udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 652 találat lapozás: 1-30 ... 481-510 | 511-540 | 541-570 ... 631-652

Névmutató: Gábor Áron

2016. március 11.

Megemlékezés és tiltakozás
Autonómiát Székelyföldnek!
Románia kormánya maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentum 15/9. szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét! – olvasható abban a közfelkiáltással elfogadott kiáltványban, amely Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli és amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasott fel a Székely vértanúk emlékműve előtt, a székely szabadság napja alkalmából szervezett rendezvényen.
Jelentős csendőrségi és rendőrségi jelenlét mellett kezdődött el tegnap délután a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés és tiltakozás, amelyre a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek Marosszékről, Miklósvárszékről, Csíkszékről, Gyergyószékről, Kézdiszékről, Orbaiszékről, Sepsiszékről, Udvarhelyszékről, Aranyosszékről. A Székely vértanúk emlékművénél a parajdi fúvószenekar indulóival és áldással kezdődött, a magyar és a székely himnusz eléneklésével, majd koszorúzással zárult a székely szabadság napi rendezvény, amelyen az 1854-ben, 162 évvel ezelőtt vértanúhalált szenvedett székelyekre emlékeztek. A koszorúzást követően a tömeg a prefektúra elé vonult.
A Fejérvári induló után felcsendült a Vártemplom harangja, illetve a csíksomlyói harang, majd Izsák Balázs olvasta fel az SZNT kiáltványát.
A dokumentum megállapítja: Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, az Európa Tanács területi autonómiát ajánló 1201/1993-as ajánlását, a kisebbségi keretegyezményt, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját. Megállapította: "Románia nem veszi figyelembe saját állampolgárainak demokratikusan kinyilvánított akaratát. Mi több, a hatóság nyílt vagy burkolt formában támadja közösségünk választott vezetőit, szimbólumainkat, tényleges és szimbolikus gesztusokkal, megkérdőjelezhető jogi eljárásokkal, a diktatúrára jellemző intézkedések egész sorával kíván félelmet kelteni, eltántorítani követeléseinktől. Korlátozza a szólásszabadságot, a szabad gyülekezéshez való jogunkat".
A kiáltvány szerint van esély a román kormánnyal folytatandó nyílt és őszinte párbeszédre, mert "Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát". A párbeszéd elutasítása viszont a szélsőségek megjelenését bátorítja – olvasható a dokumentumban. "Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!" – zárul a kiáltvány.
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség pártigazgatója, Marc Gafarot i Monjo Katalóniából, a Baszk Nemzeti Párt küldötte, Jose Maria Etxebarria, Szabolcs Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szőcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
Tőkés László beszédében arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a "magyarellenes kurzus garázdálkodásait", és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette. "A székely vértanúk áldozata kitartásra kell kötelezzen bennünket (…), a Székelyföld puszta létét is tagadó (…) Romániában" – jelentette ki az EMNT elnöke, igazat adva Kövér Lászlónak, a magyar országgyűlés elnökének, aki szerint nemcsak a szabad mozgáshoz, de a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
A rendezvényen az SZNT elnöke átadta a Gábor Áron-nagydíjat, amelyet az idén a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának és vezetőjének, Haáz Sándornak ítélt a Székely Nemzeti Tanács.
A felvonulás incidensek nélkül zárult. Az SZNT képviselői átadták a kiáltványt a prefektúra képviselőjének, aki megígérte, hogy továbbítja a kormánynak.
A rendezvény végén a Grand Hotel előtt várakozó autóbuszokkal távoztak a messziről jöttek.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

2016. március 11.

Székelyföld szelleme Uzon fölött
Mióta Budapestről visszaemigráltam Erdélybe, Székelyföldre, évente vissza-visszahívogatnak falunapokra meg iskolai szavalóversenyekre egyik „szülőfalumba”, Uzonba. Első szülőfalum Bukarest, ezért kárpótol születésnapom, mely egybeesik a Horthy Miklós kormányzóéval… Az idei szavalóverseny is fölért egy családi ünneppel. Hadd említsem meg a falu nagy szülöttjének, Beke György írónak, a 20. század Orbán Balázsának egyik gyásznapját. A 70-es évek derekán történt az uzoni iskolai ünnepségen, hogy Bekét meg sem hívta a kommunista román vezérkar az ünnepre, könyveiből egyiket sem állították ki. Hát sétáltunk a faluban, mint kivetett uzoniak… Odabenn Stanca Constantinék az asztaloknál.
Tizennyolc 1–4. osztályos emberke mondott most verset Kányádi meg Kovács András Ferenc tollából. Miért csak tőlük, nem tudom. Az áhítat és angyali szép magyar beszéd ünnepe volt számomra. Nem is volt talán versenyszellem és -hangulat bennük, és bennem sem. Ittam a szavaikat, akár kezdő tanárként hajdan.
Amire figyelnünk kellett az alkalmi bizottságban, a szöveghűség, a tiszta, helyes beszéd, hanghordozás és átélés – és mindez bizony ott volt a szavalók szíve-lelke mélyén. És szólok utólag, amiről ott is szóltam és ugyanolyan vigyázattal, hogy a tiszta hangejtés-lejtés példája volt ez a két óra. A tájszólást íróként is védve kell elmondanom, senkinél nem hallottam mást, mint a tiszta, irodalmi magyar nyelv hanghordozását. És látnom lehetett, ahogyan gyönyörködött Szabó Margit tanár, iskolaigazgató és a körzeti meghívott tanárok, tanítók csoportja is bennük.
Jelen voltak Bodok, Uzon, Nagyborosnyó községek iskolái, Sepsiszentgyörgyről az Ady Endre- és Gödri Ferenc-iskola tanulói, pedagógusai. Igaz, nem vetélkedő volt Uzonban, hanem fölmutatás, remek tanítóik jóvoltából. Mindenki nyert, minden tanuló és minden falu, iskola. Leginkább viszont a láthatatlan magyar nyelv, a mindenütt jelen levő, akár a dédnagyanyák szelleme életünkben. Eszembe jutott az iskolaalapító s névadó Tatrangi Sándor is (1797–1875), aki vagyont, bennvalót, földet és épületet adott egykor a gyermekek oktatására, nevelésére. Boldog szelleme ott lehetett, akár a Gábor Ároné, Orbán Balázsé, Beke Györgyé, az iskola és Székelyföld fölött.
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. március 15.

Álmos vezértől az utolsó katonahuszárig
Száz magyar lovas a címe Somogyi Győző festőművész, a Nemzet Művésze tegnap Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt kiállításának – és a tárlat címe ezúttal a témamegjelenítésen túlmutat, hiszen nemcsak a festmények ábrázolják ezer év magyar lovasait Álmos vezértől a második világháború utolsó katonahuszárjáig, hanem a rendhagyó kiállításmegnyitó is a lovat és a lovast állította középpontba.
Somogyi Győző maga is hagyományőrző huszár, természetes hát, hogy lóháton érkezett saját kiállításának megnyitójára. A Székely Nemzeti Múzeum udvarán a szentegyházi huszárok várták, köszöntötték – és énekeltek tiszteletére meg a nagy számú közönség kedvtelésére huszárnótákat. A múzeum Tolerancia Termében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja ünnepi beszédében kiemelte, a szabadság a bátorsághoz való jog, miként 1848-ban eleink, úgy ma nekünk is fel kell vállalnunk magyarságunkat. Még akkor, még olyan körülmények között is, hogy veszélyeztetik jövőnket, ideje hát visszatérni ’48 eszméihez. Ma is a hétköznapok hőseire van szükség, de a hősiesség ma nem kíván véráldozatot: bátornak lenni ma a gyerekvállalást jelenti, azt, hogy a közintézményekben anyanyelvünket használjuk, azt, hogy magyar iskolába küldjük gyerekeinket. Ma kiszámítható, biztonságos jövőre vágyik mindenki, de ha ez a jövő veszélybe kerül, ki kell állnunk jogainkért – fogalmazott a főkonzul.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke – szintén lovas ember, a művészvendéget ő is lóról köszöntötte – beszédében a ló és lovas közti harmóniát emelte ki, de azt is szóvá tette, a bennünket körülvevő népektől eltérően mi nem haszonállatként tekintünk a lóra: szeretjük és tiszteljük akkor is, amikor együtt dolgozunk vele, mert számunkra a ló jelentette mindig a szabadság utáni vágyat. Mintegy az előtte szóló gondolatát folytatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a bátorság mellé konok elszántság is kell. Az erdélyi magyarság jelen helyzetére, a megannyi tiltásra és szorongatásra, a koncepciós perekkel eltávolított polgármesterekre, himnuszunk eléneklésének korlátozására, zászlóink lerángatására utalva figyelmeztetett, most kell helyén legyen az eszünk. Nekünk, székelyeknek a saját álmunkra kell figyelnünk, mert kell hogy legyen újra székely álom: és az nem más, mint hogy gazdag, erős Székelyföldet építsünk mi magunk a saját elképzeléseink szerint. Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója elmondta, Somogyi Győző művészete teljes, kerek világba nyújt betekintést, melyben egyszerre van jelen a festészet és grafika a hagyományőrzéssel és gazdálkodó életmóddal. Somogyi Győző szerzetesi alázattal végzi munkáját, minden műve imádság, a jelen időben kiállításának küldetése felelősségében, hitében megerősíteni az őrt állókat.
A házigazda Vargha Mihály felkérésére végül Somogyi Győző is felszólalt. A katonai hagyományőrzés, a katonai kultúra általában szerves része kultúránknak, a művésznek a dolga, hogy kikutassa az egykori viseleteket, és ezt a szépséget felmutassa – ez célt és értelmet ad életének, mondta. Hozzátette, a semmiből előtermett hagyományőrző székely huszárság azt a virtust mutatja a jelennek, mely őseinket jellemezte, ha ennek továbbéltetését szolgálhatja kiállításával, nem jött hiába Sepsiszentgyörgyre. A kiállításmegnyitó záróakkordjaként a Haáz Sándor vezényelte szentegyházi férfidalárda ismét huszárdalokat énekelt, végezetül a Tolerancia Termet és a Lovagtermet is zsúfolásig megtöltő közönség együtt énekelte a Kossuth-nótát és „búcsúcsókként” a Gábor Áron rézágyúját.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. március 15.

Ünnepi rendezvények Háromszéken
Sepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói;
11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél  – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt.
Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus.  Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától),  Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. március 15.

Kokárdát tűz Erdély és a Partium magyarsága
Erdély és Partium valamennyi magyarlakta településén megemlékezések és kulturális műsorok keretében ünneplik kedden az 1848–1849-es polgári forradalom és szabadságharc kezdetét. 
Marosvásárhelyen Soós Zoltán polgármesterjelölt felhívására várhatóan közösen ünnepelnek a magyar politikai szervezetek, miután az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) úgy döntött, részt vesz az RMDSZ székely vértanúk szobránál tartandó rendezvényén 16 órától.
Ezt megelőzően a néppárt 14 órától a Petőfi-szobornál tartja meg rendezvényét, amelyre Soóst is meghívták. Az ünnepségen fellép a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, Csíki Hajnal színművész, valamint Domahidi Anna, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákja. 19 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor a Könyv és gyertya című gálára, melyet az RMDSZ szervez.
Közösen ünnepelnek a magyar politikai alakulatok Kolozsváron is. A kincses városi RMDSZ szervezte rendezvény az immár hagyományosnak számító forgatókönyv szerint zajlik. Mint minden évben, ezúttal is a Protestáns Teológiai Intézet kapuja előtt gyülekeznek az ünneplők 10 órakor, majd 11 órakor kezdődik az ünnepi felvonulás a főtérre.
12-kor ökumenikus istentiszteleten vesznek részt az ünneplők a Szent Mihály-templomban. Utána az egykori Biasini Szállóhoz vonulnak a kolozsvári magyarok, ahol 14 órakor az elöljárók, hivatalosságok beszédeivel egybekötött ünnepi műsor kezdődik. Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete egyébként közleményében tudatta: a Szent Kamill szociális otthon udvarán található Petőfi-szobornál is koszorúznak délelőtt 10 órakor.
Nagyváradon az RMDSZ által közölt program szerint idén is felkeresik a biharpüspöki világháborús emlékmű parkjában álló kopjafát, hogy onnan indulva délben a várad-szöllősi katolikus templomkertben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatt kialakított emlékhelyen, Nicolae Bălcescu szobránál, Váradszentmárton községben és Félixfürdőn is koszorúzzanak.
14 órakor szokás szerint Rulikowsky Kázmér büsztjénél helyeznek el koszorút, 16 órakor a Szent László-templomban tartanak ökumenikus igeliturgiát. 17 órakor Szacsvay Imre szobrához várják az ünneplőket, ahonnan az ünnepi beszédeket követően a Fő utcán vonul át a fáklyás felvonulás Petőfi Sándor szobráig. A március 15-ei ünnepség a Szigligeti Színházban zárul, ahol 21 órakor A helység kalapácsa című előadást játssza a Lilliput Társulat.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az EMNP által közölt program szerint 13 órakor megkoszorúzzák Rulikowski Kázmér sírját a róla elnevezett temetőben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatti emlékhelyen tisztelegnek. Ezt követően 15 órakor a Szacsvay-szobornál folytatódik a megemlékezés, ahol Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke mond beszédet.
Nagyszalontán a hagyományokhoz híven 18 órakor várják a Kossuth-szoborhoz a megemlékezőket, ahol a helyi magyar iskola diákjai mutatják be ünnepi műsorukat. Ezt követően Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, országgyűlési képviselő mond beszédet. Ünnepi műsorral szolgál a Toldi Néptáncegyüttes, Meleg Vilmos szinművész és a békéscsabai Bartók Béla vegyeskórus.
Temesváron Dr. Szilágyi Péter, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára lesz a rendezvény díszvendége, aki 17 órakor koszorút helyez el a szabadfalui Petőfi-emlékműnél, majd 19 órakor beszédet mond a temesvári Ifjúsági Házban, a Tegnapután, holnapelőtt című előadás alkalmából.
Az RMDSZ idén Szatmárnémetiben tartja központi rendezvényét, ahol 17 órakor kezdődik az ünnepi rendezvény az Ormos-ház falán lévő Petőfi-emléktábla megkoszorúzásával, majd ezt követően ünnepi felvonulás indul a diószegi lovashuszárok és a kálmándi fúvószenekar vezetésével a Petőfi-szoborhoz, ahol Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke imáját követően beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök és Kereskényi Gábor képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti elnöke. Az ünnepségen a Bartók Béla Kulturális és Hagyományőrző Egyesület kórusa énekel, a megemlékezés koszorúzással zárul. 19 órától ünnepi műsorral várják a szakszervezetek művelődési házába az ünneplőket.
Csíkszereda önkormányzata tájékoztatása szerint idén is a Vár téren a Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobroknál, valamint a Gál Sándor téren a Gál Sándor-szobornál lesznek a városi rendezvények. A megemlékezések sora a Petőfi Sándor Általános Iskolánál kezdődik délelőtt 11 órakor. Délután négy órától a Gál Sándor-szobornál folytatódik az emlékünnepség a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, valamint történelmi egyházaink közreműködésével.
A 17 órai Vár téri megemlékezésen ünnepi beszédek és szavalatok hangzanak el, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola vegyes karának kórusműveivel, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncjátékával színesítve.  Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren tartanak ünnepi műsort, 18 órától pedig a Vitéz lelkek diákszínjátszó-csoport adja elő a Pannónia, ne feledd halottaidat! című előadást a Művelodési Házban. Este háromnegyed hétkor indul a fáklyás felvonulás a Művelodési Háztól a Márton Áron térre, ahol 19 órakor kezdődik a Ghymes koncertje. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke a közeli Homoródszentpálon zajló megemlékezésen vesz részt 14 órától, ahol emléktáblát avatnak a hősök tiszteletére.
Sepsiszentgyörgyön 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, ahol Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár szól az egybegyültekhez. Kézdivásárhely önkormányzata idén is a Gábor Áron téren szervez ünnepséget 11 órától, amelynek keretében – a hagyományhoz híven – felvonulnak a helyi és környékbeli hagyományőrzők. Az ünnepség keretében többek között Böjte Csaba ferences szerzetes szólal fel. Krónika (Kolozsvár)

2016. március 15.

A hadisikerek titka
Kisháború Háromszéken 
Dr. Csikány Tamás magyarországi hadtörténész Kisháború Háromszéken 1848. december című könyvét Sepsiszentgyörgyön is bemutatta. Akkor az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc hadi eseményeit és azok hátterét évtizedek óta kutató honvéd ezredes, egyetemi tanár saját ismertetőjével gazdagodhattunk, és egy új fogalom, a kisháború keltette fel érdeklődésünket.
A bécsi levéltárakban végzett kutatásai alkalmából előbányászott katonai forrásokra, parancsokra, jelentésekre támaszkodó vetített képes előadása során egy számunkra új fogalom, a kisháború jelentését is taglalta. Ennek használata a szerző elmondása szerint a XIX. században vált általánossá, és annak tekintettek minden olyan harci cselekményt, mely nem a főhadszíntéren zajlott, s melynek közvetlen célja a végső, a döntő győzelem kivívásának vagy elérésének a segítése, támogatása volt a hagyományostól eltérő módszerek alkalmazásával.
Ezen módszerek közé tartozott az ellenség ellenálló képességének a folyamatos gyengítése és a fenyegetettség látszatának fenntartása. Mindezt vezetőik elrablása, sorozatos rajtaütések és kisebb győzelmek révén próbálták megvalósítani a háború folytatásáról való lemondás érdekében. Végső soron tehát így is az ellenség legyőzése érdekében cselekedtek, de nem túlerővel, technikai fölénnyel, hanem olyan különleges képességek felmutatásával, mint például az önállóság, mozgékonyság, képzettség, elkötelezettség és hősiesség.
Háromszék ellenállt
Az 1848. október 16-ra összehívott agyagfalvi nemzetgyűlés után számunkra vereséggel végződött székely hadjárat következtében a Puchner tábornok által vezetett osztrák haderő, Marosszék, Udvarhelyszék és Csíkszék elfoglalása után a magára maradt Háromszéket is megszállással fenyegette, a nép nyomására a szék vezetősége pedig az önvédelmi harc mellett döntött. Hozzá kell tenni, hogy nem alaptalanul és reménytelenül, ugyanis az akkor 3154 négyzetkilométernyi, hegyekkel körbevett, patakok völgyével, folyókkal szabdalt terület ennek megvívásához eszményi terepet biztosított. Ennek tudatában pedig a védekezésre készülő háromszékiek néhány hét alatt képesek voltak politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi tevékenységüket teljes egészében a hadiipar és ütőképes hadsereg megteremtésére, előállítására fordítani.
A szék vezetésének egyik fontos intézkedése, mely a határőrzés terhét felerészben megosztotta a katonák, illetve a jobbágyok és nemesek között, már 1848. szeptember 16-án megszületett, s az eddigieknél több ember felkészítését tette lehetővé a katonai szolgálatra. Egy másikat október 19-én hoztak meg, a fegyverek, valamint védőeszközök előkészítésére vonatkozóan, másnap pedig kiosztották a tartalékfegyvereket. November 16-án elhatározták újabb népfelkelő alakulatok szervezését, és Gábor Áron szájából elhangzott a „lészen ágyú”, a november 28-i sepsiszentgyörgyi népgyűlésen pedig ismét kimondták a fegyveres önvédelmet.
Baj van Köpecen
Az első komolyabb összeütközésre 1848. november 29-én, Árapatak határában került sor, melynek végén a honvédek kénytelenek voltak ugyan visszavonulni, de felkészültségük, felszereltségük és hősiességük meglepte a román és szász szabadcsapatokkal megerősített ellenséget. A földvári győzelem és a hadiüzemek hatékonysága növekedésének hatására Brassó megtámadásának a gondolata is felmerült, és ennek kivitelezésébe bele is kezdtek.
Háromszék főparancsnoka, Dobay Károly ezredes haditervének megfelelően a székely haderő december 5-én lendült összehangolt támadásba, Szászhermány, Prázsmár és Földvár ellen, és hősies küzdelemmel el is foglalták ezeket a településeket. Mindezen hadiesemények következtében a Háromszékről kivert és már Brassóban szorongatott osztrák parancsnok, Stutterheim ezredes a Magyarországon állomásozó császári csapatok főparancsnokától volt kénytelen erősítést kérni. 
Brassó megtámadása végül Heydte osztrák kapitány Erdővidékre történt második betörése miatt elmaradt, ugyanis a székely vezérkar jobbnak látta csapatait a szorongatott helyzetben lévő falvak felmentésére vezényelni. December 9-én jutottak el az első felmentő csapatok a Barót-patakig, ahol szembetalálták magukat Heydte addig Felsőrákoson állomásozó és túlerőben lévő seregével. Ennek ellenére felvették a harcot, s bár a győzelemre nem futotta, hadifelszerelésben és emberéletben egyaránt nagy veszteségeket okozva az ellenségnek, Köpec irányába elmenekültek. Az üldözésükre indult császáriak és román népfelkelők nem érték ugyan utol őket, azonban megtorlásul kirabolták, majd felgyújtották a falut, a fegyvertelen lakosság nagy részét pedig kegyetlenül lemészárolták.
Kiharcolt béke
Bár Heydte azt remélte, hogy Köpec elpusztításával megfélemlíti a székelyeket, e gaztett híre éppen az ellenkező hatást váltotta ki belőlük, és már másnap körülzárták a felsőrákosi táborába visszahúzódott osztrák tisztet, aki seregével a Rikán keresztül próbált a helyszínről rendezett sorokban eltávozni. Ebbéli szándékát azonban a huszárok támadása meghiúsította, a kezdetben rendezett visszavonulás pedig eszeveszett menekülésbe csapott át, melynek során a császáriak 297 főt veszítettek, míg székely részről csak három sebesültet jegyeztek fel.
A háromszéki felkelők katonai sikerei az osztrákokat haderő-átcsoportosításra kényszerítették, melynek során a Schurtter-dandárt Brassóba vezényelték, segítségével pedig a december 24-én Hidvégnél gyülekező székely csapatokat Sepsiszentgyörgyig vetették vissza.  A háromszéki ellenállás első fejezete végül 1849. január 2-án az árapataki béke megkötésével ért véget, melynek értelmében a segítségül érkezett 12. honvédzászlóaljat és a Mátyás-huszárokat el kellett távolítani a szék területéről, a császáriak pedig kötelezték magukat, hogy többé nem fogják megtámadni Székelyföldnek eme szegletét.
Háromszék önvédelmi harca tehát elérte a célját, hiszen miközben jelentős katonai erőket vontak el a többi harcszíntérről, a szabadságot és függetlenséget is sikerült megőrizni. Mindez pedig a példátlan összefogásnak, székely furfangnak és az erőforrások ésszerű kiaknázásának volt köszönhető.
A székely határőrség fegyverei 1764 és 1851 között
Amint arról annak idején beszámoltunk, A székely határőrzés évszázadai címmel tartottak tudományos értekezletet, magyarországi hadtörténészek bevonásával, a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezek egyikén Soós Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktorandusza a Habsburg birodalom szolgálatába állított székely határőrök kézi lőfegyvereiről értekezett.
Az ott elhangzottak tömörített változatát az alábbiakban megosztjuk olvasóinkkal is, azonban mielőtt ebbe belevágnánk, röviden összefoglaljuk, hogy a székelyek szabad emberekből miként váltak az osztrák császár zsoldosaivá. A székelyeknek a magyar királyoktól kapott legfőbb feladata a keleti végek védelme volt, mely elvárásnak az évszázadok során maradéktalanul eleget is tettek, cserébe pedig megőrizhették ősi intézményrendszerüket és jogszokásaikat. Ez az állapot azonban a mohácsi vész, vagyis 1526 után, az ország háromfelé történő szakadásának egyik következményeként elégedetlenséget szülő átalakulásokat szenvedett, melyek végül az 1562-es székely lázadáshoz vezettek. Ennek leverése után János Zsigmond a segesvári országgyűléssel olyan intézkedéseket hozatott, melyek nyomán a székelység elszegényedett rétege a fejedelem fennhatósága alatt véglegesen jobbágyi sorba kényszerült, az előkelők pedig háború esetén továbbra is kötelesek voltak hadba vonulni.
Huszáregyenruha a szabadságharc idején
Az erdélyi fejedelemség megszűnését és a terület Habsburg uralom alá kerülését követően, az uralkodó parancsára 1762-ben két székely és két román határőr gyalogezredet, valamint egy székely huszárezredet hoztak létre, melyek feladata a birodalom keleti és dél-keleti határainak biztosítása volt. Idegen parancsra a székelyek nem szívesen vonultak be katonának, sőt 1764. január 7-én ismét fellázadtak, de a császári haderő éjjel rájuk törve, vérbe fojtotta az ellenszegülést. E vérengzés, mely hosszú időre véget vetett az ellenállás minden formájának, madéfalvi veszedelem néven vonult be a történelembe. 
Az ily módon létrehozott székely gyalog határőrezredek kézi lőfegyverei 1764 és 1851 között a következők voltak: 
1. A császári hadseregben rendszeresített, elöltöltő, simacsövű, franciakovács elsütő szerkezettel és feltűzhető szuronnyal ellátott gyalogsági puska
2. Pontos lövések leadására is alkalmas, két elsütő szerkezettel és két csővel rendelkező duplakurtály
3. 74 mm-es gyalogsági puska
4. Vágószuronnyal ellátott vadászkurtály
A huszárok alapfegyvere a szablya volt, azonban a következő lőfegyverekkel ők is rendelkeztek:
1. Lovassági karabély
2. Lovassági pisztoly, melyből mindenki kettőt kapott
A technika fejlődésével később bevezették az Augustin gyutacsos gyalogsági és a lőkupakossá alakított kadétpuskát is.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után, pontosabban 1851-ben a székely határőrkörletet megszüntetik, és ettől kezdve a székely határőrök – egy kétéves időszak kivételével (1942-1944) – kénytelenek más alakulatok kötelékében szolgálni.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. március 16.

Zászlóözön a Gábor Áron téren
Legnagyobb nemzeti ünnepünkön, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 168. évfordulóján Kézdivásárhely díszbe öltözött, a villanyoszlopokon nemzeti színű és székely zászlókat, valamint a város lobogóit lengette a Nemere. A magyarországi testvérvárosok közül Szentendre, Hatvan, Paks, Terézváros, Mezőhegyes, Gyöngyös és Mezőkövesd küldöttei ünnepeltek együtt a céhes város lakóival.  
Az ünnepségsorozat a református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a hagyományhoz híven a főtéri rendezvény megkezdése előtt a város iskoláinak küldöttei rótták le kegyeletüket, és helyezték el az emlékezés koszorúit Bem József, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Turóczi Mózes szobránál és kriptájánál, illetve a Szacsvay-domborműnél, a Molnár Józsiás-mauzóleumnál, a világháborús hősök emlékművénél. 
A főtéren mintegy négy-ötezer fős tömeg gyűlt össze, az ünnepség az általános és középiskolák felvonulásával kezdődött – több tanintézmény magyarországi testvériskolája küldöttségével közösen vonult fel –, majd a hagyományőrzők, a civil szervezetek – a Kézdiváshelyi Nők Egyesülete, a Történelmi Vitézi Rend – és a huszárok következtek. Felvonultak a Székely Virtus kézdiszéki huszárjai, a torjai huszárcsapat, a Vetró András százados vezette Hagyományőrző Csapat, a Vass László ezredes által vezetett Szegedi 3-as Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület, a 15. Székely Határőr Gyalogezred bélafalvi Tuzson János Szakasza, a tápióbicskei tüzérek és betyárok, a 15. Székely Határőr Gyalogezred gelencei ütege. Felvonultak Bélafalva, Bereck, Kézdimartonos, Kézdisárfalva, Csernáton, Esztelnek, Gelence, Kézdiszárazpatak, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Lemhény, Kézdialmás, Ozsdola, Szentkatolna, Futásfalva és Torja lovas-szekeres küldöttségei. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi tagjai nagy méretű székely zászlót vittek. A zászlós felvonulás immár második éve a leglátványosabb momentuma az ünnepségnek, ezúttal ötven kézdiszéki lovas vonult fel nagy méretű székely és magyar lobogóval kezében.  A központi ünnepség a Református Kollégium zenekarának és tanulóinak dalával kezdődött, a rendezvényen, mint minden évben, közreműködött a Tanulók Klubja fúvószenekara. „Lészen ágyú – mondotta Gábor Áron, és ezzel a mondattal gyakorlatilag aláírta a halálos ítéletét” – hangoztatta beszédében Bokor Tibor polgármester. Ma nem fegyverektől, összecsapásoktól kell tartanunk, folytatta, ma annak vagyunk tanúi, hogy ha valaki a hatalomnak nem tetsző véleményt vállal fel, kitartóan képviseli egy közösség álmát, vagy egyszerűen csak magyar, Gábor Áronhoz hasonlóan végzi. „Viszont nem csatában, tisztességgel adja életét, mint a berecki ágyúöntő, nem emelt fővel vonul be a hősök panteonjába, hanem bíróságon, ügyészségen, titkosszolgák által meghurcolva, becsületében megsértve folytat szélmalomharcot a hatalommal, így ott tartunk, mint 1848-ban” – hangsúlyozta Bokor.
Ünnepi beszédet mondott Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Molnár Balázs, a Nagy Mózes Elméleti Líceum tizenegyedikes tanulója, a Zúg március szónokverseny idei győztese pedig az ifjúság gondolatait fogalmazta meg. A rendezvény díszmeghívottja, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője arról szólt, hogy napjainkban a bürokrácia miatt mennyire nehézkes az örökbefogadás, és azt is kiemelte, hogy az iskolát végzett ifjak kirepülnek a nagyvilágba, ahol mások szolgái lesznek, nekik itthon, a szülőföldön kellene megtalálniuk a megélhetést becsületes munkával.  Ezt követően a Csíki Játékszín művészei léptek a pódiumra, Márdírosz Ágnes népdalt énekelt, Puskás László pedig Tompa László versét mondta el. Mitykó Zsolt, Mezőhegyes testvérváros polgármestere egy nemzeti lobogót adott át Bokor Tibornak, amelyet Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke adományozott a kézdivásárhelyieknek. Az ünnepség végén áldást mondott Horváth Zoltán atya és Beder Imre református lelkipásztor, majd koszorúzás és himnuszaink eléneklése következett.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. március 18.

Jogvédő lakossági fórum
Március 13-án Nagyváradon kezdődött és március 19-én ér véget az az emberi jogvédő körút, melyet a Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Gábor Áron-díjas ügyvezetője és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogászai, szakértői, médiamunkatársai alkotta küldöttség tett Erdélyben, illetve a Székelyföldön. Szerda este Kézdivásárhelyen jártak. 
Útjuk célja a székely-magyar közösség önrendelkezési küzdelmét, illetve egyéni és közösségi jogai érvényesülését gátló körülmények felderítése, a magyarellenes román hatósági intézkedések kivizsgálása és a jogokért való kiállás erősítése volt. A misszió végén széles körben terjesztendő emberi jogi jelentést és tényfeltáró dokumentumfilmet mutatnak be. Két helyszínen – Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen – nyilvános lakossági fórumot, illetve több erdélyi településen zártkörű szakmai megbeszélést tartottak jogvédőkkel, jogsértettekkel és autonomistákkal. A román titkosszolgálat és a központi román média is figyelemmel kísérte a körutat. Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, a szélsőségesen magyarellenes Egyesült Románia Párt elnöke egyenesen azt kérte a hatóságoktól, hogy Morvai Krisztinát ne engedjék be az országba. Szerda este a Vigadó színháztermében megtartott közel három és fél órás lakossági fórumon mintegy százötvenen vettek részt. A találkozó kezdetén a szervezők hat olyan videofelvételt vetítettek le, amelyeken Morvai Krisztina szólalt fel az Európai Parlamentben a székelység autonómiatörekvései és a „kézdivásárhelyi terroristák” ügyében. „Ceauşescu meghalt, a kommunizmus összeomlott Romániában, de a megfélemlítettség, a kiszolgáltatottság és jogfosztás megmaradt, ezért nekünk, a csonka Magyarországon élőknek kötelességünk feltárni a határon túli testvéreinket ért jogsértéseket” – jelentette ki Morvai Krisztina, aki meglepetésének adott hangot annak kapcsán, hogy tapasztalata szerint több erdélyi nagyvárosban az ott élő magyarok nem élnek a törvény biztosította nyelvi jogainkkal. Gaudi-Nagy Tamás a több európai államban jól működő autonómiaformákra hívta fel a hallgatóság figyelmét, amitől az illető állam sokszínűbb és gazdagabb lett. „A székelységnek joga van szabadon használni nemzeti szimbólumait és anyanyelvét, és ahhoz is joga van, hogy saját sorsáról döntsön” – hangsúlyozta. A Jobbik listáin a korábbi ciklusban országgyűlési képviselői mandátumhoz jutott Gaudi-Nagy Tamás azzal a javaslattal állt elő, hogy Kézdivásárhelyen is alakítsanak magyar jogászokból álló jogvédő segélyszolgálatot.
A jogászokkal együtt látogatott szülővárosába a jelenleg Los Angelesben élő, emigrációs kérdésekre szakosodott Jánossy Mária ügyvéd is. Arról beszélt, hogy az amerikai városban számos nemzetiség él együtt, mindenik szabadon használhatja zászlaját, az állami hivatalokban is szabadon használhatják anyanyelvüket, és ettől az Amerikai Egyesült Államok nem omlott össze.
Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke székely zászlóval, Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szóvivője pedig Székelyföld térképével ajándékozta meg a két jogvédőt. A lakossági fórum második felében Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás a hallgatóság kérdéseire válaszolt, majd a jelenlevők közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. március 26.

Népszerű a Turulmadár-vetélkedő
Öt város, 37 csapat, összesen 111 középiskolás és több száz kérdés: számokban így mutat a Turulmadár Ifjúsági Iroda (TII) által immár ötödik alkalommal megszervezett Nagy Műveltségi Vetélkedő, amelyre Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Kovásznáról, Barótról és még Brassóból is beneveztek a diákok. A háromfordulós verseny döntőjét március 19-én, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tartották.
A TII elnöke, Furus Levente tájékoztatása szerint az első megmérettetésen a csapatoknak szlengben vagy versben kellett bemutatkozniuk, majd egy 12 témakört felölelő, 100 kérdésből álló teszten átmenniük, végül pedig festményeket, táncokat, klasszikus zeneműveket, épületeket azonosítaniuk. A versenyben maradt legjobb tizenöt csapatnak a második fordulóban szlengbe átfogalmazott irodalmi művek íróját és hősét kellett felismerni, szállóigék szerzőjét kellett megnevezni, filmeket kellett felismerni képről, és zeneszámok megjelenési évét meghatározni. A hatvan perc alatt kilenc csapat esett ki, a hat döntősnek pedig a Maradj talpon játék mintájára kellett helytállnia. Végül a vetélkedő legjobb csapata a Trójai agyfaló lett (Mikes Kelemen Elméleti Líceum), második helyen az Alabama (Plugor Sándor Művészeti Líceum) végzett, harmadikon az Elefes (Székely Mikó Kollégium). Nyereményeket már a második forduló résztvevői is kaptak – a vetélkedőnek harmincnál több támogatója volt – ,  és díjazták az egyes városok legjobb csapatait is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 2.

Sorsdöntő az idei esztendő ( Székely Nemzeti Múzeum)
Sorsdöntő évnek nevezte 2016-ot Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, hiszen az Európai Unió új költségvetési ciklusában újra pályázhatnak az intézmény százéves sepsiszentgyörgyi épületegyüttesének felújítására. Az intézményvezetőt terveiről és a múzeum idei programjairól kérdeztük.
– Hat évvel ezelőtt pályáztunk a Kós Károly által tervezett épületegyüttes felújítására. A pályázat nyert, de nem jutott pénz. Nem tudom, más országban történhete-e ilyesmi... Célunk az, hogy XXI. századi szintre hozzuk a múzeumot. A korábbi pályázatot naprakész állapotba hozzuk, gőzerővel dolgozunk rajta, hogy amire le kell adni, kész legyünk. Romániában az a szokás, hogy amint meghirdetik a pályázatot, azonnal le kell adni, mondhatnám, a küszöbön kell aludni, hogy a nyitás pillanatában ott legyünk, mert másképp nem jut pénz.
– Mi történik a műtárgyakkal a felújítás alatt?
– Időközben az intézményfenntartó megyei önkormányzat megvásárolta a szomszédos telket. Jelenleg gépkocsik parkolnak ott, de legyen világos, az a múzeumé. Először az Erdélyi Művészeti Központot képzeltük el oda, ám a posta épületét átvette Sepsiszentgyörgy városa, székhelyet, személyzetet biztosított. A telekre nagy szükségünk van, hiszen a rehabilitációt nem tudjuk megoldani anélkül. Például amikor felújítjuk a régészeti vagy a néprajzi részleget, a tárgyakat valahova át kell költöztetni. És most adott a szomszédos telek. A megyeháza ígérte, hogy rendbe teszi az út felőli épületet (az egykori szalámigyárat), s ideiglenesen oda költöztetjük a műtárgyakat.
– Mi változik a főépületben?
– Egy csomó funkciót másképp képzelünk el. Például a toronyban most irattár van, ez tarthatatlan. A turistát oda kell vinni: a látogató menjen fel a toronyba, nézzen ki a múzeumkertre, a városra. A főépületben látványraktárakat szeretnénk kialakítani, ugyanis jelenleg a látogató csak a kiállított tárgyakat nézheti meg. A modern muzeológia kitalálta a látványraktárt, ami azt jelenti, hogy a látogató bemehet a raktárba, ahol különösebb tematika nélkül felcímkézett tárgyakat szemlélhet.
Természetesen üveg alatt, bekamerázott térben.
– További terveik…
– Nagyon fontos a gyermekekkel való foglalkozás. Az egykori múzeumőri lakásban, a mai irodaépületben gyermekpavilon lesz. Múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartunk, ott lesz a játékgyűjtemény is. Onnan könnyű kilépni a zöldre, nyáron játszadozhatnak a gyerekek, játszóteret is kialakítunk, hogy minél több gyereket ide vonzzunk. Hátul, a Háromszék újságosbódéja mellett kaput nyitunk, hogy a felső városrészből érkezőknek ne kelljen körbe jönniük. Látogatóbarát múzeumot akarunk kialakítani. Az utóbbi tíz évben sokat haladtunk e téren, de még barátságosabbá kívánjuk tenni az intézményt. A parkunkba szökőkutat tervezünk, éjszakai világítást, a múzeumkerti koncerteknek amfiteátrumot, és lesz illemhely is. A másik múzeumőri lakás megmarad természetrajzi pavilonnak. Meg kell oldanunk a csatornázást, dr. László Ferenc egykori múzeumőrnek szobrot kívánunk állítani. Visszatérve a gyerekekre – be kell hozni őket a múzeumba. Látható, a kiállításmegnyitókon az átlagéletkor 60 év, ezt le akarjuk hozni 45-re. A fiatalok nem járnak múzeumba. Ha ez így folytatódik, néhány év alatt kihal a múzeum közönsége. Ha most behozzuk a gyerekeket, akkor nagyobb eséllyel jönnek vissza később.
– Mit terveznek a szomszédos telken?
– Következő lépésben be akarjuk lakni a mintegy 40 áras telket. A romhoz nem nyúlunk, konzerváljuk, körbeépítjük, ez lesz a belső udvara egy műtárgyvédelmi központnak. Körülötte restaurátorok, konzervátorok műhelyei és raktárak lesznek.
– Milyen programokat terveznek erre az esztendőre?
– Kiemelkedő volt Somogyi Győző Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművész Száz magyar lovas című grafikai tárlata, amelyen Álmos vezér korától egészen a második világháborúig elénk tárul a huszárok öltözetének lenyűgöző látványa. Ilyen tömeg és jó hangulat, mint a tárlatmegnyitón, még kétszer volt a múzeumban: Gábor Áron ágyújának hazahozatalakor és a Csaba királyfit ábrázoló vitrálium avatóján. Áprilisban érkezik a Dzsingisz kán unokái című magyarországi kiállítás, melynek kurátora Obrusánszky Borbála, ezt a Szent György Napokhoz igazítjuk. Jurtát építünk a múzeumkertben, meghívunk egy mongol néprajzos festőművészt. A városnapokon a Kultúrkert programját ezentúl mi szervezzük. Lesz néptánc, régi zene, klasszikus muzsika, esetleg etnodzsessz. Év közepén a 84 éves Szőcs Károly fogarasi autodidakta gyűjtő kiállítása nyílik meg. Nyárára terveztük a Magyar Nemzeti Múzeumból elhozni a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség érméi című kiállítást, de egyelőre megfeneklett a tárgyalás. Volt munkatársunk, Vinczeffy László 70 éves. Jubileumi kiállítást szervezünk az alkalomból. Festményeit bent állítjuk ki, szobrait a kertben. Ezáltal folytatjuk a múzeumkerti szobortárlat-sorozatot, amit tavaly Kolozsi Tibor alkotásaival indítottunk. Kallós Zoltán néprajzkutató 90 éves, kiállítással tisztelgünk előtte – Erdélyben elsőként. Ezt novemberre, a Háromszék Táncegyüttes által szervezendő néptánctalálkozó időszakára időzítjük.
– Milyen jelentősebb könyveket adnak ki?
– A városnapokon mutatjuk be Anthony Gall Kós Károly és Sepsiszentgyörgy című könyvét, melynek összeállítására öt éve kértem fel a szerzőt, a Magyar Művészeti Akadémia kiadásában jelenik meg. Hamarosan megjelenik évkönyvünk is. Tervezzük László Ferenc Táj és tudomány című könyvének kiadását. Év végére várjuk Benkő József: Transsilvania (generalis és specialis) két kötetének magyar fordításban való megjelenését.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 6.

Több szabadtéri rendezvény
Idén tizenhat szabadtéri rendezvényre kértek engedélyt a helyi tanácstól Kézdivásárhelyen.
A már hagyományos KSE-napok (május 5–8.), dísznövény-kiállítás és -vásár (május 19–22.), a nemzetközi gyermeknap (június 1.), a fortyogófürdői nemzetközi motorostalálkozó (július 8–10.), az Őszi sokadalom (szeptember 25–28.), az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc megünneplése (október 23.), a karácsonyi főtéri vásár, illetve a havi vásár és a december elsejei román nemzeti ünnep mellett újdonságnak számít a Helyi Fejlesztési és Művelődési Egyesület által a városnapokra a sportcsarnok elé tervezett kétnapos kulturális rendezvénysorozat és a Gábor Áron téri szilveszteri utcabál. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 9.

Azok a sötét nyolcvanas évek, 2. (A magyartalanítás módszertana)
1983 januárjában Sepsiszentgyörgyön magyarellenes uszító röpcédulák bukkannak fel, melyeken többek között az olvasható, hogy „Gondjaink és bajaink forrása a magyarság”. Feltételezések szerint az akciót a Securitate tudtával szervezték. Az eseményt követő letartóztatások, az őrizetbe vételek és kihallgatások alanyai szinte csak a magyarok.
Februárban Sepsiszentgyörgyön elhurcolják hazulról Visky Árpád színművészt. Zárt tárgyaláson a bukaresti katonai törvényszék „Románia, a román nép és a szocialista rendszer rágalmazása vádjával” 1983. július 11-én 5 évre elítéli. A nemzetközi tiltakozások hatására 1984. szeptember 7-én amnesztiával szabadlábra helyezik, de színészként nem dolgozhat tovább. Márciusban megjelenik az államtanács 98. sz. törvényerejű rendelete, mely szerint már egyenesen belügyminiszteri engedély kell az írógépek birtoklásához, s az engedély meghosszabbításához évente friss írásmintát kell bemutatni. (Kányádi Elrontott rondóját – akár a Mese az írógépről-t – közvetlenül a romániai valóság kínálta a költő tolla alá: „nyilvántartásba vétetett / gépem számozott járom / illúzióim nincsenek / nulla nulla hatvanöt hetvenhárom”.) Szeptemberben a szegedi Tiszatájban megjelenik Köteles Pál kritikája Ion Lăncrănjan könyvéről. A számot megjelenése után két nappal összeszedik az újságárus standokon – Magyarországon. A marosvásárhelyi színház műsortervéből kiveszik Az ember tragédiáját, „a darab misztikus jellegére” hivatkozva. Októberben leváltják a bukaresti A Hét főszerkesztőjét, Huszár Sándort. Az ok, hivatalosan: a lap 43. számában fejjel lefelé jelent meg egy gyulafehérvári oklevél pecsétjét ábrázoló faliszőnyeg reprodukciója. 1984. június 4-én Sepsiszentgyörgyön felrobban egy pár dinamitrúdból álló robbanószerkezet a Gábor Áron téren álló Mihai Viteazul-szoborcsoport alatt. A szobornak nem lesz nagyobb baja, de egy helybeli kisgyerek életét veszti. A Securitate nagy erőkkel nyomoz, de a tettest nem találják meg. Általános vélekedés, hogy provokáció történt, az egész a Securitate bukaresti vezetésének az akciója volt, azzal a céllal, hogy ürügyet találjanak az állambiztonság helyi vezetőinek eltávolítására és regáti származású tisztek odahelyezésére. Szeptemberben a kolozsvári 3. sz. Matematika–Fizika Líceumba (a 400 éves református kollégium utódjába) román tannyelvű osztályt helyeznek. Ezzel megszűnik a városban az utolsó, csak magyar tannyelven oktató elméleti középiskola. Ugyanekkor megszüntetik Marosvásárhely egyetlen, csak magyar nyelven oktató ipari líceumát is, az 5. számút. Gyergyószentmiklóson öngyilkos lesz Böjte Balázs vasúti forgalmista, aki számos beadványt küldött a különböző felettes szerveknek, melyekben kisebbségi sérelmeket panaszolt fel. Emiatt a Securitate egy idő után rendszeresen zaklatta, kihallgatásra hurcolta. Az Erdélyi Magyar Hírügynökség jelentése szerint Bákóban őrizetbe vették és durván bántalmazták, majd kitoloncolták a megyéből Gazda József kovásznai középiskolai tanárt, néprajzkutatót. Decemberben megszűnik Romániában a kisebbségek nyelvén sugárzott televízióadás. Beszüntetik a sugárzást a kolozsvári és marosvásárhelyi vidéki rádióstúdiók, ezután csak a bukaresti rádióban van naponta egy- (majd csak fél-) órányi magyar nyelvű rádióadás. 1984-ig a magyarországi statisztikai nyilvántartás szerint összesen 442-en, a román szerint 773-an telepedtek át Magyarországra. A magyar belügyminisztérium az elfogadott áttelepülési kérelmeknek csak 54 százalékát hagyja jóvá.
1985. február 1-jén minden indoklás nélkül elbocsátják A Hét-beli állásából Beke György publicistát. Vétke csak gyanítható (ekkor születik a már idézett, szedésben maradt Beke-portréja Farkas Árpádnak), de a gyanú valószínűsége igen nagy: évek óta szociografikus riportokban mutatja be Erdély egy-egy tájegységét, illetve az ott lakó magyarságot. Legutóbbi, a bihari és szatmári magyarságot bemutató kötetét (Boltívek teherbírása) kivonják a forgalomból. A tiltakozások hatására az írót végül mégis visszaveszik a szerkesztőségbe, ám továbbra is „fél-indexen” van. 1986-ban nyugdíjazzák. 1989-ben, a forradalom napjaiban települ át Magyarországra. Márciusban „belső” belügyminiszteri rendelettel megtiltják, hogy családtagok egy időben hagyhassák el útlevéllel az országot. Az intézkedést – feltehetően az Egyesült Államok fellépése miatt – áprilisban csendben visszavonják, illetve csak bizonyos esetekben alkalmazzák. Az iskolákban már minden felirat csak román nyelvű lehet, az ifjúsági szervezeti programok és a politikai oktatás is csak román nyelven folyhat. Szeptembertől nem indul újabb magyar tagozatos osztály a kolozsvári Zeneművészeti Középiskolában. A szülők tiltakozására a minisztérium azt válaszolja, egyéni-eseti akció, nem jelenti általában magyar oktatás megszüntetését. Házkutatást tartanak Bözödi György író, történész lakásán, elviszik minden kéziratát, indok nincs. Román osztályokat telepítenek a kolozsvári Brassai Sámuel Ipari Líceumba – ezzel megszűnik az utolsó kolozsvári magyar szakközépiskola is. Román osztályokat telepítenek a bukaresti magyar líceumba is. (A következő tanév elején létszámhiányra hivatkozva megszüntetik a magyar IX. osztályt, helyette két újabb román tannyelvű osztályt állítanak be, melyekbe egy jelentkező sem akad, ezért a környező iskolákból kell átirányítani diákokat. Ebben a tanévben négy – csak románul tudó – tanárt neveznek ki az iskolába.) Sütő naplójából tudható az is, hogy a kenyérgondokkal küszködő Farkas Árpádot (hiszen félnormás, azaz félállású munkatársa az Igaz Szónak), nem alkalmazzák Sepsiszentgyörgyön könyvtárosként, mert, írja Sütő, „a művelődési munkahelyeknek csak 50 százalékát tölthetik be magyarok. A másik ötven százalékot a beköltöző románoknak kell fenntartani. Gyerekszáj! Az effélét Marosvásárhelyt nem kotyogják el. Hiszen a betelepítés államtitok. Nyíltan gyakorolt pártállami ténykedés, de beszélni nem szabad róla.” Sütőt már rendszeresen, évek óta zaklatják, leveleit kifogják, telefonját lehallgatják, fenyegető üzenetek tömegeit kapja, ablakait kővel bezúzzák, autója kerekeit kiszúrják, s bár külföldi ismertsége, elismertsége nyújt némi védelmet zámára, az évtized vége felé – naplója beszél erről is – már egy-egy kisbaltával a párnája alatt tér nyugovóra esténként az író és felesége. 1986. január 5-én Sepsiszentgyörgy szélén gyanús körülmények között holtan találják Visky Árpádot. Szabadon engedése óta Visky csak segédmunkásként dolgozhatott egy gyárban. 1986 nyarán a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben megszűnik a magyar nyelvű gyógyszerészképzés. 1986 folyamán a román statisztikák szerint összesen 1184-en telepedtek át Magyarországra, míg a magyar statisztikák 9445 romániai migránst tartanak nyilván. A különbözetet az illegálisan, zöld határon át érkezett személyek és azok adják, akik érvényes útlevéllel érkeztek ugyan, de megtagadták a visszatérést Romániába. 1987 júniusában Kányádi Sándor kolozsvári költő bejelenti, hogy kilép a Román Írószövetségből. Júliusban megszűnik a bukaresti Tankönyvkiadó kolozsvári magyar szerkesztősége. Sepsiszentgyörgyön megalakul a helyi színház román tagozata. Ezzel jogilag megszűnik az Állami Magyar Színház, csak tagozatként működik tovább. Decemberben Huszár Sándor is bejelenti, hogy kilép a Román Írószövetségből. 1987 folyamán a román statisztikák szerint összesen 1262-en telepedtek át Magyarországra, a magyar statisztikák szerint ez a szám 10445.
(Történeti-társadalmi háttérrajzok a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 11.

Költészet-varázslat
Van, ki született fejkendőbe kötözött gondnak (József Attila), van, ki tiszta ének után kiált (Király László), s míg a világ csak forog-forog, két láng egymáshoz hajol (Fekete Vince). Mosoly, mit a lánynál felejtett kedvese (Majtényi Erik), mosoly, akár a végtelen (Villon-Faludy). Játszunk életesdit, játékon is túlit (Szilágyi Domokos), mint két szép nyárfa, s bújjunk egymás árnyékába (Kányádi Sándor) – szabadon összeszőtt gondolatok, verssorok azokból a költeményekből, amelyeket a Voces-Proart Kulturális Egyesület által, a magyar költészet napja rendezvénysorozat nyitányaként hallott a sepsiszentgyörgyi közönség pénteken este a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
„A világ hangját hanggal győzni”, Szilágyi Domokos Honegger II. szimfóniájához írt verséből vett mottóval összeállított verses-zenés est kezdeményezője, kar- és kórusvezetője Cserkész Emese, előadók: Benedek Ágnes, Gajzágó Zsuzsa és Kolcsár József színművész, a Voces női kar, a Sepsi Kamarazenekar, a Mácsafej zenekar és a miniSnaps gyermekkar. A zsúfolásig telt Gábor Áron Terem másfél órára irodalmi kávéházzá, énekpavilonná, koncertteremmé változott, szerelemről, gyötrelemről, elmúlásról, imádságról szóló versek, énekek röpültek a magasba. Igen, a magasba, méltóan a költészet napjához. És mert a képi világ is üzenethordozó, miként a vers, a zene, egy korábban meghirdetett fotópályázat kiállított alkotásai is beleilleszkedtek a versünnep hangulatába. Ma város- és megyeszerte, iskolákban, művelődési házakban, könyvtárakban, szabadtéren hangzanak el magyar költők versei, minden bizonnyal József Attila viszi a prímet, hisz április 11. az ő születésnapja, és mindannyiunk számára a magyar költészet napja.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 11.

Élmények, kincsek, királyi gála (Mesekunyhó-vetélkedő)
Öröm látszott minden arcon a Mesekunyhó-vetélkedő szombati záróünnepségén, és nem csupán a résztvevőkön, hanem a véletlen nézőkön is: olyan hangulat volt a királyi palotában (a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében) és udvarban (az Erzsébet parkban), hogy még az éppen arra sétáló családok is beálltak a táncba vagy az aranyport hintő királyfi előtt elvonuló sorba.
Hetedhét országra szóló dínomdánommal végződött a tavaly szeptember 30-án – a magyar népmese napján – kezdődött hétpróbás eseménysorozat, amelynek ugyan tárgyi nyereménye is van – a nyertesek egy-egy mesekunyhó míves berendezését kapják ajándékba, no meg mindenféle csodaszerrel (életvízzel, tudásalmával, írott tojással, hamuban sült pogácsával és hasonlókkal) megtöltött tarisznyát –, a legfőbb jutalom azonban maga a mesében való részvétel volt. Bizonyosság erre a Brassó megyei Alsórákosról benevezett Szerencsepróbálók csapata, akik eleve tudták, hogy a Kovászna Megyei Művelődési Központ által szervezett vetélkedőn külső versenyzőnek nem adhatnak díjat, mégis teljes erőbedobással küzdöttek, és valóban gazdag, különleges kincsestárat mutattak be eleven szokásokkal és ritka kövületekkel. A versenyzés bő féléves pluszmunkát rótt az irányítást felvállaló pedagógusokra, akiknek a pályázat meseszerű kerete tetszett meg, és nem is a nehézségekről, hanem az élményeikről számoltak be Gergő királyfinak (Nagy-Kopeczky Kristóf középiskolás diáknak), aki minden egyes csapatot külön audiencián fogadott. Nem voltak túl sokan: a nagyobb települések kategóriájában Sepsibodok és Zágon egy-egy közössége indult (utóbbiak menet közben feladták és kiestek), a kisebbek közül Páva és Kilyén. A szombati seregszemlén egyesek őszintén elmondták azt is, hogy néha igen nehéznek érezték a kirótt feladatot, de egymást biztatva sikerült továbblendülniük. S bár mindenkinek ugyanazokat a próbákat kellett teljesítenie – mesekunyhó helyének megtalálása, közös rendbetétele, berendezése, helyi kincsek, emlékek felkutatása, hagyományok felelevenítése, királyi fogadás, nagy könyv vezetése –, mindenütt másként élték meg ezeket: volt, ahol a királyi fogadás okozta a legtöbb fejtörést, másutt ez volt a legjobb mulatság. A Szent Kilián kőkeresztes lovagjai nevet viselő kilyéni csapatnak a (város közelségéből adódó) helyi hagyományok teljes hiányával kellett végigharcolnia az elmúlt hónapokat, de nem adták fel, jó kedvvel tanultak kölcsönzött népi játékokat, dalokat is a gyermekek... Azt még a nagyobbak is élvezték, hogy csengettyűs nyírfakapun élő zene mellett a királyi bohóc vezetésével vonultak fel, a ceremóniamester és a bölcsek tanácsának éber tekintete előtt; pogácsát, friss vizet a tündérek osztogattak. Minden csapatban volt totyogó apróság és tiszteletre méltó idős személy, és az értékmentésen kívül ez volt a vetélkedő legfőbb célja: valódi közösségek létrehozása, erősítése; ezt is érezték legnagyobb sikerüknek a résztvevők. És végül nyertest is hirdettek: a nagytelepülések versenyében az egész falut megmozgató Sepsibodok csapata, a Kincsás óriásai kapnak egy mesebútort, a kisebbek közül a pávai Színestollú pávamadár. Az alsórákosiaknak különféle előadásokat, gyermekprogramokat visznek majd.
A mesekunyhó-vetélkedőt idén második alkalommal hirdették meg, az elsőre – három évvel korábban – tizenegy háromszéki falu nevezett be. Azt még nem tudni, hogy lesz-e következő, de azt igen, hogy Sepsiszentgyörgyön van igény hasonlóan meseszerű és tartalmas rendezvényre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 15.

Udvarhelyi gyárak akkor és most
Az egykori székelyudvarhelyi nagyvállalatok a múlt század második felében még a város aktív lakosságának jó részét ellátták munkával, sok ezer udvarhelyi család megélhetését biztosították. Napjainkra egy részükből csak az épületek maradtak, mások átalakulva, technológiailag megújulva jelenleg is több száz embernek adnak munkát. Riportunkban a múlt században épült udvarhelyi gyáraknál vagy azok utódvállalatainál tett látogatásunkra kísérhetnek el olvasóink.
Az 1975-ben alapított Matrica gyár háromezernél több alkalmazottja jobbára a belföldi vegyiparnak és gyógyszeriparnak gyártott alkatrészeket. A privatizáció után négy egységre szakadt. Először kivált belőle a Roseal, követte a Matplast, a Matform és végül maradt a Matrița – közölte Gergely László, a megmaradt Matrița Rt. igazgatója.
A nyugatias Matplast
Kedves gesztussal fogadtak a főként családi vállalkozásként működő cégnél, a gyár ajtaján belépve felvillant előttünk a fali hirdetőtábla köszöntése: „Üdvözöljük a Matplast Kft. székhelyén az Udvarhelyi Híradó munkatársait”. A többségében családi tulajdonú vállalkozás fő tevékenységi területe a műanyag és alumíniumszerszámok, illetve cserealkatrészek gyártása, amit 98 alkalmazott a nyugat-európai piac számára állít elő – tudtuk meg Péter Péter vezérigazgatótól.
A gyártórészleg tiszta, modern, összhangban van azzal a benyomással, amit belépéskor a nyugati üzleti kultúrából átvett üdvözlés keltett bennünk. A technikai fejlődés mellett nagy hangsúlyt fektetnek az alkalmazottak továbbképzésére is: folyamatos oktatás zajlik az e célból kialakított tanulóteremben. Az átlagéletkor meghaladja a negyven évet, ez kissé aggasztja az igazgatót, hiszen az elöregedés és a szakmai utánpótlás hiánya veszélybe sodorja a termelést. Péter Péter reméli, hogy az udvarhelyi Bányai János Szakközépiskolában beindul a beígért szakmai képzés, ami az iparág fennmaradásának záloga.
A sikeres Ikos
Az Ikos – Conf Részvénytársaság hajdanán a Május 1. Szövetkezet nevet viselte. 1949-ben az udvarhelyi szabómesterek szövetségeként jött létre, majd alig tíz év leforgása alatt gyárrá nőtte ki magát, és a ma II. Rákóczi Ferencként ismert utcában található régi kaszárnya épületébe költözött. 1973-ban új munkacsarnokot építettek, ahol az 1990-es évek elejéig közel ezerkétszáz alkalmazott dolgozott. Az itt elkészített termékek Kanadába, az Egyesült Államokba, az egykori Kelet-, illetve Nyugat-Németországba és a Szovjetunióba kerültek, a közel-keleti országoknak pedig katonai egyenruhákat varrtak. A készruhagyár már akkor jó hírnévnek örvendett – mesélte Gyöngyössy Judit vezérigazgató.
A rendszerváltás után nagyon gyorsan privatizálták, hetven százaléka egy kanadai cég, míg a fennmaradó rész részvények által az alkalmazottak tulajdonába került. A beáramló külföldi tőke segítségével korszerű gépeket vásároltak, és az új technológia, valamint az új nyugat-európai klienseknek köszönhetően beindult az élet – fűzte hozzá. A 21. század elejére az itt dolgozók száma megközelítette a 3500-at, de ez a létszám hamarosan kevesebb mint felére csökkent. Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozása, majd az ezt követő gazdasági válság az Ikosnál is éreztette hatását, hiszen az itt dolgozóknak több mint fele elvándorolt. A készruhagyár 2007-től áttért az egy váltásban való gyártásra, jelenleg 1140 alkalmazottat foglalkoztat, akik majdnem kizárólag a német piac számára termelnek.
A Tehnoutilajból csak az épületek maradtak
1950 elején alakult a régi udvarhelyiek által Gábor Áron néven ismert szövetkezetkezet, majd Tehnoutilaj, amelynek virágkorában 2400 alkalmazott gyártotta az élelmiszeripari és mezőgazdasági gépeket, javarészt a belföldi piac számára – emlékezett vissza Fancsali Kálmán, a vállalat hajdani igazgatója. 1990 után az alkalmazottak száma 500 főre csökkent, akik többnyire a németországi felvásárlóknak gyártottak. Közel tíz évig, kevés tőkével, úgy próbáltak fennmaradni, hogy átálltak olyan gépek gyártására, amelyekre az újonnan megalakult kis hús-, tej- és pékipari vállalkozásoknak szükségük volt. Ugyanakkor az átalakult mezőgazdasági igényeknek megfelelően a nagy gépek helyett kis kasza- és kapagépeket készítettek.
1999-ben a vállalat 40 százalékát megvásárolta egy magyarországi konzorcium, azzal az ígérettel, hogy tőkebefektetéssel versenyképessé teszi a termelést, azonban nem így történt. A beígért tőkebefektetés elmaradt, és így 2005-ben megszűnt minden tevékenység, ami a hajdani nagyvállalatot jellemezte. Az épületeket különböző cégek bérlik, azonban a régi vállalat helyiségeiben jelenleg is ugyanannyian dolgoznak, mint a privatizáció előtt – vigasztalódott a hajdani igazgató.
A Famos legfőbb partnere most is Németország
1948-ban a többi udvarhelyi nagyvállalathoz hasonlóan szövetkezetként, Vörös Csillag néven jött létre. 1970-ben megépült az első egység, amely már a Bútorgyár nevet viselte, majd ehhez hozzáépítették 1984-ben a második termelőegységet. A kettőben összesen mintegy háromezer ember dolgozott. Az itt készített tölgyfabútorokat a csíki fafeldolgozó vállalat alegységeként csak exportra gyártották: közel 80 százalékuk Nyugat-Európába, a többi a keleti szocialista országokba került. A rendszerváltás után az udvarhelyi részleg levált a csíkszeredai anyavállalatról, és a székelykeresztúrival egyesülve különálló egységként folytatta a tevékenységet, a brassói regionális központhoz tartozva. Ez utóbbira főként a rendszerváltás elején volt szükség, amikor akadozott az anyagellátás, hiszen Udvarhely környékén nem igazán lehetett tölgyfához jutni.
A vállalat részvényeinek közel 90 százalékát az alkalmazottak birtokolják. Az itt készített bútorok felvásárlói piaca a kezdetektől mostanáig nem sokat változott: míg régen 60 százalékát német piacra gyártották, jelenleg is a termékek fele oda készül – tudtuk meg Bartha János kereskedelmi igazgatótól. Noha a piac nem változott, a stílus annál inkább: régen a túldíszített barokk volt a menő, most a letisztult formákat keresik, ugyanakkor díszítőelemként divatos a sok üveg és fémbetét. 1990 után az alkalmazottak jó része nyugdíjba ment, volt, akit elbocsátottak. A jelenleg 475 alkalmazottat foglalkoztató gyár teljesen új technológiával, számítógép-vezérlésű gépekkel piacképes maradt a rendszerváltás után is.
A régi bútorgyár napjainkaban kisebb területen működik: a volt Tehnoutilaj nagy csarnokába költöztették a termelést, több régi épületet eladtak, hogy finanszírozhassák az új technológiával járó kiadásokat. 2000-ben megvásárolták az IFET gattercsarnokát és rönkraktárát, a megmaradt kevés alkalmazott a Famos dolgozója lett.
Az IFET-ből alig maradt valami
Egykor tízhektáros területet tudott magáénak a volt fafeldolgozó vállalat, melynek jó részén ma a Kaufland áll. Az IFET alkalmazásában álló erdőmunkások évente 250 és 300 ezer köbméter fát termeltek ki Udvarhelyszéken. Ebből a mennyiségből a város fatelepén naponta 20–40 vagont töltöttek meg fenyő-, bükk- és tölgydeszkával, valamint bányafával és cellulózzal. A bányafa az ország különböző területein működő bányák csarnokainak, járatainak tartóoszlopaként szolgált. Az IFET-nél hajdanán 1200–1500 alkalmazott dolgozott. Ez a létszám magában foglalta a favágókat is, akiknek közel negyven százaléka Moldvából és Máramarosról származó hegyvidéki munkás volt. A fafeldolgozó vállalat termékeinek nagy részét a belföldi piacon értékesítette, azonban évente 30 ezer köbméter fa észak-afrikai országokba és Izraelbe került – emlékezett vissza Cseke Lajos egykori igazgató.
1994 után a bányák jó részét bezárták, a bútorgyárak egymás után mentek tönkre, így megszűnt a felvásárlópiac – folytatta. Az 1999-es privatizáláskor szerették volna megtartani a gyárat az alkalmazottak számára, azonban rövid pereskedés után belátták, hogy nem tudják kifizetni a liciten felvert összeget. Végül 2000-ben a Famos vásárolta meg a fatelepet, ahol az akkori hatszáz alkalmazott egy része nyugdíjba vonult, más részük végkielégítéssel távozott, a maradék százötven személy az új tulajdonos alkalmazásába került.
Cérnagyár
Meglepő és talán kevesen tudják: az angolok építették és szerelték fel az egykori székelyudvarhelyi Cérnagyárat és Fonodát, amelyet 1970-ben adták át. A 2700 alkalmazott belföldre, illetve a keleti szocialista országok fonodáinak és szövődéinek gyártott alapanyagot, valamint kézimunkacérnát. A cérnagyárnak saját festödéje is volt. Az alkalmazottak a gyár saját bölcsődéjébe és óvodájába vihették gyerekeiket – tudtuk meg Nemes Juliánna könyvelőtől, akinek nemcsak gyermekei, hanem később unokái is oda jártak. 1999-ben privatizálták a Cérnagyárat, melynek hetven százaléka jogi személy, a többi magánszemélyek birtokába került. A gyár épületeinek egy részét eladták, most különféle kereskedelmi és gyártási tevékenységek folynak bennük, néhány épület, a többi közt a volt irodaház megmaradt a részvénytársasággá alakult Cérnagyár tulajdonában. A vállalatnak mindössze három alkalmazottja dolgozik itt, összesen öt irodában, a többi helyiségben bérlők tevékenykednek. A megmaradt Cérnagyárnak tizennégy bérlője van – közölte Hadnagy István épületgondnok.
Hajdan a gyapotot 10 hektárnyi gyárterületen sodorták cérnává, fonallá, mostanra már csak a bérbe adott épületek emlékeztetnek a régmúlt időkre, amikor a délután két órakor megszólaló gyárkürt mély hangjára a munkások százával özönlöttek ki a kapukon. Noha egyértelműen senki nem mondta ki, eléggé valószínű, hogy az angolok múlt századi gépei a huszonegyedik század ócskavastelepein végezték.
Dósa Ildikó |
Székelyhon.ro

2016. április 22.

Magyar Athenas 250
A mikeses diákok voltak a legjobbak
Az elmúlt hétvégén helyszíni döntővel zárult a székelyföldi középiskolások interdiszciplináris vetélkedőjének I. kiadása a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács szervezésében, a Székelyföldi Kincskereső Tehetségazonosító program részeként. A rendezvénynek a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme adott otthont.
A Magyar Athenas 250 címmel jegyzett vetélkedő 3 fordulós volt. A 12 bejelentkező csapatból 8 folyamatosan részt vett a versenyszakaszokon, közülük öten kerültek a döntőbe, de a gyergyószentmiklósiak objektív okok miatt nem tudtak megjelenni. Bereczki Kinga, az SzTT elnöke, valamint Tulit Ilona, a vetélkedő ötletgazdája és a zsűri elnöke köszöntötték a jelenlevőket, a csapatok minden egyes tagját nyertesnek nevezve. A diákoknak a döntőben 10 érdekes és változatos feladatot kellett megoldaniuk.
Az elért eredmények alapján az első és második helyen a Mikes Kelemen Líceum két csapata, a Török Katalin által felkészített Tejút (Duka Boróka, Lőrincz Anna, Szabó Enikő, Szilágyi Áron) és a Virtus (Tusa Adorján, Becsey Janka, Gecse Barbara, Szász Tivadar Róbert) végzett. Harmadik helyezett a székelyudvarhelyi Apeiron csapat lett, a brassói ÜvegTigris pedig dicséretben részesült. A nyertes csapat egyhetes magyarországi táborozáson vehet részt, a második és harmadik helyezettek pedig értékes könyvjutalomban részesültek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. április 25.

Főhajtás a szolgálattevők előtt (Pro Urbe díj)
Egykori Pro Urbe díjasok, testvértelepülések képviselői, meghívottak, a város elöljárói és érdeklődők jelenlétében adták át tegnap, Szent György napján a Pro Urbe díjakat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Szilágyi Zsolt magánénekes, karnagy, pedagógus és post mortem néhai Albert Álmos egykori polgármester munkásságát, szolgálatát ismerték el a kitüntetéssel, amelyet huszadik alkalommal ítélt oda Sepsiszentgyörgy megyei jogú város önkormányzata.
Az ünnepséget a Szilágyi Zsolt Herbert vezényelte Vox Humana kamarakórus nyitotta meg a Szózattal. Sztakics Éva alpolgármester köszöntötte Veszprém, Kiskunhalas, Cegléd, Kecskemét, Mosonmagyaróvár, Királyhelmec, Ferencváros, Balatonszentgyörgy, Sárpilis és Alsónána testvérváros küldöttségeit, nekik és értük is szólt Huzella Elek Szomszédaink dalai című műve a kórus előadásában, majd Orbán György Ave Mariája csendült fel a mindenkori díjazottak elismerésére. Csak együtt tudjuk teljesíteni küldetésünket, a haza szolgálatát mi, erdélyiek, partiumiak, szórványbeliek, csak közösen az anyaországgal, Felvidékkel, Délvidékkel, Kárpátaljával – foglalható össze Antal Árpád polgármesternek a díj átadását felvezető gondolatsora, aki szerint a Pro Urbe díjasok közösségünk lelkei.
Szilágyi Zsolt laudációját Ferencz Csaba, lapunk munkatársa, a Vox Humana kamarakórus vezetőségi tagja fogalmazta meg és olvasta fel, néhai Albert Álmos városépítő tevékenységét Czimbalmos Csaba városgazda méltatta, aki tizenhat évig dolgozott együtt a tavaly elhunyt Albert Álmossal mint alpolgármester. A díszoklevelek szövegét Antal Árpád olvasta fel, eszerint: Szilágyi Zsolt „nemzetközi hírnévre szert tevő előadói, karnagyi, művészi, pedagógusi és fáradságot nem ismerő szervezői múltjáért, Sepsiszentgyörgy sajátos zeneművészeti értékeinek folyamatos újrateremtése és átörökítése terén hivatástudattal végzett tevékenységéért, valamint a jövő nemzedék zenei mentorálásáért” kapott Pro Urbe díjat, Albert Álmos pedig „sokrétű városfejlesztői munkájáért, az általa vezetett település történelmi arcélének megóvása mellett egy korszerű, polgári élettér megteremtése érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, identitásunk és nemzeti öntudatunk erősítéséért, kizárólag a köz szolgálatába állított, két évtizeden is túlmutató fáradhatatlan hitéért” részesült posztumusz elismerésben, a neki adományozott oklevelet és plakettet özvegye vette át. Szilágyi Zsolt személyesen köszönte meg a díjat az önkormányzatnak, az együtt elért eredményekért pedig a korábban általa vezetett Vox Humana kamarakórusnak és fiának, a jelenlegi karnagynak mondott köszönetet. Meglepetésként egy régi videofelvételről elhangzott a megzenésített Miatyánk Szilágyi Zsolt előadásában.
Az ünnepség végén a kórus előadta Kodály Zoltán–Sík Sándor Te Deumját, az önkormányzat képviselői kezdeményezésére délután koszorút helyeztek el Albert Álmos sírjánál a közös temetőben. (Mindkét laudációt lapunk holnapi számában közöljük.)
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. május 6.

A Benedek-kúria rejtelmeibe lehet betekinteni
Gyergyószentmiklós legrégebbi faszerkezetű lakóháza látványos változásokon ment keresztül felújítása során – ezeket nyílt napok keretében vehetik szemügyre az érdeklődők. Csütörtökön több diákcsoport érkezett a Benedek-kúriához, ahol a munkálatok vezetőjétől kaptak válaszokat a restaurálás mikéntjére.
Sok mindenről árulkodik a Benedek-kúria – tudhatták meg mindazok, akik a nyílt napon ellátogattak a Gábor Áron utcai épületbe. Az érdeklődőket Oláh Ferenc munkálatvezető fogadta és magyarázta el nekik a felújítás folyamán történt változásokat.
Az 1840-ben épült polgári lakóház egykori arculatát próbálják visszaadni a felújítás során – mutatott rá a munkálatvezető, és a már befejezett épületrészeken mutatta meg az eredetihez hű kiigazításokat. Az utcai homlokzatról például elmondta, alsó részén az okker színű festés mellett a kék foltok azért maradtak meg, mert a falmintákból kiderült, hogy ez a szín második festésként került a falra, és most láthatóvá tették azt, hogy „régen is az emberek ízlése szerint változott az épületek színének használata.” Az utcai homlokzat egyébként arról is árulkodik, hogy mikor nyerte el az épület jelenlegi formáját – erre utal az 1840-es évszámfelirat. Ez és a babérkoszorúk is egyértelműen városi homlokzatra utalnak, na meg arra, hogy a házban lakó család tehetős volt, igényesen, szakemberekkel készíttették el a homlokzati díszeket. Ezekből az idők folyamán darabkák töredeztek ki, amit a felújítás során kiegészítettek. Úgynevezett vonalkás restaurálással javították ki, így különböztetve meg a kiegészített részeket az eredetitől.
Az udvarról figyelve meg az épületet, világossá válik annak falusi jellege. A tornác az egyértelmű jele ennek. „Gyergyó faluból nőtte ki magát várossá, építészete a falusi jellegűből alakult városivá” – hívta fel a figyelmet az árulkodó jelekre Oláh Ferenc. A tetőfedelet bemutatva beszélt a zsindely és a dránica közötti különbségekről, azt is elárulva, hogy a Benedek-kúria födéséhez használt dránicát Bukovinában készítették hagyományos módszerrel. A tornác visszaállításánál egy, a tetőtérben megtalált oszlop segített az eredetihez hűeket készíteni, a megtalált darabot be is építették az egyik tartópillérbe. Az 1930-as Vámszer-rajzok is segítségükre voltak a szakembereknek, azokon ugyanis öt oszlop figyelhető meg a tornácon, az 1990-es években történt felújítás óta viszont összesen hét pillér díszítette a tornácot.
A pórfödém, a padlódeszkázat felújítása során is fontos szempont volt, hogy a még jó állapotban lévő eredetieket megtartsák, és szemmel láthatóan elkülönítsék ezektől a pótlásra használt új darabokat.
Mint korábban írtunk róla, a munkálatok során eredeti belső falfestések is előkerültek. A feltárások eredményeképpen két egymás melletti helyiségében nagy felületeken váltak láthatóvá a faldíszítések, amelyek két különböző korszakból valók. Az egyik réteget az épület homlokzatának elkészülése dátumához, azaz 1840-es évhez kötik, a másik réteget néhány évtizeddel későbbre datálják a szakemberek. A gerendamennyezet alatti falrészen, több kisebb felületen, szintén régi falfestés nyomaira bukkantak, amiket egy harmadik réteg tanúfoltjaiként említenek, becsléseik szerint a XIX. század végéről. Jelenleg ezek restaurálását végzik.
Azért értékesek ezek a faldíszek, mert régi polgári lakóházakból ilyesmi nem maradt meg az utókornak – mutatott rá a munkálatvezető. A diákoknak egy mai példával érzékeltette a régi épületek felújításának fontosságát. „Nem biztos, hogy a régi épületek esetében az a megoldás, hogy lebontjuk, és építünk helyette újat. Akárcsak az autóknál: lehet egy csúcsmodell Mercedes nagyon menő, de az 1900-as évekbeli változata szépen kikrómozva, lefestve, szintén értékes. Azután is megfordulnak a járókelők, akárcsak a legszuperebb járgányok után" – fogalmazott.
A Benedek-kúria felújítása izlandi, liechtensteini és norvég alapokból valósul meg a kulturális és természeti örökség megőrzése és revitalizációja keretprogramban. A falfestmények restaurálásához szükséges pénzalapokat helyi költségvetésből a képviselő-testület irányozta elő – tudhatták meg az érdeklődők. Június végén fejeződnek be a munkálatok – tudatta velük a munkálatvezető.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

2016. május 7.

Megismerni a székelység történetét, avagy gyökereinkkel kapaszkodunk
Ma tartják A székelység története – Kádár Gyula Emlékverseny második fordulóját Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében, majd az eredményhirdetést és díjazást a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. De miről is van szó?
Egykori sepsiszentgyörgyi diákok, ma már rég nyugdíjasok, de a jövő nemzedék képzését, főleg székelység- és magyarságtudatának erősítését szívén viselő emberek ötlete nyomán szökkent szárba a verseny. Most már bátran fogalmazhatunk úgy, hogy szárba szökkent, hiszen a jelek azt mutatják, sikeres a kezdeményezés, már a második kiadását éli a rendezvény. A Székely Mikó Kollégium Alapítvány kezdeményezésére a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza társszervezésében, ifjú lelkes oktatók közreműködésével, Pénzes Loránd fiatal mikós történelemtanár főszervezésében zajlik a kétfordulós rendezvény.
Tavaly Háromszék-szintű volt a vetélkedő, és annak sikerén felbuzdulva idén a teljes Székelyföldre kiterjesztették azt. Hargita és Maros megyéből is vannak résztvevők, sőt, a távoli Vajdaságból is érkeznek külhoni magyar testvérek. A hirtelen elhunyt illyefalvi-sepsiszentgyörgyi történész, a tavalyi zsűrielnök tiszteletére Kádár Gyula Emlékverseny keresztnevet is kapott a vetélkedő. A tavalyi döntősök honismereti jutalomkiránduláson vettek részt. Mivel a verseny témaköre az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot is tartalmazta, a diákokat ’48-as emlékhelyekre vitték Kádár Gyula idegenvezetésével. Voltak Gábor Áron berecki emlékházában, eresztevényi sírjánál, a Nyerges-tetői csata emlékművénél és kopjafaerdejében, valamint Dózsa György monumentális dálnoki szobránál. Idén is lesz jutalomkirándulás. Az ez évi téma a dualizmus kora és az első világháború. S mivel a nagy világégés centenáriuma van, a honismereti túra főleg háromszéki első és második világháborús emlékhelyekkel ismerteti meg a második forduló résztvevőit. Az útvonal: csernátoni Haszmann Pál Múzeum, kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza, berecki hősi temető és Gábor Áron-emlékház, az ojtozi templom, az országzászló talapzata, az Árpád-vonal erődmaradványai és a Rákóczi-vár romjai, Sósmezőn a hősi temető és az emlékművek.
Jó lenne, ha minél több iskola, történelemtanár felkarolná a székelység történetének oktatását. Dicséretes példák vannak, már maga a versenyen való részvétel jelzi ezt. Ám – információink szerint – kevés azoknak az iskoláknak, osztályoknak a száma, ahol tanítanak a segédkönyvből. Sajnos, akad olyan történelemtanár, aki átnéz a könyvön, és azt mondja, nem gyűjti meg azzal a baját, majd ha benne lesz a tantervben, akkor előveszi. A székelység történetét többféleképpen lehet oktatni, a tanáron áll. Hisz az általános iskolában a romániai magyarság történetének szánt órákon nyugodtan lehet a segédkönyvet használni, még Románia történelmének leadásakor, sőt, az általános történelmet taglaló órákon is lehet párhuzamot vonni. Csak akarat kérdése. Törekedni kell arra, hogy a mai, számítógépen, érintőképernyős mobiltelefonon, táblagépen, világhálón felcseperedő nemzedék is ismerje meg ősei és szülőföldje történelmét. Mert aki ismeri gyökereit, annak nagyobb az esélye arra, hogy mélyebbre eressze, míg aki nem, azt felkapja a szél, és sodorja Magyarországra, vagy még tovább, Nyugatra. Ma is érvényes Tamási Áron klasszikus sora: „Aki nem ismeri múltját, nem értheti a jelent, amely a jövőnek hordozója”.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. május 7.

Tiszta kamaszok, megváltott közösség (Beszélgetés Haáz Sándorral, a szentegyházi Gyermekfilharmónia alapító igazgatójával)
Három és fél évtizede dirigálja a székelység egyik legismertebb kultúrnagykövetének számító szentegyházi „Fili” zenekarát és kórusát. Haáz Sándor zenetanárral könnyes gyakorlásokról, tisztára mosott körmökről és közösségi léleképítésről is beszélgettünk.
– Nagyapja múzeumalapító volt Székelyudvarhelyen, édesapja néprajzkutató Marosvásárhelyen. Ön hogyan menekült meg?
- Egyáltalán nem menekültem meg, sőt, azt hiszem, meglehetősen veretes helyet vívtam ki magamnak a néprajzos sorban. Mert hát a népdal is a néprajz része. Gyermekkoromból viszont hiányoztak a népdallal kapcsolatos élmények, a paraszti létvilág, pedig az ötvenes években még sok mindent fel lehetett volna szippantani. A falu hangulata azóta is életem meghatározó eleme, népdal szempontjából azonban a szüleim nem számítottak különösebben inspirációs vagy motivációs forrásnak. Nagyapám és apám is a néprajz tárgyi vonatkozásainak gyűjtője és feldolgozója volt elsősorban, előbbi a fából készült tárgyakra koncentrált, édesapámat pedig a népi ruha, a viselet érdekelte. Engem anyai nagyanyám unszolására tereltek zenei pályára, századfordulós óvónőként ő vélt felfedezni bennem némi zenei tehetséget. Így aztán a gyermekkorom a hegedűórák és a gyakorlás körüli végeérhetetlen cirkusz jegyében telt. De úgy tetszik, beérett a dolog, másképp aligha lett volna belőlem zenetanár.
– A gyűjtések kalandja sem ragadta meg annak idején?
– Még lázadó kamaszkorom előtt sokat jártunk kirándulni, apám a kirándulások nagy előadóművésze volt, mindig elmagyarázta egy-egy székely kapu faragásait, a zsúpfedeles ház szerkezetét, a különféle vidékek építési stílusát. Mégsem tudott a népi viselet köré édesgetni, a bátyámmal és a két húgommal inkább motoroztunk. Míg azonban a testvéreim játszottak, élték az életüket, nekem maradt az örökös gyakorlás nyűge. A bátyámat sportra adták, evezős volt, jött haza izmosan, lebarnulva, én meg nyekeregtem a fürdőszobában a könnyeim és szeplőim közepette. Éveken át klasszikus zenét tanultam a marosvásárhelyi zenelíceumban. Népzenét kevésbé, akkoriban „takarították ki” az eredeti népzenét, néptáncot, divatba jött a Mojszejev-féle iskola. Nekem soha nem is sikerült klasszikus zenészből népzenésszé átvedleni. Most, „vénségemre” próbálgatom a fektetett csuklós, ujjvibrátós öreges muzsikálást, és nagyon élvezem. Prímásként azonban soha nem tudtam labdába rúgni, szívesebben állok be kontrásnak háromhúros brácsámmal bármilyen zenei műfaj házi muzsikálásához.
– Tudatos választás volt a Szentegyházára kerülés, vagy ezt „dobta” a kihelyezési gépezet?
– Mi még annak félelmében nevelkedtünk, hogy ha diplomázás után nem fogadod el a kihelyezést, munkanélküli maradsz és földönfutó. Amikor 1978-ban végeztem a tanárképzőn, kiderült, hogy nem maradhatok Vásárhelyen. Marosszentgyörgyön nyílt volna lehetőség, de felmerült a család egyik székelyudvarhelyi ingatlana megmentésének szempontja, aminek érdekében apám azt tanácsolta, próbáljak meg Hargita megyében pályára lépni. Székelyudvarhely is úgynevezett zárt város volt, Szentegyházasfalu iskolájába viszont meghirdettek egy zenetanári állást, s mivel centire ez a település volt a legközelebb Udvarhelyhez, ezt választottam.
– Mit talált 1978 őszén a kor Vlahicáján?
– Nagy létszámú iskolát, tehetséges gyermekeket. Kádár Levente iskolaigazgató számára fontos volt szakos zenetanár odakerülése, mivel abban az évben alakították újra az ötvenes években megszűnt fúvószenekart. Párhuzamosan beindult az iskolai fúvószene-tevékenység is. Nekünk is jutott néhány kiselejtezett hangszer a kultúrháztól, meg néhány újonnan vásárolt is, így 1979-ben már tizennégy tagú együttes fújta hangszerét – ma is pontosan ennyi tagot számlál a banda. Kitűnő csapat iskolai ünnepélyekre, hangulatteremtésre, és a felnőttegyüttes utánpótlását is remekül biztosítja. Rövidesen megalakítottam az iskolai vonósegyüttest is. Mellékesen meg a tantestületi kollégáktól megtanultam tanítani, hiszen az egyetemről igen szegényes pedagógiai tudással érkeztem. – Hogyan fest ma egy Haáz-féle zeneóra?
– „Régimódi” szabályaim vannak, amelyeket mindenkinek be kell tartania – a megmosott kéz és a levágott köröm alapkövetelményén túl. Amúgy onnan lehet tudni, hogy hol van zeneórám, hogy az az osztály énekel. Becsengetés után veszem a naplót, a hegedűmet, a cédéket, egyebeket, s megyek az osztályba, ahol már vígan dalolnak. Két tanuló áll a táblánál, az egyik a hetes, aki a táblára írja a „rosszak” nevét. Aki közülük egy percig megjavul, annak a neve letörölhető. Akinek a nevét a táblán találom, felel vagy guggol, vagy szünetben szemetet gyűjt. Hogy mit jelent rossznak lenni? A tanulók egynegyedének nincs hangja, nem tud, nem szeret énekelni, de a baj az, ha kergetőzéssel, rohangálással vagy kocsmatöltelékszerűen üvöltözve nem hagyják a többieket sem énekelni. Ha egyetlen név sincs a táblán, miközben világvége van odabenn, a hetes szenvedi meg. Mellette áll a másik, az énekvezér, aki három ének címét írja fel a táblára: a múlt órán vett dalt, a saját, illetve az osztály kedvencét. Ha még mindig nem érkeztem meg, újabb hármat ír fel. Előfordult, hogy egy gyűlésben ragadtam, mire befutottam, a huszonkilencediket énekelték, s épp kicsengettek. Ha egy osztály fele tud énekelni, az olyan élményt jelent a másik fele számára, amelyért hajlandó bekapcsolódni, abbahagyni a „hitványkodást”.
– Mi változott a település zenei kultúrájában az elmúlt évtizedekben?
– Kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy a gyermekek egyre kisebb százaléka tud énekelni. Ritkultak a közös énekléssel záruló családi összejövetelek, otthon a tévé vagy számítógépes hanggenerátor dönget. Nagy örömömre azonban a gyerekfilharmóniából származó fiatalok a közösségi megmozdulásokra, születésnapokra is kezdik visszahozni a hangszeres zenét. A „kiöregedett” filisek örömmel nézik, hogy a gyerekük részben visszavarázsolja az ő gyerekkorukat, próbára jár, gyakorol. A ma már tévénéző apukát nagyobb eséllyel lehet felállítani a fotelből, ha otthon együtt zenélhet a csemetéjével. Van egy négygyermekes családunk, ahol az apuka a karmester, az anya és a kicsi lánya a kórus, a másik három gyermek pedig hegedül. Tudatosan úgy is ültek be a zenekarba, hogy minden szólamot megtanuljanak, majd kipróbálják, hogyan szól az a „házifiliben”. Baráti társaságokról is tudok, ahol a filis harmóniák felidézése után elkezdenek népdalokat muzsikálni, énekelgetnek. Ezeken az estéken pedig meg van váltva a közösség. Tanári pályám legfontosabb eredményei közé sorolom ezeket a jeles eseményeket. – Hány fiatal kapta meg ezt az esélyt a közel negyven év folyamán?
– Több mint 1200-an fordultak meg a zenekarban és a kórusban. Az iskola tanulóinak egyharmada, hatvan gyermek énekel ma együtt. A zenekar érdekes módon a nagyobb, nyolcadikot végzett gyermekekből áll, sokan közülük érettségizettek, egyetemisták is visszajárnak. Ez némi gondot okoz, mert foglalják a helyet a kisebbek elől. A nagyokkal szembeni fegyelmi elvárások azonban változatlanok, nincs festett haj, tetkó, piercing, a lázadók azonnal helyettesíthetőek. Így aztán szép tiszta kamaszaim vannak, akik inkább vállalják ezt az áldozatot, mintsem lemaradjanak közös hangversenykörútjainkról. – Egy-egy új darab elsajátítása milyen mértékben társul elméleti képzéssel, nemzetitudat-fejlesztéssel? – Igyekszem sokrétűvé tenni a tanulási folyamatot. Nem csak zeneelméleti, hangzástani, hangszerismereti kihívásokat fogalmazok meg, az is nagyon fontos, honnan ered az a zene, mit ábrázol, melyek a feldolgozási, hangszerelési kritériumaim. Nagyon érdekesek az ezekről szóló beszélgetések, közben jó tippeket is kapok. Kétségtelenül elsősorban a turnék erősítik, a taps keményíti a Filit, de a fegyelem és figyelem zenekari-kórusi változatai is különleges és élvezetes kihívások a gyerekek többsége számára. Ennek a magas fokú egymásra figyelésnek rendkívüli a nevelő hatása, folyamatos biztosítása állandó feladatom.
– A turnék ugyanakkor a közösségi együttlét „tanórái” is…
– Valóban. Kiszállásaink korántsem azonosak egy-egy iskolakirándulással. A busz hasában, az utánfutóban utazó hangszerek, pódiumok, ruhák egyfajta hadviselésre induló csapat fegyverei, kellékei. Igyekszünk beleképzelni a honfoglalás, a hadviselés romantikus elemeit, amit főleg a kisebbek vesznek nagyon komolyan. De az is az együttélés fegyelmezettségének kialakítását szolgálja, hogy a Filiben alakuló szerelmeknek is tekintettel kell lenniük, hogy körülöttük kicsik, testvérek, szomszédok ülnek. Nagyon izgalmas látni az önfegyelem tanulásának folyamatát, még ha időnként kiabálni is kell, vagy szélsőséges esetben időlegesen kilökni egyiket-másikat a csapatból.
– Mennyire befolyásolja a Fili munkájának színvonalát egy-egy nemzedék tehetségessége?
– Nem nagyon voltak színvonalhullámzásaink, most viszont úgy érzem, 38 éves sikersorozatunk vége felé közeledünk. Idén ugyanis két olyan ötödik osztályt kaptam, amelyekből összesen hat kórustagot tudtam verbuválni. Márpedig három gyermek nagyon kevés ahhoz, hogy egy osztály éneklési kedvének élesztője lehessen.
– Egy sztártársulat a műsorrend összeállításánál az elvárásokra is tekintettel van. A Fili is?
– A repertoár szempontjából sohasem tettem minőségi engedményeket. Hiába szabad ma mindent, nálunk csak azt szabad, amit megengedek. Ebben diktatórikus vagyok. Műsoraink legyenek ízlésesek, gyermekszintű repertoárjuk könnyen muzsikálható. Tőlünk senki ne várjon misét vagy oratóriumot. A kórus és zenekar elsődleges feladata ugyanis a közösségépítés és annak megéneklése. Így eshet meg az, hogy a kórusban akad gyengébben éneklő gyermek is, a „mankós” gyerekek jó énekesek közé állítva gyakran kitisztulnak.
– Látja már az utódját?
– Mi tagadás, sokat gondolkodom rajta, keresgélem. A fiaim nem jöhetnek szóba, de megértem őket, én sem voltam vevő az apám ruháira. Elsősorban azt figyelem, van-e a környezetemben olyan ember, aki mindent hajlandó feltenni erre a közösségi feladatra. Ugyanakkor van-e emberi tartása, szakmai tudása. Humorérzéke, akarata. Képes-e hiteles lenni 140 gyermek előtt, a családok előtt. Mert itt megannyi családtagról van szó, hiszen a szülőkkel együtt érezzük a Gyermekfilharmónia fenntartásának felelősségét. Nekem mindenesetre nagy örömöm telik benne, hat-hét évet szívesen adnék még magamnak. Talán addig a váltás is jelentkezik.
Haáz Sándor
Karnagy, zenetanár. Székelyudvarhelyen született 1955. december 24-én. Nagyapja a festő és múzeumalapító, etnográfus Haáz Rezső, édesapja idősebb Haáz Sándor tanár és néprajzkutató volt. A marosvásárhelyi Művészeti Líceum zene szakos diákjaként hegedűt és brácsát tanult. Felsőfokú tanulmányait a marosvásárhelyi tanárképző főiskola zene szakán kezdte. Diákként részt vett a marosvásárhelyi régizene-együttes megalakításában, amely elsők között szólaltatott meg 16. századi erdélyi reneszánsz muzsikát. 1978 óta Szentegyházán általános iskolai zenetanár, a híres szentegyházi Gyermekfilharmónia alapítója és igazgatója. Három fiú apja. Díjak, kitüntetések: a Hargita Megyei Tanfelügyelőség kitüntetett tanára (1983 és 1992), Magyarok Világszövetsége-díj (1993), a Széchenyi Társaság díja (1997), a Romániai Dalosszövetség Rónai Antal-díja (1999), Julianus-díj (2001), Romániai Magyar Pedagógusszövetség – Ezüstgyopár-díj (2001), Szentegyháza Városi Tanácsa – Pro Urbe díj (2002), Magyar Örökség Díj (2003), Bartók Béla Emlékdíj (2006), Nagy Lajos-emlékérem – Pécs (2006), Nagy István-díj (2008), EMKE-díj (2009), Mentor-díj (2011), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozat (2011), Gábor Áron-díj (2016). A Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

lapozás: 1-30 ... 481-510 | 511-540 | 541-570 ... 631-652




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék