udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
509
találat
lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-480 | 481-509
Névmutató:
Kriza János
2016. május 18.
Elhervasztott Vadrózsák
A címet olvasva legtöbb olvasónak bizonyára Kriza János és halhatatlan műve jut eszébe, s talán keveseknek az, hogy éppen negyvenöt esztendővel ezelőtt mutatkozott be közönség előtt a megye kevéssel korábban alakult első hivatásos népi zenekara. Az új együttesnek nevet kellett választani, túl sok változat nem merült fel, mert mihelyt valaki bedobta a Vadrózsák nevet, több javaslat nem is hangzott el. A kiötlők már a kezdet kezdetén jelezték (igaz, csak zenekar megalakítását engedélyezte a legfelsőbb szakszervezeti vezetés), mindent megtesznek, hogy táncosok is legyenek majd a zenészek mellett. És úgy lett.
Kezdetben két pár, aztán még több, végül tizenkét táncos léphetett színpadra. Volt ebben kis huncutság is, mert egyik-másik táncos fizetéséről valamelyik nagyvállalat gondoskodott. És jöttek a neves szakemberek is. Megfordult itt Lőrinc Lajos, mint első táncmester, évekig pedig Jánosi József, a marosvásárhelyi Székely Népi Együttes éltáncosa, majd az ugyancsak onnan idekerülő Venczel Károly, később Könczei Árpád. Ha rövid ideig, de szerepet vállalt a sepsiszentgyörgyi eredetű Hubbesz Walter zeneszerző, besegített Birtalan József is.
Hosszabb ideig Benczédi Huba vezette a zenekart, mellette más híres zenészek mondtak igent a felkérésre. Bámbó Gábor, Salamon Károly, Dulányi Aladár, Benedek Károly, Cserkész Béla, Gázsa muzsikált Kovács Apollóniának, Cseh Juditnak, Benczédi Piroskának, Sipos Katinak, Madaras Gábornak és a kiemelkedő tehetségű tánckarnak. A környéken nem volt olyan település, ahol ne ismerték volna a Vadrózsákat. Országos turnékon a híres vendégművészeknek is köszönhetően – sokszor kellett többezres nézősereg előtt fellépniük – stadionokban.
Erre az együttesre alapozva sikerült magas szintű népi műsorral eljutniuk Franciaországba, s ott ízelítőt adni az itthoni néphagyományokból. Ezt azért érdemes megemlítenünk, mert magyar csoportnak külföldre kijutni nem volt könnyű (innen addig a Vox Humanának és a Székely Mikó Kollégium együttesének adatott ez meg). A rendszerváltás a Vadrózsák hervadását hozta. Az ezen a néven bejegyzett egyesület próbálja ápolni a valamikor közkedvelt csoport emlékét, de igazán felemelő az lenne, ha a nyomában szárba szökkent Háromszék Táncegyüttes elődjének tekintenék.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. május 20.
A névadó méltó utódai
Kovásznai diáksikerek a tantárgyversenyeken
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanári közösségének egyik fő célkitűzése a tehetséggondozás, a kiemelkedő képességekkel, tudással rendelkező tanulók versenyekre való felkészítése – mondta Becsek Éva iskolaigazgató, kifejtve, hogy a 2015–2016-os tanévben számtalan lehetőséget kaptak a diákok arra, hogy összemérjék tudásukat a megye és az ország más iskoláinak tanulóival.
A versenyeredmények számbavételét a körzeti, megyei, országos és nemzetközi versenyeken egyaránt megmérettetett kisiskolások teljesítményének méltatásával kezdte Becsek Éva intézményvezető. Munkájuk eredménye egy megyei első és két megyei második helyezés, valamint egy országos dicséret a Kriza János mesemondó versenyen. Hoztak egy megyei első díjat az Aranytoll meseíró versenyről, egy megyei első díjat és egy dicséretet, valamint különdíjat a Vidám versek versmondó versenyének országos szakaszáról. Továbbá nekik köszönhető két megyei első díj és egy második díj, valamint egy országos dicséret a Kányádi Sándor versmondó versenyen, egy megyei első helyezés a Mesék szárnyán vetélkedőn, valamint egy megyei második helyezés a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedőn. A Meseszüret elnevezésű nemzetközi mesemondó versenyen két első, három második díjat és egy különdíjat nyertek a diákok
– Az 5–12. osztályosok is méltóképpen képviselték iskolánkat a különböző megmérettetéseken – mondta az intézményvezető. Legjobb eredményeik a következők: két országos első helyezés a Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon, illetve a Vidám versek versmondó versenyén, egy országos második díj (Kriza János balladamondó verseny) és két országos dicséret (Adolf Haimovici matematikaverseny, Atlantisz harangoz szavalóverseny). A Kövesd a kutatókat – Atarama Expedíció versenyen regionális első díjjal jutalmazták az iskola kéttagú csapatát, akik részt vettek a verseny nemzetközi szakaszán is. A megyei szintű versenyeken hét első díjjal büszkélkedhetnek (román nyelvi olimpia, Vidám versek versmondó versenye, matematika tantárgyverseny, Adolf Haimovici matematikaverseny, Csillagszerző matematikaverseny, református vallás tantárgyverseny, földtudományok tantárgyverseny).
Kilenc tanulót tüntettek ki megyei második díjjal (román nyelv és irodalom tantárgyverseny, román nyelvi tantárgyverseny, latin nyelvi tantárgyverseny, Kriza János balladamondó verseny, fizika tantárgyverseny, számítástechnika tantárgyverseny, Csillagszerző matematikaverseny, református vallás tantárgyverseny), és tizenkét megyei harmadik díjuk van (román nyelv- és irodalom tantárgyverseny, latin nyelvi tantárgyverseny, Kriza János mesemondó verseny, biológia tantárgyverseny, számítástechnika tantárgyverseny, Adolf Haimovici matematikaverseny, Csillagszerző matematikaverseny, Bolyai csapatverseny, református vallás tantárgyverseny). Ugyancsak említést érdemelnek a diákok által kapott megyei dicséretek is, amelyeket a román nyelv és irodalom, számítástechnika, történelem és református vallás tantárgyversenyeken, valamint a Vidám versek versmondó versenyén és a Zrínyi Ilona matematikaversenyen szereztek.
– Ezúton is elismerésünket fejezzük ki azoknak a diákoknak és tanároknak, akik kitartásukkal, tudásvágyukkal, céltudatosságukkal, szorgalmukkal bebizonyították, hogy méltó utódai iskolánk névadójának, Kőrösi Csoma Sándornak – fogalmazott Becsek Éva.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. június 26.
A romániai magyar néprajzi oktatás története
A kolozsvári Babeş- Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézete, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Néprajzi és Antropológiai Szakbizottsága, az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya 2016. október 21-ére tervezi a kolozsvári (romániai magyar) néprajzoktatás és -kutatás történetének feltárását és népszerűsítését szolgáló újabb konferenciát.
A jelentkezéseket 2016. július 10-ig várják.
Ez a négy intézmény 2009–2014 között ismételten konferenciát hirdetett a kolozsvári (romániai magyar) néprajzoktatás és -kutatás történetének feltárása és népszerűsítése céljából. Az első két rendezvény előadásai 2010-ben, a következő három rendezvény anyagai 2012-ben, további két tanácskozás kéziratai 2014-ben, a 2015-ös konferencia előadásai pedig 2016-ban a KJNT 23. évkönyvében láttak napvilágot.
2016-ban újabb konferenciára kerül sor.
A konferencia előadásai az alábbi témák bármelyikére összpontosíthatnak.
1. Az oktatás neves személyiségei, intézményei, eseményei, eredményei és fordulópontjai; kutatói életpályák, intézmények története; a kutatástörténet több esetben egy-egy személyiséget partikuláris módon kanonizált (egy gyűjtőcsoport tagja, a kultúra bizonyos területének kutatója), ill. bizonyos források alapján kanonizált. Emiatt a köztudatban élő kép egyoldalú és hiányos. Sok esetben nem tudjuk, hogy a lexikon-szerű szócikkekben hivatkozott gyűjtések mikor, milyen körülmények között történtek meg. Illetve, a terepmunka eredményei hol, milyen formában őrződtek meg (családi, archívumi irattár, levelezés, fotók, hangfelvételek, videók.) Kétszeresen megdöbbentő az, hogy friss halottjaink életrajzi adatainak és hagyatékának sorsa olyannyira esetleges, mint amennyire a száz évvel korábban élt gyűjtőké.
2. Lapoknak, rádióadóknak a populáris kultúrákról forgalmazott képe (Erdély, Erdélyi Múzeum, Erdélyi Fiatalok, Hitel, Korunk, Művelődés). Örvendetes, hogy rendre elkészül a lapok repertóriuma. A repertóriumok néprajzi vonatkozású tételeinek tanulmányban való összefoglalására is szükség lenne.
3. Könyvkiadóknak, lapoknak a kutatások és gyűjtések kiadásában játszott szerepe.
4. Csoportos kutatások története, a gyűjtött anyag feltárása; szakmai szerveződések.
5. A népi életforma megismerésére irányuló amatőr és intézményi-egyleti mozgalmak, kezdeményezések, felhívások, pályázatok (táncház, turizmus), kiállítások.
6. Archívumokban és magántulajdonban található néprajzi gyűjtések, gyűjtemények.
7. Közösségek életvilágának művészi (szépirodalmi, festészeti, zenei, foto) és zsurnalisztikai reprezentációi; színpadra átdolgozott folklóralkotások, népszokások.
8. A rokontudományok (irodalom- és művészettörténet, régészet, történelem, nyelvészet, földrajz, szociológia) és az etnológia kapcsolata.
9. A népi kultúra reprezentatív hordozóinak, éltetőinek (faragó, énekes, táncos, vőfély) életpályája, kapcsolathálója, tudása, az általuk nyújtott szolgáltatás. (fotók, kéziratos feljegyzések)
10. Néprajzi érdeklődésű tanárok egy-egy kollégiumban generációkat ösztönöztek a régió hagyományainak gyűjtésére. Kollégiumi archívumokban, diáklapokban vajon nyomon követhető egy-egy gyűjtési felhívás hatása?
11. Egy-egy kutatásterület eredményeinek összefoglalása.
Az előadások egyaránt reflektálhatnak a 19. századra, a két világháború közötti, az 1989 előtti és utáni korszakra. A jelentkezőknek figyelmébe ajánljuk az alábbi szempontokat: a kutatások és kutatásmódszerek individuális/csoportos sajátosságai; a kutatók generációs hovatartozása, szakmai és személyi kapcsolathálója; a népi (paraszti) kultúra és más kultúrák (városi, elit, népszerű, csoportkultúra) viszonya és kapcsolata; a kutatás kontextualizálódása (publikálás, recepció, elutasítás, elkallódás). S bár a konferencia elsősorban Kolozsvárra kívánja terelni a figyelmet, az előadások a Kolozsvárral érintkező életműveket, kezdeményezéseket és eseményeket is bemutathatnak.
A konferencia időpontja 2016. október 21. A jelentkezéseket 2016. június 20-ig várják az alábbi címre: [email protected].
Élő Székelyföld Munkacsoport
eloszekelyfold.wordpress.com2016. június 28.
MIT TUDTUNK HAJDANÁN
KRIZA JÁNOSÉ TIPIKUSAN TIZENKILENCEDIK SZÁZADI MAGYAR ÉRTELMISÉGI SORS
A 205 éve született Kriza János néprajzkutató, költő, műfordító és unitárius püspök volt, valamint tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Gyönge egészségű ember lévén szinte hihetetlen, hogy bírt ennyi elvárásnak megfelelni. Faragó József kissé fennkölt szavait idézném a Vadrózsák című, immár hivatkozási és viszonyítási pontként szolgáló kötet előszavából: „Kriza népies-demokratikus költészete, amellyel Petőfi útját egyengette, sokfelé ágazó műfordítói, közírói és szerkesztői-kiadói tevékenysége, a régi erdélyi irodalmi emlékek felkutatására és megmentésére irányuló fáradozásai, népnevelő munkája s nem utolsósorban tükörtiszta emberi jelleme egyaránt megérdemli, hogy emlékezetünkben megőrizzük…”
A „számtalan foglalatosság” fárasztó lehetett Kriza János számára, erről maga a szerző is beszámol önéletírásában: „Hivatalom csoportos és folytonos foglalkozásai miatt legfeljebb esti s éjjeli órákat szentelhetek olykor irodalmi dolgokra. Hogy valamit produkáljak, egyházi, sőt házi zajos nyughatatlan életem miatt sem volt arra módom s érkezésem. Egyedül a népköltészeti gyűjtések tették pihenő óráimnak soha félbe nem szakadó foglalkozását s szerezték legédesebb élveimet is. Ez érdekből, e célból levelezni sok meghitt barátimmal már életem kedves megszokásává, nélkülözhetetlen gyönyörévé lett – ezzel pepecselni, a gyűjtelékeket rendezni, szerkeszteni nekem mindennapi üdülés, amikor csak ezzel is lehet élnem.”
Márpedig a „gyűjtelékeket” húsz éven keresztül rendezgette: Kriza sorsa tipikusan tizenkilencedik századi magyar értelmiségi sors – 1842-ben előfizetési felhívást tesz közzé „Vadrózsa című népköltési gyűjteményre” („mely mintegy nyolc ívre volt számítva”), de a pénz ugyancsak vékonyan csordogál, arról nem is beszélve, hogy a korszak sem túl szerencsés a népköltészeti gyűjtőmunka szempontjából: először a szabadságharc, majd a megtorlás éveit kellett túlélni, és csupán a konszolidáció időszakában, húsz évvel a felhívás megjelenése után tudott megjelenni az anyag.
Márpedig a „gyűjtelékeket” húsz éven keresztül rendezgette: Kriza sorsa tipikusan tizenkilencedik századi magyar értelmiségi sors – 1842-ben előfizetési felhívást tesz közzé „Vadrózsa című népköltési gyűjteményre” („mely mintegy nyolc ívre volt számítva”), de a pénz ugyancsak vékonyan csordogál, arról nem is beszélve, hogy a korszak sem túl szerencsés a népköltészeti gyűjtőmunka szempontjából: először a szabadságharc, majd a megtorlás éveit kellett túlélni, és csupán a konszolidáció időszakában, húsz évvel a felhívás megjelenése után tudott megjelenni az anyag.
Ez a kényszerű érés viszont jót tett a gyűjteménynek. Krizának ugyanis elegendő ideje volt kikristályosítani a gyűjtés szempontjait: arra kérte például kollégáit és barátait, akik segítették a gyűjtést, és akikkel kiterjedt levelezést folytatott – név szerint: Gálfi Sándor, Kiss Mihály, Marosi Gergely, Nagy Lajos, Péterfi Sándor, Tiboldi István és Ürmösi Sándor –, hogy ragaszkodjanak a szövegi és hangtani hűséghez, jóllehet akkoriban az volt a divat, hogy az elhangzottakat egy „profi” írónak át kell írnia, irodalmi köntösbe kell öltöztetnie – tulajdonképpen sikeresen megvalósította tehát az első igazán szakmai népköltészeti gyűjtést.
És arra is volt ideje, hogy rendezgesse, jegyzetekkel, szómagyarázatokkal és tanulmányokkal lássa el az anyagot (még úgy is, hogy azért marad benne némi esetlegesség, némi „hát ennyin múlott?”-érzet: ugyanis például Kriza János, unitárius vallású lévén, a székelykeresztúri unitárius kollégiumban folytatta tanulmányait, ahova – Versényi György szavaival – „a székelység egész területéről jártak az unitárius tanulók… Csak Gyergyóból, Csíkból voltak kevesen Keresztúron is, Kolozsváron is, mivel ezekben a székekben kevés, szórványosan lakó unitárius élt. Innen van az, hogy Krizának a fülében voltak az összes székely dialektusok, csak a gyergyói és csíki kevésbé. És az is innen van – tegyük hozzá –, hogy a Vadrózsákból a gyergyói, csíki népköltészet majd teljességgel hiányozni fog”).
A már említett, tipikusan és tragikusan tizenkilencedik századi értelmiségi sors továbbra is megmutatja magát: Kriza János felhívása nem bizonyult elegendőnek, Gyulai Pálnak és gróf Mikó Imrének a segítségére is szükség van a Vadrózsák első kötetének megjelentetéséhez, de még így is valóságos anyagi csőd a vállalkozás: rengeteg adósság marad hátra a halálát követően, mely két hónappal a második kötetről szóló akadémiai döntés (mely szerint az újabb kötet költségeit a szervezet magára vállalja) után következett be. Kriza egészsége végleg megtört, rengeteg mellékfoglalkozása közepette felőrlődött, de mégis ott munkált benne az a zsenimegszállottság, amelynek minden nagy mű köszönheti a létrejöttét.
A Vadrózsák is lassan elveszítette regionális jellegzetességeit, és a magyar népi kultúra későbbi irodalmi műveket és magát a kultúrát is megtermékenyítő, a korabeli nyelvről, állapotokról és egyáltalán: életről hírt adó, felbecsülhetetlen értékű dokumentumává változott. Szívesen idéznék belőle, hiszen a gyermekjátékok leírásától a csúfolódókon keresztül a míves balladákig, a szólásoktól a népmesékig, a család- és állatnevekig minden megtalálható benne – de inkább arra biztatnám az olvasót, lapozza fel a gyűjteményt, és ámuljon el maga is, mit tudtunk hajdanán, és örüljön velünk együtt, amiért a népnyelvnek ez a gazdag tárháza még viszonylag teljes szépségében fennmaradhatott, hiszen mára már csak töredékeiben gyűjthető – ha még egyáltalán.
Nagy Koppány Zsolt
Magyar Idők (Budapest)2016. július 4.
„Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában!" a Tusványos idei mottója
Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! – ez a mottója az idei XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjának, amelyet július 19-24. között rendeznek Tusnádfürdőn. A rendezvényre idén is várják Orbán Viktor miniszterelnököt.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a nyári szabadegyetemről tartott hétfői Budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: napjainkban a bel- és külpolitika határvonalai feloldódtak, és ez azzal függ össze, hogy Európában úgy tűnik, valódi válsághelyzet alakult ki.
Kitért a migráció mellett az újjáéledő orosz birodalmi ösztönökre, arra, hogy Oroszország és Ukrajna között állandó háborús helyzet van, s értékelése szerint ide tartozik a Brexit is. Ezek közül egy is elég lenne – állapította meg a bizottsági elnök, hozzátéve: ezek most összeadódnak, illetve köztük ok-okozati összefüggés van. „Az összhatás pedig az, hogy Európában ezek a jelenségek az emberek körében félelmet ébresztenek, a félelem érzése általánossá vált" – hangoztatta Németh Zsolt. Az Európai Bizottság ugyanakkor szerinte nem találta meg a megfelelő választ, és agresszív, zsaroló magatartással kívánja kezelni ezt a helyzetet.
Németh Zsolt szerint a magyar társadalom úgy ítéli meg, ez egy rossz válasz. Mint mondta, Magyarország jövője elválaszthatatlan Európa jövőjétől, de mindenképpen változtatásra van szükség. Ezért mond a magyar társadalom nemet a félelemkeltésre és a fenyegetésre, s erről szól az őszi népszavazás is. „A voksolás ugyanakkor nem az ország az uniós tagságáról szól" – jelentette ki. A fideszes politikus azt mondta: Magyarország uniós tagságára ő adott esetben igennel szavazna. Ennek azonban fontos összetevője, hogy világos jövőképet kell hazánknak megfogalmaznia és ennek érdekében szövetségépítésére van szükség.
„A határon túli magyarokkal egyetértés van, és számos közép-európai országgal is sikerült közös nevezőt kialakítani erről a jövőképről" – mutatott rá a bizottsági elnök. Németh Zsolt a táborról szólva úgy fogalmazott: Tusványos titka, hogy a nyári szezonban szerencsésen ötvözi a szabadegyetem és a fesztivál jelleget. „Tusványos a leglazább szabadegyetem és a legizgalmasabb fesztivál, kulturális „a la carte" jellemzi a rendezvényt" – mondta és kitért arra, hogy idén fellép mások mellett Ákos, Rúzsa Magdi, a Kiscsillag.
Németh Zsolt összegzése szerint egyfajta nemzetpolitikai, ágazatközi „brainstorming" helye is a tábor, ami egyhetes Magyar Állandó Értekezletként is értékelhető. Hozzátette, idén a rendezvényre a parlamenti pártok frakcióvezetőit és az összes határon túli magyar párt elnökét is várják.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke arról beszélt, hogy a nyári egyetem céljait nem adta fel az elmúlt több mint negyedszázad során. Ezek között említette a magyar, a közép-kelet európai és az uniós integrációt. A cél mellett az értékrend is változatlan – hangsúlyozta Toró T. Tibor. Kiemelte: három nemzetpolitikai sátorban zajlanak majd előadások, s idén több program járja körül az autonómia kérdéskörét. Szólt arról is, hogy a gazdasági sátorban a nemzetpolitika gazdasági vetületeit tekintik át, megosztva a tapasztalatokat. Szó lesz a délvidéki, gazdaságfejlesztési programról, illetve a kárpátaljai programról. „Nem titkolt szándék, hogy Felvidéken és Erdélyben is hasonló kezdeményezések induljanak" – jegyezte meg a politikus.
Toró T. Tibor kitért arra is, hogy a volt kommunista országoknak megoldatlan problémája az erkölcsi jóvátétel. Ennek témája szintén szerepel majd a nyári egyetem programján, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform a kommunizmus és nácizmus bűneiről tart kiállítást. Közölte: az idén is a nyári egyetem vendége lesz Orbán Viktor miniszterelnök. Tárnok Mária, a Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke közölte: 24 programsátor várja a helyszínen a látogatókat, a megszokott programok mellett újdonság többek között a Kriza János népzenei sátor. Közölte, a szervezők 35 partnerrel valósítják meg a programokat.
MTI
Krónika (Kolozsvár)2016. július 4.
Budakalászon találkoztak a kisebbségi magyar civilek
A Budakalászon 2016. június 17–19. között megtartott XIII. találkozón 7 ország (Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna) civil szervezeteinek 61 képviselője volt jelen, és vitatta meg az általa képviselt szervezetek megvalósításait, problémáit, az együttműködés lehetőségeit és eredményeit, a Budakalászi Találkozók örökségét, folytatásának lehetőségeit és célkitűzéseit. Nagyváradról jelen volt dr. Fleisz János, Fleisz Judit és Dukrét Géza.
A találkozó résztvevőinek nagy örömére szolgált, hogy két év kényszerkimAradás után a szervezőknek sikerült megrendezniük a XIII. Budakalászi Találkozót.
Az ünnepélyes megnyitón Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke áldotta meg a jelenlevőket. Az üdvözletek után Csűry István püspök tartott egy szívhez szóló, érdekes előadást A magyarok megújulásának pászmái – egy ökumenikus közegben élő lelkész látása szerint címmel. Útmutatást nyújtott a mai nehéz világban élő civileknek hangsúlyozva a szeretetet és az összetartozást. Délután a találkozó főszervezője, Romhányi András beszélt közös ügyeinkről, beszámolva a szervezés nehézségeiről. Ezután megkoszorúztuk Parlagi Endre hajdani polgármester sírját, aki éveken keresztül volt házigazdája e találkozóknak.
Másnap dr. Lánszki Imre számolt be a Budakalász környéki kutatásainak legújabb eredményeiről. Dr. Záhonyi András tartott előadást a magyar nyelvben előforduló nevekről, azok jelentéséről és eredetéről. Délután szekcióülések voltak: a Budakalászi Találkozók öröksége, valamint Léteznek-e kultúrahatárok a Kárpát-medenceében? címmel. E szekcióülések következtetései szerint a magyar közművelődés határai nem Magyarországon, de nem is a Kárpát-medenceében vannak. Magyar kultúra létezik Európán kívül is, s bár közhelynek számít, hogy ilyen szempontból a határok légiesek, most mégis a meglevő, sokszor nagyon is tapasztalható fizikai határoktól beszélünk. Ezek természete, átjárhatósága, vagy fékező ereje akár rövid idő alatt is változhat az aktuális politikai viszonyok függvényében.
A tanácskozáson a fő hangsúlyt a kapcsolatteremtés bővítése és állandósítása kapta. Kijelenthetjük, hogy a Budakalászi Találkozókon a résztvevő szervezetek többsége kiterjedt kapcsolathálózatot hozhatott létre szűkebb és tágabb hazájában és a határokon túl, amelyek serkentőleg hatnak tevékenységükre. A találkozó szekcióülésein megvitatott, majd a plenáris ülésen a résztvevők által elfogadott javaslatok szerint ennek megvalósítása létrejöhet internetes közösségi oldalak révén (kiemelkedően a facebook és levelező listák); egy levelező csoport létrehozása (amely akár a Kalászosok nevet is viselheti); nyomtatott és elektronikus művelődési tájékoztatók révén (lapok, rádió, tévé); személyes kapcsolatok révén, amelyek közművelődési, vagy más találkozókon alakulnak ki a kultúra menedzserei között; egy fizetett állás létrehozása, amelynek munkaköre az állandó figyelés, továbbítás és a rendszeres kapcsolattartás lenne. Ez utóbbi javaslat gyakorlatba ültetését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületek (EMKE) elnöksége tanulmányozná, és a kialakuló lehetőségekről tájékoztatja a budakalászi találkozó résztvevőit.
A résztvevők örömmel tapasztalták, hogy egyre több fiatalt és önkéntest sikerül bevonni szervezeteik munkájába, és ennek a fiatalítási folyamatnak a folytatását továbbra is szükségesnek tartják. Egybehangzó vélemény, hogy szükséges és érdemes a gyerekekkel foglalkozni, hiszen van érdeklődés, lelkesedés a részükről is. Ennek egyik legfontosabb eszköze lehetne a pedagógusokkal és oktatási intézményekkel való szorosabb együttműködés.
Egyik legfontosabb feladata az EMKE-nek az Erdélyi Magyar Értéktár összeállítása. Ez tartalmazna építészeti örökségeket, jellegzetes szokásokat, mezőgazdasági és ipari értékeknek számító tárgyakat és megoldásokat, természeti környezetet, turizmust, művelődési értékeket. A helyi javaslatok alapján ezeket az országos bizottság helyi, megyei vagy régiós értékekké nyilváníthatja. Az Értéktár kérdéskörének koordinálását a Kriza János Néprajzi Társaság (www.kjnt.ro) végzi, dokumentumait ennek honlapján lehet tanulmányozni. Jó lenne, ha az értéktár összeállításában más régiók egyesületei is bekapcsolódnának a megadott honlap segítségével.
A XIII. Budakalászi Találkozó résztvevői támogatják az Erdélyi Magyarok Egyesületének azon kezdeményezését, hogy az Alaptörvénybe foglaltaknak megfelelően a magyar kormány hozzon létre Budapesti székhellyel egy erdélyi központot, és nyújtson rendszeres normatív támogatást működtetéséhez.
Az összmagyarság nemzettudatának erősítésében továbbra is fontos szerepet kell vállalniuk a civil szervezeteknek, az egyházaknak, iskoláknak, valamint a magyar államnak.
A találkozó szép mozzanata volt a szombat esti, úgynevezett közös Kárpát-medencei kenyér felmutatása és elfogyasztása. E nagyméretű lepényt a Kárpát-medence különböző településeiről hozott lisztből és kovászból készítették. A találkozó másik érdekessége volt résztvevők saját maguknak előadott műsora.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)2016. július 5.
27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában!
Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány 2016. július 19. és 24. között szervezi meg a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort Tusnádfürdőn. Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! mottóval.
Az idei Tusványos beharangozó sajtótájékoztatóján Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Tusványos politikai programkoordinátora, Popa Ilona, a MIT alelnöke, Tusványos erdélyi főszervezője, valamint Fancsali Barna, a MIT elnöke beszélt a részletekről hétfőn Kolozsváron. Ezzel párhuzamosan Budapesten sajtótájékoztatót tartott a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szervezésében Tusványos két alapítója, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, valamint Tárnok Mária, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában!
Tusványos mindig aktuálpolitikai témákról szól, az idei tábor mottója pedig az elmúlt időszak nagy témáit tükrözi – magyarázta Sándor Krisztina. A tavalyi nagy menekült- és bevándorláshullám, a novemberi párizsi merénylet és a Brexit óta Európa jelentése megváltozni látszik, és egyre sürgetőbb az európai identitás, az államok együttműködésének, ezen belül Közép-Kelet- Európa jövőjének újragondolása.
Ezért Tusványos mottója három nagy témacsoportra vonatkozik hangsúlyosan az idei programban: az európai, keresztény identitás jelene és jövője, Közép-Kelet Európa helye és szerepének felértékelődése, valamint az EU jelene és jövője, az együttműködés tartalmi és formai szempontjai és a Brexit nyomán kialakuló új helyzet. Ezek mellett a Tusványoson már klasszikusnak számító kérdések is terítékre kerülnek, több előadás témája lesz idén is az aktuális nemzetpolitikai helyzetkép, a gazdasági kilátások és együttműködések, a Kárpát-medencei és európai önrendelkezési problémák, az oktatás (például a MOGYE) és a kulturális élet kérdései, de terítékre kerülnek demográfiai, környezetvédelmi (ezen belül az erdőkitermelésekkel kapcsolatos) témák is.
Az elmúlt évben választások zajlottak Romániában, a Felvidéken és a Délvidéken is, így az idei Tusványoson kihagyhatatlan ennek a kérdésnek az elemzése szakértők és politikusok részvételével. Mivel 2016 Márton Áron-emlékév és az 1956-os forradalomnak is kerek évfordulója lesz idén, ezek a témák is szerepelnek a programban. Néhány cím a kínálatból: Milyen Európát akarunk? Van-e közép-európai keresztény vízió Európa számára? Migráció Európában. A kommunizmus bűntettei, az európai büntető bíróság felállításának esélyei. Választási körkép a Kárpátmedencében. Régiók, nemzetek önrendelkezése – régiók Európája. Árnyékjelentések a nyelvi jogok érvényesítéséről. Átalakuló európai identitás a migráció tükrében. Magyar állampolgárok a nagyvilágban. Kárpát-medencei felsőoktatási körkép. Európa biztonsága. Választások után a Székelyföldi önkormányzatokban. Erdő nélkül nincs Erdély! Környezetvédők vs. famaffia. Nők a magyar gazdaságban. Idén újdonság a Vita az Országházon kívül című rendezvény, amelyre meghívást kapott minden magyar parlamenti párt képviselője. Idén is jelen lesznek a magyar kormány képviselői: Orbán Viktor miniszterelnök hagyományosan szombaton tart előadást Tőkés Lászlóval és Németh Zsolttal együtt, de jelen lesz többek között Trócsányi László igazságügyi miniszter, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Bakondi György miniszterelnöki megbízott, Harrach Péter, az Országgyűlés KDNP-frakciójának vezetője, Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Kalmár Ferenc miniszteri biztos. Meghívást kaptak a Magyarország határain túl élő magyar közösségek (Erdély, Felvidék, Délvidék) politikai vezetői, de jelen lesznek a táborban katalán, baszk, dél-tiroli vendégek, idén pedig Gagauziából és a Moldovai Köztársaságból is érkeznek vendégek.
A beléptetőrendszer bevált, idén is működik
A Tusványoson tavaly bevezetett karszalagos beléptetőrendszer idén is működik – mondta Fancsali Barna. A tábor területére 16 óráig ingyenes a belépés, ezután 10 lejt kell fizetni, a heti karszalag ára 50 lej. A sátorozás idén olcsóbb lesz, mint 2015-ben: egy sátorhely egy napra 10 lej, a heti bérlet 50 lejbe kerül.
Akárcsak tavaly, a kiskorúak megkülönböztető karszalagot kapnak. A tábor területén az alkohol és dohányáru vásárlása karszalaghoz kötött lesz, az árusok pedig nem szolgálhatnak ki kiskorúakat, ahogy azt a törvény elő is írja.
Mintegy húsz sátorban zajlanak a programok
Popa Ilona főszervező elmondta: a sokszínű program mintegy húsz sátorban zajlik majd. A Lőrincz Csaba- sátor mellett idén is többek között a Wekerle–Mikó-sátorban, a MIT-sátorban, a magyar közszolgálati média sátrában, a Magyar Teátrum Színházi sátorban, a Csűrben, a Magyar Turizmus sátorban, a Puskás Ferenc Kávéház – Infotér sátorban, a Keskeny út és a Csíki anyák sátrában zajlanak majd a rendezvények. Az egyetemek idén két külön sátorban lesznek jelen Tusványoson: az egyikben a Kolozsvári BBTE és a Nagyváradi PKE, a másikban a Sapientia EMTE és a Budapesti ELTE. Újdonság a Janus Pannonius irodalmi kávéház ennek megfelelő programmal, valamint a Kriza János népzenei sátor. Tusványos idén megújult és folyamatosan bővülő honlappal, illetve mobilapplikációval (Android és iOS) várja az érdeklődőket.
Népújság (Marosvásárhely),2016. július 6.
Örökségvédelem és hagyományőrzés egy szórványközösségben (VII. Hungarikum napok Nagyszebenben)
Szebenben nem érezzük egyáltalán, hogy háttérbe szorulnánk, és azt sem, hogy másodrendű állampolgárok lennénk. Élhetünk kultúránknak, anyanyelvünknek, hagyományainknak, és ez senkit sem zavar – vallja Józsa Benjamin nyugalmazott nagyszebeni magyartanár, akivel a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete által július 1–3. között szervezett VII. Hungarikum Napok szabadtéri programjain találkoztunk. A közel százhektáros Astra falumúzeumban tapasztalt nyüzsgés, a szebeni magyar napoknak is nevezett rendezvényen gyakran hallott román szó, a gulyásfőző verseny vegyes csapatai bizonyították a mondottakat – ebben a közegben anyanyelvétől függetlenül valóban egyenrangú mindenki.
A magyar kultúra értékeinek bemutatása, jelentőségének hangsúlyozása céljával szervezett Hungarikum Napok az Ars Hungarika fesztivál mellett a nagyszebeni magyar szórvány legkiemelkedőbb eseménye. Mindkettőnek a HÍD egyesület a szervezője, de a nagyszebeni önkormányzat és civil szervezetek, önkéntesek támogatása nélkül egyik sem lehetne sikeres. Serfőző Levente, a HÍD elnöke lapunknak elmondta, úgy állítják össze az évi kulturális programokat, hogy mindenki találjon benne magának valót, az is, aki a komoly, nehezebb műfajokat kedveli, és az is, aki pusztán találkozásra, kikapcsolódásra vágyik.
Ez a szemlélet a VII. Hungarikum Napok esetében is érvényesült: első nap a híres Szolnoki Gulyásfesztiválról szóló fotókiállításon fogadták az érdeklődőket a patinás Tanács Toronyban, a Thalia nagyteremben pedig a Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Művészeti Szakközépiskola tánctagozatának évzáró műsorából látott részleteket a közönség, valamint nóta-, operett- és musical-összeállítással fellépett a Kolozsvári Operettisimo együttes. Második napra szervezték a szabadtéri programokat, amelyek vasárnap is folytatódtak, amikor a kulturális ínyencségek műsorfolyamát fotókiállítással és könyvbemutatóval gazdagították. A református templom galériájában báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, az első világháború sebészeti különítményének ápolónője, a szegények pártolója, Bánffy Miklós múzsája pályaképét bemutató fényképkiállítást nyitottak meg. A Hungarikum Napok záróestéjén bemutatták Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című könyvét, amely a szerző szórványban készült riportjainak egy részét tartalmazza, és amelyet hídnak szánt az Erdélyben és az Erdélyen kívüli területeken élő szórványmagyarok között, akik még beszélik vagy már nem beszélik anyanyelvüket, de magyarságukhoz továbbra is ragaszkodnak.
Transylvanicum versus hungarikum
Az örökségvédelem érdekében történő összefogás volt a témája a Transylvanikum versus hungarikum című minikonferenciának, amelyen a magyarországi hungarikumtörvény alapján tavaly létrehozott Erdélyi Értéktár Bizottság és a Szeben, Maros és Brassó megyei örökségvédelmi civil szervezeteket tömörítő TransylvaNet Föderáció mutatkozott be. Az Astra – Erdélyi Népi Civilizáció Múzeuma alig egy hónapja átadott multikulturális pavilonjában tartott tanácskozáson Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke, az Erdélyi Értéktár Bizottság tagja ismertette a helyi, regionális és erdélyi értéktárak jelentőségét és az azokat kezelő bizottságok működését. Elmondta, kevesebb mint egy év alatt száznegyven javaslat érkezett felvételre az értéktárba, ebből kilencvenöt erdélyi, a többi helyi érdekeltségű.
Utóbbi közé tartozik a négy eddig regisztrált Háromszéki érték: a Jancsó-udvarház és a Szent Imre római katolikus műemlék templom Gelencéről, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttese és Kézdivásárhely történelmi központja (forrás: a Kriza János Néprajzi Társaság digitális értéktára,https://www.kjnt.ro/ertektar/erdelyi/kovászna).
Széman Péter lapunk kérdésére válaszolva elmondta, a Hungarikum Napok is nagy értékeink közé tartozik, hisz nagyon jó példája, hogy miképpen lehet szórványban is megőrizni a hagyományokat. Eugen Vaida, a húsz Szeben, Brassó és Maros megyei örökségvédelmi szervezetet tömörítő TransylvaNet Föderáció elnöke hangsúlyozta, feladatuknak tartják az értékőrzést, amelynek szabályozásához jó törvényre van szükség, a terepen végzett konzultációk, közmeghallgatások alapján kívánnak törvénykezdeményezéseket megfogalmazni. Úgy látja, az államnak segítenie kell az épített örökség tulajdonosait, hogy karbantarthassák, felújíthassák az értékes ingatlanokat, amelyek megőrzése közös felelősség. Vaida elmondta: együttműködést javasolt az örökségvédelmi szervezetek között, bővíteni szeretnék a TransylvaNetet, mert szerinte közös összefogással több eredményt lehet elérni. A magyar közösség szempontjából fontos jelentségre hívta fel a figyelmet Mirela Iancu, az Astra múzeum marketingfelelőse. Elmondta, a kommunista időkből úgy örökölték, hogy a falumúzeum több száz éves parasztházai, ipari létesítményei (szám szerint közel négyszáz – szerk. megj.) mind a román népi kultúra képviselői, holott ez nem igaz, és nekik az utóbbi években sikerült ezt a történelmi tévedést kiigazítaniuk, feltüntették a házak valós identitását, és létrehozták a nemzeti kisebbségek sétányát, ahová három szász házat is telepítettek, mert korábban egy sem volt. Az ország legnagyobb skanzene ma nyitott a rendezvények számára is, mesterségbemutatókat, múzeumi foglalkozásokat tartanak, hogy minél közelebb hozzák a népi kultúrát, a népi örökséget a mai emberhez – mondotta.
Gulyástól a kőlevesig
Készítsünk vajas pogácsatésztát, nyújtsuk ki, kenjük meg töpörtyű- és gulyáskrémmel, hajtogassuk össze, ismét nyújtsuk ki, daraboljuk pogácsaszaggatóval, kenjük be a tetejét gulyáskrémmel és süssük szép pirosra – így készül a Csányi Sándor-féle gulyáspogácsa. A magyar gulyáskirály saját találmányát mi is megkóstolhattuk a Hungarikum Napokon, a kemencében sült pogácsa nagyszerűen bevezet a gulyás ízvilágába, amiben bőségesen volt része a falumúzeum egyik szegletében megszervezett gulyásfőző verseny közönségének. A híres Szolnoki Gulyásfesztivál főszervezője lapunknak elmondta, a magyar éttermekből egy kicsit kiszorult a gulyás, viszont ez az étel a magyarságtudatunkat erősíti. Szerinte a gulyásfőző versenyeknek éppen az a célja, hogy ezt a tudatot és a magyar gasztrokultúrát erősítsék.
Míg közel húsz bográcsban rotyogott a főként marhahússal készített étel, a gyermekek a kőlevesről szóló bábjátékon mulattak, majd mindannyian megkóstolták a meséből szőtt kőlevest. Az üstök alatti tüzek füstjében észrevettük a Torja csapata feliratot, rögtön kérdeztük, hogy kerülnek a Háromszéki gulyásfőzők a Hungarikum Napokra. Kiderült, a torjaiak Nagyszebenben kaptak néhány évvel ezelőtt jól jövedelmező munkát egy régebb odatelepedett falustársuknál, most összeálltak, és bíznak abban, övék lesz a legfinomabb gulyás.
A kézművesek során is találkoztunk Háromszékiekkel: ott volt a bodosi mézeskalácsos, a Sepsiszentgyörgyi csontfaragó, a kovásznai fafaragó, a sepsiillyefalvi kovács. Standjuknál gyakran hallottunk román szót, alig sikerült elcsípni szebeni magyar embereket, akik elmondhatják, mit jelentenek számukra a Hungarikum Napok. A Balavásáron született, több évtizede nagyszebeni Borsai István szerint ilyenkor látszik meg, hogy ki vallja magát magyarnak, Páskuly Ibolya pedig azt mondta, ez a legjobb találkozóhelyük, ahová minden magyar eljön, mert a városban szaladnak az emberek a dolguk után, nincs idejük egymásra. Török-Szász Annát még a Németországban élő leánya is felhívta, nehogy kihagyja a Hungarikum Napokat, nem is mAradt otthon, láthatóan jól érezte magát a falumúzeumban tartott majálison.
Igaza van Józsa Benjaminnak, aki szerint a háromezer főnyi (kétszázaléknyi – szerk. megj.) szebeni magyar lakosság nagyon lelkes, „különösen, amióta két kultúrszervezetünk van, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület és a HÍD, amelyet Serfőző Levente vezet, azóta megpezsdült a szellemi élet”.
Felzárkózni és megmAradni
Templomban, könyvesboltban, kiállító- és előadóteremben, multikulturális pavilonban, az ország legszebb és leggazdagabb falumúzeumában három nap alatt több ezren fordultak meg, magyarok és románok, hazaiak és külföldről hazaérkezettek.
Lapunk számára Sefőző Levente főszervező összegezte a Hungarikum Napok lényegét: „Szórványban minden műfajt meg kell mutatni, hisz a magyar kultúra egészéhez tartozunk, oda próbálunk felzárkózni és megmAradni a Kárpát-medencei körforgásban, és ahhoz, hogy ezt megtehessük, ébren kell tartanunk értékeinket, hagyományainkat. A nagyobb eseményekkel nem csupán a magyar közösséget kell megszólítani, hisz Nagyszebenben rengeteg a vegyes házasságban élő magyar ember, aki ilyenkor büszkén fogja meg a párját és gyermekeit, akiket lehet, hogy nem sikerült megtanítania magyar nyelvre, de most megmutathatja, ő milyen kultúrából származik. Egyesületünk neve nem véletlenül HÍD, eseményeinkkel próbálunk híd lenni kultúrák és nemzetiségek között.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 21.
Útkeresés Európában (Megnyílt a 27. Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor
Borongós idővel, szórványos záporokkal kezdődött a Tusványos huszonhetedik kiadása, és bár még csak a rendezvény első napjánál tartunk, már délelőtt szokatlanul nagy volt a nyüzsgés az Olt-parti kempingben. Tusnádfürdő élete néhány napra megpezsdült, ellepték a tusványosozók, sokan szórakozni, barátokkal találkozni érkeztek, mások belehallgatnak az előadásokba is, a felszólalókkal közösen keresik a megerősítést, hogy Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában.
A délelőtt 10 órára meghirdetett hivatalos megnyitó a már megszokott módon félórás késéssel kezdődött, az asztalnál – régi hagyomány szerint – az alapítók, szervezők, házigazdák kaptak helyet. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár megfogalmazása szerint Tusványos az elmúlt 26 esztendőben az erdélyi, sőt, a Kárpát-medencei magyar fiatalság egyik legfontosabb rendezvényévé nőtte ki magát.
Potápi Árpád János szerint a szórakozás és találkozás öröme mellett Tusványos azért is jelentős, mert beszélgetésekre ad lehetőséget közéletről, nemzetpolitikáról, sok olyan gondolat, ötlet születési helye volt, melyek később valósággá váltak. Példaként említette az oktatási-nevelési támogatást, a státustörvényt, a kettős állampolgárságot biztosító jogszabályt, a magyar alaptörvény több cikkelyét. Elmondta, 2010 óta 850 ezren igényelték a magyar állampolgárságot és 780 ezren az esküt is letették, majd kitért arra, hogy 2014 óta a magyar kormány nemzetpolitikájában előtérbe került a szülőföldön való boldogulás segítése, az első ilyen programot a Vajdaságban kezdték el 50 milliárd forintos támogatási alappal, ezt folytatják más térségekben is, tudatában vannak, hogy a magyar közösségeknek, családoknak gazdaságilag kell megerősödniük, hogy odahaza legyen jövőjük gyermekeiknek. Legsürgetőbb teendőnek az elvándorlás és a demográfiai csökkenés megfékezését nevezte. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor egyik kitalálója, alapítója az idei cím üzenetét járta körül. Itthon voltunk Európában, európai identitásunk evidenciának tűnhet, de nem az, különösen most, a britek kilépési döntése után. Egyre több a radikális hang Magyarországon is, de ők úgy gondolják, „identitásunk európai, összetartozunk az európai népekkel, közös a kultúránk, osztozunk az európai sorban”. Németh Zsolt megfogalmazása szerint az európai intézményrendszerben mélyreható válság tapasztalható, és az erre adott válaszok között helye van a magyar válasznak is. „Itthon vagyunk Európában, nincs szükségünk kioktatásra arról, hogy mit jelen az európaiság, ezért jogunk van egyet nem érteni uralkodó európai divatáramlatokkal” – fogalmazott a magyarországi politikus. A most tapasztalható nagyarányú válság összefüggésben van a migrációval, a terrorfenyegetettséggel, melyek drámai módon töltik be mindennapjainkat, és jelen van az orosz birodalmi ösztönök újjáéledése miatti fenyegetettség is. Az Európai Bizottság azonban rossz válaszokat ad mindezekre a kihívásokra, és erre jogunk van nemet mondani, az októberi népszavazáson való részvétellel a kisebbségben élő magyarság is hallathatja hangját, és ha erős lesz ez a hang, talán Brüsszelben is hajlandóak lesznek meghallani. Nem euroszkeptikusok, hanem eurokritikusok, nem rombolni akarnak, hanem európai identitást, intézményrendszert építeni – hangsúlyozta. Az idei Tusványos címének befejező része, az itthon leszünk Európában meglátása szerint azt jelenti, rendelkezünk jövőképpel arra vonatkozóan, hogyan kellene kinéznie ennek az Európának, milyen helye van benne régiónknak, Közép-Európának, és milyen helyük van a magyar kisebbségi közösségeknek. A következő napok előadásain ezekre a kérdésekre keresik a választ az előadók, a hallgatók – mondotta.
Tárnok Mária, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumának elnöke főszervezőként gyakorlati tudnivalókat osztott meg a hallgatósággal, huszonnégy előadói sátorban több száz program várja az érdeklődőket, melyeket harmincnégy partnerszervezettel közösen alakítottak ki, hetvennyolc oldalas programfüzetük minden eddiginél vaskosabb. Van két teljesen új helyszín a Janus Pannonius kávéház, ahová elsősorban az irodalomkedvelőket várják, a Kriza János népzenei sátor pedig a népzene, néptánc szerelmesei előtt nyitott.
Toró T. Tibor, a másik alapító, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke Tusványos Köztársaság szabad polgárait köszöntötte, leszögezte, itthon vagyunk Tusványoson, Székelyföldön, Erdélyben, a Kárpát-medenceében és Európában is. Kifejtette, Tusványos jó alkalom a számvetésre, mi az, amit sikerült megvalósítani a legutóbbi tábor óta, és arra is, hogy feltérképezzék a tennivalókat. Felidézte az idei szabadegyetem fontosabb témáit, és kitért a feladatokra is: idén fontos lenne hozzátenni valamit a transzilvanizmus gondolatához, hisz az erdélyi magyarság jövője szorosan összefügg az erdélyi románokéval, meg kell találni az utat egymás felé, szükség van pAradigmaváltásra, hisz az eddigi próbálkozások kátyúba ragadtak. Reményei szerint ehhez tud hozzájárulni az idei szabadegyetem, mely, mint fogalmazott, a legérdekesebb, legsajátosabb arcú fesztiválja a Kárpát-medenceének. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke szervezőként válaszolt azoknak a román politikusoknak, akik nem fogadták el meghívásukat: Itthon vagyunk, leszünk Erdélyben. Minden politikai előadásra hívtak román előadót, sajnálja, hogy nem jutottunk még el odáig, hogy eljöhessenek anélkül, hogy a Bukaresti sajtó megbélyegezné őket. Sok még a teendő ilyen téren is, és sok a kérdés, melyekre az idei szabadegyetem keresi a választ, „készen kell állnunk, tudnunk kell, mi a jövőképünk, mit akarunk elérni” – mondotta.
A házigazda Tusnádfürdő polgármestere, Albert Tibor a tőle már megszokott módon viccekkel fűszerezte köszöntőjét. Székelyföldet azért kaptuk őseinktől, hogy megőrizzük és átadjuk a következő nemzedékeknek, nem kívánunk egyebet, csak úgy élni, mint a tőlünk nyugatabbra levő kisebbségek – mondotta, nem akarunk úgy járni, mint a kánikulában kaszáló székely, kinek a fia szomorúan nézi az árnyékban evő, ivó urakat és azzal kell vigasztalnia: ne búsulj, fordul a világ, jő a tél, s akkor mi ülünk majd a hidegben s ők a melegben.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 21.
Tusványos: nemet mondanak a rossz válaszokra
A többrétű európai válság és a magyar kormány erre adott válaszai, a szülőföldön boldogulás, illetve a többség és kisebbség közötti párbeszédhiány is szóba került az idei Tusványos szerdai megnyitóján.
Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában: osztozunk a közös kultúrában, sorsban, problémákban és sikerekben. Viszont jogunk van nemet mondani a többrétű európai válságra adott rossz válaszokra – hangzott el a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai nyitó előadásán. A szabadegyetem az erdélyi, sőt a Kárpát-medencei fiatalság legfontosabb rendezvényének számít, s mint ilyen, nemcsak a felszólalókról kell szólniuk az előadásoknak, hiszen Tusványos egy párbeszéd helyszíne – vallotta Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
A Lőrincz Csaba-sátor alatt az európai identitás, a magyarság sorsa is szóba került. Potápi elmondta, a Tusványosként közismertté vált szabadegyetemen olyan, a magyar kormány által felkarolt gondolatok, ötletek születtek, amelyek hozzájárultak a magyarság közjogi szempontból való egyesüléséhez is. Kiemelte a státustörvényt, a neveléstámogatást, valamint a magyar állampolgárság egyszerűsített megszerzését is. 2014 óta előtérbe került a szülőföldön való boldogulás kérdése. Ehhez igazodott a szakképzés és a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve. Ezek célja, hogy a magyar közösségek, családok gazdaságilag megerősödjenek, mérséklődjék az elvándorlás, illetve hogy minél több olyan magyar gyerek szülessen, aki anyanyelvén tanulhat, megőrizve identitását, részletezte.
„Jogunk van nemet mondani"
Mit jelent az, hogy itthon vagyunk Európában? – tette fel a kérdést a nyitó előadáson Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. „Mi úgy gondoljuk, hogy a közös kultúrában, sorsban, problémákban és sikerekben osztozunk Európával. Mi ide tartozunk" – adott is választ, hozzátéve, hogy „nincs szükségünk kioktatásra arról, hogy mit jelent az európaiság".
Németh úgy látja, Európában többrétű válság van, nemcsak a terrorfenyegetettség és a migráció, hanem a központi intézményrendszer szintjén is. „Jogunk van nemet mondani a válságra adott rossz válaszokra, és kritizálni az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos megközelítését" – hangsúlyozta a Fideszes politikus. Úgy vélte, nagy hiba Magyarországot „euroszkeptikusként" megbélyegezni, hiszen „nem szkeptikusok, hanem kritikusok vagyunk – és míg előbbi rombol, utóbbi épít".
Jövőkép: a keresztény Európa
Németh Zsolt hangsúlyozta, „rendelkezünk arra vonatkozó jövőképpel, hogy miként kellene kinézzen Európa, és milyen helye van benne Magyarország mellett a külhoni magyar kisebbségi közösségeknek. Mi ezt a jövőképet a keresztény Európában látjuk."
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke a romániai, kisebbség-többség viszonyáról, illetve a román politikusok Tusványosról való távolmAradásáról szólt. „Az, hogy a román politikusok nem jönnek ide, jelzi, hogy nem normális a többség-kisebbség viszonya. Ez a tábor mindig a nyitottságot és párbeszédet képviselte, hiszen a sorsunk összefügg, a többség jövője a kisebbség jövőjétől is függ" – vélte. A magyar állampolgárságra térve kifejtette, „ideje a mennyiségtől a minőség felé elmozdulni, megnézni, mi járhat még egy külhoni magyar állampolgárnak".
A román politikusok hiányára visszatérve Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke álláspontját ismertetve elmondta, Tusványos mottója – Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! – egyfajta üzenet azoknak a román meghívottaknak is, akik nem válaszoltak a felkérésre. „Minden olyan politikai témájú előadásra hívtunk román előadót, amelyek közös gondolkodásra késztetnek. Sajnos még sok a teendő, hogy a jelenlegi helyzeten változtatni tudjunk – így viszont nagyobb teret kap a magyar–magyar párbeszéd" – emelte ki.
A házigazda település polgármestere, Albert Tibor azt kívánta, „úgy éljünk mi itt, Székelyföldön, mint a nyugati őshonos kisebbségek". A szervezésről röviden beszámolva Tárnok Mária, a szervező Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a több hónapos készülés hozománya, hogy 24 előadósátor alatt 34 partnerszervezet lehet jelen, sőt idén két új helyszínnel is bővült a tábor: a Janus Pannonius irodalmi kávéházzal, valamint a Kriza János népzenei sátorral.
Pinti Attila
Krónika (Kolozsvár)2016. július 26.
Aki nem hisz, nem is cselekszik
Könyvbemutató és a Fidesz nemzet- és külpolitikájának értékelése – e kettő összefonódott csütörtökön délután Tusványoson a Kriza János népzenei sátorban, ahol Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke 2002–2014 közötti írásainak, beszédeinek gyűjteményét mutatták be. A Hitünkből értékek következnek című kétkötetes könyv kordokumentum, amelynek a szerző evangelizációs szerepet szánt a politikában, ugyanakkor folytatása korábbi két kiadványnak (Németh Zsolt, Lőrincz Csaba, Orbán Viktor, Rockenbauer Zoltán: Nemzetpolitika ’88–89 és Németh Zsolt: Magyar kibontakozás, 1998–2002).
Bevezetőjében Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja, a könyvbemutató moderátora megindokolta, miért Tusványoson és miért a Kriza János sátorban mutatják be Németh Zsolt beszédeinek gyűjteményét: a szerzőt vérrokonság köti a neves néprajzi gyűjtőhöz, és „Németh Zsolt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem szellemi atyja” – idézte Orbánt Viktor miniszterelnöknek a kötet előszavában megfogalmazott megállapítását.
Németh Zsolt Magyarország határon túli politikájának legelkötelezettebb híve, aki elvszerűen politizál, a magyar külpolitikában fontosnak tartja a nemzetpolitika érvényesítését, és a nemzetpolitikában figyelemmel követi a külpolitikai szempontokat – méltatta a politikust Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. A Fidesznek és Németh Zsoltnak köszönhető a státustörvény, valamint a kettős állampolgárság, ami reményt adott a határon túli magyar közösségeknek – mondotta.
A könyvről Martonyi János volt külügyminiszter megfogalmazta: az állandóság, a folytonosság életműve, amely azt tükrözi, bár a körülmények változtak, Németh Zsolt megőrizte hitét, az abból fakadó értékeket és a fő célt: elkötelezett a nemzetpolitika és a határon túli magyarság támogatása tekintetében. Az érdekpolitizálással ellentétben Martonyi az értékelvű politizálás híve, szerinte az értékek koordináta-rendszert adnak a politikának. Leszögezte: Magyarország esetében nem is lehetne másként, mert sem gazdasági, sem katonai téren nem nagyhatalom, ha így lenne, nem biztos, hogy az értékelvű politizálásra lenne szükség. „A magyar nemzet számára egyetlen koordináta-rendszer az értékvilág, amelyből következnek az emberi és közösségi jogok, ezekben és az autonómiában hiszünk.” Martonyi méltatta Németh Zsolt előrelátó politikáját is, hangsúlyozva közös politikai hitvallásukat, és kitért a kettős állampolgárságból eredő új magyar összetartozás-érzésre. Aki nem hisz, nem is cselekszik – szögezte le Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Hangsúlyozta: Németh Zsolt olyan világban vallja meg hitét, amelyben nem az eszmei, hitbéli értékek, hanem az érdekek vezetnek. Az értékelvű, vallásos politizálás Európában sem menő – állapította meg. „Hitünkből nem csupán értékek következnek, hanem jó cselekedetek is.”
Mindketten ateista világból indultak, de mindkettőjük édesapja – Tőkés István és Németh Géza – református lelkészként követendő magatartásmintát jelentett, értékes szellemi útravalót adott – erről is szólt Tőkés László és Németh Zsolt.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke köszönetet mondott munkatársainak, a kötet összeállítóinak, méltatta a 2008-ban elhunyt Lőrincz Csaba és Szesztay Ádám munkáját, akiknek egymást követő időszakokban nagy szerepük volt a nemzet- és külpolitikai stratégiák kidolgozásában. Németh Zsolt azzal zárta hozzászólását: az elhangzott méltatások, a sok dicséret jól esik, de nem jelenti azt, hogy a munkának vége, folytatni kell még akkor is, ha a migránsválság korában nehezebb lesz a kisebbségi érdekérvényesítés.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 27.
Jövőkép népzenével
„Nemzetünk egyik alapköve, hogy nemcsak kesergünk és bánatoskodunk, hanem megmutatjuk, hogy élettel van teli, és példát mutatunk a fiataloknak, miként lehet úgy szórakozni magyar zenére, hogy jól érzem magam” – véli Pál István Szalonna Liszt Ferenc-díjas magyarországi népzenész, aki a tusványosi Kriza János népzenei sátor házigazdájaként fogadta és faggatta a különböző erdélyi tájegységekről érkező zenészeket.
Szerinte a magyar nemzet jövőképét az is meghatározza, miként őrizzük és adjuk tovább hagyományainkat, ezért is van helye egy ilyen fórumnak a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjában.
A Kalotaszegről, Szászcsávásról, Homoródabásfalváról, Gyimesből és Moldvából érkező muzsikusok beszéltek a településükhöz kötődő szokásokról, az általuk használt hangszerekről, viseletről, a zenélés több nemzedéken keresztüli áthagyományozásáról, de legfőképpen muzsikálásukkal mutatkoztak be. Közreműködött a Tokos zenekar és a Zurgó együttes, megjelenítve, hogy a városi fiatalok hogyan veszik át a zenei hagyományt az adatközlő mesterektől.
Pál István lapunknak elmondta: „Fontos megmutatni a nemzetnek, hogy saját zenénk, a közös Kárpát-medencei népzenei anyanyelv milyen fontossággal bír, ezt tesszük a táncházban is, amely nem kirekesztő, ahol azt mutatjuk meg, ami a miénk. Ez természetes forrás, az életről szól, és szándékosan azért választottam ki Erdély különböző régióiból a zenészeket, hogy aki nem ismerné ezeket a vidékeket, kedvet kapjon, hogy felvegye a hátizsákját, és elmenjen a falvakba. Ott olyan embereket ismerhet meg, akiknek nem mondta senki, hogy nemzeti érzésűnek kell lenni, mégis ugyanarról szól az életük: hogyan tartsuk meg a nemzetünket, hogyan hagyományozzuk át a tudásunkat, és éppen ezeknek az összességéről szól ez a sátor.”
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. július 27.
Mentor – Tele van írva a világ sok-sok ember változatos üzenetével és kérdésével
Keszeg Vilmos néprajzkutatóval a mesélő emberről és világáról
Az élete úgy mozgalmas, ahogyan azt ő maga megtervezi; a váratlan dolgok ráérnek másnap – vallja Keszeg Vilmos, a BBTE professzora. És talán tényleg ilyen „zavartalan” mindennapokra van szükség ahhoz, hogy a kutató a sietős felületességen túl a maga pőre valóságában tudja megfigyelni, megérezni a népi történeteket, a mesék mögött az embert, az emberrel együtt a szokásokat, hiedelmeket. Mert a kultúrát csak az emberekkel együtt lehet vizsgálni, az embert pedig csak ráérősen lehet „megnyitogatni”.
Doktorpapámmal, Keszeg Vilmos tanár úrral doktori kutatásom miatt rendszerint tartjuk a kapcsolatot, akaratlanul mégis gombóc volt a torkomban, amikor a beszélgetésre készültem. Persze fölöslegesen. Akárcsak az elmúlt évek során, most is barátságosan, mégis tekintélyt sugárzóan beszélt pályájáról, miközben megszívlelendő gondolatokkal gazdagított. Mint mindig. Egyszer talán sikerül méltó diákká, netán kollégává felnőni.
– Egyik fő kutatási területe a történetmondás antropológiája. Élettörténetekkel és életpályákkal foglalkozik és az emberre homo narransként (mesélő emberként) tekint. Mi Keszeg Vilmos története?
– Elsőgenerációs értelmiségi vagyok. Olyan környezetben nevelkedtem, ahol a könyv teljesen hiányzott, de amely elfogadta az érdeklődésemet. Hálával tartozom az életnek, hogy sikerült megfogalmaznom a szándékaimat és ezeket a szándékaimat sikerült megvalósítanom. Hatodikos koromban jelentettem be tanáraimnak, hogy tanár leszek, azóta készültem erre a pályára. Mind a szüleim, mind a környezetem támogatásáért hálás vagyok.
Azért is szerencsésnek mondhatom magam, mert az iskolában mindig találtam tanárokat, akik megértettek és támogattak. Becsületes, értéktisztelő tanáraim voltak a gimnáziumban, a középiskolában és az egyetemen is.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végeztem 1981-ben magyar és francia nyelv és irodalom szakon, majd kilenc szép esztendő következett, amikor középiskolában magyar irodalmat tanítottam. Művészetről, a szép szóról, a szép versekről, regényekről, szép gondolatokról és érzelmekről beszélhettem a diákjaimnak. Amikor az utóbbi években érettségi találkozókra visszahívtak, újra és újra meggyőződhettem arról, hogy nem volt haszontalan az a munka, amit ott végeztem. A tanári pályával egy időben lettem apa. A családi kör máig az élet érdekes és hasznos terepe számomra.
Utána hasonlóan szép szakasza következett az életemnek, de ez nem várt fordulat volt: 1989 után a középiskolai tanárkodást követően az egyetemre jöhettem tanítani. A változások nyomán nyílt lehetőség arra, hogy a bölcsészkaron új szak indulhasson, a néprajz. Ez a világháborút követően 1949-ben megszűnt, és évtizedeken keresztül hiányzott. 1990-ben újraindult és Pozsony Ferenccel, majd a többi kollégámmal, valamint a szakot kiépítő Péntek János tanár úrral együtt valósíthattuk meg a szakra vonatkozó szándékunkat. Azóta a történetem ebben a keretben folytatódik. Olyan munka ez, ami nap mint nap elégtételt nyújt: az, hogy gondolatokat lehet megfogalmazni, az, hogy ott állnak velem szemben értelmes fiatalok. Ez kihívás és elégtétel.
Amikor a kényszer jó dolgot szül
– Már hatodikos korában tudta, hogy tanár akar lenni. Milyen hatásra döntött emellett a pálya mellett?
– Nem tudom rekonstruálni, hogy gyermekfejjel hogyan fogalmazódott meg bennem ez a szándék. Annyi biztos, hogy a mostoha körülmények ellenére az olvasásra nagyon korán rászoktam. Úgy emlékszem, hogy harmadikos koromban Az arany ember nyújtott nagy élményt és attól kezdve a könyv örökké a kezemben volt. Az írott, a szép szónak a szeretete, a kíváncsiság volt, ami ide vezetett. Már középiskolás és egyetemista koromban is világosan láttam, hogy a tanárnak milyen feladata és lehetősége van azáltal, hogy másokhoz szól és fiatalokat tanít.
Valójában a népi kultúra iránti érdeklődésem is gyermekkoromból származik. Az akkori iskolás lap, a Jóbarát játékgyűjtő és etnobotanika pályázatain vettem részt hatodikos, hetedikes koromban. Az első gyűjtőtáborba nyolcadikos koromban jutottam el, amit Kakas Zoltán szervezett Háromszéken. Nyolcadikos koromból származnak azok az első lejegyzések, amelyeket később a doktori disszertációmban is felhasználtam. Azóta ennek a kultúrának újabb és újabb területeit fedeztem fel. Az egyetemen Péntek János tanár úr vezetésével választható etnológia tárgy működött és a népi kultúrára vonatkozó ismeretek megszerzésére itt nyílt lehetőség. Terepmunkát azóta folyamatosan végzek.
Amikor Tordán középiskolai tanár voltam, tanítványaim figyelmét erre a kultúrára is ráirányítottam. Olyan idők voltak azok, amikor terepre nem mehettem, így a kényszer hatására alakult ki az az érdeklődésem, ami az első tudományos teljesítményem alapjául szolgált. Azért, hogy a kiszállásokkal ne kompromittáljam a meglátogatott személyeket – azáltal, hogy egy idegen megy a házukba és beszélget velük –, kéziratos anyagot gyűjtöttem, és kezemben volt a kutatható anyag. A népi írásbeliség iránti érdeklődésem ilyen kényszer hatására született meg, amely aztán a tanári, kutatói pályámat végigkísérte. Valójában már akkor az ellen lázongtam, hogy a népi kultúrát kizárólagosan az oralitással azonosítják. Meggyőződésem, és most már a magam és diákjaim kutatásai alapján határozottan tudjuk mondani, hogy az 1868-as népoktatási törvényt követően, és egyéb változások hatására az írás bekerült a mindennapi, privát használatba, így a népi, populáris kultúrának van egy jelentős része, amely írva van.
Az is elgondolkodtatott, hogy kanonizálódott a népi kultúra, pontosabban a népi kultúrának néhány területe, és a kánonon kívül mAradt ennek a kultúrának néhány lényeges része. Ilyen volt a hiedelem is. Most, amikor a hagyományok és a hagyományos értékek patrimonizálása zajlik, élesen vetődik fel a kérdés, hogy a hiedelmet is patrimóniumnak, kulturális örökségnek tekinthetjük-e, ami ugyanúgy megismerésre és népszerűsítésre méltó, mint a tánc, a népdal, a díszítőművészet. Meggyőződésem, hogy a hiedelem, a népi vallás és a vallás egy olyan mentális-kognitív kontextust alkot, amelybe beágyazódik az emberek mindennapi élete.
Az ember nem lehet meg hiedelem nélkül
– Már nyolcadikos koromban hiedelmet gyűjtöttem, és később ezeket a feljegyzéseimet tudtam az 1995-ben megvédett doktori disszertációmban hasznosítani, ami a kortárs hiedelmet vizsgálta. Ezeknek a hiedelmeknek egyik része tényleg archaikus, régi időkből mAradt meg, a másik része azonban a technika korában, napjainkban termelődött. Az ember ugyanúgy nem lehet meg hiedelem nélkül, mint ahogy nem lehet meg tudomány és vallás nélkül sem. Ez a három tudatforma nem zárja ki, hanem kiegészíti egymást. A tanszéken az írott népi kultúra vizsgálata mellett a hiedelemvizsgálathoz is felzárkóztak diákok: terepmunkát végeztek, tanulmányokat írtak.
Időközben kezdtem el figyelni arra, hogy az emberek hogyan mondanak történetet: mi az, amit történetben mondanak el, mikor mondanak történetet, a történetmondásban a hagyományos szüzsék, valamint a személyes élmények hogyan kapcsolódnak össze. Ebből született meg a történetmondás antropológiai pAradigmája. Itt a műfajközpontúságból léptem ki, mert a népi kultúrának ezt a részét másfél évszázadon keresztül, de még napjainkban is többnyire műfajközpontú érdeklődés jellemzi. Én azt mondom, hogy a történetnek a műfaj csak egyik karaktere és ezentúl a történetmondó személye, a történetmondás helyzete, célja mind kutatásra méltó. Ide is zárkóztak fel diákjaim.
Ezen belül nagyon sok autobiografikus szöveget vizsgáltunk: a különböző társadalmi kategóriáknak milyen életpályája és élettörténete van? Az ember, az egyén hogyan és miért beszél magáról? Miközben magáról beszél, hogyan foglalja bele a történetébe azt a kort, amelyben él? Az ember magáról beszél, de valójában benne él egy kapcsolathálóban, tehát a környezetéről is beszél. Azt hiszem, hogy a szakma számon tartja a népi specialisták, a protestáns lelkészek, a néptanítók életpályáját és élettörténetét vizsgáló kötetekben megjelent kutatásainkat. A pAradigma nem új, de nem is népszerű: a kultúra nem személytelen, használatának egyéni habitusai, aktuális motivációi vannak. A kultúrát csak az emberekkel együtt lehet vizsgálni, a kultúra a használati szabályaival és módjaival együtt érthető meg.
Néhány éve az is érdekel, hogy a sajtó és a média hogyan épül be a mindennapokba, hogyan közvetít ismereteket, élményeket. A médiakritika azt mondja, hogy a média manipulálja a közvéleményt és az ember tudatát. Engem különösen az érdekel, hogy önkifejezésre nyújt-e lehetőséget. És hát nyújt: a nyomtatott, a hangzó, a vizuális médiában a „fogyasztó” maga is megszólalhat és egy új környezetben nyilatkozhat meg.
Szerencsés vagyok olyan szempontból is, hogy a tanszéki közeg igényes, értéktisztelő, tájékozott, szemléletében nyitott és sokszínű közösség. Jól érzem magam ebben a közösségben. Az évtizedek során a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék (mai nevén: Intézet), és a hozzá közel álló Kriza János Néprajzi Társaság kutatásai a romániai népi (populáris) kultúra mai állapotát tárták fel. Sajnos, a köztudat alig tartott lépést ezekkel az eredményekkel. A köztudat és a média többnyire anakronisztikus meggyőződéseket forgalmaz erről a kultúráról.
Megtanulni a gondolkodás, elemzés, érvelés módszerét felszabadító
– Egyetemista koromban meggyőződhettem arról, hogy fontos az ismeretszerzés, az ismeretek elraktározása, de még fontosabb gondolkodni, elemezni megtanulni. A kommunizmus durva időszaka volt az, de a mostoha körülmények között is beszivárogtak az akkor új tudományos módszerek, irányzatok, szemléletek: a strukturalizmus, a kommunikációelmélet, a szemiotika, a hermeneutika, a tartalomelemzés. A kommunizmus sikamlós eszméket terjesztett, és nyilvánvaló volt, hogy ezek ellen csak egyféleképpen lehet védekezni: úgy, hogy az ember a gondolkodásnak, az elemzésnek, a következtetések megfogalmazásának, az érvelésnek a módszerét megtanulja. Számomra nagyon felszabadító volt ez a felismerés. Megnyugtató, hogy nem vagyok kiszolgáltatva hamis gondolatoknak, mert adott források alapján, analitikus módszerek segítségével én vonhatom le a következtetéseket.
Az olyan diákokat szeretem, akik ugyanide eljutnak és megtanulnak gondolkodni. Szeretem azt a diákot, aki felzárkózik mellém és egy nyelvet tudunk beszélni. Szeretem azt a diákot, aki egy idő után leválik rólam. Örülök annak, hogyha mellettem és rajtam túl felfedezi magát és olyan mondanivalója van, ami számomra is újdonságot jelent. Nagy elégtétel számomra az Emberek és kontextusok sorozat 14 kötete, amelyben sok tehetséges diák és doktorandus a kultúrának egy ismeretlen területét tárta fel és értelmezte.
Le Goff az európai értelmiségi születéséről írt könyvet, és szerinte az írástudó, értelmiségi embernek két kategóriája van. Az egyik az organikus értelmiségi, aki a tudását valamilyen érdek szolgálatába állítja, valamilyen érdeket támaszt alá. Az organikus értelmiségi negatív kategória, mert amikor valaki a tudását egy érdek szolgálatába állítja, akkor valójában a meggyőződéseinek a kimondásában korlátozottá válik. Azért, mert annak az intézménynek az érdeke, amelynek a szolgálatában áll, nem engedi meg, hogy a maga meggyőződését érvényesítse. A másik típusú értelmiségi a kritikai értelmiségi, aki a létbizonytalanságot is vállalva őrizte meg gondolkodásának az autonóm, szabad jellegét. Én azt mondom, hogy a kutató embernek ezt a függetlenséget meg kell őriznie, hogy a kutatásai eredményét – mondjon ellen bárkinek vagy támogasson bárkit – szabadon kimondhassa. Ez kutatóként és tanárként meggyőződésem.
Nekem a mindennapokban és az életemben az az elvem, hogy mindegyre új helyzetek, nehézségek, problémák adódnak és ez természetes: nem félni kell tőlük, hanem meg kell oldani őket! Ettől megy előre a világ.
„Nem tudom, hogy milyen lesz az új ember”
– Kortárs mítosznak tekinthetjük a kijelentést, hogy a mai fiatalok nem olvasnak. Pedig nap mint nap szembemegyünk az utcán hirdetőtáblákkal, étlapot olvasunk, folyamatosan görgetjük a Facebookot. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ennyit soha nem írt az ember, mint jelenleg. Egyre nagyobb a zaj, egyre nehezebb eldönteni, hogy amikor olvasunk, mi releváns információ. Hogyan látja ezt a helyzetet: a gyors technikai fejlődés hová vezet Ön szerint?
– Az írásantropológia kurzusom egyik közhelyszerű gondolata, amivel mindig megdöbbenteni akarom a hallgatókat, hogy valóban nem igaz, hogy ma nem olvas az ember vagy hogy kevesebbet olvas. Ma már nem lehet nem olvasni, reggeltől estig folyamatosan olvasunk, az utcán, utazás közben. Tele van írva a világ sok-sok ember változatos üzenetével és kérdésével, és csak az olvasni tudó ember igazodik el benne.
Tényleg nagy kérdés viszont, hogy mi mindent olvas el az ember, és hogy csupán olvas vagy maga is meg tudja fogalmazni a maga identitását. Egy franciaországi kutatás megállapítása, hogy az elit írás (az egyetemek, az iskolák, az egyház, a hivatalos intézmények által használta írás) mellett megjelent a mindennapi, a privát írás. Ilyen szöveget rengeteget állít elő az emberiség, és ilyen szövegeket olvasunk. Az antropológiának, a néprajznak szintén alapgondolata, hogy a változás a társadalomban és a kultúrában szükségszerű és törvényszerű. A változás irányát nem csupán az elit, az értelmiségi, a kevesek és „okosak” döntik el. Úgy látom, hogy az írás és az olvasás történetében is fordulópont van. Nem vagyok teljesen pesszimista, mert tudomásul veszem, hogy sokak szándéka és igénye határozza meg azt, hogy milyen irányba alakuljon a kultúra és a társadalom. Olyan nagy ez a változás, hogy maga az ember is megváltozik. Például megváltoztak a mozdulataink: az olvasáshoz a könyvet lapozó mozdulat vagy az újságlapozó mozdulat tartozott hozzá, most viszont már egy másik mozdulattal, a görgető mozdulattal olvasunk.
A multimédia, ami most már a szemünk mellett egyéb érzékszerveinket is érinti – ahogy McLuhan és szerzőtársa mondta: médiamasszázs –, az új média az egész testfelületet érinti és „támadja” meg. Nem tudom, hogy milyen lesz az új ember. Azt már látom, hogy a mai fiatalok, akik gyerekkortól kezdve bejáratosok a digitális világba és használják ezt a technikát, már megváltoztak: már nem úgy gyermekek, mint ahogy én voltam gyermek, vagy mint ahogy az én gyermekeim voltak gyermekek. Változik az ember, jóslattal viszont nem rukkolnék elő. Magánemberként véleményem van róla, kutatóként kíváncsian követem a változást.
– A beszélgetésből már kiderült, hogy követi a technológiai újdonságokat és érzékenyen figyel rájuk, viszont ha jól tudom, nincsen mobiltelefonja.
–Mobiltelefonom nincs, és amikor ezt be kell vallanom, sokan elcsodálkoznak és csodabogárnak néznek. Megpróbáltam az életemet mobiltelefon nélkül élni. Tudja, miért? Valójában ahhoz szoktam hozzá, és ezt próbálom betartani, hogy amikor reggel elindulok, akkor a napi programom már készen van. És amikor elindulok az adott napomat végigjárni, akkor ehhez a programhoz ragaszkodom, és azt nem akarom megengedni, hogy ettől eltérítsenek. Amit sürgősen kell elintézni, arra a következő napon sor kerülhet.
Keszeg Vilmos
• 1957-ben született Detrehemtelepen
• 1981-ben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán magyar–francia szakon végzett
• 1995: filológia tudományok doktora
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a Magyar Néprajz és Antropológia Intézet professzora
• kutatási területei: világkép (kortárs mitológia), történetmondás antropológiája, népi írásbeliség, média és mindennapi élet
• kb. 50 konferenciát kezdeményezett egyedül vagy társszervezővel
• tíznél több önálló könyve (közöttük három egyetemi jegyzet) mellett mintegy 50 tanulmánykötetet szerkesztett
• 150 körül jár az általa irányított szakdolgozatok, magiszteri dolgozatok száma
• 15 doktori disszertáció született az irányításával
Szász István SZILÁRD
Keszeg Vilmos
Szabadság (Kolozsvár)2016. augusztus 1.
Faluünnep kiállításokkal Nagyajtán
A kultúrotthon és a Kriza János Általános Iskola által határolt egykori piactér jókedvű nagyajtaiakkal, erdővidékiekkel és külföldi vendégekkel volt tele szombaton és vasárnap. A színpadon napközben a házigazdák és a környék tehetséges fiataljai, esténként a nevesebb előadók léptek fel. A Nagyajta szellemi öröksége iránt érdeklődők sem mAradtak élmény nélkül: az óvoda épületében, valamint a vár északnyugati bástyájában kiállítást lehetett megtekinteni.
A középajtai mazsorettek felvonulását követően Bihari Edömér polgármester üdvözölte a falubelieket és az Egyesült Államokból, Madisonból, valamint a Hollandiából, Frieselandból érkező unitárius vendégeket. „Minden magyar kistelepülésnek, így a miénknek is megvannak a maga hétköznapi gondjai. Mindezek mellett nagyon fontos, hogy ebben a felgyorsult világban egy-két napot szenteljünk a kikapcsolódásra, feltöltődésre, az ünneplésre, amikor az elszármazottak hazajöhetnek az ősi portákra, találkozhatnak a rég nem látott rokonokkal, barátokkal, jó ismerősökkel, amikor színpadon megcsodálhatjuk gyermekeink, ifjaink produkcióit, amikor kicsit megáll az idő a hétköznapok forgatagában, amikor a kiállítások révén megcsodálhatjuk az őseink által ránk hagyottakat” – mondotta a községi elöljáró.
Délután fellépett a baróti Mozaik, majd a Syncron tánccsoport, amelyek modern táncokat adtak elő, később a nagyajtai szülőknek és nagyszülőknek a Napsugár tánccsoport, a Magocska dal- és furulyacsoport, a Vadrózsák néptánccsoport, az Áfonya és Motolla citeraegyüttes, valamint az alig kilencesztendős borosnyói, de nagyszülei révén középajtai Osváth-Nagy Sándor szólógitáros okozott örömet. Bár a délutáni programot zápor zavarta meg, alig félórás eltolódást okozott, azt pedig estére – a Székelyudvarhelyi Syntia, majd egy tehetségkutatónak köszönhetően a Magyarországon befutott hazánkfia, Antal Timi, végül a feketehalmi Tudor Noémi és az Új Bolygó együttes tartott koncertjére – „behozták” a szervezők.
A faluünnep tegnap az amerikai és holland vendégek tiszteletére tartott ökumenikus istentisztelettel folytatódott, amelyen fellépett a Gazdag Miklós Polgári Daloskör is. A központban felállított színpadon hastáncot adtak elő a Fekete Rózsák, néptáncot a középajtai fiatalok, majd a Vargyasi Csillagkövetők Egyesület táncosai. Aki maga is táncolt volna, a Folker együttes által tartott táncházban megtehette. A mulatóst kedvelőknek Postás Józsi húzta a talpalávalót, estére pedig „a nemzet csótányát”, Nagy Ferót és a Beatricét várták.
Az óvoda épületében a Nagyajta értékeit bemutató táblára nyomtatott fényképeknek, az eseményre kölcsönzött gyűjteményeknek, múzeumokba illő használati szerszámoknak köszönhetően lehetett betekinteni, milyenek is lehettek hetven-nyolcvan éve a falu hétköznapjai, ünnepei, vallásos, iskolai és kulturális élete. Az értékes kiállítás létrejöttét Hungaricum-pályázat támogatta. A vár északnyugati bástyájának második emeletén a Nagy Adél és tanítványai által készített, festett tárgyakból és nemezelt darabokból álló gazdag kiállítást lehetett megtekinteni. Mindkét tárlat a következő hetekben is látogatható lesz.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. augusztus 3.
Odafigyelnek az értékeinkre
Kedd délután a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság kezdeményezésére civilek találkoztak a váradi vár volt katonai adminisztrációs épületében egy sorozat nyitányaként.
A Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke által kezdeményezett találkozósorozat nyitányának meghívottjai Kecse Gabriella városi tanácsos, a Tanoda Egyesület vezetője, és Péter I. Zoltán helytörténész, a PBMET tagja, megyei önkormányzati képviselő voltak. Utóbbi felidézte, hogy a helyhatósági választások előtt is volt egy hasonló megbeszélés a civilekkel. Akkor és most is megígérte: amiben tud, segít nekik, anélkül, hogy valaki is a Megyei Tanács részéről befolyásolni akarná a tevékenységüket. Megjegyezte: az urbanisztikával, műemlékvédelemmel és közmunkával foglalkozó szakbizottságnak lett a titkára, aminek kifejezetten örül, hiszen a műemlékvédelem „mindig a szíve csücske volt”.
Kecse Gabriella megjegyezte: a váradi önkormányzat egyetlen szaktestülete se fókuszál külön a civil szervezetekre, ami jelzi, hogy a mostani városvezetésnek mennyire „fontos” ez. Így ő egyetlen magyarként az oktatási, kulturális, szabadidő és ifjúsági szaktestületnek lett a tagja. Hangsúlyozta: jó lenne, ha civilek tudnának egymásról, első lépésként tehát fel kellene térképezni, hogy hány aktív magyar civil szervezet működik, mi a tevékenységi körük, mit képviselnek. 2012-ig, amíg Biró Rozália volt az alpolgármester, és az önkormányzat támogatásban részesítette a civil entitásokat, 41 magyar vonatkozású bejegyzett civil szervezetről lehetett tudni, érdemes volna felfrissíteni ezt az adatbázist, aktualizálni. Néhány hónappal ezelőtt a Communitas Alapítvány által szervezett továbbképzésen több mint 20 civil szervezeti képviselő volt jelen, ez is kiindulópont lehet- tette hozzá.
Dukrét Géza felvette, hogy a BINCISZ honlapján is megtalálhatóak civil szervezetek elérhetőségei. Szóba került továbbá az is, hogy egy eseménylistát kellene összeállítani, hogy a civil szervezetek által rendezett események ne tevődjenek egymásra, és ezt a várgondnoksággal egyeztetve esetleg ki lehetne függeszteni a civil összejöveteleknek helyszínt biztosító terem ajtajára.
Értéktár
Később Dukrét Géza arra hívta fel a figyelmet: néhány éve Magyarországon törvény született a Magyar Nemzeti Értéktár megteremtéséről, illetve a hungarikum védjegyről. Erdélyben is megalakult egy ezzel foglalkozó bizottság, melynek Hegedüs Csilla, az országos RMDSZ ügyvezető alelnöke a vezetője, és ő is a tagja. Eddig 11 javaslattal élt- és még bővíteni fogja a listáját-, hogy Bihar megyéből mik kerüljenek ebbe az értéktárba, például a magyarremetei, az albisi, a mezőtelegdi református templomok, a bihardiószegi Kossuth-szobor és a révi szoros. Az ötleteket kölönben a Kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnak kell továbbítani, mely digitalizálja ezeket és kivonatokat készít belőlük, majd a bizottság elé terjeszti, mely rendszeres időszakonként ülésezik.
Gondot okoz, hogy Bihar megyében még nem alakult meg ez az értéktár bizottság, ezért Dukrét Géza arra kérte a jelenlevőket, nevesítsenek személyeket. Péter I. Zoltán, Kecse Gabriella, Porsztner Béla topográfus, Nagy Miklós agrármérnök és Wilhelm Sándor halbiológus nevei hangzottak el, a testület alakuló ülését valószínűleg Pásztor Sándor megyei tanácselnök fogja összehívni.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro2016. augusztus 4.
Erőt gyűjtenek közöttünk
Hitből fakadtak a cselekedetei
Édesanyja révén vérrokonság fűzi Kriza Jánoshoz Németh Zsoltot, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét, tudhattuk meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kerekasztal beszélgetéseinek egyikén, amelyen neves közéleti személyiségek mutatták be a politikus Hitünkből értékek következnek című legújabb könyvét.
A moderátor szerepét betöltő Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzuljának bevezető szavaiból kiderült: a kétkötetes kiadvány a politikus 2002 és 2014 között megjelent írásait és elmondott beszédeit tartalmazza. Bemutatására pedig azért került sor itt és most, mert a szerző a Bálványosi Nyári Szabadegyetem szellemi atyja, amint ezt a kötet előszavában Orbán Viktor miniszterelnök megfogalmazta.
Értékek és elvek nélkül a magyar politika nem sokat ér, éppen ezért egy magyarnak a nemzet iránti elkötelezettség mentén kell kifejtenie a tevékenységét.
Németh Zsolt azok közé tartozik, akik pályafutásuk kezdete óta megfelelnek ennek az elvárásnak, és fontos szerepet játszott abban, hogy a FIDESZ is felvállalja a nemzeti politizálást, s az összmagyarság érdekeinek a képviselője legyen. Nekik köszönhető többek között a határokon kívülre szorított magyaroknak reményt adó státustörvény megalkotása és a kettős állampolgárság lehetőségének megteremtése is – jelentette ki az elsőként szóra emelkedő Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.
Martonyi János professzor, volt külügyminiszter is az értékelvű magyar politizálás mellett tört lándzsát felszólalásában. Véleménye szerint Magyarország esetében ez nem is lehet másként, hiszen nem tartozik a nagyhatalmak közé sem katonai, sem gazdasági téren. Hosszú távon kell tehát gondolkodni és az értékek biztosabb irányt mutatnak, mint a pillanatnyi helyzet. Számunkra csak azok az értékek jelenthetik ugyanis a viszonyítási pontokat, amelyekből az emberi és közösségi jogok is fakadnak. Németh Zsolt politikusi magatartása pedig azért is tiszteletre méltó, mert kezdeti hitét, valamint az abból fakadó értékeket és fő célokat a mai napig megőrizte. Elkötelezett volt és mAradt a nemzetpolitika és a határon túli magyar közösségek támogatása iránt.
Tőkés László Európa parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke leszögezte, hogy Németh Zsolt azok közé tartozik, akik hisznek, és ebből a hitből nem csupán értékek, hanem jó cselekedetek is következnek. Ez már a kommunizmus ideje alatt is így volt, hiszen felmentő seregként működve járt át a határon, mindig készen arra, hogy anyagi vagy szellemi támogatást nyújtson nekünk. Nem véletlen tehát, hogy meghatározó alakjává vált a magyar nemzet- és külpolitikának.
Maga az érintett, miután megköszönte az elismerést, valamint a kötet összeállítóinak munkáját, háláját fejezte ki a 2008-ban fiatalon elhunyt, Sepsiszentgyörgyi Lőrincz Csabának, illetve Szesztay Ádámnak a nemzet- és külpolitikai stratégia kidolgozásában játszott pótolhatatlan szerepükért. „Mi erőt gyűjteni jövünk ide” – összegzett végül.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. augusztus 11.
Vámszer Géza
Vámszer Géza tanár, néprajzkutató, szakíró születésének 120, halálának 40 éves évfordulója alkalmából emlékezik a jeles személyiségre Kozma Mária.
Vámszer Géza (Nagyszeben, 1896. augusztus 13.–Kolozsvár, 1976. szeptember 21.) néprajzkutató és művészettörténész, néprajzi és művészeti szakíró; gimnáziumi tanulmányait Nagyszebenben végezte, majd a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán rajztanári oklevelet szerzett. A nagyszebeni tanítóképző, majd 1926-tól a Székelyudvarhelyi állami líceum tanára volt, 1929–1941 között életpályájának meghatározó állomásává vált Csíkszereda, ahol a római katolikus főgimnázium rajztanáraként dolgozott. Iskolai tevékenysége és néprajzi adatgyűjtései mellett jelentős szerepet vállalt a természetjárás és a turistamozgalom megszervezésében is, ami akkor az egészségmegőrzés propagálásán kívül, az erdélyi magyarság számára a honismeret és helytörténet népszerűsítésének egyféle rejtett, mondhatnám, álcázott formája is volt. 1930-tól az Erdély című turisztikai és honismereti folyóirat munkatársa, később főszerkesztője volt. 1931-ben kezdeményezte a Csíki Turista Egyesület megalapítását, majd 1934-ben megjelentette Csík vármegye turistakalauza és térképe című munkáját. Folyamatosan közölt helytörténeti és honismereti cikkeket a Csíki Lapokban, a Csíki Néplapban, a Keleti Újságban, az Erdélyi Fiatalokban, az Ethnográphiában, 1952 után a Művelődésben. Tanítványaival együtt bejárta Csík, Gyergyó, Kászon és Gyimes településeit, ahol szinte megszállottan rajzolt, fényképezett és néprajzi tárgyakat gyűjtött. „Az adatokat lassan, apránként gyűjtögettem – vallotta Vámszer Géza –, főként 1934–1940 között. Az adatgyűjtést nagyrészt személyesen, több falubeli öreg ember kikérdezésével végeztem. Némelykor, ha bizalmatlanul is fogadtam a szájhagyomány révén mondott furcsa adatokat, de mert helytörténeti szempontból érdekesek voltak, mégis lejegyeztem őket.” Pontosan felmérte a székely falvak művészettörténeti értékeit, településszerkezetét, lakáskultúráját, népművészetét, kézművességét és gazdálkodását. E falulátogatások idején szerteágazó ismeretterjesztő tevékenységet is végzett. Ekkor érlelődött meg benne egy Csíki Székely Múzeum létesítésének gondolata. 1930 tavaszán Domokos Pál Péterrel és Nagy Imrével együtt Csíkszeredában egy nagyszabású néprajzi és művészettörténeti kiállítást szerveztek, a pünkösdi búcsú napjaira időzítve azt. Ezzel a gyűjteménnyel alapozták meg a csíki múzeum létesítését. Meghatározó szerepet játszott a csíki székely népviselet, népzene és néptánc tömeges rendezvényeken történő bemutatásában is. Mindeközben meglátogatta a pusztuló műemlékeket, s hozzájárult nemcsak szakszerű dokumentálásukhoz, hanem helyreállításukhoz is. A Csíki-medence és Gyimes területén végzett néprajzi adatgyűjtésének eredményei, az adatok feldolgozása nyomon követhető közleményeiben. Ezek közül néhány: A csíkdelnei Szent János-templom, A népies elemek egyházművészetünkben, A székely vagyon- és földközösség, A gyimesi csángók eredete, települési és gazdasági viszonyai, Adatok a csíki farsangi szokásokhoz, A csíkrákosi Cserei-kúria falképmAradványai stb. Mindez hiánypótló is volt egyben, hiszen Orbán Balázs A Székelyföld leírása című összefoglaló könyve óta sokáig egyetlen szakkönyv sem jelent meg a Székelyföld középkori művészetének egészéről. Csíkról különösképpen nem. Részlettanulmányok is csak a huszadik század 20–30-as éveiből foglalkoznak csíki műemlékekkel. Az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatában Vámszer Géza kezdi meg a csíki templomok monográfiaszerű ismertetését 1935-ben az akkor és általa helyreállított csíkdelnei Szent János-kápolna leíró értékelésével. Bevezetőjében egy sorozat indítójának szánta füzetkéjét, azonban folytatás nem következett.
Csíkszereda elkötelezett közéleti személyiséget, kiváló pedagógust ismert meg és tisztelt Vámszer Gézában: Csíkszereda városi tanácsosa, a Csíki Székely Múzeum alapító tagja volt. Kezdetben általános néprajzzal, később főleg településtörténettel foglalkozott.
1941-től a Kolozsvári állami gimnázium tanára volt. Ma is élő tanítványai szeretettel és nagyrabecsüléssel emlékeznek rá. Cseke Gábor Egykori rajztanárom üzenete címmel eleveníti fel diákkori emlékeit az ötvenes évek tanáráról, majd így összegez: „Polgári vétetésű szorgalmának akkor nem volt se istene, se fóruma, se barátja, se pártolója, se társadalmi felhajtó ereje. És akkor persze azt sem tudhattuk, hogy Vámszer tanár úrnál nem csupán műkedvelő fellángolás, hiszen a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál [...] megjelent munka is fényesen igazolja, hogy hosszú évekre nyúló Csíkszeredai tanárkodása vette rá őt arra: mintsem, hogy középszerű grafikus legyen az erdélyi prérin, inkább segít begyűjteni mindazt, ami megtartotta az erdélyi magyarságot: hagyományokat, népi értékeket, az omló múlt üzenetét. Fájdalmas dolog, hogy mindezt Neki már nem tudom megvallani, de kötelességem most nyilvánosan kimondani: gyermekkorom ideje, a nagy népi demokratikus átalakulások szelleme sajnálatosan nem kedvezett a hagyományos értékeknek, bár azt hirdette, hogy »mindent az emberért«. Egy egész sor európai hírű szakember húzta meg magát, egyszerű tanári dokk-köpenybe bújva, értelmük megannyi sziporkáját küldve felénk, minket pedig vakká és süketté tett a korszellem.” Tanári munkája mellett Kalotaszegen végzett néprajzi gyűjtéseket. Eredményeit a Faragó Józseffel és Nagy Jenővel közösen írt kalotaszegi magyar népviselet című kiadványban tette közzé 1977-ben.
Kolozsvári évei alatt tudatosan rendezgette korábbi csíki gyűjtéseit. Legjelentősebb dolgozatai 1977-ben jelentek meg Életforma és anyagi műveltség. Néprajzi dolgozatok, gyűjtések, adatok. 1930–1975 című gyűjteményes kötetében a Kriterion néprajzi könyveinek sorozatában. Megjelenését a szerző nem érte meg. Azelőtt egy évvel a könyvhöz még előszót írt, amelyben szükségét érezte, hogy az olvasónak megmagyarázza anyaggyűjtő munkájának indíttatását: „Nem valami romantikus parasztábránd vezetett bennünket – írja –, de tudtuk, hogyha ismerni és érteni akarjuk a mai falu társadalmában végbemenő nagy átalakulásokat, ehhez az út a nép alkotó szelleméről tanúskodó anyagi és szellemi értékek megismerésén és megbecsülésén keresztül vezet. Tudtuk, hogy a gyűjtött anyagnak nem mint holt múzeumi tárgynak van létjogosultsága, hanem mint a nép által a maga szükségletére és szépérzéke szerint teremtett szellemi és tárgyi valóságnak. S amit a nép múltjának sokszor viharos évszázadai alatt alkotott, legyen az népdal, néptánc, szokás, viselet, szerszám, épület vagy esetleg egész település, annak valamilyen formában bele kell épülnie mai életünkbe.”
Gondolatainak időszerűsége mit sem veszített frissességéből. Vámszer Géza munkásságának számottevő része a totalitárius rendszer ideológiája és kortársainak közömbössége miatt kiadatlan mAradt. E páratlan szorgalommal és kitartással összegyűjtött dokumentációs anyagot halála után lánya, Vámszer Márta Kolozsváron és Kelemen Ferenc Marosvásárhelyen őrizte meg. Életművének jelentős része, a Vámszer-hagyaték 1997-től a Kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság dokumentációs központjában található és tanulmányozható.
A Pallas-Akadémia Kiadó 2000-ben adta ki Vámszer Géza Helytörténeti adatok a hajdani Csík vármegye (Csík, Gyergyó, Kászon) településtörténetéhez című könyvét dr. Pozsony Ferenc előszavával, majd 2007-ben jelentette meg újra Csík vármegye településtörténete. Helytörténeti adatok címmel – olyan könyvet óhajtva olvasói kezébe adni, amellyel nemcsak a nagy néprajzkutató emlékének tiszteleg, hanem a kiadó alakulásakor megfogalmazott, egyik legfontosabb célkitűzésének – nevezetesen a régió- és helytörténeti munkák felkutatása és megjelentetése – is eleget tesz. A korábbi kiadással szemben, ez kiegészült Szőcs János jegyzeteivel. „Nem lebecsülendő értékek hordozója a Vámszer Géza munkája – magyarázza Szőcs János a jegyzetek szükségességét. – Csík és települései történetéről ma jóval többet tudunk, mint amennyit szerzőnk tudott. Ismereteink pontosabbak, mert azóta egy sor forráskiadvány, történeti munka, néprajzi tárgyú könyv látott nyomdafestéket. Leginkább ezek figyelembevételével tehettük meg kiegészítéseinket, pontosításainkat. Ha a felmerülő kérdésekre ma pontosabb választ tudunk adni, akkor nyilvánvaló, hogy meg is kell tennünk azt.”
Hargita Népe (Csíkszereda)2016. augusztus 17.
Indoklás nélkül vonná vissza a kormány a csíksomlyói búcsú UNESCO-listára való jelölését
A 2011-ben elindított folyamatot egyszer már szándékosan megakasztotta a kulturális minisztérium, most újra keresztbe tenne a kezdeményezésnek.
Megakadályozná a Cioloş-kormány, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. Már a 2011-ben elindított jelölési folyamat sem volt zökkenőmentes, a nehézségeket az elmúlt évek kormányváltásai csak fokozták, most pedig a teljes kezdeményezést elvethetik. A csíksomlyói búcsú UNESCO szellemi világörökségi listájára való felkerülési folyamatról és a most felmerülő problémákról Hegedüs Csillát, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökét kérdeztük. Szándékos mulasztás volt a kulturális minisztérium részéről, hogy nem válaszolt az UNESCO kérdéseire A kulturális minisztérium hatáskörébe tartozó Országos Szellemi Örökségi Bizottság 2011 szeptemberében szavazta meg azt a javaslatot, amely szerint felterjesztik a szellemi világörökségi státusz elnyerésére a csíksomlyói búcsút. Az ehhez szükséges dokumentációt Kelemen Hunor kulturális minisztersége alatt állították össze, a jelöléshez szükséges iratcsomót 2012 márciusában küldte el a szaktárca Párizsba, az UNESCO székhelyére.
Az elfogadott javaslat alapját Tánczos Vilmos néprajzkutató által összeállított dokumentáció képezte. A jelölési dosszié összeállítására létrehozott szakértői bizottság a búcsú vallásos és kulturális jelentőségét emelte ki. Románia első alkalommal terjesztett az UNESCO elé ilyen jellegű, vallási, kulturális örökségre vonatkozó javaslatot.
Már akkor lehetett tudni, hogy az UNESCO bizottságának végleges döntése akár két évbe is telhet, a kormányváltások miatt azonban még hosszabb lett a procedúra. A bizottság néhány technikai jellegű kiegészítést kért, mivel az RMDSZ ekkor már nem volt kormányon, a kulturális minisztérium hatáskörébe tartozó Országos Szellemi Örökség Bizottság nem válaszolt a kérésre és lejárt a határidő. Hegedüs Csilla elmondta, hogy ebben az esetben szándékos mulasztásról beszélhetünk, és az egész procedúrát újra kellett indítani 2014-ben.
Hegedüs Csilla kérdésünkre elmondta, hogy a 2012-ben az UNESCO-hoz felterjesztett dokumentáció tartalmazta az Erdélyi Ferences Rend, a Hargita megyei tanács, Csíkszereda Városi Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ, az alfalusi Polgármesteri Hivatal, a Gyulafehérvári Caritas, a Kriza János Néprajzi Társaság, az alfalusi Római Katolikus Egyházközség, a Pogány-havas Kistérségi Társulás, a Csíksomlyó Egyesület, valamint a pusztinai Szent István Egyesület egyetértését és támogatását, a szervezetek részt vettek a szükséges dokumentáció elkészítésében is. “2011-ben készült el egy nagyon alapos tanulmány a csíksomlyói búcsú jelentőségéről, hogy mennyire egyedi világszinten is, hogy miben különbözik a többi búcsútól” – tájékoztatott Hegedüs Csilla.
2014-ben, Kelemen Hunor második kulturális miniszteri mandátuma alatt újra beterjesztették a dokumentációt az UNESCO-hoz. “Ekkor már tanultunk az előző hibákból és az UNESCO-val való kapcsolattartásra engem jelölt ki Kelemen Hunor. Ez azért volt fontos, hogy akkor is megkapjuk időben a kérdéseket, ha az RMDSZ nem lenne ott a kulturális minisztériumban” – mondta el Hegedüs. A második esetben a kérdések szintén technikai jellegűek voltak, több fényképet kértek, illetve bizonyítani kellett, hogy maximális országos védettséggel rendelkezik a csíksomlyói búcsú.
“Azt tudjuk, hogy idén júniusban összeült az UNESCO szellemi örökség szakértői bizottsága és elemezte a dossziét, kiderült, hogy a benyújtott dokumentáció teljes volt, ezt követi még egy szavazás, akkor dől el tulajdonképpen, hogy a csíksomlyói búcsút felveszik vagy sem az UNESCO örökségvédelmi listájára, ha addig a kulturális minisztérium nem vonja vissza a jelölést. Hegedüs Csilla nyomatékosította, hogy az UNESCO bizottsága már döntött a kérdésben, csak a novemberi szavazás hiányzik, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön a listára.
Nem szükséges indoklás a jelölés visszavonására
Arra kérdésünkre, hogy milyen indokkal vonhatja vissza a kulturális minisztérium a csíksomlyói búcsúnak az UNESCO szellemi örökségi listájára való jelölését ebben fázisban, Hegedüs Csilla elmondta, hogy a jelölő országnak jogában áll visszavonni a jelölést, és félő, hogy a kulturális minisztérium élni is fog ezzel a jogával, de hogy mire hivatkozva teszik meg, azt elképzelni sem tudja. “Én csak állok és bámulok, én még életemben nem láttam ehhez hasonlót” - fogalmazott az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki hozzátette, hogy az RMDSZ-hez eljutott információk szerint a külügyminisztérium és a kulturális tárca a csíksomlyói búcsú UNESCO-listára való felkerülésének a megakadályozásán munkálkodik egy ideje, miután az UNESCO elfogadta és teljesnek nyilvánította a dokumentációt.
Hegedüs Csilla kihangsúlyozta, hogy az RMDSZ mindent megtesz annak érdekében, hogy a csíksomlyói búcsú valóban felkerüljön az UNESCO listájára, ezért minden érintettel tárgyalni fog a kérdésben és reméli, hogy jobb belátásra lehet bírni a minisztériumot.
A technokrata kormány csak szépen kommunikál, de nincs munka mögötte
Az RMDSZ ügyvezető alelnöke kemény kritikákat fogalmazott meg a szakértői kormánnyal szemben, akik “csak szépen kommunikálnak”, de semmit nem tettek sem ebben az ügyben, sem az épített örökség védelmében. Csak annyit tettek, hogy minden indoklás nélkül menesztették Guttman Szabolcsot és Csók Zsoltot a Kolozs, Beszterce-Naszód és Szilágy Megyei Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból.
“A gyönyörűen meghirdetett reformokból semmi sem valósult meg: nem készült el az örökségvédelmi törvénykönyv, ugyanabban a helyzetben van, ahogy az RMDSZ idején volt, mint ahogy nem valósult meg az épített örökségek támogatása sem. Kelemen Hunor miniszteri mandátuma idején 14 millió eurót költöttek a műemlékek felújítására, az is kevés volt, most viszont eddig összesen 2 millió eurót, pedig már augusztus közepe van. Azt is elmondták, hogy beindítják a Limes-projektet, amelyet még az RMDSZ kezdeményezett, valamint azt is mondták, hogy létrehoznak egy sürgősségi alapot a szászveresmarti (Rotbav) műemlék templom tornyának a felújítására, de ebben az ügyben sem tettek semmit. Kommunikálni gyönyörűen tudnak, de munka nincs mögötte, sőt a mi munkánk tönkretétele történik.”
Simon Mária Tímea
Transindex.ro2016. augusztus 27.
Szétszóródott hagyatékok (Olosz Katalin feledésbe merült balladagyűjteményt tárt napvilágra)
Olosz Katalin a Háromszékben (2016. január 30.) megjelent nyilatkozatában a Kriza János gyűjtötte Vadrózsák második kötetének kiadásáról közölte: „Én csupán törlesztettem a magyar folklórtudomány százötven éves mulasztásából egy keveset azzal, hogy Kriza János szétszórt hagyatékából összegyűjtöttem és sajtó alá rendeztem a Vadrózsák második kötetét.” E „törlesztés” eredménye 770 oldalas kötet.
„Hogy a népkultúra terméke az egész nemzet felbecsülhetetlen értéke, egyre világosabban érzi mindenki... Mikor egy ledöntött nemzet újjá akarja magát építeni, szüksége van, inkább, mint valaha, a hagyomány minden porszemecskéjére. Hogy tudja, mi vagyok, honnan jöttem.” Kodály Zoltán
Korábban, 2009-ben hasonló „törlesztést” vállalt magára, amikor Szabó Sámuel Marosvásárhelyi tanár irányításával a diákok által lejegyzett népköltészeti alkotások „szétszórt hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel” 776 oldalon megjelentette. És nemrég mutatták be Kolozsváron 2015-ös keltezéssel megjelent újabb „törlesztését”, amelyben 930 oldalon adja közre Kanyaró Ferenc Kolozsvári tanár diákjainak gyűjteményét a „szétszóródott” hagyatékból*. Nem véletlenül utaltunk a kötetek oldalszámaira, hisz ez a 2476 oldalt kitevő, már feledésbe merült gyűjteménysor bizonysága annak, hogy mily nagy méretű népi érték felkutatására, összegyűjtésére, tanulmánnyal ellátására és jegyzetek készítésére vállalkozott Olosz Katalin. Példamutatása olyan szempontból is jelentős, hogy nem hagyhatjuk veszendőbe egyetlen értékünket sem, időt és munkát kell áldoznunk azokra a népköltészeti hagyatékokra, amelyeket elődeink alkottak, nemzedékről nemzedékre őriztek, s amelyeket szorgalmas gyűjtők már lejegyeztek, hogy közösségünk által is ismertté válhassanak. Csupán azt nehezményeztük, hogy ennyi idő elteltével Olosz Katalinon kívül senki nem vállalkozott e hagyatékok felkutatására. Olosz Katalin pedig valóságos oknyomozással derítette ki a kéziratok hollétét. Nem egyszer utazott Marosvásárhelyről Kolozsvárra, Budapestre, hogy könyvtárakban, levél- és kézirattárakban rátaláljon az említett hagyatékokra. A most közzétett kötet egy Kolozsvári tanár és tanítványai több mint száz esztendővel ezelőtti közös munkájának eredménye. A népköltészet gyűjtésének ez a formája – társadalmi gyűjtés – is már a 19. században bizonyos hagyományra épült. 1864-ben Arany János folyóiratában, a Koszorúban (Második évfolyam, II. félév, 527. old. Vegyes.) arról írtak: „…az erdélyi gyűjtők évek óta ezt gyakorolják, s hogy milyen sikerrel, hatalmasan tanúsítják gyűjteményeik. Így gyűjté Kriza János a »Vadrózsák« egy nagy részét, így Szabó Sámuel Marosvásárhelyi tanár a nála kéziratban levő sok mesét, dalt s néhány balladát s a még kéziratban levő egész gyűjteményt…” Bebizonyosodott, hogy a diákok és más segítők közreműködésével nagy területen lehetséges a népköltészet összegyűjtése. Kanyaró Ferenc tanítványai Háromszéken, Udvarhelyen át Kolozsvártól, Tordától Kalotaszegig, Szilágyságig, Szatmárig gyűjtötték a népköltészeti alkotásokat. Legtöbbet Székelyországban. Olosz Katalin kutatásai nélkül csupán annyit tudtunk Kanyaró Ferencről, hogy Kolozsvári tanár volt, néhány balladát gyűjtött, s azokat rangos folyóiratokban megjelentette. Bár Szinnyei József a Magyar írók élete és munkái című V. kötetében azt is közölte, hogy 200-nál több balladát gyűjtött össze, mégis még a 970-es években is bizonyos kifogásokkal írtak róla, sőt, a Magyar Néprajzi Lexikonban nevét meg sem említették. Olosz Katalin kutatásai nyomán derült ki, hogy nagy mennyiségű népköltészetet jegyeztek le a Kolozsvári diákok, hogy a gyűjteménynek csak egyik részét képezik a népballadák és epikus énekek, de ez a rész 421 alkotást jelent.
Olosz Katalin bevezető tanulmányában részletesen bemutatja Kanyaró Ferenc életútját, irodalom- és egyháztörténeti, valamint lexikonszerkesztési munkásságát, de figyelmét elsősorban a népköltészetet gyűjtő tanár módszerére, eredményeire, gyűjteménye viszontagságaira, majd a hagyaték értékeire fordította. A szenvedélyes népköltészeti gyűjtő életében alig két-három tucat alkotás látott nyomdafestéket, a többi évszázadot meghaladóan lappangott kéziratként. Megállapította azt is, hogy Kanyaró Ferenc munkásságával a magyar folklór legnagyobbjai közé emelkedett. Elméleti kérdések tisztázásával a modern folklorisztika úttörőjévé vált a 19. század végén és a 20. század elején. Kutatói erénye, hogy felfigyelt a változatok jelentőségére is, amellyel az idő és tér követését, a népballadák elterjedését és egy részének pontos keletkezési idejét is meg tudta állapítani. Jegyzeteiben vizsgálta a népballadák múltját, a klasszikus balladák jelentőségét. Kanyaró Ferenc első ízben állított össze olyan gyűjteményt, amely kimondottan népballadákat tartalmazott. Címe: Székely népballadák és románcok. Tervezte, hogy a Kolozsváron tanuló diákokkal együtt e kötettel köszöntik Magyarország ezeréves fennállásának ünnepét. Nem rajta múlott a köszöntés elmAradása.
Olosz Katalin a Háromszék megyei alkotásokat külön is vizsgálta. Innen a diákok 74 szöveget jegyeztek le. Ezeket korábban egyik tanulmányában is bemutatta (Acta Siculica 2008, 581–599). Ebben végigköveti a Háromszéki balladakutatás történetét – egészen a századfordulóig –, majd külön is felsorolja a gyűjtési helyeket, a balladák számát – jegyzetekkel együtt. Az említett 74 változatról a kötetből megtudhatjuk, hogy 12 ballada csupán Háromszék jelöléssel szerepel, 62-nek pedig pontos lelőhelyét is felsorolja: Sepsikőröspatak 22, Sepsiszentgyörgy 10, Kálnok 7, Árkos 5, Laborfalva 4, Uzon 4, Bölön 4, Bükszád 2, Mikóújfalu, Nagyajta, Zágon, Kézdivásárhely egy-egy balladával szerepel. Amikor Kanyaró Ferenc gyűjteményének jelentőségét említjük, ki kell térnünk a klasszikus balladákra, hisz általuk tovább bővültek a nagy értékű balladák változatai. A gyűjteményben megtalálhatjuk a Kőmíves Kelemenné, Kádár Kata, Sárighasú kígyó, a Zsivány felesége, a Barcsai, Molnár Anna stb. változatait. Ezenkívül a Kálnoki Zsófika azért is külön figyelmet érdemel, mert a szabédi diák által lejegyzett ballada egyedüli híres alkotás az egész magyar folklórban, változata mindmáig sehonnan nem került elő, márpedig nélküle szegényebb lenne a székely, a magyar népköltészet. Nagy érdeme Kanyaró Ferencnek, hogy felfigyelt az új stílusú, helyi, sirató, baleset- és búcsúztató balladákra is, amelyek a 20. században különösen elterjedtek. És e kötet arra is támpontot jelenthet, hogy a 20. század elején keletkezett balladákat mennyiben őrizték meg akár száz év múltával is. Olosz Katalin mentő, feltáró, közreadó munkáját bizonyára megkerülhetetlenül értékelik a magyar folklór kutatásában. Annyit ez alkalommal is meg kell jegyeznünk, hogy a kovásznai illetőségű, 1957-ben Sepsiszentgyörgyön érettségizett néprajzkutató eddigi munkásságával nevét örökre beírta a magyar népköltészeti kutatók legjobbjai közé.
Ismertetőnket Olosz Katalinnak a Háromszékben megjelent nyilatkozatával kezdtük. Zárásként ismét onnan idézünk: „Nem leszek »munkanélküli« a Kanyaró-kötet megjelenése után sem: abban reménykedve, hogy adatik még nekem néhány aktív esztendő, szeretném tető alá hozni a romániai magyar népballada-katalógust.”
Albert Ernő
*Kanyaró Ferenc: Erdélyi népballadák és epikus énekek 1892–1905. Sajtó alá rendezte: Olosz Katalin
/Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2015/
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. szeptember 30.
Ötvenéves a Gyökerek
A Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanulói, véndiákjai mindig képesek voltak időtálló ötletekkel, meglepetésekkel szolgálni. Az iskola szelleme „behálózta” a nebulókat, hatni tudott a padokban ülő diákokra, akik így hozzájárultak, hozzájárulnak ma is iskolájuk, városuk hírnevének öregbítéséhez. Találkozóra készülődve, az ötvenedikre, mi, véndiákok egyre gyakrabban beszélünk egymással, idézzük fel emlékeinket.
A nyár végén magyartanárunk, Albert Ernő A Gyökerek iskolai folyóirat néprajzrovata címmel tanulmányt készített a Kriza János Néprajzi Társaság október 21-én tartandó, Tudománytörténeti hagyományok és örökség a Kolozsvári (romániai magyar) néprajzkutatásban tematikájú értekezletére. Megkeresett – egyik alapítója voltam a Gyökereknek –, így ugrott be, hát persze: 2016 októberében 50. születésnapját ünnepeli a Gyökerek, a Székely Mikó Kollégium iskolai folyóirata. Hogyan is indultunk?
Albert Ernő kéziratából idézek: „1966. október 1-jén az ifjúsági szervezetek országos konferenciát tartottak. Azon az összejövetelen hangzott el, hogy fel kellene eleveníteni a diákújságok hagyományát. Végre a sok unalmas gyűlés helyett olyan javaslat hangzott el, amely mozgósítani tudta a diákokat. Magam arra gondoltam, hogy elkészítem az első szám tervét, megbeszélem a tanulókkal, elindítjuk a folyóiratot. DIÁKOK lett volna a címe. Előzőleg azonban megkerestem a Brassóban működő nyomdánál dolgozó ismerősünket azért, hogy tájékozódjunk a nyomdai költségekről. Olyan összeget közölt, amelyet akkor nem tudtunk volna előteremteni. Arra gondoltunk, esetleg majd később a szülők segítségével összegyűjtjük a szükséges összeget… A diákok megelőztek – bátrabbak, határozottabbak voltak… Néhány hét elteltével, órám után Kerekes Mária és Szabó Éva XI. osztályos tanuló azzal kísért el, hogy diákfolyóiratot szeretnének megjelentetni – bizonyára a forrás közös volt. Elmondtam, hogy Brassóban költségeiről érdeklődtem, egyelőre el kell halasztanunk a folyóirat megjelentetését. Egy hét elteltével, most már óránk kezdésekor közölték tanulóim, hogy ha nem lehet nyomtatni, kézírással el is készítették a folyóirat első számát. Neve: Gyökerek. Látszott az egész osztály hangulatán, hogy megvalósítását magukénak érzik, ezért elő sem hozakodtam az általam kigondolt címmel. Az első szám megszületett, valamely érdekes és értékes folyamat elindult. Az első szám szerkesztői: Herbszt István, Kerekes Mária, Szabó Éva. A 34 oldalt olvasható betűkkel, egységesen Keresztes Irén írta. Mind a négyen a XI. A osztály tanulói voltak.” Az első – sajnos, az időközben elhunyt Keresztes Irénke gyöngybetűivel írt – számban a szerkesztők megfogalmazták akaratukat: „A folyóirat célja megszerettetni az irodalmat tanulótársainkkal, és eddigi irodalmi ismereteink minél jobb elmélyítése”. A szám tartalma tükrözi ezt a célt: a Janus Pannoniusról, Gaál Gáborról, Szilágyi Andrásról, Radnóti Miklósról írt tanulmányokat Bartalis János versei, világirodalmi szemle – külföldi írók, költők művei – egészítik ki, de nem hiányzik sem az anekdota, sem a sziporka belőle.
1967. január 21-én megjelent a második szám, a szerkesztésbe immár beszállt az igazgatóság is: géppel írott kiadvány; majd február 2-ától, a 3. szám megjelenésétől Bíró Iván Géza rajztanár által készített címlappal jelentünk meg, ez meghatározta a folyóirat arculatát, annak „kimúlásáig”. A tanulók által gyűjtött népköltészeti anyagok is megjelentek már.
A folyóirat tartalma is változott, vaskosabb, érettebb lett, a harmadik számtól Gyökerek/Rădăcini címmel, két nyelven jelenik meg. Az irodalmi kör munkássága, népköltészeti anyagok (Nika Tibor, Molnár Károly, Árvay Katalin, Bedő Ildikó és sok más diák gyűjtései) mellett pályázatot hirdetnek meg „eredeti irodalmi alkotások írására”. Új írások címszó alatt első szárnypróbálgatással jelentkeznek is „a költők”. Sokukból az is lett, Kapui Ágota (1970 és 1974 között szerkesztő), Veress Gerzson, Benedek Éva, Vrabie Florica, akik már az elemi iskola padjaiból kérezkedtek be a folyóiratba. De a szerkesztők figyelme kiterjedt a romániai magyar irodalomra is, jeles alakjaihoz fordulnak levélben: Szabó Gyulához, Faragó Józsefhez, Méliusz Józsefhez, Beke Györgyhöz, Horváth Istvánhoz. Nagy Istvánt Késmárki Erzsébet kereste meg. Fordítással is próbálkozik Ütő Judit, Mattis Waldemar, Persinariu Maria, Lepedus Csaba, Târlungeanu Lidia, Sipos Attila, Tóth Attila, Pászka Imre. Mitroi tanár (alias Miron Rusu Barian) a szárnypróbálgató költők írását fordítja magyar nyelvről románra. Elindul Szabó Éva szerkesztésében egy állandó rovat, a Színházi őrjárat. Frissen megjelent könyvek bemutatása, pályaválasztási tanácsadás, sőt, már érettségizett diákok, Ferenczi Imre, Sikes Márta, Bende József is visszatérnek a laphoz, segítenek a szerkesztésében. Közben a folyóirat hírneve eljut Kézdivásárhelyre, és még messzebb. A Kolozsvári Brassai Sámuel-iskolából Kardos Adrienn és Gyulai Gyöngyi keresi meg szerkesztőségünket. Életre szóló barátság kezdete ez, Kardos Adrienn és jómagam az egyetemen is egymás mellé kerültünk. Gazdagodik a folyóirat, visszatérnek a volt diákok: Bogdán László, Czegő Zoltán írásai mellett a véndiák képzőművészek alkotásairól készült fotók jelennek meg.
Tanáraink is beszállnak: Becsei Pál a 9. számban kitűnően dokumentált tanulmányában írja le a Székely Mikó Kollégium történetét, de a nebulók fejét tágítandó szót kér Sombori Sándor, dr. Székely Zoltán. Valami elindult a kollégiumban. Valami, ami megmozgatott mindenkit.
Az iskola 110 éves évfordulója alkalmával Albert Ernő ezeket mondta: „…jó földbe fogóztak a Gyökerek. Gondos kertészek ápolták… köszöntjük az 1967-ben végzett XI. A osztályos tanulókat is, akik lelkes munkával elindították folyóiratukat, amely azóta nem kevés dicsőséget szerzett iskolánknak”. A folyóirat mellett évkönyvet is kiadott az igazgatóság, de sajnos, az iskola 125 éves évfordulójára, 1984-ben elkészült évkönyv már nem került nyomdába, kéziratban várja feltámadását a Csikósné Péter Julika – aki napokig eltűrt maga mellett, aki elkészítette a folyóirat bibliográfiáját – által gondozott dokumentációs könyvtárban.
Valami elindult és valami elmúlt. De merem remélni, hogy azokban a tantermekben, amelyekben annak idején mi ültünk, izgultunk, nevettünk, alkottunk, most is vannak olyan tanulók, akik alkotni szeretnének, akik útra indítanának valami hasonlót, annak modernebb változatát, de örök életűt.
Kerekes Mária
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)