udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 763 találat lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-480 | 481-510 ... 751-763

Névmutató: Gazda Árpád

2007. március 2.

Míg Szatmárnémetiben még az erdélyi magyarság egyetlen politikai szervezete próbálta számba venni teendőit, ma Aradon – jóllehet a legnagyobb befolyással rendelkező, de mégiscsak – az egyik tábor gyülekezik. A tábornak ráadásul a másik táborral való választási mérkőzésre kell készülnie. Ezért az aradi tanácskozásnak vívmánykongresszusnak, kampánykongresszusnak kell lennie. A kampányszempontokat szolgálja a helyszínválasztás is. Az RMDSZ az elmúlt három évben az aradi Szabadság-szoborcsoport nőalakjával, Hungáriával hirdette magát. /Gazda Árpád: A szobor árnyéka. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./

2007. március 7.

Vajon előre viszi vagy hátráltatja a székelyföldi autonómia ügyét, hogy a főügyészség titkosszolgálati források alapján kezdte vizsgálni a székelyföldi polgármesterek szövetkezésének és az SZNT belső autonómia-referendumának ügyét? Elképzelhető, hogy lesznek akik egy-két beidézés után meggondolják: jobb lesz kívül maradni. Nem lehet arra számítani, hogy vádat emeljenek a székelyföldi magyar vezetők ellen. Az 1998-as csernátoni fórum szervezőit sem vitte az ügyészség a bíróságra. Az RMDSZ 1993-ban programjába írta az erdélyi magyar közösség kulturális autonómia-, és a Székelyföld területi autonómia-igényét, de azóta nem követelte ezt. Az RMDSZ politikusai a kormányzati pozíciókra figyeltek. Sólyom László köztársasági elnök februári látogatása is igazolta, a jogilag megalapozott felvetésekre nincs érdemi válasz Bukarestben. Valójában az ügyészség vizsgálatával napirenden tartja az autonómia ügyét, a társadalmi vita kibontakozását segíti. Emellett az EU-tag Romániának fokozottan kell figyelnie állampolgárai szabadságjogainak a tiszteletben tartására. /Gazda Árpád: Jó-e a rossz? = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./

2007. március 9.

Az eddiginél lényegesen nagyobb hangsúlyt kaphat Magyarország külpolitikájában a határon túli magyar autonómiatörekvések támogatása, hogyha a kormány a külpolitikai stratégiája kialakításakor figyelembe veszi a Magyar Tudományos Akadémia keretében működő Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ENKI) javaslatát. Az intézet a Külügyminisztérium felkérésére készített tanulmányt az autonómia, önkormányzatiság és kisebbségi magyar közösségépítés tárgykörében. Ebben megállapította, hogy a magyar állam elsődleges célja a határon túli magyarság kulturális reprodukciójának biztosítása, aminek elengedhetetlen feltétele az autonómia. A tanulmány szerint ha nem sikerül az autonómia megvalósításáról, támogatásáról megegyezni egy „nemzeti minimum”-ban, Magyarország nem képviselheti hatékonyan a határon túli magyarok érdekeit. A dokumentum egyébként annak a mintegy 40-50 tanulmánynak az egyike, amelyek elkészítésére a magyar Külügyminisztérium a témák elismert szakértőit kérte fel. E dolgozatok közül néhányat már közvitára bocsátottak a HVG hetilap honlapján (https:// hvg. hu/kulugy. aspx). Az ENKI autonómiatanulmányának szerzői valószínűsítik, hogy a Magyarországgal szomszédos országok magyar közösségeinek az autonómia elérése lesz a legfontosabb cél az elkövetkező egy-két évtizedben. „Az eddigi tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a magyar állam a gyakorlatban nem mozdította elő az autonómiaügyet” – áll a tanulmányban. A kisebbségi autonómiatörekvések nem számíthatnak támogatásra az EU részéről, ezért az autonómia kérdésében Magyarországnak is szűk a mozgástere. Az EU-n belüli regionalizmust, regionális együttműködést kell erősíteni, amelynek keretében a határon túli magyarok – lehetőség szerint – megteremthetik autonómiájukat, egy jól működő önkormányzatisággal. Középtávú célként a Magyarországgal szomszédos államok demokratizálódásának elősegítését, a hatalom decentralizációját, a szubszidiaritás elvének gyakorlatba ültetését jelölik meg. „A megsegítő támogatáspolitika helyett kétoldalú együttműködésre, a magyar–magyar viszonyok depolitizálására, a határon túli magyar intézmények modernizálására, a regionális fejlesztések uniós támogatására, a munkaerő-piaci pozíciók Kárpát-medencei javítására van szükség. ” A közoktatásban a környezetével jó kapcsolatokat fenntartó, autonóm, magas szakmai értéket képviselő intézményrendszer fenntartását, működtetését tekintik célnak. Fontos szerepet szánnak ugyanakkor az írott és elektronikus sajtónak is az identitás megőrzésében. A szomszédságpolitikáról Deák András György külpolitikai szakértő írt tanulmányt. A szerző biztosnak tekinti, hogy Románia EU-csatlakozásával a bukaresti normakövetési kényszer fellazul, ez pedig csökkenti a magyar nyomásgyakorlási képességet. „Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása azt mutatta az EU felé, hogy Romániában – apróbb ügyektől eltekintve – a kisebbségi kérdés rendezett” – állapította meg a szerző. /Gazda Árpád: Készül Magyarország új külpolitikai stratégiája. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./

2007. március 21.

Romániában lassan kezd elrendeződni a múlt, helyükre kerülnek a dolgok. Március 20-án ugyan elhalasztották az ítélethirdetést az 1989. decemberi temesvári sortüzek miatt előállított Victor Athanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornok ügyében, az ítélet azonban elkerülhetetlen. A fővárost feldúló bányászjárások ügyében elítélt Miron Cozma lassan szabadul is a börtönből, a nyilvánosság ítéletével kell számolniuk azoknak, akik 1989 előtt együttműködtek a diktatúra politikai rendőrségével. Van azonban egy kivétel. Marosvásárhely 1990-es fekete márciusának története a mai napig feltáratlan maradt. Az eltelt 17 évben alig esett szó arról, hogy ki hozta a felbőszített, félrevezetett hodákiakat Marosvásárhelyre, ki küldte késleltetett halállal a túlvilágra Sütő Andrást, ki dúlta fel az RMDSZ székházát? A román társadalomban 17 évvel az események után is konszenzus van abban, hogy nem kell bolygatni a vásárhelyi vérengzések ügyét. Márpedig kell. /Gazda Árpád: Szelektív normalitás. = Krónika (Kolozsvár), márc. 21./

2007. március 30.

A bejelentett érték több mint háromszorosáért adta el Markó Béla a Mentor kiadóbeli részesedését a cég igazgatójának, Káli Király Istvánnak. Ez derül ki a miniszterelnök-helyettes napokban frissített vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatából. A december végi nyilatkozatában Markó még arról számolt be, hogy a Mentor kiadóban 10/45-ödös részesedéssel rendelkezik, melynek értékét akkor 3200 euróra becsülte. A március 21-én keltezett érdekeltségi nyilatkozatában már nem szerepel a mentoros tulajdonrész. Vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy 2007-ben 33 ezer lej értékben adott át részvényeket Király Istvánnak. Az adásvétel tényét a Mentor igazgatója is megerősítette. A részvényeladásból származó összeg – mely közel kétharmadát teszi ki az éves miniszterelnök-helyettesi fizetésnek – nem szerepel viszont Markó Béla vagyonnyilatkozatának a bevételi oldalán. Itt csupán a Mentortól kapott 9000 lejes osztalék található. A miniszterelnök-helyettesi éves fizetés 50 202 lej, az RMDSZ-elnöki juttatás pedig 45 371 lej. Markó tavalyi vagyonnyilatkozata alapján az ügyészség korrupcióellenes osztálya is vizsgálatot indított. Akkor ugyanis a miniszterelnök-helyettes 90 ezer lejes szerzői jogdíjból származó jövedelemről számolt be. A bevételt Markó Béla azzal magyarázta, hogy öt évre eladta versei kiadási jogát egy magyarországi és egy romániai könyvkiadónak. Később kiderült, a jogdíjat a csíkszeredai Bookart Kiadó fizette. A Bookart korábban egyetlen könyvet sem adott ki, és mindeddig Markó verseivel sem lépett piacra. A kisvárosi tömbházlakás árával egyenértékű összeg pedig a legnagyobb, amelyet a romániai magyar könyvkiadásban 1989 után szerzői jogdíjként kifizettek. Az elmúlt napokban frissítette vagyonnyilatkozatát Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter is, aki tárcavezetőként 46 953 lejt, a Progress Alapítvány elnökeként pedig 11 832 lejt könyvelhetett el. Borbély László tárca nélküli területrendezési miniszter vagyonnyilatkozatából az derül ki, hogy a családjában továbbra is a feleség az elsőszámú kereső. Míg Borbély miniszteri fizetése 2006-ban 46 953 lejre rúgott, melyet az RMDSZ-től kapott 2731 lejjel és a Sapientia Tudományegyetemen tartott órákért járó 424 lejjel egészített ki, a felesége, Borbély Melinda a román közszolgálati rádiónál viselt tisztségekért 64 304 lejt keresett. /Gazda Árpád: Miniszteri adok-veszek. = Krónika (Kolozsvár), márc. 30./

2007. április 4.

Csáky Pállal, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja új elnökével készített interjút a Krónika. „A régiók képviselői és a nyitottabb politizálás hívei győztek” – szögezte le Csáky. Bugár Béla, az előző elnök kijelentette: a hazugság győzött. Ez szerencsétlen kifejezés volt. Csáky megegyezett vele, hogy leülnek baráti beszélgetésre. Csáky Pál szeretne több nyitottságot, több professzionalizmust bevinni a párt, a szlovákiai magyarság életébe. Elő szeretné készíteni a generációváltást. -Radikalizálódásra semmilyen jel nem utal, szögezte le. A szlovák politikai közgondolkodásban az autonómia leszakadást jelent. Ezért az autonómia kifejezést óvatosan fogják használni, helyette inkább az önkormányzatiságról beszélnek. Csáky arra kérte a kongresszust, változtassák meg az alapszabályt, és konkrét személyeket javasolt a párt legfontosabb posztjaira. Javaslatát elfogadták, az általa javasolt személyeket titkos szavazással, a nagy többség megszavazta. /Gazda Árpád: Autonómia, óvatosan. Interjú Csáky Pállal, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja új elnökével. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 4./

2007. április 5.

A Legfelsőbb Bíróság 15-15 év börtönbüntetésre ítélte az 1989-es temesvári forradalom idején elkövetett vérengzések miatt Victor Stanculescu és Mihai Chitac tartalékos tábornokokat. A vádhatóság különleges kegyetlenséggel elkövetett emberölésben találta vétkesnek őket, és további 7 illetve öt és fél évet szabott ki rájuk az említett bűncselekmény elkövetésére tett kísérlet miatt is, a törvények értelmében azonban csupán a magasabb büntetést kell letölteniük. A vádlottak az ítélethirdetéskor nem voltak jelen. A per folyamán mindkét vádlott következetesen tagadta bűnrészességét, arra hivatkozva, hogy nem ők adták ki a tűzparancsot. A kihallgatott több tucat tanú, közöttük Tudor Postelnicu, Ceausescu utolsó belügyminisztere vallomásából azonban egyértelművé vált bűnösségük. Temesváron 1989 december 17-20-a között 72 személy vesztette életét, a sebesültek száma 253 volt, egy asszonyt harckocsi taposott el, a megtorló hatóságok 43 forradalmárt vertek agyba-főbe. Victor Stanculescu és Mihai Chitac az 1989 utáni első kormány védelmi, illetve belügyminisztere volt. A két tábornokot 1999-ben ugyancsak 15-15 évre ítélték el, öt esztendővel később azonban Joita Tanase főügyész az ítélet megsemmisítéséért fellebbezett, arra hivatkozva, hogy a bírák nem tartották tiszteletben a vádlottak jogát a védekezéshez. /Több mint 40 év börtön a temesvári forradalmárok gyilkosainak. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./ A két tábornok egy napot sem ült le az 1999-ben kiszabott 15 évi börtönbüntetésből. Stanculescu külföldre szökött, Chitac pedig betegsége miatt maradt szabadlábon mindaddig, míg 2000-ben baloldali kormány került hatalomra Romániában. A főügyész 2001 tavaszán felfüggesztette a büntetés-végrehajtást, majd rendkívüli perújrafelvételt kezdeményezett. /Gazda Árpád: Második kikiáltás: tizenöt év. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 5./

2007. április 6.

Nem a szerveződő Erdély FM rádió, hanem a román közszolgálati rádió bukaresti magyar és német szerkesztősége élén folytatja munkáját Stanik István. A Verestóy Attila szenátor többségi tulajdonában levő Scripta Kiadó igazgatója, az Új Magyar Szó napilap igazgató-főszerkesztője elmondta: több évtizedes újságírói pályafutása során eddig csak az írott sajtóban tevékenykedett, de megítélése szerint, a rádiózás csak technikai kérdésekben különbözik az írott sajtótól; e technikai tudás pedig hamar megszerezhető. Stanik a Majtényi Ágnes nyugdíjazásával megüresedett igazgatói tisztséget foglalja el, egyelőre ideiglenesen. A Krónika korábban azt valószínűsítette, hogy Stanik a Communitas és a Janovics Jenő Alapítvány finanszírozásával induló Erdély FM vezetője lesz. /Gazda Árpád: Médiátigazolások Bukarestben. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 6./

2007. április 11.

Méhes Györgyről Orbán János Dénes, a nagy mesélő életrajzírója elmondta, hogy az erdélyi magyar irodalom egyik nagy öregje volt. Azt csodálta és tisztelte leginkább benne, hogy egymaga egy egész irodalmi intézmény volt, aki gyerekeket, kamaszokat, felnőtteket egyaránt ellátott jobbnál jobb írásművekkel. Több műfajban alkotott. A hetvenes, nyolcvanas években egymás után játszották színdarabjait az erdélyi színházak, az ő meséit olvasták a gyermekek, a regényeit a felnőttek. De kiváló irodalomkritikus is volt, az Igaz Szóban világirodalmi sorozatot publikált. Egészségi okokból költözött gyermekeihez Magyarországra a kilencvenes évek végén. Az ott írt művei is Erdélyről szólnak, erdélyi szellemet sugároznak. Nem volt sem a rendszer, sem a kritikusok kedvence. Csak öregkorára kapta meg az igazi szakmai elismerést mind magyar, mind pedig nemzetközi téren. Kolozsvári milliomosok című regénye hetekig vezette az eladási listákat, és rekordpéldányszámban kelt el. Ezek a művek húsz év után is, egy másik kulturális környezetben is hatásosak. /Gazda Árpád: Irodalmi intézmény egy személyben. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./

2007. április 16.

Egy ideig nem lesznek kolozsvári élő bejelentkezések a Duna Televízióban. A televízió korábbi kolozsvári élő műsorait szolgáltató Videopontes stúdió ugyanis nem írta alá az élő bejelentkezésekre vonatkozó szerződést. „A kolozsvári adások szolgáltatásáról szóló szerződést a Duna Televízió bontotta fel velünk, amikor megkérdezésünk nélkül arról döntött, hogy a Világunk című műsort beolvasztja a reggeli műsorba, délutánonként pedig csak válogatást közöl a reggeli műsorból – jelentette ki Marius Tabacu, a Videopontes stúdió igazgatója. – A mi szerződésünk a péntek délutáni műsor szolgáltatására vonatkozott. ” Marius Tabacu, elismerte hogy anyagi vonatkozásai is vannak a kérdésnek. A Világunk pénteken délután sugárzott 45 perces kolozsvári műsoráért 350 ezer forintot fizetett a Duna Televízió. Úgy vélte, a most felajánlott bejelentkezésenkénti 40 ezer forintos keretből nem lehet műsort készíteni. „Jó ideje veszteségesen működik a cég, saját pályázatok által próbáljuk pótolni a hiányzó pénzt” – magyarázta Marius Tabacu. A Videopontes stúdió munkatársainak a kényelmi szempontjaival magyarázta Cselényi László, hogy a kolozsvári bejelentkezések dolgában nem tudtak még megállapodni. „Sajnálom, mert a Videopontes régi, kipróbált partnerünk – jegyezte meg a Duna Televízió elnöke –, de nemcsak belőlük áll a világ. ” A határon túli élő jelentkezések ügye nem problémamentes. A Duna Televízió híradója közölte, hogy ellehetetlenülhet határon túli tudósítóinak munkája, mivel a Szülőföld Alap nem vállalja át az élő adások sugárzását biztosító optikai kábeles összeköttetés finanszírozását. Cselényi hozzátette, a múlt héten ennek ellenére aláírták a májusban lejáró szerződés meghosszabbításáról szóló elvi megállapodást a kábelszolgáltatást nyújtó Magyar Telekom Részvénytársasággal. /Gazda Árpád: Búcsú Kolozsvártól? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 16./

2007. április 17.

„Furcsállom, hogy a nyolcmilliárd forintos költségvetéssel rendelkező Duna Televízió úgy véli, problémáit annak a Szülőföld Alapnak kell megoldania, amely 2,2–2,3 milliárd forinttal gazdálkodik, és hét ország magyarságát támogatja” – jelentette ki Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának vezetője. A kábelt a Magyar Telekom Rt. fektette le, bérleti díját viszont eddig a Szülőföld Alapba beolvasztott Illyés Közalapítvány fedezte. Májusban jár le az optikai kábel bérlésére vonatkozó szerződés, a Duna Televízió arról számolt be, hogy ellehetetlenülhet a határon túli tudósítók munkája, ha a Szülőföld Alap nem finanszírozza a kábel bérlésének a költségeit. A Duna Televízió vezetője, Cselényi László jelezte, akkor sem mondanak le az erdélyi élő közvetítés lehetőségéről, ha a költségeit a Duna Televíziónak saját forrásaiból kell kigazdálkodnia. /Gazda Árpád: Ki fizeti az optikát? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 17./

2007. április 27.

Az erdőtulajdonosok érdekeit csorbítaná a vadászati törvény RMDSZ-es kezdeményezésű módosítása. RMDSZ-es kezdeményezésre próbálja a parlament kivenni az erdőtulajdonosok zsebéből annak a pénznek a négyötödét, amelyet a tavaly elfogadott vadászati törvény adott oda, egyelőre csak elméletben. A törvénytervezetet Kelemen Atilla képviselő mellett valamennyi parlamenti frakció egy-egy képviselője aláírta. Benedek Barna háromszéki vadgazdálkodási mérnök felhívta az RMDSZ parlamenti frakcióinak a figyelmét arra, hogy a tervezett módosítás a szegény erdőtulajdonosi réteggel szemben a vadászatnak hódoló keveseknek kedvez. Kelemen Atilla és képviselőtársai arra hivatkoznak, hogy az erdőhasználati díjat Romániában is az európai országokban alkalmazott szinthez szeretnék igazítani. Kelemen Atilla szerint a vadásztársaságok mellett valamennyi tulajdonos is kedvezményezettje lesz a törvénymódosítási javaslatnak. Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőnek a lap megemlítette, hogy vadászként és erdőtulajdonosként is érintett a törvényalkotásban. „Egy újságíróval sem tárgyalok, aki abból indul ki, hogy érintett vagyok egy törvényt illetően. A legkevésbé pedig a Krónika újságírójával” – mondta a frakcióvezető. /Gazda Árpád: Bakot lőttek? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 27./

2007. május 2.

„Mi az erdőt nemcsak az örökhagyóknak, hanem azok fiainak és unokáinak küzdöttük vissza. A közbirtokossági erdőtulajdon mindig a közösség gazdasági gyarapodását szolgálta, és ennek így kell lennie a jövőben is. ” Így fogalmazott az RMDSZ képviselőházi frakciója 2004. május 4-én abban a közleményben, amelyben a székelyföldi közbirtokossági erdők eladása ellen foglalt állást. A Kelemen Atilla vezette frakció akkor a tulajdonában lévő erdő eladásáról döntő zágoni Bóta közbirtokosság ügyében szólalt meg. Azonban az erdő csak akkor gyarapítja a tulajdonosát, amikor a csemete kivágható fává terebélyesedett. Ez pedig százévente egyszer történik meg. Közben az erdő csak viszi a pénzt. Ezen a helyzeten változtatott a tavaly novemberben elfogadott vadászati törvény, mely az erdőtulajdonosoknak is juttatott a vadászatból származó busás haszonból. Kelemen Atilla egykori frakcióvezető törvénytervezete azonban ellentmond ennek az elvnek. /Gazda Árpád: Ki áll az erdő felől? = Krónika (Kolozsvár), máj. 2./

2007. május 8.

„Ugyanazt az elvet érvényesíti az RMDSZ, amit annak idején Rákosi Mátyásék vallottak: aki nincs velünk, az ellenünk” – jelentette ki a Krónikának Makkay József, az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztője a Communitas Alapítvány idei sajtópályázatának eredményét értékelvén. A 790 ezer lejes támogatási keret elosztási listája a napokban felkerült a Communitas honlapjára. Az RMDSZ tevékenységéhez kritikusan viszonyuló, anyagi nehézségekkel küzdő Erdélyi Napló sem az idén, sem tavaly, sem tavalyelőtt nem kapott támogatást abból a keretből, amelyet a román költségvetésből az alapítvány a magyar kisebbség kulturális programjaira oszt szét. Ezzel szemben Verestóy Attila szenátor többségi tulajdonában levő Erdélyi Riport hetilap tavaly húszezer, idén harmincezer lejt könyvelhetett el pályázatai nyomán. A lap főszerkesztője, Szűcs László maga is jelen volt a pénzosztó testületben. Elmondta, nem vett részt az általa képviselt lapokról szóló szavazásokon. A Communitas-forrásból bőségesen merítettek az RMDSZ-közeli napilapok. A Verestóy-tulajdonban levő Új Magyar Szónak, valamint a Népújságnak 15-15 ezer lejes támogatást ítélt meg a testület. A szövetséghez kritikusan viszonyuló Krónika pályázatait elutasították, a szintén kritikus Háromszéknek pedig be kellett érnie kétezer lejjel. Ambrus Attila, a MÚRE elnöke is problémásnak tartotta a Communitas pénzosztását. Elmondta, a szaktestületben fele-fele arányban vannak aktív újságírók és politikusok, így elkerülhetetlen, hogy a politikai szempontok is megjelenjenek a döntésekben. Kelemen Hunor, a szaktestület elnöke nem válaszolt a Kritika munkatársának telefonhívásaira. /Gazda Árpád: Pártpénzek. = Krónika (Kolozsvár), máj. 8./

2007. május 10.

Hivatali visszaéléssel gyanúsítja az ügyészség korrupcióellenes ügyosztálya (DNA) Szabó Istvánt, a Szatmár Megyei Tanács elnökét és Riedl Rudolf Szatmár megyei alprefektust. Szabó és Riedl ellen bűnvádi eljárást indítottak. A szóvivő sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta az Evenimentul Zilei című napilap értesülését, mely szerint Erdei-Doloczki István képviselő és a kormányfőtitkárság államtitkára, Cseke Attila ellen is bűnvádi eljárás indult. Az említett tisztségviselőket azzal gyanúsítják, hogy etnikai és politikai alapon osztottak közpénzeket Szatmár megyei önkormányzatoknak és cégeknek. A bukaresti napilap szerint a szatmári ügyet vizsgáló ügyész Doru Tulusnak a beosztottja, aki a Markó Béla által tavaly kapott feltűnően magas szerzői jogdíj ügyében is vizsgálódott. Az igazságügy-miniszter Tulus felmentését kezdeményezte. Szabó Istvánt tanácselnök elmondta, csak azután válaszol az üggyel kapcsolatos újságírói kérdésekre, ha a vizsgálat lezárult. Nem tért ki viszont az újságírói kérdések elől Riedl Rudolf alprefektus. Nem érti, miért folytatnak ellene is bűnügyi vizsgálatot, hiszen az ő tisztségéhez semmilyen pénzelosztói feladat nem tartozik. Az ügyészségi meghallgatáson azzal gyanúsították, hogy az ő segédletével osztotta Szabó István etnikai és politikai alapon a közpénzeket. Az alprefektus egyetlen példát sem tudott mondani arra, hogy voltaképpen melyek is a kifogásolt pénzátutalások. A pénzátutalásokról a kormány határozott, ezért Riedl nem tartja magát érintettnek. Markó Béla RMDSZ-elnök sajtótájékoztatóján úgy vélte, azért folyik vizsgálat a tisztségviselők ellen, mert parlamenti mandátumuk nyújtotta lehetőségeikkel élve, közösségük számára kívántak támogatást szerezni a költségvetésből. /Gazda Árpád: Népes a szatmári lista. Bűnvádi eljárás indult Szabó István megyei tanácselnök és Riedl Rudolf alprefektus ellen. = Krónika (Kolozsvár), máj. 10./

2007. május 11.

Okkal kifogásolta Markó Béla, hogy a Nagy-Románia Párt (PRM) és az RMDSZ összefogása az egyik visszatérő motívum Traian Basescu népszavazási kampányában. Azonban 2000-ben, amikor az Adrian Nastase posztkommunista pártját segítette kormányra az RMDSZ, az is az érvek, magyarázatok között szerepelt, hogy nem kerülhet az RMDSZ és a PRM egy táborba. Az egész politikai baloldalon a Basescutól való félelem lett a meghatározó érzés. A magyarországi politikát figyelemmel követő erdélyi magyar ugyanezt láthatta Magyarországon is, ahol a Magyar Demokrata Fórum sodródott a baloldali-liberális koalíció oldalára. Ott az Orbán-fóbia, itt a Basescu-fóbia sorolta egy táborba a természetes ellenfeleket. Csak Nagy-Britanniában, vagy Németországban természetszerű, hogy a miniszterelnök lemond, ha támogatottsága meggyengülésének jeleit látja. Kelet-Európában azonban a kormányfők akkor is megpróbálják kihúzni a mandátum végéig, ha tisztségükben megsemmisültek. /Gazda Árpád: Határokon átívelő fóbiák. = Krónika (Kolozsvár), máj. 11./

2007. május 18.

„Nem kívánom kommentálni” – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor képviselő, arra a kérdésre, milyen elvek alapján osztotta el a Communitas Alapítvány általa vezetett sajtószaktestülete a rendelkezésére álló keretet. Több szerkesztőség úgy vélte, a napilapoknak és hetilapoknak szánt támogatásoknál az RMDSZ-hűség alapján mérlegeltek a pénzosztók. A Verestóy Attila szenátor tulajdonában levő Erdélyi Riport hetilapnak például 30 ezer lej jutott, a szövetséggel szemben kritikusan megnyilvánuló Erdélyi Napló hetilapnak pedig egyetlen lejt sem juttatott a testület. A Verestóy-tulajdonban levő lapokra tett utalás kapcsán Kelemen Hunor cáfolta, hogy a tulajdonosi háttér szerepet játszott volna a pénzosztásban. Arra a kérdésre, hogy miért tűnt támogatandónak az Új Magyar Szó Törvénytár melléklete, és miért utasították el a Krónika hasonló funkciójú Jog-ász mellékletét, ismét a „nem kommentálom” válasz érkezett. /Gazda Árpád: Kelemen Hunor: no comment. = Krónika (Kolozsvár), máj. 18./

2007. május 22.

„Egy lépést hátra kell lépniük azoknak a politikusoknak, akik az élharcosai voltak a népszavazással kapcsolatos RMDSZ-álláspontnak – jelentette ki Eckstein-Kovács Péter. – Új arcokra van szükség, akik hiteles politikát tudnak mutatni a magyar közösségnek. Ha józanul végiggondoljuk a dolgokat, csakis ez lehet a megoldás. Új csatába, új emberek kellenek. ” Eckstein nyomatékosan fogja képviselni ezt az álláspontját a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) június 9-ére összehívott ülésén. „Az RMDSZ másodszor áll a rossz oldalra. Ez pedig olyan presztízsveszteséggel jár, amit csak így lehet orvosolni” – jelentette ki a szenátor. Toró T. Tibor is az RMDSZ-vezetést tette felelőssé azért, hogy rossz döntést hozott a népszavazás ügyében, és csak utólag konzultált erről a területi elnökökkel. „A területi elnökök csak duzzogtak, de olyan állapotok uralkodnak a szövetségben, hogy nem mertek nyíltan véleményt nyilvánítani. Azért vettek részt csak tessék-lássék módra a kampányban, mert nem voltak meggyőződve a döntés helyességéről” – nyilatkozta a képviselő. „Nem kell fejek hulljanak az RMDSZ-ben a hétvégi népszavazási eredmény miatt, de új kommunikációs csatornákat kell találni a választók felé” – jelentette Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor kampányfőnök elismerte a népszavazási eredmény miatti felelősségét, de hozzátette, nem tekinti kudarcnak az RMDSZ szereplését. Kelemen Hunor szerint nem volt elhibázott döntés a szövetség vezetése részéről, hogy Traian Basescu menesztésére kell buzdítani az erdélyi magyarokat. A szavazók nem az RMDSZ-ről mondtak véleményt. Frunda György SZKT-elnök szerint a szavazási eredmény miatti felelősséget nem Kelemen Hunor szintjén, hanem a megyei szervezetek szintjén kell keresni. /Gazda Árpád: Eckstein: egy lépést hátra. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./

2007. május 24.

Egyelőre kevésbé eredményesen vizsgáznak a jogosítványért azok az erdélyi magyarok, akik anyanyelvükön szerkesztett tesztlapokat kérnek. A szövegben vasúti szintjárót meg hajtóanyag-állomásokat látnak, gondolkozniuk kell, voltaképpen mit is akartak írni a tesztlap szerkesztői. Nem lehet teljes egészében a fordítás csapnivaló voltára fogni a rossz eredményeket. A sikertelenség abból is fakad, hogy az új törvény olyan területen próbál polgárjogot szerezni a magyar nyelvnek Romániában, ahol ez sok évtizeddel ezelőtt kikopott, vagy meg sem jelent. Így az átlagos szókinccsel rendelkező erdélyi magyar ember nem tudja a közlekedési táblák magyar megnevezéseit. Romániában nem készültek még el azok a magyar nyelvű tankönyvek, amelyek a közlekedési szabályok ismertetése mellett vizsgázni is megtanítják az érdekelteket. Nincsenek oktatók, akik helyesen használnák a magyar kifejezéseket. Korai azt a következtetést levonni, hogy fölösleges volt az anyanyelvhasználat jogát kiterjeszteni. A rossz eredmények abból fakadnak, hogy megkésve nyílott meg az anyanyelvhasználat lehetősége. Az erdélyi magyar ember akkor lesz egyenrangú román anyanyelvű társaival, ha anyanyelvét az élet valamennyi színterén használhatja. /Gazda Árpád: Közúti gyermekbetegség. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./

2007. május 29.

Szülővárosában, Kézdivásárhelyen mutatta be a hét végén Markó Béla annak a sorozatnak az első kötetét, amely a gyanúsan magas szerzői jogdíj által került egy évvel ezelőtt a figyelem középpontjába. A Hány életünk volt című verseskötet csíkszeredai Bookart adta ki, a szerző 99, korábban már közölt szonettjét tartalmazza. Markó Béla a könyvbemutatón személyesen is megköszönte a minőségi kiadást Hajdu Áronnak, a Bookart kiadó tulajdonos igazgatójának. A telefonon megkeresett cégtulajdonos vonakodott attól, hogy a Krónikát beavassa a kiadás részleteibe. „A Bookartnak lesz majd gondja arra, hogy a sajtót értesítse mindarról, amit szükségesnek tart” – jegyezte meg. Elmondta, az ezer példányban kiadott könyv megvásárolható a Pallas Akadémia Kiadó és a Corvina üzlethálózat könyvesboltjaiban. Markó Béla gyanúsan magas szerzői jogdíja a Traian Basescu leváltására szervezett népszavazás kampányában is számtalanszor terítékre került. A miniszterelnök-helyettes a tavalyi vagyonnyilatkozatában közölte: 90 ezer lej szerzői jogdíjból származó bevételre tett szert. A kisvárosi háromszobás tömbházlakás árával egyenértékű bevételről csak annyit árult el, hogy öt évre eladta versei kiadási jogát egy magyarországi és egy hazai könyvkiadónak, ezeket azonban nem kívánta megnevezni. Azt ígérte, már két-három hónapon belül rendkívüli kivitelezésben jelenik meg egy gyermekverses kötete. Ez a kötet azóta sem került piacra. Az ügyre a korrupcióellenes ügyészség is felfigyelt. A miniszterelnök-helyettes tavaly októberben a sajtó nyomására volt kénytelen elismerni, hogy a csíkszeredai Bookart kiadóval kötött szerződést. A kiadó korábban még nem adott ki könyvet, és csak a sajtóbotrány kirobbanása után kezdte keresni a magyarországi partnert. /Gazda Árpád: Igazolás a jogdíjra? = Krónika (Kolozsvár), máj. 29./


lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-480 | 481-510 ... 751-763




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék