udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
557
találat
lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-480 | 481-510 ... 541-557
Névmutató:
Orbán Balázs
2016. január 19.
Mentenék a Tarnóczy–Mikes-várkastélyt
A kézdiszentléleki önkormányzat idei tervei között szerepel a Tarnóczy–Mikes-várkastély falainak feltárása, restaurálása és konzerválása, ugyanakkor egykori fényképek alapján egy bizonyos magasságig vissza szeretnék építeni a régi falakat – tudtuk meg Balogh Tibor polgármestertől, aki azt is elmondta, tudomása szerint a romoknál mindeddig nem történt szakszerű ásatás, feltárás.
A kézdiszentléleki Perkő lábánál, a községközpont északnyugati részén találhatóak a Tarnóczy–Mikes-várkastély romjai, a hajdani reneszánsz kastély maradványai. Első írásos említése 1465-ből való, a középkorban a kastélynak több gazdája is volt. Mikes Benedek építtette az 1400-as évek elején, 1634-ben zabolai Mikes János a kastélyba zárta az elrabolt Tarnóczy Sárát. A kastély utolsó tulajdonosai az Aporok voltak. A várkastély volt Kemény Zsigmond Özvegy és leánya című regényének egyik színhelye. A 19. század elején még lakható volt, Orbán Balázs ottjártakor csaknem kétemeletnyi magasságban álltak reneszánsz kőfaragványos falai. A romokon kívül az egykori várkastély egyik bejárati kapuja és a vár kőkerítésének egy része látható még mindig. Az önkormányzat tervei szerint a restaurálás során a megmaradt bejárati kaput is felújítanák. Mindezt pályázati pénzből valósítanák meg, de előbb a várrom és környéke tulajdonjogát kell tisztázni – hangsúlyozta az elöljáró –, mivel a Tarnóczy–Mikes-várkastélyhoz tartozó kőkertes teleknek jelenleg három magánszemély a tulajdonosa. A rom közelében található a Tóth-malom, amelyet minimális befektetéssel újra lehetne indítani, és ipartörténeti kuriózumként turisztikai vonzerővé tenni. 1962 után villanyárammal működött, de egykor vízimalom volt, a malomárok nyomai még jól láthatóak.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. január 22.
Bácsfalusi találkozások
Brassó–Derestye felől a balra kanyarodó út Bácsfalut érinti elsőként. Első települése Négyfalunak és egyike Hétfalunak. Mondhatni történelmi. A Nagykőhavas lábánál fekvő település környezete festői, a legkiválóbb turisztikai csemegéket kínálja, ugródeszka a Kárpát-kanyar tájai felé. Lépten-nyomon közös múltunkra emlékeztet, a csángó élettér felbecsülhetetlen értékeit kínálja.
Az itt-ott anyanyelvünkön olvasható feliratok, egy emléktábla, az evangélikus-lutheránus magyar templom előtti újabb emlékmű tudatja, jó helyen járunk. Mondják, közösségi háza is van Bácsfalunak, és nem is akármilyen.
Barcsa István evangélikus lelkész szeretettel fogad, friss és új nyomtatott kiadványokkal ajándékoz meg: időt is spóroltunk, falubemutatónkhoz is forrásanyagot kaptunk. Kovács Lehel István helytörténész, Négyfalu egyik legtermékenyebb tollforgatója egy 2013-ban kiadott kötetében megkísérli azt is elmondani, hogy ez a falu – melyet képtelenek voltunk elhatárolni a szomszédos Türköstől és a főút mentén sorakozó Csernátfalutól – talán a legtöbb értelmiségit adta a környék magyarságának, akik közül mi csak a jelesebbekből válogatunk.
Bálint András csángó tanító és krónikás, aki Sepsiszentgyörgyön kezdte a tanítóképzőt, s volt úgy, hogy gyalog bandukolt Bácsfaluig egy karácsonyi vakációban, ismert számunkra. Részese volt a hétfalusi néprajzi múzeum létrehozásának, és arról álmodozott, hogy Zajzoni Rab István csángó költőnek szobrot állítson szülőföldje. E sorok írójának legmegbízhatóbbnak Bálint András azon falutörténetei bizonyultak, amelyeket a két világháború között közölt a Csángó Naptárakban! Felkerestük Bácsfalu jeles papja, Borcsa Mihály síremlékét a falu temetőjében. Érdemei vitathatatlanok. Mint a negyvennyolcas események résztvevőjének, menekülnie kellett földink, a papolci Kiss Sándor ezredessel való kapcsolatai miatt. Bácsfalu kiemelkedő művészek fészke is volt.
Itt ringatták bölcsőjét a nagy csángó szobrász Istók Jánosnak (1873–1972), aki a hosszúfalusi fafaragó-iskolából indult Münchenbe, Budapesten Köllő Miklós műhelyében, majd Stróbl Alajos mesteriskolájában alkotott. Beke György vele folytatott beszélgetéséről írt máig emlékezetesen az immár megsárgult lapú Csángó krónikájában, jómagam, ha tehetem, a budai Bem-rakparton hajtok fejet nagy műve, Bem tábornok monumentális szobra előtt. Sejtheti az olvasó, hogy nem cél, de lehetetlen is szólni azokról az ötvenhatos jeles személyiségekről, akik sok-sok szállal kapcsolódtak ehhez a településhez, akikről Kovács Lehel István írta 56 bácsfalusi című könyvét (2013). Nem tudtam eddig, de most tudom, hogy Bácsfalu szülötte volt Nagy Béla (1929–2010) kutató és jeles pedagógus, EKE-barát és túraszervező. Mint fika, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium kisdiákja, ismertem, emlékszem most is a nagy diákra, aki előtt köszönéskor meg kellett hajolni és Nagy úrnak szólítani!
Kifogyhatatlan helybeli forrás A bácsfalusi evangélikus egyházközség története című monográfia (2011). Társszerzői között az eklézsia lelkésze mellett ott látni Hochbauer Gyula helytörténészt, Kovács Lehet Istvánt, az egykori szentgyörgyi politikus Rab Istvánt, Rab Sándort, a Székely Mikó Kollégium fungens történelemtanárát, jeles előadót, nemkülönben a tollat egyre gyakrabban, veretes módon és mesterien forgató Veress Emese Gyöngyvér néprajzi szakírót, közírót.
Hétfalusi idegenvezetőm, kalauzom Szecseleváros kiváló ismerője, a jeles gyógyszerész, a református hitben élő Fodor Levente. Éreztük: legalább annyira szereti Négyfalut, akárcsak őseinek faluját, a háromszéki Sepsimagyaróst. Fodor Levente falujának is több kiváló szülötte volt, többek között Kóréh Ferenc, az Amerika Hangja rádióállomás jeles szerkesztője, a sepsiszentgyörgyi Székely Nép napilap (1940–1944), lapunk elődje főszerkesztője. Fodor Leventével kutattuk-fotóztuk torony magasában Bácsfalu régi harangját, amely akkor is szólt, amikor a majdani szobrász Istók Jánost keresztelték: Ezen harang csináltatta Istók István curator és öreg falnagy párj. Barthalmi Katával a maga költségén. Anno 1836 die nov. Bartha Márton idejében. Jó volt látni, miként dacol az idővel az a magyar nyelvű porladó emléktábla is, amelyet a helybeliek állítottak az egykori magyar kultuszminiszter, Báró Eötvös József 1869-béli bácsfalusi látogatásának emlékére.
A szent szabadság oltalmában
A XIX. század történelmének legmozgalmasabb időszaka és legdicsőbb eseménye kétségtelen a Barcaságon is zajló 1848/49-es forradalom és szabadságharc. A bácsfalusi csángó-magyarok követei is ott voltak az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen, és kinyilatkoztatták a többi csángó falvak követeivel egyetemben, hogy „mint magyar ajkúak, a székely nemzet honvédelmi rendelkezései alá ajánlják magukat, s a nemzet törvényes akaratát egyesített erővel támogatják!” Ez az egyetlen mondatba foglalt kijelentés is bizton elegendő ahhoz, hogy testvéreinkként emlegessük és fogadjuk a hét- és tízfalusi csángókat, tegyük ezt annak érdekében, hogy minél jelentéktelenebbé alacsonyodjék az a közigazgatási megyehatár, amely elválaszt tőlük, de amely nem lehet választóvonala közös anyanyelvünknek, mert fölötte szabadon szárnyalnak népdalaink, zenei anyanyelvünk kincsei.
Az agyagfalvi gyűlésen hétfalusi nemzetőri század alakult, de mégis véres bosszút szenvedett el a harcok színteréhez közel eső Bácsfalu népe, ugyanis 1848. december 23-án, karácsony szombatján 17 bácsfalusit lelőttek, másoknak kövön levágta nyakát az osztrák elnyomókkal tartó és felbujtott román népfelkelők serege. A 17 vértanú a bácsfalusi evangélikus templom mögött közös sírban pihen. Ezt az eseményt nevezik és emlegetik véres karácsonyként még ma is a helybeliek. Sok időnek kellett eltelnie, míg alkalom adódott, hogy a gyülekezet 2003-ban emlékjelet állíthasson az áldozatoknak. A hősök nevét őrző emléktábla és az emlékmű ott áll a templomkert főútra néző előterében.
Hétfalu szabadságharcának dicső eseményei a többi településre is kiterjedtek. Nem maradtak adósok a harcok és megtorlások dokumentált leírásával a kortárs tollforgatók – Borcsa Mihály, Orbán Balázs, Koós Ferenc –, de a jelenlegi történészek, helytörténészek, közírók – Nagy János, Hochbauer Gyula, Kovács Lehel István és mások – sem, mert semmivel sem voltak veszélytelenebbek, életet és önfeláldozást követelőbbek az itt lezajlott harcok, mint a szépmezői, az illyefalvi vagy a többi háromszéki véres ütközet. A négyfalusi csángók hősiességére is emlékezteti a fiatal nemzedéket a Bácsfaluhoz közel eső Tömösi-emlékmű, a bácsfalusi emléktábla és a Csernátfalu központjában emelt későbbi Csángó-szobor, amelyet utóbb Hosszúfaluba költöztettek, s amelynek kálváriájáról majd ott emlékezünk meg.
A falujárónak nyitott szemmel kell barangolnia. Látnia kell, hogy takarosak-rendezettek a négyfalusi porták. Gondozottak a templomok, papi lakások és a temetők is. Kedves, vendégszerető a csángó ember, jobb sorsot és kisebbségként mindenképpen több megbecsülést érdemel.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék. Erdély.ma2016. január 25.
Telt ház a könyvtárban
Elkészült Alsócsernáton kismonográfiája
Péntek este a csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtárban mutatták be a Székelyföld települései sorozat hatodik tanulmánykötetét, Alsócsernáton kismonográfiáját.
A termet zsúfoltságig megtöltő érdeklődőket Ágoston József könyvtáros, az est házigazdája köszöntötte, majd a jelen lévő szerkesztők, illetve szerzők ismertették a kiadványt. Nagy Balázs helytörténész a Székelyföld települései kismonográfia-sorozat születéséről beszélt, Tóth Szabolcs helytörténész a tanulmánykötet létrejöttéről, szerkezetéről és a szerzőkről szólt, dr. Székely Zsolt régész azt hangsúlyozta, régészeti szempontból Csernáton a környék legjobban kutatott községe, míg Cserei Zoltán történész a múzeumalapító idős Haszmann Pál és Sylvester Lajos érdemeit emelte ki, mondván, „ügybuzgalmuk nélkül a község nem lenne ott, ahol van”.
Csáki Árpád egyháztörténész alapos kutatómunkája során egyebek között egy elírást/tévedést is leleplezett: az 1830-as tűzvészt Orbán Balázs 1836-ra datálta. Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus abbéli reményének adott hangot, hogy a monográfiának lesz folytatása, hiszen „a könyvben nincs olyan dolgozat, amelyhez ne lehetne még hozzáírni”.
Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. január 28.
Templomaink – Málnás (Református hírnök)
Málnás község 2016-ban kettős jubileumot ünnepel: a települést 650 évvel ezelőtt, 1366-ban említi először hivatalos dokumentum, egy Nagy Lajos király határozatait rögzítő kódex; a falu református temploma pedig 160 esztendeje hirdeti Isten dicsőségét.
A templom helyén a XIX. század derekáig kisebb épület állt, melynek múltjáról nincsenek adataink. Az 1850-es évekre ez az épület annyira megrongálódott, hogy egy korabeli feljegyzés szerint „omladozófélben volt, a terebélyes repedéseken a szél süvöltött be”. Az egyházi felsőbbség egy vizitáció rendjén életveszélyesnek minősítette, és kijavításáig benne istentiszteletek tartását „ellenjavallta”. A gyülekezet Benkő János lelkész és Málnási Zsigmond számadó gondnok ösztönzésére 1853 márciusában a régi lebontását és egy új, nagyobb templom építését határozta el. Az eredetileg tervezettnél nagyobb beruházás anyagi hátterének előteremtése érdekében gyűjtésbe kezdenek, amely azonban nehézkesen halad. Hamar kiderül, hogy a gyülekezet forrásai nem elegendőek az építkezés elkezdéséhez, ezért a presbitérium májusban úgy határoz, hogy az egyházközség erdejének egy részét betáblázzák Kis Gábor és Vitályos Gábor nevére, és a tőlük kapott kölcsönből elkezdik a munkálatokat. Ugyanezen a gyűlésen születik határozat arról is, hogy a különféle munkálatokra helyi vagy környékbeli mestereket kérnek fel. Júniusban közmunkával, a falubeliek lelkes részvételével kiássák az alapot, majd zaláni mészégetők által készített, „forrómeszes habarcsba rakott kövekből” be is öntik azt.
A templomépítés akadálytalan előrehaladása és folyamatos felügyelete érdekében 1854 áprilisában a gondnok mellé „segédtársnak” Bartók Sándort választják. Még ez év júniusában gyalogszekerek és igások (36 szekér) egy héten át hordják a közeli kőfejtőből, Sepsibükszádról a falakhoz szükséges követ. A fal hamar elkészül, augusztusban már Szántó Péter tusnádújfalusi ácsmester irányításával hozzáfognak a tetőhöz. Őszre a tetőzet is kész, Kátai Zsigmond helyi tanító ekkor bádogból vitorlát és gombot adományoz a templomra.
1855-ben folytatják az építkezést. Vakolás után a templom homlokzata elnyeri végső formáját és hirdeti: AZ ISTEN HÁZA IMÁDSÁGNAK HÁZA. ÉSAIÁS LVI RÉSZ VII VERS. ÉPÜLT AZ ISTEN DITSÖSÉGÉRE MDCCCLV-BE.
Októberre helyükre kerülnek az ablakok is Szígyártó József bodoki harangozó és asztalosmester műhelyéből. 1856 tavaszára ugyancsak ő készíti el a templomi bútorzatot, az Úr asztalát, a szószékkoronát, a „mózesszéket”, valamint a padokat. Ezzel véget is értek az új templom építésének munkálatai, csupán az orgonára kellett további három évet várni.
A templom többször is javításon esett át. 1956-ban a templomépítés centenáriumára újítják fel. Az 1977-es nagy földrengés a templom északi falát rongálja meg, ami nagyobb javítást igényelt. 2004-ben a tornyot, 2007-ben a templomot javíttatja a gyülekezet, ezek azonban nem hoznak formai változásokat. Sajnos, jelenleg a málnási gyülekezet csak ritkán tudja megtölteni a templomot, elfoglalni az összes padot. Ez nem az egyháztól, templomtól való elhidegülésnek tudható be, hanem az építés óta eltelt százhatvan esztendő népességfogyásának. Orbán Balázs a templomépítés korában járta be Székelyföldet és mérte fel közösségeit. A Székelyföld leírása szerint akkoriban a málnási gyülekezet 541 lelket számlált. Bár ez a múlt század elejéig emelkedett – és az 1910-es népszámlálás adatai szerint felment 810-ig –, azóta csaknem felére, 290 körülire fogyott.
Balla Barna Márton. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. január 28.
Kifogásolják a Bunta-féle lap tőkeemelését
Nem ért egyet a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi frakciója azzal, hogy a város idei éves költségvetésébe belefoglalnák az Udvarhelyi Média Kft., illetve az Urbana Rt. törzstőkéjének emelését. Azt is kifogásolják, hogy helytelenül csoportosították a pénzeket, több beruházásra nem különítenek el elegendő összeget a kivitelezéshez.
Udvarhely idén nagyjából 92,5 millió lejes költségvetésből gazdálkodhat, ehhez még hozzáadódik a több év alatt megspórolt közel 10 millió lej – ismertette Orbán Balázs MPP-s tanácsos. Mint mondta, ezeket különböző beruházásokra fordítaná a város, ami nem is baj, viszont az már igen, hogy az összeget az önkormányzati képviselők jóváhagyta projekteken spóroltak meg, amelyeket vagy nem fejeztek be, vagy el sem kezdtek. „Ez azt jelenti, hogy az adófizetők pénze nem kerül időben oda, ahová kellene” – fogalmazott Orbán.
A tartalékolt pénzből folytatják egyebek mellett a Haberstumpf-villa modernizálását, de az Urbana Rt. beruházásaira is ebből költenek. Orbán azt is kifogásolta, hogy nem követhető az utcák és járdák modernizálása: nem tudni hol és mit hajtottak végre eddig, csak az öszszeget, amennyibe került. Egy másik problémának azt látta, hogy konkrét megvalósítások csak ritkán történnek, hiszen rendszerint nincs elegendő pénz elkülönítve a kivitelezésre. Az MPP egyébként több módosító javaslatot is előterjesztett a költségvetési tervekhez, ám ezeket nem fogadták el.
Az MPP-frakció az Udvarhely napilapot működtető Udvarhelyi Média Kft. törzstőkéjének 250 ezer lejes emelését sem támogatja, ahogyan az Urbana Rt. esetében sem értenek egyet a 300 ezer lejes tőkésítéssel. A keddi szakbizottsági ülésen egyébként az RMDSZ-frakció tagjai közül Géczi Levente és Berde Zoltán is hasonló véleményen volt. Az is felmerült, hogy törvénytelen lenne a napi működés fedezése érdekében emelni a vállalatok törzstőkéjét. Az említett határozattervezeteket így visszavonták a napirendi pontok közül.
Székelyudvarhely 2016-os büdzsétervezetét Arros Orsolya közgazdász, az RMDSZ lehetséges polgármesterjelöltje is bírálta. „Én egy titkos költségvetésről tudok beszélni, hiszen nem volt sem konzultáció, sem tájékoztatás. Felháborító, ezen sürgősen változtatni kell” – fogalmazott az RMDSZ Udvarhelyszéki Nőszervezetének elnöke, aki szerint „bűn” költségvetést tervezni szakemberek bevonása nélkül.
Mint rámutatott, a városvezetés többet költene az Udvarhely napilap működtetésére, mint például közbiztonságra, a helyi rendőrségnek szánt befektetésekre ugyanis 210 ezer lejt, míg a polgármesteri hivatal lapjának fenntartására pedig 250 ezer lejt irányoztak elő. A költségvetés-tervezetet egyébként mai ülésén tárgyalja a helyi tanács.
Fülöp-Székely Botond. Krónika (Kolozsvár)2016. február 3.
„Türkös nem falu...”
Hétfalusi barátaimtól hallottam, hogy ez a kijelentés nem falucsúfoló. Vicces beugratóféle, ugyanis Türkös Négyfalu részeként azért nem falu, mert nevében nincs benne a falu szó, miként Bácsfalunak, Csernátfalunak, avagy Hosszúfalunak. Jó, jó, de mégis falu – folytatták, mert Négyfalu része! De városrészként is lehet emlegetni, mert Négyfalu város, s annak Türkös is része! A négy falu teljesen összeépült a századok során, s ha valaki nem találja meg a városrészeket jelölő eligazító táblákat, úgy jár, mint mi: eltéved.
A régi Türkös és Kossuth-emléke
Türkös története Négyfalu históriájának része, melyről sorozatunk bevezetőjében szóltunk. Magyar evangélikus egyháza fiatalabb a többinél, egy ideig Csernátfalu anyaegyházához tartozott, de a reformáció tanai Johannes Honterus kemény kezű intézkedései nyomán gyökeret vertek itt is. Később Türkös is önállósult, ezzel magyarázható, hogy 1885-ben épült temploma nem hasonlít a szomszédokéhoz. Miután Négyfalu kivált a szász egyház hegemóniája alól (1886), első lelkésze, Deák Sándor – földink, a Torja részeként ismert Karatna szülötte – 48 évig folytatta szolgáló paplaképítő áldásos tevékenységét. Evangélikus templomának egyedi neogótikus oltára a neves hosszúfalusi faragóiskola híres tanára, Kupcsay János tervei szerint készült. A papi lakot történelmi emlékhelynek is nevezhetnénk, mert kertjében virágoztak azok a rózsák, melyeknek megszárított sziromleveleivel kitömték az evangélikus vallású Kossuth Lajos halotti párnáját. Szemfedelét is hétfalusi csángó asszonyok hímezték a Csángók Nagyasszonyaként emlegetett Sipos Jánosné Bereczki Anna vezetésével. Nevét emléktábla őrzi a bácsfalusi temetőben. Türkösön a katolikus restauráció idején újra gyökeret vert a „régi vallás”, és a Bara-dombra Mária Terézia engedélyével 1754-ben katolikus fatemplomot építettek. Ennek helyén áll a sorozatos alakítások eredményeként épült mai plébániatemplom (képünk), védőszentje Szent Mihály. Udvarán működik a közösségi élet másik központja, a Márton Áron Ifjúsági Ház. Létrehozója szintén földink, a tragikus hirtelenséggel elhalt T. Gajdó Zoltán mikós diák, négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, aki Kézdisárfalva–Szászfalu közös templomának cintermében alussza örök álmát. Utódja, T. András József plébános – aki 2006 óta pásztorolja a plébánia híveit – elmondta, hogy beleszámolva a hosszúfalusi Apor Vilmos filiális templom köré csoportosuló közösséget is, híveinek lélekszáma nyolcszáz körül ingadozik.
Élő közösség
Rácsodálkoztam, mennyire gazdag Hétfalu, s így Türkös históriás kínálata, s hogy mennyire állnak helyt hitükben és ragaszkodnak identitásukhoz hétfalusi csángó testvéreink. Id. Domokos Jenőt, aki negyedszázadig volt Türkös evangélikus lelkipásztora, személyesen is ismertem. A parókia kapujában utódja, az új lelkész, Kóródi Levente szeretettel fogadott, kalauzként pedig Kovács Lehel István Hétfalu kitartó és hűséges krónikása szegődött mellém, segített válogatni a gazdag helytörténeti érdekességek között. A település azonban más értékekkel-meglepetésekkel is várt. A főút melletti evangélikus templom cintermében három kőoszlopot állíttattak 2004-ben az 1848-as szabadságharc és a két világháború hőseinek emlékére. A magyar szabadságharcban és forradalomban huszonegy türkösi evangélikus és katolikus vesztette életét, akik nevét az egyik kőoszlopon örökítették meg. A Türkösön székelő néprajzi múzeum trapéz oromfalas régi épülete 1804-ből való, itt székelt egykoron Brassó Kúriája, Orbán Balázs szerint „a durva hatalmaskodás e bűnfészke”, ahol a hétfalusiak dézsmáit hajtották be a Cenk alatti város hatalmasai. Ebben az épületben rendezték be 1964-ben Négyfalu néprajzi múzeumát, amelynek – bár tulajdonukban volt Kiss Béla és Bálint András gyűjtéséből származó eredeti csángó néprajzi anyag – 1990-ig sok köze nem volt a hétfalusi csángókhoz. A rendszerváltás után változott a helyzet. Senki nem várta el, hogy kimondottan Csángó Múzeum legyen a neve, témaköre, hiszen Négyfaluban élnek román ajkúak is. Most mind a két etnikum emlékeit, életét-múltját tükrözi az intézmény. Magyar nyelvű kiadványt is kínáltak látogatásunk idején, bántó volt azonban, hogy a tárlatvezető nem ismerte a magyar nyelvet.
A csángó-székely zászlóalj születése
Türkös biztosított helyet a Kúria melletti telken a 126-os, csángókból és székelyekből álló zászlóalj megszervezésére – derül ki Kelemen György (1833–1916) negyvennyolcas csángó honvéd visszaemlékezéséből (A Barcaság 1848–1849-ben. Szecseleváros, 1998). A zászlóalj őrnagya földink, a sepsiszentkirályi Vida Dániel volt, akit Bem nevezett ki. Vida a kézdivásárhelyi katonai nevelde végzettje, a háromszéki határőrezred hadnagya, Kézdivásárhely térparancsnoka volt. Tetteinek méltó elismeréseként a fogarasi harcok hőseként emlegetjük. Márkos Ervin kőhalmi unitárius lelkész egy 1907-ben Fogarason keltezett emlékfüzetre hívta fel figyelmünket, amely Vodráska Vencel fogarasi főgimnáziumi tanárnak azt az emlékbeszédét tartalmazta, melyet a Honvéd Alap javára rendezett fogarasi ünnepségen mondott 1905-ben. Ekkor ugyanis gyűjtést indítottak egy negyvennyolcas emlékmű felállítására, melyen méltó helyet foglalt volna el Vida neve is. Az emlékműből vagy nem lett semmi, vagy elsöpörte a történelem. Az emlékbeszédből idézzük Vida hősiességének egy momentumát, amely jobbára ismeretlen a hétfalusiak számára. „Bem rendeletet küldött, hogy a Fogarason állomásozó zászlóalj két százada siessen a Törcsvári-szoros védelmére (...), a visszamaradt 600 ember két ágyúval és egy század Kossuth-huszárral fedezze a fogarasi várat, valamint az Olt völgyétől Vledényig igyekezzék az ellenséget feltartóztatni... Engelhardt cári tábornok Mundra mellett homlokzatba támadta az Olt bal partján a Vida őrnagy vezette magyar haderőt. Végtelen volt a két megütközött had között az aránytalanság. Engelhardt 20 ágyújával és 12 ezer emberével szemben csak 600 honvéd és két ágyú képezte a magyar haderőt... Vida látván az ellene fellépő haderő nagyságát (...), reggelfelé megkezdte csatarendben a visszavonulást. Az ulánus csapatok és az oroszok mindenfelől bekerítették a honvédséget... Vida Dániel is, míg csak volt kivel harcolni, addig helyéről nem mozdult (...), átvágva az ellenség sorain, az Olt felé húzódott. Itt azonban 12 kozák állotta útját, kikkel viaskodva három dsidaszúrás után lehanyatlott lováról. A kozákok lovával elnyargaltak, más martalócok, meglátván őrnagyi ruháját, levetkőztették, és addig ütötték, vagdalták, míg halottnak hitték. Pénztárcáját ellopták. Eszméletét vesztve, iszonyúan összevagdalva feküdt vérében a hős, mígnem a reggeli hűs levegő eszméletét visszaadva, az Olt partjához vonszolta sebektől vérző testét. Itt találtak rá az ulánusok, ahonnan az őrtanyára, majd a várba szállították...Lüders faggatta a fogarasi várban Vidát: maroknyi népével hogyan mert az ő hadseregével szembeszállni? Vida azt felelte: Kegyelmes uram, mit tartana Ön azon törzstisztjéről, aki a parancsszóra kirendelt harcmezőről gyáván elfut? Az orosz tábornagy helyeslően intett, rendelkezett, hogy gyógyítsák meg, és a kozákok által elrabolt pénzének egy részét is megtérítette. Nem így a bevonuló osztrákok, akik galádul bántak vele. A brassói fellegvárban egy halálkamrába dobták, lázba esett, s ilyen állapotban vitték a nagyszebeni börtönbe.” Itt kimondták rá a halálos ítéletet, melyet nyolcévi várfogságra változtattak. 1853 februárjában szabadult az olmützi börtönből. Keze alatt sok hétfalusi és háromszéki harcolt. Utóbbiak között a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Lajos, a barátosi Mirtse Dénes százados, testvére, a sepsiszentkirályi Vida József, Sükösd János, Újvárosi Ferenc, az albisi Vén Ferenc, a kézdivásárhelyi Szőcs Dani és a hősi halált halt bölöni Tana Benedek. Vida porai a sepsiszentkirályi családi sírboltban nyugszanak. Szülőfalujában, Sepsiszentkirályban és a fogarasi unitárius templom előcsarnokában márványtáblát állíttattak emlékére. Négyfaluban-Türkösben nincs emléke a 126-os csángó-székely zászlóaljnak.
Öröklő utókor
Türkösön kaptuk lencsevégre a Zajzoni Rab István-iskola udvarán a költő mellszobrát, a helybeli Szász-Benedek István alkotását. Magyar iskolák a Kárpát-kanyarban a címe annak a kötetnek, amely 1992-ben jelent meg Hochbauer Gyula szerkesztésében, kútfőjeként a hétfalusi népoktatás történetének. A zajzoni középiskoláról Pap Árpád iskolatörténetéből böngésztünk, majd ismerkedünk a hely híressé vált diákjaival: az egykori királyi táblai ülnökkel, a bácsfalusi Gyerkó Györggyel és Jakab András szobrásszal, Thököly Imre erdélyi evangélikus fejedelem udvari lelkészével, a türkösi Hajdu Istvánnal, a csernátfalusi Pap Sámuellel, Bálint Istvánnal és Bencze Mihállyal. „Amikor Johannes Honterus brassói reformátor 1544-ben meglátogatta Hétfalut, már egyházi iskola működött egy tanítóval. Az ősi skóla Csernátfaluban volt, azon a helyen, ahol a jelenlegi középiskola egyik épülete áll – írja iskolatörténetében Pap Árpád. Az azóta eltelt évszázadok alatt megszakítás nélkül folyt a magyar nyelvű oktatás, mindig léteztek magyar iskolák, általában a templomok mellett, szoros és sikeres együttműködésben a helyi történelmi egyházakkal, így találta meg a barcasági csángó magyarság a túlélés egyetlen lehetséges módját. A kommunizmus évei alatt az akkori hatalom folyamatos nyomást gyakorolt a magyar közösségre, következetes és állandó lépéseket tett a magyar iskolahálózat meggyengítésére. Ennek a diszkrimináló kisebbségi politikának a következményeként 1978-ban megszűnt a négyfalusi magyar elméleti középiskolai tanítás. Az 1989-es romániai események után a helyi magyar közösség újra anyanyelvén akarta taníttatni gyerekeit. Beindulhatott 1990-ben a Négyfalusi Magyar Líceum, majd 1992-től a Zajzoni Rab István Elméleti Középiskola.” Ebben napjainkban magyar óvoda, elemi és líceumi osztályok működnek. Többek között ennek a líceumnak volt diákja Géczi Levente Székelyudvarhelyen élő jogász és Gödri B. Alpár fungens tatrangi lelkipásztor is.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 6.
A nyugati disznó
Külföldön szerzett benyomásokról útleírásokat, útikönyveket szokás írni. Többnyire az illető ország egzotikumát tárva az olvasó elé, turistacsalogató, szép dolgokra híva fel a figyelmet. A csíkszeredai Farkas Attila könyve más. Ő személyes tapasztalatai alapján arról mond el érdekes – és hasznavehető – dolgokat, hogy milyen külföldiként dolgozni idegen országokban.
A téma időszerű és fájó. Már nem is évek, de évtizedek óta. Úgy néz ki, még sokáig az is marad. A kilencvenes évek elején sokan hitték, hogy a piacgazdasággal Romániában is automatikusan beköszönt a nyugati fogyasztói társadalom jóléte. Két-három év, és olyanok leszünk, mint Franciaország, még három-négy év, és ott tartunk, ahol Németország. Mennyivel reálisabb lett volna Guatemala vagy Honduras szintjével számolni. Akár mulatságos is lehetne, ha nem lenne sanyarú. Így sokaknak maradt és marad a külföldi munkavállalás. Főleg a fiatalok számára. Farkas Attila többször, több országban is kipróbálta, milyen vendégmunkásként dolgozni. Még egyetemistaévei vakációi alatt háromszor is dolgozott négy-négy hónapot az Egyesült Államokban, aztán következett két év Kanadában, majd kilenc hónap Angliában. Bőségesen lett összehasonlítási alapja, nem csak elméleti szinten ismeri a témát. Konkrét helyzetek, esetek tucatjait sorolja fel, amelyek valamiben mind különböznek egymástól. Nemcsak a vele történtekről ír, számos általa megismert kelet-európai (és nemcsak) fiatal vendégmunkás sztorija is szóba kerül. Aki idegenben szeretne munkát vállalni, az akár kézikönyvként, részletes használati utasításként is olvashatja a könyvet. Aki meg nem, annak izgalmas olvasmány, betekintés a nyugati világ filmeken kevésbé mutatkozó élethelyzeteibe.
A nyugati pénzszerzési lehetőségekről sokáig legendák keringtek. Ahogy minél többen próbálták ki, ezek a legendák kezdtek veszíteni varázsukból. Lehet, hogy ott több pénzt keresnek az emberek – de semmivel sem boldogabbak. Farkas Attila inkább taszító, mint vonzó dolgokat tapasztalt meg. Nyugaton nagyobbak a lehetőségek, de az nem azonos a boldogsággal. Az elszalasztott lehetőségek frusztrálhatnak is. Aztán ott van a folytonos rohanás, az egymásra figyelés hiánya. Nyugaton dolgozni nem megoldás, hanem csak esély, amivel vagy tud élni a keleti munkavállaló, vagy nem. A megkeresett pénzt vagy félre tudja tenni értelmes célokra, vagy hiába gürcölt. Az odahaza észre sem vett apróságok idegenben nagy jelentőséget kaphatnak: „Nem könnyű úgy hazajönni, hogy itthon a külföldi béred tíz-húsz százalékát viszed haza, és itthon ez szinte csak a megélhetésedre elég. Persze, ezek csak számok. Mert nem vesszük figyelembe azt, hogy itthon a zöldségeknek, a paradicsomnak íze van, a csirke igazi, és habár a tej zsíros, mi így szeretjük. Ez Nyugaton nem mondható el, hiába a legjobb recept, a legjobb szakács, valahogy a végeredmény nem olyan. Itthonról nézve ez nem érték, de ha elmegyünk, és hirtelen hiányozni fog az igazi íz mindennapi ételeinkből, akkor felnyílik a szemünk. Ha olyan bioételeken akarunk élni, ami itthon szinte természetes, akkor az már egy igencsak előkelő életvitelt feltételez odakint.”
„Ha kapsz malacot a faludban, ne menj disznóért a szomszéd faluba” – int egy erdővidéki mondás. De mit tehet az emberfia, ha mákszemnyi malacka sem röfög a környéken? Mégiscsak nekivág a nagyvilágnak, kézre kerítendő a legendásan zsíros, mitikus nyugati disznót. Amelyiknek jobb füléből márkás autócsoda, bal füléből privát lakás lóg fülbevalóként, fenekéből pedig folyamatosan potyog a dollár, euró, font sterling. Csak kiderülhet, azokért a fülbigyuszokért hosszú évekig-évtizedekig kell szurtos kondásnak lenni, a disznóból sem potyog folyton a lóvé, időnként székrekedése van, a belőle készült flekken pedig gyakran ízetlen vagy keserű.
Mégis hasznos szert tenni külföldi tapasztalatokra. A középkorban sem lehetett mesterré a segéd egy céhen belül, amíg meg nem járta magát külhonban, hogy idegen technikákat, addig nem ismert fogásokat lessen el. Farkas Attila a székelyudvarhelyi világjáró Berecz Edgárt idézi: „A világjárás úgy kezdődött, hogy én is megfogadtam Orbán Balázsnak vagy Tamási Áronnak a tanácsait. Ők annak idején azt mondták, hogy menjünk külföldre, nézzünk világot, ismerjünk meg dolgokat. Jöjjünk haza, és itt próbáljuk hasznosítani a tanultakat. Próbáljuk a mi kultúránk mellé pászítani, hogy a kettő párhuzamosan haladjon. Ne alá nyomja a miénket, hanem szépen egyenesen, párhuzamosan menjenek egymás mellett…”
Nincs értelme a sopánkodásnak. Az üres zsebű fiatal megtalálhatja számítását, ha okosan él a nyugati munkavállalás lehetőségével. Ha kész célokkal és tervekkel megy ki. Ha közben végig tartja a kapcsolatot az itthoniakkal (internet, telefon), nehogy az megszakadjon. Ha a külföldön ledolgozott idő után a megkeresett pénzzel végleg hazatér és ésszel használja fel itthon. A könyv alcíme (Térj vissza, vándor, nem lehet két hazád) nem véletlenül teszi helyére az esetleg félreérthető, ironikus főcímet (Az a csodálatos külföld).
Molnár Vilmos
Farkas Attila: Az a csodálatos külföld – Térj vissza, vándor, nem lehet két hazád. Csíkszereda, 2015, Szerzői kiadás. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 8.
„Ha Orbán Balázs ma élne, szomorú lenne”
„Akár az író, akár a néprajzkutató, akár a politikus Orbán Balázs gondolatait olvassuk újra, mindig találunk olyan tartalmat szavaiban, amelynek a jelenkor számára, számunkra megfontolandó üzenete, mondandója van” – fogalmazott Gidó Csaba.
Kedei Mózes unitárius lelkész emlékeztetett, Orbán Balázs a magyar népet tette örökösévé. „Ha Orbán Balázs ma élne, volna mit látnia. Láthatná ifjaink tömeges elvándorlását, mert kilátástalannak tartják itt a jelent és a jövőt. Láthatná, hogy szülőföldjének gyermekei a leggyengébben vannak fizetve az egész országban. Láthatná, hogy a székelyek önrendelkezése csak elsóhajtott kérés maradt, mert képtelenek voltunk jogainkért kiállni s azért harcolni” – fogalmazott a lelkész.
Meggyőződését fejezte ki, hogy a polihisztor ma szomorúan tekintene az erdélyi magyarságra, amely képtelen összefogni közös céljai érdekében. Példaként a marosvásárhelyi politikai helyzetet említette. Az unitárius lelkész szavai után koszorúztak a jelenlévők, majd a Balázs Ferenc Vegyeskar és a Székely Dalegyelet közreműködésével elénekelték a Szózatot, valamint a székely himnuszt.
Fülöp-Székely Botond. Krónika (Kolozsvár)2016. február 8.
Csíkszék a székelyek előtt is magyar volt
Ezt bizonyítja egy fiatal helyi régész, aki a székelyek beköltözését is korábbra teszi.
Mítoszrombolás Székelyföldön.
Mi újat lehet mondani a csíki székelyek megtelepedéséről? Sokat – derült ki dr. Botár István régész alapos és jól dokumentált előadásából. A Csíki-medence településtörténete a középkorban címmel az ő januári előadása nyitotta az Előadások Székelyföld településtörténetéből sorozatot az EME kolozsvári előadótermében.
Kutatásai alapján azt sejti, mégsem volt egyöntetű a közösségi tulajdonlás a Székelyföldön, illetve nem biztos, hogy a székely volt az első magyar népcsoport, amely benépesítette a térséget.
Felértékelődött a régészet szerepe a középkor és az Árpád-kor kutatásában, főként a Székelyföld esetében, mivel a hagyományos, írott forrásokkal foglalkozó történetírás, illetve a történeti nyelvészet lassan ellőtte a patronjait. A régészet viszont nemcsak új forrásokat tár fel, hanem egyre újabb megvilágításba helyezi az eddig ismert adatokat – vezette be Botár előadását az Erdélyi Múzeum-Egyesület történész munkatársa, Hegyi Géza középkorász.
Botár István a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Budapesten végzett és doktorált régészetből. Idén ő nyerte a fiatal, középkorral foglalkozó történészek Kubinyi András-díját ugyanazzal a munkájával, a Csíki-medence középkori településtörténetével, amelynek főbb állításaival kolozsvári előadásán ismerkedtünk. Kutatta Csíkszék kápolnáit, várait, templomait, ennek eredményeit hét tanulmányban közölte a Kövek, falak, templomok című könyvében.
Kolozsvári előadását annak mentén próbáljuk visszaadni, hogy milyen bevett nézetet cáfol, rendít meg, vagy kérdőjelez meg. Ezeket sárgával jelöljük a cikkben.
A klasszikus nézet szerint a székelyek Belső-Erdélyből jöttek,
nyelvjárási és helynévi adatok alapján úgy tartják, hogy Szászkézd és Sepsi patak felől, az Olt völgyén telepedtek be Székelyföldre. Erdélybe pedig korábban Magyarország dél-nyugati részéről érkeztek szinte biztosan királyi parancsra: egy eleve katonáskodó népességnek a keleti határ védelmét adták feladatul, ahol a tatár könnyűlovasok gyakran betörtek.
Van, aki szerint az Őrvidékről vagy Baranyából jöttek, de Révész László régész szerint ott a 11-12. században nem volt olyan településhálózat, amely kibocsáthatott volna egy ekkora népességet, ismertette Botár István, aki szerint ebben a kérdésben még fogunk tanulni.
Az Olt forrásvidéke és a Csíki-medence mindig is a Kárpát-medence perifériája volt, sőt Románia közepén is periféria bírt maradni, de épp ezért érdekes terep, véli Botár. Mivel félreesik, fennmaradtak a helynevek, a településhálózat.
A térségre vonatkozó írott forrás viszont nem maradt fenn az Árpád-korból.
A térséget először az 1332-1337 között keletkezett pápai tizedjegyzék említi (1333-34-ben egész Magyarországon összeírják a plébániatemplomokat), ebben szerepelnek a telegdi főesperességhez tartozó csíki plébániatelepülések, nagyjából 15-16. A hagyományos történetírás, amely szinte kizárólag az írott forrásokra hagyatkozik, nem ismeri el, hogy ezeknek a falvaknak lehettek filiális települései. Ebből származik az az erős helyi mítosz, hogy a székelyek annyira katolikusok voltak, hogy minden faluba építettek templomot.
Rögtön, ahogy megtelepedtek – sarkította tovább a hagyományos nézetet Botár, hogy aztán bevallja: bármennyire is szíve csücske a vizsgált régió, a történésznek el kell fogadnia, hogy az semmivel nem egyedibb, mint északi, nyugati vagy déli szomszédja.
Ugyanazok a településtörténeti folyamatok zajlottak, ugyanolyan vagy nagyon hasonló egyházpolitikai berendezkedés jelent meg Csíkban is, mint máshol: itt is kellett legyenek plébániatemplom nélküli, filiális települések, még ha nem is jelennek meg az írott forrásokban. Ahogy a nők sem jelennek meg a katonai összeírásokban, mégis elfogadjuk, hogy a csíki falvakban is éltek nők – illusztrálta Botár, miért abszurd elfogadni az írásos emlékek kizárólagosságát, ahogy azt az elismert tudós, Kristó Gyula tette.
A csíki székelyeket a 14. században egyetlen oklevél említi: 1324-ben Károly király úgy rendelkezik, hogy egy név szerint nem említett, örökös nélkül elhunyt ember birtokát odaadományozza Apor fia Sándornak. Ezzel az oklevél a vaskos történelemkönyvek azon megállapításait cáfolja, miszerint
a székelyek demokratikus társadalma nem ismeri el a királyi jogot,
nem létezik magánbirtok, csak egyenlően szétosztott közbirtok,
mert ez egy speciális környék teljesen saját jogrenddel.
Miközben az oklevél bizonyítja, hogy vagy Csíkban vagy a közvetlen szomszédságában magánbirtok húzódott, amely birtokosának halálával nem szállt a székely közösségre, hanem a királyra, aki azt saját hatáskörben tovább akarta adományozni. Ráadásul nem a székely közösségnek, hanem az Apor családnak, amelyről bizonyítható, hogy magánbirtokokkal rendelkezett Csík közvetlen szomszédságában, magyarázta a történész.
Az viszont tény, hogy akármilyen berendezkedés volt a környéken, akármennyire létezett a királyi jog, a csíki székelyek ellenkezése oda vezetett, hogy az oklevél említette birtok nem szállt az Aporokra. A csíki közösség a király akarata ellenére megvédte saját érdekét, és a jogászok többszörös feddése ellenére nem jelent meg a peren, a birtok nem vált ismét magánbirtokká. Botár szerint ez volt a 14. századi átalakulás egyik kulcsmozzanata.
Az is tény, hogy a tusnádi szorostól közvetlenül délre a Mikóknak voltak magánbirtokaik, a Kézdiszék felőli részen pedig az Aporoknak voltak olyan birtokaik, amelyek a késő középkorban nem is váltak soha Székelyfölddé, megmaradtak vármegyei területnek, enklávékként éltek tovább – magyarázta a történész, aki azt sem zárja ki, hogy ilyenek nemcsak Csík szomszédságában, hanem magában a Csíki-medencében is lehettek.
A következő forrás a 16. századból származik, amikor a különböző adóösszeírásokban már az a településhálózat jelenik meg, amely napjainkig tovább él: közel félszáz település. Hogy mi történt a közbeeső időszakban, arra főként a régészet és a történeti helynévtan tud válaszolni, mondta Botár, aki hangsúlyozta, ő nem nyelvész, a helynévtanban amatőrnek tekinti magát, és bízik benne, hogy hamarosan a profik is felfedezik maguknak a régiót.
A 14. század első harmadában említett településnevek a mai napig fennmaradtak, sőt nemcsak a települések, hanem a külterületek helynevei is: a Középbércet, Bezédmezőt, a Büdöshegyet ma is ugyanúgy hívják, ahogy a Mikó-birtok 1342-es határleírásában szerepel.
Botár ebből arra következtet, hogy más nevek is fennmaradhattak. A nevek pedig nem 1342-ben keletkeztek, hanem ekkor jegyezték le őket, de jóval korábbiak is lehetnek. Azért fontos, hogy itt a külterületek nevei is fennmaradtak, mert a történeti helynévtan szerint
a településnevek a legállandóbbak, markánsan fennmaradó helynévrétegnek számítanak,
a nagy tájegységek földrajzi nevei, nagy folyók, nagyobb hegyek nevei viszonylag jól fennmaradnak,
ám a külterületi helynevek a birtokviszonyok és társadalmi viszonyok változásai miatt gyakrabban változtak, mozgékony helynévrétegnek számítanak.
A tudományág művelői szerint a keleti székek (Csík, Gyergyó és Háromszék) de az egész Székelyföld is relatív későn betelepült tájegység,
mert itt nincsenek törzsnévből képzett korai helynevek, inkább a később keletkezett, összetett helynevek dominálnak: a templomok nevéből (Szent Imre, Szent Márton, stb.) képzett, illetve a -falva, -laka típusú helynevek. Bizonyos szentekről, például Imréről akár az Árpád-kor elején is nevezhettek el települést, de tény, mondja a történész, hogy ezek a 13-14. században váltak gyakoribbá.
A törzsnevek hiánya Botár szerint nem bizonyíték Csíkszék késői betelepítésére, mert szinte egész Erdélyből hiányoznak a törzsnevek, ilyen alapon Erdély betelepítését nagyon későre kellene keltezni, ami tudományosan nem tartható álláspont. Benkő Loránd nyelvész, majd az ő nyomán Kristó Gyula is a betelepülést a Csíki-medencébe a 13.-14. század fordulójára teszi, ismertette Botár, majd felvázolta saját kutatását a csíki helynevekről.
A településnevek közül 12-t sorolt a templomnevek közé, 13 összetett, utólagos helynevet talált, 12 földrajzi környezetre, piacra utaló nevet, illetve 12-t azonosított korai helynévként. Szerinte nincsenek túlnyomó többségben a késői helynevek, de meg lehet kérdőjelezni a módszert, miszerint szabad-e későközépkorban adatolt helyneveket csupán formai alapon visszakeltezni az Árpád-korba. Szerinte szabad, bár általánosítások nélkül.
Vagyis nem szabad biztosra venni, hogy például a földrajzi nevekből (Madaras patak) származó településnevek koraiak, de kizárni sem lehet túlzott óvatosságból. Botár azt is megkérdőjelezi, hogy a -falva összetételű, illetve Szent Simon, Szent Márton stb. nevéből képzett településnevek biztos 14. századiak, illetve ezek voltak-e az adott falvak első nevei. Azon az alapon kérdőjelezi meg, hogy Magyarország más tájegységein a templomcímes helynévadás elég agresszív módon ment végbe, gyakran kiszorított korábbi helyneveket.
A Gyergyó, Kászon, Delne helyneveket szláv etimológia miatt tartják korainak, a magyarok ottani térnyerése előttinek. Ennek alapján Botár István az ugyanabban a forrásban, a pápai tizedjegyzékben említett Somlyó, Tarkő és Rákospatak nevét sem tartja bizonyosan sokkal későbbinek. Sőt azt is megkérdőjelezi, hogy a szláv nevek mindig megelőzik a magyar helynévréteget,
mivel az Árpád-korban és különösen a keleti széleken relatíve vegyes lakossággal kell számolni. Ráadásul Somlyó, Tarkő és Rákos körül 11-12. századi leleteket találtak, a történész ezeket is figyelembe venné az illető települések keltezésekor.
Feltételezésében még tovább megy: ha ezek a földrajzi nevekből származó településnevek szerepeltek a 14. századi összeírásban, akkor a szintén földrajzi nevekből származó Szépvíz, Hosszúaszó, Madaras, Menaság, Körösmény is lehet akár 14. századi.
Még az ilyen területen is, mint a Csíki-medence, ahol nagyon kevés és késői az írott forrás, látható szerinte a helynevek ingadozása. A pápai tizedjegyzékben említett Tarkő valószínűleg a középkorban Nagyboldogasszony néven ismert egyházközség, mai nevén Karcfalva. Ami Bedecsként tűnik fel a késő középkorban, azt ma Szentimreként ismerjük, de a középkorban még önálló volt, sorolta a történész. Poklondfalva eleinte csak Poklondként szerepel, Szentmárton és Szentmihály pedig valószínűleg később kapta ezt a nevét, mert az onnan előkerült leletek korábbiak, mint a templomcímből képzett helynevek divatja.
A -falva utótagú, későinek tekintett falunevek előtagja leggyakrabban olyan személynév, amely relatív korai, vonta kétségbe Botár István Bánkfalva, Amadéfalva, Göröcsfalva vagy Csekefalva későinek nyilvánítását. Ezeknek a személyneveknek a divatja a 13. század végén lecseng. Sok egytagú helynévről pedig tudjuk Árpád-kori (de nem Csíkra vonatkozó) forrásokból, hogy ezek Árpád-kori személynevek voltak, például a Csicsó név, de ilyen Csomortán és Kotormány is.
Ezek a helynevek akkor keletkezhettek, amikor még személynévként is forgalomban voltak. Hogy mikor, azt az egyetlen csíki oklevélből, az 1324-esből következteti ki. Ez elég sok helyi előkelőséget sorol fel a kor szokása szerint az apa nevével: 9 apának 12 fiát. Az apák valamikor 1240-1270 körül kaphatták a nevüket, a fiúk nagyjából 1260-1300 körül. Az apák generációja 55 százalékban visel archaikus nevet, 45 százalékban keresztény nevet, a fiúk generációja 16-25 százalékban archaikus, és 66-75 százalékban keresztény nevet.
A keresztény nevek tehát a 13.-14. század fordulóján kerülnek többségbe, amiből a történész arra következtet, hogy az olyan nevű települések, mint Csicsó, Bedecs, Csobot, Kotormány, illetve Karc-, Bánk-, Amádé- vagy Göröcsfalva legkésőbb a 13. század második felében már létrejöttek.
Benkő Loránd nyelvész marosszéki példával illusztrálta, hogy vannak olyan külterületi helynevek, amelyek a székelység előtti magyarságra utalnak, mint az Áj és a Ropó. Benkő szerint ezek nem találhatók meg a keleti székekben, Botár viszont tud Kisájról és Nagyájról Csíkszentgyörgyön és Balánbányán is, sőt szerinte még Ropó is van. És ha Marosszéken ezek székelység előtti magyar népességre utalnak, akkor ugyanúgy jelezhetnek a székelységnél korábban betelepült magyar lakosságot Csíkszéken is. Vagyis azzal a közhiedelemmel is le kell számolni, hogy a székelység „ősfoglaló” lenne a Székelyföldön, hogy „feszt itt voltunk”.
Néha tapintható feszültséget okozott, mesélte Botár, ha olyan állításokat fogalmazott meg például falunapos vendégszereplésein, amelyek nem melengették különösebben a helyiek szívét.
A múlt század közepének legnagyobb szlavistája, Kniezsa István írta, hogy Csík és Kászon a 12. század közepéig nem a székelység, hanem más magyarság területe volt – idézte fel Botár, aki szerint Kniezsa ezzel azt akarta bizonyítani, hogy a székelyek, amikor beköltöztek, magyar anyanyelvűek voltak. Botár szerint viszont ez azt igazolja, hogy a székelyek előtti népesség volt (legalább részben) magyar anyanyelvű.
Szerinte pusztán a helynevek vizsgálatával is igazolható a tatárjárásnál valószínűleg korábbi, legalább részben magyar települési réteg megléte, illetve egy szláv települési réteg léte. A 13-14. században pedig nagy események zajlanak le Csíkban (is), mert a Kárpát-medence más régióival összehasonlítva itt magasabb a későbbi helynevek aránya. Ez szerinte településtörténeti átalakulásra utal: új falvak születnek, vagy újranevezik a régieket, új templomokat építenek, újraszentelik a meglévőket.
Emögött Botár a székelyek beköltözését sejti,
erre utalhat a régi birtoknevek eltűnése is a későbbi forrásokból: a birtokokat megszerezték a beköltöző székelyek néha a királyi akarattal is dacolva. A Mikó birtokokról lehet olvasni, hogy a sepsi székelyek be-betörnek oda, sőt időnként a csíki székelyek is, vagyis nincsenek jó viszonyban a szomszédos, nem székely jogállású nemesekkel.
A 13. századi beköltözés viszont nem saját elhatározásukból történt, hanem királyi parancsra. Egyrészt Botár nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy ekkora népesség a király akarata ellenére mozgott volna a Kárpát-medencében nyugatról keletre, másrészt ha a székelyek választhattak volna, biztos nem a királyság leghidegebb régióját és nem igazán jól termő földjét választják letelepedés céljából.
Egy 1203-as püspöki oklevélben az áll, hogy a püspök igényt tart a keletre költöző székelyek tizedére. Ebből Botár azt vonta le, hogy a beköltözés akkor még biztosan zajlik, emiatt nem igazán tartható az az újabb nézet, hogy a székelyek betelepedése a 12. században be is fejeződött volna.
A '80-as évek közepéig nem volt Csíkban szakképzett régész, és amikor két régész odakerült, a kornak megfelelően zömében a vaskorral foglalkoztak, mesélte elődeiről Botár: dákokat kerestek és találtak. Dákok márpedig éltek a térségben, erősítette meg Botár, attól függetlenül, hogy ezt szeretik-e hallani Csíkban vagy sem.
Honfoglalóknak vagy pláne avaroknak nincs nyomuk, jelentette ki a régész, bár ő azzal az ambícióval költözött haza 2001-ben, mesélte, hogy majd megtalálja őket.
A Maros középső vonalától keletre eső területeken nincsenek biztosan honfoglalás kori leletek, és amíg ilyenek nem kerülnek elő, a székely előtörténetből a honfoglalókat ki kell iktatni – szögezte le a szakember, aki hozzátette: nagyon szívesen tévedne ebben a kérdésben.
A '60-'70-es évekbeli terepbejárások során gyűjtött leletek zöme szórványlelőhelyről került elő, gyakran nem jelölték meg pontosan, honnan, és a raktározási körülményeknek köszönhetően össze is keveredtek. Mégsem kell kidobni őket, mert lehet tudni, hogy hozzájuk hasonló cserepeket, edényeket máshol Árpád-kori, sőt kora Árpád-kori lelőhelyekről ástak ki.
Saját (bár kevés) ásatásaiban is Botár szinte mindenhol talált Árpád-kori cserépedényrészleteket, volt ahol 12. századi sarkantyút is, nem csak a zsögödi szorosban feltételezett katonai ellenőrzőponton, így arra jutott, hogy az Árpád-kori településréteg sokkal kiterjedtebb volt a Csíki-medencében, mint azt korábban gondolták. Nemcsak az Olt egy-két pontján, hanem a zsákutca-völgyekben, mellékvölgyekben a kevésbé lakott településeknek is van Árpád-kori, ráadásul nem is késő Árpád-kori előzménye.
Templomokat a székelyek kezdtek el építeni Csíkban
A pápai tizedjegyzék alapján látszik, hogy a településhálózat gerincét kiadó egyházashelyek már léteztek a 14. században, sőt az úthálózat is létezett, magyarázta a történész. Botárnak úgy tűnik, hogy a plébániatemplomok relatív sűrűsége elég nagy: tetszőleges csíki településnek az öt kilométeres körzetében van plébániatemplom.
Sokan úgy vélték korábban, hogy ha voltak is Árpád-kori templomok, azok nem a mostaniak helyén, hanem valahol fent a hegyekben voltak, mondta Botár, és erős toposzként említette a székelyföldi történetírásban (Orbán Balázsnál is) azt a hiedelmet, hogy a települések fentről, a hegyekből húzódnak le, és valamikor a késő középkorban érik el azt a helyet, ahol jelenleg is találhatóak.
Ezt régészet vagy bármilyen egyetemi tanulmány nélkül is könnyű cáfolni, legsikeresebben a helyi földműveseket tudja meggyőzni az ellenkezőjéről, mesélte Botár, mert csak megkérdezi tőlük, hol szántanának szívesebben: fent a ciheresben, ahol egy elvetett mag jó ha kettőt terem, vagy lent, az árvízmentes teraszon, ahol 40 centis a humusz.
A tudományos érv persze az, hogy az összes lelőhely, az őskoriak is a mai falvak belterületén találhatóak, vagy közvetlenül mellette. Botár nagy sikerélménye volt, amikor a templomok belsejében megtalálták az Árpád-kori templomokat,
mert így a helyi pap bácsiknak is be tudták bizonyítani, hogy a falu nem fentről költözött le. Az is kiderült, hogy minden templomnak egyedi építéstörténete van a berögzült tudás ellenére, miszerint volt egy Árpád-kori építéshullám, majd egy késő középkori, gótikus hullám. Úgy építkeztek, mikor kinek hogy sikerült, sok egyedi megoldással.
A templomok többsége viszont keltezhetetlen – magyarázta a történész, mert a csíki székelyek nem voltak hajlandók áttérni református hitre, és egészen a jelenkorig temetkeztek a cinterembe a templom mellé. Ráadásul úgy, hogy minden generáció kicsivel nagyobb és mélyebb sírt ásott, így a középkori sírokat módszeresen szétásták.
Viszont ha máshol a 12. században (esetleg korábban) megépültek az első templomok, Csík sem lehetett kivétel, a korabeli egyházjogi rendelkezéseket ugyanúgy betartották, valószínűleg kisebb késéssel. Botár szerint nem szabad az egyházi építészetet a településtörténettől és a helynévtantól függetlenül vizsgálni, ezek együtt pedig azt mutatják, hogy a 12. században már kiépült a szinte a maihoz hasonló sűrűségű településhálózat közel 50 településsel
A korai templomoknak fontos településtörténeti hozadékai vannak úgy, hogy a falvak és a filiális települések jelentős része késő középkori adatolású: ha van egy gótikánál korábbi templom, az már szinte önmagában keltezi a falu és a hozzá tartozó filiális települések létét.
Csíksomlyó az egyetlen kivétel, mert több időrendi fogódzót ad, de nem a búcsús templom, hanem a plébániatemplom, a csobotfalvi templom. Egy itt talált gyereksírban olyan esküvői hajkarikákat találtak, amelyhez hasonlókat Háromszéken vagy Udvarhelyszéken a 12. század második felére kelteztek. A csobotfalvi sír viszont bizonyíthatóan fedett egy korábbi gyereksírt, illetve a gyereksír feltöltésében felnőtt csatokat találtak. Ebből a régész három sírrétegre következtet, ahol az első nagy valószínűséggel a 12. század közepén keletkezett.
A templomépítések tehát a történész szerint a 12. századtól kezdődtek a Csíki-medencében is. Minden jelenlegi templom alatt ott vannak egy vagy több korábbinak a maradványai, amelyeknek egy része Árpád-kori. Az általuk megtalált kőalapok nem feltétlenül az első templom részei – hangsúlyozta Botár. Források igazolják, hogy máshol a Kárpát-medencében fa- és agyagtemplomok voltak, így Csíkban is lehettek. Például az egyik csíkszéki templom alapfala alatt is temetkezési helyeket találtak, amelyről azt gyanítják, hogy még korábbi, valószínűleg fatemplom körüli temető részei.
Az Árpád-korból máshol feltárt, földbe vájt veremházak léte részben Csíkban is igazolható, de egyedi megoldásokat is találtak, például cölöplyukakat. A már említett somlyói templomtól pár száz méterre találtak egy elég nagy faépítményre utaló nyomokat, amelyekből azt derítették ki, hogy a 14. században már nem használták. Viszont az a nagy gödör, amelynek betöltésére beleásták, Árpád-kori, a leletek alapján 11-12. századi. A környéken 13. századi lelőhelyek is vannak, vagyis a településen folyamatosan laktak.
Felszíni, többoszlopú házak is voltak, Kotormányban találtak egyet, amelynek az építését a benne talált kemence alapján a 14. századra teszik. Ugyanitt egy másik objektumban Árpád-kori leleteket tártak fel, sőt egy ereklyetartót is találtak, amilyen Erdélyben nem hányódik minden településen. Ott viszont későbbi leleteket nem találtak, amiből most arra következtetnek, hogy a 15-16. században már nem laktak azon a helyen.
A klasszikus elképzelés szerint a magyarság erdélyi térnyerését a várak jelölik ki.
Ezzel Csíkszék az utolsó lett volna, de Benkő Elek és Sófalvi András kimutatták, hogy a tézis tudományosan nem vállalható, mondta Botár. A beköltöző lakosságnak nem az az elsődleges célja, hogy várakat építsen, és azzal kijelölje a határt. A csíki várak ráadásul a főútvonalaktól teljesen eltávolodottak, tehát nem az volt a szerepük, hogy a forgalmat ellenőrizzék, vagy a Csíki-medencét megvédjék, hanem hogy egy kis embercsoport oda félrehúzódjon, és megvédje magát.
Roppant kicsi méretük miatt Botár kétli, hogy ezek közösségi várak lettek volna, ahogy a szakirodalom állítja, mert még a falu lakosai sem fértek volna be, nem hogy a jószágaik. A csíkszentdomokosi vár például szerinte nem nagyobb, mint az EME előadóterme, ahol épp ültünk. Úgy véli, ezek inkább magánföldesúri várak voltak. Az ott talált leletek viszont 13. századiak, ami fontos településtörténeti mutató: nincsen vár település, hozzá tartozó faluhálózat nélkül.
A Moldvában folyó Beszterce partján található Bâtca Doamnei-en kiásott várból hasonló sarlók, ekepapucs, kardmarkolat és sarkantyúk kerültek elő, mint Kotormányban, ráadásul III. Béla verette érmékkel együtt. Egyértelmű Botár szerint, hogy a 12. század közepén a magyar határvédelem, a várrendszer már bőven elérte a Kárpátokat.
Magánbirtokok Székelyföldön?
Csíkban nem jellemző, de a tusnádi várhoz tartozó településeknek (Kozmás, Tusnád, Verebes, Lázárfalva) az újkorig közös határuk volt. A többi falu jól körülsáncolta magát, mindenki tudta, hol a határa, mondta Botár, de ennek a 3-4 falunak közös volt a határa, és ennek oka kellett legyen. A szoros túloldalán az Aporok és a Mikók birtokai voltak, és Botár gyanúja szerint Tusnád körül volt egy olyan nagyobb birtok, magánbirtok vagy királyi birtok, ami délen megmaradt a Mikók és az Aporok kezén, Csíkban elveszett, elszékelyesedett, de a közös határhasználat ennek az emléke lehet.
Ugyanez állhat szerinte amögött is, hogy a csíkrákosi templom nem Rákoson van, hanem a rákosi plébánia alá tartozó települések közül azon, ahonnan jól megközelíthető: Göröcsfalván. Emögött Botár azt gyanítja, hogy ez annak az emléke, hogy a templom eredetileg egy rákosi birtoknak épült, ahova több falu tartozott.
Szerinte ugyanez lehetett Csíksomlyón is, mert a somlyói plébániatemplom Csobotfalván van, nem Somlyó területén vagy szélén. Egy nagyobb területnek lehetett Somlyó a neve, amit a plébánia joghatósága őrzött meg, és talán ennek köszönhető szerinte, hogy a csobotfalvi templomon kívül a Salvator kápolna is somlyói, illetve a Vardotfalván (Csíksomlyó régi neve) megtelepedett ferencesek is somlyóiak.
A történész a birtokok meglétét egyelőre bizonyíthatatlan feltevésnek nevezte, de nem tartja kizártnak, csak épp nem maradtak fenn olyan oklevelek, amelyek említenék, mint ahogy az 1324-es oklevél említi a Lokkazun (Lok Kászon) birtokot, és amelyek tulajdonosait a helyi székelyek esetleg „eltüntették”. Erre ugyanis volt példa, a csíki székelyek az Aporokat és a Mikókat is háborgatták, hacsak tehették.
Az Árpád-kor korai vagy középső szakaszában itt élt népességről annyi tudható, hogy elég „militartista” lehetett: a kevés ásatáshoz képest relatíve sok sarkantyút találtak, a kevés vasleletben két nehéz kard is található, amely nem a könnyűlovasok fegyvere. Botár szerint ez egy olyan, a székelyeknél korábbi népesség, amely a korabeli Erdély határait védte, és a székelyekkel ellentétben a vármegyei berendezkedéshez tartozott.
Azt, hogy ezek nem „kommandós” egységek voltak, korabeli mezőgazdasági eszközök bizonyítják, vagyis nem különbözött semmiben a Belső-Erdélyben élt vármegyei társadalomtól.
Az 1345-ös, tatárok elleni székely hadjáratot leíró János minorita krónikájából sokan idézik ezt a részt: „a székelyek azzal a kis számú magyarral együttesen, akik akkor közöttük laktak”. Ez is azt jelzi Botár szerint, hogy a székelyeket megelőzően, illetve a székely beköltözéssel egy időben éltek más társadalom tagjai is a Székelyföldön. Nem biztos, hogy nemesek, de a hadviselés miatt az sem kizárt.
A kora Árpád-kori templomok, várak és településhálózat a Csíki-medencében Botár szerint valószínűleg Küküllő vármegyéhez tartozott.
A nyelvjárásokat kutatók szerint Csík Háromszék felől települt be, egyházszervezetileg viszont nem Háromszékhez, hanem Udvarhelyszékkel együtt a telegdi főesperességhez tartozott. A konzervatív egyházi berendezkedés őrizte meg a történész szerint annak emlékét, hogy amikor a székelyek betelepedtek Csíkba, a térség egyházilag már szervezett volt, és ahhoz az egyházi közigazgatáshoz tartozott, amit a telegdi főesperesség megörökölt, vagyis a küküllői főesperességhez.
A tatárjárás a régiót fekvése miatt hatványozottan érinthette, mondta Botár, aki a székelyek beköltözését a 13. század közepére, második felére valószínűsíti. Megjegyezte viszont, hogy az újabb vélemények a kora Árpád-kori vagy közép Árpád-kori leleteket is egyre inkább a székelyeknek tulajdonítják, ő maga ezt nem látja bizonyítottnak.
A 13. századi masszív beköltözés nyomán átalakul a korábbi társadalmi berendezkedés, a várakat felhagyják, a birtokosok eltűnnek, a magánbirtok visszaszorul.
A késő középkorban, a 16. század második felében zajlik még egy nagyobb átrendeződés: a korábban önálló települések besorolódnak a plébániával rendelkező települések alá. Ezeket hívják a néprajzosok tízeseknek, és székely jellegzetességet látnak bennük, azt tartják, hogy már az Árpád-korban beköltöző székelyek is tízesekben telepedtek le és hadakoztak. Botár ezt egyszerűen rablómesének nevezte, ezek szerinte jól adatolhatóan középkori falvak voltak, és később tízesekké váltak.
szabot
Dr. Botár István: Kövek, falak, templomok. Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002-2007 között /Pallas-Akadémia Könyvkiadó Csíkszereda , 2009/ foter.ro2016. február 23.
Több tízezren olvasnak fel egy időben a világon Tamási Áron műveiből
Egyszerre olvas fel nyilvánosan kedden a világ 9 országában közel 39 ezer résztvevő Tamási Áron műveiből a VIII. Nemzetközi felolvasó maratonon. Az ötlet 8 éve Székelyudvarhelyről, László Judit zenetanár-művelődésszervezőtől indult el, és a közösségi összetartozás erejét hivatott növelni.
Csíkszeredában nyitották meg kedden egy órától a világszerte évente megszervezett felolvasó maratont, amelyen halála 50 éves évfordulóján idén Tamás Áron műveiből olvasnak fel a világ 9 országában, 170 településen. A regisztráltak száma szerint közel 39 ezren olvasnak fel az Ábel-regények szerzőjének írásaiból – tájékoztatott a főszervező Kájoni János megyei könyvtár osztályvezetője.
Kopacz Katalin elmondta, Csíkszeredában idén négyezren jelentkeztek a maraton, ez a legnagyobb regisztrált szám a rendezvénybe bekapcsolódó városok közül. Hargita megyében összesen 19 ezren regisztráltak február 21-ig, ez megyék szintjén a legtöbb, nyilván, a szám mindenütt magasabb is lehet estére. Az osztályvezető érdekességként megemlítette: idén Belgiumban is két helyszínen olvasnak fel, a brüsszeli Magyar Házból és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő irodájából is több tucatnyian regisztráltak.
Az ötlet, hogy egy magyar szerző műveiből az egész világon, nyilvánosan tartsanak felolvasást, László Judittól, a székelyudvarhelyi Forrásközpont egykori munkatársától származik. A szándék szerint a közös felolvasás az összetartozást erősíti. Az első évben 1700-an kapcsolódtak be, a résztvevői rekord eddig a tavalyi negyvenezer fő volt.
Tamási-hangfelvételt is meghallgattak
„Az ízes magyar szavak a könyvekben laknak” – mondta a csíkszeredai nyitányon Szarka Gábor konzul, aki szerint az olvasás a fantázia erősítésére is kiváló, és ha olvasunk, saját filmünk rendezői is vagyunk. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkaközössége is bekapcsolódott a csíkszeredai maratonba, amelynek a Petőfi Sándor általános iskola V.-VI. osztályos diákjai voltak az első diák felolvasói. De hangfelvételről magát Tamásit is hallhatta pár percig a közönség.
A felnőttek közül Lövétei Lázár László, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője indította a sort, megköszönve a szervezőknek, hogy Tamásira esett a választás, aki a szerkesztőség számára „az alfa”. Hagyományosan az aktuális szerző fényképével és adataival ellátott, dekoratív könyvjelzőt is kapnak a felolvasók.
A Kájoni Könyvtár emellett Tamási műveiből és a róla szóló kiadványokból kiállítással készült. Érdekes összeolvasni az életrajzi forrásokat, dokumentumokat is tartalmazó kötetekből, hogy az író neve eredetileg Tamás János volt, az „i” betűt pedig szerzőként vette fel, miként azt a farkaslaki Tamások családjából kikerült diplomások tették.
A felolvasáshoz a helyszíneken csatlakozni kívánóknak a helyszíni szervezőkkel kell egyeztetniük – a rendezvény 18 órakor zárul.
2014 óta a Kájoni János Megyei Könyvtár a rendezvény főszervezője. A nemzetközi felolvasó maratonhoz bárhol a világon csatlakozni lehet, egyénileg és csoportosan is. Eddig választott szerzők: Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond és Kányádi Sándor és Tamási Áron.
2016-ban regisztráltak, országok szerint: 1. Románia: 32. 400 felolvasó – 16 megye – 133 település – 210 intézményben 2. Magyarország: 4495 felolvasó– 22 település – 20 intézmény és magánszemélyek 3. Felvidék : 662 felolvasó – 7 település – 7 intézmény 4. Kárpátalja: 372 felolvasó – 4 település – 4 intézmény 5. Belgium: Brüsszel 25 felolvasó – 1 település – 2 intézmény 6. Írország: Dublin - nincs pontos adat a résztvevőkről 7. Németország: Bad König – 1 résztvevő 8. USA: Los Angeles, Cleveland 61 felolvasó – 2 település – 3 intézmény (Magyar Kulturális Szövetség, Bocskai Rádió, Cleveland magyar iskola) 9. Dánia: Kolding 2 felolvasó – 1 település
Gellért Edit. maszol.ro2016. február 23.
Tamási Áront így még sosem olvastak
Tamási Áron műveiből olvastak fel kedden szerte a nagyvilágban a nyolcadik nemzetközi felolvasómaraton keretében. Előzetesen közel 39 ezren regisztráltak, hogy részt vesznek a felolvasásban.
Tamási Áron műveiből olvastak fel kedden szerte a nagyvilágban a nyolcadik nemzetközi felolvasómaraton keretében. Előzetesen közel 39 ezren regisztráltak, hogy részt vesznek a felolvasásban.
A maraton központi helyszíne a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár volt, itt mintegy háromszáz gyerek és felnőtt olvasott fel Tamási műveiből. „Az olvasás közösségépítő, összetartó erőt jelent, célunk, minél többen megszólaltatni egy nagy magyar író, költő műveit”– fogalmazták meg a maraton üzenetét a szervezők. Csíkszeredából húsz intézmény 3900 felolvasóval regisztrált, Hargita megyében 60 településről több mint 18 ezer személy kapcsolódott be a rendezvénybe, országszinten 16 megye 131 településén olvastak kedden. Idén nyolc országból – Magyarország, Szlovákia, Ukrajna, Belgium, Írország, Németország, Egyesült Államok, Dánia – 5618 felolvasó jelezte, hogy részt vesz a maratonon. Főként iskolákból jelentkeztek csoportok, de számos más intézmény, szervezet tagjai örvendeztették meg egymást Tamási gondolataival, ugyanakkor egyéni jelentkezők is szép számmal voltak.
A megyei könyvtárban a maraton első felolvasója Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője volt. „Igyekeztem aktuális olvasmányt választani, és mivel elég idétlen időket élünk, a Helytelen világ című 1931-es Tamási-kötet kezdő novellájából olvasok fel egy rövid részletet” – vezette fel a hallgatóságnak. Lövétei után Balog László, a Sapientia EMTE könyvtárigazgatója olvasott fel, majd Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársai.
Székelyudvarhely: nyolc óra szüntelen felolvasás a könyvtárban
Nyolc órán keresztül szünet nélkül olvasták fel a farkaslaki író műveit a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár öt termében. Kedden délelőtt a rendezvény megnyitásával tisztelegtek iskolájuk névadója előtt a Tamási Áron Gimnázium diákjai, a könyvtárban elsőként Laczkó György intézményvezető olvasott fel. László Judit szervező elmondta, kedden majdnem hatszázan tértek be a könyvtárba felolvasni, főként diákok, ám a délután folyamán többen családi programként vettek részt az eseményen. A Móra Ferenc, Bethlen Gábor és Orbán Balázs általános iskolákban teljes létszámmal bekapcsolódtak a maratonba.
dvarhelyen összesen tizenhárom intézményből 2817 részvevő, Székelykeresztúron pedig hét intézményből 1733 részvevő csatlakozott a nyolcadik felolvasómaratonhoz.
Gyergyószentmiklós: népszerű volt, jövőre is megtartják
Gyergyószentmiklóson több mint kilencszázan jelentkeztek be az eseményre és olvastak fel Tamási Áron életművéből. A kisebbeknek meséket, a nagyobb diákoknak pedig novellákat készítettek elő a Városi Könyvtárban. A nap folyamán egyébként bárkit szívesen fogadtak a felnőttek köréből is, a felolvasást reggel a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója, Fórika Sebestyén indította.
„A bejelentkezett több mint kilencszáz felolvasó nagy része középiskolás, de a város iskoláiból nagyon sok elemi osztályos is részt vett a rendezvényen. Tervezzük, hogy jövőre is csatlakozunk, megszervezzük e népszerű programot, hiszen a tavalyi hatszáz körüli jelentkező idénre több mint kilencszázra duzzadt” – mondta az igazgató.
Marosvásárhely: közel ezren olvastak fel
„Örökséget hordoztam, gondolkoztam, tűnődtem, magyarázatot kerestem s néha írtam” – ez a Tamási Áron-idézet volt a mottója a marosvásárhelyi felolvasás záró ünnepi műsorának kedden délután a Bernády Házban, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és az RMDSZ Nőszervezetének közös szervezésében. Brandner Emőke magyar nyelv- és irodalom szakos tanár a lapunknak elmondta, a gimnázium minden osztályában olvastak, összesen 55 tanuló vette kezébe kedden Tamási Áron valamelyik könyvét. Így az író publicisztikai írásaiból, novelláiból, regényeiből, színpadi műveiből, életrajzi írásaiból olvastak, illetve rövid jelenetet adtak elő.
Az esemény idején a tanárnő Tamásiról szólva kiemelte, hogy az író az életet tartotta a legfontosabb értéknek, székelynek vallotta magát, a többi nemzet tiszteletére biztatott. Az itthon maradást szorgalmazta, és bár ő a világháború után Budapesten telepedett le, sokat fontolgatta a hazatérést. Ő volt az, aki az 1937-es marosvásárhelyi találkozón először fogalmazta meg az anyanyelvi oktatás, kultúra fontosságát. Végül saját kívánságára itthon temették el. Ám hazajövetele még a koporsóban sem volt viszontagságoktól mentes. Az történt ugyanis, hogy Farkaslaka (románul Lupeni) helyett a román vasút először a Zsil-völgyébe, Lupénybe szállította az író földi maradványait.
A felolvasómaratonról A felolvasómaratont László Judit kezdeményezésére szervezték meg 2009-ben Székelyudvarhelyen, ahol Benedek Elek műveiből olvastak. A Kájoni János Megyei Könyvtár 2014-től főszervezője a rendezvénynek, együttműködésben Hargita Megye Tanácsával. Az évek során Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond és Kányádi Sándor műveit szólaltatták meg a felolvasók, az esemény nemzetközi szintűvé nőtte ki magát, tavaly közel 12 országban 40 ezren olvastak fel. Az idei rendezvénybe bekapcsolódók számát néhány nap múlva összesítik a könyvtár munkatársai. Jövőben Szabó Magda műveiből olvasnak fel a maratonon.
Antal Erika, Baricz Tamás Imola, Péter Beáta, Veres Réka. Székelyhon.ro2016. február 24.
A vizuális kultúra fejleszti a szépérzéket
Muhi Sándor rajztanárral, grafikus művésszel, művészettörténésszel beszélgettünk képzőművészetről, vizuális kultúráról a Mezei Józsefről szóló új kötet kapcsán. A művészt arról is faggattuk, hogy miért tartja fontosnak a világhálós oldalak működtetését.
— Mióta foglalkozik kismonográfiák írásával?
— Túlzás lenne állítani, hogy ezzel foglalkozom, de írtam néhány ilyen jellegű tanulmányt, könyvet is, mert a művészettörténet, műkritika tanult szakmám. A rajztanári diplomám mellé a nyolcvanas évek elején művészeti muzeológia szakot is végeztem. Az első kismonográfiát a Kriterion Kiadó felkérésére készítettem Balla Józsefről harminc éve, ők kértek egy Erdős I. Pál kismonográfia megírására is, de a megjelentetésre az 1989-es változások után már nem volt igény. Írtam még két kisebb kötetet Sarkadi Sándorról, Haller Györgyről, az ötödik ilyen jellegű munkám nemrég, 2015 végén jelent meg a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadónál, ebben Mezei József tevékenységét mutatom be az olvasóknak.
— Megítélése szerint miért fontos, hogy az olvasók közelebbről ismerjék meg a fenti alkotóknak a tevékenységét, életművét?
— A nagy hatású, országos, nemzetközi hírű művészek munkáiról sokan, sokszor és sokat írtak, ezek hálás, könnyen kiaknázható témák. A kismesterekkel szinte senki sem foglalkozik, pedig az ő tevékenységük is tartalmaz olyan tanulságokat, amelyek egy-egy közösség számára kiemelten fontosak lehetnek. Sarkadi Sándor képzőművészeti munkásságát Szatmáron kívül még a kismonográfia megjelenése után se sokan ismerik, de az itt lakók számára nem csak fontos, hanem példamutató az egész tevékenysége, szakmai, emberi tartása, életszemlélete. A mezőteremi születésű Haller György tárlatának az anyagát a leszármazottak és Gnandt Pista hozta Budapestről Nagykárolyba, az ő hosszú ideig feledésbe merült életműve újrafelfedezésének köszönhetően mára valamennyien kicsit gazdagabbnak érezhetjük magunkat. Az európai kulturális élet perifériáján elhelyezkedő térségünkben nem dúskálunk megőrzésre méltó értékekben, tehát nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fenti teljesítményeket sem.
— Hogyan döntötte el, hogy könyvet ír Mezei Józsefről?
— A csíkszeredai Nagy Gyöngyvérnek oldalági rokona volt Mezei József, odahaza talált egy dedikált verseskötetet tőle. Eleinte azt hitte, hogy csak költő volt, de amikor egy költeményében utalást talált a festészetére, keresgélni kezdett, és a képzőművészeti tevékenységéről nagyon sok adatra lelt a világhálón. Többek között a honlapomon bukkant rá azokra a cikkekre, amelyeket Mezei Józsefnek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében kifejtett tevékenységéről írtam. Rövidesen felkeresett, felkért a kismonográfia megírására, amely a rendelkezésemre bocsátott adatoknak, reprodukcióknak köszönhetően viszonylag rövid idő alatt készült el. Arról, hogy miért vállaltam a megírását, a kötet zárszavában is lehet olvasni: „Mezei megérdemelt és hosszan tartó népszerűsége nem véletlen. Ismert, sokat és sok helyen foglalkoztatott festő és népszerű költő volt abban a korban, amikor még országszerte elég kevés művész tevékenykedett a térségben. Ismertsége alig kopott a halálát követő években, évtizedekben. Népszerűvé tette Petőfihez fűződő barátsága, harcostársi viszonya, Orbán Balázs nagyszabású vállalkozásában való részvétele is hozzájárult ehhez. A közvetlen, barátságos természete mellett egész tevékenysége összhangban volt a kor törekvéseivel, elvárásaival. Magyarországon a szabadságharc bukása után még hosszú ideig dicsfény övezte a küzdelmek hőseit, áldozatait, és ő honvédtisztként harcolta végig az erdélyi hadjáratot. Festő volt, költő, fotográfus és a művészek egészen más, sokkal jelentősebb közéleti szerepet játszottak abban a korban. Tragikus sorsa — amelyet emelt fővel, férfiként fogadott — együttérzést és tiszteletet keltett kortársaiban, akik közül többen mellé álltak, segítették a bajban. A kultúra iránt fogékony, érdeklődő emberek tudtak oltárképeiről, költeményeiről, és becsülték ezek miatt. Tudomásuk volt vakságáról, anyagi gondjairól is, ennek és a folyamatos hirdetéseknek köszönhetően élt meg három kiadást az 1870-ben kiadott verseskötete.” Mezei József jórészt Hám János püspöksége (1827–1857) idején és közvetlenül ez után hozzávetőlegesen 50 oltárképet készített a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye számára, az impériumváltáskor ezek közül több a határon túli területekre került, de néhánnyal naponta találkozhatnak a hívek Szatmárnémetiben, Szaniszlón, Csomaközön, Nagybányán, Máramarosszigeten anélkül, hogy tudnák, kinek az alkotásai előtt imádkoznak. Festőművészi tevékenységét az is fontossá teszi számunkra, hogy Szatmárnémetiben készítette el 1846-ban azt a Petőfi Sándort ábrázoló portrét, amely egyike a költő hiteles, modell után készült arcképeinek. Ezt jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában őrzik.
— Olvasnak-e az emberek manapság életrajzi könyveket, kismonográfiákat?
— Egyre kevesebben, ez egy erőteljesen vizualizálódó világban már-már természetes jelenség. A mostani kismonográfia viszont a Pallas-Akadémia Könyvkiadónak köszönhetően egy szép, remekül tördelt, gazdagon illusztrált, keménykötésű munka, amelynek egyszerű átlapozásával is tucatnyi értékes információhoz jut az érdeklődő. Az ehhez hasonló felismerések sokat segíthetnének a hazai sajtó és könyvkiadás gondjain is. Azokat a tanítványaimat, kollégáimat, akik nálam írják államvizsga illetve fokozati dolgozataikat is, arra buzdítom, hogy szépen tördelt, gazdagon illusztrált munkákat készítsenek, ha arra vágynak, hogy a kollégák el is olvassák ezeket. A magvas tartalom, a színvonalas, igényes fogalmazás ma már önmagában kevés, vonzóan, gazdag és változatos illusztrációs anyaggal kell tálalni a mondandót.
— Ha a tanítást említette, mondana néhány szót arról, hogy milyennek látja a vizuális nevelés helyét, szerepét napjainkban?
— Egy olyan korban, amikor egy átlagos európai lakosnak naponta tonnányi képanyag zúdul az ölébe a számítógépeknek, táblagépeknek, okostelefonoknak, kábeltelevíziónak köszönhetően, létkérdés lenne, hogy tanuljunk szelektálni, és megtanítsuk a gyerekeinket, unokáinkat is erre. Ehhez vizuális kultúra kell, amit legkönnyebben, leghatékonyabban a képzőművészeti neveléssel, a kézműves tevékenységekkel lehet kialakítani. Szomorú, kétségbe ejtő, hogy állami szinten mennyire elhanyagolják ezt a területet. Száz éve még heti két rajzóra volt kötelező az általános iskolákban, ma már csak egy maradt. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a legtöbb intézményben nincs teljes katedra, sokszor még fél sem, és ezért, jobb híján képesítetlen emberekre bízzák a világ megismerésének, az információszerzésnek egyik rendkívül fontos, kézenfekvő, hatékony, aktivizáló és a tanulók által kedvelt eszközét. Ezek az emberek helyrehozhatatlan károkat okoznak anélkül, hogy tudnának erről. Miközben pedagógushiányra panaszkodunk, jó lenne végiggondolni, hogy melyik egyetemet végzett fiatalnak éri meg éhbérért dolgozni három-négy intézményben, amelyeknek vezetői a napi feladatok mellett még az iskola díszítését, a versenyeken való eredményes részvételt és ezernyi más dolgot is számon kérnek. Döbbenetes, de valahol érthető, hogy a legtöbb tanítóképző főiskolán se szakember oktatja a fenti tantárgyakat, ez a magyarázata annak, hogy nyugdíjas létemre máig vállaltam a munkát a BBTE szatmári kihelyezett tagozatán. A fentieket természetesen már minden lehetséges fórumon elmondtam, leírtam, megfogalmaztam, közzétettem, egyelőre úgy tűnik, nincs foganatja. Valószínűleg olyan okos emberek szervezik, vezetik tanügyi rendszerünket, akik mindent tudnak, és az ilyeneket sohasem érdekelte a gyakorló szakember véleménye. Csak miniszterből volt már vagy két tucat az utóbbi negyedszázadban, a politikai alapon kinevezett államtitkárokkal, vezérigazgatókkal pedig Dunát lehetne rekeszteni.
— A kortárs művészet segíthet abban, hogy közelebb kerüljünk korunk nem mindig egyértelmű képi üzeneteihez?
— A művészet ismerete, szeretete mindig sokat segít, de ennek megértéséhez, befogadásához is kialakult ízlésvilágra, vizuális kultúrára van szükség. Az emberek nem azért ragaszkodnak a giccshez, a képzőművészeti alkotásként reklámozott olcsó tucattermékekhez, mert képtelenek a jót, az egyedit, a minőségi kultúrát befogadni. Megfelelő neveléssel többségük nemcsak alkalmas lenne erre, hanem a mindennapi életben is igényelné a szebb, esztétikusabb, kulturáltabb környezetet. Ezért a nemes célért a szakembernek az ízlésformáláshoz minden lehetséges fórumot igénybe kell vennie.
— Ön több olyan világhálós oldalt működtet, amelyek nemcsak az esztétikai nevelést, hanem a helyi építészet, képzőművészet értékeit is évek óta, napi rendszerességgel népszerűsítik. Melyek ezek?
— Ez a kommunikációs lehetőség azok számára, akiknek vannak közlésre méltó dokumentumaik, gondolataik, elképzeléseik, megkerülhetetlen, hiszen a módszer nemcsak interaktív, hanem rendkívül gyors és hatékony, néhány óra alatt emberek ezreihez jut el az üzenet, kép, hír, írás akár a világ túloldalára is. Természetesen a világháló ésszerű, hasznos és hatékony használatára is követhető példát kell nyújtani, hiszen a többség a társasági oldalakat önreklámozásra vagy jelentéktelen, mások számára teljesen közömbös, gyakran idegesítő cukiságok megosztására használja. Van egy szakmai jellegű honlapom, ennek eddig közel negyedmillió látogatója volt. Létrehoztam jó 5–6 éve egy Facebook-oldalt, amelyen elsősorban kulturális tartalmakat osztok meg, ennek 3500 kedvelője van. Hasonló érdeklődés követi az általam szerkesztett Szatmári Kultúra és Régi Szatmár oldalakat. Bedolgoznak természetesen külső munkatársak is Kanadából, Németországból, Svédországból, Ausztriából, Magyarországról, Romániából. Ezeken naponta nem csak a képek, reprodukciók, fotók, kulturális információk tucatjait közlöm, hanem helytörténeti, kultúrtörténeti jellegű vetélkedőket indítottam, amelyeken a résztvevők az oklevelek százait nyerhették el. Van youtube-csatornám, itt 60 saját készítésű, a szatmári építészetet, képzőművészetet népszerűsítő kisfilm tekinthető meg. Nemrég látott napvilágot a Sugárút. Szatmári műhely című, negyedévenként megjelenő kulturális folyóirat, amelynek egyik szerkesztője vagyok. Ennek is szüksége van a népszerűsítésre, de a lap szerkesztőinek is a folyamatos párbeszédre az olvasóval. Ilyen meggondolásból indítottam be pár napja a Sugárút. Szatmári műhely Facebook-oldalt, amelynek mára már több mint 300 kedvelője van.
— Vannak további tervei?
— Természetesen vannak, de egyelőre megelégszem azzal, ha az eddigi, jórészt önként vállalt feladatnak eleget tudok tenni. A tervekről akkor érdemes beszélni, ha már sikerült valami kézzelfoghatót megvalósítani belőlük, hiszen szándéknyilatkozatokkal, elképzelésekkel tele a padlás, meg a pince is, de ezektől nem leszünk se okosabbak, se szebbek, se boldogabbak.
Elek György. frissujsag.ro2016. március 2.
Ha ismerni akarod a múltat, menj oda, ahol történt!
A Székelyföldi Legendárium gondozásában megjelent a székelyföldi várakat bemutató könyv, amely február 25-én jött ki a nyomdából, összesen 3000 példányban. A székelyföldi legendás várak című kiadvány tulajdonképpen a Legendárium kötet testvérkiadványa, amelyben a régió összes vára helyet kapott. A könyvnek egy fontos mottója is van: Ha ismerni akarod a múltat, menj oda, ahol történt.
A székelyföldi legendás várak című kiadvány egy keménykötésű kiskönyv, amely számára portálunk állandó munkatársa, Gyöngyössy János történeti grafikus megrajzolta az összes székely várat, szám szerint negyvenötöt. A legendárium ötletgazdája felelevenítette, hogy a Legendárium könyv megjelenésekor néhányan nehezteltek rájuk, hogy miért nem az eredeti várakat mutatják be, miért csak fantáziarajzokkal vannak illusztrálva a várak? Jó is volt, hogy felhívták erre a figyelmünket – emeli ki Fazakas. Minden lehetőség adott volt, néhány pályázat leadás után elkészítették A székelyföldi legendás várak című könyvet, amely a legendán túl bemutatja a valóságot is.
Érdekes a könyvben az Orbán Balázs előtti tisztelgés, ugyanis idén van a halálának a 125. évfordulója. A könyvben röviden szerepel Gyöngyössy szakmai ismertetője, mellé betették az Orbán Balázs által leírt részleteket a Székelyföld leírásából. Mint korábban is írtuk, mondavadász versenyt szerveztek annak érdekében, hogy azok a regék is bekerüljenek a kötetbe, amelyeket Orbán Balázs nem írta le.
A könyvben az egyik oldalon szerepelnek az idézetek és mesék, a másikon Gyöngyössy János rajzai, valamint a rövid leírások. Példaértékű, ahogyan Gyöngyössy együttműködött a történészekkel. Így született meg ez a kötet a Legendárium könyv mintájára. Több mint 100 oldalon érthetően és egy helyen foglalja össze a tudnivalókat az összes székelyföldi várról.
A könyv hivatalos bemutatójára a csicsói várban kerül sor, valamikor a tavasz megérkezésekor. Azért döntöttek emellett, mivel innen származik a mondavadász-verseny ötlete is.
A kiadvány megjelenését a Bethlen Gábor Alap, a Harmopan Rt., a Csipkebogyó Gyógyszertár, a Császár Hotel támogatta, partnerük volt a Haáz Rezső Múzeum. A könyvet az [email protected] címen lehet megrendelni.
Élő Székelyföld Munkacsoport. eloszekelyfold.com2016. március 10.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet itthon tartó törekvései
A helyiek boldogulását akarják elősegíteni – hangzott el a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján, melyen az Orbán Balázs Akadémia tevékenységeit mutatták be.
Szellemi keretet nyújt a lebonyolítandó oktatási, kutatási és fejlesztési, ifjúsági és gyerek, valamint kulturális és sportprogramoknak az Orbán Balázs Akadémia – mondta el Szász Jenő, az NSKI elnöke. E tevékenységekkel a székelyföldiek boldogulását akarják elősegíteni – tette hozzá Geréb László, a kutatóintézet külhoni osztályait koordináló munkatársa.
Ilyés Ferenc, a MÜTF Oktatási Központ tanulmányi és marketingigazgatója szerint folyamatosan növekedett a négy éve elindított érettségi felkészítő program iránti érdeklődés. Idén már 35 csoportot indítottak 12 városban, Udvarhelyszéken pedig 10 csoport indult. Az igazgató szerint a részvevők harminc százalékkal jobban teljesítettek a megyei átlagnál az érettségin.
Tehetséggondozó programot indítottak Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium diákjait felkaroló alapítvánnyal közösen. A képzésen olyan tehetséges tizenegy éves gyerek vehetnek részt, akik szabadidejükben különböző képességeiket fejlesztenék – magyarázta Székely Zoltán, a tehetséggondozó program felelőse. A tevékenységen többek között honismeretet, élő matematikát és logikus gondolkodást tanulhatnak a diákok. Rendi Éva sakkmester segítségével sakktudásukat fejleszthetik, a környezetismereti órák alkalmával pedig a térségben kirándulhatnak, de szépérzéküket és önismeretüket is fejleszthetik. Első körben a város intézményeiben tanuló, legjobb tanulmányi eredményekkel rendelkező ötödikesek vehetnek részt a programban.
Az Orbán Balázs Akadémia részeként március 22-étől felnőtteknek is tartanak rendhagyó magyar irodalom és történelem órákat. A tervek szerint ugyanakkor az általános iskolás udvarhelyi diákokat táboroztatnák a magyarországi Erzsébet-táborokban. Székelyhon.ro2016. március 11.
Felkarolták az udvarhelyi diákokat
A helyiek boldogulását akarja elősegíteni programjaival az Orbán Balázs Akadémia, hangzott el a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen annak tevékenységét mutatták be.
Szász Jenő, az NSKI elnöke szerint az akadémia szellemi keretet nyújt a lebonyolítandó oktatási, kutatási- és fejlesztési, ifjúsági és gyerek-, valamint kulturális és sportprogramoknak. A tevékenységekkel a székelyföldiek boldogulását akarják segíteni – tette hozzá Geréb László, az NSKI külhoni osztályait koordináló munkatársa.
Ilyés Ferenc, a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ tanulmányi és marketingigazgatója az erdélyi érettségi felkészítőprogramról számolt be. Elmondta, hogy a négy éve indított felkészítők iránt egyre nagyobb az érdeklődés, a résztvevők száma folyamatosan növekedett. Idén már 35 csoportot indítottak 12 városban, Udvarhelyszéken tíz csoport indult. Ilyés Ferenc arra is rámutatott, hogy a program résztvevői harminc százalékkal jobban teljesítettek a megyei átlagnál az érettségin.
A sajtótájékoztatón arról is beszámoltak, hogy Udvarhelyen tehetséggondozó programot indított a Hébe Alapítvány és a Tamási Áron Gimnázium Diákjaiért szervezet. A képzés olyan tehetséges, 11 éves gyereknek szól, akik szabadidejükben különböző képességeiket fejlesztenék – magyarázta Székely Zoltán, a tehetséggondozó program felelőse.
Elhangzott, hogy a gyerekek a tevékenységen többek között honismeretet, élő matematikát és logikus gondolkodást is tanulhatnak, míg Rendi Éva sakkmester segítségével sakktudásukat gyarapíthatják, a környezetismeretórákon a térségben kirándulhatnak, de szépérzéküket és önismeretüket is fejleszthetik. Elsőként a legjobb eredményekkel rendelkező ötödikesek vehetnek részt a programban. Székely Zoltán szerint a 24 diák szombaton is szívesen jár a rendhagyó „iskolába”, a programot a következő években is folytatnák. Az Orbán Balázs Akadémia részeként egyébként március 22-étől a felnőtteknek is tartanak rendhagyó magyar irodalom és történelem órákat, hangzott el.
Veres Réka. Krónika (Kolozsvár)2016. március 11.
Székelyföld szelleme Uzon fölött
Mióta Budapestről visszaemigráltam Erdélybe, Székelyföldre, évente vissza-visszahívogatnak falunapokra meg iskolai szavalóversenyekre egyik „szülőfalumba”, Uzonba. Első szülőfalum Bukarest, ezért kárpótol születésnapom, mely egybeesik a Horthy Miklós kormányzóéval… Az idei szavalóverseny is fölért egy családi ünneppel. Hadd említsem meg a falu nagy szülöttjének, Beke György írónak, a 20. század Orbán Balázsának egyik gyásznapját. A 70-es évek derekán történt az uzoni iskolai ünnepségen, hogy Bekét meg sem hívta a kommunista román vezérkar az ünnepre, könyveiből egyiket sem állították ki. Hát sétáltunk a faluban, mint kivetett uzoniak… Odabenn Stanca Constantinék az asztaloknál.
Tizennyolc 1–4. osztályos emberke mondott most verset Kányádi meg Kovács András Ferenc tollából. Miért csak tőlük, nem tudom. Az áhítat és angyali szép magyar beszéd ünnepe volt számomra. Nem is volt talán versenyszellem és -hangulat bennük, és bennem sem. Ittam a szavaikat, akár kezdő tanárként hajdan.
Amire figyelnünk kellett az alkalmi bizottságban, a szöveghűség, a tiszta, helyes beszéd, hanghordozás és átélés – és mindez bizony ott volt a szavalók szíve-lelke mélyén. És szólok utólag, amiről ott is szóltam és ugyanolyan vigyázattal, hogy a tiszta hangejtés-lejtés példája volt ez a két óra. A tájszólást íróként is védve kell elmondanom, senkinél nem hallottam mást, mint a tiszta, irodalmi magyar nyelv hanghordozását. És látnom lehetett, ahogyan gyönyörködött Szabó Margit tanár, iskolaigazgató és a körzeti meghívott tanárok, tanítók csoportja is bennük.
Jelen voltak Bodok, Uzon, Nagyborosnyó községek iskolái, Sepsiszentgyörgyről az Ady Endre- és Gödri Ferenc-iskola tanulói, pedagógusai. Igaz, nem vetélkedő volt Uzonban, hanem fölmutatás, remek tanítóik jóvoltából. Mindenki nyert, minden tanuló és minden falu, iskola. Leginkább viszont a láthatatlan magyar nyelv, a mindenütt jelen levő, akár a dédnagyanyák szelleme életünkben. Eszembe jutott az iskolaalapító s névadó Tatrangi Sándor is (1797–1875), aki vagyont, bennvalót, földet és épületet adott egykor a gyermekek oktatására, nevelésére. Boldog szelleme ott lehetett, akár a Gábor Ároné, Orbán Balázsé, Beke Györgyé, az iskola és Székelyföld fölött.
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. március 15.
Ünnepi rendezvények Háromszéken
Sepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói;
11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt.
Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus. Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától), Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. március 16.
Nem csak az emlékezés a feladatunk
A vártnál többen gyűltek össze tegnap Kovásznán. A csípős hideg ellenére a központi parkoló zsúfolásig telt díszbe öltözött helyiekkel, környékbeli falvakból érkezett ünneplőkkel. A szervezők számára is meglepő volt a nagy részvétel. Arra számítottak, hogy sokan munkahelyi feladataik miatt nem lehetnek jelen, ezért az ünnep kulturális részét az esti órákra időzítették, a művelődési központban szervezték meg a Március idusa gálaműsort.
A megszokott módon, felvonulással kezdődött az ünnepség. Vérpezsdítő indulót fújva masíroztak elöl a kovásznai ifjúsági fúvószenekar tagjai Kertész Barna karnagy vezetésével. Mögöttük díszkocsikkal, szekerekkel, lóháton vonultak az ünneplők – helyiek és az orbaiszéki falvakból érkezett lelkes székely atyafiak. Az ünnepségnek helyet adó tér zsúfolásig telt, kokárdás, zászlót lobogtató fiatalok, felnőttek, idősek áradata zúdult a központba. Az első sorokban ott álltak a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai, mögöttük a Kőrösi Csoma Sándor Líceum és az Orbán Balázs Elemi Iskola tanulói. Butyka Gyula ceremóniamester költői kérdéssel kezdte: fényes győzelmet ünneplünk, vagy vereséget siratunk? Az egyértelmű választ is megadta: a világot megváltoztató győzelmet ünnepeljük március 15-én, azt, hogy a forradalomban a magyarság példát mutatott egész Európában. Deák Gellért Gedeon, az idei Március 15-e üzenete szónokverseny nyertese azt hangoztatta: nemcsak az emlékezés a feladatunk, hanem az is, hogy felismerjük gondjainkat, megfogalmazzuk panaszainkat, megkeressük a megoldásokat.
Az ünnep fő szónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Az általa megtapasztalt, a gyermekotthonok működését, a rászorulók befogadását nehézkéssé, időigényessé tevő bürokrácia, az értelmetlen rendeletek, törvények, előírások áldatlan következményeit összegezte első mondataiban. Mindezek ellenére bíznunk kell a holnapban, nem kell megalkuvóknak lennünk a céltalan törvényekkel. Álmodjunk jövőt gyerekeinknek szülőföldünkön! Nem a múlt forradalmi dalait kell zengenünk, mai gondjainkat kell megoldanunk – mutatott rá.
A szónoklatot követően Molnár Gergely szavalattal lépett a színpadra, majd Orbán Judith, a Kovászna–Vajnafalva Református Egyházközség lelkésze mondott záróimát. A himnuszéneklés után az emlékezés koszorúit helyezték el a belvárosi református templom kertjében lévő emlékműnél. Este héttől került sor a Március idusán gálaműsorra, ahol ünnepi beszédet mondott Tamás Sándor megyeitanács-elnök.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. március 16.
Emlékkő avatás Marosszentgyörgyön
Elismerő oklevél a fekete március elítéltjeinek
Újabb szimbólummal lett gazdagabb Marosszentgyörgy: hétfőn délután a római katolikus templom udvarán emlékkövet avattak a hősök tiszteletére. A négytonnás sziklakő Sófalvi Szabolcs polgármester és Birtalan István alpolgármester adománya, amelyre magyarul és székely rovásírással vésték be: Hőseink emlékére. Az ünnepség a sziklakő leleplezése után a helyi kultúrotthonban folytatódott, ahol az 1848-49-es forradalomra emlékeztek, majd az 1990. márciusi események után ártatlanul börtönbüntetést szenvedett marosszentgyörgyieknek elismerő oklevelet nyújtott át a község polgármestere.
Nemcsak azért volt különleges az esemény Marosszentgyörgyön, a római katolikus templom udvarán, mert "a magyarság történelmének egyik legfényesebb, legreménytelibb eseményére" emlékeztek, hanem azért is, mert a már meglévő szimbólumok mellé újabb került: a közösség hőseinek tiszteletére sziklakövet lepleztek le. Az udvaron szép számban gyűltek össze az ünneplők, a község vezetői, az egyházak képviselői is jelen voltak a rendezvényen.
Az ünnepség Boni Roland 10. osztályos tanuló szavalatával kezdődött, majd néhány adat hangzott el az emlékkő állítás kapcsán. A 4000 kilogrammos sziklakő Sófalvi Szabolcs és Birtalan István adományaként került a Felső-Maros mentéről Marosszentgyörgyre, a feliratot Pál Ignácz Attila véste bele, Kurki Attila segített a betűk csiszolásában, a kövön látható fakereszt anyagát ifj. Birtalan István hozta az iklandi hegyoldalról, Palkó Tibor ácsolt keresztet belőle, majd Lovász Zoltán és Demeter Attila állították fel, Szígyártó Zsombor pedig sokat dolgozott azon, hogy tisztán ragyogjon. Az emlékmű felavatását a marosszentgyörgyi Kolping Család is támogatta anyagilag. A leleplezett emlékkövet a közösség lelkészei áldották meg, majd Baricz Lajos plébános osztotta meg gondolatait a "hőseink emlékére állított szikláról".
– Első alkalommal gyűltünk a templom udvarára, hogy a márciusi ifjakra emlékezzünk a leleplezett szikla emlékműnél, amelyet azért állítottunk éppen ide, mivel ez magánterület, de ugyanakkor közterület is, ahova emlékmű felállításához nem kell más, csak az egyházközségi engedély. Másrészt a római katolikus templom és környéke Marosszentgyörgynek legrégebben – 800 éve – látogatott helye. Itt a múlt és a jelen, a földi, az evilági és a természetfölötti, isteni találkozik. A szikla természetes, kemény anyag, egy darab a Kárpátokból, amelyen a kifejező, nem kizáró jellegű, Hőseink emlékére felirat került. A székely rovásírás a feltételezett több ezer éves múltat juttatja eszünkbe, de bátorításként akar szolgálni a következő századok számára is. Amint a szikla mögött magasra emelkedik a kereszténység egyetemes jele, a kereszt, úgy hőseink életében is jelen volt, a mi életünk hátterében is ott rejtőzik a kereszt. A szögesdrót az élet mostohaságát, az elzártságot, a közösségtől való elszakítottságot és mindenféle szabadságot korlátozó kényszert jeleníti meg – mondta.
A marosszentgyörgyi egyesített kórus '48-as dalokat énekelt, majd Sófalvi Szabolcs, a község polgármestere hangsúlyozta: elődeink fontos üzenete mindannyiunk számára, hogy maradandó dolgokat, értékeket alkossunk.
– E kőszikla elhelyezése is maradandó dolog, amely itt lesz, remélhetőleg, évszázadokon át, jelezve, hogy Marosszentgyörgyön is nagyon sok hős van: az I. és a II. világháborúnak, a fasiszta diktatúrának, a vasgárdistáknak, a márciusi eseményeknek is voltak áldozatai. Az 1990. márciusi események után hat marosszentgyörgyit börtönöztek be, akik közül hárman röviddel szabadulásuk után meghaltak. Rájuk emlékezünk a kultúrotthonban is, őket tüntetjük ki, akik kiálltak értünk, védték a településünket, akiket ártatlanul ítéltek el. Vannak hőseink, e kőszikla egyfajta kegyelet, főhajtás azok előtt, akik életüket adták azért, hogy szabadok legyünk, fennmaradjunk. Mi itt példát mutatunk: függetlenül attól, milyen nyelvet beszélünk, milyen felekezethez tartozunk, összhangban tudunk együtt élni, és meggyőződésem, hogy többé 1990 márciusa nem fog előfordulni. A következő időszakban az emlékkőre felkerül a hősök neve, és még az idén felavathatjuk a Petőfi-szobrot is.
A polgármester oklevelet adott át azoknak, akik az emlékmű létrehozásában segítettek. Orbán Balázs szavalata, az egyesített kórus éneke után az emlékkőnél a kegyelet koszorúit helyezték el, az avatóünnepség a magyar és a székely himnuszok eléneklésével zárult.
A kultúrotthon ismét kicsinek bizonyult, ott folytatódott a kulturális program. A közönséget Muresan Kilyén Emma tanárnő köszöntötte, majd Sófalvi Szabolcs polgármester emlékezett nemzetünk hőseire, akik 1848 márciusában küzdöttek, életüket adták a szabadságért, és azokra is, akik az 1990. márciusi események után ártatlanul börtönbüntetést szenvedtek. "Az 1990 márciusában tanúsított bátorságért és az azt követő meghurcoltatás mártírszerű elviseléséért" adott át elismerő oklevelet a fekete március marosszentgyörgyi elítéltjeinek (Lőrinczi József, Szilágyi József, Sütő József, Szilveszter Kis Péter, Tóth Árpád és Puczi Béla), illetve a már elhalálozottak hozzátartozóinak. Az 1848-as forradalomról Csorba István Árpád történelemtanár tartott rövid előadást, a forradalom üzenetének nevezve, hogy "merjük sorsunk irányítását kezünkbe venni és olyan emberekre bízni, akik kellő irányba terelik országunk sorsát". A Kis Táltosok, a református egyház Reménység kórusának előadása után Kali Júlia szavalt, az Öreg Fenyő tánccsoport, a Szent Cecília együttes, majd a Kolping-kórus lépett színpadra. A Táltos tánccsoport és a Jubilate Deo együttes fellépése zárta az ünnepséget.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)2016. március 19.
EMME-premier a fény jegyében
Marosvásárhelyen is bemutatkozott az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME). A Bernády Házban nyílt kiállításukra sokan voltak kíváncsiak. Híre már megelőzte a fennállása 16. évébe lépett alakulatot, az pedig, amit a március 11-én nyílt tárlaton a vásárhelyi közönség elé vittek, nem okozott csalódást. Sokféleségében is színvonalas, érdekes anyaggal nyújtanak betekintést az EMME-tagok alkotói világába. A vizuális művészetek megannyi válfaja képviselteti magát a kiállításon, nemzedéki, területi hovatartozás tekintetében is átfogó a jelenlét. A legidősebb kiállító, a kolozsvári Gedeon Zoltán 94, a legifjabb, a marosvásárhelyi Kentelki Gábor18 éves. A tömörü-lést 2000-ben hozták létre Csíkszeredában, Kolozsváron talált igazán otthonra, rendezvényeit legtöbb esetben a vele egyidős Apáczai Galéria látja vendégül. A kincses városban lakik, dolgozik a tagság legnépesebb csoportja, de máshonnan is egyre többen csatlakoznak hozzájuk. A mostani kiállításon nyolc marosvásárhelyi művész munkái láthatók. Mellettük brassói, sepsiszentgyörgyi, szatmárnémeti, felvinci, szegedi, debreceni, budapesti, bajai, miskolci művészpedagógusok küldték el műveiket a tárlatra, és a Felvidék, Délvidék egy- két reprezentánsa se maradt ki a bemutatkozásból, sőt még a távoli Montreal is hallat magáról Sipos Sándor digitális nyomatai által. Mintegy félszáz névvel találkozhatnak a művészetkedvelők, nincs módunk valamennyiüket felsorolni. Azt viszont el kell mondanunk, hogy az EMME évente két nagy seregszemlét rendez, tavasszal és ősszel, és tárlataik egységét mindig a közös tematika biztosítja. A tavalyi őszi tárlatot a Fény és talaj címmel hirdették meg, három rendkívüli jelentőségű alkotóegyéniségre, Johann Sebastian Bachra, Orbán Balázsra és Moholy Nagy Lászlóra összpontosítva, akiket 2015-ben kerek évforduló állított a közérdeklődés előterébe. Hármuk életműve ihlette meg a benevezőket, s hogy miképpen, azt a művészetkedvelők immár Marosvásárhelyen is megtapasztalhatják.
A kiállítást a megnyitón házigazdaként méltató Nagy Miklós Kund művészeti író a fentieken kívül arra is felhívta a figyelmet, hogy az EMME a műalkotásokban megidézettek révén akárha hazaérkezett volna, hiszen a barokk muzsika óriása, Bach a vásárhelyi zenebarátoknak is nagyrabecsült kedvence, s a d-moll toccata és fúga című szerzemény mindegyre felcsendül a Kultúrpalota orgonáján. A fotográfia hőskorában a fényképezést Victor Hugótól tanuló legnagyobb székely, Orbán Balázs kivételes jelentőségű fényképeit vásárhelyiek – a hagyatékot felfedező Mészáros József s a "fényíró" anyagát feldolgozó, könyvben megjelentető Erdélyi Lajos – mentették meg az utókor számára. A XX. század első felének sokoldalú avantgárd művésze, a híres Bauhaus egyik alapembere, Moholy Nagy László pedig a Marosvásárhelyről indult, hasonlóan újító szellemű művész, Bortnyik Sándor személyében talált olyan követőre, aki a Bauhaus elvei szerint tanított Műhely elnevezésű budapesti grafikai magániskolájában. A hármas főhajtáson túl azonban, amint a cím is sugallja, a tárlat fő jellemzője a fény, amely földtől az égig, álomtól a valóságig valamiképpen meghatározza, beragyogja az életünket. A kiállított munkák is fényben fogantak, fényt árasztanak, a lét, a lélek árnyékos oldalát felmutató művek is a fénynek köszönhetően képesek igazán "életre kelni".
"Csak a derű óráit számolom" – hangzott el a továbbiakban költői megfogalmazásban. A kiállítás főszervezője, az EMME kolozsvári irányítója, Székely Géza képzőművész versmondással lepte meg a hallgatóságot. Annak a szellemnek a jellemzésére, amelyben a tárlat született, Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben című versét érezte a legtalálóbbnak. A fényt s a zenét, a lélek muzsikáját magasztalja az is. Másképp persze, mint a műtárgyak, de hasonló indíttatásból, ugyanolyan érzékenységgel. Székely Géza festménnyel, grafikával is kapcsolódott a kiállítás témájához. Van még példa a kettős megközelítésre. De nem csak ez adja a tárlat egyik fő sajátosságát: a változatosságot. Ez főleg a műfaji sokszínűségből fakad. Festészet (olaj, akril, akvarell, pasztell, tempera), szobrászat, egyedi és sokszorosított grafika, számítógépes, kísérleti grafika, kerámia- és textilművészet, fotográfia, digitális művészet egyaránt fellelhető a galériában, és mégsem zavaró az ilyenkor elkerülhetetlen eklektika, a Bernády Házban harmóniát érzékelünk. Egyéntől, szemlélőtől függően mindez színekből, ritmusokból, formákból összeálló egységes dallammá is összeállhat. Ki lehet próbálni a kiállítótermek csendjében, ha egy újabb látogatás során több időt tudnak szentelni rá.
Azt még tegyük hozzá, hogy a közönség személyesen is köszönthette a megnyitón a vásárhelyieket: az EMME-tagokhoz ezúttal társult Kákonyi Csilla festőművészt, Bálint Zsigmond fotóművészt, a város művészközösségébe nemrég beilleszkedett Eperjesi Noémi grafikust, valamint a korábbi résztvevőket, Hunyadi László szobrászművészt, a festő Gergely Erikát, Czirjék Lajost és Kentelki Gábort, a textilművész Kozma Rozáliát. A kolozsváriak közül Székely Géza mellett a korábban itt egyéni kiállításon is bemutatkozott Horváth Gyöngyvér grafikus és Palkó Ernő keramikus is részese volt a jó hangulatú, baráti találkozásnak. A következő években talán még sor kerülhet a folytatásra is.
(N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely)