udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 718 találat lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-480 | 481-510 ... 691-718

Névmutató: Florea, Dorin

2014. május 12.

Asztalos Csaba rendre utasítja Ilie Bolojant
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elmarasztaló döntése ellenére még mindig nem történt előrelépés Nagyváradon a kétnyelvűség terén.
Asztalos CsabaA testület korábban, mint ismert, egy helyi lakos beadványának helyt adva arra figyelmeztette a polgármesteri hivatalt, hogy az utcanévtáblákon tüntesse fel magyar nyelven is a megjelöléseket (utca, park, piac vagy híd), biztosítson magyar nyelvű formanyomtatványokat, továbbá közölje fordításban is a helyi tanácsülések időpontjait, helyét, napirendjét és határozatait, illetve az önkormányzat közérdekű közleményeit.
„A határozatot március 5-én közöltük ki katonai postával” – szögezte le a Krónika megkeresésére Asztalos Csaba, a CNCD elnöke. Ehhez képest Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere állítja, ő továbbra sem tud az elmarasztalásról, hozzá hivatalos formában nem jutott el a papír.
„Talán tegyen rendet a saját háza táján” – kommentálta ezt Asztalos, aki elmagyarázta: a küldeményt kimondottan a polgármesternek címezték, és hatóságoknak szóló levelek nem szoktak katonai postával elkallódni.
Ritli Csongor, az RMDSZ helyi tanácsosa rámutatott arra, hogy a közgyűlésen belül semmilyen formában nem kommunikálták a problémát, információkat nem kaptak, és előrelépés sem történt az ügyben.
„Semmi változás nem történt, talán csak annyi, hogy legutóbb vita és ellenkezés nélkül betartották a megegyezést, és a korábban elfogadott listáról megszavaztak egy új magyar utcanevet. Most az egyszer normálisan viselkedtek” – magyarázta.
Asztalos ugyanakkor emlékeztetett, hogy az ügy tavalyi tárgyalásakor költségvetés- és apparátushiánnyal magyarázkodó önkormányzatnak a közléstől számított három hónapja van arra, hogy azt megtámadja a bíróságon, vagy pedig az előírtak szerint orvosolja a kivizsgált problémát.
A határido lejártakor ismét levélben fordulnak az illetékeshez, és másodjára is kivizsgálják az ügyet, és ha a CNCD semmilyen előrelépést nem tapasztal, akkor már nem csupán megrovásban részesítik, hanem bírságot is kiszabnak a mulasztásért.
Előrelépést várnak Marosvásárhelyen
Nincs jogi akadálya a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének Marosvásárhelyen – szögezte le pénteki közleményében Peti András alpolgármester.
Amint arról beszámoltunk, a városban Kétnyelvű utcanévtáblát Marosvásárhelyen elnevezésű csoport alakult, amely azt szeretné elérni, hogy az önkormányzat mielőbb kihelyezze a kétnyelvű táblákat. Ennek érdekében az elmúlt héten petíciót indítottak.
Peti most emlékeztetett, a kétnyelvű utcanevekre vonatkozóan már két határozatot is elfogadott a helyi tanács. Az egyik a táblák alakját, méretét, kinézetét szabályozza, a másik határozat az utcák névsorát tartalmazza és a hivatalos fordításokat. A marosvásárhelyi RMDSZ elnöke hangsúlyozta, folyamatosan tárgyalnak a polgármesterrel arról, hogy végre alkalmazzák az utcanévtáblákra vonatkozó határozatokat.
Peti szerint a kétnyelvű feliratok kihelyezése szerepelt az RMDSZ és a PDL közötti legutóbbi politikai alkuban is. Ám Dorin Florea a napokban újságírói kérdésre úgy fogalmazott, nincs törvényes keret arra, hogy kétnyelvű utcanévtáblákat helyezzenek ki, ezért nem is tették meg, szerinte ugyanakkor a kétnyelvű táblák zavarnák a turistákat, akik nehezebben tudnának eligazodni a városban, ráadásul „a postai küldemények is elkallódnának emiatt”.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

2014. május 15.

Augusztus: a magyar térfoglalás hónapja
Kolozsváron ötödik alkalommal szerveznek Magyar Napokat, Marosvásárhelyen második kiadásához érkezett a Forgatag. Míg az előbbi rendezvény helyszínei és kínálata bővült, a Vásárhelyi Forgatag szervezői még nem tudják, hogy a város központjában kapnak-e területfoglalási engedélyt.
A Kolozsvári Magyar Napok szervezői is tisztában vannak azzal, hogy nehéz lesz felülmúlni a tavalyi rendezvényt, hiszen 2013-ban minden a legekről szólt: többek között elhozták az István, a király rockoperát, amelyet a kincses város főterén álló eddigi legnagyobb színpadon mutattak be a legnépesebb közönség előtt. Az idei, augusztus 17. és 24. között, ötödik alkalommal megszervezendő nyolcnapos rendezvény inkább a változatosságra és a sokszínűségre koncentrál – nyilatkozta Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, a rendezvény főszervezője.
Óperrrencián innen és túl az idei magyar napok mottója – ennek kapcsán Gergely Balázs azt mondta: a fesztivál a valóság és a mesevilág határán mozog, „hiszen évente egy héten át kicsit meseszerűvé válik Kolozsvár főtere és más helyszínei, de arra is vonatkozik a mottó, hogy a szervezők, akárcsak a mesebeli hősök, mindig megtalálják szövetségeseiket a támogatókban, partnerekben, akikkel együtt sikerre viszik a történetet”. Hogy valóban mennyire meseszerű az egész augusztusi fesztivál, azt jól érzékelteti, hogy ott ünnepel immár ötödik éve Kolozsvár magyarsága – és nemcsak –, ahol alig egy évtizede még kotrógépek, gödrök, nemzeti színű padok és oszlopok csúfították a város képét.
Újításokban az idén sincs hiány: a kezdetben viszonylag szerény, háromnapos sokadalom tavaly már egy hetesre bővült, a szervezők az idén ezt is megtoldották egy nappal. A Magyar Napok eseményeinek helyszínei immár az egész várost átszövik, és minden alkalommal újabbak adódnak hozzájuk. Felújítási munkálatok miatt kimarad ugyan az idén a Farkas utcai romkert, de média- és múzeumok sétányával bővül a kínálat. Újdonság, hogy ezúttal a kolozsvári magyar színház is részt vesz a rendezvényen. Ugyanakkor autentikus középkori forgatag várja a közönséget, a közös múlt és jövő jegyében a velünk együtt élő nemzeti közösségek, kiemelten a zsidó közösség felé történik nyitás ebben az évben.
Szimfonikusoktól a legendákig
Jóval nagyobb teret kapnak az idei Magyar Napok keretében a komolyzene művelői. Kolozsvár főterén láthatjuk ugyanis az MR Szimfonik Live produkcióját, amelyet eddig Magyarországon kívül sehol sem mutattak be. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara olyan előadókat kísér, mint Péterfy Bori és a Love Band, a Heaven Street Seven, az Irie Maffia, és a Pannonia All Stars Orchestra (PASO). A Kolozsvári Magyar Operában fellép a Magyar Rádió Szinfonikus Zenekara, az MTVA archívumából pedig filmeket, ezen belül gyerekfilmeket mutatnak be, de lesz sajtófotó-kiállítás is a Magyar Távirati Iroda tavalyi terméséből. Sánta Levente fesztiváligazgatótól heti bontásban is megtudhattuk a fesztivál főbb programpontjait. Vasárnap, augusztus 17-én, a nyitógálán mutatják be a Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas rendező-koreográfus által rendezett Székely Dózsa György című táncjátékot a Honvéd Táncszínház előadásában, Novák Péter főszereplésével. Hétfőn a főtéri nagyszínpadon egész estés, mintegy négyórás rockkoncert zajlik majd, a fellépők között lesz a Kalapács együttes régi Pokolgép- és Omen-dalokkal, a Dinamit együttes Rudán Joe-val, Varga Miklós, a Takács Tamás Dirty Blues Band és mások. Kedden Tamás Gábor lép fel a nagyszínpadon, szerdán a nemzetközi Szent István-napi Néptánctalálkozó gálaelőadása zajlik, csütörtökön a Kiscsillag és a Quimby lép fel. Pénteken az MR Szimfonik Live produkciójára kerül sor, szombaton Illés-emlékkoncert Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs, valamint meghívott vendégeik: Feke Pál, Vastag Tamás és Vastag Csaba, Csobot Adél, Baricz Gergő és Gubik Petra közreműködésével. Vasárnap este a magyar történelmet a honfoglalástól napjainkig 21 képben feldolgozó, Experidance Ezeregyév című látvány és táncszínházi nagyprodukciót tekintheti meg a közönség a főtéri nagyszínpadon. A Farkas-utcai színpadon a fellépők között lesz Palya Bea, a 100 Folk Celsiust és a Parno Graszt.
Az ötödik Kolozsvári Magyar Napokon is folytatódnak a már hagyományossá vált programok: lesznek gyerek- és ifjúsági, valamint képzőművészeti és irodalmi rendezvények, filmnapok, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, gasztronómiai és borászati rendezvények. A sokak által látogatott Fesztivál-utca a Farkas-utcában újra várja az érdeklődőket, és természetesen a Szent István-napi Néptánctalálkozóra is sor kerül. A Magyar Napok 2014-ben az eddigi legnagyobb összegű, 130 ezer lejes támogatást kapja a kolozsvári önkormányzattól, a háromszorosát a két évvel ezelőttinek.
Marosvásárhely: a helyzet változatlan
Alig érnek véget Kolozsvárott a Magyar Napok eseményei, augusztus 27-én a kikapcsolódni vágyók máris vonulhatnak száz kilométerrel odébb: Marosvásárhelyen immár második alkalommal szervezik meg a Forgatagot. A tavalyi rendezvény elsődleges gondja állandósulni látszik: Soós Zoltán fesztiváligazgató és csapata már a tavaly is szerette volna a rendezvényt Marosvásárhely belvárosába vinni, de a polgármesteri hivataltól erre nem kapott engedélyt. Még le sem járt a tavalyi forgatag, a szervezők már benyújtották a kérést, hogy a 2014-es rendezvényen Marosvásárhely köztereit használhassák, egyelőre azonban még válaszra sem méltatták őket. Amit tudni lehet: rendezvények lesznek a színházban, a múzeumban, a zsinagógában, a Teleki Tékában és a Maros partján. Soósék még bíznak abban, hogy a városvezetés jobb belátásra tér, de nagy reményeket nem fűznek a nacionalista kirohanásairól ismert Dorin Florea polgármesterhez.
A Forgatag művészeti vezetője az idén Sebestyén Aba színművész, aki sok szempontból kihívásként éli meg a rendezvényt, hiszen a különböző kulturális programok mellett helyet kell szorítani a populáris műfajoknak is.
Finanszírozás tekintetében viszont idén jobban áll a Forgatag. „A szervező Vásárhelyért Egyesületet a Bethlen Gábor Alap felvette a jelentős szakmai és kulturális intézmények sorába, amely remélhetőleg majd az egyesület működését fogja biztosítani a következő egy évre” – nyilatkozta Portik Vilmos főszervező.
A Forgatag programjai most körvonalazódnak: ami biztos, hogy Rúzsa Magdi lesz az idei esemény egyik főszereplője.
Nánó Csaba. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. május 16.

Hivatalosan is megnyitották a Marosvásárhelyi Napokat
Testvérvárosok küldöttségeit fogadták a polgármesteri hivatalban
Tegnap délelőtt hivatalosan is megnyitották a XVIII. Marosvásárhelyi Napok rendezvényeit, amelyeknek mindig kiemelkedő eseménye a testvérvárosok küldöttségeinek érkezése, a városvezetés általi fogadása. Az évek során kialakított barátság ünnepe ez, amikor ismét találkoznak az önkormányzatok, civil szervezetek képviselői. Kora délután a főtéri kézművesvásár és virágkiállítás is megnyílt.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal gyűléstermében Claudiu Maior és Peti András alpolgármesterek, Ciobanu Maria jegyző és dr. Csegzi Sándor, a polgármester személyes tanácsadója köszöntötték a testvérvárosok delegációit, Dorin Florea polgármester nem jelent meg a fogadáson. Bár Marosvásárhelynek több mint tíz külföldi várossal van partnerszerződése, idén visszafogott volt a városnapok rendezvényein való részvétel: csupán Kecskemét, Kisinyov és Baja küldöttsége jött el, illetve a bolgár Strumyani város polgármestere által vezetett delegáció. A bolgár várossal várhatóan aláíródik a testvérvárosi szerződés – adott hangot reményének Claudiu Maior alpolgármester, aki megtisztelőnek nevezte a küldöttségek Marosvásárhelyre látogatását.
Peti András alpolgármester magyarul és angolul köszöntötte a város vendégeit, hangsúlyozva, az önkormányzat változatos, gazdag programot készített elő, amelynek keretében az Omega együttes két koncertjére kerül sor, első alkalommal "viszik ki" a kulturális és szórakoztató rendezvényeket a lakónegyedekbe, illetve szerveznek virágkiállítást a főtéren. Fontosnak tartja a testvérvárosok közötti kapcsolatot, amit a jövőben még szorosabbá kívánnak tenni.
Dr. Csegzi Sándor szerint a legnagyobb nyereség, hogy a testvérvárosi kapcsolatok ápolása során barátságok alakultak ki, megismerhettük egymás kultúráját, hagyományait, történelmét. Bár éppen a Bajai Csillagvizsgáló Intézettel közös projekten dolgoznak, Csegzi Sándor hangsúlyozta: Marosvásárhely számára minden testvérvárosi kapcsolat egyaránt fontos.
A kecskeméti küldöttség részéről Lévai Jánosné önkormányzati képviselő, a kisinyovi delegáció részéről Sergiu Anisei, Rîscani kerület kulturális hivatalának vezetője, Baja küldöttsége részéről Vizin Tamás önkormányzati képviselő, illetve a bolgár Strumyani város polgármestere, Emil Iliev mondtak köszöntőbeszédet. Az ünnepi fogadás csoportkép készítésével és pezsgőbontással zárult, a vendégek a nap további részében a városnapi programokon vettek részt.
Virágkiállítás – első alkalommal a Marosvásárhelyi Napokon
Dorin Florea polgármester, Claudiu Maior és Peti András alpolgármesterek jelenlétében nyitották meg tegnap kora délután a főtéri kézművesvásárt és virágkiállítást. Mintegy 70 kézműves termékeiből és 24 virágtermesztő legszebb virágaiból, dísznövényeiből vásárolhattak az érdeklődők. A polgármester megköszönte a résztvevőknek, hogy eljöttek a városnapokra, Peti András alpolgármester hangsúlyozta, jó ötlet volt a virágok városában, a Rózsák terén szebbnél szebb virágokat kiállítani, és örömmel állapította meg, évről évre egyre nagyobb a rendezvények látogatottsága. A szemet gyönyörködtető virágözön valóban sok vásárhelyit vonzott, de a kézművesek sem panaszkodhattak: már első nap értékesítették termékeik jó részét.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

2014. május 29.

Háromezernél többen kérik a magyar feliratokat
Június 20-ig lehet aláírni online és személyesen is a kétnyelvű utcanévtáblák érdekében kezdeményezett petíciót.
Barabás Miklós, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil csoport szóvivője elmondta: a civil ügy egy petíció megfogalmazásával indult, amelynek címzettjei Peti András, Marosvásárhely RMDSZ-es alpolgármestere és Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Az elmúlt két héten összegyűlt aláírások száma meghaladja a háromezret.
„Az idősebb generáció nagyon lelkesen fogadja a kezdeményezést, nagyon meghatók az aláírások alkalmával bemutatott történeteik a régi, kétnyelvű Marosvásárhelyről, amikor magyarul lehetett ügyet intézni, kétnyelvűek voltak az utcanevek. Gyakran hallani tőlük, hogy remélik, hogy unokáik látni fogják a magyar utcaneveket. A marosvásárhelyi fiatalabb generáció tagjai viszont egy olyan városban nőttek fel, ahol nem láthatták az utcák magyar neveit, következésképpen nincs személyes tapasztalatuk annak hatásáról” – fogalmazott Barabás.
A civil csoport emlékeztet, hogy a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen kezdeményezés elindulása után Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere azt nyilatkozta, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák megvalósíthatók, Dorin Florea, a város polgármestere pedig azt, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák megvalósítása törvénybe ütköző. Mivel mindkét kijelentés az EP-kampány idején hangzott el, a kezdeményezők remélik, hogy most, az EP-választások után, Marosvásárhely lakossága megismerheti a reális helyzetet, és Peti András alpolgármester bemutatja a konkrétumokat és a valós megoldások ügymenetét.
A petíció papírlapon naponta 8 óra és 20 óra között írható alá a Govora utca 4. szám alatt, valamint a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőségében: Liviu Rebreanu utca 48. szám, munkanapokon 8–16 óra között.
Figyelemfelkeltő akció
A csoport tagjai a csütörtöki önkormányzati ülésen is részt vettek, a gyűlésterem karzatán álltak, s jól látható volt a pólójuk kétnyelvű felirata: Kétnyelvű utcanévtáblát Marosvásárhelyen. Barabás Miklós elmondta figyelemfelkeltő akciójukkal nyomatékosítani szerették volna jogos kérésüket és így üzenték a teremben jelenlevő képviselőknek és a város polgármesterének, hogy türelmetlenül várják, hogy a város utcáin újra kétnyelvű utcatáblák legyenek.
Simon Virág. Székelyhon.ro

2014. június 5.

Marosvásárhely: már év végétől összefogásról tárgyalna az RMDSZ és az EMNP a helyhatósági választások kapcsán
Már év végétől összefogásról tárgyalna Peti András és Portik Vilmos, hogy Marosvásárhelyen a magyarság jelöltjei győzzenek a 2016-os helyhatósági választásokon. Peti, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke elmondta, az államelnöki választások után már tárgyalni kellene az együttműködésről az MPP-vel és az Erdélyi Magyar Néppárttal. Peti szerint az európai parlamenti választások azt mutatják, hogy a magyar-magyar összefogás nem mozgósítja eléggé a marosvásárhelyi magyarságot, így annak módját kellene megtalálni, hogy a távol maradó magyar szavazópolgárok is részt vegyenek a 2016-os választáson. Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke is úgy látja, a magyarságnak csak akkor van esélye leváltani Dorin Floreát és visszaszerezni a marosvásárhelyi önkormányzatot, ha együttműködés alakul ki. „Ha rajtunk múlik, az Erdélyi Magyar Néppárton, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson, akkor biztosan lesz együttműködés. Meg kell találnunk ennek lehetséges formáit. Bízom abban, hogy az a fajta együttműködés, amelyik a Vásárhelyi Forgatag megvalósításában kialakult, tud folytatódni. Ez egy jó kommunikációs csatorna, hogy a különféle álláspontokat egyeztessük.” Portik Vilmos szerint ugyanis az európai parlamenti választásokra kötött magyar-magyar együttműködés mintája alapján nem lehet életképes összefogást kialakítani a 2016-ra. Azt mondta, a Vásárhelyi Forgatag szervezői csapatában már beszéltek együttműködésről, és ez év végéig lére is kellene jöjjön. Az EMNP-ben már lehetséges polgármester-jelöltek nevét is felvetették, de erről egyelőre nem nyilatkozik Portik Vilmos. (erdély fm). Transindex.ro

2014. június 6.

Marosvásárhely: már év végétől összefogásról tárgyalna az RMDSZ és az EMNP a helyhatósági választások kapcsán
Már év végétől összefogásról tárgyalna Peti András és Portik Vilmos, hogy Marosvásárhelyen a magyarság jelöltjei győzzenek a 2016-os helyhatósági választásokon.
Peti, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke elmondta, az államelnöki választások után már tárgyalni kellene az együttműködésről az MPP-vel és az Erdélyi Magyar Néppárttal.
Peti szerint az európai parlamenti választások azt mutatják, hogy a magyar-magyar összefogás nem mozgósítja eléggé a marosvásárhelyi magyarságot, így annak módját kellene megtalálni, hogy a távol maradó magyar szavazópolgárok is részt vegyenek a 2016-os választáson.
Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke is úgy látja, a magyarságnak csak akkor van esélye leváltani Dorin Floreát és visszaszerezni a marosvásárhelyi önkormányzatot, ha együttműködés alakul ki.
„Ha rajtunk múlik, az Erdélyi Magyar Néppárton, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson, akkor biztosan lesz együttműködés. Meg kell találnunk ennek lehetséges formáit. Bízom abban, hogy az a fajta együttműködés, amelyik a Vásárhelyi Forgatag megvalósításában kialakult, tud folytatódni. Ez egy jó kommunikációs csatorna, hogy a különféle álláspontokat egyeztessük.”
Portik Vilmos szerint ugyanis az európai parlamenti választásokra kötött magyar-magyar együttműködés mintája alapján nem lehet életképes összefogást kialakítani a 2016-ra. Azt mondta, a Vásárhelyi Forgatag szervezői csapatában már beszéltek együttműködésről, és ez év végéig lére is kellene jöjjön. Az EMNP-ben már lehetséges polgármester-jelöltek nevét is felvetették, de erről egyelőre nem nyilatkozik Portik Vilmos. (erdély fm) Transindex.ro

2014. június 18.

Vár legyen a Cetății sétány!
A kétnyelvű utcanév-táblák kihelyezéséért szervezett villámcsődületet szerdán délelőtt egy kezdeményező csoport Marosvásárhelyen, sokatmondóan éppen a „B-dul Cetății sétány” feliratú tábla alatt. Üzenetük: valós kétnyelvűséget kérnek, hiszen ez csak szándék kérdése, a törvényes keret adott.
Marosvásárhelyi magyar ajkú lakosok, a Kétnyelvű utcanév-táblákat Marosvásárhelyen civil érdekérvényesítő ügy kezdeményezői szerveztek villámcsődületet, azaz flashmobot szerda délelőtt a Vár sétány alsó részén, a Rákóczi szobornál. Nyakukban a Plătitor de taxe, Protecția minorităților és Votant UDMR, illetve Adófizető, Kisebbségvédelem és RMDSZ-szavazó feliratú táblákkal elmondták: adófizetők, de csak ennyit kapnak a pénzükért; anyanyelvükön nem szerepel az utcanév; itt nem alkalmazzák a romániai példaértékű kisebbségvédelmet. Ezután molinón hirdették az RMDSZ Minden magyar számít szlogenjét, illetve Dorin Florea polgármester Marosvásárhely, a harmónia városa jelmondatát.
A csoport szóvivője, Barabás Miklós a Székelyhon.ro-nak elmondta, az 1989-es politikai fordulat óta, vagyis huszonöt éve még mindig nincs valós kétnyelvűség Marosvásárhelyen, ráadásul az elmúlt egy hónapban – amióta a kezdeményező csoport létrejött – sem történt előrelépés az ügyben. „Az érintett politikusok hárítanak, a sajtón keresztül üzengetnek, de semmi változás nem történt. Az ügynek két vetülete van: a magyar érdekvédelmi szervezet marosvásárhelyi vezetője azt nyilatkozta, hogy a probléma meg van oldva, holott mindenki láthatja a szomorú valóságot, ebből azt következtetjük, hogy ez számukra nem prioritás. Másrészt a polgármester úgy állítja be magát a nyilvánosság előtt, hogy a magyar közösséget is képviseli, de a kétnyelvű utcanévtáblák esetében arra hivatkozik, hogy kihelyezésükre nincs törvényes lehetőség, márpedig van. A közigazgatási törvény és a Románia által ratifikált, 2008. május elsejétől kötelező Európai Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartája is szabályozza ezt a kérdést” – ismertette Barabás Miklós.
A csoport álláspontja szerint Marosvásárhelyen egyfajta „ál-kétnyelvűséget” ültettek gyakorlatba, amelyben az utca, a tér, a sétány felirat ugyan megjelenik magyar nyelven, a köztér neve viszont nincs lefordítva. Marosvásárhely környékén is több településen megoldották ezt a kérdést a hatóságok, Marosszentgyörgyön, Marosszentkirályon, Marosszentannán, Nyárádszeredában, Bihar megyében Élesden, Kolozs megyében Bánffyhunyadon és Kisbácson, de még Hunyad megyében is Csernakeresztúron.
Megkerestük az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnökét, Marosvásárhely alpolgármesterét, Peti Andrást is, aki elmondta: amikor azt mondta, hogy a kétnyelvűség el van intézve, arra célzott, hogy a helyi önkormányzat minden törvényes lépést megtett ezért. „A kétnyelvűségre megvan a törvényes keret. Mai napig érvényes a 2001-es határozat, és 2007-ben hivatalosan is elfogadta a testület a kétnyelvű utcanév-jegyzéket. Azóta mintegy 45 utcának adtunk nevet, és a helyi tanácsi határozatokba mindenik románul és magyarul is bekerült. A kivitelezés az más kérdés, de azon leszek, hogy jövő héttől kikerüljenek a valós kétnyelvű utcanév-táblák” – mondta a Székelyhon.ronak Peti András. Hozzátette, alpolgármesterként ez a kérdés is kiemelten fontos, és az anyanyelvhasználat terén több siker is született: tanulmányi oklevelek, víkendtelepi rádió, tanintézmények kétnyelvű táblái, a 7. és 8. osztályosok felmérése magyar nyelvű kérdőíven, vagy a biztonságos és civilizált közlekedés ismertetői magyar nyelven.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro

2014. június 25.

Apró lépés a katolikus gimnázium újraindítása felé
Van esély a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ősztől való újraindítására – jelentette ki Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke azt követően, hogy tegnap Dorin Florea polgármesterrel és Ştefan Someşan főtanfelügyelővel is tárgyalt az ügyben.
A megbeszélésen Brassai ismételten hangsúlyozta, az államosítás áldozatául esett nagy múltú iskola újraindítása nem vonja maga után az Unirea Főgimnázium „utcára pakolását", mint ahogy egyes nemzetféltő román politikusok és sajtótermékek próbálták eddig beállítani a helyzetet.
A hangulatkeltők munkája mindeddig eredményesnek bizonyult: egyetlen felelős beosztásban lévő marosvásárhelyi román politikus sem vállalta fel az iskolaalapítás elengedhetetlen támogatását. Az egyház álláspontját tolmácsolva Brassai úgy vélte, a jelenlegi és a létesítendő tanintézet megférhet a katolikus egyház által visszaszerzett Klastrom (Mihai Viteazul) utcai épületegyüttesben.
Politikai alkuk tárgyát képezi a Rákóczi-iskola
A kommunista rendszer által felszámolt felekezeti iskola újraindításához mind a városi önkormányzat, mind a tanfelügyelőség jóváhagyására szükség van. Amikor az RMDSZ tavasszal hozzájárult Ionela Ciotlăuş liberális alpolgármester leváltásához és a demokrata-liberális Claudiu Maior kinevezéséhez, feltételként szabta az iskolaalapítás támogatását.
A kérdésről egyezség született központi szinten is, ahol Victor Ponta kormányfő biztosította a magyar alakulatot a szociáldemokraták segítségéről. Ennek ellenére Ştefan Someşan főtanfelügyelő korábban elutasította az Erdélyi Római Katolikus Státus és a szülők kérését, hosszas huzavona után azonban álláspontot váltott.
Értesüléseink szerint Someşan csak azok után tért jobb belátásra, miután pártvonalon maga a miniszterelnök, szakmai vonalon pedig az oktatási tárcavezető is a leváltását helyezte kilátásba. „Ha a helyi tanács kéri az iskolahálózat módosítását és a katolikus iskola létrehozását, a tanfelügyelőség beleegyezik" – nyilatkozta lapunknak a főtanfelügyelő, hozzátéve: ő csak véletlenszerűen csöppent be a tegnapi tárgyalásra, melyre Dorin Florea polgármester irodájában került sor. Someşan ezért nem is akart további részletekkel szolgálni.
Brassai Zsombor számításai szerint a július eleji önkormányzati ülésen két román pártnak is az RMDSZ kezdeményezése mellé kellene állnia. A főtanfelügyelő egyébként a helyi PSD elnöke, melynek az egyik képviselője éppen a felesége. Brassai elmondta továbbá, tegnap Dorin Florea PDL-s polgármester is pozitív hozzáállást tanúsított.
„Elvárjuk, hogy a két román párt helyi, illetve megyei elnökének álláspontját a többi tanácsos is tartsa tiszteletbe és szavazza meg az iskolaalapításról szóló határozattervezetet" – nyilatkozta a Krónikának Brassai Zsombor.
Amennyiben a helyi önkormányzat is áldását adja az iskolaalapítási tervre, egy végső jóváhagyásra lenne szükség, amit az oktatásügyi tárcától várnak, erre viszont a koalíció keretében már korábban ígéret született. „Tudjuk, hogy kifutottunk az időből, de ehhez hasonló késői jóváhagyások még érkeztek a tavalyi nyári vakációban is, Arad és Bihar megyében" – mondta el lapunknak Tamási Zsolt, a katolikus státus vásárhelyi képviselője.
A bolyais osztályokra alapoznak
A státus helyi képviselője úgy tudja, a leendő iskola az első tanévben csak a bolyais diákokra és pedagógusokra alapozhat. „A Rákóczi egyelőre 104 diákkal indulna, hisz a katolikus státus nem kérheti az unireás szülőktől, hogy váljanak ki a főgimnáziumból. Ez egy következő lépés lenne. Majd, ha a létesítendő iskola jogi személyiséggel fog rendelkezni, akár előkészítő osztályt is indíthat" – vetítette elő a forgatókönyvet Tamási. Az új tanintézet igazán akkor erősödne meg, ha az Unireában működő tizennégy magyar osztály testületileg csatlakozna a Rákóczihoz.
Kérdésünkre, hogy melyik épületet vennék igénybe, Tamási Zsolt elmondta, a döntést a későbbiekben hozzák meg, ugyanakkor nyomatékosítani kívánta, hogy mindkét ingatlan – mind a kicsi, mind a nagy – az egyház visszaszerzett tulajdonát képezi. A huzamos ideje elmaradt házbér miatt a státus nem hosszabbított szerződést az önkormányzattal, így gyakorlatilag az Unirea Főgimnázium ingyen és bérmentve, ugyanakkor bármiféle jogi alap nélkül használja az egyházi ingatlant.
A városháza nem zárkózik el az adósságok törlesztésétől, azonban Dorin Florea polgármester azt szeretné, ha az egyház és az önkormányzat között egy újabb, hosszú távú megállapodás születne, hogy uniós alapokra pályázva renoválják az épületet. Az elkövetkező napokban, az egyház bevonásával, a felek erről és az iskolaalapítás kérdéséről szeretnének egyeztetni.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2014. július 4.

Marosvásárhely frontváros – Nem fizetnek, de legyen benne román iskola
Újabb iskolaügy borzolja a marosvásárhelyi magyarok kedélyét mostanság: lesz vagy nem lesz II. Rákóczi Ferenc néven líceum?
A jelenleg a marosvásárhelyi Unirea Főgimnáziumnak helyet adó ingatlanban egy felekezeti középiskolát akar létrehozni a magyar közösség. A 30 százalékban magyar osztályokkal bíró intézmény épületét tíz éve visszaszolgáltatták a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, s mivel a városházával kötött bérleti szerződést 2012-től nem újították meg, illetve a városháza nem fizette ki a bért, a katolikus egyház és az RMDSZ képviselői már tavaly felvetették, hogy egy különálló jogállású magyar tagozatot kellene létrehozni az épületben.
Hisztis liberális: kirúgják a románokat!
A románok közt erre kitört a hisztéria, hogy a szegény unireás román diákokat kiteszik az utcára, noha mind a katolikus egyház, mind az RMDSZ kijelentette, csupán annyiról van szó, a román és a magyar tagozat rendelkezzen külön jogállással, de a diákok tanuljanak ugyanabban az oktatási intézményben. A hangulatkeltésben a PNL vitte a prímet, a városi elnök, Ionela Ciotlăuş szerint a helyi tanács demokrata-liberális tagjai „politikai alkut” kötöttek az RMDSZ-szel, melynek értelmében, ha egy PDL-s kerül az alpolgármesteri székbe, megszavazzák a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Középiskola létrehozását.
Az iskola létrehozásáról szóló határozattervezet és az indokolás már május óta szerepel a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal hivatalos honlapján. Ebben az áll, hogy „saját jogi személyiség megadásával a II. Rákóczi Ferenc Teológiai Középiskola minden szintje, profilja és szakja számára létrejön egy, a magyar nemzeti kisebbség nyelvén oktató, az állami közoktatási rendszerbe integrált közoktatási intézmény, tiszteletben tartva a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak elismerésére és szavatolására, illetve a vallási identitás megőrzésére, fejlesztésére és kifejezésére vonatkozó elvet”. Ezen kívül rögzítik, hogy a „II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Középiskola” a szükséges helyiségeket a Marosvásárhely, Klastrom u. 15. szám alatti épületben kapja haszonbérbe, a szabadon maradt helyiségeket pedig bérbevételre felajánlják az Unirea Főgimnáziumnak, mely jelenleg bármilyen érvényes bérleti szerződés hiányában fejti ki tevékenységét ebben az épületben.
Hogyan tovább?
Június 25-én jóváhagyta a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium létrehozását a Maros Megyei Tanfelügyelőség, így a következő helyi tanácsülésen ismét napirendre tűzhetik a római katolikus gimnázium megalakításának ügyét – mondta Peti András alpolgármester. Hogy ne kelljen tárgyalni az ügyet, az eredetileg június 26-ára tervezett tanácsülést mai napig nem hívták össze.
Közben Dorin Florea kifejezte a vita miatti sajnálkozását: „A városnak a gondjai megoldásában harmóniára van szüksége és nem konfliktusokra, bár úgy látom, hogy sok politikus, de sajnos, pap is szerepet vállalt ebben a vitában. De nincs semmilyen veszély” – nyugtatta a kedélyeket a két tűz közé került polgármester, akinek egyébként annyira kell a magyar iskola, mint üveges tótnak a hanyatt esés.
Székely Hírmondó

2014. július 5.

Ballagtak a MOGYE végzettjei
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) több mint 800 végzettje ballagott július 4-én, pénteken a Sportcsarnokban, az ünnepélyen az egyetem képviselői mellett jelen volt Răzvan Theodorescu akadémikus, Ciprian Dobre megyei tanácselnök, Vasile Oprea alprefektus és Dorin Florea polgármester.
Amint dr. Szabó Béla professzor, a magyar oktatók képviselője hangsúlyozta, az egyetemi évek pezsgését, a vizsgák záros határidőit a további folyamatos képzés, az orvosi hivatás lelkiismeretes és felelősségteljes gyakorlása váltja fel, a siker pedig eljön, de sok lemondás, áldozatvállalás árán. A ballagási ünnepségen dr. Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora mondott köszöntőbeszédet, gratulált az újabb fiatal orvos-, gyógyszerész- és fogorvosnemzedéknek, illetve a rövidtávú képzések végzettjeinek, e szakmák „nagyköveteinek”, akik, mint mondta, bizonyos benne, hogy megállják helyüket e folyamatosan, dinamikusan változó világban. A multikulturális környezet nyújtotta fejlődési lehetőségeket érintőlegesen említő rektorral szemben Răzvan Theodorescu akadémikus, volt kulturális miniszter több ízben is méltatta az orvostudomány fejlettségét Erdélyben, Bethlen Gábor fejedelemsége idején, a kulturális intézményeknek – többek közt a Teleki könyvtárnak – a szerepét az orvostudomány fejlődésében. „A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem európai színvonalú felsőoktatási intézmény, amelynek végzettjei a legszebb hivatást, az orvosi hivatást gyakorolhatják majd. Romániának és Európának szüksége van ránk” – tette hozzá.
A MOGYE szenátusának elnöke, dr. Constantin Copotoiu kijelentette: a „fehér köpenyes” hivatás a betegek iránti alázatot követeli meg, felelősséggel és sok tanulással jár, az orvosi hivatás nem irigy, és nem hivalkodó. Dr. Szabó Béla professzor a magyar oktatók képviseletében szólalt fel magyar nyelven, hangsúlyozva, az orvosi eskütétel az elmúlt 6 év kemény, áldozatos munkájának zárómomentuma. „A nehézségek azonban nem érnek itt véget, hiszen e fiatalok olyan életpályát választottak, amely rengeteg sikerélménnyel, erőfeszítéssel, de kudarccal is jár. Számvetés ideje van, az egyetemi évek szép emlékei megmaradnak, ugyanakkor az eddigi vizsgák záros határidőit a folyamatos képzés, az orvosi hivatás lelkiismeretes és felelősségteljes gyakorlása váltja fel. A majdani sikerek sok lemondással járnak azok számára, akik életüket annak szentelik, hogy mások szenvedéseit enyhítsék” – hangsúlyozta. A magyar oktatók képviselője elmondta, az egyetem belső vívódásait bizonyára megérezték a hallgatók is, akik számára a MOGYE nem biztosította azt a széles körű oktatási formát, amit a tanügyi törvény lehetővé tesz, a hatóságok pedig semmit nem tettek a törvény betartatása érdekében. „Minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. A hetven éve folyó magyar nyelvű orvosképzés háttérbe szorult, de igyekszünk a legtöbbet nyújtani hallgatóinknak” – tette hozzá a professzor, kitartásra biztatva az új orvosgenerációt, arra, hogy ne morzsolódjon le, és ne siessen elhagyni szülőhelyét. Az angol évfolyamot dr. Angela Borda professzor angolul köszöntötte, majd felszólalt a Petru Maior Egyetem rektora, dr. Călin Enăchescu, Vasile Oprea alprefektus.
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere az orvoselitképzés szükségességét hangsúlyozta, a vegyes – román és magyar – nyelvű orvosképzés megtartását. „Vegyes oktatási nyelvű orvosi egyetemre van szüksége Marosvásárhelynek, ahol az egyetlen mérce a tudás legyen, a cél az elitképzés, nem pedig az elszakadás. Harmóniára van szükség, nem konfliktusra” – zárta túlfűtött beszédét a polgármester. Ciprian Dobre megyei tanácselnök szerint „a MOGYE különbözik a többi romániai egyetemtől, a MOGYE fontos, hiszen egy kormány bukott meg egyesek politikai ambíciói miatt. Több nyelv ismerete gazdagabbá teszi az embereket, ez mindannyiunk közös célja. A megszerzett tudást senki nem veheti el tőlünk” – tette hozzá.
A felszólalók közt voltak az évfolyamelső végzettek is: Cosmina Marian (általános orvosi kar – román tagozat), Kovács Andrea (általános orvosi kar – magyar tagozat), Jonsson Karl Jonny (általános orvosi kar – angol tagozat), Temistocle Despina Luciana (fogorvosi kar), Bíró István-Lóránt (gyógyszerészeti kar), Parfene Alina-Larisa (3-4 éves képzések). Az ünnepség az orvosi eskü letételével zárult.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

2014. július 7.

Román előjelű multikulturalitás
Nincs szükség önálló magyar tagozatra a MOGYE-n – így vélekednek Marosvásárhely és Maros megye román elöljárói. Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője viszont úgy látja, a jelenlegi helyzetben egyre inkább háttérbe szorulnak. A pénteki ballagáson incidensbe is keveredett Dorin Florea polgármesterrel a professzor.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) nem biztosította magyar végzőseinek a törvény adta lehetőségeket – elevenítette fel a többéves problémát Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője az orvos- és gyógyszerészjelöltek pénteki hivatalos, a román tagozattal együtt megtartott ballagási ünnepségén. Hangsúlyozta, az egyetem a végzősök adósa marad, mivel nem tudott olyan széleskörű lehetőségeket biztosítani számukra az oktatás terén, amilyent a törvény előír.
Ezt követően a város polgármestere, Dorin Florea is megtartotta beszédét, amelyben nyomatékosította, hogy mennyire fontos a román-magyar orvosképzés megtartása, és semmi jó nem származna abból, ha a magyar tagozat önállósulna. Egyetértett a polgármesterrel Ciprian Dobre, Maros Megye Tanácsának elnöke is. Elmondása szerint a MOGYE miatt már megbukott egy kormány, tehát különös figyelmet szentelnek rá. Több nyelv ismerete csak javára válik a diákoknak, a multikulturalitás pedig az egyetemnek – vélte a megyei önkormányzat elnöke.
Az ünnepségen egy személyeskedő incidens is történt. A város polgármestere felajánlotta Szabó Bélának helyét a prezídiumban, amit a professzor visszautasított. Ezek után a polgármester saját névtábláját megfordítva felírta professzor nevét erre. Szabó Béla személyeskedőnek tartotta a polgármester viselkedését. „Számomra nyilvánvaló volt, hogy készülnek valamivel a hatóságok. A személyeskedő gesztus mellett a beszédek is előre el voltak tervezve, üzenetük továbbra is a magyarok visszaszorítása” – mondta a professzor.
A ballagás hangulata beleillett az egyetemen általában uralkodó légkörbe. Szabó Béla a Központ hetilapnak adott múlt heti interjújában elmondta, egyre inkább háttérbe szorul a magyar tagozat. „Az Oktatási Minisztérium türelmet kér a magyaroktól mindaddig, amíg megerősödik a magyar tagozat. Ezzel szemben az újonnan induló szakokon román nyelven folyik az oktatás, arra hivatkozva, hogy nincs elegendő magyar oktató” – fejtette ki Szabó. A magyar tagozat vezetője rámutatott: a román tandíjas helyek számát is növelik, ősztől pedig angol nyelvű fogorvosképzés indul, így ennek következtében folyamatosan gyengül a magyar szak.
Becze Dalma, Székelyhon.ro

2014. július 8.

A ballagás is feszült volt a marosvásárhelyi orvosin
Nincs szükség önálló magyar tagozatra a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), a jelenlegi helyzet ugyanis nagyszerűen biztosítja a tanintézet multikulturalitását – állítják a marosvásárhelyi és Maros megyei román elöljárók.
Ezzel szemben dr. Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője (képünkön) úgy látja, a magyar vonal egyre inkább háttérbe szorul. Erre az orvos- és gyógyszerészeti egyetem magyar végzőseinek hétvégi ballagási ünnepségén is felhívta a figyelmet, rámutatva: a MOGYE nem biztosította magyar végzőseinek a törvény adta lehetőségeket.
Az egyetem a végzősök adósa marad, mivel nem tudott olyan széles körű lehetőségeket biztosítani számukra az oktatás terén, amilyet a törvény előír, mutatott rá beszédében Szabó Béla. Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester ünnepi köszöntőjében szintén azt nyomatékosította, hogy mennyire fontos a román–magyar orvosképzés megtartása, és úgy vélte, semmi jó nem származna abból, ha a magyar tagozat önállósulna.
Az elöljáróval Ciprian Dobre, a Maros megyei önkormányzat elnöke is egyetértett. Rámutatott, hogy a MOGYE miatt már megbukott egy kormány, amiből kiviláglik, hogy különös figyelmet szentelnek a vásárhelyi felsőoktatási intézménynek. Több nyelv ismerete csak javára válik a diákoknak, a multikulturalitás pedig az egyetemnek, hívta fel a figyelmet a megyei tanácselnök.
Az ünnepségen egy személyeskedő incidensre is sor került. Dorin Florea felajánlotta Szabó Bélának helyét a prezídiumban, amit a professzor visszautasított. Ezek után a polgármester saját névtábláját megfordítva felírta rá a professzor nevét. Szabó Béla személyeskedőnek tartotta az elöljáró viselkedését. „Számomra nyilvánvaló volt, hogy készülnek valamire a hatóságok. A személyeskedő gesztus mellett a beszédeket is előre eltervezték, üzenetük továbbra is a magyarok visszaszorítása” – értékelte az ünnepségen elhangzottakat Szabó Béla.
A ballagási ünnepség hangulata egyébként semmiben sem különbözött az egyetemen uralkodó légkörtől. Szabó Béla korábban a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a MOGYE-n egyre inkább háttérbe szorul a magyar tagozat. Rámutatott, az oktatási minisztérium türelmet kér a magyaroktól mindaddig, amíg megerősödik a magyar tagozat. Ezzel szemben az új szakokon csak román nyelven folyik az oktatás, arra hivatkozva, hogy nincs elegendő magyar oktató. A tandíjas helyek számát is csak a román vonalon növelik, így folyamatosan gyengül a magyar szak.
Becze Dalma, Krónika (Kolozsvár)

2014. július 10.

Florea: vegyes iskola marad az Unirea
Egyetlen magyar diák sem távozik a marosvásárhelyi Unirea Főgimnáziumból – jelentette ki szerdán Dorin Florea polgármester, aki szerint erről a római katolikus egyházzal is megállapodott az önkormányzat.
Az elöljáró szerint a tárgyalások során arra a döntésre jutottak, hogy az Unirea gimnázium továbbra is kétnyelvű tanintézet marad, és szerződést terveznek kötni az egyházzal, miszerint az 25 évre haszonbérbe adja az önkormányzatnak az ingatlanegyüttes főépületét.
A polgármester szerint ezért cserébe az önkormányzat hajlandó lenne tárgyalásokat folytatni az egyházzal arról, hogy a hátsó kis épületben létrehozhassák a tervezett magyar tannyelvű II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumot.
Az elöljáró elmondta, a tárgyalások során a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott főépület megvásárlásának lehetősége is szóba került, ehhez azonban a Vatikán beleegyezésére is szükség lenne. Rámutatott, a 25 éves haszonbérleti szerződés viszont jogilag lehetővé teszi az önkormányzat számára az épület felújítását, amire a katolikus egyház nem lenne képes.
„Egy önkormányzat nem tolerálhatja, hogy egy ekkora presztízsű intézményben múlt századi körülmények uralkodjanak” – mondta Florea, a felújítás szükségességét hangsúlyozva. Mint rámutatott, a tárgyalások során a katolikus egyház balázsfalvi kollégiumának esetét használták mintául. „Hiszek a papok bölcsességében, akik bebizonyították, hogy ebben a városban a közösség a fontos, és hogy az egyház, akárcsak az iskola, a közösségért van” – idézte az Agerpres az elöljárót.
Mint arról beszámoltunk, a katolikus iskola megalapításáról az önkormányzatnak kell döntenie, a legutóbbi, keddi tanácsülésen azonban nem került napirendre a téma, ugyanis a hivatal jegyzője korábban törvénytelennek nyilvánította az erre vonatkozó határozattervezetet.
Krónika (Kolozsvár)

2014. július 11.

Nyilatkozatok kollégiumügyben
Egymást érik a pró és kontra nyilatkozatok a marosvásárhelyi Unirea iskola ügyében, miközben a római katolikus gimnázium megalakulását lehetővé tevő határozattervezet nem szerepelt a városi tanács júliusi ülésének napirendjén sem. Megjelent viszont Cioban Maria jegyző magyarázata arról, hogy miért tartja törvénytelennek a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium önálló jogi személyiségként való megalakulását és működését abban az épületben, amely a római katolikus érsekség tulajdonát képezi. Jogászként megfogalmazott és a valóságot figyelmen kívül hagyó érveiről hadd ne mondjunk véleményt. Ahogy arról sem, hogy egyes újságírók milyen "fergeteges" dokumentumokkal akarják bizonyítani a Facebook közösségi oldalon, hogy az épület, amelynek visszaszolgáltatását a Legfelsőbb Bíróság és Ítélőszék is jóváhagyta, soha nem is képezte a Gyulafehérvári Katolikus Érsekség tulajdonát.
Érdekesek viszont Dorin Florea polgármester nyilatkozatai az ügyben, aki már arról számol be, hogy a helyhatóság megállapodást kötött a római katolikus egyházzal. Ennek értelmében az egyház 25 évre haszonbérbe adja a helyhatóságnak a főépületet, ahol továbbra is az Unirea Főgimnázium fog működni. A hosszú lejáratú bérleti szerződés, amelyet a balázsfalvi kollégium példájára fognak megkötni, lehetővé teszi, hogy az épületet korszerűsítsék. Ennek fejében a helyhatóság jóváhagyná, hogy az udvari épületekben létrehozzák a magyar tannyelvű katolikus gimnáziumot – nyilatkozta.
A tárgyalások tényét megerősítette Peti András alpolgármester is, aki érthetetlennek nevezte, hogy egy új tanintézmény megalakítására egyesek hogyan reagálnak.
Ami az Unirea Főgimnáziumot illeti, ahol kiváló eredménnyel érettségiztek a diákok, Peti András szerint felelős politikus nem vonhatja kétségbe azt a tényt, hogy az iskolát meg kell őrizni. Ennek azonban semmi köze nincs ahhoz, hogy törvény biztosította jogával éljen a katolikus egyház, amely az új önálló tanintézmény létrehozásával az oktatási kínálatot gazdagítja, s a Református Kollégium mellett a felekezeti oktatás területén a versenyhelyzet növeléséhez járul hozzá. Ebből kiindulva reménykedik abban, hogy a rosszhiszemű véleményeket nem veszi figyelembe, és a katolikus iskola létrehozását jóváhagyja a tanács. Ezért vállalta a közvetítést a katolikus státus és a helyhatóság között egy hosszú lejáratú bérleti szerződés megkötése érdekében, amely lehetővé tenné, hogy a kiváló középiskola a helyén maradjon, s a 2014–20 között megnyíló uniós támogatási lehetőségeket kihasználva az épületegyüttest felújítsák. Az eddigi tárgyalásokon arról is szó volt, hogy a Klastrom utca 15. szám alatt levő, három részből álló együttes két kisebb épületét az új katolikus gimnázium osztályai fokozatosan belakják. A Bolyai középiskolával megkötendő konzorcium pedig közös pályázási lehetőségeket nyitna a három iskola számára – mondta az alpolgármester.
(bodolai), Népújság (Marosvásárhely)

2014. július 12.

Megnyirbálták az iskolák önrendelkezését
Sajnos az RMDSZ is tagja annak a kormánynak, amely vizsgaidőszakban június 26-án nagy titokban jóváhagyta a 49-es sürgősségi kormányrendeletet, amely 97 pontban módosítja a tanügyi törvényt. Emlékezzünk csak vissza, milyen terebélyes kampány követte magyar részről a 2011. évi 1-es jogszabály elfogadását, ezért meglepő a jelenlegi csend, holott az akkor jelentős eredménynek feltüntetett előírások egy része a sürgősségi kormányrendelettel érvényét vesztette.
A módosítás lehetővé teszi, hogy az egyetemi tanárok nyugdíjazásuk után is megőrizhessék katedrájukat, de mit ér ez akkor, amikor az orvosi és más egyetemek magyar nemzetiségű tanári karát a törvény alapján alaposan megtizedelték, s az új rendelet sajnos nem könnyíti meg a fiatalok dolgát, akik a helyükbe léphetnének. Bár sokan kifogásolják, hogy a doktorátus elnyerése csökkentett látogatási formában is lehetségessé vált, s emiatt folytatódhat a doktorgyártási dömping, egy nagyobb felelősséggel járó állás betöltése mellett az értéket teremtő kutatásra vállalkozók munkáját viszont megkönnyíti. A kormányrendelet kedvez az egyetemi vezetőknek, akiket eddig két alkalommal választhattak meg, most azonban, ha megbízatásuk lejárta előtt lemondanak, harmadszor, sőt negyedszer is újraválaszthatják őket. A magánegyetemek további elszaporodását s a telekspekulációt segíti elő az a rendelkezés, amely szerint bármely magánszemély alapíthat egyetemet, és – ha nem vált be – felszámolhatja, s a teljes vagyon az alapítót illeti meg. A minisztérium 10 százalékkal növelheti az egyetemi helyek számát az ARACIS által megállapított létszámon felül. Még lenne felsorolnivaló az egyetemi oktatás terén, de a törvénymódosítás várható következményei elsősorban a közoktatást sújtják. A sürgősségi kormányrendelet célja az oktatásügy központosítása, s ennek érdekében jelentős mértékben csorbítja az iskolák önrendelkezési jogát. Megváltozik az iskolák demokratikus úton választott irányító szervének, a vezetőtanácsnak az összetétele, amelynek élén ezentúl kötelező módon az iskolaigazgató áll. Tagja lesz az iskolafenntartó helyhatóság polgármestere, s elképzelhető, hogy Dorin Florea szívesen jár majd el a Bolyai líceum vezetőségi üléseire. Nem kötelező viszont, hogy az aligazgató is tagja legyen a vezetőtanácsnak, amit ki is fognak a vegyes iskolákban használni, ahol az aligazgatói állást a magyar tagozatot képviselő pedagógus tölti be, akinek a lehetséges mellőzése immár törvényerőre emelkedett. Tagja lesz a vezetőtanácsnak a szakszervezeti vezető, de a diákok képviselője csak az őket érintő kérdések megbeszélésén vehet részt. Az igazgatók és aligazgatók versenyvizsgájába nincs többet beleszólása az iskolai vezetőtanácsnak, azt ugyanis a tanfelügyelőségen szervezik meg, ami előreláthatólag nem csak a szakmai tudás, a vezetési képességek alapján dől el, ebben valószínűleg szerepet játszik a politikai hovatartozás is. Ezek után már érthető, hogy az utóbbi időben miért tartották fenn az ideiglenességet a tanintézmények élén. A címzetes tanári állásokra kiírandó versenyvizsgák rendezési jogát szintén a tanfelügyelőség hatáskörébe utalták át, ami a magán- és a felekezeti iskolákra is vonatkozik, amelyek nem dönthetnek a saját tanári karukról. Az iskolaigazgatók három évvel korábban kérhetik a nyugdíjazásukat, ha harminc év szolgálati idővel rendelkeznek, de ha az évi ellenőrzések során pótolhatatlannak ítélik meg a munkájukat, tovább maradhatnak az iskola élén. Azok az épületek és a hozzájuk tartozó területek, ahol az iskolásklubok működnek, az állam közvagyonából a fenntartó helyhatóságok közvagyonába mehetnek át. És folytathatnánk tovább a felsorolást a harmadik érettségi szesszió bevezetésével, a 25 év szolgálati idővel és első fokozattal rendelkező tanárok kötelező óraszámának csökkentésével, de mind a 97 pontot egy jegyzetben nem lehet átfogni.
Kérdés, hogy érdemes-e, hisz a kormányzópárt képviselői azt ígérik, hogy az őszire elkészül az új tanügyi törvény, ami egy huszárvágással pontot tehet a MOGYE ügyére is például. Nem valószínű, hogy a mi javunkra.
Bodolai Gyöngyi, Népújság (Marosvásárhely)

2014. július 15.

Szabadsága alatt menesztették a marosvásárhelyi állatkert magyar igazgatóját
A marosvásárhelyi polgármester, Dorin Florea, menesztette Kopacz András állatkertigazgatót. Peti András alpolgármester a Marosvásárhelyi Rádiónak azt nyilatkozta: nincs tudomása arról, milyen okból kell távoznia Kopacz Andrásnak az igazgatói tisztségből.
Az állatkert vezetőjét, aki most pihenőszabadságát tölti, távollétében menesztették.
Aurel Trif, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal sajtószóvivője, megkeresésünkre azt nyilatkozta, hogy Kopacz András esetében nincs szó leváltásról. Mivel ideiglenesen volt kinevezve, ezt a kinevezést most visszavonták. Aurel Trif az új igazgató nevét is elárulta: Horia Horatiu, a Megyei Sporthorgász- és Vadászegyesület volt vezetője.
marosvasarhelyiradio.ro, Erdély.ma

2014. július 17.

Sikeresen pályáztak a marosvásárhelyi civilek, de késnek a támogatások
Bár sikeresebben pályáztak az idei második fél évre kiírt önkormányzati támogatásokra a marosvásárhelyi magyar civil szervezetek, továbbra is gondot okoz számukra, hogy a megítélt összegeket éves késéssel vagy egyáltalán nem kapják meg.
Míg az előző években a magyar civilek arra panaszkodtak, hogy egyáltalán vagy nagyon kevés összeget kaptak pályázataikra, idén a sikeresnek ítélt 30 pályázat közül 13 kizárólag magyar jelentőségű, és jó néhány mind a magyar, mind a román közösség tagjait megszólítja.
A Lorántffy Zsuzsanna Egyesület 2014 második felében hét programot szeretne megvalósítani, mindenikhez kért és kapott támogatást. Igaz, csak résztámogatásokat, de Náznán Olga elnök szerint ez is sokkal több, mint az előző években.
„A Marosvásárhelyi Napok során és most újra tapasztaltuk, hogy tanácsosaink jobban odafigyelnek és közbenjárnak, hogy a magyar civil szervezetek is támogatáshoz jussanak. A városnapok keretében megszervezett telt házas rendezvényeink mindenikét támogatták, most valamennyi pályázatunk résztámogatást kapott” – mesélte Náznán Olga.
Sipos Levente, az Alternatív Rövidfilmfesztivál főszervezője is elégedett az elbírálással, idén a legnagyobb pontszámot kapták, és mind a bizottság, mind a tanács rábólintott az általuk kért 18 400 lejes támogatásra.
Míg a pályáztatási rendszerben úgy tűnik, megoldottak a gondok, továbbra is nehézséget jelent a szervezetek számára, hogy csak késve kapják meg a megítélt pénzösszeget. Náznán elmondta, a tavalyi rendezvényeikre idén májusban, két részletben utalták át a pénzt.
„Mi 30 napon belül el kell hogy számoljuk, és a szerződés értelmében a városháza három napon belül kell utalja az összeget. De ez soha nem történik meg. A kis nyugdíjunkból kell összeadnunk a pénzt, tudva, hogy csak egy év múlva kapjuk meg. Ez elkedvetlenít, hátráltat minket, és minden évben elhatározzuk, ha nem lesz változás, többet nem szervezünk, nem pályázunk” – mondta az egyesület elnöke, hozzátéve, az idei városnapi eseményeikre megkapták a pénzt.
Ennél rosszabb helyzetben van a rövidfilmfesztivált szervező Madisz, hiszen, mint Sipos Levente elmondta, a tavalyi támogatást idén tavasszal kapták meg, de a 2012-re megítélt csaknem 13 ezer lejt még mindig várják. „Peti András alpolgármester megígérte, hogy utánajár és segít, hogy kifizessék az elmaradást, amit mi elszámolunk. De egyelőre semmi nem történt” – mesélte a főszervező.
A helyi tanácsosok már több ízben is felszólaltak annak érdekében, hogy a polgármesteri hivatal időben törlessze a civileknek, tanintézeteknek, egyházaknak megítélt összegeket, mindhiába. Dorin Florea polgármester többször az írószerét mutatta, a jól ismert szlogent ismételve: „Az írószer (az aláírási jog) az én kezemben van.”
Simon Virág, Krónika (Kolozsvár)

2014. július 18.

Bizonytalan a magyar prefektus kinevezése Maros megyében
Az RMDSZ Maros megyei szervezete reméli, hogy Victor Ponta miniszterelnök „van annyira gerinces, hogy tartsa magát az ígéretéhez”, és végül magyar prefektusa lehet a megyének – jelentette ki a Krónikának Brassai Zsombor.
A szövetség megyei szervezetének elnökét azt követően kérdeztük meg, hogy a napokban Vasile Gliga, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Maros megyei elnöke felröppentette a hírt, miszerint szombaton a kormányfő prefektusi tisztségre lépteti elő Liviu Oprea alprefektust. Brassai Zsombor beismerte, az RMDSZ és a PSD közti együttműködés a szociáldemokratákkal szinte egyáltalán nem működik.
Mint ismeretes, a szociáldemokrata alakulattal kötött szerződés értelmében Maros megyében a kormánymegbízotti tisztségnek ’89 óta első ízben lett volna RMDSZ-es várományosa, de a hónapok óta tartó huzavona után sem sikerült érvényt szerezni az alkunak.
Eközben Vasile Gliga és a maroshévízi származású Mircea Dusa, a PSD országos alelnöke több ízben is kijelentette, Maros megye élén csakis román nemzetiségű prefektust tudnak elképzelni. A hangulatkeltés és a kedvezőtlen előjelek ellenére Brassai Zsombornak nincs tudomása arról, hogy módosult volna a kétoldalú megállapodás.
A Zi de zi napilapnak nyilatkozva Gliga elmondta, a jelenlegi PSD-s alprefektus, Liviu Oprea szombaton kapja meg a kinevezését a prefektusi tisztségre.
Az ügyről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a hétvégén valószínűleg a térségbe látogat Victor Ponta, aki a megyei elöljárókkal együtt részt vesz a tizedik alkalommal sorra kerülő Maros-völgyi Fesztivál nyitóünnepségén.
„Ismerem a PSD és a Vasile Gliga álláspontját, és azt kell mondanom, hogy – finoman fogalmazva – egyáltalán nem vagyok elragadtatva a szociáldemokratákkal való együttműködéstől. Mint ahogy az alprefektusuktól sem, aki a Bánffy-erdők újraállamosítására tett kísérletével bebizonyította, hogyan viszonyul a magyar közösséghez” – fejtette ki az RMDSZ megyei elnöke.
A szövetség és a PSD közti protokollum megkötése óta az RMDSZ-nek mindössze két intézményvezetői tisztséget sikerült megszereznie, azt is ideiglenes jelleggel. Ács Valériát kinevezték az egészségbiztosítási pénztár orvos-igazgatói tisztségébe, Fegyverneki Sándor pedig a jelenlegi alprefektus helyét vette át az állategészségügyi igazgatóság élén.
Szántó Lóránd csütörtökön versenyvizsgázott az ifjúsági és sportigazgatóság vezetői tisztségére, az eredményt viszont még nem tudni. „Eddig tizenegy, többnyire vezetőhelyettes pozíciónk volt, most tizenháromnál tartunk. Ez édeskevés a magyarság arányához képest, hisz még a 25 százalékot sem éri el. Teljesen elakadtak az egyeztetések, nem is csoda, hiszen a PSD vezetői kijelentették, hogy amíg nem tisztázódik a prefektusügy, nem hajlandók tárgyalni. Ez a PSD nyelvén azt jelentené, hogy ne magyar nemzetiségű foglalja el a tisztséget” – panaszkodott a koalíciós partnerre Brassai.
A szociáldemokratákkal kötött korábbi helyi együttműködés 2012 nyara óta sem hozott semmi jót a térség magyarságának. A PSD-s városatyák voltak a kétnyelvű utcanévtáblák és a római katolikus gimnázium újjáalapításának a legvehemensebb ellenzői. Szintén a sorukból került ki az a tanácsos, aki feljelentést tett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt székházain lengő székely zászló ügyében. A sorozatos magyarellenes megnyilvánulások után az RMDSZ két hónappal ezelőtt partnert váltott.
A Dorin Florea által vezetett demokrata-liberális (PDL) alakulat eddig semmiféle gesztust nem tett a magyarok irányába. „A PDL-sek azt ígérték, hogy rendkívüli tanácsülésen még ebben a hónapban elfogadják a katolikus iskola újraindításának tervezetét. Majd akkor derül ki, hogy lehet-e alapozni az ígéreteikre, vagy sem” – szögezte le Brassai.
Krónika (Kolozsvár)

2014. augusztus 6.

Máris megrongáltak egy vásárhelyi magyar utcanévtáblát
Alig került ki Marosvásárhely néhány épületére pár valós kétnyelvű utcanévtábla, máris megrongáltak egyet közülük. Kedden a Mátyás király téren, a Turbina-árok mellett akadtunk olyanra, amelyen a magyar nyelvű felirat egy részét piros-sárga-kék alapú lehúzós képpel takarták le.
A matricán az „Uniţi sub tricolor” (Egyesülve a trikolór alatt) felirat olvasható. Huszonöt évvel ezelőtt, 1990 véres márciusát megelőzően szintén a Corvin Mátyás nevét hirdető táblát mázolták le elsőként a városban.
A Turbina-híd mellett lévő kiskocsma kerítésén található tábla mostani megcsúfolásáról nem tudtak az illetékesek, sem az italozóban üldögélők. Peti András alpolgármester viszont megígérte, hogy akárcsak a folyamatosan lefestett helységnévtáblákat, az utcanévtáblákat is letisztítják vagy kijavítják.
A csere folyatódik, de milyen iramban?
Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat illetékesei múlt héten több olyan egynyelvű táblát cseréltek ki, melyeken a magyar személyiségek neve mindössze románosított vagy németesített változatban jelent meg. Néhány napja a Strada Gheorghe Doja alatt a Dózsa György utca felirat is olvasható; hasonlóan jártak el a Paul Chinezunak átkeresztelt Kinizsi Pállal, a Matei Corvinnak nevezett Mátyás királlyal, valamint a Franz Lisztként írt Liszt Ferenccel.
Kérdésünkre, hogy mikor olvashatjuk magyarul szentjeink, például István király, valamint a 19. századi mócvidéki bányászmozgalom vezetőjének, Varga Katalinnak a nevét, Peti András azt ígérte: hamarosan.
„Naponta két-három utcába kerül ki új, kétnyelvű tábla” – fejtette ki az alpolgármester, aki szerint várhatóan szeptember derekára az összes vásárhelyi köztéren kétnyelvű táblák tájékoztatják majd a járókelőket.
Ezzel szemben a táblacserével megbízott városházi igazgató, Florian Moldovan azt állítja, hogy jóval hosszabb folyamatról van szó, amely csupán 2015-ben ér véget. „Mindez költségvetésfüggő” – adott hangot a hivatal álláspontjának a lapunk által megkérdezett Aurel Trif városházi szóvivő is.
A kétnyelvűséget szorgalmazó Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője, Szigeti Enikő attól tart, hogy néhány kicserélt utcatábla után az önkormányzat, forráshiányra hivatkozva, lezárja az ügyet.
„Tapasztalataink azt mutatják – például a kétnyelvű iskolanévtáblák ügye –, hogy a városháza egyik időhúzó érvelése a kétnyelvűség témakörben a forráshiányra való hivatkozás” – fejtette ki lapunknak Szigeti. A Cemo-aktivista szintén cáfolta Peti András állítását, miszerint naponta több feliratot is lecserélnek: mint mondta, információik szerint a táblákat készítő cég nem kapott több rendelést.
RMDSZ-siker idegen hátszéllel
Miközben a valós kétnyelvű utcanévtáblák megjelenését múlt héten saját sikereként tálalta az RMDSZ helyi vezetősége, kiderült, hogy Dorin Florea polgármestert az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) kötelezte az ügy mielőbbi intézésére.
A Cemo a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! elnevezésű civil érdekérvényesítő csoport szakmai tanácsadójaként májusban feljelentette Marosvásárhely polgármesterét és Maria Cioban jegyzőt, mivel diszkriminatívnak tartotta a csak román nyelven kiírt utcaneveket. A CNCD július 31-én meghozott döntése értelmében az egynyelvű marosvásárhelyi utcanévtáblák sértőek a marosvásárhelyi magyar közösségre nézve.
A diszkriminációellenes testület figyelmeztetésben részesítette Floreát és Ciobant, továbbá hat hónapos határidőt szabott ki a valós kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére. A tanács ugyanakkor felszólította a polgármesteri hivatalt, hogy amennyiben az utcanévtáblák elkészítése nincs befoglalva a kiadások közé, mielőbb módosítsa az idei költségvetést.
Egyébként a Strada Gheorghe Doja – Dózsa György utca felirat kihelyeztetésére még 2012 őszén az Erdélyi Magyar Néppárt tett egy nem mindennapi kísérletet. A szervezet vezetői, Portik Vilmos, Jakab István és Boros Zoltán egy kész táblával állítottak be az RMDSZ Dózsa utcai székházába, és félbeszakítva a szövetség sajtótájékoztatóját, arra kérték a párt szenátor-, illetve képviselőjelöltjét, Frunda Györgyöt és Kerekes Károlyt, hogy mielőbb helyezzék ki azt az iroda külső falára.
A néppárti küldöttséget ingerült hangnemben kitessékelő Frunda György akkor úgy vélekedett, hogy „az EMNP táblája nem helyes, ugyanis a törvény azt írja elő, hogy az utcanév csak azon a nyelven legyen kiírva, amilyen a névadó nemzetisége”.
„A következetesség szép erény: akkor nem tetszett ez a kompromisszumos változat az RMDSZ-nek, most meg ezzel dicsekszik” – fogalmazott a szövetség múlt heti nyilatkozataira reagálva Portik Vilmos, a néppárt megyei elnöke.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

2014. augusztus 8.

Vasile Oprea és Nagy Zsigmond letette a hivatali esküt
Négy hónappal megbízott alprefektusi kinevezése után, tegnap Vasile Liviu Opreát kormányrendelettel Maros megye prefektusává nevezte ki Victor Ponta miniszterelnök. Ugyancsak kormányrendelettel Nagy Zsigmondot nevezte ki az alprefektusi tisztségbe.
A két tisztségviselő tegnap tette le a hivatali esküt. A beiktatáson részt vett Florea Oprea helyettes államtitkár, aki a hivatalos rendeletek felovasása után a rendeleteket ellenjegyző Gabriel Oprea belügyminiszter üzenetét is tolmácsolta.
Az eseményen jelen volt Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke, Dorin Florea polgármester, Vasile Gliga, a PSD megyei elnöke, Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a megyei tanács alelnökei, képviselők, szenátorok, az önkormányzatok képviselői, közintézmények vezetői.
Nagy Zsigmond székfoglaló beszédében hangsúlyozta, hogy a kinevezés megtisztelő, az eskü kötelezi. Normalitást ígért, mert, mint mondta, Vásárhelytől 20 kilométerre született, ismeri ezt a vidéket. A szülőföld szent, dolgozni kell érte, jelentette ki, Tamási Áront idézve, aki szerint azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Majd Octavian Paler mondására hívta fel a figyelmet, aki azt mondta, a föld az egyetlen hely, ahol paradicsomot lehet építeni. – Nem látom be, miért ne lehetne itt is – zárta szavait Nagy Zsigmond.
Vasile Oprea megköszönte a kinevezést, köszöntötte a megjelent volt prefektusokat, és kijelentette: négy hónap alatt, mióta alprefektusként a főispáni hatáskört töltötte be, alkalma volt megismerni a megye és az emberek problémáit. Elmondta, hogy alprefektusként legfontosabb feladata az európai parlamenti választások megszervezése volt, a következő nagy feladat az elnökválasztás minél jobb megszervezése. Munkáját a transzparencia jegyében az állampolgárok szolgálatában fogja végezni, jelentette ki.
Ciprian Dobre ünnepnek nevezte a napot, mert "mától összeállt a helyi önkormányzat csapata", arra hívta fel a figyelmet, hogy a megyének a gazdasági lemaradását kell mindenekelőtt behoznia, és reményének adott hangot, hogy a 2014-2020-as időszak fejlesztési projektjei megvalósulnak.
Borbély László a politikát a kompromisszumok művészetének nevezte, rámutatva, hogy ez a kinevezés is kompromisszum eredménye. Maros megye olyan megye, ahol több etnikai közösség él együtt. A két legerősebbnek, a román és a magyar közösségnek együtt kell építenie a megye jövőjét, de oda kell figyelni a kétnyelvűségre, a nemzetiségi jogok tiszteletben tartására. Nagyon fontos az együttműködés, üzente azoknak, akiket a kormány tegnap megbízott.
Vasile Gliga jeles napnak nevezte a tegnapit, mivel a prefektus kinevezése normalitást hoz a megye életébe, de azért is, mert az eseményen az összes fontos politikai alakulat jelen volt. Fogjunk össze, hozzunk minél több európai pénzt a megyébe, mondta a PSD megyei elnöke.
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-480 | 481-510 ... 691-718




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék