udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 829 találat lapozás: 1-30 ... 541-570 | 571-600 | 601-630 ... 811-829

Névmutató: Sógor Csaba

2013. június 3.

Brüsszelbe utaznak az RMDSZ parlamenti frakciói
Brüsszeli megbeszéléseken vesznek részt szerdán és csütörtökön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciói, és ott tartják soron következő együttes frakcióülésüket is.
Az RMDSZ hétfői hírlevele szerint a szövetség képviselőházi és szenátusi frakcióját Sógor Csaba és Winkler Gyula európai parlamenti képviselők hívták meg az unió fővárosába.
A romániai magyar képviselők és szenátorok szerdán az Európai Bizottsághoz látogatnak el, ahol Dacian Ciolos mezőgazdasági biztossal, Andor László foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztossal, valamint Johannes Hahn regionális politikáért felelős biztossal folytatnak megbeszéléseket. Az RMDSZ parlamenti frakciói csütörtökön tartják kihelyezett ülésüket, majd magyarországi és romániai európai parlamenti képviselőkkel találkoznak.
MTI
Erdély.ma

2013. június 9.

Elballagtak a kolozsvári Sapientia végzős hallgatói
A kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem végzős hallgatói június 8-án, szombat délután a Farkas utcai református templomban tartották ballagási ünnepségüket. Az eseményen Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is jelen volt, az évfolyam egyik diákjának brüsszeli utazást ajánlott fel kiemelkedő tanulmányi eredményeiért.
Az egyetemen működő Természettudományi és Művészeti Karon környezettudományok, európai tanulmányok, illetve film - és fotóművészet szakon összesen 38 fiatal fejezte be tanulmányait. A ballagás alkalmával többek között Dr. Dávid László rektor, Dr. Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, Dr. Tonk Márton dékán, valamint Magdó János kolozsvári magyar főkonzul nevében Csulák Péter konzul búcsúztatta a fiatalokat. Az eseményen tiszteletbeli professzorrá avatták Dr. Ferber Miklóst, az egyetem Amerikában élő állandó támogatóját, akinek a jóvoltából immár hatodik alkalommal osztották ki a Ferber-ösztöndíjat. A díjat idén Német Brigitta nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgató vehette át.
Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is fontosnak tartja a diákok ösztönzését, a brüsszeli tanulmányutat ennek okán ajánlotta fel. Az egyetem vezetőségének döntése alapján Dembroszky Xintia környezettudomány szakos végzős hallgató vehet részt a háromnapos kiránduláson, melynek során betekinthet az Európai Parlament munkájába és Brüsszel városát is közelebbről megismerheti.
Az EP-képviselő köszöntőjében Apáczai János Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról (..) c. beszédéből idézett: „Napnál világosabb tehát, hogy mind az államnak, mind az egyháznak a főiskolák az alapjai. Mindkettő csak akkor virágozhat, ha a főiskolák erősödnek és virágoznak” – hangsúlyozta a képviselő.
Sógor Csaba szerint a Sapientia évről évre bebizonyítja, hogy fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar felsőoktatásban, végzősei megállják a helyüket a munkaerőpiacon. „Az évek során több gyakornok került ki az egyetem padjaiból, akik szakmai rátermettségükkel segítették a brüsszeli munkánkat” – tette hozzá a képviselő.
Maszol.ro

2013. június 9.

Németh Géza-emlékhely létesült Gyimesbükkön
Bővült a Deáky Panzió köré létesített történelmi emlékpark Gyimesbükkön. Az erdélyieket és a moldvai csángókat felpártoló református lelkész születésének 80. évfordulóján Németh Géza-emlékhelyet létesítettek az ezeréves határ közelében.
Németh Géza budapesti református lelkész volt, aki a nyolcvanas években kiállt az erdélyi menekültek mellett, megsegítésükre szervezte meg Budapesten az Erdélyi Gyülekezetet és a karitatív jellegű Reménység Szigete nevet viselő intézményrendszert. Németh Zsoltnak, a magyar külügyminisztérium államtitkárának édesapja sokszor járt Erdélyben, a Gyimesekben és a moldvai csángó falvakban.
A csíkszeredai pedagógusok egy csoportja Németh Géza 1995-ben bekövetkezett halála után – hálájuk jeléül – megalakította a Németh Géza Egyesületet. A Csikós Klára által vezetett egyesület 2003 óta évente kiosztja a Németh Géza Emlékdíjat, idén pedig emlékpadot, emlékhelyet létesített.
Deáky András gyimesbükki nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, a Bákó megyéhez csatolt település magyar nyelvű oktatását újraindító, a település számára minden téren maradandót alkotó, sikeres vállalkozó köszöntötte az emlékhelyavatóra egybegyűlt erdélyi, moldvai és anyaországi vendégeket, hangsúlyozva, hogy Németh Géza az 1980-as években sok erdélyi embernek adta vissza a hitet és a reményt.
Kisgyörgy Borbála az gyesület nevében ismertette röviden Németh Géza életpályáját, majd felolvasta Németh Géza A fehérvárcsurgói birkalegelőn című versét. Ennek egyik szakasza került fel az emlékpadra: "De annak, akit nyírnak / annak bőrébe valahogy/ mindig belebújok"/.
Csikós Klára, az egyesület elnöke Németh Gézával kapcsolatos személyes élményeit elevenítette fel, ökumeniai nyitottságáról, munkásságáról, meghurcolásáról, illetve lelkészi és irodalmi és tevékenységéről beszélt. Megtudtuk, hogy Németh Géza elsőként foglalkozott Magyarországon kábítószeres fiatalok lelki gondozásával, börtönmisszióval, menekült magyarok felkarolásával, ifjúsági vezetők képzésével.
A csíkszeredai Magyar Főkonzulátus nevében Szarka Gábor konzul köszöntötte az ünneplőket, majd felolvasta a Németh-család üzenetét. A levélben Németh Géza három fia, ifj. Géza, Zsolt és Áron az édesapjuktól kapott értékeket osztottak meg, emlékeztek arra a lelkészre, aki szinte mindvégig üldözött volt, de mégis részt vett a társadalom gondjainak megoldásában.
Az emlékhelyet Salamon József gyimesbükki plébános áldotta meg, mondott imát előtte, majd a padra leülve elmondta: „A padon ülve el tudunk gondolkodni a világ dolgain, születhetnek filozófiai gondolatok, de nagyon fontos, hogy a padra, embertársunk mellé leülve el tudunk beszélgetni, meg tudjuk beszélni fontos dolgainkat.”
A moldvai csángók legismertebb népdalénekese, a pusztinai Nyisztor Ilona, illetve Antal Tibor gyimesfelsőloki zenetanár szép népdalokat adott elő, majd a jelenlévők elénekelték a székely, a magyar és a csángó himnuszt. Ezt követően koszorúzásra került sor, többek között Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő nevében, Sógor Csaba koszorúját Lukács Borbála, a csíkszeredai Nagy Imre iskola tanárnője helyezte el. A gyimesi Németh Géza-emlékünnepség egy hársfa-, illetve két gesztenyefa-csemete elültetésével, illetve kerekasztal-megbeszéléssel zárult.
Dobos László
szekelyhon.ro

2013. június 9.

Sógor: a Sapientia végzősei megállják a helyüket a munkaerőpiacon
A kolozsvári Sapientia EMTE végzős hallgatói június 8-án, szombat délután a Farkas utcai református templomban tartották ballagási ünnepségüket. Az eseményen Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is jelen volt, az évfolyam egyik diákjának brüsszeli utazást ajánlott fel kiemelkedő tanulmányi eredményeiért.
Az egyetemen működő Természettudományi és Művészeti Karon környezettudományok, európai tanulmányok, illetve film - és fotóművészet szakon összesen 38 fiatal fejezte be tanulmányait. A ballagás alkalmával többek között Dr. Dávid László rektor, Dr. Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, Dr. Tonk Márton dékán, valamint Magdó János kolozsvári magyar főkonzul nevében Csulák Péter konzul búcsúztatta a fiatalokat. Az eseményen tiszteletbeli professzorrá avatták Dr. Ferber Miklóst, az egyetem Amerikában élő állandó támogatóját, akinek a jóvoltából immár hatodik alkalommal osztották ki a Ferber-ösztöndíjat. A díjat idén Német Brigitta nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgató vehette át
Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is fontosnak tartja a diákok ösztönzését, a brüsszeli tanulmányutat ennek okán ajánlotta fel. Az egyetem vezetőségének döntése alapján Dembroszky Xintia környezettudomány szakos végzős hallgató vehet részt a háromnapos kiránduláson, melynek során betekinthet az Európai Parlament munkájába és Brüsszel városát is közelebbről megismerheti.
Sógor Csaba szerint a Sapientia évről évre bebizonyítja, hogy fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar felsőoktatásban, végzősei megállják a helyüket a munkaerőpiacon. „Évek során több gyakornok került ki az egyetem padjaiból, akik szakmai rátermettségükkel segítették a brüsszeli munkánkat” – jegyezte meg a képviselő. (közlemény)
Transindex.ro

2013. június 10.

Tőkés egyeztetne, de nincs kivel
Elutasította az RMDSZ Tőkés László EP-képviselő azon kezdeményezését, hogy egyeztetéseket folytassanak a jövő évi európai parlamenti választásokon való együttműködés tárgyában. Biró Zsolt MPP-elnök a fúziót ajánló EMNP-t kosarazta ki.
Tőkés László egyeztetést kezdeményezett az RMDSZ-szel a jövő évi európai parlamenti választáson történő együttműködés érdekében. A 2007-ben függetlenként, 2009-ben pedig az RMDSZ színeiben brüsszeli mandátumot nyerő, volt református püspök pénteki nagyváradi sajtótájékoztatóján bejelentette, kész nekivágni egy újabb megmérettetésnek.
Mint ismeretes, a politikus az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) április végi kolozsvári kongreszszusán még azt mondta, nem kíván indulni a 2014-es EP-választáson, mivel pihenni szeretne. Toró T. Tibor EMNP-elnök akkor úgy vélekedett, mindent meg kell tenni, hogy Tőkés László folytathassa brüszszeli munkáját, és bár a néppárt még nem döntött esetleges indulása mikéntjéről, ha kell, százezer aláírást gyűjt védnöke támogatása érdekében.
Tőkés László pénteken elmondta, négy alternatíva mutatkozik választási részvételére, közülük azonban csak a függetlenként, valamint az RMDSZ-szel való közös indulást nevezte meg. Leszögezte: négy évvel ezelőtt koalíciós megállapodást kötött az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az RMDSZ-szel, Sógor Csabával és Winkler Gyulával így szereztek mandátumot. Újságírói kérdésre ugyanakkor nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy egy magyarországi politikai alakulat listáján pályázzon újabb európai törvényhozói mandátumra. Az Orbán Viktor kormányfő vezette Fidesz és Tőkés közötti stratégiai partnerség ismeretében ez az alakulat csakis a nagyobbik magyar kormánypárt lehet. „Szégyen lenne, ha a valamennyi román parlamenti párttal jó viszonyt ápoló RMDSZ velünk nem tudna megállapodni" – jegyezte meg Tőkés László.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Krónika érdeklődésére kijelentette: nem látja értelmét annak, hogy a szövetség összefogjon Tőkés Lászlóval, az erre irányuló tárgyalások számukra nem élveznek prioritást. „Tőkés nem érti meg, hogy a politikában vannak bizonyos szabályok, amiket be kellene tartani. Amikor 2009-ben az RMDSZ-szel közösen bejutott az Európai Parlamentbe, már másnap azon munkálkodott, hogy új pártot hozzon létre" – mondta lapunknak Borbély, egyértelművé téve, hogy az elmúlt évek eseményei után nem kívánnak újabb koalíciót Tőkéssel. „Az RMDSZ-t nem foglalkoztatja az, hogy Tőkés László hogyan folytatja politikai pályafutását" – jelentette ki a szövetség politikai alelnöke.
MPP-s elutasítás a fúzióra
Ezzel egy időben Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziós ajánlatát és csak a párbeszédkészségét erősítette meg. A Toró T. Tibor EMNP-elnöknek címezett nyílt levelében Biró Zsolt pártjának a szervezeti önállóság megőrzéséről szóló kongresszusi határozatára hivatkozott. „Meggyőződésünk, hogy erdélyi magyar társadalmunk csak akkor válhat ténylegesen autonóm, saját sorsát irányítani képes közösséggé, ha a politikai sokszínűség és a nemzeti érdek közös képviselete egyaránt érvényesül. Ennek jegyében nyitottak vagyunk a párbeszédre minden magyar politikai párttal és szervezettel!" – fogalmazott nyílt levelében Biró Zsolt. Az MPP elnöke ugyanakkor éles hangon bírálta az EMNP fúziós törekvéseit. „Arra kérjük a néppárt vezetőit, hogy lépjenek túl saját árnyékukon, hagyjanak fel a közvélemény folyamatos manipulálásával, a sajtón keresztül történő üzengetéssel, a fúzió alapokat nélkülöző erőltetésével, és amennyiben tényleg szívükön viselik közösségünk sorsát, akkor maszatolás helyett válasszák bátran az őszinte párbeszédet" – jelentette ki Biró Zsolt. Úgy vélte, az EMNP és az MPP meg tudja találni az együttműködésnek azokat a lehetőségeit, amelyek a választások szabadságát és az erős nemzeti érdekképviseletet is biztosítják.
Helyi szinten tárgyal a néppárt
Biró Zsolt nyílt levelére reagálva az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pénteken közölte, hogy az MPP helyi vezetőivel folytatja a tárgyalásokat a két párt fúziójáról. A néppárt elnöksége által jegyzett közleményben annak írói arra hivatkoznak, hogy a magyar közösség nagy része együttműködést és közös cselekvést vár az erdélyi magyar politikai szereplőktől. „A néppárt számára egyértelmű, hogy a fúzió ellenzésével az MPP egyes vezetői, Biró Zsolt elnökkel az élen homlokegyenest szembemennek a párt tagságának akaratával, hiszen a polgáriak helyi szinten – amint ezt több alkalommal jelezték is –, igenis akarják a nemzeti oldal egyesítését" – állapította meg az EMNP, hozzátéve, hogy helyi és önkormányzati szinten a legtöbb helyen példaértékű az együttműködés a két párt között. A néppárt emlékeztetett: május elején a makfalvi majálison azt ajánlotta az MPP-nek, hogy a két alakulat egyesítse erőit az autonómia ügye érdekében. Akkor a két párt vezetősége arról is megállapodott, hogy egy többfordulós, váltott szervezésű tárgyalássorozat keretében egyeztetnek az egyesülés lehetséges módozatairól. A péntekre tervezett első tárgyalási fordulón azonban Biró Zsolt MPP-elnök nem jelent meg, hanem nyílt levélben tudatta: csakis az együttműködésről kész tárgyalni, a fúzióról nem. Az EMNP ezt azért is sérelmezte, mert nem egy kész fúziós megállapodással akart előállni, hanem csak tárgyalni kívánt az együttműködésről.
Mint ismeretes, az EMNP elnökségének megbízásából Papp Előd alelnök május 4-én, a makfalvi majális alkalmával tett nyilvános ajánlatot a fúzióra. A nyilvános bejelentése után írásban is átadta Biró Zsoltnak az EMNP elnökségének a fúziós tárgyalások elkezdését ajánló határozatát.
A tavalyi önkormányzati választásokon a magyar pártok megyei listáira leadott voksok 85 százalékát az RMDSZ szerezte meg, a fennmaradó 15 százalékon pedig az ellenzékét megtestesítő MPP és EMNP osztozott, megközelítőleg egyenlő arányban. Az MPP-nek hét, az EMNP-nek két polgármesteri tisztséget sikerült megszereznie.
Krónika (Kolozsvár)

2013. június 16.

,,Minden jót” a sapientiásoknak!
Legyetek bátrak, törekedjetek értékmentésre és merjetek cselekedni! Ne azt keressétek, hogy hol lehetne meghúzódni a rendszerben – ezekhez hasonló jó tanácsokkal látták el a Sapientia egyetem végzőseit Csíkszeredában.
Elballagtak szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai végzősei: a Műszaki és Társadalomtudományok Kar négy szakáról 92-en, a Gazdaság- és Humántudományok Kar hat szakáról pedig 99-en dobták magasba ballagó kalapjukat.
Közösséget képviselő intézmény
„Azt tudtuk, hogy amennyiben itt képzeljük el jövőnket, nagy szükségünk lesz erre az egyetemre, arra viszont nem számítottunk, hogy az intézmény ennyire sikeres lesz” – így köszöntötte a ballagókat Dávid László rektor, aki hozzátette: ennek az egyetemnek a legfőbb érdeme – azon kívül, hogy kinyitja a tudás kapuját, alkot és értéket teremt – nem más, mint a közösségi képviselet. „Azt kívánom, hogy a Sapientia legyen a katalizátora annak az összefogásnak, amelyre oly nagy szüksége van a nemzetnek.”
A Hargita megyei önkormányzat részéről Petres Sándor alelnök volt jelen, aki szerint a Sapientia megcáfolta azt a téves kolozsvári tézist, miszerint Székelyföld periféria. „Azoknak a professzoroknak volt igazuk, akik idejöttek vidéki egyetemet teremteni, és azoknak a diákoknak, akik állják a versenyt” – húzta alá Petres.
Egy újabb győztes esztendő
Zsigmond Barna Pálnak, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának köszöntőjét kollégája, Szarka Gábor konzul olvasta fel. „Ezt az esztendőt egy újabb győzelemnek tekintjük, hiszen a tavalyi oktatási év végén elmondhattuk, hogy az akkreditációval lezárult a hőskorszak, idén pedig a mesterképzések indításának jogával már teljes értékű egyetemé vált a Sapientia. Adott tehát a lehetőség arra, hogy az erdélyi fiatalok szülőföldjükön, saját anyanyelvükön sajátítsák el a legmagasabb szintű ismereteket. Világlátásunkat bővíteni, tudásunkat szélesíteni ugyanis csak anyanyelvünkkel lehet. (…) A magyar állam kiemelten fontosnak tartja az anyanyelven való tanulás biztosítását a szülőföldön.”
Ráduly „követelései”
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a székely hadosztály őrnagyának, Gyurócsik Jászai Mihálynak 1926-ban, saját kiadásban megjelent, Tanulságok és igazságok a közelmúltból című visszaemlékezéséből idézett, beszédét pedig erre az idézetre építette. „Szeretném hinni, hogy akkor is fogjuk védeni Székelyföld portáit, amikor a mi portánk már elesett, mint amikor tették valamikor a székely hadosztály katonái. Azt is hinni szeretném, hogy ti majd nemcsak a portátokon belül fogtok helytállni, hanem a közösségben is.” Hozzátette, a végzős hallgatóknak is tudniuk kell, hogy a családjuk és az egyetem székelynek nevelte őket.
„Ezért arra kérlek, vagy ha úgy tetszik, azt követelem tőletek, hogy mindig maradjatok a székely hadosztály elkötelezett tagjai, most már nemcsak sorkatonaként, hanem tizedesként, szakaszvezetőként egyaránt” – így Ráduly.
Oktatói biztatások
„Székelyföldön nehezen tudom meggyőzni hallgatóimat arról, hogy a mai világban románul és angolul is jól kell tudni. Ugyanakkor itt még nem igazán tudják az élethosszig tanulás fogalmát sem, de sokan azt várják, hogy a hároméves egyetemi képzés után egy életre szóló munkahelyük legyen” – ezt már Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományok Kar dékánja mondta, aki egyúttal arra biztatta a ballagókat, hogy csatlakozzanak rá „az élethosszig tanulás trendjére”, utazzanak, ismerjenek kultúrákat, és tanuljanak nyelveket.
Az egyetem másik karáról, a Gazdaság- és Humántudományok Karról Lázár Ede dékánhelyettes szólt a hallgatókhoz. „Talán egyelőre csak korlátokat és elutasításokat láttok, pedig ennek a Székelyföldnek nagy szüksége van rátok. Azt kívánom, hogy értékteremtésre törekedjetek, ne azt keressétek, hol lehetne meghúzódni a rendszerben, egy kis nyugdíjas állást és hatáskört létrehozni, a potyautas-stratégia ugyanis vesztes stratégia. Legyetek bátrak, merjetek vállalkozni, hogy értéket teremtsetek saját magatok és Székelyföld számára” – buzdított a dékánhelyettes.
Az eseményen Sógor Csaba európai parlamenti képviselő két végzős diáknak egy-egy brüsszeli utazást ajánlott fel. Az idei ballagás üde színfoltjának számított a tavaly ősszel létrejött, jelenleg tíztagú Sapientia Fúvószenekar szereplése.
Bakó Zoltán
székelyhon.ro

2013. június 20.

Változások az idei EU-táborban
Változó Európa, változó Erdély címmel tizedik alkalommal rendezik meg július 2–7. között a Hargita megyei Marosfőn az EU Tábort.
A rendezvény fontosabb témái között a romániai régióátalakítás, az alkotmánymódosítás, illetve az RMDSZ Európai polgári kezdeményezése szerepel – jelentették be kedden Kolozsváron Szabó József MIÉRT-elnök és Jakab Adorján alelnök, a rendezvény főszervezője.
Jakab Adorján elmondta: a MIÉRT, az RMDSZ főtitkársága és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) közös rendezvényén a 2014-es európai parlamenti választásokról is szó esik majd. A témához kapcsolódó beszélgetéseken Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők is részt vesznek. Többek közt megvitatják, hogy az Európai Unió föderális berendezkedés irányába tett lépései mennyire érintek pozitívan vagy hátrányosan az erdélyi magyarságot. Csapatportya címmel csapatvetélkedőt is szerveznek a tábor résztvevőinek, a nyertes csapat jutalma egy brüsszeli tanulmányút lesz.
Jakab Adorján hozzáfűzte: a fiatalok ifjúságpolitika iránti érdeklődését felcsigázandó meghívták a táborba a Magyar Kétfarkú Kutya Párt képviselőit is. Szabó József rámutatott: a fiatalokat valójában nem érdekli a politika, elsősorban a bulváros, könnyed hírekre kapják fel a fejüket, ez az oka, hogy meghívták a rendezvényre a magyarországi viccpártot.
Az EU Táborba részt venni szándékozó fiatalok egyébként június 20-ától jelentkezhetnek az [email protected] drótposta címen. A szervezők 17–35 éves fiatalok jelentekézését várják, elsősorban az alsó korhatárt veszik szigorúan. Jakab Adorján kérdésünkre elmondta: idén is mintegy 300 résztvevőre számítanak. Túljelentkezés esetén a jelentekézés időrendi sorrendje számít, más kritériumot nem alkalmaznak a szervezők.
Az EU Tábor költségvetése idén is mintegy 100 ezer lej lesz, ezt az összeget a rendezvény támogatói finanszírozzák. Az egyhetes táborban 50–90 lejes szálláshelyeket lehet igénybe venni, ugyanakkor sátorozási lehetőséget is biztosítanak a szervezők.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2013. július 6.

Markó Béla, Winkler Gyula és Sógor Csaba tartottak előadást az EU-táborban
A 10. EU Tábor pénteki napja az Új Európát most tematikájú beszélgetéssel indult. Az előadáson felszólalt Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, valamint Winkler Gyula és Sógor Csaba, az RMDSZ EP képviselői, a moderátor szerepét Talpas Botond, MIÉRT elnökségi tag töltötte be.
Itt az ideje, hogy Európának ezen a részében élő nemzetiségek hozzászóljanak az államszövetség jövőjét érintő vitákhoz, ideje fölismernünk, hogy jelentős tapasztalatunk van a nemzetiségek együttélése terén. Ma már elmondhatjuk, hogy sem a múltban kialakított olyan államszövetségek, mint amilyen a Habsburg birodalom volt, sem pedig a nemzetállamok rendszere nem jelent megoldást a nemzetiségek számára – jelentette ki Markó Béla pénteken, az EU Táborban.
Az Európa jövőjéről szóló előadásában az RMDSZ volt elnöke kifejtette, az elmúlt húsz évben a térség nemzeti közösségei, köztük az erdélyi magyarság joggal várta el, hogy jogaik bővítése érdekében az európai fórumok, különösen az Európai Unió beleszóljon az adott országok életébe, és konkrét feltételeket szabjon ezen sajátos jogok szavatolása végett. Mint mondta, éppen emiatt keserű mosollyal szemlélte, mekkora felháborodást váltott ki a Magyarországról szóló Tavares-jelentés. Álláspontja szerint ugyanis azzal egyetérteni, hogy Európa ne támasszon feltételeket, kritériumokat az emberi jogok, az etnikai jogok vagy az igazságszolgáltatás terén, azt jelenti, hogy gyakorlatilag hiábavaló volt minden eddigi Unióval szembeni elvárásunk, hiszen az erdélyi magyarságnak ma is sok nemzeti törekvése múlik azon, hogy az Unió hajlandó-e segíteni, beleszólni a sajátos céljaink megvalósításában – mutatott rá.
Elmondta, 1989 decemberétől kezdődően, amikor a térség országai kikerültek a kommunista rendszerekből, mindannyian megfogalmazták az integrációs célt, az Európai Unióhoz való csatlakozást. Gyakorlatilag ezeknek az országoknak és az ittélő népeknek, nemzetiségeknek is az volt a legfőbb törekvésük, hogy bekerüljenek egy másik szövetségi rendszerbe, hogy végigvigyék az európai és euroatlanti integrációt, mert ettől várták a gazdasági és politikai biztonságot, ezért cserében pedig felajánlották az EU-nak szuverenitásuk egy részét. Ezzel egyidőben azonban nem, vagy alig tették fel a kérdést, mit is várnak el az Európai Uniótól. Rámutatott: eljött az ideje annak, hogy az itt élő nemzetiségek hangsúlyosan beszéljenek a kulturális, etnikai, nyelvi, nemzeti kérdésekről és integrációról az Európai Unión belül, és meg kell vonniuk a maguk mérlegét arról, hogy teljesültek-e az unióval szembeni elvárásaik.
Arra emlékeztetett, éppen 20 éve annak, hogy az RMDSZ megfogalmazta történetének legjelentősebb dokumentumát, az Európa Tanácshoz benyújtott Memorandumot, amelyben azt kérték, az európai fórum Románia csatlakozási feltételeként szabja meg többek között az anyanyelvi oktatás kérdését, a kisebbségi nyelvhasználatot, valamint a restitúciós folyamat beindítását. A kezdményezés sikerrel járt, az ET ugyanis szinte kivétel nélkül beemelte a felvételi határozatába az RMDSZ által megfogalmazott feltételeket. Az európai kisebbségi szervezetek tehát ezt várják el Európától és annak fórumaitól, hogy építsenek be olyan normákat, amelyek segítségével rendezhetőek a nemzeti, etnikai kérdések Európában. A memorandum sikere azt bizonyította számunkra, hogy bár korlátozott mértékben, de lehetséges lehet nemzetközi befolyással élni egy ilyen kényes kérdésben, és ezt várjuk el ma is az Európai Uniótól, hiszen nekünk az az érdekünk, hogy ezek a normák, kritériumok minél pontosabbak és konkrétabban legyenek – hangsúlyozta Markó Béla.
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerint Európa és ezen belül az Unió is változás idejét éli át. Mi is benne vagyunk az EU-ban, így a mi véleményünk is számít, a kérdés csak az, hogy van-e véleményünk, és ha van, akkor azt konkrétan meg kell fogalmazni. Ki kell nyilvánítani, hogy mi a közösségi terv, mit kívánunk az országnak, Erdélynek, Székelyföldnek.
A Frank Engel-el közösen megjelentetett, Új Európát most kötetben közölt esszéjéről elmondta: „Ez egy vitairat, az együttgondolkodást, egy beszélgetést szeretne elindítani. Hiszen a beszélgetés gyümölcse értékesebb, mint az egyéni vélemény. Ne csak mi, politikusok hangoztassuk a nézeteinket, hanem az erdélyi emberek is”. Winkler fontosnak tartja, hogy a közös kérdések megválaszolásában a fiatalok is kivegyék a saját részüket.
Európa jövőjéről a képviselő kijelentette: „Nem lenne jó egy kétsebességű Európa, ahol vannak egyenlőek és még egyenlőbbek. Ahol elkülönül észak és dél, újak és régiek. Hátráltatná a demokráciát, a kreativitást. Továbbá az sem lenne jó, ha a szövetség lazább lenne, ha a kontinens a nemzetállamok Európája lenne.” Winkler Gyula szemlélete szerint még a legerősebb európai országok sem tudják felvenni a versenyt globálisan. Észak fegyelmére, nyugat tapasztalatára és kelet ambíciójára együttesen van szükség egy versenyképes Európa megalapításához. Egy nemzeti, politikai vezető, aki azt mondja, hogy egyedül sikeresen meg tud küzdeni a problémákkal és a válsággal, az téved.
„A Föderális Európa gondolata nem napjainkban fogalmazódott meg. A II. Világháború után az Unió alapítói is föderális szövetségben gondolkodtak. Csakhogy, amint a fenyegetettség kisebb lett, az országok saját ambíciói erősödtek, valamilyen szinten a saját szomszédjaik ellen fordultak” – vélekedett a korábbi távközlési és informatikai miniszter. Fontosnak tartja, hogy az Unió vezetőségében egy megválasztott parlamentnek és ne egy kinevezett bizottságnak jusson döntő szerep.
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő beszédében kifejtette, az Európai Uniós nagy viták tükrében az erdélyi magyarság problémái néha kicsinek tűnhetnek. Az EP-képviselő statisztikai adatok alátámasztásával olyan jelenségekre hívta fel a figyelmet, mint az illegális bevándorlás, a fiatalok körében terjedő munkanélküliség, a jelentős méretű iskolaelhagyás, a gyermek-eltűnések növekedő száma, vagy Európa elöregedése. Az Európai Polgári Kezdeményezés azonban megteremtheti számunkra azt a lehetőséget, hogy az erdélyi magyar kisebbség ügyét egy, az európai kisebbségek közös ügyeként tálaljuk Európa elé. A nemrég hivatalosan is útjára indított RMDSZ Kisebbségi Kezdeményezéshez hét különböző európai közösség társul, akik együttes erőfeszítéssel próbálnak a kisebbségi ügynek érvényt szerezni – magyarázta az EP-képviselő.
Erdély.ma

2013. július 8.

Pályázati lehetőségek, uniós tervek
Önkormányzati vezetőkkel és szakértőkkel találkozott Sógor Csaba EP- képviselő
Önkormányzati vezetőkkel, tanácsosokkal és közalkalmazottakkal találkozott Sógor Csaba Gyergyóremetén. A helyi önkormányzat szervezésében megtartott péntek délutáni beszélgetésen jelen volt Moldován József parlamenti képviselő és Veres-Nagy Tímea, a PONT csoport pályázati szakértője is.
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő szerint az Európai Unióban jelenleg számos olyan téma van, amelyről nekünk, erdélyi magyaroknak is gondolkodni kell. Az egyik legfontosabb a 2014–2020-as keretköltségvetés, amely az EU új prioritásai mentén biztosít lehívható európai forrásokat. A foglalkoztatás növelése, a kutatás és innováció fejlesztése, az energiahatékonyság, az oktatás, valamint a szegénység és társadalmi kirekesztettség elleni harc az Európa 2020 stratégia fő irányelvei. A találkozó résztvevői ezek mentén a kérdések mentén fejtették ki véleményüket.
Veres-Nagy Tímea, a PONT csoport pályázati szakértője aktuális pályázati lehetőségekre hívta fel a figyelmet. Mint mondta, önkormányzatok számára a gazdasági versenyképesség növelésének céljából inkubátorházak létrehozására, értékesítési láncok összehozására is vannak kiírások. A Regionális Operatív Program 5.2-es tengelyén turisztikai objektumok, természeti örökségek fejlesztésére lehet pályázni. Emellett pedig 2013 végéig belső menedzsment fejlesztésére egy német támogatási program is lehetőséget nyújt, amelynek keretében a pályázó önkormányzatoknak lehetőségük van német szakemberekkel tapasztalatot cserélni a hivatali menedzsment témában. A pályázati szakértő a Europe for Citizens Programot is megemlítette, amely testvérvárosi kapcsolatok ápolására biztosít európai forrásokat, az érdeklődők ennek keretében szeptemberig adhatják le pályázataikat.
Moldován József RMDSZ-es parlamenti képviselő a 2014–2020-as keretköltségvetés kapcsán elmondta, bár csökkennek az infrastrukturális beruházásokra előirányzott összegek, a vidékfejlesztési és mezőgazdasági tengelyeken erre továbbra is lesz európai pénzforrás. A képviselő úgy véli, az elkövetkezendő időszakban a közhivatalok főként olyan pályázatokat kellene kezdeményezzenek, amelyekkel munkahelyeket tudnak teremteni. Sógor Csaba hozzátette, ezzel párhuzamosan a munkaerő fejlesztésére is szükség van, mert szakképzett munkaerő nélkül a fejlesztés is nehezebb. Az EP-képviselő a kisvállalkozások létrehozását, a fiatal vállalkozók támogatását kiemelt jelentőségűnek tartja, hiszen, mint mondta, Kelet- Közép-Európa egyik nagy problémája az is, hogy az elmúlt évek során 7 millió ember nyugatra vándorolt, ott dolgozik, ott alapít családot és ott fizeti az adót. – Az fogja eldönteni a jövőnket, hogy mit tudunk tenni ennek a jelenségnek a visszaszorítása érdekében, hogyan tudjuk a kivándorlást megakadályozni – emelte ki Sógor Csaba.
Az EP-képviselő Gyergyóremete önkormányzatát pozitív példaként említette, amely számos pályázatot valósított meg, valamint közösségfejlesztő programokat bonyolít. Az előadók egyetértettek abban, hogy a civil szféra szerepe egy-egy közösség életében elengedhetetlen fontosságú. – Európának erősebbek azok a régiói, ahol erős a civil társadalom is – zárta Sógor Csaba EP-képviselő.
Népújság (Marosvásárhely)

2013. július 10.

Árpád-korra utaló nyomok Csíkvacsárcsiban
Minikonferencia keretében számoltak be a Sándor-kúria területén folyó kutatásokról a munkálatokat végző régészek Csíkvacsárcsiban, a közbirtokosság épületében.
A Sándor-kúria területe a Csíki-medence egyik legfontosabb régészeti lelőhelye. A kaszálók és a kertek egy későközépkori nemesi kúria több, kőből épített, alápincézett épületének romjait, illetve egy Árpád-kori település nyomait rejtik. A kutatás tavaly, 2012 nyarán kezdődött Hargita Megye Tanácsa, a Csíkvacsárcsi Közbirtokosság, a Szentmihályi Polgármesteri Hivatal és Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő támogatásával, a Csíki Székely Múzeum (CsSzM) szervezésében, az ELTE Régészeti Tanszékének és a kolozsvári BBTE egyetemi hallgatóinak részvételével.
Botár István, a Csíki Székely Múzeum régésze az eddigi ásatások eredményeiről számolt be, amelyek során egy 16-17. század fordulóján több periódusban épített, többosztatú, alápincézett épület nyomait tárták fel, illetve jelentős 12. századi településre utaló nyomokat, sarkantyúkat, edénytöredékeket találtak.
Sógor Csaba szerint ez az ásatás nem csupán a szakma, hanem a falu számára is fontos, hiszen bebizonyosodott, hogy Csíkvacsárcsi Árpád-kori település. „A múlt kutatása a jövő irányvonalait szabja meg számunkra. Európa erősségét is az öntudatos, múltjukat ismerő és jövőjüket is építeni akaró közösségek jelentik” – fejtette ki a képviselő.
Az eseményen Hegyi Dóra, az ELTE hallgatója a munkában részt vállaló egyetemisták személyes benyomásairól, illetve a falu népi építészetének archaikus szépségéről, és a környék gazdag kulturális örökségéről beszélt. Ezt követően Csutak Attila történész a Csíki Székely Krónika hitelességével kapcsolatos kutatásainak legújabb eredményeit mutatta be.
Maszol.ro

2013. július 12.

Kisebbségbiztonság hat pontban
Alapvetően a kisebbségvédelemben rendelkezésre álló mozgástér szélesítését célozza, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) teljes támogatását élvezi az RMDSZ európai polgári kezdeményezése. A Minority SafePack elnevezésű csomagot néhány napon belül bejegyeztetik – mondta el a marosfői EU-táborban Vincze Lóránt, a szövetség külügyi titkára.
Az RMDSZ a maximumot hozza ki a lehetőségekből a most már késznek tekinthető, és július közepéig benyújtandó kisebbségvédelmi csomag révén – tartja Vincze. „A nagyon sok egyeztetés után, FUEN-tag, illetve uniós szakemberek bevonásával elkészített csomag révén igyekeztünk azonosítani minden olyan uniós kompetenciát, amelyek révén előrehaladást érhetünk el a kisebbségvédelem terén – fogalmazott az RMDSZ külügyi titkára. – Nem gondolkoztunk előzetes jogi normakontroll igénylésében, megpróbáltunk tartalmi és terminológiai szempontból egyaránt kifogástalan dokumentumot írni, elsősorban ez magyarázza a hosszas előkészületeket is. A hivatalos brixeni rajtot követően is sokat csiszoltunk még a csomagon, amelynek részletes tartalmát csak a beiktatás után tesszük közzé. Nem szeretnénk ugyanis, hogy az uniós fórumok a sajtóból értesüljenek a javaslatainkról.”
A Marosfőn zajló EU-tábor meglehetősen gyér közönsége előtt a politikus hat pontban határozta meg a szövetség európai „alkotmánymódosító” javaslatait. Közéjük tartozik a nyelvi és kulturális sajátosságok elismerése és beépítése a különböző regionális alapokba, gazdasági kohéziós programokba, illetve az oktatásra, nyelvhasználatra vonatkozó javaslatok. A célkitűzések között szerepel a közel százmillió, Európában élő kisebbségi állampolgár képviselete intézményes keretének megteremtése az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban. Az RMDSZ azt is szorgalmazza, hogy az uniós diszkriminációellenesség terjedjen ki a vallási és az etnikai diszkrimináció tiltására is. Elősegítenék a kisebbségi vonzatú audiovizuális média és a digitális tartalmak szabad áramlását is, a szabad szerzői jogi piac megteremtését. Változtatnának a kisebbségi célokat szolgáló gazdasági társulásoknak szánt állami támogatások korlátozásán, a kulturális tartalomgyártás, a könyvkiadás, a sajtó ugyanis a közösségek védelmét, kultúrájának terjedését hivatott szolgálni, az európai sokszínűséget célozza.
Bár az RMDSZ előrevivőbbnek tartaná, ha egyetlen kezdeményezés mögé sorakoznának fel az erdélyi magyar szervezetek, az SZNT csomagját vállalhatónak és támogatandónak tekinti. Az SZNT kezdeményező csoportjába delegált Korodi Attila RMDSZ-es képviselő úgy fogalmazott: a polgári kezdeményezés elutasítása esetén sincs veszteni valója a romániai magyarságnak, a tematizálás ugyanis alapvetően befolyásolhatja az uniós politikák, illetve az EU nagy országainak kisebbségi kérdésekhez való viszonyulását.
Az elsősorban az RMDSZ-hez közelálló ifjúsági szervezetek tagjai számára szervezett tábor másik jelentős horderejű előadása azt taglalta: milyen mértékben képesek ellensúlyozni a kisebbségek javát szolgáló határozatok a szuverenitás feladását. Az Új Európát most! című előadást Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke azzal a kérdéssel indította: van-e egyáltalán szükség egy közös Európára, és ha igen, akkor miért? Az RMDSZ korábbi elnöke szerint Románia szempontjából a válasz egyszerű: a NATO- és az EU-s csatlakozással az ország katonai és gazdasági biztonságot nyert” – közölte. „Az unió működésének nyílt vitájához nekünk, erdélyi magyaroknak is hozzá kell szólnunk, hiszen a történelem során megtapasztalhattuk, hogy a monarchia és a nemzetállam is börtön” – fogalmazott Markó, aki szerint az új Európában inkább annak a feltételeit kell megteremteni, hogy a különböző etnikumok békében tudjanak egymás mellett létezni. „Azt azonban tudomásul kell venni, hogy ez az új Európa a valamit valamiért elvet fogja követni. Európának kötelezően bele kell szólnia az országok ügyeibe, még ha ez azzal is jár, hogy szuverenitásunk egy részét fel kell adnunk – cserébe biztonságot kapunk, mint etnikum” – emelte ki az akadémia elnöke.
Winker Gyula EP-képviselő úgy tartja, semmiképp sem lenne jó, ha a kontinens a nemzetállamok Európája lenne, ahol elkülönül észak és dél, régi és új. „A versenyképesség megalapításához észak fegyelmére, nyugat tapasztalatára és kelet ambíciójára együttesen van szükség. Az olyan Európa, ahol vannak egyenlők és még egyenlőbbek, egyszerűen nem működőképes” – fogalmazott az egykori távközlési és informatikai miniszter. Sógor Csaba EP-képviselő szerint az EU nagy vitái tükrében az erdélyi magyarság problémái kicsinek tűnhetnek, de az Európai Polgári Kezdeményezés megteremtheti azt a lehetőséget, hogy ügyünket az európai kisebbségek közös ügyeként tárjuk Európa elé. „Nem egyesült európai államokra, hanem régiók Európájára van szükség, amelyben érvényesül a kisebbségek védelme. A profitorientált társadalom helyett vissza kell nézni az olasz reneszánsz világába, ahol a székely közösségekhez hasonlóan ismerték és gyakorolták a kölcsönösség, a jóindulat, a segítőkészség és a közösségi együttműködés fogalmait” – hangsúlyozta Sógor.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. július 14.

Újabb női győzelem: Csíkszereda nyerte a harmadik Székely Vágtát
Csíkszereda, Kézdivásárhely és Csíkszentkirály lovasa indult a harmadik Székely Vágta döntőjében. A sepsiszentgyörgyi induló, Bagoly Szabolcs a Nemzeti – és Székely Vágta szervezőbizottságának határozata értelmében nem indulhatott a döntőben, miután az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy lova lesántult.
Rendkívül izgalmas futamot láthatott az a több mint tízezer ember, aki feljött az Óriáspince-tetőre, illetve az a több százezer néző is, aki a Duna Televízió élő közvetítésén követte végig a harmadik Székely Vágta döntőjét. A szoros futamból Márton Gréta Orszon nevű lovával, Csíkszereda képviseletében került ki győztesen, második helyen végzett Bódi Albert Imánnal, Kézdivásárhely képviseletében, harmadik lett André Mónika és Herceg, a csíkszentkirályi induló. Bár sokan fogadtak volna az újabb női győzelemre, a döntőbe jutott két férfi lovas is nagyon jól lovagol, így semmit nem lehetett előre megjósolni. A döntőben végül Bódi Albert egyetlen férfi versenyzőként futott, maga mögött hagyva az alig 18 éves André Mónikát és a tavalyi győztes lovat, Herceget.
A csíkszeredai győztes a közte és Orszon lova közti összehangot véli győzelme kulcsának, hiszen hat éve lovagol rajta, megszokták egymást, ismeri a ló képességét, és érzi, mikor akar nyerni. Idén nyerni akart, mondta a 19 éves Márton Gréta.
A budapesti Nemzeti Vágtán tehát mindhárom lovas részt vehet, és a Nemzeti Vágta szabályzata értelmében az elővágta szervezők, így Sepsiszentgyörgy alanyi jogon képviselheti Székelyföldet a mindent eldöntő küzdelemben.
A Székely Vágta fődíja a budapesti Nemzeti Vágtára való kijutás, amit mind a négy lovasnak biztosít a szervezőbizottság, emellett az első helyezett 2000 lejt, a második 1500 lejt, a harmadik lovas 1000 lejt vihet haza, és természetesen a győztes serlegeket. A díjakat Tamás Sándor megyei elnök, Antal Árpád András polgármester és Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a Székely Vágta főszervezője adta át Székely Tibor Vágtafőkapitány jelenlétében. A negyedik helyezésért Bagoly Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi induló, különdíjként vehette át Sógor Csaba EP-képviselő felajánlását, amely egy kétnapos kirándulást jelent Brüsszelbe.

Erdély.ma

2013. július 26.

Tusványos: Gyerekes indok, óvodás érvelés (Toró Tibor válasza Antal Árpádnak)
Nevetségesnek nevezte Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Antal Árpád vádjait, a helyzetet a klasszikus rendőrvicchez hasonlította: a rendőrök azért járnak párosával, mert az egyik gondolkodik, a másik pedig beszél. Úgy tűnik, Antal Árpád és Tamás Sándor is elválaszthatatlan páros, de Tusványoson olyan valakire lett volna szükség előadóként, aki gondolkodik, ezért hívták meg Antalt – fejtette ki Toró.
Óvodás gesztusnak nevezte az RMDSZ-esek távolmaradásának indoklását, s kifejtette, bár a Bálványosi Szabadegyetem szenátusi tagjaként volt beleszólása a meghívottak névsorába, senkit nem húzott ki semmilyen listáról, tudomása szerint Tamás Sándor nem is szerepelt a lehetséges meghívottak között. Ezt megerősítette Fazakas Imola, a Tusványos sajtószóvivője is, meghívót küldtek Borbély Lászlónak, aki előbb elfogadta, majd lemondta a részvételt, Winkler Gyulának, Eckstein-Kovács Péternek, Sógor Csabának, Borboly Csabának, Antal Árpádnak és Kelemen Hunornak is. Akiktől pozitív visszajelzés érkezett, azok bekerültek a programba is, és tudomásunk szerint néhányan eljönnek Tusnádfürdőre. Kelemen Hunor például nem vállalta a nemzetpolitikai kerekasztalon való részvételt, de ma délután mégis megérkezik Tusnádra, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel találkozik a többi Kárpát-medencei magyar politikai vezető társaságában. Toró Tibor kiemelte azt is, Tamás Sándor szerdán nem maradt távol Tusványosról, ott volt a szervezők, alapítók számára szervezett fogadáson, az „ingyencvacsorán”, majd feltűnt az esti koncerteken is. Toró szerint Antal Árpád nyilatkozatának egyetlen célja volt, hogy ne a Tusványoson elhangzó érdekes, tartalmas előadásokról legyen szó a sajtóban, hanem erről a nevetséges ügyről. Megismételte korábban már hangoztatott álláspontját, aki számára fontos a nemzetpolitika, az itt van. Lapunk kérdésére, hogy sérült-e Tusványos eszmeisége, a párbeszéd esélye az RMDSZ-es távolmaradás miatt, Toró elismerte, az RMDSZ valóban a nagy hiányzó, de „lelkük rajta, ha nem voltak hajlandóak kihasználni a Tusványos adta lehetőséget”. Ennek dacára a Néppárt nem adja fel az elvszerű együttműködés reményét – hangsúlyozta. Az Orbán–Kelemen találkozót természetesnek tartja, az RMDSZ-nek és a Fidesznek normális viszonyt kell kialakítania, ugyanakkor régen rossz lenne, ha Fidesznek kellene közvetítenie az RMDSZ és EMNP között, ám ha mégis megteszik, akkor ők, a Néppárt vezetői megköszönik ezt – válaszolta a Háromszék kérdésére.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. július 26.

Tusványos 24 – Európa válsága
Van-e jövője az Európai Uniónak? Milyen Európára lenne szükség, és melyek lehetnek a jövő évi EP-választások következményei? Milyen szerepe lehet ebben az útkeresésben a magyarságnak, Magyarországnak – ezekre a kérdésekre keresték a választ tegnap délelőtt Tusványoson politikusok, politológusok.
Árnyalatnyi különbségek voltak megközelítéseikben, de gyakorlatilag mindannyian egyetértettek abban, hogy az EU-nak megújulásra van szüksége, meg kell találni azt a formát, amely lehetővé teszi továbbélését. Az előadók asztala tegnap délelőtt is foghíjas volt, távol maradt Schöpflin György EP-képviselő, de nem érkezett meg Sógor Csaba sem, aki az RMDSZ színeiben jutott be az EP-be, s nem ismertette a szociáldemokraták álláspontját Viorel Hrebenciuc sem.
A felszólalók többsége bírálta az Európai Uniót. Elsőként Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője vázolta kifogásait, úgy vélte, átláthatóbb intézményrendszerre lenne szüksége az EU-nak, a jelenlegi kevéssé elszámoltatható, pedig sok szempontból jobban befolyásolja életünket, mint a nemzeti kormányok. Schiffer szerint az EU eddigi négy alapelvét, a szabadságjogokat: az áruk, a tőke, a szolgáltatások szabad áramlását és a személyek szabad mozgását fel kellene váltania a földért, a társadalomért és a fogyasztókért vállalt felelősségnek. A tőke szabad áramlása globális kizsákmányoláshoz vezetett, a négy szabadságjog pedig lehetőséget teremtett, hogy a fejlettebb államok szabadon kipumpálják a szellemi és gazdasági tőkét Közép-Kelet Európából.
Jonathan Horsman, a londoni Projekt Associates igazgatója szintén bírálóan szólt az EU jelenlegi intézményrendszeréről, amely befolyásolni akarja a nemzetállamok szuverenitását. Az EP egyre inkább különböző egyének és érdekcsoportok érdekei mentén szerveződik – mondotta. Kitért az euroszkepticizmusra, amely hazájában, Angliában is egyre erősebb, s felvetette azt is, nagy kérdés, mennyire befolyásolják majd a jövő évi EP-választásokat a protesztszavazatok, illetve mennyire erősödnek meg az unióellenes pártok, melyekből egyre több van.
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szerint mindkét végletet el kell kerülni, a nemzeti érdeket nem szolgálná az EU-ból való kilépés, de az Európai Egyesült Államok létrehozatala sem, Európa sokkal sokszínűbb, nem követheti az amerikai mintát. Semjén szerint a másik nagy gond az 1968-as mentalitás előretörése, mely az akkori eszméket alapul véve alapértékek eltörlése mellett száll síkra, a nemzetek, a vallás, a család megszüntetésére törekszik. Úgy véli, vissza kellene térni az unió alapító atyáihoz, akik keresztény civilizációra építve álmodták meg a nemzetek Európáját. „A magyar történelemnek nem az a célja, hogy az EU tagjai legyünk, a célja a megmaradás, ehhez csak egy eszköz az EU” – fogalmazott Semjén Zsolt.
Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke arról értekezett, hogy az ötven éve alakult értékcentrikus Európa érdekalapúvá változott, szerinte nemcsak a négy alapszabadságot, hanem a hatalom gyakorlásának módját is újra kell gondolni, a jelenlegi hatalmi szerkezettel az unió nem tudja betölteni küldetését, nemcsak a tagállamokat nem tudja integrálni, de a világ más tájaival sem hatékony kapcsolattartása. A romániai magyarság Bukresttel vívott küzdelmét a közép-kelet európai térség államainak Brüsszellel vívott centrum–periféria harcához hasonlította, mint mondotta, a tapasztalat szerint a centrum több problémát okoz, mint amennyit megold.
Marc Gafarot i Monjo, a katalán Demokratikus Konvergencia Párt kabinetvezetője kitért az EU pozitívumaira is, a háborúk után elhozta a békét, és a gazdaságok felvirágoztatásához vezetett. Mostanra azonban egy hatalmas bürokratikus apparátussá vált, kevés valós hatalommal, a döntéshozatal ugyanis máshol történik. Nagy hiányossága az is, hogy a közép-kelet európai országokat nem sikerült beépíteni az integrációs projektekbe, a politikai integrációnak ugyanis túl kellene mutatnia a gazdasági integráción. Mindezek dacára ő nem pesszimista, bízik az EU jövőjében, amely egy hatalmas olvasztótégely, melyben mindenkinek megvan a helye, nagyon sok lehetőséget biztosít, közülük sokat nem használtunk még ki. Európa lelke kulturális sokszínűségében rejlik, s az adott országoknak is tudomásul kell venniük, hogy vannak nemzetiségei. „Nagyon hosszú időn keresztül szemet hunyt Európa, mellőzte a kulturális sokszínűséget” – mondotta a katalán politikus. Marc Gafarot i Monjo beszélt a katalán autonómiáról is, hogy számukra az EU-integrációnak tulajdonképpen pozitív hozadéka volt, jövőben referendumot tartanak az önrendelkezésről, s ha függetlenednek, akkor is EU-tagország maradna Katalónia. Kifejtette, hogy a székelyeknek, magyaroknak is szükségük van a kollektív tudatra, hallatnunk kell hangunkat, hogy eljusson Brüsszelbe és Bukarestbe is. Ő vetette fel azt is, a probléma, hogy a gazdasági és politikai élet szereplői azt gondolják, csak a nagy nemzetek fontosak, pedig nincs igazuk, és meg kell érteniük a kis nemzetek jelentőségét.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. július 26.

Bojkottálják az RMDSZ vezetői a tusnádfürdői előadásokat
Az RMDSZ csúcspolitikusai úgy döntöttek, nem vesznek részt a tusnádfürdői szabadegyetem hivatalos programjaiban, mert Tamás Sándort, a Kovászna Megyei Tanács elnökét nem hívták meg a diáktáborba.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ városi szervezetének elnöke csütörtökön bejelentette, távolmaradásukkal fejezik ki szolidaritásukat Tamással, akit Antal szerint Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökének vétója miatt töröltek a meghívottak listájáról. „Az RMDSZ-ben ebben a kérdésben nem született testületi döntés, nincs testületi tiltás, ám többen, így Kelemen Hunor, Borbély László, Sógor Csaba és Ráduly Róbert is egyénileg úgy döntöttünk, hogy nem veszünk részt a hivatalos programban" – közölte Antal Árpád, aki három tusványosi programpontban is szerepelt meghívottként.
A sepsiszentgyörgyi politikus szerint nem lehet úgy magyar-magyar párbeszédet folytatni, hogy „Toró megvétózza a legmagasabb önkormányzati tisztséget betöltő erdélyi magyar politikus, Tamás Sándor részvételét a szabadegyetemen". „Az RMDSZ-es politikusok távolmaradása nem a Fidesz, nem a magyar kormány ellen irányul, hanem jelzés azoknak, akik azt hiszik, hogy az RMDSZ-el úgy viselkedhetnek, mint a farkas a juhnyájjal: egyenként támadhatják tagjait" – fogalmazott Antal.
A sepsiszentgyörgyi politikus leszögezte, civilként elmennek Tusnádfürdőre, ahol találkoznak az anyaországi politikusokkal. Hozzátette, a Fidesz politikusai mondhattak volna nemet Toró vétójára, de „időnként sem a magyar, sem a bukaresti kormány nem érti az erdélyi magyarok pszichológiáját". Antal Árpád úgy fogalmazott, ő a politikai pluralizmus híve, de csak abban az esetben érdemes versenyezni, ha a felek túl tudnak lépni a kampányban okozott sebeken.
„Az erdélyi magyar politikai pártok esetében nem a doktrínákban van a különbség, hanem személyes sérelmek vannak, ilyen volt a Markó-–Tőkés-konfliktus. Most Tamás Sándort támadják, de éppen az a különbség egy politikus és egy államférfi között, hogy utóbbi túl tudja tenni magát a sérelmeken" – jelentette ki Antal. Hozzá hasonlóan Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is bejelentette: egyéni döntés alapján a szövetség vezető politikusa távol maradnak a Tusványos rendezvényeiről. Ennek ellenére a szövetségi elnök is ellátogat Tusnádfürdőre, ahol pénteken Orbán Viktor miniszterelnökkel nemzetpolitikai kérdésekről egyeztet.
„Antal Árpád és Tamás Sándor azokhoz a rendőrökhöz hasonlóak, akik közül az egyik írni tud, a másik meg olvas. A két RMDSZ-politikus is általában együtt szerepel, és közülük az egyik gondolkodik, a másik meg beszél, Antal pedig most a gondolkodás helyett beszélt" – reagált Toró T. Tibor Sepsiszentgyörgy polgármesterének nyilatkozataira.
Az EMNP elnöke a Tusványoson rendezett rendkívüli sajtótájékoztatóján leszögezte, Antal kijelentése éppen annyira vicces, mint az a táborban keringő pletyka, miszerint Kelemen Hunor azért nem ment el Tusványosra, mivel a szervezők nem hívták meg Biró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt elnökét sem. A néppárt elnöke elmondta: minden híresztelés ellenére Tamás Sándor szerdán jelen volt a táborban, azon a találkozón, amelyet a Tusványos barátai és támogatói számára rendeztek.
Toró leszögezte, több RMDSZ-es tisztségviselő jelen volt és jelen lesz a táborban, hiszen nem az volt a cél, hogy a szövetség távol maradjon egy annyira fontos nemzetpolitikai műhelytől, mit amilyen a diáktábor. „Itt van, aki számára fontos a nemzetpolitika. Aki távol maradt, az azt jelzi, hogy számára ez a kérdés nem lényeges" – fogalmazott a néppárt elnöke. A sajtótájékoztatón elhangzott: meghívást kapott a táborba Borbély László politikai alelnök, aki előbb elfogadta, majd lemondta azt, ugyanígy visszalépett Winkler Gyula EP-képviselő is, továbbá küldtek meghívót Eckstein-Kovács Péternek, Sógor Csabának, Borboly Csabának, Antal Árpádnak és Kelemen Hunornak is.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2013. szeptember 5.

Brüsszel lépjen végre Verespatak ügyében!
Felszólítást intéztek az EB-hez magyar néppárti EP-képviselők
Bánki Erik, Tőkés László és Sógor Csaba magyar néppárti európai parlamenti képviselők levélben fordultak Janez Potocnik környezetvédelemért felelős uniós biztoshoz, amelyben a cianidos bányászat uniós betiltását és a biztos határozott fellépését sürgették a verespataki aranybánya megnyitásáról szóló román törvénytervezet kapcsán – derül ki az EP-képviselők tegnapi közleményéből. Victor Ponta miniszterelnök a tegnapi kormányülés előtt közölte: különbizottság alakul a parlamentben Verespatak-ügyben.
A néppárti   politikusok a biztoshoz címzett kemény hangvételű levelükben emlékeztettek: Áder János és Tőkés László indítványára az Európai Parlament 2010. május 5-i határozatában elsöprő többséggel szólította fel az Európai Bizottságot (EB) arra, hogy kezdeményezze a cianidos bányászati technológiák teljes körű tilalmát az Európai Unióban. A levélírók egyben mély csalódottságuknak adtak hangot, amiért a bizottság a mai napig nem tett semmit azért, hogy a határozatnak érvényt szerezzen, s ennek okairól tájékoztatást kértek Janez Potocniktól.
A levél emellett felidézi a parlamenti határozat azon felhívását is, miszerint a tagállamok a tilalom életbe lépéséig ne támogassanak olyan projekteket, amelyek a környezet és emberi egészség szempontjából rendkívül kockázatos cianidos technológiát alkalmazzák. A képviselők ennek kapcsán felhívták a biztos figyelmét a román kormány múlt héten elfogadott törvénytervezetére, amelynek értelmében a parlament elé kerül a verespataki kitermelés megindításának kérdése.
A magyar néppárti képviselők a levélben kifejezték súlyos aggodalmukat az esetleges bányanyitás és annak súlyos környezeti kockázatai miatt. A törvény elfogadásával és az engedélyezés felgyorsításával ugyanis valósággá válhat egy, a tiszai ciánszennyezésnél is nagyobb méretű természeti katasztrófa veszélye, amelynek során 250 millió tonna mérgező cianidos zagy zúdulhatna a térség országaiban élőkre és a közép-európai vízgyűjtő medencére. Az EP-képviselők ezért arra szólítják fel az uniós biztost, minden befolyását latba vetve határozottan lépjen fel, és gyakoroljon nyomást, hogy Románia betartsa az Európai Parlament határozatában foglaltakat, és ne adjon zöld lámpát a verespataki beruházásnak.
Boc: vonják vissza a törvénytervezetet
A verespataki bányaberuházásra vonatkozó törvénytervezet visszavonását  kéri Emil Boc, amelyet a Ponta-kormány múlt héten terjesztett a parlament elé elfogadás végett. Kolozsvár polgármestere szerint a jogszabály alkotmányellenes, mégpedig azért, mert egy magánvállalkozás tervét nyilvánították közhasznúnak, a törvény hatálya alá pedig csak az állami, illetve az önkormányzati intézmények tartoznak. Példaként a Rompetrol esetét hozza fel, az Alkotmánybíróság a verespatakihoz hasonló törvénytervezetet annak idején negatívan véleményezte. Mindaddig, amíg a tervezetet nem tűzték a parlamentben napirendre, a kezdeményező visszavonhatja azt – magyarázta az alkotmányjogász-polgármester.
Boc a szerda délelőtt megtartott sajtóértekezleten kérdésre válaszolva elmondta: egyetért a népszavazás ötletével, egy demokráciában a minél szélesebb körű konzultáció a természetes.
Bár a polgármester nem vett részt sem a vasárnapi, sem a keddi tüntetésen, felesége a Kolozsvár főterén összegyűlt több száz tiltakozóval együtt követelte: ne tegyék lehetővé a Roşia Montană Gold Corporation számára a verespataki aranybánya megnyitását.
Szabadság (Kolozsvár)

2013. szeptember 8.

Párbeszéd és kiegyezés jegyében – Székelyföldi családok gyűltek össze a szárhegyi Tatárdombnál
A Böjte Csaba ferences szerzetes által meghirdetett párbeszéd és kiegyezés éve jegyében szervezték meg a Székelyföldi Családok Napját Gyergyószárhegyen, a Tatárdombnál szeptember 7-én, szombaton. Az egész napos kulturális programmal szolgáló rendezvényen felszólaló Böjte Csaba atya és Borboly Csaba megyeelnök egyaránt az erdélyi magyarok összefogásának időszerűségét hangsúlyozta.
A szikrázó napsütésnek is köszönhetően sikerrel zajlott le szombaton, a Gyergyószárhegy melletti Tatárdomb emlékműnél a Székelyföldi Családok Napja rendezvény, amelyen szép számban jelentek meg az érdeklődők.
A szervezők – a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Gyergyószárhegy Község Polgármesteri Hivatala, Hargita Megye Tanácsa, valamint a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ – rendhagyó ünnepi istentisztelettel nyitották a programot, amely a csíkszeredai Role együttes élő zenés együttműködésével áthangolta a templomi rítus énekeit.
Prédikációjában Csaba testvér úgy fogalmazott: mind igazságtalanul, mind jogosan napjainkban mindenütt feszültség tombol, civakodnak, veszekednek az emberek. Jézus, valamint Szent László példáját felhozva arra biztatta a jelenlévőket, tegyék fel a kérdést önmagukban: hogyan állnak a „befogadással”, „integrálással”.
– Gyergyószárhegynek az egyik legnagyobb fia itt nőtt fel: elhoztuk Bethlen Gábor zászlóját. Négyszáz évvel ezelőtt egy ilyen őszi napon Kolozsváron Erdély fejedelmévé választották, polgárháborús világban került hatalomra, feszültség volt mindenütt, a Bethlenek és székelyek között is, a felekezetek között is. Bethlen Gábor nagysága az volt, hogy szóba tudott állni az emberekkel – mondotta az atya a kiegyezés és béke kulcsszavak történelmi fejlődést hozó példázataival.
Csaba testvér zárszavában azt kívánta: merjünk leülni egyeztetni mind a közéletben, mind magánéleti feszültségek kezeléséhez, „adja az Isten, hogy fejedelmünk zászlaja ebben az évben szemünk előtt, szívünk előtt lobogjon, és mi is a magunk zászlajára tudjuk felhímezni a feleségünk, a gyermekünk, szomszédunk, a plébánosunk, a polgármesterünk jelképeit.”
Borboly Csaba megyeelnök az atyától kapott útravaló kapcsán a maga számára levont tanulságot osztotta meg a jelenlévőkkel a megbékélés, a törődés, a szeretet és az úgynevezett pártoskodásnak a befejezésére biztatva. – Nincs szükség magyar–magyar harcra, bosszúállásra, nem hiszek abban, hogy vannak jó magyarok, meg vannak annál még jobb magyarok, és nekik meg kell vetniük a kevésbé magyarokat. Nem hiszek abban, hogy Erdélyben a magyarság jobb- vagy baloldali. Én abban hiszek, hogy mi itt ebben a térségben meg akarunk maradni, és talán éppen a beszédben hallott Bethlen Gábor-i vagy Deák Ferenc-i mód az, amivel gyarapodni tudunk – jelentette ki Borboly Csaba.
– Abban bízom, hogy egyre inkább rájövünk arra: Erdélyben nem magyar pártokat kellene erősíteni, hanem ezeket a pártokat valamilyen szempontból felszámolni, hiszen a latin „pars” szóból származó megjelölés csak „részt” jelent. Én nem hiszem, hogy közösségünk részeinek egymás ellen kell harcolniuk.
A megyeelnök kifejtette, hogy a cél az: a rendezvényen is jelen lévő gyermekek úgy nőjenek fel, hogy érdemes legyen nekik itthon maradniuk, ehhez pedig a jelentős összetartó erőt az egyház jelenti. Borboly Csaba szerint az egyházak együttműködésével kell a megbékélés útjára vinni a közéletben keletkező magyar–magyar feszültségeket.
– Fel kell fognunk végre, hogy nem mi vagyunk itt egymás ellenségei. Az ellenség kívül van. Le kell építenünk egypár hiedelmet, akadályt, falat, amiket – talán parancsra – mi magunk építettünk fel, és merjük azt mondani a vezetőinknek és az erősnek vélt embereknek, hogy legyen már egyszer elég – szögezte le a megyei elöljáró.
A Székelyföldi Családok Napján hagyományosan díjazták a térség nagycsaládosait. Idén az emléklapot és ajándékcsomagot a következő családok vették át: Gyergyószentmiklósról az ikreket váró, négygyerekes Vetési Antal Zoltán és Emese családja, Gyergyócsomafalváról a Bartalis Imre és Rozália, valamint hét gyerekük alkotta család, Alfaluból Baricz István és Irén hétgyerekes családja, Vaslábról a Mezei Attila és Sztoika Elena, illetve öt gyerekük alkotta család, továbbá Újfaluból Ferenczi Vilmos és Vilma meg öt gyerekük. Az ajándékcsomagokat a települések elöljárói és Barti Tihamér megyei tanácsos nyújtotta át.
Különdíjat adott át Sógor Csaba Európai Parlamenti képviselő is. A rendezvényen jelen volt Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál, a program moderátora Danguly Ervin megyei tanácsos volt. Tisztségviselők és civilszervezetek a szentmisét követően hagyományosan koszorúzással tisztelegtek a Tatárdombon lévő emlékműnél.
A szintén hagyományos kenyérszelés szertartását Csaba testvér és Ervin atya végezték. A programban a Role-koncert mellett szerepelt lovas felvonulás, zenés műsorok, lovasíjász- és lovastorna-bemutató, gyerekfoglalkozások, továbbá szakelőadáson emlékeztek meg a Szárhegyen felnövekvő Bethlen Gáborról.
A Székelyföldi Családok Napja része a megyei tanács Családprogramja keretében megrendezett eseménysorozatnak.
Erdély.ma

2013. szeptember 10.

Újraválasztották Kelemen Kálmánt
Tisztújító platformgyűlést tartott szombaton az RMDSZ kereszténydemokrata platformja, az RMDSZ főtitkársága képviselője, Juga Tibor jelenlétében. Kongresszusi határozat szól arról, hogy a platformoknak meg kell újulniuk, és tisztújítást kell tartani, amellyel igazolják az elnök és az alelnök SZKT-tagsági minőségét.
A platform újraválasztotta elnöknek Kelemen Kálmánt, alelnöknek pedig Kiss Tibort.
Kelemen Kálmán Noam Chomsky, a Massachusetts Institute of Technology nyelvészprofesszora politikai tízparancsolatának felolvasásával kezdte beszédét, aki szerint, sikeres politizálásnak, a hatalom megszerzésének érdekében az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal, figyelmüket el kell vonni a valós ügyekről olyan problémákkal, amelyek érzelmileg erősen megérintik őket. Mert az egyéniséget nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni. Kelemen Kálmán feltette a kérdést, hogy ők mint politikai mozgalom mit kezdhetnek ezekkel a "tanokkal", hiszen ennek már a programjuk első pontja is ellentmond.
– Feltettem a kérdést, hogy mit kezdhetnek ezzel a kereszténydemokraták? A választ is megadtam, Márton Áron gondolatait híva segítségül, aki azt mondja, hogy egy nemzet, legyen az kicsi vagy nagy, csak akkor maradhat meg, és akkor van jövője, ha művelt egyéniségeket munkál ki, akik tisztában vannak azzal, hogy a tehetséget néha akár áldozatok árán is arannyá kell változtatni a népnevelés érdekében. Ez a mi rövid válaszunk a tízparancsolatra: mi, kereszténydemokraták nem a professzor tanácsait fogjuk követni. Csak akkor akarunk a hatalomba kerülni, és a hatalomban megmaradni, ha azt erkölcsös, becsületes eszközökkel fogjuk tudni folytatni – nyilatkozta a Népújságnak Kelemen Kálmán.
Az elmúlt időszak kiértékelése során az elnök elmondta, hogy a kereszténydemokrata platform az RMDSZ-en belül mindig arra törekedett, hogy a kiélezett egyenlőtlenségeket tompítsa. Hangsúlyozta: továbbra is jelentős a mozgósítóképességük, ezért, úgy gondolja, akárhány új politikai alakulat jöhet létre Erdélyben, a Kereszténydemokrata Mozgalom nem írható le.
A platformgyűlésen jelen volt Sógor Csaba Európai Parlamenti képviselő, aki elmondta, nem mindig egyszerű Európában keresztény elvű politikusnak lenni, hiszen nem mindenki örül annak, ha egyesek a keresztény értékekről beszélnek a parlamentben. Véleménye szerint azonban a kereszténydemokratáknak az a dolguk, hogy a politikából se engedjék kiveszni az olyan értékeket, mint a szubszidiaritás, a szolidaritás vagy a szorgalom.
A kereszténydemokraták tanácskozásán elhangzott, hogy hallatni kívánják a hangjukat a jövő évi európai parlamenti választásokon. Kelemen Kálmán úgy nyilatkozott: a kereszténydemokrata platform, a társulat és a mozgalom is támogatja Sógor Csabát, amennyiben indulni kíván egy újabb mandátumért a jövő tavaszi európai parlamenti választásokon.
A tanácskozáson határozatot fogadtak el arról, hogy a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom támogatja az Egy közülünk európai polgári kezdeményezést. Ennek tárgya minden ember élethez való jogának védelme, a fogantatástól kezdve, minden területen, ami EU-s hatáskörbe tartozik. Az Európai Unió Bizottsága a Brüstle vs. Greenpeace ügyben kimondta, hogy az embrió az ember fejlődésének kezdete. Ezért az unió ne támogasson anyagilag olyan kutatásokat, amelyekben emberi embriók semmisülhetnek meg – olvasható a kezdeményezésben, amelyet 2013. október 31-ig lehet aláírni a www.oneofus.eu honlapon.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2013. szeptember 10.

A verespataki bánya ellen szólaltak fel magyar EP-képviselők
A Verespatakon tervezett bánya ellen emelt szót hétfőn késő este az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén Bánki Erik Fideszes, Tabajdi Csaba MSZP-s, valamint Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő. Az úgynevezett egyperces felszólalások során Bánki Erik felhívta a figyelmet arra: a román kormány augusztus végén olyan törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, amely lehetővé teszi 2016-tól a bánya megnyitását.
"Ezzel olyan környezeti kockázat keletkezik, amely nemcsak Románia, hanem a Kárpát-medence vízgyűjtő területét fenyegeti" – figyelmeztetett a képviselő. Szóvá tette, hogy az Európai Bizottság nem hajlandó végrehajtani az Európai Parlament azon 2010-es határozatát, amelynek értelmében már 2011 végére meg kellett volna találni a jogi megoldást a cianidos technológia európai betiltására, s Janez "Potocnik (környezetvédelmi EU-)biztos semmit nem tesz" az ügyben.
Tabajdi Csaba is úgy vélekedett: a román kormánydöntés nyomán valós a veszélye annak, hogy megindul a cianidos aranykitermelés Verespatakon. A technológiában rejlő veszély és a környezetszennyezés határokon átnyúló jellege miatt a legtöbb uniós tagállam betiltotta a cianidos aranybányászatot – figyelmeztetett.
"Érthetetlen, hogy a román kormány miért nem követeli meg a beruházótól a jóval biztonságosabb zárt cianidos technológia alkalmazását" – mondta a képviselő. Szerinte azt is meg kellene követelni, hogy a beruházó megfelelő környezetvédelmi felelősségbiztosítást kössön.
Sógor Csaba a vitában úgy fogalmazott, hogy a kormány ellentmondásosan viszonyul a kérdéshez. Elmondta, hogy Potocnik biztos jelezte, a brüsszeli bizottságnak nem áll szándékában uniós tilalom alá helyezni a cianidos technológiát, így az engedélyeztetés tagállami hatáskör.
"Ha a bizottság komolyan veszi az európai polgárok életminősége iránti felelősségét, akkor foglalkoznia kell a cianidos technológiával" – hangsúlyozta Sógor. (mti)
Transindex.ro

2013. szeptember 18.

Az EP környezetvédelmi bizottsága elé kerül a verespataki bánya ügye
Az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi bizottsága elé viszi a cianidos bányászati technológia kérdését Bánki Erik Fideszes EP-képviselő – tudatta szerdán a képviselő irodája.
A bizottság a jövő héten meg is tartja az ezzel kapcsolatos első vitát, amelyben arra szeretne választ kapni az Európai Bizottság képviselőitől, hogy a brüsszeli testület miért nem kezdeményezte mindezidáig a cianidos bányászati technológia betiltását az egész Európai Unióban, noha az EP 2010 tavaszán határozatban szólította fel a bizottságot, hogy kezdeményezzen ilyen jogszabály-módosítási javaslatot.
„A széleskörű politikai és civil támogatottság ellenére azonban Janez Potocnik környezetvédelemért felelős uniós biztos mindezidáig nem tett eleget a határozatban foglaltaknak – kárhoztatja a késlekedésért a bizottság illetékes tagját közleményében Bánki.
A fideszes politikus úgy véli, hogy a román kormány törvényjavaslata, amely biztosítaná a verespataki aranybánya megnyitásának lehetőségét, újra „felerősítette a cianidos bányászat uniós tilalmáért küzdők hangját". Emlékeztetett arra, hogy szeptember elején Tőkés Lászlóval és Sógor Csaba romániai magyar néppárti képviselőkkel együtt levelet is írt Potocniknak, hogy megtudakolja, miért nem tesz eleget a bizottság az EP-határozatnak, majd személyesen is egyeztettek az ügyben a biztossal a múlt héten Strasbourgban. „Janez Potocnik elmagyarázta nekik, hogy 2010 óta kapcsolatban vannak a románokkal az ügy miatt, de mi nem tilthatjuk be a cianidot" – tudatta akkor az MTI-vel Joe Hennon, a környezetvédelmi biztos szóvivője, s rámutatott, hogy a biztos ellátja törvényes feladatát, az uniós jogot be fogja tartatni. Potocnik szerint a cianidos kitermelésnek van ugyan alternatívája, de a többi lehetőség még nagyobb kockázatokat hordoz.
Bánki szerint európai napirenden kell tartani a verespataki ügyet „hiszen a romániai belpolitikai színjáték ellenére továbbra is van esély, hogy a verespataki bányaberuházás megvalósul".
MTI
Erdély.ma



lapozás: 1-30 ... 541-570 | 571-600 | 601-630 ... 811-829




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék