udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 739 találat lapozás: 1-30 ... 571-600 | 601-630 | 631-660 ... 721-739

Névmutató: Kelemen Atilla

2012. április 12.

Kudarc rendelésre
A jó pap holtig tanul, az RMDSZ a saját kárán sem – röviden, két ősrégi közmondás összekötésével így jellemezhetnénk a szövetségnek a marosvásárhelyi polgármesterjelölt-állításhoz való viszonyulását. Egészen pontosan azt, hogy az alakulat egyszerűen „ejtette” a magyar összefogást sürgető Vass Leventét, helyette pedig – nyilvánvalóan központi utasításra – Frunda György szenátort indítja a negyedik mandátumára készülő Dorin Florea ellenében.
Aki a hírre valószínűleg már behűtötte a pezsgőt, amit majd június 10-e estéjén fog felbontani… De ne szaladjunk még annyira előre, hiszen az előzmények is tanulságosak. A 2004-es helyhatósági választások előtt a szövetség városi szervezete – beleértve a körzeteket – úgy látta jónak, hogy Csegzi Sándor alpolgármesterrel próbálja visszahódítani azt a marosvásárhelyi városházát, amelyet négy évvel korábban veszített el, miután Fodor Imre alulmaradt Floreával szemben.
Tizenkét évvel ezelőtt az akkor még a Bolyaiak városának többségét kitevő magyarokat – sőt az erdélyi magyarokat is – hidegzuhanyként érte Marosvásárhely „eleste”, éppen ezért revánsra vártak. Csakhogy az RMDSZ megyei és országos vezetősége félresöpörte a városi szervezet által támogatott Csegzit, aki helyett Kelemen Atilla parlamenti képviselőt, megyei elnököt küldte a harcba – ahol el is vérzett a román polgármesterrel szemben. Négy év elteltével, 2008-ban mindenki azt hitte, remélte, hogy az RMDSZ levonta az előző két fiaskó következtetéseit, és körültekintően, a helyi emberek véleményének figyelembevételével dönt a polgármesterjelölt kilétéről.
Hát nem, éppen ellenkezőleg: a szövetség képes volt ismét elkövetni ugyanazt a hibát, újra felülbírálta a vásárhelyieket, az általuk támogatott Csegzit másodszor is félreállították, és fentről – értsd: Bukarestből – „odaejtőernyőzték” Borbély László képviselőt, fejlesztési minisztert. Az eredményt ismerjük. Az idei helyhatósági választások alkalmával ugyanez a forgatókönyv érvényesül. Azzal a különbséggel, hogy most az EMNP által “felfedezett”, majd a saját maga által is felkarolt Vass Levente mögül hátrál ki az RMDSZ.
A szomorú történet iróniája, hogy a szövetség ezúttal is saját emberét állítja félre, viszont azt a politikust, akit az ellenzéke teljes mellszélességgel támogatott, annak az ódiumát is felvállalva, hogy a politikai ellenfél, egy másik párt „katonájával” vonul a küzdelembe. Hát mi több kell ennél az RMDSZ-nek azok után, hogy folyton az egységbontást, az erdélyi magyarság önkormányzati és parlamenti képviseletét veszélyeztető verseny megteremtését veti a konkurens magyar pártok szemére? Vass Levente helyesen látta be, hogy közös jelöltként történő indítása mögé nemcsak fél szájjal eleresztett, összefogáspárti jelszavakat kell felsorakoztatni, hanem az együttműködésnek, a koalíciónak meg kell adni a formáját is. Csakhogy éppen ez lett a veszte.
Politikai tapasztalatlanságának betudhatóan nem ismerte fel, hogy saját alakulata számára csak addig jó, amíg formálisan kisajátíthatja, de közben kifelé, a választópolgároknak viríthat az „összefogással” is. Ez az összefogás azonban az RMDSZ olvasatában annyit tesz: támogassa mindenki az ő jelöltjét, de feltételek nélkül. Nos, ez a politikai taktikázás taszítja elérhetetlen távolságra ismét a magyarság számára a marosvásárhelyi városházát.
A kezdeti összefogás romba döntésén túlmenően a közelgő vásárhelyi kudarcot valószínűsíti az újabb RMDSZ-es „nagyágyú”, Frunda György csatasorba állítása. Ha az RMDSZ erre nem képes, legalább a szenátor tanulhatott volna két harcostársa korábbi vereségéből. De vajon milyen felmérések alapján bizonygatják majd, hogy mégis lehet nyerni?
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

2012. április 12.

Nem tudtak megegyezni az együttműködésről a magyar politikai szervezetek
Bár mindhárom magyar politikai szervezet folyamatosan hangoztatja az együttműködés fontosságát a június 10-ei helyhatósági választásokra készülve, az eddigi tárgyalások eredményei egyáltalán nem meggyőzőek: egyelőre úgy tűnik, egyetlen erdélyi és partiumi településen sem született elvi megállapodás az összefogásról. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján sajnálattal állapította meg, hogy mindeddig nem sikerült átfogó keretmegállapodást kötni országos szinten a másik két magyar párttal, és ez elsősorban az RMDSZ országos vezetőin múlott, akik elutasítottak minden országos és megyei együttműködést.
Három opció. A magyar szervezetek külön méretkezhetnek meg júniusbanMint mondta, helyhatósági választásokról lévén szó, az országos elvi megállapodásoknál jóval fontosabbak lennének a helyi választási koalíciók, de a néppárt tudomása szerint az RMDSZ házatáján a tárgyalásokat akadályozó országos szintű tiltás van érvényben. Az EMNP azonban felkészült egy esetleges együttműködésre: közös választási jelet is regisztrált a központi választási bizottságnál a Magyar Polgári Párttal (MPP), amelyen a fenyő és a csillag egyetlen négyszögben, egymás mellett jelenik meg.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Krónikának úgy nyilatkozott, a szövetség álláspontja nem változott az együttműködést illetően. „Továbbra is azt tartjuk, amit Kelemen Hunor szövetségi elnök megfogalmazott: az RMDSZ kinyitotta a kaput, leszerelte a zárat, elhajította a kulcsot, és továbbra is teret biztosítunk az együttműködésnek” – mondta a főtitkár. Toró T. Tibor kijelentésére, miszerint az RMDSZ csúcsvezetése megtiltotta a helyi szervezeteinek, hogy tárgyaljanak a két magyar párt képviselővel, Kovács Péter úgy reagált: „Az EMNP elnöke valószínűleg nem olvasta az RMDSZ jelölési szabályzatát, amely teret biztosít a helyi koalíciók megkötésének is.”
Félreértelmezett jogszabály
Toró T. Tibor ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy az RMDSZ nem volt hajlandó elfogadni a korábban nevesített marosvásárhelyi polgármesterjelölt, Vass Levente feltétételeit. „Az orvos politikus csupán annyit kért, hogy a magyar szervezetek közös jelöltjeként induljon a vásárhelyi megmérettetésen. Ezt az RMDSZ elutasította, mi több, most Vass Levente helyett Frunda Györgyöt fogja indítani, aki többször becsapta már a választókat, sok esetben visszaélt a közösség bizalmával” – fogalmazott a politikus, aki szerint ezzel a lépéssel szertefoszlani látszanak a magyar remények Marosvásárhelyen. Toró hangsúlyozta: a néppárt nem fog egy harmadik magyar polgármesterjelöltet indítani Marosvásárhelyen az RMDSZ-jelölt és a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megméretkező Benedek Imre ellenében.
Amint arról korábban beszámoltunk, az RMDSZ azután „farolt ki” Vass Levente mögül, hogy a miniszteri tanácsos a múlt héten közölte: csak abban az esetben vállalja a polgármester-jelöltséget, ha a magyar pártok közösen támogatják. Az RMDSZ viszont elutasította, hogy Vass egy magyar koalíció jelöltjeként vegyen részt a választáson, ragaszkodva ahhoz, hogy csakis a szövetség választási jele alatt induljon. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke a napokban az MTI-nek elmondta, azért tartják elfogadhatatlannak a választási koalíció megkötését, mert a törvény nem teszi lehetővé, hogy az csak a polgármester személyére vonatkozzék.
Szerinte koalíció esetén az önkormányzati képviselőjelöltek listáját is közösen kellene összeállítaniuk a pártoknak, ezt pedig az RMDSZ nem tartja elfogadhatónak. Kelemen azonban rosszul tudja, ilyen kikötés nincs. A helyhatósági választásokat szabályozó törvény 6. cikkelye kimondja: egy választókerületben a pártszövetséget alkotó politikai alakulatok részt vehetnek önálló vagy a szövetség színeiben indított tanácsosjelölt-listával is. A közös lista csak a választási szövetség esetében kötelező. Ugyanakkor a 43. cikkely úgy fogalmaz: a pártok, pártszövetségek és választási szövetségek valamennyi választókerületben javasolhatnak helyi és megyei tanácsosjelölt-listát, valamint polgármesterjelöltet, vagyis a Kelemen által hivatkozott feltételnek nincs nyoma a jogszabályban.
Hármas verseny Szatmárnémetiben
Biztosra vehető, hogy nem indítanak közös polgármesterjelöltet a magyar pártok Szatmárnémetiben sem, sőt az RMDSZ-es jelöltet támogató koalíciós önkormányzati képviselőlista állítására sincs már esély: a tegnapra tervezett, utolsónak szánt egyeztetés ugyanis elmaradt. A néppárt sajtótájékoztatót tartott, melynek keretében Zatykó Gyula partiumi régióelnök bejelentette: nem lesz megegyezés, az RMDSZ-es tárgyalókat ugyanis – számtalan próbálkozásuk ellenére – telefonon sem sikerült elérniük.
A néppárt alelnöke emlékeztetett: március 28-án intéztek felhívást az RMDSZ és az MPP helyi szervezeteihez, melyben javasolták, hogy állítsanak közös jelöltet a magyar pártok a szatmári megyeszékhelyen, a nem egészen 40 százalékos magyarsággal rendelkező városban ugyanis kizárólag ily módon nyerhet magyar polgármesterjelölt. A Krónika beszámolt arról, hogy az MPP és az RMDSZ korábban már bejelentette indulóit – előbbi Zazula Béla helyi vállalkozót, a szövetség pedig a jelenleg második mandátumát töltő Ilyés Gyulát jelölte.
A néppárt a találkozó időpontjául április 4-ét javasolta, majd – az RMDSZ kérése nyomán – nagypénteken, azaz árpilis 6-án ültek le tárgyalni. Mivel a szövetség egyáltalán nem mutatott hajlandóságot a közös jelölt indítására, felmerült annak lehetősége, hogy maradjon egyedüli magyar jelöltként Ilyés, a három párt pedig induljon koalíciós listán. Zatykó Gyula szerint a helyi RMDSZ-szervezet képviselői tegnapig kértek haladékot arra, hogy egyeztessenek pártjuk országos vezetőségével a közös lista ügyében, azonban tegnap délutánig telefonon sem sikerült elérniük őket, így arra a következtetésre jutottak, hogy a szövetség semmiféle együttműködésre nem nyitott irányukban.
„Sajnáljuk, hogy így alakult, úgy véljük, összefogással szinte garantált lett volna a siker, most viszont ismét az a valószínű, hogy három jelölt között oszlanak majd meg a szatmárnémeti magyarok szavazatai” – szögezte le a régióelnök, hozzátéve, hogy a néppárt pénteken tartja jelöltállító gyűlését, és valószínűleg jövő hét elején hozzák nyilvánosságra, kit indítanak a polgármesteri székért. Hegedűs Pál Szatmár megyei MPP-elnök a Krónikának elmondta: sajnálja, hogy nem sikerült megegyezésre jutniuk, kilátásba helyezve, hogy a polgári párt is saját tanácsosi listával és saját polgármesterjelölttel vág neki a júniusi helyhatósági választásoknak.
Tegnapi lapzártánkig nem sikerült senkit sem elérnünk telefonon a helyi RMDSZ-es vezetők közül. Kereskényi Gábor, a szövetség városi szervezetének elnöke pár napja ezzel kapcsolatban egy helyi újságnak úgy nyilatkozott, hogy „az RMDSZ tudja, hogy kell megnyerni a választásokat Szatmárnémetiben, erős jelöltje van Ilyés Gyula személyében”.
Háromszék: marad a bizonytalanság
Úgy tűnik, Háromszéken nem jön létre az EMNP–MPP megyei szintű egyezség – mondta tegnap Kulcsár Terza József, a polgári párt megyei elnöke, aki szerint a néppárt azt kellene megértse, hogy együtt több önkormányzati képviselőt tudnak bejuttatni, mint külön. Az elmúlt négy év tapasztalata azt mutatja, hogy aki nincs többségben, csak véleményt nyilvánít, nem befolyásolhatja a döntéseket, szögezte le Kulcsár. „Az EMNP politikusai népszerűnek tartják magukat, sok pénzük van, és azt hiszik, ez elég arra, hogy önállóan megméretkezzenek. Ha az összefogás vonata elmegy, abból csak az RMDSZ nyer” – szögezte le a polgári párti politikus.
Ha nem lesz összefogás, az MPP a hétvégén kezdi bemutatni jelöltjeit, annyit elárultak, hogy ez esetben Kézdivásárhelyen Rácz Károly, Baróton Nagy István jelenlegi polgármestereiket indítják újra. Az EMNP sepsiszentgyörgyi közgyűlése tegnap este ült össze, a döntést csütörtökön hozzák nyilvánosságra.
Nagyváradon sincs megegyezés
Nagyváradon az RMDSZ mellett az EMNP is külön jelentkezett be a helyi magyarság szavazataiért. A néppárt tegnap be is mutatta polgármesterjelöltjét Zatykó Gyula partiumi régióelnök (képünkön) személyében. A párt nagyváradi szervezete kedden tartotta jelöltállító közgyűlését, amelyen a városi tanácsba indítandó jelöltek listáját is összeállították, ám azt egyelőre nem hozzák nyilvánosságra: ezzel megvárják a megyei szervezet hévégi közgyűlését, illetve az általuk összeállított megyei önkormányzati jelöltlista bemutatását.
Kristófi Kristóf, a városi szervezet elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: komolyan megfontolták, indítsanak-e saját jelöltet a polgármesteri címre, és végül azért döntöttek így, mert tudomásuk szerint a megyeszékhely jelenlegi, nemzeti liberális párti polgármestere, Ilie Bolojan annyira jól teljesít az előzetes felméréseken, hogy mellette már nem lenne esélye a magyar jelöltnek egy esetleges összefogás esetén sem.
Amint arról a Krónika is beszámolt, az RMDSZ már bejelentette, hogy a nagyváradi polgármesteri címre Cseke Attila szenátort jelöli, a megyei tanács elnöki posztjáért pedig nagy valószínűséggel Pásztor Sándor váradi önkormányzati képviselő, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője mérkőzhet meg. Kristófi elmondta, mivel a felméréseken Bolojant ötven százalék körül mérik, ráadásul a magyarság aránya is drasztikusan, 27 százalékról 24-re csökkent az elmúlt tíz évben, a pártnak megéri, hogy saját jelöltjén keresztül megmutassa magát a lakosságnak, anélkül, hogy ezzel ártanának.
Azt azonban hozzátette, a megyei tanácselnöki tisztség esetében még megfontolás tárgyává teszi az RMDSZ jelöltjének támogatását az EMNP, arra ugyanis még esély mutatkozik, hogy a magyar jelölt elnyerje ezt a tisztséget. Krónika (Kolozsvár)

2012. április 12.

Vége a marosvásárhelyi álegységnek
Húsvét előtt közzétett nyílt levélben Vass Levente marosvásárhelyi polgármesterjelölt tudatta: csak akkor vállalja a választásokon való részvételt, ha a magyar politikai szervezetek közösen támogatják indulását.
Az RMDSZ elutasítja az ultimátumot, és valószínűleg Frunda György szenátort indítja a Szövetség marosvásárhelyi polgármesterjelöltjeként a júniusi önkormányzati választásokon.
Vass Leventét először az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi szervezete javasolta jelöltnek, majd kevéssel azután az RMDSZ a szövetség hivatalos jelöltjének nevezte ki az orvos-politikust.
Az egészségügyi miniszter tanácsadójaként dolgozó, sepsiszentgyörgyi származású orvos azt követően fogalmazta meg nyílt levelét, miután világossá vált számára: az erdélyi magyar pártok nem tudnak megegyezni a közös jelöltállításról. Noha személyét elvileg az RMDSZ és az EMNP is támogatta, a Szövetség elutasította, hogy Vass magyar koalíció jelöltjeként vegyen részt a választáson, és ragaszkodott ahhoz, hogy az RMDSZ választási jele alatt induljon.
Az RMDSZ Maros megyei Területi Állandó Tanácsának (TÁT) közleménye szerint az elmúlt hónapokban többször is tárgyalóasztalhoz ültek, a Magyar Polgári Párt (MPP) azonban elutasította, hogy RMDSZ-tagot támogasson, az EMNP pedig csak abban az esetben lenne hajlandó részt venni a közös kampányban, ha a szavazólapokon is megjelenítenénk pártjelképét. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta: azért tartják elfogadhatatlannak a választási koalíció megkötését, mert a törvény nem teszi lehetővé, hogy az csak a polgármester személyére vonatkozzék. Koalíció esetén az önkormányzati képviselőjelöltek listáját is közösen kellene összeállítaniuk a pártoknak, ezt pedig az RMDSZ nem tartja elfogadhatónak. Kelemen szerint várhatóan Frunda György szenátor lesz az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje. Az RMDSZ úgy véli, Vass a lehetetlent kérte. „Amikor Marosvásárhely jövője a tét, többről van szó, mint Vass Levente személyéről” – áll többek között az orvos-politikusnak címzett válaszban.
Az EMNP-nek viszont nem kell Frunda. „A napokban előbb az a szégyenletes esemény történt, hogy korrupció gyanúja miatt távoznia kellett miniszteri székéből Borbély Lászlónak, most pedig minden jel szerint Frunda György számára készítik elő hű csatlósai a menekülési utat Marosvásárhelyen át, semmibe véve civil szervezetek, értelmiségiek, egyházi vezetők – marosvásárhelyiek – akaratát, amikor kitúrják Vass Leventét a lehetséges közös polgármester-jelölti pozícióból” – fogalmaz a Toró T. Tibor elnök által aláírt közlemény. A néppártiak szerint Frunda esetleges jelölésének híre arconcsapásként érte a marosvásárhelyi magyar választókat. Frundát az autonómiaprogramot aprópénzre váltó neptuni paktum kimódolói egyikének tartják, továbbá azt is a szemére vetik, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében a román küldöttség vezetőjeként tüntetőleg képviselte a román egységes nemzetállami szempontokat a Székely Nemzeti Tanács – több mint kétszázezer szavazattal megtámogatott – területi autonómiaigényével szemben. „Becsapta szavazóit 2007-ben is, amikor listavezetőként az Európai Parlamentbe küldték, ő pedig megválasztása után visszalépett. Egyike volt azon RMDSZ-politikusoknak, akik ellenezték a magyar állampolgárság egyszerűsített megadását az azt igénylő külhoni magyaroknak.
A román civil társadalom rokonszenvét azonban akkor veszítette el végleg, amikor megragadott minden alkalmat, hogy ellehetetlenítse a romániai hatóságok korrupcióellenes tevékenységét, szégyent hozva a magyar közösségre, és kárt okozva nemcsak a magyaroknak, hanem az egész országnak, amely többek között ezért várakozik még mindig Európa schengeni előszobájában” – rója fel az EMNP Frunda Györgynek.
A két jelölt egyébként nyílt konfliktusban áll egymással egy ideje. Vass szerint Frunda őt szinte valamennyi RMDSZ-rendezvényen rágalmazta, és a lejáratókampányt saját kereskedelmi rádióadójában is folytatta. Megítélésében azzal, hogy a szenátor nem a választott jelöltet támogatta, Frunda György felrúgta a szervezet belső szabályait. A marosvásárhelyi Rádió GaGa egyik műsorában az adó társtulajdonosa Gigi Becalihoz hasonlította Vass Leventét. A fiatal orvos-polgármesterjelölt szerint minderre Frunda felesége is rátett egy lapáttal. Dr. Mártha Orsolya, aki Vass felettese az urológiai klinikán, rendszeresen lejárató feljelentéseket küld ellene és az általa vezetett részleg ellen. Vass Levente egy Facebook-bejegyzésében azt írta Frunda Györgyről, hogy húsz év után illene, ha végre elszámolna szenátori tevékenységével. A Krónika című napilapnak nyilatkozva Frunda kijelentette: Vass hátat fordított a választóknak. „Az idő bebizonyította, hogy miféle ember Vass Levente. Én nem hagyom a vásárhelyieket a bajban, mert az emberek bennem bíznak” – mondta az RMDSZ-politikus. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. május 2.

Benyújtotta választási listáit a három magyar politikai szervezet
A jelöltlisták benyújtásának utolsó napján immár hivatalossá vált: a legtöbb erdélyi és partiumi megyében hármas magyar versenyre lehet számítani a június 10-i helyhatósági választáson. A jelöltlisták az utolsó száz méteren is módosultak: Kolozsváron a jelenlegi RMDSZ-es alpolgármester, László Attila visszalépett. A Krónika úgy értesült: a lista 11. helyén szereplő Irsai Miklós jelenlegi önkormányzati képviselő és a megyei tanácsosi listán szereplő Fekete Emőke megyei tanácsi alelnök sem vesz részt a megmérettetésen.
jelöltlisták benyújtásának utolsó napján immár hivatalossá vált: a legtöbb erdélyi és partiumi megyében hármas magyar versenyre lehet számítani a június 10-i helyhatósági választásokon. Az RMDSZ már korábban bejelentette: nem kíván közösködni sem az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), sem a Magyar Polgári Párttal (MPP), mi több, ötszázzal több jelöltet állít országszerte a választásokra, mint 2008-ban. Kelemen Hunor szövetségi elnök közlése szerint az RMDSZ részéről 317 polgármesterjelölt, 8459 helyi és 703 megyei tanácsosjelölt indul a megmérettetésen.
Az RMDSZ továbbá Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Hargita, Fehér, Kovászna, Kolozs, Maros, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Temes megyében pályázza meg a megyei önkormányzat elnöki tisztségét. A korábbi önkormányzati választáson a szövetség 184 településen állított polgármestert, 2195 helyi és 89 megyei tanácsosi mandátumot szerzett, ugyanakkor Hargita, Kovászna, Szatmár és Maros megyében az RMDSZ-t képviselő jelölt nyerte el a megyei tanácselnöki tisztséget.
Szabó-Györke Zsombortól, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos sajtófelelősétől megtudtuk: a szervezet lapzártánkig még nem véglegesítette a listáit a székelyföldi megyékben. Azt azonban tudni lehet, hogy a legfiatalabb magyar párt 74 polgármesterjelölttel, 1726 helyi és 260 megyei tanácsosjelölttel vág neki első megmérettetésének. Az EMNP ugyanakkor 7 megyében állít megyei tanácselnökjelöltet.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, a szervezet közel száz településen pályázza meg a polgármesteri tisztséget, az önkormányzati képviselőjelöltek számát azonban lapzártánkig nem tudta pontosan megmondani. „A polgári párt számára a helyhatósági választások tétje az, hogy minél több polgármesteri tisztséget megszerezzen. Célunk, hogy a 2008-ban megszerzett 11 polgármesteri széket megtartsuk, de nyilván szándékunkban áll növelni a tanácsosi mandátumhoz jutott polgári pártiak számát is” – nyilatkozta lapunknak Szász Jenő.
A polgáriak első megmérettetésén egyébként 489 helyi és 10 megyei tanácsosi mandátumot szereztek. Az MPP elnöke sajnálja, hogy a párt nem tudott országos színtű koalíciót kötni az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP): Szász Jenő számításai szerint egy ilyen együttműködés révén a két szervezet 54 településen szerezhette volna meg a polgármesteri tisztséget.
„Sajnos így sok helyen megoszlanak majd a jobboldali szavazatok és így az RMDSZ jelöltje lesz majd a befutó. Együttműködés révén egy olyan eredményt tudtunk volna felmutatni, amely miatt az RMDSZ kényszerhelyzetben nemzeti válogatottat kellett volna felállítson a parlamenti választásokra” – fogalmazott az udvarhelyi politikus. Szász Jenő példaértékűnek nevezte, hogy az MPP és az EMNP Kolozs megyei szervezetének sikerült megállapodnia pénteken abban, hogy közös listán indítják jelöltjeiket az önkormányzati választásokon.
A két párt Kolozs megyei szervezetének elnökei, Gergely Balázs, illetve Csép Sándor által pénteken kiadott közös közlemény szerint a megállapodás értelmében Kolozsváron a néppárti polgármesterjelöltet, Gergely Balázst támogatják, és csak a néppárt állít listát, amelynek második helyére Fodor Alpár, az MPP jelöltje kerül fel. Kolozs megyében az MPP tanácselnökjelöltjét, Csép Sándort támogatják. A megyei koalíciós listát Simon Csaba, az MPP jelöltje vezeti, második helyen Szász Péter, a néppárt jelöltje indul.
Kolozsvár: László Attila visszalépett
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, mint ismeretes, Eckstein-Kovács Pétert indítja a kincses városi polgármesteri tisztségért, míg a szervezet megyei elnöke, Máté András a megyei tanácselnöki mandátumért próbál voksokat gyűjteni június 10-én. Az amúgy is több meglepetésnevet tartogató városi tanácsosjelöltek listáján azonban az utolsó pillanatban is történtek változások: az RMDSZ jelenlegi alpolgármestere, a 7. helyre rangsorolt László Attila bejelentette, nem kíván részt venni a megmérettetésen.
László a Krónikának elmondta, a jelöltállítás „nevetséges módszerét” kifogásolja. „Nem adom a nevem ilyen bohóckodáshoz” – fogalmazott az alpolgármester. A Krónika úgy értesült, László Attilán kívül a lista 11. helyén szereplő Irsai Miklós jelenlegi önkormányzati képviselő sem vesz részt a megmérettetésen. Úgy tudjuk, a megyei tanácsosi listán szereplő Fekete Emőke, a megyei tanácsi alelnök is visszalépett.
Marosvásárhely: leszámolások az RMDSZ-nél
Teljesen felborította az RMDSZ marosvásárhelyi tanácsosjelölt listáját a megyei szervezet vezetősége. Az állandó bizottság szinte semmibe vette a helyi választmány véleményét és új, a városi szervezet székházában soha meg nem fordulót, jóformán még tagsági könyvvel sem rendelkező személyeket is rangsorolt befutó helyekre. Elesett a bejutó pozíciótól maga a választmány elnöke, Csegzi Sándor is. Megyei felettesei azt vetették a város alpolgármesterének a szemére, hogy az elmúlt tizenkét év alatt nem sikerült kibújnia Dorin Florea városatya árnyékából. Nagy István színművész és rádiós személyében a listát egy civil vezeti.
A Rádió GaGa kereskedelmi adó igazgatóját Benedek István, a városi szervezet elnöke, Gombos Csaba egykori wu-shu világbajnok, illetve Peti András jogász követi. Utóbbi kettőt a közvélemény a szervezet nagyágyúinak számító Lokodi Edit Emőke, Kelemen Atilla és Borbély László bizalmi embereiként tartja számon. Az RMDSZ megyei elnökének a fia is bejutó helyre került: Kelemen Márton azonban nem a városi, hanem a megyei önkormányzatot célozta meg.
Azon túl, hogy választmányi elnökként megyei felettesei a 10. pozícióra rangsorolták, Csegzi Sándor úgy érzi, az állandó bizottság méltánytalanul járt el, hisz a listára olyan személyeket is elhelyeztek, akiket ő is jobbára csak névről és hallásból ismer. Véleményét osztja a választmány is; a testület több tagja is szóvá tette, hogy Kelemen Atilla megyei elnök olyanokat kezdett „futtatni”, akiket eddig még soha nem láttak az RMDSZ székházában.
„Számomra provokáció és jelzés is egyben az, hogy a 10. helyre rangsoroltak. Ugyanakkor biztató, hisz még jelentek valamit a marosvásárhelyi magyarság számára, ha azok az emberek állítottak félre, akik ezt megtették” – reagált a Krónikának Csegzi, aki az állandó bizottság döntése után viszszalépett. Az alpolgármester – aki az elmúlt években többször is lemondott mások javára a polgármester-jelöltségről, az idén pedig második lett Vass Levente mögött – belátta, hogy ő, felettesei elvárásával ellentétben, nem akart fék lenni mindabban, amit a város polgármestere, Dorin Florea tesz. Csegzi Sándor ugyanakkor jó ideje az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozik.
A párt országos főtitkára, Kovács Péter szerint azért volt szükség a marosvásárhelyi tanácsosjelölt-lista átszabására, mert a felmérések szerint csökkent a helyi magyarság bizalma a városi RMDSZ-szervezetben és a helyi önkormányzati képviselők egy részében. A Többszemközt című ETV-s műsor meghívottjaként azonban elhallgatta, hogy a közvélemény-kutatás szerint a szövetségnek semmi esélye visszaszerezni a polgármesteri széket. Kovács Péter úgy vélte: ha a polgármester-választáson minden magyar Frunda Györgyre szavaz, Marosvásárhelyen lehet győzni.
A leköszönő tanácsosok mindenáron való menesztési hevében az állandó bizottság egy olyan személyt is rangsorolt a listára, aki zsenge koránál fogva nem választható. Az RMDSZ megyei vezetői utólag belátták tévedésüket, és lecserélték Csata Tímeát. Ezzel szemben az EMNP listája sokkal kevesebb meglepetést tartalmaz. Mint várható volt, a marosvásárhelyi tanácsosjelöltek lajstromát a szervezet megyei, illetve helyi elnöke vezeti, Portik Vilmos és Kali István.
Az igazi húzónevek a harmadik és a negyedik helyet foglalják el, Nagy László unitárius esperes és Hollanda Dénes, a Sapientia volt dékánja és egyben alapítója személyében. A néppártiak listáján továbbá több olyan személy is szerepel, aki korábban az RMDSZ színeiben foglalt el különböző tisztséget: a hatodik helyezett Kirsch Attila például 2000 és 2008 között két mandátumot töltött ki a városi önkormányzat tulipános frakciójában. Az EMNP nem indít saját polgármesterjelöltet, de bejelentette, a függetlenként megméretkező Smaranda Enachét, a Pro Europa Liga társelnökét támogatják a megmérettetésen.
Bizonyos híresztelésekkel ellentétben nem mond le a polgármester-jelöltségről az MPP-hez igazolt Benedek Imre. Az ismert kardiológusprofesszor, aki több mandátumon keresztül az RMDSZ megyei tanácsosa volt, kijelentette, esze ágában sincs visszalépni, és folytatja a harcot, amire ötezer támogató aláírás jogosítja fel. A szövetség vezetői Dorin Florea demokrata-liberális polgármester emberének tartják Benedeket, akit az utóbbi időben egyre többször láttak vendéglői asztalnál ülni a jelenlegi városvezetővel.
Háromszéken a megyei tanács elnöke, Tamás Sándor újabb mandátumra pályázik, kihívói a néppárt részéről Nemes Előd, az EMNP megyei elnöke és a polgári pártot képviselő Kulcsár Terza József lesznek.
Az EMNP Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpádot támogatja, aki újabb polgármesteri mandátumot szerezne a megyeszékhelyen, a többi háromszéki városban azonban hármas verseny várható.
Hargita megyében Szabó Soós Klára orvost, az MPP helyi önkormányzati képviselőjét indítja az EMNP a csíkszeredai polgármesteri székért folyó küzdelemben, a Hargita megyei tanácselnöki tisztségért pedig Sorbán Attila mérnök száll versenybe az alakulat színeiben, míg az RMDSZ égisze alatt induló Borboly Csaba újrázna a megyei tanács élén. Csíkszeredában Ráduly Róbert jelenlegi RMDSZ-es polgármester, illetve Bokor Márton gyermekorvos száll még versenybe.
Bihar megye: új és régi arcok
Tegnap, a határidő szerinti utolsó pillanatban nyújtotta be megyei tanácsi, illetve váradi helyi önkormányzati jelöltlistáját a Bihar megyei RMDSZ-szervezet. Nagyvárad polgármesteri címére Cseke Attila jogászt, korábbi egészségügyi minisztert jelölik, a Bihar megyei önkormányzati képviselő-testület élére pedig Pásztor Sándor mérnök, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője pályázik. Az RMDSZ listáit ugyanakkor a megszokottnak mondható nevek vezetik, némileg rendhagyó módon a polgármester- és az elnökjelölt helyett: a városi önkormányzati jelöltek közül Biró Rozália foglalja el az első helyet, ami azt mutatja, hogy az alakulat júniustól is számít rá nagyváradi alpolgármesterként – harmadik mandátumában.
A megyei lista élén pedig az a Kiss Sándor áll, aki korábban már betöltötte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségét, igaz, még azelőtt, hogy ezt a posztot egyéni választókörzetes szavazással lehetett volna elnyerni. Jelenleg Kiss a megyei önkormányzati alelnök, és a lista alapján valószínű, hogy ezután is az marad. Cseke Attila szenátor nem szerepel egyik listán sem, Pásztor Sándor pedig éppúgy, mint legutóbb, a váradi tanácsosjelölti listán foglal el befutó helyet.
Ezen a jelöltlistán egyébként nincs sok változás, egyetlen kivétellel ugyanazok a nevek szerepelnek a befutó helyeken, akik jelenleg is tanácsosi széket foglalnak el Váradon. Az egyetlen személyi változást Fleisz János történész eltűnése jelenti, akinek helyét Ritli László Csongor jogász, Ritli László egészségügyi miniszter fia vette át a lista egyik, biztos nyerőnek számító helyén. Fleisz Jánost, akinek mandátumvégi tanácsosi beszámolóját el sem fogadta a frakció, tegnap telefonon kerestük meg, ő pedig kérdésünkre kijelentette: a továbbiakban nem kíván politikai szerepet vállalni más párt színeiben sem.
Cseke Attilának egyébként Nagyvárad jelenlegi polgármesterével, Ilie Bolojannal kell felvennie a harcot, ha nyerni akar, magyar ellenfelei ugyanakkor azzal kampányolnak, hogy sem neki, sem más magyar jelöltnek nincs valós esélye a váradi győzelemre. Tény, hogy az előzetes felmérések alapján Bolojan tulajdonképpen biztos nyertesnek látszik. Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének egy friss közleményéből az is kiderül, hogy a szervezet saját, reprezentatív felmérése alapján sok váradi magyar is a népszerű, liberális párti városvezetőre kívánja leadni voksát.
A vélt esélytelenség miatt indít saját váradi polgármesterjelöltet az Erdélyi Magyar Néppárt Zatykó Gyula mérnök személyében, a Bihar megyei önkormányzat élére pedig Szilágyi Ferenc egyetemi tanárt jelölik. Az EMNP még nem hozott nyilvánosságra sem váradi, sem megyei jelöltlistát. Függetlenként jelölteti magát Érmihályfalván a polgármesteri tisztségbe Kovács Zoltán. Mi is beszámoltunk róla, hogy a jelenlegi érmihályfalvi polgármester nemrég kilépett az RMDSZ helyi szervezetéből, később pedig a szövetségből is.
Szilágy megye: RMDSZ vs. EMNP
Szilágy megyében már tudvalevő, hogy huszonegy polgármesterjelöltet indít az RMDSZ. Zilahon Sojka Attila János vállalkozó száll versenybe a polgármesteri címért, a megyei önkormányzat elnöki tisztségéért pedig Csóka Tibor mérkőzik meg. Az EMNP Zilahon Tunyogi Tímeát, a párt helyi elnökét jelöli polgármesternek, a megyei tanács elnöki tisztségére pedig Sándor József orvost.
Szatmár megyében mindhárom magyar politikai szervezet állít megyei tanácselnökjelöltet, Szatmárnémetiben viszont a polgármesteri tisztség elnyeréséért csak az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) száll ringbe.
Az RMDSZ a megyei tanácselnöki székért Csehi Árpádot indítja ismét, aki jelenleg is ellátja ezt a tisztséget, a megyeszékhelyen pedig polgármesterjelöltjük Ilyés Gyula, aki második mandátumát tölti városi elöljáróként. Az MPP négy évvel ezelőtt – saját bevallásuk szerint az RMDSZ kérésére, akik azt akarták, hogy magyar ellenjelöltek ne veszélyeztessék a szövetség pozícióit – nem szállt ringbe sem a szatmárnémeti polgármesteri, sem a Szatmár megyei tanácselnöki székért. Most viszont mindkét pozíciót megpályázzák, mivel úgy vélik, az RMDSZ nem honorálta akkori gesztusukat.
Tanácselnökjelöltjük a párt megyei elnöke, országos MPP-alelnök, Hegedűs Pál, Szatmárnémetiben pedig Zazula Béla helyi vállalkozó lenne polgármester. Az EMNP megyei tanácselnökjelöltje szintén az alakulat megyei szervezetének vezetője, Tivadar Dénes lesz. Polgármesterjelöltet viszont nem indítanak Szatmárnémetiben, amint sajtótájékoztató keretében elmondták, egy általuk végzett közvélemény-kutatás eredményei alapján döntöttek így, melyből az derült ki, hogy a megyeszékhelyen élő magyarok nem akarják, hogy több magyar nemzetiségű polgármesterjelölt induljon, megyei szinten viszont szeretnének változást.
Tanácsosi listájuk viszont lesz a városban is, melyet szintén Tivadar Dénes vezet. Nagykárolyban az RMDSZ és a néppárt jelöltje száll ringbe az elöljárói székért – a szövetség a jelenlegi polgármestert, Kovács Jenőt jelölte ismét, az EMNP pedig a városi szervezet elnökét, Konglovits Évát indítja a magyar többségű településen. Krónika (Kolozsvár)

2012. május 2.

Árpád-szobor-avató Székelyberében
Május 12-én 11 órától Székelyberében Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész Árpád fejedelemről készült köztéri alkotását avatják fel. Ünnepi köszöntőt mond Majláth Károly, Székelybere polgármestere, Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke, Markó Béla volt miniszterelnök-helyettes, Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke és Nagy Miklós Kund művészeti író. Közreműködnek: Albert Orsolya és Barabási Tivadar, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói. A szobor az RMDSZ és a helyi önkormányzat támogatásával készült. Népújság (Marosvásárhely)

2012. május 15.

Merjünk magyarok lenni!
RMDSZ-kampánynyitó ünnepség a Nemzetiben
A magyar és a székely himnusszal kezdődött, a kampányhimnusszal zárult az RMDSZ kampánynyitó rendezvénye tegnap a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. Az ünnepi eseményen bemutatkoztak a megyeitanácsos-jelöltek, a várositanácsos-jelöltek, a megyei tanács elnökjelöltje, Marosvásárhely és az RMDSZ több mint 70 városi és községi polgármesterjelöltje. Műsorvezető Nagy István várositanácsos-jelölt volt.
Tanuljuk meg, hogy ne hagyjuk magunkat!
Markó Béla szenátor azoknak üzente, akik szerint "baj van, mert nem szeretnek minket": nem szeret Ponta, nem szeret a PSD, nem szeret Antonescu, nem szeret a PNL, a román politikusok vagy a MOGYE szenátusa, hogy az RMDSZ számára ennél sokkal fontosabb, hogy "szeret-e minket a saját magyar közösségünk!" Elismerte, nehéz helyzetben vagyunk, de ennél sokkal nagyobb nehézségeket is legyőzött a szövetség és az erdélyi magyarság, és eredményre fordította. Kijelentette: az RMDSZ-nek nem a "pártcsinálókkal", hanem a magyarokkal kell szövetkeznie, a "visszacsinálóknak" pedig azt üzente, hogy csináljanak vissza mindent: a Bolyai egyetemet, a magyar orvosit, a magyar autonóm tartományt… Nagy kihívás előtt állunk, mondta, de nem szabad megengedni, hogy amit több mint 20 év alatt megszereztünk, visszavegyék. "Tanuljuk meg, hogy ne hagyjuk magunkat" – szólított fel arra, hogy június 10-én se hagyja magát Marosvásárhely, Maros megye, Erdély!
Nincs más alternatíva
Borbély László politikai alelnök emlékeztetett, hogy 1986-ban több mint hétezer román családot telepítettek be Vásárhelyre, hogy a magyarok ne legyenek több mint 50 százalékban, illetve arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a tendencia ma is tart. Felsorolta mindazokat a jogokat, amelyeket a magyarság az RMDSZ nélkül nem ért volna el, majd kijelentette: ezen az úton kell tovább haladni, nincs más alternatíva.
Ne hallgassunk a hamis prófétákra!
Dr. Kelemen Atilla megyei elnök szerint nem lesz könnyű az újabb megmérettetés, de a megye 74 településén polgármesterjelölttel és teljes tanácsosi listával induló RMDSZ képes hatalmas sikert aratni. Emlékeztetett, hogy nehéz helyzetben a magyarság mindig összefogott, és reményének adott hangot, hogy "a jó Isten nem pont most veszi el az eszünket", és a magyarság most is megvalósítja az összefogást, nem hallgat a "hamis prófétákra". Felhívta a figyelmet, hogy az RMDSZ tudja, mi az, amikor segítség nélkül marad, és arra, hogy "valakik" két olyan versenypártot működtetnek nagy pénzekért, amelyek nem nyerők ugyan, de arra jók, hogy bomlasszák a magyarságot. Megköszönte a leköszönő polgármesterek munkáját, de a több mint 1300 jelöltnek is, hogy "belevágnak ebbe a nagy kalandba".
"Meggyőződésem, hogy június 10-én az RMDSZ hozza a formáját", jelentette ki, és arra kérte a jelölteket, hogy a következő hetekben "alázattal, de büszkén kérjék az emberek támogatását". "Merjünk a következő négy hétben magyarok lenni azért, hogy még sokáig magyarok tudjunk lenni!" – mondta végül Kelemen Atilla.
A legkeményebb férfi az RMDSZ csapatában
Így nevezte Nagy István műsorvezető Lokodi Edit Emőkét, az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltjét, aki, miután felsorolta a megyei tanács legfontosabb megvalósításait, majd ismertette a jövőbeni terveit, kijelentette: az RMDSZ ma ismét megmutatta, hogyan kell méltón elkezdeni a politikai harcot, elkezdeni egy kampányt. Mint mondta, 1989 óta, amióta az RMDSZ tagja lett, érezte és érzi ennek a "nagy családnak" a támogatását, és reméli, a következő négy évben azon fognak az RMDSZ megyei tisztségviselői dolgozni, hogy "közös álmaink megvalósuljanak".
Változás most!
– a jelszava Frunda György polgármesterjelöltnek, aki miután röviden elmondta, hogy milyen Vásárhelyt akar kiépíteni, arra hívta fel a figyelmét mindenkinek, "aki magyarnak érzi magát", hogy a legesélyesebb jelöltet támogassa. Mint mondta, van esélye, hogy megnyerje a választást, de szeretne "szingliben" megméretkezni Dorin Floreával. Ezért reméli, hogy az utolsó héten Smaranda Enache és Benedek Imre jobb belátásra tér, és mindkettő "azt a jelöltet fogja támogatni, aki le tudja győzni Floreát".
A rendezvényen Buta Árpád és Szabó Előd énekelt.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

2012. május 20.

HOME JOGOK
Andrassew Tőkés-könyve kapcsán
Ne vígy minket a kísértésbe címmel, könyv formájában dokumentumokat, többek között magánlevelezést tesz közzé és kommentál a magyarországi publicista. Tőkés erre bepereli. Mi a morál?
Andrassew Iván könyve a látszat ellenére nem dokumentum-gyűjtemény. Annak ellenére, hogy dokumentumok szerepelnek benne, vélhetően számtalan fontos anyag hiányzik belőle. Minthogy – a nyilvánosan is elérhetők mellett – a szerző feltételezhetően olyan körökből szerezte be az anyagokat, amelyek nem rokonszenveznek Tőkés Lászlóval, a politikus nem nagyon védekezhetett, nem árnyalhatta a képet, ki volt szolgáltatva annak, ami átment ellenlábasai szűrőjén. Nincs szöveghely, amiben az ő történetét is elmesélhetné, és ez különösen igaz a legdrámaibb fejezetben, ami egy mélységesen boldogtalan házasságról szól. Minthogy nem dokumentum-gyűjtemény, hanem csonka dosszié, a könyv nem fatális lórúgás. De azért nagyot csap.
Mi lett volna, ha Andrassew Iván elküldi a kéziratot Tőkés Lászlónak, és replikát kér? Azt hiszem, ez lett volna a korrekt hozzáállás. Persze sok értelme nem lett volna, az jól látszik abból, ahogy Tőkés parahangja, Demeter Szilárd lereagálta az anyagot. A Krónika bejelenti, hogy Tőkés bepereli Andrassew Ivánt és a kiadóját, mindezt egy olyan szövegben, ami tartalmilag is, formailag is szamárság, néhol még komikus is. Tőkés irracionálisan viselkedik, amikor kirántja a lézerkardot, és hadonászik vele. Lehet, ez a vérmesség a tehetetlen belső körnek megkönnyebbülést hoz, de könnyen megsokszorozhatja a kötet olvasóinak számát, és, azt hiszem, nem ez az, amit Tőkés a leginkább szeretne. Mondjuk meg is értem, hogy kifordult önmagából, elég durva ez az egész, már azt hihette, lement a nagy válási balhé, és nem, visszajön, szinte szervezetten, pénzügyi trillákkal és egyéb mutyizásokkal megpakolva.
Mi a baj ezzel az anyaggal? Hogy nem hiszem el Andrassew Ivánnak, hogy nem volt vele politikai célja. Az időzítés, az olykor élcelődő kommentárok, vagy ahogy indul: Úgy tűnik, nem úszhatjuk meg a szembenézés kínjait. 2011-ben azzal kellett szembenéznünk, amit sokan sejtettünk, hogy az egykori forradalmár, szabadságharcos Orbán Viktor a joggal visszaélve, jogtiprások sorozatával vezeti be a diktatúrát Magyarországon. Hogyan történhetett meg, hogy egy ember, aki az úgynevezett rendszerváltás idején a reménységünk volt, akit ifjan még szeretve tiszteltünk, idáig jutott? Ebben az időszakban kezdtem el vizsgálni Tőkés László útját... stb. stb. Mi van?
Mi mégis az anyag érdeme? Hát az, hogy sokkol. Megmutatja azt a Tőkést, aki képes gyűlölni, aki otthonosabban érzi magát a tetszése szerint kiválasztott pompázatos fogalmak között, mint otthon, a nappaliban. Nem tudjuk meg, mi okozta a szenvedélyes gyűlöletet a házastársak között, mert csak az egyik fél szempontjait ismerjük, és hát amúgy sincs semmi közünk hozzá. De az mégis megdöbbentő, hogy Tőkés olyan mélységű gyűlöletre és olyan gyerekes kicsinyességre képes, amivel csak kevesen büszkélkedhetünk. És pont ezért erős ez a könyv. Hogy a pénzekkel hogy is ment a játék, ki mikor mennyit játszott át és hova, hogy Tőkés milyen ostobán intézte fia focimeccsének eredményét, hogy mégis aláírt a szekunak, ezek mintha csak gyengítenék a kötetet, aminek érdemben mégiscsak egyetlen epikus erejű témája van: Tőkés László házassága, civilben, sallangok, szólamok, válogatott metaforák nélkül. Kiábrándultan, gyengén, fásultan, kiégve, megfakult S betűvel a pólóján. Görcsösen, ócskán, tekintélyét vesztetten keresve az utat a gyermekeihez – ez utóbbi egyébként szerintem megindító és nagyon emberivé teszi a Tőkés karaktert, aki a kötetben többnyire legfeljebb csak monstrum.
Andrassew a Tőkés gyerekek helyzetét szinte végig tapintattal kezelte, bár itt mintha olykor megfutna a penna. Nem értem például, ha összefoglalva is, mi jogon tette közzé az egyik Tőkés gyerek apjához szóló levelét? Megtudhattunk mindebből érdemben valamit? Szerintem nem. Olyan dogmafilm hangulatom lett tőle. Kell ez?
Mindenen túl Andrassew Iván bátor könyvet hozott össze, ha kicsit máskor, kicsit máshogy és kicsit több Tökés László iránti empátiával mérte volna a textust, rászolgált volna a nagy taburomboló jelzőre. Egyébként nem.
Kelemen Attila Ármin. Tranisndex.ro

2012. június 1.

Könyv az egykori püspök botrányos magánéletéről
Tőkés: van-e tovább?
„Két ember kezében van Tőkés László sorsa: Orbán Viktoréban és Kelemen Hunoréban.” Így összegezte a napokban megjelent új Tőkés-kötet következményeit Kelemen Attila, a kolozsvári Transindex kiadója, aki vitairattal reagált a kiadványra. PARÁSZKA BORÓKA írása.
A Tőkés László magánéletéről szóló könyv nem érte váratlanul az erdélyi magyar közösséget. Nem is lepte meg, hiszen olyan információkat tartalmaz, amelyek évek óta ott éltek a köztudatban. Az egykori püspök vitákkal, botrányokkal kísért válása majdnem teljesen a nyilvánosság előtt zajlott. Az ahhoz vezető konfliktusokról, a későbbi EP-alelnök viselkedéséről válófélben lévő felesége, Joó Edith juttatott el feljegyzéseket a sajtónak, egyházi elöljáróknak. Ezeknek jelentős része az Andrassew-könyv törzsanyaga, s évek óta fent van a világhálón, érintőlegesen cikkezett azokról a romániai magyar sajtó is.
Mindaz, amivel most szerkesztett, rendszerezett formában szembesült az olvasó, ismert, de sokak által, sokféle megfontolásból mellőzött információ volt. A kötet megjelenése annyiban teremtett új helyzetet, hogy tartalma immár nem tekinthető semmisnek, lényegtelennek: a könyv a boltokba került, megrendelhető, terjeszthető. Nagyon sokan meg is rendelik, terjesztik: ez lett az első erdélyi magyar politikai botránykönyv.
A Tőkés mögött álló Erdélyi Magyar Néppárt öt nappal a kötet megjelenése után sajtónyilatkozatban tiltakozott a kiadvány és annak „liberális gyűlöletimportja” ellen. A néppárti szöveget Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként ellenjegyzi, és úgy fogalmaz, hogy a szerző, illetve a kötetet Budapesten bemutató Kuncze Gábor „hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen, Andrassew és Kuncze ismét bizonyítja, hogy a hazugság az ő igazi otthonuk, s mert Magyarországon már senkinek sem kellenek, ezért most másutt próbálkoznak. Joggal tehető fel a kérdés: ugyan miért most, kampányban folyamodnak a Securitate által kedvelt eszközhöz, a hazugság fegyveréhez? Ki volt a megrendelőjük? Kitől kapta Andrassew és Kuncze a megbízást? Ki pénzelte őket? Kinek az érdekeit képviselik a förtelmes, erkölcsileg minősíthetetlen munkájukkal? Ki fizetett azért, hogy Erdélyben minden lelkészhez, paphoz, polgármesterhez eljusson postai úton a szerény számítások szerint is több ezer kötet – ismeretlen feladótól?” – sorolja a vádló kérdéseket a kommüniké.
Tőkés László személyesen érdemben nem reagált a könyvre, de pert indított a szerző, illetve a romániai terjesztők ellen. Romániában azért, mert rontja a hitelét a május eleje óta tartó választási kampányban a kiadvány. Szembesült azonban azzal, hogy milyen következményei lehetnek a dokumentumok megjelentetésének. Három nappal a kötet budapesti bemutatója után, Szilágy megyei kampánykörútján két fiatal lépett hozzá, és dedikáltatni akarta vele a róla szóló kötetet. Szemtanúk szerint Tőkés úgy reagált: „farizeusok”, és feldúltan visszavonult az őt kísérő EMNP-s csapat körébe. Nem kommentálta egyelőre az RMDSZ sem az ellenzékének kampányoló Tőkés László botrányos ügyét. A szövetség láthatólag igyekszik távolságot tartani, hiszen deklaráltan nem kíván negatív kampányeszközökhöz folyamodni az idei választási harcban.
Demeter Szilárd, Tőkés sajtóközpontjának irányítója úgy tudja, ismeretlen feladó több ezer ingyenpéldányt küldött szét a könyvből lelkészeknek és olyanoknak, akik részt vesznek a romániai magyar közéletben. Ilyen „terítés” tényét egyelőre nem bizonyították, Demeter azt állítja, szúrópróbaszerűen kérdeztek meg embereket, és többektől kapták azt a választ, hogy érkezett hozzájuk a könyvből. Az EMNP-ből többen tudni vélik: nem az országos RMDSZ-kampány része a kötet, azt csupán a Tőkéssel éles ellentétben álló Bihar megyei tagszervezet támogatta és terjeszti.
Andrassew Iván nem zárja ki annak lehetőségét, hogy valakik kampánycéllal terjesztik a művét, de az ismeretlen feladókról semmit sem tud, mint ahogyan azt is hangsúlyozza: dokumentumkötetét nem a romániai kampányra időzítette, eredetileg azért írta, mert felmerült: esetleg Tőkés László lehet Schmitt Pál utódja. Szintén EMNP-s vélemény azonban, hogy az időzítés azért történt, hogy „megakasszák” az RMDSZ ellenzékének a kampányát.
Demeter Szilárd úgy tudja: a kötet előkészítéséről és megjelenéséről tudott a Kövér László által támogatott Szász Jenő, aki mögött a romániai magyar szavazatokért az EMNP és az RMDSZ mellett harmadikként ringbe szálló Magyar Polgári Párt áll. Szász – ugyancsak Demeter Szilárd szerint – maga terjesztette a Joó Edith által rendelkezésére bocsátott, leleplezőnek szánt dokumentumokat a sajtónak. Az utóbbi hetekben élesedik a konfliktus nemcsak az RMDSZ és az ellenzéke kötött, de a két ellenzéki párt is egymásnak feszült: a Tőkés körüli botrányra – amelyet közvetve tehát Szász Jenő és Kövér László gerjeszt – ezért is irányul most rendkívüli figyelem.
A könyv megjelenésének fontosságát sem a bírálók, sem a támogatók nem vitatják. Andrassew Iván korábbi nyilatkozataiban azt hangsúlyozta, Tőkés tulajdonképpen „karakter-öngyilkosságot” követett el, mert bár tudomása volt a magánéletéről szóló információk terjedéséről, azokra nem reagált. Demeter Szilárd azt mondja: az egykori püspök, EP-alelnök készült a magánéletét érintő „coming outra”, de ennek lehetőségét elvette tőle a most megjelent kötet. A könyvet ismertető vagy bíráló szerzők, mint például a Kolozsváron élő szociológus-politológus, Magyari Nándor László úgy fogalmazott, a munka „fércmű”, és így valójában alkalmatlan a Tőkés életművével, politikai-közéleti felelősségével kapcsolatos szembesítésre. Ugyanakkor megsért egy olyan, két évtizede általánosan elfogadott erdélyi magyar közéleti normát, amelyet eddig pártállástól függetlenül mindenki tiszteletben tartott: a politikai vita részévé emeli a politikus magánéletét.
Kelemen Attila szintén azt hangsúlyozza: egy jobban átgondolt, alaposabban megírt munkával, amely tényleg látni engedi Tőkés László valódi személyiségét, környezetét, a közéleti szereplései mögötti magánéletét, hatékonyabb lehetett volna ez a vállalkozás. Andrassew Iván a felvetésekre úgy reagált: ezt a könyvet igazából egy erdélyi szerzőnek kellett volna megírnia, erre a feladatra azonban a romániai nyilvánosságban dolgozók – jelentős részben az Erdélyben tapasztalható öncenzúra, továbbá a Fidesz miatti, határon átszivárgó félelem miatt – nem vállalkoztak. Kelemen Attila viszont úgy látja: míg Magyarországon már majdnem mindent lehet, ha politikai vitákról, érdekekről van szó, hiszen szétestek a normarendszerek, addig Erdélyben még tartja magát néhány elv, ezért bírálja Andrassew könyvét tulajdonképpen az erdélyi baloldali-liberális elit is.
Függetlenül az Andrassew-kötet megítélésétől, tény: a szellem kiszabadult a palackból. Tőkés László politikai jövője több szempontból is megkérdőjelezhetővé vált. Nemcsak azért, mert rávetül a családon belüli erőszak árnyéka, hiszen a gyanú szerint méltatlanul bánt feleségével és gyermekeivel. Megítélése azért romlik érezhetően napról napra, mert a kirobbant botránnyal sem tud mit kezdeni: a radikalizmusáról, határozott fellépéséről ismert politikus egyre bizonytalanabbnak, politikai szempontból egyre erőtlenebbnek mutatkozik. Láthatóan kicsúszott a kezéből saját magánéletének az irányítása. Eddig egyetlen nyilatkozata volt az Andrassew-kötettel kapcsolatban. „Nem olvastam. Nem méltó, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Hányingerem van az olyan politikai támadásoktól, amelyek belegázolnak az ember magánéletébe” – fogalmazott Tőkés. Aki, úgy tűnik, még nem tudja, van-e tovább élet számára a kötet után – politikán innen és magánéleten túl. 168 Óra

2012. június 5.

Plakátszaggatással vádolja az RMDSZ-t az MPP, a szövetség cáfol
Az RMDSZ aktivistái letépik a Magyar Polgári Párt (MPP) választási plakátjait – állítja Biró Zsolt, az MPP Maros megyei tanácselnökjelöltje, aki azt mondja, tetten ért egy plakátszaggatót. Az RMDSZ cáfolja Biró állításait.
László György, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke hétfőn, sajtótájékoztatón elmondta: összesen hat feljelentést tettek a rendőrségen, miután választási plakátjaikat leszaggatták. Mint elmondta, Marosvásárhelyen az MPP több óriásplakátját megrongálták, a rendőrség pedig három személyt már előállított.
Biró Zsolt, a párt Maros megyei tanácselnökjelöltje a sajtótájékoztatón elmondta: Marossárpatakon tetten érte az RMDSZ-es vezetésű polgármesteri hivatal egyik alkalmazottját, aki a hivatal gépkocsiján járta körbe a települést, és leszaggatta az MPP plakátjait, majd a polgármester házához igyekezett.
Az is elhangzott, hogy a hétvégén Gernyeszegen, Nyárádremetén és Marosvásárhelyen is észlelték az MPP választási plakátjainak leszaggatását. Az MPP az RMDSZ-t gyanúsítja a rongálással, állításuk szerint bizonyítékaik is ezt támasztják alá.
Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ elnöke cáfolta, hogy a szövetségnek bármi köze lenne az MPP plakátjainak megrongálásához.
„Nem tudok ilyen jellegű akciókról. Valóban, nagyon sok plakátot letéptek, köztük a mienket is, de ránk nem jellemzők az ilyen megnyilvánulások” – fogalmazott Kelemen az Agerpresnek nyilatkozva. Krónika (Kolozsvár)

2012. június 7.

Elefánt a porcelánboltban?
"Nem kell a lemorzsolódásunkat kívülről is segíteni"
Kedden Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, az MPP tiszteletbeli elnöke, aki a Magyar Polgári Párt kampányát erősítendő érkezett Marosvásárhelyre, azt nyilatkozta, hogy 22 év politikai történései vannak amögött, hogy megváltozott az RMDSZ-ről a véleménye. Véleménye szerint 16 éves kormányzati részvétel mellett, amikor minden infrastruktúra – média, pénz, befolyás – a szövetség rendelkezésére állt, a célkitűzéseiből keveset valósított meg, "a sajátjával szembenálló véleményeket eltapossa".
Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke kérdésünkre kijelentette, Kövér úgy mozog az erdélyi politikában, mint elefánt a porcelánboltban. – Mi igyekszünk a diplomácia szabályai szerint tiszteletben tartani mindenki véleményét, a 22 év viszont minket igazol. Azt, amit az RMDSZ kiharcolt és elért ezalatt, csak az nem tudja, aki nem akarja tudni. Kövér László is tudja, hogy például a Sapientia akkreditációját nem lehetett volna megoldani, ha az RMDSZ nincs kormányon. Sem Budapest, sem Brüsszel nem oldotta meg, mi kellett megoldjuk. Arról is beszélnek, hogy Pontáék nemcsak az orvosi magyar tagozatára vonatkozó kormányrendeletet vonták vissza, de a Bolyai líceumot is visszaállítanák kétnyelvűre. És még nagyon sok dolog van, amelyeket, ha nem őrizzük meg a politikai jelenlétünket, nem lehet megoldani ebben az országban. Ezt a Fidesznek is tudomásul kell vennie. Kövér Lászlónak személyes kapcsolata van az MPP-vel, a párt tiszteletbeli elnöke pár éve, nem várt 22 évet, hogy elromoljon az RMDSZ-ről alkotott véleménye, jóval előbb odaállt e mellé a párt mellé. Szíve joga, az mindenesetre jelzésértékű kell legyen, hogy hogyan fogadták a megye helységeiben ezt a látogatást. A magyar Országgyűlés elnöke megérdemelné és meg is kapná az erdélyi magyarságtól a kellő tiszteletet, ha nem volna nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyarság választott vezetői ellen kampányol. Ez a látogatás egyébként szembemegy az Európai Néppárt doktrínájával is, hiszen testvérpárt ellen nem illik kampányolni, ráadásul nem illik egy másik országban.
Kövér László, úgy hallottam, azt szeretné, ha még két emberöltőn keresztül beszélnének magyarul Marosvásárhelyen és Erdélyben. Ha ezt az MPP tiszteletbeli elnöke, ahogy a tavaly Magyarország bukaresti nagykövetének a felesége is, úgy gondolja, hogy két emberöltőre kell szabni az erdélyi magyarság létét, mi szeretnénk legalább 1100 évben gondolkozni, úgyhogy bízzák ránk, és mi be fogjuk bizonyítani, hogy még 1100 évig megmaradunk. Nem kell a lemorzsolódásunkat kívülről is mesterségesen segíteni.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)

2012. június 11.

Megosztó kampány – kevesebb szavazat
Urnazárás után, az exit poll marosvásárhelyi eredményei tükrében úgy tűnik, Dorin Florea jelenlegi polgármester 54,04%-kal újabb mandátumot nyert, Frunda György 30,76%-ot ért el, Cornel Briscaru 10,11%-ot, Smaranda Enache 3,12, Benedek Imre 1,67%-ot kapott.
A megyei tanácselnökjelöltek közül Ciprian Dobre az első 35,04%-kal, Lokodi Emőke a második 32,99%-kal, Marius Pascan 30,075, Bíró Zsolt 1,90%-ot kapott.
Az eredményhirdetést követően az RMDSZ megyei elnöke és a két jelölt nyilatkozott a sajtónak.
"A két versenypárt elérte a célját"
Kelemen Atilla: – Lezajlott ez a nehéz nap. Egy nagyon hektikus és nagyon rosszízű kampány után vagyunk. Úgy érzem, elsősorban a két magyar versenypárt, melyeket Magyarországról irányítottak, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt ártalmasan avatkozott közbe. A Maros megyei magyarságnak ártottak elsősorban, hiszen az a néhány százalék, amelyet mi előre láttunk, és fel is hívtuk rá a figyelmet, semmiképpen nem oldotta meg az ő problémájukat, viszont az RMDSZ dolgát megnehezítette.
Marosvásárhellyel kapcsolatosan bennem is van néhány kérdőjel: úgy néz ki, hogy Dorin Florea nyert, de az, hogy a román és magyar választási kedv között majdnem 20% különbség legyen, az számomra furcsa. Ez ugyan csak egy exit poll-jelentés, akkor ismerjük meg az igazi számokat, amikor a jegyzőkönyvek elkészülnek.
A megyei tanács elnökének esetében a két versenypárt, illetve Bíró Zsolt esetében az MPP jelöltje elérte a célját. Éppen azt az egy és fél, két százalékot valósította meg Marosvásárhelyen, ami jelen pillanatban Lokodi Editet a második helyre rangsorolja. Ez a községek eredményeiben még változhat. Óvatos becslések szerint úgy néz ki, hogy 38 helyett 40, de az is előfordulhat, hogy 42 polgármesterünk lesz a megyében. A tanácsosok számáról egyelőre nem tudok nyilatkozni, hiszen az a konkrét eredmények után fog kiderülni. Ám az RMDSZ mindeneképpen megmaradt a magyarság fő képviselőjének, és remélem, történelmi tanulságként szolgál majd az, hogy külföldről, az anyaországból irányított kampány csak árthat az itteni magyarságnak. Fontos, hogy megfelelő helyismerettel avatkozzanak be azok, akik esetleg be akarnak avatkozni, de a legjobb az, ha ezt az erdélyi magyarságra bízzák.
Az RMDSZ megtartotta elsöprő többségét a magyar közösségen belül
Frunda György megköszönte az RMDSZ csapatának, a tanácsosoknak, a sajtónak, a családjának a támogatást. Őszinte, emberi, mély csalódásnak értékelte, ami történt, mert ha két vagy öt százalékon veszít, megértette volna, jelentette ki. – Az exit poll viszont azt jelentette, hogy két erős irányzat van. Van az RMDSZ-nek egy erős támogató rétege, amely az RMDSZ listáira és jelöltjeire szavazott, és van kb. 2-3%, amely a Néppártra, a Polgári Pártra szavazott.
– Ilyen szempontból örvendek, hogy az RMDSZ megtartotta elsöprő többségét a magyar közösségen belül, de keserű szájízzel kell tapasztalnom, hogy a marosvásárhelyi magyarságnak nagyon nagy része nem ment el szavazni. Ez valóban annak az eredménye, hogy az emberek nem tudták, kinek higgyenek: Lokodi Editnek és Frunda Györgynek, vagy Kövér Lászlónak, Németh Zsoltnak és azoknak, akik mellettük futottak. Ilyen szempontból a Fidesz részleges sikert könyvelhet el: megosztotta az erdélyi magyarságot. Ezt próbáltuk végig sugallni, s ettől próbáltuk megóvni az embereket. Remélem, reggelre a különbség kisebb lesz, de nem tudtuk megnyerni ezt a harcot. Nagyon sajnálom azokat a marosvásárhelyieket, akik becsületesebb életet képzeltek el maguknak, sajnálom, hogy azokból a fejlesztési tervekből, amelyeket alkalmazni akartam és tényleg hittem abban, hogy polgármester leszek, nem tudunk életbe ültetni.
Mindettől függetlenül arra kérem az állam intézményeit, hogy ellenőrizzék az elmúlt öt évben kötött szerződéseket, nézzék meg, melyek azok a cégek, amelyek mindig nyertek, nézzék meg, kik ezeknek az igazi tulajdonosai, és miért volt Vásárhelyen minden munkálat drágább, mint máshol. Mindaddig, amíg ez nem történik meg, addig sem a polgármesternek, sem a csapatának nincs erkölcsi és jogi alapja, amire építsen.
Várjuk meg a holnapi eredményeket!
Lokodi Edit Emőke: – Mivel ez a mostani exit poll eredmény csak Marosvásárhelyre vonatkozik, és a marosvásárhelyi eredmények általában a megye szempontjából egyharmadot jelentenek, ezért úgy gondolom, ez az eredmény még változhat. Természetesen szeretném a jegyzőkönyvet a kezemben tartani, s hurrázni, vagy elkönyvelni, hogy más győzött, és utána megnézni, hogy az elkövetkező négy évben mit kell tenni. Én mindent megtettem az elmúlt négy évben. Dobre azt nyilatkozta, hogy lopás és csalás történt, de akkor az ő alelnöke is velem együtt elkövette a hibákat, ugyanis minden beruházásért az alelnök felel, aki a Liberális Párt képviselője. Nem szeretem az ilyen populista vádaskodást, de azt mondom, várjuk meg a holnapi eredményeket, s utána objektíven tudunk nyilatkozni. Én is köszönöm a csapatomnak, az RMDSZ munkatársainak, a megye polgármestereinek, a tanácsosoknak, akikkel közösen dolgoztunk a kampányban. Úgy éreztem, erős kampány volt, az emberek megtévesztése a magyarországi tisztségviselők által eredményezte ezt a helyzetet: a vidéki emberek nem tudták, mit kell ebben az esetben tenniük.
xxx
Ugyancsak a marosvásárhelyi exit poll szerint az RMDSZ mind a marosvásárhelyi, mind a megyei tanácsban a legtöbb szavazatot kapta. Az eredmények nem véglegesek, a marosvásárhelyi exit poll eredményeket tükrözik 19 óráig. Végleges eredmények hétfő estére várhatók.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

2012. június 15.

Közlemény
A június 10-i önkormányzati választások eredményei minden kétséget kizáróan igazolják, hogy Maros megyében továbbra is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a legerősebb politikai szervezet. A megyei tanácsban megszereztük a mandátumok 38,23%-át, a szavazatoknak több mint egyharmadát, így a megyei döntéshozatalban a magyar érdekvédelem megkerülhetetlenné vált. A marosvásárhelyi tanácsban továbbra is az RMDSZ a legerősebb frakció. Lokodi Edit Emőke, bár alulmaradt a megyei tanácselnökségért folytatott választási küzdelemben, több mint 96.000 szavazatot összesített, mintegy 6000-rel többet, mint 2008-ban. Az önkormányza-tokban 38 polgármesterjelöltünk szerezte meg a vezető tisztséget, megőriztük a 2008-ban megszerzett polgármesteri mandátumok számát, az önkormányzati tanácsosok számát 406-ról 421-re sikerült növelni. Ezekből az eredményekből egyértelműen kiderül, hogy a Maros megyei magyarok továbbra is az RMDSZ-t tartják megbízható politikai szervezetnek, támogató bizalmukkal felülírják politikai ellenfeleink megtévesztő állításait, lejárató célzatú retorikáját.
Ugyanakkor megdöbbenéssel vesszük tudomásul, hogy a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt a választásokat követően gyakorol "bűnbánatot", miután választási kampányukkal a magyar településeken elbizonytalanították a választópolgárokat, sőt több esetben kompromittálták a magyar érdekképviselet érvényesülését. Több önkormányzatban, pl. Vajdaszentiványon, Jedden, Maroskeresztúron, Mezőbándon kizárólag ezen pártok miatt nem sikerült magyar polgármestert választani. A Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot terheli a felelősség amiatt, hogy elveszítettük a megyei tanácselnökséget. Egyértelmű, hogy a két pártra leadott szavazatok tulajdonképpen a román pártokat erősítették.
A magyar választók többsége elutasította a politikai természetű sárdobálást, a széthúzást, a megosztási kísérleteket. A választási eredmények azt mutatják, hogy bár az idén két politikai párt próbálta a magyarok egységét megbontani, 2012-ben ketten együttesen kevesebb szavazatot összesítettek, mint 2008- ban. Ebből kitűnik, hogy az RMDSZ üzenete, melyet megalakulásától kezdve fenntart, eljutott a választókhoz: csak az egységes képviselet jelent számunkra jövőt!
Köszönjük a megye magyar szavazóinak, hogy döntő többséggel az egységes érdekképviseletre szavaztak! A június 10-én kapott megerősítő szavazatok felelősséggel ruháznak fel minket, melyet könnyebben és eredményesebben tudunk felvállalni, magunk mögött tudván a megye magyar közösségének erejét!
Az RMDSZ Maros megyei szervezete nevében
Dr. Kelemen Atilla
megyei elnök. Népújság (Marosvásárhely)

2012. június 22.

Tulipános kudarc Nagyváradon
Tizenhat év után először nincs magyar alpolgármestere Nagyváradnak. A Körös-parti várost a következő négy évben Ilie Bolojan polgármester mellett egy szociáldemokrata (PSD) és egy szintén nemzeti liberális párti (PNL) alpolgármester vezeti – döntöttek a testület csütörtöki alakuló ülésén. A döntéshozó testületben a Szociálliberális Unió (USL) a huszonhét tanácsosi helyből 18-at szerzett meg, tehát a szavazatok kétharmadával rendelkezik. Emiatt a hétről hatfősre csökkent RMDSZ-frakcióval nem újították meg az elmúlt mandátumban megszokott helyi szintű koalíciót, és alpolgármesteri helyet sem sikerült kialkudnia a szövetségnek.
A testületben rajtuk kívül a Demokrata-Liberális Párt (PDL) kapott még helyet három tanácsossal – az ő soraikból nemrég visszavonult polgármesterjelöltjük, Mihai Groza.
Hibát követett el az USL?
Ilie Bolojant, az USL jelöltjét az előzőnél is jelentősen nagyobb szavazati aránnyal, 66 százalékkal választották újra a nagyváradiak. Az elöljáró eskütétele után tartott rövid beszédében kijelentette: valamennyi váradi polgármestere lesz, függetlenül attól, hogy rá szavazott-e. Némiképp meglepő módon az USL liberális fele nem Florica Cherecheşt jelölte az alpolgármesteri tisztségbe, aki január óta foglalta el ezt a helyet, hanem egy új arcot, Mircea Mălan ügyvédet. Szociáldemokrata részről az elmúlt mandátumban is tanácsosként dolgozó Ovidiu Mureşan szerezte meg az alpolgármesteri széket. Sem a PDL, sem az RMDSZ nem állított alpolgármester-jelöltet – azt ugyanis már korábban tudni lehetett, hogy sem a országos pártvezetés szintjén, sem helyileg nem sikerült ezt kialkudni a kétharmadot szerzett pártszövetséggel.
Biró Rozália, a város volt RMDSZ-es alpolgármestere a Krónika kérdésére úgy értékelte, hogy az USL komoly hibát követett el, amikor úgy döntött: kihagyja a magyar képviseletet a helyi végrehajtó hatalomból. „Az USL úgy véli, önmagában is képes képviselni a 25 százalékos váradi magyar közösség érdekeit. Idővel ki fog derülni, hogy ez nem így van” – jelentette ki a csütörtöktől egyszerű városi tanácsosként dolgozó Biró Rozália. Az SZKT-elnök elmondta, frakciója nem lesz a szó klasszikus értelmében ellenzékben Váradon, a magyar közösség érdekeit figyelembe véve szavaz, vagy nem szavaz meg egy-egy javaslatot.
Szatmárnémetiben sem lesz alpolgármester
Nem lesz magyar alpolgármester Szatmárnémetiben sem, a szövetségnek egyik alpolgármesteri tisztséget sem sikerült megszereznie – tudtuk meg Kereskényi Gábortól, a szatmárnémeti szervezet elnökétől. Kereskényi, aki az elmúlt négy évben maga látta el az alpolgármesteri teendőket Ilyés Gyula polgármester mellett, elmondta: az 1992 és 1996 közötti idők látszanak visszatérni, amikor az RMDSZ nem rendelkezett képviselettel a város vezetésében.
Hozzátette: nehéz négy év elé néz a szatmárnémeti RMDSZ, hisz számos fontos tisztségtől esett el, ezért a jövőben a szervezetépítésre, a lakossággal való kapcsolattartásra helyezik a hangsúlyt. A Szatmár Megyei Tanács vezetésében viszont lesz magyar, Csehi Árpád leköszönő megyei tanácselnök tölti be az RMDSZ által kialkudott alelnöki széket. Az elmúlt években a szövetség magáénak mondhatta a tanácselnöki széket és az egyik alelnöki posztot.
Horváth Annát jelölik Kolozsváron
Horváth Anna az RMDSZ kolozsvári alpolgármester-jelöltje, a Kolozs megyei alelnöki tisztségre pedig Vákár Istvánt jelöli a szövetség – döntött csütörtökön a Megyei Képviselők Tanácsa (MKT). Máté András megyei elnök a Krónikának elmondta: Vákár István egyedül jelentkezett az alelnöki tisztségre, míg az alpolgármester-jelöltet Horváth Anna és Csoma Botond közül választották ki.
Kérdésünkre Máté András elmondta: már tárgyaltak a román pártok képviselőivel a lehetséges koalícióról, az egyeztetéseket péntek délig mindenképp befejezik, hiszen délután két órakor kerül sor a frissen megválasztott kolozsvári tanács alakuló ülésére. Hozzáfűzte: az MKT-n választási kampányértékelőt is tartottak, ahol pozitívumként könyvelték el az elért eredményeket.
Józsa váltja Csegzit Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen Józsa Tibort, a polgármesteri hivatal közterekért felelős igazgatóságának vezetőjét jelöli alpolgármesternek az RMDSZ. A közgazdász végzettségű Józsa Tibor 1978. május 26-án született Marosvásárhelyen, nős, egy gyermek apja. Mint arról beszámoltunk, Józsán kívül még két személy volt esélyes a tisztség betöltésére.
Egyik Peti András, Borbély László volt környezetvédelmi miniszter tanácsosa, a Transilvania repülőtér igazgatótanácsának alelnöke, a másik Bakos Levente, közgazdász, egyetemi tanár. Utóbbi nem vállalta a jelölést. A megyei tanács alelnöki tisztségére Lokodi Edit Emőke jelenlegi tanácselnököt jelöli a szövetség, míg a tisztségre szintén esélyes Kelemen Márton – Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnök fia – a frakció vezetője lesz.
Vasile Gliga, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes megyei elnöke úgy nyilatkozott, hogy az RMDSZ-nek keményen meg kell küzdenie a megyei alelnöki tisztségért. A politikus úgy vélte, hogy az USL és az RMDSZ által központi szinten megkötött egyezség nem alkalmazható a megye valamennyi településén. Elmondta – például Szászrégenben –, ahol az USL 10 tanácsosi mandátumot szerzett meg a 19-ből – nem engedik át az RMDSZ-nek az alpolgármesteri tisztséget. Mint ismertes, a kisvárost két mandátumon át az RMDSZ-es Nagy András vezette. Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Pap Melinda. Krónika (Kolozsvár)

2012. június 23.

Csata után, háború előtt
Milyen következményei lesznek az önkormányzati választások eredményeinek az erdélyi magyar politikai életre? Valóban oly elsöprő-e az RMDSZ győzelme, mint azt a szövetség vezetői hangsúlyozzák?
Mi lehet a mentőöv a szakadék szélére sodródott MPP számára? Elégedett lehet-e az Erdélyi Magyar Néppárt? Külön-külön méretkeznek meg a parlamenti voksoláson is, vagy addig létrejöhet valamiféle együttműködés a magyar szervezetek között? Hogyan befolyásolhatja a magyarság parlamenti képviseletét a választási rendszer? Elemzésünkben ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ, olyan szempontokat is szem előtt tartva, melyeket a győzelmi mámorban úszók hajlamosak figyelmen kívül hagyni.
A vesztesek
Ha a magyarok körében létezik egyértelmű vesztese az önkormányzati választásoknak, akkor az kétségkívül a Magyar Polgári Párt. A Szász Jenő vezette alakulat feleannyi szavazatot sem kapott, mint négy évvel korábban, és ami a legsúlyosabb vétke: a választás szabadságának eszméjét járatta le, csalódást okozva azoknak is, akik négy éve az egypártrendszerből kiábrándulva, reménykedve voksoltak az MPP jelöltjeire. A változásba vetett hitet játszották el tehát – nem csoda, ha a harmadik magyar alakulat, az EMNP már nem tudott annyira megkapaszkodni, mint 2008-ban a polgári párt. Kudarcuknak kétségkívül vannak rajtuk kívülálló okai is – az RMDSZ-es megyevezetések megvonták a forrásokat az MPP-s irányítású településektől (jeleskedett ebben Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is, nemcsak a polgármestert, hanem a teljes lakosságot büntetve); az EMNP-vel való versengés, illetve felemás kapcsolat is visszahúzó erő lehetett –, a leglényegesebbek azonban csakis rajtuk múltak. Ide sorolható, hogy az MPP színeiben mandátumot nyert önkormányzati képviselők, alpolgármesterek, polgármesterek a legtöbb helyen munkájukban nem remekeltek, az ellenzéki szerepet is jobbára úgy értelmezték, hogy mindennel szembe kell szállni, amit az RMDSZ javasol. Ezzel maguk biztosították a muníciót a szövetség részéről érkező olyan jellegű támadásokhoz, miszerint ők a gáncsoskodók, a fejlődést akadályozók stb. Ellenőrző szerepkört egyáltalán nem érvényesítettek, négy év alatt alig lehetett olyan vitát hallani, amelyben az ellenzék számon kérte és bizonyította volna például a közpénzek felelőtlen elköltését. Vereségük másik belső oka maga a pártelnök, Szász Jenő személye. Egyfelől azért, mert diktatórikus módon irányította az alakulatot, elmarva mindazokat, akik nem egy véleményen voltak vele, másrészt pedig azért, mert a másik két magyar pártból senki sem tekinti tárgyalópartnernek, le sem ülnek vele egy asztalhoz, ami kétségkívül elszigetelődéshez vezet. Jelenleg az MPP-nek túl sok választási lehetősége nincs. Lassan eltűnhet a politikai porondról, még személyi változások esetében sem garantált a túlélés. Legkézenfekvőbbnek valóban az tűnik, hogy nemzeti távlatokban gondolkodó tagjai egyesülnek az EMNP-vel, s együtt próbálnak alternatívát kínálni az RMDSZ-szel szemben – erre azonban a jelenlegi vezetéssel nincs esély.
A legkisebb fiú
Jobb eredményre számított a választásokon az EMNP is, ám a számok azt mutatják, csak azokat sikerült visszahozniuk az urnákhoz, akiket az MPP elveszített. A várakozásokon aluli teljesítmény okai esetükben inkább külső tényezőkre vezethetőek vissza. Ezek közül a legfontosabb éppen az, ami az MPP számlájára írható: a csalódás a polgáriakban sokakban fájdalmasabb volt, mint az RMDSZ-ből való kiábrándulás, hiszen a polgáriak felvillantották a reményt, majd eljátszották azt. Az EMNP emiatt is nehezebben tudta elnyerni a szavazópolgárok bizalmát: joggal kérdezhették a választók, meddig kell még újabb és újabb pártokat létrehozni? A felemás teljesítmény belső okai közé sorolhatjuk a negatív kampányt, amely a kormányváltás után uralgó magyarellenes hangulatban fölöttébb visszásnak tetszett, ekkor ugyanis már a magyar erők összefogását kívánta a közvélemény. Az EMNP által meghirdetett új egység elvét nem sikerült megfelelően elmagyarázniuk: létjogosultságukat igazolva ugyanis óhatatlanul bírálniuk kellett a másik két magyar pártot, ez esetben pedig legalábbis furcsának hatott az egység eszméjét hirdetni. Mindezek ellenére az EMNP sikerként könyvelheti el számos fiatal bevonását a közéletbe, s ha önkormányzati munkájuk során nem követik el ugyanazokat a tévedéseket, mint az MPP, ez alapot jelenthet a további építkezésre. A néppárt legnagyobb dilemmája a következőkben is az MPP lehet: szövetkeznek-e velük, miután ott esetleg vezetőváltás történik, és együtt veszik fel a harcot az RMDSZ-szel, vagy az új egység jegyében az együttműködés konkrét módozatainak kidolgozásán fáradoznak, tárgyalóasztalhoz ülve a szövetséggel is. Ez utóbbi esetben minden bizonnyal lesznek, akik vádolják az alakulatot, hogy az RMDSZ zsebpártjává válik, ráadásul azt is el kell viselniük, hogy szerény választási eredményük miatt Kelemen Hunorék igen magas lóról tárgyalnak majd velük – ha egyáltalán lesz párbeszéd.
Győztes csapat, melyen változtatni kell
Diadalittas nyilatkozatok hangzottak el az RMDSZ vezetői részéről a választásokat követően, a győztes csapaton azonban minden bizonnyal változtatnia kell a szövetségnek. Megnyilatkozásaikban is egyre jobban elkülönülnek egymástól a regionális szervezetek, de az eredmények tekintetében is lényeges különbségek vannak.
Ami egyértelmű: a csúcsvezetés fellegvára, Marosvásárhely, de még Maros megye is elveszett – és ezért bizony illenék vállalni a felelősséget a Székelyföld fővárosában ténykedő olyan politikusoknak is, mint Frunda György, Borbély László, Kovács Péter, Kelemen Attila. Bebizonyosodott: önmagukban nem tudnak eredményeket elérni, és megbizonyosodtunk arról is, képtelenek a párbeszédre, kompromisszumra, mi több, a kampány leghajmeresztőbb, legarrogánsabb nyilatkozatai is tőlük származnak (gondoljunk csak arra, amikor Frunda György lefasisztázta Nyirő Józsefet, de felidézhetjük a Kövér László látogatása kapcsán elhangzott nyilatkozataikat is). Nagyjából hasonló hangot ütöttek meg a szövetség partiumi képviselői is, a vereség pedig ott is látványos, lásd Szatmár megyét vagy Cseke Attila váradi levitézlését. Ezekhez képest visszafogottabbak voltak az RMDSZ székelyföldi, Kovászna megyei képviselői: valós vagy éppen felnagyított eredményeik hangoztatására épülő kampányuk során kerülték a magyar kormánypártok képviselőinek bírálatát, ellenfeleik lejáratását, helyt engedve a voks utáni párbeszédnek – győzelmükben kétségkívül szerepet játszott ez is. (Jelentős mozzanata lehet az önkormányzati választásoknak a sepsiszentgyörgyi eset, ahol a néppárt Antal Árpád RMDSZ-es polgármesterjelöltet támogatta – anélkül, hogy fennállt volna az összefogás demográfiai kényszere. Ennek egyik üzenete ugyanis, hogy az RMDSZ-en belül is vannak olyan vezetők, akik mellé felsorakozhatnak a szövetség vetélytársai, lehetséges tehát a párbeszéd, csak megfelelő partnerek kellenek hozzá.) Az RMDSZ vitorlájába fogta az elmúlt hetekben-hónapokban felerősödött magyarellenességet is, ellenfeleiknek nem sikerült elmagyarázniuk, hogy a szövetség kormányzati pozícióban sem tudott tartós eredményeket elérni.
A következő időszak egyik legfontosabb kérdése: a szövetség csúcsvezetése melyik irányba hajlik. Továbbra is az erdélyi magyar–magyar párbeszédet mereven elutasító, a magyarországi kormánypártot minduntalan támadó politikusok – Borbély László, Markó Béla, Kovács Péter, Szabó Ödön – határozzák-e meg az RMDSZ irányvonalát, vagy pedig nagyobb szerepet kapnak az eredményeket felmutató székelyföldi szervezetek képviselői közül azok, akiket politikai vetélytársaik is elfogadható tárgyalópartnernek tekintenek. A pillanatnyi diadalon túl ugyanis sem az RMDSZ, sem pedig magyar közösségünk számára nem mindegy, sikerül-e stratégiai céljaink megvalósításába bevonni azt a mintegy százezer magyar választópolgárt, aki az urnák elé járult, és nem a szövetséget támogatta.
Román nyílzáporban
Hogy mennyire szükséges a romániai magyar kisebbség érdekeinek védelme, azt eléggé jól látjuk az elmúlt hetek-napok történéseiből. Zászlócirkusz, leváltott magyar intézményvezetők – ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokra számíthatunk a hatalomra került és ősztől minden bizonnyal ismét kormányzó szociál-liberális koalíció képviselőitől. De mi lehet a megoldás? Mint látjuk, az RMDSZ ugyanazt a sémát, ugyanazt a Bukarest-központú politizálást folytatja, amikor egyfelől ostorozza a jelenlegi hatalmat, másfelől helyi szinten koalíciókat köt vele. Közben pedig nem győzi hajtogatni minden újabb jogfosztás nyomán: lám-lám, ezért van szükség a kormányzati pozícióra, hogy befolyásolni tudják a döntéseket. Sokat elárul a szövetség stratégiájáról az is, hogy magyar vetélytársaival továbbra sem kíván szóba állni, s mintha az új hatalom jóindulatát akarná elnyerni, maga is, legalább hallgatólagosan, hozzájárul ama megbélyegzés továbbéltetéséhez, miszerint ők a magyar mérsékeltek, a jófiúk, Tőkés Lászlóék pedig a szélsőségesek. Csakhogy nem első ízben láthatjuk, mit ér a kormányon hallgatásért cserében kínált néhány „kedvezmény”: mihelyt fordul a politikai széljárás, tollvonással megszüntethetőek az elnyert kisebbségi jogok.
E Bukarest-centrikus, Budapesttel szemben konfrontatív politika helyett az autonómia iránt elkötelezett, Erdély-központú, Kárpát-medencei támogatottságot élvező megközelítésre lenne hát szükség – e tekintetben az EMNP által javasolt együttműködésre, a civil szervezetek, egyházak bevonására alapuló új egység eszméje kétségkívül vonzónak tűnik, de az is világos, hogy egymagában a néppárt képtelen lesz érvényesíteni elképzelését.
Az együttműködés kényszere
Az erdélyi magyar–magyar viszony alakulását a június 10-i választások eredményein túl a következő hónapokban a román kormány fokozódó magyarellenessége és a választási törvény módosítása határozhatja meg. Abban mindhárom magyar politikai alakulat egyetért, hogy a magyarságnak erős parlamenti képviseletre van szüksége. Ez azonban azon is múlik, milyen szabályok szerint szavazunk, illetve hogy a három magyar párt egymással verseng-e, vagy hajlandó együttműködni. Vegyük sorra a lehetőségeket. Ha az alkotmánybíróság nem utasítja el a többségi választási rendszer bevezetését, a bejutási küszöb törlése könnyen arra sarkallhatja a magyar vezetőket, hogy önállóan méretkezzenek meg, annál is inkább, mert a nemzeti kisebbségeknek automatikusan jár képviselői mandátum azokban a megyékben, ahol arányuk eléri a hét százalékot. Nem érvényesül a megegyezés kényszere, szabad a verseny, és félő, az önkormányzati választásokon elért eredmények még elbizakodottabbá, gőgösebbé teszik az RMDSZ vezetőit. S bár rövid távon lehet, hogy nem okoz különösebb vérveszteséget egy újabb magyar–magyar verseny, a románság számára az az üzenete lehet, hogy megosztottak vagyunk, ily módon pedig könnyebb elbánni velünk. Az új rendszer egyúttal azt is jelentené, hogy a parlamentben jelentős többséghez jutna a Szociál-Liberális Szövetség, ez feleslegessé tenné az RMDSZ-t – és a szövetség újraválasztott polgármesterei sem tudnának majd olyan eredményeket felmutatni, mint amikor a kormányzati pozíciónak köszönhetően folytak a pénzek. Amennyiben a taláros testület megvétózza a választási törvényt, és a régi rendszer szerint voksolunk, jóval sürgetőbbé válik a magyar–magyar párbeszéd. Hiába ugyanis az alternatív küszöb, az erős parlamenti képviselet biztosításához valamiféle magyar–magyar együttműködés elengedhetetlen. Ilyen helyzetben talán az RMDSZ is inkább hajlana a megegyezésre, ennek üzenete pedig mozgósító erejű lehet. Hogy ez konkrétan milyen formát öltene, azt még van idő eldönteni, kétségtelen azonban, hogy egy ilyen, pluralizmuson alapuló egység – melyben mindenkinek meghatározott szerepe lenne – jelentősen javítaná a magyar érdekképviselet tárgyalási pozícióját is. Mennyivel könnyebben lehetne kisebbségi jogokat kivívni Bukarestben, ha a román politikusok látnák: olyan sokarcú, mégis egységes szövetséggel tárgyalnak, amely érdekei érvényesítéséhez a párbeszédet választotta, de amely mögött akár utcai megmozdulásokra kész tömegek állnak, amelyben ott vannak az úgynevezett „radikális” vezetők, a civil szervezetek, egyházak, és amely mögött teljes mellszélességgel kiáll Budapest, a Kárpát-medence egészében élő magyarság. Újfajta, „sokarcú” szövetség, egység létrehozása lenne a három magyar párt elsődleges feladata. Ez lenne jóformán az egyetlen esélyünk a hatékony politizálásra, autonómiatörekvéseink érvényesítésére akkor, amikor a román hatalom a történelem kerekének visszafordításán fáradozik, amikor a magyarság fogyása megállíthatatlannak tűnik, amikor mindinkább beszűkülünk Székelyföldre. És ez lehetne a garanciája is annak, hogy a vitathatatlanul szükséges egységes fellépésre hivatkozva némely vezetők nem valamiféle kizárólagosságra épülő egység kiépítésén dolgoznak.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 26.

Választási tangó
Bár országos szinten valóban megnyerte a helyhatósági választásokat az RMDSZ, nálunk el kell már végre ismerni derekasan, hogy helyi szinten veszítettünk. A helyzet egy kicsit a Titanic zenekarára emlékeztet. Nincs megyei tanácselnök és nem lett magyar polgármester Marosvásárhelyen. Az pedig gyenge gyógyír, hogy a megyében sikerült megőrizni 38 polgármesteri széket, hiszen vidéken sok esetben nem a pártot, a jelölt programját szavazták meg, hanem a jó gazdát választották vissza, vagy váltották le a rosszul teljesítő polgármestert. S amint lenni szokott, az öntömjénezés mámorában senki sem vállalja a felelősséget a veszteségért. A konszolidált demokráciákkal rendelkező országokban is ilyen esetben fejek hullnak a porba. Igaz, volt mifelénk is követendő példa, hiszen a választási bukás miatt Emil Boc pártelnök lemondott a PDL éléről.
Nálunk, sem a megyei, sem a marosvásárhelyi szervezetben senki sem vezekelt még. Frunda György a vereség okát egyrészt a magyar választók távolmaradásával, illetve a két magyar párt ellenkampányával magyarázta. Halovány kibúvók a felelősség alól. Mert lássuk csak, mi vezethetett Marosvásárhely jelenlegi politikai helyzetének, önkormányzatának a kialakulásához. Nem lehet eltekinteni a négy, a nyolc, sőt a tizenkét évvel ezelőtti előzményektől. Fodor Imre polgármestersége alatt nem sikerült maradandó, a város általános fejlesztése érdekében megvalósított tervet kivitelezni. S bár igaz, hogy a vár és a Víkendtelep felújításának ötlete még az ő korában fogalmazódott meg, de jelentős politikai támogatottság nélkül nem tudta leküzdeni azokat az adminisztrációs és anyagi akadályokat, amelyek elvezettek volna a kivitelezésig. A többségi szavazóbázis biztonságában 2000-ben valójában nem is volt kampány, mert amolyan természetesnek tűnt a folytonosság. Aztán mégsem így történt. Máig sem tisztázott, mennyire volt jogos a 125 szavazatnyi különbség. A mókuskerék beindult.
Aztán 2004-ben dr. Kelemen Atilla vállalta a polgármester-jelöltséget. Akkor először készült választási program és volt viszonylag profi kampány. Elbukott, mert kiderült, hogy többen voltak azok, akiknek már nem jelent semmit "a város régi fénye". S jócskán voltak olyanok is, akik a jelölt személyisége miatt maradtak távol az urnáktól. Ekkor fogalmazódott meg az az igény is, hogy a jelöltet a városi szervezet, a körzetek javasolják olyanok közül, akik a helyi tanácsban tevékenykedtek, ne a funkcióra felülről "rátelepedett" legyen a polgármesterjelölt. S bár a tanácsosi lista összeállításáért akkor is folyt a lobbi, 2004-ben, a szervezet szabályzatát betartva, a körzetek javasolták és szavazták meg a rangsorolásra kerülő elöljárókat. Igaz, a "cetlik" azért jó előre ki voltak osztva. A 2008-as választásokon a körzetek Csegzi Sándor alpolgármestert javasolták. Aztán pálfordulás történt, s mint ismeretes, annak ellenére, hogy a városi szervezet Csegzit támogatta, mégis Borbély László lett a jelölt. Kétségtelenül nagy a két politikus kalibere közötti különbség, de az indulás rossz fényt vetett a szervezetre. Mi több, a jelölt elég erőszakos lobbival juttatta be embereit a helyi tanácsba, ami szintén befolyásolta a választások alakulását. Mindezek mellett el kell ismernünk, hogy a 2008-as kampány volt a legprofibb, amely minden réteghez szólt és sokféle eszközt bevetett a mozgósítás érdekében. Ennek ellenére nem sikerült visszanyerni a várost. Mert egyrészt Dorin Florea jelentős helyzetelőnybe került. Kiépítette kapcsolatrendszerét, olyan látszatmegvalósításokat ért el, amelyek elsősorban a városban legutóbb épített tömbháznegyedek új lakóinak szóltak, annak a nemzedéknek, amelynek nem a régi város kell, hanem szórakozóhely, parkoló, játszótér stb. Közben fő hitelutalványozóként osztotta a pénzt, kihasználva azt, hogy sem Csegzi Sándor, az RMDSZ alpolgármestere, sem a tanács nem tanúsított különösebb ellenállást vele szemben. Nem sikerült ténykedéseit kormánypozícióból sem ellensúlyozni. Inkább amolyan néha mindkét fél részéről az abszurd határát súroló, látszat húzd meg–ereszd meg játéknak voltunk tanúi Dorin Florea és Borbély László között. S közben azt se feledjük, hogy az etnikai arány is – hátrányunkra – igencsak megváltozott. Nem tanultak mindezekből.
Rossz ómennel indult az idei választás is. Miután az év elejétől azon folyt a vita a megalakult új magyar pártokkal, hogy ki legyen az alkalmas polgármesterjelölt, annak ellenére, hogy a város "átvételére" készülő magyar formációk programokat, terveket, ötleteket és megoldásokat egyeztettek volna, a szervezetek előrukkoltak Vass Leventével, aki az egészségügyi miniszteri felkérést utasította el a városért. Aztán a belviszályok, ami elbizonytalanította a szavazókat, nem csitultak, s amikor már úgy látszott, hogy végre sínen van a jelölt, ismét pálfordulat következett be Frunda György javára. Későn. Mert bár a szenátor ismert politikus, de egy nyerő kampányt ilyen rövid időn belül helyi szinten nem lehetett felépíteni. Különösen akkor nem, amikor egy olyan politikus vállalkozott erre a megmérettetésre, aki nem volt olyan pozícióban, hogy a városért valami konkrétumot tegyen. S ami óriási hiba volt, hogy az idén a tanácsosokat a szabályzat ellenére nem is a város jelölte, hanem egyszerűen a vezető politikusok "helyzetbe hozták őket". Ez csak fokozta az "ellenhangulatot". A kampányprogram gyenge volt, több pontjában támadható, a kampány pedig jóval alulmaradt a 2008- asnál. A szimpátiaszavazás is elmaradt, mert nem volt idő Frunda György szenátort még közelebb hozni a marosvásárhelyiekhez. S minderre csak "enyhe" ráadás az, hogy a marosvásárhelyi szavazóknak mindeddig nem igazán volt tudomásuk arról – az újságbeli tudósításokat leszámítva –, hogy miként tevékenykedtek az RMDSZ-t képviselő tanácsosok, az alpolgármester(ek). Ami csak növelte a bizalmatlanságot az önkormányzattal szemben.
Mindezek mellett különös, de nem véletlen utójáték az új alpolgármester megválasztása, abból az RMDSZ-frakcióból, amely az előzőnél – a "város dolgaiban" jártas szakemberek összetételét illetően – nem sok változást ígér az önkormányzati politizálásban. Egy olyan személyt előretolni, aki nem is volt RMDSZ-tag, nincs városfejlesztési programja és önkormányzati gyakorlata, enyhén szólva amatörizmus. Ezzel szemben négy, vagy akár nyolc évvel ezelőtt kellett volna olyan tanácsost előtérbe helyezni, akire potenciális polgármester-jelöltként idejében rá lehessen építeni egy kampányt. Ha csak nem szól Józsa Tibor mentségére az a gyakorlat, hogy eddig a polgármesteri hivatal közterület-kezelő osztályának vezetőjeként hajtotta végre Dorin Florea utasításait. Ráadásul bizalmat szavaznak neki a tanácsban úgy, hogy választmányi ülésen felelősségteljesen kijelentette: ha nem megy neki, lemond…, ez igencsak arra vall, hogy a "politikacsinálók" átverték a szavazókat, azokat, akik a nehézségek ellenére még fenn akarják tartani a süllyedő hajót, annak a tudatával, hogy más nincs nekünk, s az a csónak, amelyet az MPP és az EMNT vízre eresztett, nem kínált megfelelő alternatívát.
Jó lenne már a kottaváltás, a belső hangzavarok letisztázása, hogy minél később kelljen elját-szani a Requiemet egy süllyedő hajón.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

2012. július 11.

Ne mindig rajtunk verjék el a port!"
Szembefeszülések és költői kérdések a marosvásárhelyi választmányi ülésen
Hétfő este az RMDSZ marosvásárhelyi választmánya heves vitát követően elutasította azt a jelentést, amelyet egy öttagú bizottság készített a helyhatósági választások után, és amely szerint "a marosvásárhelyi szervezet alkalmatlan érdekvédelmi hivatásának eleget tenni", képtelen "koordinálni a szövetség önkormányzati frakciójának politikai tevékenységét", és amely a hibás döntései következtében "alaposan kompromittálta az RMDSZ általános megítélését".
A bizottság javaslata, miután "megállapítja, hogy a marosvásárhelyi városi, kvázi kerületi szervezet", az, hogy "teljes struktúrájában és humán erőforrásában szükségszerű újjászervezni" azért, hogy az RMDSZ helyi szervezete "visszanyerje társadalmi hitelét és tekintélyét".
Ennyire durván ferdíteni nem lehet!
A választmányi ülésen dr. Benedek István, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke elismerte, hogy egyes körzeteknél gondok vannak, de azzal nem értett egyet, hogy "a szervezet képtelen eleget tenni érdekvédelmi feladatának". – Így torzítani, ennyire durván ferdíteni nem lehet, magunkat csapjuk be – jelentette ki, számadatokkal cáfolva a vádakat, hangsúlyozva, hogy "becsületesen, egyenesen kell szembenézni a problémákkal". Mint mondta, az emberek tisztességes munkát végeztek, bármiféle ellenszolgáltatás nélkül, megújításra szükség van, de ne próbáljanak olyan ferdítésékkel előállni, amely megalázó a közösség számára.
Brassai Zsombor megyei ügyvezető alelnök, a bizottság egyik tagja "csodálkozott" Benedek István szavain, mert ő is "végig benne volt a bizottságban", majd szinte szóról szóra elismételte a bizottság véleményét (ezt a Népújság szombati lapszámában közöltük).
Előterjesztése végén felmerült a(z) – egyébként állandó visszatérő motívumként elhangzott – kérdés: Fel van-e függesztve a marosvásárhelyi szervezet vagy nincs? Van-e még szervezet, van-e még választmány? Egyértelmű választ a tanácskozás végén sem kaptak az emberek. Viszont a körzetek elnökei és képviselői, a fentebb említett tiltakozó és két tartózkodó kivételével, egyöntetűen elutasították a vádakat, egyenként sorolva, hogy mit tettek, milyen rendezvényeken vettek részt, milyen tevékenységet folytattak általában és különösen a választási kampányban. Sokan közülük lemondtak körzeti vezetői tisztségükről.
A felső vezetés is nézzen a tükörbe!
Szabó Annamária szerint a körzetek dolgoztak, az eredményeket nem lehet a városi szervezet vagy a választmány számlájára írni. Kijelentette: az RMDSZ vezetősége már rég nem a magyarságot, hanem csupán csoportérdekeket képvisel, ezért nem mentek el az emberek szavazni. – Vádolni könnyű, de a felső vezetés is nézzen a tükörbe. Négy éve volt már fiatalítás, de nem tudták mozgósítani a fiatalokat, továbbra is csak az öregek dolgoztak. Ne mindig a várost szidják, "ne mindig rajtunk verjék el a port!"– mondta, majd bejelentette, visszalép a választmányból.
Bíró Éva azt kérdezte, miért a körzetek a hibásak, mikor ők házról házra járva mozgósítottak. Tatár Béla megyei tanácsos szerint szükséges az újjászervezés, de nem biztos, hogy ez a legjobb pillanat. Fülöp Levente arra kérte a megye képviselőjét, "mondjon le a cinikusságról", építeni a fundamentumtól kell a cserepekig. Szilágyi László is lemondott a 13-as körzet elnöki tisztségéről, miután felsorolta, mi mindent tett a körzet kampányban és kampányon kívül. Kiss Irma azt vetette a megye szemére, hogy 22 év után a szemükbe mondták: "72 napig volt szükségük ránk". Ezek után sok sikert kívánt és ő is visszalépett. Csibi Ildikó szembeállította a két polgármesterjelölt és a két tanácselnökjelölt által a körzetükben elért szavazatokat, amelyekből kiderült, hogy az RMDSZ jelöltjei jóval több szavazatot kaptak, mint román ellenfeleik, majd hozzátette: ha nem dolgoztunk volna, nem ezek lettek volna az eredmények! – Nem értek egyet azzal, hogy lenullázzanak! – jelentette ki Zöld István, aki szerint a címkézésektől függetlenül a városi szervezet dolgozott.
Valami nincs rendben
Vass Levente szerint az ellentétek kampánya volt a mostani. Nem lehetett tudni, hogy "megegyeztünk" vagy "nem egyeztünk meg". Egyesek szerint a polgármesterjelölt csupán öt szavazattal kapott kevesebbet, mások szerint hatezerrel. Azt is érdekesnek nevezte, hogy nyolc hónappal ezelőtt még két polgármesterjelöltje volt az RMDSZ-nek, ő és Csegzi, azonban egyikük sem szerepelt a tanácsosi listán. Hogy van az, hogy egyikük sincs a helyi tanácsban? – tette fel a költői kérdést, majd megállapította: valami nincs rendben.
Ezzel a költői kérdések sora nem ért véget. Elhangzott pl. az, hogy kit, mit, hogyan képvisel az RMDSZ?, illetve ki a fiatal? Az, aki zsenge korú, vagy aki korától függetlenül képes újat hozni?
Én ezt az ingyencirkuszt nem csinálom tovább!
– jelentette ki Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács alelnöke, majd kivonult a tanácskozásról. Előtte azonban elmondta, hogy ezt a vitát évekkel korábban kellett volna megejteni, meg hogy, egyesek "szőnyeg alá akarják seperni" a problémákat. Véleménye szerint nemcsak a városi szervezettel vannak problémák, de a megyével is, ezért stílusváltásra van szükség, mert különben "négy év múlva még rosszabbak lesznek az eredmények.
Minket senki be ne sározzon!
Gál Éva elmondta, hogy megfizetett munkájáért sose hívták bizottság elé, most azonban 22 éves ingyen végzett, becsületes munkájáért kétszer is bizottság elé állították. Véleménye szerint "a becsület úgy kívánná", hogy mondjon le a Frunda kampánystábja. Bejelentette: a 8-as körzet tudomásul vette a jelentést, de nem tűri el, hogy megalázzák a több évtizede dolgozó embereket, ezért a 8-as körzet megszünteti a tevékenységét. Ezzel kapcsolatosan nyilatkozatot olvasott fel, amelyet a körzet teljes választmánya is aláírt.
Minket senki be ne sározzon! – jelentette ki, hozzátéve: ha a megyei elnök itt lenne, ennek a piszkolódásnak nem lett volna helye! Mint mondta, dr. Kelemen Atilla az egyetlen olyan RMDSZ-es politikus, aki elegánsan, sértegetéstől és konfliktustól mentesen rendezte volna az ügyet. Végül felszólította a bizottságot: Tessék írásba adni, hogy a városi szervezet megszűnt!
A tanácskozás végére sem derült ki pontosan, hogy megszűnt-e vagy nem a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet. Az ülésen nem került sor Csegzi Sándor helyzetének tisztázására sem.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2012. július 16.

Románok is tiltakoznak a vásárhelyi ’89-es magyar tábláért
Számos ígéret, egyezség és döntés ellenére a mai napig sem helyezték ki Marosvásárhely egykori városházának a falára azt a magyar nyelvű márványtáblát, amellyel a ’89-es forradalom hőseinek állítottak volna emléket. Míg a román szöveg ott áll évek óta a jelenleg a Maros megyei önkormányzat és a prefektúra által használt egykori városháza főbejáratánál, a rég elkészült magyar márványtáblát összetörve, az épület egyik folyosóján találtuk meg. A Krónika a tavasz folyamán számolt be annak a magyar nyelvű márványtáblának a mostoha sorsáról, amelyet Marosvásárhely ’89-es forradalmárjai a román nyelvű szöveg alá vagy mellé szeretnének elhelyezni.
A hercehurca, ígérgetések, egyezségek hiábavaló megkötése több mint tíz éve tart.
„A magyar tábla kálváriája több mint egy évtizedes múltra tekint viszsza – idézte fel megkeresésünkre Vasile Ilcu, a Memorial ’89 Egyesület elnöke. – Annak ellenére, hogy 1989-ben 21 Maros megyei személy vesztette életét, aki közül hatot éppen Marosvásárhely főterén lőttek le, 1996 végén huszonhárom napig voltam kénytelen éhségsztrájkolni a December 21. Egyesület székháza előtt azért, hogy meg tudjam győzni a helyi hatóságokat, illene egy valamiféle táblát meg a jelenleginél tartósabb oszlopot állítani az áldozatok emlékére. Dorin Florea akkori prefektus és a város 2000 előtti polgármestere, Fodor Imre alá is írtak hirtelenjében egy megállapodást, de fütyültek betartani. Szinte egy év múlva, 1997 októberében újból éhségsztrájkba kezdtem, ezúttal Bukarestben. Erre már a megyei tanács vezetősége is felfigyelt, és Ioan Togănel akkori elnök révén ígéretet tett a márványtábla megrendelésére.”
Homlokzat helyett a szekrény mélyére
Miután a tábla elkészült, a forradalmárok egy ugyanakkora, magyar nyelvű szöveggel ellátott emlékművet is kértek, amire az önkormányzat elnöke rá is bólintott. „Togănel akkoriban azt mondta, hogy most feltesszük a román nyelvű táblát, mert arra már megvan az építkezési engedély, aztán utólag melléje helyezzük a magyart is. A magyar tábla 2000-re el is készült, de nem került ki az épület homlokzatára, hanem a prefektus tanácsosának, Ioan Iacobnak a szekrényébe tették” – emlékszik vissza Ilcu.
Az első, aki nyíltan nemet mondott a „Köszönet és hála az 1989. decemberi román forradalom harcosainak, örök dicsőség 1989. december 21. mártírjainak” szöveget tartalmazó felirat felállítására, a polgármester-választásra készülő akkori prefektus, Dorin Florea volt. Egy év múlva a város főterén elesett Bodoni Sándor, Hegyi Lajos, Pajka Károly és Tamás Ernő hozzátartozói írásban kérvényezték a tábla kihelyezését.
Markó személyes közbenjárást ígért
„Teltek-múltak az évek, és nem történt semmi. Amikor a megyei tanács élére Lokodi Edit Emőke került, gondoltam, végre megoldódik a helyzet. De az elnök aszszony 2005. augusztus 12-én adott válaszában azt írta, hogy nem tartja indokoltnak az újabb táblák elhelyezését. Ekkor azzal az ötlettel jöttem, hogy ha nem kell két tábla, tegyünk egyet, amin mindkét nyelven szerepel a szöveg. Vagy akár németül is. Kérésemet elküldtem az RMDSZ politikusainak, Markó Bélának, Frunda Györgynek és Kelemen Atillának is, akik közül csak az előbbi válaszolt” – idézi fel a 2005-ös év történéseit a ’89-es eseményekben meglőtt harcos.
„Támogatom javaslatukat, és személyesen is közben fogok járni az ügy mihamarabbi, az Önök kérésének megfelelő megoldásához” – olvasható az RMDSZ volt szövetségi elnökének 2005. november 21-én keltezett 22456-os válaszlevelében. Alig néhány héten belül Pokorny László megyei önkormányzati képviselő egy, a magyar nyelvű felirat sorsáról rendelkező határozattervezettel rukkolt elő, azonban Lokodi Edit Emőke nem volt hajlandó napirendre tűzni. „Arra hivatkozva, hogy van ott már márványtábla elég, túl sok is, az elnöknő hallani sem akart újabbról. Ennek ellenére a határozattervezetet napirendre kellett volna tűznie, legalábbis ezt diktálta volna a törvény és a jóérzés” – jegyzi meg Vasile Ilcu, aki jó fél év múlva, 2006 augusztusában ismét levelet írt Lokodinak, amire a mai napig sem kapott választ.
A megyei önkormányzat volt RMDSZ-es vezetője többször is kifejtette, hogy az összes márványtáblát el kellene tüntetni a régi városháza bejárata mellől. Az évek során Lokodi meg is próbálta felszámolni az egyébként többnyire építkezési engedély nélkül felaggatott magyarellenes feliratokat, azonban a román nemzetiségű prefektusok sorra megakadályozták az eredeti homlokzat hű viszszaállítását.
Széttört tábla, széttört remények
Újabb hat esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a táblaügyet fel lehessen melegíteni. A Krónika újságírója tavasszal teljesen véletlenül, a régi városháza szecessziós épületének egyik zugában talált rá a magyar márványtáblára. Ekkor már kettőbe törve, a lépcsőfordulóba eldugott seprű, szemétlapát és a szemeteskosár mellett várt az elszállításra. Cikkünk nyomán Hamar Alpár Benjámin, egy másik forradalmárszervezet, a December 21. Mártírváros Egyesület vezetője az irodájába menekítette a megcsúfolt táblát.
„A mai napig is ott van, és nagyon remélem, hogy az új tanácselnök, Ciprian Dobre lehetővé teszi, hogy végre a főbejárat mellé, az épület homlokzatára kerüljön” – reménykedik Hamar. Egyébként a ’89-es események résztvevői közül többen is feltették a kérdést, mikor és ki törte össze az évekig egy irodai szekrényben porosodó táblát. Május 31-én írt levelében Lokodi Edit Emőke azt válaszolta, hogy semmiféle információja nincs a tábla tönkretételéről. Két hét múlva, június 12-én a leköszönőben lévő elnöknő arról tájékoztatja a forradalmárokat, hogy sem a márványlap felszerelése, sem annak megőrzése nem volt a megyei önkormányzat feladata, mi több, még csak az intézmény leltárában sem található.
„Ez mese, hisz annak idején éppen a megyei tanács urbanisztikai igazgatósága állította össze a tábla felszereléséhez szükséges dokumentációt. Az okirat szerint a tervező a megyei önkormányzat, a megrendelő pedig az önkormányzat és a prefektúra” – teregeti ki az asztalra a dokumentumokat Ilcu.
A románok nem hagynák veszni
Felháborítónak tartja a magyar márványtáblával szemben tanúsított ellenállást Sorin Moldovan, a Román Forradalom Identitása – ’89 Decembere nevet viselő szervezet vezetője is. „Én is azok közé tartozom, akik már több mint tíz éve kérik a magyar, és ha lehet, a német nyelvű táblák kihelyezését – azonban mindhiába. Nem adom fel, mert annak ott, a falon a helye” – nyomatékosít Moldovan. A ’89 Decembere Egyesület vezetője, Vasile Fărcaş sem tartja helyénvalónak a magyar és a német nyelvű szöveg lemaradását. „Már startból két vagy három nyelven kellett volna elkészíteni a táblát. Remélem, hogy azok, akik rosszul indították a dolgokat, vagy eddig ellenezték a csorba kiküszöbölését, jobb belátásra térnek, hisz Maros megyében a forradalomnak magyar és szász áldozatai is voltak” – véli Fărcaş.
Kérdésünkre, hogy közel másfél évtizedes hiábavaló harc után félig román emberként van-e még ereje egy magyar emlékmű állításáért harcolni, Vasile Ilcu is határozott igennel válaszolt. Mint mondja, újraindítja az eljárást, és Sorin Vintilă Meşter, a forradalmárok ügyeiért felelős államtitkár segítségét kéri. „Van türelmem; megvárom az új megyei vezetők válaszait, ha netalán az övéké is nemleges lesz, újrakezdem a tiltakozó akciókat, esetleg ismét éhségsztrájkolni fogok” – állítja.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2012. július 23.

Tánc- és huszárfesztivál
Mindenik nemzedék kedvére szórakozhatott a hét végén Marossárpatakon az V. alkalommal megszervezett tánc- és huszárfesztiválon, a szervezők ezúttal is színes, tartalmas programot állítottak össze: volt fogathajtó verseny, fotókiállítás, szoboravató, karaoke a gyerekeknek, és természetesen nem maradhatott el a huszárfelvonulás sem, ami Sárpatak egyik fő jellegzetessége.
Míg manapság egyre több vidéki településen hallani, hogy elmaradnak a jellegzetes szokások, a népünnepélyek, amelyek összetartották az adott közösséget, Sárpatak pozitív példa ezen a téren. Van egy lelkes, helyi értelmiségiekből álló csapat, akik gondoskodnak arról, hogy életben tartsák a hagyományokat: közös nótázásokat, huszárbált, huszárfesztivált szerveznek, olyan rendezvényeket, amelyekre a falu apraja-nagyja hivatalos, így a helybéliek magukénak érzik ezeket. És van egy hasonlóan lelkes faluközösség, amely ma is úgy érzi, a hagyomány érték, amit meg kell őrizni. Berekméri Edmond, egyik főszervező elmondta, a hagyományápolás felkarolása végett hoztak létre egy civil szervezetet Miholcsa József szobrászművésszel és Mózes Sándorral, a helyi iskola igazgatójával. – Munkánkat segíti, hogy nagy az érdeklődés a lakosság részéről, minél távolabb van egy település a várostól, annál inkább életben maradnak a hagyományok. Örülök annak, hogy bármilyen rendezvényt szervezünk, mindig nagy az érdeklődés, az emberek jönnek, kérdezik, miben segíthetnek. Nőszövetségünk tagjaira mindig számíthatunk, a nyolcvanas éveikben járó asszonyoktól a fiatal asszonyokig mindenki odaáll. A polgármesterünk is lelkes, segítőkész – hangsúlyozta.
Fogathajtó verseny… a nosztalgia kedvéért
A kétnapos rendezvénysorozat első mozzanataként pénteken került sor az öregfiúk fogathajtó versenyére. Berekméri Edmond elárulta, egykor Sárpatakon hagyománya volt a fogathajtásnak, itt rendezték meg az első országos versenyeket a ’80-as években, dr. Suba Kálmán és dr. Kelemen Atilla voltak a főszervezők.
– Később a vetélkedők szponzorok hiányában elmaradtak, de idén kicsit nosztalgiázni akartunk, feleleveníteni a hagyományt, ezért Suba Kálmánnal és a méntelep igazgatójával, aki az akadályokat meg a fogatokat biztosította, úgy döntöttünk, hogy újra megszervezzük a versenyt. Kilenc hajtó vett részt, ők mérték össze gyorsaságukat, ügyességüket – számolt be a főszervező. A rendezvény egyik fő mozzanata a huszárok ünnepélyes felvonulása volt, hat huszárcsapat mutatkozott be a Székelyföldről: többek között az udvarhelyszéki, csíkszeredai, havadi, valamint a torboszlói huszárok vonultak fel lóháton, jellegzetes viseletben, majd a sportpályán lovasbemutatókkal kápráztatták el közönségüket. A huszárok mellett felvonult a majdani utánpótlás, a helyi gyerek-lovascsapat is. Berekméri Edmondtól megtudtuk, Vajnár József mérnök, a méntelep volt igazgatója felvállalta, hogy ingyenesen tanít lovagolni sárpataki gyerekeket. 10-12 gyerekkel foglalkozik heti rendszerességgel a kertjében berendezett lovaglópályán.
Újabb alkotással bővült a szoborpark
A szombati istentiszteletet követően került sor Miholcsa József szobrászművész legújabb alkotásának, Szent László király mellszobrának a leleplezésére. A magyar történelem nagy alakjának az életrajzát Nemes Gyula nagyernyei helytörténész ismertette. Az alkotó, Miholcsa József elmondta: – Kissé furcsának tűnhet, hogy az erdélyi fejedelmek sorába bekerül Szent László is, de ha elkezdtük a sort államalapító Szent Istvánunkkal, szükségesnek tartottam, hogy Erdély védőszentje is szerepeljen a parkban. Szent László a székelység és a történészek szemléletében Csaba királyfi reinkarnációja, úgy, ahogy Csaba királyfi is a csillagösvényen jött a székelyek megsegítésére, Szent László a tatárok ellen védte meg a székelységet jelenlétével. Remélem, hogy most is beteljesíti hivatását, és áldását, békéjét és oltalmát népünkre kiterjeszti – fogalmazott a művész, akinek köszönhetően már húsz alkotással büszkélkedhet a marossárpataki történelmi szoborpark. Miholcsa József viccesen megjegyezte: még három alkotással "tartozik": I., II. Apafi, valamint Székely Mózes, az egyedüli székely fejedelem mellszobrával.
A sárpataki közösség képekben
Az avatóünnepség után kiállítás-megnyitóval folytatódott a rendezvénysorozat, Berekméri Edmond fotókiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Nézelődés közben sokan meglepetten fedezték fel önmagukat a fotókon, ugyanis a kiállított kétszáz kép a faluközösség életének emlékezetes mozzanatait örökíti meg. Berekméri Edmond, aki több alkalommal is hangsúlyozta, hogy ő nem hivatásos fényképész, vidám pillanatképekben elevenítette fel a huszárfesztiválok, közös nótázások, huszárbálok hangulatát.
A gyerekek nagy örömére közben elkezdődött a karaokeshow, ahol a legfiatalabb sárpatakiak csillantották fel zenei tehetségüket, majd délután hagyományőrző tánccsoportok léptek színpadra, este pedig a könnyűzene vette át a főszerepet.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

2012. július 25.

Az RMDSZ-hadművelet
Az erdélyi magyar érdekérvényesítés következetes akadályozására, késleltetésére magyarázat lehet, hogy kiderült, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget a román hadsereg tisztjei irányítják.
Nem mindennapi szenzációval rukkolt elő nemrég az Eventimentul Zilei. A román napilap kiderítette, hogy számos más párt politikusai mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) emblematikus vezetői egy ideje magas rangot viselnek a román hadseregben.
A szövetség elnöke, Kelemen Hunor tavaly óta például ezredesi rendfokozattal büszkélkedhet, ugyanilyen váll-lapot tudhat magáénak két esztendeje a szenátori (román felsőházi parlamenti) székből kirobbanthatatlan Verestóy Attila, akivel egyébként az 1989-es temesvári sortűz elrendeléséért a jilavai fegyintézetben büntetését töltő Victor Stanculescu tábornok egy, a világhálón ma is látható-hallható börtöninterjúban elhangzott állítása szerint véletlenül összefutott a Román Nemzeti Nagypáholy egyik szabadkőműves összejövetelén, s aki a bukaresti amerikai nagykövetség egy 2007-es, később a WikiLeaks portál által kiszivárogtatott, Pénz és politika – valójában kié Románia? című távirata szerint a legjelentősebb romániai kiskirályok közé tartozik.
Mihai Razvan Ungureanu áprilisban megbukott kormányának volt egészségügyi minisztere, Cseke Attila szenátor négy éve alezredes, a frontvonalból hátrébb húzódott Markó Béla és az ugyancsak örökös szenátornak tűnő Frunda György (róla később még lesz szó) pedig hadnagyi rangig vitte. Mint kiderült, voltaképp a romániai politikai osztály, valamint az állam egész első vonala tele van tiszti rendfokozatot viselő személyekkel, akiknek rendkívüli helyzetben, mozgósítás esetén kötelességük villámgyorsan bevonulni és Románia érdekében fegyvert fogni. Ez a román közszereplők esetében akár példaértékűnek is nevezhető, a nemzeti kisebbségek kirakat-politikusai viszont feloldhatatlan ellentmondásba kerülnek ezáltal mindazzal, amit – legalábbis a nyilvánosság előtt – képviselnek, avagy képviselniük kellene.
A Trianonban elszakított országrészek magyar érdekvédelmi és politikai szerveződéseinek ugyanis szükségszerűen azzal kell szembenézniük, hogy az utódállamok evidens érdeke kimondva-kimondatlanul az adott terület magyarságának eltüntetése. Lehet, de fölösleges ezt szépíteni, az utódállamok életérdeke ezt diktálja. Ha pedig így van, akkor csakis azon szerveződés tudja hitelesen és valóban eredményesen képviselni a magyar érdeket, mely az ellenérdekelt félnek semmilyen formában sem lekötelezettje. Ez természetesen a mindenkori utódállami kormányokban történő szerepvállalásra is vonatkozik, hiszen egy miniszter szükségképpen esküt tesz az államérdek képviseletére, ekkor viszont azonnal törvényszerűen szembekerül a magyar érdekkel.
Ha tehát nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, akkor tényszerűen kijelenthetjük, hogy az RMDSZ első embere a román hadsereg ezredese, s több vezetőtársa ugyancsak az utódállami ármádia tisztje. Ez pedig nyilvánvalóan homlokegyenest ellentmond bármiféle erdélyi magyar nemzetstratégiának.
Pontosan látja ezt az ismert magyar televíziós személyiség, Boros Zoltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is, aki az ügy kipattanása után nyílt levélben az alábbiakat írta az RMDSZ elnökének: „Tisztelt Kelemen Hunor ezredes úr, Stimate domnule colonel Hunor Chelemen! Ezt a rosszízű, abszurd, transzközép avagy balkánközép játékot, a te kinevezésedet valamely eddig nem bevallott román fegyveres testület ezredesévé, csak akkor lehetne tisztán látni, ha nyilvánosságra hozod legalább a következőket: 1. Milyen különleges katonai cselekedetekkel érdemelted ki ezt a több rangfokozatot átugró rendkívüli előléptetést? Az Afganisztánban meggyilkolt katonák post mortem egyetlen fokozatot kapnak. Ők az életüket áldozták. Te, kedves Kelemen Hunor, mit áldoztál, ami többet ér egy ember életénél? Csak azt ne mondd, hogy semmit se tettél, semmit se ígértél, s csak hozott egy levelet a posta, hogy ezredes lett belőled. 2. Milyen meggondolásból fogadtad el azt a helyzetet, hogy az RMDSZ elnöke egy román fegyveres testület tartalékos ezredese legyen, aki a honvédelmi miniszternek vagy ki tudja melyik parancsnokságnak van békében és háborúban alárendelve és esetleges vétségeiért akár a katonai törvényszék elé is kerülhet? 3. (…) Valaki kiszámította, hogy az utóbbi 20 évben minden napra 7 katonatiszt elbocsátása vagy tartalékba helyezése jutott. Miért volt mégis a ti szolgálatotokra (tartalékosként a készenlétetekre) akkora szükség, hogy különleges előléptetésekben részesülhettetek és növelhettétek a tisztek számát? 4. Ki javasolta, hogy az RMDSZ-ből kit léptessenek elő? Markó Béla? Történhetett- e volna ez az ő tudta és beleegyezése nélkül? Ha érdekel az erdélyi magyar közélet tisztasága, ha szeretnéd, hogy a valódi tevékenységed alapján ítéljenek meg az emberek, ezeket a kérdéseket tisztáznod kell.”
Nos, a tisztázás azóta is várat magára, az erdélyi magyar közösség nem tudja, milyen hőstettekkel érdemelte ki Kelemen és a többi RMDSZ-vezér a román tiszti rangot. A párt csúcsvezetésének közel huszonhárom esztendős politikájára azonban töretlenül jellemző a stratégiai fontosságú magyar érdekek érvényesítésének szabotálása, késleltetése, akadályozása, adott esetben hiteltelenítése nemzetközi színtéren. Ebben sajnálatosan következetes a szervezet, melyet egyébként már létrejöttekor eltérítettek akkori vezetői.
Az RMDSZ az őszinte népfelkelést legitimációs díszletnek használó 1989-es katonai államcsíny napjaiban született meg, életre hívója Ion Iliescu közeli személyes barátja, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának póttagja, a Kriterion Könyvkiadó élén egyébként a kommunista diktatúrában fontos nemzeti érdemeket szerzett Domokos Géza író volt. A szervezet elnevezése magában hordozta, hogy a szövetség elfogadja a román nemzetállami gondolatot, s attól nem kíván elszakadni az erdélyiség hangsúlyozásával. Ez azt is jelentette, hogy Domokos az első perctől ellenezte az autonómia gondolatát, s ezzel mindjárt a kezdetekkor kialakult egy máig létező, áthidalhatatlan törésvonal az RMDSZ-en belül.
További probléma, hogy a szövetség eredendően minden jelentkező politikai, világnézeti áramlatot magában foglaló érdekvédelmi közösségnek, voltaképp az erdélyi magyarság belső parlamentjének indult, ám végül a román politikai élet versenypárti logika alapján működő alakulata lett, semmibe véve az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozatot és az azt megerősítő Szent Mihály-templom-béli esküt, melybe a szövetség akkor még erős és befolyásos nemzeti szárnyának sikerült beerőltetni stratégiai célként az autonómiát.
Mindmáig teljesítetlen az erdélyi magyar nemzeti kataszter megalkotása is, melyet pedig 1993-ban szabott a Domokos Gézát váltó akkori új elnök, Markó Béla feladatául az RMDSZ küldöttgyűlése. A magyar belső választásokból sem lett semmi, sőt, ezt a szövetség mindmáig nem csekély arroganciával elutasítja, pedig a Magyar Polgári Párt, majd az Erdélyi Magyar Néppárt későbbi színre lépése minimális nemzeti felelősség esetén élettörvénnyé teszi az előzetes magyar–magyar megmérettetést. A nemzeti érdek követése helyett tehát az RMDSZ következetesen megkerülte azt, mi több, leginkább szembement vele. A jeles politológus-közíró, az autonomista mozgalomban is tevékeny szerepet vállaló Borbély Zsolt Attila által az erdélyi közbeszédben meghonosított kifejezéssel élve jól kiszámíthatóan a Neptun-logika érvényesül az RMDSZ politikájában. E fogalom 1993-ban született meg, midőn a hasonló nevű Fekete-tengeri üdülőhelyen a párt három tisztségviselője, Borbély László, Tokay György és Frunda György 1993 júniusában bármiféle felhatalmazás nélkül tárgyalásba bocsátkozott a román államhatalommal és beleegyeztek abba, hogy semmiféle akadályt nem gördítenek Románia Európa Tanácsba történő felvétele elé, vagyis a magyar érdek szempontjából tudatosan kihasználatlanul hagytak egy fontos külpolitikai lehetőséget.
A találkozót egyébként formálisan egy amerikai civil szervezet kezdeményezte. A résztvevők személye nem épp érdektelen: Borbély László az a személy, akinek az 1990 márciusában Marosvásárhelyen lezajlott, végül a román támadók elkergetésével végződő magyarellenes pogrom után az atrocitásokat szervező Vatra Romaneasca szervezet lefoglalt dokumentumait helyi magyar fiatalok átadták. Az igazság feltárásához, az esetleges büntetőjogi felelősségre vonáshoz szükséges iratokat Borbély kiszolgáltatta a román hatóságoknak, s mindmáig egyetlen románt sem vontak felelősségre a több ember halálát követelő durva magyarellenes provokációért. Borbély később egészen a környezetvédelmi miniszterségig vitte, ám ez év áprilisában lemondott, miután az Országos Korrupció-ellenes Ügyosztály befolyással való üzérkedéssel és vagyonnyilatkozata többrendbeli meghamisításával gyanúsította meg, mely vádakat az érintett visszautasította.
Tokay György a Vörös Lobogó című aradi magyar nyelvű kommunista pártlap publicistája volt 1968 és 1975 között, cikkeiben többek között Pol Pot kambodzsai terrorját magasztalta a korabeli irányelveknek megfelelően. Frunda György pedig az RMDSZ afféle szürke eminenciása, kezdetektől tagja a vezetésnek, noha a román parlamentbe először azon Független Magyar Párt színeiben került be, melyet sokan Securitate-kreatúrának tartottak, s amelyből később a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt létrejött (e pártról is ejtünk még szót a későbbiekben.)
Kincses Előd, Tőkés László 1989-es ügyvédje, az 1990-es marosvásárhelyi konfliktus egyik becsületesen helytálló és ezért később a román hatalom által meghurcolt, az RMDSZ-vezetés által pedig ellehetetlenített magyar szereplője a 2006-ban róla készült Balkán-bajnok című portréfilmben egyenesen azt állította, hogy a kommunista diktatúra idején Frunda György volt ráállítva megfigyelőként. A szenátor tagadta a vádat, kijelentve, hogy hajlandó alávetni magát „egy kompetens személy” vizsgálatának, kiderítendő, létezik-e bármely dossziéban ilyen jelentés. E vizsgálatból aztán nem lett semmi, Frunda pedig azóta is az RMDSZ egyik legbefolyásosabb politikusa, és Székelyföld területi autonómiájának következetes aláaknázója.
Jellemző, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében a román küldöttség vezetőjeként harcosan képviselte a román nemzetállami érdekeket a Székely Nemzeti Tanács kétszázezernél is több támogató aláírással hitelesített törekvésével szemben, később pedig állást foglalt a magyar állampolgárság intézményének kiterjesztése ellen. Vagyis elmondható, hogy Frunda György is következetesen szemben áll mindennel, ami a magyarság újraegyesítését és az elszakított országrészekben közösségként való megmaradását célozza.
Az RMDSZ romlottságának, csúcsvezetősége nemzetáruló magatartásának legfelháborítóbb példája Marosvásárhely feladása. A valaha Székelyföld fővárosának tekintett városban az ezredfordulón került minimális többségbe a románság, nem kis részben az 1990-es pogrom utáni jelentős magyar kivándorlás miatt, ám mivel a polgármesteri székért hagyományosan több román jelölt indult egy magyar aspiránssal szemben, Marosvásárhely első embere egészen 2000-ig magyar volt. Ezen esztendőben azonban (miután a parlamenti választási kampány hajrájában a később, mint említettük, hadnaggyá kinevezett Markó Béla az RMDSZ alapszabályát felrúgva önkényesen leváltotta Kincses Elődöt a párt Maros megyei elnöki tisztségéből, mert a pártvezetés által összeállított választási lista helyett a korábbi előválasztáson sok ezer választó által legitimált lajstromot adta le a román választási hatóságoknak) még egy magyar induló, az említett Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt elnöke, Kiss Kálmán is ringbe szállt a városvezetői tisztségért, aminek eredményeként Fodor Imre, az addigi elöljáró néhány száz szavazattal alulmaradt a Marosvásárhelyt azóta irányító Dorin Floreával szemben.
Kiss Kálmán 2004-ben megalapította a Romániai Székelyek Szövetségét, harsányan ellenezve az autonómia-törekvéseket, azt állítva, hogy a székelyek nem magyarok, hanem teljesen más nemzetiségűek. E szervezet 2004 őszén együttműködési megállapodást írt alá a Nagy Románia Párttal, s így Kiss az éppen időszerű választásokon a soviniszta, magyarellenes alakulat Maros megyei szenátori listájának második helyén indulhatott. Hogy milyen indíttatásból cselekedett Kiss Kálmán, azt ki-ki végiggondolhatja. Annyi bizonyos, hogy Marosvásárhely elvesztése nyomán nem eresztették túlzottan búnak a fejüket az RMDSZ csúcsvezetői, s az sem szegte kedvüket, hogy ezután minden helyhatósági választáson újra és újra elbuktak a szövetség jelöltjei. 2004-ben például a hírhedtté vált Kempinski-béli 2002. december 1-jei koccintás egyik résztvevőjét, Kelemen Attilát indították polgármesterjelöltként, s a Marosvásárhelyen rendkívül népszerűtlen politikus veszített. 2008-ban a Magyar Polgári Párt kezdeményezte, hogy a város világhírű szülötte, a Steaua Bukarest csapatával 1986-ban Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert és így román szavazatokra is alappal számító Bölöni László induljon pártok fölötti közös magyar jelöltként.
A korábbi labdarúgó azzal a feltétellel vállalta volna a felkérést, hogy az MPP és az RMDSZ egyaránt támogassa, utóbbi párt azonban újfent fittyet hányt a nyilvánvaló magyar érdekre, és az emblematikus neptunistát, a már említett Borbély Lászlót indította, aki ugyancsak elbukott Dorin Floreával szemben. Ugyanígy járt el az RMDSZ az idei helyhatósági választáson, ahol az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt is közös jelölt állítását szorgalmazta. E személy Vass Levente lett volna, ám az RMDSZ ragaszkodott hozzá, hogy a marosvásárhelyi fogorvos a párt tulipános jelképe alatt, ne pedig koalíciós jelöltként szálljon versenybe, így az MPP kihátrált mögüle, az egységes támogatás híján pedig maga Vass Levente lépett vissza. Az új helyzetben pedig az RMDSZ Frunda Györgyöt indította el, aki minden idők legkevesebb magyar szavazatát szerezte csak meg, még úgy is, hogy az MPP színeiben versenybe szálló Benedek Imre és az Erdélyi Magyar Néppárt által támogatott Smaranda Enache együtt is csak a voksok 4,3 százalékát gyűjtötte be, így Dorin Florea immár negyedik polgármesteri ciklusába vághatott bele.
Marosvásárhely etnikai szempontból frontváros, ezért a gyakorlati szempontokon túl erőteljes jelképi, lélektani jelentősége is van annak, hogy ki a város elöljárója. Az RMDSZ ide vonatkozó politikája az elmúlt három választás során egyértelműen Dorin Floreának kedvezett – hogy a szövetség stratégái „csupán” ostobák, vagy ennél is nagyobb a baj, azt megint csak döntse el az Olvasó! Egy biztos: a Román Kommunista Pártba visszanyúló gyökerekből sarjadt a Neptun-logika, aminek pedig már-már természetes következménye a román hadseregben viselt tiszti rang.
Mindezek következtében az erdélyi magyarság lélekszáma mintegy negyedmillióval csökkent az elmúlt huszonhárom évben. Ez háborús nagyságrendű emberveszteség. A román hadsereg fegyverrel sem lehetett volna eredményesebb…
Ágoston Balázs
Magyar Demokrata (Budapest)

2012. augusztus 7.

A marosvásárhelyi RMDSZ-t meg kell újítani!"
– Interjú dr. Kelemen Atillával –
A marosvásárhelyi magyar közvélemény rendkívül nagy érdeklődéssel követte az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete körüli bonyodalmakat. Vélemények hangzottak el a sajtóban pró és kontra. A dolog lényege: a helyhatósági választásokat követően döntés született, hogy a városi szervezetet újra kell szervezni. Az újraszervezéssel egy öttagú bizottság foglalkozik, amelynek feladata megállapítani a teljesen új struktúrát, amelyet majd a szeptember 30-ra kitűzött újraalakuló ülésen elfogadnak.
A városi szervezet újraszervezésének szükségességéről, a kialakult helyzetről, az őszi parlamenti választásokra való felkészülésről beszélgettünk dr. Kelemen Atilla megyei elnökkel.
– Elnök úr a minap úgy fogalmazott, hogy egy ideig ki volt vonva a forgalomból. Örülünk, hogy visszajött, egészséget kívánunk önnek. Amíg nem volt itthon, sok minden történt Marosvásárhelyen, s különösen a vásárhelyi RMDSZ-ben...
– Nem látom olyan tragikusnak, mint ahogy egyesek beállítják, azt hiszem, hogy a marosvásárhelyi szervezet megújulása nem téma. Meg kell újítani. Ezt nem feltétlenül úgy kell felfogni, hogy akik eddig aktiváltak ebben a szervezetben, most mind egy szálig kidobjuk, és utána teljesen új emberekkel indulunk. Nem. Régen felvetődött a kérdés, hogy a tizenhárom városi körzet nem tudja ma már azt a mozgósítást véghez vinni, amit a magyarság elvárna tőlük, és természetesen új koncepcióra van szükség. Ez a koncepció nem ma született meg, hiszen már évek óta beszélünk arról, hogy hat-hét, esetleg nyolc kerületté kellene átszervezni a tizenhármat. Ennek bizonyos aktualitását az adja, hogy néhány körzeti elnök az utóbbi időben, pont a választások idején cserben hagyta az RMDSZ-t. Tehát ezekben eleve újítani kell. Meg kell szervezni, nem úgy, ahogy ezelőtt három és fél évvel zajlottak a választások, hogy a gyűlésterem ajtajában térden kiállított tagsági könyvet osztogattak néha egészen furcsa csapatoknak. Úgy gondolom, egy egészséges megújulás a városi szervezetnek csak előnyére fog válni. Természetesen az új struktúrában a régieket is el tudom képzelni, meg kell találni a helyüket a régieknek is ezekben, és azt az új lendületet, amit esetleg ez az átszervezés hozni tud, jó lenne, ha még a parlamenti választások előtt kamatoztatni tudnánk.
Az átszervezéssel megbízott csoport egy nagyon érdekes gondolattal foglalkozik: a városban létező választókerületek köré építené ezeket az új körzeteket, hogy ezek kontrollja, mozgósító ereje hasson ezek felé a kollégiumok felé.
Úgy gondolom van egy csomó jó ötlet, és minden ilyesmire nyitott kell legyen egy szervezet, úgy ahogy a megyében is több olyan választókerületünk van, például a dicsőszentmártoni, a marosludasi, szászrégeni kerület. Ezeket is újra kell szervezni. Tehát nemcsak Marosvásárhelyen van probléma, a megyében is vannak olyan munkáink, amit gyorsan el kell végezni, hogy megfelelően tudjanak képviselni az őszi választásokon.
– Természetesen máshol is vannak gondok. Azonban Vásárhelyen volt egy botrányos választmányi ülés, amelyen több körzeti elnök, sőt volt olyan körzeti választmány is, amely testületileg visszalépett, mert az emberek úgy érezték, hogy semmibe veszik a két évtizedes munkájukat.
– Én rossznak találom ezt a lemondást, és semmi olyant nem tudok elfogadni, hogy csak megújult struktúrában gondolkozzék valaki. Mindent, ami jó, fel kell használni, minden újat, ami a szervezetet előre viszi, használni kell. Számomra az olyan szlogenek, mint a szervezet megfiatalítása üres szóvirág, hiszen azt, aki jó egy szervezetben, korától függetlenül használni kell. Sok ügyes fiatalt ismerek, akit szintén használni kell, de nagyon sok olyan időset is, akit kár lenne csak azért holtvágányra tenni, mert elért egy bizonyos korhatárt. A szervezet úgy működik, hogy mindenkinek a hatékonyságát kell felmérni, és lehetőleg nem személyes bosszúhadjáratokat folytatni, mert annak semmi értelme, és abból semmi jó nem származik.
– A városi szervezet újraalakuló ülését szeptember 30-ra tűzték ki. Nem gondolja, hogy kissé késő, hiszen alig egy hónap múlva kezdődik az őszi választási kampány? Ki fog mozgósítani például, ha még nem működik esetleg olajozottan a szervezet?
– Attól függ, hogy az előkészületeket ez a bizottság hogyan tudja keresztülvinni. Nem tartom ezt a dátumot kőbe vésett időpontnak. Ha idejében úgy elő tudjuk készíteni ezt a megújítást, hogy ez termékeny legyen, akkor meg kell lépni, ha nem, akkor majd el kell dönteni, melyik az a dátum, amelyik a legalkalmasabb.
– Egyesek úgy érzékelik, hogy gazdátlanná vált a marosvásárhelyi RMDSZ.
– Valóban vannak ilyenek, de határozottan állítom, nem így van. Az RMDSZ városi szervezetének van egy elnöke, az elnök benne van abban a bizottságban, aki ezért az egész átszervezésért felel. Az elnök úr tudott a bizottság összes döntéséről, és úgy gondolom, a tapasztalatát hasznosan tudja kamatoztatni majd ebben az átszervezésben is.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 ... 571-600 | 601-630 | 631-660 ... 721-739




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék