udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
678
találat
lapozás: 1-30 ... 571-600 | 601-630 | 631-660 | 661-678
Névmutató:
Sike Lajos
2009. december 9.
Csapody Miklós MDF-es országgyűlési képviselő szerint a romániai elnökválasztás bebizonyította, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nemcsak a határon innen, de a határon túl is a magyarság megosztására „játszik”. /MDF: Orbán Viktor megosztásra „játszik” = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./ Csapody Miklóshoz hasonlóan Bíró Béla is elítélte Orbán Viktort és a Basescura szavazó magyarokat. Gyulafehérvár magyarfaló románjai és a székelyföld románfaló magyarjai példás egyetértésben adták szavazataikat Traian Basescu volt és leendő államfőre, írta Bíró Béla, az elnök állíthatja majd, hogy állama tökéletesen megoldotta a nemzetiségi kérdést. Romániának most a magyarok által tisztelt és szeretett elnöke van, akit nemcsak Orbán Viktorhoz fűz baráti viszony. Bíró azt állította, hogy a romániai magyarok jelentős része szerint minél rosszabb, annál jobb. Basescu a székelység területi autonómiáját határozottan elutasította. Basescu manipulatív szándékait sem Tőkés László, sem Orbán Viktor nem sietett leleplezni. Bíró Béla a Háromszék című napilapot is elítélte, amiért heti műsormelléklet hátoldalán Orbán Viktort és Traian Basescut közös fotón szerepeltette. /Bíró Béla: Orbán Viktor és Gigi Becali. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./ Az Új Magyar Szó egy további cikke szintén Orbán Viktorral foglalkozott: Erdélyben létrehoznák az erdélyi magyar egyesült jobb oldalt, annak tiszteletbeli elnöke, Basescu titokban tett javaslatára Orbán Viktor lenne. /Sike Lajos: Vox dei. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./2009. december 9.
Megjelent Varga Auguszta magyartanár negyvenéves pályája során összegyűjtött szólásokból és közmondásokból született kötete. A tanárnő öt településen tanított: Majtény, Avasújváros, Kolcs, Mikola és Szatmárnémeti, ez öt kisebb-nagyobb nyelvi tájegységet is jelent. Többek között olyan adatközlői voltak, mint Gellért Sándor, a mikolai magányos költő. /Sike Lajos: Nyelvi virágok csokra. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./2009. december 23.
A Bánság és a Körösök vidéke után Szatmárt is elérte az olasz „területhódítás”: van olyan település, amelynek határában a földek egynegyede külföldi kézben van. Szatmár megyében a külföldiek által felvásárolt mintegy hétezer hektár termőföldnek (a művelhető terület öt-hat százalékának) nagyobb része olasz vállalkozók tulajdonában van. Eközben Magyarországon egy 2011-ig érvényben lévő moratórium szerint külföldieknek egyenesen tilos a földvásárlás, amelyet Jakab István, az ottani gazdaszervezet elnöke – egyben fideszes parlamenti képviselő – meghosszabbítana. „A romániai földárak igencsak el vannak maradva az ausztriaiaktól, de még a magyarországiaktól is, így nagyon megéri a külföldieknek itteni területeket felvásárolni” – mondta Tánczos Barna, az Állami Birtokok Ügynöksége volt vezetője. Számos külföldi úgy játssza ki a bürokráciát, hogy itteni barátja, üzlettársa vagy éppen rokona neve alatt bérel. Az olaszokat inkább a gabonaneműek termesztése és az állattenyésztés érdekli, a németek megjelentek a borvidékeken is. /Sike Lajos: Napszámos saját földön. Egyre több mezőgazdasági terület kerül külföldi tulajdonba Erdélyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./2009. december 23.
Az óesztendőt a Csárdáskirálynő búcsúztatja Szatmárnémetiben, a helyi filharmóniával közösen. Kálmán Imre nagyoperettjét a Harag György Társulat élére az ősszel kinevezett új művészeti igazgató, Keresztes Attila rendezi. Az előadásban fellép az egész társulat. A szimfonikusok igazgatója, Fátyol Rudolf, természetesnek tartotta, hogy a két művészeti intézmény, amikor a közönség érdekében szükséges, mint most is, együtt dolgozzon. A helyi társulat évtizedek óta nem játszott operettet. /Sike Lajos: A Csárdáskirálynő zárja az évet. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./2010. január 4.
Markóhoz idomított hatáskörök
Markó Béla miniszterelnök-helyettesként a kormányban az oktatási, művelődési és kisebbségvédelmi területet fogja felügyelni, nem pedig azokat az ágazatokat, amelyekért a korábbi szociáldemokrata kormányfőhelyettes, Dan Nica felelt. Az RMDSZ ezzel a módosítással részsikert ért el azokon a tárgyalásokon, amelyeket a koalíciós partnerrel folytat a kormányzati pozíciók és a prefektusi helyek elosztása érdekében.
„Markó Béla miniszterelnök-helyettesként a kormányban az oktatási, művelődési és kisebbségvédelmi területet fogja felügyelni, és nem az előző miniszterelnök-helyettes által koordinált területeket, illetve intézményeket. A kormányszervezésre vonatkozó rendelkezések eszerint fognak módosulni” – áll az RMDSZ sajtóközleményében.
Amint korábban megírtuk, előzőleg az RMDSZ-elnöknek ugyanazokat a hatásköröket „utalták ki”, amelyekkel a korábbi miniszterelnök-helyettes, Dan Nica rendelkezett. Eszerint Markó az európai ügyekért felelős ügyosztályt, az energiaár-szabályozó hatóságot és a közszolgáltatásokkal foglalkozó hatóságot irányította volna. Markó saját stábbal rendelkezik majd, munkáját államtanácsosok és államtitkárok segítik.
A héten eldőlnek a prefektusi helyek
A Demokrata–Liberális Párt (PD-L) és RMDSZ közötti koalíciós szerződés értelmében a két alakulat vezetői a múlt héten több alkalommal is egyeztettek a kormányzati és prefektusi-alprefektusi tisztségek elosztásáról. Amint korábban Markó Béla RMDSZ-elnök lapunknak elmondta, egyelőre „semmi nem dőlt el”, a héten folytatják a tárgyalásokat. A szövetség várhatóan öt prefektusi és tíz alprefektusi tisztséghez jut.
Hargita, Kovászna és Maros megyék közül kettőt biztosan magyar prefektus fog irányítani, a másik két tisztséget Bihar, Hunyad, Szilágy vagy Szatmár kapja meg, arról viszont még nem határoztak, hogy melyik Kárpátokon túli megye kormányhivatalát vezeti majd RMDSZ által javasolt személy. A „befutó” megyékkel kapcsolatos titkolózás oka az, hogy a PD-L vezetői között akadnak olyanok, akik ellenzik a székelyföldi prefektusi helyeknek az RMDSZ által javasolt személyekkel való betöltését.
Országos igényeket nyújtottak be a szatmáriak
„Szervezetünk helyi és országos súlyának megfelelően, a Szatmár megyei magyarság hat felelős posztra tart igényt a kormányzati intézményeknél. Pontosabban három államtitkári és három ügynökségvezetői, illetve főigazgatói állásnak a mi embereink által való betöltéséről van szó” – nyilatkozta lapunknak Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke.
Csehi úgy látja, hogy az elmúlt években elért sikereikhez mérten, amikor az RMDSZ itt már-már túlnyerte magát, s a magyar lakosság számarányához mérten több polgármesteri és más fontos funkciót szerzett meg, az országos vezetés ezt nem méltányolta eléggé a kormányzati posztok elosztásánál. Szerinte most itt az alkalom, hogy pótolják a mulasztást.
Annál is inkább, mert a kijelölt személyek, nem csak azzal az erénnyel rendelkeznek, hogy fiatalok, hanem szakmailag is jól felkészültek, és kellő tapasztalattal rendelkeznek. A választék is megfelelő, mert a hat posztra tíz személy versenyez. Helyi szinten Csehi fontosnak tartja, hogy Szatmár megyének legyen magyar alprefektusa.
Az ÚMSZ kérdésére válaszolva elmondta: elsősorban azért nem igényelnek magyar prefektust, mert akkor „borulna” az etnikai egyensúly, a kevesebb magyarnak több embere volna a megyei csúcsvezetésben, mint a többségi románoknak, s ez már önmagában is feszültségek forrása lehet, amire nincs szükség.
Moldován Árpád Zsolt, Sike Lajos. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)2010. február 22.
Széchenyi István a jelenben
Szatmár megye – A150 éve elhunyt gróf Széchenyi István tiszteletére a Széchenyi Emlékévnek nyilvánított idei esztendőben Szatmár megyében is ünnepségsorozattal emlékeznek meg a legnagyobb magyarról.
Gróf Széchenyi István a magyar reformkor nagy vezéregyénisége, politikus, író, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, és a külpolitika megreformálása fűződik. Szatmár megyében Széchenyi-emlékbizottság alakult (Erdei D. István parlamenti képviselő, Szőcs Péter történész, a Szent István Kör elnöke, Kónya László főtanfelügyelő-helyettes, Enyedi István, a Megyei Hagyományőrző Tanács főmunkatársa és Sike Lajos újságíró, az Országos Széchenyi Kör megbízottja, az emlékbizottság ügyvivője), amely öt rendezvénnyel emlékezik meg a legnagyobb magyarról. Az elsőre áprilisban kerül sor, amikor a szatmárnémeti Szent István Kör gróf Széchenyi Istvánra emlékező ünnepi ülést szervez az RMDSZ szatmári székházában. Kortársunk Széchenyi címmel Kereskényi Sándor tanár, politológus tart előadást, majd Sike Lajos újságíró beszámol az április 8-án Budapesten, az Akadémián tartandó országos megemlékezésről. Ezt követően május 3-án gróf Széchenyi István életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílik a Szatmár Megyei Múzeum nagytermében.
A tárlatot a nyár folyamán Nagykárolyba is elviszik, s végül Kőszegremetén is bemutatják. Hogy Széchenyi életét és munkásságát az ifjúság is jobban megismerje, az emlékbizottságSzéchenyi-vetélkedőt rendez középiskolások számára, melynek megyei döntőjére június 4-én kerül sor a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Szeptember 4-én Kárpát-medencei Széchenyi-emlékünnepséget rendeznek Kőszegremetén, ahol Erdély egyedüli szabadtériSzéchenyi emlékműve áll (Emeltetett 1861-ben).Az ünnepség a helyi református templomban kezdődik, ahol Sziszik József lelkipásztor hirdet igét, orgonán játszik dr. Enyedi István, egyházi-zene és néprajzkutató. Majd az ünnepség a falu fölött lévő emlékműnél folytatódik. Köszöntőt mond Csehi Árpád RMDSZ és megyei tanácselnök, és Sike Lajos újságíró. Meghívott előadók: Kelemen Hunor kulturális miniszter, Katona Tamás budapesti történész ny. nagykövet és államtitkár, Péchy Mária az Országos Széchenyi Kör elnöke, Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kenessey Károly a nagycenki Széchenyi múzeum igazgatója, Erdei D. István parlamenti képviselő, Kubik József a Széchenyi Kör nyíregyházi elnöke, valamint Dohi Károly remetei helytörténész. Végezetül pedig október első felében a Széchenyi tiszteletére külön táblával megjelölt emlékfát is ültetnek a szatmári Kossuth-kertbe.
Pándi Annamária. Forrás: erdon.ro2010. április 12.
Fékezi Szatmárt a jelenlegi régiós beosztás
Csehi Árpád szerint a romániai régiókat nem a valós érdek, hanem politikai játszmák alapján hozták korábban létre
Túl nagyok a jelenlegi régiók, ezért nem lehetnek hatékonyak – mondta lapunknak Csehi Árpád, a hat megyét magában foglaló Északnyugati Fejlesztési Régió soros elnöke. Csehi szerint – aki Szatmár megye tanácselnöke – más irányban fejlődik Szatmárnémeti és Nagyvárad, így nem indokolt, hogy Kolozsvárral egy régióhoz tartozzék.
A kormányon lévő magyarok egyik javaslata a jelenlegi régiós határok átrajzolása. Miért van szükség erre?
– Ráillik a mostani fejlesztési régiókra az ismert mondás: aki sokat markol, az keveset fog. Túl nagyok a jelenlegi fejlesztési egységek, és már ezért sem lehetnek hatékonyak. Minden ilyen felosztás önmagában azt feltételezi, hogy az egy régióba sorolt területeket azonos gazdasági és egyéb érdekek kötnek össze. De ha ránézünk a térképre, könnyen észrevehetjük, hogy ez messze nincs így.
Azt mondja, hogy nem egyazon érdekek vezérlik Szatmár, Máramaros, Szilágy, Bihar, Beszterce és Kolozs megyéket, amelyek az Északnyugati Fejlesztési Régiót alkotják.
– Nem csak Besztercének, Szilágyságnak, hanem Szatmárnak vagy Máramarosnak sincs túl sok köze Kolozsvárhoz azon túl, hogy sok fiatal megy az ottani egyetemekre, s a kincses város megugrott fejlődésének köszönhetően, tanulmányaik befejeztével mind többen ott is ragadnak. Kolozsvár elhúzott a bolyból, ami természetes is, mert sokkal nagyobb a vonzási körzete, mindig is központi szerepet töltött be Erdélyben. Szatmárnémetinek vagy Nagyváradnak más az erővonala, valamint a fejlődésiránya.
Miben más ez az irány?
– Az északnyugati régióból Szatmárnémeti azért is lóg ki, mert három ország találkozási övezetében fekszik, s a határok légiesedése okán ma már mind szélesebb és intenzívebb gazdasági, kulturális és turisztikai kapcsolatokat alakított ki nemcsak a közelebbi Nyíregyházával, Debrecennel és Ungvárral, de például Kassával és Krakkóval is.
A mienknél azonban vannak kirívóbb példák is: ilyen az ország déli részén Ploieşti-nek Giurgiuhoz és Sloboziához való kapcsolata, vagy Konstanca és Buzău viszonya. Ez is azt bizonyítja, hogy a jelenlegi régiókat nem a valós érdek, hanem politikai játszmák alapján hozták létre.
Hogyan jellemezné az északnyugati régió működését?
– Az adott körülmények között egészen jól működik, az országos adatok szerint a nyolc régió közül a második legeredményesebb. Ám a neheze csak most következik, mivel másak a fejlődési irányok. Szatmár megyének azokat az előnyöket kell kihasználnia, amelyeket a határmenti együttműködés kínál a következő években, amelyekre pályázatok útján könnyűszerrel kap uniós támogatásokat. A mostani keretek viszont inkább fékezik fejlődésünket, ezeken haladéktalanul változtatni kell.
Mennyiben felelne meg Szatmárnak, ha Biharral és a Szilágysággal alkotna egy jóval kisebb régiót az RMDSZ javaslata szerint?
– Másokkal is tárgyaltam már erről, s szinte tökéletesen megfelelne. Úgy látom, ez Szilágyságnak is előnyösebb lenne, mint a jelenlegi rendszer, hisz a megye területének nagyobb része a Meszesen innen helyezkedik el, ami a Biharral és Szatmárral való kommunikálást teszi könnyebbé.
Mi kapcsolja össze ezt a három megyét?
– Sok a közös adottság természeti, gazdasági és turisztikai vonalon, azonos történelmi-kulturális hagyományokról beszélhetünk, s a fejlődési különbség sem eltérő. Gondoljunk csak a mezőgazdaságra, s külön a gyümölcstermesztésre, a bor- és pálinkakultúrára, a termálvizekre, ami önmagában is több együttes pályázat témája lehet. S a három megye már lépett is abba az irányba, hogy jobban összekapcsolódjon.
A bihariak megépítették Szalacsnál a megyehatárig azt az utat, amely egy új kapocs lesz Szilágypéren át Szatmárnak – a magunk részén az idén végezzük el az aszfaltozást. Készül a kivitelezési terve annak az útnak, amely Szilágyság felé, Hadadon át húsz kilométerrel lerövidíti a távolságot Zilah felé. De ugyanígy épülnek azok az utak is, amelyek Magyarország felé a schengeni övezethez kapcsolnak bennünket, velünk a szilágyságiakat is. Szóval mi hisszük, hogy számunkra ez a fejlődés iránya.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)2010. július 23.
Házat a magyarnak
Már nem sírhatunk, hogy az anyaország nem törődik velünk. Az új Fidesz-kormány eddig százszor többet beszélt az elrabolt területek magyarjainak segítéséről, mint korábban az összes. És intézkedések is születtek.
Igaz, nem túl sok (s nem anyagi vonzatúak, inkább jelképesek vagy éppen lárifári), de akad köztük történelmi jelentőségű is, mint például a kettős állampolgárságra vonatkozó, vagy az a parlamenti határozat, amely kimondja: mindannyian a magyar nemzethez tartozunk! (Mellesleg, nem kevesen vagyunk határon túliak, akik eddig is tudtuk és vallottuk, hogy a magyar nemzet részei vagyunk.)
Az is bizseregteti szívünket, hogy Orbánék az összetartozást erősítő igazi magyart akarnak látni minden fontos poszton. Az elrabolt területek balga magyarjaiként, azt hittük: nem csak Sólyom László, de a Duna TV elnöke is ilyen, hisz Cselényi László mandátumának öt éve alatt a Duna háromszor kapta meg a világ legjobb kulturális televíziója címet, hozzá a kis „forgó” hölgyeket.
Tévedtünk, Cselényi is megy, helyére tuti, még igazabb magyar ül. Van miből választani, mert kormányváltáskor se szeri se száma a koncra váró igazabbnál még igazabb magyarnak. Arról nincs értesülésünk, hogy Orbánék figyelnek-e Széchenyi intelmére: „Nem száj, hanem tett magyarokra van szükségünk!” S jön a Magyarok Háza. Vagyis nem csak hazát, házat is adnak a magyarnak! Nagy találmányként szóltak róla a parlamentben. Egyik képviselő harcosan követelte, hogy ne csak Budapesten legyen Magyarok Háza, hanem minden jelentősebb városban, ahol magyarok élnek, így az elrabolt területeken is. Nem tudta, hogy van már ilyen, nem csak Nyugaton, de az erdélyi szórványban is, mert csak mondta és mondta, milyen nagy lesz a magyar összefogás általuk.
Talán mi, elszakított magyarok túlságosan a földön járunk, és nem tudunk úgy szárnyalni, mint az ilyen lelkes kezdeményezők, de például ott, ahol minden fontosabb intézményünk megvan – mint például Kolozsváron, Nagyváradon, Csíkszeredában, Komáromban – nem kellene ilyen költségbe vernie magát szegény anyaországunknak, elvégre ott a magyar színház, iskola, templom, egyetemi kar, újság, könyvtár, ne adj isten RMDSZ-, MKP-,VMSZ-, EMNT-székház és annyi más. Mind magyar ház is, nem? (Talán Budapesten ezután nem az Országházat, hanem a Magyarok Házát mutogatják az vendégeknek?)
Segítsük, hogy inkább tartalmában, mint külső magyarkodásban váljanak magyarrá ezek az intézmények. Vagy csak arról van szó, hogy az új hatalom sok csicskása nem kapott még jobb posztot? Akkor nem szóltam semmit.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. július 30.
Az RMDSZ nem, a pénze igen!
Futnak a patkányok! – mondják a hajósoknál, ha jön a vihar. Persze azokra a gyengébb jellemű társaikra is célozva, akik menten eltűnnek a fedélzetről, ha egy nagyobb széllökés megingatja a hajót. Aztán vihar múltával előbújnak és eljátsszák, hogy mennyire helytálltak, nekik köszönhető a túlélés.
Azt mondja Csavaros, aki több sikeres kulturális rendezvényt szervezett: bár nem sokan tudják, ő mindig is fideszes volt, mert őt az RMDSZ semmiben nem támogatta! Azt hittem, nem jól hallok, ezért kérem, hogy ismételje meg. Megismétli: őt az RMDSZ semmiben nem támogatta!
Zavar, amit mond, mert ismerem a valóságot, ezért szemébe vágom: hamar elfelejtette, hogy több díjat is kapott a szervezettől, ha nem is annak nevével, hanem az általa támogatott alapítvány révén. Az se jut eszébe, hogy rendezvényei mögött ott volt az RMDSZ, nem csak azzal, hogy a szervezőkkel és ingyenes telefonhasználattal segítette, de a megfelelő közösségi teremhez is általa jutott.
Más. Renoválják a többszáz éves templomot. Kérdem honnan ennyi pénz? Válasz: a hűséges hívektől! Csak tőlük? Csak és csak! Ejnye, mondom, már utána nézek, mert kisebb templomokra is adtak már kormánytámogatást. Igazam volt, erre is adtak, az RMDSZ közbejárására. (Mellesleg az elmúlt években csupán Szatmár megyében harmincnál több magyar templom renoválásában segítettek az RMDSZ parlamenti képviselőinek lobbizásával kapott kormányzati pénzek).
Csak hát most, hogy ilyen csapnivalóan mennek az ország dolgai, s a kormány tagjaként Markóék is a megszorító intézkedésekre szavaztak, nem illik az RMDSZ-szel dicsekedni. Még, ha úgy jönne a pénz, hogy a magyar nemzeti összefogást támogatja! Így másképpen hangzana. De ki az a barom, aki a román kormányhoz benyújtott kérvényre ilyesmit írna? Adna csak Kövér László nagy nemzeti szólammal akár pár ezer forintot, többször is felolvasnák! Lám, az RMDSZ millió forintot érő segítségét meg elhallgatják, mert az adott helyzetben nem lehet rajta a nemzeti masni.
Ám észre kellene venni: hiába várják most nálunk is nagyon sokan a szívet bizseregtető nemzeti szöveg mellé a forint milliókat, nem jön, mert egyelőre Kövérék odahaza is nagyon szűkmarkúan kénytelenek mérni. Mert odakoppint az IMF.
Ismerőseimnek nem győzöm hangoztatni: hiába tartják markukat a forintokra, mert nekünk a pénzt továbbra is Bukarest adja. Lássunk tisztán! Ami túlról jön, az csak arra jó, hogy szívünket birizgálja, de a mindennapira csak morzsa. Azt itt kell kiverekednünk.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. augusztus 6.
Hungarikum
Úgy döntöttem, hogy szerény ismereteimmel magam is gyarapítom a megkülönböztetett jelzővel, piros-fehér-zöld szalaggal forgalomba hozandó magyar nemzeti termékek számát.
Az első általam javasolt hungarikumot, más régi magyar falusi játékokkal együtt, augusztus végén, a szatmári Partiumi Magyar Napok gyermekműsorán mutatom be.
A jól hangzó név miatt egyelőre magyar vuvuzelának hívom, de a bejegyezésnél már a régi magyar nevét használom. Garantálom: totál csődbe viszi a dél-afrikai vuvuzelát, s fellendíti Magyarországot, mivel az én vuvuzelám olyan egyszerű, hogy mindössze három nyesés a bugylibicskával és kész. S ezzel elárultam, hogy az anyaga is könnyen fellelhető, pláne nyáron.
Kölyökként, ha egy kis lármát akartunk csapni (például, ha a bakter részegségében elfelejtette a dobolás szövegét, Lika néni megint káromkodva ment haza a kocsmából, netán megelégeltük, hogy a tiszteletes úr sok zsoltárt magoltat be velünk), vettük a bicskát, lementünk a kertbe, nyestünk pár szál izét (mert ez még titok) aztán volt olyan sípolás, tülkölés, hogy anyánk is kiszaladt a seprűvel.
Javasolnám továbbá, hogy hungarikum legyen több olyan egyszerű étel, mint a sült krumpli, sültalma, nudli (másként angyalbögyörő), hagymaleves, lekváros derelye, tökkáposzta. Annyira egyszerű étkek ezek, hogy megválthatnák a világot az éhezéstől, fényesítve a magyar nevet.
A jó borok közül is csak azokat nevezném hungarikumnak, amelyek vidám nótákat csalnak elő és derűsebb életszemléletet adnak a káromkodásra és öngyilkosságra fölöttébb hajlamos magyarnak. Azokat, amelyek nem Mohácsot, Világost, Trianont, s még csak nem is a magyarfaló Ficót, Slotát juttatják eszünkbe, hanem elsősorban és inkább azt: miként verte be Botond buzogányával Bizánc kapuját, sétált be Mátyás Bécsbe, sarcolta meg Hadik András Berlint, s miként lett a magyar anyanyelvűek gyülekezete az amerikai atombomba kidolgozásában fő szerepet játszó tudósok csapata. Mert, ha sokat emlegetjük, hogy mi sikertelen, sőt tragikus nép vagyunk, sokan el is hiszik, még akkor is, ha történetesen a Kanári-szigeteken nyaralnak, szarvasgombát vacsoráznak egy előkelő párizsi vendéglőben, Kemény Dénes vízilabdázói zsinórban negyedszer is megnyerik az olimpiát, az OTP pedig nem az EU második, hanem a világ első bankja.
Csak ne legyen a remek kezdeményezés a kormánypárti brancsszellem eszköze, hogy csupán a színe miatt még a gatyamadzagot is hungarikumnak nyilvánítsák. Mert semmi nem lehet ártalmasabb hírünknek, mint az olcsó, giccses, banális magyarkodás.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. augusztus 20.
Kutyafarka
Nem panaszkodhatunk, hogy az anyaországiak nem törődnek velünk. Miután a szocialisták igyekezete, hogy a globalizáció színeire átfestett internacionalizmussal (nesze semmi, fogd meg jól) oldja meg a határon túli magyarok problémáit, csődöt mondott, az új kormány egyből és határozottan a tettek mezejére lépett.
Lám a Fidesz, a magyar összetartozás törvényével és a kettős állampolgárság megadásával, sok évszázados vágyainkat teljesítve, a nemzet keblére ölelt bennünket.
A Jobbik sem akar lemaradni, ezért át-át küldi a Magyar Gárdát, hogy megvédjen bennünket az oláhok rúgásaitól. Egy új nemzeti szervezet, a Kétfarkú Kutya Párt (KKP) ingyen bort és pálinkát ígér a határon túli magyaroknak. Már csak ez hiányzott, hogy az eddigieknél sokkal jobban zsibbadjunk, a választás szabadsága nevében keményebben gyomrozzuk egymást és egy pofon helyett kettőt-hármat adjunk vissza a kötekedő románoknak. A több pálinka hatására megfogadjuk Kövér László egy régebbi tusványosi tanácsát és olyan bátran harcolunk az autonómiáért, mint a dél-tiroliak, vagyis tratata-ratata...
De az is lehet, a KKP ennek éppen az ellenkezőjét akarja, vagyis hogy igyuk le magunkat a sárga földig és fogjuk be a pofánkat, hogy se Romániának, se Magyarországnak ne okozzunk semmiféle gondot. Mivel a politika útjai kifürkészhetetlenek, nincs kizárva, hogy Romániából átszivárgott szélsőségesek fészkelődtek be a magyar nagypolitikába és az ortodoxiára jellemző fifikával, kétkulacsossággal hozták létre ezt a különös politikai alakulatot.
Mindenesetre, a magyar közvélemény kedvezően fogadra a kétfarkú kutyások színrelépését, annak ellenére, hogy kitalálói csak jópofa viccnek szánták, ami egyértelműen kiderült programjuk olyan blöffölő ígéreteiből, mint az ingyen sör vagy az örök élet. Be is jegyezték a pártot, így indulhat az őszi helyhatósági választáson, s ha lesz néhány polgármesterük, akkor csakugyan számíthatunk az ingyen borra és pálinkára. De jó dolgunk lesz, örömünkben kiugrunk a bőrünkből.
Ha csak, ha csak az OTV televízió tulajdonosának, Dan Diaconescu üstökösként feltörő politikai szervezete, a Román Nép Pártja nem ver rá a kétfarkú kutyára. Az OTV most megejtett közvélemény-kutatása szerint az új alakulat több mint biztos, hogy megoldja a román–magyar problémákat, mivel az igen szavazatok száma tizenötször felülmúlta a nemekét, ami, valljuk be, nagy reményekre ad okot.
Várhatjuk, ha Dani Diák pártja kerül hatalomra, akkor Romániában nem a kutya csóválja farkát, hanem a farok a kutyát!
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. augusztus 20.
„Amit hittem és hirdettem”
Bura László szakíró szerint Scheffler János mártír püspök a hit, a becsület, a tisztesség kitűnő példája
Bejárta a sajtót a hír, hogy a pápa jóváhagyta Scheffler János egykori szatmári megyéspüspök boldoggá avatását. Mint ismeretes, csak azokat szokták ilyen elismerésben részesíteni, akiket az egyház különös tisztelettel és megbecsüléssel övez. A mártír püspökről az utóbbi időkig alig tudott valamit a közvélemény, talán azért is, mert 1989 után inkább a sokáig elhallgatott városépítő püspök, Hám János került előtérbe, hiszen az általa emeltetett épületek ma is meghatározzák a történelmi Szatmárnémetit. Az említett változás jórészt beszélgetőtársunknak köszönhető, aki két könyvet is írt Scheffler Jánosról.
Ön ismert nyelvész, irodalmár, néprajzos, közíró, hogyan került kapcsolatba János püspökkel, aki – mint könyveiből is kiderül – csakugyan megérdemli az egész katolikus egyház megkülönböztetett figyelmét.
A rendszerváltás utáni első szatmári püspök, Reizer Pál 1991-ben megkért: állítsak össze róla egy életrajzot, mert előterjesztik boldoggá avatását. Bár keveset tudtam róla, érdekesnek, sőt, izgalmasnak tűnt a feladat, mivel János püspök egyértelműen a kommunizmus áldozata, a hírhedt zsilavai börtönben, válogatott kínzások nyomán vesztette életét. Gyűjtöttem az adatokat, ahol csak lehetett, olvasgattam körleveleit, beszélgettem olyan személyekkel, akik ismerték. Ebből lett az első, kisebb könyv.
Aztán amint a szokásos egyházi úton megindították az eljárást, kellett egy jóval részletesebb és nagyon jól dokumentált, úgynevezett kritikai életrajz, amely Scheffler János életének és munkásságának minden mozzanatát tartalmazza, mellékelve a hiteles bizonylatokat, mint például az iskolai bizonyítvány, az egyetemi kinevezés, körleveleinek, tanulmányainak, a könyveinek és az azokról írt cikkeknek, kritikáknak a másolatai. Vagyis össze kellett szednem mindent, amit ő írt és vele kapcsolatban írtak.
Ez négy-öt évi gyűjtőmunka volt, ami naponta olykor több órát vett igénybe. Mindent elolvastam tőle és vele kapcsolatban, amihez csak hozzáfértem. Csak a naplója több hónapra lekötött. Nem mindig vezetett naplót, de amikor Rómában a Gregoriana Egyetemen tanult vagy – már a teológia és az egyházjog professzoraként – tanított, naponta feljegyezte élményeit, gondolatait.
Sikerült felhajtanom három volt zsilávai cellatársát, akik csak megerősítették azt a képet bennem, ami már előzőleg is kialakult, azaz hogy a becsület, tisztesség, az erkölcs példája volt. Mikor áttanulmányoztam az egész anyagot, végképpen meggyőződtem róla, hogy Scheffler János egy nagy formátumú, egyetemes értékű egyházi személyiség volt.
Kutatásai nyomán hogyan látszik, milyen volt ez a tragikus véget ért életpálya?
Scheffler János tízgyermekes, szegénysorú kálmándi családból származott. Mint a Nagykároly környéki falvak akkori lakói közül annyian, apja sokat kubikolt a Kraszna szabályozásánál, s a fiúcska ki-kijárt hozzá, olykor segített is neki a talicskázásban. Kiváló szellemi képességeire a helyi pap-tanító figyelt fel, ő járta ki, hogy az egyház támogatásával taníttassák.
Hogy mennyire tudatában volt családja rászorultságának és mennyire igyekezett szerény lehetősége szerint is enyhíteni az otthoni gondokon, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az olaszországi tanulmányai során kapott ösztöndíjból rendszeresen megtakarított kisebb-nagyobb összegeket, és azokat hazaküldte szüleinek. Külön kiemelném a rendszeretetét.
A középiskolában olyan latin nyelvtankönyvet állított össze, amelyből az egész osztály készülhetett az érettségire. Azért, hogy az órákon könnyebben jegyzetelhessen, megtanult gyorsírni. Tudatosan képezte magát. Az olasz mellett franciául, németül, angolul is tanult, hogy segítségükkel minél nagyobb műveltségre tegyen szert. Ugyanakkor törekedett, hogy a régi sváb nyelvet se felejtse el és hazamenve svábul beszélhessen az öregekkel.
Könyvében olvastam, hogy a püspök a börtönben szlovákul is tanult, ami azért enyhe túlzással sem nevezhető nemzetközi nyelvnek.
Ez is csak az emberi nagyságát és empátiáját dicséri. Egyházmegyéjében nem csak magyarok, de németek és szlovákok is laktak, mindenekelőtt Kárpátalján és az Avasban, és kötelességének tartotta az ő nyelvük ismerését. Körleveleit is ezen a három nyelven adta ki, hogy mindenki a maga anyanyelvén olvashassa. A tudatosság, a rendszeretet, a célszerűség, a szociális érzékenység nevelői munkájában is mindig jelen volt.
Nagyon ügyelt, hogy a Trianon utáni román hatalom által megszüntetett iskolákat mielőbb visszaállítsa. Az 1919-ben felszámolt szatmári katolikus főgimnáziumot újraindította és ő lett az igazgatója. Tanított gimnáziumban, szemináriumban, teológián, de például a kolozsvári Ferenc József Egyetemen is. Dsida Jenő is a tanítványa volt, s a költő annyira szerette, hogy verset írt hozzá.
Naplójából kitűnik, hogy minden diákját igyekezett közelről megismerni, beleértve családi helyzetüket és napi gondjaikat, mert csak így tudott velük egyénileg is foglalkozni. Nevelői elvei ma is érvényesek. Nála nem számított, hogy ki milyen nemzetiségű, vallású, mindenkiben az egyetemes embert tisztelte. Kutatásaim során találkoztam olyan esettel, hogy a református fiú katolikus papnak tanult, s az apja megkereste Scheffler püspököt, hogy ő térjen-e át a katolikus hitre? Miért térne, maradjon nyugodtan eddigi hitében, válaszolta a legtermészetesebb hangon a püspök.
Mindezek után az is természetes, hogy lehetőségei szerint segítette az üldözött zsidókat. Mit tud erről a kutató?
Mondhatom, nem csak elegendő utalást, de bizonyítékot is találtam rá. Engel Köllő Károly kolozsvári irodalomtörténész, aki a püspök tanítványa volt, külön is beszélt nekem az ezzel kapcsolatos tevékenységéről, arról, hogy miként járt el vagy igyekezett eljárni különböző esetekben. De több olyan írás fennmaradt, amelyben segítségét kérik.
Az sem véletlen, hogy a szatmári zsidók hozzá folyamodtak: járjon közbe egy zsidó középiskola beindítása ügyében. Meg is tette a szükséges lépéseket, de a zsidóüldözések miatt az iskola már nem kapta meg a működéséhez szükséges kormányzati engedélyt.
A püspök első pillanattól makacsul ellenállt a kommunista hatalomnak. Az ön könyve szerint mindenáron azt szerették volna elérni, hogy a Rómától elválasztott katolikus egyház gyulafehérvári püspöke legyen.
Ő ezt kategórikusan elutasította. A Szekuritáté jelentésében is az áll, hogy csak a Szentszéket ismeri el, őt a pápa nevezte ki és esküje kötelezi. Először a Hunyad megyei Körösbányára internálják, majd amikor látják, hogy ott sem törik meg és nem lesz a békepapi mozgalom és más kommunista kitalációk híve, 1952 márciusában először Bukarestbe, majd Zsilavára viszik.
Már a belügyminisztérium cellái is a kemény testi és lelki megdolgozást, ráhatást szolgálták, ott többször kihallgatják, vallatják, próbálják „jobb belátásra” bírni.
Bura László (1932, Szatmárnémeti)
Tanár, nyelvész, néprajzkutató. A kolozsvári Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalomtanári diplomát. 1956-ban politikai elítélt, majd rehabilitálják. Mintegy harminc nyelvészeti, művelődéstörténeti, néprajzi, város- és egyháztörténeti könyv szerzője.
1973-tól a bölcsésztudomány doktora. 1971-től a szatmári magyar líceum tanára, majd 1990-től igazgatója, később a Babeş-Bolyai Egyetem szatmári tagozatának tanára. A Magyar Néprajzi Társaság levelező tagja, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon társszerzője, több kulturális és pedagógiai díjjal tüntették ki
A győzködők között volt Szenkovics Sándor, Szatmár akkori parlamenti képviselője, és Fazakas János, a párt központi bizottságának titkára. Ám János püspök szilárdan ellenállt, nemcsak azért, mert erős jellem volt, de azért is, mert jól ismerte az egyházjogot, tudta, hogy számára nem lehet más út. A borzalom hónapjai következtek.
Zsilava földalatti celláit, kazamatáit a rendszerváltás után már sokan leírták. Mindenki a pokol fenekének nevezi, ahol bármit megcsinálhattak a rabokkal. A hitvány étkezés, az embertelen bánásmód hamar kikezdte a legerősebb szervezetet is. A heti fürdésre az udvaron lévő fürdőbe futólépésben kellett menniük, az ott váltakozva rájuk engedett forró és hideg zuhany után mentek vissza a fűtetlen földalatti cellákba.
János püspök egy ilyen „kezelés” és a mínusz 20 fokos hidegben megtett „séta” után lett rosszul a cellában s halt meg 1952. december hatodikán hajnalban. Egyik cellatársa, Dan Mizrahy bukaresti zeneszerző az utolsó szavaira is visszaemlékezett: „Ibi vacabimus et videbimus...” Jól megjegyezte, mert János püspök latinra is tanította. A szent ágostoni idézet azt jelenti, hogy „Amit hittem és hirdettem, azt látni fogom...”.
Mire emlékezett még Dan Mizrahy és a másik két cellatárs?
Nemcsak Mizrahy, de a velük lévő Weiner Gusztáv zsidó kereskedő is mondta: János püspök tudta, hogy hamarosan meghal. Úgy vélte, egy katolikus papnak nem szégyen kommunista börtönben meghalni, hiszen a kötelesség teljesítése, a hitéhez, az elveihez való hűség jutatta oda. Külön rendelkezett, hogy ruháit cellatársai között osszák szét.
Igaz, hogy koporsó nélkül temették el Zsilaván, vagy inkább elkaparták, tehát még halálában is megalázták?
Igaz. Hogy ne kelljen új sírhelyet ásni a fagyos földben, egy még nyitott sírba helyezték, keresztbe a már benne lévő két holttest fölé. Tudva, hogy püspökről van szó, a temető ortodox lelkésze megjegyezte magának a sírt. Évvel később így lehetett János püspök földi maradványait azonosítani és hazaszállítani szeretett városába.
A székesegyház kriptájában egy fémkoporsóban nyugszik, Hám János, a másik nagy szatmári püspök mellett. Boldoggá avatása már egy olyan korban történik, amelynek eljöveteléhez az ő makacs kommunizmusellenessége és vértanúsága is hozzájárult.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. augusztus 27.
Szembenézve
Mostanában, ha református papokkal beszélgetek, elő-előjön a lehallgatás témája, vele meg az a kérdés, hogy milyen bűnöket követett el a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben az az ötven lelkész, akinek „jelentgető múltját” a Brüsszelbe távozó volt püspök nyilvánosságra hozta.
Mondják: a feltáró bizottságtól kapott iratok szerint egyiküknek például az szárad a lelkén, hogy a helyi ortodox pópa durvaságaira hívta fel a belügyesek figyelmét, viszont saját paptársairól, híveiről egyetlen ócsároló sort sem írt.
Nevetséges, hogy egy ilyen lelkészt utólag szekusügynöknek kiálltunk ki! Ki tudja milyen fenyegetések nyomán szervezték be! Azt viszont tudjuk: voltak, akiket nem kellett beszervezni, a jobb pozícióért, a nyugati útlevélért önként jelentgettek. Persze, nem is elsősorban papok.
Minderről természetesen sokat lehetne vitatkozni. Ám a közvéleményt inkább az ügy időzítése foglalkoztatja. Jóllehet a lista már korábban rendelkezésre állt, a nagyobb nyilvánosság csak akkor ismerhette meg, amikor Tőkés Lászlónak át kellett adnia a püspöki széket. Ez sokakban olyan gondolatokat ébreszt, hogy Tőkés Lászlónak nem erőssége a nyílt szembenézés. Kényelmesebb számára Brüsszelből vagy Budapestről üzenni, mint lelkésztársai szemébe nézni, és keresztényhez illően, nyíltan megbeszélni velük a dolgokat.(Van, aki egyszerűen visszarúgást említ.)
A jegyzetíróban akaratlanul felötlik az RMDSZ-ben betöltött tiszteletbeli elnöki tevékenysége. A jelenlévők tanúsíthatják: azon a szatmári kongresszuson elsősorban azért váltották le, pontosabban szüntették meg tisztségét, mert nem járt el az RMDSZ tanácskozásaira, hogy ott mondja el, mi fáj, mivel nem ért egyet, hanem örökösen a sajtón át üzent. Persze, ez sokkal könnyebb volt neki, hisz nem kellett a bíráltak szemébe néznie, netán az ellenérveket hallgatnia.
Miként az autonómiáról is sokkal kényelmesebb a Duna TV-ben, egy székely faluban és templomban értekeznie, ahol természetesen csak tapsot kap, mint azok előtt, akik meg kellene hogy adják nekünk az autonómiát Vagyis a román közvéleményt formáló sajtó, politikusok, de főleg parlamenti képviselők előtt, hisz a román parlament jóváhagyása nélkül nincs semmiféle autonómiánk.
Az RMDSZ listájáról első helyen megválasztott EP-képviselőnk úgy tesz, mintha ezt nem tudná! Ezért inkább cselesen a háttérből üzengetve politizál, mintsem hogy az érintettek elé álljon. Pedig ez nagyobb hitelességet jelentene, főleg a dolgok összefüggéseit jobban ismerő, populista szövegekkel nehezen traktálható emberek előtt.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 2.
Hűbérbirtok?
Szent István királyunk ünnepén Szatmárnémetiben járt és előadást tartott Bárdi Nándor, az ismert pesti történész és kisebbségkutató. A kettős állampolgársággal kapcsolatos fejtegetését annak hangsúlyozásával kezdte: ha eddig nem tudtuk volna (sokan tudtuk!), vegyük tudomásul, hogy „ez a történet” nem rólunk, határon túli magyarokról szól, hanem Magyarország belső gondjairól, identitáskereséséről
Most is, hogy a Fidesz-kormány megadta, és akkor is erről szólt, amikor Kovács László, az MSZP elnöke a 2004-es népszavazáskor azzal riogatta a választókat, hogy huszonhárommillió román özönli el Magyarországot. A közvéleménnyel sikerült elhitetni, hogy a szocialisták támogatói az állampolgárság megadása ellen, a fideszesek pedig mellette voksoltak Bárdi szerint a valóság összetettebb, mert az MSZP-szimpatizánsok 32 százaléka mellette, ugyanakkor a fideszesek 20 százaléka ellene szavazott.
Ebből következik, hogy nem lehet csak egy párt nyakába önteni a szégyenlevest. A történész külön felhívta figyelmünket: ne legyenek illúzióink, Magyarország nem fogja, mivel nem tudja megoldani a határon túli magyarok problémáit. Ebből az következik: a helyzet kulcsa részben a mi kezünkben, részben a nemzetközi támogatottságban van.
S akkor mit tapasztalunk? Némelyik fideszes úgy próbálja beállítani, azt sugallja, hogy ők az erdélyi magyarok soraiban is rendet tesznek Az elmúlt napokban annyit idézték a lapok Kövér László egyik ide vonatkozó mondását, hogy már a klasszikusok sorába emelik.
Az Országgyűlés friss elnöke, aki elszólásairól már korábban híressé vált, a gyergyói EMI- táborban, amely jobbikosokat és más szélsőségeseket sem nélkülözött (ám akkor Kövér mit keresett ott?!) azt mondta, hogy pártja most dolgozza ki, miként viszonyuljon az erdélyi magyar szervezetekhez, s most határozza meg, hogy melyiknek milyen szerepet és feladatot szán.
Jól értették: feladatot! Mert hát mi ugye a Kövér hűbérbirtoka vagyunk, csupa lüke, elmebajos, tehetetlen emberek, akiknek halvány gőzük nincs, hogyan kell politizálni, kivédeni a román huncutságokat. Ezt sokkal jobban tudják a Rózsadombon lakó, románul egy kukkot nem tudó, velük soha nem élő budapesti politikusok.
Nem tudni, a jó ideje Brüsszelben élő európai parlamenti képviselőnkön kívül kik lesznek a kivételezettek. Tartunk tőle: a Jobbik itteni képződményei is, különben miért mutatkozott fideszes képviselő nem csak Gyergyóban, de Szatmár megyében is egy olyan rendezvényen, amelyet Vona Gábor neve fémjelzett?
Mert ugye, más a mérce Pesten és más Gyergyóban...
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 7.
Leváltások pártalapon?
Politikai okokat sejtenek Szatmáron az iskolaigazgatók menesztése mögött
Rendkívüli megyeitanács-ülést hívott össze tegnap Csehi Árpád, a Szatmár megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke, mert az utóbbi napokban több iskolaigazgatót is leváltottak a térségben, köztük több magyar pedagógust is.
Megkongatták a vészharangokat Szatmár megyében: pár nap leforgása alatt tizennyolc iskolaigazgatót és aligazgatót váltottak le a térségben. Az érintettek egy része és több helyi önkormányzati politikus úgy véli, a leváltások mögött politikai okok húzódnak, és az elbocsátott intézményvezetőket a nagyobbik kormánypárt, a PD-L „pártkatonáival” helyettesítik.
Ezt a vélekedést erősíti a Halmiban szolgálatot teljesítő Sárosi Tibor aligazgató esete, aki állítja: közölték vele, hogy ha a továbbiakban a demokrata-liberálisok zászlaja alá áll, akkor a szomszédos Kökényesden igazgató lehet. Incze Lajos, Halmi polgármestere tegnap a Szatmár megyei önkormányzathoz fordult és jelezte: a helyi testület nem járul hozzá Sárosi leváltásához.
Az önkormányzat döntését a helyi lakosok aláírásgyűjtéssel igazolják: háromszáz csatlakozó vélte úgy, ragaszkodik az eddigi aligazgatóhoz. A megyei önkormányzat tegnapi ülésén részt vett Radu Giurca prefektus is: neki azt üzenték Halmiból a tiltakozók, ha a követelésüknek nem lesz foganatja, a prefektúra épülete előtt demonstrálnak a továbbiakban.
Hasonló helyzet alakult ki Nagykárolyban, a helyi elméleti líceumban: az igazgatócserét itt is a tantestület és a szülők tiltakozása követte, a frissen kinevezett Radu Ciocotisan egy nap után kénytelen volt lemondani.
Vámfaluban a liberális polgármester, Vasile Corodan emelt szót az intézményvezetők cseréje ellen, Gheorghe Jurchiş, Csehál önkormányzati vezetője szintén csatlakozott a tiltakozók sorához. Az elmúlt napokban olyannyira elmérgesedett a pártpolitikai konfliktus a megyében, hogy híre terjedt, Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc gimnázium vezetője is politikai játszmák áldozata lesz.
Érdekek és rémhírek
Csehi Árpád, a megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke a sokasodó panaszok miatt tegnap azonnali hatállyal összehívta a polgármestereket és más, iskolaügyben illetékes tisztségviselőket. A megyei tanács elnöke „elfogadhatatlannak” minősítette mindazt, ami igazgatócsere címén az elmúlt napokban történt. Csehi úgy vélte, ez az eljárás ellentétes a kormány által szorgalmazott decentralizációval: így nem nő, hanem csökken a helyi önkormányzatok hatásköre.
Csehi álláspontját kiegészítette Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula, aki felháborítónak tartotta, hogy a fenntartókat kizárták a döntéshozásból. Radu Giurcă prefektus tegnapi tárgyaláson úgy nyilatkozott, nincs tudomása a sérelmezett ügyek hátteréről, mert szabadságon volt, és csak a tegnap tért haza. Dacára annak, hogy a vitatott intézkedések mögött a megyei tanfelügyelőség áll, Mariana Popa főtanfelügyelő más irányú elfoglaltságaira hivatkozva nem vett részt az megyei önkormányzat által kezdeményezett egyeztetésen.
Új törvényre várnak
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára az ÚMSZ megkeresésére elmondta: a szatmári konfliktussorozat több csatornán is begyűrűzött már a szaktárcához, és Daniel Funeriu tárcavezető álláspontja világos: nincs helye politikai döntéseknek ilyen horderejű ügyekben. Az államtitkár szerint felesleges és káros pánikot kelteni, mert Szatmár megyében sem etnikai, sem politikai indok nem állt az igazgatócserék mögött.
„Az érvényes jogszabályok szerint azok az intézményvezetők, akik nem versenyvizsga révén töltik be a tisztségüket, évente köthetnek menedzseri szerződést, amelynek érvényessége szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-ig tart” – ismertette a jogszabályt Király András, aki szerint az lenne a kívánatos, hogy az ilyen jellegű szerződéseket ne hosszabbítsák meg több alkalommal, mert ez a versenyvizsgarendszer kijátszására alkalmas kiskapu.
Arra a kérdésre, ki felelős az elmaradt versenyvizsgákért, az érintett iskolaigazgatók, vagy a vizsgáztató hatóság, az államtitkár egyértelmű választ adott. „Három éve nincs megfelelő versenyvizsgáztatás, és azért nincs, mert az oktatási tárca az új tanügyi törvényre vár. Amíg nincs új törvény, nincs vizsga, és elismerem, ez az állapot lehetőséget teremt a visszaélésekre” – fogalmazott Király. Hozzátette, Daniel Funeriu tájékoztatást kért a megyei tanfelügyelőségtől a szatmári ügyekben, és figyelmeztette a főtanfelügyelőt jogszabályi kötelezettségeire.
Szezonviták országszerte
A Szatmár megyeihez hasonló konfliktusok bontakoztak ki az utóbbi napokban országszerte. A Gorj megyei tanfelügyelőség közleményben jelezte, hogy hiába neveztek ki három igazgatót gyors egymásutánban Leleşti község iskolájába, mindhárom jelölt gyorsan visszalépett.
A tanfelügyelőség szerint a helyi PSD gyakorol nyomást az érintettekre. Vâlcea megyében ezzel szemben a PSD-s jelölteket szorították háttérbe – a hírek szerint – a PD-L-s ellenjelöltek. A konfliktusok „szezonális” jellegét – amelyre Király András nyilatkozatában utalt – erősíti, hogy tavaly szeptemberben Arad és Kolozs megyében vált politikai kérdéssé a kinevezések ügye.
Ellenségesen fogadták tegnap a szatmárnémeti Aurel Pop Művészeti Líceum új igazgatóját azon a találkozón, amelyen az új intézményvezető mutatkozott be a szülőknek és a tanároknak. Utóbbiak nehezményezték azt, hogy szerintük Szabo Marcel politikai alapon került az iskola élére, a döntésből a tanfelügyelőség kihagyta a szülői bizottságot.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 9.
Húszéves néptáncfesztivál
„Az évfordulóhoz méltóan tartjuk meg vasárnap a Bogdándi Nemzetiségi Néptáncfesztivált, ami azt jelenti, hogy az eddigieknél is színesebb lesz a műsor és tartalmában is bővítjük”– tájékoztatta lapunkat a rendezvény főszervezője.
Mészáros Lőrinc tanár szerint a szűkös anyagi támogatás ellenére, mintegy húsz együttest hívhattak meg Szatmár megye legjelentősebb nemzetiségi folklórünnepére.
Az csak természetes, hogy zömében magyar táncosokat, mert a hely szelleme, Bogdánd magyar néptánc-hagyományai is ezt igénylik. A község központjában felállított színpadon többek között bemutatkoznak a koltói, zilahi, szilágycsehi, sámsoni, érmihályfalvi, lompérti és selymesilosvai magyar táncosok, de Magyarországról várják a nagyiványi és a nádudvari együtteseket is.
Tasnád és Csanálos német, pontosabban sváb-táncokkal lesz jelen, a bükkvidéki Sztána pedig cigánytáncokkal szórakoztatja a nagyérdeműt. A hagyományokhoz híven a bogdándiak két csoporttal is fellépnek, pontosabban a Nagyrozsmalint mellett a Kisrozsmalint, vagyis a legfiatalabbak is ropják a táncot.
Bogdánd nem véletlenül lett a vidék, Szatmár megye és a Szilágyság közeli részeinek, élő néprajzának központja. Itt a modernizáció sem tudta teljesen kiszorítani a hagyományos népi kultúrát, s nem csak a népdalt, néptáncot és a népviseletet, de a szövést-fonást-hímzést sem.
A bogdándi varrottasok ma is messze híresek. Egy ügybuzgó tanárnak, Sipos Lászlónak köszönhetően itt jött létre Szatmár megye egyik első tájháza, amely ma kezdeményezője nevét viseli. A mostani, sorrendben húszadik néptáncfesztivál is a neves néprajzos, Sipos László emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődik.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 21.
Ősi fejfák Krasznadobrán
„Hallottam ezekről a fejfákról, s csak sajnálhatom, hogy nem jártam itt jóval előbb, hisz itt rendkívüli kulturális érték található! Ha lett volna már korábban, ki felmutassa a világnak, akkor ma úgy zarándokolnának ide a turisták mindenünnen, mint a szaploncai Vidám Temetőjébe” – mondta el lapunknak Enyedi István néprajzkutató, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Központ főmunkatársa, miután a múlt héten sikerült ellátogatnia a krasznadobrai régi temetőbe, amely inkább hasonlít időverte faszobrok szabadtéri kiállítására, mintsem az ember örök nyugvóhelyére.
Elkezdődik a felmérés
A szakember a látogatás során mindjárt beleveti magát a feltérképező- és mentőmunkába: térdel, ágaskodik, fűben hasal, fára mászik, hogy lehetőleg mindent a legelőnyösebb pozícióban fényképezzen, s közben nem győz eleget jegyzetelni. Van mit és van miről, mert úgy 150 szoborszerű fejfát számolunk meg abban a parcellában, amelyet még nem hódított meg az új keletű – jellegtelen, minden helyi motívumot nélkülöző – divat, a rideg márvány, beton és a vas.
Ezek az emberformájú jelfák semmiben nem hasonlítanak a székely kopjafákra, még kevésbé a legrégibbnek tartott magyar sírjelekre, a csónak alakú fejfákra, amelyekből éppen a történelmi Szatmárban maradt meg mára a legtöbb. Más forma, más faragásminta járt a férfinak, más a nőnek, más a házasembernek, megint más a nőtlennek.
A házas férfinél jól kivehető a kalap jelzése, utána egy vagy két gömb következik, majd a váll jelzése, de ez is több helyen duplázva. A pár éve eltávozott kiváló dobrai magyartanár és néprajzkutató Sipos Jenő szerint egyértelműen bálványimádattal, régi magyar pogány szokással van dolgunk. Véleményét csak megerősítette Bellon Tibor, a Magyar Néprajzi Társaság egykori főtitkára, aki a rendszerváltás után járt Dobrán.
Kelet felé tájolták
A faragómesterek azért bújtattak fontos jeleket a részletekbe, hogy ne gyűljön meg a bajuk az egyházzal, amely tiltja a bálványimádást. Azért az asszonyok fejfáján könnyen felismerhető a konty, majd lennebb a váll és a mell jelzése. A szép formás, gömbölyű vonalak, és a díszítő motívumok amúgy is jelzik, hogy nő nyugszik odalent.
„Semmi kétség, halottimádatról van szó!” – állapítja meg a szakember. Ezért a sírokat is kelet-nyugat irányba tájolták, hogy amikor a halott a sírban felül, kelet felé, a magyar őshaza irányába nézzen. Legalábbis ezt állítja Sipos tanár, aki hosszabb tanulmányt írt a dobrai temetkezési szokásokról, benne a bálványimádatról. Olyan részletekre is kitért, mint az, hogy a nyers tölgyfából faragott fejfát friss tyúkmájjal dörzsölték be, mert az megvédte a későbbi repedéstől. Ezt maga is megtapasztalta, mert több fejfát faragott. Azt beszélik, hogy a sajátját is évekkel halála előtt megfaragta, és a kazalban rejtegette.
A látogatás alkalmával megtudtuk, hogy még él egy mester Dobrán, aki kérésre farag ilyen fejfákat. Pongrácz Lajos mindjárt meglepetéssel szolgál: az utolsó két fejfát egy innen származó európai parlamenti képviselő nagyszüleinek faragta, alig két éve.
Szívesen faragna ma is bárkinek –sopánkodik–, hisz minden szükséges szerszámot kiélezve őriz, tölgyfa is akad még elég a környéken, de az emberek itt is a helyi szokásoktól idegen, semmitmondó és olcsó (anyagi ráfordításban jóval drágább) divat után mennek.
„Egészen lenyűgöz, amit itt láttam! Sok temetőben jártam, kutattam is sírhelyeket, de ilyesmivel még nem találkoztam. Miután jobban feltérképeztem és leírtam, javaslom a megyénél, hogy mielőbb indítsuk meg védetté nyilvánítását. A magyar néprajz olyan kincséről van szó, amit mindenképpen védeni kell” – összegzi benyomását Enyedi István.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 23.
Fehér lovas
A második bécsi döntés kapcsán sokan és sokat írtak Horthy Miklósról, hadd mondjam én is el a nevéhez kapcsolódó élményeimet. Az első az, hogy sok erdélyi gyerekkel együtt, olyan nagy magyar voltam azalatt a pár év alatt, hogy nagyobb már nem is lehettem! Ugyanis ingem-gatyám piros-fehér-zöld vászonból készült. Édesanyám elmondása szerint, a nemzeti zászlón kívül más kelmét sokáig nem lehetett kapni a falusi boltokban.
Arra is jól emlékszem, hogy vonultak az utcán a leventék, és énekelték: „Horthy Miklós, én is a tied vagyok / Viselem a fényes kisszuronyom. / Kisszuronyom, rózsafa a nyele / Rá van írva Horthy Miklós neve”.
Meg arra is emlékszem: édesapám mennyire örült, hogy 1940 után született kisebb testvéreim nevét már magyar k-val írták a községházán, nem ch-val, mint a nagyobbakét a román hatóságok. Meg arra, hogy édesapám román barátja, az avasi Torz Toma, milyen boldogan újságolta, hogy mostanában náluk is mindig lehet cukrot venni. Meg arra is, hogy megszűntek a lopások a falu határában, többé senkinek nem hajtották el a lovát, birkáját a románok, nem szedték le a cseresznyét, almát, s nem törték fel a hegyi présházakat.
Aztán jött a második világháború, s megint elhajtották a jószágot, feltörték a présházakat, rettegésben éltünk. A változó hatalom átkozva ejtette ki Horthy nevét, és minden rosszért őt okolták. Jóllehet a nürbergi perben fel se merült, hogy háborús bűnös lenne, a magyar kommunisták fasisztát csináltak belőle, tápot adva a románoknak, szlovákoknak, szerbeknek, hogy sok volt magyar katonát, lakost fasisztaként kezeljenek, táborba hurcoljanak, elűzzenek.
A rendszerváltás utáni években egyszer átutaztam Kenderesen, s megnéztem a Horthy-mauzóleumot. Azok után, hogy mennyi mindent írtak róla a zsidótörvényekben játszott szerepéről, csak ámultam, amikor megpillantottam a Horthy szobra elé frissen letett koszorú feliratát: „A hálás zsidóságtól”. A múlt években még tovább árnyalódott róla a kép. Kaptam több korabeli pénzt. Például 1941-ben kiadott pengőt, hatnyelvű, köztük román felirattal (zece pengei). S kaptam olyan 1943-ban dátumozott iskolai bizonyítványt, amely egyértelműen igazolta, hogy a szatmári magyar diákok Horthy idejében is tanulták a román nyelvet. Mi több, kötelező volt! Ezek alapján kérdem: ha Horthy románfaló, akkor Iliescu, Băsescu és a többiek milyen jelzőt érdemelnek?
Kétségtelenül nem könnyű, de vajon nem kellene-e mégis árnyaltabban, indulatok nélkül megrajzolni a történelmi kényszerpályán mozgó fehér lovas képét?
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. november 4.
Emlékfa a jövő nemzedéknek Szatmárnémetiben
A Szatmár Megyei Széchenyi Emlékbizottság, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatallal, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökséggel, az Erdélyi Kárpát Egyesülettel és más civil szervezetekkel, a Széchenyi Emlékév ötödik, zárórendezvényeként tegnap délután egy négyméteres vörös tölgyet ültetett a Kossuth–kertben lévő Zöld Ház melletti téren.
A Széchenyi–fája emlékeztet majd arra, hogy a nagy reformer környezetbarát is volt, hiszen egykor erdőt és csemetést létesített. A faültetésen nagyon sokan vettek részt, jelenlétükkel támogatva a kezdeményezést. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti alpolgármestere példaként emlegette Széchenyi Istvánt a jelenkor számára. Felnőni hozzá nem tudunk, de sokat tanulhatunk tőle. Az ő korában sem voltak jobb lehetőségek mint most, de ő nem csak megálmodta a jövőt, hanem tett és áldozatokat hozott azért, hogy megvalósítsa álmait. Széchenyi számára most egy újabb emlékhelyet jelöltünk meg. Bízunk abban, hogy ez a fa olyan gyökereket ereszt majd e földben, amit senki sem tud majd kitépni.
Sike Lajos, a faültetés kezdeményezője hangsúlyozta, hogy egy civil kezdeményezésnek vagyunk a tanúi. Egy olyan természetbarátnak állítunk emléket, aki Sopronban egy olyan erdő telepítését kezdte el, mely már több száz hektárra nőtte ki magát és egy olyan faiskolát létesített, melyben huszonnégyezer csemetét gondoztak. Ez a fa mindig arra figyelmeztet majd, hogy a természetvédelmet nagyjaink is feladatuknak tekintették.
Kónya László, a Széchenyi Emlékbizottság tagja elmondta, hogy Széchenyi eszméket ültetett, de hogy azok megvalósuljanak, pénzt adott az ápolásukhoz. Mi vízzel locsoljuk ezt a fát, hogy megfoganjon és megmaradjon.
Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója arról beszélt, hogy azzal, hogy fát ültetünk Széchenyi emlékére, nem teszünk egyebet, mint erősítjük egymásban a reményt, hogy ismert mondata (Merjünk jövőt álmodni, merjünk bízni az emberekben, merjünk szeretetet adni, merjünk jók lenni, merjünk nagyok lenni!) ma is, a jövőben is, ránk nézve is igaz. Ezt a fát nem magunknak ültetjük, hanem a jövő nemzedék számára. Ez a fa úgy fog terebélyesedni és irányt mutatni, mint aki gondolataival és tetteivel egy nemzet felemelkedésének szabott új irányt. Márk Nagy János, az EKE ügyvezető igazgatója rövid felszólalásában elmondta, hogy az EKE megalakulása óta felvállalja a Széchenyi–kultusz ápolását. Emléktúrákat szerveznek évente, most pedig külön öröm számukra, hogy faültetésen vehetnek részt.
Erdély Online, Erdély.ma2010. december 8.
Magyar hagyományok háza
Bartók Béla Hagyományőrző Művelődési Egyesület néven jött létre új kulturális szerveződés Szatmáron.
„Hosszú éveken át tanítottam a zeneiskolában, tavaly az egyház visszakapta, és eljöttünk onnan, fájlaltam az elválást. Aztán láttam, hogy hónapokon át ott áll az épület üresen. Mondtam Korda Zoltánnak, a Láncos-templom lelkipásztorának: ha nem tudnák eldönteni, mit kezdjenek vele, lenne egy ötletem: legyen a szatmári magyar hagyományápolás háza” – részletezte lapunknak a legfrissebb szatmári művelődési kezdeményezés hátterét Bertók Béla helyi zenetanár.
Miután az ötlet nemcsak Korda Zoltán lelkipásztornak, hanem a gyülekezet presbitériumának is tetszett, tegnap létre is jött a szervezet, Bartók Béla Hagyományőrző Művelődési Egyesület néven, amely a volt zeneiskolát élettel hivatott megtölteni.
Az új kulturális szervezet tegnapi alakuló ülésén a város értelmiségének képviselői jelentek meg: Fejér Kálmán zenetanár és népzenekutató, Enyedi István néprajzos, Szarvas Károly néptáncoktató, valamint Tamás Tibor zenész. Az összejövetelen több elhatározás is született a város kulturális életének fellendítésére vonatkozóan, a névadó nagy magyar zeneszerző szellemiségében.
A megbeszéléseknek megfelelően még ezekben a hetekben beindul a néptáncoktatás, népdaléneklés, népi hangszerek tanfolyama, ezt követi aztán a táncház, az énekkar is. Külön tanítják majd a népi hímzést és a faragást. A tervezett programok támogatásaképpen a református egyház, az ingatlan tulajdonosa, nem kér bérleti díjat az egyesülettől.
Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest)