak. Politikai fogolyként megismert börtönpokol és a tüdővész mardosta lét elmélyítette egyházi költészetét. Távol az irodalmi élet köztereitől, barátoknak és az asztalfióknak írta tovább verseit. /Pongrácz P. Mária: Író az idő sodrában. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 4./2003. november 4.
Második könyve jelent meg Pokorny Lászlónak, a marosvécsi kórházotthon igazgató főorvosának: Mérgező növények kézikönyve /Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2003/. Előző könyvében, a Gyógyító füvek, fákban az Erdélyben, illetve szűkebb pátriájában, Marosszéken fellelhető növények jótékony hatásáról írt. /K. D. I.: Pokorny László második füveskönyve. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 4./2003. november 4.
A Nagyszalontán élő Kósa-Kiss Attila /sz. 1954/ közzétette ismeretterjesztő cikkeit és tudományos igényű írásait Rejtőző sasbérc. Csillagvilág /Literator Kiadó, Nagyvárad/ címen. A szerző elsősorban az égbolt titkaival foglalkozik, továbbá a meteorológiai viszonyokkal, érdekes vagy talányos fizikai jelenségekkel. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 4./2003. november 5.
A Kovászna megyei prefektúra román nyelvre fordította a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) kapcsolatos dokumentumokat és a Brassói Fellebbviteli Bíróság rendelkezésére bocsátotta azokat, hogy döntsön a székely tanácsok megalakulásának törvényességéről, közölte nov. 4-én Horia Grama prefektus. A prefektus szerint a székely tanácsok törvénytelenek és alkotmányellenesek. Horia Grama bírálta a Kovászna Megyei Tanács elnökének, Demeter Jánosnak a Székelyföldi Fejlesztési Régió létrehozásával kapcsolatban tett kijelentéseit is, mondván, hogy mérsékeltebb jellege ellenére ez a javaslat is etnikai kritériumokon alapul. /Bírósági döntést kérnek az SZNT ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./2003. november 5.
Dr. B. Garda Dezső képviselő napirend előtti felszólalásán a parlamentben hangsúlyozta, hogy a törvénytelenségek elhallgatása és a lopások támogatása az utóbbi időben megszokott jelenséggé vált az Állami Erdőügynökségnél. Ezt igazolják a minisztériumi vizsgálatok is. Végül nem a törvénytelenségekért felelősöket büntették, hanem azon személyeket, akik feletteseik utasítására cselekedve tekinthetők törvénysértőknek. /Elhallgatják a törvénytelenségeket az Állami Erdőügynökségnél. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 5./2003. november 5.
A Szekuritáté Archívumát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS), dr. Gheorghe Onisoru elnök aláírásával ellátott levélben válaszolt Király Károly 2001. júl. 25-i beadványára, amelyben azt kérte, közöljék vele, milyen szekuritátés dossziék foglalkoztak a személyével. A 2003. szept. 23-i keltezésű válaszban értesítették, hogy "az archív alapokkal rendelkező intézményeknél végzett kiegészítő ellenőrzések nyomán, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közölte velünk, hogy nem találtak egyetlen, az ön nevére szóló dossziét sem". Ez természetesen hihetetlen, ismerve Király Károly 1989 előtti szerepét. A "a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), illetve a Katonai Dokumentumok és Archívum Szolgálat (SADM) is közölte, hogy náluk sem találhatók az ön személyére vonatkozó dossziék" - olvasható még a válaszban. Éppen Király Károlyról nem lenne dokumentum, amikor a diktatúra szinte mindenkit nyilvántartott? /Mózes Edith: Egy különös értesítés. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 5./2003. november 5.
Kincses Előd fejtette ki véleményét a nemzeti tanácsokról. Az RMDSZ csúcsvezetése azt sulykolja, hogy nincs más választás, kizárólag csak az apró lépések politikája. A közbirtokossági erdőket visszaszolgáltató törvényt "Lupu"-törvénynek hívják és a Sapientia egyetemet az Orbán- kormány hozta létre, továbbfinanszírozását pedig a Medgyessy kormány állja, fenntartásához a romániai magyarság adólejei nem járulhatnak hozzá. A kis lépések politikáját kritizáló Tőkés László, elmozdított tiszteletbeli elnök egyetemügyben és szoborügyben is sikeresebb volt. Beindította a Sulyok István Főiskolát (új nevén: Partiumi Egyetem) és felállíttatta Bethlen Gábor szobrát, a Szabadság-szobrot pedig - protokollum ide vagy oda, nem sikerült visszaállítani. Kincses Előd hangsúlyozta: Nem szabad lemondani a romániai magyar külpolitikáról. A romániai magyar külpolitika hiánya és az önfeladó belföldi politizálás vezetett oda, hogy külföldön az a hamis látszat alakult ki, hogy a romániai kisebbségi politika "mintaszerű". A plakátragasztók elleni alkotmánytipró fellépés, az aradi Szabadság-szobor fasiszta emlékműként való megbélyegzése stb. mutatja, hogy a román hatalom kisebbségi politikáján továbbra sem hajlandó érdemben változtatni. Nem szabad lemondani az autonómia létrehozásáról. A svájci euroképviselő, Andreas Gross EU-s autonómia-javaslata után Mikko Elo finn képviselő többedmagával olyan keretszabályozást terjesztett elő Strasbourgban, amely útmutató lehet a területi, kulturális és helyi autonómiák létrehozásában. /Dr. Kincses Előd: Miért jöttek létre a Nemzeti Tanácsok? = Népújság (Marosvásárhely), nov. 5./