udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2731
találat
lapozás: 1-30 ... 541-570 | 571-600 | 601-630 ... 2731-2731
Névmutató:
Orbán Viktor
2004. március 2.
Törvénysértőnek találta az ORTT Panaszbizottsága, hogy a Tilos Rádióban ez év február 4-én megfontolás nélkül tettek közzé egy, Orbán Viktor volt kormányfőt gyűlöletkeltő módon minősítő és vallási meggyőződést sértő hallgatói véleményt. A Tilos Rádióban felolvasott sms szövege a következő volt: ,,Orbán Viktor egy köpönyegforgató fasiszta patkány, ne dőljünk be neki. Pusztuljanak az egyházak. Éljen Barangó”. /Törvénysértő. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 2./2004. március 4.
A Draskovics-csomag hatására a tervezettnél 1,4 milliárd forinttal jut kevesebb a határon túli magyarok támogatására; ez az összeg 2002-ben még 12,6 milliárd forint volt, idén azonban már csak 9,2 milliárd forint lesz – jelentette ki Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője márc. 3-án Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az Apáczai Közalapítvány forrása 950 millióról 220 millió forintra csökken, de kevesebb lesz az Illyés Közalapítvány támogatása is 194 millió forinttal, vagy a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetemé 360 millió forinttal. Mint mondta, a kormány teljes egészében elvonja a határon túli fogyatékkal élőket segítő Mocsáry Lajos Alapítvány 60 millió forintját is. "A Draskovics-csomag ürügy volt, hogy a 15 év alatt kiépült határon túli támogatási rendszert a padlóra küldje a kormányzat" – fogalmazott a politikus, hozzátéve: ezzel meginog a nehezen felépített bizalom az anyaország támogatásaival kapcsolatban. Németh Zsolt ugyanakkor üdvözölte, hogy a kormány kifizeti a szomszédos országokban élő magyaroknak a 2003-as évre szóló oktatási-nevelési támogatást. Szavai szerint Medgyessy Péter az Orbán Viktorral folytatott megbeszélésen ígéretet tett arra, hogy nemcsak 2004-re írják ki a pályázatot erről, hanem az elmaradt 2003-as támogatásokat is kifizetik. /Fidesz: jelentősen csökken a határon túliak támogatása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./2004. március 16.
Székely ruhás lovasok felvonulásával vette kezdetét a márc. 15-i ünnepi megemlékezés Székelyudvarhelyen. A Márton Áron téren Szász Jenő polgármester köszöntötte a szép számban összegyűlt városlakókat, meghívottakat. Az autonómia-igényről, az aktuális politikai helyzetről is szólt a Magyar Polgári Szövetség elnöki tisztségét betöltő polgármester. A rendezvény díszvendége, Schmitt Pál, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség alelnöke Orbán Viktor üzenetét tolmácsolta. Az RMDSZ részéről Antal István parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Szövetség részéről dr. Szakács István Péter, a szövetség udvarhelyszéki elnöke szólt az ünneplőkhöz. Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája üdvözlőszavait felvételről hallgatták meg a jelenlévők. /Szász Emese: Együtt ünnepeltek Udvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./2004. március 27.
Az Udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke, Sófalvi László nyilatkozatban ítélte el az MPSZ „újabb polgármegtévesztő akciói"-t. Szerinte az MPSZ- aktivisták rejtett tagtoborzási szándékkal a kettős állampolgárság kérdését vették elő, s úgymond annak támogatására gyűjtenek aláírásokat. „Úgy íratnak alá íveket az egyszerű, félrevezetett emberekkel, hogy azok csak utólag szereznek tudomást arról, hogy egy új, RMDSZ-ellenes szervezet tagjaivá váltak" – figyelmeztet Sófalvi László. Ugyanakkor emlékeztet arra, hogy az RMDSZ még a Fidesz-kormány idején a külhoni állampolgárság igénylését támogató több mint százezer aláírást gyűjtött, amelyet Orbán Viktor akkori miniszterelnök nem tartott „időszerűnek". /Tiltakozás politikai léggömberegetés ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./2004. március 29.
A költségvetés megváltoztatása érdekében nemzeti aláírásgyűjtő akcióra szólította fel híveit Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke a szervezet első szövetségi gyűlésén, márc. 27-én, a Budapest Sportarénában. Orbán Viktor közölte, hogy lezárult a Fidesz szövetséggé alakulásának folyamata, és megszületett az első magyarországi európai néppárt, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, „az európai néppárt”. A meghívottként jelen lévő Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke kijelentette: „Magyarország szabadabbá válik, ha ismét Orbán Viktor lesz a miniszterelnöke”. A gyűlés elején köszöntötték a határon túli magyar szervezetek meghívott képviselőit, köztük Tőkés László református püspököt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, valamint a társszervezetek vezetőit. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere, az erdélyi Magyar Polgári Szövetség elnöke szót emelt a kettős állampolgárság lehetőségéért a határon túli magyarok számára. A politikus elítélően szólt Románia „demokráciadeficitjéről” is, amiért az erdélyi magyarság „mindig megfizette az árat”. /Szövetségi gyűlésen jelentették be a Fidesz néppárttá alakulásának befejezését. = Krónika (Kolozsvár), márc. 29./2004. április 15.
A pedagógusszövetség irodavezetője szerint a magyar kormány és az RMDSZ szándékosan hallgat a 2002–2003-as évről. „Kifelejtettek” egy évet az oktatási támogatásokból – jelentette ki Márton Zoltán, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által működtetett pályázati iroda vezetője. Szabó Vilmos államtitkár szerint viszont a támogatásokat nem a 2001–2002-es, hanem a 2002–2003-as esztendőtől kell számolni. A szülők szinte mind úgy tudják, hogy gyermekeik az elmúlt tanévre kapták a segélyt. Ezzel szemben a Medgyessy-kabinetnek az – immár az Iskola Alapítványon keresztül meghirdetett – újabb programja már a 2003–2004-es tanévre vonatkozik. „Annak, hogy a pedagógusszövetség helyett az idéntől az RMDSZ-nek alárendelt Iskola Alapítvány osztja a támogatást, politikai vetülete van. A budapesti döntés lényegében nem is ellenünk irányul, hanem inkább az RMDSZ-nek próbál kedvezni. A szövetség politikusai a kampányban azzal ágálhatnak, hogy ők pénzt osztanak” – jelezte Márton Zoltán. Azzal egy időben, hogy a támogatás már nem az RMPSZ-en keresztül jut el a címzettekhez, a szovátai iroda megszűnik. „Erről még senki nem értesített hivatalosan, mi is hónapokkal ezelőtt, az újságokból szereztünk tudomást a döntésről. Pedig az Illyés Közalapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatalának ellenőrei elégedetteknek bizonyultak a tevékenységünkkel, mi több, Budapesten dicséretet is kaptunk” – mondta Keresztesi Erzsébet. Szabó Vilmos államtitkár kifejtette: a kedvezménytörvény 2002. január elsején lépett életbe, tehát az oktatási-nevelési támogatás sem vonatkozhatott a 2001–2002-es esztendőre. Szabó szerint a félreértés azzal kezdődött, hogy a 2002. január elsején életbe lépett törvény végrehajtási utasításaiban nem szerepelt, hogy naptári vagy iskolai évre vonatkozik a támogatás. Az államtitkár ezen állításának ellentmond viszont, hogy a Szülőföldön magyarul címet viselő program Budapestről érkezett dokumentumain ez szerepel: „2001–2002 pályázati ciklus”. Szabó Vilmos azzal érvelt, hogy utolsó napjaiban az Orbán-kormány „kiürítette az Illyés Közalapítvány kasszáját”. A támogatás kifizetését Orbán Viktor volt miniszterelnök is felvetette a jelenlegi kormányfővel az év elején folytatott megbeszélésén. Akkor Medgyessy Péter ígéretet tett Orbánnak, hogy abban az esetben is kifizetik a határon túli magyar családoknak járó támogatást, ha ennek összértéke eléri a keret dupláját. /Szucher Ervin, Salamon Márton László: Oktatási támogatás – egy hiányzó esztendő? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 15./2004. május 13.
Tizenkét műhellyel várja a nemzetközi szintűvé nőtt júl. 18–25. között XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor az érdeklődőket. A fő téma: Közép-Kelet-Európa az EU bővítése után – jelentették be máj. 12-én tartott sajtótájékoztatóján a rendezvény szervezői. Európa egész területéről várnak résztvevőket és előadókat a Tusnádfürdőre. Bejelentették: Orbán Viktor, a Fidesz–MPSZ elnöke, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, valamint Andreas Pöttering, az Európai Néppárt elnöke is részt vesz majd a rendezvényen. /Lőrincz Edina: Nemzetközivé bővül Tusványos. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./2004. május 21.
Tizenhárom magyar történelmi személyiségnek állít emléket az a szoborpark, amelyet Székelyudvarhely központjában máj. 22-én Magyarország volt miniszterelnöke, Orbán Viktor, illetve Szász Jenő polgármester avat fel. A többnyire magyarországi képzőművészek által alkotott mellszobrokat a Blaskó János szobrászművész és Heil Tibor építész által megálmodott, illetve az udvarhelyi Macops Kft. által kivitelezett fa térplasztika övezi. Az Emlékezés Parkjában Szent László, Hunyadi László, Báthory István, Bethlen Gábor, Fráter György, II. Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Bem József, Bethlen István, Nyírő József, Kós Károly, illetve a magyar történelem két allegorikus alakja, Csaba királyfi és a Vándor székely kap helyet. Orbán Viktor és Szász Jenő az ünnepség végső mozzanataként közösen elültetik a „megmaradás fáját”, egy fenyőt. /Z. I.: Orbán avatja az Emlékezés Parkját. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./2004. május 22.
Máj. 19-én rendezték a Magyar közösségek Európája című nemzetközi konferenciát Esztergomban, amelyen politikusok, közéleti személyiségek vettek részt – A határon túli magyarok, éppen izoláltságuk folytán, az elmúlt évtizedekben meg tudták őrizni a kulturális, nyelvi egységet – mondta Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke előadásában. Hozzátette: most az a feladat, hogy meginduljon az a természetes vérkeringés, amely 85 évvel ezelőtt ezen a területen fennállt. Ehhez szükség van egy új nemzetstratégia kidolgozására is. – Az EU-csatlakozással megjelentek Magyarországon az európai demokráciák olyan eszközei, amelyek eddig nem voltak ismeretesek, de nélkülük a rendszerváltozás után kiépült demokráciánk sem tud egyenrangú részévé válni az Európai Unió közösségeinek – mutatott rá felszólalásában Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Magyarországon a Fidesz által indított nemzeti petíció példátlan összefogást eredményezett, több mint egymillió ember akaratát volt képes egyesíteni. "Márpedig az európai demokráciák lényege, hogy nem lehet a népakarattal szemben haladni" – jelentette ki Orbán Viktor. Az egyre inkább uralkodó fogyasztói mellé egy másik európai értékrendet is fel kell állítani, amely a családot, a közösségeket, a nemzeti és európai összetartozást, a kultúra és a nyelv ápolását éppoly fontosnak tartja, mint a piacok hatékony működését – mondta Orbán Viktor. A nemzetközi tanácskozás befejezéseként a résztvevők közös nyilatkozatot fogalmaztak meg. Ebben leszögezték: a Magyarországgal szomszédos országban élő magyar közösségek alapvető fontosságúnak tartják az együtt csatlakozó és az Európai Unión kívül maradó magyar közösségek egymás iránti szolidaritását, és reményüket fejezik ki, hogy az EU-hoz történő csatlakozása révén minden kárpát-medencei magyar közösség tagja mihamarább európai polgárrá válik. Az aláírók a nyilatkozatban szorgalmazzák a regionális és a határokon átnyúló együttműködések fejlesztését, azoknak a természetes régióknak az újraalakítását és megerősítését, amelyek kedvező feltételeket teremtenek a magyar kisebbségi közösségek önazonosságának megőrzésére, az őket ért gazdasági hátrányok kiegyenlítésére. Az aláírók szorgalmazzák egy olyan európai közösségi jogszabály megalkotását, amely megkönnyíti az EU-n kívül rekedt magyar közösségek tagjainak az unió külső határain az átlépést. A nyilatkozat aláírói felszólítják a magyar kisebbségi közösségek állampolgárság szerinti államait, hogy a magyarok arányának megfelelően, az EU-ban szokásos gyakorlatot követve, biztosítsák az anyanyelvi oktatást. Felszólítják az érintett államokat, hogy nemzetközi kötelezettségeiknek megfelelően haladéktalanul szolgáltassák vissza az elkobzott közösségi-, egyházi- és magáningatlanokat a jogos tulajdonosoknak. Ugyancsak felszólítják az érintett államokat, hogy a hátrányos megkülönböztetést jelentő, az EU jogával és joggyakorlatával ellentétes, a kollektív bűnösség elvén alapuló jogi aktusok jogkövetkezményeit haladéktalanul orvosolják. /Magyar közösségek Európája. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./ 2004. május 24.
Az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt Orbán Viktort, a Fidesz–MPSZ elnökét kérte fel annak a bizottságnak a vezetésére, amely a romániai demokrácia állapotát hivatott megvizsgálni, különös tekintettel a küszöbönálló helyhatósági választásokra. Az eset újabb jelzés, hogy Románia felvételét egyre szigorítottabb felvételi rendszerhez köti az Unió. A bizottság útnak indításával az EU azt a kérdést fogalmazza meg, hogy joggal tart-e igényt a felvételére egy olyan ország, amelyben alapvető emberi jogokat nem tartanak tiszteletben. /Csinta Samu: Bizottság. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./2004. május 24.
Elvi és erkölcsi kérdések szabják meg a Fidesz erdélyi kapcsolatépítését, hangsúlyozta Orbán Viktor, a Fidesz–MPSZ elnöke a vele készült interjúban. Erkölcsi züllésnek találta, hogy magyar segédlettel akadályozták meg az MPSZ választási részvételét. Orbán Viktor 1989 óta követi az Erdélyben zajló magyar politikai, közéleti eseményeket, és nem emlékszik olyan magyar rendezvényre, amelyen részt vett és ne lett volna vita valamilyen kérdésről. Azt nézik, ki az, aki a magyarság, a székelyföldi magyarság előtt álló történelmi lehetőséget támogatja, és ki az, aki nem. Aki az autonómiát támogatja, és tesz is érte, „közel áll a szívünkhöz.” Az MPSZ választási versenyből való kizárása elsősorban erkölcsi kérdés. Orbán Viktor megbízást kapott az Európai Néppárttól, hogy alakítson megfigyelő bizottságot, amely nyomon követi az itteni választások előzményeit és a választások lefolyását. Rendezetlen kérdések bőségesen vannak. Elegendő a Benes-dekrétumokra, a székelyföldi autonómiára vagy a délvidéki magyarok vízumkérdésére gondolni. „Érdekünk, hogy Románia is csatlakozzék az EU-hoz, ehhez azonban bizonyos feltételeknek eleget kell tennie.” – A Gozsdu-udvar vitáját akkor lehet megnyitni, ha megnyitják az összes többi vagyoni kérdés vitáját is. Meg kell nézni mi a magyar érdek, mi a román érdek, ki mivel tartozik, ki vett el többet. /Gazda Árpád: EU-s jeggyel a magyar autonómiáért. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./2004. május 24.
Máj. 22-én Székelyudvarhely központjában Orbán Viktor, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség elnöke és Szász Jenő polgármester leplezte le az Emlékezés Parkjában tizenhárom magyar történelmi személyiség mellszobrát, Blaskó János, Krisztiáni Sándor, Lessenyei Márta és Tóth Emőke által alkotott, és Magyarországon bronzba öntött szobrokat. Mintegy nyolcezren vettek részt az ünnepségen. Az Emlékezés Parkjának avatására Székelyföld valamennyi részéről érkeztek csoportok a Magyar Polgári Szövetség helyi szervezetei képviseletében. A tömegben egy gyergyói férfi „Hajrá magyarok! Bayer Zsolt, visszavárunk!” feliratú transzparenst tartott, odébb fiúk vállán ülő lányok óriási piros-fehér-zöld zászlót feszítettek ki. A szónokok közül Kató Béla református püspök-helyettes a nemzeti megmaradás leghatékonyabb módszerét példaként jelölve meg, elsőként gratulált a jelen lévő Orbán Viktornak ötödik gyermeke, Flóra születéséhez. Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke felsorolta a „román szociáldemokrata kommunista párt magyar tagozata”, az RMDSZ által elkövetett politikai tévedéseket. „Kérjük az autonómiát” – fogalmazta meg Tőkés után Szász Jenő is, aki – miután kiderült, hogy az MPSZ nem vehet részt a választásokon – harmadszorra is független jelöltként pályázza meg az udvarhelyi polgármesteri tisztséget. Az autonómiatörekvések, valamint a politikai pluralizmus megteremtése mellett foglalt állást Orbán Viktor is, aki Magyarország EU-csatlakozása kapcsán abbéli reményét fejtette ki, hogy Románia majdani csatlakozásakor a Székelyföld önálló régióként léphet a népek és kultúrák európai közösségébe. Végül Orbán és Szász sorra leleplezte a Vándor székely, Szent László, Hunyadi László, Báthory István, Bethlen Gábor, Fráter György, II. Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Bem József, Bethlen István, Nyírő József, Kós Károly, valamint Csaba királyfi mellszobrát. Végezetül a két politikus elültette a parkban a Megmaradás fáját. /Zilahi Imre: Tucatnyi történelmi személyiség között Csaba királyfi is szobrot kapott. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./A csíkszeredai Julianus Alapítvány nevében átadták Orbán Viktornak a nemrég született Flóra lánya számára faragott bölcsőt. A szoborpark kapcsán a Fidesz elnöke kiemelte, ott a magyar nemzet történelmének mitikus alakjai kaptak helyet, de az igazi hős a tizenharmadik, az ismeretlen székely, aki a hétköznapi munkájával alakította, befolyásolta a történelmi folyamatokat. ,,Az Európai Unión belül minden lehetőséget meg kell ragadni a határon átívelő újraegyesítés előnyeinek kiaknázására” – jelentette ki. A közelgő helyhatósági választásokra utalva Orbán kijelentette: a választás tétje valójában európai ügy, hiszen az a nemzeti önrendelkezésről, az autonómiáról szól. Tőkés László hitet tett az értékelvű politizálás, az autonómia és a kettős állampolgárság ügye mellett. Kitért a múlt héten elfogadott esztergomi nyilatkozat fontosságára, mely az 1996-os budapesti összmagyar csúcstalálkozó nyilatkozatának értelmében a nemzet határok feletti egyesítése mellett és a határon túl élő magyarság önkormányzatának, köztük Székelyföld területi autonómiájának kivívása mellett tett hitet. /(s): Erdélyt s az autonóm Székelyföldet várja az unió. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./ Jónéhány hónappal ezelőtt mertünk nagyot álmodni akkor is, amikor mások arról próbáltak meg meggyőzni, hogy tanuljunk meg kicsik lenni. Nekünk Udvarhely több, mint város, nekünk a Székelyföld fővárosa – mondta Szász Jenő beszédében. /Rédai Attila: Orbán Viktor jelenlétében leplezték le az Emlékezés Parkját. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 24./ Orbán Viktor a szoboravatáson mondott beszédében hangsúlyozta: „Minden lehetőséget meg kell ragadnunk a határon átívelő újraegyesítés előnyeinek kiaknázására, hogy aztán Önök, és reményeink szerint belátható időn belül a délvidéki magyarok is megtapasztalhassák, micsoda felhajtó erőt, micsoda távlatokat és lehetőségeket ad a magyarság újraegyesülése az Európai Unió keretein belül. A teljes magyarság újraegyesülése az Európai Unión belül olyan ünnepnap lesz, melyet az emberek hosszú évekig csendben végzett szívós munkája emel a magasba.” Kérte a megjelenteket hogy védjék meg az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket. /Orbán Viktor székelyudvarhelyi beszéde. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 25./ Oláh István ironikus hangon számolt be a szoborállításról. /Oláh István: Szobrozó politikusok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./2004. május 24.
Markó Béla nem találkozik Orbán Viktorral a FIDESZ elnökének jelenlegi erdélyi körútja során. Kijelentette, hogy örül, ha magyar politikusok Erdélybe látogatnak, „mert akkor ránk figyelnek", ugyanakkor nehezményezte, hogy „ezeknek a látogatásoknak kampányjellegük van. A Fidesz erőteljes támogatása nem hasznos, mert pártokra osztja a magyar közösséget – de ugyanakkor minden magyar politikus szívesen látott vendég Erdélyben" – mondta az RMDSZ elnöke Szovátán, a MÚRE közgyűlésének szünetében. /A FIDESZ-látogatásoknak kampányjellegük van. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./2004. május 25.
Csillapulni látszanak a viták a romániai magyar közösségen belül az "alternatív politikai kezdeményezések" körül, az RMDSZ támogatottsága mindenütt töretlen – mondta máj. 24-én Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Azzal kapcsolatosan, hogy Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke a hétvégén Székelyudvarhelyen szoborpark-avatás keretében állt ki az RMDSZ-szel szemben induló Szász Jenő polgármester mellett, Markó így fogalmazott: Erdélyben szívesen látott minden magyarországi politikus, jelenlétük ma már természetes a különböző rendezvényeken. Markó ugyanakkor nem örült annak, hogy e rendezvényen a Fidesz elnöke olyan helyi politikust próbált "megtámogatni", aki a romániai magyarság politikai egységének a megosztását próbáló szervezetnek volt a kezdeményezője. Markó Béla "enyhe paródiát" vélt felfedezni abban, hogy Székelyudvarhelyen tizenhárom mellszobrot avattak. Szerinte akár "szentség-törésnek" is tekinthető, hogy az aradi tizenhármak emlékművének felavatása után most ugyanezt a tizenhármas számot egy másik szoborparkba "ültetik át". Úgy vélte: aligha tekinthető művészetnek, hogy arcot próbáltak adni a székelyek legszebb legendájának, Csaba királyfinak. Markó szerint a Fidesz túlságosan belelovallta magát abba, hogy Erdélyben olyan politikai szervezetet hozzon létre, amely jóban-rosszban vele tart. E kísérlet azonban kudarcba fulladt. A Fidesz politikusai egy idő után rá fognak jönni arra, hogy a magyarországi politikai értékrendet nem lehet átvinni Erdélybe. /Markó szerint csillapulni látszanak a viták a romániai magyar közösségen belül. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 25./2004. május 26.
Nagy Iván Zsoltnak a Magyar Hírlapban megjelent cikkét vette át a Romániai Magyar Szó. Az Európai Néppárt elnöksége a romániai demokrácia állapotát Orbán Viktorral vizsgáltatja meg. A cikkíró szerint szomorú, hogy Orbán Viktor elfogadta a felkérést, egész szerepvállalása kínosan kampánygyanús. /Nagy Iván Zsolt: A vizsgálat. – Átvéve a Magyar Hírlapból. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./2004. május 27.
Az Európai Néppárt (EPP) elnöke felkérte az RMDSZ-t, hogy vegyen részt a romániai helyhatósági választásokat megfigyelő bizottságában. Markó Bélának írt levelében Wilfried Martens beszámolt arról, hogy az EPP elnökségének dublini döntése értelmében felkérték Orbán Viktort, a pártszövetség Közép-Kelet Európáért felelős alelnökét, hozzon létre egy "kis független bizottságot", amely megfigyeli a romániai választásokat. /RMDSZ-képviselő az Orbán vezette EPP-bizottságban? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./2004. május 28.
Wilfried Martens, a kontinens keresztény-konzervatív politikai szervezeteit tömörítő EPP elnöke Markó Bélának, az RMDSZ elnökének írt levélben felkérte az RMDSZ-t, hogy vegyen részt a romániai helyhatósági választásokat megfigyelő néppárti bizottságban. Levelében Martens beszámolt arról, hogy az EPP elnökségének dublini döntése értelmében felkérték Orbán Viktort, a pártszövetség Kelet-Közép-Európáért felelős alelnökét, hozzon létre egy független bizottságot a romániai választások megfigyelésére. /Felkérés az RMDSZ-nek: Vegyen részt az EPP romániai vizsgáló bizottságában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./ 2004. május 28.
Szalagvágással, leleplezéssel, alapkőletétellel kampányolnak a politikusok. Máj. 28-án Markó Béla RMDSZ-elnök és hivatalának igazgatója Szepessy László jelenlétében avatják fel Máramarosszigeten az RMDSZ új székházát. Szándékosan időzítették a kampány időszakára a nemrég tatarozott székház átadását. Markó Béla Kolozsváron Kelemen Hunorral, az Iskola Alapítvány elnökével együtt megtették az „első kapavágást” a 21 fiatal egyetemi oktatót befogadó majdani tanárlakás építőtelepén. Háromszéken átadták ünnepélyesen a nemrég önálló községgé vált Nagypatak új polgármesteri hivatalát. Az RMDSZ ünnepelt Sepsiszentgyörgyön, az Európai Információs Iroda avatóünnepségén. Kovásznán a felújított képtár avatóünnepsége illeszkedhet a sorba. Kézdivásárhelyen máj. 31-én avatják Márton Áron szobrát. A legnagyobb szabású avatóünnepséget Szász Jenő MPSZ-elnöknek sikerült a kampányra időzíteni. Több ezer ember jelenlétében avatta fel az Emlékezés Parkját, melyben a magyar történelem és kultúra 13 kiemelkedő alakjának a szobrát leplezte le. Megjelent Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, aki beszédében kijelentette, Szász Jenőt munkatársának tekinti a nemzet egyesítésében. A vele szemben induló Ladányi László Zsolt, az RMDSZ jelöltje egy fogyatékos feljárót és egy útlevélosztályt avatott. Máj. 23-án, vasárnap Szovátán Domokos Mihály Kázmér szobrát avatták fel – amint a talapzaton áll – a püspök „születésének 400. évfordulója alkalmából”. Marosvásárhelyen a jövő héten avatják a volt politikai foglyok emlékművét. Nagy Zsolt, az RMDSZ országos kampánystábjának vezetője, Seres Dénes a szövetség megyei elnöke, és az újabb mandátumra pályázó Pop Imre polgármester Szászvárosban gróf Kun Kocsárd és Kuun Géza 1910-ben felállított, majd a kommunizmus ideje alatt templomba menekített szobrait avatták újra. /Avatások dömpingje. = Krónika (Kolozsvár), máj. 28./2004. május 28.
- A státustörvény a legszeretettebb gyermekeink közé tartozott az elmúlt esztendőkben. Nemcsak szerettük, hanem büszkék is voltunk rá. Na, most ebből a törvényből a szuszt kiszorították. Ezek után én azt mondom, hogy a státustörvény maradványaiért persze küzdeni kell, de be kell látnunk, hogy a megoldás a jövőre nézve már nem a státustörvény, hanem a kettős állampolgárság. Úgy tűnik, a kettős állampolgárságot könnyebben el tudjuk fogadtatni – idehaza és külföldön is –, mint a státustörvényt – jelentette ki a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának Orbán Viktor. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 28./2004. május 29.
Szász Jenő Székelyudvarhely polgármestere felavatta fel a 13 alakból álló szoborparkot. Aradon nem vett részt sem Orbán Viktor, sem Tőkés László a szobor újraavatásán. Szász Jenő beszédében azt hangsúlyozta: „mertünk nagyot álmodni akkor is, amikor mások arról próbáltak meg meggyőzni, hogy tanuljunk meg kicsik lenni". Tőkés László református püspök beszédében utódkommunistává tette az egész RMDSZ-t. A püspök a minap épp azt próbálta megmagyarázni, hogy még mindig jobb Funárral tárgyalni, mert neki legalább ugyanaz van a boltjában, mint a kirakatában. „Lefordítva ez így hangzik: taszítsuk hát el az RMDSZ-t minden eddigi munkájával együtt, és vonjuk keblünkre a nyílt antiszemitizmust és magyarellenességet” – magyarázta Markó Attila helyettes államtitkár. /Markó Attila: Ki megy Európába? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./