udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
562
találat
lapozás: 1-30 ... 451-480 | 481-510 | 511-540 | 541-562
Névmutató:
Szabó Ödön
2016. június 7.
Titkos paktumtól tart az EMNP
De nem csak a maga számára, hanem a magyar közösségnek rossz ez szerintük. Azzal válaszoltak Szabó Ödön nemzetárulózására, hogy szerintük „az RMDSZ eladta a bőrét a PSD-nek”.
Titokban, és már a választások előtt megállapodást kötött az RMDSZ Bihar megyében a PSD-vel – ezt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei elnöke mondta váradi választási értékelőjükön. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke kedden reagált arra, hogy előzőleg az RMDSZ-es Szabó Ödön nemzetárulóknak mondta az EMNP-seket, saját választási értékelőjükkor. Csomortányi szerint „Szabóék jobban teszik, ha magukba nézve keresik az árulókat. Hiszen miközben kifelé nemzetárulózik, ismét titkos paktum született köztük és a PSD között, a Megyei Tanácsi elnöki tisztségről. Jó előre eladták a bőrüket a PSD-nek, és minket árulóznak. És már nem először paktálnak le előre: 4 évvel ezelőtt 13 olyan településre ígértek a PSD-nek alpolgármesteri tisztséget, ahol magyar a lakosság többsége, és a legtöbb helyen ezt be is váltotta az RMDSZ”. Most olyan hírek vannak, hogy Ioan Mang, a PSD megyei elnöke már a választások előtt elmondta, az RMDSZ-szel akarnak egyezséget kötni, hogy közösen alkossanak többséget a Megyei Tanácsban a választás után, a PNL ellenében, és PSD-s elnököt segítsenek a testület élére.Csomortányi úgy véli, „ha ezt valóra is váltják, nem is lesz csoda, hogy ha Nagyvárad meg magyar alpolgármester nélkül marad, hiszen a választásokon nyertes PNL így nem fog együttműködni a PSD-vel lepaktált RMDSZ-esekkel”.
Hozzátette: úgy tudja, hogy mindez az őszi parlamenti választások utánra tervezett PSD-RMDSZ-kormány előjátéka is lehet.
Elzárkóznak
A helyi értékelésekre visszatérve Csomortányi még jelezte: „A választók aztán kőkeményen büntették az RMDSZ-t Váradon. Az EMNP-t is, mivel nem sikerült közös megállapodással indulni, de főleg az RMDSZ-t, amelyik tízezres nagyságrendben vesztett szavazókat, míg mi pár százat.” Elmondta: az EMNP a választások előtt is megegyezésre törekedett az RMDSZ-szel, de „a Bihar megyei összefogás egyetlen akadálya Szabó Ödön. És botrányos, mi hangzik el végül a szájából, még nemzetárulózik. Miután végighazudták az összefogásról szóló kampányukat, egy olyan párttal, az MPP-vel működve együtt, amely végül csak 700 szavazatot kapott az egész megyében, viszont elzárkózva az EMNP-től, amelyik tízszer erősebb. És mi még így is támogattuk 4 településen is olyanokat, akik RMDSZ-esek. Szabó Ödönnek már nem is véleménye van, hanem diagnózisa. Hogy mi, arról szakorvosokat kellene megkérdezni.”
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke a tájékoztatón szintén azt hangoztatta, hogy ők akartak összefogást, de a megyei RMDSZ-szel lehetetlen. Kiemelte: hazugság az, hogy az RMDSZ gyenge szereplése az EMNP indulásának lenne betudható. Szerinte ugyanis ők nem voltak eddig sem vezető posztokon, míg az RMDSZ „az elmúlt 20 évben, de főleg az utóbbi 10 során állandóan lejáratja magát az emberek előtt”. A másik ok szerinte a szavazók, és főleg a fiatal szavazók kiábrándultsága és távolmaradása. „Nem is csoda, hiszen sokat elmond az is, hogy a most megválasztott vezetők 25%-ának gondja van az igazságszolgáltatással. És nem mi szavaztuk meg a speciális nyugdíjakat magunknak, hanem Szabó Ödönék, nem mi szavaztattuk meg azt, hogy büntetett előéletűek is jelöltessék magukat, hanem a Szabó-féle RMDSZ” – tette hozzá.
Moldován Gellért, az EMNP váradi elnöke is visszautasította Szabó Ödön vádjait, sőt, ismét felszólította, hogy tárgyaljon a két párt. „Ha ez a következő hónapokban nem történik meg, akkor az RMDSZ-nek kérdésessé válik az is, hogy a november végi parlamenti választáson egyáltalán eléri-e az 5%-os bejutási küszöbhöz szükséges szavazatszámot” – jelentette ki. Mindhárom EMNP-s vezető megköszönte a tájékoztatón a támogató voksokat és a szimpatizánsaik munkáját.
Számokban a csökkenés
Összevetették az EMNP-sek, hogyan szerepeltek itt ők és az RMDSZ. Nos, Bihar megyében összesen 7500 szavazatot kapott az EMNP megyei listája, ami 1000-rel kevesebb, mint 4 éve – ám az RMDSZ 47.000 voksot kapott, ami viszont 14.000 szavazattal kevesebb, mint 4 éve. Nagyváradon az EMNP 2600 voksot szerzett, ami 800-zal kevesebb az előző választásokhoz mérten – az RMDSZ pedig 10.400, ami 6000 szavazat elvesztését mutatja. Az EMNP a megyében 22 tanácsosi helyet szerzett végül, 13 településen. Szerintük ezzel összességében hozták a 4 évvel ezelőtti eredményt, míg az RMDSZ-re leadott szavazatok száma „durván csökken”. Mint ismert, az RMDSZ-nek váradon az eddigi 6 helyett csak 4 tanácsosa jutott be, míg megyei szinten megtartották a 7-et. Megkérdeztük Csomortányit, hogy lehet, hogy ha az RMDSZ Bihar megyében 14.000 szavazatot vesztett, mégsem csökkent a megyei tanácsosaik száma. A válasz szerint „a hetedik tanácsos csak alig jutott be, és végül a szavazat-visszaosztás volt a szerencséjük, vagyis azon erők voksait osztották újra a bejutottak között, amely erők nem jutottak be”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro2016. június 21.
Mindkét nagy román párttal tárgyal az RMDSZ
A PNL-vel és a PSD-vel is koalíciós tárgyalásokat folytat az RMDSZ. Míg Bihar megyében a szociáldemokratákkal lépnek szövetségre, Kolozs megyében a kétnyelvű kolozsvári helységnévtáblák képezik a tétjét az esetleges PNL-RMDSZ-megállapodásnak – számol be Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda és Vásárhelyi-Nyemec Réka a kronika.ro-n.
Mindkét nagy román politikai alakulattal, a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) is tárgyalásokat folytat az RMDSZ az erdélyi megyei és helyi önkormányzatok megalakulása előtt. Míg megyei szinteken a PSD-vel kötött egyezség, a nagyvárosokban a PNL-vel való együttműködés kedvezne a szövetségnek.
Maros megyéhez hasonlóan Bihar megyében is a PSD-vel lép koalícióra a magyar érdekvédelmi szervezet, erről rövid közleményben tájékoztatta a sajtót. Eszerint az RMDSZ a Bihar megyei önkormányzatban a PSD-vel, illetve a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) lépett koalícióra, ezáltal alakítva többséget a választásokat megyei szinten is megnyerő PNL-vel szemben. A liberálisoknak ugyanis az egyszerű többséghez sem volt elég a megszerzett 17 önkormányzati képviselői mandátum, a PSD 9 és az ALDE 2 képviselője ellenben már többséget tud alkotni az RMDSZ 7 tanácsosával.
A szűkszavú közlemény szerint a megállapodást Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, Ioan Mang, a PSD, és Traian Bodea, az ALDE megyei elnöke látta el kézjegyével. Ennek értelmében a Bihar Megyei Tanácsnak RMDSZ-es elnöke lenne, míg a két alelnök a PSD, illetve az ALDE tanácsosai közül kerülne ki.
Elúszott a váradi alpolgármesterség?
„Ha ez igaz, akkor egyértelmű, hogy Nagyváradnak nem lesz magyar alpolgármestere” – reagált lapunknak a hírre Huszár István. Nagyvárad leköszönő alpolgármestere, volt polgármesterjelölt a városi tanácsba nyert újabb mandátumot a szövetség színeiben, de mint leszögezte, a megyei szintű koalíciós tárgyalások nem tartoztak a hatáskörébe, nem ő írta alá az erről szóló döntést. Huszár úgy vélte, ezek után már városi szinten sincs amiről tárgyalni a PNL-vel, hiszen a váradi tanácsban többségben lévő liberálisok korábban egyértelművé tették: csak akkor engedik át a magyaroknak az egyik alpolgármesteri tisztséget, ha megyei szinten nem a szocialistákkal kötnek paktumot.
Lapunk információi szerint a párt legutóbbi ülésén Ilie Bolojan polgármester már egyértelművé tette, hogy a városnak két PNL-s alpolgármestere lesz, egyikük Florin Birta, aki a Városi Sportklubot irányítja. A váradi döntéshozó testületben egyébként a PNL-nek 18, a PSD-nek 5, míg az RMDSZ-nek négy tanácsosa van, kettővel kevesebb, mint korábban.
A Bihoreanul hetilap internetes kiadásában arról számolt be, hogy a szövetség bihari politikusait megosztotta a koalíciós tárgyalási folyamat, és míg Kiss Sándor a PSD-vel, Szabó Ödön ügyvezető elnök és a párt fiatalabb tagjai a PNL-vel szerettek volna egyezségre jutni. Szabó Ödönt lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Ragaszkodnak a kolozsvári helységnévtáblákhoz
Kolozs megyében eközben a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítéséhez köti az RMDSZ, hogy melyik román párttal működik együtt a következő négy évben a megyei, illetve a helyi önkormányzatokban. Bár még múlt héten elkezdődtek a tárgyalások az RMDSZ és a PNL megyei vezetése között, egyelőre nem sikerült megegyezni – erősítette meg a Krónikának Csoma Botond, a szövetség megyei elnöke a helyi román sajtóban megjelent értesüléseket.
Csoma Botond lapunknak elmondta: a szövetség megyei szervezete szabad kezet kapott az RMDSZ országos vezetéstől arra, hogy a lehető legkedvezőbb helyi megállapodást kösse. Elismerte azt is, hogy a koalíciós tárgyalásoknak a kétnyelvű kolozsvári helységnévtáblák kihelyezése is feltétele volt. A megyei elnök kedden Horváth Anna kolozsvári RMDSZ-elnökkel közösen egy közleményt is szétküldött a sajtónak a koalíciós tárgyalások tárgyában. „Meggyőződésünk, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsváron és Kolozs megyében csak azzal a politikai alakulattal köthetünk középtávú együttműködési megállapodást, amely hajlandó ezt a 12 éve megoldásra váró kérdést mindenki számára átlátható és felvállalható módon rendezni” – olvasható a kommünikében. „Publikussá fogjuk tenni a teljes megállapodást a végén” – ígérte Csoma Botond, hangsúlyozva, hogy még nincs végleges megállapodás.
A Ziua de Cluj ugyanakkor PNL-s forrásokra hivatkozva úgy tudja, a két politikai alakulat megegyezett arról, hogy amennyiben létrejön a megállapodás, a liberális Alin Tise lesz a megyei közgyűlés elnöke, cserében pedig az RMDSZ megkapja az egyik alelnöki széket és Horváth Anna megőrizheti a kolozsvári alpolgármesteri tisztséget.
A portál szerint emellett az is hátravan, hogy a felek megegyezzenek az aranyosgyéresi, bánffyhunyadi, szamosújvári, szászfenesi és gyalui alpolgármesteri tisztségről, illetve az együttműködés formájáról azokon a településeken, ahol többséget tudnak alkotni. Az RMDSZ eközben a PSD-vel is tárgyal, és sajtóinformációk szerint a szociáldemokraták a megyei önkormányzat elnöki tisztségét kínálták fel a szövetségnek, ha velük lép koalícióra.
PNL-s ajánlat Szilágyban
Szilágy megyében eközben a megyei önkormányzat elnöki vagy két alelnöki tisztségét ajánlotta fel az RMDSZ-nek a PNL, amennyiben vele alkot többséget, a szövetségnek ugyanis – akárcsak a többi megyében – a PSD is „udvarol”. A Szilágy megyei döntéshozó testületben a PNL-nek 10, az RMDSZ-nek 8, a PSD-nek pedig 12 tanácsosa van.
Az Agerpres beszámolója szerint Lucian Bode, a liberálisok megyei társelnöke kedden úgy nyilatkozott, ha az RMDSZ-nek van embere és programja a térség fejlesztésére, egy PNL-RMDSZ-egyezmény esetén elnököt állíthatna, ha ellenben nincs erre felkészülve, két alelnökkel vehetne részt a megye vezetésében. Hozzátette, hogy a PNL megyei vezetésének hétfői döntése értelmében az esetleges megyei együttműködést Zilah, Szilágysomlyó, Szilágycseh önkormányzatára és nyolc községre is kiterjesztenék – írja a kronika.ro.
Erdély.ma2016. július 6.
Tisztázó nyilatkozat: MAradjunk a tárgynál!
„Csűry István és dühös RMDSZ-es elvtársai (…) a figyelemelterelés nyilvánvaló szándékával hordanak össze tücsköt-bogarat, és helyezik össztűz alá szerény személyemet”. Tőkés László nyilatkozatát közöljük.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyhatósági választásokkal kapcsolatos szereplése, valamint titkosszolgálati átvilágítása tárgyában kibocsátott, folyó év június 27-én kelt Nyilatkozatomra rövid néhány nap alatt a következő számos és heves válasz jelent meg a napi sajtóban: „Csűry István püspök: nem voltam besúgó” (Krónika, 2016. június 29.); „Tőkés László kampányármányára való válasz” (Bihari Napló, június 30.); „Kiállt az RMDSZ Csűry mellett Tőkés ellenében” (Maszol.ro, július 4.), „Állásfoglalás: valaki, valami mellett” (BN, 2016. július 5.), „Valaki, valami mellett” (Reggeli Újság, július 6.), illetve – járulékos hozzászólásként – ez utóbbi pártlap főszerkesztőjének július 1-i replikája.
Minek is szól ez a burjánzó szövegáradat?
Miért a felfokozott izgatottság, harag és lárma?
Amint már jeleztem: Csűry István és dühös RMDSZ-es elvtársai „a legjobb védekezés a támadás” elve szerint, a figyelemelterelés nyilvánvaló szándékával hordanak össze tücsköt-bogarat, és helyezik össztűz alá szerény személyemet. Netalán azt képzelik, hogy hangerővel felülmúlhatják a tényeket, és nemlétezővé tudják tenni a szekuskollaboráció, valamint a politikai és a gazdasági korrupció tárgyi valóságát?
Sajnálatos, hogy az inkriminált sajtóorgánumok éppen azt a Feljegyzést hagyták ki közléseikből, mely fekete-fehéren Csűry István, alias „Kiss” és „Roşescu” informátor beazonosítását tartalmazza. Tárgyi szempontból szinte mellékes, amit ezen túlmenően elevenükben érintett támadóim összeírnak.
Cinkosságvállalás
Szép, igen szép a partiumi RMDSZ-szervezetek Csűry István iránt tanúsított szolidaritása. Röviddel ezelőtt 23 bihari polgármester hasonló akcióegységben vette védelmébe Szabó Ödönt, a megyei RMDSZ korrupcióval vádolt ügyvezető elnökét. Csakhogy tudnivaló, hogy az ilyes „szolidaritás” nem más, mint cinkosságvállalás.
Szorultságában Csűry István még attól sem riad vissza, hogy a „ Fidesz-KDNP nemzeti kormány felelőseinél” és „a nemzeti stratégiát szervező és irányító testületeknél” tegyen panaszt ellenem – miként egy árulkodó gyermek. Hát biztosíthatom róla, hogy helyemben a nemzet Miniszterelnöke sem mondana mást, mint hogy szabadulnunk kell a korrupt és a kollaboráns politikai és egyházi vezetőktől.
Erdélyi magyarként minderre csak azt mondhatom, hogy az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetei, valamint Bihar megyei polgármesterei hagyjanak fel bűnpártoló magatartásukkal. Megválasztott helyi és területi képviselőinkre pedig Isten áldását kérem, hogy a hatalmi, anyagi és pártérdekeken felülemelkedve, híven töltsék be nemzeti és közszolgálati hivatásukat.
Strasbourg, 2016. július 6.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő
erdon.ro2016. július 6.
Rárontottak az RMDSZ-esek Tőkésre
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség gyakorlatilag a létét köszönheti Tőkés Lászlónak, a romániai rendszerváltás elindítójának, a szövetség időnként mégis ráront korábbi tiszteletbeli elnökére, főként másod- és harmadvonalas aktivistái, illetve bértollnokai révén.
A harmadik mandátumát töltő Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke nyilatkozatot juttatott el június 27-én a sajtóhoz „a Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyhatósági választásokkal kapcsolatos szereplése, valamint titkosszolgálati átvilágítása tárgyában” címmel, amihez egy olyan feljegyzést is mellékelt, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a KREK jelenlegi püspöke 1989 előtt jelentett a kommunista rezsim politikai rendőrségének.
A média jobbára elhallgatta az omoinózus nyilatkozatot, de voltak kivételek is, ám maga a sokat mondó feljegyzés portálunkon kívül szinte sehol nem jelent meg. Ezzel szemben az RMDSZ-es sajtóban részben magyarázkodó-mentegetőző, részben a nyilvánosságot tájékoztató Tőkést meghazudtolni próbáló, részben pedig a tárgytól teljesen eltérő, diktálással megszületett vádaskodások jelentek meg.
Ezekre reagálva adta ma ki az EP-képviselő az alábbi „tisztázó nyilatkozatot” MAradjunk a tárgynál! címmel:
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyhatósági választásokkal kapcsolatos szereplése, valamint titkosszolgálati átvilágítása tárgyában kibocsátott, folyó év június 27-én kelt Nyilatkozatomra rövid néhány nap alatt a következő számos és heves válasz jelent meg a napi sajtóban: „Csűry István püspök: nem voltam besúgó” (Krónika, 2016. június 29.); „Tőkés László kampányármányára való válasz” (Bihari Napló, június 30.); „Kiállt az RMDSZ Csűry mellett Tőkés ellenében” (Maszol.ro, július 4.), „Állásfoglalás: valaki, valami mellett” (BN, 2016. július 5.), „Valaki, valami mellett” ( Reggeli Újság, július 6.), illetve – járulékos hozzászólásként – ez utóbbi pártlap főszerkesztőjének július 1-i replikája.
Minek is szól ez a burjánzó szövegáradat?
Miért a felfokozott izgatottság, harag és lárma?
Amint már jeleztem: Csűry István és dühös RMDSZ-es elvtársai „a legjobb védekezés a támadás” elve szerint, a figyelemelterelés nyilvánvaló szándékával hordanak össze tücsköt-bogarat, és helyezik össztűz alá szerény személyemet. Netalán azt képzelik, hogy hangerővel felülmúlhatják a tényeket, és nemlétezővé tudják tenni a szekuskollaboráció, valamint a politikai és a gazdasági korrupció tárgyi valóságát?
Sajnálatos, hogy az inkriminált sajtóorgánumok éppen azt a Feljegyzést hagyták ki közléseikből, mely fekete-fehéren Csűry István, alias „Kiss” és „Roşescu” informátor beazonosítását tartalmazza. Tárgyi szempontból szinte mellékes, amit ezen túlmenően elevenükben érintett támadóim összeírnak.
Szép, igen szép a partiumi RMDSZ-szervezetek Csűry István iránt tanúsított szolidaritása. Röviddel ezelőtt 23 bihari polgármester hasonló akcióegységben vette védelmébe Szabó Ödönt, a megyei RMDSZ korrupcióval vádolt ügyvezető elnökét. Csakhogy tudnivaló, hogy az ilyes „szolidaritás” nem más, mint cinkosságvállalás.
Szorultságában Csűry István még attól sem riad vissza, hogy a „ Fidesz-KDNP nemzeti kormány felelőseinél” és „a nemzeti stratégiát szervező és irányító testületeknél” tegyen panaszt ellenem – miként egy árulkodó gyermek. Hát biztosíthatom róla, hogy helyemben a nemzet Miniszterelnöke sem mondana mást, mint hogy szabadulnunk kell a korrupt és a kollaboráns politikai és egyházi vezetőktől.
Erdélyi magyarként minderre csak azt mondhatom, hogy az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetei, valamint Bihar megyei polgármesterei hagyjanak fel bűnpártoló magatartásukkal. Megválasztott helyi és területi képviselőinkre pedig Isten áldását kérem, hogy a hatalmi, anyagi és pártérdekeken felülemelkedve, híven töltsék be nemzeti és közszolgálati hivatásukat.
itthon.ma/erdelyorszag2016. július 8.
EMNP: el kell számolnia a KREK püspökének
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is azzal vádolja Csűry István királyhágómelléki református püspököt, hogy az RMDSZ szolgálatába próbálja állítani az általa vezetett egyházkerületet.
Csütörtöki közleményében az EMNP Bihar megyei szervezete úgy véli, miközben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökének 1989 előtti múltjának tisztázásával a hívei mellett elsősorban lelkiismeretének tartozik elszámolni, addig az RMDSZ-szel ápolt kapcsolatáról elsősorban már a reformátusoknak tartozik elszámolással.
A néppárt szerint Csűry István püspöknek tudnia kellene, hogy Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke alapítványi igazgatóként elsőrendű felelőse az Érmindszentre tervezett Ady-központra szánt 320 millió forint egyházától való „eltérítésének és eltűnésének". „Továbbá az a Szabó, aki történelmi egyházainkat „óvja", mai napig nem adott magyarázatot arra sem, hogyan került családja tulajdonába a váradújvárosi Szent László plébánia nagy értékű kántorlakja" – szerepel az EMNP közleményében.
A bihari néppártosok felróják Csűry püspöknek, hogy a KREK új Nagyváradi püspöki székházának nemrég rendezett avatására „a tulipános párt korrupt megyei vezetőit sikerült meghívni", az egyházkerület korábbi püspökét, Tőkés Lászlót viszont nem.
„Jó lenne, ha nem csupán kórházígérő püspökként vonulna be a történelembe, mert most csak ama püspökként tekinthetünk rá, aki a velejéig korrupt PSD mellett Szabó Ödön másik fő támasza volt a bihari magyar közösségen belüli teljes pártdiktatúra megteremtésében" – állapítja meg az EMNP, sérelmezve, hogy az RMDSZ bihari vezetői és az egyházi átvilágítást „harmadrangú ügyként kezelő" egyházi elöljárók „kórusban gyalázzák" Tőkés László volt királyhágómelléki püspököt.
Mint arról beszámoltunk, kibékíthetetlennek tűnik az ellentét a KREK volt és jelenlegi püspöke között, miután Tőkés László EP-képviselő a „hatalomhoz való dörgölőzéssel", az RMDSZ-szel való „összebútorozással" és ügynökmúlttal vádolta meg Csűry Istvánt. Az egyház jelenlegi vezetője a Krónikának nyilatkozva cáfolta a vádakat, leszögezve, a KREK már hat éve arra törekszik, hogy megvalósuljon a magyar összefogás, a helyhatósági választások előtt pedig az önkormányzatiság jegyében arra biztatták a partiumi magyarságot, hogy járuljanak az urnák elé, ugyanúgy megszólítva az EMNP szimpatizánsait, mint az RMDSZ-pártiakat. Később az RMDSZ három területi – a Bihar, Szatmár és Szilágy megyei – szervezete védelmébe vette Csűry István püspököt.
Tőkés László szerdán kibocsátott közleményében ugyanakkor cinkosságvállalásnak nevezte az RMDSZ-szervezetek kiállását. „Csűry István és dühös RMDSZ-es elvtársai „a legjobb védekezés a támadás” elve szerint, a figyelemelterelés nyilvánvaló szándékával hordanak össze tücsköt-bogarat, és helyezik össztűz alá szerény személyemet (...) Szorultságában Csűry István még attól sem riad vissza, hogy a „Fidesz-KDNP nemzeti kormány felelőseinél" és „a nemzeti stratégiát szervező és irányító testületeknél" tegyen panaszt ellenem – miként egy árulkodó gyermek. Hát biztosíthatom róla, hogy helyemben a nemzet Miniszterelnöke sem mondana mást, mint hogy szabadulnunk kell a korrupt és a kollaboráns politikai és egyházi vezetőktől" – olvasható az EP-képviselő nyilatkozatában.
Krónika (Kolozsvár)2016. július 24.
Adorjánvári népünnepély Hegyközszentimrén
A tavalyi elsőnél is színesebb programmal várták a szervezők az érdeklődőket a szombaton tartott II. Adorjánvári Népünnepélyen, Hegyközszentimrén. Sok egyéb program mellett fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet, volt eskütétel és zászlóavatás is.
Tavaly augusztusban tartották meg Hegyközszentimrén az első várnapot Adorján vára romjának közelében, azon a mintegy 3 hektáros területen, melyet Szalárd község önkormányzata gyakorlótérként adott a hagyományőrző kurucoknak. Az elmúlt szombaton, a Szalárd-Szentimre Hagyományőrző Fesztivál keretében már a második egész napos várnapra kerülhetett sor a Berettyó-parton, ahol már nem csak lovasverseny, de fogathajtás is volt, sőt, fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet is. De haladjunk sorban. Már a kora délelőtti gyülekezéskor is nagy volt a meleg, amikor a jobbára sátrak árnyékába húzódott bel- és külföldi vendégeket a rögtönzött színpadról – mely előtt hagyományőrző huszárok és kurucok álltak sorfalat – dr. Nagy Miklós polgármester köszöntötte. Elsőnek Pajna Zoltánt, a Hajdú Bihar megyei közgyűlés elnökét kérte a mikrofon elé, aki örömének adott hangot, hogy a térségben őrzik a lovas hagyományokat. „Mi még mindig kurucok vagyunk”, fogalmazott, kifejtve: ezt a földet a mi kultúránk tette ilyenné, most pedig újra idegen kultúrák foglalnak teret Európában. Szabó Ödön képviselő kiemelte: a térségben több központja is van a lovas és íjász hagyományőrzésnek, az ezt felvállaló értékőrzők és értékteremtők mögött önkormányzati, egyházi és anyaországi támogatás áll.
Lovassági zászló
Az esemény nyitó áhítatát Csűry István királyhágómelléki püspök végezte, prédikációjában egyebek mellett kifejtve: közösségben megerősödnünk nem csak szükséges, de kötelességünk is, mert csak úgy lehetséges egyre tovább lépni, például ilyen rendezvényeket is tartani; múltból építkezve, látva a jövőt legyünk azok, akik Isten kegyelméből alkotókká lesznek. A továbbiakban Gellért Gyula ny.lelkész, hagyományőrző ezredes nem csak a moderátori szerepet vette át, hanem az egyik vendégküldöttség, a Szabolcs községből érkezett vezetőjétől, Csegei László polgármestertől egy II. Rákóczi Ferenc lovassági zászló-másolatot, amit a szentimrei kuruc-emlékszobában helyeznek el (csakúgy, mint azt a lobogót, amiről a későbbiekben lesz szó). Mindezt lovas versenyek követték, melyeket a tőle megszokott alapossággal és jól dokumentáltsággal az érköbölkúti Rákóczi Lajos, a Tulipán Sportegyesület vezetője „vezényelt” le. A kétfordulós (akadályhajtás, vadászhajtás) kettesfogathajtó versenyben 16 hajtó állt rajthoz a 20 akadállyal nehezített pályán, melyről a kommentátor megjegyezte: az egyetlen Bihar megyében, melyet az önkormányzat a lovasok rendelkezésére bocsátott, más hasonló versenyeken nem ritkán találkoznak polgármesterek és focisták ellenállásával (jellemzően focipályákon jelölik ki a fogathajtó pályákat).
Egyéb programok
A Vár Kupáért kiírt lovasversenyre tizenketten neveztek, lóra és lovasra 2 kör várt a 450 méteres pályán (a fogathajtó pálya körül), a döntő mezőnye a három, egyenként négy indulóval lezajlott előfutam győzteseiből állt össze. A futamok között egyéb programok is zajlottak, így embert próbáló előadást tartott Meleg Vilmos színművész, aki a kánikulai melegben, a tűző napon állva adott elő az alkalomhoz illően összeállított verscsokrot. Később, történelmi zászlók alatt, négy hagyományőrző kuruc tett esküt, majd zászlót is avattak: a kuruc Bocskai zászlóalj lobogóját, amelyet Kucharszki Zoltán lelkész áldott meg, és amelyre Kőrösi Erika zászlóanya kötött zöld színű pántlikát. Korabeli fegyverbemutató után a lovas versenyek eredményhirdetésére került sor, majd egy Rákóczifalváról érkezett hagyományőrző egyesület tagjai playback és pantomim-elemeket vegyítve (nem vagyok biztos benne, hogy ez volt az eredeti szándék) adtak elő egy dramatizált anekdotát arról, hogy hogyan vendégeltek meg kurucok labancokat, amiből állítólag megszületett a mondás, hogy a jó (magyar) pálinka kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság.
Fejedelemválasztás
A micskei Görböc néptánccsoport előadása után fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet. Pontosabban imitálták az 1704. július 7. és 12. között Gyulafehérváron zajlott országgyűlésen történt megválasztását és mint Gellért Gyula elmondta: szokás volt azt szabadtéren megejteni, hogy a nép is tanúja lehessen. Ezúttal, kurucoktól övezve, Meleg Vilmos színművész (egyébként hagyományőrző ezredes) személyesítette meg a fejedelmet, aki Kőrösi Kristóf előmondása után mondta el esküjét. Utóbbi programok már úgy zajlottak, hogy közben a résztvevők terített asztalokhoz ülhettek, hiszen a házigazdák mintegy 300 vendégre számítva főztek a rekkenő hőségben, amit nem szakított meg eső, mint több környező településen. Az eseményt lezáró késő délutáni ebéd közben már nótaszó is csendült.
Rencz Csaba
erdon.ro2016. július 27.
Tőkés: Csűry belerángatta titkosszolgálati ügyébe Soltészt
Tőkés László szerint püspök elődjének, Csűry Istvánnak sikerült „saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia" a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát.
Nem hagyta szó nélkül Tőkés László, hogy Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a múlt héten az európai parlamenti képviselő által besúgói múlttal vádolt Csűry István református püspökkel tartott sajtótájékoztatót Nagyváradon. Mint arról beszámoltunk, a július 20-ai tájékoztatón az Orbán-kormány illetékese többek között kijelentette: nem az alapján ítélik meg a püspököt, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján. Soltész közölte azt is, „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspököt és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk".
Keddi közleményében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke rendkívül sajnálatosnak nevezi, hogy utódjának „sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát". „Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ–KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna" – jelentette ki Tőkés, újabb szekusjelentéseket hozva nyilvánosságra, amelyek szerinte arról tanúskodnak, hogy Csűry Kiss és Roșescu fedőnéven jelentett a kommunista titkosszolgálatnak.
„Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni" – állapította meg Tőkés László.
Miközben a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2009-ben olyan iratot állított ki az akkori püspökjelöltről, amely szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Szekuritáte ügynöke vagy besúgója lett volna, Molnár János egyháztörténész korábban olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek szerinte Csűrytől származnak. A KREK püspöke korábban a Krónikának nyilatkozva visszautasította a vádakat, leszögezve: nem volt besúgó. Csűry mellett kiállt az egyházkerület Esperesi Kollégiuma, továbbá az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete is.
Krónika (Kolozsvár)2016. augusztus 1.
„Pál apostol alázatával kell visszautasítanunk minden pártoskodást”
Nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe Tőkés László Európai Parlamenti képviselő a Bihar megyei RMDSZ-es polgármesterek és alpolgármesterek állásfoglalása kapcsán.
Minekutána 2016 júniusában az RMDSZ Bihar megyei települési önkormányzati vezetői testületileg vették védelmükbe Szabó Ödönt az úgymond őt ért „nemtelen támadásokkal” szemben, várható volt, hogy a nevezett pártvezér beintésére ugyanők hasonlóképpen fognak felsorakozni Csűry István oldalán. Igencsak nagy bajban lehet hivatalban lévő püspökünk, hogyha Soltész Miklós államtitkár, valamint az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezeteinek segítségül hívása nyomán, ez alkalommal immár nemcsak a párt polgármestereit, hanem annak alpolgármestereit is ilyenképpen vette igénybe.
Őszintén sajnálom, hogy a rosszul felfogott pártfegyelem jegyében, a bukott Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök dicstelen utódjának – Szabó képviselőnek – a nagy többségükben jóravaló és érdemük szerint megválasztott önkormányzati vezetőinket is sikerült belerántania a pácba.
Ténykérdés
A tisztelt polgármester és alpolgármester uraknak és hölgyeknek azonban tudniuk kellene, hogy Csűry István püspök rovott titkosszolgálati múltja nem opcionális ügy, hanem ténykérdés – amint ez a közzétett dokumentumokból kitűnik. Egy analógiával élve: néhai Papp László püspök, alias „PĂUN” annak ellenére sem volt másnak tekinthető, mint Securitate-kollaboránsnak, hogy „pártunk és kormányunk”, valamint korabeli esperesei annak idején egyöntetűen hódoltak neki és – Ceauşescu bukásáig – elvtelenül kiálltak mellette.
Úgy látszik, hogy huszonhat esztendő múltán, változott körülmények között, a történelem ismétli önmagát. 1989 felforrósodó záró harmadában az egyházmegyei papi gyűléseken egyes esperesek és lelkészek – ki megalkuvásból, ki aljas indítékból, ki félelemből – mintegy rendelésre vallottak hűséget az elnyomó egyházi és világi hatalomnak, maga az ügynök püspök pedig szorult helyzetében az „Oradea-i Egyházkerülethez” intézett körlevélben intette a nacionálkommunista diktatúra iránti hűségre papságát és híveit.
A párhuzam kézenfekvő.
Mit mondjunk azért mindezekre?
Pál apostollal szólva: „…mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajjon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajjon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg?” (1Kor 1,12-13) Vagyis ez esetben sem egyikről vagy másikról, nem Csűry vagy Tőkés személyéről és követőiről, hanem Krisztus Urunkról és az Ő Anyaszentegyházáról kell szólnunk és bizonyságot tennünk, akiben mindnyájan egyek lehetünk. Pál apostol alázatával kell visszautasítanunk minden pártoskodást – legyen szó akár Papp Lászlóról, akár Csűry Istvánról, akár azRMDSZ-ről, akár alulírottról –, s ekképpen megvizsgálnunk egyházunk jelenlegi helyzetét és szembenéznünk a versengő Zebedeus-fiaknak, Jakabnak és Jánosnak, a kételkedő Tamásnak, az Urat megtagadó Péternek vagy éppenséggel az áruló Júdásnak a terhes múltjával – egyetlen pillanatra sem feledve ugyanakkor, hogy Isten válasza a bűnbánatra minden esetben: a bűnbocsánat.
„A múltat be kell vallani” – írja a Költő. Negyedszázad után még mindig ezzel adós Egyházunk és posztkommunista társadalmunk az Úrnak és önmagának – s ez az egyik legfőbb oka, hogy az egyházi megújulás és a gyökeres rendszerváltozás félúton elakadt, vagy éppenséggel visszájára fordult. Cinkos bűnpártolás helyett világnak és egyháznak ezen a téren kellene együttműködnie és megtalálnia a köz javát szolgáló, hiteles összefogás útját, eljutva odáig, hogy azok, akiket egykor kollaborációra kényszerítettek, együttes erővel leplezzék le volt beszervezőiket és tartótisztjeiket, azokat, akik többé-kevésbé még most is nyeregben vannak.
Egyházunk feje a Krisztus – tartja hitvallásunk. Azért igazságkeresésünkben, egyházunk égető kérdéseinek a megválaszolásában senki másra, hanem csak Őreá hallgassunk. Az Isten kegyelméből tisztséget viselő világi vezetők maguk sem tehetnek jobbat.
Nagyvárad, 2016. augusztus 1.
Tőkés László
erdon.ro2016. augusztus 17.
Miért nem sikerült öt év alatt létrehozni a magyar pedagógus-továbbképző központot?
Míg 1999 óta működik Romániában a német pedagógus-továbbképző központ Medgyes székhellyel, addig magyar nyelvű változatát a mai napig nem sikerült létrehozni. A 2011-es tanügyi törvény előírja a kisebbségi oktatás számára fontos továbbképzők létrehozását, öt év viszont nem volt elegendő ennek gyakorlatba ültetéséhez. A mulasztásra Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hívta fel a figyelmet hétvégén a SIC Feszten. Annak próbáltunk utána járni, hol akadt meg a kivitelezés.
A 2012-től 2015-ig tartó Ponta-kormányok ideje alatt született meg a magyar nyelvű pedagógus-továbbképző központ létrehozásáról szóló kormányrendelet-tervezet. Ebben az időszakban tisztázódott annak a kérdése is, hogy az intézmény megalapításához kormányrendelet szükséges, és nem elég egy minisztériumi határozat.
A tervek szerint a központ Nagyváradon kapna helyet, hogy román-magyar határmenti projekt részeként uniós forrásokból is fejleszteni lehessen. A Nagyváradi önkormányzat ki is jelölt egy ingatlant a központ székhelyeként (egy volt iskolát), a tervezetben pedig 1,5 millió lejes alapot határoztak meg az intézmény létrehozására. Az összeg a központ alapfelszereléseinek költségét, illetve a 15-27 személyzet fizetését tartalmazta egyebek mellett.
Ponta lemondásával kezdődött minden előlről
Szabó Ödön képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke megkeresésünkre elmondta, a rendelettervezet a Ponta-kormány ideje alatt már ott tartott, hogy a szükséges tárcavezetők aláírták, ám mielőtt elfogadta volna a kabinet, Victor Ponta lemondott a miniszterelnöki tisztségről. A dokumentumot négy minisztériumnak kell kézjegyével ellátnia, mielőtt a kormány asztalára kerül: a munkaügyi tárcának, hiszen az intézkedés állami munkahelyeket biztosít, a pénzügyminisztériumnak a finanszírozás miatt, a tanügyi tárcának mint előterjesztőnek, illetve az igazságügyi minisztériumnak, ez a kormányszerv felel azért, hogy a jogszabály ne ütközzön más törvényekkel.
„Magam láttam a miniszterek aláírását a dokumentumon. Ha abban a pillanatban nem mond le a Ponta-kormány, a rendelet megszülethetett volna. Ott bukott el a történet, hogy a rá következő megbízott kabinet már nem adhatott ki ilyen rendeleteket, nem hozhatott létre intézményeket” - magyarázta Szabó Ödön.
És a szakértői kormány?
A szakértői kormány beiktatásával Adrian Curaj került a Tanügyminisztérium élére, a folyamatot pedig ismét elölről kellett kezdeni, a tárcavezetőknek ismét el kellett látniuk kézjegyükkel a dokumentumot. Szabó Ödön tájékoztatása szerint az oktatási miniszterrel jól mentek a tárgyalások. „A rendelettervezet megszületni látszott, amikor információink szerint a külügyminisztérium bekérette a dokumentumot, és fenntartásokat fogalmazott meg” - mondta a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. A fenntartások az 1999 óta működő német pedagógus-továbbképző központ kapcsán merültek fel, amelyet román-német kormányközi megállapodással hoztak létre, és amelyet a német állam finanszíroz. Szabó Ödön tájékoztatása szerint a medgyesi intézmény működésének eddigi formájával kapcsolatban fogalmazódtak meg félelmek.
A német pedagógus-továbbképző központ rendszeresen tart akkreditált továbbképzéseket pedagógusoknak. Több kihelyezett központja is van, többek között Csíkszeredában, Szászrégenben. Az intézmény hat főállású módszertanossal dolgozik, külön szakemberek felelnek az óvodai, az általános, az elemi és a középiskolai német nyelvű oktatásért. A továbbképző központ külföldi intézményekkel is együttműködik, így az oktatók külföldön is részt vehetnek különböző képzéseken. Hogy a 2015/2016-os iskolai évben milyen továbbképzők voltak, itt nézheti meg.
Mire a félelmeket eloszlathatták volna, Adrian Curaj távozott a tárca éléről. „Curaj miniszterrel pontot lehetett volna tenni az ügy végére, a négy tárcavezető aláírta a dokumentumot, a külügyminisztérium beavatkozása miatt viszont nem került a kormányülés asztalára. Rá egy hétre pedig Curaj miniszter helyébe új tárcavezető került. A jelenlegivel még nem volt alkalmunk személyesen egyeztetni a parlamenti vakáció miatt, csak telefonon beszéltünk. Ígéreteket kaptunk” - vázolta a helyzetet a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.
A tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős főosztályától megerősítették, jelenleg is dolgoznak azon, hogy a kormányrendelet-tervezetet minél hamarabb elfogadják. A bürokrácia és a folytonos vezetőségváltás viszont egyáltalán sem könnyíti meg a helyzetet. Hogy mennyire nem, íme így példa: a különböző intézmények megjegyzéseire küldött válaszokon is ott kell díszelegnie mindenféle (éppen aktuális) vezetőség aláírásának.
O. M.
maszol.ro2016. augusztus 26.
Tőkés László nyilatkozata Soltész Miklós államtitkár Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója vonatkozásában
Folyó év június 29-i válaszában Csűry István királyhágómelléki református püspök nyilvánosan kérte fel „a FIDESZ-KDNP nemzeti kormány felelőseit, hogy az általuk nevünkben delegált EU-képviselő (ti. Tőkés László) munkáját és káros tevékenységét vizsgálják meg közelebbről”.
A kormánynál eszközölt, szokatlan „árulkodása” folyományának tekinthető Soltész Miklósegyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár július 20-i váratlan Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója, melynek alkalmával – egyebek mellett – kijelentette: „Nem az alapján ítéljük meg a püspök urat, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján”; és: „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspök urat és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk” (kiemelések tőlem – T. L.).
Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy Csűry Istvánnak ily módon sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát. Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ-KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna.
Nem arról van tehát szó, hogy „mások mit mondanak” Csűry Istvánról, hanem arról, amiről a mellékelve közrebocsátott szekusjelentések tanúskodnak, amelyek fekete-fehéren, kéziratban vagy gépelt formában tanúsítják a nevezett informátori tevékenységét („KISS” és „ROŞESCU” jelentései megtalálhatók a www.tokeslaszlo.ro honlap Dokumentumok rovatában). Továbbá az sem mondható, hogy „a református közösség” és „az egész magyar közösség” támogatólag Csűry István besúgói múltja „mögött és mellett állana”…
Éppen most jövök Tusnádfürdőről, ahol személyesen volt alkalmam megbeszélést folytatni Orbán Viktor miniszterelnökkel és megtisztelő társaságában előadást tartani a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Ennek kapcsán eszembe se jutna azzal dicsekedni, hogy a magyar kormány Csűry Istvánnal szemben szerény személyemet támogatná.
Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni.
Nagyvárad, 2016. július 26.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő
erdon.ro2016. augusztus 28.
István király mindig népszerű
Pénteken az RMDSZ Bihar megyei szervezete, az NMD és a nyíregyházi Mandala Dalszínház által rendezett Nyári Színházi Fesztivál keretében az István, a király című rockoperát mutatták be.
A 2016-ban jubileumi, ötödik évadját ünneplő Nyári Színházi Fesztivál keretében hagyománnyá vált, hogy legalább kétévente bemutassák a Mandala Dalszínház saját produkciójában az István, a király című rockoperát, s mivel a tavaly kimAradt, értelemszerűen most került rá sor. Általában augusztus 21-én történik mindez, de az idén ezen a napon más, magyarországi kötelezettsége volt a társulatnak, ezért egy kissé kitolódott. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy ez lett volna a fesztiválzáró előadás, de mivel az egyik bemutató egy vihar miatt nem volt megtartva, ezt még pótolni fogják szeptember 9-én.
Visszatérve az elmúlt péntek esti, várbeli eseményre: a nézőteret zsúfolásig megtöltő érdeklődőket ezúttal a megszokottnál többen köszöntötték: Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat vezetője, illetve Nyíri Tamás, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) elnöke. Szó esett többek közt arról, hogy annak idején az RMDSZ harcolta ki, hogy nyári színház legyen a várban, napjainkban pedig egyre szorosabb az együttműködés a felsorolt három megye között.
Vastaps
Szokás szerint ismét nagy sikert aratott a Szörényi–Bródy szerzőpáros alkotása, a minőségi zene, a szép jelmezek, a jól ismert slágerek megtették a hatásukat. Említést érdemel ugyanakkor, hogy a nyíregyházi társulat tagjait egyre inkább megszeretik Váradon. Míg néhány évvel az okozott szenzációt, hogy István szerepében Varga Miklós volt látható, most nagyobb tapsot kapott – tegyük hozzá: megérdemelten – Koppány, mint ő. És ez a többi színművészre is vonatkoztatható: az eljövetelkor többen felemlegették, hogy egyiküket vagy másikukat milyen szerepben, melyik előadásban látták még az elmúlt nyár folyamán…
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro2016. augusztus 31.
Magyarremete: a térség egyik legnagyobb ünnepe
A XVII. Magyarremetei Falunapot tartották az elmúlt hét vasárnapján a belényesi medencében fekvő településen nagyon sok résztvevővel. Sokan jöttek el az ünnepségre, nemcsak helybeliek, hanem mintha valaki azt súgta volna a térség lakóinak, „Gyertek Magyarremetére”, ott találkozzunk!
Ezek a gondolatok vasárnap az esti órákban fogalmazódtak meg bennem, amikor a Dankó Szilvia koncertjén a közönséget is fotóztam. A tizenhetedik falunapot tartották Magyarremetén – talán egy kivételével mindegyiken jelen voltam – de ilyen nagy tömeget még sohasem láttam az ottani ünnepségeken. Jól is választották ki a rendezvény időpontját, azt, hogy vasárnapi napon tartották, és azt is, hogy mindez kellemes, szép, napsütéses időben zajlott. A pálya körül az eddigiekben sohasem tapasztalt nagy számú vendéglátóipari egységek építettek ki sörsátrakat, ahol minden finomságot meg lehetett vásárolni. Maguk a szervezők is egy hatalmas sátort állítottak fel, hogy a meghívott vendégeknek, a programok keretében fellépőknek helyet biztosítsanak, akiket az egész nap folyamán a helyi nőszövetség tagjai Tamás Matilda elnöknő irányításával szolgáltak ki. Egy hatalmas bográcsban főtt a finom gulyás, Tamás László főszakács és segítőtársai hozzájárulásával, mely a késő esti órákra el is fogyott.
A néptáncosok
Az augusztus 28-iki, vasárnapi magyarremetei falunapok ünnepi műsora a délutáni órákban kezdődtek. A néhány éve a sportpálya mellett felépített szabadtéri színpadon egymást váltották a román és magyar népi táncegyüttesek, szólisták. Jól eső érzés volt látni a népviseletben fellépőket, függetlenül attól, hogy magyar vagy román nyelvű programok zajlottak a színpadon. A magyarremetei Kéknefelejcs Néptánccsoport tagjai több magyar népi táncot is előadtak. Őket évek óta egy román nemzetiségű házaspár, Sorin Miara és Angelica Miara készít fel – a hölgyet a remetei táncosok csak Angyalnak hívnak – de most egy helybeli fiatal Horváth Izabella is foglalkozik a táncosokkal. Őket a belényesi Rozmaring Néptáncegyüttes tagjai követtek, akiknek tagjai nemcsak Fekete-Körös völgy központjának diákjaiból tevődik össze, de több fiatal is a térség különböző településeiről származik. Mindkét együttes műsorát nagy szeretettel fogadta a falunap közönsége.
Mulatós zene
A helybeliek nagyon várták a magyarországi mulatós zene egyik legmarkánsabb személyiségének, énekesének Bunyós Pityunak a műsorát. Az énekes több mint egy órás koncertje alatt nemcsak a színpadon, de közönség sorai előtt is nótázott, bevonva a közönséget is az énekelésbe, kitűnő hangulatot teremtve. A Magyar Sláger TV sztárja igazi showműsort produkált, melyet nagy ünnepléssel, tapssal köszönt meg a közönség.
Köszöntések
Ezt követően a község polgármestere, Stefanica Adrian a szabadtéri színpadra invitálta a jelenlévő hivatalosságokat, hogy köszöntsék a rendezvényt, melyet elsőként ő maga tett meg, mindenkinek megköszönve, akik hozzájárultak ahhoz, hogy újra falunapot tudtak rendezni. Külön köszöntötte a jelenlévő elöljárókat, és természetesen a nagy számban összegyűlt közönséget. A színpadra meghívottak közül mindannyian jókívánságukat fejezték ki a jelenlévőknek, gratuláltak a szervezőknek a sikeres rendezvényért. Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő miután nagy szeretettel köszöntött mindenkit arról is beszélt, hogy: „úgy látom mindenki önökkel van, még az időjárás is. Ilyen jó hangulathoz, egy ilyen csodálatos napsütéses idő is adatott, most igazán lehet azt mondani, hogy minden hozzájárult ahhoz, hogy itt ma mindenki jól érezze magát”. Majd arról beszélt, hogy a tavaly amikor itt járt, kultúrházat avattak, akkor azt mondta, szeretné ha annak a kulturális központnak a homlokzatán magyarul is ki legyen írva az intézmény neve. „Nos nagyra értékelem, hogy mindez megtörtént, hiszen magyarul is ki van írva az intézmény neve, amit ezúton köszönök meg a polgármesternek”, mondta többek között a honatya. Ioan Mang a Bihar megyei Tanács egyik alelnöke is szólt a megjelentekhez: „nagy megtiszteltetés számomra, hogy most is itt lehetek Remetén, de én nem csak akkor jövök ide ha falunap van, hanem más esetekben is, ha szükség van rá”. Majd szólt azokról a az infrastrukturális fejlődésekről melyeket Magyarremetén megvalósítottak. „Ebben a községben városi körülményeket teremtettek azoknak, akik itt élnek”, mondta többek között alelnök.
Gergely János a Pro Remete Egyesület részéről magyarul és románul köszöntötte a megjelenteket, kifejezve örömét, hogy újra együtt lehetnek itt Magyarremetén és ünnepelhetnek. „Íme újra együtt vagyunk, amikor 17 évvel elkezdtük akkor is azt szerettük volna, hogy az akkori kezdeményezés hagyományt teremtsen. Úgy látom ez sikerült, aki ide eljön ezen a napon jól érzi magát, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszél, hiszen itt Remetén évszázadok óta élnek együtt románok és magyarok a legnagyobb megértésben”, mondta Gergely János.
A főszervező
A nap folyamán többször is volt alkalmam beszélgetni a magyarremetei falunapi rendezvény főszervezőjével Bálind György helyi RMDSZ-elnökkel. Elmondta, hogy a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy itt egy kitűnő hangulat és jó műsorok várjanak mindenkit. „A megszokott szombati naptól eltérően az idén vasárnap tartottuk a falunapot és nem is a megszokott dátumon, ez azért történt, hogy magyarországi sztárvendégeket tudjunk meghívni és ezt csak ezen a dátumon tudtuk összehozni. Én ezúton köszönöm meg mindenkinek, akik támogatták ezt a rendezvényt, akik munkájukkal járultak hozzá a sikerhez és sokan voltunk”, mondta a fiatal elöljáró.
Tűzijáték zárta
Már jól benne voltunk a remetei estében, amikor a másik magyarországi sztárvendég Dankó Szilvia lépett színpadra. A közönség – ekkor már néhány ezren – a sportpálya minden részéről a szabadtéri színpad elé jött. Az előadóművésznő, az egyik dalának éneklése közben melyben a polgármesterekről is szólt, Remete elöljáróját Stefanica Adriant és a helyszínen levő Péterszeg (Magyarország) polgármesterét Olajos Mihályt, valamint Bálind György RMDSZ-elnököt is a színpadra csalt, együtt énekeltek, táncra perdültek. Igazi sikert jelentett Dankó Szilvia a Magyar Sláger TV énekesének magyarremetei szereplése. A koncertek után egy szépen kivitelezett tűzijáték zárta a hivatalos rendezvényt, mely azonban tovább folytatódott, hiszen szólt a zene, a sörsátrak várták a vendégeket.
Dérer Ferenc
erdon.ro2016. szeptember 1.
Új fejezet kezdődött a megyei RMDSZ-nél
Szerda este az állami filharmónia Enescu-Bartók termében rendkívüli küldöttgyűlést tartott az RMDSZ Bihar megyei szervezete, amelynek elnökévé négy évre Cseke Attilát választották meg. A rendezvényen jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is.
Elnökválasztási beszéde kezdetén Cseke Attila parlamenti képviselő köszönetet mondott a több mint 20 RMDSZ-körzetnek azért, amiért jelölte őt a megyei szervezet elnöki tisztségére, valamint a korábbi RMDSZ-elnököknek is – Nagy Bélának, Varga Gábornak, Kapy Istvánnak, Lakatos Péternek és Kiss Sándornak amiatt, hogy szerinte mindegyik a maga idejében tette azt, amit a közösség képviseletében és érdekérvényesítésében tenni kellett. Ezután egy Bihari Napló-interjúból idézett, mely 1996-ban készült Margitta akkor frissen megválasztott RMDSZ-es alpolgármesterével, Cseke Sándorral, vagyis az édesapjával, ami ösztökélte őt arra, hogy elvállalja a jelölést. Kijelentette: a Bihar megyei RMDSZ ugyan nincs könnyű helyzetben, de állítja, hogy az egyik, ha nem a legjobb parlamenti csapattal rendelkeznek a megyei szervezetek között, és a bihari polgármesteri csapatra is sokfelé irigyek más RMDSZ megyei szervezetekben, van tehát alap, amire építkezhetnek, és ígéri, fognak is.
Azt mondta: bíbelődésre nincs idő, azon filozofálni, hogy mi miért volt és lehetett volna-e jobban, hiszen a válaszok ma már nem fontosak. Úgy fogalmazott: itt az idő, amikor új fejezet kezdődik. Egyértelmű lesz a beszéd, nem lesz köntörfalazás és egyenes lesz az irány, amely felé a közösséget vezetik majd. Azt javasolta: csapatban kell gondolkodniuk és cselekedniük, hiszen a december 11-i választásokon az RMDSZ-nek jól kell teljesítenie. A döntésig tehát lehetnek vitáik, megbeszéléseik, de ha egyszer a döntést meghozták, azt mindannyian képviselniük és eredményesen gyakorlatba kell ültetniük. Ez az egyik olyan dolog, amit az elmúlt periódusból át szeretne menteni és alkalmazni továbbra is az RMDSZ életében. Ehhez kér elkötelezettséget, hozzáállást és hitet. Hangsúlyozta: a szervezetben mindenkinek helye van aki jóhiszeműen a magyar közösség ügyét akarja szolgálni velük együtt. „Mindannyiunk feladata lesz, hogy újra építsük az elvesztett kapcsolatokat és hálókat. Tudom, ez nem egy könnyű feladat, de hiszem, annál nemesebb. Dolgozni kell, nem siránkozni. Cselekedni kell, nem hibákat és hibást keresni”- nyomatékosította. Azt is kijelentette: az ügyvezető elnökséggel való kapcsolat és összehangolt munka lételeme az RMDSZ jó működésének, és a választmányi munkát meg kell tudniuk erősíteni.
Az igazi harcos
Kiemelte: nyitott a civil szféra, a társult tagok és közösségi szervezetekkel való közös gondolkodásra és munkára. Meglátásában az ifjúsággal és a MIÉRT-el szoros kapcsolatot kell építeniük, és támogatni fogják a Nőszervezet munkáját is. Szerinte egy vezetőnek, ha hisz valamiben, mennie kell az úton előre, akadályokat kikerülve és leküzdve, mert előbb vagy utóbb az eredmény igazolja a tetteket. Ugyanakkor pedig, a közösség iránti alázat nap mint nap kell érvényesüljön a munkájukban, és ez a szolgálat látható, érzékelhető kell legyen.
Érdekes színfoltja volt a programismertetőnek, amikor Cseke Attila Grosics Gyulát, az Aranycsapat legendás kapusát idézte, majd néhány perccel később az a körülbelül két és fél perces rövidfilm lett levetítve, melyet a mostani labdarúgó-válogatott tagjai is megtekinthettek az Európa-bajnokságon az öltözőben, a magyar- osztrák meccs előtt, és arról szólt, hogy egy igazi harcos szereti azt, amit csinál, és mindent megtesz céljai elérése érdekében.
Nehéz idők jönnek
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is köszönetet mondott az amúgy távollevő Kiss Sándornak az elmúlt 12 évben kifejtett tevékenységéért, melynek köszönhetően szerinte a Bihar megyei RMDSZ meghatározó tényező lett nem csupán a romániai magyar politikai életben, hanem általában véve is. Azt mondta: nehéz időszakban vette át az RMDSZ vezetését Kiss Sándor, de kollégáival el tudta érni azt, hogy erős legyen a hangja az itt élő magyarságnak, ezért számít a továbbiakban is a munkájára. Azon meggyőződésének adott hangot: nehéz időszak következik, talán a legnehezebb a rendszerváltás után, mert sikerrel meg kell győzni a kiábrándult választókat arról, hogy a politika és a politikusok, a közéleti szereplők vannak értük, és nem fordítva. Ennél fontosabb feladat nincs is, de véleménye szerint Cseke Attila talán a legjobb választás ebből a szempontból, mert a legmegfelelőbb ember arra, hogy csapatot alkotva visszaszerezze a hitelt, a választók elkopott bizalmát, mozgósítani tudja a tartalékokat. Ugyanis kisebbségi létben különösen nincs alternatívája a parlamentáris demokráciának, az arányos képviseletnek. Az RMDSZ-es elöljáró ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: közeledik 2018, vagyis az egyesülés százéves évfordulója, ami alkalmat és lehetőséget kell teremtsen arra is, hogy magyarként megmutassuk: sok kellemetlen dolog történt velünk, de azért erős közösséget alkotunk Romániában, és tudjuk mit kell tegyünk, ha a jövőnkről van szó.
Szimfonikus zenekar
Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök egy szimfonikus zenekarhoz hasonlította az RMDSZ-t, melyben mindenkinek megvan a helye, szerepe, és közösen, összhangban dolgoznak a közösségért. Hangsúlyozta: csak csapatban, kemény munkával lehet nyerni, hinni, merni és bátran cselekedve, odafigyelve egymásra. Egy példával élve arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ szakmai munkáját utólag még a bíróság is igazolja. Arról is beszélt: jövőre Szent László-év lesz, az RMDSZ pedig együtt kell működjön e kérdésben is az egyházzal, a civil szférával.
Biró Rozália szenátor, választmányi elnök is úgy vélte: új fejezet kezdődik az RMDSZ Bihar megyei szervezetének életében, és „nem szégyen az, ha egymás mellé állunk, egymás kezét fogva”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro2016. szeptember 1.
Nyolcadik néptánctábor Félegyházán
Idén is Biharfélegyháza adott otthont a Partiumi Néptánctábornak, melyet már nyolcadik alkalommal rendeztek meg a hagyományőrző néptáncosok örömére.
Augusztus utolsó egész hetében a megye több helységéből érkeztek a csoportok: Micskéről a Görböc, Belényesújlakról a Rezgő, Biharszentjánosról a Szentjánosbogarak, Paptamásiból a Gilice, Margittáról a Gyöngyvetők néptánccsoport tagjai, Berettyószéplakról az újonnan alakult helyi csoport. Az említettek mellett voltak résztvevők a helyiek mellett Nyüvedről, Pelbáthidáról, Nagyváradról, illetve a Szilágy megyei Kémerről is. Hétfőtől péntekig közel 80 gyerek sajátította a balázstelki, kisküküllőmenti tájegység, illetve a tövisháti, szilágysági régió táncanyagának alapjait. A haladókat Máté Gergő és Sipos-Hodgyai Edit, míg a kezdőket Erdei Sándor és Hodgyai Edit oktatók ismertették meg az említett néptáncokkal. A hétfő délelőtti megnyitón Kelemen Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, örömét fejezve ki, hogy Biharfélegyháza újra házigazdája lehet a tábornak. Fellépett a Soroglya zenekar, amely az oktatás és táncházak zenéjét szolgáltatta (Dallos Levente prímás, Bacsó László brácsás, Kelemen-Paksy János bőgős). A műsort a Görböc mezőségi tánca tette színessé, míg Demeter Krisztina micskei tanuló népdalcsokra adta meg az alaphangját az egész hetes éneklésnek.
Előadások
A tábor programja lehetőséget teremtett a délelőtti és délutáni órákban a néptáncoktatásra, melyet délben népdaltanítás, illetve az ebéd utáni órákban quilingezés töltött ki Rácz Imola irányításával. A hét folyamán a következő előadásokkal is gyarapíthatták tudásukat a táborlakok: A táncház-mozgalom története és közösségépítés; Rovásírás; Őfelsége – A Magyar Szent Korona – az elméleti ismereteket Záhonyi András Budapesti íráskutató előadásából meríthették a résztvevők. A szervezett programok mellett mindig mAradt idő a futballozásra, locsolkodásra, szalonnasütésre és tábortűz gyújtására, a napokat pedig az esti táncházak zárták, kitűnő alkalmat nyújtva a közösségformálásra, ismerkedésre, további gyakorlásra, tanulásra. A péntek délutáni gálaműsor elhozta a búcsú idejét. Az összegyűlteket Hodgyai Edit programfelelős köszöntötte, ugyanakkor kiértékelte az elmúlt hét tevékenységeit is. Szabó Ödön képviselő is üdvözölte a szép számban megjelent szülőket, köszönetet mondva nekik és az oktatóknak a gyümölcsöző közös munkáért, az áldozatvállalásért, a jövő nemzedékének nyújtott felbecsülhetetlen értékekért, a tudás gyarapításáért. Fontosnak tartotta, hogy a néptáncosok az év folyamán is találkozhatnak egymással több rendezvényen is, melyek közül megemlítette a Partiumi Néptánctalálkozót és a Fekete Körös-völgyi Magyar Napokat.
“Még egy hét!”
Kelemen Zoltán örömét fejezte ki, hogy Biharfélegyháza kedvező infrastruktúrájával, szépen megújuló kultúrházával képes egy ilyen tábort ellátni, befogadni. ugyanakkor üdvözölte a szülők és oktatók törekvéseit, hogy hagyományos kultúránk tovább örökítésének lehetőségéhez hozzájárulnak. A gálaműsor lehetőséget adott úgy a haladó, mint kezdő csoport heti tevékenységének bemutatására, a Bacsó lányok, Eszter és Ágnes tolmácsolásában pedig felcsendülhetett pár népdal is a héten elsajátított gyűjteményből. A táborlakók idén is elégedetten, a jövő évi viszontlátás reményével, a „Még egy hét!”-rigmussal búcsúztak egymástól. A rendezvény támogatója volt Biharfélegyháza Polgármesteri Hivatala, a Communitas Alapítvány, a Jakó Zsigmond Általános Iskola, a Miskolczy Károly Általános Iskola, médiatámogató a Bihari Napló, szervező a Görböc Néptáncegyüttes.
erdon.ro2016. szeptember 2.
Dolgokról, melyekről sokat fogunk hallani
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is részt vett szerda este a filharmóniában az RMDSZ megyei szervezetének rendkívüli tisztújító közgyűlésén. Ezt megelőzően a Russmedia szerkesztőségébe látogatott, ahol exkluzív interjút adott.
– Friss hír, hogy december 11-én lesznek a parlamenti választások. Hogyan kommentálja ezt?
– Igazából a december 11-e a szinte egyedüli olyan nap, amikor az alkotmányos, illetve a törvényes előírásokat is betartva, meg lehet szervezni az idei parlamenti választást. Mi, amikor a július eleji SZKT-gyűlést megtartottuk, akkor már a december 11-gyel számoltunk, és amikor a jelöltállítás időrendjét rögzítettük, akkor is ebben gondolkodtunk. Nem ért tehát minket meglepetésként ez a bejelentés. Én a múlt héten beszéltem utoljára erről a kérdésről a miniszterelnökkel. Azt mondtam neki: december 11-ét támogatjuk, ugyanis az az igazság, hogy november 30. és december 18. között lehetett volna választásokat szervezni, és utóbbi az utolsó nap, amikor az alkotmány értelmében ez lehetséges. Így is nagyon kitolódik karácsony fele, tehát véleményem szerint a 11-e a legjobb dátum. Mi erre készülünk, és azt gondolom, hogy előbb-utóbb Romániában rendeződnie kell ezen problémának, hogy ne tolódjon mindig kijjebb. Egy adott pillanatban oda jutunk, hogy karácsony este kell szavaznunk… Rendezni kell ezt valamilyen módon, például alkotmánymódosítással.
– Melyek lesznek a prioritásai az RMDSZ-nek a most kezdődő őszi parlamenti ülésszakban?
– A prioritásokról azért nehéz nyilatkoznom, mert szeptember 1-jén kezdődik az őszi parlamenti ülésszak és a frakciókkal kell előbb ezekről beszélni. Egy dolgot azért látni kell: ennek a parlamentnek az utolsó, csonka ülésszakáról van szó. Ez tetszik, nem tetszik, de azt eredményezi, hogy arról is őszintén beszélnünk kell: érdemben valószínűleg csak szeptemberben zajlik majd törvényhozói munka, azt követően azonban már nem. Kezdődik ugyanis a kampányidőszak. Aki nincs befutóhelyen, azért nem fog bejárni, aki pedig igen, az amiatt, mert kampányol. Nagy dolgokra nem számítunk tehát. A kisebbségi törvénytervezetet napirendre szeretnénk tűzni. Nem azért, mert netalán úgy gondolnánk, hogy ezt el is tudjuk fogadtatni, hanem azért, mert ennek egy nagyon pragmatikus megközelítése is van. Ugyanis ha napirendre tudjuk tűzni, és onnan visszaküldik a bizottságba, akkor a következő törvényhozási ciklusban, ami 2016. december 11. után kezdődik, ismét a parlament, a képviselőház portfoliójának a napirendjén mArad. Az a szabály, hogy a négyéves időszak alatt legalább egyszer a parlamentnek a napirendi pontjai közt kell szerepeljen, ahhoz, hogy tovább lehessen vinni. Ha ez nem történik meg, akkor elölről kell kezdeni mindent. Ez egy taktikai szempont, mert mi nem mondtunk le a kulturális autonómiáról. Jó lenne, ha ezt a taktikai lépést meg tudnánk tenni, és így a következő törvényhozási ciklusra átvihető lehetne a tervezet. Vannak még olyan apróságok, melyeket sorolhatnék. A mezőgazdaságot érintve például, a sürgősségi kormányrendelet-módosításkor nekünk nagyon fontos, hogy úgy tudjunk változtatni, hogy a közbirtokosságok és különböző egyesületi formák a jövő évtől a területalapú támogatást megkaphassák, mert most ugye, a jelen pillanatban elég konfúz a helyzet, nem világos a törvénykezés. Ezenkívül vannak még olyan kezdeményezéseink, amelyek akár át is mehetnének a parlamenten, ha szeptemberben lehetséges lesz a munka, de ezt a frakciókkal közösen kell eldöntenünk.
Támogatások
– Valahol azt nyilatkozta nemrég: a racionális érvek mellett érzelmi hozzáadott értékre is szükség van egy választás megnyeréséhez. Hogy érti ezt?
– Választásokat sokféleképpen lehet nyerni, de általában politikai csatát érzelem nélkül nem. Ha a választók valamilyen szempont alapján érzelmileg nem azonosulnak azokkal, akiket megválasztanak, akkor nagyon nehéz a mozgósítás. Az azonosulás többféleképpen valósulhat meg. Nagyon sokszor racionális érvekkel is meggyőzhetőek az emberek, de nagyon sokszor szükséges az is, hogy az érzelmekre lehessen hatni. Ráadásul az is kérdéses, hogy kikre, milyen módon lehet érzelmileg hatni. Mi nyitni fogunk a kampányban az üzeneteik, a programunk révén mindenképpen olyan társadalmi kategóriák irányába, amelyek az elmúlt időben kevesebbet beszéltünk, de foglalkoztatott és foglalkoztat bennünket. Azt hiszem, hogy az egyik nagy kihívása lesz a következő időszaknak, hogy azokkal, akik szegénységben élnek- és sajnos sokan vannak ilyenek- tud-e valamit kezdeni ez az ország. A minimálbérnek az emelését fogjuk javasolni az elkövetkezendő négy esztendőben úgy, hogy 1200 lejről 2000 lejre emelkedjen, és most csak egy példát említettem. A szociális ellátórendszeren is változtatni kell, mert a mostani nem hatékony. A fiataloknak, és nem csupán számukra, indítanánk egy olyan programot, amennyiben erre lehetőségünk nyílik, ami a különböző startupoknak a támogatását jelentené. Tehát legyen egy kormányzati alap, és ebből a különböző startapok, és minden területre, nem csak az IT-re vagy a zöldenergiára gondolok, ahol erre szükség van, a mezőgazdaságtól a vegyiparig, támogatást igényelhetnének öt és tíz éves futamidővel, mely az összeg nagyságrendjétől függne. Ez tulajdonképpen a mi elképzelésünkben azt jelentené, hogy öt vagy tíz év után a beruházó visszaadja az államnak kamatmentesen azt az összeget, amit kapott, így folyamatosan lenne egy forgótőke ebben az alapban. Az alapot folyamatosan életbe lehetne tartani, csak az inflációra kéne tekintettel lenni. Öt vagy tíz év alatt egy-egy vállalkozásnak lehetősége lenne, hogy felnőjön, hogy bizonyítson. Munkahelyekre van szükség, a fiatalok azt kérik, hogy a munkahelyteremtésben, a vállalkozások elindításában kapjanak segítséget, és bebizonyosodott, hogy az ilyen típusú támogatások mindenféleképpen fontosak.
Centenárium
– És mi az, amiről még sokat fogunk beszélni, hallani?
– Sokat fogunk beszélni az elkövetkezendő időszakban akarva-akaratlanul egy centenáriumról, hiszen Románia 2018-ban meg fogja ünnepelni a százéves évfordulóját az egyesülésnek. A kérdés az, hogy száz év után hol vagyunk mi, erdélyi, romániai magyarok ebben az országban. Hol voltunk, és hol leszünk? Milyen perspektíváink vannak, mit gondolunk magunkról? Mit gondol a román állam rólunk, és hogyan viszonyul hozzánk? A 2018-as esztendőben, a százéves évfordulón az 1918-ban tett ígéretekből mi vált be, és mi nem? A román államnak ugyanis teljesítenie kell azokat az ígéreteket a kisebbségek irányába, melyekre a kisebbségek várnak. Azt hiszem, hogy ez az évforduló az az érzelmi plusz is lehet, mellyel megmutathatjuk magunkat a választásokkor. Ez egy lehetőség, mert azok, akik elmennek szavazni, azt is jelzik, hogy ők léteznek, itt vannak.
– A mozgósításban azért az RMDSZ sem jeleskedik…
– Sajnos egy össztársadalmi jelentség a fásultság, a politikától való elfordulás, tehát ez nem csak a magyarokra igaz. Alacsonyabb részvételné gyakorlatilag ugyanazokat a számokat hoztuk, nyilván plusz-mínusz. Visszanyertük Szatmárt, elveszítettük Udvarhelyt, két megyei önkormányzati vezetőnk helyett lett öt. Ilyen szempontból változó a helyzet, a társadalom együtt mozog, románok, magyarok. Nagyon nehezen lehet ezt egyik napról a másikra megoldani. Öntudatos polgárokat kell nevelni, akik részt akarnak venni a közéletben, ha máskor nem, akkor a választásokon, és olyan jelölteket kell találni, akikre felnéznek, akikben megbíznak, akik a közjóért dolgoznak, és akik alázattal a közösség ügyeit intézik. Ma egy általános kiábrándultság tapasztalható a politikából, de ha az elmúlt négy vagy nyolc esztendőt nézzük, akkor gondolom, hogy ez megmagyarázható, érthető. Biztos, hogy kell néhány év ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen. Ha viszont jók a jelöltek, és később bizonyítanak, akkor azt gondolom, hogy vissza lehet állítani a bizalmat. Egy parlamentáris demokráciában az alapvető kérdés a bizalom, akarunk-e valami mást, és ha igen, akkor az mi? Ha erről lemondunk, akkor az nagy baj, és egy kisebbség esetében még nagyobb, mert minél kevesebb a szabadság, a demokrácia, annál több a megszorítás. Az embereknek érezniük kell, hogy az ő problémáikra akarnak választ adni a politikusok, és ezért vállalnak közéleti szerepet. Kétségkívül ezek racionális érvek a mozgósításra, de emellett nekünk természetesen az etnikai ügyeket is vállalniunk kell, mert manapság nem elég azt mondanunk, hogy magyar vagyok ahhoz, hogy rád szavazzanak az emberek.
– Miért tartotta fontosnak azt, hogy jelen legyen az RMDSZ küldöttgyűlésén. Mi a véleménye Cseke Attiláról?
– Ha egy nagy megyei szervezetben tisztújítás zajlik, akkor azt gondolom, hogy ez egy fontos esemény, és ha tehetem, akkor ott vagyok, elmegyek. Bihar megyébe is szívesen jövök. Itt a változás készülődött, érlelődött, és végül megtörtént, Cseke Attila személyében pedig kap egy új elnököt a megyei szervezet, mely változás adhat egy másfajta dinamikát. Megköszönöm Kiss Sándornak az elmúlt sok esztendőt, mert ezzel egymásnak is tartozunk. A Bihar megyei szervezet az ő és a Szabó Ödön idejében nőtt fel oda, ahol most van. Innen kell Attilának továbbvinnie a szervezetet, és bebizonyítania azt, hogy ezt a szinten tartani vagy überelni tudja. Cseke Attila alkalmas erre, és ebben segíteni szeretnék Bihar megyének, és nyilván neki is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro2016. szeptember 11.
Befejezték munkájukat az anyaországi Hegyköz értékfeltárók
A Hegyköz Kollégium keretén belül hatvan személy dolgozott 2015 őszén és 2016 tavaszán, hogy felleltározzák a Hegyköz értékeit és hungarikumait, ennek eredményét mutatták be szombaton délután a hegyközszáldobágyi Halászcsárda konferenciatermében.
Zsúfolásig megtelt a hegyközszáldobágyi Halászcsárda konferenciaterme 2016 szeptember 9-én, szombaton délután, amelyen az anyaországban létrehozott Hegyköz Kollégium munkatársai számoltak be a térség településein végzett értékfeltáró munkájukról.
Lezsák Sándor a Lakiteleki Népfőiskola vezetője, a Hungarikum Bizottság tagja megnyitó beszédében szólt arról, hogy ezen szervezetek támogatásával 2015. november 20-án vette kezdetét a Hegyköz Kollégium, amelynek küldetése és célja a határon átívelő magyarság értékeinek feltárása, a külhoni magyar értéktár bővítése, és azon értéktár megőrzése a jövőkor számára.
Az adatgyűjtésben hatvan személy vett részt az ország számos egyeteméről érkeztek lelkes hallgatók és tanárok, akik betekintést nyerhettek a határon túli magyarság mindennapjaiba, megismerkedhettek a helyi szpecialítású ételek, italok készítésével, a települést jellemző hagyományokkal, népszokásokkal, nyelvi kifejezésekkel.
A Hegyközben 19 településen dolgoztak, kutattak, leltározták fel közösségi értékeinket: Biharfélegyháza, Biharvajda, Hegyközcsatár, Hegyközkovácsi, Hegyközpályi, Hegyközszáldobágy, Hegyközszentimre, Hegyközszentmiklós, Hegyköztóttelek, Hegyközújlak, Jákóhodos, Micske, Poklostelek, Siter, Sitervölgy, Szalárd, Szentjobb, Tóti és Vámoslázon.
A lelkes kutatók két alkalommal is jártak ezen településeken és végeztek értékfeltáró munkát, 2015 őszén és 2016 tavaszán, amely munkában nagy segítséget nyújtott Dukrét Géza nyugalmazott tanár, helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság megalapítója, akit egyben megválasztottak a Hegyköz Kollégium szakmai vezetőjévé is. A tanár úr köszöntőjében két javaslatot is tett a jelenlévőknek, polgármestereknek: – hozzanak létre egy Hegyköz Értéktár Bizottságot, amelynek tagjai javaslata alapján további értékek kerülhetnek be az értéktárba, a másik javaslat pedig a Hegyköz turizmusának fellendítése, hiszen nagyon sok értékünk van, amit érdemes megmutatni másoknak is, ezeket kis füzetekbe összefoglalni településenként.
Szabó Ödön az RMDSZ parlamenti képviselője köszönetet mondott azoknak, akik kigondolták, megszervezték, finanszírozták majd feltérképezték értékeinket, hiszen ezek a mieink, a mi magyar közösségeinkké, „(…) érték ember nélkül nincs ma, érték közösség nélkül nincs és főleg magyar érték magyar közösség nélkül nincs, ügyeljünk tehát magyar értékeinkre” – mondta a képviselő. Ezt követően a Hegyköz Kollégium keretén belül dolgozó érték feltáró csoportok tagjai két részben, kivetítős előadásban mutatták be a településeken végzett munkájukat, a kutatás eredményeit, a településeken munkájukat segítő embereket, különlegességeket, érdekességeket, majd elemezték az általuk tapasztaltak alapján a település előnyeit, hátrányait, és a kínálkozó lehetőségeket.
Az előadás első részének kezdésekor és befejezésekor a Kunsági Táncegyüttes mutatkozott be a jelenlévőknek verbunkosokkal, csárdásokkal, míg a második rész kezdésén és befejezésén Mészáros Eszter Henrietta tanuló, hegyközcsatári népdalénekes előadásának tapsolhattak.
Zárszóként Lezsák Sándor, aki a Magyar Országgyűlés alelnöke is, megköszönte, mindenkinek a segítséget, a munkát, a településeken megszólított személyek hozzáállását, majd idézett Eszterházy nádortól, aki többek között azt mondta: „Őrültség semmit sem tennünk, ha mindent nem tehetünk is” – idézte Lézsák Sándor a nádor szavait.
A rendezvény állófogadással ért véget, amelyen az érintett személyek ismerkedtek, barátkoztak, hiszen a bemutatón látottakat hasznosíthatja mindenki saját közösségében.
Tóth Zsigmond
erdon.ro2016. szeptember 22.
Vitát szított az iskolaigazgatói és aligazgatói versenyvizsgák módszertana
Parázs politikai vita és vádaskodás zajlik az iskolaigazgatók és aligazgatók októberben esedékes versenyvizsgája miatt.
Míg a Szociáldemokrata Párt (PSD) módosító javaslatot nyújtott be a megmérettetés jövő évre történő halasztása érdekében – kezdeményezésüket már az RMDSZ is támogatja –, Mircea Dumitru oktatási miniszter kijelentette: a lépés egyértelműen jelzi, hogy a politikum nem akarja elveszíteni az ellenőrzést az iskolák vezetősége felett.
Sokan azt is aggályosnak tartják, hogy a versenyvizsga módszertana értelmében a magyar tannyelvű, illetve a többtagozatos iskolák esetében az igazgatói és aligazgatói versenyvizsgára jelentkezőknek rendelkezniük kell az RMDSZ megyei vezetőségének jóváhagyásával.
Király András oktatási államtitkár a téma kapcsán a napokban elmondta, az anyanyelvismeret tanúsítására elfogadják a tanulmányi oklevelet a szaknyelv feltüntetésével, a tanári kinevezést a tanítási nyelv feltüntetésével, a nyelvvizsgát, illetve az RMDSZ megyei szervezetei által kibocsátott igazolást. A törvényes előírás amúgy már hat éve érvényben van, de először alkalmazzák, mivel 2008 óta az Oktatási Minisztérium nem szervezett igazgatói versenyvizsgát.
Elkötelezett szavazók helyett szakemberek?
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke lapunk kérdésére azt mondta, bízik abban, hogy „nem az elkötelezett RMDSZ-szavazók” kapnak majd ajánlást a szövetség területi szervezeteitől, hanem „a rátermett szakemberek, akik a magyar oktatásért elkötelezetten kiállnak”. Rámutatott: a sajátos romániai helyzet eredményezte azt, hogy az RMDSZ a magyar kisebbség érdekvédelmi szervezeteként úgy működik, mint egy politikai párt. „Ha a területi szervezeteink nem döntenek jól az iskolaigazgatói tisztségekre pályázóknak nyújtandó ajánlásokat illetően, akkor magukra vessenek” – fogalmazott Magyari.
Mint mondta, a szövetség küldött egy típusnyomtatványt a területi szervezeteknek, azt kell majd kitöltsék, és odaadják annak a jelöltnek, akit támogatnak, ám nincs arra vonatkozóan egységes szabályozás, hogy milyen kritérium alapján osztogathatják az igazolást. Magyari szerint a területi szervezeteknek autonómiájuk van, s a helyiek általában jobban tudják, hogy ki képviseli megfelelőképpen a magyar oktatás érdekeit. „Egy településen általában a helyi értelmiség, a lelkészek, az önkormányzati képviselők, az RMDSZ-es vezetők vannak tisztában azzal, hogy mire van szükség a minőségi magyar oktatás biztosításához, hogy megmAradjon egy magyar osztály, vagy ne kerüljön veszélybe egy iskola” – mondta a szakpolitikus.
Magyari úgy véli, olyan vezetőkre van szükség a tanintézetek élén, akik ügyesen tárgyalnak, jó diplomáciai érzékkel rendelkeznek. Hozzátette, akik nem állnak ki a közösségért, és azt várják, hogy mások harcoljanak helyettük, azok a mandátumuk végén nem számíthatnak újabb ajánlásra.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének ( RMPSZ) elnöke is azt tartja a legfontosabbnak, hogy a magyar oktatásért küzdő emberek kerüljenek az iskolák élére. Úgy véli, az RMDSZ ajánlására nem csupán azért van szükség, hogy a jelentkező bizonyítani tudja, ismeri a magyar nyelvet, hanem azért is, hogy a vezetői tisztségre pályázó legyen elkötelezett a magyar ügy iránt. „Ez esetben az RMDSZ-re érdekvédelmi szervezetként kell tekinteni, még akkor is, ha néha pártként viselkedik. Értelmezésem szerint az érdekvédelmi szervezet érvényesíti a jogosítványait az adott kisebbség védelme érdekében” – részletezte a Krónikának az RMPSZ elnöke.
Burus-Siklódi Botond leszögezte, a területi szervezetek ajánlása arra is jó, hogy esetenként kiszűrjék az opportunistákat, akik beszélik ugyan a kisebbség nyelvét, de nem tesznek semmit az érdekei védelmében. Hozzátette, sok év után jól jön, hogy végre megszervezik az iskolaigazgatók versenyvizsgáját.
Szilágyi: változtatni kell a káros gyakorlaton
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt ( EMNP) országos elnöke ezzel szemben úgy látja, valós a veszélye annak, hogy az igazgatói tisztség betöltésére kiírt versenyvizsgák elbírálásakor nem szakmai, hanem politikai döntés születik, ezt szerinte nem lenne szabad engedni. A politikus lapunknak kifejtette: sajnálatos, hogy az RMDSZ-es politikusok sok esetben zsákmánynak és nem a közösséget szolgáló szolgálatnak tekintik az iskolaigazgatói állások betöltését.
„Ez káros gyakorlat, amin változtatni kellene. Azt gondolom, hogy egy iskola tanári közösségének szakmai és emberi véleménye, ajánlása kellene hogy a legfontosabb legyen, és sokkal kisebb mértékben kellene számítson az egyik vagy másik megyei vagy országos politikushoz fűződő barátság vagy politikai lojalitás” – szögezte le Szilágyi Zsolt. Hozzáfűzte: több olyan visszajelzést kaptak, hogy az RMDSZ-szel nem szimpatizáló oktatókat, vezetőket hátrány érte. „Tulajdonképpen a fejét sem meri felemelni egy pedagógus, amikor azt látja, hogy a kinevezését az RMDSZ saját zsákmánynak tekinti” – jegyezte meg Szilágyi.
A pártelnök kérdésünkre elmondta, konkrét esetet is tud Nagyváradról, ahol a nem RMDSZ-t támogató tanárok szakmai és anyagi hátrányba kerültek, mert „nem ugyanazt a nótát fújták, mint a monopolhelyzetre törekvő politikai alakulat”.
Bukaresti adok-kapok
Az oktatási minisztérium egyébként múlt héten hagyta jóvá az iskolaigazgatói és aligazgatói versenyvizsga menetrendjét, amely szerint október 12-én tartanák a versenyvizsga írásbeli szakaszát, amelyen a menedzseri képességeket mérik fel. A második szakasz további két vizsgából áll: az önéletrajzban foglaltak kiértékelése, valamint a jelölt iskolafejlesztési, cselekvési tervének, illetve menedzseri tervezetének bemutatása a megyei bizottság és a minisztériumi küldöttek jelenlétében. A beiratkozás október 2-áig tart, s országszerte 6500 igazgatói és 2500 aligazgatói állást lehet megpályázni.
A szenátus oktatási bizottságát vezető Ecaterina Andronescu PSD-s szenátor – volt oktatási miniszter – a múlt hétvégén már a versenyvizsga elhalasztását kezdeményezte. A lépést a Digi24 hírtelevízió kérdésére azzal indokolta, hogy számos panasz érkezett tanfelügyelők, pedagógusok és iskolaigazgatók részéről, mert a vizsgázóknak nincs elég idejük felkészülni, ezért 2017 nyarára halasztanák a megmérettetést.
A szenátus oktatási bizottságának módosító javaslata miatt a Nemzeti Liberális Párt ( PNL) már bűnvádi feljelentést is tett okirat-hamisítás gyanújával. Mint kiderült, a dokumentumon szerepel Dumitru Oprea PNL-es szenátor, a bizottság titkárának aláírása is, aki azt állítja, nem vett részt azon a gyűlésen, ahol erről tárgyaltak. A PNL álláspontja szerint a szociáldemokraták nem szeretnék, ha megszűnne a hagyományosnak számító politikai ellenőrzés az iskolák vezetősége felett, és nyilvánvalóan azt próbálják elérni, hogy a kérdésben majd a decemberi választások után megalakuló kormány dönthessen.
A diákszervezetek szerint rendet kell tenni
Hasonló álláspontot képviselnek az országos diákszervezetek vezetői is, akik egyetértenek abban a versenyvizsgát kezdeményező Mircea Dumitru oktatási miniszterrel, hogy rendet kell tenni az átpolitizált oktatási rendszerben, és ennek egyik fontos lépése az októberi vizsga lenne, amelynek következtében a tanintézetekben ismét a szakmaiságra helyeznék a hangsúlyt.
A versenyvizsga halasztását jelenleg csak az RMDSZ támogatja: Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő is egyetért a PSD-vel abban, hogy kevés az idő arra, hogy a jelentkezők október 12-éig megfelelően felkészüljenek. Szabó elmondása szerint október 4-ére a képviselőházba várják a tárcavezetőt, ahol még tárgyalnak a versenyvizsga módszertanáról.
A napokban Dacian Cioloş miniszterelnök is megszólalt ez ügyben. Mint fogalmazott, az utóbbi évtizedben gyakran szubjektív szempontrendszer alapján nevezték ki az oktatási intézmények vezetőit, ez pedig nagyon sok esetben a munkavégzés rovására ment, ezt szeretnék a jövőben kiküszöbölni.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely |
Szabadság (Kolozsvár)2016. szeptember 28.
Burkolt ellenkampány, avagy a lavírozás arcátlan technikája
Két héttel ezelőtt az Érmelléki Kiskereki Betyárfesztivál első napján értekezlet-dömping tombolt csupa olyan uniót fényező és népszavazás ellen agitáló témakörben, mint Az Európai Unió fontossága, Európa jövője tőlem függ, Euroszkepticizmus és annak következményei, Tolerancia és kölcsönös elfogadás, Demokratikus szerepvállalás és állampolgári részvétel Európában, A sztereotípia megbélyegzést eredményez.
A 25 ezer eurós falunapi expozékban Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő és Szabó József frissen kinevezett megyemenedzser értekezett. Tették mindezt a magyarországi kényszerbetelepítés ellen kiírt népszavazás előtt három héttel. Majd pár napra rá Markó Béla, az RMDSZ fő megmondóembere „magánvéleményként” fejtette ki az ultraballiberális Népszavának, hogy egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a menekültkérdés érinti-e az erdélyi magyarokat vagy sem. „Ebben a történetben a legszomorúbb az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani” – fogalmaz Markó, aki köztudottan még ma is marionettfiguraként mozgatja – a román titkosszolgálatokat felügyelő Verestóy Attila szenátorral karöltve – az erdélyi magyar képviselet frontembereit. Tegnap már úgy „fordította” Markót a pesti Soros-média, hogy „nem szerencsés a határon túli magyarok szavazati joga”, talán vissza is kellene venni tőlük a magyar állampolgárságot és az azzal járó jogokat. A hazai aláfestést pedig a Transindex és a Maszol biztosítja az október 2-i kvótareferendum ellenzőinek, mely internetes portálok szintén RMDSZ-kézen vannak.
Az előbbieket megfejelve az egyik, Szabó Ödön befolyása alatt álló Nagyváradi napilap Ellenkampány indult Erdélyben címmel – Október 2-án az emberség a tét alcímmel közöl propagandaanyagot, amit a Ne népszavazz! nevű, magyarul helyesen nem tudó, arctalan Facebook-csoport kampányaként népszerűsít, miközben megyeszerte minden RMDSZ-irodában gyűjtik a levélszavazatokat, és látványosan hirdetik, hogy „mi sem kérünk a migránsokból”. Ezzel párhuzamosan minden városban megjelentek a szavazást ellenző plakátok is, ugyancsak névtelen terítőkkel.
A „szövetség” eme tudathasadásos állapota kissé emlékeztet a 2014-es romániai elnökválasztásra, amikor az RMDSZ hivatalosan nem támogatta egyik jelöltet sem, közben Victor Pontát népszerűsítő tulipános-rózsás szocialista plakátok és molinók tucatjai jelentek meg az éjszaka leple alatt szerte Erdélyben.
A kvótareferendum, illetve a Kárpát-medenceében élő magyarok jövőjének, valamint az egymás iránt érzett felelősségnek ilyesfajta elpolitizálása a hazai parlamenti választások előtt érdekes megközelítése a nemzetpolitikának. Markónak és társainak a szocialista megfelelési kényszere, a jól szervezett és jól álcázott FIDESZ ellenes aknamunkája már rég nem tabutéma az erdélyi magyarok tudatában, még akkor sem, ha arctalan csoportok mögé rejtik is azokat.
De sebaj, a parlamenti választások előtt a kereszténydemokrata Semjén Zsolt újra belovagol majd fehér lovon Székelyföldre, Gyurcsány Ferencék meg minden bizonnyal ismét kiköhögik a júdáspénz rájuk eső részét.
Szóval tudnak lavírozni az RMDSZ-es „okos fiúk”. És tudnak röhögni a magyar kormányon is, amelyet továbbra is a megszokott kényszerhelyzetben tartanak majd. Mert akár öt százalék alatt, akár öt százalék felett, ők mAradnak a „magyar” politikai tényező Erdélyben.
Sütő Éva
itthon.ma//szerintunk2016. október 4.
Az RMDSZ véglegesítette a bejutók névsorát
Megújul a szövetség parlamenti frakcióinak a fele
A magyar emberek a politika megújulását várják el az RMDSZ-től. Mi ennek az óhajnak tettünk eleget akkor, amikor úgy döntöttünk: megújítjuk parlamenti frakcióinknak a felét. Olyan emberekkel veszünk részt december 11. után a törvényalkotás folyamatában, akik versenyképes tudással rendelkeznek, megvalósítható elképzelésekkel fel tudják vázolni, mit tudnak tenni azért, hogy az ország biztosabb alapokon álljon. A szövetség képviselő- és szenátorjelöltjei versenyképesek, meggyőződésem, hogy felkészültségükkel gazdagítani és befolyásolni tudják a parlamenti munkát – jelentette be Kovács Péter ügyvezető elnök október 3-án, hétfőn azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács a múlt hét végén véglegesítette a bejutónak tekinthető személyek neveit az RMDSZ parlamenti jelöltlistáin.
Az ügyvezető elnök azt is hangsúlyozta, hogy olyan jelöltek indulnak a szövetség színeiben, akik a magyar ügy elkötelezettjei, akik az RMDSZ alapelveinek megfelelően prioritásként kezelik a közösség gyarapodását, kiállnak a magyar emberekért Bukarestben is.
A székely–szórvány együttműködésre kitérve Kovács Péter elmondta: ahogyan négy évvel ezelőtt Háromszék vállalta, hogy a Brassó megyei Markó Attilát saját listáján indítja, ezúttal 2016-ban a Hargita megyei lista negyedik, biztosnak számító helyét a Szeben megyei Benedek Zakariásnak adja át a székelyföldi megye. A SZÁT ugyanakkor arról is döntött a múlt hét végén, hogy megerősíti a Magyar Polgári Párttal kötött együttműködési szerződést: az MPP egy-egy jelöltje befutó helyen indul Maros és Kovászna megyében – ismertette.
Jó eredmény esetén befutónak tekinthető helyen a következő személyek szerepelnek:
Arad megye: Faragó Péter képviselőjelölt
Bihar megye: Szabó Ödön, Biró Rozália képviselőjelölt, Cseke Attila szenátorjelölt
Brassó megye: Ambrus Izabella képviselőjelölt
Hargita megye: Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás képviselőjelölt, Verestóy Attila, Tánczos Barna szenátorjelölt
Kolozs megye: Csoma Botond, Hegedüs Csilla képviselőjelölt, László Attila szenátorjelölt
Kovászna megye: Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár Terza József képviselőjelölt, Fejér László- Ödön, Miklós Zoltán szenátorjelölt
Maros megye: Vass Levente, Csép Andrea, Biró Zsolt képviselőjelölt, Novák Zoltán szenátorjelölt
Máramaros megye: Apjok Norbert képviselőjelölt
Szatmár megye: Magyar Loránd, Erdei-Dolóczki István képviselőjelölt, Turos Lóránd szenátorjelölt
Szilágy megye: Seres Dénes képviselőjelölt, Végh Sándor szenátorjelölt
Temes megye: Molnár Zsolt képviselőjelölt Népújság (Marosvásárhely)2016. október 4.
Véget ért a XV. MIÉRT Akadémia
Idén a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Bihar megyei Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács szeptember 30 – október 2. között szervezte meg a MIÉRT Akadémiát Püspökfürdőn. 2016 kihívásai volt az akadémia fő tematikája, amely köré az előadások csoportosultak. A nagy hagyományra visszatekintő rendezvény a számos szakmai program mellett kikapcsolódási lehetőségeket is nyújtott a részt vevő fiataloknak. A program célja, hogy minden évben azokkal az aktuális témákkal foglalkozzon, ami a fiatalokat leginkább érdekli. Az eseménysorozat péntek délután kezdődött ünnepélyes megnyitóval, amely keretében Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-elnök, Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke és Horváth Béla BTIET-alelnök, Szalacs község fiatal polgár-mestere köszöntötték a résztvevőket. A megnyitó után Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke a közelgő parlamenti választások tétjéről mesélt az akadémia résztvevőinek.
A szombati program dr. Bárdi Nándor előadásával kezdődött, aki a budapesti kormányzatok kisebbségpolitikájáról tartott előadást, részletesen felvázolva Magyarország kisebbségpolitikáját a második világháború végétől napjainkig. Ezt követően dr. Székely István Gergő a választási törvény által behozott kampányszabályozásokat vázolta fel, a legfontosabb változtatásokra fektetve a hangsúlyt, pontosabban, hogy milyen hatással lesznek a módosítások a közelgő parlamenti választásokra és az azt megelőző kampányra. Nagy Gábor a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) részéről sikeres szociális roma vállalkozásokról tartott előadást, bemutatta a projekt által létrehozott sikeres vállalkozásokat. A projekt célja a megcélzott roma kisebbségi csoport munkapiacra való integrálásának elősegítése volt, amelynek eredményeképpen a projekt keretében hat céget alapítottak az építőipar területén. Dr. Mészáros Edina Lilla a Brexit okait és lehetséges "forgatókönyveit" tag-lalta, részletesen bemutatta, hogy mely politikai intézkedések vezethettek a brit népszavazáshoz és mik lehetnek a kilépés lehetséges következményei.
A délutáni blokk első előadója dr. Kádár Magor volt, aki a kampányon belül zajló kommunikációs stratégiákat mutatta be, valamint kitért a jelöltek arculatépítésére is. Egy interaktív beszélgetés keretében a résztvevőkkel közösen formálták meg egy jó politikus profilját. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szövetség 2016-os kihívásairól beszélt. A decemberi parlamenti választásokat illetően elmondta, hogy fontos választás elé nézünk, hiszen 2016 decembere után olyan időszak következik, amikor nagy reformokra, változásokra számíthatunk. A szövetségi elnök a választásokra való felkészülés két fontos eleméről is beszélt, elsőként említve az MPP-vel való együttműködést, másodsorban pedig a szövetségen belüli szolidaritást nevezte meg. Ugyanakkor továbbra is fontosnak tartja a MIÉRT-tel való szoros együttműködést a parlamenti választások kapcsán is.
Dr. Melegh Attila a migráció globális perspektíváiról beszélt. Általános diagramok és statisztikák köré építve prezentálta a napjaink rendkívül bonyolult problémájának titulált migrációs témát. Előadásában bővebben kifejtette Magyarország aktuális migránspolitikáját, valamint a jelenleg uralkodó pánik strukturális alapjait. Ezt követően dr. Kováts András A menekültek és fogadtatásuk Magyarországon című előadása zárta az estét. Elmondása szerint az idei évben hangsúlyos szerepet kapott Magyarországon a menekültek bevándorlásával kapcsolatos befogadási politika. Ő is statisztikákra hivatkozott, és fontosnak tartotta megemlíteni, hogy jelenleg a magyar államnak legtöbb napi 300 bevándorló befogadására van kapacitása, illetve azt, hogy a menekültkérelmek 15%-át részesítik pozitív elbírálásban.
Vasárnap Szabó Ödön RMDSZ parlamenti képviselő Kihívások a parlamenti választások tükrében címmel című előadása zárta a rendezvény szakmai programját. Elmondta, hogy ekkora méretű újítás, ami a parlamenti képviselői listát illeti, nem volt az RMDSZ-ben megalakulása óta. Véleménye szerint a 2016-os év nagy kihívása, hogy az országszerte többféleképpen megélt többség-kisebbség kapcsolatot hogyan lehet egységbe kovácsolni, valamint a kisebbség biztonságának helyreállítását is az idei év egyik nagy kihívásának tartja. Népújság (Marosvásárhely)