udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 571 találat lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-480 | 481-510 ... 571-571

Névmutató: Lendvai, Paul

2015. április 24.

Különleges nyitókoncert a Szent György Napokon
Kezdetét veszi Erdély egyik legnépszerűbb városnapi rendezvénysorozata, a Szent György Napok – a város már díszbe öltözve, színes sárkányos zászlókkal készen áll a kultúrheti programokra.
A hagyományos nyitókoncerten a világhírű bukaresti Madrigál kórus lép fel a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban pénteken. A 19.30 órakor kezdődő önálló műsorban a bukaresti kórus helyi diákkórusokkal koncertezik, a bevezetőben pedig a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum 200 fős Campanella gyermekkara énekel Lőfi Gellért vezetésével.
Népszerűsítik a kórusmozgalmat
A sepsiszentgyörgyi Ungureanu Anna vezette bukaresti kórus kettős küldetéssel érkezik a városnapokra: a zenei csemege mellett a Cantus Mundi országos programot is népszerűsítik, amelynek célja minél több gyereket bevonni a kórusmozgalomba.
Az állami támogatást élvező program civil kezdeményezésből intézménnyé alakult: kórusok megalakulását szorgalmazza, a meglevőket pedig fellépési lehetőségekkel, kottákkal, képzéssel segíti.
A kultúrheti programok keretében öt színházi előadást és nyolc zenei produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők. Szombaton a magyarországi Havasi Balázs zongorista mutatja be a Munkácsy Mihály műveiből ihletődött Ecset és zongora című tizenkét zeneművét, ezt követően a Saint George Jazz Night koncertsorozatra kerül sor.
Vasárnap a gyergyószentmiklósi Figura mutatkozik be Mi lett a nővel című „férfimesével”, a városi művelődési házban pedig három román filmet vetítenek. Hétfőn a temesvári Csiky Gergely Színház Gardénia című előadását és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Háztűznéző című darabját láthatják a nézők. Kedden Opra Mónika énekes a brassói szimfonikusok kíséretében sanzonokat ad elő, szintén kedden a helyi Mácsafej zenekar koncertezik.
Kulturális hét és koncertek
Szerdán az unitárius templomban Rákász Gergely, Magyarország legfiatalabb koncertorgonistája lép fel, majd Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai-díjas színésznő koncertezik a színház nagytermében. A kulturális hét utolsó napján, csütörtökön a Kolozsvári Magyar Opera Valahol Európában című musicaljét, a Kolozsvári Állami Magyar Színház pedig Aki elzárja az éjszakát című előadását mutatja be.
A május elsején kezdődő szabadtéri rendezvényen 13 együttes, köztük négy helyi lép fel: a Százlábú és Százlábacskák néptáncegyüttes, a Mercedes Band, a 3Sud Est, a The Sweet Life Society, Péter Szabó Szilvia, a Selfish Murphy, Tóth Gabi, a Uriah Heep, Anna and the Barbies, a Heveder, a Budapest Bár, Ştefan Bănică Jr., majd Zorán fellépésével zárul a városnapi koncertsorozat.
A 3 Sud Est zenekarnak Vancouverből kellett volna Romániába utaznia, ám nem sikerült jegyet váltaniuk egy repülőgépjáratra sem, amellyel a május 1-jén 19.30-tól kezdődő sepsiszentgyörgyi eseményre érhettek volna. Így a késő esti Péter Szabó Szilvia és zenekara koncertje 19.30-tól lesz látható-hallható, míg a popzenét játszó román együttes 23.30-kor lép színpadra.
A városnapok programfüzetét szerdától lehet megvásárolni. Ára öt lej, és valamennyi rendezvény helyszínén, a Városimázs Irodában, a H-Press terjesztőinél, valamint a mozgóárusoknál is hozzá lehet jutni. A füzet helyszíntérképet és tombolajegyet is tartalmaz.
A 2015-ös Szent György Napok során a nyeremények értéke ötezer euró. A főtámogató az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a Sun Travel utazási iroda, erről az egység tulajdonosa és igazgatója, Joós Stefan beszélt. Mint magyarázta, három díjat ajánlanak fel idén: két fő részére egy hároméjszakás üdülést a Duna Deltában található szállodában, két fő részére autóbuszos városlátogatással egybekötött kirándulást Prágába három napra, míg a fődíj egy görögországi nyaralás Zakhyntos szigetén – szintén két fő részére.
A Szent György Napok idején a Süsü téren sorra kerülő, gyerekeknek szóló eseménysorozat alapelve, hogy semmi sincs ingyen, így tehát a térre való belépésért papírt kell hajtogatni, amely mintáját ugyancsak a Szent György Napok idejére készített műsorfüzet középlapján lehet megtalálni.
Konferencia a városfejlesztésről
A városfejlesztésről tart konferenciát a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Szent György Napok keretében. Buja Gergely pályázatíró csütörtökön elmondta, az Európai Bizottság Európa a polgárokért programja keretében pályáztak és 25 ezer eurót nyertek a testvérvárosi kapcsolatok elmélyítésére és kiterjesztésére.
A városnapokon május elsején tartanak konferenciát, amelyre három országból, Magyarországról, Szlovákiából és Szlovéniából érkeznek a testvérvárosok képviselői, akik a már megvalósított városfejlesztési programjaik révén mutatják be, hogyan lehet bevonni a közösséget, mit tehet a város a polgáraiért, a polgárok a városért.
Három fő témája lesz a konferenciának: a városi közterek közösségformáló ereje, a város és identitás, valamint az élhető kultúra. Sepsiszentgyörgynek és a hozzá tartozó falvaknak mintegy húsz testvértelepülése van, ezek közül tíz vesz részt a projektben. Antal Árpád polgármester hangsúlyozta, ezeknek a kapcsolatoknak a lényege, hogy minél több művelődési intézmény, sportklub, civil szervezet között alakuljon ki együttműködés.
Szent György Napok Marosszentgyörgyön is
Idén is színes programkínálattal készült Marosszentgyörgy az immár 21. alkalommal megszervezett Szent György Napokra. Az egyhetes rendezvénysorozat a hétvégére is számos érdekes, szórakoztató rendezvénnyel várja nem csak a marosszentgyörgyieket. 
Pénteken délelőtt plakettet helyeznek el a község két legöregebb, több mint hétszáz éves tölgyfájánál, nem sokkal ezután pedig felavatják az európai uniós alapokból épült bölcsődét. Délután fél négytől a néptáncegyüttesek felvonulása következik, majd a kézművesvásár, a keresztény sátor és a játszóhelyek megnyitója után a 21. községnapok tiszteletére 21 léggömböt engednek fel. Este fél kilenctől ByTheWay-koncert lesz, utána a Proconsul és Dj Tibi lép színpadra.  Szombat délután öt órától várja a közönséget a Tavaszi Kórusfesztivál, este nyolctól a Kormorán koncertezik. Ezt követően Alex Velea szórakoztatja a közönséget, majd fél tizenegykor tűzijátékra kerül sor. A napot szabadtéri buli zárja, a zenét Koszika és a Hot Shot Bands együttes szolgáltatja. 
Vasárnap 4 órától a Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület honfoglaláskori harci bemutatót szervez. Este nyolctól a Piramis-rajongók láthatják kedvenceiket a színpadon, majd Paula Seling kápráztatja el hangjával a közönséget. A községnapok lampioneregetéssel zárul (V. Gy.).
Bíró Blanka, Bencze Melinda 
Krónika (Kolozsvár)

2015. május 11.

Arany János védelme alatt
Mintha mindent, ami 1849-ben és utána romlásba ment, nekik kellene és lehetne helyre hozni, úgy dolgoznak ezek a székelyek. Mi lenne ez, ha nem egy új reformkor? Az erdélyiek semmit nem engedhetnek veszendőbe, mert tudva tudhatják, ami arra jut, tízszer annyi időbe és fáradságba kerül a helyrehozása. Itt van ez az Orbán Balázs, ugyebár. Van, aki azt mondta rá, bent az akadémián, hogy ez az ember vagy táltos, vagy futóbolond. Ölbe vette a Kelet világát addig is, amíg Székelyfölddel egyelőre nem tehette. És most itt van Bálint Gábor, Kelet másik szerelmese, mindmáig az egyetlen ember, aki az összes turáni nyelvet ismeri. Ő egyenesen azt vállalta, míg én itt főtitkárkodom az akadémián, hogy a magyarság teljes ázsiai rokonságát idecitálja, mármint Pestbudára, haza, hogy higgyünk egymásnak, legalább mi, a családon belül.
Arany János így tűnődött egymagában, végtelen türelemmel azok iránt is, akik az akadémiában csak azt akarták látni, hogy a féltehetségükkel ők maguk hogy igyekeznek mennyekbe menni. Ha a vérséget kell keresni, el kell valakinek menni Ázsiába is, a mongolokhoz is, százfelé is, míg egyszer az utcán, teveháton, piacon meglegyinti füledet az ismerős beszéd: mintha magyarul szólna vagy ahhoz hasonlatoson. Ezt és ilyesmit ír az akadémiának, aztán azt is ez a Szentkatolnai Bálint Gábor, hogy éppen most tanult meg csuvasul, cseremiszül, hogy a rokon nyelvjárásokat is együvé tudja habarni, összevetni, mi derül ki mindabból.
Szegény Bálint Gábor, boldogtalan góbé. Amennyit te szenvedsz, mi ahhoz a Jóbé! Ezt írtam vala a kapcsos könyvembe. Ezt is. Mert én már a megvizsgált köveket messzire nem vethetem. De csak nézem ezeket a székelyeket, nézem, látom is, nem csak nézem, ahogy elvállalják egy nemzet sorsát elintézésre, mert nekik az sürgős a vesztes szabadságforradalom vérbefojtása után.
Balázs, az Orbán, s ez a Bálint. Most leve belőle tanár az universzitáson, de a katedra mellett küzdenie kell felfedezései elfogadtatásáért. S mi haszna harminc ázsiai nyelv ismeretének, ha Paul Hunsdorfer, a bécsi tanár parancsolja a tudós Bálint Gábornak s az akadémiának, mi az igaz a mi történelmünkben?! A másik székelynek, Kőrösi Csoma Sándornak dehogy is próbált volna egyetlen angol is utasítgatásokba bocsátkozni! Úgy, de úgy támogatták a tudós Sándort, ahogy most Hunsdorfer–Hunfalvy kiebrudalja Bálintot.
– Valaki jár odakinn, Márton. Eressze be, ha ide akar – szólt a szolgának Arany János, az akadémia elöregedett főtitkára. – Nem szökhetek már én sem egy helyett kettőt.
– Hát ott az ördög, ahol emlegetik, való igaz – fogadta a vendéget az idős költő Arany János.
– Ahol szidnak, én onnét se menekülök, főtitoknok uram, János – ezzel robbant be a csöndbe Szentkatolnai uram, az egyetemi tanár. – Azt a rengeteg ázsiai nyelvet én megtanultam, megdolgoztam vélük s érettük, de egyiken se szidtak még sose.
– Jer ide, Bálint Gábor, ülj mellém egy órácskát délidőben. Éppen véled, meg Orbán Balázzsal, a másik székellyel foglalatoskodtam gondolatban, erre megjelensz a legjobbkor s élve. Tudod-e…
– Annyi mindent nem tudok még, s minél többet igen, egyre nő, amit nem…
– Hányszor gondoltam eddig is arra, be nagyon mennék én veled Ázsiába, de hát engem már senki nem hív, nem viszen, ez a Zichy Jenő gróf se. Hasznomat se vennétek amott.
– A sok nyelv mind szerszám nekem, összehasonlítás, összevetés. De a Toldiért annyi mindent odaadnék, igen én! Ma is csoda annak a magyar nyelvezete, maga a csoda. Az a helyzet, hogy nekünk, magyaroknak még a történeti eredetünköt is eltagadják. Idegenek állítják, hogy a magyarok történetéről biztosat nem lehet tudni. Hát s már aki! Ezeknek a tanát én nyíltan mételytannak nyilvánítom. Sem nyelvészeti, sem történeti megállapításaik fapénzt sem érnek. Kényelmi tekintetből az akadémiai emberek hallani sem akarnak az ázsiai török–tatár fajú népekről. Arról sem, miért tiltja az itthoni bécsi idegenség a vérrokonainkat mitőlünk…
Délutánba hajlott ez a nap is az Úr 1876. esztendejében. Ebédelni mentek csendes kis házba, Arany kedves, tűnődésre alkalmas zugába.
– Hát Orbán Balázs felől valamit, Gábor, hátha… De egyél is, miközben…
Az akadémia még nem is tudta, hogy ott s akkor fogalmazta meg lemondását Arany János.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. május 14.

Magyar nyelvű tábla került az árvízi emlékműre Szatmárnémetiben
Csütörtökön egyházi, közigazgatási és politikai pártok vezetői valamint a környéken lakók, hozzátartozók együtt emlékeztek meg a Szatmárnémetit valaha ért legnagyobb természeti katasztrófa, az 1970-es árvíz áldozatairól. Idén már magyarul is elhangzott ima az áldozatokért, az emlékművön pedig a helyi RMDSZ akciója nyomán megjelent az önkéntesekre és az áldozatokra emlékező magyar nyelvű tábla.
A polgármesteri hivatal tavaly kihelyezett a Május 14 lakónegyedben álló árvízi emlékműre egy megemlékező táblát, kizárólag román nyelven. A Szatmárnémeti RMDSZ már akkor nemtetszésének adott hangot a tábla egynyelvűsége miatt, valamint azért is, hogy a megemlékezésre kizárólag az ortodox egyház képviselőit hívták meg. Az RMDSZ városi szervezetének képviselői úgy döntöttek, nem várnak tovább, a tettek mezejére lépnek, és ma reggel 8 órakor kihelyezték a magyar nyelvű megemlékező táblát is az emlékműre.
„364 napig kértük és vártuk, hogy magyar nyelven is emléket állítsanak az 1970-es árvíz áldozatainak és az árvízi mentés hőseinek. Aztán ma, a 365. napon, egy évvel a román nyelvű tábla felavatása után, a tragikus események 45. évfordulóján kihelyeztük a szatmári magyar társadalom megemlékező sorait" – mondta el a táblaállítás kezdeményezője, Kereskényi Gábor parlamenti képviselő. Az RMDSZ városi elnöke hozzátette, a megemlékezésen résztvevők örömmel konstatálták, hogy ezúttal imát mondott a református egyház képviselője is.
45 éve pusztított az ár Szatmárnémetiben és környékén
A megemlékezés keretében Paula Virag, a Szatmár Megyei Múzeum munkatársa elevenítette fel röviden a tragédia körülményeit.
1970 tavasza emberemlékezet óta a legcsapadékosabb tavasz volt. Május 10. és 13. között a mérések szerint 100 liter csapadék esett négyzetméterenként. Egy nap alatt annyi eső esett, mint máskor 2-3 hónap alatt. Május 13-án aztán már aggasztóan magas volt a Szamos vízállása, május 14-én pedig a folyó átszakította a töltést, elöntve a megye egyharmadát.
Az árvízben 56 személy vesztette életét, közel 4100 ház dőlt össze és 28076 épület rongálódott meg. Ott, ahol az árvízi emlékmű áll, a Május 14 lakónegyedben két méteres volt a víz. A katasztrófa hírére rengetegen álltak önkéntesnek, hogy segítsenek a túlélésben, az országból és külföldről is segéllyel megrakott kamion-konvojok érkeztek Szatmárnémetibe.
A történésztől megtudtuk: Szatmárnémetiben és környékén az írások szerint a XVIII. és XIX. században is volt árvíz, de ilyen pusztítást egyik sem végzett, mint az 1970-es.
A csütörtökön megtartott megemlékezés keretében ortodox, románajkú görögkatolikus és református vallási elöljárók imádkoztak az áldozatokért, majd a rendezvény az emlékmű megkoszorúzásával zárult. szatmar.ro
Erdély.ma

2015. május 15.

Nyugati figyelmeztetés Bukarestnek
Ismét nyugati figyelmeztetésben részesült Románia. Az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Hollandia és Németország bukaresti nagykövetségeinek vezetői a szenátus és a képviselőház elnökével találkoztak szerdán délután a parlamentben, és felhívták a házelnökök figyelmét, hogy országaik nagyon fontosnak tartják a korrupció elleni harc folytatását, a jogállamiság érvényesülését.
A képviseletvezetők együttes fellépését a média leplezetlen nyomásgyakorlásként értelmezte, amellyel a nyugati szövetségesek Románia tudomására hozták: nem értenek egyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a (tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző) feddhetetlenségi ügynökség (ANI) mozgásterének vagy hatáskörének korlátozásával.
Mint arról beszámoltunk, a szenátus hétfőn szavazott meg egy törvénymódosítást, amely a gyanúsítottak előzetes letartóztatását nehezíti, „alapos indokhoz” kötve azt, múlt szerdán pedig a képviselőház olyan jogszabályt fogadott el, amely lazítja a polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi előírásokat. Ennek nyomán az elöljárók esetében immár nem számít összeférhetetlenségnek, ha tagjai az önkormányzatnak alárendelt közhasznú társaságok igazgatótanácsában.
A házelnököktől távozó amerikai–brit–német–holland küldöttség nevében Paul Brummell, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete elmondta: biztosak akartak lenni abban, hogy a bukaresti parlament is megérti, milyen „kulcsfontosságú” az ország számára a DNA tevékenysége és a korrupció elleni harc. Hozzátette: természetesen tiszteletben tartják a parlament szuverenitását.
Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök – aki több ízben vádolta már túlkapásokkal a DNA-t – elmondta, hogy a nyugati nagykövetek figyelmét is felhívta a hatósági visszaélések veszélyére. A házelnök szerint egyes vádlottakat a titkosszolgálatok a „bíróságig elkísérnek”, és mint mondta, aggasztó jeleit látja annak, hogy az igazságszolgáltatásra egy „kifinomult” külső nyomás nehezedik.
Az utóbbi hetekben több romániai politikus – köztük az RMDSZ vezetői – bírálták a korrupcióellenes ügyészség (DNA) körüli „bilincscsörgést”, a tisztségviselők százainak „médialincseléssel” egybekötött előzetes letartóztatását, amely szerintük sérti az ártatlanság vélelmét.
Több kormánypárti szenátor a büntető törvénykönyv és eljárásjog módosítását kezdeményezte, hogy a szabadságjogok korlátozása kivétel legyen, és ne váljon gyakorlattá a román igazságszolgáltatásban. Ez a jobbközép ellenzék hangos tiltakozását váltotta ki, akik szerint a szociáldemokraták valójában a pártjukat megtizedelő korrupció elleni harcot akarják megfékezni.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

2015. május 28.

Ballagás a Gerhardinum Katolikus Líceumban
„Értékeiteket ne rejtsétek véka alá”
A címben idézett gondolattal ft. Kocsik Zoltán spirituális búcsúzott a temesvári Gerhardinum Katolikus Líceum végzőseitől május 28-án, csütörtökön, a ballagás alkalmával a székesegyházban bemutatott szentmisén.
Az iskolai ünnepség már kora délelőtt elkezdődött, az egykori neves Piarista Főgimnázium folyosóján ismét felcsendült a Gaudeamus igitur, miközben a tizenkettedikesek osztályról osztályra járva köszöntek el tanáraiktól, diáktársaiktól és az alma matertől.
Ezt követően a maturandusok szüleik, családtagjaik és barátaik kíséretében körmenetben vonultak az iskolaépülettől a székesegyházig, hogy hálaadó szentmisével zárják az idei tanévet.
A liturgiát msgr. Dirschl Johann általános helynök celebrálta. A vikárius beszédében arra hívta fel a ballagók figyelmét, hogy az iskola által nyújtott tudás és keresztény nevelés a jövőben is szilárd alapot képez a fiatalok életében. A végzősöket magyar nyelven köszöntő ft. Kocsik Zoltán spirituális három alapvető tanácsot adott útravalóul egykori növendékeinek: – Legyetek bölcs emberek, akik kitartó, becsületes munkával érik el céljaikat. Értékeiteket, a felhalmozott tudást és emberséget ne rejtsétek véka alá, hanem osszátok meg. Végül pedig, a hitet soha ne hagyjátok el.
Az ünnepi liturgia megkapó mozzanata volt a végzősök búcsúja az iskolától dallal és szóban, ily módon is megköszönve tanáraiknak és nevelőiknek az eddig kapott gondoskodást, útmutatást. Végül a ballagók átadták az iskola kulcsát a következő tanév tizenkettedikeseinek.
Végezetül Jakab Ilona tanárnő, a Gerhardinum Líceum igazgatója lépett mikrofon elé, hogy elköszönjön eddigi növendékeitől. – Jean-Paul Sartre írta, hogy a szabadság felelősséggel jár, abszolút szabadság pedig abszolút felelősséggel. A felnőtté válás azt is jelenti a számotokra, hogy felelősek vagytok magatokért, a családotokért és a közösségért is, amelyben éltek. Ezt szem előtt tartva kívánok nektek sok sikert a továbbiakhoz – fogalmazott Jakab Ilona igazgató.
Amint azt a végzősök megfogalmazták, az érettségi után mindenki elindul a maga útján. Addig azonban még a tanulásé a főszerep.
Sipos Enikő
Nyugati Jelen (Arad)

2015. június 10.

Harag György kolozsvári rendezései
Elmaradt bevezető a színház büféjében látható kiállításhoz
Harag György idén, június 4-én lett volna 90 éves. Margittán született 1925-ben. 19 éves korában, 1944-ben, családjával együtt deportálták.
Szilágysomlyóra, Auschwitzba, Mauthausenbe, majd Ébensee-be kerültek, itt látta utoljára a szüleit és két fiútestvérét. Ő csodával határos módon megmenekült a haláltól, és 1945-ben hazatért.1 Miután felépült, jelentkezett a kolozsvári Zene- és Színművészeti Akadémiára, színészhallgatónak. Két év múltán a rendezői szakra is felvételt nyert, így 1950-ben diplomás színész, majd 1952-ben rendező lett. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban 1953-ban rendezte első darabját, a C. Constantin–A. Rogoz: Martin Rogers felfedezi Amerikát című színművet, Jánosházy György fordításában. Ez a kezdete annak az együttműködésnek, amely a kolozsvári színház és Harag György közt kisebb nagyobb megszakításokkal a rendező haláláig tart majd.
Harag György összesen 29 darabot rendezett Kolozsváron, de akár harmincra is kerekíthetnénk, hiszen ő fejezte be Szigligeti Ede Fenn az ernyő, nincsen kas című darabjának a színrevitelét is, 1981-ben, Horváth Béla elkezdett munkáját, ennek váratlan halála miatt, bár ez nem jelenik meg az előadás dokumentumaiban. Ezenkívül további két darabot állított színre közös rendezésben, egyiket Taub Jánossal, a másikat Márton Jánossal. A Kolozsváron rendezett darabok közül 13-at 1975 előtt, meghívott rendezőként, 16-ot pedig azután vitt színre, hogy 1975-ben a színházunkhoz szerződött. Ezek időrendi sorrendben a következők: C. Constantin–A. Rogoz: Martin Rogers felfedezi Amerikát (1953), Al. Kornejcsuk: Ukrajna mezőin (1953), Marcel Pagnol: Topaze tanár úr (1958), Konsztantin Szimonov: Egy szerelem története (1959), Molière: Tartuffe (1963), Földes Mária: Baleset az Új utcában (1963), Pavel Kohout: Ilyen nagy szerelem (Taub Jánossal közösen) (1963), Pagogyin: A Kreml toronyórája (1963), Paul Everac: Láthatatlan staféta (1964), Camil Petrescu: Erős lelkek (1965), Deák Tamás: Demetrius (1965), Victor Hugo: Királyasszony lovagja (1968), Páskándi Géza: Tornyot választok (1973), Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja (1975), Asztalos István: A fekete macska (Márton Jánossal közösen) (1975), Sütő András: Csillag a máglyán (1976), Eugene Gladstone O’Neill: Vágy a szilfák alatt (1977), Csiki László: Öreg ház (1978), Sütő András: Káin és Ábel (1978), Mihnea Gheorghiu: Pathetica 77 (1978), Gorkij: Éjjeli menedékhely (1979), Bajor Andor: Egy szürke délután (1980), Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1980), Huszár Sándor: A mennybemenetel elmarad (1981), Sütő András: Szúzai menyegző (1981), Labiche–Michel: Olasz szalmakalap (1982), Lőrinczi László: A szerető (1982), Tomcsa Sándor: Műtét (1983), Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (1984).
Salat-Zakariás Erzsébet, a kiállítás kurátora
Szabadság (Kolozsvár)

2015. június 11.

A Székely Nemzeti Múzeumban koncertezik a Codex
Június 16-án, kedden 19 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében koncertezik a Codex együttes. A zenei világ az idén ünnepli Johann Sebastian Bach születésének 330. évfordulóját. A fiai közül is többen kiváló zenészek voltak és számos maradandó művet alkottak.
Egy új zenei stílust, az úgynevezett gáláns stílust indították el, amely átmenetet képez a barokk és klasszicizmus között. A hangverseny Johann Sebastian Bach és két fia Christian Bach és Johann Christophe Friedrich Bach fuvola-csembaló műveit tartalmazza. A művek autentikus előadásmódban és korabeli hangszertípusokon szólalnak meg. Fellépők: Filip Ignác - barokk fuvola, Paul Cristian - csembaló.
maszol.ro,

2015. július 8.

Máthé Annamária: „Az álmok macerásak”
Nem hisz abban, hogy a művészet felé vezető utat hideggel, lyukas zoknival, nélkülözéssel kell kikövezni: jól kell lenni emberként, vagy megrekedünk alkotóként – mondja a székelyudvarhelyi Máthé Annamária, a gyergyói Figura Stúdió Színház idei Bocsárdi Gabriella-díjas színésze, Kisvárdán nemrég egyéni alakításért elismert színművésznő.
Ha a névjegyét kérjük: mi az, amit föltétlen elmondana magáról, szakmai- és személyes vonatkozásban?
Azt hiszem, leszoktam arról, hogy reggeltől estig a színházról beszéljek. Buta megfelelési kényszer vesz erőt rajtam, ha magamról kell nyilatkoznom. Ilyenkor lefagyok. A színpadi szerepeimben, és munkám mögött viszont ott vagyok, nincs mellébeszélés, mindenki láthatja, kicsoda Máthé Ancsa.
Egy kollégám szerint én vagyok a legalacsonyabb, bandzsi színésznő Erdélyben, aki mindent elnéz. Ez az „egyediség” együtt jár azzal, hogy sokat gyámbásznak, emelgetnek és dobigálnak, de babusgatnak is.
Mi az álma a székelyudvarhelyi Máthé Annamáriának – és mit jelent ebben az álomban Gyergyószentmiklós és a Figura?
Ha voltak is álmaim, lefordítottam őket gyorsan, hétköznapi dolgokká, kisebb-nagyobb célokká. Az álmok macerásak, frusztrációs mellékhatásokkal. Szóval, mindig csak araszolgattam, végzősként az volt a célom, hogy eldöntsem egy életre, akarok-e a pályán maradni. Akartam. A többi már adta magát, kellett egy színház, ami befogad. Ahol versenyvizsgát hirdettek, én ott voltam. Temesvár volt az első stáció, felszántottam a próbatermet (így szeretek emlékezni), de nem jártam sikerrel.
Nem estem kétségbe, a fene tudja honnan, de éreztem, hogy ősszel már valahol egy próbatáblán ott lesz a nevem. Udvarhely volt a következő színház, ahol nem versenyvizsgáztam, csak tárgyaltam, végül újabb sor remegés és felvettek a Figurához, négy másik végzőssel együtt. Azóta több korszakon átestem, volt a „bébihájas színésznő” korszak, a „margarinos kenyeres” korszak, az„igyunk reggelig” korszak, a „miért nem én kaptam azt a szerepet” korszak, az „üsse már le valaki a pitbullt bennem” korszak, visszaszelídülés, szerelem és a jó feladatok ideje. Ez az én esetem a Figurával és Gyergyóval. Nem élek a „mi lett volna, ha...” kérdés lehetőségével.
Most így, Kisvárda után, ahol sok „belső titkot" is megtud a többi színházakról: mivel küzd ez a színészgeneráció, itthon? Mivel általánosan, kisebbségiként?
Az állandó idegeskedés a számlák és pénzügyek miatt, régi lemez, de még mindig forog sok színész életében. Én nem hiszek abban, hogy a művészet felé vezető utat hideggel, lyukas zoknival, nélkülözéssel kell kikövezni. Aki nincs jól emberként, előbb utóbb megérzi a lassulást és megreked alkotóként.
A megalkuvásra és a véleménytelenségre idomított színészek fele annyira értékes alkotói egy színháznak, mint társaik, viszont csendesebbek. Nem veszekedni, ellenszegülni, sértődni kell, hanem implikálódni a társulati létbe, megtanulni érvelni általunk lényegesnek tartott elvek mellett, közösen ötletelni a darab és a színház érdekében. Úgy gondolom, ha egy vezető inspirálja csapatát, ez így is történik. Persze mindenki tudja, mert sokszor elmondták nekünk, hogy a színházban nincs demokrácia. Talán ez is forrása egy véget nem érő belső konfliktusnak, küzdelemnek.
Milyen Gyergyóban élni? Itt kapta meg a Bocsárdi Gabriella díjat. Mit hoz egy ilyen díj, változik valami a hétköznapokban?
Gyergyóban élek hét éve. Néha bosszant az igénytelenség, amit tapasztalok. Itt nincs rongyrázás, az emberek nehezebben barátkoznak, lassabban nyílnak meg, a nagyképűséget egyenesen utálják. Megtalálható itt minden embertípus. Szeretem a kisvárosi létezést. Nem tudnám magamat egy nagyobbacska városban elképzelni. A szüleim is közel élnek hozzám. Időközben lett pár lojális barátom. A „celebek”, akiket ismerek Gyergyóban, szerény emberek, nem villantanak, teszik a dolgukat. Minket Figurásokat szeretnek is meg nem is. Nem osztjuk meg a gyergyóiakat, egyszerűen csak még sok dolgunk van, több embert kell „megérintenünk”. Itt egy elismerés, hamar lecseng.
Időről időre elvágyódik valamerre, valahová messzire, „az Élet rövid" érzéssel?
Amikor elegem van a télből és a rossz időjárásból, biza eszembe jut egy-két tengerpart, ha feldühítenek, gondolatban meg is veszem a jegyet a következő vonatra. A kedvesem és a családja sokat segített az évek során, ha ők nincsenek, meglehet, más irányt vett volna az életem, talán már nem élnék Gyergyóban. A mostani életemmel semmi bajom, hálás vagyok azért, amim van. Együtt döntünk Péterrel, s ha majd egyszer elvágyódunk, emeljük kalapunk.
Eddig több szerepben is kipróbálhatta magát. Melyik volt a legtesthezállóbb? És melyik szipolyozta ki a leginkább?
Talám furcsán hangzik, de a mese-szerepeim mind testhezállóak voltak, egy sor állatkát és lényecskét alakítottam már, sok játékosságot vihettem ezekbe a szerepekbe, szabadon és lazán. A nők mindig lenyűgöztek, a sokféleségükkel, titkaikkal. A legizgalmasabb anyag, amivel dolgozhattam, az maga a Nő volt. Ezek a szerepek rengeteg idegrendszert, lélekbúvárkodást, önvizsgálódást igényeltek. Woyzeckből Marie, MurlinMurlo, Mirandolina, a Fiatal Nő – mind küszöbei voltak egymásnak. Jól éreztem magam a mozgásszínházi előadásokban is.
Ki a példaképe a szakmából?
Paul Giamattit mindig jó nézni. Bárcsak annyit tudnék a szakmáról és emberekről, mint ő. Az egyetemi évek alatt dúsabb volt a példaképtáram, telis- tele istenített tanárokkal. Manapság, mert rálátunk egymás nyavalyáira, nem is annyira példaképeim, inkább csak tanáraim vannak, a színházi szakma minden ágából. Vannak olyan emberek, akiktől folyamatosan sokat tanulhattam és olyanok is, akik egyetlen tanácsukkal segítettek hozzámnőtt hibákat levakarni.
Milyen célt tűzött ki, amit föltétlen el szeretne érni, még az idén?
Jó passzban vagyok, sok ötlettel és energiával, amiket nem akarok veszni hagyni. Még nem tudom, milyen szerepeket kapok a következő évadban. Friss dolgokra vágyom. Szeretnék diákokkal dolgozni, egyéni műsoron is töröm a fejem, de semmi konkrét ezidáig.
Min múlik a siker?
A siker az idejében felismert lehetőségen és az egyénen múlik: hit, következetesség, szorgalom, önreflexió, állóképesség és erős gyomor szükségeltetik.
Mit jelent a kisvárdai díj?
A kisvárdai fesztiválról díjjal hazatérni nem mindennapi esemény az életemben. Örömmel tölt el, ugyanakkor félelmetes is. Nagyon sokan gratuláltak és veregették meg a vállamat. Élvezem, hogy ma és talán még holnap is egy kicsit jobban szeretnek az emberek. Aztán csend, nyár és pihenés következik. Szeretek pihenni, de próbálni még inkább. Az elismerés, amiben részesültem, talán ennek is köszönhető. Nem mondok újat azzal, hogy a színház csapatmunka, és örömmel dolgozni a legáldásosabb. A „Kés a tyúkban” szeretett és féltett ügyünk Barabás Árpád rendezővel, Szabó Eduárddal és Giacomello Robertóval. Végtelenül hálás vagyok, hogy a fiúkkal dolgozhattam és számomra a díj egyenlő
maszol.ro

2015. július 10.

Nemzeti kisebbségek Európában – kihívások és perspektívák
Július 8–10. között a temesvári Adam Müller-Guttenbrunn-házban zajlik a Nemzeti kisebbségek Európában – kihívások és perspektívák című nemzetközi konferencia. A külügyminisztérium, a Romániai Német Demokrata Fórum, valamint a németországi Konrad Adenauer Alapítvány és a Kelet-Európai Német Kultúra Alapítványa által közösen szervezett temesvári konferencia megnyitóján részt vett Bogdan Aurescu román külügyminiszter, valamint a július 7–8-án Temesváron ülésezett román–német kormányközi vegyes bizottság társelnökei: George Ciamba román külügyi államtitkár és Hartmut Koschyk Bundestag-képviselő, a német szövetségi kormány kivándorlás- és nemzeti kisebbségügyi megbízottja.
Az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezménye elfogadásának 20. évfordulóján megszervezett temesvári konferencia bevezetőjeként dr. Paul Jürgen Porr, a Romániai Német Demokrata Fórum elnöke az Adam Müller-Guttenbrunn előcsarnokában megnyitotta a Romániai német kisebbség múltja és jelene az egyesült Európábancímű vándorkiállítást, amely bemutatja az erdélyi szászok, a bánsági és szatmári svábok, a cipszerek, landlerek, a bánsági hegyvidék német közösségei, a bukovinai és a dobrudzsai németek több évszázados történetét. „A romániai német kisebbség 800 000 főről 40 000 főre zsugorodott – mondta dr. Porr –, így már csak a katalizátor szerepét töltheti be a román társadalomban, amit fel is vállal mind a hazai politikai életben, mind a Románia és Németország közötti kapcsolatok területén.” A kiállítás-megnyitón mondott köszöntőjében Bogdan Aurescu román külügyminiszter hangsúlyozta: az ország sokat köszönhet a német kisebbségnek, amelytől rengeteget tanulhatott a történelem során, ugyanakkor nagyra értékeli, hogy a németek mindig lojális állampolgárai voltak az országnak. A romániai német kisebbséget bemutató vándorkiállítást előzőleg már Nagyszebenben és Szatmárnémetiben, valamint három német nagyvárosban (Wiesbaden, München és Berlin) is láthatta a közönség.
A kisebbségi konferencia résztvevőit Sven-Ioachim Irmer, a Konrad Adenauer Alapítvány romániai képviseletének igazgatója köszöntötte. Bogdan Aurescu román külügyminiszter megnyitó beszédében kiemelte, hogy 20 évvel ezelőtt Románia elsőként fogadta el és ratifikálta az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményét. A külügyminiszter szerint Románia modellértékű kisebbségvédelmi politikát folytat, amely felülmúlja a nemzetközi szabályozásokat. A külügyminiszter ismételten a „romániai kisebbségekhez tartozó személyek” etnikai, nyelvi, kulturális és vallási identitásának a megőrzéséről beszélt, amit a román interkulturális modell biztosít a kisebbségek számára. Ez a modell szerinte túlmutat a multikulturális megközelítésen, ami a különböző etnikai identitások békés együttéléséről szól, lehetőséget adva a kisebbségeknek a közéletben és a velük kapcsolatos döntések meghozatalában való részvételre. Aurescu ugyanakkor azt is elismerte, hogy a kisebbségek védelmét biztosító jogszabályokat folyamatosan javítani kell, és meg kell feleltetni a változó valóságnak. A miniszter szerint Románia megértette, hogy a kulturális sokszínűség a demokrácia, valamint a kölcsönös tiszteleten és békés együttélésen alapuló társadalom alapvető értéke.
Hartmut Koschyk, a német szövetségi kormány kisebbségügyi megbízottja megnyitó beszédében kiemelte, hogy szükség lenne az Európai Unióban élő nemzeti kisebbségek védelmi koncepciójának megerősítésére. Koschyk azt is hozzátette: vannak az Európai Unióban követendő példák a kisebbségek pozitív diszkriminációjára, mint például Dél-Tirolban vagy a Belgiumban élő német kisebbség esetében.
A temesvári kisebbségi konferencián a romániai magyarságot Vincze Loránt FUEN-alelnök, az RMDSZ külügyi titkára, Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő és dr. Székely István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója képviseli.
A konferencia szerdán este az európai kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló vitával folytatódott. Csütörtökön délelőtt A kisebbségek jövője a fiatalok kezében van című előadás nyitotta meg a konferencia munkálatait, majd a Közép- és Kelet Európában élő német kisebbségek helyzetéről számoltak be romániai, a magyarországi és a szerbiai német közösségek képviselői.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. július 14.

Neptun 2": mi történik, ha románok és magyarok egy asztalhoz ülnek?
A tavalyi találkozókon a román félnek nem volt különösebb baja az RMDSZ autonómiatervezetével, a kontextussal annál inkább.
2014. júniusában és októberében Brassó pojánán a Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) civil szervezet közvetítésével román-magyar tárgyalások zajlottak az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről. A Neptun 2-ként elhíresült találkozókról részletes blogbejegyzésben számolt be néhány napja Larry Watts biztonságpolitikai szakértő, aki már az 1993-as neptuni találkozókról is részletes jegyzőkönyveket írt. A beszélgetéseket Allen Kassof, a Project on Ethnic Relations (PER) egykori vezetője moderálta.
A júniusi kerekasztalon tíz pontot fogalmazott meg Székelyföld jövőjével kapcsolatban Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, amelyek közül néggyel – székely zászló, gazdasági fejlődés, kétnyelvűség, etnikai arányosság a közintézményekben – kapcsolatban hangzott el, hogy közvetlen aggodalomra adnak okot. Ezekről bővebben is olvasni lehet Watts bejegyzéseiben.
A székely zászló használata az etnikai identitás szimbólumaként rendkívül érzékeny kérdés a magyar politikai vezetők számára, mind végrehajtás és jogalkalmazás, mind pedig a visszaélések megelőzése terén. A bejegyzés szerint a Román Tudományos Akadémia heraldikai bizottsága és a romániai törvények szerint is a székely zászló jogos és elismert jelkép, és megjelenhet a közintézményeken a román lobogó mellett.
A román lakosságot is be kell vonni a vitába
A vita során elhangzott, hogy a székely zászló problémája a két magyar többségű megye közül Kovászna megyében nyilvánult meg, Hargita megyében nincsenek fennakadások ezzel kapcsolatban. A felek egyetértettek abban, hogy a helyi zászlóhasználatra vonatkozó jog alkalmazását a központi hatóságoknak kellene felügyelniük, hogy elejét vegyék az esetleges visszaéléseknek, amelyek negatívan befolyásolhatják az országos szintű magyar-román kapcsolatokat.
Az összefoglaló azért nem említi név szerint a hozzászólókat, mert a kerekasztal-beszélgetések alapszabálya, hogy a résztvevők nem fedhetik fel egyes hozzászólók kilétét, bár idézni lehet tőlük. A szabály lényege, hogy a résztvevők ne érezzenek megfelelési kényszert a választóik elvárásaival szemben.
A megfogalmazott magyar igények jó része gazdasági jellegű: Székelyföld fejlesztési régió létrehozatala; területi és fiskális autonómia; Székelyföld altalaj, ásványi és természeti kincseinek a felügyeleti, kitermelési és koncessziós joga tartozzon a régió kompetenciái közé; Székelyföldön vezessen át autópálya; a kétnyelvűséget az állam finanszírozza. Az egyik román résztvevő azt jósolta, ha a gazdasági elemet sikerül megoldani, akkor az összes többi elem viszonylag gyorsan a helyére kerülhet.
Fontos kérdésként merült fel az autópálya, amelyik összekötné a régiót Románia többi részével és Európával, és amelyiknek építését régóta ígérik, de idáig nem valósult meg. Kiderült, hogy a késedelemnek elsősorban nem etnikai okai vannak - mint hogy attól néhány magyar résztvevő tartott -, hanem az anyagi lehetőségek korlátozottsága. Sőt, elhangzott, hogy már el is készült egy megvalósíthatósági tanulmány, a finanszírozási problémák is megoldódnak, és az építkezés már 2015-ben elkezdődhet.
A kétnyelvűségre vonatkozó kérelem kettős kihívást jelent: egyrészt a kisebbségi nyelv használata biztosítja a nemzeti kisebbség hosszú távú fennmaradását, míg ugyanabban az időben biztosítani kell a többségi nyelven való általános műveltséget, ez a kettő együtt pedig biztosíthatja az integrációt közösségi szinten, és az esélyegyenlőséget egyéni szinten. A bejegyzés szerint ugyanakkor ezeket néha egymásnak ellentmondó céloknak tartják. A résztvevők egyetértettek abban, hogy ezekhez a kihívásokhoz és félelmekhez leginkább érzékenységgel lehet közelíteni, és a párbeszédbe a kisebbségben élő román lakosságot is be kell vonni.
Idegenkednek a magyarok a köztisztviselői állásoktól
A témakör kapcsán konkrét panaszokról is szó esett: hiányzik a finanszírozás a kétnyelvű táblák felszerelésére, nincsenek képzett tolmácsok az igazságszolgáltatásban, valamint hiányoznak a hivatalos kétnyelvű dokumentumok és formanyomtatványok. A központi ellenállásnak és a helyi szeszélyességnek is szerepe lehet abban, hogy a jogalkalmazás komoly hiányosságokat mutat, de a legfőbb probléma ez esetben is az, hogy nem állnak rendelkezésre anyagi források a párhuzamos dokumentáció nyomtatására és a közalkalmazottak kétnyelvű képzésére. A felek egyetértettek abban, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani ezekre a kérdésekre, és gyorsítani kell a végrehajtási folyamatot. Több felszólaló szorgalmazta az etnikai arányosság bevezetését az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben. Míg az etnikai összetétel az állami intézményekben tagadhatatlanul figyelmet érdemel, és az etnikai arányosság nemes eszme és gyakorlati cél is egyben, azonban hibás, de legalábbis leegyszerűsítő megközelítés, hogy a jelenlegi aránytalanságok egyedül a diszkriminatív állami/kormányzati politika következményei. Ahogy az egyik magyar résztvevő megjegyezte, általános idegenkedés tapasztalható a magyarok részéről a köztisztviselői állások iránt, ami szintén egyik oka lehet a közszférában tapasztalható aránytalanságnak. A kérdést mélységeiben kell megvitatni - hangzott el.
Az autonómia tekintetében némi vitára is sor került. Az egyik résztvevő, bár elismerte, hogy az autonómia kapcsán ugyan több a megértés, mint korábban, mégis arra panaszkodott, hogy gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt az ügyben. A vita során kiviláglott: a magyar politikai vezetők szerint egy sor, a magyar kisebbséget érintő sajátos kérdést kellene ehhez megoldani, és az autonómia feltétele az, hogy ezeknek a konkrét kérdéseknek a megvitatásában és megoldásában egyeztetni lehessen a román tisztviselőkkel. Ha a központi intézmények és tisztségviselők válasz nélkül hagyják ezeket a megkereséseket, a magyar vezetők a saját maguk módján fognak hozzá e kérdések megoldásához – önállóan és elkülönülve –, inkább összhangban az autonómia radikálisabb értelmezéseivel. Bezavar Budapest
Másrészt az autonómia a román elitek számára a végső célt jelenti, és a résztvevők közül többen is megjegyezték, hogy meglehetősen pontatlan kifejezés. Az aggodalmakat az általános precedensek és a történelmi tapasztalat táplálja. A területi autonómia az ország szuverenitása egy részének elvesztését feltételezi, és bármilyen kísérlet az állami szuverenitás korlátozására hagyományos értelemben nemzetbiztonsági fenyegetést jelenthet - hangzott el.
A júniusi találkozón résztvevők és megfigyelők:
- a PSD részéről: Viorel Hrebenciuc, Georgian Pop, Anca Spiridon, Angel Tîlvar, Ionuț Vulpescu, Valeriu Zgonea - a PNL részéről: Marius Obreja Lucian - a PDL részéről: Alexandru Nazare, Andreea Paul - a PMP részéről: Cristian Diaconescu - az FC részéről: Mihai Răzvan Ungureanu - az RMDSZ részéről: Antal Árpád András, Tánczos Barna, Benkő Erika, Borbély László, Frunda György, Tamás Sándor - az Egyesült Államok nagykövetsége részéről: John McLoon, Laurențiu Ștefan - a civil társadalom részéről: Ambrus Attila, Dan Ghibernea, Emil Hurezeanu, Marius Pieleanu - moderátorok: Allen Kassof, Jonathan Rickert
- jelentéstevő: Larry Watts - szervezők: Nicolae Mergeani, Ionas Vladimir
A kérdést még jobban összezavarja Budapest kitartó támogatása a területi autonómia mellett. Egy amerikai résztvevő arra kérdezett rá, hogy az autonómia, mint a magyar célok elérésének gyűjtőfogalma nem-e inkább több riadalmat váltott ki, mint szimpátiát a románok körében, akik közül egyesek számára az autonómia a szeparatizmus egyik szinonimája. Az egyik magyar résztvevő elismerte, hogy vannak pillanatok, amikor Budapest részvétele bonyolítja a dolgokat. Egy román résztvevő ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fidesz szerepet játszott két radikális erdélyi magyar párt létrehozásában is, hogy megtámadja az RMDSZ-t. Ugyanezen felszólaló arról is beszélt, hogy a PSD abból indul ki, hogy az RMDSZ-nek jelen kell lennie a parlamentben, részt kell vállalnia a vitákban, mert ha parlamenten kívül marad, kétségtelenül radikalizálódna. A korábbi PER-tárgyalások tapasztalatai azt mutatják, hogy a konkrét, specifikus kérések kezelése könnyebbnek bizonyult, ha azokat leválasztották az autonómia meglehetősen homályos fogalmáról.
Egyszerű a zászlókérdés megoldása
Ugyanakkor az autonómia koncepciónak erőteljes politikai és kulturális vonzereje van, és elismerték, hogy nehéz és hosszú folyamat a márkaátnevezés. A kerekasztal résztvevői nem tudtak konszenzusra jutni az autonómia kapcsán, de úgy gondolták, hasznos lehet arról beszélni, hogy milyen konkrétumok tartoznak ide. Több résztvevő megjegyezte, hogy az 1989 utáni problémákat az etnikai csoportok egymással szemben tanúsított félelme, bizalmatlansága, és a kölcsönös ismeretek hiánya okozta.
Az októberi kerekasztalon jelentős hangsúlyt fektettek a felek álláspontjaik újrafogalmazására, és arra, hogy jobban figyelembe vegyék a másik oldal perspektíváit és álláspontját. A második bogbejegyzés megemlíti, hogy az első kerekasztal óta volt kis előrelépés. Ismét terítékre került a székely zászló ügye, amellyel kapcsolatban az egyik magyar résztvevő amerikai kérdésre elmondta, 2008-ban robbant ki az első vitás ügy, és 2010 óta vált egyre problémásabbá, míg a kétnyelvűség alkalmazása is hasonló cipőben jár. Az egyik magyar résztvevő itt a marosvásárhelyi helyzetre hívta fel a résztvevők figyelmét. Az egyik parlamenti képviselő azt mondta, hogy a zászlókérdés megoldása „egyszerű és egyértelmű”, ha nem is éppen könnyű: Románia minden megyéjének a lobogóját ki lehetne tűzni a parlament épületére. Egy másik képviselő azt javasolta, hogy megoldást jelenthetne, ha törvényileg kötelezővé tennék az önkormányzat, a megye, az EU, a NATO és Románia nemzeti lobogójának kitűzését az összes kormányzati épületre, megyei tanácsi és helyi önkormányzati épületre. A vélekedés szerint ez az intézkedés az ország egész területén megszüntetné a feszültségek forrását az interetnikus kapcsolatokban. Eltérő álláspontok autonómiaügyben
Egy olyan javaslat is elhangzott, miszerint úgy tegyék hivatalos regionális nyelvvé a magyart Székelyföldön, hogy annak jogállása első körben ne legyen egyenlő az államnyelvvel. Ezzel kapcsolatban a román és magyar résztvevők egyetértettek abban, hogy könnyíteni kell az anyanyelvhasználatot a közigazgatási intézményekben és az igazságszolgáltatásban.
A bejegyzés szerint egyedül az autópálya ügyében történt előrelépés a júniusi kerekasztal óta: lezárták a Brassó-Bákó autópálya első szakaszának megvalósíthatósági tanulmányát, a sztráda finanszírozása bekerült az EU közlekedési fejlesztési tervébe, így brüsszeli források is rendelkezésre állnak. Az egyik román képviselő úgy fogalmazott, hogy ez egy win-win helyzet, a pályát pedig 2018-ra tervezik átadni. Míg a kétnyelvűség, a székely zászló, vagy az autópálya ügyében az álláspontok összeegyeztethetőnek tűntek, addig az autonómia kérdése kapcsán eltérő felfogások jelentkeztek. A magyar fél szerint az EU egyik legnagyobb problémáját jelenleg a nemzeti kisebbségek helyzete jelenti. Az egyik magyar résztvevő az európai nemzeti kisebbségek kapcsán az ukrajnai, skóciai és spanyolországi feszültségeket említette, és a „többségi arroganciáról” valamint a „többség részéről mutatkozó empátiahiányról” beszélt. A magyar oldal álláspontja szerint tiszta megoldást további jogok biztosítása és a teljes autonómia jelenthetne. Ezzel szemben a többségi vezetők szerint az autonómia a területi integritást érintő nemzetbiztonsági probléma.
A résztvevők ugyanakkor a romániai nemzetiségek szerkezeti viszonyait meghatározó nemzetközi szereplőkről is beszélgettek. Több magyar hozzászóló is elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy míg a kilencvenes években úgy tűnt, az EU és a NATO kitüntetett figyelemmel kezelte a kérdést, és kiváló standardokat alakított ki, ám ezek betartatásáról és végrehajtásáról nem rendelkezett.
Terminológiai kérdések
A decentralizáció, a szuverenitás és az autonómia újrafogalmazása kapcsán elhangzott, hogy az egyik legmakacsabb akadály a terminológia. Például az autonómia egyet jelent a függetlenséggel, ami kapcsán már szeparatizmust lehet emlegetni. Hasonló probléma merül fel, amikor a politikai hatalom és döntéshozatal decentralizációját tévesen az állami szuverenitásra vonatkoztatják.
A terminológiai problémák akkor váltak nyilvánvalóvá, amikor a kerekasztalon az autonómia bevezetéséről, vagy a részleges autonómia lehetőségeiről kezdtek beszélgetni. Az egyik javaslat szerint a szuverenitás egy részét úgy ruházzák át a kisebbségekre, mint ahogy az IMF és az EU kapcsán a román állam hajlandó szuverenitása egy részét feladni: ez egy szerződést feltételezne, amelyben a felek elfogadnak és vállalnak bizonyos kötelezettségeket.
Egy másik javaslattevő pedig az autonómia korlátozott idejű bevezetését javasolta. E szerint érdemes lenne kipróbálni a fiskális autonómiát, és ha három éven belül nem indulna be a növekedés, öt év múlva meg lehetne szüntetni. Igaz, azt is megemlítették, hogy számos olyan nemzetközi jogi álláspont létezik, amely szerint a már egyszer megítélt autonómiát nem lehet visszavonni nemzetközi jogi következmények nélkül. Ugyanakkor a központi hatóságok gyakran ellenállnak a politikai decentralizációnak, mert attól tartanak, hogy az megkönnyítheti az elszakadást.
Az amerikai moderátor itt úgy fogalmazott, hogy osztozik a többi amerikai résztvevő azon véleményével, hogy az érzelmekkel telített fogalmak és a terminológia hátráltathatja a konkrét problémák megvitatását és megoldását. „Kíváncsi vagyok, vajon az autonómia szó használata milyen mértékben jelent akadályt, és mi történne, ha egy átdolgozott formában az egyenlő jogokra helyeznék a hangsúlyt? Van-e lehetőség mindezt taktikailag új keretbe helyezni a közösség igényeinek feláldozása nélkül?” – kérdezte a moderátor.
Rossz volt az időzítés
Elhangzott, hogy bár a 2014-es autonómiatervezet kifinomultabb, mint a korábbi javaslatok, de a körülmények még messze vannak attól, hogy teljesen komolyan lehessen venni addig, amíg minden elemét nem tárgyalták és nem értették meg, és külön-külön nem határoztak azokról. A magyar felszólalók nem zárkóztak el a másik megközelítéstől, az egyik résztvevő úgy fogalmazott, hogy az autonómia projektnek két eleme van: politikai-gazdasági decentralizáció és kisebbségvédelem. Innen nézve pedig lehetséges, hogy a fő kérdésekhez más terminológia felől közelítsenek.
Az októberi találkozón résztvevők és megfigyelők:
- az RMDSZ részéről: Antal Árpád András, Tánczos Barna, Benkő Erika, Borbély László, Markó Béla, Tamás Sándor, Borboly Csaba - a PSD részéről: Viorel Hrebenciuc, Georgian Pop, Angel Tîlvar, Ionuț Vulpescu, Valeriu Zgonea - a PDL részéről: Alexandru Nazare, Andreea Paul - a PNL részéről: Alina Gheorghiu, Dan Motreanu, George Scutaru - az Elnöki Hivatal részéről: Mihail Sandu - a civil társadalom részéről: Ambrus Attila, Emil Hurezeanu, Marius Pieleanu, Dan Tapalaga - moderátorok: Allen Kassof, Jonathan Rickert - jelentéstevő: Larry Watts - szervezők: Ionas Vladimir
A beszélgetés során egy közvélemény-kutatás eredményeire is hivatkoztak, amely szerint a román lakosság 78 százaléka ellenséges az autonómia-projekttel szemben. Allen Kassof ekkor a román résztvevőkhöz fordult, és megkérdezte, hogy ha az autonómiakoncepciónak más neve lenne, elfogadnák? Az egyik román hozzászóló azt mondta, hogy nem is a tartalommal, inkább a kontextussal van probléma.
Mindenekelőtt az, hogy a projektet a választások előtt dobták be a köztudatba, katasztrofális következményekkel járhat, hisz kampánycélokra fogják felhasználni, ami csökkenti a komoly megvitatás esélyét. Továbbá a projekt tematizálása egy olyan nemzetközi politikai környezetben történik, amikor a nacionalizmus és a szélsőséges irányzatok erősödőben vannak, ezért nehéz a románok számára különbséget tenni az ésszerű magyar igények és a magyar kormány agresszív retorikája között, különösen úgy, hogy ez utóbbival van tele a nemzetközi sajtó. Ezért félő, hogy a projekt elindítása nacionalista diskurzust fog provokálni.
Románia ideges Orbán Viktor miatt
Több magyar résztvevő elismerte, hogy az időzítés nem volt ideális, de hozzátették, hogy külső és belső okok is kényszerítően hatottak. „Időközben új pártok alakultak, amelyek nyomást gyakorolnak a teljesítetlen dolgokra koncentrálva. Mivel nincs más felelősségük, radikalizálódtak. Némileg igazuk van, hisz kudarcot vallottunk ezen dolgok gyakorlatba ültetésében” – hangzott el.
„Ha nem sikerül öt éven belül, akkor sokkal radikálisabb politikusok ülhetnek itt” – fogalmaztak. Egy másik azonosított probléma a túlzott etnicizálódás volt, ami kapcsán az egyik román résztvevő megjegyezte, nem gondolták, hogy ilyen kevéssel a második világháború után ismét erőszakkal rajzolják át Európa határait. A Budapest és Moszkva között egyre nyilvánvalóbb energiaügyi, pénzügyi kapcsolat bel- és külpolitikai idegességet szül. „Amikor Orbán a moszkvai szemléletet kezdi el magáénak vallani a határ közelében élő magyarok miatt, akkor Románia ideges lesz” – mondta. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a kommunikáció folyamatos akadályt képez a megértésben, ezért javasolták egy román-magyar nyelvű hírportál létrehozását.
A kerekasztal végén általános volt az egyetértés abban, hogy pártszinten jóval bonyolultabb ezekről a dolgokról beszélni, hisz a politikai alakulatok különösen a választási kampányokban nacionalista diskurzusokkal is operálnak. Egy résztvevő megjegyezte, hogy míg a lakosság szintjén alig jelent problémát az együttélés, a politikai elit folyamatosan visszatér a nemzeti/etnikai kártya kijátszásához. A következtetés az volt, hogy meg kell oldani ezt a diszfunkcionális visszafejlődést. Továbbá elhangzott, hogy a következő lépés az interetnikus viszonyokban azon teendők kölcsönös azonosítása, amelyeket még nem teljesítettek.
Volt idő, amikor működtek a dolgok
Meg kell határozni a konkrét problémák listáját, amelyekkel a választások után foglalkozni kell. Ahogy az egyik RMDSZ-es résztvevő még az első kerekasztal alkalmával megjegyezte: a jó intézményi együttműködés alapja 1993-ban kezdődött el, és 2004-ben romlott el. Amíg jól működtek ezek a folyamatok, addig a román többség nem cselekedett a magyar közösség akarata ellenére. Az így keletkező tízéves késés során, amikor már a PER-folyamat nem működött, minden érintett hibás volt. A központi román hatóságok abban, hogy a meglévő jogszabályokat nem alkalmazták és nem tartatták be helyi szinten, az RMDSZ képviselői pedig arról tehetnek, hogy nem sikerült ezeket az érdekeket előremozdítani és teljesíteni, valamint a radikalizáció számára motivációt teremtettek.
Az egyik PER-veterán arról beszélt, hogy 2000 és 2004 között a román hatóságok rendszeresen találkoztak minden, magyarok által is lakott megye kisebbségi vezetőivel, képviselőivel, ám 2004 után ezek az egyeztetések abbamaradtak. Hasonlóképpen 2004 előtt volt egy kijelölt csoport, amelyik minden hétfőn a szenátus alelnökével találkozott, hogy megvitassák a magyar kérdést. Most nincs kijelölt csoport, senki sem követi figyelemmel az eseményeket. Az eredmény nem is lehet más: döntések, esetleg megállapodások születhetnek, de semmi egyéb nem történik.
Folytatnák A kiszámítható folyamathoz következetes és gyakori találkozók szükségesek, valamint egy közös munkacsoportot is létre kell hozni a végrehajtás ellenőrzése céljából, első lépésként pedig el kell fogadni egy közös listát a lehetséges célokról. Egy magyar PER-veterán megjegyezte, hogy bár a radikalizmus és a szélsőségesség problémát jelentenek, a résztvevők hálásak lehetnek, hogy a román és magyar nemzetiségű politikusok megmutatták, „bölcsen együtt tudnak működni a parlamentben és a kormányban”. Szerinte a szolidaritás tekintetében nincs nagy különbség a román nemzeti érdek és a romániai magyar nemzeti érdek között. Továbbá a román hatóságoknak és magyar kollégáiknak proaktívan és közösen kell hozzáállniuk a regionalizmus és az anyanyelvhasználat kérdésköréhez.
Allen Kassof szerint Románia nagy előnye, hogy a felek hajlandóak beszélni egymással, és ez alatt a folyamat alatt nagy tapasztalat halmozódott fel. Úgy vélte, további előnynek számít, hogy a két fél közötti problémákat a múltban is megoldották, függetlenül attól, hogy azok mennyire tűntek kezelhetetlennek. „A szomszédos Magyarország mindig is bonyolító tényező lesz, de most különösen kellemetlen, mivel virulens nacionalizmusa hatással van a kétoldalú kapcsolatokra. Bizonyos szempontból a romániai magyaroknak meg kell birkózniuk a budapesti nyomással és azzal az elvárással, hogy felelős román állampolgárként számítanak rájuk” – mondta a narrátor.
Szerinte ugyanakkor a helyi lakosokra is felelősség hárul, hogy saját megközelítéseket és megoldásokat dolgozzanak ki. Budapest hirdetheti a saját érdekeit, de ez még mindig a romániai magyarok problémája, mert ők élnek itt. Kassof hangsúlyozta: ha az eddigi tapasztalatok útmutatóként szolgálnak, akkor adott lehet egy nem tökéletes, de működőképes következtetés, csakúgy, mint korábban, vita és párbeszéd útján. Ők segítenek. A résztvevők mindkét oldalról úgy vélték, épp ideje volt újraindítani hosszú időszak után a párbeszédet, és egyetértettek, hogy a 2016-os választások után a lehető legrövidebb időn belül újabb kerekasztalt kell összehívni.
S.I.
Transindex.ro

2015. július 18.

Sokszínű szimfonikus zene
Tizennyolc hangszeres – Sepsi kamarazenekar –, nyolc énekes – Voces női kar –, két szólista – Fábián Ágnes hegedű és Kocsis Szeréna szoprán –, mindannyian háromszéki (vagy innen elszármazott) muzsikusok, akik Cserkész Emese karmesteri és szervezőmunkája révén összeültek, hogy a szimfonikus napok során többnapos próbafolyam után tető alá hozzanak egy koncertet. Csütörtök este a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban ennek lehetett tanúja az értő közönség.
A repertoár összeállításában érezhető törekvés, hogy a méltán sokat játszott nagy klasszikusoktól elrugaszkodva, a modern, kortárs szerzők művei hangozzanak el. Így Max Richter vagy Paul Barker művei mellett (ez utóbbi több művéből a karmester által összeállított zenefolyamba minden előadó bekapcsolódott, ez zárta a koncertet is) csupán egy romantikus mű szólalt meg, amelyben Nagy Hanna zenetanár szentléleki tanítványa, az alig ötödik osztályt végzett Fábián Ágnes hegedűn csillogtatta meg ígéretes tehetségét.
A Voces-Proart Kulturális Egyesület évente megismétlődő, sorrendben hatodik programja arra törekszik, hogy mind a zenészek, mind a hallgatóság részére a szimfonikus zene sokszínűségét mutassa fel.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 18.

Dr. Kovács Levente paradigmái
25 + 25 + 25 = 25
Egy közismert söröző teraszán ülünk a Tanár úrral, és számolunk: 25 + 25 + 25. Még nem adjuk össze. Nincs végeredmény. De a felosztás jó. Olyan, mint egy nagy habos torta, amit születésnapon négyfelé vág az ünnepelt. Hármat elfogyasztunk közösen. Beleharapunk. Milyen az íze az első szeletnek? – kérdem a Mestert.
– Az első szelet az első 25 év, amíg kijártam az iskolát és az egyetemet. Azután következett az az időszak, amikor a Marosvásárhelyi Diákház színjátszó csoportjával foglalkoztam. A második, amikor eljutottam oda, hogy 25 éves koromban megrendezhettem az első darabomat a színművészeti főiskola Stúdió termében. Ez a szakasz a magánéletemben is jelentős. Akkor született a fiam, s akkor találtam rá harmadik feleségemre, Katira, aki mind a mai napig társam, és velem volt a szakmai és magánéleti harcaimban. A harmadik? 50 éves koromban, 1990-ben a Színművészeti Egyetem magyar tagozatának tanszékvezetője lettem. Ekkor alakult újra az oktatás. A '90-es évektől kezdődően én feleltem a színészképzés metodikájáért, az oktatási intézmény átszervezéséért. Akkor indult az új nagy létszámú évfolyam, olyan nyomorúságos évek után, amikor négy, három, majd végül egy-két végzős hallgatónk volt. Ez a 25 év begyűjtötte a termést, azt a tapasztalatot, ami felhalmozódott az egyetem vezetése alatt azokban a pályázatokban, amelyek az egyetem gyarapodását segítették.
– Maradjunk a hármas felosztásnál. Egy ember életét meghatározzák a találkozások, a helyszínek, a történetek...
– Az első 25 év két meghatározó korszaka a gyerekkorom (a 7 – 15 éves kor közötti időszak) volt, amikor sokat betegeskedtem. Az ágyon ülve rengeteget olvastam, s így már abban a zsenge korban 4-5 évvel megelőztem gondolkodásban, tájékozottságban, olvasottságban kortársaimat. Ez mind a mai napig meghatározta az életemet. A másik az egyetemi diákévek helyszíne, Kolozsvár volt. Olyan időszakban jártam a Bolyai egyetemre – mert akkor még megvolt –, amikor a kincses várost különleges hangulat, szellemiség jellemezte. Az egyetem szellemi légköre nagy hatással volt rám. A tanárok közül Szigeti József, Csehi Gyula, az idősebb kollégák közül Szilágyi Domokos, Kántor Lajos voltak rám hatással, olyanok, akiknek nemcsak a gondolkodásmódja, hanem az életsorsa is példaértékű volt. Csoporttársaim között is olyanok voltak, akik azóta sokra vitték: írók, költők. Egy egész életre való szellemi útravalót kaptam a kolozsvári egyetemről. Ami a találkozásokat illeti, gyerekkorban sok benyomás ért. A családom egy része a kommunizmushoz fűződött az orosz hadifogság miatt, a másik fele pedig a Nyugat, a kapitalizmus felé irányult az amerikai hadifogság hatására. Nagy ideológiai viták voltak a családban, amelynek én is tanúja voltam. Például már 10 évesen tudtam, hogy mi a helyzet a kurdokkal, kik a szunniták és a síiták. De az örök város Marosvásárhely maradt. A kolozsvári öt évet leszámítva én vásárhelyi vagyok, voltam és az is maradok. Vásárhely a világ igazi közepe. Ezzel, igaz, nem mindenki ért egyet az utóbbi időszakban, de én már ilyen romlott maradok...
– A második 25?
– Ez az időszak jórészt a diákszínjátszó csoporté. Az a munka, amit ott végeztem, a haladó szellemiséget, az akkori avantgárdot jelentette. A diákszínjátszó mozgalomnak voltam az elkötelezettje, azzal foglalkoztam a legtöbbet. A korabeli kultúrpolitika lehetővé tette egy darabig, hogy a színházi fesztiválok révén a műkedvelő színjátszás csúcsteljesítményei beolvadtak a hivatásos szakma világába. Ezáltal vált lehetővé, hogy a román szakmai elit is a diákszínjátszó csoport által színre vitt előadásaim által ismert meg. Így kerültem kapcsolatban akkori hírneves román rendezőkkel és színházi emberekkel, köztük Ion Cojarral, Gelu Colceaggal, Irina Petrescuval vagy Harag Györggyel, aki az egész csoportot leszerződtette Madách darabjába, Az ember tragédiájába. Úgy éreztem, olyan útra léptem, ami egy kicsit más volt, mint a színházakban dolgozni, és ezt jól fogadták szakmai téren is. Egyes előadásoknak, mint a Luzitán szörny, a Tiszta földet vagy a Mahagonny igazi rockfesztiválokra emlékeztető hangulata volt. Tömegeket vonzottak a nézőtérre, és a szakmai kritikák is borsot törtek a hivatásos színházak orra alá. Akkor a diákszínjátszás és a Stúdió színház repertoárjával megelőzte a hivatásos színházakat. Olyan dolgokat lehetett játszani, amelyekre csak később figyelt fel a szakma, és némiképp ki lehetett cselezni a hatóságokat is. Igaz, később voltak letiltások, kerékbe tört életek, de mindenesetre ebben az időszakban a fiatalság a szellemi frissességért járt előadásainkra vagy az ezt követő beszélgetésekre a Hargita vendéglőben. Visszagondolva erre az időszakra, talán azért voltunk érdekesebbek a hivatásos színházi produkcióknál, mert az általunk színre vitt előadások rólunk szóltak, a fiatalság életérzéseit fejezték ki. Arra vigyáztunk, hogy sose rugaszkodjunk el a valóságtól, és ne szálljon a fejünkbe a dicsőség. Pedig rendkívül jó színjátszók jártak hozzánk, de 90%-uknak eszébe sem jutott, hogy színész legyen, és ezért is felszabadultan játszhattak. A Mahagonny című előadásunkat egy fesztiválon, amelyre a színiakadémia is benevezett egy Aurel Baranga- előadással, a bukaresti akadémia tanára az intézet produkciójának vélte, és megdicsérte a színészképzésünket, szemben a műkedvelőnek vélt színis előadással. S olyanról is tudok mesélni, amikor egy előadásunkat letiltották az egyik fesztiválról, és azért, hogy jelen legyünk, összeültünk pénteken délután, és hétfő reggelig egy új produkciót állítottunk össze, amivel a fesztiválra mehettünk. Azok voltak a szép idők...
– A harmadik 25?
– Nagyon sokat tanultam az előző 25 évben. A diákszínjátszó csoportban sokkal szabadabban tudtam dolgozni, és ott alakítottam ki az improvizáció módszertanát. Később, amikor a 90-es években elindult az első bővített létszámú – a későbbi aranyosztály –, akkor az egyetemen hasznosíthattam, továbbfejleszthettem azokat a gyakorlatokat, amelyeket a diákszínjátszó csoportban alkalmaztam. Majd a későbbiekben következtek azok a találkozók, amelyeknek köszönhetően mi is bekapcsolódhattunk az európai színészmesterség-oktatás vérkeringésébe. Ennek eredményeként dolgozhatta ki Kovács Kati, aki a diákcsoportban is munkatársam volt, az improvizáció tudományos módszertanát.
A diákszínjátszó csoportban zenés előadásokat is színre vittünk, olyan elismert zeneszerzőkkel, zenészekkel dolgoztunk, mint Sárosi Endre, Elekes Csaba, Szőcs János, Sólyom Sándor, akiknek sikerült a zenés előadások kollektív hangulatát megteremteniük, amelyekben a korszerű zene ritmusa, belső energiája odafejlődött, hogy zenével, tánccal fejeztünk ki bizonyos érzelmeket, gondolatokat. Ezeket átvittem az egyetemre is, ahol Hencz Józseffel együtt a főiskolán megrendezhettünk olyan nagy musicaleket, mint a My Fair Lady, a Cabaret vagy a Chicago. Majd később az intézet zene-, táncprofilját is megalakítottuk. Ezzel Bukarestben sem foglalkoztak. És ott volt az egyéni műsorok menedzselése is. Tehát a diákszínjátszás termékeny időszaka nagy hatással volt színészpedagógiai pályámra. Persze rendezőként más forrásokból is "táplálkoztam". Kilenc évig voltam az asszisztense az öreg Tompának, dolgoztam Harag Györggyel is. Új színházi nyelvezettel is kísérleteztem. Voltak programjaim. Öt Brecht-darabot rendeztem, aztán következett az "elvágott dramaturgiai köldökzsinór" összefűzése. Elővettem a kommunizmus idején tilos, elfelejtésre ítélt magyar szerzőket: Szomory Dezsőt, Szép Ernőt, Füst Milánt, Molnár Ferencet és másokat. Az 1980-as években rendezőhiány volt. Tompa Gábor, Kincses Elemér, Parászka Miklós és én rendeztünk az erdélyi magyar színházakban. Ez nehéz időszak volt. Emlékszem arra, amikor próbáltam Szatmárnémetiben, majd onnan "le kellett ugornom" Sepsiszentgyörgyre darabfelújításra, aztán onnan vissza a zsúfolásig telt vagonokban. Dolgoztunk -12 fokos színpadon, ahol a színésznő kezére fagyott a mikrofon, s öltöttünk bundát laza hippi jelmez helyett a fűtetlen téli gyergyószentmiklósi teremben. Olyan hőskor volt ez az 1960 – 1980-as évek közötti, amikor az ideológiai vizionálások kényszere mellett ráadásul a színházak önellátók kellett legyenek. Ilyen körülmények között olyan előadásokat is színre vittünk, amelyekkel 150-200-szor is színpadra léptünk. Az emlékek kávéházának a főpróbája december 26-án volt. A színház köré rendőrkordont húztak, mert mindenki be akart jönni a 600 férőhelyes terembe, ahova úgy is 800-an zsúfolódtak be. A nyilvános főpróba bevételéből kihoztuk a román tagozat egyhavi fizetésalapját. Az előadást 172-szer játszottuk. Nehéz ma már kiemelnem egy előadást a több mint 180 rendezésem közül. A nagy kiugrás 1976-ban volt, amikor a főiskolán színre vittük az Egy fő az egy fő című Brecht-darabot. Aztán jött – szintén a főiskolán – a Szürke délután, a Káin és Ábel, amellyel a sepsiszentgyörgyi kollokviumon két díjat is nyertünk. Megemlíthetném a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabot, amelyet a Stúdióban 50-szer, a Sepsiszentgyörgyön rendezett változatot 100 alkalommal játszottuk el. A marosvásárhelyi színházban volt egy feledhetetlen trió: Az emlékek kávéháza, a Lila ákác és a Kakuk Marci, amelyek összesen több mint 500-szor kerültek közönség elé, és a szakmai siker is jelentős volt. Legnagyobb szakmai sikeremet Nádas Péter Találkozás című darabjával értem el. A kolozsvári rendezéseim közül Paul Foster I. Erzsébetére, Sepsiszentgyörgyön még Csehov Három nővérére, Szatmáron ugyancsak Csehov Platonovjára és Zágoni Hippolyt, a lakáj című darabjára emlékezem szívesen. A diákszínjátszó csoporttal pedig a Luzitán szörny, a Tiszta föld és a Mahagonny volt az abszolút csúcs. Az utóbbi időben pedig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban színre vitt Az emberke tragédiája felnőttelőadásba lophattam be mindazt, amit annak idején a színjátszó csoporttal is kikísérletezgettem. S talán premierként árulom el, hogy rendeztem egy játékfilmet is, aminek a címe Imola mosolya volt. Ezt Huszár Ilona, a producer úgy elvitte Magyarországra, hogy azóta sem kapja a kazettát. Ez tanulságos és érdekes szakmai kísérlet volt.
– A következő 25?
– A színház életcél, hivatás és hobbi is egyben. Az első 25 évben életcél, aztán hivatás lett, most hobbi. Hobbiból dolgozom együtt a Hahota színtársulattal. Nagyon kedves, alázatos és összetartó társaság, akiknek hihetetlen közönségsikerük van, és én ezt nagyon élvezem. Közben írogatok. Már 15 éves koromban írtam novellákat és két regényt is. Az egyikért most "megbűnhődnék", mert egy olyan iszlám államról szól, amelyet arab terroristák hoztak létre. Egyik álmom volt, hogy Kelet- és Szahara-kutató legyek, aztán ebből csak egy tinédzserkori regény lett. De így, 75 évesen meg akarom ajándékozni magam egy regénnyel, amelyet a napokban fejezek be. A története a '60-as évekről szól. Azt hittük, hogy ez a korszak egy történelmi mélypont, de tulajdonképpen csak ezután kezdődtek az igazi megpróbáltatások, mert jött a Ceausescu-féle "arany-korszak". Tulajdonképpen a művészet és politika összefonódásáról szól a regény, amelynek munkacíme: És akkor jött az aranykor, vagy Honduras messze van... Aztán van egy paranormális élményem is, amiből lehet, hogy valamikor sci-fi regény lesz. Ha megérem. A személyazonossági igazolványom 2065-ben jár le. Elgondoltam, milyen jó kabaréjelenet lenne, ha miután lejár, beállítanék a lakosság-nyilvántartóba, hogy cseréljék ki. Ez igen varázslatos esemény lenne, mert jelenleg én vagyok a marosvásárhelyi Gyűrűk ura, ugyanis a kiváló kardiológus Benedek Imre barátom kilenc sztenttel stafírozta a szívemet.
– Lehetett volna más 75?
– Nem. Elég jó labdaérzékem volt. Kiváló labdarúgókapus voltam 12 éves koromig, aztán, miután megbetegedtem, nem mertem többet vetődni. A 46-os lábammal, csavarosan a pálya bal széléről jobb lábbal íveltem be a labdát, mint Czibor az Aranycsapatból... Mégsem lettem focista. Nagyon érdekelt a földrajz, az utazások, a műépítészet és a zene. Hét évig tanultam zongorázni. Ma is felfedezem, ha hamisan szól a dal, de nem tudom reprodukálni a zenét. A sors iróniája, hogy én rendeztem először a Stúdióban zenés darabokat. Az irodalom, az írás mindig jelen volt az életemben. 10 éves koromban saját darabomat mutatták be egy pionírünnepségen. 15 évesen kabarét írtam, amit előadtunk az osztályban. Édesapám orvost akart "csinálni" belőlem, de meglepetésére nem az lettem. Igaz, doktor vagyok. Emlékszem, egy hétfő reggel cseng a telefonunk, egy hölgy van a vonal másik végén, megkérdi: dr. Kovács Leventével beszél? Miután válaszoltam, elmondta, meghívnak a Duna televízióba egy élő beszélgetésbe, fizetik az utat és némi honoráriumot is. Mi a beszélgetés témája? – kérdeztem. Az otthon szülés – jött a válasz. Kiderült, egy címtárban bukkant a nevemre, ahol úgy szerepeltem: doktor Kovács Levente. Nem mentem Budapestre. Utólag megbántam. Ez is kabaréba illő jelenet lett volna, ha elbeszélgetek a témáról, s majd a végén elmondom: színházművészetben vagyok doktor. Ha még egy felkérés jön, elvállalom. De csak a móka kedvéért...
A beszélgetés dr. Kovács Levente közelgő 75. születésnapja alkalmából készült. Az interjú (idő)beosztása a véletlen műve. Az élet rendezte...
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

2015. augusztus 7.

Informátorokról és célszemélyekről
Molnár János egyháztörténész négy kötetben foglalta össze azokat az eseményeket, az ezeket mozgató államhatalmi szerveket, valamint a szolgálatukba szegődött református lelkészeket és eme dicstelen szolgálat visszautasítóit, amely történések egy tragikus korszak keresztmetszetét adják.
A négy kötet kiegészíti és az áttekinthetőség kedvéért bizonyos rendszerbe foglalja a tárgyalt témát, vagyis a romániai református egyház és az egykori politikai rendőrség kapcsolatát. Ez persze elég nehéz feladatnak bizonyult a szerző számára, és csak részben sikerült a mozaiktörténetekből összeálló átvilágítást „megjegyezhetővé” tennie. El is ismeri a negyedik kötet bevezető szavaiban: „Az eredeti célt, feltárni a teljesség igényével a romániai református egyház kényszerű kapcsolatát a román politikai rendőrséggel, nem sikerült megvalósítani. (...) A korlátozott lehetőségek számbavételét követően szerettem volna legalább az elit, a hivatalos vezetők és az ún. hangadók viszonylatában tisztázni ezt a kapcsolatot, ám ez is csak részben valósulhatott meg.” Tehát elolvashatjuk a négy kötetet, bár saját tapasztalatom alapján állítom, hogy úgyszólván lehetetlen a dátumok, a helyszínek és a személyek több ágon összekapcsolódó viszonyrendszerét és olykor változó kapcsolatát a Vallásügyi Államtitkárság és a Szekuritáté vonatkozásában észben tartani. Talán nem is ez a fontos. Semmi esetre sem egy könyvismertetésben. Bevallom, szívesebben olvastam volna a könyvről másvalaki – így vagy úgy érintett – értékelését, mintsem hogy én tegyem meg, aki ráadásul nem is vagyok református. A könyv sepsiszentgyörgyi bemutatásakor arra a kérdésre, hogy mit szóltak az érintettek a könyvekben foglaltakhoz, az volt a – emlékezetem szerint H. Szabó Gyulától, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójától érkezett – válasz, hogy az érintettek meg sem jelentek a bemutatókon. Azt már megtapasztaltam jómagam is, hogy akire indokoltan vetül a besúgás gyanúja, az kussol, de semmiképpen nem áll elő, hogy bocsánatot kérjen azoktól, aki(k)nek gyávasága, megalkuvása miatt ártott.
A kitűnően dokumentált, hatalmas anyag a vizsgáló „szikéjével” pontos és fontos helyén vág a heggel takart sebbe. Az informátor püspökök, esperesek, falusi lelkészek és teológusok, valamint adminisztratív és egyház körüli személyek dicstelen múltja tagadhatatlanul, pőrén áll előttünk. És egyre haragosabb felháborodásra, fejcsóválásra késztet(het)i a mindeddig Isten szolgálattevőinek tisztességében, rendíthetetlenségében hívő naivokat. Hinnénk, hogy nem volt lehetséges ellenállni a szekusok hol hízelgő, hol előrejutást, külföldi utat, sőt júdáspénzt is ígérő és adó szirénhangjának. De íme – vegyesen az előbbi kategóriával – sorra jönnek azok, akiket célszemélyként jelöl meg a Szekuritáté, akik számára nyomozati dossziét nyitnak. Az 57 esettanulmányból emeljük ki – pusztán olvasóink érdeklődésének felkeltése érdekében – néhány pozitív, illetve néhány negatív személy nevét, valamint az álcázásra használt fedőnevet (fn). Olyan is van, aki idejében megbánta a kötelezvény aláírását – amellyel informátornak „szegődött” –, vagy éppen ellenállt, majd zsarolás nyomán vállalta, hogy együttműködik a kommunista titkosszolgálattal. Számomra ez utóbbi esetre példa az általam a tiszta jellem példaképeként ismert László Dezső kolozsvári lelkészé, akit Gábor, Szabó Béla és Kovács Gyula fedőnéven említenek a Szekuritáté dossziéi.
A lelki gondozást, hitéletet biztosító egyházak nyílt megszüntetése még a kommunizmusban sem volt lehetséges, ám felsőbb utasításra már a teológián a leendő lelkészeket, valamint a legfontosabb egyházi vezetőket be kellett szervezni. Lehetőleg mindenkit, akinek köze van (lesz) a hívőkhöz. Különösen fontosnak számított a Szekuritáté számára a külföldi egyházakkal tartott folyamatos kapcsolat és ezek képviselőinek Romániában tett látogatása vagy a romániai egyházi emberek külföldi tanulmányai, utazása különböző tanácskozásokra, konferenciákra. Az informátorok „kémfeladatot” kaptak: egyrészt a nyugati emigráció ún. soviniszta-irredenta eszméket propagáló egyházi és világi személyeinek megismerését, befolyásolását, másrészt a romániai nemzetiségi kérdés „példásan pozitív” állapotát kellett felszólalásaikkal bizonygatniuk. Terjedelmi okokból csak néhány fontos és befolyásos név az informátorok kategóriájából: Péntek Árpád (fedőnév: Kovács György, Nagy Géza, Kiss István), Bányai Ferenc (Strugaru, Farkas, Petrescu), Bárdi Imre (András fn), Csutak Csaba Vilmos (Balogh Márton, Péter András), Kováts Gyula (Imre Ioan); a felsoroltak pénzjutalomban is részesültek. Továbbá Gálfy Zoltán (Bibliotecarul), Molnár Zoltán (Cântăreţul), Zágoni Albu Zoltán (Albert, István, Ştefan, Zamfir), Nagy Gyula püspök (Körösi, Csoma), Pásztori Tibor (Zsolt), Papp László püspök (Păun, Nagy Iosif) kiemelt nevek a jelentősebbek közül. Természetesen akadtak, akiket sem zsarolással, sem más módon nem lehetett megfélemlíteni, illetve ígéretekkel, pénzzel, külföldi úttal, szakmai előnyökkel sem lehetett rábírni a szekuval való együttműködésre. Néhány nevet emeljünk ki a szintén nem kevés „ellenszegülőből” (ők is fedőnevet kaptak): Tőkés László püspök (Absolventul, Vasile), Csiha Kálmán püspök (Betanistul, Predicatorul, Carol). (Érdekes és máshol elő nem forduló módon a szerző az olvasóra bízza Cs. K. „besorolását”.) Csernák Béla (Boné, Varga), Dohi Árpád (Bihorul), Dobri János (Dunca Ioan), Kató Béla (Kádár), Pap Géza (Pascu, Paul), Juhász István (Popescu, Dénes János, Iulian), Tőkés István (Vicarul, Profesorul), Sipos Gábor (Gaby, Arhivarul), Adorjáni Kálmán (Protestatarul). A fenti néhány példa is igazolja azt a tényt, hogy volt lehetőség a választásra. Azok választását, akik bármilyen okból a Szekuritátéval való együttműködést választották, Molnár János a kommunista rendszer kikényszerítő emberi drámájának, a lelkiismeret tudatos elaltatásának tekinti. Tudta a tartótiszt, tudta a kötelezvényt aláíró pap is, hogy nem adta, nem adhatta fel istenhitét, vallásos meggyőződését, sőt ezekből az egyéni drámákból kiviláglik az Örök Megbocsátóhoz való kétségbeesett kapaszkodás a megingásért, a gyengeségért. A történet szereplőinek többsége már nem él. Aki fiatalabb volt és számot adhat múltjáról, hallgat. Aki vállalta a meghurcolást, többük a börtönt is, elmondják életük megpróbáltató éveit. Ők többnyire – krisztusi szellemben – megbocsátanak az őket eláruló paptársaiknak, talán a szekusoknak is. De megmarad lelkük mélyén a csalódás keserűsége, amit nem enyhít a múló idő sem.
Puskás Attila
Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium, I–IV. kötet, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014 Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium, I–II. kötet, Partium Könyvkiadó, Nagyvárad, 2009.
Krónika (Kolozsvár)

2015. augusztus 19.

Őseink példája ad erőt
Székelyföldi helytörténeti körúton a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Székelyföldre indult kétnapos helytörténeti körútra a hét végén a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna KulturálisEgyesület. Az idegenvezető szerepét Balás Árpád tanár vállalta el, aki egész úton fáradhatatlanul, színesen, érdekesen magyarázta azoknak a településeknek a történetét, érdekességeit, történelmi jelentőségét, amelyeken áthaladtunk.
Szombaton reggel Marosszentgyörgy irányába indultunk. Az első megálló a marosvécsi várkastélynál volt, ahol a várkertben Kemény János sírjánál helyezték el az egyesület koszorúját. A helyszínt, Kemény Jánost vagy az Erdélyi Helikon íróközösséget nem kell külön bemutatni a Népújság olvasóinak. Elég annyi, hogy ez volt a két világháború közötti időszak legsikeresebb és legrangosabb írói szerveződése.
Innen indultunk tovább a Gyergyói-medence felé.
A ditróiak büszkesége
Az 56 méter hosszú, 23 méter széles, 1000 ülő- és 2000 állóhellyel rendelkező kéttornyú templom Székelyföld messze híres temploma, a ditróiak büszkesége neogótikus stílusban épült, toronymagassága 75 méter. Mindkét tornyán található toronyóra, ami még ma is működőképes. Az ablakkeretek csúcsívesek, ami ugyancsak a neogótikára utal. A templom főoltárát carrarai márványból készült szobrok díszítik: Jézus Szent Szíve, Szent István és Szent László királyok szobrai, a falu szülöttjének, Siklódi Lőrincnek a művei. A szentély és a hajó ablakait, amelyeken a tizenkét apostol látható, Róth Miska, a szentélyt díszítő szekkókat Pauli Erik olasz festő készítette.
A Tatárdomb és a Lázár-kastély
Gyergyószárhegy felé haladva látható a Tatárdomb. A legenda szerint háromezer tatárral vette fel a harcot háromszáz székely 1658-ban Szárhegy határában. Az otthonukat védők legyőzték, megfutamították a tízszeres túlerőben lévő ellenséget. Őseink hősiessége ma is példaként áll előttünk, erőt kell adjon arra, hogy felül tudjunk kerekedni a nehézségeken – áll a felirat.
Gyergyószárhegy élete összefonódott a Lázár család történetével. A Lázár-kastély 1532-ben épült, 1632-ben bővítették. Itt töltötte gyermekkora egy részét Bethlen Gábor. 1499-ben Lázár András pápai bullát kér a helybeli kolostor alapításához. 1665-ben Lázár István egy darab területet a ferences szerzetesek számára bocsátott, ahol kápolnát is építtetett nekik. 1669-ben Kájoni János új épületet emeltetett. 1670-ben egy aranyozott, ezüstözött, festett cifra oltárt is rendeltek a zárda templomába.
Sajnos, a folyamatban levő perek miatt a kastélyba nem tudtunk bemenni.
Örmény templom – Gyergyószentmiklós
A következő megálló a gyergyószentmiklósi örmény templom volt, amelyet lőrésekkel ellátott, szabálytalan vonalú fal övez, keleti és nyugati oldalán két kisebbfajta bástyához hasonló, kívül félkörű, belül szögletes alaprajzú építmény található. A kőfal ablakszerű mélyedéseiben elhelyezett, Krisztus kínszenvedésének jeleneteit ábrázoló értékes fametszetek 1750 körül készülhettek, ezek jelenleg az örmény plébánia épületében találhatók.
Az északi mellékoltárhoz tartozik a templom legértékesebb festménye, amely 1752-ben készült a velencei mechitarista kolostorban. A képen Világosító Szent Gergely, az örmények első katholikosza jelenik meg. Világosító Szent Gergely élete legfontosabb cselekedeteként az addig keresztényüldöző III. Tiridat király megtérítését tartják számon, mely maga után vonta az egész örmény nép kereszténnyé válását.
Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad!
Gyergyóalfalu templomának felirata szerint a templom 1213-ban épült, a 15. században gótikus stílusban átépítették, majd 1766-ban barokkizálták. Egykori védőfalának csak töredéke maradt az 1930. évi restaurálás után. A templomkertben áll az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve, a bejárattól jobbra pedig egy zászlótalapzat, amelyet 1942-ben Budapesten élt alfalviak állítottak. Ennek felirata: Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad!
A templomtól jobbra és balra park van, ahol István hitvédő pap, a csíksomlyói pünkösdi búcsú elindítójának szobra látható.
Kossuth-szobor – Gyergyócsomafalva
1894-ben László Gyula indítványozta, hogy Marosvásárhelyen állítsanak szobrot Kossuth Lajosnak. A Bernády György vezette 380 tagú szoborbizottság 1897-ben Köllő Miklós gyergyócsomafalvi szobrászt bízta meg a mű elkészítésével: "Faragja székely kéz az emléket, vezesse vésőjét székely szív, mint ahogy a szobor székely földben álljon". 1899. június 11-én Marosvásárhelyen leplezték le Kossuth Lajos ércszobrát. 1921-ben a román hatalom ledöntötte, 1995-ben a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány közgyűlése kezdeményezte a Kossuth-szobor újbóli felállítását az alkotóművész szülőfalujában. Így 2001-ben került felavatásra Gyergyócsomafalva központjában a Köllő Miklós által alkotott Kossuth-szobor Sántha Csaba által újraalkotott pontos mása. A szobrot is magába foglaló teret ifj. Köllő Miklós műépítész, a szobor alkotójának kései rokona tervezte.
Madéfalván
a madéfalvi veszedelem, azaz a székelyek legyilkolásának emlékét őrző emlékmű megkoszorúzására került sor. A székelyek legyilkolásának emlékét őrző kőoszlopot, Köllő Miklós alkotását, amelynek tetején kitárt szárnyú turulmadár látható, 1905. október 8-án avatták fel.
A szombat esti Csaba királyfi rockopera volt az egyik fontos része a programnak. Délután azonban hatalmas eső kerekedett, órákig zuhogott, már azt hittük, lehetetlen lesz felmenni a csíksomlyói nyeregbe, a pünkösdi búcsúk helyszínére. Végül mégis elállt az eső, és megtartották az előadást. A szállásra való visszatérés csoportunk számára kisebbfajta kalanddal ért fel, de végül mindenki hazaért és elégedetten fogyasztotta a finom vacsorát: zsíros kenyeret vörös hagymával.
A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve
Vasárnap délelőtt a Csíki Székely Múzeumba látogattunk, ahol a csíksomlyói kegyszobor 500. évfordulója alkalmából A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve – Mária-tisztelet Erdélyben címmel nyílt emlékkiállítás. A kiállítás a Mária-szobor olyan tárgyi emlékeit – a Batthyány Ignác püspök által adományozott fémkoronák és jogar, a Kisjézus ruhácskái, amelyekbe még a 20. század közepéig öltöztették – mutatja be, amelyeket első alkalommal láthat a nagyközönség.
Az emlékezés parkja
Székelyudvarhelyen a szoborpark "lakóit" ismertette Balás Árpád tanár úr. A szobrok 12 ismert történelmi személyiséget – Kós Károly, Bethlen István, Wesselényi Miklós, Bethlen Gábor, Fráter György, Szent László király, Csaba királyfi, Hunyadi János, Báthori István, II. Rákóczi Ferenc, Bem apó, Nyirő József –, valamint tizenharmadikként a névtelen Vándor Székelyt ábrázolják.
Az emlékezés parkjának létrehozója a Székelyudvarhelyért Alapítvány, a szoborparkot 2004- ben avatták fel. Innen mentünk tovább Keresztúrra.
Koszorúzás Petőfi vén körtefájánál
A Gyárfás-kúriában tartózkodott élete utolsó éjszakáján Petőfi Sándor. Sokáig volt Petőfi ittlétének "élő" tanúja az öreg körtefa, amelyet utóbb már csak vaspántok tartottak össze. Helyére a kegyelet új csemetét ültetett, mely előtt emléktáblát helyeztek el Kányádi Sándor négy sorával: "Haldoklik az öreg tanú,/Petőfi vén körtefája./Azt beszélik ő látta volt/ verset írni utoljára."
Késő délután már csak lassítottunk Héjjasfalván Zeyk Domokos szobra előtt, Fehéregyházán az Ispánkútnál, majd Segesvár érintésével, fáradtan, de élményekkel gazdagon érkeztünk haza Marosvásárhelyre.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2015. augusztus 20.

Jó hangulatban zajlanak a Partiumi Magyar Napok
Félidejüknél tartanak Szatmárnémetiben a Partiumi Magyar Napok. A programok gazdag kínálatában mindenki megtalálta és találja a szája ízének s hangulatának leginkább megfelelőt – közölték pénteken a szervezők.
A eendezvénysorozat előindító bábelőadásán nem csak a kicsik izgulták végig Bárány Boldizsár kalandjait, mint ahogy a Partiumi Magyar Napokat indító Egy kalap alatt kiállításon sem csak a felnőttek vettek részt. Köztudott, hogy sok minden elfér egy kalap alatt, főleg ha azt a képzeletbeli kalapot a kultúra alkotja s karimája alatt egy nagyon kellemes, színes és sokszínű, hangulatos összhatást nyújtó, baba–, festmény–, grafika– és kisplasztika kiállítás látható, igazolandó, hogy milyen jól megférnek egymás mellett a különböző kifejezési formák és művek.
A Görbe Éva, Ankorovits Róbert,Gyarmati Tamás, Rákosi Attila és Lupu Leonard művei egész héten láthatóak (és meg is vásárolhatóak) a Dinu Lipatti Filharmónia előcsarnokában. Alaposan rájuk is csodálkoztak, akik a jó humorú, vérbő, minden porcikájában sugárzóan kubai és fantasztikus Elsa Valle és az „ő férfiai” afro–jazz koncertjére érkeztek. I
A PMN hétfői napja kimondottan forró hangulatban telt az eső ellenére – és nem csak az afrikai és dél–amerikai ritmusoknak köszönhetően. Forró drukkolások közepette zajlott a szatmárnémeti RMDSZ és az FC Sajtó közötti Romász János–emlékmérkőzés, amellyel az alig egy hónapja, 48 éves korában elhunyt, Erdély–szerte ismert és tisztelt, kiváló sportújságíróra emlékeznek barátai és kollégái – és a meccs végeredménye is, hiszen 7–6–ra a sajtósok nyertek. Mindezek mellett autentikus andalúziai hőmérséklet tette még autentikusabbá Garcia Lorca utolsó és talán legjobb drámájának, a Bernarda Alba házának különleges, a békéscsabai Jókai Színház által flamencóra átszabott előadását.
Kedden délelőtt a PMN egyik legközkedveltebb helyszínén, a Tűzoltótórony tövében izgulták végig kicsik és nagyok a Bűbájos lakat visszaszerzésének kalandos történetét a pécsi Bóbita Bábszínház előadásában, délután az egyszer volt magyar fociról beszélgettek Mátyus Jánossal és Mészöly Kálmánnal a labda szerelmesei, illetve Paulovics László festőművésszel Szatmárnémeti arcairól és színeiről a művészet szerelmesei, este a Georg Kreisler egy művésznőre és egy zongoristára írt musicaljében követhették nyomon és lehettek részesei a színésznő, kabarészínésznő, üldözött menekült, dicsőségben sütkérező díva és elhagyott nő, azaz Lola Blau életének.
Majd különleges népzenei csemege várta a borús idő ellenére nagy számban összegyűlt nézőket – hallgatókat a Tűzoltótorony tövében: Magyarország egyik legjelentősebb népzenei együttese, a Muzsikás Együttes. A népzene tiszta forrásából merítő és a csárdások szinte végtelen tárházát felvillantó – a szatmári csárdástól a verbunkóson át a lassú csárdásig – mellett felcsendült egy ugyanolyan forrástisztán csengő hang, a moldvai csángó asszony, Petrás Mária éneke is. Akinek Mária– és Szent István–könyörgéseit meghallva a felhők is fejet hajtottak a kirstálytiszta hang előtt és jobbnak látták teljesen félrevonulni.
Kalandosan kezdődött a szerda is, hiszen Paprika Jancsinak és Vitéz Lackónak Torzonborz rablótól kellett visszaszerezni a csodálatos zenélő kávédarálót – ami a kicsik lelkes biztatásának köszönhetően sikerült is. A délután pedig szintén a kultúrális csemegék jegyében telt, hiszen megnyílt Szemák Zsuzsa A Nő festménykiállítása, XV., XVI. és XVII. századi erdélyi, magyar, és nyugat-európai énekes és hangszeres muzsika szólaltat meg korabeli hangszereken a Római Katolikus Püspöki palota Aranytermében a Carmina Renascentia jóvoltából, este pedig még a csilláron is lógtak és fél–lábon álló hely is alig akadt a budapesti József Attila Színház, Komámasszony, hol a stukker? című előadásán.
Aztán ismét a Tűzoltótorony töve – valóban különleges az a helyszín! – ahol a Budapest Voices ejtette ámulatba a hallgatókat. Hát hogyne, mikor a Tankcsapda, Péterffy Bori, Kispál és a Borz jól ismert, nagysikerű dalai csendültek fel – az egy ütőhangszert leszámítva, a capella, azaz több szólamban. Az ember alig akart hinni a fülének, de ez persze nem akadályozta meg a sokadalmat abban, hogy ne mozduljon a lába és ne táncolja végig az egész koncertet. S a különlegességeknek szerdán éjjel ezzel még nem volt vége: Váczi Eszter & Quartet élettel töltötte meg a Szépművészeti Múzeum udvarát – így köszöntve a csütörtök hajnalt.
A Partiumi Magyar Napok Kiemelt támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Bethlen Gábor Alap, Földművelődésügyi Minisztérium, Nemzeti Együttműködési Alap, Communitas Alapítvány. Arany fokozatú támogatói: Autonet, Tarr Beton, No Pardon Pub, Igazi Csiki sör, Barta Ati, CBA Nord-Vest. Ezüst fokozatú támogatói: Rosendahl, Farmacenter, Arnisol, Nord Star, Ecomatrix, Transpink, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Aquastar, Salvator, Ferys Invest, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Hanna Konyhatehnika, Meteor, Diego, Mindig Friss, Quick 24, Hutton, Beta Security, Florisal, Promocraft, Hotel Dana, Business Transaction, Gerbog
maszol.ro

2015. október 27.

A kétnyelvűsítés gátolásával dicsekszik Bretfelean
Büszkén jelentette ki Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője a székelyföldi románok hétvégén Marosvásárhelyen megtartott találkozóján, hogy sikerült megakadályoznia a kétnyelvű táblák kihelyezését a megyeszékhelyen, s már hét pert nyert ebben az ügyben.
A Maros, Hargita és Kovászna megyében élő románokat tömörítő egyesület találkozóját Marosvásárhelyen a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartották, amelyen felszólalt többek között a prefektus és Claudiu Maior alpolgármester is.
Bár a magyar sajtó nem volt hivatalos a rendezvényre, a Facebookon és a Youtube-on is elérhető a Bretfelean meglehetősen hazafias hangvételű beszédéről készült videofelvétel. A helyi rendőrség vezetője kijelentette, sikerült a törvényt alkalmaznia Marosvásárhelyen, és erre biztatja a többi székelyföldi megyében élőket is.
„Hét pert nyertem meg a híres Kincses Előd ügyvéd ellen a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében. Nem engedem meg soha, hogy Paul Chinezut elmagyarosítsák, s azt írják fel az utcanévtáblára, hogy Kinizsi Pál. Ezután már csak az következik, hogy Ştefan cel Marét is lefordítsák, s kiírják, hogy Nagy István. Ezt nem hagyhatjuk. Álljunk ellen a nyomásnak és az elnemzetietlenítésnek. Ne feledjük, mit mondott Tudor Vladimirescu: a haza a népé, és nem a kizsákmányolóké" – hangoztatta Bretfelean, akit vastapssal köszöntöttek a teremben ülők.
A 2010. évi 155-ös számú, a helyi rendőrség megalakulásáról és működéséről szóló törvény egyébként kimondja, hogy a helyi rendőrök nem nyilatkozhatnak munkahelyükön vagy nyilvánosan politikai meggyőződésükről, és nem is vehetnek részt politikai rendezvényeken.
Lapunk kérdésére Kincses Előd elmondta, nem igaz, hogy Bretfelean már hét pert nyert volna meg, sőt, a legfontosabbat elveszítette. „Szeretném emlékeztetni Bretfelean urat, hogy elveszítette azt a pert, amelyben kértük a Benedek Lehelnek a kétnyelvű táblák kiszegezéséért kirótt 5000 lejes pénzbírság eltörlését. A döntésében a bíróság kimondta, hogy a kétnyelvű táblák nem minősülnek reklámtábláknak. Az 50 ezer lejes pénzbírságot kilátásba helyező, ezzel fenyegetőző felszólítások miatt indított büntetőpert igaz, hogy elveszítettük, de a bíróság indokai mondvacsináltak" – fogalmazott Kincses.
Peti: Bretfelean egy mintaintézményt vezet
Peti Andrástól megkérdeztük, mi a véleménye a marosvásárhelyi rendőrség vezetőjének nyilatkozatáról. Az alpolgármester azt mondta, nem ismeri a szóban forgó felvételt, de elképzelhetőnek tartja, hogy Bretfelean nem intézményvezetőként, hanem magánemberként vett részt, és szólalt fel a románok fórumán. „Hajlamosak vagyunk sok mindent érzelmi szinten értékelni. Szerintem a tetteket kell mérlegelni és nem a beszédeket. Tény, hogy a Bretfelean által vezetett helyi rendőrség mintaintézmény, ahova magyarországi és székelyföldi szakemberek is jönnek tapasztalatcserére" – tette hozzá Peti.
A marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje, Soós Zoltán munkatársunk kérdésére leszögezte: Bretfelean kijelentése nem szolgálja a marosvásárhelyi közösség javát, és helyi közalkalmazottként a törvény betartását kell felügyelnie. „A közigazgatási törvény előírja, hogy ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, ott kétnyelvű feliratokat kell kihelyezni. Nem lehet és nem szabad ma politikai kérdést kovácsolni a kétnyelvű táblák ügyéből. Nem a helyi rendőrség vezetőjének kell erről nyilatkoznia. Nem helyes ez, különösen nem olyan kontextusban, hogy kizsákmányolást is emleget" – mondta Soós Zoltán önkormányzati képviselő.
Paul Chinezu mint Kínai Pál?
A Maros Megyei Múzeum igazgatója arra is reagált, hogy Bretfelean Kinizsi Pált Paul Chinezuként emlegette. A szakember kifejtette, hogy Paul Chinezu nem létezett, Kinizsi Pál nevét a hetvenes években fordították le, mivel a törökellenes harc ismert személyisége volt, s csak így, románra fordítva kerülhetett be a román történelemkönyvekbe.
„Nem ez az egyetlen lefordított, és helytelenül használt név, de egyelőre sem a román történészek, sem a Román Akadémia, sem a politikusok nem merik felvállalni az igazságot, nem merik kimondani, hogy vannak olyan román nevű történelmi személyiségek, akik magyarok voltak. Egyébként is neveket nem szabad fordítani, hisz nevetséges, hogy Kinizsi Pálból Paul Chinezu lett, s ha visszafordítanánk, Kínai Pál lenne belőle" – mondta Soós.
Amint arról beszámoltunk, a kétnyelvű utcanévtáblák miatt kirobbant botrány kapcsán az Erdélyi Magyar Néppárt vásárhelyi szervezete áprilisban Valentin Bretfelean leváltását követelte a városházától. Követelésük nyomatékosítására tüntetést is kezdeményezett a néppárt, amelyet azonban végül nem sikerült megszervezni, mivel a városházi bizottság, amelynek a helyi rendőrfőnök is tagja, kétszer is elutasította a főtéri tüntetés jóváhagyását, helyette a félreesőbb Ligetet jelölte helyszínül. Bár a Bretfelean leváltását követelő petíciót csak az interneten több mint 2500-an írták alá, a néppárt képviselői végül elálltak a tüntetés megszervezésétől.
A helyi rendőrfőnök leváltásának szükségességét többek között azzal indokolták a kezdeményezők, hogy tisztázatlan múltbéli viszonya a volt kommunista titkosszolgálattal, hogy munkakapcsolata volt a Román Hírszerző Szolgálattal, helyi rendőrfőnökként durván megsértette a gyülekezési jogot, akadályozta a magyar rendezvények megszervezését, reklámanyaggá minősített magyar nemzeti jelképeket, s üldözte a kétnyelvűséget.
Simon Virág
Szabadság (Kolozsvár)

2015. október 28.

Mit tettetek?
Ép ésszel felfoghatatlan, mi a rosseb vitte rá Peti András marosvásárhelyi alpolgármestert arra, hogy védelmébe vegye az erdélyi magyar jogkövetelések egyik leghírhedtebb, illusztris jelenkori ellenlábasát, Valentin Bretfeleant.
Azt a helyi rendőrfőnököt, aki a székelyföldi románok hétvégi találkozóján büszkén sorolta a kétnyelvűsítés megakadályozása érdekében hozott intézkedéseit, és vastapsot kiváltó hazafiassággal közölte: sohasem engedi meg, hogy Paul Chinezuból (vagy Pavel, vagy Cneazul?) Kinizsi Pált kreáljanak a magyarok.
Peti úgy véli, hajlamosak vagyunk sok mindent érzelmi szinten értékelni – szerinte a tetteket kell mérlegelni, és nem a beszédeket, márpedig a vásárhelyi helyi rendőrség bizony egy mintaintézmény, amelytől magyarországi és székelyföldi kollégák is tanulnak.
Fogadjuk meg Peti András tanácsát, és csak az alpolgármester úr tetteit mérlegeljük, miközben soha többé nem vesszük komolyan azt, amit mond. Halkan bevalljuk: már 2014 júliusában sem hittünk neki, amikor három (éppen Kinizsi Pál magyar nevét is feltüntető) kétnyelvű utcanévtábla kihelyezése után bejelentette, végre megoldódott a még 2001-ben hozott tanácshatározat gyakorlatba ültetése, és szeptemberig további 500, magyar elnevezést is tartalmazó táblácskát helyeznek ki a városban.
Nem hittünk neki idén áprilisban sem, amikor közölte, hogy a táblák elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárás meghirdetésével végre lezárulhat a rendkívül kényes ügy. És nem hittünk neki alig három hete sem, amikor sikerként, a valós kétnyelvűség felé tett nagy lépésként értékelte, hogy a polgármesteri hivatal végül harmadik nekifutásra közzétette a pályázatot.
Aztán persze megint kiderült, hogy mégsem. Petiék mentegetőznek. Nem tudták. Nem látták. Nem volt beleszólásuk. Nem erről volt szó. S a totális inkompetenciát tetézve, az erdélyi magyar érdekképviselet egyik leghiteltelenebb, politikai csődspirálban keringő tisztségviselője gondol egy nagyot, és védelmébe veszi Bretfeleant.
Elfogadjuk, hogy nem a beszédeket kell mérlegelni, hanem a tetteket. Csakhogy itt már egyszerűen nincs mit tenni. Ez a legnagyobb számú erdélyi magyar közösség önkormányzati képviselete. Ez van
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

2015. október 30.

Lemondásra szólította fel az RMDSZ Bretfelean rendőrfőnököt
Lemondásra szólította fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezete és a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-frakciója csütörtökön Valentin Bretfelean helyi rendőrparancsnokot – írja a Maszol.ro portál.
Az RMDSZ-szervezet szerint a rendőrfőnök megszegte a hivatali esküjét, és elvesztette a marosvásárhelyiek bizalmát, amikor a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének a megakadályozásával dicsekedett egy székelyföldi románokat tömörítő egyesület hét végi marosvásárhelyi rendezvényén.
Az RMDSZ-szervezet hangsúlyozta: Valentin Bretfeleannak mint a helyi rendőrfőnöki funkciót betöltő hivatalnoknak nem az etnikai többséget, hanem minden marosvásárhelyi polgárt kell képviselnie, ám a napokban nyilvánosságra került hang- és videofelvétel arról tanúskodik, hogy a köztisztviselői esküjét megszegve méltatlanná vált tisztsége betöltésére.
A marosvásárhelyi önkormányzati testület csütörtöki ülésén Peti András RMDSZ-es alpolgármester javasolta a rendőrfőnök lemondását, és ezzel egyórás vitát váltott ki.
Dorin Florea polgármester kijelentette, büntetést szabott ki a rendőrfőnökre a hét végi kijelentései miatt, és megtiltotta neki, hogy politikai rendezvényekre járjon. A városvezető nem részletezte, hogy miben áll a büntetés.
A rendőrfőnök beszédének videofelvétele az interneten került nyilvánosságra. „Nem engedem meg soha, hogy Paul Chinezut elmagyarosítsák, s azt írják fel az utcanévtáblára, hogy Kinizsi Pál. (.)
Álljunk ellen a nyomásnak és az elnemzetietlenítésnek" – jelentette ki a rendezvényen a rendőrfőnök.
Valentin Bretfeleant korábban súlyos fegyelmi vétségek miatt mentették fel a Román Hírszerző Szolgálat Máramaros megyei részlege éléről. A Máramaros megyei sajtó arról is cikkezett, hogy hírszerzői pályafutása előtt Bretfelean a Securitate kommunista politikai rendőrség szolgálatában állt.
MTI
Erdély.ma

2015. október 31.

Marosvásárhely esélye
Közelednek a választások, így végre keményebb hangot ütött meg a marosvásárhelyi RMDSZ a hatalmával már több ízben visszaélő Valentin Bretfeleannal, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetőjével szemben.
A szövetség színeiben megválasztott alpolgármester, Peti András a hét elején még mintaintézménynek nevezte a Bretfelean által irányított rendőrséget, csütörtökön azonban már ő is kérte menesztését. Sőt, az RMDSZ-frakció a testületi ülést is elhagyta, bejelentették, addig nem vesznek részt a tanácskozásokon, amíg a városháza nem ülteti életbe a testület által is elfogadott, kétnyelvű táblákra vonatkozó határozatokat.
Bretfelean múlt hétvégi nyilatkozatával ütötte ki a biztosítékot, a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok Marosvásárhelyen megrendezett civil fórumán dicsekedett azzal, hogy megakadályozta a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését. Csakhogy a bíróság immár második esetben mondta ki, törvénytelenül rótt ki bírságot azokra a civilekre, akik házukra magyarul is kifüggesztették utcájuk elnevezését. Az ítélet nyomán az is egyértelmű, hogy az utcák feliratai nem tekinthetőek reklámtáblának, így törvénytelen reklámozás ürügyén nem büntethetőek meg a polgárok. Bretfelean a jelek szerint ez ügyben bakot lőtt, ám mégis eredményes volt: sikeresen elodázta a magyar feliratok kikerülését. Újabb botrányával pedig a polgármester ténykedéseiről is eltereli a figyelmet, mindenki az ő leváltásával foglalkozik, és nem azzal, hogy Dorin Florea alig egy hete nyilatkozta: nem lesznek magyar táblák, csupán a román elnevezés mellé biggyesztik oda magyarul, hogy utca vagy tér. Hiába teremt jogot a törvény a magyar utcanevek kiírására, fölöslegesen fogadott el erről határozatot a helyi tanács, Marosvásárhelyen ez huszonöt évvel a rendszerváltás után is megvalósíthatatlannak látszik. Jó, hogy végre felébredt az RMDSZ, és erősebb lépésekre szánta el magát, túl sokáig hallgatott, nyelte a békát a rosszul értelmezett békesség jegyében. Ha jövő évben választásokat akarnak nyerni, és valóban szeretnék, hogy ismét magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek, nagyon fontos lenne megmutatniuk, hogy mernek és tudnak tenni az általuk képviselt közösségért. Ha nem így lesz, marad Florea és Bretfelean, az egykori szekustisztből lett rendőrségi vezető, maradnak a tiltások, az értelmetlen perek, és mindinkább fogy, háttérbe szorul az egykori Székelyvásárhely magyarsága. Ha nem állnak most a sarkukra, amikor még van erejük, és a Florea által óhajtott utcanévtáblák kikerülnek, harminc-negyven év múlva már nem is lesz, akinek feltűnjék, hogy a Paul Chinezu utca tulajdonképpen a magyar hős Kinizsi Pálról kapta egykor nevét. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. november 3.

Mi nem félünk!
Jobb sorsra érdemes, de a megvesztegetésektől fojtogatott országunkban egy idő óta újra fokozódott a magyarellenesség. Ennek többféle megnyilvánulási formája van, egyes elöljáróknak és tisztségviselőknek a jogainkat semmibe vevő, fennhéjázó viselkedésétől kezdve, a történelemhamisításon át, egészen a minket érintő fontos kérdésekről folytatott párbeszéd megtagadásáig. Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea például hallani sem akar a kétnyelvű utcanévtáblákról, mert azok szerinte félrevezetnék a turistákat, és akadályoznák a postai küldemények eljuttatását a címzettekhez. A szekusból hírszerzőtisztté, majd városi rendőrfőnökké vedlett Valentin Bretfelean pedig kijelenti, nem fogja megengedni, hogy Paul Chinezu nevét „elmagyarosítván”, Kinizsi Pálként tüntessék fel.
A székelyföldi, vagyis a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának Marosfőn lezajlott legutóbbi ülésén Mircea Duşă honvédelmi miniszter leszögezte, az autonómiának nincs mit keresnie a romániai közbeszédben, mert alkotmányellenes. Vele egy követ fúj ugyanakkor Horia Grama, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei elnöke, parlamenti képviselő is, aki szerint az autonómiáról még tárgyalni sem lehet.
Az ellenünk irányuló intézkedések közé sorolhatjuk továbbá a Székelyföld határait október 24-én megvilágítani hivatott őrtüzek egyikéhez saját fájából tüzelőt szállító és ezért megbírságolt, gyergyószentmiklósi Árus Zsolt esetét, Mircea Diacon háromszéki fogyasztóvédelmi főbiztos etnikai indíttatású túlkapásait, valamint a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár és csillagvizsgáló visszaszolgáltatásának a megtagadását is, hogy csak a legfrissebbek közül említsünk néhányat.
Mindezek következtében Székelyföld magyar anyanyelvű lakosságának folyamatos megaláztatásban, hátrányos megkülönböztetésben és zaklatásban van része, melyek megkeserítik és ellehetetlenítik mindennapjait. De hát ez is a cél, hiszen így akarják önfeladásra, vagy ha ez nem megy, akkor a szülőföld elhagyására kényszeríteni! Éppen ezért újra és újra, minden fórumon le kell szögeznünk: mi nem félünk, és a magyarságunk megőrzéséért, valamint a szülőföldünk megtartásáért folytatott küzdelmünket nem adjuk fel, bármi történjék is!
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

lapozás: 1-30 ... 421-450 | 451-480 | 481-510 ... 571-571




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék