udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2731
találat
lapozás: 1-30 ... 571-600 | 601-630 | 631-660 ... 2731-2731
Névmutató:
Orbán Viktor
2004. június 25.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) elnöke közölte: eddig 181 ezer 500 aláírás gyűlt össze népi kezdeményezésük keretében, amely népszavazás kiírására irányul a határon túli magyarok kettős állampolgársága ügyében. Patrubány Miklós köszönőlevelet írt Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének, mert az ellenzéki párt aktivistái a nemzeti petícióval kapcsolatos aláírásgyűjtés során több helyen lehetővé tették az érdeklődőknek az MVSZ kezdeményezésének aláírását is. /Csaknem kétszázezer aláírás a kettős állampolgárságért. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 25./2004. június 29.
Magyar–román miniszterelnöki találkozó lesz a jövő héten Erdélyben. Nagyváradon négyszemközti megbeszélést folytat a két kormányfő. Ezután Medgyessy Péter és Adrian Nastase Tusnádfürdőn előadást tartanak a Kárpát-medencei ifjúság és az Európai Unió című nemzetközi diákszemináriumon. Tusnádfürdőn júl. 18-án kezdődik a XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amelyen a tervek szerint jelen lesz többek között Orbán Viktor, Németh Zsolt és Deutsch Tamás is. /(k): Orbán Viktor később jön. Újabb Nastase-Medgyessy találkozó. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 29./2004. július 1.
Makkai János, a Népújság főszerkesztője beszélgetett Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. Makkai János emlékeztetett, mennyi gratuláció jött a helyhatósági választások eredményeiért az Európai Néppárt elnökétől, Dávid Ibolyától, a Magyar Demokrata Fórum elnökétől, Medgyessy Péter miniszterelnöktől, Kuncze Gábortól, az SZDSZ elnökétől, majd megkérdezte, Orbán Viktor is gratulált? Orbán Viktor még nem gratulált, felelte Markó, hozzátéve, reméli, rá fog jönni, hogy az erdélyi magyar politika más, mint a magyarországi. Erdélyben nagyon rossz lenne a magyar közösségnek a feldarabolódás. Makkai János megjegyezte, hadjárat folyik az RMDSZ ellen. „A Fidesz- politikusokban is ez a sértődöttség munkál”, állította Markó. Szerinte nevetséges, hogy a Fidesz az Európai Néppárton belül kezdeményez vizsgálatot. A főszerkesztő kijelentette, a Fidesz az építésben kevésbé, a bontásban viszont eredményesnek látszik. Markó leszögezte: „egyik-másik magyarországi politikus megpróbál beleszólni a mi dolgaink alakulásába”, ez nevetséges. 1990 óta az erdélyi magyar közéletben mindig volt egy erős többség, amely az együttműködés, a mérsékelt politizálás pártján állt, és mindig volt egy ideges, ultraradikális kisebbség. Markó szerint „butaság egyszerre autonómiáról és kettős állampolgárságról beszélni, hiszen a kettő egymásnak ellentmond.” Az autonómiát ő is vállalja. – Szász Jenő az idén kevesebb szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt. – Az előző években az egyházak felhívásai egyértelműbbek voltak, idén gyengébb volt ez az üzenet. – Az erdélyi magyarság, nem engedheti meg magának, hogy négy évig kormányon van, majd négy évig ellenzékben, és így tovább. Programokkal fognak együttműködni és nem feltétlenül az lesz a szempont, hogy ki a baloldali és ki a jobboldali. Markó kész a párbeszédre, de csak az RMDSZ-en belül. /Makkai János: A felszín alatt sok a gond. Beszélgetés Markó Bélával. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 1./2004. július 3.
Dicséretes lenne, ha Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke leülne tárgyalni az MPSZ-szel, mert bűnrészességgel gyanúsíthatók a helyhatósági választási törvény és végrehajtási rendelkezés elfogadásában. Markó Béla is elismerte, hogy az ötszázalékos bejutási küszöb is a nagy pártoknak, köztük magának az RMDSZ-nek kedvezett, ezért is érhették el a párját ritkító nagy sikert június 6-án és 20-án, mikor mindössze félmillió magyar ember szavazott rájuk. Frunda György szenátor, az Európai Parlament román delegációjának tagja, hogy védje a román mundér becsületét, felkérte az ET-t, a hazai helyhatósági törvény kisebbségi vonatkozásait hasonlítsák össze az unió államaiban létező hasonló rendelkezésekkel. Frunda tudja, Európa ilyen vonatkozású törvényei nem nagylelkűek. Frunda képes szembemenni az Európai Néppárt Orbán Viktor vezette bizottságának vizsgálódásaival s a Velencei Bizottság őszre elkészülő, ugyancsak e témába vágó jelentésével, ez méltatlan az egykor harcos szenátorhoz. Cselekedetével szolgálatot tett a magyar és főként a román szocialistáknak. /Simó Erzsébet: Lesz-e nyitás? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./2004. július 5.
Júl. 3-án Marosvásárhelyen tartották az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülését. A helyhatósági választások kiértékelése szerepelt a napirenden. Az SZKT szept. 4-én dönt arról, hogy indít-e önálló magyar államfőjelöltet az elnökválasztásokon. – Az RMDSZ kiválóan szerepelt a helyhatósági választások első és második fordulójában, összegezte Markó Béla, az RMDSZ elnöke az eredményt. A polgármestereket, alpolgármestereket, megyei és helyi tanácsosokat beleértve mintegy háromezren állnak készen Erdély ügyeinek rendezésére. A magyar közösség továbbra is az egységes politikai fellépést, az egységes magyar érdekvédelmi szövetséget tartja elfogadhatónak. Nem mindegyik RMDSZ-szervezet tudta saját közösségét maga mellé állítani. Ezekben a szervezetekben el kell végezni az önvizsgálatot, és tisztújítást kell tartani. Az RMDSZ nem áll sem baloldalt, sem jobboldalt, hanem középen, hangsúlyozta. Magyarországi politikusok kampányoltak az RMDSZ ellen, szerinte ez a helyzet teljes félreértése, ugyanis "Erdélyben nem a bal-magyar nyomja el a jobb-magyart, vagy fordítva, hanem még mindig a román rendőr hatalmaskodik a székely vagy magyar emberrel sokfelé." "Ma már a közélet néhány területén van autonómiánk, de ennek semmiféle stabilitása nincsen, mert nem nemzeti, hanem politikai hovatartozás alapján tárgyalható, építhető és őrizhető meg" – mondta. Markó szerint a választások legnagyobb újdonsága az etnikai átszavazás, az etnikai válaszfalak leomlása, a román szavazók RMDSZ iránti bizalma. Szatmárnémeti, Szászrégen és Margitta bizonyítja, hogy Erdély több régiójában is szemléletváltás ment végbe. Markó Béla tisztességtelen ajánlatnak minősítette Szász Jenő indítványát, hogy az RMDSZ-nek és az MPSZ-nek egyeztetések útján fele-fele arányban kellene osztozkodnia az erdélyi magyar közösség parlamenti mandátumain. Markó Béla a kolozsvári helyzetről úgy vélekedett: nem örül annak, hogy nem sikerült kompromisszumos megoldással a kormánypártot is vezető tisztséghez juttatni a megyei tanácsban. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke felajánlotta becsületbeli lemondását erről a tisztségről, mert alulmaradt a marosvásárhelyi polgármester-választáson, de a szövetség vezetése nem fogadta el a gesztust. /Papp Annamária: Megerősített bizalom – a választások üzenete. Kampány után, kampány előtt. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./ Markó szerencsének tartotta, hogy olyanok vették kezükbe a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) megalapításának kísérletét, „akik az RMDSZ-ből képesség, tehetség, munkabírás, éleslátás és tárgyalókészség híján koptak ki”. Bunta Levente, a Hargita Megyei Tanács elnöke kijelentette: nincs szükség olyan szoborparkra, melyben Csaba királyfi szobra Orbán Viktorra emlékeztet. Sófalvi László pedig a választások első fordulójára Székelyudvarhelyre delegált európai uniós néppárti megfigyelőcsoportot fideszes kommandónak nevezte. A sepsiszentgyörgyi Márton Árpád úgy vélte, az MPSZ-szel legfennebb csak 95–5 arányban lehetne osztozkodni, a nagyváradi Lakatos Péter viszont arra intett, gyorsan elsüllyedhet az RMDSZ hajója, ha belülről ütnek rajta léket. /L. P.: Lemondatták a választás veszteseit. = Krónika (Kolozsvár), júl. 5./2004. július 7.
A román helyhatósági választási törvény felveti "az antidemokratikus és diszkriminatív jelleg gyanúját" – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke júl. 6-án Budapesten. "Romániát továbbra is megfigyelés alatt kell tartani a választási jog alakulása szempontjából" – jelentette ki Orbán Viktor a román helyhatósági választásokat vizsgáló, az Európai Néppárt (EPP) által delegált bizottság ülését követően. A politikus mint a bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a testület a román helyhatósági választások kapcsán jelentést készített az EPP elnöksége számára, amelyben ajánlásokat is megfogalmazott. /Orbán: aggályos a román helyhatósági választási törvény. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./2004. július 10.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint a mai Magyarországon civil kurázsira van szükség, ami a polgári értékek védelmét és az azok melletti kiállást jelenti. A Fidesz elnöke erről júl. 9-én Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány konferenciáján beszélt. "Ismét olyan időket élünk ma Magyarországon", amikor ha valaki valamivel nem ért egyet, és ezt szóvá teszi, előfordulhat, hogy a bíróság előtt találja magát – jelentette ki az ellenzéki politikus, volt kormányfő. Úgy fogalmazott, manapság Magyarországon "gyalázatos dolgok történhetnek és történnek is". Hozzátette, ezekkel a jelenségekkel szemben manapság ugyanúgy, mint 1988–1989-ben, civil kurázsira van szükség. /Civil kurázsira van szükség Magyarországon. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./2004. július 10.
A magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként posztumusz egyéni díjjal tünteti ki Tonk Sándort, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem elhunyt alapító rektorát a kisvárdai Tőkés László Alapítvány. A díjat júl. 11-én adják át az egykori egyetemi tanár hozzátartozóinak a kisvárdai református templomban, díjátadási laudációt mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. /Posztumusz Tőkés-díjas Tonk Sándor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./2004. július 12.
A Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem tevékenységét méltatta Orbán Viktor Fidesz-elnök júl. 11-én Kisvárdán, a Tőkés László Alapítvány egyéni díjának ünnepségén. – Az erdélyi magyar egyetem léte és működése azt bizonyítja, hogy a politikai határok által szabdalt magyarságot szellemiségében külső erő nem oszthatja meg – jelentette ki a volt kormányfő. A posztumusz elismerést Tonk Sándor, a Sapientia Egyetem alapító rektora kapta. Orbán Viktor kifejtette: csak akkor lesz igazán sikeres a magyar nemzet, ha mindenki szert tesz a versenyképes tudásra és az elődöktől örökölt kultúrára. /Orbán az EMTE-t méltatta Kisvárdán. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./2004. július 13.
Németh Zsolt fideszes politikus tájékoztatott az idei, most tizennegyedszer megrendezendő Bálványosi – Tusványosi táborról. A Pro Minoritate Alapítvány a kezdetektől a tábor szervezője volt. A Jakabffy Alapítvány és a Reform Alapítvány szintén részt vesz a tábor szervezésében. A román szervezők közül eleinte a Pro Európa Ligával szervezték a tábort. Az elmúlt négy-öt évben már a Román Liberális Párthoz közelálló Horia Rusu Alapítvánnyal szervezik. A tábor az első időszakban Bálványoson kapott helyet, és most már öt-hat éve Tusnádfürdőn rendezik meg. Idén beszállt a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem a társszervezők közé partner státuszban. Andrei Marga személyesen vállalt a tábor felett egyfajta védnökséget. Mindennap lesz egy kiemelt téma délelőttönként, és ezután délutánonként meg öt párhuzamos helyen zajlanak majd a kerek-asztal fórumok. Az idei tábor címe: “Együtt vagy külön utakon”, az alcíme: “Integrációs és nemzeti érdek”. Az integráció és nemzeti érdek lesz a főnap témája, amikor is Orbán Viktor fog fellépni Adrian Severinnel. Adrian Severin a polgári kormány külügyminisztere volt, jelenleg pedig az Európa Tanács delegációjának főtitkárjelöltje. A tavalyi táborban is részt vett, közösen Orbán Viktorral. A táborban Orbán Viktor mellett a Fidesz-vezérkar elég jelentős arányban fölvonul. A kormánypártok részéről is jeleztek részvételi szándékot. Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a gazdasági blokkban fog fellépni. Markó Béla szabadságára hivatkozva lemondta a tábort. Ugyanakkor fontos RMDSZ vezetők és megyei elnökök, mint a Hargita megyei elnök, vagy a Temes megyei elnök, Toró T. Tibor, aki egyébként a Reform Mozgalomnak a vezetője, illetve számos helyi RMDSZ elnök, vezető jelezte részvételét. Természetesen ott lesz Tőkés László püspök, valamint Szabó Árpád unitárius püspök, és jelen lesz Anusca görög katolikus püspök. Nyugatról is jönnek jó néhányan, így Gahler, az Európai Parlament képviselője, a német CDU politikusa és Christoph Pan, a Dél-Tiroli Néppárt elnöke. – Németh Zsolt megjegyezte, hogy az Európa Tanács elfogadta Andreas Groos svájci szocialista képviselő jelentését és a határozattervezetét az autonómiáról. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése ezután felhívta az Európa Tanács minden tagállamát, hogy államigazgatási, etnikai, kulturális problémák kezelésére alkalmazzák a területi autonómiának az eszközét. Kevés híradás született erről.– Minden eddigit felülmúló az előzetes jelentkezés, amely több ezres nagyságrendű. (A Gondola internetes újság nyomán) /Bálványostól Tusványosig. Beszélgetés Németh Zsolttal. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 13./2004. július 17.
Oláh István újságíró a Székelyudvarhely főterén felállított szoborcsoport ról írt. Annak egyik darabja a Vándor székely, sokak szerint Wass Albert. Már van másik verzió is, hogy a szobor Orbán Viktorra hasonlít. Oláh István sietett jelezni, hogy Csaba királyfiról nem maradt fenn rajz. /Oláh István: Ez a szobor más, mint ami. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./2004. július 20.
Sokan gondolják úgy, hogy az erdélyi magyarság sorskérdéseit csak önrendelkezési jogának biztosításával lehet megoldani, közölte Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke a vele készült interjúban. Annak idején a gyermekotthonok szörnyű helyzetéről készült beszámolók hívták életre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar egyesületét, amelynek Kövér László is alapítója. – Téves az a beállítás, hogy a magyarországi pártviszályok szűrődnek át a határokon, bár ennek is van jele, mondta Kövér László. Kárpátalján például az ottani magyarság ügyéért következetesen kiálló Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség mellé a szocialista kormány kreált a Máértben egy új, kétes legitimitású, meglehetősen zavaros hátterű szereplőt. Erdélyben azáltal jelentek meg a feszültségek, hogy stratégiai vita bontakozott ki az autonómia kérdése körül. Vannak, akik úgy látják, ez a politika csak az RMDSZ szűk elitjének hozott befolyás növekedést és kirívó mértékű meggazdagodást. Az RMDSZ képviselői kifejthetik véleményüket a magyarországi politikáról – ezt néha meg is teszik –, a magyarországi politikusoknak pedig jogukban áll véleményt mondani olyan kérdésekről, amelyek néhány éve még RMDSZ-belügynek számítottak. Közös ügyeink vannak, amiként egy olyan család tagjainak, akik nem élnek egy fedél alatt. Amikor a Fidesz kormányon volt, 1998 és 2002 között, szigorúan tartotta magát ahhoz, hogy a határon túli magyar legitim szervezetekkel minden körülmények között bizalmi és építő kapcsolatban legyen. Az RMDSZ vezetősége viszont azt várta el, hogy tegyék kizárólagossá a velük fenntartott viszonyt. „Én büszke vagyok arra, hogy Szász Jenő a barátom, és nem Verestóy Attila. Markó Béla pedig bizonyára arra büszke, hogy neki újabban Kovács László és Medgyessy Péter a barátja, nem pedig Orbán Viktor” – mondta Kövér László. /Gazda Árpád: Egységes nemzetben nincs erdélyi magánügy. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./2004. július 26.
Az Európai Unió bővítése és következményei című előadáson Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke a maga nemében egyedülállónak nevezte a Bálványosi Szabadegyetemet, mivel olyan, magyar–magyar, illetve román–magyar párbeszédre ad lehetőséget, mely Közép–Európa stabilitása szempontjából nagyon fontos. Emil Constantinescu, Románia egykori elnöke beszédében hangsúlyozta: az első Szabadegyetemre a ’90–es marosvásárhelyi konfliktus után három hónappal került sor, amikor az értelmiségiek úgy döntöttek, példát adnak a párbeszédre. A következőkben Constantinescu az uniós csatlakozásról szólt: szerinte a romániai társadalom nem ismeri a csatlakozás árát, hiszen az gyökeres átalakulást feltételez. Tőkés László EMNT–elnök elmondta, ők rendszerváltást és alternatívát, nem pedig megosztást akarnak – a vezetőknek menniük kell, azonban úgy, hogy ne rántsák magukkal a romániai magyarságot. Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök, a Fidesz–MPSZ elnöke szerint 11 millió magyar lépett be az unióba, így itt az ideje, hogy végleg töröljük a "kis ország vagyunk" kifejezést. A romániai demokrácia igazi fokmérőjének az autonómiát tartja a volt magyar miniszterelnök. Orbán szerint most lehet ilyen ügyben kellő nemzetközi támogatással porondra lépni. Milyen eszközökkel lehet fellépni ellenzéki helyzetből a határon túli magyaroknak jutó támogatások megkurtítása ellen? – kérdezték Orbán Viktortól. A miniszterelnök szerint ez az eszköz: a nyilvánosság. Orbán kiemelte, a támogatás nem szociális segély hanem valójában beruházás, hiszen a határon túli magyarok hozzáadnak az anyaország erejéhez. /Szombaton véget ért a tizenötödik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és diáktábor. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 26./2004. július 26.
A lelkekben már megtörtént a magyar nemzet határokon átnyúló egyesítése – fejtette ki júl. 24-én tartott hagyományos tusnádfürdői beszédében Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki több ezer ember előtt vázolta fel gondolatait – a jelenlegi magyar kormány határozatlanságát is bírálva – a XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor színhelyén. Ma már nem függetlenek egymástól az Erdélyben, Magyarországon, a Felvidéken vagy a Délvidéken hozott politikai döntések, választói akaratnyilvánítások. Kimondatlanul utalva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) irányvonalára, bírálta azokat, akik úgy gondolják, hogy az Erdélyben élő magyarok politikai értékeit figyelmen kívül lehet hagyni, paktumokat lehet kötni a romániai elit különböző csoportjaival. A 2002 után kialakult új helyzetben a politikai elitek nem tehetnek meg akármit a Kárpát-medencei magyarság körében, a választópolgároknak mindenütt kialakult értékrendjük, álláspontjuk van – hangoztatta. Élesen bírálta a magyar kormányt is. Az európai parlamenti választások eredményeire utalva megállapította: a választók megvonták tőle a bizalmat, s most az a kérdés, hogy sikerül-e visszaszereznie azt. A nyár eddigi fejleményeiből ítélve kevés esélyt lát erre. Orbán utalt a költségvetési megszorításokra, a koalíciós huzakodásokra, az adóemelésekre, az állami közvagyont "kilapátoló" privatizációs döntésekre. Orbán Viktor felrótta a jelenlegi kormánynak, hogy a szomszédos Romániában antidemokratikus törekvéseket támogat. Külön kitért a romániai magyarok autonómiájának kérdésére, amely szerinte Romániában a demokrácia igazi fokmérője lesz a jövőben. Emlékeztetett arra, hogy az ő vezetésével figyelte meg a helyhatósági törvény alkalmazását az Európai Néppárt (EPP) bizottsága. Az autonómiát Orbán szerint Romániában soha nem fogja kiegyezéssel elérni az ottani magyarság, csak azzal érheti el e célját, ha erőt mutat. Erre – hangoztatta – éppen most, a román EU-csatlakozás küszöbén van történelmi esély. Ami a kettős állampolgárságot illeti, Orbán Viktor kijelentette: ő személy szerint támogatja annak intézményét. A kettős állampolgárság Orbán szerint biztonságot jelent, s ezt a biztonságot lehet exportálni a határon túlra, de csak az autonómia biztosíthatja a romániai magyarság problémáinak megoldását. /Orbán Viktor: a lelkiekben megtörtént a nemzet egyesítése. Az EU-csatlakozás küszöbén van esély az autonómiára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./ Orbán Viktor hangsúlyozta: ,,tömegtámogatás nélkül, ügyeskedéssel, egyezkedéssel az erdélyi magyar politikai elit sohasem tud autonómiát elérni, ezt csak és kizárólag tömegtámogatással lehet megtenni, ehhez pedig az kell, hogy az ember ne féljen a választóktól.” /Mózes László: Hátszélben hajózni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 26./2004. július 26.
Nyilatkozatából ítélve Orbán Viktor immáron belpolitikai játszótérnek tekinti a kelet-közép-európai térséget és benne a határokon túli magyarlakta területeket, sodródó kormányoknak nevezte az ottani választók akaratából kormányra került pártokat – közölte az MSZP szóvivője a Fidesz elnökének Tusnádfürdőn elmondott beszédére reagálva. A szóvivő szerint Orbán Viktor azért tett szemrehányást a romániai magyarság egységes képviseletét ellátó RMDSZ-nek, mert "nem úgy táncol, ahogy a Fidesz fütyül". Az MSZP számára a szomszédsági politikában mindig fontos szempont a kisebbségi sorban lévő magyarok helyzete és az ott működő kormányok demokráciafelfogása – hangsúlyozta Nyakó István. Nyakó István szerint "Orbán Viktor hihetetlen sebességgel váltogatja politikai kabátjait, a szociáldemokráciával és a baloldallal kapcsolatos felvetéseit, lásd panelprolitól munkástagozatig. Mi ezeket tisztelettel megköszönjük, de nem kérünk belőle." /MSZP: Orbán belpolitikai játszótérnek tekinti Kelet-Közép-Európát. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./2004. július 27.
Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök autonómiát követel a romániai magyarok számára, arra buzdítva őket, hogy harcoljanak ügyükért – tudósítottak a jún. 26-i román napilapok. A legfontosabb politikai napilapnak tekintett Adevarul, az ugyancsak mértékadó Ziua, akárcsak a Jurnalul National politikai bulvárlap címében kiemelte: a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke szerint most van a legalkalmasabb pillanat az erdélyi magyarság autonómiájának. A Curentul a címlapon nagy betűkkel írta: Orbán Viktor arra bujtogatja a magyarokat, hogy harcoljanak autonómiájukért. A cikkíró szerint a magyar radikálisok azt találták a legjobb választási reklámfogásnak, hogy a romániai magyarok autonómiájának ügyét helyezik középpontba, mintegy zsarolva ezzel Romániát. A Curierul National tudósításának címe: Orbán Viktor azt képzeli, hogy az EU-t a magyarok ügyéért találták ki. A nacionalista hangvételű Cronica Romana szerint Emil Constantinescu volt államfő (aki Tusnádfürdőn ott volt Orbán Viktorral) "a román nemzetállam ellenségeivel találkozott". E lap szerint Orbán Viktor Budapest arcátlan revizionizmusának újabb példáját mutatta be a székelyföldi összejövetelen. /"Autonómiát követel a romániai magyaroknak Orbán". A Fidesz-elnök tusványosi beszédének román visszhangja. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./2004. július 27.
A határon túli magyarok kettős állampolgárságának kérdése az idei nyári politikai vitatáborok egyik központi témája volt. Románia esetét véve a Moldova Köztársaság állampolgárai számára alanyi jogon jár a román útlevél, ezért Bukarest nem gördíthet akadályokat az erdélyi magyarok kettős állampolgársága elé sem. Orbán Viktor sincs elsőre elragadtatva az ötlettől, „pedig ő jó ideje a nemzet megmentőjének pózában tetszeleg” – írta Bálint Zsombor. A cikkíró hozzátette: a munkahelyeiket, életszínvonalukat féltő anyaországi átlag állampolgárok nem biztos, hogy lelkesednek az ötletért. Az erdélyiek nem nyernek vele. /Bálint Zsombor: Higgadtan a kettős állampolgárságról. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 27./2004. július 28.
Elavult rögeszméknek minősítette Orbán Viktornak a romániai magyarok autonómiájával kapcsolatos tusnádfürdői kijelentéseit az Adevarul júl. 27-i vezércikke. "Már csak az hiányzott, hogy Orbán fegyverbe szólítsa a (romániai) magyarokat" – olvasható a cikkben. A lap szerint az etnikai alapú területi autonómia eszméjét a koszovói események nyomán elvetették és ezt a gondolatot az 1996-os román–magyar alapszerződés is elutasította. A vezércikk szerint Orbán nem az erdélyi magyarok iránti aggodalomtól vezérelve, hanem választási megfontolásból teszi ezt. Az RMDSZ-ben a mérsékeltek kerekedtek felül, írt a lap, ez a politika szilárd jogokat teremtett a romániai magyarok számára, lehetővé tette a román–magyar megbékélést. /Adevarul: Orbán nézetei ártanak a romániai magyaroknak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./2004. július 28.
Orbán Viktor tusnádfürdői kijelentéseire reagálva Frunda György szenátor úgy látja, hogy a volt miniszterelnök Romániában ,,elkövetett kinyilatkoztatásaival” kíván politikai tőkét gyűjteni Magyarországon. Frunda szerint Orbán a romániai magyarok érdekeinek zászlóvivőjeként tünteti fel magát, ami nem helyes. Orbán tanácsaitól függetlenül Frunda szerint az autonómia az RMDSZ egyik alapvető célkitűzése maradt. (BBC Romania Online) /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 28./2004. július 29.
A Romániai Magyar Szó átvette a Népszavából az Orbán Viktort támadó cikket, Andrassew Iván tollából. „A lelkekben már megtörtént a magyar nemzet határokon átnyúló egyesítése!" – jelentette ki Orbán Viktor. Andrassew szerint ez nem igaz. Azzal érvelt, hogy az Erdélyből áttelepült embereket következetesen románozza a nép. A Népszava cikkírója azért is támadta Orbánt, mert kijelentette, nem lehet az Erdélyben élő magyarok politikai értékeit figyelmen kívül hagyva paktumokat kötni a romániai elit különböző csoportjaival. Andrassew szerint továbbá kínos és gusztustalan, hogy „pont Orbán méri föl az ottani állapotokat.” A kettős állampolgárság támogatását is csak sunyiságnak látja a cikkíró. /Andrassew Iván: Orbáni egység az egység ellen. A Népszavában olvastuk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./