udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
134016
találat
lapozás: 1-30 ... 46501-46530 | 46531-46560 | 46561-46590 ... 134011-134016
Névmutató:
2004. május 10.
Máj. 8-án Kisbácsban felavatták a Magyar Ifjúsági Házat. A Magyar Ifjúsági Ház létrejöttéhez hozzájárult helyi római katolikus egyház is: telket adtak a ház felépítéséhez. Megjelent Markó Béla RMDSZ-elnök, hangsúlyozva: az RMDSZ csakis az eredmények felmutatásával kampányolhat. A mostani avató üzenete az, hogy „otthont tudunk teremteni Erdélyben az ifjúságnak”. „Egész Erdélyt tegyük jelképesen egy nagy ifjúsági házzá, ez a mi legigazabb programunk”. „Velünk a magyarok Istene, ha mi azt akarjuk”, mondotta Vekov Károly képviselő, erre pedig Kisbács a legjobb példa. /Papp Annamária: Felavatták a Magyar Ifjúsági Házat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./ Markó Béla szövetségi elnök elmondta: van, mit felmutatni: a földeket, erdőket visszaszereztük, egyházi tulajdonok kerültek vissza jogos tulajdonosaikhoz, Észak-Erdélyen keresztül autópályát építenek, bevezették Erdélyben a kétnyelvűséget a közigazgatásban, és lassan az igazságszolgáltatásban is. /Csomafáy Ferenc: Kolozs megyei kampánynyitó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./2004. május 10.
A Téka Alapítvány Szamosújváron szervezte meg az egész hét végén át tartó IX. Ifjúsági Néptáncfesztivált. A fesztivál keretében sor került a Téka Néprajzi Múzeumának a felavatására, amelyhez Lengyel Mária néprajzkutató adta a kiállítási anyagot, negyven évi gyűjtőmunkájának darabjaiból. A néptáncfesztivál máj. 7-én Széki esttel kezdődött, 8-án zajlott a gálaműsor. Nyolc együttes lépett fel: a mezőbándi Komlód, a széki Szalmakalap, a dési Aranyeső, a kolozsvári Zurboló, Ördögtérgye, valamint a Báthory Líceum együttese, a szamosújvári Kaláka és a sepsiszentgyörgyi Mereklye Zenekar ifjú zenészei. A néprajzi múzeumot a Téka Ház melletti raktárhelyiségben rendezték be. A Téka Alapítvány már tíz éve a hagyományos népi kultúra továbbéltetésével foglalkozik. /Valkai Krisztina: IX. Ifjúsági Néptáncfesztivál Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./2004. május 10.
Máj. 9-én Gelencén felavatták a száz évvel ezelőtt született Bodor György jogász, történész bronz mellszobrát, a sepsiszentgyörgyi Petrovits István szobrászművész alkotását. Dr. Bodor György életét és munkásságát Balog Károly történelem szakos tanár ismertette. Kelemen Dénes ny. tanító, a Bodor György Közművelődési Egyesület elnöke az egyesület tizennégy éves tevékenységéről szólt, kiemelve, hogy a szoborállítás Szakács Tibor polgármester érdeme, aki messzemenően támogatta a mellszobor felállítását. A szoboravatást követően a művelődési otthon előcsarnokában Bodor György emlékét idéző kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. /Iochom István: Bodor György hazatért (Gelence). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./2004. május 10.
Máj. 8-án díjkiosztással zárult a Puck Animafest báb színjátszó fesztivál Kolozsvár. A fesztivál nagydíját az Izraelből jött társulat nyerte el. /Farkas Imola: Bábszínház, nem csupán gyerekeknek: Puck Animafest. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./2004. május 10.
Magyarország uniós csatlakozását a határon túliak – a szlovákiai és a szlovéniai magyarok kivételével – Siralmas énekként és nem Örömódaként élték meg, különösen, ha kimerészkedtek a határra, állapította meg Sylvester Lajos. A csernátoniakat szállító kisbusz a határig hajtott, hihetetlennek tűnt, hogy a sepsiszentgyörgyi útlevélosztályon szabályszerűnek és határátkelésre alkalmasnak vélt úti okmányokat ne fogadják el. Mégis így történt. A sepsiszentgyörgyi útlevélosztály tisztviselői a csoportok számára kiállított közös útlevelet szabályosnak tartják, a bukaresti és kolozsvári magyar konzulátus ügyfélszolgálata ideges lesz az érdeklődők okvetetlenkedése miatt, és azt szorgalmazza, hogy mindenkinek legyen személyre szóló úti okmánya. Ha átmehetnek, láthatták volna, hogy a magyar címerrel ékesített piros-fehér-zöld színű országjelző táblát lecserélik magyar oldalon sokcsillagos kékre, az erdélyiek még azt hitték volna, hogy megszűnt Magyarország. – Az útlevél kiváltása is szép összeg, a kiskorú gyermekek esetében a közjegyzői felhatalmazások, a fordítások közjegyzői hitelesítése, az útiköltség, a megemelt gépkocsi-biztosítási díjak, az utánajárások miatti munkahelyi kiesések is bekerülnek a kiadási rovatba. /Sylvester Lajos: Minden nagyon szép, minden nagyon jó… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./2004. május 10.
Kolozsváron az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozata diákjainak mintegy félszáz alkotásából – grafikák, kerámiatárgyak – nyílt kiállítás máj. 8-án a Főtéren, a Ferenczy Annamária irányította Gy. Szabó Béla Galériában. Wolf Rudolf a líceum igazgatója ismertette a három éve létesült képzőművészeti tagozat történetét. Székely Géza grafikusművész, a képzőművészeti tagozat megálmodója és megvalósítója a szoros összefogást hangsúlyozta, amelyet a szülői és a tanári közösség részéről tapasztalt. /(-h): Mítoszvilág a Gy. Szabó Béla Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./2004. május 10.
Gámentzy Zoltán festőművész emlékkiállításával nyitották meg Kovásznán a felújított képtárt. A Kádár László professzor által adományozott épületet sikerült olyan állapotba hozni, hogy ez az épület a kultúra hajléka lehessen. Gazda József művészetkritikus méltatta Gámentzy Zoltán életútját. /(Bodor): Megnyílt a képtár (Kovászna). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./2004. május 10.
Máj. 8-án Csittszentivánon a református templomban zajló istentiszteletet követően felszentelték a falu központjában elhelyezett Szentlélek emlékművet. A kopjafaegyüttes – öt faragott kopjafa – felirata magyar, román, német nyelven hirdeti: Csittfalva és a két világháború áldozatainak emlékén őrködik a hit, remény és szeretet. Az emlékművet a helybeli általános iskola tanulói faragták Bandi Dezső néprajzkutató, népművelő irányításával, illetve a faragókört vezető Székely Lajos tanárnak, az emlékmű-állítás kiötlőjének köszönhetően. Értelmiségi találkozó következett, este a csittszentiváni majd a Maros Művészegyüttes Szikra nevű tánccsoportja mutatkozott be. /Járay Fekete Katalin: Kopjafaegyüttes Csittszentivánon. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 10./2004. május 10.
Máj. 9-én a hiripi református templomban Sipos Miklós esperes igehirdetésével kezdődött az az ünnepi rendezvény, amelyen felavatták a templom szószéke mellett elhelyezett, az 1860 és 2004 között Hiripen szolgált lelkészek nevét és szolgálati idejét megőrző márványtáblát. /Elek György: Márványtábla–avatás Hiripen. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 10./2004. május 10.
Tizedik alkalommal szervezték meg Székelyudvarhelyen a Bárdos Lajos–Palló Imre Éneklő Ifjúság Kórusfesztivált. Idén tizenhat kórus vett részt Erdélyből, Magyarországról és a Vajdaságból. A kórusfesztivál legfontosabb hozadéka, hogy élő kapcsolatok alakultak ki a különböző vidékekről érkezett gyermekek, tanáraik, iskoláik között. /(Sarány István): Jubileumi kórusfesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 10./2004. május 10.
Immáron tizedszer tartották meg a borosjenői Horváth Béla-szavalóversenyt. A versenyek hatására az évek során több száz gyermek tanult magyar verset, kultúrát és magyarságtudatot egy olyan vidéken, ahol nincs magyar óvoda, s legfeljebb elemi iskolai szinten, vagy fakultatív módon tanulnak magyarul a sokszor vegyes házasságban és román környezetben élő gyermekek. Máj. 8-án a versenyzők 120-an (!) voltak szavalóversenyen. /Jámbor Gyula: Jubilált a Horváth Béla-szavalóverseny. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./2004. május 10.
Máj. 6-án kezdődött Szentegyházán az immár hagyománynak örvendő Filharmónia Napok rendezvénysorozat. Idén bukaresti, sepsiszentgyörgyi és tokaji vendégkórusokat vártak a Haáz Sándor vezette négynapos rendezvényre. Máj. 7-én a Mikes Diákkórus, valamint a szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertezett, majd fáklyás körmenetet, illetve utcabált tartottak. Máj. 8-án sakkverseny, majd bicikli- és futóverseny után jött a zenei vetélkedő kerülhetett sorra. /(bb): Filharmónia Napok Szentegyházán. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 10./2004. május 10.
Újabb hiánypótló kiadvány jelent a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság Partiumi Füzetek sorozatában. Szalacs kismonográfiáját a helyi születésű György Irénke történelemtanár dolgozta fel. /Balla Tünde: Szalacs kismonográfiája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./2004. május 10.
A Falufüzetek címen ismert sorozat 15. kiadványa a Kovászna megyei Nagyajta községről szól, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a helyi unitárius egyházközség és a székelyudvarhelyi Litera kiadásában jelent meg. Nagyajta 953 lakosából 871 magyar, 77 román, 4 roma és 1 német, felekezeti megoszlás szerint 487 unitárius, 270 református, 100 római katolikus, 69 görögkeleti, 11 adventista és 3 görög katolikus. A füzet bemutatja a nagyajtai unitárius egyházközség rövid történetét, a nagyajtai erődített vártemplom históriáját, orgonáját és harangjait. Nem maradt ki hasonló a nagyajtai református egyházközség bemutatása, a felekezeti iskolák rövid története sem. /Fejér László: Nagyajta kismonográfiája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./2004. május 11.
Az RMDSZ úgy döntött, Ioan Rus belügyminisztert, a Szociáldemokrata Párt polgármesterjelöltjét támogatja Kolozsváron a választásokon. Nem világos, milyen konkrét feltételek teljesítéséért cserébe kapja meg a 19 százaléknyi magyar szavazatot a szociáldemokrata jelölt, írta a lap munkatársa, Székely Kriszta. Az RMDSZ-ben többen is azzal érveltek, Bocnak sokkal nagyobb az esélye Funart lekörözni, mint a kevésbé népszerű Rusnak. Ennek ellenére, a megyei RMDSZ a szocdemek belügyminisztere javára léptette vissza Mátét. Az RMDSZ jól számolt. A nagy-romániás polgármestert csakis "balról" lehet lekörözni. /Székely Kriszta: Rusofil hangulatban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./2004. május 11.
A Maros megyei RMDSZ sajtótájékoztatóján dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje közölte, az RMDSZ 77 településen teljes tanácsosi listával és 56 polgármesterjelölttel indul a megyében a jún. 6-i helyhatósági választásokon. Ugyanakkor bejelentette, hogy elkészült az RMDSZ programja. Megfelelő nyitottsággal Marosvásárhely a régió központjává válhat. /Mózes Edith: Nem füstöt okádó, hanem a 21. század felé mutató program. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 11./2004. május 11.
Az RMDSZ Nagyenyeden indít polgármester-jelöltet. A magyar lakosság aránya 16 százalék, tehát nincs reális esélye annak, hogy RMDSZ-es vezetője legyen a városnak. Erre a tisztségre Rácz Leventét, a megyei RMDSZ elnökét, a tanácsosi lista vezetőjét tartja a helyi szervezet a legalkalmasabbnak. A tét nem a magyar polgármester, hanem az RMDSZ-es alpolgármester. /Sz. K.: Rácz maradt az RMDSZ nagyenyedi polgármesterjelöltje. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./2004. május 11.
Elégedetlenséget szült Egeres-gyártelepen, hogy az RMDSZ községi tanácsosjelöltjeinek listáján az előválasztásokat követően megváltoztatták a sorrendet. Az előválasztásokon Pop Sándor, az RMDSZ Egeres községi szervezetének elnöke csak ötödik lett, ezért nem lett volna esélye bekerülni az Egeres községi tanácsba. A cserét azért írták alá, mert Fekete P. P. János, Egeres község polgármestere megzsarolta őket azzal, hogy nem indul a helyhatósági választásokon. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke úgy vélte, helycserék mindig is voltak az RMDSZ önkormányzati listáin, a lényeg az, amit az alapszabályzat is előír: hogy a jelöltek egyezzenek meg, és foglalják jegyzőkönyvbe a módosítást. Mindez Egeresen megtörtént. /Borbély Tamás: Zsarolásról beszélnek Egeresen. Vitát váltott ki az önkormányzati lista módosítása. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./2004. május 11.
Sepsiszentgyörgyön nyolc polgármesterjelölt indul a választáson, a jelenlegi polgármester, Albert Álmos az RMDSZ jelöltje. A jelöltek között román pártok képviseletében indulnak magyarok is: ifj. Rétyi Ödön közgazdász, Szociáldemokrata Párt és Milik Ottó almérnök, Román Nemzeti Liberális Párt. A tanácsi helyekért indulók között hasonló a helyzet: a Román Ökologista Párt jelöltjei között van Ferenczi Tibor közgazdász és Zsigmond Zoltán menedzser, az SZDP /a kormánypárt/ listáján ifj. Rétyi Ödön és Imre-Dávid Attila, a Román Humanista Párt jelöljei között Korda Elena orvos és Horváth Ion raktáros, a Román Nemzeti Liberális Párt listavezetője Milik Ottó, további jelöltjei között található Józsi Kinga könyvelő és Deák Attila kereskedő, a Demokrata Párt listáján szerepel Fábián László-Szabolcs közgazdász és Vajda Dalma Andrea. /s): Nyolc polgármesterjelölt Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 11./2004. május 11.
Garda Dezső gyergyói képviselő a napokban törvényjavaslatot tett a parlament asztalára, amelyben kérte: a történelmi magyar egyházak kapjanak a szórványtelepüléseken állami támogatást. Az előbbi kormányzat még 1999-ben hozott egy sürgősségi kormányrendeletet, amely különleges státust adott Hargita és Kovászna megyében a román ortodox egyháznak, emlékeztetett Garda Dezső. Ennek megszavazását akkor az RMDSZ meg a kisebbségi képviselők és szenátorok próbálták megakadályozni, végül a többség mégis megszavazta. A törvénytervezet történelmi igazságtalanságot szüntetne meg. Garda elmondta, hogy az ötlet Darvas-Kozma József csíkszeredai plébánosé, aki egyben a főegyházmegye szórványbizottságának titkára is. /Román Győző: Támogatást a szórványban működő egyházaknak. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 11./